messze volt a híd

vissza Garrit Memelink, Arnhem városának erdészeti főfelügyelője.
„Mindent megtettek, hogy elkerüljék a tábori csendőröket.”
Mivel a tisztek nem parancsolhattak már katonáiknak, a német
hadsereg fegyelme fölbomlott. Garázda katonabandák lovakat,
szekereket, gépkocsikat és kerékpárokat loptak. Megtörtént, hogy
fegyveresen kényszerítették a parasztokat, fuvarozzák őket szekéren
Németország irányába. A holland lakosság megfigyelte, hogy a
végeláthatatlan oszlopokban minduntalan feltűntek lovas kocsik, parasztszekerek,
taligák, sőt menekülő katonák által tolt gyermekkocsik
is, amelyekre magasra tornyozták a Franciaországban, Belgiumban
és Luxemburgban lopott holmit. A „zsákmány” igen változatos volt;
szobroktól és bútoroktól női fehérneműig mindent haza akartak
menekíteni. Nijmegenben varrógépeket próbáltak eladni, végszámra
szövetet, festményeket, írógépet – sőt egy katona hatalmas kalickában
még egy papagájt is kínált.
A visszavonuló németek rengeteg italt is vittek. Groesbeekben,
alig öt mérföldre a határtól, Heman Hoek tiszteletes borral és szeszes
italokkal roskadásig megrakott hatalmas lovas társzekereket látott.
Arnhemben Reinhold Dijker tiszteletes duhajkodó Wermacht-katonákat
látott egy teherkocsin – bort vedeltek hatalmas boros kádból,
amelyet nyilván már Franciaországból való elindulásuk óta hurcoltak.
Agatha Schulte, az arnhemi városi kórház főgyógyszerészének
tizenhat éves lánya állítja, hogy a legtöbb német katona, akivel
ezekben a napokban találkozott, részeg volt. Szórták a francia és
belga aprópénzt a gyerekek közé, a felnőtteknek pedig megpróbáltak
bort, pezsgőt és konyakot eladni. Anyja, Hendrina Schulte még jól
emlékezik, hogy másfajta zsákmányt is látott egy német teherkocsin:
hatalmas kettős ágyat – az ágyban nőt. *
Nemcsak délről döcögtek felfelé, kínkeservesen a járműoszlopok,
de sűrűn érkeztek német és polgári kocsik Nyugat-Hollandia
és a tengerpart felől is. Átáramlottak Arnhemen, és keletnek, a
német határ felé igyekeztek. Oosterbeekben, Arnhem egyik jómódú
* „Olyan jeleneteknek akadtak szemtanúi, amilyeneket elképzelhetetlennek hittek
a német hadseregben”, írja Walter Goerlitz német történész A német vezérkar története
című munkájában. „Haditengerészeti egységek fegyvereiket elhagyva vonultak észak felé,
s útközben eladták tartalék egyenruhájukat… Azt mondták, hogy a háború véget ért, ők
pedig hazamennek. A tisztekkel, szeretőikkel és rengeteg pezsgővel, konyakkal telezsúfolt
tehergépkocsiknak sikerült eljutniuk a Rajna-vidékig, és rendkívüli haditörvényszékeket
kellett felállítani, amelyek ilyen ügyekben ítélkeztek.”
18