PÁLFFY GÉZA: A CSÁSZÁRVÁROS VÉDELMÉBEN A GYőRI ...

PÁLFFY GÉZA: A CSÁSZÁRVÁROS VÉDELMÉBEN 

A GYőRI FőKAPITÁNYSÁG TÖRTÉNETE 

1526–1598 

A Győri Főkapitányság és hátországa a 16. században 

A borítón Győr várának 1566-ban Nicolo Angielini által rajzolt, majd Georg Hoefnagel által 1597-ben Kölnben 

kiadott metszete látható. 

(A címlapfotó Nagy István munkája.) 

3Pálffy Géza 

A CSÁSZÁRVÁROS VÉDELMÉBEN 

A GYőRI FőKAPITÁNYSÁG TÖRTÉNETE 

1526–1598 

A GYőRI VÁR TÖRÖKTőL VALÓ VISSZAFOGLALÁSA 

400. ÉVFORDULÓJÁNAK EMLÉKÉRE 

GYőR, 1999 

4Győr–Moson–Sopron Megye Győri Levéltárának kiadványa 

Sorozatszerkesztő 

Néma Sándor 

Lektor 

Gecsényi Lajos 

A belső borítón látható térképet Nagy Béla készítette. 

A mutatókat a szerző állította össze. 

A kötet megjelenését támogatták 

Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 

Győr–Moson–Sopron Megye Győri Levéltára 

Győr–Moson–Sopron Megye Önkormányzati Hivatala 

A Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Szakkollégiuma 

Az Országos Tudományos Kutatási Alap (T 19 789. nyilvántartási számú kutatási pályázat) 

Nagy István fotóművész 

ISBN 963 7228 16 0 

ISSN 1416-8146 

© Pálffy Géza, 1999 

Kiadja Győr–Moson–Sopron Megye Győri Levéltára 

Első kiadás: 1999 

Felelős kiadó: Néma Sándor levéltárigazgató 

A szedési és tördelési munkálatokat a szerző végezte. 

Fotókész anyagról a nyomdai munkálatokat végezte: 

PALATIA Nyomda és Kiadó Bt. (Győr) 

Felelős vezető: Radek József igazgató 

Készült: 500 példányban 

Minden jog fenntartva, beleértve a mindennemű másolási eljárással való sokszorosítás, 

a nyilvános előadás, valamint a fordítás és a számítógépes adatbázisban 

történő feldolgozás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. 

5„Deo 

propitio 

, parvo 

cum

milite 

parvaq 

ue 

expensa 

, per 

vim 

petardi 

aditu 

foelicite 

r 

patefact 

o 

illustris 

simus 

dominu 

s 

Adolph 

us 

Comes 

a 

Schwar 

zenberg 

, 

Sacrae 

Caesar 

eae 

Regiae 

que 

Maiesta 

tis, 

Rudolp 

hi 

secundi 

consilia 

rius 

bellicus 

, 

Viennen 

sis 

praesid 

ii 

praefec 

tus 

totiusqu 

e 

exercitu 

s 

maresc 

halcus 

suprem 

us 

propug 

naculu 

m hoc 

recuper 

at. Ne 

autem 

tantum 

Patriae 

benefici 

um 

tantum 

que 

facinus 

aliqui 

unquam 

oblivio 

ni 

tradatu 

r…” 

(Hans 

Molart 

és 

Hans

9I. Előszó 

Breune 

r, 

1606. 

márciu 

s 29.) 

„E [győri] főerősség a neki alárendelt végházakkal ezen dicsőséges királyság legfontosabb véghelye, amely 

nemcsak a [Német–]Római Birodalom, hanem az egész kereszténység számára megkülönböztetett és kiemelt 

jelentősséggel bír.” 1 1 1646-ban vázsonykői Zichy István tatai főkapitány ezekkel a szavakkal összegezte az 

Udvari Haditanácsnak a Balaton és a Duna közötti területen a 16. század második felére megszervezett győri 

végvidéki főkapitányság jelentőségét. Zichy főkapitány a győri magyar vicegenerálisi tisztség elnyerésére 

benyújtott kérelmében aligha fogalmazhatott volna a fentieknél találóbb szavakkal. Győr és a hozzá tartozó 

mintegy tucatnyi végvár a 16–17. században ugyanis – mint a török elleni védelmi rendszer egyik 

legfontosabb alappillére – valóban meghatározó szerepet játszott abban, hogy a három részre szakadt 

Magyarország elkerülte a teljes török meghódítást, és ezáltal azt a sanyarú sorsot, amelyre a tőle délre fekvő 

országok az oszmán megszállás következtében jutottak. A győri főkapitányság ugyanakkor nem pusztán a 

Habsburgok irányította magyar királyság, hanem az általuk kormányozta, szomszédos osztrák tartományok 

és a Német Birodalom védőbástyája is volt egyúttal. A védelmi övezet sorsa ezért szervesen összefonódott a 

keresztény Közép-Európa koraújkori történetével. Nem véletlenül vált törökkori forrásainkban szinte 

toposszá a latin kifejezés: „Jaurinum – totius Christianitatis propugnaculum.” 2 2 

Az alábbi összefoglalás – a győri végvár töröktől való visszafoglalása 400. évfordulójának tisztelegve – a 

kereszténységet oltalmazó győri főkapitányság több mint másfél száz esztendős történetének első korszakát, 

a mohácsi csatától Győr 1598. évi visszavételig terjedő időszak történetét mutatja be. (Elsősorban terjedelmi 

és technikai okokból a főkapitányság 17. századi történetét egy következő kötetbe voltunk kénytelenek 

átcsoportosítani.) Annak a folyamatnak a legfontosabb fordulópontjait igyekszünk tehát mind ezen, mind 

majd a második kötetben nyomon követni, miként vált a magyar királyi koronát viselő I. Habsburg 

Ferdinánd (1526–1564) katonai vezetése számára a 16. század közepén szükségessé az új védelmi övezet 

megszervezése, majd kiépítése után ez milyen nehézségek között, illetve milyen egymással ütköző 

ellenérdekek közepette töltötte be a császárváros és Alsó-Ausztria elővédjének szerepét. A végvidék 

történetének teljességre törekvő bemutatásával elsősorban a magyar és osztrák történetírás nagy közös 

hiányosságát szeretnénk pótolni. Míg ugyanis a török elleni határvédelemben a kisebb jelentőségű horvát és 

szlavón (vend) főkapitányságok történetéről német, horvát és angol nyelven már számos monográfia 

született, 3 3 addig a magyar végvidékek egyikének történetéről sem látott napvilágot még csak vázlatos 

összefoglalás sem. 

10Munkákkal azon magyarországi végvárkutatásoknak is új lendületet szeretnénk adni, amelyek – kivéve 

egyedül a két évente megrendezésre kerülő noszvaji–egri várkonferenciák eredményeit 4 4 – az egyre javuló 

magyarországi és bécsi kutatási lehetőségek ellenére sem haladtak az utóbbi időkben jelentősen előre. Úgy 

véljük, hogy a törökellenes védelmi rendszer történetének és a kiépülése következtében lezajlott 

változásoknak a témakörében csakis olyan szisztematikus levéltári kutatásokon alapuló monografikus 

feldolgozások hozhatnak a jövőben meghatározó eredményeket, amelyek nem pusztán népszerűsítő jelleggel 

és kizárólagosan hadtörténeti szempontból összegzik a korábbi irodalmat. A nemzetközi hadtörténetírás 

ugyanis az elmúlt évtizedekben végleg túllépett az ilyen jellegű összegzéseken és valódi interdiszciplináris 

11 „diese Haubtvöstung neben ihren zuegethanen Gränitzen der fürnembste Posto dieses loblichen 

Khönigsreichs ist, daran nit allein dem Römischen Reich, sondern der gantzen Christenheit hoch und viell 

gelegen … ” MOL P 707 Zichy cs. lt. Fasc. 39. et B. fol. 19–20. Vö. még: „Raab – dieser Stadt Wien unnd 

des Landes Osterreich rechte Vormaur.” ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 44., ill. hazai vonatkozásban: 

„Jaurinum – locus caeteris istis Citradanubianis maioris importantiae.” Sforza Pallavicini I. Ferdinándhoz, 

Pozsonyba. 1554. március 26., Bécs, valamint Gecsényi, 1991/2. 156.: 17. jegyz. 

22 Lásd például II. Ferdinánd nemességadományozó oklevelét budróci Budor János számára. ÖStA FHKA 

HKA Fam–Akten B–P 318. 1610. december 1., Bécs. 

33 Ezekre lásd a Bevezetés 1. alfejezetét. 

44 Lásd a Studia Agriensia sorozat erre vonatkozó köteteit.

tudományággá vált, elsősorban azáltal, hogy olyan új szempontokat kezdett vizsgálni, mint például a hadügyi 

fejlődésnek az államigazgatásra, a gazdaságra, a társadalomra gyakorolt hatását stb. 5 5 Ezek az eredmények 

és módszertani újdonságok pedig mindenképpen mintául kell, hogy szolgáljanak a magyarországi törökelleni 

határvédelmi rendszer kutatása terén is – annál is inkább, hiszen az új védelmi rendszer kiépítése alapvető 

módon hatott a koraújkori Magyarország és Közép-Európa politikai, társadalmi és gazdasági viszonyainak 

alakulására is. 

A győri főkapitányság 16. századi történetének ezen alapelvek szerint való megírása aligha lett volna 

elképzelhető annak az igen tanulságos adatokat és életpályákat tartalmazó archontológiai–életrajzi 

adatbázisnak a segítsége nélkül, amelyet mostani – majd a 17. század történetét bemutató második – 

kötetünk végén közölt függelékekben (A győri végvidék 16. századi archontológiai és életrajzi adattára 

[1543–1598]) találhat meg az olvasó. Néhány korábbi munkánk adattárához hasonlóan ezért jelen 

összefoglalásunk elkészítése során is arra törekedtünk, hogy annak „melléktermékeként”, egyúttal viszont 

fontos kiegészítőjeként elkészítsük egy leendő törökkori – részben végvári – életrajzi lexikon egy fontos 

fejezetét. őszintén meg kell vallanunk azonban, hogy arra magunk sem gondoltunk, hogy a teljességre 

törekvés alapelvéhez való ragaszkodással milyen nagy feladatot vállalunk magunkra, hiszen emiatt egy-egy 

esetben valóban keserves utánajárást és több napnyi kutatást igényelt akár egyetlen, utólag néha pusztán egy 

félmondat erejéig hasznosítható adat felkutatása. Számos esetben ugyanakkor magukra az egyes személyekre 

vonatkozó kutatások segítettek a győri főkapitányság egész történetében bekövetkező alapvető változások és 

fordulópontok felismerésében vagy a téma szempontjából fontos, az idők folyamán viszont a 

legelképesztőbb helyekre kallódott levéltári irategyüttesek megtalálásában. 

Noha jelen összefoglalás minden egyes sorát magunk gépeltük be komputerünkbe, munkánk nem 

készülhetett volna el, adattára pedig minden kitartásunk ellenére sem lett volna olyan teljes, mint mostani 

állapotában, számos kollégánk példamutató segítségnyújtása nélkül. Ezért itt szeretnénk kifejezni őszinte 

köszönetünket Czigány Istvánnak, Dávid Gézának, Dominkovits Péternek (Sopron), Domokos Györgynek, 

Fazekas Istvánnak, Fenyvesi Lászlónak, Kelenik Józsefnek, Koppány Tibornak, Markus Köhbachnak 

11(Bécs), Németh Istvánnak, Richard Pergernek (Bécs), Felix Toblernek (Eisenstadt), Tomka Gábornak és 

tanítványunknak Végh Ferencnek (Pécs), akik a témánkra vonatkozó és kutatásaik során kezükbe került 

adatokat mindig készségesen bocsátották rendelkezésünkre, illetve hívták fel figyelmünket egy-egy kevésbé 

ismert munkára vagy tanulmányra. Megkülönböztetett hálával tartozunk ugyanakkor Hegyi Klárának, aki 

lekötelező szívességgel adta át a győri főkapitányság váraival szemben fekvő török véghelyekre vonatkozó 

levéltári adatgyűjtését, valamint a kutatásainkat mindig igazi tanítómesterek módjára irányító, buzdító és 

tanácsaikkal állandóan segítő Gecsényi Lajosnak és Szakály Ferencnek. Végezetül a külföldi és 

magyarországi kutatásaink támogatásáért a bécsi Collegium Hungaricumnak, elsősorban egykori igazgatóhelyettesének, 

Ujváry Gábornak szeretnénk köszönetet mondani. 

Veszprém–Szentkirályszabadja, 1998. augusztus 

12II. Bevezetés 

1. A török elleni védelmi rendszer történetének feltáratlansága 

A középkori magyar királyság területe a mohácsi csatát, majd végérvényesen Buda 1541. évi elestét 

követően a kor két legjelentősebb világbirodalma, a Habsburg és az Oszmán összeütközésének színterévé 

vált. Az elkövetkező másfél évszázadban a frontvonal szerepét betöltő Magyarország mégsem roppant 

teljességgel össze, s jóllehet későbbi sorsát számos területen alapvetően meghatározta a törökök hosszú időre 

történő berendezkedése, a teljes megszállást mégis mindvégig sikerült elkerülnie. Mindebben a legfontosabb 

szerepet az a török elleni határvédelmi rendszer játszotta, amelyet az Adriai-tengertől az erdélyi határig, sok 

száz kilométernyi hosszúságban a bécsi Udvari Haditanács (Wiener Hofkriegsrat) a magyar, horvát, osztrák, 

cseh–morva és birodalmi rendekkel való szoros együttműködésben a 16. század második felére épített ki, 

majd tartott fenn Közép-Európa országainak és tartományainak igen jelentős anyagi áldozatvállalásával 

egészen a törökök kiűzéséig. 

Noha a Magyarországon és a horvát–szlavón területeken kiépített törökellenes védelmi rendszernek valóban 

55 Magyar vonatkozásban e tekintetben pusztán Perjés Gézának a koraújkori hadseregek ellátásáról már 

három és fél évtizede megjelent alapvető munkája (Perjés, 1963.), illetve újabban a hadügyi forradalom 

magyarországi és oszmán birodalombeli jelentkezése kapcsán Kelenik József, Czigány István és Ágoston 

Gábor tanulmányai összefoglalói jelentenek figyelemre méltó kivételt. Kelenik, 1990., Kelenik, 1991/1–2., 

Czigány, 1996. és Ágoston, 1995.

csaknem teljes Közép-Európa köszönhette megmaradását, azaz történeti szerepe elvitathatatlanul európai 

jelentőségű, kialakulásának, fejlődésének és működésének feltárására az utókor ez ideig mégis pusztán az 

utóbbi területek vonatkozásában fordított megkülönböztetett figyelmet. A horvát és a szlavón végvárak 

alkotta két főkapitányság 16–17. századi történetéről – elsősorban mint az 1699. évi karlócai béke után 

újonnan kiépült déli határőrvidékek (Militärgrenze) tág értelemben vett elődjéről – ugyanis már a múlt 

század első felétől egyre újabb és újabb, főként osztrák és horvát történészek által írott monográfiák láttak – 

egészen a legutóbbi időkig – napvilágot. 6 1 Ezzel szemben a magyarországi végvárrendszerről – Szegő Pál 

1911-ben és Szántó Imre 1980-ban megjelent munkáját leszámítva 7 2 – nem készült összefoglaló. Miután az 

előbbi szerző szinte teljességgel mellőzte, az utóbbi pedig csak szűken, főként az 1550-es évekre 

hasznosította a témára vonatkozó legfontosabb, a bécsi levéltárakban őrzött iratanyagot, munkáikat nem 

tekinthetjük modern értelemben vett, szisztematikus kutatáson alapuló szakmonográfiáknak. Emellett a 

határvédelem fejlődésének fordulópontjaira sem összpontosítottak különösebb figyelmet. 

A legújabb oszmanisztikai kutatások eredményei alapján napjainkban már teljességgel világos, hogy a 

szultáni hadvezetés legfőbb célja – megfelelően a birodalom korábbi hódítási mechanizmusának – Buda 

megszállását követően a nagy vetélytárs, a Habsburgok fővárosának, Bécsnek az elfoglalása volt. 8 3 A Duna 

medencéjében fekvő Magyarország 13tehát a török hódítás fő csapásvonalába esett, és ennek következtében a 

megfogyatkozott területén kiépített határvédelmi zónák a Habsburg Birodalom és Magyarország 

megmaradásában jóval jelentősebb szerepet játszottak, mint a napjainkra már egészen jól ismert horvát– 

szlavón generalátusok. A szűk értelemben vett magyarországi védelmi rendszer pilléreit alkotó, úgynevezett 

végvidéki főkapitányságok (Grenzoberhauptmannschaft) 9 4 történetének alapkutatásokra épülő feltárása ezért 

a törökkorral foglalkozó magyar – és részben az osztrák – történetírás egyik legnagyobb hiányossága, azaz 

egyúttal egyik legfontosabb és legsürgetőbb kutatási feladata. 

Mindezt már 1946-ban a koraújkori magyar közigazgatás történetének monográfusa, Ember Győző is 

felismerte, midőn kijelentette, hogy „a főkapitányi méltósággal, mint a XVI. és XVII. századi központi 

igazgatás legfontosabb végrehajtó szervével, a magyar közigazgatástörténetnek is foglalkoznia kell, annál is 

inkább, mert a hadtörténet ennek a fontos tisztségnek ismertetését eddig még, érthetetlen módon, nem 

tekintette feladatának.” 10 5 A téma feltárására Ember szorgalmazása ellenére az elmúlt fél évszázadban 

mégsem vállalkozott sem a magyar, sem az osztrák történetírás. A II. világháború utáni magyar 

történettudomány – ellentétben a bécsi Collegium Hungaricumban a két nagy világégés között éveket eltöltő 

Szekfű-nemzedék képviselőivel 11 6 – a császárváros archívumaiban őrzött igen tekintélyes mennyiségű, 

elsősorban német–latin forrásanyagra nem fordított kellő figyelmet, ugyanakkor az osztrák történészek 

számára (elsősorban a magyarországi korabeli politikai, katonai és gazdasági viszonyok ismeretének 

hiányában) csak érintőlegesen merült fel a téma feltérképezése. 

Elsősorban az alapkutatások évtizedes elmaradásával és hiányával magyarázható, hogy Szántó Imre említett 

monográfiájában néhány oldalnál nem olvashatunk többet a főkapitányságok rendszeréről, de nem találjuk 

meg benne a határvédelem működésének tematikus feldolgozását sem. Mindezek után nem csodálkozhatunk 

azon, hogy témánkról, a győri végvidéki főkapitányság történetéről és jelentőségéről az eddigi irodalom nagy 

része pusztán néhány, már-már „historiográfiai toposszá” szilárdult megállapítást ismételget. A védelmi 

övezettel kapcsolatban általában két dologról emlékeznek meg még a végvárrendszer vagy a koraújkori 

magyarországi hadügy fejlődésével elmélyültebben foglalkozó összefoglalások is. Az egyik a főkapitányság 

létrejöttének, a másik pedig az azt irányító generálisok és helyetteseik, a vicegenerálisok nemzetiségének, 

illetve a Haditanáccsal, valamint a nádorral való kapcsolatának kérdésköre. 

A főkapitányság kialakulásáról uralkodó általános elképzelést jól tükrözi Szántó Imre 1980. évi 

megállapítása, amelyet Szegő és Ember említett munkáira támaszkodva összegzett: „A Dunántúlon eleinte 

csak egy főkapitányság volt. Úgy látszik azonban, hogy már 1556-ban kettéválasztották a dunántúli 

61 A legjelentősebbek önálló kötetek megjelenésük sorrendjében: Vaníèek, 1875., Amstadt, 1969., 

Rothenberg, 1960/1. és ugyanez németül Rothenberg, 1970., Schulze, 1973. és legújabban megjelent Kaser 

Karl még 1985-ben készült habilitációjának átdolgozott kiadása is: Kaser, 1997. A témára vonatkozó 

legfontosabb tanulmánykötetek: MilitÂrgrenze, 1973., MilitÄrgrenze, 1982. és Vojna Krajina, 1984. 

72 Szegő, 1911. és Szántó, 1980. Vö. még Szabó János Győző néhány újabb, elsősorban a felsőmagyarországi 

főkapitányság történetére vonatkozó érdekes gondolatával: Szabó J. Gy., 1982. 6–9. 

83 Erre vonatkozóan lásd Fodor Pál alapvető kutatásait: Fodor, 1991. 

94 Egy végvidéki főkapitányság/generalátus alatt egy fővár (Hauptfestung) és a hozzá tartozó kisebb várak, 

őrhelyek (Grenzfestungen, Wachthäuser, confinia) védelmi övezetét értjük. Pálffy, 1996/2. 192–199. 

105 Ember, 1946. 255. 

116 Napjainkig alapvető kutatásaikra és ezek hatására: Ujváry, 1996.

főkapitányságot: a Duna–Balaton közi főkapitányság székhelye Győr, a Balaton–Dráva közi főkapitányságé 

pedig Kanizsa lett.” 12 7 Fél évtizeddel később ugyanezt a nézetet vették át – ugyan zavaros 

megfogalmazásban – 14a Magyarország hadtörténetéről készült nagy összefoglaló szerzői is: „Az 1563. évi 

16. törvénycikk hivatkozik a bányavárosi, más néven Dunán inneni főkapitányság megszervezésére, melyet 

aztán 1566-ban kettéválasztottak. A Duna–Balaton közi főkapitányság székhelye Győr, a Balaton–Dráva közi 

főkapitányságé Kanizsa lett.” 13 8 Végül a győri végvár történetéről készült legújabb összefoglaló még tovább 

bonyolította a főkapitányság megszervezésének és az azt vezető katonai főméltóságok alárendeltségének 

problémáját: „Az 1554. augusztus 14-i királyi utasítás értelmében az eddig egységes dunántúli 

főkapitányságot (székhelye: Pápa) ketté osztották: Győr és Kanizsa központokkal. […] A győri főkapitány – 

az országos főkapitányon keresztül – a nádornak tartozott engedelmességgel, másrészt (1556 után) 

közvetlenül a bécsi Udvari Haditanácsnak volt alárendelve.” 14 9 A végvidék katonai vezetésével kapcsolatban 

a főkapitánysággal foglalkozók egyöntetűen kiemelik, hogy Győr különös fontosságának köszönhetően a 

„királyi várnak és végvidékének főkapitánya általában a Haditanács mindenkori elnöke volt, mellé pedig 

magyar arisztokratát neveztek ki vicegenerálissá.” 15 10 

A fentiekben idézett összefoglalások gyakran egymásnak is ellentmondó és néha már meglehetősen zavaros 

megfogalmazásai elsősorban abból adódnak, hogy egyrészt a korábbi – gyakorta helytelen – véleményeket a 

kritika teljes mellőzésével vették át egymástól, másrészt úgy vállalkoztak egy-egy témakör feldolgozására, 

mint a győri végvár történetét feltárni szándékozó, előbb említett, legutóbbi kötet. Ez anélkül mutatta be a 

főkapitányság központjának törökkori históriáját, hogy a téma szempontjából legfontosabb és ezért 

semmiképpen sem mellőzhető bécsi levéltárak anyagából egyetlen iratot felhasznált volna. Mindez 

számtalan pontatlanságot és helytelen koncepciót eredményezett, valamint azt, hogy a főkapitányság 

történetére vonatkozó, toposzszerűvé vált megállapításokat sem vette kritika alá. Pedig – miként az 

alábbiakban látni fogjuk – pusztán a két elképzeléssel kapcsolatban is igen meglepő eredményeket hozhat 

egy korabeli iratok adataira építő vagy a második problémakör esetében a 20. század közepéig megjelent 

irodalom alapján is könnyen lefolytatható vizsgálat. Az Udvari Haditanács elnökeinek jegyzékét – rövid 

életrajzi adataikkal együtt – már a múlt század hetvenes éveitől ismerjük, 16 11 a győri főkapitányok ugyan 

nem pontos, de a neveket tekintve mintegy kilencven százalékban teljes archontológiáját Bedy Vincének 

köszönhetjük, aki adatait 1933-ban sok éves kutatómunka után – elsősorban egy másodlagos jellegű 

forrásanyag, a győri székeskáptalan hiteleshelyi levéltárának iratai alapján – tette közzé. 17 12 

15Jóllehet a fenti hadtörténeti feldolgozásokat könyvünk írása során mindig a lehető legnagyobb kritikával 

kellett kezelnünk, mégis volt néhány olyan régebbi és újabb, ugyan nem had-, hanem elsősorban győri hely- 

és várostörténeti összefoglalás, amelyek levéltári források alapján írott fejezeteinek adataira bátran 

támaszkodhattunk. Még annak ellenére is ezek közé sorolhatjuk a bencés gimnáziumi tanár, Villányi 

Szaniszló bécsi forrásokat is hasznosító, múlt századi, adatgazdag munkáját Győr város ház- és 

telekviszonyairól 18 13 – benne az 1567. és 1703. évi győri telekkönyvek publikációival –, hogy magáról a 

győri végvidéki főkapitányság történetéről ő is meglehetősen zavaros leírást adott 19 14 és ezzel hozzájárult a 

127 Szántó, 1980. 40. Vö. Szegő megállapításával: 1547-ben „a Dunántúlon is csak egy főkapitányság volt, 

korszakunk vége felé azonban egy új albeosztást kezdenek emlegetni: megkülönböztetik a Balatontól északra 

levő vidéket, melynek központja Győr és a délit, melyé Kanizsa.” (Szegő, 1911. 77.), illetve Ember ez 

alapján írott szűkszavú összegzésével: Az 1580-as években „a dunántúli főkapitányságnak is két részét 

különböztetik meg, a Balatontól északra esőt Győr, a délre fekvőt pedig Kanizsa székhellyel.” Ember, 1946. 

255. 

138 Marosi–Nagy, 1985. 203. 

149 Veress D. Cs., 1993. 37. Vö. még: Szántó, 1986. 267–268. és Vándor, 1994. 288., valamint kizárólag 

kiadott források és a korábbi irodalom alapján: Vizi, 1989. 60–61. 

1510 Iványi E., 1991. 101. Vö. még a legújabb összefoglaló megállapításával: „Győr vára 1547–1554 között 

a dunántúli főkapitánysághoz tartozott, de már ekkor is szinte kizárólag ausztriai származású tábornokokkal 

töltötték be parancsnokságát, a vár rendkívül fontos védelmi szerepe miatt.” Veress D. Cs., 1993. 35. 

1611 HofkriegsratprÄsidenten, 1874. Vö. újabban Regele, 1949. 73–75.: Anlage 1. és Broucek, 1988. 19. 

1712 Bedy, 1933. 

1813 Villányi, 1882. 

1914 „Salm Miklós gróf 1550-ben már mint dunántúli főkapitány szerepel, csakhogy Győrött székel. Győr és 

vidéke már 1554-ben mint egészen önálló főkapitányság jelentkezik; az 1554. évi (aug. 14.) katonai 

szabályzat szerint a Balaton és a Duna vagyis a győri végek területén fekvő hadak főkapitányának 

(Feldmarschall) Győrött kellett székelnie, s innét rendelkezett az alája tartozó csapatokkal.” Uo. 41. Ezek a

fenti elképzelések kialakulásához. Az utóbbi évtizedek várostörténeti kutatásaiból pedig Gecsényi Lajos 

tanulmányait forgattuk nagy haszonnal, elsősorban Győr városának Mohács utáni történetéről, valamint a 

királyi katonaság, a városi polgárság és vármegyei nemesség együttélésének vizsgálatáról. 20 15 Külön kell 

szólnunk Gecsényi azon munkájáról, amelyben győri városi, káptalani, vármegyei és bécsi központi 

hivatalokban keletkezett források együttes felhasználásával a főkapitányi központ erődvárosi (Festungstadt) 

jellegét mutatta ki. 21 16 Ez a tanulmány azért is különösen nagy jelentőséggel bír jelen összefoglalás 

megszületése szempontjából, mert 1992-ben – mint ismertetőjének 22 17 – felhívta figyelmünket a Balaton és 

Duna között fekvő főkapitányság történetének feltáratlanságára, megállapításai pedig mindig szilárd 

kiindulópontokként szolgáltak levéltári kutatásaink során. 

Végezetül nem feledkezhetünk meg azokról az ugyancsak jelentős eredményekről sem, amelyeket a győri 

főkapitányság fizetésében részt vevő Alsó-Ausztria korújkori történetének feltárása kapcsán az osztrák 

történetírás produkált, főként a II. világháború első esztendeiben, majd az 1970-es években. A magyar 

feldolgozások ez ideig – kivéve egyedül Gecsényi újabb írásait – megfeledkeztek ezekről a fontos 

munkákról, és erre még az sem szolgálhat mentségül, hogy azok kivétel nélkül gépelt doktori disszertációk 

formájában láttak napvilágot. 23 18 Különösen Franz Pertlnek 1939-ben az alsó-ausztriai rendeknek a török 

elleni határvédelemben 1564 és 1601 közötti szerepvállalásáról írott munkájára szeretnénk felhívni a 

figyelmet, 24 19 amely bár a magyarországi helyi viszonyokba természetszerűleg nem nyújt részletes 

betekintést, ugyanakkor a végvidék ellátásáról és mindenekelőtt a rendek által megszavazott éves segélyekről 

sokkal több helytálló információval szolgált már fél évszázaddal ezelőtt, mint bármely azóta készült magyar 

történeti összefoglaló. Ugyancsak érdekes a harmincéves háború vonatkozásában Franz 16Stundner 1949. évi 

dolgozata, illetve Liselotte Seeger néhány évvel ezelőtt a rendek által megszavazott adók 1500 és 1584 

közötti történetéről írott munkája, amelyben egy rövid fejezetet szentelt a győri főkapitányság 

finanszírozására fordított segély bemutatásának. 25 20 

Hasonlóképpen szükséges felhívnunk a magyar kutatások figyelmét arra, hogy az alsó-ausztriai tartomány 

történetének egyik legkiválóbb ismerője, Karl Gutkas egyetemi professzor szorgalmazására az 1970-es 

években csaknem a teljes 16–17. századra elkészült a Magyar Országgyűlési Emlékek alsó-ausztriai 

megfelelője. Gutkas tanítványai ugyanis egy-két évtizednyi periódusokat kiválasztva a tartományi 

gyűléseknek fennmaradt iratanyaga alapján doktori disszertációk formájában, tematikus bontásban 

bemutatták, milyen főbb kérdésekkel és problémákkal foglalkoztak az osztrák tartomány rendjei az adott 

alkorszakokban. 26 21 A gondosabban elkészített kötetek pedig függelékeikben bő regeszták formájában még 

magukat a tárgyalási iratokat (uralkodói előterjesztések, rendi replikák, sérelmek, határozatok, 

költségvetések stb.) is közzétették. Mivel – miként azt az alábbiakban részletesen bemutatjuk – Alsó- 

Ausztria rendjei a 16. század közepétől a törökkor szinte minden egyes esztendejében, ha kényszerűségből is, 

de meglehetősen sokat foglalkoztak a győri főkapitányság ellátásának kérdésével, ezért ezek az 

összefoglalások a magyar történeti kutatások számára is becses, témánk szempontjából pedig 

sorok még 1993-ban is alapvetően hatottak Veress D. Csaba idézett véleményére. 

2015 Mindenekelőtt lásd: Gecsényi, 1976., Gecsényi, 1984., Gecsényi, 1990/1. és Gecsényi, 1994. 

2116 Gecsényi, 1991/2. 

2217 Pálffy, 1992. 223. 

2318 Valamennyi megtalálható a két legnagyobb bécsi könyvtárban, az Osztrák Nemzeti Könyvtárban 

(Österreichische Nationalbibliothek) és az Egytemi Könyvtárban (Universitätsbibliothek), sőt még 

kölcsönzésükre is van lehetőség. 

2419 Pertl, 1939. 

2520 Stundner, 1949. és Seeger, 1995. 147–149. Mindezeken túl még négy disszertációt tartunk említésre 

érdemesnek: Johann Graf munkáját a nyugat-magyarországi végek 15–17. századi történetéről, Hildegard 

Logitsch vázlatát az alsó-ausztriai rendek részben törökellenes koraújkori védelmi intézkedéseiről, Andreas 

Schneider feldolgozását a rendek I. Ferdinánd és II. Miksa császárok idején a török elleni határvédelemben 

betöltött szerepéről, végül pedig Wilhelmine Herle dolgozatát a kelet-ausztriai területekre irányuló 15–16. 

századi török és magyar betörésekről. Ezek a disszertációk azonban forrásfelhasználásuk és feldolgozásuk 

színvonalát tekintve meglehetősen gyengék és messze elmaradnak Pertl dolgozatának használhatóságától. 

Graf, 1926., Logitsch, 1939., Schneider, 1939. és Herle, 1941. 

2621 1530–1564: Hametner, 1970.; 1564–1576: Herold, 1970., 1577–1592: Neugebauer, 1979., 1593–1607: 

Stangler, 1972., valamint a 17. századra: 1635–1648: Ortner, 1975. és 1683–1705: Hummer, 1976. 

Ismereteink szerint Bernhard Springer (1608–1618) és Friderike Garnitschnig (1618–1634) nem készültek el 

a rájuk eső korszakok feldolgozásával. Vö. ezzel kapcsolatban Stangler, 1972. 1.

nélkülözhetetlen feldolgozások. 

A disszertációk szerzői meglehetősen nehéz helyzetben voltak azoknak a fejezeteknek az elkészítésekor, 

amelyekben az alsó-ausztriai tartomány hadügyének ismertetésekor hacsak röviden is, de szerették volna 

bemutatni a győri főkapitányság kialakulását és szervezetét. Pertl és Villányi említett munkája mellett 

gyakorlatilag semmilyen német vagy magyar nyelvű feldolgozásra nem támaszkodhattak, ezért Gottfried 

Stangler alábbi szavaihoz hasonlóan többször sürgették a téma feltárását: „Az elmúlt években a 

határőrvidékek szlavóniai és horvátországi központi területéről egészen a Földközi-tenger partjáig számos 

irodalom jelent meg. A Balaton és a Duna közötti magyarországi határvidékről ellenben – amely területre az 

irodalom nem használja a határőrvidék fogalmát – ez ideig nem készült semmiféle összefoglaló.” 27 22 

Jelen összefoglalásunk – a 16. századra vonatkozóan – ezt a magyar és az osztrák történetírás által egyaránt 

régóta szorgalmazott hiányt szeretné teljességre törekvő feldolgozással 17pótolni, elsősorban a témára 

vonatkozó és ez ideig alig kutatott ausztriai és magyarországi levéltári anyag lehetőleg szisztematikus 

feltárásával. Hangsúlyozni szeretnénk azonban, hogy a győri főkapitányság 1526 és 1598 közötti története 

alatt nem a hozzá tartozó végvárak, elsősorban várostromok és portyák ismertetésére szorítkozó had- és 

helytörténeti feldolgozásainak egymás mellé helyezését, valamint az ezekben található – sajnos – számtalan 

helytelen adat megismétlését értjük. Mindenekelőtt a főkapitányság létrejöttének és fejlődéstörténetének 

legfontosabb állomásait, működésének nehézségeit és nem utolsósorban azt a szerepkört kívánjuk bemutatni, 

amelyet a generalátus a császárváros védelmében töltött be. Mindezt a folyamatot pedig elsősorban mindig a 

hadügyet irányító bécsi központi és a főkapitányság működését koordináló helyi katonai vezetés képzeletbeli 

szemüvegén át vizsgálva igyekszünk nyomon követni. 

182. A téma forrásainak problematikája 

A győri végvidék történetéről ugyan jóval csekélyebb forrásanyag maradt ránk mint például a horvát, a 

szlavón vagy a 17. század első felében megszervezett Kanizsával szembeni főkapitányságról, mégsem 

állíthatjuk, hogy szűkölködtünk volna a rendelkezésünkre álló forrásokban, amit az is igazol, hogy már a 16. 

század története is tekintélyes terjedelmű kötetre rúg. A viszonylag jelentős iratanyagot meglehetősen sok és 

eltérő jellegű levéltári egységből kellett összegyűjtenünk, ami természetszerűleg megnehezítette munkánk 

előrehaladását. Ezzel azonban a jövőben minden olyan kutatónak számolnia kell, aki a törökkori 

Magyarország történetének egy-egy fontosabb kérdéskörét a bécsi levéltárakban igyekszik feltérképezni. A 

Habsburg központi kormányszervek ugyanis a 16–17. században még nem alkalmaztak olyan modern 

iktatási és archiválási rendszert, amely alapján egyértelműen megmondható lenne, hogy egy adott téma 

iratanyagát melyik hivatal levéltárában kell keresnünk. Miután a hadügy igazgatása és finanszírozása 

egyaránt érintette a Habsburg politikai, katonai és pénzügyi kormányzatot, a történetére vonatkozó források 

csak minden központi hivatal iratanyagának együttes átnézésével tárhatók fel, hiszen egy adott ügy aktái 

véletlenszerűen maradhattak fenn hol az egyik, hol a másik kormányszerv archívumában. 

A korabeli hadügyigazgatás egyik legfontosabb részét alkotó törökellenes határvédelem és így a győri 

főkapitányság esetében is ugyanez a feladat nehezedett a téma kutatójára. Az Udvari Haditanács védelmi 

koncepciójára, a végvidék megszervezésére és működésére vonatkozóan ezért a legfontosabbnak tekinthető 

Hadilevéltár (Kriegsarchiv) mellett igen jelentős irategyüttes maradt fenn – gyakran ugyanazon kérdéskörre 

is – a Habsburg család udvari és házi levéltárában őrzött magyar vonatkozású iratok (Haus-, Hof- und 

Staasarchiv, Ungarische Akten [Hungarica]) között is. Hogy csak egyetlen konkrét példát említsünk: az 

alább még sokat emlegetett Sforza Pallavicini főhadimarsall és Adam Gall főkapitány 1550-es évekbeli 

levelezésének egyes darabjait – gyakorta ugyanazon esztendőkből is – részben az előbbi, részben az utóbbi 

archívumban találtuk meg. Sőt, mivel az 1926. évi badeni szerződés értelmében a Hadilevéltár Alte 

Feldakten elnevezésű fondjából jelentős mennyiségű, úgymond magyar vonatkozású iratanyag került a 

budapesti Hadtörténelmi Levéltárba, ezért hozzájuk szóló parancslevelekre és egyéb iratokra ennek 

Törökkori Gyűjteményében is akadtunk. Hasonlóképpen tártunk fel a védelmi övezet váraiban szolgáló 

katonaság zsoldjának fizetésére különféle kimutatásokat a pénzügyigazgatást irányító Udvari Kamara 

levéltárából (Hofkammerarchiv), de nem csekély számban a Hadilevéltár különböző egységeiből, sőt még az 

említett Hungarica-gyűjteményből is. 

A központi kormányszervek iratanyaga mellett témánk szempontjából a legfontosabb forrásbázist az 

2722 „Über die Militärgrenze mit ihrem Kerngebiet in Slowenien [helyesebben: Slawonien] und Kroatien bis 

zur Küste des Mittelmeeres, ist in den letzten Jahren zahlreiche Literatur erschienen. Hingegen gibt es für 

den ungarischen Grenzabschnitt zwischen Plattensee und Donau – für diesen Raum ist auch der Begriff 

Militärgrenze in der Literatur nicht gebräuchlich – keine Gesamtdarstellung.” Stangler, 1972. 78. Vö. szinte 

szó szerint ugyanez: Hummer, 1976. 70–71.

időközben Bécsből Sankt Pöltenbe költöztetett Alsó-Ausztriai Tartományi Levéltár (Niederösterreichisches 

Landesarchiv) jelentette, amelynek anyagában – köszönhetően az állandósult osztrák segélyeknek – mintegy 

húsz doboznyi, kizárólag a győri végvidék történetére vonatkozó, még magyar nyelvű kérelmeket is 

tartalmazó, iratanyag található. 28 1 Ennek jelentősége csak a horvát és a szlavón végvárak történetének 

19megismeréséhez nélkülözhetetlen grazi (Steiermärkisches Landesarchiv, Landschaftliches Archiv, Altes 

Archiv XIV.: Militaria), illetve ljubljanai (Arhiv Republike Slovenije, Deželni stanovi za Kranjsko), egykori 

stájer és krajnai rendi levéltári forrásegyüttesekkel mérhető össze. A főkapitányság történetére emellett a 

tartományi gyűlés tárgyalásainak anyagát tartalmazó kötetekben (Ständische Bücher) és a velük kapcsolatban 

keletkezett, de bekötetlen iratokban is igen sok hasznos információra bukkanhattunk. Ezek meghatározó 

részét az említett bécsi doktori disszertációk az 1970-es években már viszonylag jól hasznosították, így 

bennük csak egy-egy lényegesebb iratnak vagy összeírásnak kellett utánanéznünk. 

A végvidék irányításának és működésének bemutatásához, valamint a győri főkapitányok és főkapitányhelyettesek 

életrajzi adattárának összeállításához igyekeztünk felkutatni minél több egykori generális és 

vicegenerális családi levéltárát, abban a reményben, hogy hivatali irataik között és levelezésgyűjteményeikben 

a védelmi övezetre vonatkozóan is akadhatunk fontosabb adatokra. Munkánk nem járt 

minden esetben sikerrel, hiszen a családi levéltárak egy része az idők folyamán elpusztult, más részük sorsát 

pedig a szerteágazó rokoni kapcsolatok miatt nem mindig sikerült nyomon követnünk. Előfordult 

ugyanakkor olyan eset is – miként a Schloßarchiv Grafeneggbe került Breuner család levéltára 29 2 esetében –, 

hogy sikerült ugyan felkutatnunk egy már elveszettnek hitt családi archívumot, abban azonban a 

főkapitányra, jelen esetben a végvidék 17. század eleji történetében oly fontos szerepet játszó Hans 

Breunerre (1606–1633) vonatkozóan pusztán néhány jelentéktelen iratra leltünk. Hogy az efféle 

feltárómunka sokszor mégsem volt haszontalan, azt ugyanez az eset bizonyítja. Breuner főkapitánynak 

ugyan a családi levéltárban sem hivatali iratai, sem levelezése nem maradt fenn, elődjének és egyúttal közeli 

rokonának, Ferdinand Graf zu Nogarol 30 3 ideiglenesen megbízott felső-magyarországi (1584–1588), majd 

győri főkapitánynak (1588–1590) viszont viszonylag szép számú iratát sikerült megtalálnunk. 

Hasonlóképpen a győri főkapitányság egész törökkori története szempontjából alapvető fontosságú 

forrásanyagra bukkantunk néhány egyéb családi levéltárban. A grazi Tartományi Levéltárban őrzött 

Herberstein család archívumába került Eggenberg-oklevél-gyűjteményben 31 4 például Ruprecht von 

Eggenberg győri generális (1602–1606) hivatali iratait – köztük az eddig ismert legkorábbi győri főkapitányi 

utasítást 32 5 – leltük fel. A karlsruhei Badisches Generallandesarchivban pedig Ludwig Wilhelm Markgraf 

von Baden főkapitány (1691–1699) kormányzóságának iratai 33 6 a győri végvidék végnapjainak 

megismerésében segítettek, amelyekről majd a 17. századot bemutató második kötetünkből bőségesen 

értesülhet majd az olvasó. Ezek mellett a magyar vicegenerálisok fennmaradt családi archívumai közül az 

Esterházy család cseszneki ágának a pozsonyi Szlovák Nemzeti Levéltárban (Slovenský Národný Archív) és a 

vázsonykői Zichy famíliának a 20Magyar Országos Levéltárban található fondjai szolgáltak igen értékes 

adatokkal, elsősorban nagy számban fennmaradt hivatali irataiknak és gazdag missilis-gyűjteményeiknek 

köszönhetően. 34 7 Végül az Udvari Kamara levéltárában ábécérendben őrzött családi iratok (Familienakten) 

között a Salm család anyagából 35 8 a főkapitányság 1540-es évekbeli előtörténetére vonatkozóan szereztünk 

281 Lásd elsősorban NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII. Karton 155–166., Uo. A–II. Karton 40–41. és Uo. A–III. 

Karton 80–81. 

292 ÖStA HHStA Schloßarchiv Grafenegg, Breuner’sche Familienarchiv. Itt szeretnénk köszönetet mondani 

Dr. Gerhard Großbergernek a levéltárban való kutatás engedélyezéséért. 

303 Nogarol özvegye, Anna Maria Elisabeth von Harrach 1592-től Hans Breuner testvérének, Seifried 

Christophnak volt a felesége. Lanjus, 1938. Tafel V. 

314 StLA Archiv Herberstein, Urk. Eggenberg és Kosch, 1972. 42. 

325 Mátyás főherceg utasítása Ruprecht von Eggenberg győri főkapitány számára. 1602. február 1., Bécs. 

StLA Archiv Herberstein, Urk. Eggenberg. Lade 3. No. 24/B 43. 

336 BGLA HStA Person. Akten 46/3917. és Uo. Urkunden 46/3614 a. 

347 SNA Esterházy, cseszneki lt. Esterházy János levelezése Raimundo Montecuccoli főkapitánnyal, ill. 

MOL P 707 Zichy cs. lt. Fasc. 39. és Fasc. 41. passim (hivatali iratok, kinevezések stb.), valamint Fasc. 81. 

NB. No. 

11 407–11 557., No. 12 570–12 574. és Fasc. 84. NB. No. 15 275–15 494. (Id. és ifj. Zichy István és ifj. 

Zichy Pál levelezése) 

358 ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 84–197.

nélkülözhetetlen ismereteket. 36 9 

A védelmi övezet működésének és mindennapi problémáinak bemutatásához elsősorban a Haditanács 

egykori iktatókönyvei (Protokolle des Wiener Hofkriegsrates) álltak rendelkezésünkre, 37 10 amelyek igen 

kurta bejegyzéseik ellenére kimeríthetetlen tárházát adják a végvárrendszerrel összefüggő kutatásoknak. 

Ugyanezen kérdéskörök megismeréséhez a fentieken túl még igyekeztünk átnézni a győri végvidék 

területének túlnyomó részét felölelő két megye, Győr és Veszprém fennmaradt iratanyagát, valamint a 

főkapitányi központul szolgáló város és az ott működő káptalan levéltárát. 38 11 De nem feledkezhettünk meg 

a Magyar Kamara Archívuma és a Magyar Kancelláriai Levéltár különféle katonai vonatkozású iratairól, a 

16. század közepén kialakult politikai–katonai viszonyok ismertetése kapcsán pedig a Nádasdy család 

gazdag levelezés-gyűjteményéről sem. 39 12 Végezetül ezeknek a témánk szempontjából alapvető fontosságú 

archívumoknak az átnézése mellett – elsősorban adattárunk minél teljesebbé tételéhez – több másodlagos 

jellegű forrásanyagot (például a főudvarmesteri hivatal anyagában fennmaradt eskükönyveket vagy a 

Batthyány család gazdag missilis-gyűjteményét 40 13) is igyekeztünk hasznosítani. Az a cél vezérelt 

bennünket, hogy egy minél teljesebb életrajzi adatbázis (lásd jelen, majd a második kötet végén) 

közzétételével ne csupán a végvidék történetébe, hanem egyúttal a végvári katonaságot és a határvédelmet 

irányító főtisztek életpályáinak alakulásába, továbbá felemelkedési lehetőségeik és karriertörténeteik 

megismerésébe is betekintést nyújthassunk. Mindezzel a 16–17. századi magyarországi politikai–katonai elit 

és a végvári társadalom alaposabb megismerését szerettük volna segíteni. 

213. Néhány szó a periodizációról és a szerkezetről 

A győri végvidék 16. századi történetét az alábbiakban időrendben haladva összesen öt nagyobb 

intervallumba osztva mutatjuk be. Ezeknek a periódusoknak a kijelölésekor igyekeztünk figyelembe venni az 

egész törökellenes védelmi rendszer fejlődését meghatározó alapvető fordulópontokat. Úgy véljük, hogy a 

Bécset oltalmazó védelmi zónát nem kezelhetjük másként mint a teljes török elleni határvédelem egyik 

fontos elemét, amelynek története – elsősorban a geopolitikai adottságaiból fakadóan – szervesen összefügg 

a Dunántúl délnyugati területén kiépült kanizsai, majd 1600 után a Kanizsával szembeni végvidék, illetve a 

szomszédságában fekvő „magán való végvár”, 41 1 a komáromi erődítmény kiépülésével. A védelmi rendszer 

egészére nemrég kidolgozott periodizációnktól 42 2 a győri generalátus esetében egy-egy gyökeres fordulatot 

hozó esemény miatt el kellett térnünk. Nevezetesen Győr 1594. évi elestét, majd 1598. évi visszavételét 

mindenképpen új korszak határának kellett tekintenünk, hiszen a fővár és egyúttal a végvidék török uralom 

alatti története – még rövidsége ellenére is – külön fejezetet képez annak másfél száz esztendős fejlődésében. 

Ez utóbbi időpont pedig kiváló cezúraként szolgált a főkapitányság 16. századi történetének jelen kötetben 

való lezárására, már csak azért is, hogy – ha megkésve is, de – ezáltal méltóképpen emlékezhessünk Győr 

400 évvel ezelőtt történt visszavételére. 

Bár témánk kronologikus rendben történő feldolgozása kiváló lehetőséget kínált, hogy a bécsi katonai 

vezetés védelmi koncepciójának hosszú távú alakulását, illetve ennek a végvidék kialakításában, 

szervezetében és életében kiváltott következményeit vizsgálhassuk, a főkapitányság működésének 

bemutatására a „háborús békeévek” (1576–1594) keretén belül egy nagyobb fejezetet (VI. 2.) szenteltünk. 

Ebben a védelmi zóna működését a főkapitányi utasításban foglalt feladatköröknek megfelelően szűkre 

szabott tematikus alfejezetekben vázlatosan, a kérdéskörök fontosságát pusztán jelezve dolgoztuk fel. Az 

érintett témák közül ezért – jelenlegi ismereteinknek megfelelően – egyesek jobban, mások kevésbé 

kimunkáltak. Alapkutatások elvégzését követően ezért ezek majd külön összefoglalásokban várnak 

369 A Schwarzenberg családnak a csehországi Tøeboòban (Státní Oblastní Archiv, Tøeboò, az egykori 

Wittingau) őrzött egykori központi és családi levéltárában (Schwarzenberg’sches Zentral und 

Familienarchiv) sajnos ez ideig nem volt lehetőségünk kutatások folytatására, noha abban ismereteink szerint 

Adolf von Schwarzenberg győri főkapitányra (1598–1600) vonatkozóan is számos irat maradt fenn. 

Schwarzenberg, 1963. 104–108. és Záloha, 1998. 5. 

3710 ÖStA KA HKR Prot. Bd. 139–410. (1556–1700 Exp. és Reg.) 

3811 GyL GyVm, VML VpVm és GyL GyKHL. 

3912 Lásd elsősorban MOL E 136 MKA Div. Inst.; E 142 MKA Acta pub.; E 210 MKA Misc., Militaria; E 

211 MKA Lymbus, ill. E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles. 

4013 ÖStA OHMA Sonderreihe, Eidbücher és MOL P 1314 Batthyány cs. lt., Missiles. 

411 „Comaromium per se est, quod a nullo supremo generali capitaneo dependet” – miként azt 1641-ben 

Esterházy Miklós nádor nevezetes memorandumában megfogalmazta. Hajnal, 1930. 129.: No. 45. 

422 Pálffy, 1996/2.

feldolgozásra. 

22III. Másfél évtizednyi „zűrzavar” Mohács után (1526–1541) 

Az 1526. évi mohácsi vereséggel a magyar királyság történetének egyik legmegrázóbb korszakváltásához 

érkezett. A koraújkor két legjelentősebb világbirodalmának, az oszmánoknak és a Habsburgoknak nyílt meg 

a lehetőség, illetve vált az előbbiek számára a nélkülözhetetlen hódítások, az utóbbiak számára pedig 

országaik és tartományaik védelme miatt immáron elmulaszthatatlanul szükségessé, hogy Magyarországot 

saját érdekszférájukba vonják; bár a Habsburgoknak már III. Frigyes (1440–1493) uralkodása óta alapvető 

törekvése1 volt a magyar trón megszerzése. Ez a feladat mindkettőjüknek igen komoly nehézségeket, sőt – 

miként a későbbi események igazolták – gyakran már megoldhatatlan problémákat jelentett. S nemcsak 

azért, mert a két hatalmas állam valóban páratlanul erős vetélytársra talált. Egymás elleni küzdelmük során 

ugyanis mindkettőjüknek meg kellett vívni külön harcukat annak a Magyarországnak a megmaradt, majd 

ismét új erőre kapó politikai–katonai vezető rétegével, amelynek geo- és belpolitikai viszonyairól kezdetben 

szinte alig-alig rendelkeztek megfelelő ismeretekkel. 

Az 1541-ig tartó másfél évized a középkori királyságot irányító magyar nemességet is szinte szkizofrén 

állapotba sodorta. A korszakváltással kezdődő válságból mindenki kiutat próbált keresni, ki az egyik, ki a 

másik birodalommal való önkéntes vagy kényszerű szövetségben, ki pedig saját külön útján, amely a két 

vetélytárs együttes szorításában kivétel nélkül zsákutcába vezetett. A megoldás megtalálása mindannyiuk 

számára roppant nagy nehézségekbe ütközött. S nemcsak azért, mert országuk néhány éven belül valóban két 

világbirodalom hadszínterévé vált. Bármelyik pártján kerestek kiutat, meg kellett vívni külön harcukat 

önmagukkal, sőt elsősorban öntudatukkal, amely évszázados hagyományok és szokások egész rendszerén 

alapult. Ennek a feladatnak a súlyát legszemléletesebben az a számtalan pártváltás és esküszegés jelzi, 

amelyet néhány száz esztendő távlatából hajlamosak vagyunk kizárólag negatívan megítélni. Pedig a 

kiútkeresés tétje a magyar állam történetében szinte kivételes jelentőségű volt: Az ország megmaradásának 

és függetlenségének megőrzése két világbirodalom határvidékén. Mindezek ismeretében már könnyebben 

érthető, miért vált a Mohács utáni tizenöt esztendő a koraújkori Magyarország történetének legzűrzavarosabb 

periódusává. 

Akik előbb vagy utóbb I. Habsburg Ferdinánd király híveként bíztak az ország megmaradásában, azok 

számára az oszmánok 1529. és 1532. évi Bécs elleni hadjárata után aligha lehetett kétséges, hogy ennek 

egyetlen biztosítéka csakis egy új törökellenes határvédelmi rendszer kiépítése lehet. A Habsburg-párti 

magyar nemesség ezzel kapcsolatban aligha gondolkodhatott másban, mint egy olyan szervezetű, irányítású 

és jellegű védelmi hálózat létrehozásában, amilyen a középkori magyar királyságot déli végein már több mint 

másfél száz esztendőn át oltalmazta a török ellen. Az Adriától az erdélyi végekig az 1570-es évek elejére 

kiépült új védelmi rendszer mégis számos tekintetben alapjaiban különbözött középkori elődjétől. A győri 

főkapitányság kialakulásának, továbbá a bécsi katonai vezetés és a magyar rendek említett küzdelmének, 

illetve a magyar nemesség önmagával vívott harcának a megértéséhez ezért nem nélkülözhetjük a Mohács 

előtti határvédelem legfőbb jellegzetességeinek bemutatását.

231. A Mohács előtti védelmi rendszer alapvető jellegzetességei 

Az oszmánok európai előretörése – amely jóval megelőzte kisázsiai egyeduralmuk kialakulását – a 14. 

század második felétől már a középkori magyar királyság számára is egyre fokozódó fenyegetéssé vált. 43 1 

Luxemburgi Zsigmond magyar király (1387–1437) ezt az 1396. évi nikápolyi csatában saját bőrén is 

megtapasztalhatta, de a század utolsó évtizedeiben már országának délvidéki lakói is megismerhették, 

milyen pusztításokkal jár egy-egy török portyázás. Noha az oszmán állam ekkor még távol volt 

világbirodalmi nagyságától, Zsigmond katonai vezetése mégis már az 1390-es évek végén felismerte, hogy a 

királyság területének hatékony megvédelmezése elsősorban kétfajta módon lehetséges. Egyrészt – ameddig 

annak a katonai és anyagi lehetőségek teret engednek – az ország határain kívülre vezetett hadjáratokkal kell 

a szomszédos déli államalakulatokat (azaz Boszniát, Szerbiát és Havasalföldet) a magyar uralkodó 

hűbérességében megtartani, illetve a törökökre ott csapást mérni, ezáltal ugyanis ezek a területek mint 

ütközőállamok szolgálhatják Magyarország védelmét. Másrészt, miután a kisebb-nagyobb betörésekkel 

szemben teljességgel még ezek a hadjáratok sem biztosíthatják a végek megoltalmazását, mindenképpen 

szükség van maguknak a határoknak a megerősítésére is, azaz egy szilárd határvédelmi rendszer kiépítésének 

megkezdésére. 

Zsigmond király és délvidéki katonai főméltóságai az 1397. évi temesvári diétától kezdve azután a két 

felismerés jegyében igyekezték biztosítani az ország védelmét. E tevékenységüket jelentősen segítette, hogy 

az oszmán állam a 15. század elején, az úgynevezett interregnum időszaka (1402–1413) alatt darabjaira esett 

szét, így ekkor komolyabb török betörések kevésbé sújtották a déli végeket. A magyar uralkodó pedig élt a 

kínálkozó lehetőséggel. Mivel 1395-től szövetségesének tudhatta Havasalföldet, a szerb despotát, Stefan 

Lazareviæet jelentős magyarországi birtokadományokkal, a törökök elleni akcióinak fegyveres segítésével, 

sőt magyar uraknak a despota katonai szolgálatába küldésével állította saját pártjára. Bosznia jelentős részét 

ugyanakkor 1404 és 1408 között öt hadjárattal, sőt az utóbbi esztendőben mintegy százhúsz bosnyák úr 

lefejeztetésével kényszeríttette vazallusává, miközben például 1404-től 1410-ig a vele szövetséges bosnyák 

király, Ostoja támogatására Bobovac várában még magyar helyőrséget is állomásoztatott. 44 2 Ekként 1410-re 

a magyar királyságot mintegy előretolt védőbástya, pontosabban e három állam alkotta ütközőzóna 

oltalmazta, elsősorban azáltal, hogy az oszmán betörések nagy részét saját területükön felfogták. 

Az ütközőállamok nyújtotta védőpajzs ez elkövetkező fél évszázad alatt csaknem teljességgel összeomlott. S 

ebben nem pusztán az játszott szerepet, hogy Zsigmond figyelmét és erejét 1410. évi német királlyá 

választása után a Velence elleni háborúknak, a pápaság problémájának, majd a huszita kérdés rendezésének 

szentelte. Az „örök ellenség” 24a belső válságból időközben meglehetősen talpra állt és minden eszközt 

bevetett annak érdekében, hogy a magyar uralkodó vazallus-országaiban viszályt szítson, ott saját befolyását 

növelje, és ezzel az ellene életre hívott ütközőállamok rendszerét fokozatosan szétzúzza. Az időközben 

Kisázsiában is egyre jelentősebb területeket birtokló oszmánok tehát szintén tökéletesen felismerték, hogy 

Magyarországhoz csakis előretolt bástyáin keresztül vezet az út. Konstantinápoly 1453. évi elfoglalását 

követően pedig – amellyel kezdetét vette jelentős szerepvállalásuk nemcsak a balkáni, hanem az európai 

hatalmi viszonyok alakításában – a magyar királyság már egy nála sokkal gazdagabb anyagi és katonai 

erőforrásokkal rendelkező állammal állt szemben. 45 3 Mindez pedig törvényszerűen vezetett ahhoz, hogy 

Szendrő 1459. évi elestével, azaz Szerbia teljes oszmán fennhatóság alá kerülésével, – kivéve Észak- 

Boszniát – Magyarország végleg saját határaira szorult vissza és végeinek önerőből való védelmezésére 

kényszerült. 

A déli határvédelmet az 1470-es években újjászervező Hunyadi Mátyásnak (1458–1490) mégis volt mire 

támaszkodnia. Zsigmond ugyanis az ütközőállamok rendszere mellett eleinte a legveszélyeztetettebb Al- 

Duna vonala mentén, majd az 1430-as évek közepétől már a horvát–szlavón területeken is komoly védelmi 

hálózat alapjait rakta le. Ozorai Pipo temesi ispán a Havasalföld feletti magyar befolyás elvesztését követően 

megkezdte az al-dunai határvárak királyi kézbe vételét, majd megerősítését, sőt elsősorban Szörény és 

Haram között kisebb-nagyobb új határvárak építését és királyi őrséggel való felszerelését. A határvédelem 

431 Noha a Mohács előtti határvédelemnek az okleveles anyag alapján történő átfogó jellegű, szisztematikus 

feltárását történetírásunk ez ideig még nem végezte el, a védelmi rendszer legfőbb jellegzetességeit mégis 

viszonylag már jól ismerjük. Az alfejezet megírásához ezért az alábbi munkákat forgattam nagy haszonnal: 

Kupelwieser, 1899.; Kubinyi, 1978.; Szakály, 1981/1.; Szakály, 1986/2.; Kubinyi, 1990.; Engel, 1994. és 

legújabban Engel, 1997. 

442 Engel, 1996. I. köt. 282. és Engel, 1997. 37–38. 

453 Erre vonatkozóan lásd Ágoston Gábor új szemléletű kutatásait: Ágoston, 1992. 9–17.

hatékonyabb működtetése érdekében Ozorai ahhoz is hozzáfogott, hogy az Árpád-házi uralkodók korától 

létező bánságok és a délvidéki vármegyék mozgó haderejét, illetve a részben újonnan épült királyi végvárak 

katonaságát közös irányítás alá vonja. Az 1430-as években a védelem szempontjából kulcsfontosságú 

Nándorfehérvárnak a szerb despotától történt megszerzését (1427) követően pedig Tallóci Matkó és testvérei 

hasonló módszerekkel kezdtek neki a határvédelem egységesebbé tételéhez a Belgrádtól az Adriai-tengerig 

terjedő horvát–szlavón országrészen is. Zsigmond mindezeken túl életre hívta az úgynevezett 

telekkatonaságot (militia portalis) is, 46 4 sőt a török portyák elleni védekezésbe különféle kiváltságok fejében, 

főként katonaparasztként (vojnuk), könnyűlovasként vagy naszádosként igyekezte bevonni azokat a szerb 

menekülteket is, akik a török előrenyomulás következtében váltak földönfutóvá és kerestek menedéket 

országa területén. 

Miután Magyarország az 1460-as évekre végleg saját határaira szorult vissza, a törökök pedig hozzáfogtak 

egy a kereszténnyel szembenálló ellenvárrendszer kiépítéséhez, a védelmi rendszert Hunyadi Mátyásnak 

mindenképpen korszerűsítenie és egységesítenie kellett. 1470-es években végrehajtott katonai reformok ezt a 

célt szolgálták. Mátyás hadvezetése felismerte, hogy ettől kezdve a végek minél hatékonyabb védelme és 

ellátása érdekében az előretolt ütközőzónák szerepét az ország déli területein a szomszédos hátországoknak 

kell átvenni. S Magyarországnak ismételten szerencséje volt, hiszen az 1460-as évek közepétől beköszöntő 

fél évszázados békeidőszak – ténylegesen inkább ellenséges betörések fegyverzajától hangos „békeállapot” – 

lehetővé tette a reformok minél hatékonyabb és gyorsabb végrehajtását. 

A legfenyegetettebb al-dunai részeken e célok jegyében szervezték meg 1479-ben az alsó részek 

főkapitányságát (supremus capitaneatus partium regni Hungariae inferiorum, 25Hauptmannschaft der 

unteren Teile des Königreiches Ungarn), amelynek élén – a mohácsi csatában elesett Tomori Pál kalocsai 

érsek kormányzását (1523–1526) kivéve – a Temesváron székelő temesi ispánok, egyúttal az alsó részek 

főkapitányai álltak. A tisztséget elsőként betöltő Kinizsi Páltól kezdve ők nem pusztán a végvárak irányítói, 

hanem egyúttal a szolgálatukba állított teljes szomszédos hátország (a temesközi, a Duna–Tisza közének déli 

részén fekvő, a Dráva–Száva közötti és egyéb szomszédos megyék 47 5) katonai és polgári kormányzói voltak. 

Az uralkodói hatalom határvidéki képviselőjeként ekként az alsó részek főkapitányai végérvényesen 

egységes ellenőrzés és irányítás alá vonták a védelmi rendszer két legfontosabb elemét: a végvárak katonai 

erejét, illetve a bandériumok, vármegyei és nemesi csapatok, azaz a határvidéki hátország nemesi 

hadkiegészítési haderejét. Ugyanekkor a terület szinte minden királyi jövedelemforrását a végvárakban 

szolgáló hadinép fizetésére fordították. 

Hasonló hatás- és feladatkört kaptak a Nándorfehérvártól nyugatra fekvő területeken az 1476-ban ugyancsak 

a határvédelem egységesebbé tétele érdekében egyesített horvát és szlavón báni tisztség betöltői, az erdélyi 

végeken pedig a tartomány vajdái. A kormányzásukra bízott országrészek mintegy királyi helytartójaként 

ugyanis egy-egy török portya ellen a rendelkezésükre álló teljes hátország 48 6 haderejét mozgósíthatták. Az 

erre az időre már két egymással párhuzamosan futó végvárláncolatra 49 7 és a hátország katonai–anyagi 

erőforrásaira épülő törökellenes határvédelem Mátyás újításainak köszönhetően tehát jelentősen átalakulva 

hatékonyabban és egységesebben szervezhető–mozgósítható, horizontálisan és vertikálisan egyaránt jól, de 

nem túltagolt védelmi rendszerré vált. Miután az említett katonai főméltóságok az ország igaz bárói (veri 

barones) közé tartoztak, az 1526 előtti fél évszázadban főként Budán székelő királyi tanács (consilium regis) 

ülésein lehetőségük volt arra, hogy befolyásolják azokat a stratégiai döntéseket, amelyek a határvédelem 

szervezetét, ellátását és működtetését érintették. A Mohács előtti Magyarországon a hadügy kiemelt 

fontossága ellenére még nem jött létre a határvédelmet igazgató külön testület, így a kül- és belpolitika teljes 

irányítása mellett a hadügyigazgatás ellenőrzése is a királyi tanács feladata volt. Mindez persze néha rossz 

döntések meghozatalához vezet(het)ett, hiszen előfordult, hogy a fegyverforgatásban kevésbé vagy 

egyáltalán nem jártas bárók akarata érvényesült a végeket évtizedek óta irányítókéval szemben. A közel 

nyolc ezer főnyi királyi zsoldon szolgáló délszláv–magyar lovas és gyalogos katonát megmozgató déli 

határvédelem mindezen fogyatékosságai és az ország egyre nehezebb gazdasági helyzete ellenére 1521-ig 

464 Borosy, 1971. 15–63. 

475 Az említett területek sorrendjében: Keve, Krassó, Temes, Torontál, Arad és Csanád; Pozsega, Valkó és 

Szerém; valamint Bodrog, Bács, Csongrád, Békés, Zaránd és Bihar megyék. 

486 Az előbbi esetében a hátország alatt Zágráb, Varasd, Kőrös, Verőce, Dubica, Szana és Orbász megyéket, 

az utóbbinál pedig Erdély mindhárom „nemzetének” területét és erőforrásait kell értenünk. 

497 A délebbi vonal Szörénytől Orsován, Szentlászlón, Nándorfehérváron, Zimonyon, Szabácson, 

Szrebreniken, Jajcán és Kninen át Szkardonáig, valamint Klisszáig, a második, az északabbi pedig Lugos és 

Karánsebestől, majd Temesvártól Péterváradon, a kisebb szerémségi várakon, Dubicán, Krupán és Bihácson 

át egészen a dalmát-tengerparti Zenggig húzódott.

megfelelően töltötte be a neki Luxemburgi Zsigmond, majd Hunyadi Mátyás által szánt szerepet. 

Nándorfehérvár 1521. évi elestével azonban minden megváltozott. A magyar királyság az ütközőállamok 

után az elkövetkező években elvesztette déli határvédelmének legfontosabb Duna menti szakaszát és 

horvátországi előretolt véghelyeit is. Az ország immáron saját területén belül kényszerült védekezésre. A 

hátországot ugyan a török által 26ez ideig még kevésbé veszélyeztetett területekből könnyen lehetett növelni, 

a várláncolatot jóval nehezebb volt pótolni – annál is inkább, mert az északabbi végvárvonal már az ország 

belsejében húzódott és a természeti adottságok sem segítették oly mértékben, mint a szinte folyókra és 

hegyvonulatokra tapadó délebbit. Az ország helyzetét emellett a Jagellók uralmával beköszöntő gazdasági 

nehézségek is súlyosbították. Ráadásul ezúttal a külpolitikai helyzet sem volt olyan kedvező, mint a 15. 

század első évtizedében vagy Mátyás uralma alatt a hosszabb „békeperiódusban”. I. Szülejmán szultán 

ugyanis szakított apja, Szelim keleti hódítási gyakorlatával és csaknem egész életét az európai tartományok 

kibővítésének szentelte. S mindezt egy olyan világbirodalom erőforrásainak bevonásával tehette, amelynek 

területe ekkor már mintegy hét-, lakossága pedig körülbelül négyszerese volt a korabeli Magyarországénak. 

Egy „elefánt” – miként utóbb 1563-ban Szemiz Ali nagyvezír egy ízben az oszmán hatalmat jellemezte 50 8 – 

nézett farkasszemet egy a lábai között eltörpülő kisállattal. Csakhogy az utóbbinak – hogy a nagyvezír 

hasonlatánál maradjunk – egy „kétfejű sas” formájában támadt egy jelentős segítőtársa. 

1521 nemcsak amiatt hozott a védelmi rendszer történetében különleges fordulatot, hogy déli 

várláncolatának elestével végleg megnyitotta a határvédelem teljes összeomlásának folyamatát, azaz a 

Mohács felé vezető utat. Emellett ez az esztendő egy olyan lényeges változásnak is kezdetét jelentette, 

amelynek hatása ténylegesen csak mintegy fél évszázaddal később – többek között éppen a győri 

főkapitányság kiépítésével – mutatkozott meg Magyarországon. Ez a jelentős fordulat a Habsburgok, 

nevezetesen II. Lajos magyar király sógora, Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg örökös tartományainak a 

magyarországi határvédelembe való bekapcsolódása volt. Noha az idegen segítség ezekben az esztendőkben 

még valóban nem tűnhetett másnak, mint a gazdagabb rokon által nyújtott segítségnek, hosszú távú 

következményei mégis alapjaiban befolyásolták a teljes Duna-medence koraújkori történetének alakulását. 

Az 1521-től elsősorban a Krajna, Karintia és Dél-Stájerország védelme szempontjából kiemelten jelentős 

horvát végek megsegítésére egyre rendszeresebben érkező idegen csapatokkal 51 9 a magyar–oszmán 

konfliktus új arculatot kezdett ölteni. Bár a mohácsi vereségig terjedő időszakban ezek – a többek között 

idősebb Niklas Graf zu Salm ausztriai főhadparancsnok 52 10 vezetése alatt a Kulpa és az Una vidékére érkező 

– idegen csapatok a magyar király végváraiban még csak kivételes esetben teljesítettek szolgálatot, azaz 

többnyire csak a tavaszi és nyári hónapokban érkeztek a magyar végek megsegítésére, mindezzel az 

összeütközésben részt vevő felek száma kibővült. 

A magyar–török konfrontáció mindezek következtében egyre inkább magyar(–osztrák) és oszmán 

konfliktussá vált, amely az idegen segítség ellenére is elkerülhetetlen 1526. évi mohácsi vereség és Habsburg 

Ferdinánd magyar királlyá választása után végleg Habsburg–oszmán nagyhatalmi összeütközéssé változott. 

A Magyarország számára nélkülözhetetlen idegen anyagi–katonai segítség azonban nemcsak a két 

világbirodalom 27kapcsolatában jelentette hosszú küzdelem kezdetét. Már az első osztrák segélyhadak 

megjelenése hatásköri konfliktusok sorát hozta a határvédelmet addig kizárólagosan irányító horvát–szlavón 

bán és az osztrák főherceg saját tartományából származó főhadparancsnoka között. Ez az ellentét Mohács 

után a Habsburg politikai–katonai vezetés és a magyar rendek között évszázados viszálykodás kezdetét 

nyitotta meg. 

282. Ferdinánd király főhadparancsnokainak tevékenysége Magyarországon 

Az 1526 után eltelt másfél zűrzavaros évtized a törökök elleni védekezés számos vonatkozásában 

kísértetiesen emlékeztet a 15. század első felének eseményeire. Pusztán a keresztény fél szereplői változtak 

meg, hiszen a középkori magyar királyság összeomlásával immáron elsősorban I. Ferdinánd osztrák 

tartományai, másodsorban pedig V. Károly császár Habsburg Birodalma került olyan helyzetbe, mint 

amilyenbe annak idején Luxemburgi Zsigmond Magyarországa jutott. A határvédelem vonatkozásában a 

legfontosabb kérdés szinte teljesen ugyanaz volt, csakhogy ettől az időszaktól, pontosabban az 1529. évi 

508 Žontar, 1971. 210. 

519 Rothenberg, 1960/2. 493–498.; Rothenberg, 1970. 24–29.; Vojna Krajina, i. m. 24–25. Vö. még a 

korábbi összefoglalások hibáira: Pálffy, 1996/2. 173.: 25. jegyz. 

5210 A Bécs török elleni védelmét 1529-ben irányító Salm 1522–1523-ban Ferdinánd osztrák főherceg 

csapatainak főhadparancsnoka volt Horvátországban és Szlavóniában. Newald, 1879/2. 113.: Beilage No. 2. 

és Uo. 34. stb., valamint Thallóczy–Hodinka, 1903. 140.: No. LXXXVI., 237–238.: No. CXXXIX. Vö. még 

ÖStA KA AFA 1522/6/1.

szultáni hadjárat után már nem Budáról, hanem Ferdinánd király állandó székhelyéről, Bécsből szemlélve. 53 1 

Nevezetesen: sikerül-e megállítani az osztrák tartományok határai előtti, külső területeken, azaz az 1527 

novemberében Székesfehérváron magyar királlyá koronázott I. Ferdinánd fennhatósága alatt álló 

országrészen az ellenséget. I. Szülejmán Magyarországgal kapcsolatos tervei ugyanis a bécsi hadvezetés és a 

Ferdinánd-párti magyar rendek számára az 1529. évi bécsi és az 1532. évi kőszegi hadjárat 54 2 után aligha 

voltak kérdésesek. A szultán – miként azt véleményünk szerint Fodor Pál kutatásai újabban egyértelműen 

bizonyították 55 3 – legfőbb ellensége, Ferdinánd király fővárosának, Bécsnek az elfoglalásával kívánt egész 

Magyarország birtokába jutni. 

Noha erről a meglehetősen gyors eredményekkel kecsegtető stratégiáról a két kudarcba fulladt hadjárat után 

az 1530-as években – a perzsák elleni háborúskodás, az Arab félsziget teljes meghódítását befejező 

expedíció, valamint a Földközi-tenger medencéjében tengeren folytatott küzdelem miatt – Szülejmánnak le 

kellett mondania, a bécsi udvar politikai és katonai vezetése számára egyértelművé vált, a szultán fő célja 

továbbra sem változott: veszteségei ellenére sem mondott le Bécs elfoglalásáról, csak a hódítás stratégiáján 

fordított egyet. Azaz ettől kezdve arra törekedett, hogy Magyarország fokozatos megszállásával jusson el I. 

Ferdinánd fővárosa alá. Az új magyar király országának elfoglalása viszont az osztrák tartományok számára 

nem jelentett volna mást, minthogy ugyanabba a helyzetbe kerülnek, amelybe Hunyadi Mátyás 

Magyarország jutott, azaz a hódítókkal szemben teljesen a határaikra szorulnak vissza. Ennek veszélyéről 

pedig aligha feledkezhettek meg Bécsben, hiszen az 1530-as években – jóllehet nagy hadjáratok nem voltak 

– sorra érkeztek az afféle jelentések az osztrák fővárosba, mint amilyet 1539 nyarán a még sokszor említésre 

kerülő Nádasdy Tamás horvát–szlavón bán intézett uralkodójához: „Ha Szentséges Felségtek valahonnan 

más országaiból nem gondoskodik erről az országról, akkor bizonyosan bekövetkezik, hogy ezen ország 

elvesztése miatt Szentséges Felségtek más országai is elvesznek.” 56 4 

29A Bécs török ostromában, valamint a magyarországi törökellenes küzdelemben szerzett saját tapasztalatok 

és az efféle jelentések hatására azután az 1530-as évek közepére Ferdinánd király bécsi hadvezetése alapvető 

felismerésre jutott. Ez a felismerés pedig igen hasonlított ahhoz a védelmi alapelvhez, amelyet annak idején 

Luxemburgi Zsigmond budai udvarának vezető magyar politikusai és a határvidéki főtisztek a 15. század 

legelejére kidolgoztak. Nevezetesen: az ország határain kívül, az oda vezetett hadjáratok segítségével és az 

ott található várakba helyezett őrségekkel biztosítandó ütközőzónán kell feltartóztatni az oszmánokat – 

miként ezt Zsigmond hadvezetésének uralkodása alatt nagyjából sikerült is megvalósítania. Az ország 

határain Bécsben ekkor már az osztrák tartományok határát, az ütközőzónán pedig a magyar királyságot 

értették. I. Ferdinándnak ezt az igen fontos célkitűzést elődjével, Zsigmond királlyal ellentétben bizonyos 

szempontból sokkal könnyebb, számos probléma következtében viszont sokkal nehezebb volt 

megvalósítania. 

A 15. század legeleje és az 1526–1530-as évek között a sok-sok hasonlóság ellenére volt két igen jelentős 

különbség. Egyrészt I. Ferdinánd annak az országnak is legitim uralkodója volt, amelyet bécsi hadvezetése 

az osztrák tartományok és a Német Birodalom védelme érdekében egyre inkább ütközőzónának tekintett – 

Zsigmond pedig tudjuk, hogy sohasem volt példának okáért Bosznia királya, noha 1410-ben kacérkodott 

királlyá koronáztatásának gondolatával. 57 5 A királyi cím első látásra Ferdinánd számára ugyan előnyösebb 

pozíciókat ígért, a Mohács utáni magyarországi és a Habsburg Birodalmon belüli politikai helyzetet ismerve 

viszont jóval nehezebb feladat volt, mint bő egy évszázaddal korábban. Ferdinándnak, miközben országát a 

magyar rendekkel való szoros együttműködésben a törökök elleni védekezésre kellett volna felkészítenie, 

ezekben az években ellenkirályával, a szultán játékszerévé vált Szapolyai Jánossal kellett szinte állandó 

fegyveres küzdelmet folytatnia. Ez pedig felemésztette ereje jelentős részét, amely ekkor még amúgy is 

meglehetősen korlátozott volt. Ferdinánd király – noha erről gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni – 

ebben az időben még csak a polgárháború dúlta, három részre szakadt Magyarország, valamint Csehország 

531 Pálffy, 1996/2. 164–165. 

542 Turetschek, 1968., Gerhartl, 1981. és Kőszeg ostromának emlékezete, 1982. 

553 Fodor, 1991. 57–58. A kérdésben más véleményt vall Perjés Géza: Perjés, 1979. 187–237. 

564 „Nisi Vestra Sacratissima Maiestas alicunde ex aliis regnis suis huic regno providerit, actum erit de eo, et 

ex amissione huius regni amittentur alia etiam regna Vestrae Sacratissimae Maiestatis.” ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 39. Konv. F. fol. 36–37. Vö. a neves Sigmund von Herberstein és Beck von 

Leopoldssdorf hasonló tartalmú jelentésével már 1532. január 11-ről Bécsből: „So wurde doch der Chronn 

Hungern allain nichtt muglich sein, nach dem Verderbenn, darinn sy steet, die Granitzenn zubehietenn, 

sonnder Euer Königlichen Majestät wurde des Reichshilf ganntz notturfftig werden.” Uo. Fasc. 20. Konv. A. 

fol. 50. 

575 Engel, 1997. 38.

és az osztrák örökös tartományok anyagi–katonai erőforrásaival rendelkezett, a császári méltóságot ugyanis 

V. Károly töltötte be. Az utóbbi irányította Habsburg Birodalom számára pedig a magyar hadszíntér a 

Mediterráneumban és az Észak-Afrikában vívott oszmánok elleni küzdelem után 58 6 csak a harmadik 

frontnak, Toledóból nézve mellékhadszíntérnek számított. 

Másrészt az oszmán hódítás a magyar királyság történetének talán legszerencsétlenebb időszakában ért el az 

ország határaira. Míg Luxemburgi Zsigmond hadvezetésének az említett védelmi koncepció végrehajtását az 

oszmán állam egyik legnagyobb válsága, az interregnum időszaka (1402–1413) alatt kellett megvalósítani, 

ugyanez a feladat Ferdinánd bécsi és magyar katonai vezetőire éppen akkor várt, amikor Szülejmán 

uralkodásának idejére az oszmán állam végleg „patrimoniális világbirodalommá” vált és hódításai csúcsára 

ért. 59 7 Ez a birodalom pedig területi, gazdasági és katonai potenciálját tekintve még az 1521 előtti középkori 

magyar királysággal sem volt összemérhető, hiszen területét vizsgálva mintegy ötszöröse, népességét 

tekintve körülbelül négyszerese volt az utóbbinak, 30jövedelmeiket és fegyveres erejüket összehasonlítva 

pedig jóval több mint tízszeres „túlerőben” volt. 60 8 Mohács után az ország három részre szakadásával és a 

polgárháborúval ez az arányeltolódás még tovább romlott. De még ha – látszólag legalábbis – a Ferdinánd 

király kormányozta Csehországot és az osztrák örökös tartományokat is Magyarországhoz „csatoljuk”, azaz 

a magyar király összes egykori gazdasági–katonai erőforrását számláljuk össze, akkor is bőven megmarad az 

oszmánok fölénye. 

Történetírásunk – kivéve az oszmán birodalom magyar kutatóit – ez ideig minderről gyakorta hajlamos volt 

megfeledkezni, amikor a Mohács utáni Magyarország korszakváltásának folyamatát, illetve magának az új 

törökellenes határvédelmi rendszernek a kiépítését vette évszázadok távlatából vizsgálat alá. Sőt még 

napjainkban sem ritkák a Ferdinánd politikai és hadvezetését egyenesen elítélő, „kurucos” vélemények sem, 

amelyek a Habsburg uralkodó tétlenkedéséről vagy arról beszélnek, hogy az osztrák rendek pusztán saját 

védelmük érdekében léptek fel Magyarországon egy új határvédelmi rendszer létrehozásával. Noha az utóbbi 

vélekedésben természetesen van és nem is csekély igazság, nem feledkezhetünk meg arról, hogy Luxemburgi 

Zsigmond király magyar hadvezetése szintén kizárólag saját országa védelme érdekében használta fel a 

délszláv fejedelemségeket mint ütközőállamokat, és csak azután lépett fel komolyabban a 15. század elején a 

törökök ellen, miután 1396-ban Nikápolynál – miként a Habsburg hadvezetés 1529-ben Bécsnél – és az 

egyre gyakoribb oszmán betörések révén saját bőrén megtapasztalta, mit is jelent a törökök fenyegetése. 

Magunk tehát azon a véleményen vagyunk, hogy Ferdinánd király mindvégig Magyarország 

megvédelmezésén munkálkodott, és még az 1526 utáni zűrzavaros másfél évtizedben is igen sokat tett – 

korlátozott anyagi és katonai lehetőségei ellenére – a törökök elleni védekezés érdekében. 

1541-ig új végvárrendszer kiépítéséről – a Zengg és Bihács közötti úgynevezett régi horvát végeket (alte 

kroatische Grenze) kivéve, 61 9 amelynek kialakulása (mint említettük) 1521-től fokozatosan indult meg a 

krajnai, karintiai és stájer rendek anyagi és katonai segítségével – ugyan valóban nem beszélhetünk, I. 

Ferdinánd hadvezetése Magyarországon mégis megtette az első fontos lépéseket az új határvédelmi rendszer 

létrehozásához. A Luxemburgi Zsigmond-féle említett védelmi koncepció számos elemét részben már ebben 

az időszakban elkezdték megvalósítani. Mindezt elsősorban a Ferdinánd király által Magyarországra küldött 

és az osztrák tartományok által fizetett idegen és magyar csapatokat irányító, úgynevezett magyarországi 

főhadparancsnokok (Oberstfeldhauptmann in Ungarn), 62 10 valamint ha egyúttal nem ők parancsnokoltak a 

horvát–szlavón területeken, akkor ott külön főhadparancsnokok (Oberstfeldhauptmann in Kroatien und 

Slawonien) vagy helyetteseik (Oberstfeldhauptmannleutnant) hajtották végre. Tevékenységük azután a 

hadügy és a határvédelem területén számos olyan változásnak az alapfeltételét teremtette meg, amelyeknek 

azután éppen a győri főkapitányság története szempontjából nagyon fontos szerepe volt. Ne feledjük 

ugyanis, hogy Magyarország a Mohács utáni évtizedekben történelmének egyik legválságosabb periódusát és 

korszakváltását élte 31át. Ezek ez időszakok pedig, ha nem forradalmi jellegűek, akkor csak hosszabb idő 

alatt hozhatnak minőségi változásokat. 

Noha a magyarországi főhadparancsnokok tisztét ebben a másfél évtizedben betöltő Niklas Graf zu Salm 

(1527 és 1529–1530), Hans Katzianer (1527–1529 és 1532–1537), Wilhelm Freiherr zu Roggendorf (1530– 

586 Hess, 1978. és magyarul legújabban: Korpás, 1998. 60–64. 

597 Fodor, 1998/1. 171–173. 

608 Ágoston, 1992. 9–17. 

619 Az 1538-ban megszervezett védelmi övezet legkorábbi létszám- és fizetési jegyzékét („Besaczungen an 

den Khrabatischen Ortfleckhen Anno etc. [15]38 ten .”) lásd: ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 15. 1567. Okt. 

fol. 18–19. Kiadása: Lopašiæ, 1889. 390.: No. III. Vö. még Pálffy, 1996/2. 177–178. 

6210 A főhadparancsnok tisztség-elnevezés bevezetésére lásd: Pálffy, 1997/4. 64–65.

1531 és 1541), valamint Leonhard Freiherr von Vels (1537–1541) 63 11 tevékenységének részletes 

bemutatására jelen kötetben nincs lehetőség, eddigi kutatásaink alapján 64 12 kijelenthetjük, hogy az általuk 

Magyarország különböző területeire (Duna mente, Felső-Magyarország, Szlavónia és Horvátország) vezetett 

expedíciók 65 13 jelentős részben biztosították Ferdinánd király számára azt a területet, amely azután az 1540es 

évek közepétől majd már a ténylegesen kiépülő új határvédelmi rendszer alapjául szolgált. Az osztrák 

tartományok határain kívül, azaz a Magyarországon folytatott hadjáratok tehát (ha nem is teljességgel, de) 

hasonló sikereket hoztak, mint Luxemburgi Zsigmond Szerbiába és Boszniába vezetett akciói. Lényeges 

különbséget jelentett viszont, hogy az új végvárrendszer – elsősorban annak köszönhetően, hogy Ferdinánd 

Magyarország királya is volt – magában az ütközőzónában alakult majd ki. A főhadparancsnokok vezette 

expedíciókat tehát még annak ellenére is sikeresnek kell értékelnünk, hogy magát Szapolyait az országból 

csak igen rövid időre tudták kiszorítani. Mivel ő a Ferdinánd király elleni küzdelemben a szultán pártjára 

sodródott, erre teljes mértékben sohasem volt lehetőség. Ebben az időszakban ugyanis éppen a fent említett 

katonai erőviszonyok miatt a magyarországi események legfőbb irányítója maga Szülejmán volt. 

Hadvezetésének baklövései és az ország gyors megszállásával kapcsolatos 1532 utáni török habozás 

Ferdinánd főhadparancsnokai számára – szerencsére – lehetővé tette, hogy uralkodójuk fennhatósága alatt 

biztosítsák a majdani új végvárrendszer kiépítésére szolgáló területet. 

Szapolyai visszaszorítására a főhadparancsnokok által vezetett expedíciók nélkül nem lett volna lehetőség, 

hiszen a Ferdinánd párti magyar nemességnek a törökök előrenyomulásával egyre kisebb hátországa, a 

polgárháború következtében pedig egyre csökkenő jövedelmei voltak. Az osztrák tartományokból és a 

birodalomból érkező csapatokra a későbbi határvédelmi rendszer alapjául szolgáló terület biztosításához 

tehát mindenképpen szükség volt, noha ezek erejéből az oszmánok elleni fellépésre alig futotta. Legfőbb 

feladatuk azonban nem is ez volt. 

A főhadparancsnokok vezette idegen, illetve a Ferdinánd király osztrák tartományai által fizetett magyar, 

főként könnyűlovas-csapatok viszont nemcsak mezei szolgálatot teljesítettek Magyarországon. A Szapolyai 

elleni expedíciók után a főhadparancsnokok az idegen katonaságot teljességgel nem vonták ki az országból, 

hanem Ferdinánd hatalmának biztosítására helyőrségekként az elfoglalt fontosabb várakba és városokba 

rendelték. Érdemes visszaemlékeznünk, hogy az ütközőállam biztosításának ezen mechanizmusa is ismert 

volt már Luxemburgi Zsigmond korában, aki például a boszniai Bobovac várában 1404 és 1410 között 

szövetsége támogatására állandó jelleggel állomásoztatott 32magyar őrséget. A markáns különbséget – a 

hadügyek irányítására gyakorolt hatása mellett – a Magyarországra rendelt katonaság létszámának jóval 

tekintélyesebb száma jelentette, bár erre vonatkozóan eddig csak töredékes ismeretekkel rendelkezünk. 

Elsőként az osztrák tartományok közelében fekvő várakba és városokba került jelentősebb őrség már 1527 és 

1529 között, majd újra Szülejmán szultán bécsi hadjárata után – már csak azért is, mert maguk a hadjáratok 

erről a területről indultak. A Duna-parti Pozsonyba, Komáromba, Esztergomba és Visegrádra, valamint a 

közeli Tatára már Ferdinánd király 1527. évi hadjárata után német, olasz és spanyol zsoldosokból álló 

őrséget helyeztek. 66 14 Ugyanekkor – noha csak időlegesen – Győrbe és Szentmártonba is rendeltek főként 

német csapatokat. 67 15 1529-ben viszont már biztosan állomásoztak német gyalogok a Rába parti városban, 

6311 Uo. 68–71. és Pálffy, 1997/1. 287. Salm életpályájára: Newald, 1879/2. és Newald, 1884.; Katzianer 

pályafutására röviden: Gerhartl, 1981. 24–25.; végül Velsre lásd az életrajzi adattárban közölteket. 

6412 A magyarországi főhadparancsnokok tevékenységére lásd mindenekelőtt az alábbi levéltári 

irategyüttesek 1526 és 1541 közötti anyagát: ÖStA HHStA Hungarica AA és ÖStA KA AFA. 

6513 Sajnos történetírásunk a törökök elleni küzdelem időszakában ezekről a hadjáratokról hajlamos 

megfeledkezni, így még mindig múlt századi, napjainkra már elavult összefoglalásokra kell támaszkodnunk, 

ha ezekről pontosabb információkat akarunk szerezni. 

6614 Pozsonyra: ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 1. 1527. fol. 16–17. (1527. április 27.) és Ortvay, 1912. 

128.. ill. 132–135.; Komáromra: Kecskés, 1984. 39–40. (Nagyon jellemző a még napjainkban is mindig 

eluralkodott Habsburg-ellenes felfogás egyoldalúságára, hogy micsoda negatív szavakkal ítéli el a szerző azt, 

hogy Magyarország királya, I. Ferdinánd Komárom várába osztrák tartományai által fizetett, idegen őrséget 

helyezett: „Szomorú nap Komárom történetében 1527. augusztus 9-e. Ekkor került a vár a Habsburgok 

kezére és az övék is maradt – a szabadságharc dicsőséges időszakát kivéve – négy évszázadon át.”); 

Esztergomra: Csorba, 1978. 55–57.; A visegrádi spanyol katonákra (1531): Bártfai Sz., 1938. 376.: No. 1508. 

és Tatára, amelynek királyi katonaságát elfoglalása után Leonhard Hauser vezette: Rohrbacher, 1888. 102– 

103. és Bíró, é. n. 189. 

6715 Győrrel kapcsolatban vö. Gecsényi, 1976. 199–200.; Szentmártonra: PRT, III. köt. 298–301. és 

Szakály, 1996/1. 16.

hiszen ekkor élükön az alsó-ausztriai Christoph von Lamberg kapitány állt. 68 16 A Hans Katzianer 

főhadparancsnok vezette 1527. évi hadjárat alatt az esztendő legvégén Felső-Magyarország központjába, 

Kassára is őrség került, amelynek létszáma azután a harmincas évek közepén helyettesei, a cseh származású 

Ulrich Christoph von Èernahor (1534–1536), Niklas Schnitzpainer (Schnitzenpauer) (1536), majd Thomas 

de Lascano (1538–1539) tevékenységének köszönhetően csak tovább gyarapodott. 69 17 Miután 1536-ban a 

város Szapolyai kezére került, az idegen vagy a külföldi segélyekből fizetett magyar csapatokat a környék 

kisebb–nagyobb váraiba és városaiba osztották szét, hogy onnan szinte blokád alatt tarthassák Kassát. Az 

országrészen szolgáló helyőrségekről eddig előkerült legkorábbi kimutatás szerint 1537-ben Sáros várában 

88 német gyalog, míg Tállyán 27, Regécen 15, Makovicán 40, az Eperjestől keletre fekvő Sebes várában 13 

gyalogos szolgált, de magában Eperjes városában és Kisszebenben is állomásoztak német és cseh 

zsoldosok. 70 18 Az északnyugati területeken Szapolyai egyik legjelentősebb várának, Trencsénnek az 

elfoglalása után ugyanakkor oda már 331528-ban királyi őrség került. 71 19 Ezek a helyőrségek pedig a 

Ferdinánd-párti magyar rendek és főurak, valamint a mezei csapatok támogatásával képesek voltak 

biztosítani királyuk uralmát az említett várak vidékén, sőt néhányuk utóbb a török elleni határvédelmi 

rendszer fontos pilléreként szolgált. 

A főhadparancsnokok tevékenysége a bécsi udvar szempontjából nemcsak a későbbi végvárrendszer alapjául 

szolgáló terület jelentős részének biztosítása miatt volt rendkívül fontos. A bécsi hadvezetésnek a 

Magyarországra küldött csapatok ellátásának nem csekély nehézségei mellett még több, igen jelentős 

problémával kellett megküzdenie. Az idegen főtisztek számára – ellentétben Zsigmond király tapasztalt 

határvidéki kapitányaival – az ütközőzónaként kiszemelt Magyarország teljesen új és ismeretlen hadszíntér 

volt, így annak földrajzi, természeti, politikai és katonai viszonyait saját bőrükön megtapasztalva, ráadásul 

polgárháború és török támadások közepette kellett megismerniük, ami óriási feladatot jelentett. A helyzeten 

pusztán az enyhített, hogy főleg Krajnából, Karintiából, Stájerországból és Alsó-Ausztriából voltak olyan 

nemesek, akik 1526 előtt legalább a horvát–szlavón végeken már megfordultak. Ferdinánd ezért elsőként 

őket rendelte csapatai vezetésére a magyar hadszíntérre, elegendő ha csak idősebb Niklas Graf zu Salm 1527. 

és 1529–1530. vagy Hans Ungnad 1543–1544. évi főhadparancsnokságaira gondolnunk, akik már Mohács 

előtt többször megfordultak a középkori magyar királyság déli határvidékén. 

Salm, majd még inkább Katzianer és Vels magyarországi működése alatt főként Alsó-Ausztriából számos 

olyan katonáskodó nemes érkezett egy-egy kisebb egység kapitányaként Magyarországra, akik – vagy 

később gyermekeik – számára a törökellenes magyarországi hadszíntér már nem számított teljesen fehér 

foltnak. Azaz a főhadparancsnokok működése az 1530-as években azért is meghatározó volt a határvédelem 

későbbi fejlődése szempontjából, mert ekkor kezdetét jelentette egy igen fontos, meghatározó mértékben 

viszont csak utóbb, az 1540–1550-es években kibontakozó folyamatnak; nevezetesen annak az új, főként 

alsó- és belső-ausztriai származású főtiszti réteg és hadügy-igazgatási személyzet kialakulásának, amelynek 

a felemelkedési lehetőséget kihasználni tudó tagjai később az 1556-ban megalakult Udvari Haditanács 

vezetőségét, valamint a határvédelmet irányító és utánpótlását biztosító, szakértő hivatali apparátus-gépezet 

oly fontos alkotóelemeit jelentették. 

A főhadparancsnokok a hadjáratok vezetését és egyúttal az idegen tartományok által fizetett helyőrségek 

felügyeletét az 1520-as évek végétől már néhány haditanácsos (Kriegsrat, consiliarius bellicus), avagy 

hadbiztos (Kriegskommissar, commissarius bellicus), egy hadititkár (Kriegssekretär) és általában egy 

hadimarsall, avagy tábormester (Feldmarschall, bellicus mareschalcus) segítségével látták el. A 

6816 ÖStA KA AFA 1529/8/8. Christoph von Lamberg I. Ferdinándhoz. 1529. augusztus 25., Győr. Vö. még 

Bedy, 1933. 4.; Gecsényi, 1976. 200. és Veress D. Cs.–Siklósi, 1990. 45. Lamberg 1532 áprilisában már 

Pozsony kapitánya volt: „Cristoff von Lamberg Haubtman zu Prespurg” (1532. április 4.) ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 20. Konv. C. fol. 1/2. 

6917 ÖStA KA AFA 1528/1/1. Kassa városa üdvözli az oda megérkező, Katzianer vezette királyi sereget. 

1528. január 1., Kassa; ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 23. Konv. C. fol. 89–90. (1533); ÖStA FHKA 

HKA HFU rote Nr. 1. 1535. fol. 2–8. és fol. 13. (1535) és újabban Németh I., 1997. A három 

főhadparancsnok-helyettesre: Pálffy, 1997/4. 70. 

7018 ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 15. 1567. Okt. fol. 17. Sáros vára Kassa János Zsigmondtól való 

1552. évi átvételéig a felső-magyarországi királyi haderő központja volt. Vö. például: ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 40. Konv. A. fol. 28. I. Ferdinánd passzusa Sáros várába küldött katonasága részére. 

1539. augusztus 17., Bécs. 

7119 Kenyeres, 1995. 45. 1531 áprilisában 50 gyalogot elegendőnek tartottak a vár védelmére és 

biztosítására. HL TGy 1531/1. Vö. még ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 1. 1531. fol. 11–13. 1531. 

augusztus.

haditanácsosokat az alsó-ausztriai, a krajnai, karintiai és stájer rendek delegálták, ezért ők ténylegesen 

tartományi haditanácsosok (Landskriegsrat) voltak, jóllehet ezzel a tisztségelnevezéssel a korabeli 

forrásokban csak igen ritkán bukkannak fel, általában egyszerűen pusztán haditanácsosokként vagy 

hadbiztosokként szerepelnek. Amennyiben külön főhadparancsnok működött a horvát–szlavón végeken, 

akkor melléje természetesen elsősorban az érintettebb három utóbbi tartomány küldött tanácsosokat. 

Tanácsadó szerepük mellett bizonyos ellenőrző tevékenységet is elláttak, hiszen a rendek számára igen 

fontos volt, hogy az általuk 34fizetett és Magyarországra vagy a déli végekre küldött csapatok megfelelően 

látják-e el feladataikat. A haditanácsosok tiszte azonban nem volt állandó, mindig a hadjáratok időtartamára 

kaptak megbízatást. 72 20 

A témánk szempontjából fontosabb magyarországi területeken az alsó-ausztriai rendek által idősebb Niklas 

Graf zu Salm főhadparancsnok mellett 1529–1530-ban fia, ifjabb Niklas Graf zu Salm és Andreas Ungnad 

töltötték be a haditanácsosi tisztséget, 1532-ben pedig az új főhadparancsnok, Hans Katzianer mellé 

kinevezett haditanácsos Georg Wolfenreit volt. Egy esztendővel korábban, 1531-ben, majd 1534-ben a 

hadimarsall tisztét pedig nem más, mint a későbbi főhadparancsnok, Leonhard Freiherr von Vels töltötte be. 

1537 februárjában ugyanakkor – immáron Vels mellé – a rendek Sebastian Hagert választották 

haditanácsosnak, az esztendő végén azonban helyére Jurisics Miklóst (Nikola Jurišiæ) és Hans Weißpriachot 

delegálták. 73 21 A tanácsosok és a hadimarsall mellett a főhadparancsnokok oldalán fontos szerepet játszottak 

még a mezei főhadszertárnokok (Oberstfeldzeugmeister) – köztük elsősorban Ulrich Leysser 74 22 –, hiszen a 

királyi sereg hadianyag-ellátásán túl ők gondoskodtak a déli (horvát és temesközi) végvárak, valamint a 

Duna-menti legfontosabb helyőrségek (Pozsony, Komárom, Esztergom) fegyverekkel való ellátásáról, 

valamint ezekben királyi hadszertárak (Zeughaus) létrehozásáról vagy legalább hadszertárnokok (Zeugwart) 

kinevezéséről. Végül a győri főkapitányság története miatt nem feledkezhetünk az alább még többször 

említendő Ehrenreich von Königsbergről sem, aki 1534-ben a rendek megbízásából fogadott csapatokat a 

főhadparancsnok hadainak kiegészítésére. 75 23 

A hadszíntéren szolgáló haditanácsosok mellett a főhadparancsnokoknak Ferdinánd királlyal való minél 

hatékonyabb összeköttetésére, valamint a magyarországi hadügyi kérdések Bécsben történő megvitatására 

mindenképpen szükség volt az osztrák fővárosban is külön haditanácsosok tartására. Miután már 1527–1528ban 

felmerült ezek sürgős kinevezésének szükségessége, sőt 1529 januárjában már valóban folytak 

tárgyalások egy valamiféle kezdetleges hadügy-igazgatási szerv felállításáról, 76 24 Ferdinánd király – eddigi 

adataink szerint – valamikor az esztendő nyarán 77 25 ki is nevezte haditanácsosait. ők 35a gyakorta távollévő 

uralkodó nevében, de vele mindig egyeztetve döntöttek a legégetőbb hadügyi kérdésekről. Ezeket a 

tanácsosokat a korabeli források kedvezőbb esetben verordente Kriegsräte/Kriegskommisare in Wien 

7220 A főhadparancsnokok mellett működő haditanácsosokra, illetve elnevezésükre lásd példaként az alábbi 

adatokat: „Khriegs Commissari Raeth” (1529. szeptember–október, Bécs ostromakor) Liepold, 1998. 415.; 

„Obersster Veldhauptmann, Veldtmarschalch unnd annder verordent Kriegßcommissari und Ratt” (1530. 

február 24.) ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 14. Konv. B. fol. 41–42. (három pecséttel); „capitaneus et 

consiliarii bellici” (1530. március 27.) Uo. Konv. C. fol. 120/a. (szintén három pecséttel); „commissarii 

nostri bellici in regno nostro Hungariae existentes” (1530. május 25.) Uo. Fasc. 15. Konv. A. fol. 39.; „der 

Öbersst Veldhaubtman und Kriegsrätt in Hungern” (1531. január 9.) Uo. Fasc. 17. Konv. A. fol. 23–24.; 

„Wilhelmus de Puecham … supremus marsalcus ac capitaneus exercitus Austrie etc., necnon ceteri 

consiliarii bellici” (1537. október 4.) Bessenyei, 1994. 137–138.: No. 189–190.; „dominus generalis et sui 

bellici consiliarii et dominus magister campi” (1539. július 7.) ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 39. Konv. 

F. fol. 36–37. 

7321 Az említés sorrendjében: 1529–1530: Lásd Salm életrajzi adatait a függelékben.; 1532: Hametner, 

1970. 32.; 1531 és 1534, Vels: Lásd az életrajzi adattárban.; 1537: Hametner, 1970. 42–43. 

7422 Lásd mindenekelőtt az ÖStA KA AFA iratai alapján Muck, 1942. 14–18. Vö. még Roubík, 1937. 3. és 

Pálffy, 1995/2. 186–187. 

7523 Hametner, 1970. 36. 

7624 Fellner–Kretschmayr, 1907/Bd 1. 235. és Regele, 1949. 14. 

7725 „verordennt und annder Kriegsrät, so alhie versamlt” (1529. június 24., Linz) ÖStA HHStA Hungarica 

AA Fasc. 11. Konv. C. fol. 99–100. (négy pecséttel) Már 1528. augusztus 6-ról van adatunk ugyanakkor 

bizonyos tanácsosokról és biztosokról („verordent Rate und Commissarien”), azaz elképzelhető, hogy már 

1528-ban sor került a hadügyre is talán befolyással rendelkező tanácsosok kinevezésére. (ÖStA KA AFA 

1528/ 

8/3.) Egy a haditanácsosok számára kiállított alkalmi utasítás 1531. február 26-ról: Uo. 1531/2/1. és ezzel 

kapcsolatban lásd még Regele, 1949. 14–15.

tisztség-elnevezéssel titulálták, 78 26 gyakran viszont csak haditanácsosoknak nevezték, ami olykor nagy 

problémát jelent, hogy megkülönböztessük őket a főhadparancsnokok mellett működő és az osztrák 

tartományok által delegált haditanácsosoktól. Az 1520-as évek legvégén tehát éppen a magyarországi 

főhadparancsnokok tevékenységével összefüggésben kezdődött meg Bécsben egy a hadügyet irányító 

központi szerv – a későbbi Udvari Haditanács – csíráinak kialakulása, amelynek azután a törökellenes 

határvédelem szempontjából páratlan jelentősége lett. 

Ennek az igen fontos szerepnek legalább részleges kialakulásában már az 1530-as éveknek meghatározó 

része volt. Mindez elsősorban a bécsi udvarnak a főhadparancsnokok magyarországi tevékenysége kapcsán 

felmerülő másik jelentős problémájával, a magyar rendekkel és főméltóságokkal való kapcsolatával függött 

össze. Attól a pillanattól kezdve, hogy az osztrák rendek által fizetett első idegen katona Magyarország 

földjére lépett, állandó ellentétek merültek fel egyrészt a királyi csapatok, másrészt a magyarországi hadügy 

irányítása kapcsán. A magyar rendek és legfőbb hadügyi vezetőik, Báthory István nádor (1519–1530) és 

helytartó (1528–1530), majd Szalaházy Tamás és Thurzó Elek ideiglenesen megbízott, végül Thurzó 

egyedüli rendes helytartó (1532–1542) ugyanis a Mohács előtti gyakorlatnak megfelelően és az 1485. évi 

nádori cikkelyek értelmében 79 27 a magyarországi csapatok főkapitányának a nádort vagy – a tisztség 

üresedése esetén – az uralkodó személyében eljáró helytartót tekintették. Ez saját szempontjukból nézve 

teljességgel érthető volt, hiszen pályáik mind a Mohács előtti Magyarországon indultak és értek el már akkor 

és ott igen magas szintre. 80 28 1526 után azonban, noha egyenesen vezetett útjuk Ferdinánd király táborába, 

meglehetősen különös helyzetbe kerültek, hiszen fokozatosan kellett rádöbbenniük arra, hogy azt a hadügyet, 

amelyet Mohács előtt a királyi tanácsból kizárólag ők irányítottak, egyre inkább kezdték tőlük átvenni az 

idegen 36főhadparancsnokok és a tartományi, valamint a Bécsben székelő haditanácsosok. A hadügy 

irányításából, azaz ténylegesen az egyik legfontosabb hatalmi szférából való kiszorulással magyarázható 

tehát különösen Thurzó többszöri heves kirohanása, valamint a rendek állandó országgyűlési sérelmei a 

főhadparancsnokokkal szemben. 81 29 

Ferdinánd és bécsi haditanácsosai tudatában annak, hogy a magyar rendek Szapolyai vagy a törökök ellen az 

idegen segélyhadak nélkül komolyabb eredményeket nem érhetnek el, meglehetősen magabiztosan kezelték 

a hadügy irányításának problémáját. Valószínűleg felismerték, hogy ez a korszak egyik legfontosabb és 

legnagyobb következményekkel járó kérdése, hiszen a magyar királyságot az osztrák tartományok és a 

birodalom megoltalmazására csak akkor használhatják ütköző- és védőzónaként, ha az ország hadügyének 

központi irányítását átveszik a magyar rendektől. Ennek a fontos feladatnak a végrehajtására a 

főhadparancsnokok tökéletesen alkalmasnak látszottak, hiszen a rendeknek az idegen segítségre 

mindenképpen szükségük volt. Miközben tehát a főhadparancsnokok a magyarországi hadjáratok és 

általában a hadügy helyi irányítását kapták Ferdinánd királytól megbízatásul, addig a Bécsben szolgáló 

haditanácsosoknak a hadszíntérről érkező katonai kérdésekben a végső döntések meghozatala lett a 

legfontosabb feladata. 

A főhadparancsnokoknak és a bécsi haditanácsosoknak egyre inkább sikerült ellátniuk ezt a feladatkört. A 

töredékesen fennmaradt adatokból tudjuk, hogy az expedíciók szervezése és irányítása mellett a 

magyarországi hadügyet érintő legkülönbözőbb kérdésekkel is ők foglalkoztak. 1529-ben például az akkor 

éppen Linzben egyeztető haditanácsosok két német zászlóalj Budára küldése ügyében rendelkeztek, és kérték 

7826 A haditanácsosok-hadbiztosok tisztség-elnevezéseire lásd az alábbi példákat: „die verordenntten 

Kriegscomissari und Rät zu Wienn” (1530. szeptember 17.) ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 1. 1530. fol. 6– 

7. (négy pecséttel); „Kriegsrätt zu Wien” (1530. november 14.) ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 16. Konv. 

B. fol. 84. és „Kriegscomissari unnd Rath zue Wienn” (szintén 1530. november 14.) ÖStA KA AFA 

1530/11/2. (négy pecséttel); „verordntn [sic!] Khriegsratte zu Wien” (1531. április 21.) ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 17. Konv. D. fol. 51.; „verordent Kriegßrät und Commisäri zu Wien” (1531. május 23.) 

Uo. Konv. E. fol. 150.; „verordnete Räte und Kriegßcommissari in Wyenn” (1531. július 27.) MOL E 204 

MKA Missiles, I. Ferdinánd bécsi haditanácsosaihoz. 1531. július 27., Budweis; „consiliarii bellici Regiae 

Maiestatis Wiennae agentes” (1538. március 4.) ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 1. 1538. fol. 36. és fol. 39.; 

ill. „consiliarii belli Regiae Maiestatis Viennae constituti” (1538. március 20.) Uo. fol. 37–38. 

7927 „Negyedszer: ha valamikor az ország megszorult helyzete sürgősen kívánná és szükséges volna, hogy 

az országlakosok annak szüksége és szorgos megvédése érdekében fölkeljenek, a nádornak kell az ő vállalt 

tiszténél fogva az ország és az országlakosok közönséges és főkapitányának [generalis et supremus 

capitaneus regni et regnicolarum – P. G.] lennie és azokat vezetni, mindazonáltal a királyi felség parancsához 

és határozatához képest.” CJH, 1899. 398–399.: 4. cikkely. 

8028 Thurzó kapcsán lásd újabban: Erdélyi, 1998. 

8129 Kiss, 1908. CXXVIII–CXLIII.

Ferdinándot, hogy intézzen parancsot Nádasdy Tamás budai udvarbíróhoz, hogy bocsássa be az említett 

katonaságot a várba, a magyar tanácsosoknak pedig, hogy gondoskodjanak a gyalogok élelemmel történő 

ellátásáról. Két esztendővel később ők intézkedtek az esztergomi spanyol zsoldosok lázadása, a Dunán 

szolgáló naszádosok ellátása, valamint a huszárok és nehézlovasok fizetése, 1538-ban pedig a Győr és 

Sopron vidéki salétromtermelés ügyében is. Sőt ők informálták állandó jelleggel uralkodójukat a törökökkel 

és Szapolyaival való diplomáciai tárgyalásokról, azaz a keleti külpolitika legfontosabb kérdéseiről is. 82 30 

Végül, ami témánk szempontjából a leglényegesebb, a hadszíntéren a királyi csapatok és helyőrségek 

mindenféle problémájáról éppen a rendelkezéseik alapján intézkedő főhadparancsnokoktól kapott 

információk alapján többnyire már ekkor is ők hozták meg a végső központi döntéseket, hogy hova, mekkora 

és milyen összetételű őrséget kell rendelni. Azaz a tartományokat a törökökkel és Szapolyaival szemben 

oltalmazó magyar királyságra vonatkozóan a (még csak kezdetleges) védelmi koncepcióról leginkább a bécsi 

haditanácsosok és a főhadparancsnokok döntöttek. A döntések meghozatala előtt természetszerűleg kikérték 

az Udvari Kamara (Hofkammer) tanácsosainak, valamint a tapasztaltabb magyar és rác főtiszteknek (Pekry 

Lajos vagy Bakith Pál) és a magyar tanácsosoknak 37véleményét is. 83 31 A magyar hadügy irányításában 

egyre nagyobb szerephez jutó bécsi haditanácsosokból álló tanácskozó testületet pedig már néha ebben az 

időben is consilium bellicum vagy consilium belli néven emlegették. 84 32 

Sőt ebben az időben a bécsi haditanácsosok és a főhadparancsnokok számos esetben már nemcsak 

magyarországi hadügyi kérdésekben, de nem katonai vonatkozású, elsősorban a nádor és a helytartó jogkörét 

érintő ügyekben is intézkedtek. 1531 őszén például a haditanácsosok a Thurzó Elek és Hans Katzianer között 

az újhelyi harmincad kapcsán felmerült ellentétet próbálták – ugyan meglehetősen vonakodva – rendezni. 85 

33 Egy esztendővel később pedig maga Katzianer már főhadparancsnokként úgymond „ex autoritate 

capitaneatus nostri generalis” adott uralkodója nevében kegyelmet, előbb a Ferdinánd pártjára áttért Balassa 

Menyhértnek, majd Homonnay Györgynek és Balassa Jánosnak, végül pedig Kisbalay Jánosnak. 86 34 Sőt 

1540 őszén utódja, Leonhard Freiherr von Vels már – ugyan teljesen jogtalanul – birtokadományozással is 

megpróbálkozott, midőn Török Bálint egykori birtokát, a Győr megyei Gönyűt Simándy Péter deáknak 

adta. 87 35 

A magyar rendek hadügyekben jártas képviselői, elsősorban Báthory nádor, majd Thurzó helytartó szintén 

tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a hadügy irányításának az adott szituációban mekkora tétje van. 

Igyekeztek tehát minél többet megőrizni azon hadügyi jogkörükből és pozíciójukból, amelyet Mohács előtt 

az ország védelmének irányításában betöltöttek. Mindez remekül tükröződik például Thurzó azon 

feltételeiből, amelyeket a helytartói tiszt elvállalása kapcsán 1532 októberében nyújtott be uralkodójának. 

Kifejtette, hogy feladatait nem tudja megfelelően ellátni, ha a főhadparancsnoktól nem kap meg minden 

segítséget, sőt ha nem rendelkezik hozzá hasonló jogkörrel. 88 36 Thurzó mégsem ér(het)te el célját, mivel 

8230 Az említés sorrendjében: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 11. Konv. C. fol. 99–100. és fol. 110.; Uo. 

Fasc. 17. Konv. D. fol. 52. és Konv. E. fol. 32–35., fol. 129–132. stb.; MOL E 21 Ben. Res. 1538. május 1., 

Prága. I. Ferdinánd a Magyar Kamarához.; ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 15. Konv. C. fol. 85–86. és 

Fasc. 17. Konv. D. fol. 51. Vö. még ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 1. 1534. fol. 12–13. és Uo. 1538. fol. 

36–47. Végül a hadiposta koordinálására lásd Wlcek, 1945. 103–104., ill. Bécs erődítéseinek felügyeletére: 

Camesina, 1881. 51–62.: No. II–XI. 

8331 Egy igen korai remek példa 1531-ből: „Aufzaichnuß, welchermassen yeczo die Fleckhen in Hungern 

auf angeennden Anstannd weitter beseczt und furnemlich der Chostten geringert werden solle.” (1531. április 

29., hely nélkül) HL TGy 1531/1. 

8432 Lásd például 1534 májusából: ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 1. 1534. fol. 12–13. 

8533 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 18. Konv. E. fol. 13–16. Thurzó Elek I. Ferdinándhoz. 1531. október 

6., Sempte és Uo. Fasc. 19. Konv. A. fol. 1–2. Thurzó szintén Ferdinándhoz. 1531. november 1., Sempte. 

8634 Uo. Fasc. 18. Konv. E. fol. 35. 1532. október 17., november 30. és december 5. 

8735 Uo. Fasc. 43. Konv. B. fol. 239. (Dátum nélkül, de valószínűleg 1540. szeptember 29-én. A datálásra: 

Uo. fol. 194. 1540. szeptember 29., „ex castris in villa Geniow” és MOL I 28 Gévay-hagyaték Tétel 2. fol. 

118–119., ill. ETE, III. köt. 493–494.: No. 500. szintén 1540. szeptember 29., „in castris ex villa Genew”) 

Vels „adománya” ezért is különösen érdekes, mert Gönyűt – három másik faluval (Ság, Táp és Szentmiklós) 

együtt – I. Ferdinánd Török Bálint elpártolása, azaz hűtlenségbe esése után 1537. október 4-én a 

szentmártoni apátságnak adta. PRT, IV. köt. 689–690.: No. 11. és ETE, III. köt. 191–192.: No. 205. Vö. még 

Wilhelm von Roggendorf egy hasonló adományára: Bártfai Sz., 1938. 385.: No. 1551. 

8836 „Noverit Maiestas Vestra me nihil plane sine auxilio capitanei Maiestatis Vestrae et illius auctoritate in 

hoc officio servire posse.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 21. Konv. A. fol. 42–43. Kiadása: Kiss I., 

1908. 346.: No. XI. Vö. még Uo. XXXII.

Ferdinánd politikai és hadvezetése szóban és írásban ezzel kapcsolatban sok mindent megígért, ténylegesen 

azonban sohasem teljesítette. Saját érdekeik szemszögéből nézve ezeket nem is teljesíthette, hiszen az 

pozícióik feladását jelentette volna. Sőt meg kell vallanunk, Bécs rendkívül ügyesen kerülte el és kezelte a 

kényes kérdéseket. 

Báthory István nádor 1528 márciusában kiállított helytartói utasításában szó sem esett hadügyekről, noha a 

török közelsége és a polgárháború miatt a korabeli Magyarországon 38ez volt az egyik legfontosabb kérdés. 

De utóbb Thurzó Elek 1532 végén kelt instrukciója sem rendelkezett ezzel kapcsolatban, mindez pedig nem 

jelentett mást, minthogy az uralkodó nyíltan deklarálta, a helytartóknak nem szán katonai feladatkört, 

különösen nem az idegen csapatok felett. 89 37 Ráadásul Thurzó szerfelett rossz viszonyban volt Katzianer 

főhadparancsnokkal, ami még tovább élezte az amúgy is feszült helyzetet. A szakirodalomban teljesen 

elfogadott állítással ellentétben – miszerint Thurzót 1537. november legelején Ferdinánd király 

főhadparancsnokká nevezte ki 90 38 – a karakán természetű magyar főúr sohasem látta el ezt a tisztséget, 

hiszen azt ebben az időben Leonhard von Vels töltötte be. Ígéretekkel persze többször próbálták a 

lemondásokkal fenyegetőző Thurzót jobb belátásra bírni, de ezek ténylegesen sohasem valósultak meg. 

A helyzetet jól példázza az 1538 tavaszán megtörtént eset. Ekkor Thurzó arról értesült, hogy Ferdinánd 

király szerint a Szapolyai Jánossal kötött váradi békesség megtartását és az alattvalók nyugalmát érintő 

ügyekben a Magyarországon maradó katonaságának – külön kiállítandó parancsok értelmében – Thurzó 

megkereséseinek kell engedelmeskednie. Ilyen rendeleteket azonban az uralkodó – miként a helytartó 

panaszkodott – nem bocsátott ki, 91 39 azaz a helytartó katonai jogköre továbbra sem terjedt ki többre, mint a 

nemesi felkelés meglehetősen elavult intézményének irányítására. 

Bár a védelmi rendszerre vonatkozó kutatások ez ideig az 1541-ig terjedő időszakról meglehetősen negatív 

véleménnyel voltak – midőn úgymond a Habsburgok késlekedéséről beszéltek –, a fentiek egyértelműen 

arról tanúskodnak, Ferdinánd király politikai és hadügyi vezetése a nehéz anyagi–katonai helyzet ellenére 

Magyarországon alapvető változások kibontakozásához teremtette meg a feltételeket. A későbbi 

végvárrendszer területének hadjáratok sorával történő biztosítása, a főhadparancsnokoknak és a bécsi 

haditanácsosoknak a magyar hadügy irányításában kifejtett szerepe ugyanis az 1541-től 1556-ig terjedő 

korszakban majd lehetővé tette egy további fontos lépés megtételét az új határvédelmi rendszer kiépítéséhez. 

A változások a polgárháború és a török támadások közepette nem mehettek végbe egy-két évtized alatt, 

miként a középkori magyar királyság védelmi 39rendszere is mintegy bő fél évszázad alatt kovácsolódott 

valóban hatékonyan működő védőzónává a 15. században. A horvát végeket leszámítva Magyarországon 

ezek a változások leggyorsabban a Duna vonala mentén, Győr előterében zajlottak le. 

403. Esztergom, Komárom és Győr szerepe Bécs védelmében az 1530-as években 

A Duna mint hadfelvonulási és utánpótlási útvonal a szultáni és királyi csapatok számára az egész 16–17. 

8937 Báthory utasítása (1528. március 7., Magyaróvár): Kiss I., 1908. 337–339.: No. VI.; Thurzó 

instrukciója (1532. október 4.): ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 21. Konv. A. fol. 107., ill. kiadása: Kiss 

I., 1908. 344–345.: No. X. A fentiekre vö. még összefoglalóan: Ember, 1938. 144–146. Érdemes 

megjegyezni, hogy az udvar ezen törekvését – amikorra már minden végleg eldőlt – maga Ferdinánd király 

sem tagadta, midőn kijelentette: „ante spectabilem ac magnificum quondam dominum Thomam de Nadasd 

comitem, multis annis nullus fuerit palatinus, et quod Maiestas Sua Caesarea habuerit tunc palatini loco 

generalem locumtenentem regni, qui curabat loco et nomine Maiestatis Suae Caesareae ea, quae suarum 

erant partium, item capitaneum generalem, qui praeerat rei bellicae, et denique locumtenentem palatinalem, 

qui ius et iustitiam administrabat.” MOE, IV. köt. 539.: No. XXVI. I. Ferdinánd a magyar országgyűléshez a 

nádorválasztás ügyében. 1563. szeptember. 

9038 Kiss I., 1908. CXXXVI.; Ember, 1938. 151. és Ember, 1946. 253. A félreértés egy Rugonfalvi Kiss 

István által kiadott irat (Kiss I., 1908. 355–356.: XVI.) helytelen értelmezéséből származik. I. Ferdinánd 

Dóczy Miklóshoz 1537. november 1-én intézett parancslevelében ugyanis szó sincs Thurzó 

főhadparancsnoki kinevezéséről, pusztán arról, hogy a helytartó is köteles az ország védelméért – a királyi 

familiáris Dóczyval együtt – mindent megtenni. 

9139 „Intellexeram dicente Maiestate Vestra, quod capitaneis et gentibus suis, quae in partibus regni 

Hungariae permansurae sunt, committere vellet, ut tam in hiis, quae ad induciarum cum Joanne 

observacionem, quam quae ad fidelium suorum pacem et tranquillitatem attinent, meis requisicionibus parere 

et obtermperare debeant. Nondum tamen ulla Maiestatis Vestrae mandata sunt in eo ipso negocio expedita.” 

ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 35. Konv. B. fol. 35–36. Thurzó Elek I. Ferdinándhoz. 1538. május 13., 

„ex Broda Bohemica”

század folyamán alapvető jelentőséggel bírt. 92 1 Szülejmán szultán 1529-ben ennek mentén jutott el az 

osztrák főváros alá, de Ferdinánd király főhadparancsnokai is erre támaszkodva indultak 1527-től 

magyarországi hadjárataikra. A Duna vonalának biztosítása tehát egyrészt Bécs és az osztrák tartományok 

védelme, másrészt a hadfelvonulási út ellenőrzése miatt a bécsi hadvezetés számára kulcsfontosságú volt. Az 

ezen feladatok ellátására alkalmas várak megszerzése, őrséggel való ellátása, felszerelése és megerődítése 

ezért I. Ferdinánd hadvezetésének legelső feladatai közé kellett, hogy tartozzon. Nem véletlen, hogy a 

magyar uralkodó megválasztása után, de még megkoronázása előtt, 1527 augusztusában az előbb Kázmér 

brandenburgi őrgróf, majd az ő halála után 93 2 idősebb Niklas Graf zu Salm vezette hadjárat alkalmával sorra 

foglalta el a Duna szomszédságában fekvő várakat (augusztus 7-én Győrt, 9-én Komáromot, végül 12-én 

Esztergomot). Az 1529. évi Bécs elleni török hadjárat idején azonban e várak főként idegen őrsége – nem 

tudván ellenállni a felvonuló hatalmas túlerőnek – gyorsan megfutott, így az esztendő decemberében Salm 

újabb főhadparancsnoksága alatt ismét sor került előbb Győr és Komárom, majd 1530 októberében a 

Wilhelm Freiherr zu Roggendorf vezette expedíció idején Esztergom és Visegrád újbóli birtokba vételére is. 94 

3 

A főhadparancsnokok és a bécsi hadvezetés számára 1541-ig, sőt ténylegesen az 1543. évi újabb szultáni 

hadjáratig, a Duna ellenőrzése és Bécs védelme érdekében elsősorban Esztergom és Komárom várai bírtak 

kiemelt jelentőséggel. Egyrészt ezek az erődítmények már a középkorban is a magyar királyok előkelő várai 

voltak, másrészt fekvésük és nagyságuk lehetővé tette, hogy bennük komolyabb létszámú német, olasz, 

spanyol és magyar, gyalogos és lovas őrséget állomásoztassanak. Ráadásul Esztergom és a közeli Visegrád 

arra is alkalmasnak kínálkozott, hogy onnan – elsősorban a rác és magyar naszádos katonaság segítségével – 

állandó megfigyelés alatt tartsák a Szapolyai János kezére Szülejmán szultán támogatásával 1529-ben került 

Budát. A magyar fővárosnak a másik magyar királytól való visszafoglalásáról a bécsi hadvezetés 1541-ig 

nem mondott le, amit a Buda visszavételére 1530-ban, 1540-ben, majd 1541-ben indított, de sikertelenül 

végződött hadjáratok kiválóan bizonyítanak. 

Esztergom, Visegrád és Komárom kiemelt szerepe jól tükröződik abból a tervezetből, amelyet a bécsi 

haditanácsosok – elsősorban Hans Katzianer javaslatai alapján – 1531 tavaszán dolgoztak ki. 95 4 Miután 

január végén Ferdinánd és Szapolyai megbízottai Visegrádon – utóbb többször megújított – három hónapos 

fegyverszünetet kötöttek, a 41bécsi hadvezetés szükségesnek tartotta (miként utóbb még oly sokszor a 16–17. 

században) a hadi kiadások racionalizálását, azaz csökkentését. Bár Komáromban, abban az esetben, ha a 

békesség valóban megvalósult volna, elképzelhetőnek tartottak jelentősebb csökkentést, de ezt csak az 

események további kedvező alakulása és a Katzianerrel való újabb tárgyalások után vélték kivételezhetőnek. 

Esztergom és Visegrád esetében viszont egyetlen szóval sem beszéltek spórolásról, sőt állandó és megfelelő 

módon történő ellátásukat szorgalmazták. 96 5 Erre valóban nagy szükség viszont, hiszen a Magyar Kamara 

még a következő esztendő tavaszán is arról panaszkodott az uralkodónak, hogy a két vár nincs megfelelően 

ellátva, és ezért egy jelentősebb török támadással szemben csak két-három napig tarthatnak ki. 97 6 A bécsi 

hadvezetés szorult lehetőségeihez mérten, de megpróbált gondoskodni ellátásukról, sőt ha nem is nagy 

volumenben, de bizonyos kezdetleges erődítési munkálatokat is megkezdtek ez időben a két erősségben. 98 7 A 

haditanácsosok 1531 tavaszán ugyanakkor a Duna-parti várak mellett még a hátországukban fekvő 

921 Perjés, 1963. 131–133. és újabban a törökök szempontjából: Hegyi, 1998. 30–31. 

932 Newald, 1879/2. 66.: 3. jegyz. és Pálffy, 1997/4. 68. 

943 Győrre: Gecsényi., 1976. 199–200.; Komáromra: Kecskés, 1984. 39–42. és 60.; Esztergomra: Csorba, 

1978. 55. és 64–67., ill. ETE, II. köt. 66–68.: No. 69. (Esztergom átadási szerződése. 1530. október 26.) és a 

Szapolyai fennhatósága alatt 1540-ig maradt Tatára, amelynek élén Baranyay Mátyás kapitány állt: 

Rohrbacher, 1888. 104. és Bíró, é. n. 189. 

954 „Aufzaichnuß, welchermassen yeczo die Fleckhen in Hungern auf angeennden Anstannd weitter beseczt 

und 

furnemlich der Chostten geringert werden solle.” (1531. április 29., hely nélkül) HL TGy 1531/1. 

965 „Ratten sy, daz Ir Majestät Grann unnd Plinttenpurg in ains, als den anndern were stattlich unnd wol 

besecz, auf bayd Fleckhen im drey hundert Sold, verordnen, wie dann die Notturfft hoch erfordert.” HL TGy 

1531/1. 

976 Bártfai Sz., 1938. 376.: No. 1510. 

987 A komáromi erődítésekre lásd: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 35. Konv. C. fol. 196–200. Niklas 

Graf zu Salm und Neuburg jelentése I. Ferdinándhoz komáromi várszemléjéről. 1538. június 17., Bécs. és 

Détshy, 1994. 227.; valamint Kapossy, 1956. 47.: No. 1. (1537) és No. 3. (1538); továbbá Kecskés, 1984. 

61–62. Vö. még Domokos, 1997/1. 70.; Esztergomra: Csorba, 1978. 76. és ÖStA HHStA Hungarica AA 

Fasc. 23. Konv. B. fol. 67. 1533. október 14.

Magyaróvár, Trencsén, Sopron és Szombathely, valamint Győr és Szentmárton őrségéről is tárgyaltak. Ezek 

a várak és városok viszont a három említett kulcserősség mögött ebben az időben nem bírtak komolyabb 

jelentőséggel. 

A témánk szempontjából fontos Győr, nevezetesen a város sarkában, a Mosoni-Duna és a Rába 

összefolyásánál álló vár (castrum), ez időben még meglehetősen gyenge kis váracska volt. Szerepét a 

törökök sem értékelték túlzottan, amikor 1529-ben – felgyújtván a várost – elvonultak mellette, noha rác 

Bakith (Bakics) Pál könnyűlovasai egy akcióval igyekezték megzavarni a szultáni csapatok Rábán történő 

átkelését. Kjátib Cselebi török történetíró ugyanis utóbb a hadjáratról és Bakith katonaságának ellenállásáról 

az alábbi szavakkal emlékezett meg, egyúttal megmagyarázván Győr vára török nevének (Yanik kale, azaz 

felégetett vár) eredetét: „A 935-ik évben [azaz 1529-ben], mikor Szülejmán szultán Bécs vára ellen ment, 

ennek lakosai nem hódoltak meg, ezért a sáhi [azaz a szultán] parancsára széltében ágyúzták és külvárosa 

elégett, innen nevezik Janik néven. Abban az időben még csak kis palánka volt [kiemelés tőlem – P. G.], de 

azután igen erősen megépítették.” 99 8 

Győr nagyszabású erődítésének megkezdésére – miként az oszmán történetíró helyesen állapította meg – 

majd csak valóban később, az 1550-es évek közepétől került sor. Az 1530-as években a Győrt védelmező 

könnyűlovas-kapitányra és egyúttal a püspöki jövedelmek birtokosára, laki Bakith (Bakics) Pálra (szerbül: 

Pavle Bakiæ) 100 9 más feladatot 42bízott a bécsi katonai vezetés. I. Ferdinánd zsoldján Bakith korábban előbb 

200 könnyűlovassal Esztergomban szolgált (1527–1528), majd a királyi naszádosok főkapitánya (1528– 

1530) volt. 101 10 1530 februárjában azután Salm főhadparancsnok és az uralkodó haditanácsosai – miként 

arról maga számolt be uralkodójának 102 11 – 200 könnyűlovasával Győr és Szentmárton váraiba rendelték, 

hogy ezekből indított akcióval oltalmazza meg Szapolyai János híveivel szemben az említett két várat és a 

környező vidéket. Erre a feladatra igen nagy szükség volt, hiszen ebben az időben Pápa vára a többször 

pártot váltó enyingi Török Bálint, Palota pedig ugyancsak Szapolyai kezén (1538-tól bő két évtizedre 

Podmaniczky Rafael) birtokában volt, sőt az 1529. évi török hadjárat óta Székesfehérvár is a keleten 

berendezkedett magyar uralkodó fennhatósága alatt állt. 103 12 Szapolyai és hívei – köztük elsősorban a hozzá 

1536-ban átpártolt Török – pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy Győr környékére indított 

betörésekkel korlátozzák Ferdinánd király és Bakith észak-dunántúli befolyását. A könnyűlovas-kapitány 

pedig 1537-ben már szinte szabályos háborút vívott egykori bajtársával, Törökkel a Balatontól északra fekvő 

területeken. 104 13 Bakith feladata tehát összességében az ellenséges betörések feltartóztatása és a Ferdinánd 

király fennhatósága alatti terület megoltalmazása volt. 

A főtiszt alkalmas volt annak a feladatkörnek az ellátására, amelyre Bécsben kiszemelték, noha ennek 

meglehetősen nagy ára volt. Előbb 200, majd 1530 októberétől már 300 könnyűlovasával 105 14 Bakithnak – 

1537. október 7-én a Hans Katzianer vezette eszéki hadjárat során, a gorjáni (garai) ütközetben 

bekövetkezett haláláig – sikerült megőriznie Ferdinánd fennhatóságát az említett két vár és a Rába vidékén, 

valamint részben még a Balaton-felvidéken is, hiszen 1534-től devecseri Choron András révén Tihany várát 

is ellenőrzése alatt tartotta. 106 15 Ezzel pedig oldalról biztosította a Duna mentén felvonuló főhadparancsnoki 

998 Karácson, 1916. 223. Idézte már: Jenei F., 1971. 123. és Gecsényi., 1976. 200. 

1009 Bakith életpályájára az eddigi legteljesebb összefoglalás, ugyan főként a korábban kiadott iratanyag 

alapján: Lemajiæ, 1995. Vö. még ETE, II–III. köt. passim; Bessenyei, 1994. passim és Fenyvesi, 1997., 

valamint Tímár György előadását (Egy méltatlanul vagy méltán elfelejtett főúr a Mohács utáni évtizedekből 

/Bakics Pál/) az 1998. február 13–14-én Szigetváron tartott Törökkori kutatások a XVI–XVII. századból 

című konferencián. Bakithra mint a győri püspöki jövedelmek birtokosára lásd: Gecsényi, 1976. 200–201. és 

Gecsényi, 1998. 193–194. 

10110 MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 1. fol. 462–463. Elszámolás Bakithcsal különféle 

szolgálatairól. Vö. még Lemajiæ, 1995. 59–61. 

10211 „Ex voluntate ac deliberacione dominorum capitaneorum ac consiliariorum belli Maiestatis Vestrae 

proficiscor unacum ducentis meis equitibus et aliis servitoribus Maiestatis Vestrae ad castra Jaurinum et 

Montem Sancti Martini, defensurus illa loca ab irrupcionibus hostium.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 

14. Konv. B. fol. 24–25. Bakith Pál I. Ferdinándhoz. 1530. Február 14., Pozsony. Vö. még Lemajiæ, 1995. 

68–69. 

10312 Pápára: Bessenyei, 1994. X–XIII.; Szakály, 1994. 127. és 133–134. és Sebestyén, 1998.; Palotára: 

Szíj, 1960. 59. és Székesfehérvárra: Veress D. Cs.–Siklósi, 1990. 45–46. 

10413 Lemajiæ, 1995. 90–107. Vö. még: Bessenyei, 1994. XX. és Sebestyén, 1998. 43–44. 

10514 MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 1. fol. 462–463. 

10615 PRT, X. köt. 145–146. Vö. még Mednyánszky, 1885.

seregeket, amelyekhez szükség esetén több ízben maga is csatlakozott, általában mint a királyi huszárság 

főkapitánya (generalis/supremus capitaneus husaronum Regiae Maiestatis), 107 16 amely címmel ez időben 

büszkélkedhetett. Mindemellett korábbi 43rác kapcsolatai révén – akik egészen bámulatos török 

kémhálózatot működtettek 108 17 – állandó jelleggel és meglehetősen pontos információkat szolgáltatott a 

főhadparancsnokok és a bécsi haditanácsosok számára Szülejmán szultán, a határ menti török erők és 

Szapolyai híveinek terveiről. 109 18 Ezeknek a szolgálatoknak azonban mindenekelőtt a környék lakossága és 

Győr mezővárosának polgárai szenvedték meg az óriási árát. Bár az utolsó szerb despotává 1537 

szeptemberében kinevezett 110 19 Bakith valóban kiváló lovaskapitány és hírszerző volt, katonáinak 

fosztogatásai és erőszakoskodásai – amelyek természetesen az ő anyagi gyarapodását szolgálták – bő fél 

évtizedre rettegést és pusztítást hoztak a vidékre. 111 20 Mindez viszont elsősorban annak volt következménye, 

hogy Bakith korábbi fizetései elmaradásáért kapta meg a győri püspökség jövedelmeit, amelyekből amennyit 

csak tudott, igyekezett kipréselni. Ráadásul Török Bálint Bakithcsal, majd testvérével, Péterrel vívott 

háborúskodásának szintén Győr és vidéke szenvedte kárát. 1538 márciusában Enying felégetésére és Pápa 

megtámadására válaszul Török katonái meglepték Győr városát és szinte teljesen kifosztották a váralját, 

valamint a külvárosokat. Az okozott kár óriási volt, mintegy 25 000 magyar forintra rúgott. 112 21 

Győr püspöki várába és a mezővárosba tehát – Lamberg kapitány rövid ideig ott állomásozó német 

gyalogosai után – 1530-tól állandó könnyűlovas-őrség került, amelyet az uralkodó magyarországi és külföldi 

jövedelmeiből fizettek. Idegen gyalogságot ugyanakkor 1537-ig nem rendeltek a városba, de ez Esztergom és 

Komárom birtokában nem is volt szükséges. Az esztendő elején azonban Thurzó Elek arról adott hírt 

uralkodójának, hogy a Budán gyülekező török naszádosok Komáromot vagy Győrt kívánják megütni, hogy 

ezzel hiúsítsák meg Ferdinánd készülő szlavóniai hadjáratát, amelyről már kémeik útján értesültek. 113 22 

Áprilisban ugyanekkor Bakith arról értesítette a bécsi haditanácsosokat, hogy Török Bálint szintén 

Esztergom vagy Győr ostromára készül. Egyrészt az ellenséges támadásokra való felkészülés érdekében, 

másrészt, hogy minél több lovast vihessen magával említett akcióira, Bakith 200-300 gyalogot kért Győrbe, 

akik – miként kérelmét indokolta – a vár védelemre sokkal alkalmasabbak, mint lovasai. 114 23 

A könnyűlovas-kapitány kérése meghallgatásra talált. Ferdinánd király Bakith április elején kelt levelére 

rendeletet intézett bécsi haditanácsosaihoz, hogyha Győr valóban olyan kedvező helyen fekszik, hogy onnan 

az ellenség portyáit el lehet hárítani, akkor 44300 gyalogost rendeljenek a városba. 115 24 Ez 1537 közepére 

megvalósult, hiszen ekkor egy bizonyos Niklas Worhotha parancsnoksága alatt 254 cseh sáncépítő gyalog 

(Schanzknecht) szolgált már a Rába parti városban. Ezeknek a speciális gyalogoknak–munkásoknak a 

10716 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 14. Konv. C. fol. 44. Bakith Pál Szalaházy Tamás egri püppökhöz 

és Pozsonyban tartózkodó urakhoz. 1530. március 6., Győr. és MOL E 200 MKA Acta div. fam. Tétel 5., 

Bánffy cs. iratai fol. 1. Bakith Pál Bánffy Boldizsárhoz. 1531. június 25., Győr.; Bakith mezei szolgálatára 

lásd például 1530. december 22-én a visegrádi táborból („ex castris Maiestatis Vestrae ad civitatem 

Wissegrad positis”) I. Ferdinánd írott levelét: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 16. Konv. C. fol. 15–16. 

10817 Fenyvesi, 1997. 2–3. és 9. 

10918 Több jelentése közül lásd például: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 30. Konv. D. fol. 5–6. 1530. 

április 3. 

11019 Lemajiæ, 1995. 99–100. és az 1537. szeptember 20-án Bécsben kelt kinevező okirat kiadása: Uo. 137. 

Vö. még: Fenyvesi, 1997. 10. 

11120 Bakith katonáinak visszaéléseire lásd példaként Győr városának panaszlevelét Újlaky Ferenc győri 

püspökhöz 1537. november 24-ről: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 33. Konv. A. fol. 84. Vö. még Bedy, 

1933. 145. és ETE, II–III. köt. passim. 

11221 Gecsényi, 1976. 201. és Bessenyei, 1994. 157–158.: No. 214–214. Vö. még az 1539. évi kártételekre: 

Uo. 174–175.: No. 241. 

11322 ÖStA HHStA Hungarica AA Konv. B. fol. 102–103. Thurzó Elek I. Ferdinándhoz. 1537. február 26., 

Sempte. Kiadása: Bessenyei, 1994. 123–124.: No. 173. 

11423 „Plurimum mittant Jaurinum, si non plures, solum trecentos aut ducentos pedites … Unum, quia 

pedites ad conservacionem domus apciores melioresque, quam equites essent. … Aliud, cum equitibus his 

externis bonum servicium exhibere possemus.” ÖStA HHStA Hungarica AA Konv. D. fol. 5–6. Bakith Pál a 

bécsi haditanácsosokhoz. 1537. április 3., Szombathely. 

11524 „Commissimus etiam praefatis bellicis nostris consiliariis, ut si locus Jauriensis ita natura sua munitus 

talique modo provisus sit, ut ex eo hostium insultus arceri queant, aliquisque militum numerus sustineri 

alique possit, eo trecentos pedites mitti curent.” Uo. fol. 58–59. I. Ferdinánd Bakith Pálhoz. 1537. április 20., 

Prága.

feladata a város és a vár őrzésén kívül a vár erődítésein délelőttönként négy, délutánonként pedig hat óra 

sáncmunka volt. 116 25 Mindez azt jelentette, hogy egy ideig legalábbis lovas és gyalogos őrség egyaránt 

szolgált a Rába partján, miközben 1537-ben már a vár és a város erődítése is megkezdődött. Győr 

jelentősége tehát – noha ekkor még Bécs védelme szempontjából messze elmaradt Esztergométól és 

Komárométól – éppen Bakith tevékenységének köszönhetően emelkedett. Az ő jelentései alapján Bécsben 

felismerték, hogy Győr a Pápa és Székesfehérvár felől érkező ellenséges betörésekkel szemben pótolhatatlan 

erősség, Esztergom vagy Komárom esetleges elvesztése esetén pedig kiválóan alkalmas lehet e várak 

szerepének átvételére. 

45IV. Az első eredmények az Észak-Dunántúl és Alsó-Ausztria védelmében 

(1541–1556) 

1541-ben valóban bekövetkezett az, amitől mindkét magyar király hívei rettegtek. Szülejmán szultán – egy 

évtizednyi keleten és a Mediterráneumban való lekötöttség, valamint magyarországi habozás után – végül 

rászánta magát arra, amit már akár 1526-ban vagy 1529-ben is könnyen megvalósíthatott volna, nevezetesen 

a középkori magyar főváros, Buda elfoglalására. Erre a lépésre bizonyos szultáni udvari körök egyre 

fokozódó nyomása mellett – akik úgy vélték, hogy kevesebb költségbe kerül a birodalomnak Magyarország 

megszállása, mint Szapolyai támogatása – mindenekelőtt maga a két keresztény fél kényszeríttette rá: 

egyrészt a Ferdinánd és Szapolyai között létrejött 1538. évi váradi egyezménynek a Portán történő 

beárulásával, másrészt a Buda elfoglalására 1540-ben Vels, majd a következő esztendőben Roggendorf 

főhadparancsnok által vezetett hadjáratokkal. A szultán mindezek következtében rádöbbenni kényszerült, 

hogy lassacskán már Magyarország megszerzése sem lehetséges számára a Habsburgok legyőzése nélkül. 

Ezért korábbi taktikáját megváltoztatva a legfőbb cél megvalósításához, Bécs elfoglalásához először az oda 

vezető utat biztosító magyarországi területeket, mintegy támaszpontot foglalta el. 117 1 Ezen koncepció 

jegyében szállta meg tehát 1541-ben oly különleges körülmények között Budát, majd vette körül várgyűrűvel 

1543-ban személyesen vezetett, úgynevezett „esztergomi hadjárata”, illetve a helyi török erők elkövetkező 

esztendőben végrehajtott akciói során. Noha terveivel ellentétben 1543-ban nem jutott el az osztrák főváros 

alá, a török csapatok megszállták Esztergomot, az 1540-ben Ferdinánd király kezébe került Székesfehérvárt 

és Tatát, valamint a Dél-Dunántúlon Pécset, 1544-ben pedig Vácot, Nógrádot, Hatvant és több kisebb 

erősséget. 118 2 

Buda török kézre kerülése óriási rémületet keltett Bécsben, ezért 1542-ben a Habsburg hadvezetés V. Károly 

császár támogatásával és Joachim brandenburgi őrgróf vezetésével kísérletet tett a középkori magyar főváros 

visszafoglalására. 119 3 A német birodalom Buda ellen vezetett „nagy hadivállalata” azonban teljes kudarccal 

végződött. Ferdinánd király bécsi haditanácsosainak és a magyar rendek első emberének, a lemondott Thurzó 

Elek helyére 1542. december 30-án kinevezett 120 4 Várday Pál helytartónak ezért végleg be kellett látnia, az 

oszmánok immáron tartósan rendezkednek be Magyarországon, és ha velük szemben meg akarják őrizni az 

ország még megmaradt részeit, akkor azonnali védelmi intézkedések meghozatalára van szükség. A másfél 

évszázadra Pozsonyba visszaszorult magyar rendek és a bécsi haditanácsosok, valamint a legérintettebb alsóausztriai 

tartomány rendjei pedig – szerencsére – valóban nem késlekedtek az 1540-es években. 46Az 1556ig 

terjedő újabb periódusban az új határvédelmi rendszer kiépítése érdekében megtették az első legsürgősebb 

és már komoly eredményeket hozó intézkedéseket azokon a területeken, amelyeket az 1530-as években a 

11625 A gyalogok havi fizetése összesen mintegy 1060 rajnai forintot tett ki. A szomszédos Magyaróváron és 

Szombathelyen ugyanaekkor együttesen 100 gyalog szolgált Sebastian von Rabenstein kapitánysága alatt, 

aki ezekben az esztendőkben katonáival rövid időre Győrben is megfordult. ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 

15. 1567. Okt. fol. 20. és Villányi, 1882. 32. Vö. még: „pedites Boemos et Hungaros, circiter trecentos in eo 

habeam.” Bakith Pál I. Ferdinándhoz. 1537. június 3., Bécs. Bessenyei, 1994. 131–132.: No. 181. 

1171 Minderre lásd legújabban összefoglalóan: Fodor, 1998/2. 9–12. 

1182 Hegyi, 1995/1. 81.; Hegyi, 1996. 51. és Hegyi, 1998. 30–31. A törökök által feldúlt, de meg nem tartott 

Tata 1540 szeptember végén, Székesfehérvár pedig decemberben került I. Ferdinánd fennhatósága alá. 

Tatára: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 43. Konv. B. fol. 192–193. Baranyay Mátyás tatai kapitány 

(praefectus) oklevele a Habsburg uralkodóhoz való átállásáról.; Székesfehérvárra: Veress D. Cs.–Siklósi, 

1990. 48. 

1193 Az 1542. évi hadjáratra l.: Meyer, 1879.; Károlyi, 1880/1.; Károlyi, 1880/2.; Traut, 1892. és egy 

évszázad után újabban Liepold, 1998. 237–252. 

1204 Kiss I., 1908. 358–360.: No. XIX–XX.

főhadparancsnokok Ferdinánd király fennhatósága alatt biztosítottak. Elsősorban ennek köszönhető, hogy 

nem valósultak meg Nádasdy Tamás azon sötét jövendölései, amelyeket Buda 1540. évi őszi ostroma előtt az 

alábbi szavakkal fogalmazott meg uralkodójának, midőn a magyar főváros páratlan jelentőségét ecsetelve: 

„Minden Buda ostromától függ; amely ha ez alkalommal nem sikerül, Szentséges Felségtek elveszít mind 

minket, mind összes országát, mivel most nemcsak Szentséges Felségtek országainak, hanem az egész 

keresztény köztársaságnak a sorsáról van szó.” 121 5 

1. A magyar rendek kísérletei (1541–1546) 

A magyar rendek az ország védelmére vonatkozóan az első jelentősebb intézkedéseket még az 1542. évi 

sikertelen Buda elleni hadjáratot megelőzően, az esztendő februárjának végén–márciusának elején 

Besztercebányán tartott országgyűlésükön hozták. Elsősorban abból a célból, hogy legalább a nagyobb 

hadjáratok közötti kisebb török betörésekkel szemben felvehessék a küzdelmet, valamint hogy katonailag 

egységes irányítás alá vonják az ország természet-földrajzilag és geopolitikailag külön régiót alkotó 

területeit, – miként arról a bányaváros fennmaradt jegyzőkönyve megemlékezik – „két országos főkapitányt 

választottak, nevezetesen Perényi Péter és Báthory András urakat”. 122 6 Ugyanerről számol be egy fennmaradt 

memoriálé is, midőn arról tudósít, hogy miután Báthory András testvéreivel I. Ferdinánd pártjára állt, a 

rendek akaratából Perényi Péter mellett magára vállalta „az ország kapitányságának terhét, mind a végek 

védelmére és a hadiadó beszedésére, mind a lázadók megfékezésére vonatkozóan”. 123 7 Báthorynak azért 

kellett „Perényi mellett” elvállalnia ezt a feladatot, mert Perényi már 1540 szeptemberétől úgynevezett 

országos főkapitány (supremus capitaneus regni Hungariae) volt. 124 8 Perényit ugyanis, miután ő Szapolyai 

János halála után Ferdinándhoz pártolt, 125 9 a Habsburg uralkodó erre a 47tisztségre is kinevezte. A főúr 

átállási feltételeinek tekintélyes hosszúságú jegyzékeiben – a kancelláriai tisztségre való kinevezéssel 

ellentétben – ez ugyan konkrétan nem szerepelt, 126 10 nem kell kételkednünk abban, hogy Perényi mégis 

megkívánta ezzel a tiszttel való megadományozását is. Ez azért is igen valószínű, mert korábban Szapolyai 

oldalán 1537-től már viselt egy hasonló katonai méltóságot, az ország felső részeinek főkapitánya (supremus 

capitaneus partium regni Hungariae superiorum) középkori eredetű tisztét. 127 11 

1215 „omnia stant in expugnatione Budensi, quae si hac vice non succeserit, perdet Vestra Sacra Maiestas se 

et nos, et omnia regna sua, quia nunc non de Vestrae Sacrae Maiestatis solum regnis, sed de tota Republica 

Christiana agitur.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 43. Konv. B. fol. 231–232. Nádasdy Tamás I. 

Ferdinándhoz. 1540. szeptember 30., Sempte. 

1226 „In diesem Jahre haben die Herrn Prelathen und andere Landt- und Schlossherrn mit gemeinem Adell 

aus allen Stuhlen, auch den gemeinen Frey- und Bergstethen Versammlung aus befehlicht Kaiserlicer 

Königlicher Majestät, unsers allergnedigsten Herrn, alhier im Neusohl ein Lanttag gehalten. Der Angang ist 

26 Februar und gewehrt bis auf den 7 Tag Martii … und zwehn Oberste Hauptleute des Landes erwölt, 

nemlich Herrn Perinus Peter und Herrn Andreas de Bathor.” Főglein, 1923–1924. 474.: 1. jegyz. 

1237 „Deinde, cum dominus Andreas Bathory cum suis fratribus ad obedientiam Regie Majestatis et 

fidelitatem accessit, onusque capitaneatus huius regni, tum pro defensione confiniorum et administratione 

subsidiorum, tum pro domandis rebellibus, de voluntate dominorum utriusque Ordinis et aliorum Statuum, 

una cum domino Petro Pereny in se assumpsit … ” MOE, II. köt. 375.: No. XIII. 

1248 Az alább idézett adatok mellett vö. még: „Amikor aztán néhai János király halála után a Királyi Felség 

szolgálatára tért, a Fényességes Felség … kancellárrá és országos főkapitánnyá tette … A Királyi Felségnek 

Magyarországon főkapitánya és kancellárja lett.” Sztárai, 1985. 142.: No. 42. 

1259 Perényi 1540. szeptember 8-án Nyitrán kelt és saját kezűleg aláírt hűséglevele I. Ferdinánd számára: 

MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 15. No. 43. Vö. még: A főúr szeptember 11-én Gyarmat várából már mint 

Ferdinánd király híve intézett levelet Nádasdy Tamáshoz. MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, 

Perényi Péter Nádasdy Tamáshoz. 1540. szeptember 11., Gyarmat. 

12610 Perényi átállási feltételei Thurzó Elekhez 1540. július 3-án írott levelében: ETE, III. köt. 457–463.: 

No. 472. (Lásd különösen a 6. artikulust. Uo. 460.); 1540. augusztus 10-én Ferdinánd király Oláh Miklóst 

rendelte az átpártolni kész Perényivel való tárgyalásokra. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 43. Konv. A. fol. 

6–9.; Felterjesztés Perényi kívánalmairól Ferdinándhoz szeptember elejéről: ETE, III. köt. 485–487.: No. 

493.; Végül Ferdinánd szeptember 14-én Bécsújhelyen tette meg végső ígéreteit az átállt főúr számára. ÖStA 

HHStA Hungarica AA Fasc. 43. Konv. B. fol. 64–66. Vö. még Détshy, 1989. 31. és Sztárai, 1985. 13. és 

127–128..: No. 29. 

12711 1537. augusztus 6., kinevezés: MOL I 28 Gévay-hagyaték Tétel 2. fol. 132. és fol. 278. Vö. még: 

1537. december 14.: „parcium regni superiorum capitaneus generalis”, ill. „parcium superiorum genciumque

1542 tavaszán a megválasztott országos főkapitányok között a rendek két részre osztották fel az ország 

Drávától északra fekvő területét, attól délre ugyanis ottani képviselőjük, Nádasdy Tamás horvát–szlavón bán 

igyekezett ellátni – az oda rendelt királyi idegen csapatok főhadparancsnokának kárára – szintén egyre 

csökkenő feladatkörét. Perényi főkapitányi hatásköre az ország északkeleti felében fekvő birtokaihoz 

közelebb eső, a Dunától északra és keletre elterülő területekre terjedt ki, a Somogyban és Baranyában 

birtokos Báthory pedig a Dunántúlon parancsnokolt. Katonai feladatuk – elvileg legalábbis – az volt, hogy 

ellássák a betöltetlen nádori tisztség hadügyi szerepkörét, saját területeiken a rendek és a vármegyék által 

felfogadott csapatokkal szervezzék a határok minél hatékonyabb védelmét, valamint török elleni hadjáratok 

alkalmával vezessék a nemesi felkelő és vármegyei csapatokat, miként azt az 1542. évi Buda elleni 

expedícióban az akkor még egyedüli főkapitány Perényi valóban tette. 128 12 A magyar rendek tehát Buda 

1541. évi elestét követően azonnal felismerték a török fenyegetés közvetlen voltát és a védelmi rendszer ily 

módon történő két részre osztásával tettek kezdő lépést a hódítók elleni védekezés hatékonyabb 

megszervezésére. 

Az 1542 tavaszán kinevezett két országos főkapitány csak meglehetősen rövid ideig látta el együtt a rendek 

által rájuk bízott katonai, valamint egyéb, elsősorban a jogtalanul elfoglalt birtokok visszaadásával 

összefüggő rendfenntartó feladatokat. 129 13 Mivel Perényi – látva a hadjárat kudarcát – a budai pasával 

próbált szövetséget keresni, október 10-én őt Ferdinánd király elfogatta és hat éves rabságra száműzte. 130 14 

Tisztét mindenképpen be kellett betölteni, hiszen a kémjelentések napról napra arról számoltak be, hogy a 

törökök újabb foglalásokra készülnek, ami 1543–1544-ben be is következett. Az 1542 novemberében 

48Pozsonyban újra összegyűlt rendek javaslatára 131 15 végül I. Ferdinánd december 23-án Perényi helyére 

Nádasdy Tamást nevezte ki, 132 16 aki korábban budai udvarbíróként, majd 1538-tól horvát–szlavón bánként 

mind Szapolyai hívei, mind a törökök elleni küzdelmekben jelentős tapasztalatokra tett szert, és egyúttal az 

ország egyik legjelentősebb birtokokkal rendelkező főura volt. Miután azonban a Kanizsai Orsolyával kötött 

házasságának köszönhetően ez a birtokegyüttes szinte kivétel nélkül a Dunántúlon feküdt, a két országos 

főkapitány területi hatáskörét megcserélték, hiszen Nádasdynak elvileg a letartóztatott Perényi északkeleti 

területeit kellett volna igazgatnia. Erre azért volt lehetőség, mert Báthory András a Dunántúl délnyugati része 

mellett az ország keleti felében is rendelkezett birtokokkal. Azaz 1542 legvégétől Nádasdy a Dunántúl 

országos főkapitányaként ennek az országrésznek a védelmét kapta a rendektől feladatul, míg Báthory 

fennhatósága Perényi egykori északkelet-magyarországi területeire terjedt ki. 

A győri főkapitányság kialakulásának története szempontjából természetesen a dunántúli országos főkapitány 

tevékenysége érdemel számunkra megkülönböztetett figyelmet. A rendek által támogatott Nádasdy 

előzetesen benyújtott feltételei, majd a vele kötött uralkodói szerződés értelmében 500 könnyűlovast tartozott 

feladatai ellátására felfogadni – közülük 25 kerülhetett ki saját szervitorai közül –, miközben Ferdinánd 

király ígéretet tett neki, hogy más katonái közül még további 1000 könnyűlovast és ugyanennyi gyalogost 

rendel parancsnoksága alá. 133 17 A tisztét 1546 tavaszáig betöltő Nádasdynak, majd utódjának a 

főkapitányságot körülbelül bő fél esztendeig ellátó füzesdi Késás Pálnak, Török Bálint egykori szigetvári 

et exercitus nostri generalis capitaneus” MOL E 148 MKA NRA Fasc. 336. No. 5. és No. 17., valamint 1538. 

március 31.: „parcium regni superiorum ac gencium nostrarum capitaneus generalis”. Uo. Fasc. 336. No. 25. 

12812 „Az magyarok között (az magyaroknak) fő hadnagya vala Prínyi Péter.” Verancsics évkönyv, 1981. 

90. 

12913 Lásd erre például az 1542. évi besztercebányai diéta 5., az 1542. évi pozsonyi országgyűlés 2. és az 

1543. évi ugyancsak besztercebányai gyűlés 2. törvénycikkét. CJH, 60–63., 82–83. és 108–109. 

13014 Sztárai, 1985. 137–178.: No. 38–59.; Détshy, 1989. 32–34. és Sugár, 1992. 189–202. 

13115 „ex deliberacione universorum fidelium nostrorum, dominorum praelatorum, baronum regnique 

nobilium in proxime conventu Posonii habito” MOL E 21 Ben. res. Köt. 534. (1531–1549) fol. 47 r . Az 1542. 

évi novemberi diéta fennmaradt iratanyagában erre vonatkozóan – sajnos – semmilyen utalást nem találunk. 

MOE, II. köt. 401–462. 

13216 MOL E 21 Ben. res., Köt. 534. (1531–1549) fol. 47 r . December 26-án Ferdinánd király Nádasdy 

kinevezéséről engedelmességre intő levélben értesítette magyarországi alattvalóit, egy nappal később pedig 

ugyancsak külön oklevélben rendelkezett arról, hogy a 23-án kinevezett főkapitány – mintha tüstént egy 

hadjáratban venne részt – fizetését már 1543. január 1-től kapja. MOL E 144 MKA Tört. eml., Belügy 

(Doboz 1.) fol. 79–80. és MOL E 21 Ben. res. Köt. 534. (1531–1549) fol. 47 v . 

13317 Nádasdy feltételei: „Ordinacio magnifici domini Thomae Nadasdi racione capitaneatus generalis.” 

MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 4. fol. 136–137. Vö. még: „Ordinacio domini capitanei generalis, 

qui curam defensionis regni et execucionis articulorum Novisoliensium habere debebit.” Uo. fol. 143–144.

várnagyának 134 18 a pontos feladatkörét az utóbbi utasításából ismerjük, amelyet Várday Pál helytartó (1542– 

1549) és ifjabb Niklas Graf zu Salm und Neuburg királyi főhadparancsnok (1546–1550) állított ki. 135 19 

Eszerint a rendek által felfogadott országos főkapitányoknak a Dunántúl területére irányuló török portyák 

megszűréséről, egy-egy kisebb-nagyobb ostromlott vár felmentéséről, valamint általában a végvárak és a 

vármegyék mindenféle hadügyi kérdésének az irányításáról kellett gondoskodniuk. Ennek végrehajtásához 

az uralkodó által külön fizetett maximum néhány száz fős főkapitányi lovascsapaton kívül az országgyűlésen 

megszavazott hadiadóból (dica, subsidium, contributio) tartott katonák álltak rendelkezésükre, függetlenül 

attól, hogy azok a Dunántúlon egy-egy várban vagy éppen táborban teljesítettek szolgálatot. A főkapitány 

49fizetését szintén ugyanezen jövedelmekből, valamint az 1542-ben megszavazott, de igen kevéssé bevált új 

vagyonadóból, a nemesek által is fizetendő hatvanadból (sexagesima) 136 20 kellett biztosítani. 137 21 

A dunántúli főkapitányok hadiadóból felfogadott katonaságának a létszámát igen nehéz megbecsülnünk, 

miként arra vonatkozóan is meglehetősen kevés adattal rendelkezünk, hogy az 1540-es években ezek a 

katonák mely várakban teljesítettek szolgálatot. Biztosan tudjuk, hogy 1543-ban a főkapitányi katonaságból 

mintegy 200 főnyi lovas Alapy János és a későbbi komáromi főkapitány (1552–1562), pakosi Paksy János 

kapitánysága alatt az akkor még keresztény kézben lévő Pécs várában teljesített szolgálatot. 138 22 Egyedül 

1546-ból Késás Pál idejéből rendelkezünk pontos adatokkal arra vonatkozóan, hogy mely várak és mekkora 

katonasággal tartoztak a főkapitány hatáskörébe, azaz mely várakban tartottak ez időben az előírások szerint 

hadiadóból fizetett őrséget. 139 23 Szinte bizonyos, hogy a korábban Pécsen szolgáló katonák nagy része a Dél- 

Dunántúl kulcsává előlépő Szigetváron teljesített szolgálatot, 140 24 hiszen ekkor az uralkodó által fizetett 

őrségen kívül a dikából 80 lovast és 300 gyalogot kellett állomásoztatni az Almás patak mocsarában fekvő 

erősségben. Szigetvár hátországában Kaposújváron 50 lovas, 141 25 Korotnán 50 huszár és 20 gyalog, a mai 

Bakháza közelében fekvő, kis Pácod várában 25 lovas és 16 gyalog, Somogyváron 25 lovas és 50 gyalogos, 

Dombóváron 12 huszár és 100 hajdú, Lak várában 12 lovas és 16 gyalog, Babócsán pedig 50 gyalog őrködött 

a dunántúli főkapitány parancsnoksága alatt. Maga Késás mindezek mellett rendelkezett még 100 fős 

főkapitányi lovascsapatával, továbbá a területen szolgált gersei Pethő János 50 huszárral, Magyar Bálint és 

Bocskai Ferenc pedig egy-egy negyedszázad fős lovasegységgel. A Balatontól délre fekvő területeken tehát 

összesen 454 huszár és 552 hajdú, azaz 1006 katona teljesített szolgálatot a fent említett végvárakban vagy 

kapitányok mellett a dunántúli főkapitány parancsnoksága alatt. 

A Balatontól északra a Duna vonaláig, a Győr előterében fekvő várakban még ennél is kevesebb katonát 

állítottak szolgálatba – legalábbis az előírt keretlétszámok szerint 142 26 – a dikából befolyt jövedelmekből, 

13418 Bessenyei, 1994. 195.: No. 267. 

13519 „Instructio reverendissimi domini archiepiscopi Strigoniensis, summi cancellarii et locumtenentis ac 

spectabilis et magnifici domini Nicolai Comitis a Salmis et Newburg, suppremi cubicularii, consiliarii et 

generalis Regiae Maiestatis capitanei etc. egregio domino Paulo Kesas, vicecapitaneo suppremo in partibus 

regni Hungariae Transdanubium die 7. Junii anno 1546 Posonii data.” ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 

1546. fol. 18–20. 

13620 1542. évi besztercebányai: 28. tc. és 1542. évi pozsonyi 11–13. tc. CJH, 72–73. és 86–87., valamint 

Szekfű, 1935. 129. 

13721 „Solucio spectabilis et magnifici domini, Thomae de Nadasd suppremi capitanei etc. de primo 

subsidio unius floreni et medietatis sexagesimae anni 1543 ad primum quartale anni.” MOL E 185 MKA 

Nádasdy cs. lt. Tétel 2. fol. 26. 

13822 Szakály, 1996/2. 155–156. 

13923 „Anno 1546. Solucio facienda ad loca et militibus sub capitaneatu egregii domini Pauli Kesas 

existentibus.” (Készítette: Pétervárady Balázs.) MOL E 554 MKA Vár. és kam. iratok Fol. Lat. 851. fol. 11– 

13. 

14024 Vö. ezzel kapcsolatban 1548-ból: Timár, 1989. 78. és 83. 

14125 Dersffy István és Farkas ez évi számadása szerint viszont a dikából fizetett 50 lovas mellett még 

ugyanennyi gyalog is szolgált a hadiadóból befolyt jövedelmekből a várban, bár fizetésük meglehetősen 

akadozott. Szakály, 1975. 96. 

14226 Már itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a 16–17. századból – a Haditanács, a különböző 

kamarák és családok levéltárainak selejtezései következtében sajnos – elenyésző számban maradtak fenn 

mustrajegyzékek (Musterregister), amelyek alapján napról napra tudnánk nyomon követni, hogy egy 

uralkodói, magyar kamarai fizetésű vagy (miként jelen esetben) a rendek által fizetett hadiadóból ellátott 

várban adott időpontban ténylegesen mennyi katona szolgált. Ezek helyett elsősorban csak a hadvezetés által 

elfogadott hivatalos keretlétszámokkal (az úgynevezett Kriegsstaatokkal) számolhatunk, amelyek –

amint arról az alábbi táblázat adatai tanúskodnak: 

50A magyar rendek által megszavazott hadiadóból fizetett és a dunántúli 

országos főkapitány parancsnoksága alatt álló katonaság 

a Balaton és Duna közötti várakban 1546-ban 

vár magyar lovas magyar gyalogos összesen 

Vázsony 12 16 28 

Lövöld 12 25 37 

Szentmárton 12 40 52 

Sümeg 32 – 32 

Palota 25 50 75 

Gesztes 8 24 32 

Vitány 4 10 14 

Csesznek 6 12 18 

Döbrönte 6 10 16 

Tihany, Devecser és 100 50 150 

Ugod 143 27 

Győr 400 – 400 

Összesen 617 237 854 

Az 1543-ban elveszett Székesfehérvár és Esztergom, valamint a körülöttük meglehetősen gyorsan kiépült 

török várövezettel 144 28 szemben tehát 1546 közepén a Dunántúl főkapitánya ezzel a meglehetősen csekély 

létszámú magyar katonasággal rendelkezett. Ráadásul mindez csak időleges volt ekként, hiszen késő ősszel 

Salm főhadparancsnok már arról panaszkodott uralkodójának, hogy maga semmi más kiutat nem lát, 

minthogy a hadiadó elégtelensége miatt ezt a katonaságot – Szigetvárt, Vitányt, Gesztest és Szentmártont 

kivéve – bocsássák el. 145 29 Rögtön felmerül a kérdés, az idegen csapatok élén álló Salm miért foglalkozott a 

magyar rendek által megajánlott és a vármegyei adószedők (dicator) által behajtott hadiadó kérdésével, 

hiszen ez – miként arról Késás utasítása (is) rendelkezett – a dunántúli országos főkapitány feladata volt. 

Csakhogy Ferdinánd király 1546 tavaszán az idegen segélyekből és a magyarországi dika-jövedelmekből 

tartott katonaság együttműködésének megszervezésére külön utasítást adott Várday helytartónak 51és Salm 

főhadparancsnoknak, valamint Pétervárady Balázs deáknak, a hadiadó-jövedelmek legfőbb kezelőjének 

(administrator/perceptor dicae), egyben a Magyar Kamara pénztárosának (1532–1549). 146 30 

Ferdinánd király hadvezetésének az 1540-es években szerencsére nem pusztán ez az alkalmi katonaság állt 

rendelkezésére a Győrtől délkeletre fekvő területeken. Sőt egyáltalán nem véltetlen, hogy a dunántúli 

országos főkapitány dikából fogadott katonaságának nagyobb része nem ezen az országrészen, hanem a 

Balatontól délre fekvő, említett végeken állomásozott. Miként arról az alábbiakban hamarosan részletesen 

szólunk, az 1546. esztendő alapvető fordulatot hozott a Győr körüli országrész védelmében. Ettől kezdve 

Alsó-Ausztria rendjei már nem pusztán a főhadparancsnokok mellé küldtek mezei szolgálatba zsoldos 

többnyire kerek számokban – azt adják meg, mennyi katonának kellett az előírások szerint egy adott várban 

szolgálnia. Hangsúlyozni szeretnénk ugyanakkor, hogy a hivatalosan elfogadott keretlétszámos 

kimutatásokat meg kell különböztetnünk az ezek kidolgozása során készült tervezetekről (Entwurf, 

Vorschlag). Az alábbiakban ezért mindig jelezzük, hogy az adott esetben pusztán javaslatról vagy elfogadott 

keretlétszámokról van-e szó. Mindezekkel kapcsolatban vö., ugyan a 17. századra vonatkozóan: Kelenik, 

1995/2. 9–10. 

14327 A három vár azért szerepelt együtt, mert ezek ekkor devecseri Choron András és János birtokában 

voltak, illetve kapitánysága alatt álltak. A fenti létszámból hivatalosan 24 lovas és 16 gyalogos szolgált 

Tihanyban. PRT, X. köt. 146.; Koppány–Boksay, 1961. 7–10. és Koppány, 1983. 266. 

14428 Lásd erre vonatkozóan még az V. 3. alfejezetet. 

14529 „Wie man nun das Khriegsfolckh, so in den Besaczungen, die mit dem Anschnitgellt unnterhallten 

werden, an Beczalung erhallten wierdet mögen, ways ich in Warhait kainen anndern Weg daczue, dann das 

man sy, ausserhalb Sygeth, Vythän, Gestes unnd Sanndt Mertn Perg, zeitlichen urlaube.” ÖStA FHKA HKA 

Fam.–Akten S 12/1. fol. 109–111. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. november 18., 

Pozsony. 

14630 ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. 1–5. és fol. 6–16. Mindkét instrukció 1546. március 21én 

kelt Bécsben. (Péterváradyra: Szalay, 1861. 14–16.: No. XVI. és 35–36.: No. XXXI. stb.; Kiss, 1908. 

CLXX. és Ember, 1946. 127., 131. és 133.) Salm tárgyalásaira Nádasdy Tamással 1546 nyarán a dika 

ügyében lásd még: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Niklas Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy 

Tamáshoz. 1546. augusztus 28., Pozsony.

katonaságot, hanem várakba helyezett állandó helyőrségekkel is kezdtek részt venni Győr vidékének és 

ezáltal saját tartományuknak a megoltalmazásában. A fenti táblázatból tehát éppen amiatt hiányozhatott 

például Pápa és Veszprém vára, mert Győrrel együtt ebbe a három erődítménybe 1546 elején az osztrák 

tartomány rendjei saját fizetésükön mintegy 1100 főnyi végvárit rendeltek. 147 31 

Az osztrák rendek által fizetett német és magyar katonákkal a dunántúli főkapitányok nem rendelkezhettek, 

hiszen ezek Salm főhadparancsnok (1546–1550), valamint az ő gyakori távollétében Reinprecht von 

Ebersdorf főhadparancsnok-helyettes és főhadimarsall irányítása alatt álltak. A két idegen fővezérrel azonban 

a mindenkori dunántúli főkapitányok utasításuk értelmében állandó összeköttetésben álltak, hogy egy-egy 

nagyobb török betörés ellen csapataik egyesítését követően közösen léphessenek fel. Mindez tehát azt 

jelentette, hogy a határvédelemben részt vevő katonaság – elsősorban pénzügyi okok következtében – már az 

új végvárrendszer születésének kezdőpillanatában is meglehetősen sokszínű volt. A Balatontól északra fekvő 

terület védelmében a magyar és az osztrák rendek hadiadójából, illetve segélyéből fizetett erőkön túl 

magánföldesúri csapataikkal még részt vettek a helyi birtokosok (elsősorban maga Nádasdy Tamás, Török 

Bálint fia, Ferenc, devecseri Choron András, majd utóda, János stb.), sőt a terület vármegyéi még külön 

felfogadottal kisebb egységekkel is. 

A hadiadóból tartott katonaság mellett ugyan az utóbbi kontingensek felett is a dunántúli országos 

főkapitányok rendelkeztek, ennek ellenére meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben voltak, ha valóban 

instrukciójuknak megfelelően akarták ellátni feladataikat. A stájer rendek ekkor még meglehetősen csekély 

katonai segítségét leszámítva, 148 32 rájuk hárult az 1540-es években a Dunántúl szinte teljes déli részének 

védelme, valamint az említett mintegy húsz kisebb-nagyobb vár őrséggel való ellátása. Minderre az összesen 

mintegy 1100 főnyi lovas és 800 főnyi gyalogos dika-katonaság és a néhány száz főnyi vármegyei 

kontingens teljességgel sohasem volt elegendő. Ráadásul a főkapitányoknak a 52török portyák elleni 

védekezésen kívül gondoskodniuk kellett a váraknak valamiféle kezdetleges rendszerbe való szervezéséről, 

azok időben történő megszemléléséről, a vármegyék ingyenmunkájának segítségével történő megerődítéséről 

is. Nádasdy, majd Késás feladatkörébe tartozott a védelmi célokra nem használható kastélyoknak és 

kolostoroknak az országgyűlési törvénycikkekben előírt lerombolása, 149 33 valamint az egyes várak közötti 

riasztást és a környező lakosságot menekülésre felszólító jelzőrendszer kiépítése, sőt elvileg külön erre 

elkülönített összegekből még a kémek tartása is. Mindezeken túl szoros kapcsolatot kellett állniuk a vidék 

jelentősebb birtokosaival, Batthyány Ferenccel, alsólendvai Bánffy Istvánnal stb., hogy ők magánföldesúri 

csapataikkal mellettük vegyenek részt a határvédelemben, váraikat pedig erődítsék – ami összességében 

szintén nem volt könnyű feladat. Végül a dunántúli főkapitányokat az országrész védelme érdekében – a 

királyi főhadparancsnokok és a Győrben székelő hadimarsallok mellett – együttműködésre és állandó 

kölcsönös hírszolgálatra kötelezte Ferdinánd király a horvát–szlavón bánnal, Zrínyi Miklóssal (1542–1556) 

és a stájer–krajnai rendek által Szlavóniában tartott csapatok kapitányával, kevendi Székely Lukáccsal is. 150 

34 

Nádasdy Tamás, majd Késás Pál az 1540-es években a teljes offenzívába lendült törökökkel szemben ebből a 

feladatkörből éppen megfelelő létszámú katonaság hiányában és a kezdeti jelentős zűrzavarban alig valamit 

valósíthatott meg. Hiába írták elő a főkapitányi utasítások, hogy a katonákat mindig megfelelő időben fizesse 

az erre kirendelt mustramester (supremus lustrator, Mustermeister), a magyar irodalomtörténeti kutatásokból 

is jól ismert kisasszonyfalvi Istvánffy Pál (1553 †), 151 35 ez már ezekben az esztendőkben sem vált valóra. Ez 

14731 Lásd részletesen a következő alfejezetben. 

14832 Pécsen 1543-ban, még a város török kézre kerülése előtt – Székely Lukács ugyan csak névleges 

parancsnoksága alatt – a stájer rendek saját költségükön 90 lovast és 100 gyalogost állomásoztattak 

tartományuk védelme érdekében. Szakály, 1996/2. 154–155., valamint lásd még: A stájer rendek részvétele a 

Délnyugat-Dunántúl török elleni védelmében a XVI. században címmel 1998. február 13–14-én a szigetvári 

Törökkori kutatások a XVI–XVII. századból elnevezésű konferencián tartott előadásunkat. 

14933 Lásd mindenekelőtt Csorba, 1974. és újabban őze, 1993. Vö. még: Szlavóniára és Horvátországra 

vonatkozóan: 1546: 42. tc., a Dunántúlra és Magyarország egyéb részeire: 1546: 44. tc. CJH, 178–181. 

15034 Székely már 1546-ban kapitányként szolgált a szlavón végeken, miként később is a stájer és krajnai 

rendek által felfogadott és Szlavóniában tartott csapatok kapitányaként (gentium provintiarum Styriae et 

Carinthiae in regno Slavoniae capitaneus) és Niklas Graf zu Salm főhadparancsnok ottani helyetteseként 

(Oberstfeldhauptmannleutnant in Windischland). Barabás, 1898. 67–78.: passim és 1546: „mein Leytinamb” 

ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 94–96. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. 

július 30., Pozsony. Vö. még Uo. fol. 188. 1546. december 9., Bécs. Néhány Székelyhez írt levél: Szalay, 

1861. passim. 

15135 Holub, 1912. 222–237. Istvánffy mustamesterségére: Uo. 229. és Timár, 1989. 37., 42., 56., 63. és 82–

pedig egyet jelentett a főkapitány kezének csaknem teljes megkötésével, miközben a fosztogató katonái ellen 

irányuló panaszok egyre szaporodtak. A magyar lakosságnak Bakith Pál és Török Bálint sajátos 

magánháborújának keserű tapasztalatai után ettől kezdve rá kellett döbbennie, hogy a zsoldfizetés 

elmaradása esetén az adójukból tartott magyar huszárok semmivel sem bánnak pusztításaik során velük 

kegyesebben, mint a két említett személy magánföldesúri katonái vagy a főhadparancsnokok botja alatt 

szolgáló idegen vagy magyar zsoldosok. A fizetetlen katonaság garázdálkodását a dunántúli főkapitányok 

sem tudták meggátolni, noha ezt számukra a legszigorúbb büntetésekkel írta elő említett utasításuk. 

A törökök mindeközben a Dunántúlon borzasztó erőfölénybe kerültek, hiszen Székesfehérváron és Pécsen, 

valamint a körülöttük kiépítésre kerülő várgyűrűkben, illetve a közöttük húzódó tolnai várláncolatban 1545ben 

már mintegy 5800 oszmán katona várta, hogy nap mint nap betörhessen a királysági területekre. 152 36 

Mindeközben Esztergom várában egymagában mintegy kétszer annyi török katona szolgált (1544-ben 

mintegy 2200 53fő), 153 37 mint amennyi Ebersdorf főhadparancsnok-helyettes vezetése alatt Győrben és a 

szomszéd végházakban az osztrák rendek zsoldján állomásozott. Ezzel az óriási katonai főlénnyel szemben 

igazán hatékonyan csak újabb őrségek felfogadásával, azaz Ferdinánd király osztrák tartományaiból várható 

segélyekből fizetett katonasággal lett volna lehetőség. Nagyobb hadiadót hiába szavaztak meg a magyar 

rendek, a háborús viszonyok közepette azt úgysem lehetett beszedni. Az 1540-es évek közepétől ezért 

országgyűlési végzéseikben egyre gyakrabban kérték az uralkodót, hogy a törökök előrenyomulása miatt 

jövedelmeiktől megfosztott várakról mielőbb külföldi segélyekből gondoskodjék. Az 1546. évi 44. 

törvénycikkben például a Dunántúlon elsősorban Dombó, Kaposvár, Somogyvár, Lak, Szigetvár, Tihany, 

Csesznek és Szentmárton őrséggel való ellátását sürgették 154 38 Ferdinánd idegen tartományainak 

jövedelmeiből. Ezen várak közül azonban ebben az esztendőben csak az éppen ekkor királyi kézbe vett 

Szigetvárra, valamint – miként említettük – Szentmártonba került uralkodói őrség. Szigetvár Török Bálint 

utódaitól való átvételének, valamint a dunántúli főkapitányi csapatok egy jelentős része oda rendelésének 

óriási jelentősége volt, hiszen egy 1566-ig fennálló védelmi övezet központját biztosították ezzel. A vár 

királyi kezelésbe vételében ugyanakkor legalább annyi szerepe volt Salm főhadparancsnoknak, mint Késás 

Pál dunántúli főkapitánynak. 155 39 

Miután Nádasdy és Késás főkapitányok a törökök erőivel szemben elégtelen létszámú katonaságukat saját 

jövedelmeikből sem növelhették meg néhány száznál többel, igyekeztek legalább a Dunántúl viszonylag 

kedvező természetföldrajzi adottságaira, valamint a vármegyei nemesség még mozgósítható erőforrásaira 

építeni. Magyarország határvédelme szempontjából a Dunántúlon elsősorban az országrészt éppen középen 

keresztülszelő Balaton bírt óriási jelentőséggel, hiszen ennek hiányában e területen is várak tucatjaival és 

újabb katonák ezreivel kellett volna biztosítani a védelmet. Ráadásul ez a természet nyújtotta védőbástya – 

elsősorban a Kisbalaton vidékén húzódó, környező mocsaraknak és a napjainkban mértnél magasabb 

vízállásnak köszönhetően – jóval nagyobb kiterjedésű és nehezebben áthágható akadály volt. A Balatontól 

délre viszont a Marcal és a Rinya folyó, majd mögöttük a Zala folyót a Murával összekötő Kanizsa patak – 

nagyjából a mai Principális-csatorna mentén – nagy mocsárvilága, északra pedig elsősorban a Dunántúli- 

Középhegység jelentős vonulatai, mindenekelőtt a Bakony és erdőségei, majd tőle nyugatra a Rába folyó 

jelentett olyan természeti képződményt, amelyre a határvédelem kiépítésekor mindenképpen építeni lehetett 

és kellett is. Ezt pedig már Nádasdy Tamás országos főkapitánysága alatt, az 1540-es években felismerték. 

Nádasdy báni működése (1538–1542) idején társával, Keglevich Péterrel együtt már a horvát–szlavón 

végeken is igyekezett kihasználni a folyóvölgyek nyújtotta védelmi lehetőségeket. 156 40 Ezt azután a 

dunántúli főkapitánysága idején – tagadhatatlan, hogy elsősorban saját birtokai védelmében – a Rába folyó 

vonala mentén is törekedett megvalósítani. Székesfehérvár 1543. évi eleste után ugyanis a török 

könnyűlovasok vagy a Balaton-felvidéken, vagy a Vértes és a Bakony egy-egy átjáróján átkelve viszonylag 

gyorsan juthattak el az addig pusztán Török Bálint huszárjai által érintett Rábaközig. A meglehetősen 

54kanyargós és számos mellékággal rendelkező Rába viszont tökéletesen alkalmasnak mutatkozott arra, hogy 

83. 

15236 Hegyi Klára szíves közlése a bécsi Österreichische Nationalbibliothek Kézirattárában 

(Handschriftensammlung) őrzött zsolddefterek (1543: ÖNB Mxt. 566. és Mxt. 550.; 1545: Mxt. 581.) adatai 

alapján. 

15337 Hegyi, 1996. 54. 

15438 CJH, 180–181. Érdemes felhívnunk a figyelmet, hogy Lakot a törvénycikk kiadásának latin szövege is 

„Kák”-nak titulálta. Erre az elírásra már Solymosi László is felfigyelt. Solymosi, 1979. 267.: 278. jegyz. 

15539 Timár, 1989. 37–38., 45. és 77–79. 

15640 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 40. Konv. D. fol. 13. Keglevich Péter I. Ferdinándhoz. 1539. 

november 26., „in Kryschyche”

átkelőinek és révhelyeinek bevágását, malomgátjainak felduzzasztását és mindezek őrzését követően igazi 

természetesen védvonal lehessen. Ennek érdekében kezdődött meg a folyó vonalának Kapuvártól 

Szentgotthárdig történő felmérése 1544 novemberében. 157 41 

A munkálatok természetesen uralkodói belegyezéssel folytak, de elvitathatatlan, hogy a kezdeményező a 

dunántúli főkapitány, Nádasdy Tamás volt. Az ő parancsára végrehajtott, 158 42 szinte már modern 

földméréshez hasonlítható vizsgálat során szisztematikusan felmérték a folyó vonalát, számba vették az 

egyes átkelőket, malmokat és rögzítették az ezek közötti távolságokat, mind a folyó jobb, mind bal partján. A 

háborús viszonyok közepette azonban a munkálatok egyes területeken igen elhúzódtak, sőt voltak olyan 

birtokosok, akik még ennek, a saját védelmük szempontjából fontos felmérésnek a költségeitől is igyekezték 

megkímélni magukat. Mindezek következtében a dunántúli rendeknek rábahídvégi gyűlésükön még 1547 

januárjában is arra kellett felszólítaniuk a környék birtokosait, hogy Körmendig Nádasdy, onnan 

Szentgotthárdig pedig Niklas Graf zu Salm 159 43 és Batthyány Ferenc, a terület legnagyobb birtokosainak 

vezetése alatt hajtsák végre az addig elszabotált munkálatokat. 

Nádasdy főkapitánysága alatt szinte minden területen hasonló, áthághatatlan akadályokba ütközött feladatai 

ellátásakor. Még igen tekintélyes familiárisi rendszerével sem szolgálhatta állandó anyagi támogatás nélkül a 

Dunántúl kialakulóban lévő védelmét, ráadásul fizetései rendszeresen és évek óta elmaradtak, 1546 elején 

ezért elérkezettnek látta az időt, hogy benyújtsa lemondását. Hiába próbálták többször meggyőzni, hogy 

maradjon még legalább az esztendő végéig a tisztségben, mivel a dikából nem tudták biztosítani feltételét 

(„pusztán” 1000 lovas és 500 gyalogos állandó fizetését), Ferdinánd király végül kénytelen volt felmentésébe 

belegyezni. 160 44 Nádasdyra mindezek ellenére mind Pozsonyban, mind Bécsben továbbra is igen 

számítottak. Erre utal, hogy utódját, az említett Késás Pált májusban csak ideiglenes megbízatással és éppen 

az ő ajánlására állították helyére, miután a kor másik ismert lovaskapitánya, Nyáry Ferenc, a schmalkaldeni 

háborúban való szolgálata miatt nem vállalhatta el a tisztséget. 161 45 Miként azt Salm főhadparancsnok 55és 

Várday helytartó egészen nyíltan Nádasdy tudomására hozták, az uralkodó a lemondott főkapitányt akarata 

esetén bármikor kész ismét visszahelyezni a tisztségbe. 162 46 Az óriási befolyással rendelkező főúr ekkor 

mégis hajthatatlan maradt. Csakhogy Késás valamikor 1546 vége felé távozott az élők sorából, 163 47 így az 

országrész védelme érdekében a rendek számára ismét sürgető feladattá vált az új dunántúli országos 

főkapitány kinevezése. 

15741 „Registrum super dimensione ripparum fluvii Raba.” MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 2. No. 2. és 

MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt. Tétel 2. (Doboz 44.) fol. 18–23. 

15842 „de speciali voluntate Sacratissimae Romanorum Hungariae, Bohemiae etc. Regiae Maiestatis et 

commissione spectabilis et magnifici domini, domini comitis Thomae de Nadasd, judicis curiae et generalis 

suppremique Regiae Maiestatis regni Hungariae capitanei” MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 2. No. 2. p. 1. 

15943 Salm Thurzó Elekkel együtt 1540. november 24-én kapta meg I. Ferdinándtól a szentgotthárdi apátság 

kegyuraságát és lett ezáltal a vidék egyik jelentős birtokosa. ETE, III. köt. 511–512.: No. 515. Vö. még Uo. 

492–493.: No. 499. és Barta, 1981. 87. 

16044 „Posteaquam Magnificentia Vestra superioribus mensibus magistratu se suppremi capitanei abdicarat, 

neque ab eo tempore potuit adduci, ut rursum eam provinciam subiret. Si quidem ad mille equites et 

quingentos pedites, quos Magnificentia Vestra si habuisset, offerebat per annum in officio velle persistere, 

solucio fieri non posse ex dica videbatur.” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Niklas Graf zu Salm 

und Neuburg [és Várday Pál] Nádasdy Tamáshoz. 1546. május 26., Pozsony. 

16145 Késás ajánlására: „commendatione Magnificentiae Vestrae” Uo. és lásd még Késás már idézett, 1546. 

június 7-én Pozsonyban kelt instrukcióját: ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. 18–20. A Nyáryval 

való tárgyalásokról csak Niklas Graf zu Salm levelének egyik elszólásából tudunk. ÖStA FHKA HKA Fam.– 

Akten S 12/1. fol. 152–153. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. június [a nap 

kiszakadt], Bécs. Nyáry szolgálatára a schmalkaldeni háborúban mint a magyar könnyűlovasság főkapitánya: 

Károlyi, 1877. 647–854.; Martian, 1910. 53. és Pethő, 1993. 114. 

16246 „Sic sane, ut si Magnificentia Vestra praeesse illi equitatui et quemadmodum antea praefectum agere 

voluerit, ipse Kesas subsit eidem Magnificentiae Vestrae pareatque illi tanquam capitaneo suo.” MOL E 185 

MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Niklas Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy Tamáshoz. 1546. május 26., 

Pozsony. 

16347 Eddig ismert utolsó levele 1546. augusztus 6-án kelt. Uo. Késás Pál Nádasdy Tamáshoz. 1546. 

augusztus 6., Kapornak.

562. A bécsi katonai vezetés és az alsó-ausztriai rendek törekvései (1541–1546) 

A bécsi katonai vezetés a magyar rendekhez hasonlóan azonnal reagált a középkori magyar főváros török 

kézre kerülésére. A Buda visszafoglalására Joachim brandenburgi őrgróf vezette említett 1542. évi hadjárat 

megszervezését elsősorban az tette lehetővé, hogy a magyar főváros eleste már nemcsak Bécsben és az 

osztrák tartományokban, hanem a Német–Római Birodalom területén is igazi rémületet keltett. Budáról a 

törökök számára a Duna mentén megnyílt az út az osztrák főváros és a birodalom irányába, azaz – miként 

Nádasdy Tamás „rémítgette” 1540-ben uralkodóját – most már tényleg az egész kereszténység, nevezetesen 

Közép-Európa került veszélybe. Az 1542. október–novemberben, mintegy 55 000 főnyi, tehát Mohács óta a 

keresztény fél részéről a legtekintélyesebb erőket megmozgató expedíció azonban teljes kudarccal járt. 1641 Bűnbakokat ugyan lehetett keresni, sőt könnyen találni is, hiszen – miként említettük – Perényi Péter 

országos főkapitányt, a magyar rendek legfőbb hadügyi vezetőjét Ferdinánd király a visszavonulás során az 

akcióban való több mint ellentmondásos tevékenységéért letartóztatta, mindez a legkevésbé sem jelentett a 

helyzetre megoldást. 1652 A valóság – sajnos – nem tükrözött mást, mint a szultán és Ferdinánd király 

magyarországi erőviszonyainak tényleges voltát. A törökök pedig még hadvezetésük baklövései ellenére is 

óriási fölényben voltak. 

Mindezzel az 1542. évi kudarc után a királyi haditanácsosoknak és az osztrák rendek vezetőinek Bécsben is 

tökéletesen tisztában kellett lenniük. Ezután Buda visszafoglalására több mint fél évszázadon keresztül egyre 

kevesebb remény volt, azaz sürgősen tartós védelemre kellett berendezkedni, és a horvát végek mellett már 

Magyarországon is meglehetősen közel az osztrák tartományok határaihoz. Ez a végleges felismerés 

ragyogóan tükröződik abból a tervezetből, amelyet még Esztergom, Székesfehérvár és Pécs, azaz a Dunántúl 

három legfontosabb kulcsának elvesztése előtt készítettek Bécsben. A kimutatást Ferdinánd király 

haditanácsosai a szultán Magyarország ellen való készülődéséről 1542 végén érkező egyre aggasztóbb hírek 

hatására állították össze a Nürnbergben a következő esztendő első hónapjaiban tanácskozó birodalmi rendek 

számára. Ebben – miként arról az alábbi táblázat adatai tanúskodnak – részletesen számba vették, hogy egy 

Bécs elleni oszmán hadjárat esetén elsősorban a Duna mentén és a Dunántúlon fekvő várakba, városokba 

mekkora létszámú helyőrségekre lenne szükség: 1663 57Tervezet 1542 végéről a Német Birodalom rendjei számára arról, hogy Szülejmán 

szultán Bécs elleni támadása esetén milyen létszámú helyőrségekre 

lenne Magyarországon szükség 

vár vagy város lovas gyalogos összesen 

Visegrád (a vár és a víziváros) – 600 600 

Ipolydamásd (kolostor) és Nógrád – 200 200 

Esztergom (a vár és a város) 500 könnyűlovas 2500 3000 

Esztergom mellett még mezei 1000 könnyűlovas 8000 9000 

szolgálatban 

Pécs (a vár és a város) 500 könnyűlovas 1500 2000 

Tata 100 könnyűlovas 150 250 

Komárom – 500 500 

Eger (a vár és a város) 2000 könnyűlovas 500 2500 

Pozsony – 2000 2000 

Nagyszombat 1000 könnyűlovas 1000 2000 

Magyaróvár – 500 500 

Sopron 500 könnyűlovas – 500 

Kismarton 500 könnyűlovas – 500 

Bruck an der Leitha 2000 könnyűlovas 500 2500 

Bécsújhely 2000 könnyűlovas 500 2500 

Bécs 2000 8000 10 000 

Varasd 400 200 600 

flotta (olaszok és naszádosok) – 10 000 10 000 

1641 Meyer, 1879., Károlyi, 1880/1., Károlyi, 1880/2., Traut, 1892. és újabban Liepold, 1998. 237–252. 

1652 Perényi kiiktatása a magyarországi politikai és katonai életből számos tekintetben igen hasznos volt 

még a magyar rendek számára is, hiszen a nagyravágyó főúr igen gyakran hajlott a leggátlástalanabb, csakis 

saját hatalmát és előremenetelét segítő megoldásokra és azok közé tartozott, akik a Mohács utáni káoszban a 

legnagyobbakat halaszták a zavarosban. 

1663 „Verczaichnuß der Schlösser, Stött unnd Päß, so nach Gelegenhait des Thurckhen personlichen 

Anczugs, jenet- unnd herdißhalb der Thuenaw mit nachbestimpter Anczal Fußvolckhs unnd geringen Pherdtn 

der unvermeidlichen Notturfft nach beseczt werden sollen unnd muessen.” ÖStA HHStA MEA RTA Fasc. 8. 

Konv. 4. fol. 22–24.

összesen 12 500 36 650 49 150 

A fenti létszámadatok még annak ellenére is egyszerre megdöbbentőek és beszédesek, ha jól tudjuk, hogy 

ezekkel a magyarországi nehézségeket a kudarcba fulladt budai expedícióban éppen csak megkóstoló 

birodalmi rendek minél jelentősebb segélyének megszavazását kívánták elősegíteni. Ekkora létszámú 

katonaság majd a már teljesen kiépült új magyarországi határvédelmi rendszerben sem állomásozott 

sohasem, sőt ténylegesen még ennek a fele sem. Jóllehet a kisebb részben mezei szolgálatot teljesítő, 

mintegy 50 000 főt tényleg túlzásnak tarthatjuk, a szultáni sereggel való hatékony szembeszállásra azonban a 

mozgó királyi csapatok mellett valóban hasonló, több ezer fős helyőrségekre lett volna szükség. A törökök 

erőfölénye csakis ezáltal lett volna ellensúlyozható, Bécs védelme pedig csakis a Duna vonalának ily módon 

történő szinte teljes elzárásával és ellenőrzésével volt elképzelhető. Aligha véletlen ugyanis, hogy 1543– 

1544-ben 58az elfoglalt Nógrádra és Esztergomba a török hadvezetés csaknem pontosan a fenti tervezetben 

szükségesnek vélt létszámú őrséget (212 és 3237 főt) rendelt. 167 4 

Noha a haditanácsosok fenti tervezetéből az 1543. évi szultáni hadjárat alatt semmi sem valósult meg, abból 

a bécsi hadvezetés védelmi koncepciójának még egy fontos eleme szintén kiviláglik. Nevezetesen: az osztrák 

fővárosban az utolsó pillanatig kitartottak az 1530-as évek elején kidolgozott, említett elképzelés mellett, 

hogy a törököt tartományaik határától minél távolabb tartóztatassák fel, és ezért elsősorban még a 

Magyarország belsejében és a Duna mentén fekvő kulcshelyeket szereljék fel jelentősebb katonasággal. Erre 

utal Esztergom és vidékének irdatlan megerősítési terve, miközben az általa védett Komáromba alig, Győrbe 

pedig egyáltalán nem terveztek őrséget. Újabb jelentősebb katonaság azután már csak Pozsonynál, majd az 

osztrák határon Bruck an der Leithánál és magánál Bécsnél várta volna az előbbi várakat elfoglaló török 

főerőket. 

A bécsi hadvezetés és egyúttal Magyarország óriási szerencséjére Szülejmán szultán 1543-ban terveivel 

ellentétben nem jutott el az osztrák főváros alá; Esztergom, Székesfehérvár és Pécs elfoglalásával azonban a 

dunántúli határvédelem teljes átszervezését kényszeríttette ki. Miután a fenti tervezetből semmi sem valósult 

meg, 1543-ban előbb Hans Ungnad Freiherr von Sonegg (1543. márc.–1544. jan.), majd a következő két 

esztendőben Leonhard Freiherr von Vels főhadparancsnokoknak (1544. ápr.–1545. nov.) 168 5 ugyanolyan 

tehetetlenül kellett végignézniük a Dunántúl jelentős területének elvesztését és Buda török védőgyűrűvel 

való körbevételét, mint Nádasdy Tamás és Késás Pál dunántúli országos főkapitányoknak. A két 

főhadparancsnok támogatására az 1542. évi sokkhatás után a birodalomból szinte semmi hadisegély nem 

érkezett. így pusztán arra futotta erejükből, hogy az osztrák rendek által fizetett néhány ezer fős csapataikkal 

Pozsony, Komárom és Győr környékén védelemre rendezkedjenek be, illetve ezekből a környező várakba 

alkalmi őrséget rendeljenek. 169 6 Emellett folytatták a két vár megerődítését, továbbá lehetőségeikhez mérten 

igyekeztek felvenni a harcot a portyázó török lovascsapatokkal. 170 7 Buda eleste után az oszmán szpáhik és 

martalócok megkezdték portyáikat Győr vidékére, miként például 1542-ben, amikor februárban Szentmárton 

vidékét rabolták ki. Kápolnay Ferencnek azonban huszárjaival sikerült őket utolérnie és megvernie, ez 

elejtett rabokat pedig kiszabadítania. 171 8 

A királyi csapatoknak a Rába-parti város közelében történő állomásozásával párhuzamosan az 1530-as évek 

néhány kisebb munkálata után 1542-től újabb lendületet vett és immáron folyamatossá vált a győri 

püspökvár (arx, ahogy a korban gyakrabban nevezték) és a város (oppidum) megerődítése. Erre igen nagy 

szükség volt, hiszen ebben az esztendőben 59Győr vármegye már arról panaszkodott, hogy a város palánkja 

elrohadt és félő, hogy akár magától összedűl. 172 9 Mivel a polgárok nem tudták saját erejükből ezt kijavítani, 

1674 ÖNB Mxt. 590. és Hegyi, 1996. 52–55. 

1685 A tisztségükre vonatkozó adatokat lásd az archontológiában. 

1696 Gecsényi, 1984. 667. Vö. még Hametner, 1970. 60–62. 

1707 Ungnad tevékenységére: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Hans Ungand öt levele Nádasdy 

Tamáshoz. 1543. június–július. Vö. még: 1543 júniusában Ungnad Győrt jelölte ki a katonasága számára 

szükséges élelem gyűjtőközpontjának. MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 9. No. 47. Velsre, például 

Komárom erődítései kapcsán: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 54. Konv. B. fol. 20–21. I. Ferdinánd 

Leonhard Freiherr von Velshez. 1545. február 17., Prága, vagy a Magyarországra jövő spanyol csapatok 

ügyében: Uo. fol. 42–43. Leonhard Freiherr von Velshez I. Ferdinándhoz, Wormsba. 1545. május 13., Bécs, 

ill. egy Sopron ellen is elképzelhető nagyobb török betörés kapcsán: SL SVL Oertel-gy. Lad. VI. et F. Fasc. 

IV. No. 142. Leonhard Freiherr von Vels Sopron városához. 1544. július 11., Győr (!). Vö. még Vels 

itineráriumának 1545. évi adatait: MOL I 28 Gévay-hagyaték Tétel 2. fol. 119. 

1718 Verancsics-évkönyv, 1981. 90. Vö. még Gecsényi, 1976. 203. 

1729 Uo. 202.

sáncmunkások pedig már nem szolgáltak a városban, sürgős intézkedésekre volt szükség. Ferdinánd király 

ezeket 1542 legvégén meg is hozta, midőn megparancsolta Nádasdy Tamás dunántúli főkapitánynak, hogy 

Pozsony, Sopron, Győr, Veszprém és Vas megyékből rendeljen elegendő munkaerőt, igásállatot és szekeret a 

város árokjának és palánkjának javítására – hiszen (miként említettük) a vármegyék ingyenmunkájának 

koordinálása az országos főkapitány feladata volt. A hevenyészett palánképítkezés Esztergom és 

Székesfehérvár elestének hírére az elkövetkező esztendőkben tovább folytatódott. 1543 tavaszán Várday Pál 

helytartó és Nádasdy főkapitány ismét intézkedtek Győr vármegye jobbágyainak a város erődítéseihez való 

felhasználásáról, a következő esztendő őszén pedig Vas és Győr megye számos birtokosa mellett a Batthyány 

család Vas megyei és a Török família pápai birtokairól rendeltek portánként egy-egy embert Vels 

főhadparancsnok kérésére Győr és Komárom várainak erődítéseihez. A parancslevelekből tudjuk, hogy 

ebben az időben Vels alárendeltségében már külön építész (architectus) dolgozott a két erődítményben, 

Francesco de Pozzo személyében. 1545-re a munkálatok viszonylag jól haladtak előre, hiszen készen állt a 

fehérvári és a rábai kapu, noha ezek felépítésének néhány polgárház áldozatul esett. 173 10 

A szultán, majd a helyi török erők 1543–1544. évi sikereire a bécsi hadvezetés és az alsó-ausztriai rendek 

egy-egy kényszerintézkedést követően a végső választ 1546-ban adták meg. Ez az esztendő az első 

mérföldkő lett az egész észak-dunántúli határvédelem, de mindenekelőtt a győri főkapitányság 

kialakulásának történetében. Az alapvető változásokat elsősorban két fontos rendelkezés jelentette. Vels 

főhadparancsnok halála után 1546. március 21-én I. Ferdinánd új magyarországi és egyúttal horvát– 

szlavóniai főhadparancsnokká ifjabb Niklas Graf zu Sam und Neuburgot nevezte ki, akinek állandó rendes 

székhelyét utasítása értelmében Győrben kellett tartania. 174 11 Mindez pedig azt jelentette, hogy Esztergom 

eleste után Győr és a közeli Komárom valóban előléptek az elveszett várak pótlására, sőt a Rába-parti vár – 

az előírások szerint legalábbis – a magyarországi hadügy irányításának egyik legfontosabb helyi centrumává 

vált. Salmnak innen kellett koordinálnia az egész hadügyet és határvédelmet, a rendelkezésére álló német, 

magyar és spanyol katonaságnak a végvárakba történő szétosztását, a várak erődítését, illetve élelemmel, 

hadianyaggal való ellátását, valamint megoldania az egyes osztrák tartományok 60által a magyarországi 

végváraknak nyújtott segítséggel kapcsolatos problémákat. De Salm feladatai közé tartozott a hírszerzés 

szervezése, valamint a budai pasával való diplomáciai kapcsolattartás, sőt még a hadiposta felügyelete 175 12 

is. Ebben a tevékenységében déli végeken a krajnai, karintiai, stájer, Magyarországon pedig az alsó-ausztriai 

rendek által továbbra is rendszeresen megválasztott tartományi haditanácsosok (Landkriegsrat) és a bécsi 

kirendelt haditanácsosok (verordente Kriegsräte zu Wien) segítették. 

Salm kinevezése mellett Győr szerepének alapvető megváltozását elsősorban az jelentette, hogy a városba és 

a szomszédos várakba (Szentmárton, Pápa és Veszprém) 1546 legelején az alsó-ausztriai rendek zsoldján 

jelentős katonaságot rendeltek. Esztergom és Komárom után – az 1530-as évek említett előzményei és 1543. 

évi tervezgetéseket követően 176 13 – ekkor végleg és immáron állandó jelleggel került a szomszédos osztrák 

tartomány fizetésén lovas és gyalogos őrség a Rába partjára, valamint az előterében fekvő három várba. 

Mindennek a határvédelem későbbi fejlődése szempontjából alapvető jelentősége volt, hiszen korábban csak 

Bakith könnyűlovasai, majd az említett sáncásók, továbbá a dunántúli főkapitányok lovasai és alkalmilag 

17310 Az említés sorrendjében, 1542: MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 1. No. 3. I. Ferdinánd Nádasdy 

Tamáshoz, 1542. december 27., Bécs; 1543: Uo. No. 24. Várday Pál helytartó Győr vármegyéhez. 1543. 

március 18., Esztergom, ill. Győr városához: Kiss I., 1908. CXXXIX.: 4. jegyz.; 1544: MOL E 200 MKA 

Act. div. fam. Tétel 7., Batthyány cs. iratai fol. 72–73. I. Ferdinánd Batthyány Ferenchez. 1544. szeptember 

18., Bécs és Uo. Tétel 65. Török cs. iratai fol. 6. I. Ferdinánd Török Bálint pápai tisztségviselőihöz. 1544. 

szeptember 18., Bécs; 1545: Gecsényi, 1976. 204. Pozzóra: Maggiorotti–Banfi, 1933/1. 8. Vö. még a győri 

erődítésekre általában: Villányi, 1882. 32–33.; Pfannl, 1930.; Banfi–Maggiorotti, 1932. 13.; Maggiorotti– 

Banfi, 1933/1.; Marosi, 1974. 49–50. és Gecsényi, 1984. 665. 

17411 „Dann so sol er sein ordenliche Residencz zu Rab, als dem gelegnisten Fleckhen zurichtung alles 

Kriegswesens haben, unnd von dannen aus selbs oder durch sein vleissige Verordnung Fursehung thuen unnd 

alle Sachen zum Pessten hanndlen unnd verrichten; auch der Lanndkriegsrath ains Thails bei sich behalten, 

unnd ains Thails zu Zeiten in Windischlannd oder wo es in sonnst nach Gelegenhait der Leuff fur Not 

ansehen wil, verordnen, wie dann bei den vorigen Öbristen auch gebreuchig gewesen ist.” ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 54. fol. 14–29. I. Ferdinánd utasítása ifj. Niklas Graf zu Salm und Neuburg 

főhadparancsnok részére tisztségéről. Az idézett szövegrész: fol. 28. 

17512 Erre mindenekelőtt lásd: Hennyey, 1926. 69–74. és Wlcek, 1945. 49–50., ill. 106–107. 

17613 „Verzaichnus unnd Überschlag zu Besaczung der Ortflecken unnd Gräniczen.” ÖStA HHStA RHKl 

RTA Fasc. 12. Bd. II. fol. 270–273. Ugyanennek egykorú, de kissé más címet viselő másolatai: Uo. Bd. I. fol. 

59–60. és ÖStA HHStA MEA RTA Fasc. 9. fol. 46–49.

más magyar főurak, mint például 1543-ban Révay Ferenc nádori helytartó 50 huszára szolgált uralkodói 

parancsra a Rába partján. 177 14 A több mint 1100 német és magyar zsoldos ugyanis 1546-tól nem került a 

dunántúli országos főkapitány, Nádasdy Tamás parancsnoksága alá, hanem megmaradt Salm 

főhadparancsnok vagy távolléte esetén helyettese, Reinprecht von Ebersdorf, esetleg mindkettőjük 

lekötöttsége idején az utóbbi gyakori ideiglenes helyettesítője, Erasm Teufel vezetése alatt. 178 15 

Alsó-Ausztria rendjei tehát 1546 elejétől saját költségükön tartottak katonaságot a védelmük szempontjából 

legfontosabbnak ítélt észak-dunántúli várakban. Céljuk ezzel egyértelműen az volt, hogyha kell, akkor ilyen 

jelentős áron is, de még Magyarországon tartóztassák fel az Esztergom és Fehérvár elfoglalásával 

tartományukhoz egyre közelebb kerülő törököket. 1546 elején úgy határoztak tehát Bécsben, hogy az osztrák 

főváros és Alsó-Ausztria védelme érdekében Győr előterében ütközőzónát hoznak létre. Rádöbbentek, hogy 

pusztán a főhadparancsnokok által a magyar hadszíntérre vezetett csapatokkal a nagy erőfölényben lévő 

oszmánok feltartóztatása nem lehetséges. 

1546 márciusában az említett több mint 1100 főnyi német és magyar, lovas és gyalogos katonaságot Győrbe, 

Szentmártonba, Pápára és Veszprémbe – amelyeket ekkor osztrák végeknek (österreichische Grenze) 

tituláltak – az ekkor végrehajtott mustra tanúsága szerint a következő formában osztották szét: 179 16 

61Az úgynevezett osztrák végeken az alsó-ausztriai rendek 

által fizetett katonaság és főtisztjeinek zsoldköltségei 1546 márciusában 

végvár vagy katonai 

tisztségviselő 

német 

nehéz 

lovas 

magyar 

lovas 

magyar 

gyalog 

összesen március havi 

zsold 

Győr 110 53418017 – 644 3559 r. f. 

Szentmárton – – 20 20 52 r. f. 4 β 

Pápa – 26218118 – 262 1178 r. f. 

Veszprém – – 200 200 628 r. f. 

Niklas Graf zu Salm 

főhadparancsnok 

– – – – 600 r. f. 

Reinprecht v. Ebersdorf 

főhadpar.-hely. 

– – – – 300 r. f. 

Adam Gall 

haditanácsos 

– – – – 178 r. f. 

Heinrich Wolf Kneisl – – – – 100 r. f. 

hadititkár 

Kaspar 

Dominitsch 182 19– 

– – – 36 r. f. 

17714 Révay lovasaira: Kiss I., 1908. 366.: No. XXVI. 

17815 Erre vonatkozó példákat láss az archontológiában. 

17916 „Mussterregister über die gerussten und geringe Pherdt, auch Haramnia, so an der osterreichischen 

Grenicz, als zu Raab, Pappa und Vesperin [kiemelés tőlem – P. G.] ligen, welhe an heut Dato in Beysein 

Erasmen Teufl, Romischer Kuniglicher Majestät etc. Khriegsrat, Haubtman und Verwalter das 

Obristleittinambt in Hungern, auch Adamen Gallen zu Khirchperg an der Wildt ainer ersamen Lanndtschafft 

in Osterreich unnder der Enns Khriegsrat, durch den wolgebornnen Herrn, Herrn Sigmunden Graven zu 

Tierstain unnd Herrn von Eberstorf etc., auch Leopoldten Sweibermair berurter Lanndtschafft Secretarien, 

auf das Monnat, so sich den erssten Tag Marcii dises gegenwurtigen sechsundvierczigisten Jars angefanngen 

unnd den dreissigisten Tag gemelts Monnat geenndet hat, von gemelter Lanndtschafft wegen gemusstert und 

bezalt worden.” ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. 48. a/1–18. Vö. még az 1546. évi 

őrséglétszámokkal és zsoldadatokkal kapcsolatban kivonatos formában: NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–29. 

fol. 1–2. és fol. 3–6. 

18017 A magyar lovasságot ekkor a következő csapatokba osztották szét kapitányaik között: Erasm Teuffel 

100, Bernády Farkas 97, Horvátinovith Bertalan 99, Mecskey István 98, Desewffy Ferenc 80, valamint 

Korlátovith Jeromos 60. 

18118 A 262 könnyűlovas Pápán ebben az időben kapitányaik között az alábbiak szerint sorakozott fel: 

Paksy János 80, Thelekessy Imre 80, Bácsmegyei János 51 és Petrinjei (Horváth) Gergely szintén 51. Paksyt 

hamarosan Veszprémbe rendelték. Pálffy, 1998. 107. 

18219 Dominitsch Salm szolgálatában az 1540-es évek második felében többször töltött be hadbiztosi 

tevékenységet (például Szigetváron), később pedig 1550-től 1557-ig Murány várának kapitánya volt. Timár, 

1989. 40., 42., 45., 50., 56. és 78., valamint murányi tisztére, 1550: ÖStA KA Best. No. 37., 1557: ÖStA KA 

HKR Prot. Reg. Bd. 140. fol. 31.

Kocsi Imre 

– – – – 14 r. f. 

(fuvarköltségre) 

mustra- és fizetési – – – – 13 r. f. 3 β 

költségek 

16 ϑ 

összesen 110 796 220 1126 6658 r. f. 7 β 16 ϑ 

A táblázatban alkalmazott rövidítések: r. f. = rajnai (rénes forint), β = schilling, főhadpar.hely. 

= főhadparancsnok-helyettes, ϑ = bécsi dénár, fontdénár, pfennig 

62Noha jelen összefoglalásban nincs lehetőségünk a páratlanul érdekes és ebből az időből szinte egyedülálló18320 név 

szerinti mustrajegyzék részletes elemzésére, néhány alapvető jellegzetességre mindenképpen szeretnénk felhívni a 

figyelmet. Az 1126 katona több mint fele Salm főhadparancsnok székhelyén, Győrben teljesített szolgálatot, és közöttük 

a Rába-parti vár történetében ekkor első ízben már nehézlovasokat is találunk. A főként ausztriai nemes ifjakból 

(például Ludwig von Puchaim és Karl Schwetkovitsch) kikerülő nehézlovasságnak a Rába partján történő 

állomásoztatása szintén Győr megnövekedett jelentőségére utalt, hiszen ilyeneket később is csak a legfontosabb 

végvárakba rendelt a bécsi hadvezetés. Az osztrák rendek tehát saját védelmükre tekintélyes számú katonát fogadtak fel, 

majd tartottak megszakítás nélkül az egész esztendőben az említett várakban. 18421 Ezeknek a végváriaknak egy évre 

számított zsoldja (körülbelül 70 000 rajnai forint) Magyarország maximálisra becsült éves jövedelmeinek kereken 10 

%-át tette ki. Pedig ebben az esetben még csak négy végvár ellátásáról volt szó. 

Ehelyütt szeretnénk már most nyomatékosan felhívni az olvasó figyelmét egy nagyon fontos jelenségre, 

amely a győri főkapitányság, de egyúttal az egész határvédelmi rendszer finanszírozása szempontjából 

meghatározó. Nevezetesen: ugyan nem az osztrák rendek költségén, de a német nehézlovasokon, a magyar 

könnyűlovasokon és hajdúkon kívül 1546-ban Győrben már német gyalogság is szolgált. 18522 Ezeket a 

katonákat Ferdinánd király magyarországi és külföldi uralkodói jövedelmeiből az Udvari Kamara 

utalványozására fizették, de ekkor még csak rövid ideig maradtak a Rába partján. Azaz Győrben már az 

1540-es évek közepén számos, egészen eltérő jellegű forrásokból (uralkodói jövedelmekből, osztrák rendi 

segélyből, a magyar rendek által megajánlott dikából) fizetett katonaság állomásozott – aminek utóbb 

meghatározó jelentősége lett. De a helyzet nem volt másként Pápán, Szentmártonban, sőt általában minden 

egyéb jelentősebb magyarországi végvárban sem. Az előbbi helyen a várban és a mellette fekvő városban 

ezekben az esztendőkben az osztrák rendek fizette mintegy 260 könnyűlovas mellett ott találjuk Török 

Ferenc magánkatonaságát, sőt alkalomadtán még a dunántúli vármegyék által külön felfogadott lovasokat és 

Veszprém vármegye csapatait is; hiszen a város gyakran volt a vármegyei csapatok gyülekező- vagy 

állomáshelye. 18623 Szentmártonba ugyanakkor a dikából felfogadott, változó létszámú (mintegy 50 fő) 

katonaság mellé azért rendelték már Vels főhadparancsnoksága alatt, azaz feltételezhetően 1545-ben, az 

osztrák rendek költségén a fent említett 20 hajdút, mert a várrá lett monostornak Győr védelme 

szempontjából különös jelentősége volt. Szentmárton Székesfehérvár irányában Győr egyetlen elővédje 

63volt, ahová elsőként futottak be a Pápáról és Veszprémből érkező kémjelentések vagy riasztásról érkező 

üzenetek. 18724 Az osztrák rendek által felfogadott, majd állandó jelleggel tartott, túlnyomórészt magyar katonaság 

mindezeken túl azért is igen jelentős volt, mert egyrészt alapjául szolgált az észak-dunántúli végvári hadinép 

kialakulásának, másrészt közöttük olyan személyek tucatjai kezdték meg vagy folytatták katonai 

pályafutásukat, akik később fontos szerepet vállaltak a győri főkapitányság, sőt olykor még a magyarországi 

védelmi rendszer más egységeinek megszervezésében és irányításában is. Az említett Erasm Teufel 

nehézlovasai között szolgált például két fia, Georg, az Udvari Haditanács későbbi elnöke (1566–1578) (10 

18320 Hasonló mustrajegyzékkkel az 1540-es évekből csak a Zengg és Bihács közötti régi horvát végekről 

rendelkezünk. ÖStA FHKA HKA RA Fasc. 134. fol. 90–95. és fol. 96–109. Kiadásai: Lopašiæ, 1889. 395– 

398.: No. V. és 392–395.: No. IV. 

18421 Egy az egész esztendőről készült általános kimutatás szerint – hivatalosan legalábbis – 1106 

katonának kellett szolgáni a fenti várakban. ÖStA FHKA HKA NÖKA rote Nr. 46. 1566. Jan. unfoliert, 

valamint NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–16. fol. 3–6. 

18522 Mindezt biztosan kijelenthetjük, hiszen Salm főhadparancsnok a győri magyar gyalogok egyik 

mustrája kapcsán 1546 nyarán úgy nyilatkozott uralkodójának, hogy „sy werden neben den Teutschen 

Khnechten nit unnuczlich sein.” ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 94–95. Niklas Graf zu Salm und 

Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. július 30., Pozsony. 

18623 Pálffy, 1996/1. 82. Vö. még Szakály, 1994/2. 145. és MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, 

Niklas Graf zu Salm und Neuburg levelei Nádasdy Tamáshoz. 1550. október 13. és 16., Eger. 

18724 „Raab nichts annders gegen Stuelweissenwurg [sic!] vor ime hat unnd nit die wenigist Khundschafft 

unnd Warnung alle Mal auf Sanndt Marteins Perg geet.” ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 184. és 

fol. 188–190. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. december 9., Bécs.

lovassal), 188 25 valamint Christoph (7 lovassal), aki később magyarországi élésmesterként (Proviantmeister in 

Ungarn, 1565–1569) többek között Győr és a hozzá tartozó végvárak ellátásában játszott meghatározó 

szerepet. 189 26 

Mivel a rendek által fizetett katonaság több mint 70 %-át magyar könnyűlovasság alkotta – hiszen a törökök 

elleni hadviselésben elsősorban rájuk volt szükség –, természetesen ennek soraiban lelünk a legtöbb 

„ismerősre”. 1546-ban Győrben, Pápán és Veszprémben egész sor olyan magyar huszárfőlegény kezdte 

pályáját, aki utána éveken át tanulva a formálódó határvédelem irányításának és működtetésének 

mesterségét, egészen magas katonai pozíciókba emelkedett. Chaby Fülöp (6 lovas) fél évtizeddel később már 

a komáromi magyar naszádoskatonaság főkapitány-helyettese (1552–1555) volt. 190 27 Pápán szolgált 

ugyanakkor lovaskapitányként debretei Thelekessy Imre, Chaby komáromi elődje (1551–1552), utóbb a 

felső-magyarországi főkapitányság első kormányzója (1559–1560), Veszprémben pedig Chaby felettese, 

pakosi Paksy János későbbi komáromi főkapitány (1552–1562) is. 191 28 Paksy kapitánysága alatt viszont 5 

lovasával ott találjuk azt az Échy Egyedet is, aki két évtized múlva a győri főkapitányságtól északra 

megszülető bányavidéki végek első főkapitány-helyettese (1564–1573 előtt) lett. 192 29 

A valóban országos hírnevet szerző főtisztek mellett számos kevésbé ismert, a Győrtől délkeletre fekvő 

védelmi övezet életében viszont utóbb fontos szerepet betöltő végvári kezdte katonai pályafutását 1546-ban 

az alsó-ausztriai rendek zsoldján. A végvidék első vicegenerálisa (1556–1561), 193 30 Korlátovith Jeromos – 

számos rác honfitársa mellett – már ekkor is lovaskapitányként szolgált, Búza Benedek későbbi szentmártoni 

64(1557–1558), majd vázsonykői kapitány (1561–1564) még csak hat, 194 31 a győri naszádosok későbbi 

vajdája és egyúttal „alapítója”, Kovács Lőrinc pedig pusztán egyetlen lovas főlegény volt. 195 32 Végül a 

három huszárt kiállító Poky Miklós tősgyökeres Győr megyei nemes, utóbb a vármegye alispánja (1557) 196 33 

a vármegyei nemesség ifjainak mutatott követendő példát és állt a Habsburg uralkodó zsoldjába. Mindez azt 

jelentette, hogy 1546-ban Győr központtal Alsó-Ausztria és Bécs védelmében megkezdődött egy – a 

dunántúli országos főkapitány hatáskörétől független – önálló határvédelmi övezet, egyúttal a fenti 

területeket oltalmazó ütközőzóna kialakulása, továbbá ebben egy állandó szolgálatot teljesítő végvári réteg 

megszületése egyaránt. Mindez azt jelentette, hogy Bécs előterében éppen születőben volt egy olyan védelmi 

övezet, amely esetében felmerült egy meglehetősen érdekes lehetőség: nevezetesen, hogy a határvédelem két 

legfontosabb elemének, a végváraknak és a nemesi hadkiegészítési elemeknek (vármegyei és nemesi 

csapatok stb.) az irányítása pénzügyi okokból elválhat egymástól. 

18825 Regele, 1949. 73.: Anlage I. és Glatzl, 1950. 131–133. 

18926 II. Miksa császár utasítása Christoph Teufel „Öbrister Profanndtmaister unnsers vorsteenden 

Khriegswesens in Hungern” számára. 1565. december 29., Linz. ÖStA FHKA HKA Inst. No. 164. (Másolat) 

és az instrukció egy további másolata: ÖStA KA HKR KlA I. 1. Utódja 1569. január 15-től Hieronym Beck 

von Leopoldsdorf, udvari kamarai tanácsos lett. A számára kiállított utasítás két másolata: ÖStA FHKA HKA 

Inst. No. 182. és ÖStA KA HKR KlA I. 3. 

19027 Pálffy, 1997/1. 284. 

19128 Életpályáik részletes bemutatása: Pálffy, 1998. 162–164. és 155., valamint Thelekessy életrajza: 

Komáromy, 1889. 

19229 Échy 1564 márciusának első napjától töltötte be tisztét. MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 4. 

fol. 145–148. Vö. még ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 143. fol. 27. 

19330 Életrajzi adatait lásd részletesen a függelékben. 

19431 1557. február 15.: Bestallung Búza Benedek szentmártoni kapitány részére. ÖStA KA HKR Prot. Reg. 

Bd. 140. fol. 15.; 1558. december 19.: Búza átadja a várat az új kapitánynak, Kuchovith Györgynek. ÖStA 

KA AFA 1559/1/1.; 1561. szeptember 25.: Miksa főherceg Bestallungja Búza vázsonykői kapitány részére. 

ÖStA KA Best. No. 99.; 1564. szeptember 6.: Még Búza tölti be Vázsonyban a kapitányi tisztséget. ÖStA 

KA HKR Prot. Reg. Bd. 143. fol. 104. 

19532 Kovács Lőrinc győri szolgálatára lásd például: MOL E 144 MKA Tört. emlékek, Belügy (Doboz 1.) 

fol. 104. A fentieken kívül ugyanebben az időben szintén Győrben kezdte pályáját Gregoróczy Vince későbbi 

győri vicegenerális, a már említett Petrinjei Horváth Gergely, utóbb Tata várának kapitánya és Horvátinovith 

Bertalan Szolnok későbbi parancsnoka is. Gregoróczyra és Petrinjeire lásd még alább, Horvátinovithra: MOL 

E 136 MKA Div. inst. Tétel 6. fol. 53–59. és Illésy, 1893. 658–661. 

19633 Gecsényi, 1988. 33. és 20–21.

653. Idegen főhadparancsnokok és főhadimarsallok a Rába partján (1546–1556) 

a. Niklas Graf zu Salm és Reinprecht von Ebersdorf tevékenysége (1546–1551) 

Salm főhadparancsnok és helyettese, Reinprecht von Ebersdorf 1546-ban tüstént hozzákezdett a győri 

védelmi zóna kiépítéséhez és kibővítéséhez. Munkájukat két dolog segítette elő. Ferdinánd király 

megbízottai 1545 februárjában fegyverszünetet kötöttek Mehmed budai pasával, sőt az esztendő végén V. 

Károly császár is hasonló megállapodást írt alá a szultánnal. Ezek a fegyverszünetek és tárgyalások végül 

1547-ben meghozták az első jelentősebb eredményt, amikor a császár és a szultán Drinápolyban öt 

esztendőre békességet kötött, amely Magyarországra is vonatkozott. 197 1 A nagy háborúk után beköszöntő 

„nyugalmasabb” időszak lehetővé tette a határvédelem megkezdett kiépítésének jelentősebb ütemben történő 

folytatását. Ugyanezt segítette elő, hogy Salm az új helytartóban, Várday Pálban (1542–1549) igen jó 

partnerre talált. Míg korábban Katzianer és Thurzó ellentéte csak mérgezte az amúgy is feszült helyzetet, az 

új tisztségviselők készek voltak egymásnak engedményeket tenni és a magyarországi hadügy és 

határvédelem irányításában összefogni. Nem véletlen, hogy ezek után Bécs is engedett a magyar rendeknek, 

és az együttműködésre kész Várday helytartói hatáskörét jelentősen kibővítette, sőt részben már a 

hadügyekre is kiterjesztette, tanácsát pedig igyekezett a bécsi központi hivatalok mintájára állandóan 

ülésező, adott székhelyen (Pozsony) működő, modern kormányszervvé formálni. 198 2 

A kedvező fejlemények ellenére – elődeihez hasonlóan – Salm mégis rendkívül nehéz helyzetben volt. 

Egyrészt a fegyverszünetet az erejük teljében lévő törökök rendszeresen megszegték, 199 3 másrészt a 

hadszíntéren szolgáló katonaság létszámának jelentős gyarapodásával a hadikiadások villámgyorsan szöktek 

a magasba. Ráadásul Bécsben tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy – elsősorban az osztrák főváros 

elfoglalására irányuló tervek miatt – az Adria-tengertől induló frontvonalon a törökök ezt területet látják el a 

legjelentősebb számú és legjobb harcértékű katonasággal. Alsó-Ausztria rendjei ezért már az esztendő nyarán 

az általuk Győrbe és az előterében fekvő három említett várba felfogadott katonaság mellé további újabb 

katonaság, mindenekelőtt 2000 könnyűlovas és 2000 német gyalog tartását vélték szükségesnek, elsősorban 

azért, hogy az utóbbiak 66átvehessék a Csallóköz védelmére rendelt, de 1546 júniusában Magyarországról 

kivont spanyol katonaság 200 4 szerepét. Az új lovasok és gyalogok fizetését Cseh- és Morvaország segélyeiből 

tartották elképzelhetőnek, ezért uralkodójuknál szorgalmazták az ottani rendekkel való mielőbbi 

tárgyalásokat. Az osztrák tartomány az említett jelentős segély ellenére még a viszonylag szűk védelmi 

övezet ellátására sem volt képes. 201 5 

A rendek panaszai teljesen érthetőek voltak, hiszen maguk a fenti mintegy 6700 rajnai forintnyi 

zsoldszükségletet márciustól kezdve több ízben toldották meg havonta néhány száz forintnyi újabb 

1971 Petritsch, 1985. A békességnek a végeken történő kihirdetésére lásd: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., 

Missiles, Niklas Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy Tamáshoz. 1547. szeptember 20., Prága. 

1982 Ezt igazolja Várday 1543-ben kiállított második helytartói utasítása (Kiadása: Kiss I., 1908. 362–364.: 

No. XXIII.) mellett az is, hogy – miként említettük – Késás Pál dunántúli főkapitányi instrukcióját Salm és 

Várday közösen adták ki, majd később is többször intézkedtek együtt a magyarországi hadügyeket érintő 

kérdésekben. MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Niklas Graf zu Salm és Várday Pál levelei 

Nádasdy Tamáshoz és ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 54. Konv. C. fol. passim. Várday Pál levelei I. 

Ferdinándhoz, 1546–1547. Várday hatáskörére és tanácsára vö. igen szemléletesen: Ember, 1938. 149–152. 

A török diplomáciai kapcsolatokban, ill. magánügyeikben való együttműködésükre: Petritsch, 1991. 54.: No. 

104., ill. ETE, IV. köt. 344..: No. 302. 

1993 1546 júniusának második felében Alsó-Ausztria rendjei – ugyan jelentős túlzással – arról számoltak be 

a Regensburgban tartózkodó Ferdinándnak királynak, hogy néhány ezer török csapott be Magyarországra, 

azután tartományukba, majd több ezer embert hajtottak el és óriási zsákmányt szerezve tértek vissza. ÖStA 

FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 148–149. Az alsó-ausztriai rendek I. Ferdinándhoz. 1546. június 27., 

Bécs. Vö. még Uo. fol. 162–165. 1546. június 23., Bécs. 

2004 1545: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 54. Konv. B. fol. 34–39., fol. 42–43., fol. 69–70. és fol. 76– 

77., valamint MOL P 1314 Batthyány cs. lt., Missiles No. 3611. Batthány Ferenc Batthány Kristófhoz. 1545. 

május 20.; 1546: ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 151–152. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. 

Ferdinándhoz. 1546. június [a nap kiszakadt], Bécs és MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Niklas 

Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy Tamáshoz. 1546. július 12., Bécs. 

2015 „Weyll aber die Grenicz gegen disem Eur Königlichen Majestät Erczherczogthumb Osterreich weyt, 

unnd der Veindt gemainer Cristenhait gegen disem Lanndt am sterckhisten ligt, unnd die Fleckhen Gamorn 

[sic!], Raab, Pappa unnd Vesprin, als diser Zeit Schussl gegen Osterreych …” ÖStA FHKA HKA Fam.– 

Akten S 12/1. fol. 90–93. Az alsó-ausztriai rendek I. Ferdinándhoz. 1546. július 16., Bécs.

összegekkel, aminek következtében 1546 őszére túlfizetésük már 5800 rajnai forint fölé emelkedett. Mindez 

azokból a többletfizetésekből halmozódott fel, amelyet az osztrák rendek a magyar hadiadóból Győrben 

tartott 400 könnyűlovas elmaradó zsoldjára utaltak ki, azok ugyanis alig-alig kaptak fizetést. Esetleges 

szétszéledésüket saját védelmük érdekében ily módon próbálták megelőzni. Novemberig maga Salm 

főhadparancsnok sem kapott havi 300 rajnai forintnyi fizetéséből egy krajcárt sem, 202 6 ennek ellenére ahol 

csak tudott, igyekezett a kiadásokkal spórolni. Sőt előfordult, hogy a szorult helyzetben saját vagyonából 

maga hitelezett Hans Görtschacher veszprémi kapitánynak, aki 1546-ban tíz hónapon keresztül semmit sem 

kapott fizetésül. 203 7 

Salm főhadparancsnoknak a nehézségek ellenére jelentős mértékben sikerült megvalósítania az utasításában 

előírtakat. 204 8 1550 decemberében bekövetkezett haláláig – amely talán több mint jelképesen Eger várában 

érte 205 9 – olyan jelentős tevékenységet végzett, amely az egész magyarországi hadügy és határvédelem 

kialakulása tekintetében meghatározó volt. Ezt nemcsak azért állíthatjuk ilyen határozottan, mert az alsóausztriai 

rendek ettől kezdve kapcsolódtak be állandó helyőrségek fizetésével a végvárak fenntartásába. Az 

1530-as évek zűrzavara után Salm – Várday helytartó és az 1548 tavaszán újra kinevezett Nádasdy Tamás 

dunántúli főkapitány 206 10 támogatásával – rendszerezetten kezdett hozzá a határvédelmi rendszer alapjainak 

lerakásához. Félévtizedes főhadparancsnoksága alatt kezdtek kialakulni a formálódó határvédelmi rendszer 

működésének legalapvetőbb mechanizmusai, mind a végvári katonaság fizetése, mind a várak erődítésének 

irányítása, mind a török portyák elleni védekezés, illetve a különféle módon (tűzzel vagy ágyúlövéssel) 

történő riasztás, mind a végházak hadianyaggal és élelemmel való ellátása, továbbá ezekkel összefüggésben 

az egész születőben lévő rendszer központi és helyi irányítása 67területén egyaránt. Nem véletlenül kesergett 

halála felett annyira a spanyol tábormester (maestre de campo), Bernardo de Aldana magyarországi 

tevékenységéről készült beszámoló, amikor az alábbi szavakkal fogalmazott: „A király is szerfölött jeles 

hűbéresét vesztette el benne, bizony még nagy hasznát vehette volna, ha három-négy esztendővel tovább 

él.” 207 11 

Ha Salm tevékenységével kapcsolatban most pusztán a témánk szempontjából meghatározó, a Balatontól 

északra fekvő területeket vizsgáljuk, ezeknek az alapvető változásoknak mindegyikét jól nyomon 

követhetjük. Győr, Pápa, Szentmárton és Veszprém osztrák rendi fizetésű őrséggel való ellátása és 

megszemlélése mellett 1546-ban már több szomszédos várban vizsgálatokat tartottak. Augusztus közepén 

Johann Baptista von Ladron kapitánnyal maga a főhadparancsnok szemlélte meg Tata és Komárom várait. 

Joannes Maria de Speciacasa főépítésszel felmérték a két vár erődítéseinek állapotát, a szükséges 

építkezésekről terveket készítettek, amelyekhez az erődítések költségvetését is tartalmazták. Emellett 

megvizsgálták, mekkora és milyen őrséggel van a két vár ellátva, és ez mennyiben felel meg az adott 

hadihelyzetnek, továbbá javaslatokat tettek, miként lehetne mindezeken a jövőben tovább javítani. 

Tata esetében egészen lehangoló képet tártak az uralkodó elé, hiszen a korábban ismét Ferdinánd 

fennhatósága alá került várat – miután azt az 1543. évi szultáni hadjárat idején olasz kapitánya, Hannibal 

Tasso minden harc nélkül feladta az ellenségnek – a törökök felgyújtották és szinte teljesen feldúlták. 208 12 

Emiatt az erődítések meglehetősen romos állapotban voltak. A vizsgálat vezetői ezért mintegy 8-9000 rajnai 

forint értékben szorgalmazták az erődítések azonnali kijavítását, valamint a vár német gyalogos őrségének 

olaszokkal, spanyolokkal és magyar hajdúkkal (körülbelül 100 fővel) való kicserélését, valamint Győrből 25 

lovas kirendelését. Tatát Komárom és Győr védelmében alapvető jelentőségűnek ítélték, hiszen az 1543-ban 

szintén felégetett Vitánnyal és Gesztessel együtt a Duna melletti mocsarak mellett fekvő és a Budáról Győr 

irányába haladó utat ellenőrző vár 209 13 alkalmas volt a két fővár elővéd-szerepének betöltésére. Esetleges 

elvesztése esetén viszont – miként a Salmék hangsúlyozták – ugyanezt a szerepkört a budai és esztergomi 

2026 Uo. fol. 109–111. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. november 18., Pozsony. 

2037 Uo. fol. 113–114. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. Dátum nélkül, 1546 

decemberében. Az alsó-ausztriai Görtschacher pályájára: Pálffy, 1998. 141. 

2048 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 54. fol. 14–29. I. Ferdinánd utasítása ifj. Niklas Graf zu Salm und 

Neuburg főhadparancsnok részére tisztéről. 

2059 Lásd erre vonatkozóan az életrajzi adattárban közölteket. 

20610 Nádasdy újabb kinevezésének körülményeiről a következő utáni alfejezetben még részletesen 

szólunk. 

20711 Szakály, 1986/1.124. 

20812 Rohrbacher, 1888. 105–106. és Bíró, é. n. 190–191. 

20913 A várnak a határvédelem rendszerében betöltött szerepére lásd újabban: Kelenik, 1998.

törökök számára játszhatta volna el, mint ezen ellenséges várak veszélyesen előretolt bástyája (Vorbastei). 210 

14 A javaslatok alapján 1546-ban Győr, Veszprém, Pápa, Szentmárton mellett sor került Tata jelentősebb 

őrséggel való megerősítésére is. Sőt Salm főhadparancsnok – bár erről az eddig előkerült létszámjegyzékek 

nem tudósítanak – a fenti várakon túl 1546 második felében egy időre még Kecseti Márton veszprémi 

püspök 211 15 sümegi várába is rendelt királyi fizetésű őrséget; ezen katonák (feltételezhetően gyalogok) 

zsoldja 1547 januárjában már jelentősen akadozott. 212 16 Erre azért volt szükség, mert a Balaton-felvidéken 

előrenyomuló törökök betörései már Sümeget is veszélyeztették, 68az ország egyik legjelentősebb területű 

várában pedig pusztán 32, dikából fogadott lovas és a csekély létszámú püspöki magánkatonaság szolgált. 

A katonaság fizetése és a várak erődítése mellett az egyik legégetőbb kérdés már ebben az időszakban is a 

végváriak élelem-ellátása volt. Az erődítésekhez szükséges ingyenmunka mellett Salm főként ezen a 

területen szorult rá leginkább a Várday helytartóval és Nádasdy főkapitánnyal való együttműködésre. A 

várépítkezésekhez szükséges munkaerőt és a katonaság liszttel, hússal, borral, sóval stb. való ellátását – a 

zsolddal ellentétben – nem vagy csak kis részben lehetett az osztrák tartományokból biztosítani. A 

főhadparancsnoknak a magyar rendek hadügyi képviselőivel való meglehetősen jó kapcsolata viszont e 

területen is meghozta a kívánt eredményt. Ha nem is zökkenőmentesen ugyan, de 1546 után tovább folyt, 

illetve megkezdődött a legjelentősebb várak (Komárom, Győr, a Balatontól délre pedig Szigetvár) erődítése, 

miközben 1545-ben Várday helytartó-érsek a török portyák feltartóztatására és érseki birtokai védelmére, a 

Dunától északra, a Nyitra folyó bal partján egy új palánkvár (a befejezőjéről, Oláh Miklósról elnevezett 

Oláhújvár) építésébe kezdett. 213 17 Az erődítésekhez a környező megyék jobbágyságának ingyenmunkáját 

használták fel, miként e területekről oldották meg az újonnan Magyarországra rendelt királyi zsoldosok vagy 

az osztrák rendek fizetésén szolgáló végváriak élelem-ellátását is. 

Salm főhadparancsnok tevékenysége a fentieken túl még egy területen, a Magyarországon berendezkedett 

oszmánok legfőbb méltóságával, a budai beglerbéggel való kapcsolattartás terén hozott alapvető változást. 

Elődei, Ungnad és Vels a háborús viszonyok közepette még nem folytathattak a pasákkal komolyabb 

tárgyalásokat, noha erre már ők is felhatalmazással bírtak, az 1545. évi fegyverszünet viszont mindezt 

lehetővé tette. A szultánt személyesen is ismerő Salm 214 18 pedig élt utasításának előírásával 215 19 és kézbe 

vette a határ menti diplomáciai ügyek intézését. A törökök adóztatásával és az 1547. évi békeszerződés 

gyakori megsértésével kapcsolatban a pasával mindig ő tartotta a kapcsolatot, miközben állandó 

kontaktusban állt a Konstantinápolyban megforduló Habsburg diplomatákkal is, akik az ottani állandó 

követség megteremtésén fáradoztak. Azaz Salm ebben az időben azoknak a kapcsolatoknak az alapvető 

mechanizmusait és szokásait teremtette meg, amelyeket utóbb elsősorban a komáromi és részben a győri 

főkapitányok láttak el a határ menti diplomáciában. 216 20 Ezzel szoros összefüggésben az ő 

főhadparancsnokságához 69köthető a budai beglerbég és a szomszédos szandzsákbégek udvaraiban működő 

első rendes kémek beszervezése is. 1546 júliusában már arról értesülünk, hogy Salm számára a budai pasa 

21014 ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 84–87. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. 

Ferdinándhoz. 1546. augusztus 16., Komárom. 

21115 A kor politikai küzdelmeibe bekapcsolódó magánföldesurak tipikus sorsát élő, majd 1549-ben az 

evangélikus hitre áttért és megnősült Kecsetire lásd újabban: Molnár A., 1998. 73. 

21216 „Milites presidiarii, qui in arce sua Symeg per te locati fuerunt.” ETE, IV. köt. 528–529.: No. 504. I. 

Ferdinánd Niklas Graf zu Salm und Neuburghoz. 1547. január 17., Prága 

21317 Fábián, 1896. 5–13.; Matunák, 1896. 341. és újabban Oborni, 1991. 99–100. 

21418 Salm 1541-ben Sigismund Freiherr von Herbersteinnel I. Ferdinánd követeként járt Szülejmán szultán 

táborában Budán. Lásd az életrajzi adattárban. 

21519 „Ob sich dann auch des jeczigen fridlichen Anstanndts halben oder sonnst zuetrueg, das unnser 

Obrister Veldthaubtman fur notturfftig achtet, dem Bascha zu Ofen oder anndern Sansackhen zuschreiben 

oder Personen zu innen zuschickhen oder das ime derselben ainer was zueschreiben zu enntpietten oder 

Personen zu ime schickhen wurd, soll unnserm Obristen Veldthaubtman zuegelassen sein, wie wir dann ime 

deß hiemit genedigclich Gwalt geben, inmassen denselben unnserer vorgeweßne Obristen auch gehabt, das 

er in angeczaigten fall der Notturfft bemelten Bascha oder anndern Sänsackhen schreiben, Personnen zu inen 

schickhen, Brief von inen emphahen, darauf Anntwort geben, ire Gesanndten hören. Unnd wo annderst die 

Sach nit so wichtig, das dieselb zuvor an unns gelanngen mues, widerabfertigen müg. Doch soll er unns, was 

also geschriben unnd gehandlt wirdet, jedes Malß berichten.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 54. fol. 26. 

21620 Erre vonatkozóan lásd az alábbi példákat: 1546: ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 97–99. 

Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. július 28., Pozsony; NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII– 

5. fol. 5–9. és ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. passim; 1547: Austro–Turcica, 1995. 194.: No. 

58. és 1550: Uo. 508–509.; 1548: Petritsch, 1991. 54.: No. 104. és 1550: Uo. 66–67.: No. 141–143.

titkára, tolmácsa, valamint a budai és pécsi bírák szállították az információkat a törökök terveiről. 217 21 

Mindennek pedig a még csak születőben lévő új határvédelem hatékony működtetése miatt alapvető 

jelentősége volt. 

Az 1546 utáni fél évtizedben Niklas Graf zu Salm ez ideig szinte teljességgel ismeretlen főhadparancsnoki 

tevékenysége megteremtette a feltételeket arra, hogy az elődei által az 1526 utáni másfél évtizedben vezetett 

hadjáratok biztosította magyarországi területeken megkezdődjék egy új határvédelmi rendszer alapjainak 

lerakása. A bécsi hadvezetés és a határvédelembe bekapcsolódó alsó-ausztriai rendek kezdeti próbálkozásai 

tehát sikerrel jártak, ami nem csekély mértékben magának Salmnak és főtiszttársainak az érdeme, továbbá a 

helytartóval és a magyar rendek katonai–politikai vezetőivel való kompromisszumkészségének az 

eredménye volt. De emellett még azt is vállalta, hogy éveken keresztül folyamatosan ingázzon Bécs, Prága, 

Pozsony, Győr és Komárom között azért, hogy minden fontosabb ügyben Várdayval, Ferdinánd király bécsi 

haditanácsosaival, valamint a végeken tartózkodó osztrák tartományi haditanácsosokkal tárgyalhasson. 

Mindeközben Salm nem feledkezett meg a horvát–szlavón végek problémáinak intézéséről sem, jóllehet 

ezek a bécsi hadvezetés számára a mellékfrontot jelentették. Elődjéhez, Leonhard von Vels hasonlóan Bécs 

erődvárossá való kiépítése ügyében is gyakorta intézkedett, elsősorban az annak irányításáért felelős 

felügyelővel (Superintendent der Gebäu in Wien), Hermes Schallauzerrel együtt. 218 22 1549-ben pedig még 

egy hadjáratot is vezetett Basó Mátyás és Balassa Menyhért rablásainak megfékezésére, midőn Ferdinánd 

király számára elfoglalta Murány, Léva, Szitnya és Csábrág várait, amelyek azután az 1550-as évektől a 

Garam menti bányavárosokat oltalmazó védőzóna fontos elemeivé váltak. Végül az 1549 nyarán lefolytatott 

hadjáratot követően szeptemberben nagy része volt a Fráter Györggyel kötött nyírbátori egyezség 

kidolgozásában, majd a szolnoki vár kiépítésének megkezdésében. 219 23 Mivel a feladatainak ellátásához 

nélkülözhetetlen utazásai lehetetlenné tették, hogy utasítása értelmében Győrben tartózkodjon, oda és még 

inkább a közeli Komáromba, maga helyett főhadparancsnok-helyettesét, Reinprecht von Ebersdorfot küldte. 

Komáromot ez időben maga a helytartóság is alkalmasabbnak tartotta erre a feladatra. 1548-ban tanácsosai 

kifejtették Ferdinánd királynak, hogy a Duna-parti vár azért is megfelelőbb a főhadparancsnok állandó 

székhelyének, mert Győrben a több folyón való átkelés nehézségeket okoz, Komáromból viszont rövid idő 

alatt meg lehet segíteni mind Nyitrát, mind Pápát vagy magát Győrt is. 220 24 

70Ebersdorfnak megvolt a kellő katonai tapasztalata és magyarországi helyismerete ahhoz, hogy 

Komáromban, Győrben és előterében felettese feladatkörét ellássa, majd az 1546-ban megkezdett módon 

tovább szervezze a határvédelmet. Az 1529. és az 1532. évi hadjárat idején Ebersdorf az alsó-ausztriai 

rendek felkelő csapatainak kapitánya volt, négy esztendő múlva pedig 400 nehézlovas parancsnokaként V. 

Károly császár zsoldján Itáliában szerzett újabb tapasztalatokat. 1540-től azután folyamatosan 

Magyarországon szolgált. Előbb hadimarsall volt Vels főhadparancsnok mellett, majd 1541 elején 

ideiglenesen még betegeskedő felettese tisztét is betöltötte. Innen pedig már egyenesen vezetett az út előbb a 

főhadparancsnok-helyettesi tiszthez – amelyben Vels halála után Salm is megtartotta –, majd egyúttal a 

főhadimarsallsághoz. Sőt Salm 1550 végi halálát követően az új magyarországi főhadparancsnok, Miksa 

főherceg hadügyi helyettese, Gianbaptista Castaldo 1551 áprilisában történt kinevezéséig 221 25 a 

21721 „Ich durch des Bassa zu Ofen Secretary unnd Tulmetschen unnd dem Richter daselbs zu Ofen, auch 

zu Funfkhirchen bestelt.” ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 94–96. Niklas Graf zu Salm und 

Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. július 30., Pozsony. 

21822 Uo. fol. 5–196. passim és ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. passim. (Velsre lásd az 

életrajzi adattárat.) Schallauzerre és Bécs erődítéseire pedig: Camesina. 1881. passim; Eberle, 1911. és új 

eredményekkel: Czeike, 1959–1960. különösen 75–76. 

21923 Az 1549. évi expedícióra: Szakály, 1986/1. 64–92. és MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, 

Niklas Graf zu Salm und Neuburg levelei Nádasdy Tamáshoz. 1549.; A nyírbátori tárgyalásokra: Gooss, 

1911. 112–113.; Szolnok kiépítésére lásd Salm 1550. évi rendkívül érdekes leveleit a Nádasdy levéltárban, 

valamint Illésy, 1893. passim. 

22024 „Videtur, ut ipse dominus generalis continuam residenciam faciat in Komaron, quoniam Jaurini 

propter difficultatem traiectus trium aut quattuor vadorum Danubii non est commoda ei residencia, nam ex 

Komaron brevi temporis spacio Nittriam vel ad Papa, vel Jaurinum, vel, quo fuerit opus, proficisci poterit.” 

ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 55. 1548. fol.157. A helytartóság I. Ferdinándhoz. Dátum nélkül, 1548ból. 

22125 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 57. Konv. B. fol. 165–173. I. Ferdinánd utasítása Gianbaptista 

Castaldo Miksa cseh király és osztrák főherceg magyarországi hadügyi helyettese (Verwalter des 

Kriegsgeneralats Erzherzog Maximilians in Ungarn) számára. 1551. április 27., Bécs. Kiadása: Utiešenoviæ, 

1881. 24–32.: No. VII. Rövid kivonatolása: Kropf, 1896. 299–302.

magyarországi hadügy és határvédelem legfőbb irányítójának feladatkörét is ideiglenesen Ebersdorf látta el. 

Munkájában feladatait az ország keleti területein az Egerben hadbiztosként tevékenykedő Erasm Teufel és 

Bernardo de Aldana vették át. 222 26 

Ebersdorf 1547 és 1550 közötti tevékenységéről sajnos meglehetősen keveset tudunk. Ez elsősorban azzal 

magyarázható, hogy a témánk szempontjából az egyik legfontosabb forrásbázisul szolgáló és a Haus-, Hof- 

und Staatsarchivban található Hungarica irategyüttes az 1544 és 1549 közötti időszakra vonatkozóan igen 

szegényesen maradt fenn. Míg a korábbi évtizedekben egy-egy esztendő anyaga kettő-öt csomót tesz ki, 

addig ezekből az évekből mindössze két kartonnyi irat maradt az utókorra. 223 27 Ennek ellenére a töredékesen 

rendelkezésünkre álló adatok azt sejtetik, Salm távollétében Ebersdorf, illetve gyakori bécsi útjai idején 

Erasm Teufel haditanácsos és királyi kapitány folytatták az 1546-ban megkezdett szervezőmunkát, amely 

Győr előterében egy Bécsből jól ellenőrizhető védelmi övezet kialakítására irányult. 224 28 

Ennek a védőzónának az életében 1551-ig egyetlen jelentősebb változás következett be. 1547 októberétől 

Alsó-Ausztria rendjei – elsősorban az éppen beköszöntő békeidőszakra tekintettel – csökkentették anyagi 

részvételüket a magyar határvédelemben. Ez abban nyilvánult meg, hogy Pápa várában az ott szolgáló 

magyar könnyűlovasság fizetését ettől kezdve 1552-ig már nem a rendek biztosították, azokat Ferdinánd 

király más uralkodói jövedelmeiből vagy a magyar hadiadóból próbálták fedezni. 1548-ban emiatt Győrben, 

Veszprémben és Szentmártonban összesen már csak mintegy 900 katonát fizettek a szomszédos osztrák 

tartomány rendjei a korábbi körülbelül 1120 végvári helyett. 225 29 71Mindezt azért szeretnénk különösen 

hangsúlyozni, mert a határvédelem későbbi működése tekintetében ismét egy meghatározó gyakorlat első 

komolyabb jelentkezéséről volt szó. A magyar vártörténeti kutatások ez ideig egyedül 1671–1672 tájáról 

tudtak a végvári katonaság létszámának csökkentéséről (Reduktion, Ringerung), pedig ilyen intézkedésekre a 

16–17. században tucatnyi alkalommal került sor – noha valóban ritkán akkora volumenben, mint az említett 

esztendőkben. A bécsi hadvezetés – miként Európa minden állama – az óriási költségeket felemésztő 

hadikiadásokkal igyekezett mindig takarékoskodni. Amennyiben tehát békesség köszöntött be vagy 

reformokat dolgoztak ki a katonaság létszámának racionalizálására, akkor tüstént sor került a lovasok és 

gyalogok egy részének elbocsátására vagy más jövedelmekből való fizetésére. 

Salm, Ebersdorf és Teufel munkáját Győr előterében az 1540-es évek második felében az is elősegítette, 

hogy Várday Pál helytartó mellett a dunántúli főkapitányi tisztséget másodszor betöltő Nádasdy Tamással is 

megfelelő viszonyt tudtak kialakítani. Az idegen főtisztek és Nádasdy valóban egymásra voltak szorulva. A 

magyar főkapitánynak az uralkodó idegenből érkező segélyeire a Dél-Dunántúl védelmében mindenképpen 

szüksége volt, hiszen ugyanezen tisztében korábban már megtapasztalhatta, hogy a magyar hadiadójövedelmek 

szinte semmire sem elegendőek. Ebersdorféknak szintén jól jött Nádasdy segítsége, hiszen a 

dunántúli főkapitány Magyarország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb főura volt. Ráadásul Sárvár 

urának a dunántúli végeken korábbi szolgálatának és jelentős familiárisi rendszerének köszönhetően olyan 

kiterjedt kapcsolatrendszere volt, 226 30 amelyet az idegen főtisztek is kamatoztathattak a Győrtől délkeletre 

szerveződő határvédelemben. A kérések és egyeztetések ezért az idegen és magyar főtisztek között nem 

hiányoztak, noha természetszerűleg akadtak nézetkülönbségek, sőt olykor még komolyabb hatásköri 

összeütközések is. 227 31 

Salm főhadparancsnok 1550 végi halála után Ebersdorf egyedül folytatta tovább a Balatontól északra fekvő 

terület védelmének szervezését, hiszen Teufel ettől kezdve előbb Egerben mint hadbiztos, majd mint a 

22226 Uo., valamint lásd a még Függelékben közzétett archontológia és életrajzi lexikon adatait. Aldana 

biztosságára vö.: Szakály, 1986/1. 125., Teufel egri tevékenységére pedig: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., 

Missiles, Erasm Teufel Nádasdy Tamáshoz. 1551. május 23., Eger. 

22327 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 54–55. 

22428 Lásd ezzel kapcsolatban Salm főhadparancsnok 1548–1549-ből – sajnos katasztrofális állapotban – 

fennmaradt leveleit I. Ferdinándhoz. ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1548–1549. fol. passim. 

22529 „Hernach verzaichennt das Khriegsfolckh, so an der osterreichischen Grenicz ligt unnd durch ain 

ersame Lanndtschafft des Erczherczogthumbs Osterreich unnder der Enns bißheer besoldt worden, unnd 

wiewoll die Bezallung der Monnat nit gleich, so ist das die Ursach, das im vergangen [15]47 Jars im Monnat 

Marcii, Apprillis, Maii, Junii, Julii, Augusti und Septembris ain merrers Khriegsvokh [sic!] gehalten, und 

hernach in den anndern Monaten widerumben geringert werden, noch verhannden ist.” NÖLA SA Ständ. 

Akt. A–VII–8. fol. 5–6. Vö. még: Uo. A–VII–29. fol. 7–8. 

22630 Varga J., 1981. passim. 

22731 Vö. ezzel kapcsolatban: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Niklas Graf zu Salm und 

Neuburg levelei Nádasdy Tamáshoz. 1546–1550.

magyarországi könnyűlovas katonaság főkapitánya szolgált. 228 32 A hadimarsall helyzete egyáltalán nem volt 

könnyű, hiszen a Salm helyére 1551 tavaszán lépő új főhadparancsnoknak, Castaldónak közel két esztendeig 

tartó magyarországi tevékenysége alatt a határvédelem szervezésére semmi ereje sem volt, hiszen a királyi 

Magyarország és Erdély fegyveres erővel történő egyesítésén munkálkodott. Ráadásul, miután ez időben 

még Komárom várának élére sem rendelt a bécsi hadvezetés külön főkapitányt, Ebersdorf – Salmhoz 

hasonlóan – ennek a kulcsfontosságú várnak a védelméről is gondoskodni tartozott. Mivel az Erdélybe és 

határaira vezényelt mintegy 10 000 főnyi királyi katonaság zsoldját sem tudta a bécsi hadvezetés 

biztosítani, 229 33 a dunántúli végváriak helyzete csak tovább rosszabbodott. 

72Mindezek ellenére a hadimarsall megfelelően látta el feladatait. Ezt jelentős mértékben elősegítette, hogy a 

nehéz helyzetben már nem kellett új dolgokat kitalálnia, pusztán azt kellett folytatnia, amit Salm éppen az ő 

segítségével kezdett meg oly energikusan 1546-ban. A módszerek tehát adottak voltak, és ezekkel Ebersdorf 

élt is. Tovább folytatta Győr város palánkjának és Komárom erődítéseinek a környező vármegyék 

ingyenmunkájának segítségével történő kiépítését, valamint az osztrák rendek vagy az uralkodó által fizettt 

őrségek irányítását, illetve az ezek élén álló alkalmatlan kapitányok vagy tisztek lecserélését. Emellett 

gyakran járt közben a komáromi naszádosok ellátása ügyében, a budai várban és a Rácvárosban újabb 

kémeket – többek között gabonakereskedőket – szervezett be, de feladata volt kikémleltetni még azt is, hogy 

a törökök új váracskát akarnak-e építeni az Esztergomtól északnyugatra fekvő Muzsla falu határában. 230 34 

Ebersdorf hatásköre ebben az időben a Balatontól északra fekvő védelmi zónán túl részben kiterjedt még az 

attól délre fekvő területekre is. Mivel a magyar rendek 1546. évi szorgalmazására a Dél-Dunántúl kulcsába, 

Szigetvárra a bécsi hadvezetés jelentős számú királyi fizetésű őrséget rendelt, a végvár ellenőrzésébe és 

ellátásába Ferdinánd király második magyarországi főtisztjének – korábbi feletteséhez, Salmhoz hasonlóan – 

még megmaradt a beleszólása. 1551 márciusában Ferdinánd király arra utasította hadimarsallját, adjon 

rendeletet az uralkodó nevében – nyilván mint magyarországi hadügyi helyettese – Tahy Ferenc szigetvári 

kapitánynak (1550–1553), hogy a fogságba esett vagy elhunyt katonák helyére haladéktalanul új, alkalmas 

fegyverforgatókat fogadjon fel, azaz a királyi fizetésű katonaság mindig teljes számban szolgáljon 

Szigetváron. Az új végváriak felvételének azonban volt egy komoly feltétele. Tahynak erről Ebersdorfot 

előzetesen értesítenie kellett, ami nem jelentett mást, mint a hadimarsall befolyásának kategorikus 

kimondását. 231 35 

73b. Ehrenreich von Königsberg és Sforza Pallavicini Győrben (1551–1556) 

Ebersdorf feladatköre tehát jóval többre terjedt ki, mint pusztán a Győr és a tőle délkeletre fekvő várak 

védelmének szervezésére. Részben ezzel magyarázható, hogy jóval többet tartózkodott Komáromban, mint 

Győrben. Sőt, a töredékes adatok ellenére is kijelenthetjük, inkább az utóbbi helyen tartotta székhelyét, 232 1 

míg a Rába partján általában Erasm Teufel helyettesítette. A Duna-parti végvár a fenti feladatok 

végrehajtására a hadimarsallnak azért is alkalmasabb volt, mert egyrészt a bécsi hadvezetés számára 

legfontosabb török hírek elsőként ide futottak be, másrészt Komárom ekkor sokkal jobban kiépített erősség 

volt. 1551 nyarán viszont egyre újabb hírek érkeztek arról, hogy Szokollu Mehmed beglerbég Magyarország 

ellen vonul és a budai törökök is igen készülődnek. Bécsben ezért Győr újabb jelentős megerősítése és az 

egyre betegebb Ebersdorf ottani részleges tehermentesítése mellett döntöttek. Elsősorban ezeket a célokat 

szolgálta az alsó-ausztriai származású Ehrenreich von Königsberg (Künisgberg) augusztus 8-án történt 

kinevezése 800 könnyűlovas kapitányává (Hauptmann über 800 geringe Pferd) a győri káptalani 

mezővárosba. 233 2 

22832 Lásd az életrajzi adattárat. 

22933 1552 márciusának végéig már mintegy 190 000 rajnai forinttal tartoztak az itt szolgáló katonaságnak. 

ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 63. Konv. B. fol. 142–145. 

23034 Mindezekre lásd Ebersdorf levelezését: ÖStA KA AFA 1551/3/7. I. Ferdinánd Reinprecht von 

Ebersdorfhoz. 1551. március 12., München; ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 58. Konv. A. fol. 109–110. 

Ebersdorf I. Ferdinándhoz. 1551. június 28., Komárom. és ÖStA KA AFA 1551/7/3. I. Ferdinánd 

Ebersdorfhoz. 1551. július 4., Bécs. Vö. még egy kótyavetye kapcsán (1551): Takáts, 1915–1917. III. köt. 

163. 

23135 „Du wöllest unnserm Haubtman daselbst zu Zigeth in unnserm Namen bevelchen, … das er auch 

anstatt der jhenigen, so gefanngen unnd umbkhumen, anndere taugliche Pfardt unnd Khnecht 

unverzogentlich annemen wölle, doch das solche Annemung mit deinem Vorwissen beschehe.” ÖStA KA 

AFA 1551/3/7. I. Ferdinánd Reinprecht von Ebersdorfhoz. 1551. március 12., München. 

2321 Az idézett levéltári források mellett lásd még: Szakály, 1986/1. 125. 

2332 ÖStA KA AFA 1551/8/12. I. Ferdinánd utasítása Ehrenreich von Königsberg számára. 1551 augusztus

A korabeli forrásokban gyakran egészen torzult névalakokkal felbukkanó Königsberg 234 3 Győrbe rendelése 

az 1546. évi intézkedéseket követően a második mérföldkövet jelentette a győri főkapitányság 

kialakulásának történetében. 1551-ig külön főtiszt sohasem állt kifejezetten Győr élén, a vár és a város 

védelméért – miként fent megismertük – a mindenkori magyarországi főhadparancsnokok és helyetteseik 

(egyúttal gyakran főhadimarsallok) feleltek. 1551 nyarán Königsberg Győrbe rendelésével ebben lényeges 

változás történt, noha még ekkor sem került sor az első tényleges győri főkapitány kinevezésére. Königsberg 

székhelyéül Győrt jelölték ki, és legfőbb feladatául azt írták elő, hogy lovasaival biztosítsa a város védelmét 

a török betörésekkel szemben, továbbá általában vegyen részt a hadügyi kérdések intézésében. Ezekben 

Miksa főhercegnek, mint a magyarországi hadügy megbízott vezetőjének, az ő személyében intézkedő 

Castaldo főhadparancsnoknak és az utóbbi helyettesének, Ebersdorf főhadimarsallnak mindenben 

engedelmeskedni tartozott. Végül a szigetvári kapitányhoz hasonlóan lovasait mindig teljes létszámban 

tartozott kiállítani, de az alkalmatlanok helyére – a tiszteket kivéve – ő uralkodói engedély nélkül fogadhatott 

fel katonákat. 235 4 

A már 1551 őszén komolyan betegeskedő Ebersdorf, valamint Königsberg az elkövetkező esztendő tavaszáig 

tehát – elvileg legalábbis – közösen szervezték az Észak-Dunántúl védelmét. Miközben az előbbi továbbra is 

Komáromban tartózkodott, az utóbbi instrukciójának megfelelően Győrben székelt, és a gyakorlatban átvette 

az egész város védelmének szervezését is. Fennmaradt gazdag levelezéséből 236 5 tudjuk, hogy ettől kezdve 

74az elkövetkező esztendőben ő felügyelte a város palánképítkezéseit, majd gondoskodott arról, hogy 1546 

után – immáron nem csak időlegesen – egy német gyalogos zászlóalj érkezzen az erődítmény védelmére. A 

Karl Khuen kapitány 237 6 vezette német gyalogokat azután 1552 közepén mintegy 300 magyar hajdú, majd a 

második német zászlóalj is követte. A mintegy 1000 fős gyalogsággal ezután a város és a vár sokkal jobban 

védelmezhetővé vált, mint a gyakorta távol lévő és ilyen feladatokra alkalmatlan könnyűlovasokkal vagy a 

csekély számú korábbi hajdúval. illetve a fegyverfogó polgárokkal. 238 7 Az újonnan érkező német és magyar 

katonaság, valamint a polgárság között felmerülő számos probléma intézése mellett Königsberg feladata volt 

a hadianyag- és élelem-ellátás megszervezése is, az előbbi főként Bécsből, az utóbbi pedig a környező 

megyékből. Emellett neki kellett többszöri sürgetése révén a Győrbe érkező hadiposta, valamint a Körmend 

és Sárvár felé menő posták megfelelő működtetését is előmozdítania, amelynek költségeit szintén az alsóausztriai 

rendek fizették. 239 8 Sokrétű tevékenységének és irányító szerepének köszönhető, hogy a 

szomszédos végvárak kapitányai általában Ehrenreich von Königsberggel tartották a kapcsolatot. Mivel 

pedig Győrben Königsberg volt a legmagasabb rangú főtiszt, ezért – az erre utaló különféle tisztségelnevezések 

mellett – olykor már győri főkapitánynak (Oberst/Oberhauptmann zu Raab) is tituláltak, noha 

ezt a tisztséget ténylegesen nem viselte, hiszen ekkor ez még nem létezett. 240 9 

8., Bécs. 

2343 Erre vonatkozóan lásd az életrajzi adattárban felsorolt forrásokat. 

2354 Lásd Königsberg idézett utasítását. 

2365 Levelezését – kis részben Ebersdorffal, majd 1552 nyarán Sforza Pallavicinivel együtt – lásd: ÖStA KA 

AFA 1551/8–1552/7. passim; ÖStA HHHStA Hungarica AA Fasc. 63. Konv. A. fol. passim és MOL E 185 

MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Ehrenreich von Königsberg [a mutatóban: Khinigsperger Imre (!)] levelei 

Nádasdy Tamáshoz, főként 1552-ből, valamint Uo. Nádasdy Tamás levele Königsberghez. 1552. május 31., 

Léka. A Königsberg tevékenységéről szóló alábbi néhány bekezdést ezen több tucatnyi levél alapján 

állítottuk össze, ezért egyes levelekre csak konkrét személyek és különleges adatok esetében, de akkor is 

pusztán példajelleggel hivatkozunk. 

2376 Khuenre: ÖStA KA AFA 1551/11/50. Reinprecht von Ebersdorf I. Ferdinándhoz. 1551. november 27., 

Bécs. 

2387 Az utóbbiakra, akik „pro defensione et communi tutela capitum suorum in vigiliis et excubiis nocturnis 

in hac tempestate subire debent.” (1559): Gecsényi, 1976. 203. 

2398 Erre vonatkozóan lásd a 61. jegyzetben idézett költségkimutatást, valamint vö. még: Hennyey, 1926. 

70.: **. jegyz. és 74., továbbá általában a hadipostára: Clement, 1964., Himmel-Agisburg, 1985. és újabban 

Wurth, 1993. 

2409 1551. november 8.: „suppremus capitaneus Regiae Maiestatis Jaurini” ÖStA KA AFA 1551/11/14. és 

1551/ 

11/22. Thelekessy Imre levelei Ehrenreich von Königsberghez. 1551. november 8. és 9., Komárom; 1551. 

november 25.: „Öbrister Hauptman zu Rab” Uo. 1551/11/48. és 1552. május 31.: „capitaneus Regiae 

Maiestatis Jaurini” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Nádasdy Tamás Ehrenreich von 

Königsberghez. 1552. május 31., Léka. Vö. még: Bedy, 1933. 6.

Königsberg hatásköre hamarosan még tovább bővült. Ez elsősorban azzal állt összefüggésben, hogy 

Ebersdorf bécsi gyógykúrái idején (például 1551 szeptember–októberében 241 10) főhadimarsalli tisztében is 

mindig ő helyettesítette felettesét. Ennek köszönhetően a teljes Győrben szolgáló királyi katonaságon túl 

ténylegesen egyre inkább az egész észak-dunántúli hadügy irányítása a kezébe került. A török martalócokkal 

szemben megpróbálta megszervezni a Győr szomszédságában húzódó erdők és szőlőhegyek gyalogos 

katonákkal történő védelmét, a helytartóval való tárgyalások után pedig intézkedett a környező területek 

romba dőlt templomainak elpusztításáról, illetve azoknak a védelemben való hasznosításáról. 242 11 Idejének 

egy jelentős részét a tatai vár állandó problémái kötötték 75le. Miután 1551 nyarán a szomszédos két kisebb 

vár, Vitány és Gesztes időlegesen az ellenség kezébe került, a várat mindennapos veszély fenyegette. Félő 

volt, hogy a törökök bármikor rajtaütnek vagy a szomszédságában fekvő tavon hajókon indítanak ellene 

támadást. Königsberg ezért a vár élére új, megfelelő kapitányt keresett (Bácsmegyei János személyében), 

Tatára megfelelő számú lovas és gyalogos katonaságot (összesen mintegy 250 fő) rendelt, majd a rosszul 

felszerelt várat legalább a elégséges mértékben hadianyaggal és élelemmel látta el. 243 12 Mindebben közvetítő 

tevékenységükkel a Komárom várában szolgáló naszádoskatonaság vezetői, Tharnóczy András 

naszádosfőkapitány és helyettese, Thelekessy Imre voltak segítségére. Emellett ugyanők szolgáltatták 

számára állandó jelleggel a Budáról, elsősorban Adorján (Adrián) deáktól, a pasák magyar íródeákjától 244 13 

és más beépített kémektől érkező híreket. 

Az 1552. évi események kapcsán még említendő végvárakon túl Königsbergnek külön figyelmet kellett 

szentelnie a Csalló- és a Rábaköz védelmére, hiszen a törökök sokszoros túlerejük birtokában állandóan 

portyáztak. A Csallóköz védelmét a korábbi békésebb esztendőkben Ebersdorf főhadimarsall Komáromból 

kirendelt puskás lövészekkel, Győrből oda vezényelt könnyűlovasokkal, valamint Pozsony és Komárom 

vármegyék felkelő katonaságával igyekezett megoldani. A kirobbant háború alatt azonban a betörések tovább 

fokozódtak, ezért ekkor már 400 puskás gyalogra és 300 huszárra lett volna szükség, akiket a központi 

fekvésű Szakállos (Szakállas) falunál kívántak állomásoztatni. Az említett két vármegye jobbágyait 

ugyanekkor elsősorban a befagyott folyók jegének feltörésére ítélték szükségesnek. 245 14 Az igen nagy 

területű Csallóköz biztonságát teljességgel viszont még a nagyszámú katonaság sem garantálhatta. 

Hasonlóképpen nehéz feladat volt a Rábaköz védelmének szervezése, amelyhez Königsbergnek 

mindenekelőtt Nádasdy Tamással és dunántúli főkapitány-helyettesével, majd nádori kapitányával Zichy 

Istvánnal, 246 15 valamint a pápai lovaskapitánnyal, Ráttkay Pállal 247 16 való szoros együttműködésre volt 

szüksége. Tanácsaikat egyébként az osztrák főtiszt más helyi vonatkozású ügyekben (például a törökök elleni 

24110 ÖStA KA AFA 1551/9/20. I. Ferdinánd Ehrenreich von Königsberghez. 1551. szeptember 10., Bécs., 

ill. Uo. 1551/9/29. 1551. szeptember 16., Bécs, továbbá Uo. 1551/9/36. 1551. szeptember 22., Bécs. 

24211 Az erdők és a szőlőhegyek védelmére: ÖStA HHHStA Hungarica AA Fasc. 63. Konv. A. fol. 54–57. 

Reinprecht von Ebersdorf és Ehrenreich von Königsberg I. Ferdinándhoz. 1552. március 7., Győr.; A romos 

templomokra: ÖStA KA AFA 1551/9/1. I. Ferdinánd Ehrenreich von Königsberghez. 1551. szeptember 30., 

Bécs. 

24312 Vitány és Gesztes elestére: Uo. 1551/8/25. I. Ferdinánd Reinprecht von Ebersdorfhoz. 1551. 

augusztus 14., Bécs. Az irodalom nem tud a két vár ekkor történt elestéről (Sándor, 1964. 162. és 

Stepancsics, 1996. 4.) Elképzelhető, hogy hamarosan sikerült a magyar végváriaknak visszafoglalniuk őket, 

és ezután majd csak Tata 1557. évi elestekor kerültek ismét az ellenség birtokába.; A törökök hajókon is 

elképzelhető támadására: ÖStA HHHStA Hungarica AA Fasc. 63. Konv. A. fol. 219. Hans Pomer német 

gyalogoskapitány Antoni Sixt komáromi német gyalogoskapitányhoz. 1552. március 19., Tata; A tatai tóra 

vö. még újabban: Kelenik, 1998. 47–49.; Bácsmegyeire: ÖStA KA AFA 1551/11/16. Ehrenreich von 

Königsberg I. Ferdinándhoz. 1551. november 9., Győr, ill. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 62. Konv. B. 

fol. 72. és Takáts, 1908. 16. 

24413 ÖStA KA AFA 1551/11/14. Thelekessy Imre Ehrenreich von Könisgberghez. 1551. november 8., 

Komárom, valamint a Castaldo főhadparancsnoknak is hírekkel szolgáló Adorján deákra: Takáts, 1915–1917. 

I. köt. 74–75. és II. köt. 180., továbbá újabban Austro–Turcica, 1995. 205.: No. 63., 485.: No. 186. és 589– 

590.: No. 229. 

24514 A Csallóköz védelmére lásd Ebersdorf Ferdinánd királyhoz intézett terjedelmes jelentését: ÖStA KA 

AFA 1551/11/26. 

24615 Főkapitány-helyettesi tisztére („vice capitaneus regni Hungariae”): MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt, 

Missiles, Allya Mátyás Zichy Istvánhoz. 1550. szeptember 26., Korotna és Szalay, 1861. 73–74.: No. 

LXVIII. Horváth [avagy Porkoláb] Márton Zichy Istvánhoz. 1550. szeptember 27., Pácod. Magyar nyelvű 

levelei: Uo. passim és Komáromy, 1908. 433–447. 

24716 Az alább még említendő Ráttkayra (1556 †), aki 1538-tól horvát vicebán volt: Gulin, 1995. 13–14.

portyák vagy a hódoltsági lakosság felmerült kitelepítése és lakóhelyeik felégetése kapcsán) is gyakorta 

kikérte. A győri lovaskapitány feladatköre tehát Ebersdorf helyettesítése révén a Balaton és a 76Duna között 

fekvő egész országrész hadügyére kiterjedt. Ez pedig azt jelentette, hogy a győri főkapitányként emlegetett 

Königsberg a terület királyi őrséggel ellátott várainak irányítását szinte teljességgel magáénak mondhatta. 

Egyre növekvő feladatai, valamint jelentős területi és katonai hatásköre indokolhatták, hogy 1552 tavaszán 

egy helyettest és a kancelláriából egy – a latin és a német nyelvben egyaránt jártas – titkárt kért magának 

ezek zökkenőmentesebb ellátására. 248 17 

1552 márciusától azután Königsberg immáron véglegesen előlépett az akkor már súlyos beteg Ebersdorf 

helyére. Feladatai ennek ellenére lényegileg semmit sem változtak. Az új főhadparancsnok-helyettes viszont 

nem költözött át elődje székhelyére, Komáromba, hanem továbbra is Győrben maradt. Erre egyébként nem is 

lett volna már lehetősége, hiszen Bécsben mindeközben Komárom váráról is alapvető fontosságú, a törökkor 

egészre kiható döntést hoztak. Ebersdorf távozása után úgy határoztak, hogy a Duna-parti kulcsvár élére 

önálló főkapitányt (Oberst zu Komorn, supremus capitaneus Comaroniensis) állítanak, hogy ő ezentúl a 

bécsi hadvezetés kizárólagos alárendeltségében lássa el a végvár védelmét és irányítását. Ennek a fontos 

döntésnek az értelmében került sor 1552. április 1-én a korábban Pécsett, majd Veszprémben szolgált Paksy 

János főkapitányi kinevezésére. 249 18 Paksy munkájának segítésére ugyanezen a napon Tharnóczy András 

helyére csemeri Zay Ferencet a városban szolgáló naszádosok főkapitányává állították, 250 19 akit azután első 

konstantinápolyi követsége (1553–1557) idején az 1546-ból már ismert Chaby Fülöp helyettesített. Az új 

komáromi főkapitánynak és a naszádosok főparancsnokának utasításaik értelmében 100-100 fős 

könnyűlovas-csapataikkal részt kellett vállalniuk a Balatontól északra fekvő területek védelmében is. A 

komáromi főkapitány és naszádoskapitány lovasságának legfőbb feladata az akkori kemény telek idején a 

befagyott Dunán általnyargaló török lovasok feltartóztatása és mindenekelőtt a Csallóköz védelme volt. 251 20 

1552-ben erre az együttműködésre a korábbiaknál is nagyobb szükség volt. A török hadvezetés az 1551. évi 

sikertelen expedíció után újabb hadjárat mellett döntött, amelynek legfőbb célja, a királyi Magyarország 

Erdéllyel való egyesítési kísérletének meghiúsítása, valamint a török országrész területének bővítése volt. 

Mindezt annak ellenére is megvalósították, hogy Eger védői Dobó István vezetésével sikerrel tartóztatták fel 

a sokszoros túlerőben lévő csapatokat. Temesvár július végén történt elfoglalásával Erdély a törökök által 

könnyen ellenőrizhető tartománnyá vált. Miközben Kara Ahmed pasa a Temesközt az Oszmán Birodalomhoz 

csatolta, Hádim Ali budai pasa előbb az Észak-Dunántúlon, majd Nógrád megyében bővítette tovább a budai 

vilájetet. 

Tartományépítésének előbb június 1-én Veszprém, majd júliusban Drégely, Szécsény, Hollókő, Buják, Ság és 

Gyarmat is áldozatául estek. 252 21 Ráadásul a Pápa környékén összegyűlt és Königsberg, valamint Sforza 

Pallavicini őrgróf vezette német, magyar, itáliai 77csapatok a tétlen várakozáson túl semmire sem 

vállalkoztak. Maga Miksa főherceg is habozott az akció elrendelésével, majd az újabb török hírekre a 

Dunától északra, illetve az erdélyi végek felé rendelte csapatait. Révay Ferenc helytartó és tanácsosai ezért 

nem alaptalanul emeltek szót Oláh Miklós kancellárnál, (bár Königsbergék megfelelő ostromtüzérséggel 

nem rendelkeztek), kérvén Ferdinánd királyt, hogy a nagy költségen felfogadott idegen csapatokat vessék be 

Magyarországon, élükre pedig olyan kapitányokat állítsanak, akik a törököt nemcsak hírből ismerik. 253 22 A 

már válságos helyzetet tovább súlyosbította, hogy amidőn az előbbi kérés augusztus elején tényleg 

24817 ÖStA HHHStA Hungarica AA Fasc. 63. Konv. A. fol. 214–216. és fol. 220. Ehrenreich von 

Königsberg I. Ferdinándhoz. 1552. március 27., Győr. 

24918 ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 3. 1552. Apr. fol. 23–24. I. Ferdinánd utasítása pakosi Paksy Jánossal 

számára a komáromi ispáni és főkapitányi tisztségről. 1552. április 1., Bécs. Vö. még: MOL E 15 Exp. cam. 

1552. ápr. No. 1. és Pálffy, 1998. 155. 

25019 ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 3. 1552. Apr. fol. 26–27. I. Ferdinánd utasítás formájában kibocsátott 

szerződése csemeri Zay Ferenc számára. Vö. még: 1552. április 11-én az Udvari Kamara értesítette a Magyar 

Kamarát Zay kinevezéséről. ÖStA KA Best. No. 8. 

25120 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 67. Konv. C. fol. 51–54. 

25221 Szántó, 1985. passim és Veszprémre külön: Hungler, 1986. 47–54. 

25322 „Velit Suam Maiestatem adhortari, petere et orare, ne gentes istas magno sumptu conductas ita frustra 

torpescere et pecunias atque commeatum inaniter absummere paciatur. Et signanter, ut praeficiatur illis dux 

aliquis, homo militaris et qui Thurcos non fama, saltem sed facie ad faciem noverit.” ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 58. Konv. A. fol. 54–56. Révay Ferenc helytartó és tanácsosai Oláh Miklóshoz. 1552. 

[az eredetiben helytelenül: 1551!] június 15., Pozsony. Az eseményekre vö. még: ÖStA KA AFA 1552/6. és 

1552/ 

7. passim, valamint részben ezek alapján Szántó, 1970. 50., továbbá Veress D., 1983. 62.

megvalósult, a Teufel és Pallavicini vezette királyi csapatok Palástnál (Hont megye) súlyos vereséget 

szenvedtek a budai pasától. A csatában a két királyi fővezér is török fogságba esett. Jóllehet Pallavicini még 

az ősz folyamán kiszabadult, a győri főkapitányság kiépítésében Ebersdorf helyettesítőjeként gyakran 

szerepet játszó Teufel „ördögi” halált szenvedett. Istvánffy Miklós tudósítása szerint Isztambulban zsákba 

varrva vetették a tengerbe. 254 23 

1552-ben az ország keleti végei mellett a Dunántúlon is meglehetősen vészterhes helyzet alakult ki. 

Veszprém vára ékszerű beékelődést képezett az alakulóban lévő keresztény védelmi rendszerbe. A törökök 

pedig nem tétlenkedtek és a várba tüstént jelentős, közel 350 fős őrséget rendeltek, valamint a budai vilájetbe 

illesztve szandzsákszékhellyé tették. 255 24 A Veszprém elestével fellépő űrt azonban – elsősorban a Balatonfelvidéken 

– mindenképpen pótolni kellett, hiszen a Séd patak partján fekvő várból a Tapolca irányába 

vezető országút mentén az oszmánok számára szinte kínálkoztak a kedvezőbbnél kedvezőbb lehetőségek a 

portyázásra. ők pedig éltek ezekkel, és már a nyár folyamán a Rábaköz irányába betörések sokaságával 

igyekeztek minél nagyobb sebeket ejteni az addig kiépült magyar védelmi övezeten. 256 25 Ezáltal maga Győr 

is egyre komolyabb veszélybe került. Nádasdy Tamás ezért még az esztendő legvégén is a város esetleges 

elvesztése miatt aggódott, mivel a háborús események közepette az erődítések sem haladtak megfelelően, a 

két német zászlóaljra növekedő idegen gyalogos őrségből pedig alig 500 katonára számíthattak. 257 26 

Noha a dunántúli főkapitány aggodalmai nem voltak alaptalanok, hiszen 1552 második felében nem tudták 

megoldani az Észak-Dunántúl védelmét, a bécsi hadvezetés Győr előterében meghozta a legszükségesebb 

gyors-intézkedéseket. Az anyagi és katonai lehetőségeket viszont behatárolta, hogy egyrészt az Erdélyben 

állomásozó, sok ezer fős királyi csapatok ellátása iszonyatosan nagy költségeket emésztett fel, másrészt 

azokat újabb és újabb csapatokkal – többek között a Dunántúlról is – állandóan pótolni kellett. A Habsburg 

hadvezetés pedig még Magyarországon sem volt képes kétfrontos háborúskodásra. Königsbergnek, majd a 

török fogságból kiszabadult és utóbb a helyére lépő Sforza Pallavicininek nagyjából azokkal a 

zsoldösszegekkel kellett gazdálkodnia, amelyek 78az újonnan kirobbant török háború előtt rendelkezésükre 

álltak. Mindez újabb váraknak a védelmi rendszerbe való bevonását, illetve királyi őrséggel való 

felszerelését, azaz komoly átszervezéseket tett szükségessé. 

Az újítások leglényegesebbike az volt, hogy a török fennhatóság alá került Veszprémmel szemben főként a 

környező kisebb középkori várakból – sebtében tartott bécsi tanácskozásokat követően – már júliustól 

fokozatosan külön védőgyűrűt szerveztek. Ennek köszönhetően olyan újabb várakba került immáron állandó, 

az osztrák rendek vagy az uralkodó fizette őrség, amelyekben korábban csak a hadiadóból felfogadott és 

ezért pusztán ideiglenes, vagy a birtokos által tartott magánföldesúri őrség szolgált. A Veszprémtől húsz 

kilométernyire fekvő lövöldi (leveldi) karthauzi kolostorba – amelyből a szerzetesek éppen az események 

után menekültek el örökre és amelynek felrobbantása is szóba került 258 27 – például már Veszprém ostroma 

idején Ráttkay Pál pápai kapitány (capitaneus oppidi Papae) lovasságából ideiglenesen 50 huszárt rendeltek, 

illetve ezek mellé utóbb még 100 magyar gyalogot is. Veszprém elestét követően – Königsberg, Pallavicini 

és Nádasdy Tamás javaslataira 259 28 – részben még július–augusztusban, részben november közepén, az újabb 

fenyegető török hírek miatt a Móric szász herceg vezetése alatt, Győr mellett összegyűlt királyi katonaság 

szétoszlását követően, 260 29 uralkodói őrség került az alábbi várakba: a Bakony közepén fekvő Csesznekre 

(20 lovas és 50 gyalog), a devecseri várkastélyba és városba (150, 261 30 100), Kinizsi Pál egykori vázsonyi 

25423 Minderre lásd az életrajzi adattárat. 

25524 Hegyi, 1998. 32. és Dávid, 1992., valamint Dávid, 1998. 

25625 Néhány ilyen portyára lásd: Veress D., 1983. 61. 

25726 MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Nádasdy Tamás I. Ferdinándhoz. 1552. december 23., 

Léka. 

25827 A szerzetesek 1552 nyarán még biztosan a kolostorban tartózkodtak, hiszen Miksa főherceg egyik 

parancsában az általuk írott kérelemre („der Closterleut zu Leweld Supplication”) utalást tett. ÖStA KA AFA 

1552/6/ 

32. Miksa főherceg Sforza Pallavicinihoz és Ehrenreich von Königsberghez. 1552. június 13., Bécs; A 

felrobbantási tervre és Lövöld őrséggel való ellátására: Szántó, 1970. 51., valamint Szalay, 1861. 98.: No. 

XCIV. Nagy Balázs Bánffy Istvánhoz. 1552. augusztus 8., Lövöld. Vö. még: Németh P., 1993–1994. 374. és 

Csengel–Gere, 1996. 54. 

25928 ÖStA KA AFA 1552/7/ad 4. Sforza Pallavicini és Ehrenreich von Königsberg Miksa főherceghez. 

1552. június 25., Győr. Vö. még: Uo. 1552/7/4. Miksa főherceg I. Ferdinándhoz Passauba. 1552. július 2., 

Bécs. 

26029 Gecsényi, 1984. 666. és Veress D. Cs., 1993. 36–37.

erősségébe (20, 262 31 50), a tihanyi apát Balaton-parti várába (40, 50 263 32), majd rövid időre még Tapolca 

erődített templomába (Bánffy László és István 250 lovasa) is. 264 33 A Veszprém 79hátországában keresztény 

kézen maradt és ezért jelentőségében igen megnőtt Palota várába ugyanakkor az egy ideje már ott szolgáló 

100 lovas mellé még 200-400 gyalogot tartottak szükségesnek, végül azonban az 1550-es évek közepén 

állandó jelleggel csak 75 lovas és 150 gyalog maradt ott. Ezeket uralkodói jövedelmekből fizették, noha a 

lovasokat a birtokos, Podmaniczky Rafael állította ki, aki emellett még jelentősebb létszámú magánföldesúri 

őrséggel is védelmezte a várat. 265 34 

A fenti kisebb végvárakból újonnan létrehozott elsődleges védőzóna mögött a Marcal, a Zala és a Balaton 

által bezárt háromszögben kialakult egy második, noha az előzőnél sokkal gyengébb védvonal is. Ebbe a 

várláncolatba kizárólag magánföldesúri tulajdonban lévő várak tartoztak, úgymint a Pethő család várai, 

Szigliget, Tátika, Rezi és a keszthelyi ferences kolostor, Gyulaffy László csobánci erőssége, Magyar Bálint 

szigligeti, valamint a veszprémi püspök sümegi vára. Ez időben ezekben még csak maguk a birtokosok 

tartottak saját költségükön és saját kapitányaik vezetése alatt csekély létszámú katonaságot (maximum 20-30 

fő). Miután naponta megtapasztalhatták a török fenyegetését, egyre gyakrabban fordultak Ferdinánd 

királyhoz segítségért. 1552 szeptemberében gersei Pethő János például Keszthelyre 25 lovasból és 

ugyanennyi gyalogosból álló őrséget kért, ez azonban még hosszú időig nem valósult meg. 266 35 De 

26130 A 150 lovas és a 100 gyalogos fele a vár birtokosa, Choron János, másik fele pedig rátóti Gyulaffy 

László kapitánysága alá tartozott. MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt. Tétel 3. fol. 136–137. és Pálffy, 1998. 

143. 

26231 A 20 lovas számát 1554-ben 40-re kívánták emelni, hogy azután ezek felét a birtokos vázsonykői 

Horváth Gáspár, a másik felét pedig Kolos János állítsa ki. 1554 augusztusának második feléig azonban az 

újabb 20 lovas nem érkezett meg a várba, noha a hivatalos előírásokat tükröző kimutatásokban olykor már 

feltünnek. A lovasok felét továbbra is az osztrák rendek segélyeiből, másik felét viszont vár birtokosának, 

Horváthnak a jövedelmeiből kívánták fizetni. A hivatalos előírásokra: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt. 

Tétel 3. fol. 136–137. és MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 26. fol. 42–51. Vö. még Zsiray, 1984. 

242–243. A valóságra: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. D. fol. 50–51. Sforza Pallavicini I. 

Ferdinándhoz. 1554. augusztus 23., Ráró. 

26332 1552. augusztus 23-án Ferdinánd király még csak 25 lovast és ugyanennyi gyalogot rendelt uralkodói 

zsoldon a Balaton-parti várba, utóbb azonban állandósult a fenti létszámú őrség. A királyi katonaság 

kezdetben Horváth Márk kapitánysága alatt állt, mígnem 1554 júliusában sor került az első rendes királyi 

kapitány, Takaró Mihály kinevezésére. PRT, X. köt. 146. és 706–707.: No. 160. Vö. még: Komáromy, 1907. 

388. 

26433 1552. november 15.: „Außtailung der geringen Pherdt und ungerischen Fueßknecht, wo die zu Behuet 

der Graniczen auf der Rhaber Seyten disen Winter hin und wider pleiben sollen.” ÖStA HHStA Hungarica 

AA Fasc. 67. Konv. C. fol. 51–54.; 1553: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt. Tétel 3. fol. 136–137., valamint 

lásd még a 39. és 51. jegyzetben idézett létszámkimutatásokat, ill. Szántó, 1970. 51.; Az eddig megjelent 

irodalomból vö. még Csesznekre: Koppány, 1962. 19.; Devecserre: Koppány–Boksay, 1961. 21. és Koppány, 

1983. 266–268. Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a legújabb helytörténeti irodalom állításával 

(Veress D., 1996. 39.) ellentétben Devecser nem volt 1552 és 1554 között török kézen. Az alább még 

említendő adatokon túl már csak azért sem lehetett a vár az ellenség birtokában, mert birtokosa, Choron 

János innen keltezte Nádasdy Tamáshoz 1553. augusztus 13-án írott levelét. MOL E 185 MKA Nádasdy cs. 

lt., Missiles; Vázsonyra: Zsiray, 1984. 244–245. Ugyan már Zsiray Lajos is felhívta a figyelmet, de nem árt 

megismételni: Devecserhez hasonlóan Vázsony sem volt 1553-ban török kézen. Vö. Németh G., 1901. 54.; 

Tihanyra: PRT, X. köt. 146 és Komáromy, 1907. 388–390.; Tapolca palánk módon megerődített templomára: 

„In Tapolcza ecclesia est lapidea, sepibus et trabibus aggereque simul congestro circumdata.” Szántó, 1986. 

291.: 90. jegyz. 

26534 A tervekre: ÖStA KA AFA 1552/7/4. Miksa főherceg I. Ferdinándhoz, Passauba. 1552. július 2., Bécs. 

A tényleges létszámra: „Ausczug, was sich auf der Römischen Khuniglichen Majestät etc. Khriegsfolckh in 

Hungern ain ganncz Jar erlaufft, wie hernachvolgt. Actum Wienn am zwelfften Tag Augustii anno etc. im 

Xv c-ten vierundfunffczigisten.” MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 26. fol. 42–51. (1554. augusztus 

12., Bécs) és MOL E 142 MKA Act. publ. Fasc. 12. No. 17. (Datálatlan, az előbbitől adataiban és 

szerkezetében bizonyos helyeken eltérő változat.) Az utóbbi példányt 1554–1555-re keltezve táblázatos 

formában kiadta: Acsády, 1888/2. 72–73. Vö. még Szíj, 1960. 64–66. 

26635 Komáromy, 1904. 270–272.: No. 5–6. Pethő János levelei Nádasdy Tamáshoz. 1552. szeptember 18., 

Pozsony és szeptember 25., Bécs.

Csobáncra sem került királyi őrség, jóllehet 1554 novemberében Gyulaffy már nem először könyörgött 

uralkodójának 20 gyalogért az általa ott tartott ugyanennyi mellé. 267 36 1552 nyarának végén ugyanakkor egy 

rövid ideig Nádasdy Tamás dunántúli főkapitány csapatai is erősítették a terület védelmét, hiszen Magyar 

Bálint vezetésével az említett várak szomszédságában és a Marcal réveinél őrködve álltak készenlétben a 

török betörések megszűrésére. 268 37 

Az újonnan őrséggel ellátott várakban a fenti több mint 700 főnyi magyar huszárságnak és hajdúságnak a 

fizetését az egyre fokozódó veszély miatt előbb ideiglenes jelleggel, majd 1554-től egészen 1566-ig, az alsóausztriai 

rendek vállalták magukra, azaz 80ismét a szomszédos osztrák tartomány segítette ki a 

magyarországi végeket. Mivel az 1550-es évek elejére végleg bebizonyosodott, hogy a dikajövedelmekből 

állandó őrségek nem vagy csak néhány fős számban fizethetők, a rendek kénytelenek voltak korábbi mintegy 

70 000 rajnai forintnyi éves segélyüket 100 000 forint fölé emelni, azaz a kivetett adójukat másfélszeresére 

növelni. 269 38 A megelőző években a veszprémi őrség fizetésére fordított összegeket ugyanakkor ezután e 

várak katonáinak zsoldjára csoportosították át, ami legalább jelentősebb részében fedezte a hirtelen 

szükségessé vált újabb kiadásokat. Mindemellett a megnövekedett veszély miatt 1552-ben Pápa és Győr 

várába is újabb egységeket, nevezetesen 200, illetve 300 magyar gyalogost (köztük puskásokat) fogadtak fel, 

amelyek fizetése szintén az osztrák rendeket terhelte. Hasonlóképpen már egy ideje ők fedezték az 1551 

novemberében megerősített Tatán állomásozó katonaság nagyobb részének (kivéve a német gyalogokat 270 39), 

60 könnyűlovasnak, 96 magyar gyalogosnak, 4 tüzérnek és 8 egyéb személynek a fizetését is. 

A Veszprém pótlására – az említett kisebb várak mellett – nyugati irányban előrelépő Pápán az osztrák 

rendek ettől kezdve ismét magukra vállalták a már 1546-ban tartott, de egy esztendővel később lemondott, 

mintegy 200 huszár zsoldköltségét. Sőt a megnövekedett veszélyre tekintettel a bécsi hadvezetés előbb 

német gyalogokat kívánt Pápára küldeni, 271 40 végül azonban 1553 őszéig uralkodói költségen spanyol 

zsoldosokat állomásoztatott a városban, elsősorban Török Ferenc katonáinak és a városi lakosságnak a 

riadalmára. 272 41 A Csallóköz védelmére 1554 elején átrendelt spanyolok helyét azután Nádasdy Tamás 

nádori kinevezését (április 15.) követően a nádori lovasságból ide küldött 100 huszár foglalta el, akik élén 

kapitányként öccse, Nádasdy Kristóf állt. Sőt 1555 októberében Pápán állomásozott még Győr vármegye 40 

és Veszprém 10 gyalogosa, sőt még közel félszáz cseh sáncmunkás is, akik a vár és a város erődítésén 

munkálkodtak. 273 42 Mindez azt jelentette, hogy az 1550-es évek első felében Pápán a bő 600 fős őrségben 

négy fajta (osztrák rendi, nádori, azaz – mondhatjuk – magyar rendi, uralkodói és vármegyei) 81fizetésű 

katonaság szolgált, köztük magyarok, spanyolok és csehek egyaránt. (Mivel pedig a fenti változások szinte 

26736 Komáromy, 1911. 547–548.: No. 2. Gyulaffy László Nádasdy Tamáshoz. 1554. november 11., 

Csobánc. Gyulaffy László 20 gyalogja mellett testvére, János csak négyet tartott a közös birtoklású várban. 

Koppány–Sági, 1965. 14. 

26837 Szalay, 1861. 95–96.: No. XCI. és Komáromy, 1912. 247. és 256–257. 

26938 Ennek módjára a végvidék működéséről írott nagyobb fejezetben még külön visszatérünk. 

27039 A Tatán állomásozó német gyalogokat általában az uralkodó fizette. Karl Khuen kapitány győri 

zászlóaljából ellenben 1551 novemberében még 100 osztrák fizetésű német gyalogot is rendelt oda 

Königsberg, ezeket azonban 1552 tavaszán a Komáromból oda érkezett Hans Pomer kapitány uralkodói 

fizetésű gyalogosai váltották fel. ÖStA KA AFA 1551/11/31. Ehrenreich von Könisgberg I. Ferdinándhoz. 

1551. novermber 16., Győr és ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 63. Konv. A. fol. 12–13. Reinprecht von 

Ebersdorf I. Ferdinándhoz. 1552. március 3., Komárom. Az osztrák rendek fizette őrségre lásd az alább 

közölt táblázatot (1554–1555) és a 61. jegyzetet. 

27140 MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Ehrenreich von Könisgberg Nádasdy Tamáshoz. 1552. 

július 21., Győr. 

27241 Komáromy, 1907. 412–414. és Pálffy, 1996/1. 96.: 33. jegyz. Vö. még: Török és a spanyolok 

kapitányainak egyik vitás ügyére, amelynek kapcsán Sforza Pallavicini javasolta áthelyezésüket: MOL E 185 

MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini levelei Nádasdy Tamáshoz. 1553. augusztus 28. és 

szeptember 11., Győr és ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 70. Konv. A. fol. 208–209. I. Ferdinánd Sforza 

Pallavicinihez. 1553. március 23. 

27342 A Nádasdy Kristóf vezette 100 lovas, a vármegyei hadak, valamint a cseh sáncmunkások pápai 

tartózkodására: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Török Ferenc latin és magyar nyelvű levelei 

Nádasdy Tamáshoz. 1555. szeptember 10., 15. és október 1., Pápa és Komáromy, 1907. 414–416., ill. Pálffy, 

1996/1. 96–97.: 35. jegyz. Vö. még Szendrei, 1888. 102–103.; A csehekre lásd még: „1555. Regestum 

Bohemorum. Az chehek Regestoma.” MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 24. fol. 79–86.; A 

spanyoloknak a Csallóközbe helyezésére: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. B. fol. 37–38. Sforza 

Pallavicini I. Ferdinándhoz, Pozsonyba. 1554. március 26., Bécs.

évről évre következtek be, csak ehhez hasonló vizsgálatok révén kaphatunk reális képet minden egyes 

magyarországi végvár őrségének legalább hivatalosan előírt megoszlásáról!) Szentmárton – ekkor általában 

30-50 magyar gyalogból álló – őrségét ebben az időben már nem az osztrák rendek segélyéből, hanem királyi 

jövedelmekből fedezték, jóllehet szükség esetén a győri katonaságból gyakran kiegészítették. Ilyen esetekben 

már osztrák rendi zsoldon szolgáló gyalogok is állomásoztak az apátságban, ami – miként látni fogjuk – néha 

nem csekély problémákat eredményezett. Nagyobb számú huszárságot élelmezési és takarmányozási 

nehézségek miatt nem lehetett Szentmártonban tartani, amint erre Königsberg kapitány már 1551 

novemberében felhívta uralkodója figyelmét. 274 43 

A Veszprém eleste után életre hívott új védőzóna megszervezése és fizetése mellett a legégetőbb kérdés az 

egész Balaton és Duna közötti védelmi övezet irányításának megoldása volt. 1552 végén ugyanis – 

feltételezhetően a már tavasszal rajta kitört betegség és a Veszprém körüli nyári kudarcok miatt – Königsberg 

távozott tisztéből, így már csak Győr védelme miatt is égető szükséggé vált utódlásának rendezése. I. 

Ferdinánd ezért 1552. november 16-án végül Sforza Pallavicinit nevezte ki Königsberg és egyúttal Ebersdorf 

utódjává, nevezetesen magyarországi főhadimarsallá. 275 44 Az itáliai őrgrófnak már senki sem hányhatta 

szemére, hogy pusztán hírből ismeri a magyar hadszínteret és a törökök hadviselését. Pallavicini már 1534ben 

felbukkant Magyarországon, majd 1542-ben részt vett a Buda ellen indított nagy vállalkozásban. Noha 

neve a magyar történetírásban ez ideig szinte csakis Fráter György meggyilkolásában való részvételével vált 

ismertté, 276 45 nem feledkezhetünk meg arról, hogy török fogságából való kiszabadulását követően azonnal 

elvállalta a neki felajánlott tisztséget, és az elkövetkező években mindent megtett azért, hogy a 

magyarországi határvédelem ellenálljon az oszmánok fokozódó nyomásának. 277 46 Ideje lenne tehát magyar 

végvári hőseink mellett Pallavicini és a hozzá hasonló idegen főtisztek nevét is megtanulnunk, hiszen ők is 

gyakran áldozták életüket és vérüket az ország megmaradásáért. 

Pallavicini főhadimarsall területi hatásköre – főhadparancsnok-elődeihez, illetve az őket gyakran helyettesítő 

főhadimarsallokhoz hasonlóan – elvileg legalábbis jóval többre terjedt ki, mint a Balatontól északra és 

Győrtől délkeletre fekvő védelmi övezet irányítására. Az őrgróf Bécsből tekintve a Dunától innen és túl 

(egészen Egerig) minden magyarországi végvár védelméért felelős volt. Ez pedig nem jelentett mást, 

minthogy az Erdélyben tartózkodó Castaldo főhadparancsnok a magyarországi mezei csapatok, Pallavicini 

pedig a végvári őrségek, azaz az előbbi a tábori (mezei) hadügy, az utóbbi pedig a határvédelem irányítását 

kapta a bécsi hadvezetéstől ez időben feladatul. Pallavicini rendelkezési jogköre a határvédelem teljes 

területére vonatkozott, hiszen éppúgy felelt a 82végvárak erődítéseiért, hadianyag-ellátásáért, mint az őrségek 

megfelelő létszámban való tartásáért, fizetéséért vagy a török elleni hírszerzés irányításáért. 278 47 

Lényeges változást jelentett, hogy elődjével, Reinprecht von Ebersdorffal ellentétben Pallavicini székhelyéül 

a bécsi hadvezetés már nem Komáromot, hanem Győrt jelölte ki, ami már önmagában is kiválóan jelezte, 

hogy Győr jelentőségében fokozatosan felnőtt Komárom mellé. Az osztrák fővárosban ekkor már úgy 

vélekedtek, a néhai főhadparancsnokok (Vels, Ungnad és Salm) alkalmi székhelye immáron megfelelő 

központ arra, hogy onnan a többi végvár koordinálását végezhessék. 279 48 Szükség esetén az itáliai főtiszt 

köteles volt akár Komáromba, akár Pápára (mint az osztrák tartományok és az egész kereszténység védelme 

szempontjából kiemelt jelentőségű helyekre 280 49), vagy még távolabbi várakba is elutazni, és ott a megfelelő 

27443 ÖStA KA AFA 1551/11/2. és 1551/11/4. Ehrenreich von Königsberg I. Ferdinándhoz. 1551. 

november 1. és 2., Győr. 

27544 ÖStA HHStA UA Fasc. 49. Konv. A. 1542. Okt. fol. 39–40. [Rossz levéltári elhelyezés alatt.] 

Engedelmességre intő levél a magyarországi gyalogos és lovas végvári katonasághoz, valamint a 

naszádosokhoz Sforza Pallavicini kinevezéséről. 

27645 Barta, 1998. 8–18. 

27746 Lásd az életrajzi lexikon adatait, valamint ÖStA KA Memoiren 28/1334/11. pp. 195–227.; Banfi– 

Maggiorotti, 1932. 90. és újabban Köhbach, 1994. 214–215.: 78. jegyzet. 

27847 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 68. Konv. A. fol. 108–109. és fol. 111–112. I. Ferdinánd utasítása 

Sforza Pallavicini magyarországi főhadimarsall részére. 1552. november 16., Ebersdorf. Vö. még: MOL E 

210 MKA Misc., Militaria Tétel 123. No. 13. 

27948 „Et primo ne longius quam convenit a fidelibus regnicolis et militibus nostris, nec non locis, quorum 

curam habere debebit, absit, volumus ipsum per hanc hyemem pro maiori temporis parte Jaurini morari, ubi 

quondam generales quoque nostri in regno Hungariae capitanei superioribus annis ut plurimum residere 

solebant, ut in dicta tanquam et specula ad reliquarum arcium et locorum nostrorum finitimorum ultra 

citraque Danubium existentium defensionem ac provisionem prospicere animumque adjicere queat.” ÖStA 

HHStA Hungarica AA Fasc. 68. Konv. A. fol. 108. 

28049 „Comaronium, Jaurinum et Papa, quorum scilicet locorum iactura tum nobis et regno nostro

intézkedéseket személyesen meghozni. Külön figyelmet kellett szentelnie a Garam menti bányavárosok 

védelmének, amelyeket az előttük fekvő végvárak (Léva, Csábrág, Szitnya, Bozók, Korpona stb.) 

oltalmaztak, sőt szükség esetén csapatokkal kellett a terület védelmét segítenie. Végül a bécsi hadvezetés 

Pallavicinit határozottan utasította arra is, hogy a születőben lévő védelmi rendszer fejlődését meghatározó 

döntések meghozatalakor minél gyakrabban kérje ki a magyarországi hadügyért ez időben felelős Miksa 

főherceg, Castaldo főhadparancsnok, valamint a két országos főkapitány, Nádasdy Tamás és gyarmati 

Balassa Menyhért, 28150 továbbá Zrínyi Miklós horvát–szlavón bán és Székely Lukács szlavóniai 

főhadparancsnok-helyettes véleményét. Erre elsősorban azért volt szükség, mert Bécsben már ekkor 

felismerték, a törökellenes frontvonal túlságosan hosszú, várai pedig egymástól gyakran meglehetősen nagy 

távolságban fekszenek. A törökök elleni akciókban hasonlóképpen együttműködésre kötelezték a 

főhadimarsallt a közelben szolgáló főtisztekkel és tapasztaltabb magyar lovaskapitányokkal, úgymint Paksy 

János komáromi főkapitánnyal, Zay Ferenc naszádos-főkapitánnyal, Ráttkay Pál és Thelekessy Imre 

huszárkapitányokkal, valamint Podmaniczky Rafaellel, Palota birtokosával, a Dunától északra fekvő 

területeken pedig gyarmati Balassa Jánossal. 

Pallavicini 1552 és 1556 közötti tevékenysége a legkiválóbb bizonyítéka annak, mennyire nem 

támaszkodhatunk koraújkori had- vagy közigazgatás-történetünk egy-egy fontosabb fejezetének 

rekonstruálásakor pusztán a fontosabb tisztséget betöltő személyek utasításaira. A főhadimarsall instrukciója 

alapján a fentiekben vázolt kívánalmak ugyanis az elkövetkező esztendőkben jelentősen eltértek a valóságtól. 

Az elviekben lefektetett várakozásokhoz képest a gyakorlat jelentősen eltérő eredményeket hozott. Ez 

legfőképpen 83Pallavicini területi hatáskörében mutatkozott meg. A hadimarsall – az utasításában foglaltak 

ellenére és elődeivel ellentétben, akik gyakran jártak el Szigetvár, Léva és más távoli várak hadügyeiben – 

fokozatosan szorult ki a Balatontól délre és a Dunától északra fekvő végvárak tényleges irányításából. Pedig 

1553 februárjának elején az uralkodónak benyújtott tervezetében az őrgróf még maga is azzal számolt, hogy 

jogkörét – Salm főhadparancsnokhoz hasonlóan – majd egészen a Tiszáig érvényesíteni tudja. 28251 Ekkor 

ugyanis az Egertől Komáromig fekvő várakba összesen mintegy 4800 királyi zsoldban szolgáló német 

nehézlovast és gyalogot, magyar huszár és hajdút tervezett. A Dunától a Dráváig terjedő területek váraiba 

ugyanekkor az alábbi létszámú őrségeket vélte szükségesnek, természetesen utasításának megfelelően a saját 

legfelsőbb parancsnoksága alatt: 

Sforza Pallavicini magyarországi főhadimarsall tervezete a dunántúli várakba 

szükséges királyi katonaságról 1553. február 6-ról 

végvár német gyalogos magyar lovas magyar gyalogos összesen 

Győr 500 

80828352 152 1460 

(2 zászlóalj) 

Szentmárton – – 70 70 

Tata – – 240 240 

Pápa – 500 284 53 250 750 

Csesznek – 20 50 70 

Lövöld – – 100 100 

Vázsony – 20 50 70 

Tapolca – 250 – 250 

Palota – 100 200 300 

Sziget – 400 – 400 

Korotna – 250 285 54 – 250 

Hungariae, tum aliis fidelibus regni ac provinciis nostris totique Christianitati certum atque irreparabile 

damnum allatura esset.” Uo. fol. 109. 

28150 Balassa csak 1552 júliusa és decembere között viselte tisztét. Pálffy, 1997/1. 270. 

28251 „Imprimis sua Maiestas a praedicto domino equite [ti. Jacobus Carolus eques Hierosolimitanustól] 

dignetur informare, quae praesidia nunc in confinibus sint et quae deberent pro temporis necessitate esse, et 

primo incipiendo a Tizia usque ad Danubium.”, ill. „A Danubio usque ad Drawam.” ÖStA HHStA Hungarica 

AA Fasc. 69. Konv. B. fol. 17–27. Sfortia Pallavicini I. Ferdinándhoz írott levelének melléklete. 1553. 

február 6., Győr. és HL TGy 1553/2. A forrás keletkezésének körülményeit durván félreértelmezve adatait 

közzétette: Takáts, 1908. 266–267. 

28352 A 808 huszárnak az alábbi nyolc kapitány alatt kellett szolgálnia: Thelekessy Imre 350, Kolos János 

100, Korlátovith Jeromos 100, Horváth Márk 100, Seged György 50, Gregoróczy Vince 50 és Deák Pál 8 

könnyűlovassal. 

28453 A félezernyi pápai könnyűlovas kapitányai a tervezet szerint Ráttkay Pál (100), Török Ferenc (200), 

Nádasdy Kristóf (100) és Gyulaffy László (100) voltak.

Babócsa – 50 – 50 

összesen 500 2148 1112 3760 

84Noha Pallavicini becslése a létszámok tekintetében az 1550-es évek közepére többé-kevésbé megvalósult, 

befolyása a Balatontól délre, valamint a Dunától északra fekvő várak irányítására egyre csökkent. Mindez 

elsősorban azzal állt összefüggésben, amire – ha csak néhány szóval – utasítása is utalást tett. Nevezetesen: a 

Drávától északra egészen a Kassa környéki területekig található végvárak hálózata fokozatosan egyre 

nagyobb és szervezettebb rendszerré kezdett formálódni, amely túlságosan hosszú és mind földrajzi 

szempontból, mind fizetését, mind pedig az osztrák rendek és a magyar nagybirtokosok érdekeit tekintve 

meglehetősen sokszínű volt ahhoz, hogy azt egyetlen centrumból, a hadszíntérről irányítani lehetne. 

Ráadásul a Dél-Dunántúlon Szigetvár 1546. évi királyi kezelésbe vétele után, Salm főhadparancsnok 

befolyása ellenére, Nádasdy Tamás dunántúli főkapitány szerepe egyre növekedett, amely azután valóban 

hozzájárult ahhoz, hogy az 1550-es évek elejére a dunántúli főkapitány – a szigetvári kapitánnyal 

együttműködésben – csaknem teljességgel átvette a terület várainak irányítását az e feladatra 1552 

novemberében utasított Pallavicinitől. Jól jellemzi a kialakult helyzetet, hogy 1554 őszén Pallavicini 

uralkodója felszólítására Szigetvár erődítettségének állapotáról, hadieszközökkel való felszereltségéről, 

valamint az újonnan kinevezett kapitány, kányaföldi Kerecsényi László kérelmeiről semmiféle véleménnyel 

nem tudott szolgálni. 286 55 A dél-dunántúli védelmi övezet önállósulásában a dunántúli főkapitányok 

tevékenysége mellett a természetföldrajzi viszonyoknak, mindenekelőtt Balatonnak is óriási szerepe volt. A 

tó ugyan meghatározó fontosságú volt az egész Dunántúl védelmében, ténylegesen mégis kettészabta az 

országrészt, megnehezítve annak egységes katonai igazgatását. 

Hasonló folyamat ment végbe Pallavicini hatáskörét tekintve a bányavárosok előtti végeken, amelyek 

irányítása szintén a főhadimarsall feladata lett volna. Csakhogy az 1550-es évek közepére bebizonyosodott, a 

jelentős távolságok és a Pozsonyban székelő magyar rendek, valamint elsősorban a vidék legjelentősebb 

főurai és végvári kapitányai (Krusith János és Balassa János) érdekei miatt itt sem érvényesülhet Pallavicini 

parancsnoki jogköre. Az osztrák tartományok védelme érdekében ezeknek azután a bécsi hadvezetés is 

kénytelen volt engedni, majd a ténylegesen kialakult helyzetet elfogadni. Ezen változások keretében került 

sor 1554 augusztusa előtt az egykori klisszai kapitány, Petar Kružiæ 287 56 magyarrá vált fiának, Krusith János 

korponai kapitánynak a bányavárosok vidékén szolgáló királyi csapatok kapitányává (capitaneus gentium 

Regiae Maiestatis inter montanas civitates) történő kinevezésére. 288 57 A terület határvédelmének 

vezetésében a végleges változást a következő esztendő januárja hozta meg, amikor I. Ferdinánd Balassa 

János zólyomi kapitányt bányavárosi kapitánnyá (capitaneus civitatum montanarum vagy capitaneus ante 

montanas civitates) nevezte ki, amely tisztség-elnevezés alatt a Garam menti bányavárosokban és az előttük 

fekvő végvárakban szolgáló királyi katonaság kapitányát értették. 289 58 

85A maga „bőrén” természetesen Pallavicini is érzékelte ezeket a változásokat. Közel három esztendővel 

főhadimarsalli kinevezése után, 1555 nyarán, területi hatásköre miatt arról panaszkodott Nádasdy Tamás 

nádornak (1554–1562) – akinek éppen a legfontosabb szerepe volt ennek megnyirbálásában és a magyar 

rendek pozícióinak megerősítésében, amiről a következő alfejezetekben még szólunk –, hogy utasításával 

ellentétben csak a Duna és a Balaton között fekvő várak őrségei felett rendelkezik kapitányi jogkörrel, noha 

1552-ben a Dunától délre és északkeletre minden véghely hadügyének irányítását rábízta uralkodója. 290 59 A 

28554 A 250 lovasból 200-nak Allya Mátyás, 50-nek pedig Novák János alatt kellett szolgálatot teljesítenie. 

28655 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 55–58. Sforza Pallavicini I. Ferdinándhoz. 1554. 

szeptember 25., Győr. Hasonlóan semmit sem tudott Pallavicini 1555 májusában a Somogy megyei Pácod 

váráról, ezért Miksa főherceg számára Nádasdytól kért arról infromációt. MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., 

Missiles, Sforza Pallavicini Nádasdy Tamáshoz. 1555. május 5., Győr. 

28756 A Klissza 1537. évi eleste alkalmával hősi halált halt kapitány életrajza: Perojeviæ, 1931. Fiára lásd: 

Matunák, 1901. 6–8. és 15–21. 

28857 MOL E 204 MKA Missiles, Vitffy Pál és Gyüni János, továbbá több Krusith-servitor levele Krusith 

Jánoshoz. 1554. augusztus 23., Szászváros. 

28958 Balassa kinevezésére: Takáts, 1930. 129. és Eckhardt, 1943. 23. Tisztség-elnevezésére, 1557: MOL E 

21 Ben. res. 1557. március 9. 

29059 „Eam itaque latere nolo, quod ex concessione Sacrae Regiae Maiestatis, domini nostri clementissimi, 

vigore instructionis, ratione officii mei bellimarsalcatus mihi datae, universi praesidiarii milites, equites et 

pedites, ex utraque parte Danubii adusque Tybiscum et Dravum existentes mihi subiacent. Verum deinde, 

postquam bellimarsalcatus officio fungor, mei inscio plures capitanei et milites cum sunt dimissi vel noviter 

conducti, tum de uno in alium locum traducti, vel indebito tempore soluti sunt; demittuntur et conscribuntur

nádorhoz írott levele mellékletében pedig váranként (Győr, Pápa, Devecser, Vázsonykő, Tihany, Tata és 

Csesznek) számba is vette ezt a katonaságot (akkor éppen 2165 főt). Ez a hadinép kivétel nélkül azon 

várakból került ki, amelyek őrségét az alsó-ausztriai rendek segélyeiből fizették. Ezt azontúl, hogy erre 

levelében maga Pallavicini is utalást tett, 291 60 azzal is bizonyíthatjuk, hogy az általa Nádasdynak megküldött 

kimutatás adataiban szinte teljességgel megegyezett azzal a listával, amely az alsó-ausztriai rendek által 

1554. március 1. és a következő esztendő ugyanezen időpontja között fizetett végvári őrségeket vette 

számba, miként arról az alábbi táblázat tájékoztat: 292 61 

ac solvuntur inscio me etiam de praesenti.” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt, Missiles, Sforza Pallavicini 

Nádady Tamáshoz. 1555. július 6., Győr. 

29160 „Horum vero militum, qui intra Danubium et lacum Ballathini existunt et ex Austriaca solutione 

vivunt, summariam signaturam eadem [ti. Dominatio Vestra, azaz Nádasdy Tamás nádor] cum hisce meis 

habuit.” 

29261 „Hernach verzaichennt des Khriegsvolckh, so zu Roß und Fueß an der österreichischen Grennicz ligt 

unnd verschinen vierundfunffzigisten Jars von einer ersamen Lanndtschafft des Orczhörczogthums [sic!] 

Österreich unnder der Enns Bewilligung biß auf Primo Marci dicz lauffenden funfunndfunffzigisten Jars 

bezalt worden.” ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 5. 1555. Juni fol. 15–19. és NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII– 

29. fol. 36. és fol. 47–51., ill. ÖStA FHKA HKA NÖKA rote Nr. 26. fol. 493–525. Vö. még: Takáts, 1908. 

268. Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy Takáts Sándor sokat idézett létszámadat-közlései 

meglehetősen pontatlanok és csak a legritkább esetben tájékoztatnak arról, hogy az adott adatok milyen 

fizetésű őrségről szólnak és ez a nevezett várak teljes őrségét, az előírt keret- vagy a tényleges létszámokat 

jelentik-e. Mivel a had- és helytörténeti feldolgozások túlnyomó része ezekre az adatokra támaszkodik, a 

vár- és helytörténeti irodalom hemzseg a hibás adatoktól és ezekre épített téves elméletektől. A jövőben ezért 

elengedhetetlen feladat lesz az összes felkutatható létszám-kimutatás táblázatos formában történő 

publikálása.

86Az alsó-ausztriai rendek által a Balaton és a Duna közötti terület váraiban fizetett 

katonaság 1554. március 1. és 1555. március 1. között 

végvár magyar magyar naszádos tüzér egyéb összesen éves zsold 

lovas gyalogos 

Győr 555293 62 376294 63 157 13 2 1103 52 484 r. f. 30 k. 

Pápa 200 200 – – – 400 18 452 r. f. 

Csesznek 20 50 – – – 70 2535 r. f. 

Devecser 150 100 – – – 250 11 281 r. f. 

Vázsony 20 50 – – – 70 2655 r. f. 29564 Tihany 40 50 – – – 90 3944 r. f. 

Tata 60 96 – 4 8 168 7866 r. f. 

Pallavicini 

fizetése 

– – – – – – 6960 r. f. 

összesen 1045 922 157 17 10 2151 106 177 

r. f. 30 k. 29665 A táblázatban alkalmazott rövidítések: r. f. = rajnai (rénes forint), k. = krajcár 

A fenti adatok ragyogóan tanúskodnak arról, hogy Pallavicini hatásköre gyakorlatilag azokra a Balaton és a 

Duna között fekvő várakra terjedt ki, amelyek felett korábban 87Ebersdorf, majd Königsberg is rendelkeztek, 

illetve amelyekbe Veszprém elestét követően 1552 késő nyarán és őszén osztrák rendek fizette végváriakat 

helyeztek. Mindez azt jelentette, hogy 1554–1555-re a főhadimarsall hatásköre az utasításában foglaltakkal 

ellentétben a gyakorlatban igen leszűkült és már pusztán a Győr előterében található várakra korlátozódott. 

Bár az őrgróf 1555 legvégig betöltötte a főhadimarsalli tisztséget, tényleges hatásköre elődeinél jóval 

csekélyebb volt, lényegében Königsbergével egyezett meg. Az 1552 utáni években tehát Pallavicini 

ténylegesen nem elődje, Ebersdorf főhadimarsall, hanem az egykori győri könnyűlovas-kapitány 

szervezőmunkáját folytatta tovább, azaz tiszte inkább az utóbbiéhoz állt közelebb. Tevékenysége viszont 

jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy 1556-ban úgymond már hivatalosan is létrejöhessen a győri 

főkapitányság. 

Az olvasó számára rögtön felmerülhet a kérdés, a fenti táblázatból miért hiányzik az 1552-ben őrséggel 

ellátott és Pallavicini 1553. évi idézett tervezetében is szereplő lövöldi kolostor, a tapolcai templom, a 

szentmártoni apátság és a Veszprém eleste után oly fontos Palota vára. Lövöldöt és Tapolcát 1554-ben maga 

a keresztény hadvezetés iktatta ki saját védelmi rendszeréből. Miután azokban megfelelő létszámú és – 

hangsúlyoznánk – állandó őrséget az osztrák rendek segélyeiből már nem tudtak fizetni, Tapolcára a 

Bánffyak könnyűlovasainak kivonása után nem került őrség. Lövöldöt ugyanakkor az esztendő tavaszán 

29362 Az előírt 555 lovas helyett ténylegesen csak 500 szolgált Győrben. Ezek közül a fizetésükre 1554. 

március 8-án kirendelt biztosok (Georg Freiherr von Tanhausen és Leopold von Lambach) utasítása szerint 

tavasszal 200 lovas Pallavicini, 100 Korlátovith Jeromos, 100 Horváth Márk, 50 Petrinjei (Horváth) Gergely, 

végül szintén 50 Paksy György parancsnoksága alatt szolgált. (ÖStA FHKA HKA Inst. No. 109.) Miután 

Petrinjeit hamarosan egy időre Tatára rendelték (ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 63. Konv. D. fol. 45. 

1554. augusztus 16., Buda. Tojgun budai pasa Petrinjei Gergelyhez, Tatára. Vö. még ugyan Györgyként 

említve: Rohrbacher, 1888. 106.), a huszárok kapitányok alatti beosztása 1554 szeptemberére jelentősen 

megváltozott. Ekkor a félezer könnyűlovasból 200 továbbra is a főhadimarsall, 100 pedig Korlátovith alatt 

szolgált, a maradék 200-at viszont a következő egységekbe osztották szét: Horváth Márk 60, Paksy 40, 

Gregoróczy Vince 25, Horváth János 25, Sándor Ferenc 25 és Échy Egyed 25 (az utóbbi ekkor éppen Léván). 

(ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 16–17. Sforza Pallavicini Miksa főherceghez írott 

levelének melléklete. 1554. szeptember 17., Győr) 1558-ban Petrinjei már ismét Győrben szolgált, hiszen 

ekkor egy datálatlan levelét „Petrinnyei Horvat Gergel kiral ö felsege kapytannja Gjöröt”-ként írta alá. 

Szalay, 1861. 300–301.: No. CCCXIII. 

29463 A 376 gyalogból 148 Nagy Balázs, 154 Tóth Bálint, 74 pedig Ifjú Kristóf kapitánysága alatt tartozott a 

hivatalos előírások szerint katonáskodni. 

29564 Jóllehet Cseszneken ugyanilyen létszámú és megoszlású katona szolgált, az összeírás szerint a 

vázsonyiak összes havi zsoldja 10 rajnai forinttal több volt, mint a csesznekieké. (Az sem zárható ki, hogy az 

összeírás készítője valamelyik esetben számolási vagy másolási hibát követett el.) 

29665 Ebből az összegből maguk a rendek az általuk megajánlott segélyt (másfél Gült; a fogalomra utóbb majd 

még kitérünk), azaz 103 567 r. f. 47 k. 2 J-t fizettek. A maradék összeg, valamint a 9 postaló (540 r. f.), a musta- és 

fizetőmester költségei (1920 r. f.), a győri gyógyszertáros éves zsoldja (120 r. f.) és bizonyos egyéb költségek (720 r. f.) 

az Udvari Kamara kiadásait terhelték.

Pallavicini parancsára lerombolták. A karthauzi kolostor elpusztítását – miként említettük – 1552-ben már 

Königsberg is felvetette, ez időre ez már végleg szükségessé vált. Mivel sem a bécsi hadvezetés, sem a 

lerombolása ellen egyébként tiltakozó magyar rendek nem tudták megfelelő őrséggel ellátni, az a veszély 

fenyegetett, hogy a törökök elfoglalják, jelentősebb katonasággal látják el, ami egyet jelentett volna gyors 

előrenyomulásukkal a Bakonyban. A Miksa főherceggel való egyeztetést követően ezért rendelt Pallavicini 

1554 márciusának közepén a nem csekély költséggel járó akcióra tüzéreket és mesterembereket, miután már 

olyan hírek is befutottak Győrbe, hogy az ellenfél mindent megtesz a kolostor felrobbantásának 

megakadályozására. Az akció végül sikerrel járt, bár az ország védelme érdekében meghozott intézkedés egy 

neves magyarországi kolostor történetének végére tett pontot. 297 66 

Szentmárton és Palota esetében egészen más volt a helyzet. Az apátságban ezekben az esztendőkben csak 

akkor szolgált osztrák rendek fizette őrség, ha az ottani királyi fizetésű, mintegy 30-50 magyar gyalogból 

álló katonaságot vészhelyzetben Győrből a rendek zsoldján katonáskodó hajdúkból vagy huszárokból 

kiegészítették. Csakhogy előfordult, hogy a kolostor-erődítmény élén álló várnagy a segítségül küldött 

csapatokat nem engedte be a várba, Pallavicini rendelkezéseire pedig egyszerűen fittyet hányt. 1554-ben 

például az eredetileg Vázsonykő várába tervezett 20 lovast, a főhadimarsall a törökök által gyakorta 

meglátogatott szőlőhegyek védelmére Szentmártonra küldte, az apát várnagya azonban nem bocsátotta be 

őket, sőt az ellenséges betörések Csesznekre továbbítandó jelzésére szolgáló hírlövő mozsarat sem hagyta 

felállítani. A parancsmegtagadást azzal indokolta, hogy nem az uralkodónak, hanem – a középkori 

gyakorlatnak megfelelően – földesurának, az apátnak tett egyedül fogadalmat, így az őrgróf rendeleteit nem, 

vagy 88csak a rendek legfőbb katonai vezetője, a nádor tudomásával és beleegyezésével hajlandó 

elfogadni. 298 67 Szentmártonnal ellentétben a tihanyi apátok várának élére 1554 júliusában a főhadimarsall 

Takaró Mihály királyi kapitányt állította, aminek köszönhetően ott hatásköri problémákkal ezentúl már nem 

kellett megküzdenie. 299 68 Ezt természetesen az is jelentősen elősegítette, hogy a Balaton-partján szolgáló 

őrséget – miként az a fenti táblázatból látható – az osztrák rendek fizették. 

A szentmártonihoz hasonló problémával kellett számolni Palotán is, amely amellett, hogy a veszprémi 

törökök hátában feküdt, mint határ menti hírszerzési központ, az igen aktív székesfehérvári bégek terveiről 

kellett, hogy Győrbe állandó információkat továbbítson. Csakhogy a vár élén álló kapitány (praefectus arcis 

Palota), Meznyányszky János – hasonlóan a szentmártoni várnagyhoz – nem az uralkodónak, hanem 

földesurának, Podmaniczky Rafaelnek tett esküt tisztébe léptekor. Emiatt pedig a magyar király győri 

képviselőjének, Pallavicininek még annak ellenére sem volt köteles a hadügyekben engedelmeskedni, hogy 

Palotán az őrség jelentősebb részét, 75 lovast és 150 gyalogot uralkodói jövedelmekből és nem a földesúr 

egyre fogyatkozó bevételeiből fedezték. A főhadimarsall ezért 1554 őszén azt is kénytelen volt tétlenül 

szemlélni, hogy a palotaiak előző napi portyájára válaszul Arszlán székesfehérvári bég 600 katonája október 

17-én éjszaka hirtelen megtámadta a vár külső palánkját (sepes, septum) – ahol a lovasság istállói voltak –, 

majd felégette azt, a huszárok lovait pedig szinte teljes számban elhajtotta. 300 69 

Az osztrák rendek fizette őrséggel ellátott várakban efféle problémákkal kevésbé kellett Pallavicininek 

szembenéznie. A magánföldesúri kézben maradt Devecserben, Pápán, Vázsonyban és Cseszneken az említett 

őrségek katonái kapitányaikkal – akik általában ekkor még nem voltak egyúttal az erősségek királyi 

29766 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. B. fol. 17–18. Sforza Pallavicini I. Ferdinándhoz. 1554. 

március 18., Bécs. A kolostor véglegesen tehát nem 1552-ben (mint a legfrissebb irodalom véli), hanem 1554 

márciusában pusztult el, amelyet a lövöldi karthauziak eddig előkerült utolsó okleveles emléke is megerősít, 

midőn 1554. augusztus 24-én már „a mi lövöldi monostorunk pusztulásáról” tesz említést. Németh P., 1993– 

1994. 374. 

29867 „idem [ti. a várnagy] dixit, mihi secum nihil esse negotii, namque soli domino abbati iuraverit, praeter 

cuius mandata nullius alterius requisitionibus seu praeceptis pareat.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. 

Konv. E. fol. 21–24. Sforza Pallavicini Miksa főherceghez, Bécsbe. 1554. szeptember 11., Győr, ill. 

„dominus abbas absque mandato domini pallatini [sic!] nec vult equites recipere, nec alias meas 

constitutiones inscio domino pallatino acceptare.” Uo. Fasc. 74. Konv. A. fol. 55–58. Sforza Pallavicini I. 

Ferdinándhoz. 1554. szeptember 25., Győr. 

29968 PRT, X. köt. 146. és 706–707.: No. 160. Vö. még: Komáromy, 1907. 388. 

30069 Az eseményre: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. fol. 171. és fol. 174. Sforza Pallavicini I. 

Ferdinándhoz. 1554. október 20., Győr és Uo. fol. 172–173. Meznyánszky János Sforza Pallavicinihez. 

1554. október 18., Palota. Vö. még az eseményről Thury György levelét Podmaniczky Ráfáelhez (1554. 

október 18., Palota): Lukinich, 1942. 591–592.: No. 221., valamint Meznyánszky János levelét Nádasdy 

Tamáshoz (1554. október 17., Palota): Takáts, 1915–1917. II. köt. 38., továbbá: Szíj, 1960. 64. és Veress D. 

Cs., 1983. 65.

kapitányai 301 70 – mindannyian az uralkodónak tettek esküt felfogadásukkor. Mindez azt jelentette, 

Pallavicini rendelkezéseit maradéktalanul kötelesek voltak végrehajtani. Ennek volt köszönhető, hogy ezen 

várak erődítéseinek, a bennük szolgáló őrségek fizetésének és hadanyag-ellátásának koordinálását stb. a 

főhadimarsall felügyelte. Ugyancsak ő tartozott az egymással összetűzésbe került végvári tisztek vitáit, 

például 1555-ben a Devecserben szolgáló Choron János és Gyulaffy László nézeteltérését rendezni. 302 71 Az 

őrgróf nevéhez volt köthető emellett annak 89a különböző számú ágyúlövések segítségével működő, 

úgynevezett hírlövési rendszernek a kiépítése is, amellyel az egyes várak őrsége szomszédait, majd azok 

morzejelzésszerűen a további várakat a török betörések alkalmával riasztani tudták. Győr előterében két 

ilyen fontosabb jelzőláncolat alakult ki. Az egyik vonalon az ellenségről szóló hangjelzések Pápáról indulva 

a Rába-parti bodonhelyi őrhelyen 303 72 át jutottak el Győrbe, míg a másikon Csesznekről indulva 

Szentmárton közvetítő-állomáson keresztül érkeztek meg a főhadimarsallhoz. 304 73 

A török szpáhik és martalócok portyáinak megszűrése érdekében Pallavicini igyekezett Königsberg azon 

próbálkozását folytatni, amely a Győr közvetlen közelében fekvő erdők és szőlőhegyek védelmére irányult. 

Mivel székhelye a Kisalföld irányából szinte teljesen védtelen volt, elődjéhez hasonlóan ő is rendszeresen 

küldött a környék fontosabb helyeire járőröket. Emellett megkezdte egy Győr körüli őrházrendszer kiépítését 

is, hiszen 1553 őszén már egy külön kapitány, azaz ténylegesen egy gyalogvajda parancsnoksága alatt 

Győrből kirendelt katonaság szolgált Baráti falu templomában, a környező szőlőhegyek oltalmára, gyakran 

viszont inkább a szőlősgazdák kárára. 305 74 A törökökkel, mindenekelőtt legfőbb magyarországi 

kormányzójukkal, a budai pasával, a fegyveres kapcsolatokon túl Pallavicini – Salm főhadparancsnokhoz 

hasonlóan – a határ menti diplomácia csatornáin keresztül is érintkezésben állt. A fegyverszünetek gyakori 

megsértése miatt keletkezett panaszokról és az ellenség fogságába esett rabok kiszabadításáról folyó 

tárgyalásokat a főhadimarsall a bécsi hadvezetés utasításaira a korábbi gyakorlatnak megfelelően továbbra is 

Komáromon keresztül bonyolította, elsősorban Paksy főkapitány és a követként gyakran eljáró Palinai Pál 

deák segítségével. A diplomáciai csatornákon keresztül érkező információk mellett ugyancsak Paksy szolgált 

budai és esztergomi kémei által állandó hírekkel a beglerbég terveiről és hadjáratairól a szinte állandóan 

Győrben tartózkodó őrgrófnak, aki ezeket Bécsbe és Nádasdy nádorhoz továbbította. 306 75 

Tojgun budai pasa 1554. évi füleki hadjárata után, 307 76 majd az 1555. évi dél-dunántúli török expedíció 

idején Pallavicininek a Győrtől délkeletre fekvő védelmi övezet továbbépítésén túl ezen a területen egy 

jelentősebb támadás ellen is fel kellett készülnie. Mindez komoly nehézségeket jelentett számára, és nem 

csak azon hatásköri konfliktusok miatt, amelyekről majd Nádasdy Tamás nádorsága kapcsán szólunk, hanem 

azért is, mert a főhadimarsall mezei csapatokkal nem rendelkezett. Pedig Fülek elfoglalása után számos 90hír 

futott be a Rába partjára arról, hogy a budai pasa pesti táborából Tata vagy Kaposújvár ellen készül. 308 77 

30170 Csesznek várában például Trombitás Miklós kapitány egyszerre vezette az osztrák rendek fizette 

őrséget és az egyik részbirtokos, néhai Chaby István özvegye zsoldján szolgáló magánföldesúri gyalogokat. 

ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 11–13. Sforza Pallavicini Miksa főherceghez. 1554. 

szeptember 17., Győr. Vö. még Koppány, 1962. 18–19. 

30271 Minderre lásd Pallavicini igen nagy számban fennmaradt jelentéseit: ÖStA HHStA Hungarica AA 

Fasc. 73–75. fol. passim; Choron és Gyulaffy ellentétére: ÖStA KA AFA 1555/7/4. 

30372 A Nádasdy Tamás birtokában lévő és általa megerődített bodonhelyi várkastély rövid története: Ráth, 

1865. 

30473 A hírlövési rendszer kiépítésére: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. E. fol. 21–24. Sforza 

Pallavicini Miksa főherceghez, Bécsbe. 1554. szeptember 11., Győr és MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., 

Missiles, Sforza Pallavicini levelei Nádasdy Tamáshoz. 1553–1555. passim, valamint általában a 

jelzőrendszerre: Otruba, 1956. és Simoniti, 1991. 169–179. 

30574 „Capitaneo peditum, qui in ecclesia de Barathy collocati sunt, jussimus diligenter, ut in eos, qui 

damna in vineis facere solent, graviter animadvertat deincepsque provideat, ne aliqua queraela ad me 

deferatur.” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini Nádasdy Tamáshoz. 1553. 

szeptember 23., Győr. 

30675 Petritsch, 1985. 84.: No. 203., 88–89.: No. 215–216., 90–91.: No. 220–223., 93.: No. 230., 105.: No. 

268. és 110.: No. 287. Egy rabkiváltási ügyre: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 75. Konv. A. fol. 33. I. 

Ferdinánd Sforza Pallavicinihez. 1555. március 22., Augsburg. Vö. még, többek között Palinaira is: Uo. 

Fasc.74–75. fol. passim és MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini levelei Nádasdy 

Tamáshoz. 1553–1555. passim. Palinai későbbi diplomáciai megbízatásaira: Takáts, 1927. 282–283. 

30776 Az eseményekre igen részletesen: Köhbach, 1994. 

30877 MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini beszámolója Nádasdy Tamáshoz Paksy

Noha ebben az esztendőben ez nem valósult meg – pusztán a fehérvári bég indította az említett támadást 

Palota ellen, majd novemberben egy sikertelen ostromot Csobánc és Tihany elfoglalására 309 78 – 1555-ben 

végül végrehajtotta a tervezett akciót, amely Kaposújvár, Korotna és Babócsa elfoglalását eredményezte. 310 

79 Emiatt mindkét esztendőben szükség lett volna arra, hogy egy-egy vár ostroma vagy egy-egy nagyobb 

betörés esetén Pallavicini jelentősebb számú csapatokkal álljon készen segítségnyújtásra. Csakhogy a 

rendelkezésére álló katonaság még a végvárak védelmére sem volt elégséges, gondoljunk csak Lövöld 

lerombolásának okára. Így az általa kormányzott határvidék nagy veszélybe került volna, amennyiben 

megvalósult volna az alábbi táblázatban bemutatott tervezete, amely a végvári őrségekből kivonható lovas 

katonákat vette számba: 311 80 

Sforza Pallavicini tervezete egy észak-dunántúli török támadás esetén a neki alárendelt 

várak őrségéből kivonható magyar lovas katonaságról 1554 októberéből 

végvár a várban szolgáló 

magyar lovas 

török támadás esetén a 

várból kivonható 

magyar lovas 

Győr 500 400 100 

Pápa 200 175 25 

Csesznek 20 – 20 

Devecser 150 125 25 

Vázsony 20 – 20 

Tihany 40 30 10 

Tata 60 50 10 

Szentmárton 20 20 – 

összesen 1010 800 312 81 210 

török támadás esetén a 

várban maradó 

magyar lovas 

Pallavicini tervezetét csak a szükség szülte, annak ténylegesen nem sok realitása volt. Nem a véletlennek, 

hanem megfelelő indokoknak köszönhető tehát, hogy sohasem került megvalósításra. Egyrészt a 800 huszár 

kivonása egyet jelentett volna a védelmi 91övezet lovasságtól való „megkopasztásával” (a gyalogok 

kivezénylését az őrgróf teljesen elképzelhetetlennek tartotta 313 82), másrészt ezzel a létszámú katonasággal – 

még Nádasdy nádor kontingenseivel egyesülve is – csak szerencsével érhettek volna el komolyabb 

eredményeket a budai pasa és a hozzá csatlakozó bégek sokszoros túlerőben lévő csapataival szemben. 

Nádasdy és Pallavicini ezért már 1554. október 8-án Bodonhelyen tartott tanácskozásukon elutasították a 

fenti tervezet megvalósítását és egy a végvári őrségek védelmét segítő, mozgó mezei haderő felállítását 

szorgalmazták. 314 83 Ennek a kérésnek az adott gazdasági feltételek között körülbelül ugyanannyi realitása 

volt, mint a főhadimarsall fenti tervezetének, hiszen az ország jövedelmei, de még az idegen segélyek sem 

fedezték a végvárakban szolgálók zsoldját sem. S ne feledjük, ezekben az esztendőkben még tartott a királyi 

János egyik levele alapján. 1554. október 2., Győr és ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 

161–162. Paksy János Sforza Pallavicinihez. 1554. október 9., Komárom. 

30978 Koppány–Sági, 1965. 14.; Szántó, 1986. 263. és Illés, 1994. 64–65. 

31079 Szakály, 1975. 101–108. és Solymosi, 1979. 74–78. 

31180 „In confiniis istius Citradanubianae partis intra Jaurinum et lacum Ballathini equites infranotati 

aluntur.” és „Casu, quo Turcae has partes Citradanubianas aggrederentur, eisque obviam eundum esset, is qui 

subsequitur equitum numerus ex praesidiis in campum educendus videtur.” ÖStA HHStA Hungarica AA 

Fasc. 74. Konv. A. fol. 141. Sforza Pallavicini Miksa főherceghez írott levelének melléklete. 1554. október 

5., Győr. Néhány adatát idézte: Szántó, 1972. 317. 

31281 Pallavicini megjegyezte, hogy abban az esetben, ha a Dunától északra levő országrészt kell 

megsegítenie, akkor ennek a létszámnak a felét, azaz összesen 400 könnyűlovast lehet rövid időre oda 

irányítani. 

31382 „Pedites autem praesidiarios non solum nullos educendos video absque praesidiorum denudatione, 

quin potius in singula quaeque loca pluros imponendos existimarem.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. 

Konv. A. fol. 138. Sforza Pallavicini Miksa főherceghez. 1554. október 5., Győr. 

31483 „Videtur nobis omnino necessarium esse, ut Sua Maiestas extra praesidia militum locorum 

finitimorum in campo semper habeat aliquem gencium conductitiarum numerum, quorum ope et auxilio 

conatibus tam perfidi, insolentis, haereditarii et callidissimi hostis obviam iri possit, nec ad quamvis 

occasionem milites locorum finitimorum magno earundem [sic!] discrimine subito evocentur.” ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 145–146. Nádasdy Tamás és Sforza Pallavicini Miksa főherceghez. 

1554. október 8., Bodonhely. Vö. még: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini 

Nádasdy Tamáshoz. 1554. október 2., Győr.

Magyarország és Erdély egyesítését megvalósítani szándékozó, bár egyre inkább kifulladó akció, amelynek 

köszönhetően ekkor még mindig 2000 lovas és 1000 gyalogos szolgált a Királyhágón túli területeken. 

Pusztán ennek, a nem túl jelentős létszámú haderőnek az éves zsoldszükséglete (156 000 rajnai forint) pedig 

Magyarország maximálisra becsült jövedelmeinek kereken egyötödét tette ki. 315 84 

A Győrben 1555 végéig maradó Pallavicini kormányázása idején a Balaton és a Duna közötti védelmi övezet 

kiépítése – a nehézségek és problémák ellenére – újabb fontos lépésekkel haladt tehát előre azon az úton, 

amelyen azt Salm főhadparancsnok elindította, majd Ebersdorf és Königsberg továbbfolytatta. A győri 

főkapitányság tényleges megszületéséhez és az első – a szomszédos végvárak mellett –, Győr teljes területére 

kiterjedő hatáskörrel rendelkező főkapitány kinevezéséhez viszont még egy nagyon fontos láncszem 

továbbra is hiányzott. Ennek a láncszemnek a pótlása szintén Pallavicini kormányzása alatt, 1555-ben 

valósult meg. Ekkor végleges döntés született arról, hogy a győri püspökvárat (arx) és az alatta fekvő 

mezővárost (oppidum) egységes védelmi rendszerbe szervezik, azaz a várat és a várost együtt, egyetlen 

erőddé, pontosabban erődvárossá (Festungstadt) építik ki. 316 85 Mindez azt jelentette, hogy oly sok magyar 

végvár-várostól eltérően – amelyek egy kőépítkezésű várból és alatta egy palánkkal kerített váraljából vagy 

huszárvárból álltak – Győr egészen különleges utat járt be. Ennek a döntésnek a megszületéséhez azonban 

meglehetősen hosszan vezetett az út. 

Noha a győri püspökök székhelyéül szolgáló, káptalandombi kővár és az alatta fekvő váralja, azaz a 

káptalani mezőváros erődítése – miként bemutattuk – 1542-től megszakítás nélkül folyt, ezek az állandó 

karbantartásra szoruló palánképítkezések a város 92szerkezetében még nem indítottak el visszafordíthatatlan 

folyamatokat. A királyi építészek vezette munkálatoknak ugyan néhány polgárház már áldozatul esett, a 

fabrica Jauriensis – miként a korabeli latin nyelvű iratok nevezték 317 86 – ekkor még nem jelentett mást, 

mint a kővár erődítéseinek állandó javítását, valamint a város palánkjának felhúzását, illetve azon néhány 

kapunak, fabástyának a kialakítását. 1555-ig a kérdés (Győr „kétsejtű” végvár-várossá vagy egységes erőddé 

épül-e) egészen nyílt maradt, jóllehet az évente végzett újabb és újabb királyi biztosi vizsgálatok már 

felvetették az erődítések utóbbi módjának lehetőségét is. 318 87 1554-ben mégis egy olyan eseményről 

értesülünk, amely egyértelműen bizonyítja, ekkor még nem döntöttek végleg a vár és a váralja 

egybeépítéséről. Szeptember második felében I. Ferdinánd a győri püspökvár várnagyává (castellanus) 

Pallavicini és Nádasdy Tamás nádor közös támogatására a lévai lovaskapitányt, Székely Miklóst nevezte 

ki. 319 88 

Bár az egy esztendőre kinevezett és Győrbe biztosan megérkezett Székely konkrét tevékenységéről eddig 

semmit sem tudunk, felfogadásának körülményei az 1555-ben meghozott végső döntés tekintetében igen 

érdekes tanulságokkal szolgálnak. Miután Ferdinánd király augusztusban elhatározta, hogy a püspökvár élére 

várnagyot állít, Pallavicini főhadimarsall hosszas egyeztetéseket kezdett a tisztségre jelölt lovaskapitánnyal. 

A tárgyalások folyamán Székely feltételeit 11 pontban nyújtotta be. 320 89 Ezek közül – a fizetését, ellátását és 

31584 MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 26. fol. 42–51. 1554. augusztus 12., Bécs, ill. Acsády, 

1888/2. 72–73. 

31685 A téma legalapvetőbb összefoglalása: Gecsényi, 1991/2. 148–149. Győr középkorból származó 

városszerkezetének tagolódására: Borbíró–Valló, 1956. 50–72. és Jenei F., 1971. 121–122. 

31786 Lásd például ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 152–153. 

31887 Villányi, 1882. 33–34. és Gecsényi, 1976. 204. Az 1554. évi erődítési állapotokra (a túl nagy területtel 

pénz és idő hiányában még nincsenek készen, nincs elég mesterember és a magas vízállás is akadályozza a 

munkát stb.) lásd még: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. E. fol. 5–6. Sforza Pallavicini Miksa 

főherceghez. 1554. szeptember 5., Bécs. 

31988 Székely 1543-ban – egy bizonyos Thulich Andrással együtt – még Mórichidán szolgált kapitányként 

(„capitanei in Morychyda”), feltételezhetően az ottani Rába-átkelő védelmére. 1552 július–augusztusban a 

török elleni hadjáratban 100 lovasával Erasm Teufel parancsnoksága alatt mezei szolgálatot teljesített, így 

elképzelhető, hogy még a palásti csatában is részt vett. Novemberben 86 huszárjával ő is ott volt a Győr 

mellett táborozó királyi csapatok sorában, ahonnan azután 1553-ban került Lévára lovaskapitánynak. Az 

említés sorrendjében, 1543: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Székely Miklós [és Thulich András] 

levele Nádasdy Tamáshoz. 1543. március 3., Mórichida; 1552: MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 3. 

fol. 177–178. és ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 67. Konv. C. fol. 29–30.; 1553: MOL E 185 MKA 

Nádasdy cs. lt. Tétel 3. fol. 136–137. Vö. még: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Székely Miklós 

levele Nádasdy Tamáshoz. 1554. július 10., Léva. 

32089 „Postulata egregii Nicolai Zekel capitanei Regiae Maiestatis etc. de et super castellani offitio in arce 

Jaurini per eum suscipiendi die Xxii Augusti anni Liiii.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. D. fol. 

43–44. Egy másolata Nádasdy Tamás számára: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza

utasítását érintők mellett – a leglényegesebbek a következők voltak: A huszárkapitány kérelmezte, hogy a 

Léváról magával hozott 60 lovasa legalább részben a várban állomásozhasson, ott kizárólag katonák 

szolgáljanak, azaz a kanonokokat költöztessék ki onnét, a székesegyházat pedig rombolják le. A feltételekről 

azután Miksa főherceg felszólítására Pallavicini és Nádasdy nádor külön véleményt készített. 

A főhadimarsall többségében ugyan támogatta Székely kívánalmait, a lovasoknak a várban történő 

elszállásolását viszont egyértelműen ellenezte, a már addig is részben élelemraktárnak használt székesegyház 

lerombolását pedig további megfontolások tárgyává tette. 321 90 Úgy vélte, hogy a lovasoknak a városban kell 

állomásozniuk és azok felett a városban 93szolgáló lovas-főkapitánynak (supremus equitum capitaneus in 

civitate constitutus) kell parancsolni. 322 91 A Győrben szolgáló mintegy 600 magyar gyalogosból ugyanakkor 

továbbra is 200-at kívánt Székely (illetve két alvárnagya) közvetlen parancsnoksága alatt a várban tartani. A 

maradék 400 gyalog pedig a városban tartozott szolgálni. Közülük kétszáznak Tóth Bálint és Nagy Balázs, a 

várbeli gyalogok korábbi kapitánya alatt kellett állandó őrszolgálatot teljesíteni, míg a maradék 200 főt az 

ugyancsak a városban állomásozó naszádosok jelentették. 323 92 Pallavicini kormányzósága idején ugyanis a 

Komáromból Győrbe átrendelt Kovács Lőrinc győri naszádoskapitány (Hauptmann auf dem Wasser zu 

Raab) vezetése alatt megjelentek a „vízi hajdúk”, akik azután kisebb megszakításokkal a törökkor végéig ott 

is állomásoztak a megerődített városban. 324 93 Az uralkodó fizette két német gyalogoszászlóalj szintén 

részben a várban, részben a városban volt elszállásolva. 

A kanonokok várból való kiköltöztetését viszont – a lovasok beszállásolásával ellentétben – a főhadimarsall 

teljességgel pártfogolta, hiszen katonai szempontoktól vezéreltetve igen veszélyesnek tartotta, hogy a török 

fennhatóság alá került káptalani jobbágyok szabadon járhattak be a várba és ott az „örök ellenségnek” 

mindent könnyen kikémlelhettek. Mivel véleménye szerint a város közepén volt egy megfelelő nagyságú 

templom, 325 94 ahol istentiszteleteiket megtarthatták, a várból való kitelepítésüket és így annak teljességgel 

katonai ellenőrzés alá vonását mindenképpen szükségesnek vélte. Székely mellett pedig maga is és továbbra 

is a jobban megerődített püspökvárban kívánta székhelyét tartani, amit Ferdinánd király a tárgyalások 

alkalmával érdeklődésére természetesnek tartott, hiszen a főhadimarsall a várnagy felettese volt. 326 95 

Székely másik ajánlója, Nádasdy Tamás véleménye egészen más szempontokból volt érdekes a bécsi 

hadvezetés számára. A nádor elsősorban azt hangsúlyozta, hogy Székellyel úgy kell Pallavicininek – Miksa 

főherceg jóváhagyásával – megegyeznie, hogy kinevezésével az uralkodó méltósága, az ország jogai és 

szabadságai ne szenvedjenek kárt. Véleménye jelentősen keresztezte a győri és a bécsi katonai vezetés 

érdekeit. Nádasdy a győri püspök jogai védelmében azt hangsúlyozta, hogy a magyarországi gyakorlatnak 

94megfelelően a várnagy a püspöknek is köteles esküt tenni, miként az Egerben is szokásos. Amennyiben 

pedig a püspök meghalna, a várat esküjének megfelelően az uralkodónak tartozik megvédeni, illetve 

átadni. 327 96 Noha Eger várnagyai (és ebben az időben egyúttal udvarbírái) ez időben valóban mind a 

Pallavicini Nádasdy Tamáshoz írott levelének melléklete. 1554. augusztus 28., Győr. 

32190 Ez végül sohasem valósult meg. Ebben a püspök, a káptalan és a magyar rendek ellenállása mellett 

szerepet játszott a Magyar Kamara is, amelynek Ferdinánd király 1554. szeptember 9-én kikérte véleményét 

az ügyben. A kamara álláspontja a főtisztek javaslatának kategorikus elutasítása volt. Bedy, 1936. 7. és 

Kapossy, 1956. 50.: No. 63. 

32291 „Sfortiae Marchionis Pallavicini etc. super adiunctis egregii Nicolai Zekel etc. postulatis de 

suscipiendo castellani officio in arce Jauriensi opinio ea est, die 22 Augusti anni [15]54.” ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 73. Konv. D. fol. 41–42. és egy másolata: Uo. Fasc. 74. Konv. A. fol. 14–15., továbbá 

egy Nádasdy nádornak megküldött kivonatolt változat: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza 

Pallavicini Nádasdy Tamáshoz írott levelének melléklete. 1554. augusztus 28., Győr. 

32392 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. D. fol. 51–52. Sforza Pallavicini I. Ferdinándhoz. 1554. 

augusztus 23., Ráró. 

32493 Havi fizetése összesen 53 magyar forint 60 dénár volt. MOL E 144 MKA Tört. eml. Belügy (Doboz 

1.) fol. 104. Kovács Lőrinc feltételezhetően az Udvari vagy a Magyar Kamarához. Dátum nélkül. A győri 

naszádosokra vö. még: Villányi, 1882. 96–97. és 1558: Deák Ferenc győri naszádosvajda. NÖLA SA Ständ. 

Akt. A–VII–14. fol. 14. 

32594 „Est praeterea in medio civitatis eiusdem ecclesia satis ampla, integra et levissimis sumptibus 

reformanda, in qua ipsi divina officia commodius multo, quam nunc in arcis ecclesia, quae Regiae Maiestatis 

etc. victualibus quasi repleda est, peragere possunt.” A templom alatt a Szent István vértanúról elnevezett 

városi plébániatemplom értendő. Bedy, 1939. 21. 

32695 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. D. fol. 15–18. I. Ferdinánd Sforza Pallavicinihez. 1554. 

augusztus 8., Bécs.

királynak, mind a püspöknek esküt tettek 328 97 – azaz Nádasdy állítása megfelelt a valóságnak –, a katonai 

érdekeket képviselő főhadimarsall érvelése ellen hevesen tiltakozott. 

Pallavicini elutasító véleményét azzal támasztotta alá, hogy a győri várban szolgáló katonaságot és magát 

Székelyt – ellentétben az egri végváriakkal – nem Magyarország jövedelmeiből, hanem az osztrák 

tartományok segélyeiből fizetik, amiben viszont a főhadimarsallnak volt teljesen igaza. 329 98 Emiatt úgy 

vélte, a várnagy mindenképpen az uralkodónak tartozik hűségesküt tenni, amint ez szeptember második 

felében Bécsben a magyarországi hadügyet irányító Miksa főherceg előtt meg is történt. 330 99 Ez pedig azt 

jelentette, hogy noha nehézségek árán, de országos szinten ebben a kérdésben a katonai érdekek 

érvényesültek a rendi érdekekkel szemben, helyi szinten pedig a főhadimarsall és a helyőrség befolyása 

jelentősen korlátozta a vár birtokosának, a püspöknek az autoritását. A korlátozás alapjául pedig egy témánk 

szempontjából az egész törökkorban mindvégig meghatározó nyomós érv szolgált: aki a katonaságot fizette, 

az egyértelmű beleszólást, sőt nem ritkán kizárólagos hatáskört követelt annak irányításába. Győr és a hozzá 

tartozó végvárövezet ez utóbbi esetnek lett a legtökéletesebb mintapéldája. 

1555 őszén – amidőn végleges határozat született arról, hogy a várat és a váralját együtt erődítik meg – a 

döntést meghozó bécsi hadvezetés bizonyára nem feledte a Székely kinevezése kapcsán felmerült jelentős 

hatásköri és egyéb katonai problémákat mind a főhadimarsall és a püspök, mind pedig saját maga és a nádor 

között. 331 100 A vár és a káptalani 95mezőváros erőddé formálása ugyanis – szigorúan várvédelmi 

szempontokon túl – egyszerre oldotta meg a katonai hatóságok előnyére a fent vázolt vitás ügyek szinte 

mindegyikét. Ezáltal a püspök és a káptalan érdekeit és joghatóságát a katonai érdekekkel szemben pusztán 

egyetlen rendelkezéssel és igen jelentős mértékben sikerült korlátozni. A két városrész struktúrájának 

egyetlen védelmi egységbe való átformálása ellen pedig még a püspök és a kanonokok sem emelhettek 

komolyan szót, hiszen ez ténylegesen városuk megmaradását szolgálta. 

Győr erődvárossá formálásának a bécsi haditanácsosok által meghozott döntését a fenti hatásköri érveken túl 

– most szigorúan várvédelmi szempontokból vizsgálva a kérdést – egy, az erődítéseket megvizsgáló 

bizottság javaslatai készítették elő. Miksa főherceg szeptember 9-én Bécs és Komárom építkezéseinek 

megszemlélésére, valamint annak megtárgyalására, hogy a jövőben miként lehetne azokat bástyákkal, 

árkokkal és más szükséges védművekkel tovább erődíteni, egy bizottságot küldött ki. Ennek hivatalos tagjai 

Pallavicini mellett Gabriel Kreuzer, az alsó-ausztriai tartományok ideiglenesen megbízott helytartója, a 

spanyol származású Hans Hoyos királyi tanácsos, Hermes Schallauzer, Bécs erődítéseinek főfelügyelője, 

valamint a magyarországi hadszíntéren többször megfordult Marzel Dietrich voltak. 332 101 Győrbe rajtuk 

32796 „Ne dignitas Maiestatis Regiae etc. laedatur et ne iuribus ac libertatibus regni praeiudicetur, demum, 

ut ipse castellanus etiam domino reverendissimo episcopo obligatus juratusque esse debeat, ne dominus 

episcopus habeat occasionem Suae Maiestati etc. conquerendi.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. 

D. fol. 61–62. Nádasdy Tamás Sforza Pallavicinihez. 1554. augusztus 26., Sárvár. 

32897 Lásd erre vonatkozóan ez egri várnagy eskümintáját 1562. május 13-ról: „Et casu, quo idem 

reverendissimus dominus meus episcopus (quem Deus diutissime servat) decederet e vivis, eadem fide 

promitto, quod hanc praefatam arcem nemini alii custodiam, tuebor et conservabo, quam solis ante iam 

nominatis dominis nostris principibus, similiter eciam nemini alii reddam ac resignabo, nisi illis solis.” 

(MOL E 136 MKA Div. inst. Tétel 6. fol. 116–117. Vö. még Sugár, 1992. 199–200. és Sugár, 1993–1994. 

69–71.) Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy eleinte Egerben is komoly vita tárgyát képezte, hogy a 

királyi várnagyok kinek tegyenek esküt. Vö. erre utasításaikat (1546–1549): MOL E 136 MKA Div. inst. 

Tétel 6. fol. 20–39. 

32998 „praesidia et ipsemet capitaneus non ex regni proventibus, sed ex haereditariarum provinciarum 

Austriae redditibus et voluntariis subsidiis intertenentur.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. D. 

fol. 63–64. Sforza Pallavicini Miksa főherceghez, Bécsbe. 1554. augusztus 28., Győr, ill. „nam ipse 

capitaneus iuratus esse debebit, non possem sane nec ipsum, nec alias gentes, quae ab Austria provincia Suae 

Regiae Maiestatis etc. nomine persolvuntur, cuiquam alio praeterque Suae Maiestati etc. obligare.” MOL E 

185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini Nádasdy Tamáshoz. 1554. augusztus 28., Győr. 

33099 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 52. és fol. 61. Miksa főherceg I. Ferdinándhoz. 

1554. szeptember 27., Győr. 

331100 A sors pikantériája, hogy Székely hamarosan Egerbe került várnagynak (1556–1557), ott viszont már 

mind az uralkodónak, mind a püspöknek esküvel tartozott. (Sugár, 1993–1994. 77–80. és MOL E 185 MKA 

Nádasdy cs. lt, Missiles, Székely Miklós Bornemissza Sebestyénhez, Nádasdy Tamás kapitányához. 1556. 

február 12., Eger és Uő Nádasdy Tamáshoz. 1557. június 3., Eger) Később lovaskapitányként ismét Győrben 

szolgált. 

332101 ÖStA KA AFA 1555/9/5. I. Ferdinánd utasítása biztosai számára. 1555. szeptember 9., Bécs. Gépelt

kívül szeptember 13-án „magistri Franciscus et Sigismundus architecti” és egy bizonyos „Petrus pictor” is 

megérkeztek, de biztosan jelen volt a szemle idején az ottani építkezési írnok, Veit Puechner és Bernardo 

Gabelli építőmester is. 333 102 A három pusztán keresztnevükkel említett személy alatt pedig nem másokat, 

mint az akkori esztendők két jelentős várépítészét, Franceso Benignót, Komárom és Győr építési felügyelőjét 

(Superintendent der Gebäu Raab und Komorn) és Sigismundo de Pratovechiót, a festő alatt pedig a későbbi 

jelentős hadiépítészt, ekkor tábori festőt (Feldmahler), Pietro Feraboscót kell értenünk, aki még Salm 

főhadparancsnok alatt kezdte szolgálatát. ők készítették tehát az első, később nyilvánvalóan tökéletesített 

terveket Magyarország egyik legmodernebb erődjének felépítéséről. Az első vázlatok és tervek megrajzolása 

és illuminálása pedig nyilván a festőművészként is ismert Ferabosco feladata volt. Mindez mégsem jelenti 

azt, hogy a győri várat – miként várerődítési irodalmunk véli – egyedül ő tervezte volna. 334 103 

A bizottság – noha nem teljes egyetértéssel, hiszen az óriási költségektől megriadva voltak, akik a csak 

püspökvár kiépítése mellett voksoltak 335 104 – végül a vár és a teljes 96káptalani mezőváros megerődítésére 

tett az uralkodónak javaslatot, noha ez a kiadások tekintetében valóban sokszorosát jelentette az előbbi 

verziónak. Hogy ezek nagyságáról csak megközelítő információval rendelkezzünk, érdemes megjegyezni, 

hogy 1554 tavaszán az akkor még palánképítkezések végleges befejezéséhez a Győrben szolgáló építész 

mintegy 30 000 rajnai forintot tartott szükségesnek. 336 105 Bécsben tehát mindezek figyelembevételével 

hozták meg a győri főkapitányság kialakulását jelentős mértékben elősegítő döntést, amely azután majd az 

1560-as évek második felére valósult meg. Az első komolyabb építkezések – továbbra is Pozsony, Győr, 

Moson és Sopron vármegyék ingyenmunkájának segítségével és némi pápai anyagi támogatással 337 106 – 

1555 végén már biztosan megkezdődtek, hiszen Pallavicini nevét mind a mai napig őrzi egy ekkor újonnan 

épített erődítmény, a Sforza-bástya. 1556 augusztusára azután a kidolgozott terveknek megfelelően öt bástya 

kialakítását kezdték meg. 

Az erődváros létrehozását célzó első intézkedések meghozatala tehát azt jelentette, hogy Győrben a katonai 

hatalom képviselői a püspökkel és a káptalannal szemben igen jelentős, már sohasem behozható lépéselőnyre 

tettek szert. A bécsi hadvezetés céljainak és érdekeinek megvalósítását végül az alsó-ausztriai nemes, Adam 

Gall 1556 tavaszán már egységesen a vár és a város, azaz egész Győr élére történő kinevezése koronázta 

meg. Ennek köszönhetően ő lett Győr első tényleges főkapitánya (Oberst/Grenzoberst zu Raab, supremus 

capitaneus Jauriensis), így ezután külön püspöki várnagy kinevezésére már nem volt többé sem szükség, 

sem lehetőség. Gallnak pedig – miként majd utódainak egészen a 17. század legvégéig – a magyar, rác és 

német lovas, gyalogos, valamint naszádos őrségen kívül már a város polgárai is engedelmességgel tartoztak. 

A főkapitány hatásköre Salm főhadparancsnok, majd Reinprecht von Ebersdorf, Erasm Teufel, Ehrenreich 

von Königsberg és Pallavicini főhadimarsall 1546 és 1556 közötti tevékenységének köszönhetően azonban 

jelentősen túlterjedt a Rába-parti erősség falain kívülre is, nevezetesen mindenekelőtt az osztrák rendek által 

fizetett őrségeket befogadó és a Balaton–Duna között fekvő sokat emlegetett végvárakra. 1556 elejére tehát 

megszületett a Rába-partjáról irányított győri főkapitányság. 

Miután az 1541 után eltelt bő egy évtizedben bebizonyosodott, hogy a törökök magyarországi 

berendezkedése tartós lesz, I. Ferdinánd hadvezetése 1556-ra Bécs és Alsó-Ausztria előterében, ezek 

átirata: ÖStA KA Memoiren 28/1334/11. pp. 221–223.: Beilage II.; Schallauzerre: Czeike, 1959–1960.; 

Hoyos megbízatására néhány iratot a napjainkig fennmaradt családi levéltár is őriz: Leeder, 1914. 43. 

333102 MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini Nádasdy Tamáshoz. 1555. szeptember 

13., Győr; Puechnerre lásd például: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. E. fol. 5–6. és ÖStA FHKA 

HKA Prot. Exp. Bd. 224. fol. 13.; Gabelli jelenlétére lásd: Pallavicini alább idézett szeptember 18-án kelt 

levelét („magister Bernhardy architectus”), valamint személyére lásd még: Pataki, 1931. 117. és Banfi– 

Maggiorotti, 1932. 82. 

334103 Benignóra: Pataki, 1931. 109. és Banfi–Maggiorotti, 1932. 81–82.; Pratovechio már 1554 őszén is 

járt egy alkalommal Pallavicininél Győrben: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 8–9. és fol. 

18. Miksa főherceg I. Ferdinándhoz. 1554. szeptember 19., Bécs; Feraboscóra (győri szerepének jelentős 

túldimenzionálásával): Banfi–Maggiorotti, 1932. 14–15. és Maggiorotti–Banfi, 1933/2. 157–161. 

335104 A nem egységes véleményekre lásd: ÖStA KA AFA 1555/9/16. Sforza Pallavicini Miksa 

főherceghez. 1555. szeptember 18., Győr és gépelt átirata: ÖStA KA Memoiren 28/1334/11. pp. 224–225.: 

Beilage III. Részletesen idézte már Villányi, 1882. 35–36. Vö. még: Banfi–Maggiorotti, 1932. 13.; 

Maggiorotti–Banfi, 1933/1. 9–10. és Gecsényi, 1984. 666. 

336105 Hametner, 1970. 79. 

337106 A pápai segélyre: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 164–165. Sforza Pallavicini 

Miksa főherceghez. 1554. október 11., Bécs és ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 5. 1555. März fol. 53–59., 

valamint Veress D. Cs., 1993. 38.

iztonságának garantálására külön védelmi övezetet szervezett – miként ugyanezt nagyjából szintén ez időre 

Karintia, Krajna és Stájerország védelmére a horvát–szlavón területeken is megvalósította. 338 107 Az osztrák 

rendek tehát elérték céljukat. Igen jelentős áldozatok árán, de megvalósulni látszott azon nagy célkitűzésük, 

hogy a törököt még saját tartományaik határán kívül, az uralkodójuk által kormányzott Magyarország 

területén tartóztassák fel. Gall főkapitány 1556. évi kinevezésével pedig véglegesen eldőlt az a kérdés is, 

amely még egy évtizede nyitva állt. Nevezetesen ő és utódai – a Mohács előtti bánokkal és az alsó részek 

főkapitányaival ellentétben – nem lettek, de nem is lehettek a Balaton és a Duna közötti országrész polgári 

kormányzói. Ez 97elsősorban azzal állt összefüggésben, hogy egyrészt ettől kezdve egészen a 17. század 

végéig a győri főkapitányi tisztséget idegen főtisztek töltötték be, másrészt maguk csak a határvédelem 

egyik, ugyan a meghatározóbb elemével, a végvárak katonaságával rendelkeztek, a vármegyei és nemesi 

csapatokkal nem. Ez a magyar rendek jelentős kiszorulását jelentette ennek az országrésznek a hadügyi 

kormányzatából és határvédelméből. 

A nemesi–rendi hadkiegészítésű kontingensek felett az elkövetkező másfél évszázadban a dunántúli 

főkapitányok, illetve – amennyiben a tisztséget betöltötték – a nádorok parancsoltak. ők a magyar rendek 

legfőbb hadügyi képviselőiként viszont mindig arra törekedtek, hogy (amennyire csak lehetséges) 

korlátozzák a győri főkapitányok hatáskörét. Be kellett látniuk, hogy az idegen főtisztek munkájának 

köszönhetően az ország védelme szempontjából az egyik legfontosabb területnek, a Győrtől délre fekvő 

végváraknak az irányításába szinte semmiféle beleszólásuk nem maradt. 1554 tavaszától céljaik 

megvalósítására kiváló lehetőségük adódott, hiszen ettől az időtől Nádasdy Tamás személyében ismét 

betöltötték a legmagasabb magyarországi főméltóság, a nádor tisztét. Törekvéseiket az is elősegítette, hogy 

ugyancsak Nádasdynak köszönhetően a dunántúli országos főkapitány tiszte az 1540-es évek második felétől 

igen megerősödött. Ez pedig – miként azt a következő fejezetben megismerheti az olvasó – jelentős 

mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az új nádor hadügyi téren igen tekintélyes hatáskörhöz jusson. 

984. Magyar főkapitányok a Dunántúlon (1546–1554) 

1546 elején történt lemondása után – Késás Pál tiszavirág-életű főkapitányságát, majd a tisztség rövid ideig 

tartó üresedését követően – Nádasdy Tamás 1548 májusától ismét a Dunántúl országos főkapitánya volt. Az 

1547-ben megüresedett tisztséget a magyar rendek és különösen a dunántúli nemesség mindenképpen 

mielőbb be kívánta tölteni, hiszen a törökökkel kötött békesség ellenére az ellenséges betörések tovább 

folytatódtak. A magyar rendek számára pedig létkérdés volt, hogy bécsi hadvezetés még csak éppen 

megkezdődő kísérletei mellett az országos főkapitányok révén maguk is minél jelentősebb mértékben 

kivegyék részüket területeik védelméből, valamint folytassák az általuk életre hívott országos főkapitányi 

rendszer hatékonyabbá szervezését. Témánk szempontjából e tekintetben a dunántúli rendek 1547 

januárjában Hídvégen, majd augusztus második felében Körmenden tartott részgyűlése bírt különös 

jelentőséggel. 

Az osztrák rendekhez hasonlóan – ugyan meglehetősen szorult lehetőségeik között, de – a dunántúli rendek 

is külön segélyekkel megszavazásával próbálták a Dráva és a Duna közötti terület védelmét fokozni. Januári 

hídvégi gyűlésükön ennek érdekében az országos hadiadón kívül minden portára egy forintnyi, két részletben 

teljesítendő külön adót vetettek ki. Mivel tisztában voltak azzal, hogy az adó behajtása meglehetősen 

hosszadalmas – katonák felfogadásához viszont azonnali összegekre volt szükség –, kötelezték a birtokos 

nemeseket, hogy jobbágyaik adójának egynegyedét maguk előlegezzék meg. A befolyt segélyekből 400 

könnyűlovast kívántak tartani, négy csapatra osztva és a legveszélyeztetettebb helyekre rendelve azokat. A 

100 fős huszárcsapatok élén a Balatontól délre Pácodon Porkoláb Márton, Csurgón és Berzencén pedig 

Horváth Márk, míg attól északra Devecserben Pethő Péter, Pápán pedig Szarka Pál álltak volna. 339 1 Az 

előbbiek feladata Baranya és Zala, míg az utóbbiaké Vas és Sopron megyék védelmének segítése volt a török 

portyázókkal szemben. Ennek érdekében Pethő és Szarka az általuk tartott lovasokból összesen 50 főt 

Tapolca városába tartozott küldeni, amely a Veszprémből jövő utat védelmezte. A négy kapitánynak a 

hírszerzési, mustra- és fizetési ügyekben segítőül devecseri Choron Jánost, valamint Nádasdy Tamás ismert 

familiárisát, Csányi Ákost rendelték. A Rába fontosabb hídjainak (Pápoc, Kesző és Bodonhely) védelmére 

ugyanakkor Nádasdy Tamástól nyolc puskás gyalogokat kértek, akiket szintén a hadisegélyből kívánták 

fizetni. 340 2 Ismerve azonban a hadiadó beszedésének körülményeit, a kontingensek jelentőségét nem szabad 

338107 Az igen jelentős irodalomból: Vaníèek, 1875. 26–34..; Amstadt, 1969. 19–52.; Rothenberg, 1970. 

33–39. és Kaser, 1997. passim. 

3391 Porkolábra, aki 1549-ben már Nádasdy Tamás kapitánya volt: Timár, 1989. 63.; Horváthra: Szakály, 

1987. 48.; Pethőre: Pálffy, 1998. 158. és őze, 1996. passim; Szarkára: Komáromy, 1911. 537–546. 

3402 MOE, III. köt. 65–66. és 73–77.: No. I. Choronra: Mednyánszky, 1885. és Csányira újabban: őze,

túlértékelnünk, hiszen az előírt számban és hosszabb ideig bizonyosan nem szolgáltak az említett helyeken. 

A dunántúli rendek újabb szükség-intézkedéseiket augusztus 22-én Körmenden tartott gyűlésükön hozták 

meg. Az uralkodóval, a Magyar Kamarával és Salm főhadparancsnokkal való egyeztetésüket követően 

portánként újabb 1 forint 20 dénárnyi segélyt hagytak jóvá. Ezt támasztja alá, hogy a fenti összegből 20 

dénár a kamarát illette volna – ezt viszont kérelmükre az uralkodó csapataik fizetésére átengedte nekik –, 80 

dénárt saját hadaik tartására kívántak fordítani, míg a maradék 20 dénárból a Szigetváron, Kaposújváron, 

Vitányban, Gesztesen és más várakban szolgáló katonaságot akarták segíteni. 99Az előbbi összegeket az 

említett Choron Andrásnak, míg az utóbbiakat Salm főhadparancsnoknak kellett átadniuk. A helyzet tehát 

januárhoz képest annyiban változott, hogy az idegen főhadparancsnok a rendek által megszavazott külön 

segély egy részének felhasználására is engedélyt kapott uralkodójától. 341 3 

A körmendi részgyűlésen a dunántúli rendek a fenti intézkedések mellett még egy igen fontos kérdésben 

fejtették ki uralkodójuknak határozott szándékukat. Nevezetesen: az üresedésben lévő dunántúli főkapitányi 

tisztségre egyhangú szavazattal és megegyezéssel monyorókeréki Erdődy Péter, a későbbi neves horvát– 

szlavón bánt (1557–1567) választották meg, 342 4 akinek a feladata – Szigetvár székhellyel – többek között 

éppen a segélyeikből felfogadott csapatok vezetése lett volna. Artikulusaik sorában erről azonban végleges 

határozatot nem hozhattak, egyrészt mert maga a kinevezés az uralkodó jogköre volt, másrészt Erdődy 150 

huszár élén V. Károly császár zsoldján éppen a schmalkaldeni háborúban teljesített szolgálatot. 343 5 A rendek 

akarata mégis egyértelmű volt: újra be kívánták tölteni a főkapitányi tisztséget és az általuk fizetett 

csapatokat – Ferdinánd király akaratával ellentétben – az ő parancsnoksága alá kívánták rendelni. 

A magyar uralkodó igyekezett kihasználni a bécsi hadvezetés pozícióinak megerősítése szempontjából 

kedvező helyzetet, a főkapitányi tisztség üresedését – ami egyébként hosszabb időre neki sem állt érdekében. 

Miután Várday helytartótól és Salm főhadparancsnoktól értesült a rendek körmendi határozatairól – többek 

között Erdődy megválasztásáról – az ez időre már szétoszlott rendekhez szeptember 16-án követségbe küldte 

a vidék egyik legtekintélyesebb birtokosát, Batthyány Ferencet. 344 6 A főúr feladata a rendek ismételt 

összehívása mellett az uralkodó akaratának számukra történő kinyilvánítása volt. Ferdinánd a rendekhez 

küldött követének adott utasítás szerint a körmendi végzéseket szinte teljességgel jóváhagyta. A részgyűlés 

határozataihoz pusztán egyetlen – témánk szempontjából viszont rendkívül érdekes – kiegészítést fűzött 

hozzá. A rendek által egyhangúlag dunántúli főkapitánnyá választott Erdődyt kész volt a tisztségre kinevezni, 

hogy ő a hadiadóból tartott katonaság élén, Szigetvár székhellyel vegye fel a küzdelmet a török portyázókkal 

szemben. A megválasztott főkapitány hatáskörét azonban egy érdekes kitétellel igyekezett csökkenti. Előírta, 

hogy Erdődy Salm főhadparancsnoknak köteles engedelmeskedni, aki viszont nagyobb ellenséges akciók 

alkalmával csapataival tartozott segíteni a magyar főkapitányt. 345 7 

Ferdinánd király törekvései mind a rendek által megajánlott külön segély felhasználása, mind a dunántúli 

főkapitány hatáskörének korlátozása terén Salm főhadparancsnok befolyásának és szerepének növelésére 

irányultak. Csakhogy ebben az esetben az uralkodónak nem sikerült a rendek érdekeit csorbítania. Azok 

ugyanis teljes joggal és hasonlóképpen ragaszkodtak a saját segélyeikből fizetett katonaság irányításához, 

miként a bécsi 100hadvezetés, a főhadparancsnokok, majd a főhadimarsallok az osztrák rendek fizette 

csapatok és várőrségek vezetéséhez. A rendek és az uralkodó közötti képzeletbeli inga tehát teljességgel nem 

borulhatott fel. S erről elsőként Ferdinánd királynak a rendekhez küldött biztosa, maga Batthyány 

gondoskodott. 

A Körmendről szétoszlott rendeket a hadügyi jogkörüket korlátozni akaró uralkodó szándékát felismerő 

egykori horvát–szlavón bán utasítása ellenére 346 8 sem hívta össze. Döntését azzal az indokkal igyekezett 

1996., valamint Szalay, 1861. passim és Komáromy, 1907. 121–156. 

3413 MOE, III. köt. 69–72. és 85–92.: No. IV–V. 

3424 „postquam dominus Thomas Nadasdy hoc oneris acceptare noluerit, Petrum Erdewdy, quem communi 

voto et consensu in Kermend domini Praelati, Barones et Nobiles ad hoc elegisse dicuntur, comitatuum 

Tansdanubianorum et etiam in Zygeth supremum capitaneum esse …” Uo. 90.: No. V. 

3435 Martian, 1910. 53. 

3446 MOE, III. köt. 89–92.: No. V. I. Ferdinánd utasítása Batthyány Ferenc részére. 1547. szeptember 16., 

Prága. 

3457 „Ipse autem Petrus Erdewdy obediat capitaneo generali Suae Majestatis, qui habet in mandatis a Sacra 

Regia Majestate, ut si qua in re opus foret, hostilitatesque sive internorum, sive externorum hostium tanta 

imminerent, contra quem solus Petrus Erdewdy non esset sufficiens, et per eum requireretur, mox illi cum 

aliis gentibus regiis succurrere eique auxilio esse debet.” Uo. 90.: No. V. 

3468 „Inprimis dominus Franciscus Batthyani, jussu Sacrae Regiae Majestatis, dominos Praelatos, Barones 

et Nobiles trans Danubium existentes, qui [vigesima] secunda die Augusti proxime praeteriti in Kermend

alátámasztani, hogy erre külön királyi rendelet hiányában nem volt meg a felhatalmazása, noha – miként azt 

neki maga uralkodója fejtette ki – a rendek egybehívására instrukciójának erejénél fogva minden hatalma 

meglett volna. I. Ferdinánd emiatt végül november közepén kénytelen volt belenyugodni abba, hogy 

Batthyány majd csak a hamarosan sorra kerülő nagyszombati diétán értesíti a dunántúli küldötteket az 

uralkodó döntéseiről és akaratáról körmendi végzéseik kapcsán. 347 9 

Az 1547 decemberének első napjaiban megnyílt országgyűlésen azután a rendek a közigazgatás- és 

hadtörténet-írásunk által oly sokat, de oly helytelen értelmezésben emlegetett 20. törvénycikkben a dunántúli 

nemesség előző nyári döntéséhez hasonlóan, de immáron rendes dekrétum keretébe foglalva határoztak a 

dunántúli főkapitányi tisztség mielőbbi betöltéséről. Az artikulus kimondta, hogy ecsedi Báthory András 

mellé „őfelsége a Dunán túlra az országnak egy második főkapitányát nevezze ki”, aki vagy Szigetváron, 

vagy Pápán, vagy Kanizsán, esetleg más szükséges helyen lakjék. 348 10 A 20. törvénycikk tehát az eddigi 

irodalom elképzelésével ellentétben nem a második országos főkapitányság, a dunántúli felállításáról, 349 11 

hanem Késás Pál elhunytát követően pusztán a tisztség újonnan történő betöltéséről rendelkezett, noha erre – 

az utókor történészeit félrevezetve – valóban nem tett konkrét utalást. 350 12 

Az 1548. február 22-én I. Ferdinánd király által szentesített 20. törvénycikk értelmében a dunántúli 

főkapitány tisztét azonban nem az országrész rendjeinek korábbi jelöltje, Erdődy Péter, hanem immáron 

másodszor Nádasdy Tamás nyerte el. Az országgyűlés rendelkezését követően Várday helytartó és Salm 

főhadparancsnok tárgyalásokat kezdett Nádasdyval, aki végül – ugyan igen komoly feltételek fejében – 

május 4-én kész volt megegyezni a magyarországi hadügy két irányítójával. 351 13 Sárvár ura feltételei között 

elsőként a főkapitány parancsnoksága alatt közvetlenül álló 100 lovas számának duplájára való emelését 

kérelmezte, azzal az 1542. évi kinevezésének idejéből már ismert kitétellel, hogy közülük 25 főt 

szervitoraiból nevezhessen ki. Ezen kontingens mellé igényelt még 300, az uralkodó által fizetett lovast, 

valamint 36 gyalogost, hogy az ekként összesen több mint 500 főnyi katonasággal szükség esetén tényleg 

hatékonyan léphessen fel a törökökkel szemben. 

101Hasonlóképpen szigorú feltételként szabta a tisztség elvállalásakor Nádasdy a főkapitánysága alá rendelt 

katonaság rendszeres, havi megmustrálását, a hadiadót és egyéb országos jövedelmeket kezelő Magyar 

Kamarától pedig az időben történő zsoldfizetést. Érvelése szerint, amennyiben a zsold elmarad, a fizetetlen 

katonasággal nem tud megfelelően szolgálni. 352 14 Mindezeken túl saját fizetésére – Báthory András 

főkapitánytársához hasonlóan – havi 300 forintot követelt, továbbá külön pénzkeretet kért a védelem 

biztosításához nélkülözhetetlen kémek tartására, valamint a határvédelmet irányító idegen és magyar 

főtisztekhez, illetve az uralkodóhoz küldendő követei költségeire is. Ezek fejében kész volt, bárhová is 

rendelné az uralkodó, csapataival elutazni és Salm főhadparancsnokkal minden módon együttműködni. Az 

utóbbinak való engedelmességről viszont – Ferdinánd király korábbi szándékával ellentétben – az új 

főkapitány és az uralkodó megbízottainak szerződésében már szó sem esett. A rendek tehát elérték 

akaratukat, fenyegetett pozícióikat megőrizték, miközben ennek ellenére Ferdinánd király is elégedett 

lehetett, hiszen a legalkalmasabb személyt találta meg a már egy esztendeje üresedésben lévő tisztségre. 

Nádasdy második dunántúli főkapitánysága (1548–1552) az előzőnél sokkal eredményesebb volt, jóllehet 

ezúttal is csak négy és fél esztendőn át viselte tisztét. Feladatainak hatékonyabb ellátását tapasztaltsága 

mellett az is megkönnyítette, hogy háborúkkal teli előző főkapitányságához képest ekkor az 1547. évi 

Habsburg–oszmán békekötésnek köszönhetően 1552 nyaráig komolyabb támadás nem érte a dunántúli 

végeket. Nádasdy pedig kihasználta a viszonylagos békességet és elsősorban a Balatontól délre-délnyugatra 

fekvő területeken, Szigetvár hátországában fejtett ki igen fontos szervezőtevékenységet. Ezen a területen 

főkapitánysága idején – ugyan részben még Salm főhadparancsnok gyámkodásával – olyan védelmi övezetet 

jött létre, amely azután egészen 1566-ig képes volt feltartóztatni az erejük teljében lévő török hódítókat. 353 15 

congregati erant, convocet, si non omnes, praecipuos tamen ex illis.” Uo. 89.: No. V. 

3479 Uo. 72. és Uo.: 2. jegyz. 

34810 CJH, 200–201.: 1547: 20. tc. és az uralkodói válasz: Uo. 216–217. 

34911 Az eddigi hibás elképzelésekre: Szekfű, 1935. 88. és 184–192.; Ember, 1946. 253.; Marosi, 1974. 34.; 

Szántó, 1980. 40.; Szabó J. Gy., 1982. 6. és Marosi–Nagy, 1985. 202–203. 

35012 Az 1547. évi 20. törvénycikk kritikájával eddig két kisebb tanulmányunkban foglakoztunk. Pálffy, 

1996/1. 81–84. és Pálffy, 1997/4. 60–62. 

35113 MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 1. No. 27. 

35214 „nam si stipendium defuerit, cum gentibus insolutis neque ad commodum, neque pro dignitate Regiae 

Maiestatis servire poterit.” Uo. 

35315 Ezzel kapcsolatban lásd általánosságban: Csorba, 1974. és Pálffy, 1996/2. 180–185. és 191.

Ennek a védőzónának a kiépítésében elsősorban egyik patronáltja, tarkői Tahy Ferenc szigetvári főkapitány 

(1550–1553), valamint számos – várkapitányként szolgáló vagy várbirtokosként a Dél-Dunántúlon élő – 

familiárisa volt segítségére. 

A dél-dunántúli védelmi övezet önállósodását, azaz a főhadparancsnokok, majd a Ebersdorf és Sforza 

főhadimarsallok ellenőrzése és igazgatása alóli fokozatos kicsúszását Nádasdy erőteljes fellépése, páratlan 

kapcsolatrendszere és elismertsége mellett még több fontos tényező segítette elő. Egyrészt a főkapitányi 

hadak egy jelentős része, az említett 200 lovas fele és 150 hajdú ebben az időben továbbra is és állandóan a 

baranyai–somogyi várláncolat kulcsában, Szigetváron teljesített szolgálatot, 354 16 ami már önmagában is igen 

megerősítette az idegen főtisztekkel szemben a dunántúli főkapitány itteni befolyását. Másrészt és ez volt a 

lényegesebb változás, Nádasdy második főkapitánysága alatt egyre több várba (Kaposvár, Babócsa, Lak, 

Somogyvár) került Ferdinánd király magyarországi 102és külföldi jövedelmeiből (és nem a rendek által 

megszavazott hadiadóból) fizetett őrség. Ezek felett azonban a tényleges irányítást az arra elvileg utasított 

főhadparancsnokok és főhadimarsallok helyett fokozatosan Nádasdy vette át. 

Ennek köszönhetően Nádasdy előző főkapitányságával ellentétben, amidőn pusztán a dikából felfogadott 

vagy a vármegyék által kiállított, csekély létszámú és csak időlegesen szolgáló csapatokkal rendelkezett, 

most már valóban komolyabb katonaság felett kezdett parancsnokolni. A főkapitány és az általa kézben 

tartott királyi várkapitányok térnyerésével magyarázható tehát, hogy Ebersdorfnak, majd még inkább 

Pallavicininek a Balatontól délre fekvő terület határvédelmének irányításába egyre kisebb beleszólása 

maradt. A dunántúli főkapitány helyzetét ugyanakkor a természetföldrajzi viszonyok is jelentősen segítették, 

hiszen a nagy távolságok és a Balaton képezte határvonal miatt nem is nagyon volt már többé lehetőség a 

tótól északra és délre fekvő területek, azaz az egész Dunántúl hadügyének egy kézben történő irányítására. 

Mindez végső soron azt jelentette, hogy az országos főkapitány pozíciói a magyarországi hadügy 

irányításában jelentősen megerősödtek. Nádasdy tehát ezekben az esztendőkben, elsősorban a Dunántúl 

délnyugati részén nemcsak megtorpedózta a bécsi hadvezetés 1547-ben Erdődy Péter kinevezése kapcsán 

kifejtett törekvéseit, hanem még erősítette is a magyar rendek dunántúli és egyúttal országos pozícióit. Ez 

még annak ellenére is igaz volt, hogy a Győr szomszédságában fekvő várak katonaságának irányítására – 

miként megismertük – Nádasdy befolyása még közeli sárvári udvara ellenére is rohamosan csökkent, sőt 

gyakorlatilag ugyanúgy elveszett, mint az idegen főtiszteknek a Balatontól délre fekvő területeken. 

Noha Nádasdy befolyásának erősödése a hadügy területén számos tekintetben sértette a bécsi hadvezetés 

érdekeit, az együttműködni kész Salm főhadparancsnok hamar belátta, hogy rengeteg magyarországi feladata 

mellett nemhogy káros, hanem egyenesen hasznos számára Nádasdy dél-dunántúli tevékenysége. Hatásköre 

ezáltal ugyan csökkent, viszont egy olyan területen tehermentesítette őt a dunántúli főkapitány, amely 

egyrészt nem esett a törökök legfőbb hódítási irányvonalába, Bécs felé, másrészt amelynek ekkor még elég 

jelentős hátországa volt, benne többek között éppen Nádasdy kanizsai uradalmával. Ezzel a rugalmassággal 

magyarázható, hogy Salm és helyettese, Ebersdorf nem léptek fel kíméletlenül Nádasdyval szemben, sőt 

elismerték szerepét. A magyar rendeket képviselő helytartó, Várday Pál és maga Nádasdy is belátta, hogy az 

idegenből érkező, nélkülözhetetlen segélyek miatt engedményekre kényszerülnek, és még mindig jobb az 

ezek árán való együttműködés, mint az állandó összeütközés. Ennek köszönhető, hogy ezekben az 

esztendőkben már mindkét fél komolyan számít(hat)ott a másik katonai segítségére, és fel sem merült, hogy 

kétségbe vonja a másik támogatásának szükségességét a határvédelem hatékonyabb ellátása érdekében. 

Mindez ragyogóan tükröződik abból a tervezetből, amelyet 1548-ban a helytartó és tanácsosai a februárban 

befejeződött országgyűlés szorgalmazására (3. tc.) az alábbi formában dolgoztak ki: 355 17 

35416 1549: MOL E 136 MKA Div. inst. Köt. 1. fol. 9–13. és MOL E 21 Ben. res. 1549. hónap és nap 

nélkül. Több hibával kiadta: Thallóczy, 1877. 171–172., valamint újra Illésy, 1897. 115–118. Részletesen 

idézte még: Szendrei, 1888. 418–419.; 1551: „Nam praeter ducentos equites, ad quos ego a Vestra 

Sacratissima Maiestate ordinem habeo, et pedites Zygethyenses, nullae gentes sunt. Ex illis quoque ducentis 

equitibus centum teneo in Zygeth, cogitet Vestra Sacratissima Maiestas, quid cum centum equitibus facere 

possim.” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Nádasdy Tamás I. Ferdinándhoz. 1551. február 5., 

Kanizsa; 1552: Uo. Nádasdy Tamás Ehrenreich von Königsberghez. 1552. május 31., Léka. 

35517 „Limitacio equitum et peditum circa Danubium in arcibus ac fortaliciis ac penes capitaneos generalem 

et supremos durantibus induciis collocandorum.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 55. Konv. B. fol. 155– 

164., ill. egy bevezetőjében rövidebb, de adataiban csaknem megegyező változat: MOL E 211 MKA Lymbus 

Series II. Tétel 3. fol. 3–8. Ez utóbbi kiadása: Illésy, 1892. 544–547. Vö. még: Takáts, 1908. 263.

103A helytartóság 1548. évi tervezete a Dráva és a Duna közötti végvárakban 

szükségesnek ítélt katonaságról Nádasdy Tamás dunántúli országos főkapitány 

és Niklas Graf zu Salm királyi főhadparancsnok szolgálatában 

végvár archibu 

sier 

lovas gyalogos naszádos összesen 

Szigetváron és Nádasdy 

Tamás főkapitány mellett 

– 1000 400 – 1400 

Kaposújvár – – 25 – 25 

Lak – – 16 – 16 

Babócsa35618 – – 50 – 50 

Pácod – – 12 – 12 

Somogyvár – – 32 – 32 

Szentjakab, Fajsz, Orda, 

Fonyód, Bajom, Mesztegnyő, 

Szőcsény, Csákány 

és Marót 

– – – – – 35719 Palota – 100 80 – 180 

Veszprém – 150 100 – 250 

Sümeg – 50 16 – 66 

Tihany – 24 16 – 40 

Csesznek – 5 10 – 15 

Vázsony – 6 10 – 16 

Lövöld – 25 35820 – 25 

Döbrönte – 5 – – 5 

Gesztes – 10 20 – 30 

Vitány – 3 12 – 15 

Tata – 40 80 – 120 

Szentmárton – 12 32 – 44 

104végvár archibu 

sier 

lovas gyalogos naszádos összesen 

a főhadparancsnok mellett és 500 

Komáromban, illetve a 

szomszédos végvárak (Győr, 

Pápa, Nyitra) védelmére 

1500 1000 – 3000 

Győr(ben még) – – 300 – 300 

Komárom – – 500 500 1000 

összesen 500 2930 2711 500 6641 

A fenti őrséglétszámokkal ugyan valóban kedvező alkalom nyílt volna arra, hogy Nádasdy főkapitány és 

Salm főhadparancsnok, valamint helyettese, Ebersdorf hadimarsall zökkenőmentesen lássák el a Dunántúl 

védelmét, miként a fentiekben megismerhettük, ez a tervezet ilyen formában csak igen kis mértékben 

valósult meg. 359 21 A kimutatás készítői persze hallgattak arról, milyen jövedelmekből kellene a fenti 

katonaságot konkrétan fizetni. Ez teljességgel érthető, hiszen ennek megoldása áthidalhatatlan nehézségeket 

jelentett számukra. A létszámjegyzék után számba vették a magyarországi és horvát–szlavón területek 

váraiba szükségesnek vélt katonaság zsoldját (kb. 480 500 magyar forint), valamint az ország ekkori 

bevételeit (mintegy 252 400 magyar forint), ami után elszomorító eredményre jutottak. Az utóbbiak ugyanis 

pusztán fele részben lettek volna elégségesek a zsoldkiadásoknak, még akkor is ha minden dénárt erre 

fordítanak. Ennek következtében a helytartó és tanácsosai úgy vélték, Nádasdy főkapitánynak ténylegesen 

csak arra lehet ereje és befolyása, hogy Szigetváron és az annak hátországában fekvő várak védelmét 

szervezze, miközben Salmnak és Ebersdorfnak a Dunántúl északi felének, valamint a Pozsonytól keletre 

35618 A szomszédos kisebb várakat birtokosuk, Báthory András tartozott ellátni. 

35719 A tervezet szerint ezeket a megerődített helyeket Nádasdy főkapitánynak kellett megszemlélnie és a 

védelem szempontjából használhatatlanokat leromboltatnia. 

35820 A lövöldi gyalogosokat a karthauzi kolostor perjelje, Péter tartozott kiállítani. A perjelre: Németh P., 1993–1994. 

374–375. 

35921 Erre vonakozóan vö. MOL E 136 MKA Div. inst. Köt. 1. fol. 9–13. és Thallóczy, 1877. 171–172., 

valamint Illésy, 1897. 115–118.

fekvő – témánk szempontjából most érdektelen – területeknek a biztonságáról kell gondoskodnia. 

Ezt az elképzelést támasztja alá a helytartóság 1550-ben készült újabb tervezete is, 360 22 amelyben már 

maguk az összeállítók is elkülönítették a Nádasdy főkapitány és az idegen főtisztek által a Dunántúlon 

igazgatott várakat, és amelyet – az előző kimutatással való részbeni egyezései ellenére – eddigi zavaros 

adatközlései miatt mindenképpen szükségesnek vélünk most újra közzétenni: 

36022 „Regestum Posonii reformatum. Numerus equitum et peditum citra Danubium in arcibus et fortaliciis 

collocandorum.” és „Numerus equitum et peditum per dominum generalem in arcibus et fortaliciis 

collocandorum.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 56. Konv. A. fol. 104–107. és egy másik példánya: Uo. 

fol. 110–111. Félreértelmezve néhány adatát közölte: Takáts, 1908. 264.

105Tervezet a dunántúli végvárakba szükséges lovas és gyalogos katonaságról 1550-ben 

Nádasdy Tamás dunántúli főkapitány parancsnoksága alatt 

végvár lovas gyalogos összesen 

Szigetváron és Nádasdy Tamás 865 400 1265 

főkapitány mellett 

Kaposújvár 25 25 50 

Lak 16 16 32 

Babócsa 50 32 82 

Pácod 12 12 24 

Somogyvár 32 32 64 

összesen 1000 517 1517 

Tervezet a Balaton és Duna közötti végvárakban állomásoztatandó lovas és gyalogos 

katonaságról 1550-ben Niklas Graf zu Salm főhadparancsnok irányítása alatt 

végvár lovas gyalogos összesen 

Salm főhadparancsnok 1070 1000 2070 

mellett 

Palota 100 80 180 

Veszprém 150 100 250 

Sümeg 50 16 66 

Tihany 24 16 40 

Csesznek 5 10 15 

Vázsony 6 10 16 

Lövöld 25 361 23 25 

Döbrönte 5 – 5 

Gesztes 10 20 30 

Vitány 3 12 15 

Tata 40 80 120 

Szentmárton 12 32 44 

Győr – 300 300 

Komárom – 500 + 500 naszádos 1000 

összesen 1500 2676 4176 

106Bár a Balaton-felvidéki várakba 1552-ig királyi őrség nem, pusztán a dikából felfogadott alkalmi csapatok 

kerültek, az 1548. évi és 1550. évi két tervezet adatainak ismeretében nem csodálkozhatunk azon, hogy Salm 

főkapitány kezdeti intézkedései után Ebersdorf, majd utódai, Ehrenreich von Königsberg és Sforza 

Pallavicini szinte már egyáltalán nem foglalkoztak a dél-dunántúli végekkel. A magyar rendek és az idegen 

főtisztek között tehát az 1550-es évek elejére megszületett a kompromisszum. Az idegenből érkező 

tekintélyes segélyek fejében a helytartó és a dunántúli főkapitány – ha nem is teljességgel és végleg – 

lemondtak a kifejezetten Bécset védelmező, a Duna és a Balaton között fekvő végvárak irányításáról. Ezek 

túlnyomó részét (miként megismertük) amúgy is az alsó-ausztriai rendek éves rendszeres segélyeiből 

fizették, és csak egy jelentéktelenebb részében, mondhatnánk a terület második védvonalában található és 

ezért ebben az időszakban még kevésbé fontos várakban szolgáltak hadiadóból tartott katonák, vármegyei 

vagy magánföldesúri csapatok. Mindezen engedmények fejében Nádasdy főkapitány meglehetősen szabad 

kezet kapott a Balatontól délre fekvő várak irányításában, amelyekben azonban ekkor már nem pusztán 

dikából tartott, azaz csak időlegesen szolgáló csapatok, hanem uralkodói jövedelmekből fizetett, állandó 

helyőrségek is szolgáltak. 

Eger nevezetes ostromának esztendeje a Győr szomszédságában fekvő várak élete mellett azután Nádasdy 

főkapitány pályájában is fordulatot hozott. 1551-ben királyi biztosként járva Erdélyben megtapasztalhatta, 

micsoda felfordulással jár a két magyar királyság egyesítésére tett kísérlet. 362 24 1552-ben aggodalmait 

tovább fokozta a Dunántúlon is újabb török sikereket (Veszprém elfoglalása) hozó hadjárat, valamint egyre 

komolyabb betegsége és mindenekelőtt katonaságának szinte teljességgel elmaradó fizetése. Noha a 

36123 Lövöldön a gyalogosokat ennek a tervezetnek az adatai szerint is a kolostor perjeljének kellett tartania. 

36224 Nádasdy erdélyi útjára és biztosi tevékenységére lásd Gooss, 1911. 116–117., valamint Nádasdynak a 

bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv Ungarische Akten (Hungarica), Allgemeine Akten iratanyaga alapján 

Gévay Antal másodlevéltáros által összeállított itineráriumát: MOL I 28 Gévay-hagyaték Tétel 2. fol. 129– 

131. és fol. 273–276.

zsoldhiány az Erdélyért folytatott küzdelem és a török csapatokkal szembeni ellentámadásra való felkészülés 

közepette teljesen érthető volt és ugyanúgy érintette az idegen főtisztek zsoldosait is, mint Nádasdy katonáit, 

a dunántúli főkapitány végül – többszöri lebeszélési kísérlet ellenére 363 25 – mégis az ismételt lemondás 

mellett döntött. Betegsége miatt katonasága élére július végétől Ferdinánd király ideiglenesen alsólendvai 

Bánffy István nevezte ki, aki 1552 őszéig látta el Nádasdy helyettesítését, 364 26 miközben ő – Késás Pál 

korábbi ideiglenes megbízatásához hasonlóan – ekkor is tovább viselte a főkapitányi címet (nomen supremi 

capitanei regni). 365 27 Ez pedig ez esetben sem volt másnak a jele, minthogy az uralkodó a továbbiakban is 

mindenképpen számít Nádasdy tevékenységére. Az ekkor már valóban igen beteges főkapitány azonban 

december elején mégis úgy 107döntött, végleg távozik tisztéből és elsősorban hatalmas kiadásaira, valamint 

betegségére hivatkozva benyújtotta lemondását. Ezt I. Ferdinánd 1552. december 11-én ebersdorfi 

kastélyában december 31-i hatállyal fogadta el. 366 28 

Miután Nádasdy második dunántúli főkapitánysága alatt a dél-dunántúli határvédelem szervezésében és a 

magyar rendek hadügyi pozícióinak megőrzésében komoly eredményeket mondhatott magáénak, ismételt 

lemondását semmiképpen sem tarthatjuk kudarcnak, inkább talán ügyes visszavonulásnak vagy taktikai 

lépésnek. Lemondása ellenére Nádasdy továbbra is megtartotta befolyását a sokat emlegetett területen, 

hiszen 1553. február 21-én a megüresedett tisztségre Ferdinánd király éppen az ő ajánlására azt a Tahy 

Ferencet nevezte ki, 367 29 aki addig szigetvári főkapitányként nem tett mást, minthogy a dunántúli főkapitány 

érdekeit képviselte, akaratát pedig – a királyi rendeleteknek ugyan nem ellentmondva – végrehajtotta. A Tahy 

számára ekkor kiállított királyi utasítás pedig egyértelműen arról tanúskodott, 368 30 Nádasdynak az elmúlt 

esztendőkben hozott erőfeszítései meghozták az eredményt. A Balatontól délre–délnyugatra fekvő 

végvárzóna egyre olajozottabban működő védelmi egységgé vált, a dunántúli országos főkapitányi tisztség 

pedig éppen ennek köszönhetően a határvédelem egyik meghatározó eleme maradt. 

Az újonnan kinevezett főkapitány instrukciója természetesen a Nádasdy által elfogadott kompromisszumról 

sem feledkezett meg, midőn kimondta, hogy a nemesi felkelő és vármegyei csapatok mellett rendelkezhet a 

dunántúli végvári katonasággal is, kivéve Győrt, Pápát és – hozzátehetjük – azokat a várakat, amelyek 

őrségét korábban Ferdinánd király Sforza Pallavicini parancsnoksága alá rendelte. 369 31 A főhadimarsall 1552 

36325 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 66. Konv. A. fol. 50–53. Miksa főherceg I. Ferdinándhoz. 1552. 

július 6., Bécs, Uo. fol. 103–104. I. Ferdinánd Nádasdy Tamáshoz. 1552. július 16., Passau és Uo. fol. 107– 

109. Nádasdy Tamás I. Ferdinándhoz. 1552. július 17., Sárvár. Az utóbbi levél fogalmazványa: MOL E 185 

MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Nádasdy Tamás I. Ferdinándhoz. 1552. július 17., Sárvár. 

36426 „cum magnifico Stephano Bamffy tractatum atque conclusum est, ut dictum capitaneatum in persona 

et vice praefati Nadasdy, quoad ipse aegrotaverit ad beneplacitum Maiestatis Vestrae administrandum 

suscipiat.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 66. Konv. A. fol. 4–6. Miksa főherceg I. Ferdinándhoz. 1552. 

július 21., Bécs és Uo. fol. 158–159. I. Ferdinánd Miksa főherceghez. 1552. július 26., Passau. 

36527 „paratus sum nomen suppremi capitanei regni gerere et me absente in mea infirmitate eos [ti. lovasait 

és gyalogosait] domino Banffy subdere.” Uo. fol. 107–109. és MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, 

Nádasdy Tamás I. Ferdinándhoz. 1552. július 17., Sárvár. 

36628 „Ob eam causam potissimam facultatum mearum, videlicet defectum, Vestrae Maiestati Sacratissimae 

quam saepissime supplicavi, ut officio suppremi capitaneatus regni relevaret liberaretque, quoniam 

sumptibus pluribus plurimum exhaustus ulterius ferre nequeam. Supplicacione mea exaudita Sacratissima 

Maiestas Vestra gratiosam mihi fecit relationem, ut expleto anno meo, cuius dies ultima Decembris finietur, 

ab eo officio liberabit.” MOL E 142 MKA Act. publ. Fasc. 9. No. 3. Nádasdy Tamás I. Ferdinándhoz. 1552. 

december 21., Léka. 

36729 MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 24. fol. 51. (1553. február 21.) Vö. még: 1553: 4. tc. 4. §. 

CJH, 338–339. 

36830 MOL E 136 MKA Div. inst. No. 173. (Csomó 20.) fol. 317–319. Egykorú másolat. Egy ezen 

másolatról készült szintén egykorú másolat: Uo. IV. köt. fol. 86–88. Az utóbbi példány alapján tartalmát 

ismertette: Ember, 1946. 253–255. 

36931 „Debebit etiam idem Franciscus Thahy cum caeteris capitaneis ac gentibus Suae Maiestatis intra et 

extra fortalicia et arces, in partibus illis Cisdaubianis existentibus, necnon cum dominis ac nobilibus 

potioribus earum partium, simili modo mutuam habere intelligentiam, ut necessitate emergente penes literas 

nostras mandati generalis, eidem super levatione gentium comitatuum earum partium datas, gentes 

dominorum ac nobilium pro defensione eius terrae ad arma secum excitare, simul etiam caeteras gentes Suae 

Maiestatis stipendiarias ex munitionibus (ut puta Zygeth, Babolcza et similibus, demptis Jaurino et Papa, 

quae loca cum eorum praesidiis Maiestas Sua sub praefectura praefati Sfortiae antea constituit) non tamen 

longe ab illis ac sine periculo vel metu periculi earundem munitionum educere et contra hostes progredi

novemberében kelt és már idézett utasítása szerint ugyan a Dunántúlon minden vár hadügyének irányításáért 

felelős volt (tehát a két királyi utasítás is ellentmondott egymásnak), a valóságban azonban – miként 

bemutattuk – tényleg csak a Győr szomszédságában fekvő és az alsó-ausztriai rendek által fizetett 

végváriaknak parancsolt. Azaz jelen esetben a Magyar Kancellária által fogalmazott utasítás nem a hivatalos 

előírásokat, hanem (aligha véletlenül) a tényleges gyakorlatot tartotta szem előtt. Ennek az lett az eredménye, 

hogy 108Tahy főkapitány Nádasdy feladatkörét vette át, míg Pallavicini főhadimarsall Ehrenreich von 

Königsberg feladatait örökölte meg. 

Tahy Ferenc csak egy esztendeig láthatta el tisztét és folytathatta tovább Nádasdy dél-dunántúli 

tevékenységét, hiszen 1554 áprilisában olyan eseményre került sor a Pozsonyban tartott diétán, amelyre a 

magyar rendek politikai–katonai vezetői már régóta vártak. Báthory István 1530. évi halála óta Ferdinánd 

király a nádori tisztséget nem töltötte be, aminek természetesen elsősorban az volt az oka, hogy a hadügy és 

a királyi csapatok irányítása területén az idegen csapatokat vezető főhadparancsnokok és a nádor között el 

akarta kerülni a súlyos konfliktusokat. Nádor nem lévén a helytartók jogkörét ugyanis maga az uralkodó 

szabályozhatta, amiből a hadügyi kérdések vezetését – miként láttuk – rendszeresen kihagyta. A 

helytartókkal ellentétben azonban az 1485. évi nádori cikkelyek, azaz Magyarország törvényei értelmében – 

amelyek betartására Ferdinánd trónra lépésekor koronázási esküt tett 370 32 – az uralkodó távollétében a nádor 

volt a magyarországi csapatok főparancsnoka, azaz generalis et supremus capitaneus-a. 371 33 Ezért jelentett 

merőben új helyzetet a magyarországi hadügy, de a Győr környéki védelmi övezet szempontjából is, hogy 

Újlaky Ferenc helytartó lemondását, valamint Révay Ferenc nádori helytartó (locumtenens palatinalis in 

iudicialibus) halálát követően a rendek többszöri szorgalmazására és az erdélyi hadihelyzet szorításában 

1554-ben Ferdinánd király rákényszerült arra, hogy beleegyezzen a nádorválasztásba. A rendek pedig nem 

mást, mint a korábbi dunántúli főkapitányt, Nádasdy Tamást emelték a legmagasabb magyarországi 

főméltóságba, külön törvénycikkben mondván ki, hogy „a nádornak ugyanaz a hatalma és jogköre kell, hogy 

legyen, amilyen az ország régi szabadságai és szokásai értelmében a többi nádornak szokott lenni.” 372 34 

1095. Nádasdy tamás 1554. évi nádori kinevezésének következményei 

Az április 15-én tisztébe lépő Nádasdy Tamás nádor volt olyan kiváló politikus, hogy megpróbáljon élni 

azzal a páratlan lehetőséggel, amely számára – és ezáltal egyúttal a magyar rendeknek – a nádori tisztség 

hosszú idő óta történt újbóli betöltésével adatott. Ferdinánd király a nádor megválasztását követően nem 

tehetett mást, minthogy az 1485. évi cikkelyek értelmében határozza meg kinevezésében Nádasdy 

feladatkörét. 373 1 A témánk szempontjából meghatározó hadügy vonatkozásában ez annyit jelentett, hogy 

utasításszerű kinevező okirata értelmében – elvileg legalábbis – Magyarországon ettől kezdve Nádasdy volt 

az összes királyi katonaság főkapitánya („existente palatino nemo alius praeter ipsum officium generalis 

capitaneatus… habere et exercere consuevit”), bár az irat egyik következő mondata jogkörét már csak a 

magyar nemzetiségű katonaságra próbálta korlátozni. 374 2 A kinevezés egy újabb passzusának értelmében 

viszont Nádasdy arra is lehetőséget kapott, hogy a távollévő uralkodó személyében eljáró helytartóként és 

főkapitányként az összes végvári kapitánynak, sőt még a Győrhöz tartozó várak élén álló Sforza Pallavicini 

possit.” MOL E 136 MKA Div. inst. No. 173. (Csomó 20.) fol. 319. 

37032 Benda, 1976. 11–12. 

37133 „Negyedszer: ha valamikor az ország megszorult helyzete sürgősen kívánná és szükséges volna, hogy 

az országlakosok annak szüksége és szorgos megvédése érdekében fölkeljenek, a nádornak kell az ő vállalt 

tiszténél fogva az ország és az országlakosok közönséges és főkapitányának [generalis et supremus 

capitaneus regni et regnicolarum – P. G.] lennie és azokat vezetni, mindazonáltal a királyi felség parancsához 

és határozatához képest.” CJH, 398–399.: 1485. évi nádori törvénycikkek, 4. pont. 

37234 „Qui quidem palatinus authoritatem potestatemque eam habere debebit, quam alii palatini juxta 

veteres regni libertates ac consuetudines habere soliti fuerunt.” CJH, 1899. 366–367.: 1554: 6. tc. 1. §. Vö. 

még röviden, de annál találóbban: Szekfű, 1935. 98–99. 

3731 MOL E 144 MKA Tört. eml., Belügy (Doboz 1.) fol. 97–100. I. Ferdinánd Nádasdy Tamást 

Magyarország nádorává nevezi ki. 1554. április 15., Pozsony. Kiadása egy másik példányról: Kiss, 1908. 

404–409.: No. XLIII. Vö. még: Ember, 1938. 153. és Ortvay, 1912. 370. és Fallenbüchl, 1988. 69. 

3742 „talibus expeditionibus generalibus dictus Thomas Nádasdy palatinus personaliter interesse ac omnibus 

capitaneis et exercitibus Hungaricae nationis tam nostris, quam omnium dominorum Praelatorum et 

Baronum ac Statuum regni nostri supremi et generalis capitanei officio fungi et praeesse… possit et valeat.” 

MOL E 144 MKA Tört. eml., Belügy (Doboz 1.) fol. 97–100.

főhadimarsallnak is parancsolhasson. 375 3 A nádori kinevezés egymással tartalmilag is ellentétes artikulusai 

kiválóan tükrözték azt az éles konfliktust és azt a még állandó formálódó erőviszony-helyzetet, amely a 

magyarországi hadügy irányításáért folyt a magyar rendek, illetve képviselőjük a nádor, valamint a bécsi 

hadvezetés, illetve akkori legfőbb magyarországi képviselője, Pallavicini főhadimarsall között. 

A rendek Nádasdyra esett választása a legtökéletesebb döntés volt, hiszen a nádor az elkövetkező 

esztendőkben az elvileg érvényesíthető igen tekintélyes hadügyi hatáskörrel a gyakorlatban is jelentős 

mértékben élni tudott. Mindez a győri főkapitányság története szempontjából is új szituációt jelentett, hiszen 

kinevezése értelmében Nádasdy Pallavicininek is parancsolhatott. Ezzel a jogával pedig Nádasdy hamarosan 

élt is. 1554 júliusában például arra az időre, amíg Török Ferenc pápai kapitány hitvesét, guthi Országh 

Borbálát a hónap 15-én tartandó esküvőjére jelentős létszámú végvári katonaságával Pápára kísérte, a nádor 

Pallavicinitől Győrből 100 lovast és 100 gyalogost rendelt az időlegesen eltávozottak pótlására. 376 4 Mindez 

már egyértelmű beavatkozást jelentett a Győr szomszédságában fekvő és az osztrák rendek fizette véghelyek 

irányításába. Nádasdy katonai hatáskörét tehát minél jelentősebb mértékben igyekezett bővíteni, mely 

törekvésének még patronáltja, Tahy Ferenc is „áldozatul” esett. A Dunántúlon élő nádor kinevezésével Tahy 

országos főkapitányi funkciója ténylegesen elvesztette létjogosultságát, hiszen 110ő az országrészen a nádor 

katonai feladatkörét gyakorolta. Mivel ettől kezdve ezt maga a nádor látta el, 1554 májusától az egykori 

szigetvári kapitányt már sohasem említették dunántúli főkapitánynak, azaz a tisztséget tovább már nem 

töltötte be. 377 5 Feladatait Nádasdy vette át, jóllehet a főkapitányi címet külön ő sem viselte. 1554 tavaszától a 

dunántúli főkapitány tisztét is ellátó Nádasdyhoz hasonló feladatkört kapott az ország Dunától északra és 

keletre, azaz a Tiszától innen fekvő, főként felső-magyarországi területein Perényi Gábor, a Tiszántúlon 

pedig Zaberdinus (Zabardy) Mátyás váradi püspök. Ennek köszönhetően beszélhetett már az 1555. évi diéta 

három országos főkapitányról. 378 6 

Pallavicini főhadimarsall már azt is nehezen viselte, hogy utasításával ellentétben területi hatásköre pusztán a 

Balaton és a Duna között fekvő várakra terjedt ki. Az azonban egyenesen felháborította, hogy a nádor most 

már az osztrák rendek által fizetett őrségek irányításába is beavatkozott. 1554 augusztusában ezért külön 

kérte, rögzítsék írásban a nádorral való kapcsolatát. Kérelemére azután Ferdinánd király a következőket 

hozta tudomására: Az elkövetkező időben Pallavicini köteles volt Nádasdyt minden olyan esetben a törökök 

támadásáról értesíteni, amikor az ország csapatainak felkelése és mozgósítása a védelem érdekében 

szükséges, hogy a nádor a megfelelő intézkedéseket mielőbb meghozhassa. Ilyen esetekben az általa 

igazgatott várakból kirendelt csapatokkal is segítségére kellett, hogy legyen, noha a kivont katonaság miatt 

nem hozhatta a végvárak védelmét veszélybe, ami utóbb Pallavicini gyakori vonakodásának egyik legfőbb 

aduja lett. Nádasdy nádor ugyanakkor tartozott minden fontosabb kérdést mind Miksa főherceggel, mind a 

főhadimarsallal megtanácskozni, az előbbi parancsainak pedig mindkettőjük engedelmeskedni. Ami viszont 

az őrgróf által irányított győri várzóna igazgatása és ellátása szempontjából a legfontosabb volt, a végvárak 

erődítéseinek, az őrségek mustráinak, fizetésének, a hadianyag- és élelem-ellátásnak a kérdéseiben 

Pallavicini kizárólag a főhercegnek tartozott engedelmességgel. Mindez azt jelentette, hogy a bécsi 

hadvezetés értelmezésében a nádori törvénycikkek szerint Nádasdy főparancsnoki jogköre csak a mezei 

csapatok felett érvényesült, a végváriak esetében – pláne az osztrák rendek által fizetettek vonatkozásában – 

nem rendelkezett jogosítványokkal. 379 7 

A nádor persze tisztában volt azzal, hogy az idegen segélyekből tartott végvári katonaság felett aligha veheti 

át az irányítást, amennyire csak lehetett, igyekezett most a maga és a magyar rendek számára kedvezővé vált 

helyzet előnyeit kiaknázni és a rendek hadügyi jogkörét tovább erősíteni. Emiatt azonban a Nádasdy és 

3753 „Quod idem palatinus, tanquam locumtenens noster et capitaneus generalis, habeat authoritatem 

mandandi omnibus praefectis et officialibus nostris confinia tenentibus, ac etiam marescalco nostro bellico, 

quo officio Sffortia marchio Pallavicinus pro nunc fungitur, aliisque capitaneis et exercitibus nostris… ” Uo. 

3764 MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt, Missiles, Sforza Pallavicni Nádasdy Tamáshoz. 1554. július 21., 

Győr. Az esküvőre: Uo. Török Ferenc Nádasdy Tamáshoz. 1554. június. 10., Pápa. Vö. még: Takáts, 1926. 

206. 

3775 Ezt igazolja a Tahy főkapitányi fizetéséről készült elszámolás is, miszerint Tahy 300 könnyűlovasára és 

200 gyalogosára 1554. május 14-ig kapott fizetést. MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 24. fol. 50–53. 

Vö. még: Szalay, 1861. 164–165.: No. CLXXX. 

3786 CJH, 384–385.: 1555: 4. tc. 2–7. §. 

3797 „Sed de aliis rebus militaribus, ut pote fabricis, fortificationibus, lustrationibus, solutionibus militum, 

bombardis, munitionibus, victualibus et aliis provisionibus ac apparatibus bellicis ad solam Serenitatem 

Regiam scribat eiusdemque mandata exequatur.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. D. fol. 15–18. 

I. Ferdinánd Sforza Pallavicinihez. 1554. augusztus 8., Hely nélkül.

Pallavicini korábban jónak nevezhető kapcsolata rohamosan megromlott. Ráadásul Nádasdy befolyásának 

kedvezett, hogy a budai pasa hadjáratai miatt 1554 és 1556 között minden esztendőben sor került 

mozgósításokra, a mezei csapatok erősítése címén pedig a nádor minduntalan beleszólt a Győr környékén 

fekvő várak ügyeibe. 380 8 Jóllehet – miként arra Pallavicini tevékenységének 111bemutatásakor már utaltunk – 

maga Nádasdy sem vélte kivitelezhetőnek nagyobb létszámú katonaságnak a Győr környéki végvárakból 

való kivonását, egy-egy jelentősebb török betörés ellen azért igyekezett az őrgróf kormányozta véghelyekről 

segítséget szerezni. Csakhogy a gyakori portyák miatt a főhadimarsall sem volt abban a helyzetben, hogy – 

komolyabb mezei haderő hiányában – váraiból állandóan segítséget nyújtson, így egyre gyakrabban 

tiltakozott Bécsben Nádasdy ellen. A nádor rendelkezésére álló nemesi felkelés hatékonyságának 

ismeretében viszont teljességgel érthető, 381 9 miért kívánta csapatait Nádasdy mindig végvárakból kivezényelt 

katonasággal erősíteni. 

A nádor és a főhadimarsall ellentéte 1555 nyarán érte el legválságosabb periódusát. Pallavicini újabb 

sérelmeire Ferdinánd király kénytelen volt meghagyni főtisztjének, hogy amit a nádor – aki most tiszténél 

fogva az ország főkapitánya/főhadparancsnoka (generalis regni capitaneus) – saját utasítása értelmében 

elrendel neki, azt haladéktalanul hajtsa végre, azaz megkeresésére a kijelölt helyre katonáival időben 

vonuljon oda, és ott parancsainak engedelmeskedjen. 382 10 Indoklásul az uralkodó több ízben kifejtette, hogy 

Magyarországon mindig az volt a szokás, hogy a hadimarsallok a főhadparancsnokok alárendeltségében 

szolgáltak és rendeleteiket vonakodás nélkül végrehajtották. Ferdinánd példaként Leonhard von Vels pályáját 

emlegette fel, aki hadimarsall korában a főhadparancsnokok rendelkezéseinek mindig készségesen 

engedelmeskedett. 383 11 Végül Magyarország királya reményét fejezte ki az iránt, hogy a nádor sem lépi túl 

hatáskörét, azaz nem sérti Pallavicini tisztét, sőt gondoskodni fog arról, hogy a végvárak a belőlük 

időlegesen kivont őrségek miatt se kerüljenek veszélybe. 

Bár az uralkodó mindezek mellett mindannyiszor arra is intette a főhadimarsallt, hogy Nádasdy tisztének 

respektálása mellett mindig kellőképpen tartsa szem előtt a neki alárendelt végvárak érdekeit, mégis szinte 

meghökkentő, mennyire keményen utasította 1555 nyarán Ferdinánd itáliai főtisztjét. Emögött azonban nem 

mást, mind a magyar rendek megerősödését és ezért a nekik nyújtott engedmények fokozódását, valamint az 

éppen zajló események hatását kell felismernünk. Miként az Ferdinánd király július 9-én Pallavicinihez 

intézett parancsának egyik elszólásából kiderül, az uralkodónak és a főhadimarsallnak tekintettel kellett 

lennie arra, hogy a magyar rendek éppen Pozsonyban tartották országgyűlésüket. 384 12 Ez ellen pedig azonnal 

szót emeltek volna abban az esetben, ha 112a nádor jogkörét még a legkisebb mértékben is korlátozás éri, 

adó- és ingyenmunka-megajánlásaik megtagadásával pedig nehéz helyzetbe hozhatták volna az uralkodót. 

Ráadásul az adott szituációban már csak azért is kénytelen volt Ferdinánd, majd utasítására Pallavicini 

Nádasdynak engedni, mert a rendek éppen ezekben a napokban hoztak külön határozatot (1555: 1. tc. 11. §.) 

arról, hogy a nádor „tisztét mind a hadseregre, mind az igazságszolgáltatásra vonatkozó dolgokban szabadon 

és miként azt tisztsége megkívánja, a király személyében és tekintélyével, rendesen gyakorolhassa.” 385 13 Ezt 

3808 Néhány példa: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt, Missiles, Sforza Pallavicini levelei Nádasdy 

Tamáshoz. 1554–1555. és ÖStA KA AFA 1555/9/12. 

3819 Ezzel kapcsolatban vö. magának a főhadimarsallnak a véleményét: „Insurrectioni vero quid fidendum, 

quae per longum tempus fieri solet, et si insurrexerint, quo apparatu et ordine, et experientia sint, quidve 

iuvare absque aliquo iusto numero virorum militarium possint, omnibus est palam.” ÖStA HHStA Hungarica 

AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 143–144. Sforza Pallavicini Miksa főherceghez. 1554. október 6., Győr. 

38210 „ea, quae dictus palatinus tibi deinceps vigore instructionis, quam habet, et officii sui tanquam 

generalis regni capitaneus committet, haud gravatim exequare.” Uo. Fasc. 75. Konv. A. fol. 66–67. I. 

Ferdinánd Sforza Pallavicinihez. 1555. július 9., Augsburg. 

38311 „Nolumus enim te celare, antehac in regno nostro Hungariae semper observatum fuisse, quod 

marescalci bellici generalibus capitaneis subessent … ipsemet quoque quondam Leonardus a Fels, qui nobis 

a multis annis tam in aula nostra, quam militiae praeclare et in magnis officiis serviverat ac camerarius noster 

erat, donec marescalcum bellicum gessit, capitaneis generalibus, quos tum tempore habebamus, haud 

gravatim omnia, quae pro defensione regni et commodo nostro ipsi imponebantur, praestitit.” Uo. és 

„hactenus vero quoque tempore usitatum fuerit in regno nostro Hungariae, quod marescalci nostri bellici post 

nostram personam generali capitaneo observarint eisdemque debitam et competentem reverentiam atque 

obedientiam citra tergiversationem aut gravamen ullum praestare consueverint.” Uo. fol. 75. I. Ferdinánd 

Sforza Pallavicinihez. 1555. augusztus 16., Augsburg. 

38412 „praesertim dum conventus Posonii celebratur” Uo. fol. 66–67. Az 1555. évi diétára: MOE, III. köt. 

469–479., ill. 512–542.: No. V–IX. és Ortvay, 1912. 371–374. 

38513 „Verum tam in his, quae ad militiam, quam quae ad justitiam spectant, libere, ac prout talis officii

a katonai hatáskört pedig – az országgyűlésnek a királyi előterjesztésre adott válasza szerint – a rendek egy 

része még a végvári kapitányokra és az idegen főtisztekre is ki szerette volna terjeszteni, 386 14 noha ennek 

kimondása a törvénycikkbe végül mégsem került be. A rendek pozícióinak a hadügyek területén való 

megerősödését a következő, 1556. évi diéta is bizonyította, hiszen azon még arra is volt erejük, hogy egy 

idegen főtiszt, a Lippa várát a törököknek feladó, spanyol Bernardo de Aldana feletti katonai bíráskodás 

terén korlátozzák – az ország szabadságaira való hivatkozással – a bécsi hadvezetés hatáskörét. 387 15 

A feszültség 1555 végére Nádasdy és Pallavicini között már odáig fajult, hogy a főhadimarsall végül győri 

székhelyű tisztéből való felmentését kérte. Majd 1556-ban csak azzal a feltétellel volt kész a Szigetvár 

felmentésére vonuló hadjáratban részt venni, hogy kizárólag az uralkodónak vagy egyik fiának a 

főparancsnoksága alatt hajlandó szolgálni. 388 16 Ez végül kérése szerint valósult meg, midőn I. Ferdinánd 

király 1556 júliusában a Ferdinánd főherceg vezette sereg főhadbiztosává (supremus commissarius bellicus) 

nevezte ki. 389 17 A hadjáratban a főherceg legfőbb parancsnoksága alatt nádori kinevezésének megfelelően 

viszont maga Nádasdy látta el a fővezéri feladatok túlnyomó részét. 390 18 A nádornak tehát Pallavicini 

többszöri tiltakozása ellenére sikerült megőriznie főparancsnoki jogkörét a magyarországi mezei csapatok 

felett. 

A mezei csapatokkal szemben a Győr szomszédságában fekvő végvárak irányításába – Pallavicini, majd Gall 

főkapitány és a hamarosan átszervezésre kerülő bécsi hadvezetés ellenállása miatt – Nádasdy csak kis 

mértékben tudott beleszólni. Ez irányú törekvése ennek ellenére vitathatatlan volt, miként az a már idézett 

1554. évi szentmártoni példából is egyértelmű. Az apát és várnagya akkor úgy nyilatkozott, Pallavicini 

parancsait csak a nádor tudomásával hajlandó végrehajtani. Hasonlóképpen próbálkozott Nádasdy az 

esztendő őszén befolyását növelni Cseszneken is, midőn panaszt tett a főhadimarsallnak, hogy az ottani 

gyalogok meglehetősen fegyelmezetlenül élnek és nincsen igazi vezetőjük. A nádor ezért atyafiát, 

Hagymássy Eustákot javasolta a vár élére új kapitánynak. Miután azonban az őrgróf egy biztost küldött ki a 

cseszneki állapotok megvizsgálására, hamarosan kiderült, Nádasdy állításával ellentétben Trombitás Miklós 

kapitány az őrséggel megfelelően gondoskodik a vár védelméről. 391 19 

113A nádornak és Pallavicini főhadimarsallnak, majd Gall győri főkapitánynak a komoly hatásköri ellentétek 

dacára a határvédelem hatékony funkcionálása érdekében mindenképpen együttműködésre volt szüksége. 

Noha mindkét fél érdeke az volt, hogy a hadügy területén saját befolyását a másik kárára növelje, és 

bizonyos határon túl semmiképpen nem engedtek a szembenálló félnek, amennyiben konkrét veszély 

fenyegetett, igyekeztek mindent közösen megtárgyalni és egymásnak segítséget nyújtani. 392 20 Különösen 

egybeesett a győri főtisztek és a nádor érdeke a Rábaköz védelmének kérdésében, amelyre Nádasdy mint 

birtokainak központi területére mindig kiemelt figyelmet fordított. Mivel pedig a Rábaköz egyúttal Alsó- 

Ausztriát is védelmezte, Bécsben a befolyásos Nádasdy ennek védelmére vonatkozó javaslatait mindig 

gondosan meghallgatták. 

1554 októberétől a magyarországi határvédelem korszerűsítése érdekében három esztendő át újabb és újabb 

tanácskozásokat tartottak, amelyeken a bécsi haditanácsosok, az osztrák tartományok rendjeinek delegáltjai 

és a tapasztaltabb idegen főtisztek mellett a legtekintélyesebb magyar főméltóságok és tanácsosok is 

kifejthették véleményüket. 393 21 Nádasdy nádor – Zrínyi Miklós bán és Tahy Ferenc mellett – e tárgyalások 

egyik legfőbb magyar szószólója volt. Az egyeztetések egyikére dolgozta ki 1555 márciusának elején 

Nádasdy saját koncepcióját a Dunántúl, illetve azon belül is mindenekelőtt a Rábaköz védelméről. 

Tervezetében az országrész várait négy védvonalba osztotta – függetlenül attól, hogy azokban milyen 

fizetésű őrség állomásozik –, és az alábbi táblázatnak megfelelően határozta meg, hogy az egyes vonalakba 

ratio exigit, munus ipsum suum in persona et authoritate regia rite exercere possit.” CJH, 382–383. 

38614 „Reliqui quoque omnes capitanei gentiumque ac locorumcunque praefecti, cujusvis nationis, ab ipso 

dependeant.” MOE, III. köt. 523.: No. VIII. 1555. július. 

38715 Pálffy, 1997/5. 217–218. 

38816 Köhbach, 1994. 215.: 78. jegyz. 

38917 Lásd az életrajzi lexikon adatait. 

39018 A hadjárat eseménytörténetére lásd mindenekelőtt: Bende, 1968.; A főhercegre: Hirn, 1885. 

39119 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 11–13. Sforza Pallavicini Miksa főherceghez. 

1554. szeptember 17., Győr. 

39220 Ezeket az egyeztető tárgyalásokat többnyire Pápán, Győrben, Sárváron, Kapuváron vagy 

Bodonhelyen tartották. MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini levelei Nádasdy 

Tamáshoz. 1553–1555. 

39321 Lásd a következő alfejezetben idézett forrásokat.

tartozó erősségek elestét követően azok helyére mely várak léphetnek majd elő: 394 22 

39422 „Memoriale de castris finitimis eorumque provisione Maiestati Regiae Bohemorum per dominum 

palatinum Viennae octava die Martii anni 1555 datum.” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Nádasdy 

Tamás Miksa főherceghez. 1555. március 8., Bécs. Saját kezű fogalmazvány. Vö. még pusztán 

említésszerűen: Szántó, 1986. 267.

114Nádasdy Tamás nádor tervezete a Dunántúl és azon belül elsősorban 

a Rábaköz védelméről 1555. március 8-ról 

első várvonal második várvonal harmadik várvonal negyedik várvonal 

Tata – – – 

Palota – – – 

Győr Győr Győr Győr 

Szentmárton Kesző Kesző Kesző 

Csesznek Pápa Asszonyfalva Kapu[vár] 

Ugod Somló Sitke Sárvár 

Döbrönte Devecser Bér Rum 

Vázsony Szentgrót Kemend Hídvég 

Tihany – – Körmend 

Szentgyörgyvár Szentgyörgyvár Pölöske Szentgotthárd 

Zalavár Zalavár – Muraszombat 

Komár 

Komár 

Kanizsa [Radkersburg] 39523 [Kiskomárom] 

[Kiskomárom] 

Szentpéter – – – 

Berzence – – – 

Csurgó – Csurgó – 

A táblázat adatai Győr Nádasdy által is páratlannak ítélt jelentősége mellett vitathatatlanul tanúskodnak arról, 

hogy a nádor legjelentősebb birtokegyüttesének védelmének mekkora figyelmet szentelt és ennek 

megoltalmazása érdekében hogyan próbálta befolyásolni a bécsi hadvezetés elképzeléseit és döntéseit. Tette 

mindezt abban a biztos tudatban, hogy az Délnyugat-Dunántúl és Rábaköz védelmére Bécsben bármikor 

bátran apellálhat, hiszen e területek közvetlenül védelmezték az udvar számára oly fontos Alsó-Ausztriát és 

Stájerországot. 396 24 A tervezet azért is különösen tanulságos számunkra, mert ez alapján vitathatatlanul 

kijelenthetjük: Magánérdekei miatt a magyar rendek első embere teljesen ugyanúgy ragaszkodott saját 

birtokai minél hatékonyabb védelméhez és annak az ország határvédelmében kiemelt szerephez való 

juttatásához, miként maga a bécsi hadvezetés és az osztrák rendek a császárváros és Alsó-Ausztria 

biztonságát garantáló győri végvidék irányításához. Mindez persze semmit sem von le Nádasdy azon 

érdemeiből, amelyeket az ország védelme érdekében két periódusban dunántúli főkapitányként, majd 

nádorként hozott, ideje azonban, hogy a magyar történetírás mind a magyar, mind az idegen főtisztek 

tevékenységének és különféle érdekeiknek a bemutatásakor egyenlő mértékkel mérjen. 

115Nádasdy tervezete – saját védelmi koncepciója mellett – témánk szempontjából azért is igen érdekes, mert 

benne 1555 tavaszán számba vette a Balatontól északra és délre, a török határ közelében fekvő valamennyi 

fontosabb várat, sőt a bécsi hadvezetés számára megnevezte birtokosaikat is. Noha Takáts Sándor 1915. évi 

közléséből a nádor fogalmazványban fennmaradt jegyzékének számos adatát ismerjük, 397 25 újraközlésétől 

összefoglalásunkban mégsem tekinthettünk el. Egyrészt, mert Takáts adatközlése korántsem teljes és 

hibátlan, másrészt a piarista történész az alábbi adatokat összemosta a fent közölt táblázatba foglalt 

információkkal, és bizonyos várakat, várkastélyokat egészen önkényesen fortalitium-oknak nevezett, noha 

ezt a nádor javaslata egyetlen szóval sem állította. Mivel alig van olyan had- és vártörténeti összefoglalás 

vagy helytörténeti feldolgozás, amely ne Takáts hibás közlése alapján tipologizálná 16. század közepi 

dunántúli várainkat, az általunk kutatott témára vonatkozó fontos adalékai mellett a további hibák elkerülése 

érdekében is mindenképpen szükséges újra történő közzététele. Végül szeretnénk megjegyezni, hogy 

véleményünk szerint Nádasdy jegyzéke csak igen komoly forráskritikával használható bármiféle 

vártipológiához, hiszen abban például ugyanúgy a castrumok között találjuk a győri püspök keszői 

várkastélyát, mint Győr vagy Szigetvár erre az időre már jelentősen kiépített erődítményeit. Az alább közölt 

táblázatban a nádor nevezetes tervezetének adatait magunk még kiegészítettük azzal is, hogy jelenlegi 

ismereteink szerint megadtuk, ki fizette a javaslat elkészültének esztendejében az egyes megerődített helyek 

őrségét. 398 26 

39523 Radkersburg korabeli magyar nevét, Regedét, Nádasdy utólag kihúzta jegyzékéből. 

39624 A negyedik várvonal után ezért Nádasdy a következőket írta: „Ex hiis autem locis vel unico saltem 

amisso, statim hostis transcendet fluvium Raba et patebit illi liber aditus in provinciam Austriam et Styriam.” 

Uo. 

39725 Takáts, 1915–1917. II. köt. 56.: 3. jegyz. és 57.: 1. jegyz. Vö. újabban, de a hibás adatok helyesbítése 

és újraközlése nélkül: Sinkovics, 1978. 346–347. 

39826 A várőrségek fizetőinek megállapításához elsősorban a következő forrásokat és irodalmat használtuk:

116Nádasdy Tamás nádor jegyzéke a Dunántúlon fekvő fontosabb megerődített 

helyekről 

és birtokosaikról 1555. március 8-ról 

a megerődített a megerődített hely a megerődített hely az őrség fizetője [a 

hely neve megnevezése birtokosa 

szerző kiegészítése] 

Győr castrum az uralkodó, helyesen: az uralkodó + az 

a győri káptalan alsó-ausztriai rendek 

Tata castrum az uralkodó az uralkodó + az 

alsó-ausztriai rendek 

Palota castrum az uralkodó, helyesen: az uralkodó + a 

a Podmaniczky család Podmaniczky család 

Csesznek castrum a Chaby család az alsó-ausztriai 

rendek + a birtokos 

Szentmárton monasterium a szentmártoni apát az uralkodó + a 

birtokos 

Ugod castrum Choron János a birtokos 

Pápa castrum Török Ferenc az uralkodó + az 

alsó-ausztriai rendek 

Kesző castrum a győri püspök a birtokos 

Döbrönte 

(Debrente) 

castrum az Essegváry család a birtokos 

Devecser castrum Choron János az alsó-ausztriai 


Somló castrum Choron János a birtokos 

Vázsony castrum Horváth Gáspár az alsó-ausztriai 


Tihany monasterium az uralkodó az alsó-ausztriai 

rendek 

Sümeg castrum a veszprémi püspök a birtokos 

Csobánc castrum Gyulaffy László a birtokos 

Szigliget [castrum] Lengyel Boldizsár a birtokos + 

a nádor399 27 

Tátika castrum a Pethő család a birtokos + 

Vas vármegye40028 117Rezi castrum a Pethő család a birtokos 

Szentgrót castrum a Hagymássy család a birtokos 

Szentgyörgy[vár] castrum Báthory András a birtokos 

ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 5. 1555. Juni fol. 15–19.; NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–29. fol. 36. és fol. 

47–51.; MOL E 156 MKA U. et C. Fasc. 23. No. 7., valamint Thallóczy, 1877. 171–172. és Illésy, 1897. 

115–118.; Palotára: Lukinich, 1942. passim; Ugodra: Koppány–Boksay, 1961. 45.; Döbröntére: Uo. 78–80.; 

Devecserre: Uo. 21. és Koppány, 1983. 266–268.; Somlóra: Németh J., 1993. 35.; Vázsonyra: Zsiray, 1984. 

242–243.; Tihanyra: PRT, X. köt. 146.; Sümegre: Hőgyész, 1989. 53–57.; Csobáncra: Koppány–Sági, 1965. 

14. és Illés, 1994. 64–66.; Szigligetre: Kozák K., 1960. 48–49.; Tátikára és Rezire: Iványi B.–Sági–Takács, 

1961. 54. és 91–92., ill. az utóbbira lásd még: Szalay, 1861. 213–214.: No. CCXXXIV. Horváth György 

(castellanus et prafectus castri Rezi) Pethő Jánoshoz. 1557. február 1., Rezi; Zalavárra: PRT, VII. köt. 140– 

141.; Marót birtokosára, nagymaróti Komornyik Jánosra: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. B. 

fol. 15. Ormányi Józsa levele Komornyik Jánoshoz. 1554. március 18., Sümeg; Fonyódra: Hóvári, 1985. 

136–138. és Komáromy, 1912. 258–261.; Korotnára és Bajomra: Solymosi, 1979. 65–68.; Szenyérre: Borsa, 

1984. 90–94.: No. 28–41. reg. és Gál, 1994. 67–68., ill. 71–72.; Segesdre: Bozsóky, 1993. 258–260.; 

Kaposvárra: Szakály, 1975. 96. A szakirodalom állításával ellentétben Keszthely nem szerepel Nádasdy 

jegyzékében. Koppány–Péczely–Sági, 1962. 30. Végül a birtokosokat Maksay Ferenc alapvető 

forráskiadványa alapján ellenőriztük: Maksay, 1990. 1–2. köt. passim. Vö. még mindezeken kívül: Szegő, 

1911. 91–96.; Csorba, 1974. és Vízi, 1989. 

39927 Szigligetre, valamint az alább említendő Fonyódra azért kerülhettek nádori csapatok, mert a birtokos, 

Magyar Bálint Nádasdy Tamás egyik kapitánya (capitaneus gentium palatini) volt. Szalay, 1861. 167–168.: No. 

CLXXXIII. és 169.: No. CLXXXV. Trombitás Balázs levelei Magyar Bálinthoz. 1555. október 10. és 13., Fonyód. Vö. 

még Kozák K., 1960. 48–49., ill. Hóvári, 1985. 136–138.; Komáromy, 1912. 260–261.; Takáts, 1928/1.227–257. és 

őZe, 1996. I. köt passim. 

40028 Az adatot Végh Ferenc barátom szívességéből közölhetem. Vö. még: 1555: 4. tc. 7. §. CJH, 384–385.

Zalavár monasterium a zalavári apát a birtokos nevében a 

nádor, mint az 

apátság kegyura 

Komár 

castellum a veszprémi püspök a birtokos + talán a 

[Kiskomárom] 

nádor 

Szentpéter castrum – – 

Berzence castrum a Szalay család a birtokos 

Csurgó castrum Báthory András a birtokos 

Babócsa castrum Báthory András az uralkodó 

Pácod castellum néhai Horváth [avagy 

Porkoláb] Márton 

özvegye 

az uralkodó 

[Balaton]Szentgy castellum néhai Sulyok Balázs és a birtokos 

örgy 

István 

Marót castellum Komornyik János a birtokos 

Marcali castellum Báthory András a birtokos 

Kéthely castellum Fánchy János és 

György 

a birtokos 

Mére (Mérő) castellum bizonyos 

nemeseké40129 a birtokos 

Fonyód castellum Magyar Bálint a birtokos + a nádor 

Csákány monasterium néhai Allya 

Mátyás40230 a birtokos 

Korotna castrum néhai Allya Mátyás az uralkodó 

Mesztegnyő castellum Novák János a birtokos 

Szenyér castellum az esztergomi 

káptalan, 

zálogbirtokosa: 

Nádasdy Tamás 

a zálogbirtokos 

Segesd castellum Báthory András a birtokos 

[Nagy]Bajom castellum Várday Zsigmond40331 a birtokos 

118Lak castrum Derecskey Pál az uralkodó + 

alkalmilag 

nádori40432 Kaposújvár castrum Dersffy István az uralkodó 

[Zselic]Szentjaka 

b 

monasterium Dersffy István a birtokos 

Sziget[vár] [castrum] az uralkodó az uralkodó + a 

magyar rendek + a 

stájer rendek 

A nádor elsősorban abból a célból állította össze a fenti adatsort, hogy az uralkodónál szorgalmazza ezen 

várak ellátását. Mivel Pallavicinihez hasonlóan ő is tisztában volt azzal, hogy nagyobb mezei haderőre nem 

számíthatnak a török betörések vagy expedíciók feltartóztatására, utolsó mentség (ultimum remedium) 

gyanánt azt kérte Ferdinánd királytól, hogy gondoskodjék a fenti várak és (vár)kastélyok ágyúkkal, 

szakállas- és kézipuskákkal, lőporral, golyókkal és egyéb hadianyagokkal való ellátásáról, hiszen ezekkel a 

birtokosok megfelelő jövedelmek hiányában maguk nem rendelkeznek. Más megoldást nem tartott 

elképzelhetőnek a határvédelem hatékonyabb működtetésére, sőt 1539-ben horvát–szlavón bánként kifejtett, 

már idézett véleményéhez hasonlóan ezúttal is hangsúlyozta, hogyha mindez nem történik meg „nemcsak 

40129 1549-ben Perneszy Ferenc és Mérey Mihály rendelkeztek Mérén birtokokkal. Maksay, 1990. 2. köt. 

646. 

40230 Allya 1554. május 15. után esett török fogságba és hamarosan ott is halt meg, ezért említi a nádor 

1555 tavaszán már néhainak. Solymosi, 1979. 72. és 268.: 304. jegyz. és hagyatékára: MOL E 41 Lit. ad 

cam. exar. 1555. No. 47. 1555. április 8. 

40331 Ebben az időben a várnak rajta kívül még Drági Ferenc özvegye is birtokosa volt. Uo. 70. 

40432 1556 nyarán például, miután a laki várnagyot, Turó Benedeket a törökök elfogták, Magyar Bálint a 

nádor fonyódi katonaságából küldött néhány főt Lak várába. Magyar arra is kérte Nádasdyt, hogy a birtokos 

Derecskey Pált szólítsa fel, viselje gondját a várnak. Komáromy, 1912. 262. Magyar Bálint Nádasdy 

Tamáshoz. 1556, június 10., Kanizsa.

Magyarország megmaradt részei, hanem őfelsége több országa is végveszélybe jut.” 405 33 

A sors furcsa ellentmondása, hogy 1562-ig tartó nádorsága idején az a Nádasdy Tamás próbált a Győrtől 

délkeletre fekvő várak kormányzására is befolyást szerezni, aki mindeközben rendszeresen sürgette ezeknek 

és az általa koordinált dél-dunántúli váraknak mind fegyverekkel és hadianyaggal való ellátását, mind 

Ausztriából, Stájer- és Csehországból stb. újabb csapatokkal, mindenekelőtt a törökök ellen igen hasznosnak 

ítélt nehézlovasokkal való megerősítését. 406 34 Nádasdy határozott személyiségének és kiváló politikájának 

köszönhetően tehát a magyar rendek egy rövid időre újra erőre kaptak és a végvárak finanszírozásában való 

részvállalásukhoz képest jelentősen megerősödtek. A nádor által készített, fenti táblázat adatai egyértelműen 

arról tanúskodnak, reálisan tekintve 119a Balaton és a Duna közötti terület várainak ellátásában való 

részvételüket, ezek irányítására (néhány csekély erőt képviselő magánföldesúri várat kivéve) ténylegesen 

nem sok jogalapjuk volt. A Balatontól délre fekvő területeken ugyanekkor a határvédelemben még igen 

jelentős szerepet játszottak. Elsősorban ennek köszönhetően fogadta el a bécsi hadvezetés, hogy a szigetvári 

kapitányokkal együttműködve az ott fekvő várak védelmét Nádasdy igazgassa. Másodsorban pedig azért 

egyezett ebbe bele, mert a Dél-Dunántúlt a győri védőzónához képest „másodfrontnak” tartották. A Bécset 

oltalmazó védőzóna irányításába és a magyarországi hadügy egészét érintő legfontosabb kérdések 

meghozatalába viszont egyre kevésbé tűrtek beleszólást, a magyar tanácsosok javaslatait ellenben igyekeztek 

érdekeiknek megfelelően mindig hasznosítani. A végvárak irányításában azután a nádor és egyúttal a 

helytartó jogkörét 1556 őszén egy új intézmény, a hadügyeket az uralkodó nevében irányító bécsi Udvari 

Haditanács felállításával minimálisra korlátozták. 

120V. A győri végvidéki főkapitányság első két évtizede (1556–1576) 

1. Az Udvari Haditanács felállítása és ennek következményei Győr előterében 

A bécsi Udvari Haditanács 1556. november 17-én történt megalapítását hosszú tárgyalások előzték meg. 

1554 októberétől két esztendőn át I. Ferdinánd osztrák és magyar tanácsosai több ízben gyűltek össze 

Bécsben annak a kérdésnek a megvitatására, hogy a „jövőben mi módon kell majd a hadügyeket 

Magyarországon vezetni és igazgatni”, 407 1 valamint mely várakat kell királyi őrséggel ellátva véglegesen a 

védelmi rendszerbe bevonni, illetve ezeket milyen bevételekből és segélyekből kell fizetni. 408 2 A 

tanácskozásokat a törökök végleges magyarországi berendezkedése, valamint a budai pasa újabb expedíciói 

mellett elsősorban hadszervezeti és ellátási problémák indokolták. Miután már kezdtek kiformálódni az 

Adriai-tengertől a felső-magyarországi területekig húzódó határvédelmi rendszer egyes övezetei, a bécsi 

udvarban egyre inkább érzékelték, hogy ezt a sok száz kilométeres és már ekkor is több tucatnyi várat 

magába foglaló rendszert egyre nehezebb egységes elveknek megfelelően irányítani, továbbépíteni és ellátni. 

Ezen tapasztalatokat erősítették az afféle jelentések is – mint amilyen Nádasdy Tamás fent említett 1555 

márciusi beadványa volt –, amelyek a végvárak fegyverekkel és hadianyaggal való ellátását, a katonaság 

időben történő mustráinak és fizetésének megszervezését, tapasztalt tisztek kinevezését, valamint a 

várerődítések kiépítését sürgették. 

40533 „Alioquin actum erit non solum de reliquis regni Hungariae, sed reliqua et regna Suae Maiestatis in 

extremum periculum devenient.” 

40634 Erre vonatkozóan lásd például: „Quamobrem nihil habeo aliud, quod Maiestati Vestrae Sacratissimae 

scribam, quam quod prius scripsi, nimirum ut Maiestas Vestra Sacratissima propter omnem cunctationem ex 

Austria, Styria, Bohemia, Moravia et Silesia, quando viam succurrendi aliam nullam video, copias aliquas 

contrahi clementer curet, praesertim vero equites cataphractos, quorum magnus apud Thurcas est respectus, 

quorum Austriaci quidem et reliqui viciniores in oppidum Kermend, locum satis securum, Styri vero inter 

Dravum et Muram venire possunt, mihique et domino Sforciae postea coniuncti rerum necessitati servire. 

Proh dolor, si mille illi equites in Italiam non ablegabantur, commodissime, prout suadebam, aut Thyrnaviae, 

aut Jaurini mansisse potuissent, quibus si alii duo mille equites Hungari et totidem pedites additi fuissent, 

securi nunc praesentium periculorum essemus.” StLA Landschaftliches Archiv, Militaria Schuber 1555/2. 

(1552. Aug.–Sept.) Nádasdy Tamás Miksa főherceghez. 1555. szeptember 25., Oszkó. 

4071 „Quomodo res bellicae in hoc regno in futurum dirigi et administrari debeant.” ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 164–165. Sforza Pallavicini I. Ferdinándhoz. 1554. október 11., Győr. 

4082 A tanácskozásokra lásd, 1554: Uo. Fasc. 74. Konv. A. és MOL E 156 MKA U. et C. Fasc. 23. No. 7.; 

1555: Uo. és MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 3. No. 10.; 1556: Stülz, 1852.; ÖStA HHStA Hungarica AA 

Fasc. 76. Konv. A. fol. 16–37. és ÖStA HKR Akten Exp. 1557. März No. 162.

Mindezen feladatok ellátását az is nehezítette, hogy Gainbaptista Castaldo 1553 tavaszán Magyarországról 

való távozását követően a főhadparancsnok tisztét 1554 áprilisától Nádasdy nádor töltötte be, mellé pedig a 

korábbi gyakorlattal ellentétben a magyar rendek sérelmei nélkül az osztrák tartományokból nem lehetett 

haditanácsosokat rendelni. A bécsi udvarban ugyanakkor a rendek által delegált haditanácsok is pusztán 

időlegesen teljesítettek szolgálatot. Ennek javítására az sem jelentett volna megoldást, hogy – miként 

ezekben az esztendőkben tették – a legvitatottabb kérdések megtárgyalására évente mindig újra 

összegyűljenek, hiszen naponta újabb és újabb problémák merültek fel egy-egy végvár erődítései és ellátása 

ügyében, amelyekkel kapcsolatban azonnali intézkedésekre volt szükség. Míg hadjáratokat lehetett vezetni 

alkalmilag összekovácsolt hadvezetéssel, egy ekkora és állandóan változó határvédelmi rendszert a kor 

szintjén már nem lehetett alkalmi tisztségviselőkkel ellátni, pláne akkor, amikor a hadügyek „rákfenéjét” 

jelentő pénzügyeket már mind az osztrák tartományokban, mind Magyarországon önálló és állandó 

hivatalok, a kamarák kezelték. Ráadásul valamilyen formában azt a problémát is mielőbb rendezni kellett, 

amelyet Nádasdy nádor és Pallavicini főhadimarsall hatásköri konfliktusa fémjelzett legkiválóbban. 

121Mindezen tapasztalatok és már szinte megoldhatatlannak tűnő problémák után tettek javaslatot 1555 

végén–1556 legelején I. Ferdinánd tanácsosai egy a hadügyeket, a határvédelmet és az ezzel összefüggő 

ellátási kérdéseket irányító önálló kormányszerv létrehozására. Ezt végül jelentős nehézségek után az 

esztendő őszén bécsi Udvar Haditanács (Wiener Hofkriegsrat, Consilium Bellicum) néven hívták életre; nem 

volt könnyű ugyanis az egyes osztrák tartományokból az immáron állandó jelenlétet megkövetelő tisztséget 

elvállaló tanácsosokat megtalálni. 409 3 Magyarok kinevezése fel sem merült; ők a megelőző évtizedekben sem 

vettek részt ilyen feladatok ellátásban, hiszen a Magyarországra küldött hadakat idegen segélyekből fizették, 

az ország határain kívüli, bécsi hivatali szolgálatra pedig a magyar nemesek a legritkább esetben voltak 

hajlandóak. Vonakodásuk azonban tökéletesen érthető, hiszen Mohács előtt a királyi tanácsban és saját 

országukban láttak el hasonló feladatokat, amihez igyekeztek minden erejükkel ragaszkodni. Az osztrák 

fővárosban pedig kapcsolatok hiányában meglehetősen idegennek érezték magukat. Arra az időre viszont, 

amikorra néhányan közülük már megfelelő kapcsolatrendszert építettek ki a bécsi udvar főméltóságaival és 

az osztrák nemesség legfőbb képviselőivel, a hadügy központi irányításának kérdése éppen a Haditanács 

megalapításával már eldőlt, és egyáltalán nem előnyükre. 

A korabeli magyar forrásokban Hadakozó Tanácsként emlegetett új intézményt elsősorban az Udvari Kamara 

mintájára szervezték meg. Ennek köszönhetően már adott székhelyen (a bécsi királyi udvarban), állandó 

jelleggel és naponta adott időszakokban működő, döntéseit tanács (consilium) formájában meghozó központi 

kormányszerv lett. Hatás- és feladatköre utasítása értelmében 410 4 ugyan a hadügy egészére kiterjedt, az adott 

szituációban viszont – mivel a dél-dunántúli hadjáratot a budai pasa ellen éppen befejezték – mindenekelőtt a 

magyarországi és horvát–szlavón határvédelmi rendszer irányítására és ellátására összpontosult. Az I. 

Ferdinánd és Miksa főherceg közvetlen alárendeltségében működő kormányszerv lett ezután kizárólagosan 

felelős a végvárak lövegekkel, hadianyaggal, élelemmel való ellátásáért, azok erődítéseinek 

meghatározásáért és ellenőrzéséért, a katonaság fizetéséért és minden a határok védelme tekintetében 

meghozandó központi döntésért. Feladatai elvégzésében a szállítások és dunai flotilla építése terén a bécsi 

arzenál személyzete, a végvári hadszertár-rendszer kiépítése és a katonaság hadianyaggal történő ellátása 

tekintetében Hans von Diskau, az alsó-ausztriai tartományok főhadszertárnokmestere (Oberstzeugmeister in 

niederösterreichischen Ländern), a várerődítések kapcsán pedig az azok vezetésére kirendelt építési 

felügyelők (Superintendent) és várépítészek (Baumeister), végül az élelem-ellátás javítására a várakban 

szolgáló élésmesterek (Proviantmeister) álltak segítségére. 

Az igen széles feladatkör megfelelő ellátása érdekében Ferdinánd király a végvárak rendszeres felmérésére 

és megvizsgálására (Grenzbereitung, Grenzvisitation) kötelezte új kormányszervét, amelyek közül az első 

jelentősebb várszemlére már 1557–1558-ban sor került. 411 5 A vármustrák jelentéseinek megvitatása és 

értékelése alapján kellett azután a Haditanácsnak 122a törökellenes határvédelmi koncepciót kidolgozni, 

szükség esetén pedig a változásoknak megfelelően azt átalakítani, illetve az ezzel kapcsolatos különféle 

elképzeléseket megvitatni, hiszen gyakran maguk a kiküldött biztosok sem értettek mindenben egyet, miként 

ezt Győr kiépítésének eltérő elképzelései igazolják legkiválóbban. A hadügy teljes körű irányítása ellenére 

4093 Firnhaber, 1861. 96–98. és 119–140.: No. I–XV.; Fellner–Kretschmayr, 1907/Bd 1. 236–240. és 

Regele, 1949. 15. 

4104 ÖStA KA Best. No. 28.; ÖStA KA AFA 1556/13/2.; ÖStA FHKA HKA Instr. No. 127. és ÖStA HHStA 

Schloßarchiv Grafenegg, Archiv Breuner, Militaria Schachtel 152. Fasc. No. 4. 17. Nov. 1556. Kiadásai: 

Firnhaber, 1861. 129–132.: No. IX. és Fellner–Kretschmayr, 1907/Bd 2. 276–280.: No. 16. 

4115 A győri főkapitányságot sajnos a vizsgálat vagy nem érintette, vagy annak anyaga nem maradt az 

utókorra. Illésy, 1894.

pénzkiutalási jogkörrel a legfelsőbb hadügy-igazgatási szerv csak korlátozott mértékben rendelkezett (150 

rajnai forintig a hadi fizetőmesteri hivatalból), a határvédelemmel kapcsolatos kiadások intézése továbbra is 

az Udvari Kamara feladata maradt. A megfelelő kapcsolattartás érdekében Ferdinánd király egy kamarai 

tanácsost – 1556 végén az egy évtizede Győrben szolgált, Georg Teufelt – állandó jelleggel rendelte 

üléseire. 412 6 A hadügyekkel szintén szorosan összefüggő keleti diplomáciára (Ostpolitik) viszont az új 

kormányszervnek óriási befolyása lett, és annak irányításában alapvető szerepet játszott. 413 7 

A Haditanács 1556-ban öt tanácsossal kezdte meg működését, akik élén 1560. évi haláláig nem más, mint a 

győri főkapitányság kiépítésében 1551–1552-ben oly fontos szerepet játszó Ehrenreich von Königsberg állt. 

Mindez jelentősen megkönnyítette az 1556 áprilisa előtt már külön kinevezéssel (Bestallung) Győr és a 

hozzá tartozó végvárak élére állított Adam Gall főkapitány munkáját, hiszen – a győri védőzóna amúgy is 

kiemelt jelentősége mellett – Königsberg egykori állomáshelyére megkülönböztetett figyelmet fordított. Ezt 

igazolja a győri végvidéknek a következő esztendőkben való megerősítése és további kiépítése mellett az is, 

hogy Tatának és vele együtt két szomszédjának, Gesztes és Vitány várainak 1557 május elején történt török 

kézbe kerülését követően, 414 8 a Haditanács elnöke még azt is vállalta, hogy a budai pasa támadásáról érkező 

hírekre szeptemberben hadba szálljon és a győri táborban főhadbiztosi feladatokat lásson el. 415 9 

Tata eleste óriási veszteséget jelentett a bécsi hadvezetés és a győri főkapitány számára, hiszen ezzel 

bekövetkezett Salm főhadparancsnok 1546. évi figyelmeztetése, a vár valóban a törökök előretolt bástyája 

lett, mind Komárom, mind Győr irányában. A jelentős őrséggel ellátott várból 416 10 kiindulva annak 1566-ban 

történt visszavételéig az oszmánok meglehetősen szabadon portyázhattak nyugati irányba, különösen télen, 

amikor a folyók elég rendszeresen befagytak. A Csalló- és a Rábaköz lakosságára ezért betöréseikkel óriási 

veszélyt jelentettek. Gall főkapitánynak, majd 1560-tól utódjának Salm főhadparancsnok fiának, Eck Graf zu 

Salm und Neuburgnak (1560–1574) ezért egyik legfontosabb feladata 417 11 az ezek elleni felkészülés, 

valamint Győr erődítésének mielőbbi folytatása volt. Nem véletlen, hogy a nehéz feladatok miatt Gall már 

Tata eleste előtt távozni 123kívánt tisztéből, de azután többször sikerült meggyőzni maradásáról. Végül 1560. 

március 1-én adta át utódának a főkapitányság kormányzását. 418 12 

A Csallóköz védelmét a Pápáról 1553-ban odarendelt spanyolok kivonulását követően Gall hasonlóképpen 

igyekezett megoldani, mint korábban Ebersdorf és Königsberg, hiszen ekkor sem volt lehetőség arra, hogy 

állandó csapatokat fogadjanak fel a törökök által igen „kedvelt” terület védelmére. A győri főkapitány ezért 

székhelyéről váltva kirendelt lovascsapatokat küldött a folyók mentére, miközben a nádor testvére, Nádasdy 

Kristóf is gyakran vonult ide huszáraival, de több ízben kellett segítséget nyújtaniuk Paksy főkapitánynak 

Komáromba is. Az utóbbi végvárnak ugyanis – egy 1557 tavaszán készült tervezet szerint – a Duna és a Vág 

által biztosított természetes védelem miatt nyári időben nem volt szüksége lovasokra, télen ellenben a 

befagyott folyók miatt gyakorta kellett jelentősebb huszárcsapatokkal támogatni. 419 13 A fegyveres 

segélynyújtás mellett a korábban is jól bevált gyakorlat, a folyók jegének feltörése jelentett még lehetőséget 

a védekezésre, amelyre általában a szomszédos vármegyéktől kértek a győri és komáromi főtisztek 

munkásokat. 

Míg a tatai törökök a Csallóköz, addig veszprémi és fehérvári társaik a Rábaköz területére igyekeztek minél 

gyakrabban eljutni. Ennek a vidéknek a biztonsága szintén attól függött, mennyire tudják kihasználni a folyó 

4126 Firnhaber, 1861. 139: No. XV. és Fellner–Kretschmayr, 1907/Bd 1. 239. 

4137 A 17. század vonatkozásában vö.: Hiller, 1993. és Hiller, 1998. 

4148 Rohrbacher, 1888. 107–109. és Bíró, é. n. 192–193. 


41610 Az oszmán hadvezetés 465 főnyi őrséget rendelt az elfoglalt Tatára (jelen volt 445), míg Gesztesre 45, 

Vitányra pedig 38 fős őrség került. ÖNB Mxt. 614. 

41711 Gall levelezése oly gazdagon maradt fenn, hogy abból akár külön könyvet írhatnánk. Az uralkodóhoz 

és a Haditanácshoz lásd: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 76–77., főként 1556-ból; ÖStA KA AFA 1556– 

1560.; HL TGy 1556–1560. és MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Adam Gall levelei Nádasdy 

Tamáshoz és Kristófhoz. 1556–1559. Vö. még főként a HL TGy alapján: Veress D. Cs., 1993. 39–44. Salm 

levelezése viszont a fenti irategyüttesekben csak töredékesen áll rendelkezésünkre. A két főkapitány 

tevékenységét a több tucatnyi levél alapján igyekeztünk az alábbiakban rekonstruálni, ezért egyes levelekre 

csak konkrét személyek és különleges adatok esetében, de akkor is pusztán példajelleggel hivatkozunk. 

41812 Lásd az archontológiában felsorolt adatokat. 

41913 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 78. Konv. B. fol. 33–40. Ugyanennek egy fogalmazvány 

formájában fennmaradt, de datált példánya: Uo. Fasc. 63. Konv. A. fol. 185–192. (Rossz levéltári elhelyezés 

alatt.)

nyújtotta természetes védelmet. Ezen a téren Gall szintén felettese, Königsberg haditanács-elnök egykori 

tapasztalatait kamatoztathatta, midőn a birtokai védelméért mindenre kész Nádasdy nádorral működött 

együtt. Munkáját a Győrben szolgáló naszádosok is segítették, akik a Rábán is képesek voltak – legalább egy 

darabig – hajózni. Gall 1556-ban ezért előbb 66 emberrel két naszádot küldött Nádasdynak Pápocra, de 

gyakorta segítette ki a magyar főméltóságot hadianyaggal is. 1558-ban pedig azért hívta tanácskozásra, hogy 

megvitassák, miként lehetne a győri építész segítségével a Rábát az erődváros előterében annyira 

felduzzasztani, hogy az Bodonhelyig teljességgel átjárhatatlan területté változzon. 420 14 A Rába vonala előtt 

húzódó Marcal folyó védelmére pedig 1557-ben kívántak két őrtornyot emelni, ahova a devecseri királyi 

őrségből kellett rendszeresen 12 váltott gyalogot küldeni. 421 15 

Sajnos konkrét információkkal nem rendelkezünk arról, mennyiben valósult meg a Rába felduzzasztásáról 

készült elképzelés, biztosak lehetünk azonban abban, hogy a helyi hadvezetés mindent megtett a teljességgel 

megszűrhetetlen ellenséges portyák korlátozására. 1557 július 20-án például 300 török éjszaka már egy 

mérföldre közelítette meg Győrt, majd vívott véres küzdelmet az ellenük kiküldött huszárokkal, jelentős 

veszteségeket okozva nekik. 422 16 Gall főkapitány ezért székhelye közvetlen védelmében ugyancsak egyik 

elődje, ezúttal Pallavicini főhadimarsall tevékenységét folytatta tovább, aki 124megkezdte a Győr körüli 

őrházak rendszerének kiépítését. Az eddig előkerült szórványadatok szerint ugyanis legkésőbb Gall idejében 

épült fel, majd kapott állandó, a fővárból váltott őrséget az elpusztult Félegyháza falu temploma 

Kismegyernél, amelyet a korabeli források Tarisznyavárnak tituláltak, valamint az abdai Rábca-híd 

átkelője. 423 17 Hasonlóképpen ezekben az esztendőkben került először őrség a mérgesi átkelőhöz, noha 

bizonyosan nem oly tekintélyes létszámban (50 lovas és 50 gyalogos), miként azt az 1556 márciusában 

Bécsben tartott tanácskozáson biztosan Nádasdy nádor javasolta. 424 18 

Nádasdy Tamásnak a törökök ellen kiválóan alkalmazható nehézlovasokra vonatkozó már sokat idézett 1555 

márciusi javaslata viszont már Gall tisztségbelépésének esztendejében valóra vált. 1546 után kereken egy 

évtizeddel ismét nehézlovas csapatok érkeztek Győrbe. Otto Heinrich von Puchaim 162 lovassal, Hans 

Rueber von Püchsendorf, későbbi neves felső-magyarországi főkapitány (1568–1580) pedig 158 puskás 

feketelovassal érkezett a Rába-partjára. 425 19 Feladatuk elsősorban az volt, hogy a magyar huszárcsapatokkal 

együtt részt vegyenek a törökök elleni akciókban, illetve a betörő szpáhikkal való küzdelemben. Miként 

1546-ban, soraikban ezúttal is főként alsó-ausztriai nemes ifjak szolgáltak, akiknek a tartomány vezetése így 

kínált lehetőséget arra, hogy a magyar hadszíntéren, az általuk fizetett védelmi övezet területén, kitanulják a 

törökök elleni hadviselés korántsem könnyű mesterségét. Sajnos nem tudjuk pontosan, mennyi ideig 

maradtak a nehézlovasok ismét Győrben, feltételezésünk szerint azonban a legoptimálisabb esetben is 

maximum néhány esztendeig. 

Gall és még inkább utódja, Salm főkapitány kormányzása alatt rohamos léptekben folytatódott az 1555-ben 

elfogadott terveknek megfelelően Győr erődvárossá építése. Noha a vármegyék gyakran csak részben tudták 

az országgyűlési törvénycikkekben előírt ingyenmunkát teljesíteni, Francesco Benigno (1560–1562), 

Bernardo Gaballio (1562–1564 előtt), Pietro Ferabosco (1564–1567), majd a fél életét Győrben leszolgáló 

Urban Süeß építési felügyelők (1567–1592) 426 20 tevékenységének és az osztrák rendek anyagi segítségének 

köszönhetően Győr valóban modern erőddé kezdett épülni. 1561 tavaszán Georg Freiherr von Tanhausen és 

Pietro Ferabosco királyi biztosok már több bástya csaknem teljes elkészültéről, Győrszigeten téglaépítő 

kemencék működéséről, valamint arról számolhattak be, hogy mintegy 60, a várépítésben jártas itáliai 

42014 A Pápócra küldött naszádokra: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Adam Gall levele Nádasdy 

Tamáshoz. 1556. június 22., Győr; A Rába felduzzasztására: „Comiserat Sacra Caesarea Maiestas nobis 

clementer, ut cum architecto consilium inirem, quo in loco fluvius Raba vocata [sic!, mivel a fluvius helyett 

eredetileg aqua állt] possit commodius intumesci, per quam intumefactionem aqua versus Bodonhel et ultra 

distaret, ne quispiam transire possit.” Uo. 1558. október 31., Győr. A Rába védelmére, különösen 17. századi 

adatokkal: Tóth P., 1989. passim; Gecsényi, 1991/1.; Benczik, 1995. és Gellén, 1997. 

42115 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 78. Konv. B. fol. 33–40. és Uo. Fasc. 63. Konv. A. fol. 185–192. 

42216 MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Adam Gall levele Nádasdy Tamáshoz. 1557. július 24., 

Győr. 

42317 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 76. Konv. B. fol. 27–28. Adam Gall I. Ferdinándhoz. 1556. 

augusztus 12., Győr. 

42418 Uo. Fasc. 76. Konv. A. fol. 40–62. Az őrházakra lásd még a következő VI. 1. fejezetben leírtakat. 

42519 Rueber Bestallungja: ÖStA KA Best. No. 44. (1557. június 4., Bécs) Vö. még ÖStA KA HKR Prot. 

Reg. Bd. 140. fol. 53. Puchaimra: Uo. Rueber személyére és fennmaradt lovaspáncéljára: Adel im Wandel, 

1990. 337–338. 

42620 Lásd majd a végvidék várainak erődítéseiről írott alfejezet adatait.

mesterember (pallérok, segédek, kőfaragók) munkálkodtak állandó jelleggel az erődítéseken. A biztosok 

emellett további, még igen jelentős erődítésekre tettek javaslatokat, amelyek költségét mintegy 140 000 

rajnai forintra, azaz Magyarország éves jövedelmeinek mintegy egyötödére becsülték. 427 21 A tetemes 

költségek ellenére az 1570-es évek közepéig az erődítések jól haladtak előre, sőt 1564-re az erőd alapjaiban 

már elnyerte későbbi végleges alakját. 

125A bástyák és a falak kiépítésével párhuzamosan megkezdődött a város utcahálózatának az átalakítása is. 

Ennek átformálását egy szerencsétlen esemény, az 1566 szeptemberi nagy tűzvész jelentősen elősegítette, 428 

22 hiszen a katonai hatóságoknak kiváló alkalmat kínált arra, hogy Győr utcahálózatát a korábbi esztendők 

terveinek és próbálkozásainak megfelelően a napjainkig fennmaradt, egészen szabályos rendszerré alakítsák 

át. Ez alapfeltétele volt annak, hogy az erődítményben egy ostrom esetén az egyes csapatokat egyik 

védműről a másikra gyorsan átvezényelhessék. Az utcák és a házak újrafelosztásával pedig a főkapitány – a 

német hadbíró, a soltész segítségével 429 23 – maga vette irányítása alá a győri telek- és szállásviszonyokat, 

amiről legkiválóbban a katonaság elhelyezéséről 1567-ben készült kvártélyjegyzék, az első győri telekkönyv 

tanúskodik. Az egyre gyarapodó helyőrség elhelyezésére és ellátására a hetvenes évekre a szállásokon és 

istállókon kívül számos egyéb katonai objektum is épült (vagy alakítottak át korábbi házakat ezekké), 

úgymint több hadszertár, sütödékkel rendelkező élelmezési ház vagy maga a várépítési hivatal, az 

úgynevezett Bauhof. 430 24 

Miközben a főkapitányság központjában a katonai hatóságok befolyása a polgári lakossággal szemben 

jelentősen megnőtt, Gall és Salm kormányzása alatt – Pallavicini főhadimarsall időszakához képest – a 

védelmi övezet váraiban is megerősödött a főkapitány hatalma. Korábban jelentős problémát okozott, hogy a 

földesurak – mint a szentmártoni apát említett példája bizonyította – nem minden esetben voltak hajlandóak 

az idegen főtiszteknek engedelmeskedni, még akkor sem, ha várukban részben legalábbis osztrák rendi vagy 

királyi fizetésű őrség szolgált. Ezt a problémát az 1560-as évekre oly módon sikerült végleg megoldani, hogy 

Ferdinánd egyrészt birtokosaiktól újabb várakat vett át királyi, azaz kamarai kezelésbe, másrészt a 

magánföldesúri birtoklás ellenére királyi kapitányt állított a véghely élére, aki már kizárólag az uralkodónak 

tett beiktatásakor fogadalmat. Miután a királyi kapitányok a győri főkapitány és a Haditanács akaratának 

helyi érvényesítői és képviselői voltak, a bécsi hadvezetés célkitűzéseit ezt követően immáron csaknem 

akadály nélkül valósíthatta meg. 

Ennek az újításnak a jegyében került sor előbb 1557 februárjában Szentmárton várának átvételére és Búza 

Benedek királyi kapitánnyá történő kinevezésére, 431 25 majd 1559 áprilisában Palota várának királyi kézbe 

vételére, amelynek első királyi kapitánya azután a nevezetes Thury György lett. 432 26 Csesznek és Vázsony 

ugyanakkor továbbra is magánkézben maradt, de a birtokos családokból kikerülő Wathay Lőrinc, a neves 

énekeskönyvíró, 126Ferenc édesapja, illetve vázsonykői Horváth Péter 1559-ben már a két vár teljes 

hatáskörrel megbízott királyi kapitánya volt. 433 27 Hasonlóan alakult a helyzet Pápán és Devecserben is, ahol 

42721 ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 10. 1561. fol. 25–31. Francesco Benigno és Bernardo Gaballio 

jelentése a győri építkezésekről.; Villány, 1882. 43–46.; Banfi–Maggiorotti, 1932. 16. és Maggiorotti–Banfi, 

1933/2. 161–162. Az 1561. évi állapotokra vö. még: ÖStA KA AFA 1561/8/1. Francesco Benigno I. 

Ferdinándhoz. 1561. július 21. Egy hasonló vizsgálatra 1560 tavaszán, amelyet Salm főkapitány, valamint 

szintén Georg von Tanhausen és Hermes Schallauzer vezettek: ÖStA KA HKR Akten Reg. 1560. Apr. No. 

197. I. Ferdinánd utasítása a három említett személy részére. 1560. április 15., Bécs. 

42822 Jenei F., 1971. 125–126. 

42923 A soltész tisztére: Pálffy, 1995/3. 35–36. 

43024 A fentiekre lásd mindenekelőtt: Gecsényi, 1984. 671–673. és Gecsényi, 1991/2. 150–151. A 

telekkönyv kiadása: Villányi, 1882. 126–138.; Az eddig ismert első győri hadszertárnok 1557-ben Hans 

Haberfeldner volt. Veress D. Cs., 1993. 45. Az erődváros hadszertárának legkorábbi leltárai (1557 és 1560): 

Uo. 45–46. és ÖStA KA AFA 1560/4/ad 1. Végül egy érdekes adalék arra vonatkozóan, hogy az útcahálózat 

szisztematikus átalakításáról már 1564 tavaszán külön tervrajzot („Modell”) készített Pietro Ferabosco: 

MOL E 554 MKA Vár. és kam. iratok Fol. Germ. 817. I. Ferdinánd Eck Graf zu Salmhoz. 1564. május 9., 

Bécs. 

43125 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 140. fol. 15. Bestallung Búza Benedek szentmártoni királyi kapitány 

számára. 1557. június 4., Bécs. 

43226 Huszár, 1974. 48–59.: No. 8. Gregoróczy Vince győri lovaskapitány és Thury György összeírják 

Palota hadfelszerelését. 1559. március 29. és MOL E 136 MKA Div. inst. Köt 2. pp. 222–226. Utasítás Thury 

György számára tisztéről. 1559. május 8. Vö. még: Takáts, 1928/1. 76. 

43327 Wathayra: Szalay, 1861. 313.: No. CCCXXII. Wathay Lőrinc Adam Gallhoz. 1559. március 8., 

Csesznek; Horváthra: ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 141. 6. März 1559, No. 42. Engedelmességre intő levél

szintén a birtokosok, ezúttal főurak, Török Ferenc és Choron János voltak a királyi (fő)kapitányok. Persze ők 

ilyen minőségben saját akaratukat is könnyen érvényesíthették, de mint az uralkodó által fizetett főtisztek a 

Haditanács és a győri főkapitány parancsainak – elvileg legalábbis – feltételen engedelmességgel tartoztak. 434 

28 Sőt az utóbbit közvetlen elöljárójuknak és főkapitányuknak (antecessor et superior capitaneus) kellett 

elismerniük és szólítaniuk, miként azt nekik 1562 tavaszán egy alkalommal Miksa főherceg 

nyomatékosításképpen külön is elrendelte. 435 29 Mindezeken túl gyakran az is problémát jelentett – miként 

például Vázsonyban az 1550–1560-as évek fordulóján –, hogy a birtokos család tagjai egymással gyakran 

már olyan komoly vitákba kerültek, amelyek során egymás birtokainak kifosztásától sem riadtak vissza, 

ezzel pedig a vár királyi őrségét súlyos veszélybe sodorták. 436 30 

Gall és Salm főkapitányok az egyes végvárak kapitányaival a királyi várőrségek problémái mellett gyakran 

tárgyaltak arról is, hogy az elhagyott és a védelem szempontjából feleslegessé vált templomokat és 

kolostorokat hol és miként kellene lerombolni, nehogy azokba a törökök befészkeljék magukat. 1557 elején 

például az oszmánok a Csesznek közelében fekvő zirci ciszterci kolostorból akartak őrházat építeni, 437 31 

amely jelentős veszéllyel járhatott volna akár még Győrre is, hiszen az egykori kolostor éppen a 

Veszprémből Győrbe menő út mentén feküdt. Az ilyen ellenséges vállalkozásokkal szemben ezért a királyi 

végváriak keményen felléptek. 1570 augusztusában például a Balaton mellett fekvő Kenese templomát 

rombolták le, mert ekkor a törökök oda akarták befészkelni magukat. 438 32 A győri főkapitányok ugyanakkor 

arról is gyakorta értekeztek a végvári főtisztekkel és a szomszédos magyar birtokosokkal, miként lehetne 

egy-egy magánföldesúri várat legalább a királyi várakból rendszeresen váltott tizedekkel vagy egyéb módon 

őrséggel ellátni. 1562 őszén például Salm főkapitány a Nádasdy Tamás 1555. évi jegyzékében is szereplő 

Döbrönte várának ellátását sürgette a Haditanácstól. 439 33 Ismereteink 127szerint az Essegváry család várába 

ekkor nem került királyi fizetésű katonaság, még a közeli Pápáról sem. 

A főkapitányság szervezetének és irányításának átalakítására a fentieken kívül 1562-ben történt még egy 

jelentősebb kísérlet. Miután október 10-én meghalt az egy évtizede Komárom élén álló Paksy főkapitány, 440 

34 Eck Graf zu Salm különleges javaslatot tett uralkodójának: Felvetette, sőt igen tanácsosnak vélte, hogy a 

győri és a komáromi főkapitányságot egy személy – jelen esetben maga – lássa el. Indoklásában a két 

kulcsvár egymáshoz közeli fekvése mellett elsősorban arra apellált, hogy felemlegette Reinprecht von 

Ebersdorf főhadimarsall egykori tevékenységét, hangsúlyozván, hogy ő öt esztendőn keresztül együtt látta el 

a két tisztet. 441 35 Érvelésében nem csekély ferdítés volt, hiszen a két főkapitányi tisztség az 1540-es évek 

második felében még nem létezett, Ebersdorfot gyakori távolléteiben pedig általában külön főtiszt 

helyettesítette Győrben, Erasm Teufel személyében. Ehrenreich von Königsberg győri lovaskapitányi 

kinevezésére pedig 1551 augusztusában éppen azért került sor, mert Ebersdorf főhadimarsallt mindenképpen 

tehermentesíteni kellett. Reálisan tekintve tehát Salm javaslata közel sem felelt meg a valóságnak, hiszen 

a vázsonyi katonasághoz Horváth kinevezése kapcsán. 1559. március 6. Vö. még Zsiray, 1984. 243–244. 

43428 Ellenkező esetben a Haditanács a győri főkapitánynak történő engedelmességre szólította fel őket, 

miként például 1564 júliusában (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 146. fol. 59.). Tihanyba – mint említettem – 

már 1554-ben királyi kapitányt nevezett ki Pallavicini főhadimarsall Takaró Mihály személyében. 

43529 ÖStA KA Best. No. 106. Miksa főherceg engedelmességre intő levele enyingi Török Ferenchez 

(Pápa), devecseri Choron Jánoshoz (Devecser), rátóti Gyulaffy Lászlóhoz (Tihany), Thury Györgyhöz 

(Palota), Kuchovith Györgyhöz (Szentmárton), Wathay Lőrinchez (Csesznek) és Búza Benedekhez 

(Vázsonykő), azaz „capitaneis in finibus Austriacis intra Danubium et lacum Ballathon existentibus”, hogy 

Eck Graf zu Salm győri főkapitányt („in Jaurino supremus capitaneus”) előljárójuknak és főkapitányuknak 

ismerjék el. 1562. március 12., Linz. 

43630 Zsiray, 1984. 243–250. 

43731 ÖStA HKR Akten Exp. 1557. Febr. No. 49. Adam Gall Miksa főherceghez. 1557. február 13., Győr. 

Vö. még a palotai kapitány hasonló kolostor-erődítési tervére éppen ebben az időben: Vass, 1989. 178.: No. 

4. Mehmed veszprémi bég Újfalussy Ferenchez. 1557. február 26., Veszprém. 

43832 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 151. fol. 107. Eck Graf zu Salm jelentése a Haditanácshoz. 1570. 

augusztus 13. és Takáts, 1915. 111. 1577-ben a palotai és veszprémi végváriak egy, a Balaton közelében 

fekvő másik falu, Kajár templomának török megerődítését is megakadályozták. Uo. és Takáts, 1915–1917. 

II. köt. 60. 

43933 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 142. fol. 121. 

44034 Pálffy, 1998. 155.: 56. jegyz. 

44135 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 86. Konv. C. fol. 35–38. Eck Graf zu Salm und Neuburg Miksa 

főherceghez. 1562. október 11., Bécs.

Komárom főkapitányának elsősorban a határ menti török kémszervezet és diplomácia működtetése, valamint 

a dunai naszádosok irányítása, míg a győrinek egy határvédelmi övezet igazgatása volt a feladata. Salm terve 

a két főkapitányi tisztség egyesítésére ezért nem valósulhatott meg, pusztán az új főkapitány, gersei Pethő 

János 1563. évi kinevezéséig bízták meg azzal, hogy ideiglenesen Komáromra is külön figyelmet 

szenteljen. 442 36 

A korabeli forrásokban ez időben is gyakran osztrák végekként emlegetett győri főkapitányság 443 37 várainak 

őrséglétszámaiban 1555-től – amely esztendő adatait az előbbiekben megismerhettük – Veszprém és Tata 

1566. évi visszavételéig történt néhány olyan fontosabb és érdekesebb változás, amely mindenképpen 

magyarázatra szorul. Erről összességében – az uralkodói jövedelmekből eltartott, Győrben szolgáló két 

német zászlóaljat és a szintén királyi fizetésű palotai katonaságot kivéve – az alábbi táblázatból 

tájékozódhatunk: 444 38 

44236 Uo. fol. 39–43. Károly főherceg I. Ferdinándhoz. 1562. október 14., Enns. A megbízásra: fol. 41.; 

Pethő kinevezésére és Komáromba érkeztére 1563 júliusában: ÖStA KA AFA 1563/7/1. és Unghváry, 1912. 

147. 

44337 Lásd például: „Vor den Pergkstetten unnd an der osterreichischen Gräniczen ist es diser Zeit der 

Türggen halb ganncz stil.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 86. Konv. D. fol. 1–2. Károly főherceg Miksa 

főherceghez, Frankfurtba. 1562. november 2., Enns. 

44438 „Bezallung der österreichischen Gränicz Anno 1566.” ÖStA FHKA HKA NÖKA rote Nr. 46. 1566. 

Jan. unfoliert és NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–16. fol. 12–16. Vö. még 1565-ből: „Ausczug, was ain ersame 

Lanndtschafft des Erczherczogthumbs Össterreich unnder der Ennß auf das Khriegsfolckh, so ann den 

Hungerischen Granniczen ligen, des ganncz verschinnen funffunndsechczigisten Jarß auferloffen, wie volgt.” 

Uo. A–VII–29. fol. 103–106. és Pertl, 1939. 9–10., valamint Gutkas, 1973. 190–191.

128Az alsó-ausztriai rendek által a győri főkapitányságban 

fizetett végvári katonaság 1566-ban 

végvár ném. magy. magy. natü- egy. össze- havi zsold 

neh. lovas gyalog százérsen lovas 

dos 

Eck Graf zu Salm – 

főkap. 

– – – – – – 729 r. f. 

kémpénz – – – – – – – 200 r. f. 

Győr 180 400 

löv. 

44539 40844640 [132447 ? 

41] 

44842 444943 1124 6303 r. f. 22 k. 2 ϑ 

Szentmárton – 17 150 – 1 145044 169 572 r. f. 52 k. 

2 ϑ 

Csesznek – 18 50 – – – 68 224 r. f. 30 k. 

Pápa – 270 300 – 1 – 571 2158 r. f. 45 k. 

Devecser – 70 90 – – – 160 582 r. f. 30 k. 

Tihany – 50 50 – – – 100 352 r. f. 30 k. 

Vázsony – 18 50 – – – 68 234 r. f. 30 k. 

Szenyér – 41 – – – – 41 212 r. f. 45 k. 

összesen 180 884 1098 132 2 5 2301 11 570 r. f. 

45 k. 

A táblázatban alkalmazott rövidítések: ném. = német, neh. = nehéz, magy. = magyar, 

egy. = egyéb, főkap. = főkapitány, r. f. = rajnai (rénes) forint, löv. = lövész, 

k. = krajcár, ϑ = bécsi dénár, fontdénár, pfennig 

129A főkapitányi központban szolgálók száma – az említett két német gyalogoszászlóalj mellett – az eltelt 

egy évtized alatt ugyan jelentősen nem változott, a katonák „fegyvernemek” közötti megoszlása azonban 

igencsak átalakult, ami megmagyarázza, miért növekedett évente mintegy 22 000 rajnai forinttal a Győrre 

kifizetett zsold összege. Miként említettük, Otto Heinrich von Puchaim és Hans Rueber vezetésével 1556ban 

320 puskás nehézlovas érkezett a városba. őket ugyan utóbb – a nyugalmasabb időszaknak köszönhetően 

– elbocsátották, 1564 augusztusában ismét Hans Rueber kapitánysága alatt újabb 200 alsó-ausztriai 

nehézlovas érkezett a városba, 451 45 amelyek közül a fenti adatok szerint 180 még 1566-ban is Győrben 

szolgált. Ekkor élükön már biztosan nem Rueber állt, hiszen ő ebben az esztendőben már az európai hírű 

hadvezér és hadtudós, Lazarus Freiherr von Schwendi 452 46 parancsnoksága alatt harcolt Felső- 

Magyarországon, hogy azután majd még tovább emelkedhessen a katonai ranglétrán. A nehézlovasok két 

ízben történő megjelenése miatt ugyanakkor több alkalommal csökkentették a huszárok és a gyalogosok 

számát. Mivel egy nehézfegyverzetű lovas havi zsoldja – felszerelésének költsége miatt – többszöröse volt 

44539 A 400 könnyűlovas négy kapitánya alatt az alábbi rendben sorakozott fel: Székely Miklós 190, 

Jakosith Ferenc főkapitány-helyettes 90, Gregoróczy Vince 80 és Keglevith Péter 40 lovasa. 

44640 A 408 magyar gyalog Nagy Balázs (189), Tóth Bálint (148) és Jajca Balázs (71) kapitány alatt 

teljesített szolgálatot. 

44741 Az összeírás a naszádosok számát ugyan nem adta meg – pusztán arról tudósít, hogy négy naszádon 

havi 434 rajnai forint 45 krajcárért szolgáltak – a hajók számából viszont a katonák létszámát az átlagos 

gyakorlatnak megfelelően (33 fő/naszád) ki tudtuk egészíteni. 

44842 A tüzérek pontos számáról sajnos nem értesülünk az összeírásból. Két évvel korábban ugyanakkor 

már 21 pattantyús szolgált Győrben. ÖStA KA AFA 1564/2/10 b. 

44943 Az extraordinari-személyek közé a prédikátort (Feldpredikant), az építőmestert (Baumeister) és a 

postásokat (die Posten) sorolták. Tíz esztendővek korábban két postást számítottak a győri őrséghez: Philipp Prinner 

bodonhely–asszonyfalva–sárvári és Bakocsa Pál körmendi postamestert. Az utóbbit tisztére I. Ferdinánd 1554 január 

12-én nevezte ki. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. A. fol. 6. I. Ferdinánd Sforza Pallavicinihez. 1554. 

január 12., Bécs. 

45044 Az egyéb személyek közé a szentmártoni várnagyot (Buggraf) soroltam. 

45145 NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–15. fol. 82–123. és igen részletesen, többek között a másik 

kapitányjelöltre, Bernhard Graf zu Hardeggre is: Pertl, 1939. 5–8.; ill. „die Stationierung von 200 Reiten, um 

die jungen Landleute einzuüben.” (1564. március 27.) Herold, 1970. 24–26., 155–156. és Gecsényi, 1984. 

672. Rueber fekete lovasainak Győrben a nevezetes evangélikus lelkész, Magdeburgi Joachim volt a tábori 

lelkésze. Payr, 1924. 221–222. és 358–359. 

45246 Janko, 1871.; Eiermann, 1904.; König, 1934.; Schnur, 1987. és újabban Thomas, 1995.

egy könnyűlovasénak, zsoldjuk egy részét a huszárokéból és a hajdúkéból kellett átcsoportosítani. Ennek az 

átszervezésnek esett például áldozatul feltételezhetően Rueber 1564. évi megjelenésekor az 1562-ben 

elhunyt Török Balázs lovaskapitány kontingense is. 453 47 Azaz a győri huszárok száma egy évtized alatt 

összesen mintegy 100 fővel apadt. Mivel még az átszervezésekkel sem lehetett teljességgel megoldani a 

költségek emelkedését, emiatt növekedett a fenti tekintélyes összeggel 1566-ra a rendek által a győri őrségre 

fordított zsoldösszeg. 

Győrrel ellentétben már 1556-ra jelentősen növekedett Pápa őrsége és Szentmárton várába is hamarosan 

osztrák rendek fizette katonaság került, ami természetesen Búza Benedek említett kinevezésével is szoros 

összefüggésben állt. Pápán mind a lovasok, mind a gyalogosok számát majdnem másfélszeresére emelték. 454 

48 Erre elsősorban azért volt szükség, mert Nádasdy Kristóf korábban ott szolgáló lovasait (miként arra 

utaltunk) többször a Csallóközbe rendelték, továbbá a veszprémi és a fehérvári törökök Hamza fehérvári bég 

vezetésével ebben az időben meglehetősen aktívak voltak. 455 49 A pápai létszámemelés anyagi kihatásait az 

1557 tavaszán elesett Tata őrségére korábban fizetett összegekből nagyjából pótolni lehetett. Ebből a 

summából viszont az uralkodói kezelésbe vett szentmártoni monostor csekély számú lovasságára (mintegy 

20 fő) és jelentősebb gyalogságára (150) már biztosan nem futotta. A rendek mégis vállalták a vár őrségének 

fizetését, hiszen így a Győr védelme szempontjából alapvető fontosságú véghely irányítását a főkapitány 

számára biztosíthatták. 

130Devecser lovassága mindeközben felére csökkent, ennek azonban nem stratégiai, de még csak nem is 

fizetési, hanem személyes oka volt. 1557 elején egy kótyavetye kapcsán a már korábban is többször vitába 

keveredett Choron János és Gyulaffy László annyira összevesztek, 456 50 hogy júliusban az utóbbi már azt 

kérte a Haditanácstól, lovasaival Győrben szolgálhasson tovább. 457 51 Ezt engedélyezték is neki, így Gyulaffy 

1560. évi tihanyi kapitánnyá történt kinevezéséig a főkapitányság központjában folytatta katonai pályáját. 458 

52 A Balaton-parti végvárban viszont talán az ő erőteljes fellépésének volt köszönhető, hogy 1564-re a 

huszárok száma – ha nem is igazán jelentősen, de – 10 fővel emelkedett. 459 53 Csesznek és Vázsony 

hivatalosan előírt őrséglétszámai viszont Szülejmán szultán utolsó magyarországi hadjáratának esztendejéig 

egyáltalán nem változtak. 

Végül szembeötlő, miért szerepel a fenti táblázatban az alsó-ausztriai rendek fizette véghelyek között a 

Somogy megyei Szenyér várkastélya. Devecser példájához hasonlóan ennek is inkább személyes, mint 

katonai okai voltak. A birtokos esztergomi káptalan Nádasdy Tamás nádor halálát követően az 1554-ben neki 

elzálogosított várat 1564 májusában Salm győri főkapitánynak adta bérbe, aki azt egészen a vár 1566. évi 

elestéig birtokolta. 460 54 Neki sikerült az uralkodónál elérnie, hogy az osztrák rendek fizette győri lovasságból 

saját vára védelmére – az uralkodó fizetésén ott szolgáló 25 gyalog mellé 461 55 – közel félszáz huszárt 

küldhessen. A főkapitány magánérdeke azonban sértette a saját tartományuk védelmét szem előtt tartó 

osztrák rendek érdekeit, ezért 1566 márciusában már arra kérték Károly főherceget, intézkedjen a lovasok 

Rába partjára történő mielőbbi visszarendelése ügyében. 462 56 

Gall és Salm kapcsolata Nádasdy nádorral – Pallavicinivel ellentétben – viszonylag korrekten alakult, 

amelyben az utóbbinál az is szerepet játszhatott, hogy a tisztség elnyerésében Salmot Nádasdy igen 

45347 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 86. Konv. C. fol. 39–43. Károly főherceg I. Ferdinándhoz. 1562. 

október 14., Enns. Vö. még Herold, 1970. 154. 

45448 Érdemes megjegyezni, hogy a pápai lovasság egy része felett 1556-ban az egykori dunántúli 

főkapitány, Tahy Ferenc parancsnokolt. 

45549 Hamza bég életrajza: Köhbach, 1994. 48–59.: 48. jegyz., ill. vö. még Vass, 1989. 74–75. A törökök 

akcióira: Hungler, 1986. 57–65. és Veress D., 1996. 42–44., ill. egy Szigliget faluja elleni támadásra 1558 

októberében: Komáromy, 1912. 253. és 264–265. 

45650 Komáromy, 1911. 548–549: No. 3.; Varga J., 1981. 107–108. és Veress D., 1996. 41–42. 

45751 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 139. fol. 54. 

45852 Pálffy, 1998. 143. 

45953 „Verczaichnuß alles Khriegsvolckh zu Roß und Fueß der österreichischen Gräniczen, so ain ersame 

Lanndtschafft in Osterreich unnder der Enns beczalen, unnd was monnatlichen darauff laufft.” ÖStA KA 

AFA 1564/2/10 b. 

46054 Borsa, 1984. 78. és 121–125.: No. 127–135. reg. és Gál, 1994. 67–69. 

46155 A szenyéri őrségre: NÖLA SA Ständ. Bücher Bd. 5. fol. 168–170. és közlése: Herold, 1970. 150–153. 

Vö. még: Huber, 1893. 242–244.: No. 14. 

46256 NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–14. fol. 61. Az alsó-ausztriai rendek Károly főherceghez. 1566. március 

8., Bécs.

komolyan támogatta. 463 57 A győri főkapitányok számára kedvezőbb helyzetet teremtett az is, hogy a 

Haditanácson keresztül akaratukat a nádorral szemben már viszonylag könnyebben keresztülvihették, hiszen 

az uralkodót a hadügyek terén képviselő kormányszervnek Nádasdy is feltétlen engedelmességgel tartozott. 

A nádor korábbi erőteljes pozíciójának megváltozását jól jelzi az a példa, hogy 1557 tavaszán, 131amikor 

Gall főkapitány egy jelentősebb akciót tervezett a törökök ellen, Ehrenreich von Königsberg arra szólította 

fel Nádasdyt, hogy az uralkodó parancsának megfelelően rendelje el kapitányainak, támogassák bizonyos 

számú katonasággal a győri főkapitány tervezett hadmozdulatait. 464 58 

A magyarországi mezei csapatok felett a nádori cikkelyeknek és ez alapján készült kinevezésének 

megfelelően Nádasdy egészen haláláig meg tudta őrizni főhadparancsnoki/főkapitányi jogkörét. Ennek 

legkiválóbb példáját az 1562. évi hegyesdi események szolgáltatták. Hamza fehérvári bég 1561-ben jelentős 

éket vágott a főkapitányság szervezetébe azáltal, hogy Vázsony várát megkerülve elfoglalta a Csobánc és 

Tapolca szomszédságában fekvő Hegyesdet, amelynek várnagyát a szomszédos szőlőhegyen való italozás 

után az ágyból ugrasztották ki a törökök. A magyar végvárak mögött elhelyezkedő török vár óriási veszélyt 

jelentett az egész környező vidékre, mindenekelőtt Zala megyére, a Rábaközre és a Pápa környéki 

területekre. A Haditanács ezért a következő esztendőben jóváhagyta a visszafoglalására indítandó hadjárat 

tervét, amely végül meghozta a kívánt eredményt. A győri főkapitányság végváraiból kirendelt katonaság a 

nádor csapataival, a szomszédos vármegyék felkelőivel, valamint a környező területek birtokosainak 

(Gyulaffy László, Török Ferenc, Pethő János és Magyar Bálint) magáncsapataival együtt 1562 áprilisában 

visszafoglalták, majd földig rombolták Hegyesd várát. 465 59 Az expedíció hivatalos vezetője mégsem a 

legjobb harcértékű katonaságot a vár ostromára kiállító Salm győri főkapitány, hanem a sokkal kevésbé 

használható vármegyei csapatokat mozgósító Nádasdy volt. Betegsége miatt a nádor ténylegesen nem 

vehetett részt az akcióban, az ostromot irányító magyar főtisztek mégis mindvégig tartották vele a 

kapcsolatot, és az ő parancsainak engedelmeskedtek. Nádasdy nádori kinevezésére hivatkozva – amelynek 

idézett cikkelye fennmaradt a Haditanács 1562. évi iratanyagában – elérte, hogy Salm főkapitányt a 

parancsnoksága alá rendeljék. 466 60 

Nádasdy Tamás nádorsága alatt a magyar rendek hadügyekre gyakorolt befolyása tehát jelentősen 

növekedett. A bécsi hadvezetés tanult az esetből és a 16. század második felében mindent megtett annak 

érdekében, hogy többé ne kerüljön sor a legmagasabb magyar főméltóság kinevezésére – amit 1608-ig 

sikerült is elérnie. A magyar rendeket és a jelentősebb nagybirtokosokat ennek ellenére mégsem akarták 

kiszorítani a határvédelemből – ez katonai és politikai okokból egyenesen hibás döntés lett volna –, ám a 

Haditanács nem tűrte el, hogy a központi döntéseket a magyar tanácsosok határozzák meg. Miként az 

időközben „császárvárossá” előlépett Bécs védelmét biztosító és ezért kiemelt jelentőségű győri 

főkapitányság igazgatásába sem engedhettek beleszólást, katonapolitikai okok mellett azért sem, mert a 

végvári őrségek legtöbbjét fizető osztrák rendek is állandó nyomást gyakoroltak a hadvezetésre, így 

kívánván beleszólni az általuk fenntartott ütközőzóna irányításába. 

132A határvédelemben nagy tapasztalatokkal rendelkező magyar nagybirtokosok, nemesek és végvári tisztek 

tanácsaira és a védelemben való részvételére viszont – természetesen a Haditanács utasításainak megfelelően 

– mindenkor számítottak Bécsben. Ennek legkiválóbb példáját maga a dunántúli főkapitányi tisztség 

betöltése szolgáltatta. A főkapitány feladatkörét ellátó Nádasdy nádor 1562 június elején bekövetkezett halála 

után a Haditanács már augusztusban tárgyalásokat kezdett Zrínyi Miklós szigetvári főkapitánnyal (1561– 

46357 „Spectabilis Magnificentia Vestra optime recordatur, qualiter mutuo inter nos crebrius tractatum fuit 

de suscipiendo munere capitaneatus praefecturae militiae circa Jaurinum. Licet ego ad hoc genus offitii me 

minime idoneum esse agnoscam, tamen quia Sacrae Caesareae Maiestati, domino meo clementissimo ita 

visum fuit, nephas esse duxi, si tanto principi refragarer. Sed quoniam haec omnia ex consilio Spectabilis 

Magnificentiae Vestrae profecta esse minime ignoro, ut quae vel ipsa in hoc mihi author fuit, eidem itaque 

significandum duxi me hanc militiae praefecturam ad spatium unius anni suscepisse.” MOL E 185 MKA 

Nádasdy cs. lt., Missiles, Eck Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy Tamáshoz. 1560. január 2., Pozsony. 

46458 Uo. Ehrenreich von Königsberg Nádasdy Tamáshoz. 1557. április 15., Bécs. 

46559 A had- és helytörténeti feldolgozások igen részletesen foglalkoznak az eseménnyel: Iványi B.–Sági– 

Takács, 1961. 13–32.; Veress D., 1983. 79–89. és Veress D., 1996. 103–114. Vö. még Komáromy, 1907. 

passim és Komáromy, 1912. 271–274. 

46660 „mir Ewer Khunigliche Wirde etc. in ainem Schreiben deß Datum steeth Lynncz den Aindleften tag 

Martii gegenwirtigen Jarß unter andern in ainem Articl allergenedigist auferlegt und bevolhen, daß ich in 

allen furfallenden Expeditionen daß Khriegswesen betreffendt mein Aufsehen auf den Herrn Grosgraven 

haben unnd ime Gehorsamb laisten solle.” ÖStA KA AFA 1562/4/5. Eck Graf zu Salm und Neuburg Miksa 

főherceghez. 1562. április 25., Győr.

1566) a tiszt elvállalásáról. Zrínyi elsősorban Károly főherceg jelöltje volt. 467 61 A tisztségre rajta kívül 

felmerült még a posztot már korábban rövid ideig betöltő Bánffy István (1552 ősze) és Tahy Ferenc (1553- 

1554), továbbá Bánffy László és Nádasdy Kristóf neve is. A véleményüket kifejtő magyar tanácsosok és 

főurak (Oláh Miklós esztergomi érsek, Köves András veszprémi püspök, Báthory András országbíró, Mérey 

Mihály személynök, Dobó István, Eger egykori kapitánya, Pethő János és Dessewffy János, valamint maguk 

a jelöltek, Tahy és a Bánffy-tesvérek) többsége ugyan Tahy mellett voksolt, 468 62 az uralkodó – nyilván a 

főherceg szorgalmazására – végül mégis Zrínyi mellett döntött. 469 63 

A kinevezés körüli viták során Miksa főherceg egy igen érdekes problémával állt elő. A tisztség elnyerésében 

ugyan maga is Zrínyit támogatta, de úgy vélte, kinevezése esetén a szigetvári kapitányság terhétől meg kell 

szabadítani, egy személy ugyanis két ilyen jelentős tisztet nehezen tud ellátni. Ezért Zrínyi dunántúli 

főkapitányi kinevezése esetén Tahyt javasolta Szigetvár élére. 470 64 Ferdinánd király és hadvezetése ezúttal 

azonban egészen más véleményen volt, midőn kifejtette, hogy katonai szempontból egyáltalán nem 

hátrányos, sőt egyenesen kedvező, ha Zrínyi a szigetvári kapitányságot is betölti. A dunántúli főkapitány 

fennhatósága alá tartozó terület nagyobbik része – miként indokolták – Szigetvár környékén feküdt, így 

annak védelmére a két tisztség együttes betöltése esetén nagyobb lehetőség volt. 471 65 

A végső megegyezés mindezen kedvező döntések ellenére meglehetősen hosszan elhúzódott, hiszen Zrínyi 

legalább olyan karakán politikus volt, mint Nádasdy, és megvoltak a saját feltételei a tisztség elvállalására. 

Felfogadási szerződését (Bestallung) végül 1563 május végén állították ki Bécsben. 472 66 Szeptemberben 

azután a már kinevezett főkapitányt a magyar országgyűlés is elfogadta, hiszen – miként a Verancsicsévkönyv 

fogalmazott – „választák Zrény Miklóst országhadnaggyá az Dunántúl Horvátországig.” 473 67 

133Döntés született emellett a Pozsony vármegyétől Zólyomig terjedő, úgynevezett dunáninenni országrész 

első főkapitányának, szerdahelyi Dersffy Istvánnak a kinevezéséről is, aki 1564 tavaszától töltötte be 

tisztét. 474 68 

Zrínyi tényleges tisztségbe lépésére 1564 elején került sor, miután az uralkodó biztosai február elején 

beiktatták hivatalába. A főúr ezt követően, a hónap utolsó napján Csurgón mustrálta meg főkapitányi 

csapatait. Ezek hivatalosan előírt létszáma 100 könnyűlovas és 100 gyalogos, valamint 50 puskás lovas volt, 

akiket Zrínyi főleg horvát katonái közül toborzott. őket a dunántúli vármegyék hadiadójából a pozsonyi 

Magyar Kamara tartozott fizetni. 475 69 Zrínyi az uralkodó akaratának megfelelően megtarthatta szigetvári 

főkapitányi tisztét is, így 1563-tól 1566-ig a dunántúli főkapitány székhelye Szigetvár lett. Ezzel – noha csak 

utólag – megvalósult a rendeknek az 1547. évi 20. törvénycikkben megfogalmazott egyik fő kívánalma. Az 

egykori horvát–szlavón bán ezekben az esztendőkben azután ugyanazt a tevékenységet folytatta, amelyet 

még Nádasdy főkapitány kezdett el 1548-ban és végzett nádorként is az 1550-es években, nevezetesen a 

Balaton és a Dráva közötti védelmi övezet irányítását, valamint alkalmilag a dunántúli vármegyék 

46761 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 86. Konv. D. fol. 49–51. Károly főherceg I. Ferdinándhoz, 

Frankfurtba. 1562. november 21., Enns. 

46862 „Opinio Hungarorum de capitaneis cis ez ultra Danubium, nec non de locumtenente regio et 

palatinali.” Uo. Konv. A. fol. 68–71. 

46963 Uo. Konv. B. fol. 31–32. I. Ferdinánd levele Oláh Miklóshoz végső döntéséről. 1562. augusztus 9., 

Prága. 

47064 „Habe ich allain des underthenig bedenckhen, das er one das mit der Haubtmanschafft zu Sigeth 

beladen ist.”, ill. „Die Haubtmanshafft zu Sygeth sambt und neben diser nit khundtn durch ain Person 

nebenainanndern verrichtet werden.” Uo. fol. 11–12. Miksa főherceg I. Ferdinándhoz. 1562. augusztus 6., 

Linz. 

47165 „Neque vero nos impedit capitaneatus Zigetti, quem ad praesens gerit …, praesertim cum maior 

territorii ac regionis illius pars, quae ad capitaneatum illum ultra Danubium pertinebit, circa Zigettum sita sit, 

atque inde Zigetto plus roboris et existimationis accessurum videatur.” Uo. fol. 27–28. I. Ferdinánd Miksa 

főherceghez. 1562. augusztus 9., Prága. 

47266 ÖStA KA Best. No. 122. és dátum nélkül: ÖStA KA HKR Akten Exp. 1564. Juni No. 24. Az utóbbi 

kiadása: Barabás, 1899. 436–438.: No. CXLII. A Zrínyivel való tárgyalásokra: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 

142. fol. 126., fol. 130., fol. 142. 

47367 Verancsics-évkönyv, 1981. 112–113. 

47468 Pálffy, 1996/2. 191. és Pálffy, 1997/1. 270–271. 

47569 Zrínyi beiktatására: ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 143. fol. 9. Utasítás Seifried Breuner, Karl Haiden 

és Karl Sticzl királyi biztosok részére Zrínyi beiktatására. 1564. január 19.; A főkapitányi csapatok 

mustrajegyzéke: Barabás, 1899. Uo. 450–456.: No. CXLIX.

hadügyének koordinálását, szükség esetén pedig a vármegyei és felkelő nemesi csapatok vezetését. A bécsi 

hadvezetés tehát a Dél-Dunántúl védelmének szervezését továbbra is átengedte a magyar–horvát főtisztnek, a 

győri főkapitányság irányításába viszont Nádasdy halála után már nem engedett a magyar rendeknek 

semmiféle beleszólást. 

1342. A központi hadvezetés és a magyar rendek törekvései a győri védelmi övezet 

irányítására a 16. század második felében 

a. Végvidéki és kerületi főkapitányok a Dunántúlon 1566 után 

1566-ban Szigetvár elfoglalásával és a Somogy megyei várak török kézre kerülésével az a határvédelmi 

zóna, amelynek kiépítésében majd működtetésében Nádasdy Tamás, Tahy Ferenc és Zrínyi Miklós dunántúli 

főkapitányok elévülhetetlen érdemeket szereztek, egy pillanat alatt összeomlott. Az elveszett várak pótlására 

a Balatontól délnyugatra mielőbb új védelmi zónát kellett szervezni, hiszen most már Stájerország is egyre 

fenyegetettebb helyzetbe került. A Haditanács ezért szükségintézkedésként november 13-án a vidék 

helyismeretében és irányításában igen jártas, de már csak egyedül élő egykori főkapitányt, Tahy Ferencet a 

Balaton és a Dráva–Mura közötti végek főkapitányává (finium intra lacum Balaton et Dravum ac Muram 

supremus capitaneus) nevezte ki. 476 1 Igen jelentős számú katonaságával, 1000 lovasával és ugyanennyi 

gyalogosával, Tahy feladata az országrész védelme érdekében mielőbb szükséges rendelkezések 

meghozatala, valamint annak feltérképezése volt, miként lehetne az ekkor még Nádasdy nádor özvegye, 

Kanizsai Orsolya magántulajdonában lévő Kanizsa várának környékén a győrihez hasonlóan védelmi övezet 

szervezni. A tisztét betegsége miatt végül csak 1567 őszéig ellátó 477 2 Tahy ennek érdekében megkezdte a 

terület várainak megszemlélését és egyes helyekre – például a Balaton-parti keszthelyi ferences kolostorba és 

Fonyódra 478 3 – katonaságából időlegesen őrséget rendelt. Intézkedéseivel megtette az első lépéseket a 

későbbi Kanizsa környéki várövezet, a kanizsai főkapitányság kiépítéséhez, amelyet azután Kanizsa 1568. 

évi királyi igazgatásba kerülését követően Thury György, majd utódai fejeztek be. 479 4 

Miközben 1566-ban a dél-dunántúli védelmi zóna megsemmisült, a győri főkapitányság jelentősen 

megerősödött. Noha a magyar történetírás gyakran a Győrnél az esztendő nyarán összegyűlt és Miksa 

főherceg vezette királyi sereg szemére veti, hogy nem nyújtott segítséget a szultán ostromolta Szigetvárnak, 

a kor hadsereg-utánpótlási rendszerének és Magyarország útviszonyainak ismeretében erre reálisan 

semmiféle lehetősége nem volt. Ráadásul a táborban járvány pusztított, ami tovább korlátozta a királyi 

hadvezetés lehetőségeit. Nem minden kontingens várakozott azonban Győr alatt. Salm főkapitány 135jelentős 

magyar könnyűlovas-csapatok élén előbb június elején felmentette az Arszlán budai pasa ostromolta Palotát, 

majd a hónap végén visszafoglalta a közel másfél évtizede török kézen lévő Veszprémet, végül pedig Tata 

várát és két üresen hagyott szomszédját, Gesztest és Vitányt is. 480 5 Az utóbbiak azonban még az esztendő 

őszén valószínűleg ismét az ellenség kezébe kerültek. 481 6 Noha Vitányt – nyilván meglehetősen romos 

állapota miatt – a törökök sohasem építették be alább még bemutatásra kerülő magyarországi 

4761 „Articulus ex Francisci de Thahy supremi capitanei inter lacum Balathon et fluvios Muram et Dravum 

regni Hungariae finium instructione de 13. Novembris anno [15]66 etc.” ÖStA KA AFA 1566/11/1., ill. 

Vándor, 1994. 288–290. Vö. még ÖStA KA HKR Akten Exp. 1566. Dez. No. 104. és No. 199. 

4772 ÖStA KA Best. No. 159. II. Miksa császár értesíti a kanizsai német katonaságot Tahy elbocsátásáról. 

1567. november 24., Bécs. 

4783 Keszthelyre: Ila, 1973. 224. és Bilkei–Turbuly, 1989. 22.: No. 64. (Az adatokra a keszthelyi vár 

törökkori történetén dolgozó Végh Ferenc hívta fel a figyelmemet, amelyet ezúton is köszönök.); Fonyódra: 

„das er [ti. Tahy – P. G.] auß seiner Anzal Khriegsleüth das Casstel Fonoth sol beseczen.”, ill. „das er [ti. 

Thury] des Magyar Wallandt Castel Fonoth auß seiner Anzal Khriegsleüt versehen soll.”, valamint 

„abermalß Bevelch des Magiar Waillendt Gschlosl Fonoth unnd Segligeth mit Phardtn unnd Fueßkhnechtn 

von Kanischa auß zuversehen.” ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 148. fol. 5. 1567. január, fol. 83. 1567. 

december 24. és fol. 130. 1568. április. Fonyód történetének törökkori feldolgozája Hóvári János tehát ezt 

helyesen feltételezte. Hóvári, 1985. 146. 

4794 Müller V., 1973. 35–88. és Vándor, 1994. 299–304. 

4805 Palota ostromára: Szíj, 1960. 86–93. és Veress D. Cs., 1983. 93–96.; Veszprém visszavételére: 

Matunák, 1897.; Prokopp, 1967.; Veress D. Cs., 1983. 97–99. és Hungler, 1986. 67–72.; Tatára: Rohrbacher, 

1888. 111–112. és Bíró, é. n. 193.; Gesztesre és Vitányra pedig szintén Rohrbacher, 1888. 111–112., ill. 

Sándor, 1964. 162. és Stepancsics, 1996. 4. 

4816 Erről Pethő János komáromi főkapitány jelentéséből tudunk: „Das Gesstes unnd Withan verloren sey, 

bith den Tottes zuversehen.” 1566. november 2. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 145. fol. 173.

várrendszerükbe, Gesztesen már 1568-ban 49 várvédő müsztahfiz várt arra, hogy a beköszöntő békeidőszak 

ellenére újult erővel induljon portyázni a Győr környéki területekre. 482 7 

Veszprém és Tata visszavételével a győri főkapitányság területileg jelentősen kibővült, hiszen az 

országrészen a két világbirodalom között az 1552 előtti frontvonal állt vissza, amely a tizenötéves háborúig 

(1591–1606), nevezetesen Szinán nagyvezír 1593. évi magyarországi hadjáratáig lényegesen nem is 

változott. Az újonnan visszafoglalt várak élére megszemlélésüket követően 483 8 a korábbi esztendők 

gyakorlatának megfelelően szintén teljes jogkörrel megbízott királyi kapitányok kerültek (Veszprémbe 

Széchényi Mihály, Tatára pedig Ferranto [Ferdinand] Samaria de Speciacasa 484 9). Nem kis problémát 

jelentett viszont, hogy miként oldják meg a visszavett várak és a kisebb végházak (Vázsony, Tihany, 

Csesznek, Devecser) fizetését, amelyek őrségeit ez ideig túlnyomórészt azon összegekből fedezték, melyeket 

az alsó-ausztriai rendek korábban a veszprémi és tatai katonaság fizetésére fordítottak. A megoldást 

hamarosan mégis megtalálták Bécsben. Ez pedig a győri főkapitány szempontjából is rendkívül érdekes 

szituációt teremtett. 

A kérdés szorosan összefüggött a dunántúli főkapitányi tisztség újonnan történő betöltésével. Had- és 

közigazgatás-történetünk eddigi állításával 485 10 ellentétben ugyanis 1566 után a dunántúli főkapitányság nem 

vált ketté a győri és a kanizsai főkapitányságokra. Nem is válhatott, hiszen – miként az előbbi fejezetekben 

részletesen bemutattuk – a dunántúli főkapitány tiszte a győri főkapitányság váraira már 1546 után sem 

terjedt ki, pusztán a dél-dunántúli véghelyekre rendelkezett befolyással, ezekre is elsősorban Nádasdy Tamás 

nádorságának, majd Zrínyi Miklós szigetvári kapitányságának köszönhetően. A dunántúli főkapitány feladata 

elsősorban nem királyi végvárak irányítása, hanem az országrész vármegyei hadügyének, a nemesi 

felkelésnek és általában a rendi hadkiegészítéssel összefüggő katonai, valamint továbbra is részben 

rendfenntartó feladatoknak az ellátása volt. Ezek végrehajtásához – miként Nádasdynak és Zrínyinek is – 

néhány száz főnyi lovas és gyalogos katonaság állt rendelkezésére, amelyet többnyire az általa kormányzott 

országrész, avagy kerület, a Dunántúl kilenc vármegyéjének (Moson, Sopron, Vas, Zala, Győr, Komárom, 

Veszprém, Fejér és Somogy) a hadiadójából a Magyar Kamara fizetett. Miután a főkapitány ezen vármegyék 

alkotta kerület hadügyéért volt felelős, 136ezért tisztének elnevezésére az 1550-es évek közepétől ez időre 

fokozatosan kialakult a német Kreisoberst in Transdanubium vagy a Kreisoberst jenseits der Donau 

kifejezés. 486 11 Ezt követve tehát a tisztséget a továbbiakban magunk is dunántúli kerületi főkapitánynak 

nevezzük – megkülönböztetve azt az úgynevezett fővárak (Hauptfestung) és a hozzájuk tartozó kisebb 

végházak, azaz a végvidékek (Grenze, Grenzgebiet) élén álló végvidéki főkapitányoktól, avagy 

generálisoktól (Grenzoberst, supremus capitaneus confiniorum); nevezetesen: a Dunántúlon a győritől és a 

kanizsaitól. 

Összefoglalva tehát: nem a dunántúli főkapitányság oszlott két részre 1566-ban, hanem az 1556-ra létrejött 

győri főkapitányság mellett az 1560-as évek végére kialakult a Kanizsához tartozó várak alkotta végvidéki 

főkapitányság is, miközben az állandó székhellyel nem rendelkező dunántúli kerületi főkapitány hadügyi 

kérdésekben továbbra is parancsolt az országrész vármegyéinek, miként ezt az 1540-es évektől kezdődően 

elődei is tették. E tekintetben pedig – miként ezt maguk a magyar rendek is több ízben kifejtették 487 12 – a 

Dunántúlon a betöltetlen nádori tisztség katonai feladatkörét vette át, miként ugyanezeket látta el a Pozsony 

megyétől Zólyomig húzódó dunáninneni területeken az ottani kerületi főkapitány, az ország északkeleti 13 

megyéjében pedig a felső-magyarországi főkapitány, miközben a „civil” jellegű ügyekben a nádori hatáskört 

a helytartók gyakorolták. A 16. század második felére a Habsburg Birodalom magyarországi ütközőzónáján 

ezen kétfajta főkapitányságból felépülő védelmi rendszer jött létre, amelyben a török kiveréséig a 

határvédelem fontosabb elemére, a végvárakra támaszkodó végvidéki főkapitányok játszották a 

meghatározóbb szerepet. Az osztrák tartományokból érkező idegen segítségnek tehát ez volt a magyar 

rendek számára a legsúlyosabb ára. 

4827 ÖNB Mxt. 617. 

4838 Veszprémet 1566 augusztusában az alsó-ausztriai rendek részéről Heinrich von Puchaim és Hans 

Fünfkirchen szemlélték meg. Pertl, 1939. 17. 

4849 Pálffy, 1998. 110. és 159., ill. Bíró, é. n. 194. 

48510 Ezzel kapcsolatban lásd a bevezetőben leírtakat. 

48611 Latinul a dunántúli kerületi főkapitányt supremus capitaneus partium regni Hungariae 

Transdanubianarumnak titulálták, magyarul pedig szép régiességgel, de a napjaink embere számára már 

nehezen értelmezhető dunántúli országhadnagy címmel illették. Pálffy, 1997/1. 195. 

48712 „Olim reges Hungariae per palatinum regebant, officium illud iam in quatuor alia officia partitum: 

locumtenentiae nimirum et trium superiorum capitaneatuum Ultra- et Cisdanubiani et superioris Hungariae.” 

MOE, VII. köt. 277.: No. XV. 1587. december 12. és Uo. 285.: No. XVIII.

1567 októberében Miksa király az országrész egyik legjelentősebb birtokosát, enyingi Török Ferencet 

nevezte ki dunántúli kerületi főkapitánnyá, 488 13 aki már 1566 szeptemberében jelezte, kész elvállalni a 

tisztséget. 489 14 Török kinevezése több szempontból is meglehetősen érdekes volt. A magyar tanácsosok 

(Bornemissza Pál erdélyi püspök, Oláh Miklós esztergomi érsek, Verancsics Antal egri püspök, Mérey 

Mihály nádori helytartó és Pethő János volt komáromi főkapitány) ugyanis nem Törököt, hanem Tahy 

Ferencet és Eck Graf zu Salm győri főkapitányt javasolták a tisztségre. Pethő János ugyan felvetette még 

Thurzó Ferenc nevét is, de – mivel ő pusztán az ország északnyugati részén rendelkezett birtokokkal – 

kinevezését csak a legvégső esetben ajánlotta. 490 15 Tahy neve azonban a Balaton és Dráva közötti végek 

kormányzására való főkapitányi kinevezését 137követően, Salmé pedig eddig ismeretlen okból hamar 

lekerült a napirendről. Ennek köszönhetően kerülhetett sor hosszú idő után Török kinevezésére. 

Annak, hogy Törökkel közel egy esztendeig folytak a tárgyalások, mind a Haditanácsnak, mind a magyar 

rendeknek nagyon nyomós okai voltak. Török kinevezése ugyanis a bécsi hadvezetés szempontjából 

előnyökkel és hátrányokkal is együtt járhatott. Mindezekkel maguk a rendek is tisztában voltak, és 

természetesen saját előnyükre akarták kihasználni a főúr esetleges tisztségbe lépését. A probléma alapját 

elsősorban az jelentette, hogy Török egyúttal Pápa várának királyi kapitánya is volt, és e minőségében a 

győri főkapitánynak, Salmnak tartozott engedelmességgel. Első látásra ez valóban igen kedvezett a 

Haditanács érdekeinek, azaz a rendek hadügyi törekvéseinek korlátozására a győri főkapitányság területén, 

hiszen Salm Török felettese lett, ha nem is mint a kerületi, hanem mint a pápai kapitánynak. Bécsben 

felismerték azt is, milyen veszélyekkel és problémákkal járhat, ha Töröknek sikerül Salmtól függetlenítenie 

magát, és ezáltal növelni a magyar rendek befolyását annak a várövezetnek az irányításában, amelyet nem 

könnyen szereztek meg az elmúlt két évtizedben. A magyar rendek mindeközben persze úgy gondolkoztak, 

Török révén majd nőhet befolyásuk a győri végeken, azaz az 1547. évi 20. törvénycikknek megfelelően 

ezúttal egy pápai székhelyű kerületi főkapitány segítségével korlátozhatják az idegen származású főkapitány 

hatáskörét. 

A bécsi hadvezetés mindezek ellenére mégis Török kinevezése mellett döntött, noha számára nyilván 

megfelelő megoldást jelentett volna az is, ha Tahyt nevezik ki a posztra, akit – mint említettük – többen is 

javasoltak a tisztségre; vagy az a megoldás, ha Török került volna Kanizsára, miként ennek lehetősége fel is 

merült. 491 16 Török kinevezésében végül a magyar rendek egy részének kitartó támogatása játszhatott fontos 

szerepet, a végső döntést mégis nyomós anyagi érdekek is motiválták. Az alsó-ausztriai rendek Veszprém és 

Tata visszafoglalása után a második vonalba került Balaton-felvidéki várak zsoldjának fizetését nem voltak 

hajlandók tovább vállalni, pontosabban az azokra fordított összegeket – miként az 1552, illetve 1557 előtt 

történt – ismét a két vár fizetésére rendelték. Az említett kis várak éves zsoldjának több mint 20 000 rajnai 

forintnyi költségének fedezését viszont elutasították, hiszen erre egyrészt évente megszavazott segélyeikből 

már nem futotta, másrészt a törökkel való béketárgyalások következtében hadi kiadásaik és ezzel 

összefüggésben a végvári katonaság létszámának csökkentését szorgalmazták. Erre végül 1567. március 1-én 

került sor. 

Az osztrák rendek ebben az esztendőben mindezek következtében Győrben már csak a leszállított létszámú 

magyar katonaságot (400 huszárt, 400 gyalogot, mintegy 20 tüzért és 7 egyéb személyt) fizették, hiszen 

nehézlovasok 492 17 és naszádosok már nem állomásoztak a városban. 493 18 A főkapitányi központon kívül 

viszont ők fedezték továbbra is a pápai (270 lovas és 300 gyalog), valamint a szentmártoni őrség (17 lovas, 

150 gyalog, 1 tüzér és a várnagy) zsoldját, továbbá a visszafoglalt Veszprémbe vezényelt tetemes számú 

katonaságot, 200 lovast és 300 gyalogot, évi mintegy 27 000 rajnai forintnyi fizetéssel. Több mint 120 000 

forintnyi éves segélyükből azonban a főkapitány fizetése (közel 9000 forint/év) mellett a tatai őrségre már 

nem futotta. Emiatt az utóbbit ezután Miksa 138királynak részben más uralkodói jövedelmekből kellett 

48813 „Instruction auf Franciscn Tereckh über die Craißhaubtmanschafft herdißhalb der Thonaw” 1567. 

október 10. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 148. fol. 67. A közel egy esztendeig tartó egyeztető tárgyalásokra: 

Uo. Bd. 145–148. fol. passim. 

48914 Uo. Exp. Bd. 145. fol. 153. 1566. szeptember 6. 

49015 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 93. Konv. A. fol. 162–163., fol. 165., fol. 168–171., fol. 174–177 

és fol. 194–195. Bornemissza Pál, Oláh Miklós, Verancsics Antal, Pethő János és Mérey Mihály javaslatai. 

Az első kivételével (1566. december 20.) mind datálatlan. 

49116 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 148. fol. 62. 1567. szeptember. 

49217 1567 áprilisában bekövetkezett elbocsátásukra: Pertl, 1939. 14–16. és ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 

44. 

49318 Pertl, 1939. 15–16.

fedeznie, részben pedig Győrből rendeltek oda a magyar gyalogságból ideiglenesen alkalmi őrséget. 494 19 

Ezután már csak az a kérdés maradt hátra, miként oldják meg a főkapitányság kisebb várőrségeinek fizetését. 

Miután a Kanizsa környéki új védelmi övezet kiépítése rengeteg költségbe került (gondoljunk csak magának 

a Tahy-féle 2000 katonának a zsoldjára), lehetőleg minél olcsóbb megoldást igyekeztek találni. Ezt végül – 

noha ez valóban meglehetősen különös – Török kerületi főkapitánysága oldotta meg. Bár Bécsben biztosan 

tisztában voltak azzal, hogy a főúr kinevezése következtében a hadügyek terén újabb konfliktusokra 

számíthatnak a magyar rendekkel, a gazdasági érdekek és a szorító anyagi viszonyok még a politikai–katonai 

célokat is maguk mögé utasították. Török pápai székhelyének köszönhetően lehetségessé vált, hogy rendes és 

rendkívüli, összesen mintegy 500 főnyi kerületi főkapitányi lovas és gyalogos katonaságát 1570-re Palotára, 

Csesznekre és a Balaton-felvidéki várakba osszák szét. Mindez a valóságban – részben legalábbis – 

bizonyosan úgy történt, hogy a korábbi várkatonaságot meghagyták őrhelyeiken, de hivatalosan Török 

kerületi főkapitány haderejének részévé tették, miként arról az alábbi táblázat – ugyan már néhány hónappal 

a főúr halála utáni időből – tájékoztat: 495 20 

49419 „Auszug, was auf der Romischen Khayserlichen Majestät etc. yeczigen Verordnung und Beuelch nach 

ain ersame Lanndtschafft des Erczhörczögthumbs Ossterreich unnder der Enns fur Khriegsfolckh an den 

Hungerischen Graniczen halten und bezalen soll, was monnatlichen unnd ain ganncz Jar, der Staigerung 

halben, darauf lauffen wierdt, wie hernach volgt. Actum Wienn den aindlufften tag Maii anno etc. im 

sibenundtsechczigisten.” NÖLA Ständ. Akt. SA A–VII–29. fol. 96–100. és „Auszug, was ain Ersame 

lanndtschafft des Erczherczogthumbs Österreich unnder der Ennß für Khriegsvolckh an den Hunngrischen 

Gräniczen halten, waß monnadtlichen unnd ain ganncz Jar, syder negster Stäigerung, von Primo Martii dicz 

[15]67 Jarß, nachdem den gerinngen Phärdten zu funf unnd den Hunngrischen Trabannten zu drey Gulden 

Reinisch beczalt wierdet, laufft, wie hernach volgt. Actum Wienn den lessten Tag Octobris anno etc. im 

sibenundsechczigisten.” Uo. A–VII–16. fol. 24–29. Vö. még ÖStA KA AFA 1568/8/1. 

49520 „Vertzaichnus, was zu Betzallung oder Furleihung aines Monathsoldts auf die Chraißhaubtmanschafft 

Papa auflaufft.” 1571. május 3., Bécs. Andreas Schnatterl magyarországi hadi fizetőmester 

(Kriegszahlmeister in Ungarn) jelentésének melléklete Miksa királyhoz. ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 22. 

1571. Mai fol. 183–184. (Schnatterlre: Schodl, 1983. 249.) A zsoldfizetést februártól kezdve már mind 

Bornemissza János dunántúli főkapitány-helyettes, mind Salm győri főkapitány szorgalmazta az uralkodónál, 

míg végül Salm személyes bécsi közbenjárására április második felében kerülhetett rá sor. Takáts, 1928/2. 

374–376. és „Porro tantum hic egimus, ut aliquam pecuniae quantitatem pro solvendis militibus capitaneatui 

regni subiectis impetrarim, quae Papam per quendam bellicarum solutionum officialem eo directa est.” MOL 

E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Eck Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy Ferenchez. 1571. április 18., 

Bécs.

139A dunántúli kerület főkapitánynak a győri védelmi övezet kisebb váraiba 

hivatalosan szétosztott katonasága 1571-ben 

végvár (zárójelben: a vár magyar magyar tüzér összesen havi zsold 

kapitánya) 

lovas gyalog 

Palota (Thury Benedek496 21) 100 150 2 252 1019 r. f. 15 k. 

Csesznek (Wathay Lőrinc) 18 50 1 69 219 r. f. 30 k. 

Tihany (Jakosith Tamás) 26 50 – 76 261 r. f. 30 k. 

Vázsony (Horváth Gáspár) 18 25 – 43 150 r. f. 45 k. 

Fonyód és Szigliget 50 50 – 100 363 r. f. 45 k. 

összesen 212 325 3 540 2014 r. f. 45 k. 

A táblázatban alkalmazott rövidítések: r. f. = rajnai (rénes forint), k. = krajcár 

A nehezen rekonstruálható, de bámulatos katonai–finanszírozási átszervezést már-már napjaink pénzügyi 

szakemberei is megirigyelhetnék, hiszen ezzel a lépéssel a bécsi udvar évi több mint 20 000 rajnai forintot 

takarított meg, hiszen a kerületi főkapitányi haderőt kizárólag a magyarországi hadiadóból fizették, 

miközben sikerült megoldania a fenti várak finanszírozását. Az átszervezés ugyanakkor – Győrhöz hasonlóan 

– bizonyos csökkentésekkel ezekben a várakban is együtt járt, hiszen mind a tihanyi lovasság, mind a 

vázsonyi gyalogság előírt létszámát 1566-hoz képest a felére szállították le, miközben teljesen felszámolták a 

devecseri királyi őrséget. Ez utóbbi intézkedés katonai szempontból teljesen indokolt volt, hiszen Veszprém 

visszavételét követően tényleg pazarlás lett volna az előbbi 500 fős őrsége mellett a hátországba került 

Devecseren továbbra is több mint másfélszáz katonát tartani. Az intézkedés következtében viszont a 

devecseri Choronok vára örökre megszűnt királyi végvár lenni, és fokozatosan lesüllyedt a hátországban 

fekvő magánföldesúri várak (Sümeg, Tátika, Rezi stb.) szintjére. 497 22 1577-ben Choron János már csak évi 

600 rajnai forint segélyt kapott a török adóztató tevékenységének és a pusztításoknak köszönhetően 

jövedelmeit egyre inkább elvesztő vár ellátására és saját őrségének fizetésére. 498 23 Mindez persze nem 

jelentette azt, hogy a Choronok katonái az elkövetkező időszakban a királyi végvárak huszárjaival ne vettek 

volna részt a törökök elleni jelentősebb akciókban. 

Devecserrel ellentétben a Lengyel család szigligeti és fonyódi várait összesen 50 lovassal és 50 gyalogossal 

látták el. Ennek az volt az oka, hogy a somogyi várak közül Csákányon, Kéthelyen és Szőcsényen kívül – 

amelyek utóbb a kanizsai főkapitányok igazgatása alá kerültek 499 24 – a Balaton déli partján 1566-ban 

egyedül Fonyód maradt keresztény kézen, nevezetesen a Lengyel árvák gyámjának, Magyar Bálintnak a 

birtokában. 140Csakhogy Nádasdy Tamás halála után nádori csapatok már nem segítették a két vár védelmét, 

ezért jogosan panaszkodott 1565 szeptemberében Magyar az özvegy Kanizsa Orsolya tiszttartójának, Terjék 

Tamásnak, hogy „két végházat tartani nem kis dolog. Gondolhatja kegyelmed, hogy nem tökzörgetéssel 

leszen; mert attól nem fél az török, hanem emberrel szokták az végházat tartani és szablyával oltalmazni.” 500 

25 

A bécsi hadvezetés ezért 1566 után a különösen megnövekedett veszély miatt – miként említettük – előbb 

Tahy Ferenc, majd Thury György Kanizsán szolgáló katonaságából rendelt Magyar magánőrsége mellé 

királyi fizetésű katonákat, majd legkésőbb 1570-től küldte Szigligetre és Fonyódra az említett, összesen 100 

főt. 501 26 Ekkor azonban a Balaton déli partvidéke mocsárvilágának szigetén fekvő Fonyód élén még egy 

ideig nem királyi várkapitány, hanem az öreg és beteges Magyar Bálint állt, akinek önkéntes távozását 

követően az uralkodó első kapitánya, 1572 májusában az egykori tihanyi parancsnok, Takaró Mihály lett. A 

királyi kapitány kinevezésére valóban nagy szükség volt, hiszen 1570 őszén a törökök már ellenvárat 

építettek a közeli Bézsenyben. 502 27 Takaró lemondását követően azután 1573 őszétől immáron a vár 

49621 1567-ben kelt utasítását kiadta: Kárffy, 1905. 

49722 Pertl, 1939. 17–18. és Herold, 1970. 154. A vár persze 1564 és 1566 között – ellentétben monográfusa 

véleményével (Veress D., 1996. 44.) – nem volt török kézen. Lásd például 1565–1566. évi osztrák rendek 

fizette őrségére: NÖLA SA A–VII–29. fol. 103–106. 

49823 „Darauf gibt die Kayserliche Maiestät etc. jarlich zu ainem Hilfgeltt 600 f.” ÖStA KA AFA 1577/13/2. 

fol. 340. 

49924 Vándor, 1994. 288–290. és 341–342., valamint újabban Pálffy, 1995/1. 149–150. 

50025 Takáts, 1928/1. 252–253. Vö. még Komáromy, 1912. 277. 

50126 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 151. fol. 171. 1570. december 14. 

50227 Takáts, 1928/1. 255. és Hóvári, 1985. 148. Vö. még: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 151. fol. 150–151. 

Eck Graf zu Salm und Neuburg jelentése az Udvari Haditanácshoz. 1570. november 5.

irtokosa, Lengyel András töltötte be a királyi kapitány tisztét, miként az korábban hasonló módon történt 

Pápa, Devecser, Csesznek és a Vázsony véghelyein is. 503 28 

A fenti kis várak őrségei annak ellenére, hogy a fizetési elszámolások tekintetében „hivatalosan” Török 

Ferenc dunántúli kerületi főkapitány haderejét alkották, katonai szempontból a gyakorlatban Salm győri 

főkapitánynak engedelmeskedtek. Ennek több magyarázata volt. Egyrészt Török sokkal kisebb formátumú 

politikus volt mint akár Nádasdy, akár Zrínyi, így befolyását Salmmal szemben nem érvényesíthette; 

másrészt Salm győri generálisként akaratát rá tudta kényszeríteni a pápai végvár kapitányaként neki 

alárendelt kerületi főkapitányra. Igazi erőteljes fellépésre azonban csak ritkán volt szükség, hiszen apjához 

hasonlóan Salm rendkívül kompromisszumkész ember volt, aki ráadásul a pápai főúr családjával baráti 

viszonyt alakított ki. Sőt Salm a magyar rendek körében annyira népszerű volt, hogy az 1563. évi 77. 

törvénycikk értelmében még magyar „állampolgárságot” (indigenatus) is kapott. Ekként győri kormányzása 

és a kerületi főkapitánynak való parancsnoklása már nem volt sértő a magyar rendek számára. 

Mindezekkel magyarázható, hogy Török 1571 január 16-án bekövetkezett haláláig 504 29 a győri végvidéki és 

a dunántúli kerületi főkapitány között nagyobb összetűzésre nem került sor. Az utóbbi biztosan érezte 

hátrányos pozícióit, ezért már 1569 tavaszán több ízben kérte elbocsátását, az uralkodó ellenben ezt nem 

fogadta el. 505 30 Összességében mindez azt eredményezte, hogy a Haditanács Salmon keresztül szinte minden 

akaratát megvalósíthatta a Balaton és Duna közötti területen, Töröknek így ténylegesen csak bizonyos 

rendfenntartó feladatok ellátása (például jogtalanul elfoglalt birtokok visszaszolgáltatása) 141maradt. 506 31 

Hasonlóan szinte korlátlanul érvényesültek a bécsi hadvezetés célkitűzései a kanizsai főkapitányoknak 

köszönhetően a Balaton és a Mura közötti végeken. Így a Dunántúlon szolgáló két végvidéki főkapitány 

mellett a kerületi főkapitány tiszte már-már kezdett jelképessé válni. 

142b. Egy különleges intermezzo: győri főkapitány a dunántúli kerület élén (1571–1574) 

Török Ferenc halála után Miksa király és a Haditanács előtt ismét jelentős probléma állt. A kerületi 

főkapitányi tisztséget ugyanis Bécsben úgy szerették volna újra betölteni, hogy a dunántúli határvédelemben 

megszerzett igen meghatározó pozícióikat a győri és a kanizsai végvidéki generálisok továbbra is 

megőrizhessék. A bécsi hadvezetés célkitűzése ez esetben rendkívül hamar, meglehetősen könnyen és igen 

megnyugtató formában vált valóra. A fent említett kis várak védelme és ellátása érdekében a tisztség 

betöltésére rendkívül nagy szükség volt, ezért Salm főkapitány már 1572 február elején szorgalmazta Török 

pápai várkapitányi és kerületi főkapitányi tisztének ellátását. 507 1 Az első meglepetés bizonyára ezt követően 

érte a Haditanácsot, hiszen néhány nappal később készhez vehette Török özvegyének, guthi Országh 

Borbálának a levelét, amelyben az asszony azt javasolta, Salm végvidéki generálist bízzák meg a kerületi 

főkapitányi tisztség ellátásával. 508 2 

1571 áprilisáig azután folytak a tárgyalások Salmmal és a magyar rendekkel a tisztség betöltése ügyében, 

amikor egy váratlan esemény azonnal szükségessé tette a gyors döntéshozatalt. A hónap második napján a 

Kanizsa melletti Orosztonynál a Balaton és a Mura közötti végek irányítója, a neves Thury György egy török 

lesvetésnek áldozatul esett, 509 3 ami immáron azt jelentette, hogy a kerületi mellett a kanizsai főkapitányi 

tisztség is megüresedett. A Dunántúl védelme tehát már-már kritikussá vált, ezért a bécsi hadvezetés április 

közepén az erre kész Salmot – feltételezhetően egy esztendőre – megbízta a kerületi főkapitányság ideiglenes 

ellátásával (Verwaltung der Kreishauptmannschaft); 510 4 ezzel pedig valóra vált Török özvegyének februári 

50328 „Instruction über die Haubtmanschafft Fonodth auf Michaeln Takharo.” Uo. Reg. Bd. 156. fol. 43. 

1572. május 9. Lengyelére: ÖStA KA Best. No. 232. 1573. szeptember 15. 

50429 Payr, 1924. 169. Vö. még: MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 37. fol. 28–29. 

50530 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 149. fol. 20. (1569. március 12.) Vö. még Uo. fol. 28. és fol. 34. 

50631 1568 júliusában például Miksa király arra adott rendeletet Török kerületi főkapitánynak, hogy „pro 

suppremi capitaneatus offitio” intézkedjék Pálfalvay Magdolnának Pálfalván (Vas megye) lévő és Hettyey 

György által jogtalanul elfoglalt birtokainak az országggyűlési törvénycikkek előírásának megfelelően 

történő visszadása ügyében. MOL P 1313 Batthyány cs. lt., Misc. „Miscellanea” Series I. No. 220.Miksa 

király Török Ferenchez. 1568. július 25., Bécs. 

5071 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 153. fol. 7. Salm kéri „Erseczung beeder des Tereckh Ferencz 

Haubtmanschafften.” 1571. február 9. 

5082 Uo. fol. 8. 1571. február 10. 

5093 Thury halálára: Takáts, 1928/1. 136.; Müller V., 1973. 83. és Molnár L., 1989. 57–58. 

5104 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 153. fol. 27. 1571. április 18.; 1571. augusztus 9. előtt Salmot már 

valóban „supremi partium regni Hungariae Ultradanubianarum capitaneatus administrator”-ként említik. 

GyL GyKHL Lad. 19. Fasc. 55. No. 3088.

kérelme. Emellett júniusig Salmra további terhek nehezedtek, hiszen Thury halálát követően alkalmilag 

ugyan, de többször neki kellett meghoznia a legszükségesebb intézkedéseket a Kanizsa környéki várak 

védelmének ügyeiben is. 511 5 A nyár elején azután az uralkodó Majthényi László kiskomáromi kapitányt bízta 

meg a kanizsai generális tisztének ideiglenes ellátásával, akit végül szeptembertől Lazarus von Schwendi 

ajánlására tallóczi Bánffy Bálint már rendes főkapitányként (1571–1573) váltott fel. Török pápai 

várkapitányi tisztét viszont a Kanizsáról átrendelt Majthényi vette át, majd töltötte be több mint másfél 

évtizeden át. 512 6 

1431572 elején Salm szükség szülte átmeneti kerületi főkapitányi megbízatása már lejártához közeledett, így 

ekkor már rendezettebb viszonyok között, de végleg dönteni kellett a tisztség betöltéséről. Miksa király ezért 

a pozsonyi országgyűlésen magyar tanácsosaihoz fordult, tegyenek javaslatokat a tisztségre, de külön kikérte 

a dunántúli vármegyék véleményét is. A beérkezett ajánlások ezúttal is jókedvre deríthették a Haditanács 

tagjait, Forgách Ferenc váradi és Draskovich György zágrábi püspök, Verancsics Antal esztergomi érsek, 

valamint maguk a dunántúli vármegyei követek is, többségében mindannyian Salm győri főkapitányt 

javasolták. Rajta kívül a tisztségre felmerült még Tahy Ferenc, Nádasdy Kristóf és Zrínyi György neve. Az 

egykori dunántúli főkapitány, Tahy ugyan valóban tapasztalt katona volt, de ekkor már meglehetősen sokat 

betegeskedett, az ekkor pedig már nem katonáskodó Nádasdyt egyedül Salm javasolta. 513 7 A győri 

főkapitány legfőbb vetélytársának Zrínyi György mutatkozott, hiszen Salm és közte, például a török ügyek 

szakértőjeként ismert, egykori konstantinápolyi követ, Verancsics érsek sem tudott végleges döntést hozni. 

Az érsek rendkívül tanulságos érvelése szerint mindkét személy kinevezése indokolt és megfelelő lett volna. 

A győri főkapitány előnyére vált idősebb kora, hosszú szolgálata és a hadügyekben való jártassága, valamint 

nem csekély mértékben az is – és ez témánk szempontjából megkülönböztetett figyelmet érdemel –, hogy 

Salm idegen származású volt. Verancsics érvelése szerint „miután az ország védelme leginkább a németektől 

függ, könnyebb segélyeiket a mi ügyeinkre fordítaniuk, ha német főkapitánnyal van dolguk.” 514 8 Az érsek 

szerint viszont Zrínyi kinevezése mellett is nyomós érvek szóltak, úgymint atyja, Zrínyi Miklós, a szigetvári 

hős érdemei és az elsősorban az, hogy egy magyar főnemes alkalmasabb volt arra a feladatra, hogy szükség 

esetén a nemesi felkelésben összegyűlt magyar csapatoknak parancsnokoljon. 515 9 

Maguk a dunántúli vármegyék egyhangúan Salm főkapitányságát támogatták, 516 10 ezért az érsek által 

felvetett utóbbi problémával Bécsben nem kellett komolyan számolni. Ráadásul Forgách püspök szinte már 

ódai jellegű dicsérettel támogatta a győri főkapitányt, és kijelentette, hogy elsősorban kiváló katonai 

tapasztalatai, hűséges szolgálatai és a töröknél is ismert respektusa miatt senki mást nem lát alkalmasabbnak 

a tisztségre, mint őt. 517 11 Egyetlen problémát pusztán az a kérdés jelenthetett, amelyet a szintén első helyen 

Salm mellett szavazó Draskovich püspök vetett fel. Kifejtette, hogy csak abban az esetben 144tudja 

teljességgel pártfogolni Salm kinevezését, „ha a kerületi főkapitányi tisztség összeegyeztethető a győri 

főkapitánysággal.” 518 12 

Ezzel a kérdésével Draskovich püspök a kinevezés körülményeinek legkényesebb területére mutatott rá. A 

5115 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 153. fol. 30. 1571. április 27. és fol. 43. 1571. június 5., valamint Müller 

V., 1973. 91. és Vándor, 1994. 312. 

5126 Majthényi ideglenes kanizsai tisztére: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 153. fol. 62. 1571. július 24.; 

Engedelmességre intő levél Bánfffy kinevezéséről „an das Teütsch Kriegsvolckh zu Canisa unnd anderer 

darczue gehörigen Orttfleckhen”: Uo. Reg. Bd. 154. fol. 58. 1571. augusztus 7., Bánffy utasítása tisztéről: 

Uo. fol. 65. 1571. augusztus 5., Bánffy esküje tisztéről. Uo. Exp. Bd. 153. fol. 89. 1571. szeptember 3., ill. 

Schwendi ajánlására: Istvánffy, 1622. 532.; Majthényi pápai tisztére: Pálffy, 1996/1. 90. 

5137 „Ad offitium vero, quod olim dominus Franciscus Theörök habuit, opinione et juditio meo in istis 

partibus nostris nemo aptior videtur domino Christophoro Nadasdy, homo et militaris est, etiam si pronunc 

non sit deditus militiae, et honestus atque bonae conscientiae. Quamvis dominus Tahy quoque esset satis 

bonus, tamen valetudinarius. Offitium autem illud sanum et exercitatum atque expeditum postulat …” ÖStA 

HHStA Hungarica AA Fasc. 98. Konv. C. fol. 56–57. Eck Graf zu Salm und Neuburg Miksa királyhoz. 1572. 

április 9., Pozsony. 

5148 „Quum ex Germanis potissimum tutela regni dependeat Hungaria, et facilius eorum auxilia rebus 

nostris se se accomodant, si Germanum ducem habuerint.” Uo. fol. 68–71. Verancsics Antal Miksa királyhoz. 

1572. április 9., Pozsony. 

5159 „Si vicissim Zryny rationes expendantur, quae illi ex paternis meritis suffragantur, et quod Hungarus 

commodius Hungaris praesit.” Uo. 

51610 Takáts, 1928/2. 368.: 25. jegyz. és MOE, V. köt. 310. 

51711 Uo. 367.: 24. jegyzet és ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 98. Konv. C. fol. 62–65. Forgách Ferenc 

Miksa királyhoz. 1572. április 9., Pozsony.

győri végvidéki főkapitányok tisztét – miként említettük –mindig idegen főtisztek viselték. Salm 

kinevezésével tehát egy idegen került volna a magyar főnemesek által betöltött kerületi főkapitányi 

tisztségbe, ami a rendek szabadságainak durva megsértését jelentette volna, hiszen a kerületi generálisok 

intézték a rendi jellegű hadügyeket, katonaságukat pedig a vármegyék hadiadójából, azaz kizárólag 

magyarországi jövedelmekből fizették. Salm esetében ez a probléma is áthidalható volt. Verancsics érsek 

ugyanis javaslatában azt is megjegyezte, hogy idegen származása ellenére az ő személye a magyar rendek 

számára is elfogadható, hiszen az 1563. évi országgyűlés rendelkezése szerint – miként említettük – ő már 

egyúttal magyar főnemes is volt. 519 13 Ekként, de csakis ekként lehetett tehát „compatibilis” a győri 

végvidéki generális tiszte a dunántúli kerületi főkapitányéval. 

Ezeknek a kérdéseknek a rendeződése után 1572 áprilisában Miksa király Eck Graf zu Salmot immáron 

rendes dunántúli főkapitánnyá nevezte ki. Az idegen származású Salm megbízatásának megfelelően valóban 

ellátta – győri végvidéki tiszte mellett – a kerületi generalátust is. Ennek egyik kiváló példájaként említhető, 

hogy 1572 tavaszán (miként maga nyilatkozta) tiszte kívánalmainak megfelelően intézett rendeletet a 

főkapitánysága alatt álló vármegyékhez és bárókhoz. 520 14 Bornemissza János ekkor azt jelentette, hogy a 

törökök a Kiskomárom közelében fekvő Simonyi falu templomát kívánják megerődíteni. 521 15 Salm kerületi 

főkapitány ezért arra utasította a vármegyéket, sőt a Dunántúl egyik legjelentősebb földesurát, magát 

Nádasdy Ferencet is, hogy mindenféle hadfelszereléssel álljanak készenlétben a várható török betörésekkel 

szemben. 

A győri generális nem pusztán Török Ferenc egykori tisztét „örökölte meg”, hanem egyúttal feleségét is. A 

Salm kinevezését már 1571-ben támogató guthi Ország Borbála 1572 októberében a győri főkapitány 

felesége lett, 522 16 ami valóban arról tett tanúbizonyságot, hogy Salmot a magyar nemesség vezetői már 

tényleg jogosan számolták saját honfitársaik közé. A még mindig fiatalos feleség viszont nem sokáig 

élvezhette idegen származású ura, a kétféle főkapitányságot egyszerre betöltő Salm szeretetét és pártfogását, 

a győri főkapitány ugyanis másfél évtizedes szolgálat után, 1574. július 9-én székhelyén elhunyt. Magyar 

érzelmei ellenére mégsem a Lajtán innen, hanem családja bécsi sírboltjában, a Szent Dorottya kolostorban 

helyezték örök nyugalomra. 523 17 

Salm három esztendős együttes végvidéki és kerületi főkapitánysága alatt ugyanazt a tevékenységet folytatta 

a győri védőzónában, amelyet már az elmúlt évtizedben is oly eredményesen látott el. Helyzetét 

természetszerűleg megkönnyítette, hogy ezekben az 145esztendőkben hadügyi kérdésekben nem kellett 

viaskodnia a vármegyei hatóságokkal vagy a környék jelentősebb birtokosaival. Amennyiben, különösen 

nyári hónapokban, egy-egy királyi végvár ideiglenes megerősítésére volt szüksége, akkor a vármegyei 

nemesség által évente néhány hónapra kiállított katonaságot, az úgynevezett continuus miles-t 524 18 – amely 

még a Luxemburgi Zsigmond király által 1397-ben életre hívott telekkatonaságnak volt törökkori 

maradványa – kerületi főkapitányi jogkörével élve könnyebben odarendelhette, mint utódai. 525 19 Nekik ezt 

csak hosszadalmasabb úton, a magyar kerületi főkapitányokon keresztül volt pusztán lehetőségük megtenni, 

addigra pedig az amúgy is meglehetősen gyenge harcértékű lovasok már gyakorta szétoszlottak. Sopron 

vármegye hadait például több ízben rendelték a 16. század második felében Pápára és a Győr védelme 

szempontjából is fontos őrhelyre, Bodonhelyre, Zala vármegye gyalogjait Keszthelyre és Szentgrótra, Vas 

51812 „Ad capitaneatum supremum ultra Danubium dominus comes Eckius promoveri posset, si officium 

illud cum Jauriensi capitaneatu compatibile, Maiestas Vestra Sacratissima iudicaverit.” Uo. Fasc. 98. Konv. 

C. fol. 47–48. Draskovich György Miksa királyhoz. 1572. április 9., Pozsony. 

51913 „quum alioqui ipse quoque sit iam Hungarus” Uo. fol. 68–71. 

52014 „ut offitium nostrum requirit, omnibus comitatibus sub offitio nostro constitutis et baronibus 

indicavimus …” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Eck Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy 

Ferenchez. 1572. május 1., Bécs. 

52115 Erre vö. még: Vándor, 1994. 312. 

52216 Takáts, 1926. 214–215. 


52418 Ebben az időben általában 100 jobbágy után két-három jól felfegyverzett lovast tartoztak a nemesek a 

continuus miles címén az országgyűlések határozatainak megfelelően kiállítani és a területükhöz legközelebb 

eső végvárakba küldeni. Mivel ezeket a katonákat is a nemesek állították ki, ezért rendelkeztek velük a 

kerületi főkapitányok. Borosy, 1971. 82–98. 

52519 Vö. például egy ilyen rendeletével kapcsolatban: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Eck 

Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy Ferenchez. 1573. március 29., Győr.

vármegye katonáit pedig a Rába-vonalának a védelmére. 526 20 Ezek a vármegyei gyalogok különösen a 

nagyobb török portyák idején, a nyári hónapokban vagy akkor játszottak fontosabb szerepet, amikor a 

magyar végváriak indultak zsákmányszerző akciókra a hódoltságba. 

Hasonlóképpen kedvezőbb lehetőség nyílott Salm kerületi főkapitánysága alatt a győri végvidék említett 

kisebb várainak ellátására, amelyek őrségét ez időben is – miként azt az előző fejezetben bemutattuk – 

elsősorban pénzügyi okokból a kerületi főkapitány zászlaja alá osztották be, hogy fizetésük nagy részét a 

magyar hadiadóból vagy ennek elégtelensége esetén a Magyar Kamara egyéb jövedelmeiből fedezhessék. 

Salm haláláig ez az állapot zavartalanul fennmaradhatott, 527 21 sőt rendelkezünk néhány szórványadattal arra 

vonatkozóan is, hogy a Haditanács igyekezett ugyanezen kerületi főkapitányi csapatokból, illetve ezek 

átszervezésével más, addig még királyi őrséggel sohasem, pusztán a magánföldesurak által ellátott várakba is 

legalább egy-egy tizedet rendelni. 1572 őszén például Pethő János keszthelyi várába küldtek – noha csak 

rövid időre – a kerületi kontingensből 20 lovast és ugyanennyi gyalogost küldeni. Az ideiglenes szolgálatot 

igazolja, hogy a bécsi hadvezetés 1573 augusztusában Pethő kérésére újra felszólította Salm főkapitányt, 

hogy küldje el ismét a két tizednyi lovast és az ugyanennyi gyalogot a Balaton parti várba. 528 22 Egy 

hónappal később pedig azt rendelték el a kerületi főkapitánynak, 146hogy Essegváry István Döbrönte nevű 

várát vagy a vármegyék által kiállított katonaságból, vagy a kerületi generálisi csapatokból lássa el. 529 23 

Az efféle tervek megvalósulásáról – sajnos – csak a legritkább esetben rendelkezünk információkkal, így 

nem tudjuk, Salm javaslatát követően végül került-e legalább időlegesen vármegyei vagy kerületi főkapitányi 

őrség a Pápa melletti magánvárba. Azt viszont biztosan állíthatjuk, Török Ferenc, majd egyúttal Salm 

kerületi főkapitány-helyettesét, thengöldi Bornemissza Jánost, Thury György halálát követően – többek 

között éppen Salm javaslatára – Kanizsára rendelték, hogy a kerületi főkapitányi haderőből oda magával vitt 

jelentősebb számú gyalogsággal segítse a környező kisebb várak és őrhelyek védelmét. 530 24 

147c. A magyar rendek további kísérletei a győri főkapitányok hatáskörének korlátozására a 16. század 

második felében 

Salm 1574 nyarán bekövetkezett halála után Győrben több mint fél esztendeig helyettese, Jakosith Ferenc 

vicegenerális és Gregoróczy Vince lovaskapitány látták el ideiglenesen a főkapitányi feladatokat, míg az 

alsó-ausztriai rendek a számos jelölt között 531 1 megtalálták Salm utódját, Andreas Teufel személyében. Az új 

generális a győri főkapitányság kiépítésében az 1540-es években fontos szerepet játszó Erasm Teufel fia volt. 

52620 Az említés sorrendjében, Sopron vármegye: Szakály, 1994. 182.: 153. jegyz. (1575 és 1593) és Tóth 

P., 1994. 177.: No. 771-772. (1585), 197–198.: No. 864–865., 210.: No. 919. (1586), 221.: No. 965–967. 

(1587) és 236.: No. 1028. (1588), valamint SL SVL Oertel-gy. Lad. VI. et F. Fasc. IV. No. 161–162. (1582); 

Zala: Bilkei–Turbuly, 1989. 22. No. 65. (1567), 83.: No. 516. (1597) és Vas: Tóth P., 1989. 20–21.: No. 50. 

(1595) és 45.: No. 121. (1595) 

52721 Erre vonatkozóan lásd az Udvari Kamara egy 1575. május 25-én a Magyar Kamarához intézett 

levelét: PRT, X. köt. 723.: No. 185. 

52822 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 156. fol. 99. Salmhoz: „abermalß Bevelch 20 Phärdt unnd 20 

Fueßkhnecht auß der Craißhaubtmanschaft Khriegsfolckh geen Casstel zu legen.” 1572. november 7. és Uo. 

Exp. Bd. 157. fol. 41. Pethő Jánost értesíti Miksa király, „das abermalß Graf Eggn zu Salm bevolchen 

worden 20 Phardt unnd 20 Fueßkhneht auß der Craißhaubtmanschafft Khriegsfolckh geen Cestell zu legen.” 

1573. augusztus 2. Az utóbbi irat eredetiben is fennmaradt: „Auf dein unnderthenigs Ersuechen haben wir 

unnserm Rhat unnd Öbristen zu Raab, Eckh Grafen zu Salm aufferlegt, das er auß denen Khriegsleuthen, so 

unnder die Craißhaubtmanschafft herdißhalb der Thonaw gehören, zwainczig Pfart unnd zwainczig 

Fueßkhnecht in Khestel widerumb abferttigen, unnd daselbs, so lang biß wir ain anders bevelchen werden, 

bleiben lassen solle.” MOL P 422 Keglevics cs. lt. Tétel D/2. fol. 22–23. Miksa király Pethő Jánoshoz. 1573. 

augusztus 2., Bécs. 

52923 „Das er [ti. Salm] Steffan Essegwary Casstel Debrente aintwäders auß dem Continuo oder der 

Craißhaubtmanschafft Khriegsfolckh solle versehen.” ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 157. fol. 48. 1573. 

szeptember 7. 1572-ig – az 1566 utáni veszélyes időszakot leszámítva – mind Keszthelyt, mind Döbröntét, 

valamint a hasonló hátországi magánföldesúri várakat (Csobánc, Sümeg, Somló, Ugod, Tátika, Rezi stb.) is 

birtokosaik ezek jövedelmeiből tartoztak őrséggel ellátni. SOA, Treboò, Archiv Buquoy Fach LXXI. Fasc. 4. 

No. 2020. A törökelleni királyi végvárrenszer 1572. évi létszám- és zsoldjegyzéke. 

53024 Uo. Bd. 153. fol. 86. Salm kéri Bornemissza Kanizsára rendelését. 1571. augusztus 22., Uo. fol. 91. 

Bornemissza is kéri áthelyzését Pápáról Kanizsára. 1571. szeptember 9. és Uo. fol. 172. 1571. december 19. 

előtt Bornemissa már új állomáshelyén tartózkodik. Takáts Sándor téved, amikor Bornemisszát Thury 

főkapitány utódjának nevezi. (Takáts, 1928/2. 376.) A most tisztázott problémának a megoldatlanságára a 

figyelmet nemrég felhívta: Vándor, 1994. 312.

Apja ugyan Salmhoz hasonlóan 1550-ben már magyar „honpolgár” volt, 532 2 a honfiúsítás fiaira – eddigi 

ismereteink szerint – nem vonatkozott. De ha örökölte volna is Teufel főkapitány a magyar nemességet, 

akkor sem tölthette volna be 1575 tavaszától Salm mindkét főkapitányi tisztét. Az előző esztendő nyarán 

ugyanis olyan alapvető változások zajlottak le a dunántúli hadügy irányításában, amelyek ezt már nem tették 

lehetővé. 

1574 augusztusában a győri végvidéki és a dunántúli kerületi főkapitányi tiszt mellett a kanizsai 

főkapitányság is megüresedett. Az éppen egy esztendővel korábban Bécsben elhunyt Bánffy Bálint 

főkapitány utóda, nagykemleki Alapy Gáspár lemondott tisztéről, 533 3 így a Dunántúlon egyidejűleg 

mindhárom főkapitányi poszt betöltetlen volt. Mivel a Haditanács ebben az időben nem rendelkezett 

megfelelő számú tapasztalt főtiszttel, 534 4 a győrihez hasonlóan meglehetősen nehezen talált a másik két 

tisztre is megfelelő utódokat. A kerületi főkapitányságra elsőként természetesen a tisztségre már 1572-ben is 

javasolt, ekkor huszonöt esztendős Zrínyi György jött szóba, aki az ország és a Dunántúl egyik 

legjelentősebb birtokosa volt. A magyar rendek Salm halála után már magától értetődően teljes befolyásukkal 

támogatták ennek elnyerésében, jóllehet Zrínyi nemigen lelkesedett azért, hogy elvállalja a posztot. A rendek 

és az uralkodó nyomására végül mégis kötélnek állt, hiszen felismerte azt, hogy a kerületi főkapitányi 

csapatokat saját birtokai, mindenekelőtt a Muraköz védelmére is kiválóan felhasználhatja. 535 5 

A Haditanács persze egyáltalán nem ellenezte Zrínyi kinevezését, hiszen ezáltal a főúr apja örökébe 

léphetett, aki a Dél-Dunántúlon – egyúttal szigetvári kapitányként – 1564 és 1566 között már ellátta a 

tisztséget. Azt azonban, hogy Zrínyi pusztán önmagában viselje a kerületi főkapitányságot, nem támogatta, 

hiszen eközben Alapy lemondása miatt a Muraköz közvetlen szomszédságában fekvő kanizsai végvidéki 

főkapitányi tisztséget sem tudta még betölteni be. A bécsi hadvezetés javaslatára ezért Miksa király csak 

abban az esetben volt hajlandó Zrínyit kerületi főkapitánynak kinevezni, ha egyúttal elvállalja 148a kanizsai 

tisztet is. A rendek és az uralkodó ezúttal közös szorítására a megegyezésre végül hosszas tárgyalásokat 

követően augusztus közepén került sor, 536 6 miként arról maga Zrínyi tudósította a Dunántúl másik jelentős 

birtokosát, Batthyány Boldizsárt: „Magam dolgárúl kegyelmednek azt írhatom, eleget itt vesződöm az ország 

hadnagyságában [azaz a kerületi főkapitánysággal – P. G.]; abban vég vagyon. Kanizsának is ma vagy 

holnap – úgy vélem – vége lészen. Mely tiszteket kénytelen is, fejedelem haragjátúl félvén, fel kellett 

vennem.” 537 7 A dunántúli kerületi főkapitány a megegyezésnek köszönhetően, valamint Zrínyi utasításának 

megfelelően ettől kezdve több mint egy esztendőn át Kanizsán tartotta székhelyét. 538 8 

Jelen kötetben persze nincs terünk Zrínyi kanizsai végvidéki és dunántúli kerületi főkapitányságának 

bemutatására, 539 9 a Dunántúlon 1566 után kialakult főkapitányságok rendszerének átszervezéséről mégis 

5311 A tisztségre a rendek az alábbi személyeket javasolták: Karl Ludwig von Zelking, Hans Rueber, ifjabb 

Niklas Graf zu Salm, Wilhelm von Hofkirchen, Hans Rottal, Bernhard von Hadregg, Heinrich von Puchaim 

és Andreas Teufel. NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–27. fol. 3–7. 

5322 Mindezekre lásd az archontológia és az életrajzi lexikon megfelelő részeit. 

5333 Alapy kanizsai főkapitányi instukciója: ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 157. fol. 58. 1573. november 

17.; Lemondására: ÖStA KA Best. No. 242.; Alapy hamarosan a horvát–szlavón bán tisztébe lépett elő 

Draskovich György mellé. Fallenbüchl, 1988. 74. és ÖStA KA HKR Prot. Bd. 158. fol. 17. „Bstallung über 

das Bhannambt in Windischlandt.” 1574. november 16. Vö. még Takáts, 1928/2. 390.: 65. jegyz. 

5344 Erre a jelenségre: Pálffy, 1998. 95–96. 

5355 Ezzel kapcsolatban lásd Zrínyi második dunántúli kerületi főkapitánysága (1582–1598) alatt, 1589 

őszén a Haditanácsnak benyújtott egyik kérelmét: „Auf des Graven von Serin Begern per Bewilligung 5000 

Taller oder des Khriegsvolkhs zur Craißhaubtmanschafft gehörig zu Versicherung der Inßl Muraakeöz.” 

ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 185. fol. 8. 1589. szeptember 13. 

5366 Zrínyi kerületi főkapitányi utasítását augusztus 15-én állították ki Bécsben, amelynek egy példánya 

fennmaradt az utókorra. (ÖStA KA HKR KlA IX.c. 1.) Ennek betartására ugyancsak a császárvárosban 

augusztus 18-án tette le esküjét. (ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 104. Konv. E. fol. 11–12. ) Zrínyi 

kanizsai főkapitányi utasítása a kerületinél mintegy három héttel később készült el: „Instruction über die 

Obersthaubtmanschafft zu Kanischa.” 1574. szeptember 4. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 158. fol. 15. Vö. még 

Takáts, 1928/2. 399–401. 

5377 MOL P 1314 Batthyány cs. lt, Missiles No. 53 613. Zrínyi György Batthyány Boldizsárhoz. 1574. 

augusztus 15., Bécs. A Zrínyivel való tárgyalásokra vö. még: ÖStA KA HKR Prot. Bd. 158. fol. 224. 

5388 „Octavum est, quod supraemus noster capitaneus tam praescriptis, quam subsequentibus negociis rite 

peragendis pro maiori parte in Canisa resideat.” ÖStA KA HKR KlA IX.c. 1. 

5399 Erre lásd mindekelőtt: Vándor, 1994. 314–316.

szólnunk kellett. Elsősorban azért, mert ettől az esztendőtől kezdve egészen a 17. század végéig már 

sohasem volt olyan dunántúli kerületi főkapitány, aki a győri végvidék valamelyik végvárában tartotta volna 

székhelyét. Ennek pedig a bécsi hadvezetés szempontjából óriási jelentősége volt, hiszen ez azt 

eredményezte, hogy a kerületi főkapitányoknak ettől kezdve igen csekély esélyük volt arra, hogy korlátozzák 

a győri generálisok hatáskörét. Azaz a győri idegen főtisztek befolyása a hadügyek terén ez időtől már-már 

szinte korlátlanná vált a Balaton és a Duna közötti végeken. Sőt gyakorta már az ott fekvő Veszprém és Győr 

vármegyék hadügyébe is beleszóltak, ami pedig – elvileg legalábbis – a kerületi főkapitányok joga volt. A 

magyar rendek természetesen minden adódó alkalommal megpróbálták ezt a megnövekedett hatáskört 

legalább kis részben korlátozni, hiszen valóban nehezen viselhették másként mint jelentős sérelemként azt, 

hogy országuk közepén, fővárosuktól, Pozsonytól alig néhány tucatnyi kilométerre egy idegen főkapitányok 

vezette és irányításuk alól teljesen kicsúszott védelmi övezet működjön. 

A rendeknek hamarosan kiváló lehetőség kínálkozott, hogy céljaikat megvalósíthassák. A kétféle főkapitányi 

tisztség ellátását meglehetősen nehezen viselő, majd arról 1575 júliusában lemondó 540 10 Zrínyi távozását 

követően ugyanis ismét betöltésre várt a kerületi főkapitány posztja. Ez pedig – miként korábban is minden 

üresedésekor történt – ismét nehéz helyzetbe hozta a Haditanácsot, hiszen újra alkudozásokba kellett 

bocsátkoznia a magyar rendekkel. Ráadásul a korábbi konfliktusoknál nagyobb feszültséget teremtett, hogy 

egy a rendek és saját érdekeihez állhatatosan ragaszkodó új jelölt bukkant fel a tisztségre, a pusztán 21 

esztendős Nádasdy Ferenc személyében. 541 11 A későbbi híres Fekete 149Bég már ilyen fiatalon is tökéletesen 

látta a hadügy területén a rendek számára kialakult meglehetősen kedvezőtlen viszonyokat. Nádasdy ezzel 

apja, Tamás nádor örökébe lépett, aki hosszú hatásköri küzdelmet folytatott Sforza Pallavicinivel, majd 

utódaival, Gall és Salm főkapitányokkal főhadparancsnoki jogkörének gyakorlásáért, legalább a mezei 

csapatok felett. 

Az ifjú Nádasdynak a magyar rendek érdekei miatt saját rábaközi birtokai védelme szempontjából is hasznos 

lett volna, ha sikerül megszereznie a tisztséget. Zrínyi lemondását követően pedig maga Miksa király is úgy 

döntött, hogy a főkapitányságot mindenképpen be kell tölteni – hiszen ez időben a magyarországi törökök 

ismét igen aktívak voltak –, ezért 1576 január elején arra utasította Rudolf trónörököst, hogy Károly főherceg 

szorgalmazását megfogadva kezdjen tárgyalásokat a tisztség elvállalásáról Nádasdyval. 542 12 Fiatal kora 

ellenére a nádorfi személye mellett szólt, hogy a Dunántúl egyik legmódosabb birtokosa volt és jelentős 

számú magánföldesúri lovassággal rendelkezett. Rajta kívül viszont hamarosan gersei Pethő János, az 

egykori kassai (1557–1559), majd komáromi főkapitány (1563–1566) is jelentkezett a tisztségre. 543 13 Vele 

szemben Nádasdynak kevés esélye lehetett, hiszen Pethő még a korábbi, már kellő tapasztalatokkal 

rendelkező magyar főtiszt-generáció tagja volt, akinek katonai képességeiről és feltétlen hűségéről említett 

két tisztsége tanúskodott legkiválóbban. 

1576 elején ezért Miksa király valóban Pethőt nevezte ki dunántúli kerületi főkapitánnyá, 544 14 ő azonban 

nem sokáig viselte tisztét. Egyrészt ez időben már ötvenedik esztendejét is túllépte már, másrészt pedig a 

Dunántúlon nem rendelkezett olyan jelentős birtokegyüttessel, mint a Zrínyiek a Muraközben, a Nádasdyak a 

Rábaközben vagy a Batthyány család tagjai Németújvár és Szalónak vidékén. Balaton-felvidéki kis várai 

(Keszthely, Tátika és Rezi) pedig már túlságosan is a török portyázások frontvonalába estek és nem 

csatlakozott hozzájuk olyan jelentősebb birtoktest, amelyre Pethő tisztsége gyakorlása során támaszkodhatott 

volna. Ezzel magyarázható, hogy Pethő végül kinevezése ellenére ténylegesen sohasem látta el tisztét. Sőt 

már főkapitányi haderejét sem állította ki, 545 15 így az esztendő második felében az immáron egyedüli 

jelölttel Nádasdyval kezdett a bécsi hadvezetés újabb tárgyalásokat. 

54010 Takáts, 1928/2. 413–414. Miksa király végül 1576. január 4. előtt fogadta le Zrínyi többszöri 

lemondását. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 103. Konv. B. fol. 198–199. 

54111 A fiatal Nádasdyval való tárgyalásokra – ugyan a maga teljesen Habsburg-ellenes szemléletében és 

levéltári hivatkozás nélkül – először Takáts Sándor hívta fel a figyelmet (Takáts, 1930. 68–69.). Nádasdy 

életrajzírója, Nagy László ezt az adatot előbb egyszerűen „legendának”, majd „ténybeli tévedésnek” 

minősítette, holott – miként az alábbiakban látni fogjuk – három levéltár őriz erre vonatkozóan jelentős 

iratanyagot. Nagy Lá., 1987. 95–96. Nádasdyra újabban lásd még: Szabó P., 1998. 

54212 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 103. Konv. B. [1574. März] fol. 198–199. Miksa király Rudolf 

főherceghez. 1576. január 4., Bécs. (Rossz levéltári elhelyezés alatt.) 

54313 Uo. Fasc. 106. Konv. A. [1575. Jan.–Febr.] fol. 38–39. Listhius János Miksa királyhoz. 1576. január 

20., Pozsony. (Szintén rossz levéltári elhelyezés alatt.) 

54414 ÖStA KA HKR Akten Reg. 1577. Aug. No. 54. fol. 21. 

54515 „Weil er aber mit seiner Anzall Kriegsvolckh nit künnen aufkummen, ist er des Ambts noch vor aim 

Jar entlaßen.” Uo.

Noha a tisztség betöltése az ország védelme miatt a Haditanácsnak továbbra is érdeke volt, hiszen a kerületi 

főkapitányi hadak a végvári katonasággal közösen vettek részt eddig is a dunántúli küzdelmekben, erre 

hosszabb ideig mégsem került sor. A fiatal Nádasdyval ugyan egészen 1577 őszéig, azaz majdnem egy 

esztendeig folytak a tárgyalások, végül mégsem született megegyezés. A kudarc elsősorban Nádasdy 

feltételeivel állt összefüggésben, melyek között volt néhány olyan kitétel, amelyet a Haditanács saját 

érdekeire és a hadügy területén megszerzett pozícióira való tekintettel semmiképpen sem 150fogadhatott el. 

Ezek a feltételek pedig elsősorban a győri főkapitánysággal, illetve az idegen főkapitányok hatáskörével 

álltak összefüggésben. 

Nádasdy 1576 december 1-én foglalta össze feltételeit Ernő főhercegnek. 546 16 Ezek egyértelműen arról 

tanúskodtak, a nádorfi tökéletesen felismerte, a hadügyek területén a Haditanács és a magyar rendek között 

az 1570-es évek második felére milyen erőviszonyok alakultak ki, illetve a Dunántúl határvédelmében az 

1566 után eltelt egy évtizedben milyen módon vált egyre jelentéktelenebbé a kerületi főkapitányok szerepe a 

végvidéki generálisokéval szemben – amint ezt a fentiekben magunk is igyekeztünk a korabeli források 

alapján bemutatni. Nádasdy páratlan éleslátással ismerte fel ezeket a jelenségeket, és feltételeit úgy 

fogalmazta meg, hogy lehetőleg minél többet szerezzen vissza a rendek elvesztett hadügyi pozícióiból, 

többek között apja, Tamás nádor egykori jogköréből. 

A tárgyalások során a Haditanács megküldte Nádasdynak Zrínyi György 1574. évi utasításának másolatát. A 

nádorfi ebből tökéletesen rekonstruálta a kialakult hatásköri viszonyokat és a kétféle főkapitány hadügyi 

pozícióit. Felismerte, hogy a dunántúli kerületi főkapitány végvári őrségekkel csak abban az esetben 

rendelkezett, ha valamelyik nagyobb vár kapitánya, esetleg végvidék generálisa volt (miként Szigetvár 

esetében Zrínyi Miklós vagy az elmúlt esztendőben fia, György Kanizsán), ilyenformán a kerületi 

főkapitánynak nem maradtak más erők, mint a rendi hadkiegészítési csapatok, elsősorban a nemesi felkelés 

és a vármegyei nemesség által kiállított continuus miles. Ezek harcértékéről viszont Nádasdy meglehetősen 

lesújtó véleménnyel volt. Egyrészt, mert az alkalmi hadinépet igen tapasztalatnak tartotta, másrészt tisztában 

volt azzal, hogy a kerületi főkapitány rendelkezésére álló kilenc vármegye még a legnagyobb erőfeszítések 

árán is csak meglehetősen kis létszámú haderő kiállítására képes. Moson, Sopron és Vas kivételével ugyanis 

a megyék részben már török fennhatóság alá kerültek (mint például Somogy vagy Fejér), de legalábbis a 

török portyázások miatt meglehetősen feldúlt területekké váltak (például Veszprém, Zala, Győr vagy 

Komárom). 547 17 A kerületi generális ezért a törökök elleni küzdelemben gyakorlatilag majdnem csak a 150 

lovasból és 100 gyalogosból álló, állandóan szolgálatot teljesítő főkapitányi csapatokra támaszkodhatott. 

Ilyen kis létszámú katonasággal viszont egyetlen komolyabb akcióra sem indulhatott siker reményében az 

oszmánok ellen. 548 18 Nem véletlenül hangsúlyozta Nádasdy, hogy ő tisztét valóban „hatalommal és nem 

pusztán cím gyanánt akarja viselni”. 549 19 

151Ezen alapvető célkitűzése érdekében különleges kérelmekkel állt elő. Mindenekelőtt szorgalmazta, hogy a 

főkapitányi csapatok számát emeljék fel 300 lovasra és 300 gyalogosra, és fizetésüket – ez külön figyelmet 

érdemel – ne a már részben elpusztult vármegyék elégtelen hadiadójából, hanem biztosabb bevételekből, 

például harmincad-jövedelmekből fedezzék. Üdvözlendőnek tartotta volna, ha például a szempci 

harmincadból biztosítanák a megnövelt létszámú főkapitányi katonaságnak a rendszeres és időben történő 

fizetését. 550 20 De Nádasdy még ezzel sem elégedett meg, és saját szempontjából vizsgálva a helyzetet 

54616 MOL E 144 MKA Tört. eml. Belügy (Doboz 1.) fol. 141–145. Nádasdy Ferenc Ernő főherceghez. 

1576. december 1., Borsmonostor. 

54717 „Quod si in equitatu, continui quod vocant, quis aliquid adiumenti positum putaret, is certe etiam si 

praestaretur ab omnibus, tamen parvo admodum numero esse potest, ex his praesertim comitatibus, qui in 

ipsa instructione recensentur, ut qui praeter Mosoniensem, qui modicis admodum terminis clauditur, item 

Soproniensem et Castriferrei omnes fere aut subacti iam a Thurcis sunt, aut ita pervastati, ut reliquae tantum 

supersint, a quibus quid sperari possit, Maiestas Sua Sacra pro sua sapiencia clementer expendat.”, ill. 

„Levatio etiam gentium comitatuum cum propter paucitatem, tum imperitiam rei bellicae parum est utilis, 

nisi miles stipendiarius sit numero inter eos copiosiore, qui eis cum animos faciat, tum in officio contineat.” 

Uo. 

54818 „non video prorsus quo pacto tam pauco numero militum, qui in ipsa instructione Suae Sacratissimae 

Maiestatis exprimitur, contentus esse possim. Nam hostibus aut excursionem aliquam generalem aut 

particularem, locorum obsidionem, prout anno praeterito fecerunt [vö. Fonyód 1575. évi, még említendő 

elestével], tentantibus cum hoc numero ne in campum quidem prodire, imo nec gentes comitatuum levare, 

tantum abest, ut aliquid de reprimendis hostium conatibus experiri possim.” 

54919 „cum imperio non tantum titulo tenus eo officio fungi.” 

55020 „Solutionem autem tam militum, quam meam Sua Sacratissima Maiestas non ex comitatibus, ut in

teljességgel igaza volt, hiszen egy olyan nagy országrészen, mint a Dunántúl, még a 600 fős kontingens sem 

volt túl sokra elegendő. Újabb feltételeivel viszont a nádorfi igazi darázsfészekbe nyúlt. 

Nádasdy annak érdekében, hogy további katonasághoz jusson, a tisztség elvállalásának egyik feltételeként 

azt kérte, hogy nagyobb ellenséges akciók esetén – a győri és a komáromi őrséget kivéve – rendelkezhessen 

a Dunántúl minden végvárának katonájával, de mindenekelőtt a győri végvidék várainak hadinépével. 551 21 

Mindez persze a Haditanács számára teljesen elfogadhatatlan volt, hiszen ez a számára az elmúlt másfél 

évtizedben kedvezően alakuló helyzet teljes megváltozását eredményezte volna. Nádasdy tehát nem követelt 

mást, mint amit annak idején apja, a nádor gyakorolt, aki a végvárakból szükség esetén kivonandó katonaság 

kapcsán emiatt állandó viszályba került Pallavicini főhadimarsallal. A bécsi hadvezetésben pedig még voltak 

olyanok, akik rendkívül jól emlékeztek arra, micsoda konfliktusokkal járt Pallavicini és a nádor állandó 

nézeteltérése, ami végül a főhadimarsall távozásához vezetett. Elegendő, ha e tekintetben a Haditanács 

elnökére, a történetünkben már többször felbukkant Georg Teufelre (1566–1578) gondolunk, akinek ráadásul 

ebben az időben éppen testvére, Andreas Teufel állt a győri főkapitányság élén. De ha nem kapcsolták volna 

össze szoros rokoni szálak a bécsi hadvezetés első emberét a győri generálissal, akkor sem kellene 

kételkednünk abban, hogy Nádasdy felvetése óriási ellenkezést válthatott ki. 

Ráadásul a nádorfi jelentősen kibővített hatáskörének ellátására székhelyét vagy leginkább a főkapitányi 

hadakat Pápán szerette volna tartani. 552 22 Ebbe ugyan a bécsi hadvezetés még esetleg belement volna, hiszen 

ennek előnyeit Török Ferenc kerületi főkapitánysága (1566–1571) idején már élvezte. Csakhogy Nádasdy – 

miként azt hamarosan benyújtott újabb kérelméből tudjuk 553 23 – a pápai végvári őrség felett is parancsolni 

kívánt, amelynek élén a már említett Majthényi László állt. Ernő főherceg és a bécsi hadvezetés a legvégső 

esetben még ebbe is beleegyezett volna, hiszen maximum Majthényit kellett 152volna máshová áthelyezni, 

Nádasdyt pedig egyúttal pápai főkapitánnyá is kinevezni, miként az Török idejében is történt. Miután viszont 

az ifjú főúr ebben a beadványában azt is kifejtette, hogy – noha tiszteletben tartja a győri főkapitányok 

hatáskörét az osztrák rendek fizette katonaságra – jelentőseb török támadások vagy várostromok esetén 

igénybe kívánja venni a generálisnak alárendelt végváriak felét vagy harmadát. A kivezényelt csapatok felett 

viszont már kizárólag magának követelte a parancsnokságot. Úgy vélte, hogy ezáltal egyáltalán nem sérti a 

győri főkapitány hatáskörét, hiszen Alsó-Ausztria és Magyarország egyaránt Rudolf császár és Ernő főherceg 

kormányzása alatt áll. 554 24 

A bécsi hadvezetés a számára legfontosabb védelmi övezet, a császárvárost oltalmazó győri főkapitányság 

egységes és kizárólagos irányítása miatt ebben a kérdésben nem engedett, de nem is engedhetett. Szeretnénk 

viszont felhívni a figyelmet, semmi kétségünk afelől, hogy egy esetleges hasonló helyzetben Mohácsot 

megelőzően a magyar királyság középkori hadvezetése sem engedett volna. Miután az 1568. évi drinápolyi 

béke – 1575 őszén való meghosszabbításának köszönhetően – továbbra is érvényben maradt, az sem látszott 

indokoltnak, hogy Nádasdy lovas és gyalogos haderejét duplájára emeljék, hiszen ez tetemes újabb 

kiadásokat jelentett volna. A nádorfi 1577 nyarán hajlandó volt végül már pusztán 200 lovassal és 100 

copia instructionis continetur, sed ex cerciore loco, tricesimis videlicet Suae Sacratissimae Maiestatis vel 

aliunde fieri clementer dignabitur.” 

55121 „Deinde exceptis praesidiis Jauriensi et Comaroniensi in reliqua praesidia eorumque capitaneos 

plenam mihi potestatem dare, ut ingruente vi hostili eorum opera pro rerum ac temporum necessitate uti 

possim, et ipsi quoque in talibus debitam mihi praestent obedientiam. Nam quod in copia instructionis Suae 

Sacratissimae Maiestatis in genere excipiuntur omnes, qui Suae Sacratissimae Maiestatis propriis vel 

Austriacis sumptibus aluntur, capitanei et milites, id si foret mihi nescio, quid amplius quam in solas 

comitatuum gentes relinqueretur authoritatis, cum omnia fere confinia Suae Sacratissimae Maiestatis et 

Austriacis stipendiis mereant, quod cum non tantum existimationi supremi capitaneatus regni deroget.” 

55222 „oppidum Papa foret convenientissimus locus, unde in omnes regni partes Citradanubianas Kanisam 

usque prospici et laborantibus ex equo succurri posset.” 

55323 ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 34. 1577. Jan. fol. 54–57. Nádasdy Ferenc levelének annotált 

kivonatai Ernő főherceg számára. Dátum nélkül, de 1576. december 24. előtt, Bécs. 

55424 „Et prima, quod ad authoritatem universalem attinet, dicit Franciscus Nadasdy se bene intelligere 

conditionem praesidiariorum Cisdanubianarum sub Austriaca solutione merencium, quod a domino capitaneo 

Jauriensi habeant dependentiam … in tali necessitate locis finitimis bono modo constitutis medium aut 

tertiam praesidiariorum partem, prout videlicet rerum ac temporum necessitas expetiverit, educere. Et 

capitanei quoque eorum obedientiam necessariam ei praestare teneantur. Eoque re authoritatem supremi 

capitanei ipsorum Jaurini degentis nihil plane laesum iri, praesertim, cum tam archiducatus Austriae, quam 

regnum Hungariae sint ditionis Suarum Sacratissimarum Maiestatum … ” Uo.

gyaloggal is megelégedni, a megegyezés mégsem jöhetett létre. 555 25 

A végvárakból kivezénylendő katonaság ügyében Nádasdy az utolsókig kitartott korábbi álláspontja mellett. 

Veszély esetén külön hatáskört követelt valamennyi végvári felett, hogy a Duna és a Dráva között – Győrt és 

Komáromot kivéve – bármelyik véghelyből akciójához kivonhassa őket. 556 26 Emellett ahhoz is végsőkig 

ragaszkodott, hogy főkapitányi katonaságát ne a vármegyei hadiadóból fizessék, a pápai őrséget pedig 

közvetlenül rendeljék katonasága alá. A magyar rendek és saját érdekei szempontjából vizsgálva céljait, 

Nádasdynak teljességgel igaza volt abban, hogy a kerületi főkapitányi hatáskört csak ily módon lehetett 

volna valódi tartalommal megtölteni, egyébként – miként a főúr fogalmazott – a kerületi főkapitányság csak 

üres cím és titulus („inane nomen et titulus”) maradt volna. 

Az adott helyzetben – ezúttal a bécsi udvar érdekeinek szemszögéből vizsgálva a kérdést – a Haditanácsnak 

is teljességgel igaza volt, amikor a legvégsőkig ellenezte Nádasdy javaslatát. A győri főkapitányság 

őrségeinek zsoldját mintegy 60-70 %-ban az alsó-ausztriai rendek évente rendszeresen megszavazott 

segélyeiből fizették, de a maradék nagy része is egyéb idegenből származó jövedelmekből, főként a 

birodalmi segélyből érkezett. Ezek az arányok az egész törökellenes határvédelmi rendszer tekintetében 

hasonlók voltak. Szekfű Gyula igen optimálisnak tűnő becslései szerint Magyarország éves jövedelmei 

153ebben az időben maximum 750 000 rajnai forintra rúgtak. 557 27 Ennek az összegnek – szintén a 

legkedvezőbb becslés szerint – csak felét, maximum 375 000 rajnai forintot fordítottak hadügyi kiadásokra, 

hiszen ezekből a bevételekből kellett fizetni a magyar rendi méltóságokat, az ebben az időben kiépült új, már 

modernnek számító pénzügyigazgatási szerveket (Magyar és Szepesi Kamara stb.), részben a magyar király 

idegenben tartott udvartartásának költségeit és egyéb kiadásokat. Ha pedig ezt az összeget – az alábbi 

táblázat adatai alapján 558 28 – összevetjük a királyi Magyarországon (Horvátországot és Szlavóniát is 

beszámítva) fekvő végvárakban szolgáló katonaság zsoldjával, akkor hasonló arányt kapunk országos szinten 

is, mint amilyenhez a győri főkapitányság vonatkozásában jutottunk. 

A királyi Magyarország éves jövedelmeinek és hadi kiadásainak, valamint a végvári 

katonaság zsoldszükségleteinek százalékos arányai a 16. század második felében 

időpont a magyarországi 

végvári katonaság 

éves zsoldja 

Magyarország jövedelmei 

a zsoldnak hány 

százalékát fedezik 

a magyarországi hadi 

kiadások a zsoldnak hány 


1554 761 766 r. f. 15,5 k. 98 % 46 % 

1556 945 475 r. f. 79 % 37 % 

1572 1 385 965 r. f. 39 k. 54 % 25 % 

1576 1 658 736 r. f. 30 k. 45 % 21 % 

1578 1 461 900 r. f. 51 % 24 % 

1582 1 418 292 r. f. 36 k. 53 % 25 % 

1593 1 572 533 r. f. 48 % 22 % 

A táblázatban alkalmazott rövidítések: r. f. = rajnai (rénes) forint, k. = krajcár 

A bécsi hadvezetés Nádasdy kérelmeinek kategorikus visszautasításakor a finanszírozás ezen módjára – 

miként annak idején 1554-ben Pallavicini Székely Miklós kinevezésekor – bármikor bátran hivatkozhatott, 

és ez ellen a magyar rendeknek igazából semmiféle „kijátszható adujuk” nem volt. A megfogyatkozott 

területű Magyarország egyedül nem védelmezhette meg magát a korabeli világ egyik legjelentősebb 

birodalmával szemben. A Habsburg uralkodók – válaszul a rendeknek az idegen fő- és várkapitányok 

alkalmazása elleni sérelmeire – szükség esetén ezt meg is tették, miként például 1572 tavaszán Miksa király, 

midőn kijelentette: A magyarországi hadiadóból fizetett katonaság élén és a kerületi főkapitányok tisztében 

mindig magyar kapitányokat tartottak. Mivel az ország védelmére sem a dikajövedelmek, sem ez a katonaság 

nem elégséges, idegen tartományai és országai segélyeiből tartja el a magyarországi végvárakat. Ezek a 

tartományok segélyeik fejében viszont joggal követelhetik, hogy saját honfitársaikat a magyar hadszíntér 

azon védelmi övezeteiben alkalmazzák, amelyeket állandó jelleggel ők tartanak fenn. 559 29 

55525 ÖStA KA HKR Akten Reg. 1577. Aug. No. 54. fol. 3–18. Nádasdy Ferenc levele Ernő főherceghez. 

1577. június 30., Keresztúr. 

55626 „Ut sibi authoritas expressa detur in praesidia confiniorum … Praesidia autem intelligit excepto 

Jaurinesi et Comaroniensi usque ad Dravum omnia.” Uo. 

55727 Szekfű, 1935. 134. és 137. 

55828 Pálffy, 1995. 121.: 1. táblázat, valamint egyéb saját kutatásaink alapján. 

55929 „Maiestas Sua illis militibus, qui ex ipsorum fidelium Hungariae regnicolarum subsidiis et 

contributionibus stipendia accipiunt, haud alios capitaneos, quam Hungaros praeficit, ac id quidem ex eo 

quoque apparet, quod uterque supremus regni capitaneus [ti. a dunántúli és a dunáninneni – P. G.] Hungari

154Mindezek ellenére a magyar politikai–katonai vezető rétegnek nem lehetett könnyű elviselni, hogy 

általában a hadügy, mindenekelőtt pedig a császárváros védelmét garantáló győri főkapitányság irányításából 

kiszorultak. Nyomatékosan hangsúlyozni szeretnénk azonban – miként erről majd az egész magyarországi 

határvédelmi rendszer fejlődéséről írandó összefoglalónkban külön értekezni fogunk –, hogy a győri 

főkapitányság kapcsán megismert helyzet az ország egészére egyáltalán nem általánosítható. A Drávától az 

erdélyi végekig terjedő határvédelemben a magyar rendek részvétele sokkal jelentősebb volt annál, mint 

amilyen arányban a végvári katonaság eltartásában és az egyéb hadi kiadások (például hadianyag-ellátás, 

dunai flotta felszerelése) fedezésében – készpénzben legalábbis, hiszen a felmérhetetlen ingyenmunkáról és a 

termelőerőket elpusztító háborúskodásról sem szabad megfeledkeznünk – szerepet vállaltak. Ezzel 

magyarázható, hogy a Dunántúlon, elsősorban a törökök fő támadási vonalába eső császárváros védelme 

miatt kialakult szituációtól eltérően az ország északnyugati és északkeleti területein, azaz a bányavidéki és a 

felső-magyarországi végvidékeken a magyar rendek és nagybirtokosok szerepvállalása és irányító 

tevékenysége igen jelentős volt, sőt a 17. században szinte kizárólagossá vált. Mindez pedig a hadügyek 

központi irányítása terén való visszaszorulás ellenére a magyar rendek még mindig jelentős befolyásáról és 

erejéről tanúskodott. 

Nádasdy persze volt olyan markáns személyiség és jó politikus, hogy a kudarcba fulladt tárgyalások ellenére 

se mondjon le 1576–1577-ben elutasított terveiről. Ráadásul az idő neki dolgozott, hiszen egyrészt a bécsi 

hadvezetés maga is mielőbb szerette volna betölteni a tisztséget, mivel még a 250 fős főkapitányi csapat is 

bármikor jól jött a végváriak nyújtotta határvédelem kiegészítésére, másrészt az újra erőre kapó rendek egyre 

gyakrabban álltak elő szokványos követelésükkel, nevezetesen azzal, hogy a legjelentősebb végvárak (Eger, 

Kanizsa stb.) kapitányi és a kerületek főkapitányi tisztét az uralkodó csakis magyaroknak adományozza. 560 30 

Közben pedig Rudolf király idegen főtisztjei – például a Zrínyi távozása után 1577 nyarán Kanizsára rendelt, 

Andreas Kielman von Kielmansegg főkapitány 561 31 –, sőt az 1578 tavaszán tartott diétán maguk a rendek is, 

sürgették 155a dunántúli kerületi generálisi tisztség mielőbbi betöltését. 562 32 Erre eddigi ismereteink szerint 

csak 1582 márciusában került sor, amikor az uralkodó a másodszor is vonakodó 563 33 Zrínyi Györgyöt 

nevezte ki mind dunántúli kerületi, mind kanizsai végvidéki főkapitánnyá. 564 34 Az utóbbi tisztség ifjabb 

esse … sed cum ea illorum sustentationi nequaquam sufficiant, ex aliorum etiam regnorum et provinciarum 

contributionibus haud parum superaddi necesse est … si modo in futurum eadem ab exteris illis regnis et 

provinciis expectari velint auxilia, sicuti certe illa adeo necessaria sunt, ut Maiestas Sua iis nulla ratione 

carere queat, Maiestas Sua earum nationum hominibus utatur.” MOE, V. köt. 383.: No. VIII. Miksa király 

válaszirata a pozsonyi országgyűlés felterjesztésére. 1572. március 22. 

56030 Ezt a kérdést az 1580-as években Rudolf császár és a Haditanács könnyen megválaszolták, 

hangsúlyozván, hogy például Eger vagy Kanizsa esetében sem a magyarok, sem az idegenek nem voltak 

kizárva a tisztségviselésből, sőt inkább magyar, mint német főkapitányok töltötték be ezeket: „Interim tamen 

Maiestas Sua ac divi eiusdem praedecessores nec Hungariae indigenas ab officiis militaribus excluserunt, sed 

maiores praefecturas, quales sunt Agriensis et Canisiensis, hactenus sine discrimine vel huius, vel alterius 

nationis personis contulerunt; quin etiam plures iis locis Hungaros, quam Germanos praefuiise meminit.” 

(Uo. VII. köt. 89–90.: No. VII. Rudolf király válasza a magyar országggyűlés feliratára. 1582. január, ill. vö. 

még ugyanezt a kerületi főkapitányságok, valamint a palotai és pápai kapitányságok kapcsán: Uo. 148.: No. 

IV.) Ez pedig valóban megfelelt az igazságnak. (Lásd e tekintetben az egri kapitányok életrajzait Szabó J. 

Gy., 1982., valamint Pálffy, 1997/1. passim.) Persze Győrről és Komáromról a bécsi hadvezetés is igyekezett 

mindig „megfeledkezni” vagy elterelni azokról a kérdést. 

56131 MOL A 97 Kancel. lt., Hung. et Trans. Tétel A. 2. fol. 440–441. (1578. október 27.) Vö. még Kielman 

egyik további sürgetése 1579. január 22. előtt: MOL E 144 MKA Tört. eml. Belügy (Doboz 1.) fol. 750. 

56232 Ezzel kapcsolatban vö. az országgyűlés második feliratára adott uralkodói választ: „Ad supremi autem 

capitanei Ultradanubiani munus quod spectat, Maiestas Sua … non ita pridem hac de re, ut scilicet eidem 

capitaneatui provideret, tractationem suscepit. Cum vero illa postmodum certas ob causas interrupta fuerit, 

Maiestas Sua non omittet, quin primo quoque tempore ulteriorem eius rei curam habeat, ac idoneam ei 

muneri personam praeficiat.” MOE, VI. köt. 294.: No. IX. 1578. március 26. 

56333 Erről az 1582. január–februárban tartott pozsonyi országgyűlés kapcsán értesülünk: „Jeczt handlt man 

wieder mit dem Graven von Serin, der schlecht aber solche Conditiones für, und weil sein Sachen so gewiss 

haben, dass aber der Zeit unerschwinglich, derwegen man mit ihm zu Schluss nit khumen kan.” MOE, VII. 

köt. 74.: No. VI. Az Udvari Haditanács véleménye a magyar országgyűlés feliratáról. 1582. január 31., Bécs 

és Uo. 90.: No. VII. 

56434 „Az minemű dolgaiért császár őfelsége felhivatott volt engemet, tudom, hogy immár kegyelmednél 

nyilván vagyon. Én igaz eleget iustis rationibus mentettem magamat és vonyogattam attúl magamat, és

Niklas Graf zu Salmnak, az egykori győri főkapitány öccsének rövid kormányzását (1580–1581) követően 

ekkor ismét betöltetlen volt. 

Bár Zrínyi 1582. évi újabb kerületi főkapitányi kinevezését megelőzően a bécsi hadvezetés Nádasdyval is 

újra tárgyalásokat folytatott, azaz már négy esztendeje próbáltak vele a tisztségről megegyezni, 565 35 ezek 

ezúttal sem hoztak mindkét fél számára megnyugtató eredményt. Mindez nyilván azzal volt magyarázható, 

hogy mindkét fél hajthatatlanul kitartott korábbi álláspontja mellett. Zrínyi ugyan egészen 1598-ig betöltötte 

kerületi tisztét, 566 36 ennek ellenére az 1587. évi pozsonyi országgyűlésen aligha kétséges, hogy éppen 

Nádasdy javaslatára a dunántúli főkapitányság kérdése újra napirendre került. A nádorfi időközben 

politikailag még tovább edződött, és ami nem ment neki egy évtizede a Haditanáccsal való személyes 

alkudozás révén, azt most a magyar rendek nyílt nyomásával szerette volna az uralkodóra és a hadvezetésre 

rákényszeríteni. 

Az időközben a magyar rendek egyik vezéralakjává váló Nádasdynak 567 37 a kérdés ismételt előhozatalára az 

szolgáltatott alkalmat, hogy egyrészt 1587-ben Dobó Ferenc a dunnáninneni kerület főkapitány immáron 

sokadszorra mondott le tisztéről, 568 38 másrészt Ernő főherceg késznek mutatkozott arra, hogy a rendek 

bizonyos sérelmeit orvosolja, elsősorban 156annak érdekében, hogy a köztük és az uralkodó között az elmúlt 

esztendők diétáin elmérgesedő viszonyt legalább némiképp normalizálja. Az udvar engedékenységét 

használhatta ki azonnal Nádasdy, noha kellő részletességgel – sajnos – az eseményeket nem ismerjük. Ernő 

főherceg december közepén ugyanis a rendeknek a három kerületi főkapitányi tisztség betöltése kapcsán úgy 

nyilatkozott, hogy Dobó helyére még magán az országgyűlésen kell megfelelő magyar utódot találni. A 

dunántúli kerületi főkapitányság kapcsán ugyanakkor kifejtette: noha nem tud arról, hogy Zrínyi elbocsátását 

kérelmezte volna, ennek ellenére – amennyiben a rendek úgy vélik – maga kész a magyar tanácsosokkal való 

tárgyalásra arról, mi módón lehetne a főkapitányságot Kanizsáról Pápára áthelyezni. Sőt a főherceg a rendek 

és nyilván elsősorban az ügyben legérdekeltebb Nádasdy előtt még egy „mézesmadzagot” is elhúzott. Kegye 

kifejezése gyanánt felvetette, hogy abban az esetben, ha átkerül a kerületi főkapitány székhelye Pápára, kész 

olyan várakat, amelyek eddig a győri végvidéki főkapitánysághoz tartoztak, a dunántúli kerületi főkapitány 

hatáskörébe csatolni. 569 39 

Mindez nem volt több egyszerű ígéretnél, amellyel a főherceg a rendek elégedetlenségét szerette volna 

leszerelni. Többek között Zrínyi tisztségviselése miatt sem kerülhetett sor a kerületi főkapitányság Pápára 

Kanizsának sokféle szükségét őfelsége eleibe számlálta, csakhogy inkább békét hagyott volna őfelsége. De 

semmiképpen egyebet őfelsége nem akara, hanem az ország hadnagyságát mind az kanizsai kapitánysággal 

egyetemben reám veté őfelsége.” MOL P 1314 Batthyány cs. lt, Missiles No. 53 658. Zrínyi György 

Batthyány Boldizsárhoz. 1582. március 28., Monyorókerék, ill. utasítás Zrínyi számára tisztéről (1582. 

április 1., Bécs): Iványi, 1942. 130.: No. 261. reg. és MOL P 1313 Batthyány cs. lt., Memor. No. 1479. pp. 

119–121.: No. CLIX. Kovachich Márton György 19. század eleji másolata az egykor ugyanezen irategyüttes 

No. 576. alatt őrzött, de azóta elveszett eredeti példányáról. 

56535 „Mit dem Nádasdy hat man von vier Jaren her, wegen der Craisshaubtmanschafft gehandlt, aber den 

auch zu kainen billichen Mitteln bringen khünnen.” MOE, VII. köt. 74.: No. VI. Az Udvari Haditanács 

véleménye a magyar országgyűlés feliratáról. 1582. január 31., Bécs. Vö. Uo. 90.: No. VII. és Nagy Lá., 

1987. 67. 

56636 1598. augusztus 1. előtt Zrínyi lemondott tisztéről. (Tóth P., 1989. 154.: No. 456.) A kanizsai 

végvidék kormányzását csak 1590-ig látta el. Vándor, 1994. 322–323. 

56737 Nagy Lá., 1987. 65–72. és MOE, VII. köt. passim. 

56838 MOL E 172 MKA Dobó cs. lt. Tétel 5. No. 291. és No. 328. Ernő főherceg levelei Dobó Ferenchez. 

1587. október 15. és december 18., Bécs és ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 118. Konv. A. fol. 93. és fol. 

95. Az Udvari Haditanács Ernő főherceghez. 1587. február 10., Bécs, ill. Uo. Konv. C. fol. 32. és fol. 50–51. 

Dobó Ferenc Ernő főherceghez. 1587. május 29. és június 28. előtt, végül a számos további adat közül: Uo. 

Fasc. 120. Konv. A. fol. 13. és fol. 16. Ernő főherceg Rudolf királyhoz. 1587. október 15. 

56939 „Cisdanubianarum vero supremum capitaneum non recordetur Sua Serenitas missionem petiise. Si 

vero Ordines et Status hoc praecipue e re huius regni fore censent, ut supremus hic capitaneatus Papam 

transferatur, Sua Serenitas cum Consilio Hungarico, qua ratione atque modo hoc fieri possit, deliberabit. Et 

ut tanto magis Suae Maiestatis erga Ordines Suaeque Serenitatis propensa atque benigna voluntas constare 

possit, castella nonnulla alia et quae hactenus Jauriensi capitaneatui addicta erant, huic Cisdanubiano, 

quamprimum Papam transferetur, adiicienda decrevit.” MOE, VII. köt. 281.: No. XVII. Ernő főherceg 

nyilatkozata az országgyűlés küldöttsége által benyújtott kívánalmakról. 1587. december 13., ill.vö.: Uo. 

289.: No. XIX., 301.: No. XXI. és 303.: No. XXII., valamint a kerületi főkapitányságok betöltésével 

kapcsolatban hozott 5. törvénycikkel: CJH, 708–709.

történő áthelyezésére, Nádasdy tervei megint szertefoszlottak. Bécs pedig továbbra is meggyőzhetetlenül 

ragaszkodott ahhoz, hogy a kerületi generálisnak semmiféle beleszólása ne legyen a győri végvidék 

irányításába. A Haditanács végül teljességgel elérte célját, hiszen a védelmi zóna várainak hadügyi 

kérdéseiről kizárólag a győri főkapitányi rezidencián, illetve a Haditanács bécsi hivatali helyiségeiben 

döntöttek. Részben viszont Nádasdy is elégedett lehetett, hiszen egyrészt a rendek pozícióinak legalább 

részleges megerősítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett, másrészt – noha a végvárak kormányzásába 

valóban nem volt beleszólása – azok magyar kapitányaival tartott jó viszonyának köszönhetően a győri 

végvidéki végváriakkal gyakran vonult együtt az oszmánok elleni portyákra. Az akadozó zsold miatt mindig 

talált megfelelő partnert a kapitányok között egy-egy akció lebonyolítására, amelyek során ugyan hivatalosan 

csak saját magánkatonaságának parancsolhatott, de a gyakorlatban országos elismertségére tekintettel 

bizonyára gyakran hallgattak szavára a kisebb-nagyobb végvárak tisztjei, miként például Koppány 1587. évi 

nevezetes lerohanásakor. 570 40 

A Haditanácsnak tehát mindvégig sikerült megakadályoznia, hogy a kerületi főkapitány tiszte valaha is 

visszakerüljön Pápára, a magyar rendek és mindenekelőtt Nádasdy erre való igényét mégis kiválóan jelezte, 

hogy 1574-től 1588-ig bizonyosan a végvárban – az alsó-ausztriai rendek zsoldján szolgáló katonaság mellett 

– úgymond „a kerületi 157főkapitányság gyanánt” 571 41 viszonylag jelentős létszámú különleges hadinép (is) 

szolgált. Ennek a 100 lovasból és ugyanennyi gyalogosból álló kontingensnek az élén mindig külön kapitány 

állt, aki azonban a gyakorlatban már nem a két ízben is Kanizsán szolgáló dunántúli kerületi generálisnak, 

Zrínyi Györgynek, 572 42 hanem a mindenkori pápai (fő)kapitánynak, 573 43 illetve felettesének, a győri idegen 

főtisztnek tartozott engedelmességgel. Majthényi László főkapitánysága (1571–1588) idején az 1570-es évek 

közepén előbb Thury György testvére, Benedek, majd az 1580-as években berenhidai Huszár Péter, későbbi 

pápai főkapitány vezette mind a lovas, mind a gyalogos egységet. A két századnyi katonaság összetétele, 

fegyverzete és harcmodora ugyan semmiben sem különbözött a Pápán szolgáló többi huszárétól, illetve 

hajdúétól, a különféle létszámkimutatások mégis elkülönítették őket a rendes végváriaktól. 

Ennek elsősorban finanszírozási oka volt. Míg a rendes királyi őrséget az osztrák rendeknek fizették, addig a 

kerületi főkapitányság gyanánt tartott katonaságot a hadiadóból a Magyar Kamarának kellett – pontosabban 

kellett volna – zsolddal ellátnia. A dikajövedelmek azonban semmire sem voltak elegendőek, ezért gyakran 

az Udvari Kamara kényszerült komolyabb segítséget nyújtani. Ezzel állt összefüggésben, hogy Salm győri és 

egyúttal kerületi főkapitány 1574. évi halála után a gyakorlatban a csapatok már nem a máshol székelő 

kerületi, hanem a győri generálisok parancsainak engedelmeskedtek. 574 44 Emiatt a csapatok Pápán való 

állomásoztatása ellen a Haditanácsnak természetesen semmi kifogása nem volt, sőt inkább támogatta azok 

ott maradását, hiszen ezek tovább erősítették a győri végvidék egyik legfontosabb véghelyének a védelmét. 

Jelenlétük ugyanakkor hosszú időre emléke maradt Török Ferenc egykori pápai székhelyű kerületi 

főkapitányságának, a sorozatos vereségek után pedig elenyésző jelképe a magyar rendek azon törekvéseinek, 

amelyek a győri főkapitányság legalább egy részének irányítását tűzték ki célul. 

1583. A keresztény és az oszmán várrendszer a frontvonal két oldalán az 1570-es 

években 

Miközben a bécsi hadvezetésnek sikerült a magyar rendek és a dunántúli kerületi főkapitány beleszólását a 

győri generalátus irányításába minimálisra korlátoznia, majd ezt a helyzetet a század végéig megőriznie, a 

végvidék várai – a Balaton-felvidék kisebb véghelyeit kivéve – Salm és Teufel főkapitánysága alatt immáron 

csaknem egységes rendszerbe forrtak. Hogy a Haditanács tisztában legyen a védelmi zóna szerkezetével, az 

egyes várak elhelyezkedésével és szerepével, valamint a szembenálló török várrendszerrel, a főkapitányság 

várairól számára a 16. században több kéziratban fennmaradt végvárvonal-térkép készült. Először Choron 

János, Devecser birtokosa és királyi kapitánya rajzolt a Haditanács megbízására 1563-ban egy vártérképet, 

amelyen még az egyes keresztény és török várak közötti távolságokat is megadta. A Choron saját 

57040 A nagy port felvert vállalkozás jelentős iratanyaga: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 118. Konv. B. 

fol. 7–222. passim. Vö. még: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 181. fol. 112–116. passim és újabban Nagy Lá., 

1987. 136–139., valamint Veress D. Cs., 1993. 60. 

57141 „anstatt der Craißhaubtmanschafft” Archiv GNM Nürnberg WF, Siebenbürgen ZR 7657. fol. 60. 

57242 Eközben persze Zrínyi rendes kerületi főkapitányi csapata, a 150 lovas és 100 gyalogos általában 

Kanizsán szolgált. 

57343 A pápai végvár legfőbb katonai vezetőit – a végvidék többi nagyobb várához hasonlóan – a források 

néha főkapitánynak, néha viszont csak egyszerűen kapitánynak hívják. 

57444 Pálffy, 1996/1. 87–89. és ÖStA KA HKR Akten Reg. 1577. Sept. No. 157.

helyismerete, határvidéki tapasztalatai és információi alapján készült mappa – amelynek központjában a 

nagybirtokos devecseri vára állt – kiválóan tájékoztatta a bécsi hadvezetést arról, miként kell megszervezni a 

védelmet a Székesfehérvárról és Veszprémből érkező török portyázókkal szemben. 575 1 

A Duna és a Balaton közötti várláncolat földrajzi és katonai viszonyaiba azután a század végéig a Haditanács 

Nicolo Angelieni, majd Giovanni Jacobo Gasparini itáliai várépítészek térképei (1565–1566, illetve az 1580as 

évek második fele) alapján nyerhetett további betekintést. 576 2 Ezeket a térképeket asztalára fektetve 

ragyogóan kirajzolódhatott számára, hogy az 1540-es évek közepétől az 1570-es évek második feléig az 

idegen főtisztek a terület magyar birtokosaival és kapitányaival együttműködésben kiváló munkát végeztek. 

A védőzóna a földrajzi viszonyok következtében és elsősorban amiatt, hogy a két világbirodalom között 

konkrét határvonal nem létezett, 577 3 természetesen nem volt átjárhatatlan, ennek ellenére Győrből 

meglehetősen jól ellenőrizhető volt. A főkapitányok – miként arra már több ízben utaltunk – a természeti 

adottságokat igyekeztek megfelelően kihasználni (hogy csak néhány példát említsünk, Tata mellett a jelentős 

mocsárvilágot, a Bakony sűrű erdeinek védelmét vagy a Marcal és a Rába kínálta adottságokat), a védelembe 

nem illő várakat, templomokat és kolostorokat lerombolták, a meghagyott várakkal pedig a legfontosabb 

utakat és átkelőket igyekeztek szemmel tartani. 

Ebben a rendszerben fekvésének, jelentőségének és őrséglétszámának megfelelően minden egyes várnak 

megvolt a saját feladata és szerepe. A főkapitányi székhely, Győr a végvidék legjelentősebb vára (fővára) és 

igazgatási központja volt, amellyel sem erődítettségében, sem őrséglétszámában egyetlen véghely sem 

vetekedhetett. Jelentőségében Győrt a végvidék nagyobb várai, Pápa, Veszprém, Palota és Tata követték. Az 

utóbbi két vár elsősorban előretolt bástyaként játszott szerepet, hiszen közvetlenül a frontvonal mentén 

feküdt, miként azt Tata kapcsán már 1546-ban Salm főhadparancsnok, Palota 159esetében pedig Thury 

Benedek kapitány 1571-ben megfogalmazta. 578 4 A Podmaniczkyak egykori vára Thury szerint nem volt 

egyetlen más véghellyel sem összehasonlítható, hiszen egyrészt Székesfehérvártól délkeletre öt újonnan 

épült török várral (Paks, Földvár, Battyán, Hídvég és Adony) nézett farkasszemet, másrészt nem rendelkezett 

a vár alatt vagy mellett fekvő „végvárvárossal” sem, amelynek lakóitól szükség esetén a katonaság zsoldjára 

pénzt erőszakolhattak volna ki. Palota ugyanakkor egy Székesfehérvár elleni támadás vagy a hódoltságba 

vezetett nagyobb portyák alkalmával gyülekező helyül és kiindulási bázisul is szolgált. 

Veszprém és Pápa több mint fél ezer fős őrségeikkel egészen más szerepkört kaptak. A Séd-parti vár 

Csesznekkel együtt a Győrbe, Vázsonnyal pedig a Tapolcára vezető utat védelmezte, 579 5 mindenekelőtt a 

Székesfehérvárról vagy az említett kisebb török várakból érkező és Palotát megkerülő portyázókkal 

szemben. Pápa – Veszprém 1566. évi visszavételéig Devecserrel és egy ideig még Lövölddel is – a 

Veszprémből a Bakonyon átvezető egyetlen komolyabb útvonalat fedezte, emellett a Rábaköz védelmében is 

elévülhetetlen szerepe volt. 580 6 A két nagyobb végvár körül fekvő kisebb, általában mintegy 50-100 főnyi 

katonasággal felszerelt említett várak már a főkapitányság erősségeinek harmadik csoportjába tartoztak. 

Mellettük ezek közé sorolhatjuk a Balaton-felvidék királyi vagy ekkor még részben magánföldesúri kezelésű 

és fizetésű véghelyeit is, úgymint Tihanyt, Szigligetet, a túlparti Fonyódot, Keszthelyt és Csobáncot, 

valamint Győr előretolt bástyáját, Szentmártont. Végül a főkapitányság várai nyújtotta határvédelmet 

5751 Pálffy, 1999. 25–27. és I. melléklet. 

5762 Uo. 29–30. és 51–59., ill. a fakszimile-melléklet. 

5773 Ezt a különleges helyzetet Salm főhadaparancsnok 1546-ban az alábbi szavakkal konstatálta: „Királyi 

Felségtek és a törökök között nincs határvonal vagyis a határ kijelölése nem történt meg.” ÖStA FHKA HKA 

Fam.–Akten S 12/1. fol. 97–99. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. Július 28., 

Pozsony. Vö. még: Szakály, 1981/2. 32–39. 

5784 „Hicque locus finitimus Palotha non est aliis locis finitmis comparandus, non habet suburbium vel 

civitatem, ubi mutuo vel pro pignore pecuniam extorquere possent, solo ipso stipendio exiguo contentari 

debent … Quinque castella noviter annis proxime praeteritis contra nos construxisse omnibus fere palam est, 

videlicet Pax, FedWara, Datyan [sic!, Battyán helyett], Adon et HidWegh, unde nos continuis impetitionibus 

eorum infestare non cessant.” ÖStA KA HKR Akten Exp. 1572. Mai fol. 35–36. Thury Bendek kérelme a 

végvárak szemléjére kiküldött biztosokhoz. 1571. december 12., Palota. Palotára vö. még: Takáts, 1915. 92– 

117. 

5795 Csesznek és Vázsony ezen szerepét a magyar kapitányoktól szerzett értesülései alapján már 1552-ben 

tökéletesen látta a bécsi hadvezetés: Csesznek „clain, aber dermassen so woll gelegen, das nach Verlierung 

Vesperin yecz gen Palatha khain anndere Strassen unnd Weg sey.” Vázsony: „beruert Sloß sy [ti. a törököket] 

an demselben [azaz a portyázásban és rablásban] auch in vill Weg verhinndern.” ÖStA KA AFA 1552/7/4. 

Miksa főherceg I. Ferdinándhoz Passauba. 1552. július 2., Bécs. 

5806 Horváth E., 1935.

mintegy második vonalként azok a kisebb-nagyobb magánföldesúri várak (Kesző, Döbrönte, Tátika, Rezi, 

Sümeg, Somló, Ugod) egészítették ki (lásd a belső borítón látható térképet), amelyekbe csak időlegesen 

került a földesúr néhány katonája (10-50 fő) mellé a királyi végvárakból váltva kirendelt őrség vagy 

vármegyék által kiállított katonaság. 

Az 1570-es évek második feléig ebben a rendszerben a törökök egyetlen jelentősebb sebet ütöttek. 

Kihasználva a drinápolyi béke lejártát, 1575 augusztusában elfoglalták, majd földig rombolták Fonyód 

várát. 581 7 A földrajzilag ugyan inkább a kanizsai főkapitánysághoz, Szigligettel való szoros kapcsolata miatt 

azonban 1573-tól szervezetileg a győri generalátushoz csatolt vár elveszte valóban nagy veszteséget jelentett 

mindkét végvidéki főkapitány számára. Csányi Ákos már 1554-ben kijelentette, „ha Fonyódba török lészen, 

az egész Balatonnak két felét elszakasztja.” 582 8 Ez azután Fonyód elestével hamar valósággá vált. A győri 

főkapitányság különleges előretolt bástyáját ezért valamilyen 160módon mindenképpen pótolni kellett. 

Véglegesen ugyan erre mind a kanizsai, mind a Balaton-felvidéki végeken majd csak az alább említendő, 

1577. évi nagy bécsi haditanácskozás esztendejében került sor, 1576-ban első ízben már rendes királyi 

őrséget rendeltek a Fonyóddal szemben, a Balaton túlsó partján fekvő Keszthely és Szigliget váraiba. A 100 

fős gyalogos őrséget viszont ezúttal nem a győri generalátusból, hanem Kanizsáról rendelte ki az 

üresedésben lévő főkapitányi tisztséget ellátó, Bornemissza János. 583 9 A szükségintézkedés ilyetén 

megoldása azzal állhatott összefüggésben, hogy 1574-ben Zrínyi György halála után Eck Graf zu Salm győri 

főkapitány Bornemisszával együtt jelentősebb gyalogságot vezényelt át Pápáról Kanizsára. 

Az 1570-es évekre a győri főkapitányság véghelyeivel szemben a törökök szintén kiépítették saját 

várrendszerüket (lásd a belső borítón látható térképet), amelynek erősségei a budai vilájethez, azon belül 

pedig – északról délre haladva – az esztergomi, a budai, a székesfehérvári és a simontornyai szandzsákhoz 

tartoztak. 584 10 Mivel az oszmánok célja továbbra is a legfőbb nyugati ellenség, az osztrák Habsburgok 

fővárosának, Bécsnek az elfoglalása maradt, az egykori magyar főváros környékén igen erős várláncolatot 

kívántak létrehozni, hogy erre a bázisra építve még békeidőben is folyamatosan araszolhassanak előre a 

végső cél felé. Várépítési stratégiájuk ennek a fő célkitűzésnek köszönhetően számos elemében hasonlított a 

bécsi hadvezetés Győr előterében végrehajtott törekvéseihez, noha természetesen elsősorban nem védekező, 

hanem támadó jelleget öltve. 

Az 1540-es években az oszmán hadvezetés legfontosabb feladata az elfoglalt Buda környékének mielőbbi 

megerősítése volt, miként ugyanebben az időben a „hitetlenek” számára Győr vidékének határvédő-zónává 

formálása. Ennek érdekében az elkövetkező három évtizedben a tartományközpont köré rendkívül erős 

védőgyűrűt vontak. A Budát biztosító várláncolat nyugati részének kiépítése az 1543–1544. évi 

hadjáratokban kezdődött meg, amikor a szultán, majd a helyi török csapatok elfoglalták Esztergom, 

Visegrád, Székesfehérvár és Vác várait, amelyek közül Esztergomot és Fehérvárt szandzsákszékhellyé tették 

és várhálózatok kulcsaivá építették ki. Tartománybővítésüket 1552-ben Veszprém, majd 1557-ben Tata és két 

szomszédvára, Gesztes és Vitány elfoglalásával tolták még nyugatabbra, sőt Hegyesd 1561. évi említett 

bevételével már – ugyan csak rövid időre – a Balaton-felvidékre is befészkelték magukat. 1566-ban 

Veszprém és Tata visszafoglalásával többé-kevésbé az 1552 előtti frontviszonyok álltak helyre, pusztán 

Gesztes és Vitány várai kerültek még ugyanebben az esztendőben ismét török kézre. A két kis vár közül 

végül csak Gesztes épült be az oszmán várrendszerbe, és lett Tata török ellenvára, Vitányt viszont hamarosan 

örökre felszámolták. 

Buda környékének valódi védőgyűrűvé építése csak úgy volt elképzelhető, mint ahogy maga a bécsi 

hadvezetés igyekezett egy hasonló védőövezetet létrehozni Győr előterében. Azaz a törökök az elfoglalt 

nagyobb várak mellett elhagyott középkori kisebb várakat, kastélyokat, kolostorokat igyekeztek mind 

Esztergom, mind Fehérvár környékén várláncolatukba beépíteni, hogy ezáltal egy jól zárható és a 

szandzsákszékhelyekről, valamint a budai vilájetközpontból megfelelően ellenőrizhető rendszert hozzanak 

létre. 161Ezeket a céljaikat valósították meg akkor, amidőn a budai szandzsákban Zsámbékot és az említett 

5817 Hóvári, 1985. 152–153. A bányavidéki végeken ugyanekkor Kékkő, Divény és Somoskő várait szállták 

meg és birtokolták egészen Pálffy Miklós 1594. évi téli hadjáratáig. 

5828 őze, 1996. I. köt. 110–111.: No. 37. Csányi Ákos Nádasdy Tamáshoz. 1554. október 24., Vörs. 

5839 A közösen számolt őrség fizetése havonta 295 rajnai forint volt. Pálffy, 1995/1. 150. 

58410 Az alábbiak megírásához elsősorban Hegyi Klára újabb kutatásainak eredményeit és szíves írásos 

adatközlését hasznosítottam: Hegyi, 1989. 4.; Hegyi, 1995/1. 81–83.; Hegyi, 1995/2.; Hegyi, 1996. és Hegyi, 

1998., valamint Fitz, 1956/1–2. Vö. még a Castrum Bene Egyesület IV. Vándorgyűlésén (Székesfehérvár, 

1998. május 15–17.) Gerelyes Ibolya, Hatházi Gábor, Hegyi Klára, Kovács Gyöngyi és Terei György által a 

témánkra vonatkozó előadásokat.

Gesztest, a fehérváriban pedig Csókakő várát az 1540–1550-es években jelentősebb őrséggel látták el. 585 11 

Az egykori középkori várakat és erődítményeket azután forrásaikban – miként azt Hegyi Klára újabb 

kutatásaiból tudjuk – mindig kalénak, azaz magyarul várnak titulálták. 

Az egykori keresztény várak megerődítésénél is jelentősebb volt a törökök saját északkelet-dunántúli vár- és 

palánképítkezése. Miután az elfoglalt területen, az egykori középkori Magyarország közepén nem volt kellő 

számban olyan jelentősebb vár vagy erődítmény, amely alkalmas lett volna a keresztény végváriakkal 

szembeni támadásra, illetve védekezésre, a törökök számos új váracskát építettek. A forrásokban magyarosan 

párkánynak (törökül párkán) nevezett új palánkvárakkal azután remekül töltötték be a budai védgyűrű üres 

részeit, illetve alakítottak ki segítségükkel a királyi végházakkal valóban farkasszemet néző ellen-erődöket. 

Új vár épült már az 1540-es években Esztergom szomszédságában, a Duna északi partján Párkánynál 

(törökül Dzsigerdelen), majd a szandzsákszékhellyel szembeni Szent Tamás hegyen (Tepedelen). Budától 

nyugatra ugyanakkor elkészült „Hamza bég szerája” Érden, valamint a Tatáról Adonyba vezető utat ellenőrző 

váli váracska, de az 1570-es évekre a (pilis)vörösvári párkány is. A Székesfehérvár melletti Battyánban (vagy 

másként Csíkváron) mindeközben egy jelentősebb őrtornyot emeltek (kula), amely valóban ismert 

erődítménynek számított, hiszen Choron János 1563. évi említett térképén is látható volt. Fehérvár 

hátországában mindemellett a Duna védelmére – miként azt Thury Benedek említette – Adony mellett 

felépült Korkmaz (avagy Dzsánkurtarán), Földvár és Paks vára, továbbá a Balatontól délkeletre 1570-re 

Hídvég erőssége is. 586 12 Míg Korkmaz és Földvár a budai, Paks pedig a szekszárdi szandzsákhoz tartozott, 

addig Hídvég a simontornyai líva része volt. A várak más közigazgatási egységekbe való tartozása azonban a 

törökök számára semmiféle nehézséget nem jelentett, hogy ezek katonái közösen induljanak portyázni – 

főként a fehérvári bégek vezetése alatt – a győri főkapitányság területére. 

A legfontosabb vízi és szárazföldi utak mentén felépült palánkvárak hálózata Hídvégtől nyugati irányban a 

Balaton déli partján is folytatódott. Jóllehet ezeknek a török végeknek a feladata már nem kis részben a 

kanizsai főkapitányságban szolgáló végváriakkal való küzdelem volt, jelentős szerepet játszottak a győri 

generalátussal szemben is. Mivel a Balaton nyáron naszádokkal, télen pedig az erős telek miatt lovakkal és 

szekerekkel is átjárható volt, ezért az endrédi, karádi, simontornyai, ozorai, tamási, koppányi és laki törökök, 

valamint mindenekelőtt a mai Balatonszemes mellett fekvő egykori Bolondvári katonái – a korabeli 

kárjegyzékek adatai szerint 587 13 – állandó „vendégek” voltak 162a nagy tó északi partvidékén is. 588 14 Sőt 

1570-ben – miként említettük – az oszmánok még a Fonyód melletti Bézsenyben is ellenvárat emeltek, ezt 

azonban vagy sikerült a keresztényeknek megsemmisíteniük, vagy Fonyód lerombolása után vált 

szükségtelenné. 

Noha a törökök várláncolata az erődítmények sűrűségét tekintve többé-kevésbé hasonlóan épült fel, mint a 

győri főkapitányság várhálózta, ennek ellenére az oszmánok mégis igen jelentős erőfölényben voltak. Az 

elfoglalt várakba az 1540-es években irdatlanul nagy, sőt talán az indokoltnál is tekintélyesebb őrségek 

kerültek (hogy csak a kér fővárat említsük: Esztergom, 1543: 3237, 1544: 2160 fő; Fehérvár 1543: 2978, 

1544: 2401), 589 15 amelyek száma ugyan utóbb csökkent, de az erőfölényen ez lényegében nem sokat 

változtatott, pusztán egy kicsit tompított. Az 1550-es évektől azután további csökkentésekre már nem került 

sor, legfeljebb – miként azt a bécsi hadvezetés is oly gyakran tette – csak az elfoglalt vagy újonnan épített 

várakba rendeltek ki a nagyobbakból őrséget. 590 16 Az oszmánok katonai fölénye tehát továbbra is 

megmaradt, ami természetesen azzal állt összefüggésben, hogy a hódításaikat elsősorban Bécs irányában 

igyekezték tovább bővíteni, illetve maga az ellenség is e területen rendezkedett be legszívósabban a 

58511 A török források mellett Zsámbék megerősítésére lásd Sforza Pallavicini 1554 augusztusában írott 

jelentését, amelyben arról számolt be uralkodójának, hogy a budai pasa 100 lovassal erősítette meg várát, 

miután a tatai kapitány a környék lakosságát a keresztény végvár erődítéseihez robotra akarta hajtani. ÖStA 

HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. D. fol. 52–55. Sforza Pallavicini I. Ferdinándhoz. 1554. augusztus 

23., Ráró. Gesztesre, ill. Csókakőre pedig lásd még a helytörténeti és régészeti irodalmat: Sándor, 1964. 162– 

163. és Stepancsics, 1996. 4., ill. Károly, 1893. 70–79.; Fitz, 1958. és Farkas, 1989/2. 

58612 A fent idézett általános irodalmon kívül az említett várakra lásd még az alábbi helytörténeti 

feldolgozásokat: Párkányra: Haiczl, 1997. 13–26.; Válra: Hatházi–Kovács, 1996. 11–18. és az előzővel 

összemérhetetlenül gyengébben Vál, 1997. 12–15., ill. Battyánra: Farkas, 1989/1. 

58713 ÖStA HHStA Turcica Karton 43. Konv. 1. fol. 25–32. és ÖStA KA HKR Akten Exp. 1589. Aug. No. 

88. fol. 90–21., ill. Uo. Reg. 1591. Dez. No. 41. Vö. még Gömöry, 1885. és Simoniti, 1991. 

58814 Endrédre: Tóth T., 1994.; Simontornyára: Dávid, 1982. 9–11., valamint vö. még: Kiss Is., 1990. 66– 

83.; Bolondvárra: Reőthy–Stirling, 1990. 143–146. 

58915 Hegyi, 1996. 54. és Hegyi, 1989. 4., ill. Vass, 1989. 80. 

59016 Hegyi, 1995/2. 51.

védelemre. Végül, összességében nézve a keresztény és az oszmán erőviszonyokat, a győri végvidék 

általában mintegy bő 3500 főnyi katonaságával szemben az ellenfél majdnem ennek a duplájával 

rendelkezett. Ezen az arányon pedig igazán az sem javított jelentősen, ha a „magán való végvár”, Komárom 

több mint 1000 fős őrségét is a győri végvidékhez számolták. 

A törökök számára kedvező erőviszonyokkal a bécsi hadvezetés már az 1540-es évek közepén tökéletesen 

tisztában volt. Nem véletlen tehát, hogy éppen a bécsi haditanácsosok azon kijelentése után kezdtek hozzá 

1546-ban az alsó-ausztriai rendek jelentős segélyeivel a győri védelmi övezet kialakításához, miszerint „az 

ellenség Ausztriával szemben a legerősebb.” 591 17 Ez az állítás tökéletesen megfelelt a valóságnak, hiszen az 

oszmán hadvezetés a 16–17. században a Habsburgok ellen az Adriai-tengertől a temesvári végekig kiépített 

hosszú várvonalában – a sokat emlegetett Bécs elleni tervek miatt – mindig ezen a területen fizette a 

legtetemesebb számú őrségeket. Ezt igazolja az – az adataiban ugyan egy kissé biztosan túlzó – kimutatás is, 

amelyet 1577-ben a bécsi hadvezetés számára a határ menti végvári kapitányok állítottak össze. Eszerint 

ekkor a győri főkapitánysággal szemben fekvő várakban állítólag Endrédtől Lakig 1885 főnyi, Fehérvártól 

Esztergomig pedig 12 043 főnyi török végvári szolgált. 592 18 

A két szembenálló fél közül a törökök erőfölénye mellett számos egyéb okból is a keresztény fél volt sokkal 

nehezebb helyzetben. Az újabb oszmanisztikai kutatások szerint a 16. század hetvenes–nyolcvanas 

esztendeiben a helyi török hadvezetés a határvárakban 163szolgáló katonaság zsoldjának mintegy 70-90 %-át 

fedezni tudta, azaz a megszállás terhei – békeidőben legalábbis – nem jelentettek túlságosan komoly anyagi 

nehézségeket. Ennél is figyelemreméltóbb viszont, hogy az isztambuli kincstárnak a legjelentősebb európai 

szárazföldi ellenféllel szembeni fontvonal katonaságának zsoldszükségletei arányaiban 

összehasonlíthatatlanul kisebb megterhelést jelentettek, mint a királyi végvárrendszer eltartása a bécsi 

kormányzat számára. 593 19 Mindemellett a támadó fél helyzete az adott szituációban mindvégig sokkal 

kedvezőbb volt, hiszen míg az oszmánoknak egy-egy vár esetleges elvesztése után bőven volt még hova 

visszavonulniuk, addig egy-egy komolyabb győri végvidéki várnak vagy magának a fővárnak az eleste 

katasztrofális helyezet idézhetett elő, hiszen – magyarországi hátország vagy újabb jelentősebb várláncolat 

már nem lévén – visszavonulásra már nem nagyon volt lehetőség. 

164VI. A győri végvidék a „háborús békeévekben” (1576–1594) 

A törökök az 1570-es évekre jól kiépített északkelet-dunántúli várrendszerükből minden adódó alkalommal 

azon mesterkedtek, hogyha nem is várfoglalásokkal, de a királyi országrész adóztatatásával és jelentősebb 

betörésekkel hódításuk határát minél nyugatabbra tolják. Ennek a törekvésnek a megvalósításáról kiválóan 

tanúskodnak a helyi és a központi oszmán adminisztráció fennmaradt forrásai, mindenekelőtt a 

szandzsákösszeírások és a tímárbirtokok adományozásáról készült jegyzőkönyvek, az úgynevezett 

rúznámcsék. Ezek arról a különleges helyzetről számolnak be, hogy a győri főkapitányság területén – ha nem 

is ténylegesen, de úgymond „virtuálisan” – a törökök a védelmi övezet végvárai környékén „megszervezték”, 

pontosabban megtervezték saját közigazgatásukat. A fehérvári szandzsák területe északon Győr fölé nyúlt, 

nyugaton pedig átlépte a Marcal, a Zala és a Rába folyók határát, miközben Veszprém, Palota, Pápa, sőt még 

maga Győr is – bár hangsúlyoznánk, csak elvileg – kisebb török közigazgatási egység-székhely, azaz fantom 

náhijeközpont lett. 594 1 

Noha a török adóösszeírások efféle adatai nem fedték a valóságot, hiszen inkább a hódoltatási szándékról 

adtak tanúbizonyságot, annak igenis bizonyítékai voltak, hogy az adott területekre az oszmán portyázók már 

nem egy esetben tényleg eljutottak. Ezt igazolják az ellenséges betörésekről a végvári kapitányok által 

készített, majd a Haditanácsnak megküldött kárjegyzékek is, amelyek arról tanúskodtak az 1570–1580-as 

évek hosszú „békeidőszakában” 595 2 az oszmánok adóztatásának előretörése jelentős volt, és portyáikkal 

59117 „Gegen Osterreich ligt der Feindt am sterkhisten.” ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 102. 

Rövid kancelláriai tartalmi kivonat I. Ferdinánd részére az alsó-ausztriai rendek 1546. július 16-án Bécsből 

hozzá intézett levelén. 

59218 „Turckische Heusser, so gegen dem Plattensee unnd auf Tyhan werts geleegen unnd ettwas weiter von 

Canissa sein.”, ill. „Die Granitz gegen Vesprin unnd Papa, zwischen dem Plattensee und der Donau.” ÖStA 

KA AFA 1557/13/2. fol. 360–362. és kiadásai: Lopašiæ, 1884. 46–47.: No. XXVII. és Merényi, 1894. 260. 

Vö. még egy-egy hasonló kimutatással: Gömöry, 1894/1. és Takáts, 1915. 94–96. 

59319 A téma legújabb kutatási eredményeinek összefoglalása: Ágoston, 1998. 366–381. 

5941 Hegyi, 1993. 104–105. Vö. még Vass, 1989. 99–135.: No. II. és 165–174.: No. IV. 

5952 Erre az időszakra még mind a mai napig az egyik leghasználhatóbb munka: Gömöry, 1885.

valóban napi rettegést hoztak a győri főkapitányság területén élő lakosság mindennapjaira. A törökök ilyetén 

tevékenységével – a gyakori panaszlevelek és az említett kárjegyzékek alapján – ugyan maguk a 

főkapitányok és a bécsi hadvezetés is tisztában volt, 1577 augusztusában azonban a lemondott Andreas 

Teufel főkapitány utódja, a szintén alsó-ausztriai Karl Ludwig von Zelking generális személyesen is 

megtapasztalhatta, mit is jelent valójában a törökök portyázása és mennyire jelentős előrenyomulások a 

végvidék területén. A hónap első vasárnapján ugyanis közvetlenül Győr szomszédságában a székesfehérvári 

Ali bég vezette törökök egyik lesvetése következtében olyan súlyos vereség érte a fővár őrségét, amely 

szinte sokkolta az Udvari Haditanácsot. 5963 Az esemény azért volt rendkívül megdöbbentő, mert a főkapitányság szervezete erre az időre meglehetősen 

jól kiépült, váraiban pedig jelentőségüknek megfelelően 1576–1577-ben nem csekély őrség állomásozott. 

1576-ban ez különösen igaz volt, hiszen – noha a drinápolyi békét 1575 novemberében újabb nyolc 

esztendővel sikerült meghosszabbítani – ténylegesen semmi sem garantálta, hogy a hódoltsági török erők a 

következő esztendőkben nem indítanak olyan újabb expedíciókat, mint amelyek 1575-ben Fonyód, Divény, 

Kékkő és Somoskő várainak elfoglalásával a győri és a bányavidéki főkapitányság 165meggyengülését 

hozták. 5974 Ennek megelőzésére, valamint a Báthory István lengyel királlyá választásával kapcsolatos 

bonyodalmak miatt a bécsi hadvezetés 1576-ban mind a törökkel szemben legfontosabb győri, mind pedig a 

lengyel események következtében kiemelt jelentőségű felső-magyarországi főkapitányságot igen 

megerősítette. Ennek köszönhetően – noha csak egy esztendőre, hiszen a rettegés a békesség helyreálltával 

hamar megszűnt – olyan várakba (Veszprém és Palota) is ideiglenesen német gyalogokat rendeltek, 

amelyekben korábban sohasem állomásoztak. Emellett még egy újabb zászlóaljjal a győri német gyalogságot 

is megerősítették, de – miként arról az alábbi táblázat adatai tanúskodnak5985 – megemelték egy kissé Pápa és 

Tata magyar gyalogságának létszámát is. 

A győri főkapitányság végvárainak őrséglétszámai és havi zsoldjuk 1576-ban 

végvár magyar német és magyar gyalogos össze- havi zsold 

lovas 

Győr 401 951 német + 313 magyar 1665 8664 r. f. 30 k. 

Pápa 300 450 magyar 750 3118 r. f. 30 k. 

Palota 100 50 német + 250 magyar 400 1810 r. f. 

Veszprém 200 100 német + 300 magyar 600 2420 r. f. 30 k. 

Szentmárton 17 150 magyar 167 579 r. f. 52 k. 

2 ϑ 

Tata 70 320 német és magyar 390 2794 r. f. 15 k. 

Csesznek 18 50 magyar 68 220 r. f. 

Tihany 26 50 magyar 76 271 r. f. 

Vázsony 18 25 magyar 43 151 r. f. 30 k. 

összesen 1150 3009 4159 20 030 r. f. 

7 k. 2 ϑ 

A táblázatban alkalmazott rövidítések: r. f. = rajnai (rénes forint), k. = krajcár, 

ϑ = bécsi dénár, fontdénár, pfennig 

A több mint 4150 fővel a győri végvidéki generalátus őrséglétszámai az egész 16–17. században a 

legmagasabb értéket érték el. Hangsúlyoznunk szükséges azonban, hogy ekkor ebbe a létszámba minden 

végvárit beleszámoltak, mind az osztrák rendek, mind az uralkodó által fizetetteket, de még a kerületi 

főkapitányság gyanánt Pápán szolgáló, említett 100 lovast és 100 gyalogost is, amelyeket a magyar 

hadiadóból tartottak el. A Balaton-felvidék védelmében jelentős Keszthely és Szigliget őrségét ugyanakkor – 

miként említettük – ebben az időben a kanizsai főkapitányság haderejéhez sorolták, noha a 166gyakorlatban 

ezek a várak inkább a győri generalátus alá tartoztak. Mivel a közvetlen török fenyegetés 1577 elejére 

elhárult, az ideiglenes erősítésként a végvárakba rendelt német és magyar gyalogok egy részét – 

5963 Gecsényi, 1994. 168–170. Az esemény híre még Velencébe is eljutott: Kárpáti-Kravjánszky, 1933. 

227.: No. 16–17. 

5974 A horvát végeken a Korana folyó mellett fekvő Budackinál ugyanekkor a török csapatok szinte már 

kisebb ütközetet vívtak a királyi csapatokkal, amelyben maga a horvát végvidéki főkapitány-helyettes, 

Herwart von Auersperg is elesett. Radics, 1862. VIII–IX. és 368–369. 

5985 „Kurcze und summary Verzaichnus aller und yeder der Römischen Kayserlichen Maiestät, unnsers 

allergenedigisten Herren, Grenicz Heuser vom Adriatschen Mër an, biß an Sibenbergen, wie die diser Zeit 

beseczt und das Khriegsvolckh darinen vermüg der Muster Register beczalt werden.” Pálffy, 1995/1. 150– 

151. 

sen

természetesen takarékossági okokból – kivonták. Ekként az esztendő nyarán a hivatalos adatok szerint már 

csak 3568 végvári (1193 huszár, illetve 850 német és 1525 magyar, azaz összesen 2375 gyalogos a korábbi 

3009 helyett) teljesített a főkapitányság váraiban szolgálatot. 599 6 Mindezek ellenére megrázó lehetett a bécsi 

hadvezetés számára, hogy a törökök a végvidék kiépülte ellenére mennyire könnyen elérhették akár magát a 

főkapitányi székhelyt is, és okozhattak jelentős a generálisoknak veszteségeket. 

Az 1577 augusztusi győri „fekete vasárnap” korántsem volt az egyetlen efféle esemény a határvédelmi 

rendszer elmúlt esztendőkbeli történetében, 600 7 ezért a Haditanács már az 1576. évi regensburgi birodalmi 

gyűlésen a török segélyről folytatott tárgyalásokat követően elhatározta, hogy a védelmi rendszer 

hatékonyabb működtetése, a határvédelmi koncepció újragondolása, a végvárak építkezéseinek, valamint a 

katonaság elosztásának, fizetésének és ellátásának megvitatása érdekében nagy haditanácskozást hív össze 

Bécsben. Húsz esztendővel az Udvari Haditanács 1556. évi megalapítása és a győri főkapitányság létrejötte 

után tehát szükségessé vált, hogy a csaknem teljességgel kialakult határvédelem működésének hiányosságait 

mielőbb megtárgyalják. A nevezetes Hauptgrenzberatungot – amelyhez hasonló tárgyalások a védelmi 

politikai alapelveiről csak 1554–1556-ban, majd a tizenötéves háborút (1591–1606) követően, illetve a 17. 

század végén folytak, ha talán nem is ennyire szervezett formában – végül 1577. augusztus eleje és 

szeptember 24. között tartották meg a császárvárosban. 601 8 Ennek döntései a győri főkapitányság 

történetében is hoztak néhány olyan fontosabb változást, amelyek egészen Győr 1594. évi elestéig 

meghatározóak voltak. 602 9 

1671. Az 1577. évi bécsi Nagy Haditanácskozás következményei a győri végeken 

A határvédelem korszerűsítését és legégetőbb problémáit megvitató tanácskozáson a Haditanács vezetői, a 

legtekintélyesebb egykori és éppen szolgáló idegen végvári főtisztek, valamint az egyes végvidékeket fizető 

osztrák tartományok képviselői 603 1 mindenekelőtt egy új védelmi koncepció kidolgozásán munkálkodtak. A 

viták során két ellentétes nézet ütközött össze, amelyeket a magyar hadszíntér egy-egy kiváló, nem magyar 

származású ismerője, Lazarus Freiherr von Schwendi 604 2 és egykori tanítványa, egyúttal a felsőmagyarországi 

főkapitányi tisztségben utódja (1568–1584), a volt győri nehézlovas-kapitány, Hans Rueber 

von Püchsendorf 605 3 képviselt. Míg az utóbbi európai összefogással a törökök ellen egy nagy támadó 

háborút javasolt, addig az előbbi az aktív határvédelem mellett foglalt állást. Jóllehet Ruebernek valóban 

igaza volt abban, hogy az úgynevezett hadügyi forradalom eredményeinek – mindenekelőtt a tűzfegyverek 

elterjedésének köszönhetően – a keresztény fél már ebben az időben is harcászati fölénybe kezdett kerekedni 

vetélytársával szemben, 606 4 az adott esetben mégis Schwendi koncepciója felelt meg inkább a valóságnak. Az 

európai hírű hadvezér és hadtudományi író a Német Birodalom és az örökös tartományok adott gazdasági– 

politikai viszonyait az osztrák fővárosból és a birodalomból sokkal reálisabban mérte fel, 607 5 mint a magyar 

5996 „Gränicz zwischen der Donaw und Plattensee.” 1577. július 1. Készítette: Bernhard Reisacher. AS 

DSK Fasc. 171. (I. Reg.) ni pagine. További egykorú másolata: ÖStA KA AFA 1577/7/6. 

6007 Számos kiváló példa: ÖStA HHStA Turcica Karton 43. Konv. 1. fol. 25–32.; ÖStA KA HKR Akten 

Exp. 1589. Aug. No. 88. fol. 90–21., ill. Uo. Reg. 1591. Dez. No. 41., valamint Gömöry, 1885. és Simoniti, 

1991. passim. 

6018 A haditanácskozás jegyzőkönyve több példányban maradt fenn: 1.) ÖStA KA AFA 1577/13/2. (Az 

eredeti, Bernhard Reisacher által letisztázott példány.) Egykorú, közel egykorú és későbbi másolatok: 2.) 

MOL P 108 Esterházy cs. lt., Rep. 77. Fasc. N.; 3.) Archiv GNM Nürnberg, WF Österreich ZR 7670.; 4.) 

ÖNB Cod. 8678. 5.) Uo. Cod. 8345. és 6.) Uo. Cod. 12 660. Az eddigi irodalom igazi jelentőségében még 

nem tárgyalta a haditanácskozást: Schulze, 1973. 65–69.; Wessely, 1976. 38–49.; Nagy Lá., 1987. 104–114.; 

ill. újabban Kruhek, 1995. 273–277. és Kelenik, 1997. 30–37. A tanácskozás anyagának sajnos sok hibával 

teli és pusztán kivonatos magyar kiadása: Geőcze, 1894/1. (A jegyzőkönyv kritikai kiadásán Kelenik József 

kollegámmal dolgozunk.) 

6029 A főkapitányságra vonatkozó általános javaslatok: ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 44–52. Az 

alábbiakban az itt olvasható információkat többször hasznosítottuk, külön azonban csak idézetek esetén 

hivatkozunk rájuk. 

6031 A magyaroknak a központi hadügyi döntések meghozatalában való szerepét – sajnos – jól példázza, 

hogy a haditanácskozáson egyetlen magyar végvári főtiszt sem volt vagy lehetett jelen. 

6042 Janko, 1871.; Eiermann, 1904.; König, 1934.; Schnur, 1987. és újabban Thomas, 1995. 

6053 Rueber katonai pályájára: Adel im Wandel, 1990. 337–338. 

6064 Kelenik, 1990. és Kelenik, 1991/1–2. Az oszmánokra vö. még: Ágoston, 1995. 

6075 Ezzel kapcsolatban lásd újabban Nikolaus Thomas igen érdekes összefoglalóját: Thomas, 1995.

hadszíntérről pusztán ausztriai birtokaira kimozduló Rueber főkapitány. Schwendi tökéletesen tisztában volt 

azzal, hogy egy támadó háborúnak egyáltalán nincsenek meg a gazdasági és katonai feltételei, az aktív 

határvédelmet támogató javaslata mellett ezért mindvégig kitartott. 

Schwendi koncepciójának a lényege arra irányult, hogy a jövőben megakadályozhassák az afféle kudarcok 

bekövetkeztét, mint amilyen 1577 nyarán Győr közvetlen közelében történt. Ennek feltétele – konkrét 

határvonal nem lévén – a korábbinál még jobban záródó, még kevésbé átjárható és szigorúan ellenőrizhető 

védelmi övezetek kialakítása volt. A végvidéki főkapitányságok korszerűsítése során ezért a jövőben – a 

végvárak megfelelő ellátása mellett – még jobban kívántak a kedvező természeti adottságokra 

(mindenekelőtt az igen gazdag magyarországi vízhálózatra, a mocsarakra és a hegyvonulatokra) 

támaszkodni, hogy ezáltal hatékonyabban állhassanak ellen a „háborús békeévek” alatt a törökök portyáinak 

és képesek legyenek feltartóztatni egyre kiterjedtebb királysági adóztatásukat. 608 6 

168A győri főkapitányság esetében – ellentétben például a kanizsaival 609 7 – folyóvölgyekre és mocsarakra 

csak Tata mellett, a Dunáig terjedő területen, illetve a második vonalban, a sokat emlegetett Rába és a Marcal 

vidékén támaszkodhatott a hadvezetés, hiszen más jelentősebb folyó vagy mocsár nem volt az Észak- 

Dunántúlon. A Bakony-hegyvonulata és erdőségei viszont – miként erre Choron János említett 1563. évi 

térképe is felhívta a figyelmet – jelentős mértékben akadályozták a török portyázók előrenyomulását, noha 

egyúttal két jelentős csoportra osztották a generalátus várait. Az elsőben a hegyvidékre és a Balatonfelvidékre 

törő portyák feltartóztatására hivatott várak (Palota, Veszprém, Csesznek, Vázsony, Tihany, 

Csobánc, Szigliget és Keszthely) sorakoztak, míg a második csoport (Pápa, Szentmárton, Tata) már a 

Kisalföld peremén és az annak előterében húzódó dombságon védelmezte a királyi fennhatóság alatt álló 

területeket. Abban az esetben viszont, ha az ellenségnek sikerült megkerülniük az első csoportba sorolt 

végházakat és átkelniük a hegyvidéken, villámgyorsan juthattak ki a Kisalföldre, majd a sík vidéken már 

csaknem akadálytalanul magáig Győrig. 610 8 

Ez ellen meglehetősen nehéz volt védekezni, a haditanácskozás résztvevői a nagy port felvert kudarcot 

követő vizsgálat beszámolója, valamint Andreas Teufel memoranduma alapján – aki korábban (1575–1577), 

majd Zelking váratlan augusztus 20-i halála után ismét győri főkapitány (1577–1588) volt és személyesen is 

részt vett a tanácskozáson – mégis tettek néhány fontosabb javaslatot. Az erődváros minél tökéletesebb 

„katonai objektummá” alakítása érdekében különösen szigorú rendet kívántak az erődítményben, amelyhez 

elsősorban a főkapitány tekintélyének és hatáskörének növelésére lett volna mindenekelőtt szükség. A város 

azonban egyúttal kereskedelmi centrum is volt, és földesura, a győri káptalan is benne székelt, a katonai 

szempontból „zavaró” körülmények megszüntetését ezért fontos feladatnak tartották. A probléma megoldása 

érdekében szorgalmazták a káptalan Sopronba vagy Szombathelyre való kitelepítését, ezáltal a polgárság 

teljes katonai igazgatás alá helyezését, valamint a harmincadhivatalnak a külvárosba való kiköltöztetését. Sőt 

– ugyan meglehetősen abszurd ötletként – egyesekben még az is felmerült, a császárváros védelme 

szempontjából oly fontos erődöt (fenntartván a káptalan tulajdonjogát) csatolják Alsó-Ausztriához. 611 9 

Ezek a jelentős tervek a magyar rendekkel való súlyos politikai konfliktusok, valamint a katonai érdekeket 

háttérbe szorító gazdasági tényezők következtében sohasem váltak valóra. 612 10 A haditanácsosok ugyanakkor 

könnyebben kivitelezhető, kisebb jelentőségű és kifejezetten katonai újításokra is javaslatokat tettek. 

Elsőként – feltételezhetően Rueber egykori német lovaskapitány javaslatára – igen üdvözlendőnek tartották 

volna, ha 1546, 1556–1557 és 1564–1566 után az alsó-ausztriai rendek ismét felújítanák nemes ifjaik győri 

lovasszolgálatát, hogy tapasztalatokra tegyenek szert a végeken. Ennél jobb iskolát a későbbi végvári 

szolgálathoz – miként a tanácsosok fejtegették – sehol sem járhattak ki. 613 11 Erre azért is igen nagy szükség 

6086 Mindezek mellett a tanácsosok foglalkoztak még a katonaság fegyelmének, a végvárak erődítéseinek, 

az élelem- és hadianyag-ellátásnak a problémáival, megtárgyalták az osztrák tartományok 

Defensionsordnungját, a végvárak fizetési nehézségeit, sőt – miként a középkorban Luxemburgi Zsigmond 

uralkodása idején – ekkor is felmerült a német lovagrend Magyarországra telepítésének a lehetősége. Ezekre 

a témákra a következő fejezet egyes részeiben még néhol kitérünk, bár szinte mindegyik önálló 

monografikus feldolgozást érdemelne. A német lovagrendre vonatkozó tervekre: Zwiedineck-Südenhorst, 

1878/2.; Erben, 1895. és Illéssy, 1902. 

6097 Az egykori Kanizsa-patak mocsárvilágának őrházakkal való megerődítésére: Kelenik, 1995/3. Vö. 

még: Vándor, 1994. 340–346. és Pálffy, 1995/1. 168–171. 

6108 „das Ort ein solche weite Ebne umb sich hat” ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 45. 

6119 Gecsényi, 1994. 172. 

61210 Uo. 173. Vö. még a káptalannal való kapcsolatra és a gazdasági érdekekre: Gecsényi, 1984.; 

Gecsényi, 1986. és Gecsényi, 1991/2. 

61311 „Weill hievor allzeit ain Anzall Teutscher Reyter zu Raab als in ainer Hauptvessten gehalten, aber seit

lett volna, mert – miként arra már utaltunk – 169ez időben a bécsi hadvezetés nem rendelkezett elegendő 

tapasztalt idegen főtiszttel. 614 12 Noha azután a hadügyi költségvetésben a 100 német nehézlovasra havonta 

összesen 1398 rajnai forintot elkülönítettek, eddigi ismereteink szerint a javaslat csak jóval később, 1591-ben 

valósult meg. Ekkor két esztendőnyi tárgyalásokat követően az európai utazásairól is híres Sigmund Hagert 

nevezte ki a Haditanács a 100 lovas kapitányává Győrbe. 615 13 A kontingens egészen a végvár 1594. évi 

elestéig teljesített az erődvárosban szolgálatot. 

A törökök ellen már Nádasdy Tamás által is hasznosnak ítélt nehézlovasok alkalmazásán túl a 

haditanácskozás – a felső-magyarországi végekhez hasonlóan – további 50 vagy akár még több puskákkal 

felszerelt német nehézlovas hadrendbe iktatását is szükségesnek tartotta. Mivel ezeket maga Teufel 

főkapitány kész volt felfogadni, a tárgyalások jegyzőkönyvében a bekezdés mellé odakerült a fiat (legyen) 

szócska. Ennek ellenére a jelentős költségek miatt az 1580-as években közvetlenül a főkapitány 

parancsnoksága alatt pusztán 10 ilyen nehézlovast alkalmaztak. 616 14 Mindezek mellett konkrétan a portyázó 

ellenséggel szemben 20, szakállaspuskákkal felszerelt harci szekér (Streitwagen) beszerzését is 

szorgalmazták, hiszen ezek kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy róluk a törökök ellen az erődvárosból 

kivonult gyalogságot tűzfegyverekkel fedezhessék. Vészhelyzetben pedig szekérvárrá összekapcsolva a 

szekerek a bekerített katonaságnak a felmentő csapatok megérkeztéig lehetőséget adtak az ellenállásra. 617 15 

Hasonlóképpen kifejezetten a Győr környéki ellenséges betörések megszűrése érdekében folytatódott a 

haditanácskozást követően az erődváros környéki őrházgyűrű további kiépítése. Ennek kialakítását – miként 

említettük – Pallavicini főhadimarsall és Gall főkapitány kezdték meg, de a fokozódó támadások miatt 1574 

tavaszán Salm főkapitány ismét szorgalmazta újabbak emelését. 618 16 Teufel második kormányzósága alatt az 

1577. évi kudarcból tanulva az őrházhálózatot jelentősen továbbfejlesztették. Ennek köszönhetően a század 

második felére – miként arról az alábbi táblázat és a belső borítón lévő térkép tájékoztat 619 17 – Győrt minden 

támadható irányból egymásról látható és hírlövő 170mozsarakkal vagy szakállaspuskákkal egymásnak 

jelzéseket leadni képes őrhelyek gyűrűje vette körül. Ezek közül a Győrszentiván melletti őrtorony, 

des nägsten Veldzuegs des sechßunndsechzigisten Jares herwiederumb underlassen worden, dardurch dan nit 

wenig Schad ervolget, das der jung Adel im Lannd kain Übung gehabt sich in Kriegssachen zuegebrauchen. 

Also unnüczlich sich dahaimbt verlegen, so hievor, dieweyll ain Anzall gemelter Reyter unden gehalten, die 

maisten Landleutte ire Söne hienabgeschickt, sy das Graniczwesen erfaren unnd lernen lassen. Aus 

demselben Hauffen dan wie aus ainer Schuell viell guetter redlicher Leut kummen sein, die man darnach zu 

allerlai fürfallunden Ambtern unnd Bevelchen nüczlich brauchen künnen.” ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 

44–45. Vö. Wessely, 1976. 47. 

61412 Igy fordulhatott elő az a furcsa eset, hogy a már említett tatai kapirány, Ferranto [Ferdinand] Samaria 

1581 és 1589 között egyszerre volt a Balaton közelében fekvő, győri főkapitányságbeli veszprémi végvár, 

illetve a bányavidéki generalátusba tartozó és a Dunától északra fekvő Érsekújvár főkapitánya. Pálffy, 1998. 

113–116. 

61513 ÖStA KA AFA 1591/4/1. Az Alsó-Ausztriai rendek Bestallungja Sigmund Hager részére. 1591. április 

30., Bécs. Vö. még Hagernél az életrajzi lexikonban, ill. Pertl, 1939. 61–64. Európai utazására lásd halotti 

beszédét: Blittersdorff, 1922. 

61614 1582: Pálffy, 1995/1. 166. és 1588: Archiv GNM Nürnberg, WF Siebenbürgen ZR 7657. fol. 55. 

61715 Wessely, 1976. 47. és Gecsényi, 1994. 172. 

61816 Salm a Haditanácshoz „per Erpauung der Wächtheüsl vor Raab.” ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 158. 

fol. 120. 1574. május 14. 

61917 A táblázat adataira lásd az alábbi forrásokat és irodalmat. Andrásvárra és Tarisznyavárra: Gecsényi, 

1994. 167. és Ráth, 1858. 30–31.; Tarisznyavárra és az abdai őrházra 1556-ból: ÖStA HHStA Hungarica AA 

Fasc. 76. Konv. B. fol. 27–28. Adam Gall I. Ferdinándhoz. 1556. augusztus 12., Győr; A Haditanács 

mutatókönyveiből lásd még Tarisznyavárra: Gregoróczy vicegenerális „soll die durch das Capitl zu Raab 

auffgeworffene Hattart [sic!] zu Tanisterwar [sic!] einziehen.” 1590. augusztus 13. ÖStA KA HKR Prot. Reg. 

Bd. 185/2. fol. 106., ill. Andrásvárra: Gregoróczy vicegenerális: „Bericht wegen des Pevelchsman zu 

Andraschwar underhalltung. Item begert Beschaidt wegen der Haubtmanschafft zu Mergesch für Pockhy 

Michaeln.” 1591. december 7. Uo. Exp. Bd. 186. fol. 112.; Világosvárra egy 1614. évi tanúkihallgatás 

alapján: Ráth, 1865. 276. és Borbíró–Valló, 1956. 95–96. és 301.: 66. jegyz. (Sajnos nem tudjuk pontosan, 

hogy a világosvári őrhely létezett-e már a 16. század második felében vagy csak a következő század elején 

épült.); Barátira (Nagybaráti): MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini Nádasdy 

Tamáshoz. 1553. szeptember 23., Győr; A többi őrhelyre egy datálatlan jegyzék a 16. század második 

feléből: ÖStA KA AFA 1597/12/32. (Biztosan rossz levéltári elhelyezés alatt.); Végül Bodonhelyre: Ráth, 

1865., valamint Patonára a 17. századól lásd még: Ráth, 1858. 31.

Andrásvár 620 18 feltételezhetően a tisztséget már másodízben betöltő Andreas Teufel főkapitány nevének 

emlékét őrizte meg az utókornak. 621 19 

A riasztóhelyek természetesen többnyire a környező vidék legmagasabb pontjain, a fontosabb utak és átkelők 

mentén, részben elhagyott vagy elpusztult templomok maradványaira épülve jöttek létre. Új górékat emeltek 

viszont azokra a helyekre (mint például Ikrény, Gyirmót vagy Patona), amelyek biztosítására az elmúlt 

esztendők tapasztalatai alapján a gyakori török betörések miatt mindenképpen szükség volt. 622 20 Az 

őrházrendszer kialakulásának és létezésének a bizonyítása azért különösen figyelemreméltó, mert a hasonló 

típusú kanizsai végvidéki őrhelyekkel 623 21 ellentétben a korabeli vár- és mustrajegyzékekben ezek 

teljességgel „láthatatlanok” voltak. Miután többnyire az erődváros magyar katonaságából rendeltek ki 

őrszemeket, ezen katonákat és zsoldjukat Győr várának neve alatt tartották a mustramesterek nyilván. 

62018 A körülbelül 11 x 11 méter alapterületű toronynál, amelyet kettős sánc vett körül, nemrég Tomka 

Gábor végzett ásatást, amelyen az 1570-es évekből, valamint Hans Breuner győri főkapitányságának (1606– 

1633) idejéből való téglák kerültek elő. Tomka, 1998. 

62119 Analógiaként megemlíthetjük, hogy a kanizsai végeken egy valamivel nagyobb, újonnan épült 

váracska helyén fekvő falu, Kilimán pedig mind a mai napig őrzi építtetője, az egykori kanizsai főkapitány 

(1577–1580), Andreas Kielman von Kielmansegg nevét. Pálffy, 1996/3. 

62220 1580-ban például Ikrény és Patona falvait egy bizonyos Fekete Memi budai kalauz segítségével több 

alkalommal is „meglátogatták” a török könnyűlovasok. ÖStA KA HKR Akten Exp. 1589. Aug. No. 88. fol. 

10. 

62321 Ezekre lásd Vándor, 1994. 341–346. és Kelenik, 1995/3.

171A Győr körüli őrházak és őrhelyek a 16. század második felében 

őrhely, vártaház, góré a Győrből kirendelt őrség létszáma 

Andrásvár váracskája 

maximum 10-20 fő 

Győrszentivánnál 

Tarisznyavár Kismegyernél, az elpusztult 1556-ban az abdai vártaházzal együtt 

Félegyháza falu temploma (dombon) 50 gyalog 

Világosvár, a Ménfő melletti hegyen maximum 10 fő 

Baráti falu temploma gyalogosok egy kapitány vezetésével 

Gyirmót, góré 4 magyar puskás gyalogos 

Ikrény, góré 4 magyar puskás gyalogos 

Patona, őrhely a Rábánál, feltételezhetően 10 gyalogos 

a malomnál 

Mérges régi temploma 20 gyalogos és 3 huszár 

Börcs a Rábcánál ide is igen szükségesnek vélték egy őrhely 

felállítását a század második felében 

az abdai vártaház a Rábca-hídjánál62422 1556-ban Tarisznyavárral együtt 

50 gyalog – a 16. század második felében 

10 magyar puskás gyalogos 

az őrházgyűrűt délről (Mórichida mellett) Sopron vármegye által tartott őrség 

a Rába partján még kiegészíti: Bodonhely 

A Győrt körülölelő vártahelyek őrséggel való ellátásában és palánkjaik fel- és újjáépítésében nem pusztán az 

erődváros királyi katonasága vállalt szerepet. Az egyik legjelentősebb Rába-parti strázsahelyen, a mérgesi 

palánkban például a végváriak mellett – az országgyűlésen kivetett hadiadóból – Győr vármegye is tartott 

lovasokat és gyalogosokat. Erre nagy szükség volt, hiszen 1582 szeptember elején a fehérvári bég még attól 

sem riadt vissza, hogy a mérgesi kastélyt kisebb ostrom alá vegye. 625 23 Az őrhelyen egyébként érdekes 

szituációt jelentett, hogy általában mind a Győrből kirendelt királyi, mind a vármegye által tartott katonák 

kapitányai – a falu nevét prédikatívumként használó – Poky család tagjai voltak. 626 24 1582-ben például hét 

jól felszerelt lovast vagy ezek zsoldjának 172megfelelő számú gyalogost tartozott a vármegye a királyi 

katonák mellé Mérgesre küldeni. 627 25 Győr vármegyéhez hasonlóan a Mérgestől délnyugatra fekvő és a 

győri őrházrendszert kiegészítő bodonhelyi kastély katonaságát viszont általában Sopron vármegye állította 

ki. 628 26 

Győr vármegye a 16–17. században emellett robotoló jobbágyaival rendszeresen részt vett a mérgesi és abdai 

őrhelyek, valamint Andrásvár és Tarisznyavár építésében, majd pusztuló sövényfalaik tatarozásában is, 

miközben Sopron Bodonhely castellumát tartotta karban. 629 27 Sőt a tóközi falvakat gyakran még a mérgesi 

62422 Az említett datálatlan irat legelső sora sajnos leszakadt, ezért csak feltételezzük, hogy erről az 

átkelőről van szó. Az abdai strázsahelyre („domus stationis vulgo vártaház castelli Abda”) később, a 17. 

században is Győrből rendelték ki az őrséget. Lásd például: 1609: Gecsényi, 1990/1. 235.: No. 638. és 1624: 

Gecsényi, 1995. 75.: No. 469. 

62523 „Den 3. Septembris hat der Begh von Weissenburg über 5000 starck ain Castel Merges genant etlich 

Stundt besturmbt, aber unverrichter Sachen abziehen muessen.” ÖStA HHStA Turcica Karton 81. Konv. 1. 

fol. 238. 

62624 1591-től például a királyi kapitány Poky Mihály, későbbi Győr vármegyei alispán (1607–1611) volt 

(ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 186. fol. 112.), de ebben az időben egyúttal ő parancsolt a vármegye 

Mérgesen szolgáló katonáinak is. A Poky család ifjai emellett gyakran a győri királyi őrségben is szolgálatot 

vállaltak. Az 1546-ból említett Poky Miklós mellett ez időben például Poky Péter 2 lovassal Izdenczy János 

lovaskapitány zászlaja alatt katonáskodott, Poky Gergely pedig egy évtizeddel korábban gyalogosvajdaként 

teljesített szolgálatot. MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 24/II. fol. 38. és fol. 215. („Verczainus der 

vierhundert Pferdt zu Raab, wie sie diennen unnd gerüst sein.”), ill. Gecsényi, 1990/1. 83.: No. 215. (1583) 

Poky alispánságára: Gecsényi, 1988. 20–21. 

62725 Gecsényi, 1990/1. 58.: No. 144. (1582) 

62826 Tóth, 1994. 124.: No. 560., 129–130.: No. 580., 138.: No. 608., 139.: No. 611. – Fazék Mihály 

tizedes, 142: No. 631. (1583), 152.: No. 672. – Fazék továbbra is tizedes, 167: No. 733. (1584), 177.: No. 

771–772., 187.: No. 822. (1585), 197–198.: No. 864–865., 210.: No. 919. (1586), 221.: No. 965–967. (1587) 

és 236.: No. 1028. (1588) 

62927 Mérgesre: Uo. No. 143. (1582), Uo. 129.: No. 346. (1588), Gecsényi, 1995. 92.: No. 531. (1625);

és patonai katonák élelemmel való ellátására is kötelezték, az Abda környéki jobbágyságnak pedig az őrház 

számára a tűzifáról való gondoskodás jelentett további, nem csekély megterhelést. 630 28 A civil lakosság és a 

katonaság együttműködése – az erődvároshoz hasonlóan – a kisebb strázsahelyeken sem volt persze 

zökkenőmentes. A vártaházakban szolgáló végváriak vagy a vármegyei katonák ugyanis lovaik ellátására 

gyakran foglaltak le környező legelőket vagy vontak művelés alá a békésebb napokban birtokukban nem 

lévő területeket. 631 29 

Visszatérve az 1577. évi haditanácskozásra, a végvidék várai közül a tanácsosok Veszprémben, 

Szentmártonban és Pápán nem kívántak semmiféle változtatást. Ezekben az osztrák rendek fizette korábbi 

őrségekre, illetve az utóbbi helyen a város palánkjának még félkész volta miatt a kerületi főkapitányság 

gyanánt tartott 100 lovasra és 100 gyalogra továbbra is szükség volt. Tatán hasonlóképpen folytak az 

erődítések, ezért a korábban odarendelt 100 főnyi, majd utóbb felére csökkentett német gyalogságot a 

jövőben is szükségesnek ítélték. Felmerült ugyan a huszárság 30 fővel való megerősítése, mivel azonban 

Tata meglehetősen távol feküdt a főkapitányság többi várától, és ténylegesen a török „torkában” állt, ezért 

kevéssé árthatott az ellenségnek, így a lovasság növelését feleslegesnek tartották. Palotán ugyanakkor a 

magyar végváriak foghíjas volta miatt odavezényelt 50 német gyalog szolgálata továbbra is szükségesnek 

látszott, Pálffy Tamás kapitánnyal 632 30 viszont tárgyalni kellett arról, hogy Thury György kapitányságához 

hasonlóan az ottani őrség éves segélyt (Hilfgeld) kapjon. Másként nem volt lehetséges a fehérvári 173törökök 

állandó szorításában álló végvár katonaságának az ellátása, hiába rendelkezett a vár jelentősebb 

uradalommal. 633 31 

A győri végvidéki főkapitányság szervezetének végső kialakulásában az utolsó fontos lépés 1577-re a 

Balaton-felvidéki végházakkal kapcsolatban következett be. Tihany és Vázsony után ettől az esztendőtől 

Szigliget és Keszthely is végleg a győri generális igazgatása alá került, sőt Gyulaffy László említett, 1554. 

évi kérelme után több mint húsz esztendővel Csobánc várába is királyi őrséget rendeltek, bár mindössze 20 

gyalogot. 634 32 A haditanácskozáson ugyan felmerült annak a lehetősége, hogy az említett várakat az uralkodó 

birtokosaiktól kárpótlás fejében átvegye, erre a törökkor végéig mégsem került sor. 1588-ban Szigliget 

birtokosa és két esztendeje egyúttal királyi kapitánya, 635 33 Lengyel István hiába ajánlotta fel maga is várát 

más birtokokért cserébe, az uralkodó ezt nem fogadta el. 636 34 Tihany kivételével tehát ezek a várak 

mindvégig magánkézben maradtak, őrségüket viszont – és ez alapvető változást jelentett a korábbi időkhöz 

képest – már királyi jövedelmekből (és nem a magyar hadiadóból) fizették. Miután ettől az időszaktól az öt 

vár földrajzi adottságain túl már fenntartását tekintve is azonos elbírálás alá tartozott, őket egyre gyakrabban 

nevezték „balatoni kisebb végházaknak” (kleine Häusel am Plattensee), majd a 17. században „Balaton 

Abdára: Gecsényi, 1990/1. 229.: No. 620. (1608); Andrásvárra: Uo. 349.: No. 933. (1613), Uo. 350.: No. 

935. (1614), 368–369.: No. 987. (1614), 370–371.: No. 99. (1614) és Tarisznyavárra: Uo. 349.: No. 933. 

(1613), Uo. 350.: No. 935. (1614),valamint Ráth, 1858.; ill. Bodonhelyre: Tóth, 1994. 215.: No. 942. (1587) 

63028 Gecsényi, 1990/1. 161.: No. 437. (1590, Mérges), 189.: No. 514. (1592, Mérges és Patona) és 

Gecsényi, 1995. 75.: No. 469. (1624, Abda) 

63129 Vö. például: Gecsényi, 1990/1. 128.: No. 343. (1588), 161.: No. 437. (1590) és 385.: No. 1031. (1615) 

63230 Életrajzát Takáts Sándornak köszönhetjük: Takáts, 1915. Palotai kapitányságára: Uo. 92–117. Takáts 

helytelenül állítja (Uo. 112.), hogy 1577-ben Palotán 300 német katonának kellett volna állomásoznia, hiszen 

a hivatalos előírások is csak 50 főről beszélnek. 

63331 Szíj, 1966. 14–42. és ÖStA FHKA HKA Inst. No. 268. Beszámoló Sebastian Hessell palotai 

élelmezési írnok (Proviantschreiber) tevékenységéről. 1581. november 22., Palota. 

63432 A helytörténeti irodalom felületességét jól jellemzi, hogy Csobánc várát már 1543-ban a győri 

főkapitányság elemének tartja: „A vár – a török terjeszkedés miatt – 1543-ban lett végvár. A győri 

parancsnoksághoz tartozott.” Illés, 1994. 64. 

63533 MOL E 142 MKA Act. publ. Fasc. 10. No 3. Ernő főherceg utasítása Lengyel István számára. 1586. 

május 31., Bécs és ÖStA KA Best. No. 361. Bestallung Lengyel István számára. 1586. május 31., Bécs. 

63634 Érdemes megjegyezni, hogy ugyanekkor Szigligeten szolgált 10 Veszprémből küldött gyalog is. 

Kozák K., 1960. 52–53. Lengyel kérését nyilván az indolkolta, hogy – miként arról 1587 őszén Teufel 

főkapitány is beszámolt a Haditanácsnak – Szigliget meglehetősen rossz állapotban és ezért veszélyes 

helyzetben volt. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 181. fol. 118.) Ezt a törökök is hamar felismerték, és 1588 

augusztusában két alkalommal is kísérletet tettek elfoglalására: „Im Monat Augusto haben sich die Turggen 

zu zwaymalln umb daz Castell Sigligeth angenommen und mit Sturmlaittern darunder komen, aber 

abgetriben worden.” ÖStA HHStA Turcica Karton 81. Konv. 1. fol. 241.

melletti végházaknak” vagy „az öt balatoni végháznak” (quinque castella Balatiensia). 63735 Összetartozásukat az is jelentősen elősegítette, hogy elmaradt zsoldjuk ügyében közös kérelmekkel instáltak 

az uralkodónál vagy tettek panaszt a Haditanácsnál. 

1577-re tehát a győri főkapitányság több mint harminc esztendőnyi fejlődést követően végleg kialakult. 

Szervezetében és fizetésében ugyan a századvég hosszú török háborúja alatt, majd a 17. században történt 

még néhány érdekesebb újítás, a generalátushoz tartozó várak alapvetően már nem változtak. Sőt Veszprém 

és Palota 1593. évi elestéig, a másfél évtizedes békeidőszakban – a rendelkezésünkre álló 1582., 1588. és 

1593. évi létszám- és zsoldkimutatások szerint63836 – lényegileg már azok a hivatalosan előírt keretlétszámok 

174is érvényben maradtak, amelyeket a bécsi nagy haditanácskozáson az alábbi táblázat adatainak 

megfelelően fogadtak el. 63937 A győri főkapitányság végvárainak előírt őrséglétszámai és havi zsoldjuk 1577-ben 

végvár német német magyar magyar összesen havi zsold 

nehézlovas gyalog lovas gyalog 

Győr 100 700 400 300 1500 9570 r. f. 

(újonnan) (2 zalj.) 

22 k. 2 ϑ 

Tata – 50 70 100 220 1013 r. f. 15 k. 

Szentmárton – – 50 100 150 591 r. f. 15 k. 

Vázsony – – 18 25 43 150 r. f. 45 k. 

Csesznek – – 18 5064038 68 219 r. f. 30 k. 

Palota – 50 100 50 200 1000 r. f. 

Veszprém – – 200 300 500 1988 r. f. 30 k. 

Tihany – – 26 50 76 256 r. f. 30 k. 

Keszthely és 

Szigliget 

– – 11 8064139 91 286 r. f. 30 k. 

Csobánc – – – 20 20 52 r. f. 30 k. 

Pápa – – 300 35064240 650 2522 r. f. 15 k. 

összesen 100 800 1193 1425 3518 17 651 r. f 

22 k. 2 ϑ. 

A táblázatban alkalmazott rövidítések: zalj. = zászlóalj, r. f. = rajnai (rénes forint), k. = 

krajcár, ϑ = bécsi dénár, fontdénár, pfennig 

Az 1577. évi előírásokból egyedül a 100 osztrák nehézlovas felfogadása nem valósult meg azonnal, pusztán 

1591-ben Sigmund Hager kinevezésekor. Kisebb erősítések 175és csökkentések persze előfordultak (például 

1582-től Tatán a végvár 1594. évi elestéig már 100 német gyalog szolgált, 1588-tól viszont Szentmártonban 

pusztán 40 huszár és 50 hajdú), lényegesen sem az egyes végvárak ereje, sem a végvidék katonaságának 

63735 1585. február 8.: „klaine Heüßel” ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 178. fol. 104., ill. 1586. január 10.: 

„klaine Heüseln” Uo. Exp. Bd. 179. fol. 124. és a 17. századból: „Balaton mellett lévő végházak” MOL P 

707 Zichy cs. lt. Fasc. 39. et F. No. 3., ill. „comunitas quinque castellorum Balatiensium” ÖStA FHKA HKA 

HFU rote Nr. 120. 1620. Mai fol. 98–100. és Uo. rote Nr. 207. 1660. Febr. fol. 109–114. 

63836 A tüzéreket és egyéb személyeket is megadó 1582. évi jegyzék: Pálffy, 1995/1. 166–168.; A magyar 

rendek kezdeményezésére tartott 1588. évi vizsgálat anyaga: Archiv GNM Nürnberg, WF Siebenbürgen ZR 

7657. fol. 55–72. Vö. még Jankovics, 1981. 42–43.: No. 25.; Az 1593. évi jegyzékek: „Alter Raberischer 

Khriegsstatt, was füer Khriegsvolckh zu Roß undt Fues zu Raab und andern darczue gehörigen Gräniczen 

vor Verlusst Raab gehalten unnd wievil monatlich durch ain ersame Landtschafft under der Ennß darauf 

bezalt worden.” ÖStA KA AFA 1593/12/6. és egy másik példánya ÖNB Cod. 10 775. fol. 15–16., ill. „Alter 

Statt, was die Kayserliche Majestät zu Raab und auf den khleinen Heüseln vor Verlusst Raab beczalt.” ÖStA 

KA AFA 1593/12/6. (A két jegyzék egy táblázatban való kiadása: Pálffy, 1997/3. 10.) Mindzeken kívül vö. 

még: HL TGy 1585/4. A győri főkapitánynak alárendelt végvárak jegyzéke. Dátum nélkül és BL, Bd. VIII. 

584.: No. No. 388. (1591) 

63937 ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 338–340. 1577. szeptember. Kiadása egy Prágában fennmaradt 

példányról: BL, Bd. V. 206–207.: No. 115., ill. vö. még: Merényi, 1893. 

64038 A jegyzőkönyv végleges szövegében 50 helyett ugyan csak 30 gyalog áll, ez azonban a havi zsold 

ismeretében egyértelmű elírás. 

64139 Az 1582. évi várlista adatai alapján biztosan kijelenthető, hogy a 11 lovas Keszthelyen, míg a 

gyalogság fele ugyanitt, a másik 40 hajdú pedig Szigligeten szolgált. Pálffy, 1995/1. 167. 

64240 A 300 lovasból 100, a 350 gyalogosból pedig ugyanennyi – miként említettük – Thury Benedek 

kapitánysága alatt a dunántúli kerületi főkapitányi haderő részét alkotta.

3400-3500 körül állandósuló összlétszáma nem változott. Ezen végvári haderő zsoldjának több mint 60 %-át, 

évi több mint 120 000 rajnai forintot, továbbra is Alsó-Ausztria rendjei fizették, míg a maradék közel 40 %ot 

egyéb uralkodói jövedelmekből és idegen segélyekből finanszírozták. Míg a rendek az 1546-tól 

fokozatosan kialakult gyakorlatnak megfelelően a győri, pápai, veszprémi, szentmártoni, tatai és cseszneki 

magyar őrséget tartották el, addig az uralkodó a két győri német gyalogos-zászlóalj, a tatai 100 német 

gyalog, a palotai német és magyar őrség, valamint a balatoni végházak zsoldját biztosította. 643 41 Mivel 1593ban 

a várható török támadás miatt Pápát és Veszprémet jelentősen megerősítette a bécsi hadvezetés, a Pápára 

küldött két zászlóaljnyi archibusier és 300 német gyalog zsoldjának fedezése, továbbá a Georg Andreas von 

Hofkirchen ezredes parancsnoksága alatt Veszprémbe rendelt német gyalogos-zászlóalj fizetése is nagyobb 

részben az osztrák rendeket, kisebb részben pedig az Udvari Kamarát terhelte. 644 42 

A Balaton és a Duna közötti területeken mindezen reformok és intézkedések ellenére a török portyázások – 

ha a szokásosnál nehezebb körülmények között, de – tovább folytatódtak. Mindeközben persze a királyi 

végváriak sem tétlenkedtek és Nádasdy Ferenc huszárjaival együtt hasonló visszacsapásokkal okoztak az 

ellenfélnek tetemes károkat. Ebben az összecsapás-sorozatban a keresztény fél részéről azok a magánvárak 

voltak a legnehezebb helyzetben, amelyekben sem az osztrák rendek, sem az uralkodó zsoldján nem 

állomásozott királyi őrség. A török betörések következtében amúgy sem túl nagy váruradalmaik elpusztultak, 

birtokosaik így nem tudták megfelelően ellátni őket. Ezért kérte például 1586 őszén a veszélyeztetett Zala 

vármegye Zrínyi György kerületi főkapitányt, hogy érje el Rudolf királynál, Tátika várát vegyék királyi 

kezelésbe, mert katonaságának fenntartása meghaladja a birtokos Pethő család erejét. 645 43 A Haditanács a 

balatoni végházak hátországában fekvő várak ellátását viszont már nem volt képes megoldani, illetve nem 

látta ezt szükségesnek, így azok hamarosan örökre elpusztultak. Tátikát 1589 márciusában a Balatonon 

átkelő törökök vették be, majd gyújtották fel, 646 44 1592-ben már a másik Pethő-várat, Rezit is elpusztultként 

említik a források. 647 45 

Az ellenség területének és kevésbé védett várainak elpusztítása nemcsak a törökökre volt jellemző, hiszen e 

tekintetben is a kölcsönösség elve volt a mérvadó. Az említett 1587. évi nevezetes „koppányi dúlás” mellett 

ennek bizonyságára elegendő Gesztes várának a következő esztendő novemberének elején történt 

elfoglalását említenünk, amit Gregoróczy Vince győri vicegenerális (1580–1592) a komáromi és egyéb 

végváriakkal 176egy rajtaütésszerű akcióban hajtott végre. 648 46 Ezzel jelentős probléma elé állította a már 

másodízben lemondott Teufel utódjaként, Felső-Magyarországról éppen ez időben Győrbe érkező Ferdinánd 

Graf zu Nogarol főkapitányt, 649 47 hiszen az eset a budai pasa óriási tiltakozását váltotta ki. 650 48 A keresztény 

hadvezetés ezért végül a vár visszaadása mellett döntött, de az akcióban jelentős szerepet vállaló Deli 

Radics 651 49 kapitánysága alá került várat ezt megelőzően azért november 21-én nyolc helyre elhelyezett 

negyven hordó lőporral felrobbanttatta. 652 50 Nogarol generális a sikeres akció ellenére mégis úgy vélte, hogy 

– mivel a végház Fehérvártól, Váltól és Zsámbéktól csak három, Esztergomtól négy, de még Budától is csak 

öt mérföldre fekszik, miközben Győrtől hét mérföldnyire van – a törökök elég erősek ahhoz, hogy ott a 

64341 Az idézett 1593. évi jegyzékek mellett erre a szisztémára lásd még: ÖStA KA AFA 1593/9/1,5. és 

kiadása: Loebl, 1899. 19–29. 

64442 A fenti kimutatásokon túl ezzel kapcsolatban lásd még: Gömöry, 1894/2. 398. 

64543 Éppen ellenkező, de biztosan hibás interpretációban: Bilkei–Turbuly, 1989. 36–37.: No. 142. 

64644 „Anno 1589. Den 6. Martii seind die Turggen über den Plattensee kommen, ain Castell mit namen 

Tadika anderthalb Meil Weegs vom Platensee gelegen eingenommen und nacher mit Feur angesteckt.” ÖStA 

HHStA Turcica Karton 81. Konv. 1. fol. 241., ill. Gregoróczy Vince ideiglenesen megbízott győri főkapitány 

jelentést tesz, hogy „die Tirggen Tadikha eingenuhmen und verprent haben.” (1589. március 15.) ÖStA KA 

HKR Prot. Exp. Bd. 184. fol. 133. Vö. még: Iványi B.–Sági–Takács, 1961. 57–58. 

64745 „diruta castra Rezy et Tadika” Uo. 97. 

64846 Istvánffy Miklós históriája alapján: Rohrbacher, 1888. 113.; Jedlicska, 1897. 348.: No. 553. és Sándor, 

1964. 164. 

64947 Lásd az archontológiában. 

65048 Budai basák levelezése, 1915. 441–447.: No. 387–389. 

65149 A rác Radics később Veszprémben, majd Sárváron szolgált és jeleskedett Pápa 1597. évi 

visszafoglalásánál is. Pálffy, 1997/3. 23. és 72.: 238. jegyz. 

65250 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 121. Konv. C. fol. 149–150. Ferdinand Graf zu Nogarol Ernő 

főherceghez a vár felrobbantásáról. 1588. november 22., Győr. Vö. még: Ugyanebben a konvulutumban a 

Gesztes körüli bonyodalomra számos irat található.

jelentős pusztítás ellenére, akár huszonnégy óra alatt, egy palánkot emeljenek. 653 51 A Németalföldet is 

megjárt főkapitány sejtése hamarosan valóra vált, hiszen néhány nappal a robbantás után a várat megszállták 

a törökök, majd újjáépítették és ismét mintegy 50 fős őrséggel látták el. 654 52 

A két világbirodalom között a komolyabb akciók ellenére a hosszú „háborús békeévek” időszakában a 

frontvonal ténylegesen megmerevedett, noha a törökök adóztató tevékenysége a generalátus területén 

továbbra is folytatódott. Az 1577. évi reformok tehát csak részben hozták meg a kívánt eredményt, a 

nagyobb háborúk nélküli időszak pedig nem kedvezett a védelmi rendszer fejlődésének, 655 53 hiszen az 

idegen segélyek egyre nehezebben folytak be, aminek következtében a katonaság zsoldja állandóan 

akadozott és a várerődítések sem folyhattak mindig a kívánt mértékben. A győri főkapitányság szervezete a 

határvédelem korszerűsítésének és a három évtizedes fejlődésnek az eredményeként mégis olyan végső 

formát öltött, amely azután – az 1593 és 1598 közötti időszakot leszámítva – megmaradt egészen a törökök 

Magyarországról történt kiűzéséig. Mindeközben pedig 1594-ig a végvidék működésének is kialakultak, 

majd állandósultak a legalapvetőbb mechanizmusai. 

1772. Alsó-ausztria a győri főkapitányság szolgálatában: a végvidék működése 

1557 februárjában a győri végvidék első főkapitánya, Adam Gall egyik levelében a következő véleményt 

fejtette ki Miksa főhercegnek: miután Győr városa a törökökkel szemben Alsó-Ausztria és a kereszténység 

védőgátja (Landwehr), egy ilyen fontos helyet mindenképpen nagyon jól meg kell erődíteni, elegendő 

katonasággal, élelemmel, löveggel és hadianyaggal kell ellátni, mert ezáltal Győr – és hozzátehetjük: a 

végvidék várai – Alsó-Ausztria védelmét jól biztosíthatják. 656 1 Az osztrák származású főkapitány 

kívánalmait nem volt egyszerű feladat teljesíteni, és ezzel hamarosan mind magának, mind a Haditanácsnak, 

mind az alsó-ausztriai rendeknek szembesülniük kellett. Az osztrák tartományt valóban megfelelően 

oltalmazó ütközőzóna kiépítéséhez ugyanis nem volt elegendő „pusztán” az évente tekintélyes segélyek 

megszavazása. A végvidék hatékony működtetéséhez komoly katonai tapasztalatokra és mindenekelőtt 

remek szervezőkészségre volt szükség. A bécsi hadvezetés által elfogadott védelmi koncepció megvalósítása 

és a központban meghozott rendelkezések végrehajtása, valamint végrehajttatása a hadszíntéren magukra a 

győri főkapitányokra várt. 

A végvidék generálisainak feladatköre rendkívül sokrétű volt, amelyet az Udvari Haditanács külön 

utasításban szabályozott. Az eddig előkerült legkorábbi instrukció, 657 2 Ruprecht von Eggenberg 1602. 

február 1-én kelt utasítása például harminchárom oldalon, több tucatnyi bekezdésben sorolta fel a generális 

feladatait. Természetesen ezek legnagyobb része magának az erődvárosnak az irányítására vonatkozott, 

65351 „Ich haltte aber dar für, daz weil diser Ortt nur 3 Meil vonn Weissenburg, 4 vonn Grann, 5 vonn Ofen, 

3 vonn Schamboch unnd Wähl, dem Türggen auch allso gelegen, sy werden schon starkh wider darinnen 

sein, oder ia baldt darein ziehen; künnen auch in 24 Stunden ein Palanka aufrichten, unnd sovil Volckh biß 

daz sy es widerumb recht erbauen darinnen lassen, daz mans ohn Geschücz nicht darauß wirdt treiben 

künnen, und ehe wie unß, weil es 7 Meil Wegs von uns gelegen, ir Gebeu zuerwehren, versamblen.” Uo. fol. 

149–150. 

65452 A vár újjáépítésére: ÖStA KA AFA 1588/11/34. Az Udvari Haditanács Ferdinand Graf zu Nogarolhoz. 

1588. november 30., Bécs; Az új török őrségre: BOA MM 3762. p. 6.: 47 müsztahfiz.1591. április 25.– 

október 18. Hegyi Klára szíves közlése. 

65553 Hasonlóképpen vélekedik a hosszú békesség hatásáról Fernand Braudel a velencei hadigépezet 

kapcsán az 1570-et megelőző időszakban. Braudel, 1996. 1151. 

6561 „Ich eracht disen Fleckhen Raab zu ainer Lanndtwhör des Lanndts Österreich und schier zurechnen der 

Cristenhait, und mit mir ain solchen ansehenlichen Ortfleckhen, als Raab ist, gegen den Unglaubigen soll 

man ungepaut und unbevesstiget nit lassen. Es sollen, das halb Lanndt Österreich, was an diser Orten der 

Thuenaw, mit Robaten darzue helffen, das er bevesstiget wuerdt. Dann wann diser Fleckhen Raab gepaut und 

mit notdurfftiger Khriegßpersonen, Profianndt, Geschucz, Monition versehen, wuerde weill diser Fleckhen 

Raab aufrichtig meines Erachtens Lanndt Österreich woll versichert sein.” ÖStA KA HKR Akten Exp. 1557. 

Febr. No. 72. Adam Gall Miksa főherceghez. 1557. február 8., Győr. 

6572 Mátyás főherceg utasítása Ruprecht von Eggenberg győri főkapitány számára. 1602. február 1., Bécs. 

StLA Archiv Herberstein, Urk. Eggenberg Lade 3. No. 24/B 43. Ismertetése: Zwiedineck-Südenhorst, 

1878/1. 135–138. Vö. még ÖStA KA AFA 1658/1/21. I. Lipót utasítása Luigi Gonzaga győri főkapitány 

számára. 1658. január 28., Prága. Biztosan tudjuk ugyanakkor, hogy 1560-ban már Salm főkapitány külön 

utasítást kapott feladatairól, ez azonban sajnos nem maradt az utókorra. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 141. 

fol. 14.

hiszen a végvidék katonai kormányzói egyúttal székhelyük főkapitányai is voltak. A győri erődváros 

védelme, a benne szolgáló több nemzetiségű katonaság irányítása és nem utolsósorban a birtokossal, a 

káptalannal, valamint az ott élő polgársággal és nemességgel való megfelelő kapcsolat biztosítása – miként 

ezt Gecsényi Lajos kutatásaiból kiválóan ismerjük 658 3 – már önmagában is óriási feladatot jelentett, hiszen a 

főtiszteknek naponta kellett konfliktusok sorozatával megküzdeniük ahhoz, hogy hatékonyan teljesíthessék 

feladataikat. Magunk ezért az alábbiakban a győri főkapitányoknak pusztán az egész végvidéket érintő 

feladataival foglalkozunk. Tesszük ezt abban a tudatban, hogy az alább csak sematikusan, egy-egy mélyfúrás 

segítségével és elsősorban figyelemfelkeltés céljából felvázolt témák szinte mindegyikének kutatása – a 

várépítészetet és a katonai igazságszolgáltatást kivéve 659 4 – 178még meglehetősen gyerekcipőben jár. Meg 

vagyunk győződve ugyanakkor arról, hogy ezeket, a jelenlegi ismereteinknek megfelelően részben jobban, 

részben kevésbé kimunkált témákat (természetesen országos vonatkozásban) önálló monográfiákban kell 

majd feldolgozni. 660 5 Végvárkutatásunk – hála Takáts Sándor század eleji fantasztikus búvárkodásának – már 

csaknem minden egyes portyáról gazdag információkkal rendelkezik, miközben a végvárakat irányító 

tisztikarról, a véghelyeknek a fentiekben sokat érintett fenntartásáról gyakorlatilag még mindig csak egy-egy 

múlt század végi vagy e század eleji tanulmány adatait ismételgeti. 661 6 Pedig – miként azt a győri 

főkapitányság példáján az alábbiakban látni fogjuk – Alsó-Ausztria és a Habsburg Birodalom nem pusztán 

állandó éves összegekkel segédkezett a magyar határvédelmi rendszer ellátásában. 662 7 

A győri végvidék főkapitányának feladatköre a hadszíntéren tökéletesen megegyezett az Udvari 

Haditanácsnak Bécsben az egész hadügy és a határvédelem központi irányításában betöltött hatáskörével. 

Úgy is fogalmazhatnánk, a végvidék katonai kormányzója az uralkodó vagy a Haditanács helyi képviselője, 

a központi döntések helyi megvalósítója voltak. Ezt igazolja, hogy – miként az a 17. században majd már 

gyakorlattá vált – a főkapitányokat a magyar nyelvű források gyakran emlegették „győri királyképeként” 

vagy (mint Salm főkapitány önmagát 1569 tavaszán) „az hatalmas római császárnak főhelytartója Győrött”, 

illetve „az fölséges római császárnak győri és ahhoz tartozandó végeknek főkapitánya” tisztségelnevezéssel. 

663 8 Ennek megfelelően a győri erődváros védelmének szervezése és a katonai akaratnak a 

polgári hatóságokkal szembeni minél erőteljesebb képviselete mellett a főkapitányra hárult a végvidék 

területén a hadügy teljes egészének az irányítása. A kormányzása alatt álló végvárakban azután 

rendelkezéseit a végvári kapitányok hajtották végre. 

A győri generális legfontosabb feladata – miként azt a főkapitányság 1594-ig terjedő története folyamán 

számos vonatkozásban már nyomon követtük – a végvidék, avagy az ütközőzóna védelmének a Haditanács 

koncepciója alapján történő biztosítása volt. Ennek érdekében első személyben volt felelős azért, hogy a 

végvárakban a katonák teljes számban szolgáljanak, azaz a hivatalosan előírt őrséglétszámokat, az 

úgynevezett Kriegsstaatot valóban betartsák. Ezzel összefüggésben instrukciójának megfelelően stábjával és 

a Haditanács alárendeltségében szolgáló hivatalnokok segítségével kellett gondoskodnia a mintegy 3500 fős 

végvári hadinép zsold-, hadianyag- és élelem-ellátásáról, valamint a várak erődítéseinek megfelelő ütemben 

történő folytatásáról. A végvári tisztekkel együttműködve a generálisra hárult továbbá a szomszédos 

törökökkel való „kapcsolattartás” is, amelybe a portyák vezetésétől és az elejtett rabok kótyavetyére 

„hányásától” kezdve egészen a hírszerzés koordinálásáig, illetve az ellenséggel való levelezésig minden 

beletartozott. Végül a végvidéki generálisnak kellett az egyes várkapitányok vagy 179őrségek vitás kérdéseit 

– akár peres úton is – elintéznie, a szomszédos főkapitányokkal pedig (különösen a komáromival) állandó 

kapcsolatot tartania, miként ezt annak idején Ferdinánd király Gall generálisnak és Paksy János komáromi 

főkapitánynak már 1556-ban is elrendelte. 664 9 Mindezen feladatainak elvégzéséről a Haditanácsnak tartozott 

6583 Gecsényi, 1976.; Gecsényi, 1984.; Gecsényi, 1986.; Gecsényi, 1991/2. és Gecsényi, 1994. 

6594 Miután az utóbbi témát nemrég magunk mutattuk be egy monografikus összefoglalóban, jelen kötetben 

a győri főkapitányságra vonatkozó részeit és tanulságait természetesen nem ismételjük meg újra. Pálffy, 

1995/3. mindenekelőtt 88–90. és 108–166. passim. 

6605 Az újonnan beindult PhD-képzés során ezeket az összefoglalókat számos dolgozattal lehetne 

előkészíteni. 

6616 Takáts munkái mellett itt elsősorban Acsády Ignác, Szendrey János, Demkó Kálmán és Iványi Béla 

egy-egy fontosabb tanulmányára gondolunk. Acsády, 1888/2.; Szendrei, 1888.; Demkó, 1916–1917. és 

Iványi B., 1926–1928. Vö. még: Brinner, 1878. Néhány hasznos, újabb kutatási eredmény: Kelenik, 1991/1– 

2.; Kenyeres, 1997. és Németh I., 1997. 

6627 A stájer rendek vonatkozásában vö. Thiel, 1914.; Schulze, 1973.; Pichler, 1986., ill. Steiermark, 1986. 

6638 Az adatokat lásd az archontológiában. 

6649 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 77. Konv. A. fol. 6–7. Paksy János I. Ferdinándhoz. 1556. 

szeptember 28., Komárom.

el- és beszámolással. 

a. A védelem irányítói 

A győri főkapitányok– történetírásunk általános vélekedésével ellentétben 665 10 – nem azért látták el 

feladataikat a nehéz körülmények között is sikerrel, mert egyúttal az Udvari Haditanács elnökei voltak. Ez a 

16. században egyetlen egy főkapitányra sem volt igaz, 666 11 noha nem tagadható, hogy a bécsi hadvezetés 

első embereihez gyakorta szoros baráti akár rokoni szálak fűzték őket; Ehrenreich von Königsberg pedig 

győri szolgálata után néhány esztendővel a Haditanács vezetője (1556–1560) volt. Andreas Teufel bátyja, 

Georg például 1566 és 1578 között Miksa, majd Rudolf király „hadügyminisztereként” szolgált, miközben 

másik testvére, az alább még említendő Christoph, a győri végek élelem-ellátásnak vezetője volt. 667 12 A 

főkapitányság kialakulásában oly meghatározó szerepet játszó Niklas Graf zu Salm főhadparancsnok fiának, 

Eck generálisnak hasonlóan remek kapcsolatai voltak a bécsi hadvezetés legfőbb tisztségviselői között. 

Testvére, a hadiépítészetben különösen tájékozott ifjabb Niklas – akiket az irodalom gyakran összekever 668 13 

– az 1570-es években haditanácsos, majd 1578-tól a végvárrendszer főerődítési biztosa 

(Oberstbaukommissar der ungarischen Grenzen) volt, végül 1580-ban haláláig rövid ideig a kanizsai 

főkapitányi tisztet is betöltötte. 669 14 

Mindezen kapcsolatok magyarázata roppant egyszerű volt. A 16. század második felében a Habsburg 

Birodalom hadügyi vezetőrétege és az állandó konstantinápolyi követség személyzetének nagy része az alsóausztriai 

rendek soraiból került ki, elegendő ha a Teufel, Hofkirchen, Breuner, Sinzendorf és Eizing család 

tagjaira gondolunk. 670 15 Mindez persze elsősorban azzal állt összefüggésben, hogy a török előrenyomulás 

legjelentősebb mértékben Alsó-Ausztriát veszélyeztette, így előkelőbb családjai már az 1530-as évektől 

rákényszerültek arra, hogy anyagi segélyeik mellett egyre aktívabban vegyenek részt személyesen is a 

törökellenes magyarországi hadszíntér küzdelmeiben, illetve ennek és a keleti diplomáciának az 

irányításában. „Kiváltságos” szerepüket azután egészen a 17. 180század elejéig sikerült megőrizniük. Ehhez 

hasonló szerepet játszottak a horvát–szlavón végvidéki főkapitányságok, illetve az 1578-ban Grazban 

megalapított Belső-Ausztriai Haditanács (Innerösterreichischer Hofkriegsrat) vezetésében Stájerország, 

Karintia és Krajna tartományok rendjei, amelyek biztonságát ez a két védelmi zóna garantálta. 671 16 

Az alsó-ausztriai nemesség szinte teljes befolyása alatt álló és már-már „családiassá” vált központi 

hadügyigazgatáshoz lényegében a győri főkapitányi tisztség betöltői is hozzátartoztak. Miután 1546-tól az 

osztrák tartomány fizette a Balaton és a Duna közötti védelmi övezet legjelentősebb várait – mely szerepe e 

téren egészen a törökkor végéig meghatározó maradt –, a rendek anyagi segítségük fejében nemcsak azt 

érték el a Haditanácson keresztül, hogy a magyar katonai vezetőknek a védelmi övezet irányításába ne 

legyen komolyabb beleszólásuk, hanem még azt is, hogy a győri végvidék első embereit maguk közül 

állíthassák ki, és ezzel ellenőrzésüket a védelmi övezet felett biztosítsák. A magyar rendek országgyűléseiken 

az idegen főtisztek ellen ugyan gyakran tiltakoztak, osztrák társaik viszont ezen sérelmekhez hasonlóan 

emeltek minden esetben azonnal szót, ha az uralkodó úgymond „idegent”, azaz nem alsó-ausztriai 

származású főtisztet szeretett volna a lemondott vagy elhunyt főkapitány helyére delegálni. Teufel generális 

1587. évi többszöri lemondása alkalmával például a rendek egyértelműen mind saját kormányzóságuk 

(Verordnetenkollegium), 672 17 mind a Haditanács által Rudolf császár tudomására hozták, hogy mivel a győri 

védelmi zónát maguk tartják el, ezért ismét egy született alsó-ausztriai nemessel kell a generális posztját 

66510 Ezzel kapcsolatban lásd a bevezetőben leírtakat. 

66611 Megjegyezhetjük, hogy az elkövetkező évszázadban is pusztán 1668-tól viselték mindkét tisztséget, 

amikor Raimundo Montecuccoli győri főkapitányt I. Lipót egyúttal a Haditanács elnökévé is kinevezte. 

Regele, 1949. 75.: Anlage 1. és Broucek, 1988. 19. 

66712 Az életrajzi lexikon adatai mellett lásd Glatzl, 1950. 

66813 Koppány, 1997/2. 155. 

66914 Pálffy–Perger, 1998. 242–243. 

67015 Az osztrák nemességnek a török háborúkban való részvételére lásd újabban, noha közel sem az 

általunk vizsgált szempontoknak megfelelően: Liepold, 1998. 358–393. és a diplomatákra: Kovács– 

Fenyvesi, 1986. 346–347. 

67116 Lásd mindenekelőtt: Thiel, 1914.; Thiel, 1916. és Schulze, 1973., ill. Steiermark, 1986. 

67217 A kormányszervre lásd: Petrin, 1982. 19. Az osztrák hivataloknak és tisztségeknek már a korban sem 

volt magyar megfelelőjük, így mai elnevezéseik megadása igen problematikus. Vö. például 1606-ból az alsóausztriai 

kormányzóság tagjainak „magyar” titulusát: „az tisztességes Ausztria országban lévő ve[r]ordnet 

[sic! r nélkül] urak.” NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–38. fol. 42–43. 1606. július 10., Győr.

etölteni, hiszen ez Győr kiépülése óta mindig így történt. 673 18 A 16. században ennek köszönhetően az a 

gyakorlat alakult ki, hogy a tisztség üresedése esetén maguk a rendek tettek javaslatot a Haditanácsnak, 674 19 

azaz főként saját honfitársaiknak, hogy a jelöltek közül válasszák ki, majd terjesszék az uralkodó elé a 

legalkalmasabb személyt a védelmi övezet irányítására. 

Az e tekintetben kissé már belterjes bécsi hadvezetés Gall főkapitánytól egészen a 16. század utolsó 

generálisáig, Ferdinand Graf zu Hardeggig (1592–1594) mindannyiszor e jelöltek közül választott egy-egy 

előkelőbb nemest. A főkapitány elhunytától az utód kinevezéséig meglehetősen hosszú idő telt el, hiszen 

először a rendek vezetői és a véleményadásra felkért tapasztaltabb főtisztek nevezték meg jelöltjeiket. A 

gyakran akár egy tucatnyi javasolt személy közül ezt követően a Haditanácsban kiválasztották a tisztségre 

legalkalmasabbakat, akikkel megbízottak segítségével kezdődtek tárgyalások. A jelöltek az egyeztetések 

folyamán általában írásban is előadták feltételeiket, amelyekről gyakran hosszas viták folytak. Végül 

mindezek után a haditanácsok előterjesztésére maga az uralkodó döntött a főkapitány személyéről, akinek 

kinevezését (Bestallung) és utasítását (instructio, Instruction) a Haditanács kancelláriájában állították ki. A 

főkapitány előbb Bécsben az utasításában foglaltak betartására (iuramentum instructionis), majd Győrben – 

181az ország fehér színű zászlaját fogva és beiktatási esküjét elmondva – tett tiszte megfelelő ellátására külön 

fogadalmat (iuramentum installationis). 675 20 

A győri főkapitányi tisztet az alsó-ausztriai rendek közül sem nyerhette el akárki. Noha a jelöltek között 

gyakran felbukkantak olyanok is, akiknek semmiféle magyarországi „előéletük” nem volt, nekik nem sok 

esélyük volt a tisztség megszerzésére. A Haditanács és a rendek ugyanis tisztában voltak azzal, mekkora 

felelősséggel jár a poszt betöltése, így ez sohasem válhatott – például a királyi tanácsossággal vagy a magyar 

főméltóságokkal ellentétben – puszta adománnyá vagy fizetés-kiegészítéssé, hiszen a generálisokra a magyar 

hadszíntéren nehéz katonai feladatok vártak. Nem véletlen tehát, hogy csak komoly magyarországi katonai 

tapasztalatokkal rendelkezők töltötték be a posztot. 676 21 Gall főkapitányról (1556–1560) már említettük, 

hogy győri tiszte előtt még Salm főhadparancsnok mellett haditanácsosként kezdte pályáját, majd királyi 

biztosként szerzett jelentős tapasztalatai segíthették abban, hogy a győri védelmi zóna első főkapitánya 

lehessen. A helyzet utódai alatt sem volt másként. Salm főkapitány családjában a hadi szolgálat mindennapos 

volt, ugyanez azonban a török előrenyomulás következtében a Teufel famíliában is hasonlóképpen alakult. 

Zelking főkapitány viszont a végvárrendszer hadianyag-ellátását irányító főhadszertárnoki 

(Oberstzeugmeister) posztot viselte (1572–1574) győri megbízatása előtt. 

A végvidék utolsó két főkapitánya – az 1591 tavaszán kinevezett, de tisztét valószínűleg sohasem vagy 

pusztán igen rövid ideig ellátó Georg Erasm von Liechtensteint nem számítva 677 22 – a felső-magyarországi 

végekről érkezett Győrbe, amelyek az 1570–1590-es években a megerősödött Erdély miatt Bécs számára 

különös jelentőséggel bírtak. 678 23 Ferdinand Graf zu Nogarol (1588–1590) már 1565–1566-ban részt vett 

Lazarus von Schwendi felső-magyarországi expedíciójában, majd németalföldi szolgálat után előbb Szatmár 

várának főkapitánya (1579–1588), azután pedig – megtartván ezen tisztét is – egyúttal ideiglenesen 

megbízott kassai generális (1584–1588) volt. Hardegg főkapitány (1592–1594) mögött Győrbe érkeztéig 

szintén tekintélyes pálya állt. 1588-ban – éppen Nogarol helyére – már Szatmárra (1588–1592) is gyakorlott 

nehézlovas-kapitányként és tapasztalt királyi biztosként került, hogy azután ideiglenesen ő is ellássa a felsőmagyarországi 

végek kormányzását (1591–1592). Végül elődjéhez hasonlóan Kassáról került át a győri 

főkapitányság élére (1592–1594), néhány elfogult vélekedéssel ellentétben 679 24 tehát egyáltalán nem 

tartozott a tapasztalatlan főtisztek közé. A magyarországi katonai pályáját győri lovaskapitányként kezdő 

Hans Rueber kassai generális ellenben a gyakori ajánlások ellenére sohasem kerülhetett át Győrbe. ő annyira 

kiválóan látta el 1568 és 1584 között az észak-magyarországi végek kormányzását, hogy többszöri kérelme 

67318 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 118. Konv. C. fol. 8–13. (1587. május 24.) és Uo. Misc. Fasc. 421. 

Konv. B. fol. 13. Dátum nélkül. 

67419 Ezek a javaslatok nagy számban maradtak fenn a rendi levéltárban. Lásd az archontológia adatait. 

67520 „bey den Haubtvessten breuchig, das aim neuen Obrissten ain weiß, doppel taffeter Haubtfaan, auf der 

ainen Seitten mit ainem Crucifix, auf der anndern mit dem kaiserlichen doppeltten Adler, alß auch ain Paar 

Heerpauggen zu seiner Einseczung zuegestellt werden sollen.” NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–25. fol. 13–14. 

1588. március 30. 

67621 Az alábbi bekezdések adatait lásd az életrajzi lexikonban. Az ott közölt adatokon kívül a Teufel 

családra lásd még: Glatzl, 1950. és ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten D–T 63.; A Zelkingre: Uo. Z 25. és Kern, 

1875. 

67722 NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–24. fol. 1–34. 

67823 Pálffy, 1997/2. 

67924 Lásd például Lengyel, 1959. 168–169.

ellenére sem engedték áthelyezni kassai posztjáról. 

182A győri főkapitányok szinte mindegyikének katonai karrierje a Balaton és a Duna közötti végvidék 

irányításával ért el csúcsára. Innen előrelépni ténylegesen már nem is nagyon lehetett, hiszen ennél 

magasabb katonai posztot már csak a Haditanács elnöke viselt. A győri főkapitányi tiszt a védelmi zónának 

az egész törökellenes határvédelmi rendszerben való kiemelt volta miatt a legfontosabb végvidéki 

generálisság volt. Ezzel magyarázható tehát, hogy Gall és Teufel kivételével – akik különböző nehézségek 

miatt lemondtak tisztükről – mindegyik főkapitány haláláig, illetve Hardegg a vár 1594. évi elestéig szolgálta 

uralkodóját és rendjeit Győrben. 

Az alsó-ausztriai származású főkapitányokat feladataik ellátásában külön személyzet (stáb) segítette. 1591-ig 

a testőrségükként szolgáló 10 német nehézlovas mellett egy latin–magyar és egy német titkár, egy tolmács, 

egy kocsis, egy dobos, két trombitás, két szolga és egy szakács segítették, illetve biztosították ellátását. A 

Győrben szolgáló huszárok közül 200 közvetlenül a főkapitány alárendeltségében állt, általában két 

lovaskapitány, avagy huszárhadnagy, vezetésével. 680 25 A magyar titkár tisztsége, valamikor az 1570-es 

években alakult ki, hiszen 1572 májusának végén a Haditanács anyagi megfontolásokból még nem hagyta 

jóvá alkalmazását a kérelmező Salm főkapitánynak. 681 26 Saját személyes fizetésével (Leibsbesoldung, 

havonta 300 rajnai forint) együtt a személyzet havi zsoldja összesen 604 rajnai forintra rúgott, amelyet a 

hírszerzők tartására fordított kémpénz (Kundschaftgeld, 16 r. f. 10 k.), valamint az említett huszárok ellátását 

segítő asztalpénz (Tafelgeld, 125 r. f.) egészített ki 745 rajnai forint 10 krajcárra, amely a fenti időpontig a 

főkapitány stábjának hivatalos fizetését jelentette. 

1591-ben néhai Andreas Kielman (1524–1590) korábban beterjesztett javaslatára a takarékoskodás még a 

győri főkapitány stábját is elérte. Személyzete ugyan a kocsis kivételével megmaradt, az alárendeltségében 

álló lovasok számát viszont 100 főre csökkentették. Ennek köszönhetően a főkapitányi stáb fizetése (a kém- 

és asztalpénzzel együtt) 579 rajnai forint 10 krajcárra apadt, amely azután a főkapitányok szokásos 

ellátmánya maradt egészen a 17. század közepéig. 682 27 

A fenti stáb mellett az idegen főkapitányok tevékenységét a győri német és magyar kapitányok és hadnagyok 

mellett mindenekelőtt a magyar származású főkapitány-helyettesek, másként vicegenerálisok segítették. A 

tisztség Gall főkapitány 1556. évi kinevezését követően fokozatosan jött létre azáltal, hogy a generális a már 

1546 óta Győrben huszárkapitányként szolgáló, horvát származású Korlátovith Jeromost az erődvárosban és 

a végvidék váraiban szolgáló magyar tisztekkel és katonasággal való könnyebb együttműködés céljából 

segítőjéül választotta. Ebben a döntésében szerepet játszhatott 1546 óta tartó személyes ismeretségük, 

valamint az is, hogy Korlátovith ettől az esztendőtől kezdve csakis Győrben szolgált, így Reinprecht von 

Ebersdorf, Ehrenreich von Königsberg, majd Sforza Pallavicini kormányzása idején igen nagy 

tapasztalatokra tett szert. 

A vicegenerális tisztére valóban nagy szükség volt és nemcsak a magyar végvári kapitányokkal való 

kapcsolattartás miatt. A generálisnak gyakran kellett a védelmi koncepció megtárgyalása, valamint a 

végvidék ellátása és problémáinak megvitatása végett 183Bécsbe utaznia, így távollétében már magában az 

erődvárosban is mindenképpen megfelelő helyettesre volt szüksége. Noha erre nyilván a két német zászlóalj 

valamelyik kapitánya is alkalmas lett volna, a végvidék egészének az érdekei miatt és már csak nyelvi, 

helyismereti szempontokból is sokkal megfelelőbbnek látszott egy magyar kapitánynak a posztra való 

delegálása. A vicegenerális azután főkapitánya távollétében – miként azt egy datálatlan, de valószínűleg 16. 

századi jegyzékből tudjuk 683 28 – már a győri erődvárosban is feladatok tucatját kellett, hogy elvégezze. 

Felettese képében ő felelt az erődítések megfelelő folytatásáért, a végvárban, az említett környező 

őrházakban, sőt még a Rábán teljesített éjjel-nappali őrszolgálat, valamint a portyatilalom betartásáért, 

továbbá a polgársággal való normális kapcsolat biztosításáért. Mindezek mellett ilyen esetekben a végvidék 

várainak kapitányaival is ő tartotta a kapcsolatot és hozta meg a legszükségesebb intézkedéseket, miként 

például 1588 áprilisától Nogarol főkapitány novemberi megérkeztéig Gregoróczy Vince vicegenerális, vagy 

1592 júliusától októberéig Hardegg generális távollétében Révay Lőrinc főkapitány-helyettes és segítőjeként, 

68025 1566: ÖStA FHKA HKA NÖKA RN 46. 1566. Jan. unfoliert, ill. ÖStA KA AFA 1591/1/ ad 1 a–ad 1 

e. 

68126 Salm kéri „Bewilligung aines Secretari, der der Hungrischen unnd Lateinischen Sprach khondig ist.” 

ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 155. fol. 62. 1572. május 31. 

68227 ÖStA KA AFA 1591/1/ ad 1 e. és Veress D. Cs., 1993. 61–62. A 17. századra lásd: NÖLA SA Ständ. 

Akt. A–VII–34. fol. 10. A győri főkapitány stábja 1605-ben, ill. ÖStA KA Best. No. 1239. Bestallung Wolf 

Graf von Mansfeld győri főkapitány számára. 1639. október 9. 

68328 „Verzaichnuß, waß der Obrist Leittenambt in meinem Abwesen hie zu Raab verrichten soll.” MOL E 

211 MKA Lymbus Series II. Tétel 2. fol. 155–156.

Martin Lasperger német gyalogoskapitány. 684 29 

Az idő elteltével a magyar főkapitány-helyettesek ezen feladatokat gyakorta a generális jelenlétében is 

ellátták, azaz a napi ügyeket – különösen a magyar és a délszláv katonaságot érintőket – ténylegesen ők 

intézték, ezzel átvállalva a főkapitányi utasításban előírt feladatok egy részét. Tisztüket általában kiválóan 

látták el, hiszen leváltásukra sohasem került sor, Révay Lőrinc kivételével pedig – aki a Győr 1594. évi 

elestéig töltötte be tisztét – mindannyiukat a halál fosztotta meg beosztásuktól. Munkájukat az idegen 

főkapitányok is nagyra értékelték, és tehermentesítő szerepüket igyekeztek különböző adományok és 

ellátmánypénzek Bécsben történő kijárásával honorálni. Hogy e tekintetben pusztán egyetlen példát 

említsünk, Korlátovith utódja, orbovai Jakosith Ferenc 1569 nyarán 2000 tallért kapott Miksa királytól 

hűséges szolgálataiért, hogy segítségével néhány korábban elzálogosított birtokát visszaválthassa. 685 30 

1556 és 1594 között a hat győri generális mellett pusztán négy magyar főkapitány-helyettes szolgált, noha 

1585 őszén a főkapitányi feladatokat – nyilván Gregoróczy vicegenerális távolléte miatt – egy ideig még 

néhai Paksy János komáromi főkapitány fia, György, a későbbi tatai kapitány is ellátta. 686 31 Mindannyian 

magyar könnyűlovas-kapitányból léptek elő a vicegenerálisi posztra, és Jakosithot kivéve – aki korábban Ság 

és Eger váraiban is katonáskodott – egész életüket Győrben szolgálták le. Révay kivételével délszláv 

származásúak voltak, jóllehet az említett Krusith Jánoshoz hasonlóan már teljességgel magyaroknak 

tekinthetjük őket. Sőt a legtapasztaltabb vicegenerális, Gregoróczy Vince 1568 szeptemberétől egyúttal alsóausztriai 

nemes is volt, miután ekkor az osztrák rendek felvették őt és Ferenc testvérét a Ritterstand tagjai 

közé. 687 32 Ez Gregoróczy megbecsültségének volt ékes bizonyítéka, hiszen rajta kívül a 16. században 

egyetlen más magyar vagy horvát köznemes sem került az osztrák rendek sorába. Sőt a főnemesi családok 

közül is pusztán a gersei Pethő, a Majláth, a ghymesi Forgách, az erdődi Pálffy és a 184nagylucsei Dóczy 

famíliák egy-egy tagja léphetett a legelőkelőbb rend, a Herrenstand családjai közé. 688 33 A Horvátországból 

származó Gregoróczynak az osztrák „lovagok” közé való felvételét az „osztrák végeken” való hosszú 

szolgálata mellett az is elősegítette, hogy anyja abból – a szintén délszláv eredetű – Dominitsch családból 

származott, amelynek egyik tagja, Kaspar, Salm főhadparancsnok mellett az 1540-es években gyakran 

szolgált hadbiztosként Magyarországon, majd az 1550-es években Murány várának kapitányaként. Tőle 

pedig Gregoróczy Alsó-Ausztriában birtokokat is örökölt. 689 34 

Noha a magyar főkapitány-helyettesek valóban alapvető szerepet játszottak abban, hogy a győri generalátus 

az akadozó zsoldfizetés és egyéb jelentős problémák ellenére a 16. században hatékonyan működött, 

tisztükből számukra a továbblépésre nem volt lehetőség. Hiába törekedett például Jakosith Ferenc a 

komáromi főkapitányi vagy Gregoróczy egy-egy végvári kapitányi, vagy több alkalommal a végvidéki 

generálisi poszt elnyerésére, Győrből őket már csak tapasztalataik miatt sem engedhették el, illetve léptették 

elő. Amennyire jelentős volt tehát szerepük a végvidék irányításában, annyira korlátozva is volt mozgási 

lehetőségük. Bár ebben köznemesi származásuk is biztosan szerepet játszott, bár éppen a 16. századból nem 

kevés példát ismerünk arra, hogy a nemesség alsó soraiból is eljuthatott valaki egy-egy jelentősebb végvár 

kapitányi tisztébe. A győri magyar vicegenerálisokat tehát – hasonlóképpen Rueber kassai főkapitányhoz – 

elsősorban nélkülözhetetlen tevékenységük „láncolta” örökre a Rába-parti erődvároshoz. 

185b. A végvári katonaság összetétele és fizetése 

A győri főkapitányok és helyetteseik egyik legfontosabb, de kétségtelen, hogy legnehezebb feladata a 

végvidék váraiban szolgáló katonaságnak a hivatalosan előírt keretlétszámoknak (Kriegsstaat) megfelelő 

számban való tartása és időben történő fizetése volt. 690 1 Noha vitathatatlan, hogy ez még az igen tekintélyes 

évi osztrák segélyek ellenére sem valósult meg megfelelően, a főkapitányság kiemelt jelentősége miatt mégis 

a jobban ellátott végvidékek közé tartozott. A hadügy mindenkori „rákfenéje”, a pénzhiány persze gyakran a 

győri végeken is éreztette hatását, de ez a korabeli Európában is mindenütt hasonló problémákat jelentett. 691 2 

Azaz korántsem beszélhetünk arról, amiről egy-egy, a magyar rendek néhány korabeli nyilatkozatának 

68429 Az adatokat részletesen lásd az archontológiában. 

68530 Az adományt a Magyar Kamara a szempci harmincad jövedelmeiből tartozott kifizetni. MOL E 554 

MKA Vár. és kam. iratok Fol. Lat. 1223. fol. 20–24. 

68631 Lásd az archontológia adatait. 

68732 Schodl, 1983. 96. 

68833 Schimka, 1967. 260–261. és 267. 

68934 Schodl, 1983. 96. és Wißgrill, Bd. 3. 638. 

6901 Eggenberg főkapitány idézett utasítása a végvidék általános védelme után a 2. pontban említette ezt a 

feladatot. 

6912 Ágoston, 1998. 364.

szellemében napjainkban is gondolkodó historikus állít, hogy a bécsi hadvezetés és az Udvari Kamara 

szándékosan hanyagolta el a magyarországi végeket, különösen a magyar katonaságot. Bár az osztrák 

tartományokból és a birodalomból érkező segélyekből gyakran tűntek el hanyag kezelés és sikkasztás 

következtében jelentősebb összegek, e téren az emberiség napjainkig sem változott. 

Jóllehet a főkapitányság Győr 1594. évi elestéig tartó történetének bemutatásakor végvárainak fizetési 

módját és az előírt őrségek számának változását a fentiekben alaposan nyomon követtük – hiszen ennek a 

végvidék kialakulásában és igazgatásában igen meghatározó szerepe volt –, az alábbiakban mégis szeretnénk 

még egy-egy fontosabb, eddig nem érintett kérdésre és néhány érdekesebb mechanizmusra felhívni a 

figyelmet. A továbbiakban ezért a mintegy 3500 főnyi végvári katonaság nemzetiségi és fegyvernemek 

közötti megoszlásáról, valamint fizetésének gyakorlati lebonyolításáról kívánunk szólni, hiszen ezekről a 

kérdésekről nagyon elenyésző olvasható magyar nyelvű vártörténeti irodalmunkban. 

A végvidék királyi katonaságán három nemzetiség: a magyar, a német és a délszláv, elsősorban a szerb 

(másként rác) osztozott. Az utóbbiakhoz tartozók száma az 1530–1550-es években főként az utolsó szerb 

despota, Bakith Pál győri szolgálatának köszönhetően igen tekintélyes volt, mind magában Győrben, mind 

környékén 692 3 – miként arról az említett 1546. évi mustrajegyzék is tanúskodott. A rácok kezdeti jelentőségét 

az is jól mutatta, hogy a Haditanács rendelkezésére a „külön személyek” (extraordinari Personen) sorában 

még pópájukat is fizették a 16. században. Noha 1586-ban – majd fél évtizeddel később – a kamara arra 

hivatkozva, hogy korábban „sok rác volt Győrben, most azonban már igen kevesen vannak”, 693 4 

takarékossági okokból szorgalmazta a rác pap fizetésének megszüntetését, erre mégsem került sor. 1597-ben 

ugyanis David Schrötter német és Nemesnyéki Dániel magyar prédikátor mellett egy rác pap is szerepelt 

havi 6 rajnai 186forintnyi fizetéssel a magyaróvári különleges katonai személyek között. 694 5 A hosszú török 

háború alatt, majd után a déli területekről menekülőkkel újabb komoly tömegek érkeztek Győrbe és 

telepedtek le az erődváros melletti Újváros Rác utcájában, valamint a Rába menti falvakban. 695 6 A 16. 

századi katonai létszámkimutatásokban a rác katonák mégsem bukkantak fel önállóan, aminek az volt a 

magyarázata, hogy akár lovasként, akár gyalogosként teljesítettek szolgálatot, mindig a magyar huszárokkal 

és hajdúkkal szervezték egybe őket közös lovaskapitányságokba, illetve gyalogvajdaságokba. 

A másik idegen nemzetiséget, a németeket viszont – a magyar könnyűlovasoktól és gyalogoktól eltérő, 

nehezebb felszerelésük, és ennek következtében eltérő fizetésük miatt – a különféle kimutatásokban mindig 

megkülönböztették. Számuk a már kialakult végvidék mintegy 3500 főnyi katonaságának körülbelül 24 %-át 

(800-900 fő) tette ki, ami mind a létszámot, mind az arányszámot vizsgálva igen tekintélyes volt. Ennél több 

német katona a 16. század második felében pusztán a többszörösen nagyobb területű, valamint a török, 

illetve Báthory István Lengyelországa és Erdélye hármas szorításában fekvő felső-magyarországi 

generalátusban (1585-ben 2355 fő, 52 %), 696 7 továbbá a szintén jóval hosszabb bányavidéki frontvonalon 

(1588-ban 1148 fő, 21 %) 697 8 szolgált. Az Adriai-tengertől egészen Erdélyig húzódó határvédelmi 

rendszerben ugyanakkor Győrben állomásozott a legtöbb német gyalog (700 fő), 698 9 ami már önmagában is 

jelezte, hogy a „kereszténység védőbástyájának” legfontosabb végváráról van szó. Sőt ha a több mint száz 

végvár teljes őrséglétszámait vizsgáljuk – beleértve tehát a legnagyobb számban szolgáló magyar, illetve a 

horvát–szlavón végeken a délszláv könnyűlovasokat és gyalogokat is –, abban az esetben is hasonló 

eredményre jutunk. Győr mintegy 1500 fős őrségét (benne az igen jelentős, körülbelül 800 fős magyar 

haderővel!) ugyanis az 1570–1580-as években pusztán Kanizsa, Érsekújvár, Komárom és olykor Eger, illetve 

Szatmár tudták megközelíteni, de ekkor is jó néhány száz fős „lemaradással”. 

A győri főkapitányság többi végvára közül rendszeresen csak a két előretolt és ezért igen nagy veszélyben 

6923 Gecsényi, 1998. 193–194. 

6934 „vil Räczen zue Raab gewest sein, unnd also ist es noch jeczo, aber sein ir gar wenig und macht mehr 

Irrung und Schaden, alß Nucz.” ÖStA KA AFA 1586/12/7. és Uo. 1591/1/ ad 1 d. A kevesek közül 

említhetjük 1582-ből Rác Gábor győri katonát („Gabriel Rascianus miles Jauriensis”), aki honfitársai oly 

jellegzetes írásmódjával véste nevét egy húsz forintos nyugtája aljára. MOL E 554 MKA Vár. és kam. iratok 

Fol. Lat. 1223. fol. 45. 1582. június 19., Pozsony. 

6945 NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–17. fol. 42–52. Kaspar Muschardt jelentése és jegyzékei a sárvári és 

magyaróvári extraordinari-személyekről. 1597. március 14. előtt. Lásd még ugyanezt a kimutatást: Uo. A– 

VII–36. fol. 303–304. 

6956 A győri rácokra, főleg a 17. századból: Villányi, 1882. 106–109. és Bedy, 1934. 58–59., valamint 

újabban Gecsényi, 1984. 678.: 89. jegyz. és Gecsényi, 1998. 194–201. 

6967 „Ober Hungerischen Granicz Stat.” [1585] ÖStA KA AFA 1584/11/ad 1 b. és Pálffy, 1997/2. 118–122. 

6978 Archiv GNM Nürnberg, WF Siebenbürgen ZR 7657. fol. 127. 

6989 Erre már Gecsényi Lajos is felhívta a figyelmet. Gecsényi, 1994. 167.

lévő bástyán, Tatán és Palotán szolgáltak még német gyalogok. Mindez azt eredményezte, hogy a generalátus 

egy kissé „vízfejű” volt, vagyis sorsa túlságosan is Győrtől függött. A kassai végvidékkel ellentétben, ahol 

Eger, Szatmár és a főkapitányi székhely körülbelül azonos erőt képviselt, azaz egyik elveszte még nem hozta 

magával a másikét, a császárvárost oltalmazó végek megmaradása Győr megtartásától függött. Ebben 

szerepet játszott az is, hogy a végvidék második két legjelentősebb várát, Veszprémet és Pápát már csak 

természeti adottságaik miatt sem lehetett, illetve kellett Egerhez vagy Szatmárhoz hasonló erődítménnyé 

építeni. 

A végvári katonaság nemzetiségi megoszlásával szorosan összefüggött „fegyvernemek” szerinti tagolódása. 

A törökkel való közel két évszázados kapcsolatoknak megfelelően a könnyebb fegyverzetű katonaságot mind 

a lovasságnál, mind a gyalogságnál, a végvidék összes várában a magyar–délszláv huszárok és hajdúk 

alkották. A délvidéki hagyományok 187szerint elsősorban szintén rác és magyar „vízi hajdúk” szolgáltak az 

erődváros mellett kikötött naszádokon (általában négy hajóval). A könnyebb felszerelés ellenére – miként azt 

Kelenik József kutatásaiból tudjuk 699 10 – ebben az időben már szinte minden magyar katona rendelkezett a 

kor modernnek nevezhető kézi lőfegyvereivel. 

Hasonlóképpen voltak ellátva tűzfegyverekkel a nehezebb páncélzatú német gyalogosok Győrben, Tatán és 

Palotán, valamint az alkalmilag a főkapitányi központban szolgáló és osztrák nemesi ifjakból toborzott 

német fekete lovasok. Az előbbiek – miként azzal az 1530-as években Bakith Pál is tökéletesen tisztában volt 

– a várvédelemre, az utóbbiak pedig a török portyákban való aktív küzdelemre voltak igen kiválóan 

használhatóak. Végül a negyedik fegyvernem, a tüzérség tagjai szintén főként az osztrák tartományokból és a 

jelentősebb hadiiparral rendelkező német birodalmi városokból érkeztek, azaz mindannyian és kizárólag 

németek voltak. Számuk nem volt túlságosan jelentős, az 1582. évi létszámelőírás szerint például mindössze 

mintegy 35 fő. A főkapitányság váraiban közülük pusztán Győrben (21 fő), Palotán (5), Veszprémben 

(néhány fő), Pápán (3), Tatán (2) és Szentmártonban (1) szolgáltak pattantyúsok (Büchsenmeister), 700 11 a 

kisebb végvárakban feladataikat – a korabeli gyakorlatnak megfelelően – egy-egy tapasztaltabb gyalog látta 

el. A számadatok egyúttal azt is ragyogón tükrözték, a bécsi hadvezetés a főkapitányság területén mely 

várakkal számolt úgy, hogy azok szükség esetén egy komolyabb török haderő ostromának legalább 

időlegesen ellenállhatnak. Szentmártont persze valójában nem sorolták ezek közé, hiszen az ottani tüzér 

legfőbb feladata a még Pallavicini főhadimarsall idejében felállított hírlövő mozsár működtetése, azaz török 

betörés esetén a győri őrség riasztása volt. 

A katonaság nemzetiségi és fegyvernemek közötti megoszlásához hasonlóan a királyi szolgálatban álló 

„vitézlő nép” fizetése is rendkívül sokszínű volt. Miként a fentiekben részletesen nyomon követtük, az 1540es 

évektől fokozatosan alakult ki az 1570-es évek második felére az a gyakorlat, hogy a győri, a pápai, a 

veszprémi, a szentmártoni és a cseszneki magyar őrséget saját éves segélyeikből az alsó-ausztriai rendek 

fizették, míg a két győri német gyalogos-zászlóaljat, a tatai és palotai német gyalogokat, illetve Thury 

György egykori várának magyar őrségét, továbbá 1577-től a balatoni végházak zsoldját is az uralkodó az 

Udvari Kamara bevételeiből biztosította. Mindezek mellett a kerületi főkapitányság gyanánt Pápán szolgáló 

említett 100 gyalogot és ugyanennyi lovast a Magyar Kamara a pozsonyi diétákon megszavazott hadiadó 

jövedelmeiből tartozott fizetni. Az eltérő finanszírozás természetesen azt jelentette, hogy nem ritkán akár 

még egy váron belül is (például Győrben, Tatán vagy Pápán) más katonai hivatalnokoktól és eltérő időben 

kaptak a végváriak fizetést. 

Az alsó-ausztriai rendek az általuk fizetett katonaság zsoldját éves segélyeikből fedezték, amelyeket kuriális 

rendszerű tartománygyűléseiken (Landtag) szavaztak meg. 701 12 A magyar hadiadótól kissé eltérően a 

természetbeni és pénzjövedelmeket adóztatták meg, méghozzá oly módon, hogy az adókivetés a 

jövedelmeknek pusztán kétharmadát érintette. Az adóalapot taxierte Gültnek nevezték és a pusztán számítási 

egységként használt 188Pfundban adták meg. A rendek akaratának megfelelően évente változott, hogy 

Pfundonként mennyi adót vetettek ki. Az alap az 1 rajnai forintnyi egyszeri (einfache) Gült volt, amelyből – 

elvileg legalábbis – évente 69 000 rajnai forintnak kellett befolynia. Másfél Gült esetén ez természetesen 

másfélszerese, azaz 103 500, dupla Gült alkalmával 138 000, végül két és fél Gült jóváhagyásakor 172 500 

rajnai forint bevételt jelentett évente. Az adót a dikához hasonlóan két terminusban szedték be, amelyek 

ugyan változóak voltak, de általában egy-egy fontosabb egyházi ünnephez kötve az első határnap augusztus– 

szeptemberben, a második pedig november–decemberben volt. Az éves bevételi és kiadási számadásokat – a 

69910 Kelenik, 1991/2. 

70011 A kimutatás a veszprémi tüzérek pontos számát nem adta meg. Pálffy, 1995/1. 166–167. 

70112 Lásd erre mindenekelőtt a 16. századi alsó-ausztriai tartománygyűlés történetének feldolgozásait: 

1530–1564: Hametner, 1970.; 1564–1576: Herold, 1970., 1577–1592: Neugebauer, 1979., 1593–1607: 

Stangler, 1972. és Stangler, 1973. 173–174.

Magyar Kamara korabeli gyakorlatától eltérően – nem január 1-től, hanem március 1-től mindig a következő 

esztendő ugyanezen napjáig vezették. 702 13 

A győri végvidék magyar katonaságának előírt létszáma ezen adók összegétől függött. A rendek pénzügyi 

vezetőinek ugyanis a bécsi hadvezetéssel – a mai hosszas költségvetési egyeztetésekhez hasonlóan – úgy 

kellett az egyes végvárakban szolgáló katonaság létszámát kikalkulálnia, hogy azok zsoldját a megszavazott 

adó fedezhesse, hiszen több végvári fizetésére az adott elvi pénzkeretből nem volt lehetőség. Mivel az 1540es 

években a rendek még csak az egyszeri Gültöt szavazták meg, a mintegy 70 000 rajnai forintnyi összegből 

valóban csak arra futotta, hogy Győrben, Pápán és Veszprémben fizessenek mintegy 1100 főnyi őrséget. A 

török veszély fokozódásával azután védelmük érdekében az 1550-es évek közepétől már másfél Gültöt 

ajánlottak meg, aminek köszönhetően 1554–1556-ban már több mint 2100 végvárit láthattak el Győrben, 

Pápán és az elveszett Veszprém pótlására hivatott kisebb várakban. Belátván azonban, hogy még ez a segély 

sem elégséges tartományuk megfelelő védelmére, az 1560-as évek első felétől már dupla Gültöt hagyták 

jóvá, amelyből Veszprém és Tata visszavétele után már mintegy 2300–2400 végvárit tudtak – elvileg 

legalábbis – fizetni. 703 14 A 138 000 rajnai forintnyi éves segély azután egészen a 16. század végéig, sőt még 

az elkövetkező évszázadban is megszokott maradt. Ebből általában 120-130 000 forintot szántak a végvári 

katonaság zsoldjára, a maradék 8-18 000 forintot elsősorban a győri erődítésekre, valamint a mustra- és 

fizetési költségekre tervezték. 704 15 

Kétszeres Gültnél nagyobb adót csak a legritkább esetekben szavaztak meg. 1552-ben a két és fél Gült, azaz 

a pontosan 172 612 rajnai forint megajánlását a közvetlen török veszély indokolta. Ebből az összegből 

viszont fél Gültöt (34 500 r. f.) kifejezetten Bécs városának erődítéseire szántak, a maradék összeget pedig a 

Győr előterében fekvő várak katonaságának zsoldjára és a komáromi őrség megsegítésére kívánták fordítani. 

1556-ra szintén a megnövekedett török fenyegetés, 1578-ban pedig hasonlóképpen Bécs, 189Győr és a még 

sokkal kevésbé kiépített, de a tartomány déli területeinek védelme szempontjából egyre fontosabb 

jelentőségű Kanizsa erődítéseinek megfelelő ütemben való folytatása érdekében került sor ismét a két és 

félszeres adó megajánlására. 705 16 

A befolyt adót a rendek a bécsi hadvezetéssel való egyeztetést követően eleinte alkalmi biztosokkal (1546ban 

például Reinprecht von Ebersdorf testvérével, Sigmunddal, és Leopold Schweibermairral, tartományi 

titkárukkal 706 17) juttatták el és fizették ki a győri végeken általuk tartott katonaságnak. Miután a 

Grenzbezahlung – miként a korabeli források nevezték – lebonyolítása (a pénz szállítása, a kifizetés és az 

elszámolás miatt) igen komoly feladatot jelentett, 1564-től külön tisztségviselőt bíztak meg e feladatok 

elvégzésével. Az esztendő márciusának legelején a rendek 150 rajnai forintos évi fizetéssel a későbbi híres 

komáromi főkapitány, a már többször említett Andreas Kielman testvérét, Bartholomäust, Győr és hozzá 

tartozó végházak rendi fizetőmesterévé (németül Grenzunterzahlmeister, Unterkriegszahlmeister) 707 18 

nevezték ki. Kielman feladata a rendek által tartott végvári katonaság zsoldfizetésének lebonyolítása és 

ellenőrzése volt. A későbbi komáromi német zászlós (1578–1579) erre a feladatra azért volt valóban 

alkalmas, mert korábban a hadi fizetőmesteri hivatalnál (Kriegszahlmeisteramt) szerzett ez irányú 

70213 Újabban alapvető levéltári kutatások alapján: Seeger, 1995. 42–125., vö. még szócikkszerűen: 

Stangler, 1972. 290. A dika adminisztrációjára: Acsády, 1888/1. 67–113. 

70314 Lásd a korábbi fejezetekben, főként táblázatok formájában idézett forrásokat. 

70415 1565: „Ausczug, was ain ersame Lanndtschafft des Erczherczogthumbs Össterreich unnder der Ennß 

auf das Khriegsfolckh, so ann den Hungerischen Granniczen ligen, des ganncz verschinnen 

funffunndsechczigisten Jarß auferloffen, wie volgt.” NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–29. fol. 103–106. és 

1573–1580: „Raittung unnd Überschlag, was von dem ersten Tag Martii Anno etc. dreyunndsibenczig biß 

widerumben den ersten Tag Martii Anno achczig, siben ganczer Jar lanng, ann gemainer ersamen 

Lanndtschaft des Erczherczogthumbß Österreich unnder der Ennß järlichen bewilligten Gräniczhilff, der 

ainmahlhundert achtunnddreissig Taussent Gulden Reinisch, auf die deputierten Gräniczfleckhen, dan aufs 

Gebeu Rab unnd inn ander Weeg außgeben, waß auch füer die Prunstschäden abgeczogen, wie des Alles 

gemainer Lanndtschaft Khriegs- unnd andere Raitungen Außweisen.” Uo. fol. 135–164. 

70516 1552 és 1556: Seeger, 1995. 147. és 211; 1578: NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–29. fol. 135–164. A 

Kanizsára fordított alsó-ausztriai segélyekre: NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–18. fol. 1–55., ill. Pertl, 1939. 

33–69 a. és Neugebauer, 1979. 148–249.: passim. 

70617 ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. 48. a/1–18. 

70718 A tisztség-elnevezés magyar megfelelőjére: „Nemzetes Wolf Layzendorfer megnevezett császár urunk 

őfölsége Győr és hozzá tartozandó végházainak fizetőmestere” NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–64. fol. 83. 

1640. szeptember 10., Győr.

tapasztalatokat. 708 19 Utóda, Joachim Khelheimer (1572–1579) pedig katonai megbízatása mellett egyúttal az 

alsó-ausztriai rendek pénztárnoka (Landschaftseinnehmer) is volt. 

A jelentős segélyek megszavazása persze egyáltalán nem jelentette, hogy azok valóban eljutottak a magyar 

hadszíntérre. A probléma gyökerei elsősorban az adóztatás szisztémájából eredtek. A Gültsteuer 

beszedésének módja és hatékonysága rendkívül hasonlított a magyar hadiadó kirovásához és befizetéséhez. 

Miként Magyarországon a dika is jelentős hátralékokkal folyt be és sohasem tudták teljes mértékben 

beszedni, hasonlóan alakult az osztrák rendek által megszavazott adó sorsa is. Noha meglehetősen kevés 

információval rendelkezünk a rendek által zsoldként ténylegesen kifizetett összegekről, néhány példából 

azért körülbelül rekonstruálni tudjuk, mennyiben is teljesítették a győri végvidéki magyar katonaság 

felvállalt fizetését. 1547 tavasza és 1552 márciusa között például az első esztendőben még teljességgel 

kifizették a végváriak zsoldját, az elkövetkező években viszont már csak körülbelül mintegy felét, aminek 

köszönhetően néhány esztendő alatt igen tekintélyes, több tíz ezer forintnyi zsoldhátralék halmozódott fel. 709 

20 

190A helyzet a későbbi időben a végvári katonaság számának és ezzel együtt a hadikiadásoknak a 

növekedésével, valamint az adóbeszedéssel kapcsolatos, már-már akuttá váló problémákkal csak tovább 

rosszabbodott. Az osztrák rendek állandó pénzhiánya azután a győri végeken is éreztette hatását, hiszen 

ennek következtében a zsoldfizetés igen rendszertelenné vált és tetemes késedelemmel történt. Valóban 

előfordultak olyan esztendők, különösen az 1580-as években, amikor egy-egy véghely katonái évente 

pusztán egy-egy hónapnyi zsoldot vehettek kézhez. 710 21 A problémára a kor adózási és gazdasági 

körülményei között mégsem lehetett megfelelő megoldást találni, hiszen az állandóan szolgáló végvári 

katonaság fizetése állandó és rendszeres bevételeket igényelt volna. Ezt a rendek által „működtetett” 

adórendszerrel még az osztrák tartományból sem lehetett megfelelően biztosítani, miként Magyarországon 

sem tudtak a dikajövedelmekből – még csak időlegesen sem – komolyabb számú hadinépet tartani. A 

hiányok fedezésére ezért a rendek gyakran kényszerültek több tízezer forintos kölcsönket felvenni. 711 22 

További problémát jelentett, hogy a rendek utasítására a fizetőmesterek a rendelkezésre álló összegekből 

igyekeztek minél többet – nem ritkán saját zsebükre – megspórolni. Ezt a célt szolgálta a posztóval történő 

fizetés, hiszen azt nagy tételben vásárolták meg, viszont kis tételben osztották szét, így a kettő közötti 

áreltérésen jelentős összegeket, egy-egy fizetés alkalmával akár több ezer forintot takaríthattak meg. 712 23 

Hasonlóképpen juthattak nyereséghez a különféle pénzérmékkel való fizetéssel is. A végváriak pedig hiába 

panaszkodtak a rossz minőségű posztóval vagy a leértékelt pénzzel való fizetés ellen, kéréseik a legritkább 

esetben találtak meghallgatásra, de lázadásaikkal sem érhettek el komolyabb eredményt. Persze megtehették, 

hogy zsoldjuk elmaradása esetén továbbálltak, a várkapitányok azonban könnyen találtak helyükre új 

jelentkezőket. A végvári katonaság ugyanis éppen a 16. század második felére kezdett már valóban önálló, 

jelentős kiváltságokkal (földesúri adózás és joghatóság alóli mentesség, önálló katonai igazságszolgáltatás, 

kocsma- és malomtartás stb.) 713 24 rendelkező társadalmi csoporttá válni, amelyben még a zsoldfizetés 

elmaradása ellenére is érdemes volt megmaradni. Ráadásul a hosszabb „háborús békeidőszakokban” a 

végváriaknak lehetőségük volt bekapcsolódni az igen jövedelmező marhakereskedelembe és -csempészetbe, 

valamint a szőlő- és a földművelésbe is. Ezáltal harcértékük ugyan fokozatosan csökkent, megélhetésüket 

70819 A rendek fizetőmestereire lásd a függelékben közölt archontológiájuk adatait. Vö. még Petrin, 1982. 

20. 

70920 1547–1548: „Hernach verzaichennt, was auf das Khriegswesen, so gemaine Lanndtschafft in 

Österreich unnder der Enns an der Grenicz helt von den ersten Tag Marcii des [15]47 Jars biß auf den ersten 

Tag Marcii des [15]48 Jars, inhalt Mussterregister und Quittungen.” NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–8. fol. 5– 

6. és „Hernach verzaichennt, welhermassen der vier Stenndt ainer ersamen Landtschafft des 

Erczherczogthumbs Osterreich under der Enns Bewilligung der ganczen Gullt in trenendem Fridstandt gegen 

den Turggen, die vier Jar lang nahainander, nemblichen von Primo Marcii des [15]48 Jars biß auf Primo 

Marcii dicz gegenwurtigen [15]52 Jars auf das Khrigsfokh [sic!] in Hungern und der allen Khrigsofficier und 

Haubtleut, so gemaine Lanndtschafft besoldt, geloffen und der Römischen Kuniglichen Majestät, unserm 

allergenedigisten Herrn, von solher Bewilligung geraicht worden ist.” NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–29. fol. 

10–21. 

71021 Számos eleven példa a 16–18. századból: Takáts, 1908. passim és Takáts, 1915–1917. II. köt. 120– 

132., ill. vö. még Pertl, 1939. passim; Gutkas, 1973. 191. és Seeger, 1995. 148. 

71122 Több remek példa: Pertl, 1939. passim és Herold, 1970. 177. 

71223 Gecsényi, 1984. 669. 

71324 A végvári katonaság kiváltságaira a jelentős irodalomból lásd mindenekelőtt Benczédi, 1966. A 

katonai igazságszolgáltatásra külön: Pálffy, 1995/3.

viszont az elmaradó zsold miatt csakis így biztosíthatták. 

Mindezek ellenére a Balaton és a Duna közötti végek fenntartásában az osztrák rendeknek még akkor is 

elvitathatatlanul jelentős szerepük volt, ha az általuk megszavazott adónak becsléseink szerint is csak 

maximum 70 %-a juthatott el ténylegesen a végvári katonákhoz. 714 25 Segélyük még így is körülbelül 80-100 

000 rajnai, azaz 64-80 000 magyar forintot jelentett évente. Ez az összeg pedig meghaladta Magyarország 

korabeli éves jövedelmeinek 10 %-át, a teljes királyi országrész dikajövedelmeivel pedig – két magyar 

191forintos hadiadó megszavazása esetén – körülbelül azonos volt. 715 26 Ilyen összehasonlításban tehát, a 

végvári katonaság valóban jogos panaszai, sőt lázadásai ellenére is, erről csak elismeréssel beszélhetünk. 

Ráadásul a jelentős anyagi megterhelés a 16. század második felében több ízben komoly gazdasági 

problémákat okozott Alsó-Ausztriában. 716 27 

Az Udvari Kamara által fizetett főként német gyalogoknak és a kerületi főkapitányság gyanánt Pápán tartott 

magyar hadinépnek – az osztrák rendek által tartott őrségekhez hasonlóan – szintén gyakran kellett 

nélkülözniük. 717 28 Az előbbiek fizetését a Haditanács által kiküldött hadi fizetőmesterek 

(Kriegszahlmeister), 718 29 míg az utóbbiakét – elvileg legalábbis – a Magyar Kamara által delegált biztosok 

bonyolították le. A gyakorlatban viszont a pápai 100 huszár és 100 hajdú zsoldosztását is sokszor ugyanezen 

hadi fizetőmesterek végezték, hiszen a kamara a dikajövedelmekből ténylegesen nem tudta eltartani őket. A 

bécsi pénzügyi kormányzat ezért gyakran kényszerült a katonák ismétlődő kérelmeire más bevételi 

forrásokból néhány havi zsoldösszeget kiutalni. 

Bármelyik fizetőmester (osztrák rendi, hadi vagy magyar kamarai) fizette a végváriak zsoldját, a zsold 

szétosztását mindig a katonaság mustrája előzte meg, amelyet a Haditanács által kiküldött mustramester 

(Mustermeister) és írnoka (Musterschreiber) végzett. A felsorakozott katonaságot és felszerelését ők 

szemlélték meg, majd ennek voltáról, illetve az előléptetésekről, valamint a zsoldfizetés összegéről mustra- 

és fizetési lajstromot (Musterregister, illetve Zahlstaat) készítettek. A mustrák között ezeket a jegyzékeket a 

várakban szolgáló seregdeákok (Feldschreiber, scriba militaris) korrigálták, 719 30 nevezetesen bejegyezték, 

ha valaki meghalt, fogságba esett vagy eltávozott, esetleg a Haditanács rendelkezésére magasabb tisztségbe 

lépett elő. Ezen várbeli mustrajegyzékek alapján készítették el és javították a változásoknak megfelelően a 

Haditanács és az Udvari Kamara közös alárendeltségében működő mustramesterek a győri főkapitányság 

mustra- és fizetési jegyzékeit. Sajnos, ezek a törökkor elmúltával teljesen elvesztették értéküket, ezért – 

feltételezhetően a 18. században – a Haditanács levéltárából kiselejtezték őket. Emiatt egyetlen egy 

esztendőben sem tudjuk még csak megközelítő pontossággal sem megmondani, hogy a jól ismert előírt 

keretlétszámokból mennyi katona szolgált valójában a végvidék egyes váraiban. 720 31 

A főkapitányi székhelyen és a végvidék váraiban szolgáló seregdeákok feladatainak segítésére már az 1580as 

években többször kérték a generálisok és a mustramesterek egy főseregdeák (Oberfeldschreiber) 

kinevezését Győrbe, akinek feladata a végvidék váraiban 192szolgáló seregdeákok ellenőrzése, illetve a 

végvidék mustrajegyzékének vezetése lett volna, 721 32 tehermenetesítve ezzel a Haditanács mustramesterét, 

71425 Ez igazolják a Franz Pertl által közölt szorványadatok is. Lásd például 1574-ből: Pertl, 1939. 30–31. 

71526 Acsády, 1888/1. 112. és Szekfű, 1935. 128. 

71627 Gutkas, 1973. 192–193. 

71728 1556 szeptemberének közepétől 1557 márciusának végéig pusztán a két győri német gyalogos 

zászlóalj elmaradt zsoldja már mintegy 25 000 rajnai forintra rúgott. „Ausczug, was die Romisch Kunigliche 

Majestät etc. allem derselben Khriegsvolckh, so ann den Graniczen in Hungern ligt, bis zu Außganng des 

Marcii dicz [15]57 Jars schuldig beleibt, wie volgt. Actum Wienn am viertten Marcii Anno etc. im 

sibenundfunffczigisten.” Készítette Matthäus Kamrer (Kammerer, Fuchs genannt). HL TGy 1557/3. 

71829 Ezekre lásd példaként Christoph Gannabiczer magyarországi hadi fizetőmester (Kriegszahlmeister in 

Ungarn, magister solutionis campestris in Hungaria) 1564. január 1-én kelt utasítását: ÖStA FHKA HKA 

Inst. No. 158. Vö. még Roubík, 1938. passim. 

71930 A seregdeákok tisztére és feladataira: Pálffy, 1995/3. 104–107. 

72031 Ilyen végvidéki mustra- és fizetési jegyzékek – eddigi ismereteink szerint – pusztán a 17. század 

elején létrejött Kanizsával szembeni főkapitányságból maradtak ránk, a főkapitányi posztot 1633-tól betöltő 

Batthyány család tagjainak levéltárában. Kelenik, 1995/2. 

72132 „So erfordertt die Nott, daß die Römische Khayserliche Majestät alhie ainen ordentlichen 

Oberveldtschreiber mit ainer außfüerlichen Instruction heltten, daß solicher Veldtschreiber über alle andere 

khlaine Heusser unnd Graniczen, die ordenlichen Mussterregisster alles Khryegßvolckhß beyhenden hette, 

auch alle Monnatt von den andern Veldtschreibern der Abzognen, Verstorbenen, Gefangenen, 

Nydergehautten unnd Entloffenen ainen ordentlichen Außzug abforderett, solichen Außzug alßdan in den

valamint havonta rendszeresen informálva a bécsi hadvezetést. A tisztséget a 17. század elején már biztosan 

betöltötték, de elképzelhető, hogy már Győr 1594. évi eleste előtt felállították azt. Ebben azért nem lehetünk 

teljesen bizonyosak, mert az eddig előkerült szórványadatok alapján nem tudjuk pontosan megállapítani, 722 33 

hogy az adott esetekben a győri német, illetve magyar őrségben szolgáló seregdeákokról vagy már a 

végvidék főseregdeákjáról van szó. 

193c. Hadianyag-ellátás 

A végvári katonaság finanszírozásának körülményeivel ellentétben hadianyaggal való ellátásának 

rendszeréről és a magyar hadszíntérre irányuló fegyverkereskedelem mechanizmusairól sajnos még nem 

rendelkezünk átfogó ismeretekkel, hiszen ezen a téren még a legfontosabb alapkutatások is hiányoznak. 

Hadtörténetírásunk ugyanakkor – elsősorban a fennmaradt hadszertárleltárak és várinventáriumok alapján – 

megnyugtatóan tisztázta, hogy a Habsburg Birodalom magyarországi hadszínterén az úgynevezett hadügyi 

forradalom jelentkezésének köszönhetően a végvárak mind lövegekkel, mind kézi lőfegyverekkel 

megfelelően voltak ellátva. 723 1 Ezt igazolja az 1577. évi haditanácskozásra készült összesített hadianyagkimutatás 

is, miszerint ebben az esztendőben Győrben 45 eltérő kaliberű löveget, 60 szakállaspuskát és 1134 

különféle kézilőfegyvert, Veszprémben 12 ágyút, 150 szakállas- és 263 kézipuskát, Pápán 14 löveget és 185 

szakállast, végül a legnagyobb veszélyben lévő Tatán 32 ágyút, 51 szakállast és 64 kézilőfegyvert vettek 

számba. A végvidék központja és elsőrangú várai mellett a kisebb végházak is általában megfelelően voltak 

tűzfegyverekkel ellátva. A tanácskozás résztvevői pusztán Győrt kívánták további 5 falkonétával és az 

említett harci szekerekkel megerősíteni, továbbá a nagy területű veszprémi várba tartottak még szükségesnek 

egy falkonágyút és négy falkonétát, valamint Palotára egy duplafalkonétát és ugyancsak egy sólyomágyút. 724 

2 

A fegyverekhez hasonlóan komolyabb hiányok a lőszer- és lőporellátásban is csak ritkán fordultak elő a 

győri végeken. Bár lőporból és ólomból néha voltak hiányok, ezeket vagy a főkapitányság központjának 

hadszertárából (Zeughaus), vagy a bécsi főhadszertárból (Hauptzeughaus) viszonylag gyorsan és könnyen 

pótol(hat)ták. 725 3 A császárváros közelsége tehát e tekintetben is előnyökkel járt, hiszen – a felsőmagyarországi 

végekkel ellentétben 726 4 – a győri hadszertárat nem kellett melléküzemekkel működő 

„hadiipari üzemmé” kiépíteni. Ezeket a munkákat, már csak a Dunán való könnyebb szállításnak 

köszönhetően, Bécsben hamar elvégezhették. Ezzel magyarázható, hogy ismereteink szerint Győrben 

ágyúöntödét, fűrészmalmot, salétromkamrát és kisebb egyéb műhelyeket alig állítottak fel. Az erődváros 

hadszertárnokának és húsz tüzérének ezért elsősorban a kisebb végvárakban meghibásodott fegyverek 

kijavítása és a Bécsből érkező hadianyag elosztása volt a feladata. 

A győri főkapitányságba a lőfegyverek és a hadianyag szinte száz százaléka külföldről, mindenekelőtt a 

Német Birodalom nagy hagyományokkal rendelkező fegyvergyártó városaiból, valamint az örökös 

tartományok és Csehország műhelyeiből érkezett. Ezt igazolják az említett várleltárakban gyakran 

felbukkanó nürnbergi kézipuskák (1577-ben például Győrben 833 darab), 727 5 valamint az a páratlanul 

érdekes és még kiadatlan kimutatás, illetve számadás, amely a bécsi főhadszertárba 1593–1594-ben érkezett, 

majd onnan a védelmi rendszer egyes váraiba szétküldött fegyvereket és a hadianyagot veszi 194számba. 

Eszerint az osztrák tartományokból Innsbruckból és Salzburgból, a birodalomból pedig Nürnbergből, 

Augsburgból és Ulmból érkezett az ágyúk többsége, míg a bécsi hadszertár vezetője a lőpor nagy részét 

Bécsújhelyről, Innsbruckból, Augsburgból, Nürnbergből, Regensburgból, Passauból, valamint 

Württembergből, illetve Prágából, Iglauból, Olmücből, Brünnből és Breslauból szerezte be, majd 

továbbította a végvárakba és a királyi táborba. Igen jelentős szállításokat bonyolított le emellett a neves 

birodalmi fillérmester, Zacharias Geizkofler is, egy több mint száz mázsás lőporszállítmány pedig még 

Regisstern einzubringen unnd Herrn Khryegßraatthen zueschickhen, damit die Herrn Khryegßraatth der 

Verännderungen auch genugsame Wissenschafft haben khünen.” MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 

24./II. fol. 39. Dátum nélkül, de 1590. előtt. 

72233 Néhány bizonytalan adatot magunk tettünk közzé, ennek ellenére eddigi ismereteink alapján a kérdést 

még nem tudjuk megoldani. Pálffy, 1995/3. 235. 

7231 Lásd mindenekelőtt: Kelenik, 1991/1–2. 

7242 ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 215–219. és Geőcze, 1894/2. 707–710. 

7253 A bécsi császári hadszertárra: Veltzé, 1911. 208–211. és újabban Czeike, Bd. 5. 701–702. 

7264 Pálffy, 1995/2. 

7275 A nürnbergi fegyvergyártóknak a grazi hadszertár, illetve ezen keresztül a horvát–szlavón végek 

ellátásában való részvételére: Krenn, o. J. és Valentinitsch, 1977.

Lausizból is befutott. 728 6 

Ebből a példából is ragyogóan kitűnik, hogy a hadianyag-utánpótlási rendszert teljességgel Bécsből 

irányították. A császárváros uralkodói hadszertárának vezetője mellett ebben a legfőbb szerepet a Haditanács 

alárendeltségében működő hivatalnok, a bécsi főhadszertárnok (Oberstzeugmeister, a későbbi Oberst-Land- 

und Hauszeugmeister elődje) irányította, akinek tisztét – a hadszertárak rendszerének kiépítésével együtt – 

Innsbruck székhellyel még I. Miksa császár állította fel 1503-ban. 729 7 Az eredetileg pusztán az osztrák 

tartományok hadszertárainak ellátására, illetve felügyeletére létrehozott tisztség betöltőinek hatásköre I. 

Ferdinánd magyar királyságának köszönhetően az 1530–1540-es évektől fokozatosan kiterjedt a törökellenes 

magyarországi hadszíntérre is, miközben székhelyük is átkerült Ferdinánd udvarába, Bécsbe. 730 8 1556-ban 

azután a főhadszertárnokot a Haditanács alá rendelték, így ettől kezdve annak beosztottjaként, de 

meglehetősen jelentős önállósággal igyekezett ellátni pillanatok alatt legfontosabbá vált új feladatát, a 

magyar végek ellátását. 731 9 Ezzel magyarázható, hogy a 16. században a tisztséget kivétel nélkül olyan 

személyek töltötték be, akik korábban jelentős tapasztalatokat szereztek Magyarországon. Példaként 

elegendő, ha a Felső-Magyarországon mezei hadszertárnokként (Feldzeugmeister) is szolgált Franz von 

Poppendorfra, a grazi Belső-Ausztriai Haditanács későbbi első elnökére, Jakob von Raminger egykori 

szatmári főkapitányra, vagy a többször említett Andreas Kielman komáromi és kanizsai főkapitányra 

gondolunk. 732 10 Ezek a személyek tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a győri főkapitányság várainak 

megfelelő hadianyag-ellátása a legfontosabb feladatok közé tartozik. Nyomatékosításképpen erre az 1577. 

évi haditanácskozás résztvevői is felhívták a figyelmüket, midőn kijelentették, hogy „őfelsége ezentúl 

kegyesen arra is legyen figyelemmel, hogy ezek a végvárak mindig és kiemelt módon legyenek lövegekkel 

és tartozékaikkal ellátva.” 733 11 

195A főhadszertárnokok a javaslatnak megfelelően általában a győri generálisoknak a Haditanácshoz intézett 

kérelmeire küldték meg a szükséges utánpótlást a végvidék váraiba. A győri főkapitány saját kéréseit a 

végházak hadszertárnokaitól és kapitányaitól hozzá befutó jelentések alapján állította össze. A főkapitányság 

nagyobb váraiban (Veszprém, Pápa, Tata és Palota) ugyanis az 1560–1570-es évekre kisebb hadszertárakat 

építettek fel vagy alakítottak át alkalmas helyiségeket ezekre a célokra. Ezt követően a Haditanács ezen 

várak tüzéreinek (Büchsenmeister) élére külön hadszertárnokokat (Zeugwart) rendelt, akik a várkapitányok 

mellett a győri generálisnak és főhadszertárnoknak tartoztak engedelmességgel, de szoros kapcsolatban 

álltak a végvidék fővárának hadszertárnokával is. Az utóbbi a főkapitányon keresztül a bécsi főhadszertárnok 

mellett gyakran az ottani dunai arzenál-kapitánnyal (Arsenalhauptmann) is kapcsolatban állt, elsősorban a 

Győrben szolgáló „vízi hajdúk”, valamint a tihanyi, fonyódi, szigligeti és keszthelyi őrségek számára 

szükséges naszádok elkészítése és felszerelése ügyében. 

196d. Az egyik legégetőbb probléma: a „vitézlő nép” élelmezése 

Míg a hadianyag-ellátásban komolyabb nehézségek a győri végeken a 16. században nem jelentkeztek, annál 

nagyobb problémát okozott a mintegy 3500 végvári napi élelmezésének megszervezése. Perjés Géza 1963ban 

megjelent monográfiájában – ugyan a 17. századra vonatkozóan – már bőségesen felhívta a figyelmet a 

további kutatások fontosságára, 734 1 munkájának nem akadtak folytatói. Pedig a 16–17. századi határvédelmi 

rendszer történetének egy olyan fontos kérdéséről van szó, amelyre bőséggel maradt fenn iratanyag, 

7286 ÖStA FHKA HKA NÖHA W–61/C/90/B. RN 300/2. fol. 1061–1068. és fol. 1081–1124. Geizkofler 

kereskedelmi tevékenységére: Müller J., 1900. és Müller J., 1938. 

7297 Kurzman, 1985. 151–152. 

7308 Megjegyezendő, hogy Tirolnak, Elő- és Belső-Ausztriának az osztrák tartományok 1564. évi 

felosztásával külön főhadszertárnoka maradt. Ezen tisztségviselők kapcsolatának vizsgálata a további 

kutatások feladata. Tirolra és Vorderösterreichra, 1532: Hans Ott von Achterdingen Oberst-Hauszeugmeister 

in Tirol und den Vorlanden és 1554–1565: Melchior Fugger Oberst-Feld- und Hauszeugmeister der ober- 

und vorderösterreichischen Länder. Egg, 1961. 99–100. A grazi hadszertárra: Pichler–Meran, 1880. és 

újabban Krenn, 1974. 

7319 Ezzel kapcsolatban lásd az alább említendő Andreas Kielman utasítását (1584. január 1., Bécs): ÖStA 

KA HKR KlA V. 3. 

73210 Poppendorf felső-magyarországi tisztére: ÖStA Best. No. 131. (1564. december 10.); Ramingerre és 

Kielmanra: Pálffy, 1996/3. és Pálffy, 1997/1. 285. és 260–262. 

73311 „Also haben Eur Majestät etc. hinfuran auch darauf gnedigist bedacht zu sein, damit immerdar unnd 

zu eincziger wais diese Vessten mit Geschücz unnd seiner Zuegehörung gespeist … werde.” ÖStA KA AFA 

1577/13/2. fol. 219. 

7341 Perjés, 1963.

elsősorban a bécsi levéltárakban és a budapesti kamarai iratgyűjteményekben. Emiatt mindenképpen 

szükséges lenne a téma monografikus feltárása, hiszen ez nemcsak had-, hanem kereskedelem- és 

gazdaságtörténetünket is fontos adalékokkal gazdagíthatná. Az alábbiakban ezért magunk a győri 

főkapitányság történetére vonatkozóan pusztán egy rövid mélyfúrás alapján szerzett benyomásainkról 

számolhatunk be. 

Bár elsőre meglepő, Tata kivételével a török frontvonalhoz közelebb eső végvárak élelem-ellátásának 

biztosítása jelentett kisebb problémát a bécsi hadvezetés számára. Palota és Tihany várainak őrségei részben 

a török hódoltságban fekvő uradalmaikban 735 2 folytatott, jól ismert adóztató és jövedelem-begyűjtő 

tevékenységüknek köszönhetően 736 3 viszonylag könnyen juthattak nagyobb mennyiségű élelemhez. De még 

a győri tisztek között is voltak olyanok, akik hódoltsági birtokaikon fegyveres erővel jutottak hozzá 

jövedelmeikhez. Noha az említett váruradalmaknak a bevételei a török adóztatás és az állandó portyák 

pusztításai miatt az 1570–1580-as évekre megcsappantak, ennek ellenére jelentősen segítették a két vár 

ellátását. Hasonlóan kedvezőbb helyzetben voltak a pápai végvár katonái, hiszen a Rábaközben tekintélyes 

hátországgal bírtak, ahonnan szükség esetén – noha nem ritkán erővel – könnyebben juthattak élelemhez, 

mint az igen csekély váruradalommal és hátországgal bíró Győr, Szentmárton vagy Tata. 

A főkapitányi központ ellátását az is igen megnehezítette, hogy ott másfél ezer végvárit kellett naponta 

táplálni, miközben a környék élelem-termésének egy jelentős részét az erődvárosban élő szép számú 

polgárság és nemesség fogyasztotta el. Perjés Géza 17. századi adataival számolva 737 4 ennek a nagy létszámú 

őrségnek naponta több mint 20 mázsányi kenyérre és 6 mázsa húsra lett volna szüksége. Ekkora mennyiséget 

még a védettebb hátországból, Sopron, Moson, Vas és Pozsony megyék területéről sem lehetett állandó 

jelleggel biztosítani, és akkor még nem beszéltünk a közeli, szintén több mint 1000 fős őrségű Komárom és 

Érsekújvár ellátásáról. A bécsi hadvezetés ezért már az 1550-es évektől – hála a kedvező vízi úton történő 

utánpótlási lehetőségeknek – szinte biztosan szállíttatott élelmet Magyarországra, elsősorban Alsó- 

Ausztriából. Noha ennek konkrét nagyságára jelenleg még csak a 16. század végi, törökellenes hadjáratok 

idejéből rendelkezünk adatokkal, 738 5 nem kételkedünk abban, hogy a kiváló üzletnek számító hadseregélelmezés 

révén az osztrák tartomány e tekintetben is segítette saját védelmének biztosítását. A végvidék 

többi várának esetében ugyanezen 197feladatot a hadszíntér és a közeli hátország magyar lakosságának 

kellett vállalnia, amely szintén óriási és anyagiakban felbecsülhetetlen tehertételt jelentett. 

Az idegenből érkező élelemsegélyek megszervezését, majd szétosztását a nagyobb végvárakban (Győr, 

Komárom, Tata stb.) külön élésmesterek (Proviantmeister, Proviantverwalter) irányították, akiknek tisztét a 

16. században – a tüzérekhez hasonlóan – általában osztrákok és németek töltötték be. Győrben 1567-ben 

például Abraham Hundsperger élésmester 20 rajnai forintnyi havi fizetéssel szolgált. 739 6 A magyar rendek 

1563 őszén ezért arra tettek az országgyűlésen javaslatot, hogy az uralkodó minél több várat tekintsen 

úgymond fővárnak (Hauptflecken), majd nevezzen ki oda élésmestereket, hogy azok azután külföldről 

érkező segélyekből lássák el a véghelyeket. A Haditanács viszont arra intette Ferdinánd királyt, a rendeknek 

határozottan jelentse ki, csak a Duna-menti várakba, azaz Győrbe és Komáromba biztosít külföldről 

élelmet. 740 7 A kategorikus kijelentés hátterében teljesen racionális megfontolások álltak, hiszen a nagyobb 

folyóvizektől távolabb fekvő várakba szállítási problémák miatt nem lehetett rendszeresen komolyabb 

mennyiségű élelmet eljuttatni. Erre sem a magyarországi úthálózat nem volt alkalmas, sem a vármegyéket 

nem lehetett havonta több száz szekér kiállítására kötelezni. 

A győri főkapitányság váraiban szolgáló élésmesterek munkáját 1565 végétől külön tisztségviselő, a későbbi 

győri főkapitány testvére, Christoph Teufel magyarországi főélésmester (Oberstproviantmeister in Ungarn), 

avagy főélelmezési biztos (Oberstproviantkommissar in Ungarn), koordinálta. Terjedelmes utasítása 

értelmében 741 8 Győr, Komárom és Szentmárton várainak ellátását kellett megszerveznie. 1569 elején tisztébe 

lépő utódjának, Hieronym Beck von Leopoldsdorf udvari kamarai tanácsosnak a három vár mellett még az 

7352 Palotára: Szíj, 1966.14–45. és Tihanyra: Rómer, 1879–1880., valamint PRT, X. köt. 147–218. és 237– 

434. 

7363 Szakály, 1981/2. 

7374 Perjés, 1963. 53–54. 

7385 Néhány adat a század második feléből: Gecsényi, 1984. 673–674. és Stangler, 1972. 91–94. 

7396 Pertl, 1939. 16. 

7407 MOE, IV. köt. 560–562.: No. XXXI. Az Udvari Haditanács véleménye a magyar országgyűlés 

felterjesztéséről. 1563. október. 

7418 ÖStA FHKA HKA Inst. No. 164. (1565. december 29., Linz; korabeli másolat) és egy további kópia: 

ÖStA KA HKR KlA I. 1.

1566-ban visszafoglalt Tata, 742 9 majd Kanizsa hadtáputánpótlását is előírta a bécsi hadvezetés. 743 10 A 

főélelmezési biztosok legfőbb feladata a várakban szolgáló katonaság – illetve háború esetén a királyi 

hadsereg – kenyérrel, borral, hússal, sóval, zsírral, sajttal és egyéb alapvető élelmiszerekkel való ellátásának 

megszervezése, lebonyolítása, valamint a fellépő hiányok időben történő pótlása volt. 

A biztosoknak az élelembeszerzést részben Magyarországon, részben Felső- és Alsó-Ausztria területén 

kellett megszervezniük. Ennek körülményeit instrukciójuk az élelem felvásárlásától, annak megfelelő 

tisztításáig és raktározásáig, majd hajókon a végekre történő szállításáig, valamint a kenyérsütésig és a 

kétszersült készítésének módjáig pontról pontra részletesen szabályozta. A különféle mértékekkel való 

visszaélések elkerülése érdekében mind a gabonaféléknél, mind a bornál a bécsi mértékeket kellett 

alkalmazniuk. A végvárakba szállított élelem tárolására azután Teufelnek és utódainak az alárendeltségükben 

működő várbeli élésmesterekkel kellett megfelelő raktárakat és élelmezési házakat (Provianthaus) 

kialakítaniuk. Ennek megvalósulásáról Győrből konkrét adatokkal is rendelkezünk, hiszen tudjuk, hogy 

éppen Teufel főélésmester volt az, aki a katonai előírásoknak megfelelően 1566-ban élelmezési célokra több 

épületet foglalt le, köztük például 198a káptalani iskolát és az őrkanonoki házat is. A hetvenes évek közepére 

azután külön élelmezési ház épült, 744 11 amelyben a különböző raktárak és hombárok mellett sütöde és 

mészárszék is működött, a város mellett pedig, kifejezetten a katonaság élelmezésére, a Rábcán még egy 

nagy teljesítményű vízimalmot is építettek. 745 12 Ezekben az esztendőkben egy 1568. évi végvárvizsgálat, 

majd az azt követő tanácskozás javaslatai alapján Tatán is külön élelmezési malmot (Proviantmühle) emeltek 

az ottani végváriak ellátására. 746 13 A katonaság élelmezését szolgáló új épületek létrejöttével az élésmesterek 

munkáját már külön szakszemélyzet (molnárok, pékek, mészárosok, pincemesterek) segítette, akiknek 

feladatait a főbiztosok által kiállított utasítások szabályozták. Az élelmiszer eladásában – különösen Győrben 

– igen jelentős szerephez jutottak a markotányosok is. 

A főélelmezési biztosnak a győri főkapitánnyal való egyeztetést követően kellett az élelmiszerek árszabását 

(limitatio) elkészíteni, 747 14 amelynek fontos jelentősége volt, hiszen a főkapitányi székhelyen a 16. 

században köztudottan gyakran nagy volt a drágaság. 748 15 Azokban a kisebb várakban, ahol a Haditanács 

nem alkalmazott külön élésmestert, ott a vár kapitányának kellett feladatai nagy részét ellátnia. A főbiztos 

mindig részletes kimutatást tartozott készítenie arról, hogy a Haditanács vagy a győri generális parancsára a 

kisebb véghelyek élelemmel való ellátására vagy megsegítésére azok kapitányainak milyen élelmiszerekből 

mennyit és mekkora értékben küldtek. Emellett mind ő, mind a végvári élésmesterek bevételeikről és 

kiadásaikról havonta kötelesek voltak számadásokat vezetni, amelyeket azután éves elszámolásban kellett 

összesíteniük. 749 16 A főélésmester ezek alapján tartozott saját főszámadását (Hauptraittung) évente 

elkészíteni, majd az Alsó-Ausztriai Kamarához ellenőrzésre benyújtani – ami már önmagában is az osztrák 

rendek szerepének jelentőségére utal. Munkájának rendszeres ellenőrzését és a visszaélések elkerülését 

szolgálta ellenőre (Gegenschreiber), akit a kamara delegált posztjára. 

A zsoldellátáshoz hasonlóan Teufelnek és utódainak sohasem sikerült megnyugtatóan megoldani még a győri 

és komáromi végváriak élelmezését sem. A szükséges mennyiségű élelmet ugyan az osztrák tartományokból 

be lehetett szerezni, felvásárlásukra és a szállítási költségekre sohasem volt elegendő pénz. A gabona- és 

borkereskedőknek viszont egyenesen kedvezett az óriási felvevőpiacot jelentő katonaság, ráadásul ennek 

ellátásakor legrosszabb minőségű áruiktól is könnyen megszabadulhattak. A végvári hadinép ezért állandó 

panaszáradatot zúdított a főkapitányra és a Haditanácsra, hiszen gyakran valóban romlott gabonából és 

lisztből készült a mindennapi betevő falat. A bor pedig nem ritkán volt ecetes, miközben az élésmesterek a só 

értékének helytelen megállapításával kívántak spórolni vagy saját zsebükre dolgozni. A huszárok emellett 

7429 ÖStA FHKA HKA Inst. No. 182. és ÖStA KA HKR KlA I. 3. 1569. január 15., Bécs. 

74310 ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 130–131. 

74411 Ennek létrehozására 1571. július közepén még Eck Graf zu Salm főkapitány tett javaslatot, amelyre a 

Haditanács a következő hónap elején elrendelte Urban Süeß építési felügyelőnek és Bernardo Magno 

építésznek a ház helyének kijelölését. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 153. fol. 53. (1571. július 14.) és Uo. 

Reg. Bd. 154. fol. 68. 1571. augusztus 7. 

74512 Gecsényi, 1984. 671. és Gecsényi, 1991/2. 150. 

74613 ÖStA KA HKR Akten Reg. 1573. März No. 19. Az 1568. évi vizsgálatra: Faller, 1936. 5. 

74714 Néhány ilyen árlimitáció a 16. század közepéről: MOL E 210 MKA Misc. Militaria Tétel 119. No. 1– 

5. 

74815 Gecsényi, 1984. 669. 

74916 MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 2. fol. 53–58. Elias Mayer győri élésmester 

(Proviantverwalter) 1586. évi számadásának összegző kivonata.

hasonlóképpen panaszkodtak lovaik legyengülése miatt, hiszen a takarmány-ellátás során is hasonló 

nehézségekkel 199kellett szembenézniük. 750 17 A végváriak ezért előbb-utóbb saját ellátásuk érdekében 

lefoglalták az erődváros körüli földeket, majd azokat művelni kezdték, a közeli legelőkön állataikat 

legeltették, miközben engedély nélkül még a tavakat és folyókat is lehalászták. Emellett a katonaság egyre 

aktívabban bekapcsolódott a kor legjövedelmezőbb gazdasági tevékenységébe, a nyugatra irányuló 

marhakereskedelembe is. 751 18 

A problémák az 1570-es években tovább növekedtek, ezért az 1577. évi haditanácskozás megkülönböztetett 

figyelmet szentelt a kérdés tárgyalásának. 752 19 Lazarus Freiherr von Schwendi 1569. évi javaslatának 

megismétlésével a tanácsosok szorgalmazták, hogy a magyaróvári és a komáromi uradalmak jövedelmeit a 

jövőben kizárólag az élelem-ellátásra fordítsák. A korábbi tapasztalatok alapján felhívták a figyelmet arra is, 

hogy ne rossz és piszkos, hanem jó minőségű gabonát szállítsanak az óvári uradalomból az erődvárosba, 

hiszen ez a katonák körében gyakran felháborodást kelt. Szóba került a győri püspöki jövedelmeknek és a 

püspöki jobbágyok munkájának minél nagyobb mértékű felhasználása is, ezzel ugyanis például a főkapitányi 

központ tűzifa-ellátását 753 20 nagyban segíthették. Mindezeken túl még a kismartoni és fraknói uradalom, 

valamint győri püspök tulajdonában lévő keszői várbirtok terményeit és jövedelmeit is Győr, valamint Pápa, 

Veszprém és Kanizsa ellátására kívánták fordítani, miként Kesző esetében a vár egykori zálogbirtokosa, 

Thury György kanizsai kapitánysága idején ezt meg is tette. 754 21 Végül a győri püspökség gabona- és 

bortizedeinek bérbevételéről is igen hosszan értekeztek, ami ezek nagy jelentőségét sejteti a katonaság 

ellátásában, bár erről ez ideig – sajnos – nem rendelkezünk konkrét adatokkal. Végül arra is felhívták 

figyelmet, hogy az elmúlt időben a dézsmaszedők meglehetősen gyorsan gazdagodtak meg. 

Ami már az élelemnek a végvárakban történő elkészítését és konkrét szétosztását érintette, a haditanácskozás 

résztvevői súlyos büntetés kirovását kérték a romlott és büdös bort, valamint a rossz kenyeret a katonáknak 

szétosztó élésmesterekre. A komáromi és győri katonáknak járó húspénz (Fleischgeld, pecunia carnium) 

fizetését – amelyet azért kaptak, hogy valami meleget is ehessenek és amelynek összege évente mintegy 

7000 rajnai forint volt – a jövőben nem az állandóan elmaradó dikajövedelmekből, hanem a Magyar Kamara 

egyik harmincadjának megbízható bevételeiből kívánták megoldani. 755 22 Emellett szigorúbban kellett volna 

szabályozni az árakat, hogy azok minden várban azonosak legyenek, továbbá a rendkívül sokféle 

magyarországi mérték helyett mindenütt a bécsi mérővel és akóval való számolást tartották csakis 

elfogadhatónak. 

200A korábbi élelmezési intézmények és műhelyek mellé Győrben, Komáromban és Kanizsán sörfőzdék 

felépítése mellett is döntöttek. Ezekre azért volt nagy szükség, mert a vizek fertőzöttsége miatt – különösen a 

mocsárral körülvett Kanizsán – a katonák rengeteget betegeskedtek, a legyengült és rosszul élelmezett 

végváriak között pedig azután a járványok sem voltak ritkák. A nagyobb várak sörfőzdéi mellett 

Veszprémben, Palotán és Szentmártonban sütőkemencék, sütőházak és gabonaraktárak építését is 

szorgalmazták, az utóbbi helyen ugyanis az éléstár és a sütöde nemrég tűz áldozatává vált. Igen fontosnak 

tartották azt is, hogy az eredményesen működő vízimalmok mellett lóvontatású és kézimalmokat is állítsanak 

fel, hiszen téli időben a folyók befagyásakor őrlési problémák miatt komoly hiányok jelentkeztek. Ennek 

elkerülése érdekében külön tartalékot kívántak (elsősorban kétszersültből) felhalmozni, valamint 

Hainburgban és egyéb osztrák határszéli várakban–városokban további raktárakat felállítani. 

Bár csak igen szűkszavúan, a tanácskozás arra is felhívta az uralkodó figyelmét, hogy rendkívül szigorúan 

kell fellépni a török területre való élelem-szállítással, azaz a csempészettel szemben. Mivel az élelmezéshez 

hasonlóan a végváriak ruházata kapcsán is rengeteg volt a panasz, a Haditanácsnak gondoskodnia kellett 

75017 Mindezekre a problémákra lásd a Teufelre vonatkozó bejegyzéseket a Haditanács 1567–1568. évi 

mutatókönyveiben. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 147. és Reg. Bd. 148. Vö. még Kárpáti-Kravjánszky, 

1933. 249.: No. 137. 

75118 Gecsényi, 1984. 673–675. 

75219 Az alábbiakra igen részletesen lásd a Haditanácskozás jegyzőkönyvének alábbi fejezetét: ÖStA KA 

AFA 1577/13/2. fol. 126–159. 

75320 Az erődváros tűzifa-ellátását egyébként a Magyar Kamarának kellett saját jövedelmeiből biztosítania. 

MOL E 554 MKA Vár. és kam. iratok Fol. Lat. 1223. fol. 18–46. passim és MOL E 210 MKA Misc., 

Militaria Tétel 29. fol. 10–11. 1591. október 12., Pozsony. 

75421 A Thury birtokában lévő Keszőre: Takáts, 1928/1. 147–149. 

75522 Egy 1581 végéről fennmaradt nyugta adatai szerint ez nem valósult meg, hiszen a Magyar Kamara 

továbbra is a hadiadó-jövedelmekből, valamint pozsonyi polgárok nyújtotta kölcsönökből próbálta a győri 

katonaság húspénzét biztosítani. MOL E 554 MKA Vár. és kam. iratok Fol. Lat. 1223. fol. 40–41. 1581. 

december 20., Pozsony.

arról is, hogy különösen a téli időben cipővel és pokrócokkal lássák el a katonaságot, hiszen a téli várták 

megfelelő ellátására másképpen semmi remény nem volt. Ezekre a szükségletekre a helyi kézművesektől 

jelentős segítséget várhattak, hiszen például Győrben számos mesterember élt és gazdagodott meg a 

katonaság ruhával való ellátásából. 

Végül a nehézlovas hadiszolgálathoz hasonlóan a tanácsosok az élelmezés területén is szükségesnek ítélték 

fiatal osztrák nemesek alkalmazását. Mivel Győr, Komárom, Tata és Szentmárton várainak élelmezését 

részben legalábbis Alsó- és Felső-Ausztriából kívánták továbbra is biztosítani, gyakorlat- és 

helyismeretszerzés céljából erre e területen is nagy szükség volt. Jelenleg csak töredékes ismereteink vannak 

arról, hogy ez a kérés és a fenti számos reformtörekvés az 1580-as években mi módon valósult meg. Tudjuk 

például, hogy 1577 őszén Rudolf király a győri püspökség gabona- és borjövedelmeit Joachim Rothuet 

főélésmester gondjaira bízta. 756 23 Azt, hogy ez és a többi hasonló intézkedés mennyiben hozott változást a 

győri végvidék katonaságának élelem-ellátásban, azt újabb, kifejezetten ilyen célirányú kutatásoknak kell 

majd a jövőben tisztázniuk. 

201e. A végvidék várainak erődítései 

A győri főkapitányság várainak és mindenekelőtt a generális székhelyének erődítéseit a fentiekben részben 

már nyomon követtük. Ezek során megfigyelhettük, hogy a védelmi övezet várainak kiépítése azon 

lépcsőfokokban zajlott, amelyet a magyarországi végvárak erődítés-történetére még az 1930-as években 

Pataki Vidor dolgozott ki, majd az elmúlt évtizedekben Marosi Endre pontosított. 757 1 Ennek megfelelően 

Buda elestét követően, az úgynevezett hevenyészett várépítkezések korszakában elsősorban 

palánképítkezésekkel és még csak a szükség kívánta gyors módon kezdődött meg Győr, Pápa, Tata és 

Veszprém várainak erődítése. A minőségi változás Győrben 1555-től indult meg, midőn végleges döntés 

született a püspökvár és a vár alatti mezőváros egységes katonai objektummá, erődvárossá alakításáról. Ezt 

követően a 16. század végéig az itáliai és németalföldi várépítészet egyre modernebb elvei szerint került sor 

a főkapitányi központ valódi erőddé formálására, elsősorban a Haditanács alkalmazásában álló itáliai 

várépítészek és mesteremberek segítségével. 

Pápa, Tata, Veszprém és Palota kiépítése ugyanezen elveknek megfelelően folyt. Ezeket a véghelyeket 

modern erődökké sohasem építették ki, erre fekvésüknek és az anyagi helyzetnek köszönhetően sem 

lehetőség, sem égetően nagy szükség nem volt. Ennek ellenére a főkapitányság másodrangú várainak a 

védművei minőségileg különböztek középkori elődeikétől, hiszen ha nem is épültek Győrhöz hasonlítható 

erődítményekké, az itáliai mesterek a tűzfegyverek ellen oltalmat biztosító új bástyákkal, védművekkel, 

ágyúdombokkal teljesen átformálták régi képüket. Az erődítések ezekben a végvárakban pusztán olyan 

mértékben folytak, amennyire az a védelemhez valóban nélkülözhetetlen volt. A végvidék harmadrendű, 

kisebb váraiban még ennél is csekélyebb munkákat hajtottak végre. Ezek közül hosszabb építkezések csak 

Tihany, Szentmárton és Keszthely váraiban zajlottak. 

A főkapitányság végvárainak erődítéseit Győr és Komárom, illetve egyúttal a végvidék építési felügyelői 

(Superintendent der Gebäu zu Raab und Komorn) koordinálták. A generálisokat a várépítkezések 

tekintetében tehát tapasztalt szakemberek tehermentesítették, úgymint 1560 és 1562 között Francesco 

Benigno, 758 2 – aki korábban győri építészként (Baumeister zu Raab) bukkant fel –, majd Bernardo Gaballio 

(1562–1564 előtt), 759 3 Pietro Ferabosco (1564–1567) 760 4 és a munkálatok legjavát elvégeztető Urban Süeß 

(1567–1592 ), végül közvetlenül Győr eleste előtt Nicolo Perlin (Perlini). 761 5 A Haditanács kancelláriájában 

kiállított utasításuknak megfelelően dolgozó építési felügyelők munkáját – a győri hadszertárnokhoz és 

75623 „ut frumentum ac vinum in episcopatu Jauriensi proveniens ad usum atque necessitatem confiniorum 

convertatur manibusque annonae Suae Maiestatis praefecti, egregii domini Joachimi Rothuet assignetur.” 

Uo. fol. 34–35. A Magyar Kamara Kapronczay Istvánhoz, a szombathelyi vár kapitányához (praefectus). 

1577. november 29., Pozsony. 

7571 Pataki, 1931. és Marosi, 1974., ill. vö. még újabban Domokos, 1997/2. 

7582 I. Ferdinánd utasítása Francesco Benigno részére. 1560. április 15. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 141. 

fol. 19. Az alábbi alfejezet írásakor a következő munkák eredményeit többször hasznosítottuk: Banfi– 

Maggiorotti, 1932. és Maggiorotti–Banfi, 1933/1. Vö. még: Pfannl, 1930. 

7593 Eck Graf zu Salm győri főkapitány Gaballiót javasolja a tisztségre. 1562. február 26. Uo. Exp. Bd. 142. 

fol. 62. Itt szeretnék köszönetet mondani Domokos György hadtörténésznek, aki ezt és az alábbi néhány 

adatot készségesen engedte át közlésre. 

7604 Uo. Exp. Bd. 144. fol. 20. 1564. április és Maggiorotti–Banfi, 1933/2. 161–162. 

7615 A Haditanács megküldi Urban Süeßnek utasítását. 1567. január 14. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 148. 

fol. 2.; 1592. december 23-án Süeßt már néhaiként említik. Uo. Reg. Bd. 189. fol. 100.

élésmesterhez hasonlóan – külön stáb segítette, amelynek 202tagjai a főkapitány után közvetlenül a 

felügyelőknek tartoztak engedelmességgel. Ebbe a különböző beosztású várépítészek (Baumeister) mellett 

különféle – többnyire szintén itáliai – mesteremberek (pallérok, segédek, kőfaragók, téglavetők stb.), 

valamint az 1560-as évektől már egy kis építési tisztikar tartozott, úgymint az erődítésekkel kapcsolatos 

írásbeli teendőket ellátó építési írnok (Bauschreiber) és az anyagi ügyeket intéző építési fizetőmester 

(Bauzahlmeister). Az utóbbi, inkább adminisztratív, mint szakértő személyzet tagjai között általában 

osztrákok és németek szolgáltak. Győrön kívül külön építési írnok a 16. században csak Pápán és 

Veszprémben szolgált, amely már önmagában is jól jelezte e két végvár kiemelt fontosságát. 762 6 

Mindezen tisztségviselők szakmai felettese – beleértve az építési felügyelőket is – az egész magyarországi 

határvédelmi rendszer erődítéseit irányító főépítész vagy erődítési főbiztos (Oberstbaukommissar) volt. A 

tisztséget valamikor az 1560-as évek második felében hozták létre, és azt 1578-ig előbb Franz von 

Poppendorf, majd ifjabb Niklas Graf zu Salm, Eck győri főkapitány öccse töltötte be. 763 7 Ezek a főbiztosok 

és az építési felügyelők voltak általában azoknak a jelentősebb végvárvizsgálatoknak (Grenzbereitung, 

Grenzbesichtigung, Grenzvisitation) a vezetői, amelyek során több szakértő személy vonult ki az egyes várak 

építési állapotának felmérésére, a szükséges erődítések meghatározására, illetve az ezekkel kapcsolatos terv- 

és alaprajzok, valamint költségvetések elkészítésére. Mindezek alapján a bécsi Udvari Haditanácsban hozták 

meg a legfontosabb döntéseket. 

A győri végvidéki főkapitányság 16. századi történetéből két jelentősebb végvárvizsgálatot ismerünk, noha – 

miként azt bemutattuk – Győr erődítéseinek megvizsgálására az 1550-es évek elejétől az 1560-as évek 

végéig szinte évente érkeztek a legtapasztaltabb várépítészek és főtisztek vezette, újabb és újabb 

szemlebizottságok. Az egyikre 1564 és 1566 között, feltételezhetően több részletben került sor, 764 8 amelynek 

eredményeként Nicolo Angielini itáliai várépítész számos szakértő honfitársa segítségével elkészítette, illetve 

kifestette a végvidék várainak alap- és tervrajzait, 765 9 amelyek közül a Győrt ábrázoló 1597-ben Kölnben 

Georgius Hoefnagel kiadásában nyomtatásban is megjelent, 766 10 miként az kötetünk címlapján is látható. A 

várak tervrajzai mellett – mint arra már utaltunk – Angielini a végvidék térképét is megrajzolta a bécsi 

hadvezetés számára. 

Ennél is jelentősebb várvizsgálat zajlott le 1571 legvégén–1572 legelején Eck Graf zu Salm győri főkapitány 

koordinálása alatt a Duna és a Dráva közötti végeken. 767 11 Ennek 203alkalmával a Haditanács által kiküldött 

bizottság a főkapitányság királyi őrséggel ellátott végvárai mellett a magánföldesurak által védelmezett 

várakat (Csobánc, Sümeg, Tátika, Rezi) is bejárta, elsősorban abból a célból, hogy megvizsgálhassák, majd a 

jelentések alapján Bécsben eldönthessék, ezek közül melyeket kellene megerődíteni vagy legalább királyi 

őrséggel ellátni. A biztosok között ott volt Giulio Turco itáliai várépítész is, 768 12 akinek legfőbb feladata az 

egyes várak alap- és oldalnézeti rajzainak, illetve erődítési terveinek az elkészítése volt. A vártörténeti 

irodalom által oly sokat emlegetett Turco-féle rajzok tehát nem 1569-ben, hanem 1572 január vége előtt 

készültek. A bizottság jelentései biztosan hozzájárultak ahhoz, hogy a magánföldesúri várak egy részének 

7626 Ezzel kapcsolatban lásd újabban: Koppány, 1997/2. 153–161. és 164–166. Vö. még Kapossy, 1956– 

1976. passim. 

7637 Poppendorfra: Pataki, 1931. 121.: 111. jegyz.; Salmra: Pálffy–Perger, 1998. 243. 

7648 Pálffy, 1999. 29–30. 

7659 Ezekből néhány esztendje Hans Brichzin közlésében több színes kiadásban látott napvilágot. Brichzin, 

1992–1996. 

76610 „IAVERINVM olim Anno MD LXVI a Nicolao Aginelli [sic!] Italo accuratissime delineatum ex 

maiusculo in minorem tabulam traductum, Amicis Agrippinensibus id requirentibus amice communicat 

Georgius Houfnaglius MD XCVII.” GyL Metszetgyűjtemény. A Győr-metszetekről és ábrázolásokról még 

mind a mai napig Pfannl Jenő munkája nyújtja a legjobb összefoglalást: Pfannl, 1930. 

76711 A vizsgálatot ugyan már 1571 tavaszán, majd nyarán szerették volna megtartani, Thury György 

kanizsai főkapitány váratlan halála, majd Salm főkapitány betegsége miatt erre nem kerülhetett sor. A 

jelentős létszámú bizottságot végül 100 puskás lovas kísérte végig a Duna és a Dráva közötti végeken. ÖStA 

KA HKR Prot. Exp. Bd. 153. és Reg. Bd. 154., illetve Exp. Bd. 155. és Reg. Bd. 156. fol. passim, ill. MOL 

P 235 Pethő cs. lt. Ant. Misc. No. 52. Miksa király gersei Pethő Péterhez, Zala vármegye alispánjához. 1571. 

augusztus 27., Bécs. Vö. még a várszemle fennmaradt néhány jelentésével és a várrajzokkal egyidejűleg 

készült inventáriumokkal: ÖStA KA HKR Akten Exp. 1572. Mai No. 77. fol. 1–86. A váralaprajzokat 

kiemelték az iratok közül és a Hadilevéltár térképtárában helyzeték el. ÖStA KA Kartensammlung passim. A 

legfontosabb, kifejezetten a Turco-rajzokkal és főkapitányság várainak alaprajzaival foglalkozó irodalom: 

Faller, 1936.; Faller, 1937.; Dornyay, 1936.; Dornyay, 1943.; Gerő, 1955. passim és Pusztai, 1968. 

76812 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 154. fol. 105–106. és fol. 133.

védelmét eleinte a kerületi főkapitányi haderőből kirendelt őrséggel, illetve a vármegyék által kiállított 

katonasággal, majd 1576–1577-től már királyi fizetésű katonasággal oldották meg. 

Az 1570-es évek közepére ezeknek és a hasonló kisebb várvizsgálatoknak a javaslataira a győri 

főkapitányság várai a szükséges mértékben szinte már majdnem kiépültek. Ebben a környező vármegyék 

már többször említett, igen jelentős ingyenmunkája mellett az alsó-ausztriai rendek külön pénzbeli 

segélyeinek volt meghatározó része. Az osztrák tartomány gyűlései ugyanis a zsoldra megszavazott összegek 

mellett többször hagytak jóvá évente több ezer rajnai forintot elsősorban a győri erődváros védműveinek 

kiépítésére, illetve küldtek különféle szerszámokat, talicskákat stb. a munkálatok segítésére. 1565 és 1580 

között például – az 1570 és 1572 közötti esztendők kivételével, amelyekről ez ideig nem rendelkezünk 

adatokkal – a rendek összesen több mint 198 000 rajnai forintot irányoztak elő a győri erődítésekre, miként 

arról az alábbi táblázat tájékozat: 769 13 

76913 1565–1568: Seeger, 1995. 148.; 1569: Herold, 1970. 177. és 1573–1580: NÖLA SA Ständ. Akt. A– 

VII–29. fol. 135–164. és Uo. A–VII–1. fol. 38–41.

204időpont a győri erődítésekre jóváhagyott összegek 

1565. március 1.–1566. március 1. 16 000 r. f. 





1573. március 1. –1574. március 1. 16 000 r. f. 

1574. március 1. – 1575. március 1. 11 000 r. f. 



1577. március 1. – 1578. március 1. 7450 r. f. 

1578. március 1. – 1579. március 1. 48 023 r. f. 4 b 8 ϑ 

1579. március 1. – 1580. március 1. 4530 r. f. 5 b 15 ϑ 

összesen 198 554 r. f. 1 b 23 ϑ 

A táblázatban alkalmazott rövidítések: r. f. = rajnai (rénes forint), b = schilling és 

ϑ = bécsi dénár, fontdénár, pfennig 

Noha a fenti igen tekintélyes végösszeg Magyarország egy éves, maximálisra becsült jövedelmének több 

mint egynegyedét tette ki, biztosak lehetünk abban, hogy ez – a zsoldhoz hasonlóan – szintén csak mintegy 

felerészben érkezett meg a Rába partjára. Ennek ellenére az erődítések folytatásához minden krajcár óriási 

segítséget jelentett, és ezek az adatok arról tanúskodnak, az osztrák rendek – a zsold, a hadianyag, az 

élelmezés biztosítása mellett – a várépítkezésekben is alapvetően kivették saját részüket. A segélyeknek nagy 

részük volt abban, hogy az 1577. évi haditanácskozás résztvevői meglehetősen elégedettek voltak a 

főkapitányság várainak erődítéseivel. 770 14 

A korábbi mintegy két évtized intenzív munkálatainak eredményeként Győr és Tata erődítéseit már majdnem 

teljesen befejezettnek tekintették. Ennek ellenére a főkapitányi központban azért még bőségesen találtak 

megvalósítandó feladatokat. Elsősorban az erőd körüli várárkot kívánták kimélyíttetni, külön elővédműveket 

(contrascarpa) készíteni, 771 15 a bástyákat tovább feltölteni és építésüket végleg befejezni. Emellett egy 

további vizsgálat alapján kívánták meghatározni, miként kellene a várárok vizének biztosításához szükséges 

duzzasztógátat elkészíteni. Végül a Rábca elterelése és folyók még tovább duzzasztása ügyében is 

intézkedéseket kívántak, hogy egy esetleges török ostrom alkalmával az ellenség ne tudjon Győr közvetlen. 

ezáltal mocsárrá változtatott előterében tábort verni és azt árokrendszerrel könnyen megközelíteni. 

205A végvidék fontosabb várainak erődítései nagyjából szintén a Haditanács elvárásainak megfelelő 

állapotban voltak. Tatán ez időben már csak a tó felőli bástyán dolgoztak, és elkészültéhez elegendőnek 

véltek 4000 rajnai forintot. Pápán ugyanakkor elégségesnek ítélték a palánk javítását és újjáépítését, a 

várárok kiszélesítését és az így nyert földdel a palánk belső oldalának feltöltését. Emellett a rendelkezésre 

álló építési állapotrajz alapján kisebb rondellák emelését is elképzelhetőnek tartották. A munkálatok 

felügyeletére Süeßnek kellett egy építkezési hivatalnokot (Bauperson) Pápára küldeni, ami hamarosan 

megvalósult, hiszen az 1580-as években már külön építési írnok szolgált Pápa várában is. Veszprém, Palota, 

Szentmárton, Tihany és a többi kisebb balatoni végház esetében elegendőnek ítélték az erődítések megfelelő 

javítását, amelyekhez a költségeket a győri építési fizetőmester tartozott kiutalni. Végül a tanácsosok úgy 

vélték, a főkapitányi székhely építéseire a továbbiakban 25 000, míg a többi végvár erődítményeinek 

karbantartására 15 000 rajnai forintra van szükség. Ezzel szemben a még csak meglehetősen kezdetlegesen 

kiépített Kanizsára 50 000 forintot véltek szükségesnek, melyet Alsó-Ausztriának és Stájerországnak kellett 

előteremtenie. Győr 1594. évi ostromáig azután a Bécs környéki osztrák tartomány rendjei valóban egyre 

jelentősebb összegekkel vettek részt Győr mellett már Kanizsa kiépítésének költségeiben is. 772 16 

206f. Hírszerzés és kapcsolatok a törökökkel 

A győri főkapitányoknak utasításuk értelmében a frontvonal túlsó oldalán kiépített török várrendszer 

vezetőivel, mindenekelőtt a budai pasával és a fehérvári szandzsákbéggel kellett szükség esetén kapcsolatba 

lépniük. A békeidőben végrehajtott várfoglalások (például török részről Fonyód vagy keresztény részről 

Gesztes), a komolyabb portyázások (például Koppány 1587. évi feldúlása) vagy a tekintélyesebb rabok 

kapcsán kirobbant vitákban, illetve egy-egy bajvívás engedélyezése ügyében ezért a Rába partján szolgáló 

generálisok is levelezést folytattak az ellenség katonai vezetőivel. Előfordult persze, hogy egy-egy török 

77014 Az alábbiakra: ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 183–186. és Geőcze, 1894/1. 675–677. 

77115 Ezekkel kapcsolatban vö. újabban éppen Győr kapcsán: Domokos, 1997/2. 182–183. 

77216 Pertl, 1939. 33–69 a.

tisztségviselő nem katonai, hanem „civil” ügyekben írt levelet a győri generálisnak. 1586 tavaszán például a 

budai kádi azt kérte Andreas Teufel főkapitánytól, engedélyezze gabona szállítását a hódoltságba. Az 1577. 

évi haditanácskozáson az ez ellen szót emelő győri generális természetesen azonnal a bécsi hadvezetésnek 

továbbította a kérelmet. 773 1 Az 1560-as évek elején Eck Graf zu Salm főkapitány pedig arra az oszmán 

kérésre fordult mielőbbi rendelkezés végett a Haditanácshoz, hogy a törökök Komáromtól délre egy tóban 

szerettek volna halászni. 774 2 

A generálisok ezen tevékenysége lényegileg semmiben sem különbözött a többi végvidéki főkapitány (a 

kanizsai, a bányavidéki vagy a felső-magyarországi) hasonló feladatkörétől, és a 16. század hetvenes éveire 

már meglehetősen olajozottan folyt. Hasonlóan már meglehetősen jól ismert 775 3 feladat várt a főkapitányokra 

a határ menti hírszerzés területén is. Miként a többi végvidéki főkapitány, a győri is említett évi 200 rajnai 

forintnyi kémpénzével gazdálkodva próbálta megszervezni a könnyen átjárható határ mentén a megfelelő 

hírszolgálatot. Tevékenységében viszont a szomszédos komáromi főkapitányokhoz képest csak kiegészítő 

szerepet játszott. Komárom Győrrel szemben a 16. század közepére végleg a bécsi hadvezetés elsődleges 

hírforrásává vált. Ebben központi, Duna-menti fekvése és részben rác naszádosainak rendkívül jó 

hódoltsági–délvidéki kapcsolatai mellett mindenekelőtt az játszott szerepet, hogy egyrészt Komárom nem 

pusztán a határ menti hírszerzés, hanem a diplomáciai kémkedés szempontjából is a legfontosabb állomás 

volt Buda felé, másrészt az Isztambulból vagy a török vilájetközpontból Bécsbe küldött levelek, követek útja 

csak meglehetősen ritkán kerülte meg a naszádosok székhelyvárát. Ennek köszönhető, hogy a Komáromból 

érkező híreket mindig különös figyelemmel kísérték Bécsben, hiszen a törökök elleni védekezés 

eredményessége nem kis részben éppen attól függött, hogy a védelmi rendszert irányító királyi udvarban 

biztos információk alapján és megfelelő időben hozhatják-e meg a katonai–politikai döntéseket. A 

császárváros haditanácsosai mellett ezért a győri főkapitányok is mindig állandó levelezésben álltak 

komáromi társaikkal, hogy mielőbb hozzájuthassanak a Budáról érkező legfontosabb titkos információkhoz. 

A győri generálisok emellett gyakran maguk is tartottak Budán beépített embereket. A legjobb kémeknek a 

török pasák és bégek dívánjaiban szolgáló beépített személyeket, 207főleg a magyar szármarású íródeákokat 

és a törökök hitére áttért renegátokat tartották, noha ők gyakran kétkulacsos politikát folytatva mindkét fél 

szármára szállították a híreket és az álhíreket. Eck Graf zu Salm főkapitánynak – apjához hasonlóan – már 

több beépített embere volt a budai udvarban, így 1571 nyarán arról is értesülhetett, hogy Szokollu Mehmed 

budai pasa éppen ágynak esett. 776 4 Emellett a győri rácok budai és belgrádi kapcsolatait is jól kamatoztatták a 

generálisok. 777 5 

A határ menti hírek egy igen jelentős részét nem állandó, hanem alkalmi, egy-egy megbízatásra fizetett 

felderítők (hódoltsági falvak magyar bírái és jobbágyai) szolgáltatták, akiket a határ menti várak (Tata, 

Veszprém, Palota és Tihany) kapitányai küldtek az ellenséges várakba, hogy ott nyitott szemmel és füllel 

járjanak. Ezek az alkalmi kémek – a török várakban fogva tartott, majd váltságdíjuk összegyűjtésére 

kibocsátott rabokhoz hasonlóan – azután a végvárak kapitányainak adták elő tapasztalataikat, akik 

mindezekről értesítették győri felettesüket. A határ mentéről kiinduló hírlánc azzal zárult, hogy az összesített 

és véleményezett híreket a főkapitányok hadipostával vagy gyorsfutárral küldték tovább Bécsbe, illetve 

hozták meg azonnal a legszükségesebb védelmi intézkedéseket. A török végházak őrséglétszámairól a 

keresztény fél által készített kimutatások is ilyen hírszolgáltató módszerrel készültek az 1570-es 

esztendőkben. 778 6 

Mindezen hírforrások mellett alkalmilag fontosabb információkhoz juthattak még a Balaton és Duna közötti 

védőzóna első emberei a portyák során elfogott török katonáktól, az úgynevezett „nyelvektől”, vagy az 

Oszmán Birodalom területén szabadon járó magyar és raguzai kereskedőktől, valamint utazóktól is. 

Ugyanezen módszerekkel szerezték híreiket maguk a törökök is, 779 7 noha volt olyan kereskedő vagy pribék, 

7731 „der Ofnisch Kihaia Traidt begert hinabfüren zulassen.” ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 179. fol. 127. 

1586. május 20. 

7742 Uo. Exp. Bd. 142. fol. 121. és fol. 124. 1562. november. 

7753 Takáts, 1915–1917. II. köt. 133–212. és újabban Szakály, 1995. 255–261. Lásd még az Egerben 1997. 

október 15–16-án tartott, Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben című konferencia – 

hamarosan a Studia Agriensia sorozatban megjelenő – előadásait. 

7764 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 153. fol. 71. 1571. augusztus 4. 

7775 Salm megküldi a Haditanácsnak „ains Raizischen Priesster Anczaigen von des Turckhischen Khayser 

Sahen.” Uo. Exp. Bd. 151. fol. 11. 1570. január 20. 

7786 Az idézett 1577. évi jegyzék mellett vö. még, noha csak említés szintjén: „ain Particularitet der 

Turggischen Bsaczungen.” Uo. fol. 129. 1570. szeptember 23. 

7797 A törökök kémtevékenységére: Fodor, 1995. Vö. még Ágoston Gábor előadásával az említett egri

aki nem pusztán békés célú megbízatása során lebukott. 780 8 A törököknek Győrben kémkedő keresztény 

kémeik mellett a császárvárosban is megvoltak állandó, beépített hírforrásaik. Ezek egyik legkiválóbbikával 

az 1560-as évek legelején a keresztények orra alá oly sok borsot törő Hamza székesfehérvári bég 

büszkélkedhetett, midőn kijelentette Ormányi Józsának, a veszprémi püspök sümegi kapitányának: 

„Énnékem hat esztendeje, hogy Bécsben lakik kémem, kinek felesége, gyermeke vagyon ott, ki ha akarja, 

misét mond, ha akarja, deák, ha akarja, német, ha akarja, magyar, ha akarja, jó kapás, ha akarja, katona, ha 

akarja, sántál [azaz sántít], ha akarja, ilyen ép lábon jár, mint te és minden nyelven jól tud.” 781 9 

208VII. Bécs végveszélyben – török uralom az Északnyugat-Dunántúlon (1594– 

1598) 

1. Győr eleste és következményei 

Noha a 16. század második felére a győri főkapitányság a fentiekben felvázolt ellátási problémák ellenére 

végleg kiépült és a jelentős nehézségek között is hatékonyan működött, Győr 1594. szeptember 29-én történt 

elfoglalása után kártyavárszerűen omlott össze. A védelmi zónát azonban már ezt megelőzően, 1593 

októberében komolyabb veszteségek érték. A Magyarország területére is kiterjedt tizenötéves vagy hosszú 

török háború (1591–1606) 782 1 első nagy hadjáratában a Kodzsa Szinán nagyvezír vezette csapatok bevették 

Veszprémet (október 6.), majd Palotát (október 10.). Noha Ferdinand Graf zu Hardegg győri főkapitány 

ellenlépésként november 1-én ostrom alá vette Székesfehérvárt, sőt ő és Pálffy Miklós a pákozdi csatában 

(november 3.) még az ennek felmentésére igyekvő oszmán csapatokat is megverték, 783 2 a félbehagyott 

fehérvári ostrom után még az 1552. évinél is súlyosabb helyzet következett be. A két vár elvesztésével a 

végvidék igen jelentősen meggyengült, a törökök fennhatósága alá került terület több mint 50 kilométerrel 

bővült a császárváros irányába. 

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a bécsi hadvezetés által 1594 elején elrendelt, Veszprém elleni akció 

sem járt sikerrel. Hardegg főkapitány május végi támadása a csekély létszámú rendelkezésre álló katonaság 

miatt nem hozta meg a kívánt eredményt, 784 3 így a Veszprémmel szembeni várövezetet, elsősorban Tihany, 

Vázsony és Pápa várait kellett mindenképpen megerősíteni. 785 4 Bár Pápára több német gyalogoscsapat is 

érkezett, 786 5 az újabb török hadjárat végleg megpecsételte a főkapitányság sorsát. Szinán nagyvezír a 

végvidék megcsonkítása után a felelevenített törekvések jegyében ismét a végső cél, Bécs irányába vonult. 

Tata várának bevétele július első felében nem okozott neki problémát. 787 6 Ezt követően bátran vonulhatott 

Győr alá és kezdhetett hozzá július 31-én a főkapitányi központ ostromához. 

A erődváros és őrsége páratlanul hosszú ideig, majdnem két hónapig állt ellen az ostromlók meg-megújuló 

rohamainak. Sőt a mintegy 5000-6000 főnyi német–magyar–olasz 209őrség és a polgári lakosság az igen 

konferencián. 

7808 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 142. fol. 111. 1562. augusztus 22. és egy bizonyos Horváth Simon török 

pribék kihallgatására, majd elítélésére: Uo. Exp. Bd. 177. fol. 107. 1585. január 22. és Uo. fol. 108. 1585. 

március 15. 

7819 MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Ormányi Józsa Nádasdy Tamáshoz. 1561. április 27., 

Sümeg. Kiadása: Komáromy, 1907. 134–135. 

7821 A háború diplomáciai hátteréről újabban vaskos monográfia készült: Niederkorn, 1993. A másfél 

évtizednyi hadakozásról még nem született átfogó összefoglalás, vö. pusztán a kezdetekre: Loebl, 1899., ill. 

az egyes katonai egységekre és vezetőikre, igen adatgazdagon: Heischmann, 1925., továbbá a hadügyi 

forradalomnak a háborúban való jelentkezésére: Kelenik, 1991/1–2. 

7832 Veszprém és Palota elestére: Gömöry, 1895.; Veress D. Cs., 1983. 137–141.; Hungler, 1986. 83–86. és 

Veress D. Cs., 1994.; Székesfehérvár ostromára és a pákozdi csatára: Veress D. Cs., 1983. 141–142. és 

Veress D. Cs.–Siklósi, 1990. 109–118. 

7843 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 192. fol. 175–176. és Uo. Reg. Bd. 193. fol. 140., ill. Pertl, 1939. 75–76. 

7854 Horváth János és Pisky István kapitányok javaslatai Vázsony és Tihany megerősítéséről. 1594. április 

16. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 192. fol. 181. 

7865 A Haditanács már 1593-ban egy német gyalogos-zászlóaljat vezényelt Pápa védelmére. Mivel 1594-ben 

a Hans Uhrmüller kapitány vezette gyalogokat Kanizsára rendelték át, helyükre még a nyár előtt Christoph 

Priam kapitánysága alatt két zászlóaljnyi, újonnan felfogadott német gyalogos érkezett. Pálffy, 1997/3. 13. 

7876 Az ostromra lásd újabban: Tóth S. L., 1998. 27–29.

jelentős túlerővel szemben több tucatnyi kisebb-nagyobb rohamot visszavert, valamint több sikeres kitörést 

is végrehajtott. A vár felmentésére Mátyás főherceg vezetése alatt érkezett, több tíz ezer fős császári hadsereg 

megfutását (szeptember 9–10.) követően azonban a várvédők meglehetősen kevés reményt láttak a hosszabb 

ideig való kitartásra. Szinán nagyvezír tökéletesen ismerte fel, hogy Győr védelme a főherceg seregének 

magatartásától függ, ezért döntött a keresztény tábor megtámadása mellett. Miután a beavatkozásra amúgy 

sem nagyon hajló császári sereget viszonylag könnyen sikerült meglepnie és menekülésre kényszerítenie, 

Hardegg főkapitánynak ténylegesen nem volt esélye a további hosszabb kitartásra. A teljes blokád alatt tartott 

végvár őrsége mégis pusztán három hét múlva, szeptember 29-én, rövid feladási tárgyalásokat követően 

hagyta el a romhalmazzá lőtt várat. 788 7 Noha a generális és a várvédők valóban megszegték az uralkodónak 

tett esküjüket, amely utolsó csepp vérükig való kitartásra kötelezte őket, helytállásuk mégis inkább tekinthető 

példamutató katonai cselekedetnek, mint aljas árulásnak. 

A Mátyás főherceg szorgalmazta vizsgálat Bécs védőbástyájának elvesztéséért és nem utolsósorban a 

főherceg katonai baklövéseiért gyorsan kiáltotta ki Hardegget bűnbaknak, aki ráadásul még protestáns is 

volt. Az alsó-ausztriai ellenreformáció vezetőinek pedig egyenesen jól jött, hogy egy evangélikus generálist 

okolhattak a kudarccal, miközben Mátyás főherceg is leplezni tudta saját hibáit. Ezen érdekekkel és a 

korabeli propaganda keltette kampánnyal szemben Hardegg kegyelmi kérelmei nem sokat segítettek, így a 

főkapitány nem kerülhette el a halálos ítéletet. Ezt az 1595 januárjában összeült, a Haditanács által többnyire 

éppen a főherceg javaslataira delegált, úgymond „pártatlan” hadbíróság mondta ki, és végül Bécsben, az am 

Hof téren, egy jól megrendezett nyilvános kivégzésen június 16-án hajtották végre. A főkapitány mellett a 

hóhér a várfeladási tárgyalásokat vezető hadmérnökkel, Niklas Perlin győri sáncmesterrel is végzett, jóllehet 

őt még Hardeggnél is jóval kevésbé terhelte a felelősség a vár elvesztéséért. A koncepciós jellegű per a 

csúfosan megfutott főhercegi sereg vezetőinek esetleges elítéléséről egyetlen szóval sem emlékezett meg. 789 8 

Az erődváros szomszédságában fekvő Szentmárton várát védői még Győr körülzárásakor, július 30-án, rövid 

ágyútüzet követően, a törökök második felszólítására adták fel. A főkapitányi székhely elvesztése az addig 

még kitartó és a török mellékhadműveleteit, valamint ellátását akadályozni próbáló kisebb várőrségekben is 

óriási rémületet keltett. Ezt az érzést azután a vidéket benyargaló tatárok fokozták, akik – ritka példaként a 

török–magyar küzdelmek történetében – még várat is „foglaltak”. Pápát október 3-án virradatra ők szállták 

meg. Győr feladásának hírére Pápán kívül 1594 októberére Csesznek, Tihany és Vázsony várai is török kézre 

kerültek, 790 9 pusztán három kis balatoni végház, Csobánc, Szigliget és Keszthely maradt keresztény kézen. 

Az ezen várakat feladó magyar kapitányok – ellentétben Hardegg generálissal és Perlin hadmérnökkel – az 

1595. évi pozsonyi országgyűlés speciális bíróságán kimondott fej- és jószágvesztés ellenére a magyar 

rendek közbenjárására mindannyian elkerülték a bitófát, de még birtokaik elvesztését is. 

210A főkapitányság pillanatok alatt végbement elvesztése Győr elfoglalása után törvényszerűen adódott a 

védelmi övezetnek a fentiekben bemutatott és „vízfejűnek” titulált felépítéséből. A végvidékek kisebb várai – 

amelyek feladata a török portyák ellenőrzése és feltartóztatása, illetve az ellenséges fősereg időleges lekötése 

volt – hatékonyan csakis a fővár elvesztéséig funkcionálhattak, ami ez esetben is ekként történt. A törökök 

számára viszont nagy előnyt jelentett, hogy 1593. évi hadjáratukkal, Veszprém és Palota bevételével a 

rendszert már megroppantották, így az valóban villámgyorsan bukott össze. A főváraktól függő védelmi 

övezetek ilyetén való pusztulása viszont nem volt egyedi eset törökkori történelmünkben, hiszen Szigetvár 

eleste hasonlóképpen eredményezte 1566-ban a teljes somogysági várövezet, majd Kanizsa 1600. évi 

bukása 791 10 szintén az egész végvidék oszmán uralom alá kerülését. 

A győri főkapitányság elvesztésével a császárváros és Alsó-Ausztria óriási veszélybe, kimondhatjuk: 

végveszélybe került. Az elkövetkező esztendőkben az oszmánok számára óriási lehetőség kínálkozott a 

régóta áhított cél, a Habsburg főváros elfoglalására. Szinán nagyvezír és az európai háborút támogató 

isztambuli katonai „lobby” tehát meglehetősen közel állt a nagy célhoz, amelynek érdekében még a Pálffy 

Miklós által 1593–1594 telén nagy sikerrel visszavett várak (Divény, Kékkő, Fülek, Szécsény, Ajnácskő, 

Buják, Drégely, Nógrád stb.) elvesztése felett is képes volt szemet hunyni. A törökök számára adódott 

páratlan lehetőséggel persze mind Bécsben, mind Alsó-Ausztriában, mind Nyugat-Magyarországon 

tökéletesen tisztában voltak. Győr elvesztése ezért ezen területek, sőt még a Német–Római Birodalom 

számára is óriási traumát okozott. A Haditanács és a magyar rendek tehát rendkívül nehéz feladat előtt álltak. 

7887 Győr 1594. évi ostromára: Kozics, 1891. 495–508.; Mohl An., 1913. 18–30.; Lengyel, 1959. 169–212.; 

Lengyel, 1983. 21–31. és újabban Veress D. Cs., 1993. 63–84. Vö. még: Czech, 1830. 82–83.: No. III–IV. és 

Hausmann, 1983. 190–194. 

7898 Uo. 195–200. és Kelenik, 1995/1., valamint a régebbi álláspontokra: Mohl An., 1913. 31–37. 

7909 Pálffy, 1997/3. 12. 

79110 Cerwinka, o. J.

A korábbi főkapitányság hátországán, azaz egy olyan területen kellett megállítaniuk a törököket, ahol – a 

Rába vonalát és Fertő-tó mocsaras vidékét kivéve – a természeti adottságok sem voltak igazán kedvezőek a 

védekezésre. Ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy ezen a területen nem volt egyetlen igazán komoly 

erődítmény, azaz Győr szerepét ténylegesen csak Bécs pótolhatta. Sőt a magyar királyság ezen az 

országrészen már csak egy bő száz kilométeres sávra nyomorodott össze. A törökök az elkövetkező 

esztendőkben mégsem tudtak élni a páratlan lehetőséggel, a császári rezidencia elfoglalásával. 

2112. Török uralom a győri főkapitányság területén 

Az oszmánok korábbi szokásukhoz hasonlóan villámgyorsan rendezkedtek be az általuk bekebelezett 

Balaton és Duna közötti területeken. Bécs elfoglalásába táplált óriási céljaik azután katonai közigazgatásuk 

kiépítésében is ragyogóan tükröződtek. Miként Dávid Géza újabb kutatásaiból tudjuk, a korábbi, pusztán 

„virtuális” közigazgatási egységek helyére valódiak léptek. A török hadvezetés még 1594 végén a 

meglehetősen szűk országrészen két beglerbégséget szervezett, egyiket a korábbi főkapitányi központ, Győr, 

a másikat pedig Pápa székhellyel. Így jött létre a magyarországi török hódoltság – Budát (1541) és 

Temesvárat (1552) követő – harmadik és negyedik, ugyan csak rövid életű török tartománya. A ténylegesen 

szandzsák nagyságú vilájetek közül a győri élére a Szinán nagyvezír környezetéből származó, korábbi 

iszkenderijei szandzsákbég, Arnavud Oszmán pasa került, míg Pápa élére az egykori szegedi, majd szigetvári 

szandzsákbéget, Idriszt nevezték ki. 792 1 A tizenötéves háború legfontosabb eseményeiben személyesen részt 

vett Abdülkádir efendi krónikája szerint a győri beglerbégséghez négy szandzsákot csatoltak, de ezeket – 

sajnos – nem nevezte meg. Így legjobb esetben is pusztán az esztergomi, a székesfehérvári és a veszprémi 

szandzsákokra gondolhatunk, amennyiben egyáltalán valóban megvalósult az említett rendelkezés. 793 2 

A két „minivilájet” és a török fennhatóság alá került főkapitányság 1594 és 1598 közötti életéről 

meglehetősen keveset, sőt az előbbi fejezetek anyaggazdagságával szemben szinte semmit sem tudunk. 

Győrből ugyan ismerjük a defterdár, Mehmed efendi nevét, aki korábban ugyanezen tisztségben Budán 

szolgált, 794 3 az őrség létszámát azonban az eddig előkerült töredékes török defterek 795 4 alapján nem tudjuk 

megállapítani. A Pécsen született török krónikás Ibrahim Pecsevi 10 000 fős adata pedig pusztán azt fejezi 

ki, 796 5 hogy az egykori főkapitányi székhelyre igen nagy számú katonát rendelt az oszmán hadvezetés. Egy 

Szekszárdnál 1597-ben elfogott „nyelv”, egy török rab vallomásának 797 6 adatai szerint viszont – amennyire 

persze az ebben foglalt információknak hitelt adhatunk – a mintegy 3000 fős előírt katonaság helyett „csak” 

2200 fő szolgált a várban. A megfogyatkozott őrség még így is több mint félezer fővel népesebb volt, mint 

Győr 1576-ból ismert legmagasabb katona-létszáma (hivatalosan 1665 fő). A 2200 katonát 560 gönüllü, 400 

beslia, 500 puskás katona, 200 janicsár, 80 egyéb lövész, három naszádon 80 azab, 100 tüzér, ugyanennyi 

kisegítő személy és mesterember, valamint a pasa 150 saját embere (beleértve az apródokat is) és 30 

martalóc alkotta. Polgári lakosság a tanúvallomás szerint ebben az időben nem élt a végvárvárosban („sem 

kereskedők, sem kézművesek nincsenek a várban”), ami azt jelentette, hogy Győr török fennhatósága alatt 

elvesztette azt a jelentős közvetítő szerepét, amelyet a hódoltságból nyugatra irányuló kereskedelemben 

korábban betöltött. 

212Hasonlóan csak töredékesen ismerjük a győri védelmi zóna többi egykori várának török létszámadatait. 

Egy ezekből az esztendőkből származó, de datálatlan jegyzék szerint Veszprémben 506, Palotán 539, 

Vázsonyban 51, Tihanyban pedig 305 katona szolgált, 798 7 mely adatok közül elsősorban az utóbbi jelentős 

nagysága érdemel megkülönböztetett figyelmet. Pápáról – sajnos – egyáltalán nem rendelkezünk ez ideig 

információkkal, noha tudjuk, hogy kezdetben a várat elfoglalt tatárok adták az őrség egy részét. Mindezek 

ellenére az egykorú és közel egykorú, fennmaradt keresztény forrásokból arról értesülünk, hogy mind a 

pápai, mind a győri katonaság állandóan portyázott a korábban kevésbé érintett rábaközi és alsó-ausztriai 

területekre, és ott akcióik során falvak tucatjait rabolta ki és égette fel. A környék lakosságának élete az 

elkövetkező években emiatt teljesen megváltozott, miként azt találóan példázzák az ekkor Magyaróváron 

szolgáló Wathay Ferenc, a neves énekeskönyvíró szavai: „az én vági jószágom is mind elpusztulván 

7921 Dávid, 1995. 281. és 285. és Karácson, 1905. 34–35. Idrisz bég magyar nyelvű levelei: Pálffy, 1997/3. 

Okmánytár: passim. 

7932 Dávid, 1995. 281. 

7943 Karácson, 1905. 34–35. 

7954 Hegyi Klára szíves közlése. 

7965 Karácson, 1905. 34–35. Vö. még: Veress D. Cs., 1993. 84. 

7976 Kelenik, 1989. 75–76. 

7987 BOA MM 3370.

Rábaközzel … mely föld akkoriban minémő szörnyűségben volt, és mind az egész Rábabelső fel mind 

Bécsig, és rémülésben – nincs, azt ki megírhatná.” 799 8 

A győri, pápai és veszprémi szpáhik tehát nem hagyták kihasználatlanul a kínálkozó lehetőséget, hogy a 

mesés gazdagságáról híres Rábaköz falvait, illetve Alsó-Ausztria közelebb fekvő településeit prédálják fel 

vagy kényszerítsék portyáikkal adóztatásra. Tevékenységüket elősegítette, hogy egyrészt ekkor már nem a 

távoli Fehérvár, hanem Pápa alatt gyűlhettek össze, másrészt a korábbi gyakorlatnak megfelelően az oszmán 

had- és pénzügyi vezetés ebben az időben már közvetlenül az osztrák–magyar határ mentén fekvő falvakat 

adományozta tímárbirtokként katonáinak. 1597-ben például az 1595 augusztusi, Esztergom környéki 

csatározásokban elesett Oszmán utódjául kinevezett Mahmud győri beglerbég 800 9 előterjesztésére a már éltes 

koppányi szandzsákbégnek, Dervisnek a következő szavakkal utalták ki nyugdíját: „A jelenlegi koppányi 

szandzsákbég, Dervis a végeken derék, hasznavehető ember és néhányszor a muszulmán hitharcosok 

básbugjául [azaz parancsnokául, vezetőjéül] rendeltetvén, a hitetlenek megfutamodását eszközölte, jelenleg 

azonban már elöregedett, ezért a határszélen levő, elpusztult falvak közül Széleskút, Szentiván, Szentpéter, 

Fertő, Barbas [?], Hegyeshalom, Csender [esetleg Zundorf], Pander [Pandorf], Újfalu, Tusó-Kimle 

[Horvátkimle] nevű, összesen tíz falu nyugdíjul neki adományoztassék, hogy azokat újra felépítse.” 801 10 

A győri törökök ezen tevékenysége 1595 után szinte létszükségletté vált. Az esztendő szeptemberének 

legelején ugyanis a császári hadsereg visszafoglalta és több mint 2000 főnyi őrséggel látta el Esztergom 

várát, 802 11 amelynek következtében Győr meglehetősen nehéz helyzetbe került, hiszen élelem- és hadianyagutánpótlását 

az újonnan visszavett erősségből és Komáromból könnyen megakadályozhatták. Miközben 

pedig a várva várt Bécs elleni nagy török hadjárat egyre késett, a Pálffy Miklós érsekújvári és esztergomi 

főkapitány vezette csapatok egy rajtaütésben 1597 márciusában petárdás kapurobbantással visszafoglalták 

Tata várát. 803 12 Noha az előretolt bástyát – amelynek kapitányává Vajda Kristófot nevezték ki – Szaturdzsi 

Mehmed szerdár október közepén ismét bevette, 804 13 213időközben Pápa várát és környékét három 

esztendőnyi hódoltság után, augusztus 20-án külön expedícióban szállta meg Rudolf király soknemzetiségű 

serege. 805 14 Ennek köszönhetően a Rábaköz lakosságának egy része már fellélegezhetett, a győri török őrség 

viszont már-már teljesen elszigetelt helyzetbe került. 

Oszmán és Mahmud beglerbég időközben ugyan megpróbálták az 1594-ben jelentősen szétlőtt győri 

erődítéseket helyreállítani és a várat ellátni, törekvésük csak félig-meddig járt sikerrel. A már említett török 

tanúvallatás szerint az oszmánok a bástyák nagy részét újjáépítették, a mellvédeket helyreállították és 

bedeszkázták, a kézi lőfegyverek számára pedig új lőréseket készítettek. Emellett néhány megrongálódott 

ágyút még újjá is öntöttek, a megfelelő lőszer- és különösen az élelem-ellátást viszont nem tudták megoldani. 

1597 késő nyarán például maximum másfél–két hónapnyi kitartásra elegendő élelemmel rendelkeztek. 806 15 

Utánpótlásuk tehát meglehetősen akadozott, a Rábaközbe és Alsó-Ausztriába vezetett portyáik sikeres 

lebonyolítását pedig a Győrrel és Pápával szemben gyorsan összekovácsolt új keresztény védelmi övezet 

katonasága igyekezett minél jobban hátráltatni. 1595-ben ugyanis a bécsi hadvezetés a környék 

legjelentősebb magyar nagybirtokosával, a győri főkapitányság története kapcsán már sokat emlegetett 

Nádasdy Ferenccel új védőzónát szervezett Bécs és az osztrák tartomány előterében. 

2143. Új védelmi övezet Bécs előterében: a magyaróvári–sárvári végek 

Az 1595-től magyaróvári–sárvári végek (Ungarisch Altenburgerische und Scharwarische Grenze) 

elnevezéssel 807 1 megszülető új védelmi zóna ugyan sem szerkezetében, sem hatékonyságában sohasem érte 

el a győri főkapitányság szintjét, az Észak-Dunántúl török megszállásának bő három esztendeje alatt 

alapvető szerepe volt a császárváros, Alsó-Ausztria és az Északnyugat–Dunántúl területére irányuló török 

betörések feltartóztatásában. Az új védőövezet a Haditanács és vidék leghatalmasabb, egyben legérdekeltebb 

birtokosának, Nádasdy Ferencnek, valamint a dunántúli kerületi főkapitánynak. Zrínyi Györgynek az 

7998 Nagy Laj., 1976. 145. 

8009 Dávid, 1995. 281–282. és Karácson, 1905. 35–36. 

80110 Dávid, 1982. 31. 

80211 Csorba, 1978. 143–156. és az esztergomi őrségre: ÖStA KA AFA 1607/12/7. (1595 szeptembere után.) 

80312 A jól előkészített, de rajtaütésszerű ostromot újabban Kelenik József mutatta be: Kelenik, 1998. 50– 

54. 

80413 Tóth S. L., 1998. 32–34. 

80514 Pálffy, 1997/3. 27–81. 

80615 Kelenik, 1989. 75–77. 

8071 Előfordul a védelmi övezet sárvári–magyaróvári végek elnevezéssel is.

együttműködésével 1595 közepére született meg. A bécsi hadvezetés és a magyar főurak ezúttal, a 

végveszélyben félretették minden korábbi – főként hatásköri – sérelmüket, és megtettek mindent annak 

érdekében, hogy az ország elkerülje a legrosszabbat, megmaradt területeinek fokozatos török bekebelezését 

és ezáltal Bécs elfoglalásának előkészítését. Az új ütközőzónát ezen közös célok jegyében alakították ki, az 

azonban komolyabb végvárak láncolata helyett pusztán kisebb várakból és kastélyokból összekovácsolt vár- 

és őrházrendszer lett – miként azt a belső borítón lévő térkép is kiválóan szemlélteti. 

A Haditanács az új védelmi övezet megszervezésekor a Fekete Bégnek Győr eleste után elkészített 

tervezetére támaszkodva határozta meg a legfőbb feladatokat. 808 2 Az időközben igazi katonává és politikussá 

érett Nádasdynál a környék földrajzi, természeti adottságait és geopolitikai viszonyait senki sem ismerte 

jobban. A főúr közvetlenül Győr és Pápa eleste után, valamikor 1594 késő őszén – a Haditanács 

felszólítására 809 3 – ezért javaslatot készített arról, miként lehetne a Rábától nyugatra fekvő megmaradt 

országrészt az ellenséges betörésekkel szemben megoltalmazni. Bár ebben természetesen elsősorban saját 

birtokainak védelmére szentelte a legnagyobb figyelmet, ezek biztonsága ezúttal szinte teljességgel 

egybeesett a bécsi hadvezetés érdekeivel. 

Nádasdy védelmi tervezetében kifejtette, hogy mivel „az én két házam penig, Kapu[vár] és Sárvár 

legközelbsők az ellenséghez és az mindennapi veszedelemhez – Kapu tudniillik Győrhöz hat és Pápához öt 

mérföld lévén, Sárvár Pápához öt óráig való menésnyi föld lévén –, mely sárvári és kapui házaim környül az 

Rábán sok révek és általkelhető helyek vannak, azoknak penig és az házaknak is őrzésére magamtúl 

insufficiens [azaz elégtelen] vagyok”, ezért arra kérte az uralkodót, hogy haladéktalanul gondoskodjon mind 

elegendő katonával, mind hadianyaggal és élelemmel ezeknek a váraknak és átkelőknek a védelméről. 

Ellenkező esetben – vélte a Fekete Bég – „ha Sárvár táján az ellenségnek transitussa [átkelése] fog lehetni, 

szabadjában fog rabolhatni Fierstenfelt [azaz Fürstenfeld] felé, mely Stíriában vagyon, ki Sárvárhoz hét vagy 

nyolc mérföldön vagyon; 215[Bécs]újhely felé, mely kilenc vagy tíz mérföldön vagyon; Bécs felé, mely 14 

mérföldön vagyon, ki tempore optimo est iter unius saltem diei [azaz amely optimális időben pusztán egy 

napnyi út].” 

Nádasdy mindezek miatt Szentgotthárdig az egész Rába vonalának védelmét szükségesnek tartotta. Ehhez 

elsősorban az átkelők és hidak őrzését kellett biztosítani, amelyeket Nádasdy külön, latin nyelvű jegyzékben 

vett számba. 810 4 Eszerint Kapuvártól Szentgotthárdig a következő helyeket tartotta a védelem szempontjából 

kiemelten fontosnak és őrséggel ellátandónak: 

– saját kapuvári várát, elsősorban az ottani Rábca-híd és a közút (via publica) védelme 

érdekében 

– mihályi kastélyát, amely szintén megfelelő lehetett egy átkelőhely biztosítására, 

noha már a folyó túlpartján, a török terület közelségében feküdt 

– Lak (a mai Répcelak) falut, ahol korábban egy híd állt, melyet éppen Nádasdy 

romboltatott le; ekkor mégis alkalmasnak vélte a védelembe való bekapcsolásra 

– az asszonyfalvai (ostffyasszonyfai) malmot, ahol igen fontos átkelő volt a Rábán, és 

amelynek védelmére mindenképpen szükség volt, különösen a pápai törökökkel szemben 

– ezen malom és Sárvár között több, meg nem nevezett kisebb révhelyet 

– magát családi székhelyét, a sárvári várat, ahol jelentős híd (is) állt 

– Ikervár (vagy miként ez időben nevezték Ökörvár) falut, ahol szintén híd és 

fontosabb út volt 

– a Kovácsi (Rábakovácsi) falu melletti átkelőt 

– a Meggyes falu mellett található Rába-átjárót, ahol emlékezete szerint 1566-ban a 

törökök egy nagy portya alkalmával átkeltek és jelentős zsákmánnyal tértek vissza 

8082 MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 12. No. 21. és ugyanez az irat, továbbá mellette Mátyás főherceg és a 

Haditanács véleményei: ÖStA KA AFA 1594/10/ad 6 b–ad 6 c. és 1594/10/6., ad 6 a., ad 6 d., 1594/10/11. A 

helytörténeti irodalom utalásszerűen néhány esetben már használta a több másolatban fennmaradt tervezetet. 

A teljesség igénye nélkül, lásd például: Ráth, 1865. 276. és egy bécsi példány alapján: Barta, 1981. 90.; 

Horváth S., 1996. 18; valamint újabban a történeti ökológiai kutatások kapcsán: Gellén, 1997. 21. Az alábbi 

idézetek a Magyar Országos Levéltárban fennmaradt példányból származnak. 

8093 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 193. fol. 357–358. 1594. október 7. 

8104 „Denominationes vadorum et pontium ab arce Kapu, quae Germanice Falbach appellatur, usque ad 

S[anctum] Gothardum penes decursum fluvii Rabae ex interiori parte fluvii.”

– Rum kastélyát, amely kiválóan alkalmas volt a Rába ottani hídjának és a közútnak a 

védelmére; illetve mellette még három-négy kisebb átjárót 

– a hídvégi (rábahídvégi) kastélyt, amelynél úgyszintén állt egy híd 

– a Szecsőd (Molnaszecsőd) melletti hidat lerombolandónak ítélte, az ottani közút 

védelmére viszont egy kisebb őrséget mégis szükségesnek tartott 

– a Hollós (Hidashollós) melletti híddal kapcsolatban ugyanezen véleményét 

tolmácsolta Nádasdy a bécsi hadvezetésnek 

– Körmend várát és városát, amelynél szintén híd állt és fontos út vezetett, ezért 

kiemelt jelentőségű hely volt 

– Tótfalut, Iváncot, Csákányt, Cseretneket (másként Csörötneket), valamint más ottani 

Rába közeli helyeket 

– végül Szentgotthárdot, ahol úgyszintén híd állt és közút vezetett. 

A Rábca- és Rába-átkelők mellett Nádasdy lehetségesnek vélte még a két folyótól keletre, azaz közvetlenül a 

törökök torkában, néhány magánföldesúri tulajdonban lévő kastély strázsaházzá való kijelölését és 

megerősítését. A Ládonyi Demeter által épített 811 5 mihályi kastély mellett a Rába felső folyásánál erre a célra 

a Wathay család vági (nagyvági) kastélyát és a győri püspökök keszői várkastélyát tartotta alkalmasnak. 

Délebbre 216haladva, Vas megyében az említett Asszonyfán található Ostffy-castellumot, majd Sitke 

kastélyát és Vasvár „pusztán álló”, de újjáépíthető domonkos kolostorát tartotta őrséggel való ellátás esetén 

ezen előretolt szerep betöltésére megfelelőnek. Zrínyi György dunántúli kerületi főkapitánnyal való hosszas 

tanácskozását követően viszont a Marcal bal partvidékén Izsákfalva (Izsákfa) és Mesteri kastélyait 

lerombolandónak ítélte, de hasonlóan került szóba Jánosháza kastélya is. 812 6 Végül a Marcal jobb 

partvidékén még a hegyen emelkedő Choron-várat, Somlót említette tervezetében Nádasdy, amelyet az ettől 

északnyugatra fekvő dömölki (celldömölki) megerősített bencés kolostorral, a vati (külsővati) Hosszútóthykastéllyal, 

813 7 valamint délre a veszprémi püspök székhelyével, Sümeg várával egészíthetünk ki. 

Nádasdy természetesen tisztában volt azzal, hogy mindezen kisebb-nagyobb várak, kastélyok és átkelők 

királyi őrséggel való felszerelése anyagi okokból még a különleges veszély miatt sem lehetséges. Ennek 

ellenére hasznosnak vélte volna azon gyakorlat követését, miszerint az elveszett végvárak őrségét, illetve a 

rájuk korábban fordított költségeket, a hátországukban fekvők védelmére rendelték, illetve ellátásukra utalták 

ki. Ennek a módszernek az alkalmazását a fentiekben már Veszprém 1552. évi elvesztése kapcsán részletesen 

bemutattuk, de megemlíthetjük azt is, amire javaslatában maga Nádasdy utalt. Nevezetesen Veszprém 

második elestét, valamint Palota elvesztését követően 1594 elején a Haditanács megparancsolta, hogy két 

végvár őrségét és zsoldját Pápára rendeljék, amely részben legalább átvette ezek szerepét. Pápa elveszte után 

a Fekete Bég szerint ezért lett volna tanácsos, hogy Rudolf király „az pápai és veszprémi füzetést rendelné 

Sárvárra, az palotait Rumba vagy Hídvégre és az több helyekre is.” Az utóbbi két kastélyba egyaránt 50 

lovast és ugyanennyi gyalogot vélt szükségesnek. 

Nádasdy Zrínyi György tanácsaival együtt megfogalmazott javaslatának azután igen fontos szerepe volt a 

magyaróvári–sárvári végek, sőt Kanizsa 1600. évi eleste után majd még a Kanizsával szembeni új védelmi 

övezet kialakításában is, amelynek során azután ehhez hasonló javaslatok születtek, sőt Batthyány Ferenc 

védelmi koncepciójának bemutatására még egy térkép is készült. 814 8 1595-ben sorra valósultak meg Nádasdy 

kívánalmai. Sárvárra a Haditanács azonnal átrendelte az alsó-ausztriai rendek által korábban Pápa és 

Veszprém őrségének fizetésére fordított összegeket, 815 9 aminek köszönhetően a Fekete Bég vára egy időre 

királyi végvárrá lépett elő. Nádasdy családi székhelyére nem pusztán a pápai és veszprémi végváriak egykori 

8115 Koppány, 1980. és Koppány, 1984. 

8126 Izsákfalva esetében ez 1595 áprilisáig biztosan nem történt meg. Tóth P., 1989.11.: No. 28. A jánosházi 

kastélyra: Kazáry, 1940.; Bilkei–Turbuly, 1989. 90.: No. 558/5. reg.; Ivicsics, 1993. 295. és legújabban 

Kozák É., 1998.; Sitkére és Vasvárra újabban: Ivicsics, 1993. 295–298. 

8137 Celldömölkre: Uo. 298.; Vatra: Koppány, 1996. 

8148 Zrínyi György, Nádasdy Ferenc és Batthyány Ferenc tervezeteit nemrég Simon Éva adta ki. Simon, 

1997. 67–72.; Batthány javaslatának térképmelléklete: Pálffy, 1999. 39–40. és VI. melléklet. 

8159 NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–14. fol. 308–309.; ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 193. fol. 32. és Uo. 

Exp. Bd. 192. fol. 476.; Pertl, 1939. 79. és „kik Pápábúl, Beszprémbűl valók, ott [ti. Sárvárott] tartatnak 

vala” – írta utóbb Wathay Ferenc, a sárvári vár egykori lovashadnagya. Nagy Laj., 1976. 146. Vö. még Pertl, 

1939. 79–80., valamint Sárvár várára és erődítményeire: Takács, 1957.; Pamer, 1964. és Sinkovics, 1978. 

341–357.

zsoldja, hanem – noha ez nem lett volna feltétlenül törvényszerű – őrségének jelentős része is átkerült. A 

lovasok között szolgált Maróthy Mihály későbbi pápai, majd veszprémi főkapitány, Nádasdy korábbi 

lovaskapitánya, 816 10 az 217egykori pápai lovashadnagy Thury Farkas, valamint Szlakovics Farkas, korábbi 

veszprémi lovas-, majd Pápa 1597. évi visszavételét követően ottani vicekapitány. A gyalogság tisztikarában 

pedig ott találjuk az 1588. évi gesztesi hőst, a rác Deli Radicsot, valamint Deli Gergely szintén egykori pápai 

vajdát is. 817 11 

Sárvárhoz hasonlóan az új védelmi övezet másik kulcsába, a Győr ellenvárává előlépő Magyaróvárra 

ugyanekkor a bécsi hadvezetés a győri és a tatai végváriak zsoldját irányította át. 818 12 Az egész védelmi 

övezet kormányzására 1595 januárjában a korábban Felső-Magyarországon, majd Győrben az osztrák 

nemesi nehézlovas-kontingens kapitányaként szolgáló Sigmund Hagert nevezték ki, 819 13 aki a korábbi 

jelentőségéhez képest rendkívül (mintegy 1300 fővel) megerősített Magyaróváron tartozott székhelyét 

tartani, és aki Nádasdynak is felettese volt. Mindez természetesen továbbra is azzal állt összefüggésben, hogy 

Sárvár királyi őrségét – amely az ottani katonaság nagyobb részét alkotta – az alsó-ausztriai rendek 

fizették. 820 14 

Az új védelmi övezet eltartásához a korábbi gyakorlatnak megfelelően az uralkodó is jelentősen hozzájárult. 

Magyaróváron a Hager és Ulrich Görtschacher vezetése alatt álló két 300 fős német zászlóaljat, valamint a 

csobánci őrség egy részét (19 lovast és 42 gyalogost) ő fizette. Hasonlóképpen néha királyi, néha osztrák 

rendi jövedelmekből tartottak fenn egy néhány száz archibusierből álló lovas haderőt, amely szintén 

Hagernek volt alárendelve, noha közvetlen kapitánya (Rittmeister) a magyarországi határvédelmi 

rendszerben később fontos feladatokat ellátó, Seifried von Kollonitsch volt. 821 15 Ennek felállítására szintén a 

török portyák elleni védekezés miatt volt igen nagy szükség, és ezáltal részben megvalósult Nádasdy Tamás 

és Sforza Pallavicini 1554. évi kérelme, akik egy hasonló mezei kontingenst tartottak volna már akkor is 

szükségesnek a sikeresebb védekezés érdekében. Ezt a kontingenst viszont hivatalosan sohasem sorolták az 

új védelmi övezet rendes végvári katonasága közé, miként az 1594 legvégén a frontvonal szomszédságába 

került Sopron városának védelmére rendelt és szintén az Udvari Kamara által fizetett 230 német lovast 

sem. 822 16 Az új védelmi övezet rendes végvári katonaságát Pápa 1597. évi visszafoglalásáig mintegy 2500 fő 

alkotta, miként arról a hivatalosan előírt létszámadatokat bemutató alábbi táblázat tájékoztat. 823 17 

81610 Maróthy életpályájára: Pálffy, 1998. 152. 

81711 Pálffy, 1997/3. 23. 

81812 NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–14. fol. 308–309. és Pertl, 1939. 79–80., ill. Stangler, 1972. passim. 

81913 Helyettese előbb Tobias Graf (1595–1597), későbbi veszprémi főkapitány, majd 1598 januárjától a 

korábbi győri lovashadnagy, Izdenczy János volt. Hagerre: Pálffy, 1998. 141–142.; Izdenczy kinevezése: 

ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 201. fol. 127. 1598. január 12. 

82014 Stangler, 1972. passim és Stangler, 1973. 176. 

82115 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 195. fol. 81. (1595. január 4.) és Uo. Reg. Bd. 201. fol. 127. 1598. 

január 6., ill. Heischmann, 1925. 242. és Stangler, 1972. 89. 

82216 SL SVL Oertel-gy. Lad. VI. et F. Fasc. III. No. 115. Mátyás főherceg rendelete Sopron városához. 

1594. december 28., Bécs. 

82317 ÖNB Cod. 10 775. fol. 17–32.

218A magyaróvári–sárvári végek előírt őrséglétszámai 1595. január 1-től 

1597 augusztusáig, Pápa várának visszafoglalásáig 

végvár főkap. ném. gyal. magy. magy. tü- egy. össze- éves zsold 

fizetése 

lov. gyal. zérsen Magyar-óvár 579 r. f. 10 600 (2 301 320 

k. zalj.) 

824 

21 16 1258 103 186 r. f. 30 k. 

18 

Sárvár – – 420 550 11 16 997 57 288 r. f. 

Keszthely – – 25 100 – – 125 5 857 r. f. 30 k. 

Csobánc – – 28 67 – – 9582519 4 687 r. f. 30 k. 

Szigliget – – 9 25 – – 3482620 1 740 r. f. 

összesen 579 r. f. 10 600 783 1.062 32 32 2509 172 759 r. f. 

k. 

30 k. 

A táblázatban alkalmazott rövidítések: főkap. = főkapitány, ném. = német, 

gyal. = gyalogos, magy. = magyar, lov. = lovas, egy. = egyéb személy, 

zalj. = zászlóalj, r. f. = rajnai (rénes forint), k. = krajcár 

A Nádasdy által számba vett Rába- és Rábca-parti őrhelyekre és az említett kastélyokba ezekből az 

őrségekből csak igen kis részben futotta. Sárvár közvetlen környékére ugyan lehetőség volt az igen 

tekintélyes, közel 1000 fős királyi őrségből, illetve akár Nádasdy magánföldesúri katonaságából – miként 

korábban a győri őrhelyek esetében – váltott tizedeket rendelni, a távolabbi strázsaházakba ebből már nem 

jutott. Eddigi ismereteink szerint ez utóbbiakba – Rumot és Hídvéget kivéve, ahol 1596 nyarán már 

szolgáltak uralkodói fizetésű gyalogok 827 21 – 1598-ig nem került királyi fizetésű végvári katonaság. Kanizsa 

eleste után viszont 1601-től egy ideig majd e két kastély mellett Szecsődön, Hollóson, Csákányban és 

Csörötneken is állomásoztak királyi csapatok. Mindez 219azonban már nem a Győrrel szembeni 

magyaróvári–sárvári, hanem a Kanizsa ellen vetett védelmi övezet kialakulásával állt összefüggésben. 828 22 

1595 és 1598 között a fontosabb átkelők mentén fekvő őrhelyek és kastélyok őrségéről a hátország 

lakosságának kellett gondoskodnia. Ez azt jelentette, hogy a korábban kevésbé terhelt északnyugatmagyarországi 

országrészre a frontvonal közvetlen közelbe húzódásával ezentúl jó néhány esztendőn át 

óriási terhek nehezedtek. Míg a vármegyék a hosszú békeidőszakban megtehették, hogy az országgyűlési 

törvénycikkekben számukra előírt katonaságot (continuus miles) csak ímmel-ámmal állították ki, ezentúl 

saját közvetlen létérdekük miatt erre már nem volt lehetőségük. Azaz Sopron, Vas és Zala vármegyék, 

valamint a jelentősebb birtokosok és az érintet területek lakosságának tehervállalása a határvédelem 

biztosításában igen megnövekedett, hiszen a Nádasdy által felsorolt őrhelyeket nekik kellett ezentúl 

katonasággal ellátniuk. 

Győr 1598. évi visszafoglalásáig, sőt Kanizsa eleste után még egészen a hosszú török háború végéig a Rába- 

és Marcal menti őrhelyeken és kastélyokban valóban elsősorban Vas vármegye és a környék birtokosai 

tartottak saját költségükön katonákat. A vármegye általában hídvégi és rumi kastélyban, valamint az említett 

asszonyfalvai malomnál állomásoztatott jelentősebb őrséget, de tudunk arról is, hogy olykor Hollóson és 

Kovácsi faluban is szolgáltak alkalmilag vármegyei gyalogok. Mindemellett pedig még új őrhelyeket is 

emeltek a Rába partján a vármegye költségén, a kastélyok egy részét (például Kesző, Sitke stb.) a jobbágyok 

82418 A 320 magyar gyalogos között vették számba a három naszádon szolgáló, kereken 100 naszádost is. A 

maradék 220 gyalogos közül négyszer ötven egy-egy vajda alatt teljesített szolgálatot, míg 20 gyalogos a 

főkapitány és helyettese úgynevezett szabad tizedeire (freie Rotte) oszlott. 

82519 A 28 lovasból 9, a 67 gyalogosból pedig 25 főt az alsó-ausztriai rendek fizettek (évi 1740 r. f.), míg a 

maradék 19 lovast és 42 gyalogost az uralkodó tartotta el (évi 2947 r. f. 30 k.). Gyulaffy György csobánci 

kapitánynak Mátyás főherceg egy 1594. november 30-án kiadott királyi rendelet értelmében hagyta jóvá az 

említett 28 lovasból és 67 gyalogosból álló őrséglétszámot. Christoph Meurich (Meirich) egykori 

mustramester szerint az uralkodó 1597-ig egyszer sem fizette ki a Gyulaffy által teljes létszámban tartott 

katonaság zsoldját, noha a kapitány több alkalommal sürgette a neki alárendelt végváriak fizetését. Lásd 

például 1597. június 17.: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 198. fol. 517. és fol. 737. 

82620 Szigliget várába Lengyel István kapitánynak Győr eleste után ugyan a csobánci őrséghez hasonlóan 

28 lovas és 67 gyalogos tartását hagyták jóvá, mivel azonban nem fogadta fel az előírt létszámot, ezért 

pusztán 9 lovasra és 25 gyalogosra kapott az alsó-ausztriai rendek segélyéből fizetést. 

82721 Tóth P., 1989. 75.: No. 206. 1596. augusztus 22. 

82822 Simon, 1997. 80–81.

ingyenmunkájával igyekeztek újjáépíteni, a birtokosokat pedig kötelezték a gázlók és az erdők 

bevágatására. 829 23 Sőt 1597-től a hídvégi kapitány felügyelete alatt Vasvár helyreállított kolostorába is 

vármegyei őrség került, amelynek katonái zsoldjuk elmaradása esetén ugyanúgy nem kímélték a környék 

lakosságát, mint a szintén gyakran nélkülöző sárvári királyi végváriak. 830 24 Külsővat kastélyában 

ugyanakkor az ottani birtokosok tartottak a Marcal-parti őrhely ellenőrzésére katonákat, Sümegen pedig 

szintén saját jövedelmeiből a veszprémi püspök fizetett mintegy 70 fős őrséget. Végül a Rába felső 

folyásánál Kesző várának védelméről a győri püspök igyekezett gondoskodni (noha hadianyaggal a 

Haditanács látta el), Vágot a Wathay Ferenc katonáinak kellett védelmeznie – bár ennek elmaradása miatt 

olykor Sárvárról is küldtek erősítésként néhány gyalogot –, míg Kapuvárról Nádasdy Ferenc (1597-ben 12 

gyalogossal) és részben Sopron vármegye gondoskodott. 831 25 A mihályi várkastélyba is feltételezhetően az 

utóbbi vármegyének kellett saját költségén katonaságot tartania. 

Óvár környékén az igen jelentős őrség és Kollonitsch mezei katonasága mellett a védelmet szintén több 

újonnan emelt őrházzal kívánta a bécsi hadvezetés még hatékonyabbá 220tenni, amelyből néhányat valóban 

fel is húztak. 832 26 Hagert feladatai és az új védelmi övezet megfelelő ellátásában és irányításában azonban 

igen nehezítette, hogy a királyi seregek, minden esztendőben a vár környékén gyülekeztek, így szinte teljesen 

kirabolták és felélték a környék tartalékait. Mivel az időközben zajló nagy háború óriási költségeket 

emésztett fel, a zsold is állandóan akadozott. Bár Óvárt igyekeztek az osztrák rendek évente 10 000 rajnai 

forintos külön segélyeiből 1596–1597-ben egyre komolyabban megerődíteni, a várban pedig egy 

hadszertárat is kialakítottak, sőt még egy postaállomást is létrehoztak, 833 27 a Mosoni-Duna-parti erődítmény 

sohasem tudta ténylegesen átvenni Győr egykori irányító és ellátó szerepét. A védelmi övezet ezért egyes 

időszakokban a zsoldfizetés és az élelem-ellátás terén néha szinte már teljesen megbénult. Nem véletlen, 

hogy nehéz életfeltételeinek javítására a Sárvár környéki parasztság 1596-ban még attól sem riadt vissza, 

hogy a győri és pápai törökökkel csempészkedjen. 834 28 

Pápa 1597. augusztus 20-án történt visszafoglalása némileg enyhített a helyzeten, hiszen jelentősen 

tehermentesítette Sárvárt és a Rábaköz vidékét, a győri törökök helyzetét pedig még szorultabbá tette. A 

korábbi gyakorlatnak megfelelően Nádasdy várának királyi őrségét azután tüstént visszarendelték Pápára, 835 

29 amelynek élére első ízben egy alsó-ausztriai nemest, Georg Andreas von Hofkirchent nevezte ki az 

uralkodó, de betegsége miatt ténylegesen helyettese, Maróthy Mihály kormányozta a visszafoglalt várat. 836 30 

Sárváron ettől az időtől már csak Nádasdy magánföldesúri katonasága maradt, amelyet 1598 júliusától, 

Zrínyi György halálát követően a dunántúli főkapitánnyá kinevezett Fekete Bég 837 31 kerületi generális 

82923 Hídvégre, Rumra és Hollósra: Tóth P., 1989. 20–21.: No. 50. (1595), 98–99.: No. 281–282. (1597); 

Kovácsira: Uo. 71.: No. 195. (1596); Kesző és Sitke építésére: Uo. 90.: No. 260. (1597); ill. az újonnan 

épített őrhelyekre és az erdők bevágására: Uo. 45.: No. 120–121. (1595) és 53–54.: No. 146. (1596) stb. A 

Rumy család rumi kastélyára lásd még újabban: Horváth S., 1996. 18–19. 

83024 Fehér, 1942. 59–60. (1597) és Tóth P., 1989. 44.: No. 115–116. (1595), 90–91.: No. 261., 101–102.: 

No. 289., 107.: No. 309. (1597) 

83125 Vatra: Tóth P., 1989. 187.: No. 556. (1599) és Koppány, 1996. 170.; Sümegre: Hőgyész, 1989. 60–69.; 

Keszőre: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 192. fol. 186. (1594. október 16.); Vágra: Nagy Laj., 1976. 145. és 

és ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 197. fol. 270. (1596. december 3.) és Uo. fol. 274. 1596. december 6.; 

végül Kapuvárra: Faragó, 1962. 88–89. és Sopron vármegye ottani katonaságára: Tóth P., 1989. 71.: No. 194. 

(1596); Mihályira: Koppány, 1980. és Koppány, 1984.; Az említette kastélyokra lásd még, igen hasznos 

adatokkal: Dénes, 1991.; Ivicsics, 1993. és Koppány, 1997/1. 

83226 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 194. fol. 126. 1595. július 14. és Pálffy, 1997/3. 141.: No. 24. 

83327 Az osztrák rendek építési segélyeire: Stangler, 1972. 79., ill. Kaspar Prunner óvári építési írnokra: 

ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 196. fol. 165. 1596. június 10.; A hadszertárra és Georg Unger óvári 

hadszertárnokra, valamint hat tüzérére: Uo. Reg. Bd. 197. fol. 98. 1596. november 8. és NÖLA SA Ständ. 

Akt. A–VII–23. fol. 125–126.; A postaállomásra: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 194. fol. 130. 1595. 

november 21–22. 

83428 Tóth P., 1989. 53.: No. 144–145. (1596) és ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 197. fol. 93. 1596. 

augusztus 17. 

83529 „Altenburg- und Papper Kriegsstatt aufs Pferdt fünff gulden und ainem Trabanten 3 f. 7 ß. 2 J 

gerechnet.” NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–4. fol. 73–74. és ugyanennek egy másolata: Uo. A–VII–27. fol. 

113–114., ill. Pertl, 1939. 94. 

83630 Pálffy, 1997/3. 76. és 172.: No. 38. 

83731 MOL P 1313 Batthyány cs. lt. Memor. No. 660. (1598. július 22.); Bilkei–Turbuly, 1989. 99.: No. 610.

hadereje egészített még ki. Erre az időre azonban a győri főkapitányság már teljesen újjászületett, hiszen 

1598. március 29-én az erődvárost, majd azt követően a generalátus minden végvárát visszafoglalták az 

Adolf von Schwarzenberg és Pálffy Miklós vezette királyi csapatok. 

2214. A császárváros fellélegzik: Győr visszavétele 1598-ban 

Noha a legendák szerint Mahmud győri beglerbég egy alkalommal úgy nyilatkozott, Győr vára csak akkor 

lesz újra a keresztényeké, ha a Dunai- vagy Vízi-kapu tornyán megszólal az általa felállított „vaskakas”, 838 1 

kereken három és fél esztendővel a végvár eleste után a császárváros kapuja ismét a Habsburg hadvezetés 

birtokában volt. 1598. március 29-ének hajnalán azonban nem a „vaskakas” hangja, hanem egy a Fehérvárikapura 

erősített óriási petárda robaja rázta meg az erődváros és a környék nyugalmát. 839 2 A török történetíró, 

Pecsevi kissé túlzó állítása szerint a jelentős részben meglehetősen illuminált állapotban lévő oszmán 

helyőrség 840 3 ugyan az utcai harcokban szinte a végsőkig ellenállt, néhány óra leforgása alatt az Adolf von 

Schwarzenberg és Pálffy Miklós vezette, soknemzetiségű királyi sereg mégis teljességgel a végvár birtokába 

jutott. 

Az erődváros visszafoglalásában az egyre inkább állóháborúvá húzódó hadakozás miatt ugyan sokan még a 

bécsi hadvezetésben sem hittek, a Németalföldet megjárt, tapasztalt katona és ez időben egyúttal a bécsi 

helyőrség parancsnoka, 841 4 Schwarzenberg báró 1598 elején mégis reményt táplált egy Győr elleni 

meglepetésszerűen akcióba. Optimizmusát fokozta, hogy erdődi Pálffy Miklósban, a császári udvarban 

nevelkedett komáromi (1584–1589), majd érsekújvári (1589–1600), ez időben pedig egyúttal esztergomi 

főkapitányban (1595–1600) 842 5 a rajtaütés végrehajtásához a legmegfelelőbb partnerre és segítőtársra talált. 

Egyrészt Pálffynak Győr visszavétele – már csak tisztségei miatt is – alapvető érdeke volt, másrészt neki már 

volt tapasztalata egy ilyen vállalkozás lebonyolításában. 1597 májusában ugyanis elévülhetetlen érdemeket 

szerzett Tata megrohanásában és petárda segítségével történő elfoglalásában, mely esemény ekként a győri 

vállalkozás főpróba volt. 

Az idegen és magyar főtisztek a Duna- és Rába-parti katonai erőviszonyok, valamint a győri török őrség 

szorult helyzetének ismeretében 1598 január közepén kértek engedélyt a Haditanácstól az egykori 

főkapitányi székhely elleni váratlan támadás végrehajtására. Az akciót előre részletesen kidolgozott terv 843 6 

szerint hajtották végre, amelyben pontosan előírták, mikor melyik kontingensnek kell majd bevonulnia a 

felrobbantott Fehérvári-kapun át a várba. A félelmetes robajt keltő és óriási rést ütő petárdát 1598 

februárjában a bécsi hadszertárban Jerôme la Marche francia hadmérnök tervei alapján és Hans Albrecht 

Freiherr von Sprinzenstein együttműködésével készítették el. 844 7 Az akció végül március 27-én indult, midőn 

Komáromból mintegy 5200 főnyi vallon, francia, spanyol, 222német, magyar gyalogos és lovas csapat kelt 

útnak Győr irányába. A rajtaütést a 28-áról 29-ére virradó éjszaka az előzetes terveknek szinte tökéletesen 

megfelelően sikerült megvalósítani. A petárdával berobbantott Fehérvári-kapun először a kor legjobb 

zsoldosainak tartott vallonok özönlöttek be, akiket azután a különféle nemzetiségű gyalogság, majd utóbb, 

mikor a városban már komoly utcai harcokká vált a küzdelem, utánpótlásként Pálffy Miklós huszársága 

követett. A reggel nyolc óráig tartó véres csatározás végül meghozta a várva várt eredményt: Győr három és 

fél esztendő után csekély létszámú sereg bevetésével, kevés véráldozattal (körülbelül 400-500 halott és 600- 

700 sebesült) és a petárda sikeres bevetésének köszönhetően felszabadult az oszmán uralom alól. 845 8 

(1598. július 22.) és Nagy Lá., 1987. 204. 

8381 Uzsoki, 1961. 

8392 A petárdára és jelentőségére Győr visszavételében: Kalmár, 1961. 

8403 Karácson, 1905. 36. 


8425 Pálffy életpályájára és tisztségeire: ÖStA HHStA Archiv Pálffy, elsősorban Arm. I. Lad. I. Fasc. I. 

Pálffy Miklós hivatali iratai, kinevezései, utasításai.; Jedlicska, 1897. passim; Jedlicska, 1910. 489–491.; 

valamint újabban Ötvös, 1989. és Szabó P., 1998. 

8436 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 133. Konv. A. fol. 96–97. A terv a vár visszavételét követően 

nyomtatásban is napvilágot látott. Ennek kiadása: Kaltenbaeck, o. J. 77–88.: No. IX. 

8447 Wolf Eglauer bécsi hadszertárnok „solle auf Angebung deß Ingegniers la Marche, alßbaldt zehen 

Petarden gießen lassen, und in aller Still herab befürdern.” ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 201. fol. 193. 

1598. február 23. Sprinzensteinre: Mohl An., 1913. 50.; Kalmár, 1961. 82. és Pálffy–Perger, 1998. 248. 

8458 Győr visszavételére (időrendben): Kozics, 1891. 695–702.; Mohl An., 1913. 49–64.; Lengyel, 1959. 

214–221. és újabban Veress D. Cs., 1993. 89–96. Vö. még néhány érdekesebb forrásközlés: Thallóczy, 1878.; 

Jedlicska, 1897. passim; Barcza, 1932. és főként a Fugger-Zeitungok alapján több igen érdekes jelentés stb.:

Amilyen nagy traumát okozott Győr eleste 1594-ben Európa-szerte, oly nagy megkönnyebbülést jelentett 

legfőképpen a császárváros, Alsó-Ausztria, a Német Birodalom és nem utolsósorban az Északnyugat- 

Dunántúl lakóinak. Ráadásul az erődváros visszafoglalását követően ugyanaz a folyamat játszódott le – csak 

most ellentétes előjellel –, amely 1594-ben végbement. Az egykori főkapitányi központ visszafoglalása 

hamarosan meghozta a végvidék többi várának felszabadulását is, hiszen a törökök Győr elfoglalásának 

hírére tüstént üresen hagyták Szentmárton várát, 846 9 majd augusztus elején Tata és Palota Schwarzenberg 

csapatai által történt visszafoglalására a végvidék többi erősségét, Veszprémet, Vázsonyt, Cseszneket, 

Tihanyt, sőt még Gesztest és Csókakőt is elhagyták. 847 10 Ezzel az 1593 előtti hadihelyzet és frontvonal állt 

helyre, amely lehetőséget teremtett a győri főkapitányság újjászervezésére. 

A generalátus újjáélesztése a már jól ismert és a 16. század folyamán többször alkalmazott módszerek 

ellenére a nagy háborúskodás közepette igen nehéz feladat volt. Az óvári őrséget – Hagerrel együtt – persze 

azonnal visszarendelte a Haditanács Győrbe, de ideiglenesen érkezett még katonai erősítés az erre az időre 

már jól „berendezkedett” Pápáról és jelentősebb német gyalogság Ausztriából is. 848 11 A csapatokkal történő 

biztosítást követően kiküldött bizottságok segítségével megkezdődött az erődváros építkezéseinek, 

hadianyag- és élelem-felszerelésének felmérése, majd az elkészült inventáriumok és a hiányokról szóló 

beszámolók alapján a helyreállítási tervezetek elkészítése, az erődítések gyors karbantartása és a készletek 

pótlása. 849 12 Az ehhez, valamint a visszafoglalt végvárakban ugyanezen felmérések, javítások és 

utánpótlások elvégzéséhez szükséges pénzösszegek előteremtése azonban a hosszú háború miatt amúgy is 

kimerült kincstár és az alsó-ausztriai rendek számára rendkívül nagy problémákat jelentett. A hiányzó 

jövedelmek legalább egy részének biztosítása érdekében ezért azonnal rendelkezés történt a győri 

223harmincad helyreállításáról is. 850 13 A katonai hatalom berendezkedését követően pedig – a Sopronban 

tartózkodó káptalan és a magyar rendek sürgetésére – már 1598 júliusában tárgyalások kezdődtek a földesúr 

és a polgárság visszatelepítéséről. A városi önkormányzat végül 1600 közepére éledt teljesen újjá, ami azután 

ismét lehetségessé tette Győr korábbi gazdasági–kereskedelmi pozícióinak helyreállítását. 851 14 

Miután a bécsi hadvezetés 1598 tavaszán ideiglenesen Hagerre bízta a erődváros kormányzását, megkezdte a 

tárgyalásokat az új főkapitány kinevezéséről. Rudolf királynak ugyan két alsó-ausztriai nemest (Wenzel 

Maraxit [Morakhsy] és Bernhard Leo Gallt 852 15), sőt a stájer Ruprecht von Eggenberget, továbbá még a 

tizenötéves háború egyik hadvezérét, Hermann Christoph von Ruswormot is javasolták, az uralkodó hosszas 

egyeztetéseket követően augusztusban végül magát Schwarzenberget nevezte ki a győri végvidék 

generálisává. A császár döntésében természetesen jelentős szerepet játszott, hogy a birodalomból származó 

főtisztet győri hőstettéért ezzel is kárpótolni szerették volna. 853 16 A kinevezés következtében első ízben nem 

alsó-ausztriai generális került Győr és a visszafoglalt várak alkotta főkapitányság élére. Az osztrák rendeket 

pusztán az „kárpótolhatta”, hogy 1600 áprilisáig Hager is viselte mind magyaróvári, mind győri főkapitányi 

tisztét, a gyakorta távollévő Schwarzenberg feladatait pedig ténylegesen ő látta el. Az esztendő februárjában 

mégis már maguk a rendek kérték az egyik főkapitány elbocsátását, hiszen ezáltal rájuk már több mint egy 

Kaltenbaeck, o. J. A téma 1934-ben készült bibliográfiája: Mohl Ad., 1934. 

8469 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 200. fol. 540. Adolf von Schwarzenberg jelentése arról, hogy 

Szentmártont a törökök üresen hagyták. 1598. április 3., Győr. 

84710 Schels, 1829. 189–195.; Veress D. Cs., 1983. 147.; Hungler, 1986. 87. és Lévai, 1993. Emellett 

májusban Schwarzenberg még Székesfehérvár rajtaütésszerű elfoglalásával is megpróbálkozott, ez az akció 

viszont nem járt sikerrel. Schels, 1829. 314–316. és Veress D. Cs.–Siklósi, 1990. 118. 

84811 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 201. fol. 130. 1598. április 1. és Uo. Exp. Bd. 200. fol. 163. 1598. 

május 10. 

84912 Minderre lásd a Haditanács fennmaradt mutató könyveinek bejegyzéseit: Uo. Exp. Bd. 200. és Reg. 

Bd. 201. fol. passim, valamint ÖStA KA AFA 1598/3–1598/13. passim. 

85013 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 201. fol. 134. és fol. 136. 1598. augusztus 6. és november 12. 

85114 Schwarzenberg „soll mit Guettachten berichten, wie das Capittl unnd die Burgerschafft zu Raab wider 

aufzurichten.” Uo. Reg. Bd. 201. fol. 133. 1598. július 19.; A városi önkormányzat újjáéledésére: Gecsényi, 

1986. 102–103. 

85215 Mindkettőjük aktívan részt vett – főleg osztrák rendek által fizetett csapatok élén – a tizenötéves 

háborúban. Az előbbi általában lovasok, az utóbbi pedig gyalogosok élén szolgált. (Stangler, 1972. 20–21. és 

86–89.) A győri főkapitányságra nevük már 1587-ben, Andreas Teufel második lemondásakor is felmerült. 

NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–25. fol. 6–8. 

85316 Az adatokat lásd az archontológiában, valamint ÖStA KA AFA 1594/13/2.

esztendeje két főtiszti fizetés nehezedett. 854 17 A Haditanács azután természetesen a távozását amúgy is 

sürgető Hagert mentette fel posztjáról, ekként a győri végvidék főkapitánya 1600 tavaszától már egyedül 

Adolf von Schwarzenberg volt. 

Miközben Hager, Schwarzenberg és a bécsi hadvezetés a nagy nehézségek közepette megkezdte a 

főkapitányság újjászervezését, Győr felszabadítását Európa-szerte óriási fellélegzés és ünneplés követte. 

Bécsben, Prágában, a birodalmi városokban, Rómában és Velencében, de még a távoli Madridban is hálaadó 

istentiszteletekkel, körmenetekkel és valóságos örömünnepek tartásával köszöntötték a kereszténység egyik 

legfőbb védőgátjának visszavételét. 855 18 Hasonló visszhangja majd csak majd egy évszázad múlva Buda 

1686. és Belgrád 1688. évi visszafoglalásának volt. Az ünnepségek mellett Európa-szerte képes 

tudósításokkal szolgáló röplapok százai, versek és hősi énekek tucatjai, valamint különféle emlékérmék 

adták hírül a csodába illő, váratlan, de bravúros katonai teljesítményt. Március 29. pedig igen hosszú időre 

emlék- és ünnepnap maradt a győri katonaság és polgárság számára. A 17. században például az egyébként 

gyakorta komoly vitákban összeütköző három nemzetbéli (magyar, német és rác) katonák, polgárok és 

nemesek, 224valamint a főkapitány, a püspök–főispán és a kanonokok együtt emlékeztek az 1598. évi nagy 

eseményre. A püspökök az ünnep emlékére körmenetet tartottak, a tüzérek pedig az erődítmény bástyáin erre 

a célra felállított tizenkét ágyúból díszlövésekkel adták hírül, 856 19 1598 tavaszán európai jelentőségű 

esemény színhelye volt Győr vára. 

A győri őrség és polgárság mellett a végvidék ellátásban oly fontos szerepet játszó osztrák rendek is 

igyekeztek méltó emléket állítani az életükben igen nagy pozitív változást hozó eseménynek. Alsó-Ausztria 

helytartója, Ruprecht von Stozing báró ezért 1598. április 25-én Rudolf császár parancsára rendeletben írta 

elő, hogy tartománya minden községében a korábban kidőlt vagy rossz állapotban lévő útszéli kereszteket 

két hónap alatt újítsák fel, majd azokon jól olvasható felirat rávésésével adjanak hálát az Úristennek Győr 

visszafoglalásáért. 857 20 A mind a mai napig számos helyen fennmaradt „győri keresztek” (Raaberkreuze) 

mellett a rendek Pálffy Miklósnak igen díszes aranyserleget, II. Rudolf császár pedig Schwarzenberg grófnak 

100 000 aranyat, valamint egy morvaországi mezővárost adományozott, sőt 1599 nyarán még birodalmi 

grófjainak sorába (Reichsgrafenstand) is felvette. 858 21 A császár, valamint Alsó-Ausztria előkelőinek 

bőkezűsége és hálája, valamint Bécs örömujjongása teljességgel érthető volt, hiszen – miként a prágai pápai 

nuncius 1598. április 6-án jelentette Rómába – „Győr visszavétele folytán Ausztria immár biztonságban van 

és mindezek a tartományok megszabadultak az őket eddig fogva tartó félelemtől.” 859 22 A pápai követ szavai 

a lehető legtalálóbban fejezték ki a kedvezővé vált hadihelyzetet, hiszen a győri főkapitányság ezt követően 

egészen a törökök Magyarországról történt kiveréséig szilárd védőpajzsul szolgált a Habsburg Birodalom 

keleti tartományai és a bécsi császárváros számára. 

225VIII. Zárszó 

Kötetünk írásakor ugyan a terjedelem terén nem volt megkötve kezünk, Győr 1598. évi visszavétele éppen 

ott parancsol megálljt munkákban, ahol a főkapitányság történetében egy új korszak kezdetének első jeleit 

ismerhetjük fel. Bár a végvidék újjászületésének esztendeje az egész magyarországi határvédelmi rendszer 

fejlődésében nem tekinthető fordulópontnak – annak az 1606. esztendőt kell tartanunk –, Adolf von 

Schwarzenberg főkapitányi kinevezése már mégis jelezte, új korszak köszöntött be a Balaton és a Duna 

közötti védelmi zóna történetében. A győri generalátus fejlődésének második nagy fejezetében, az 1598-tól a 

18. század legelejéig tartó hosszú évszázadban, ugyan a bemutatott hatásköri küzdelmekben, a finanszírozási 

rendszerben és a végvidék működtetését biztosító, már kiformálódott módszerekben még hosszú ideig nem 

következtek be alapvető változások, a császárvárost oltalmazó védőövezet 17. századi fejlődése mégis 

számos tekintetben eltért a korábbiaktól. Ezt a korszakot majd bemutató második kötetünk elöljárójaként 

megemlíthetjük, mindez elsősorban mégsem a magyarországi határvédelem belső fejlődésével, hanem a 

Habsburg Birodalom hadvezetésének új keleti politikájával, illetve a Haditanácsnak éppen a tizenötéves 

85417 NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–20. fol. 4–5. és fol. 6–7. 1600. február 14. előtt és február 16., Bécs. 

85518 Kaltenbaeck, o. J. passim; Mohl An., 1913. 65–77.; Vocelka, 1981. 279–299.; Braudel, 1996. 1273.: 

76. jegyz.; valamint legújabban Bocatius, 1998. 

85619 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 294. fol. 171–172. 1646. április. Vö. még: Mohl An., 1913. 78–86. 

85720 Berger, 1885.; Mohl An., 1913. 75–77.; Vocelka, 1981. 296–299. és Galavics, 1986. 57. 

85821 Schwarzenberg és Pálffy megjutalmazására: Jedlicska, 1897.; Mohl An., 1913. 69–70.; Lengyel, 1983. 

30–32.; Galavics, 1986. 57. és Záloha, 1998. 

85922 Mohl An., 1913. 65.

háborúnak köszönhetően bekövetkezett jelentős átalakulásával állt összefüggésben. 

Mindezen markáns változások ellenére a törökkor végéig a győri főkapitányság megmaradt a Habsburg 

Birodalom keleti határvédelme legfontosabb övezetének. A császárváros elővédjének és Alsó-Ausztria 

ütközőzónájának a szerepét azonban az oszmánok kiűzéséig elsősorban annak köszönhetően tölthette be, 

hogy – miként bemutattuk – a bécsi hadvezetésnek 1556-ra sikerült létrehoznia a generalátust, majd 

kialakítania azokat az alapvető ellátási és szervezési módszereket, amelyek a védőzóna működtetését 

biztosítani tudták. Ennek a hosszú fejlődési folyamatnak az első állomása az 1530-as években – a 

magyarországi királyi főhadparancsnokok, illetve Győr környékén Bakith Pál könnyűlovasainak segítségével 

– annak a területnek I. Ferdinánd számára történő biztosítása volt, amely azután alkalmas lehetett egy 

ütközőzóna kiépítésére. Ebben az időszakban az osztrák tartományok határain kívülre, azaz a magyar 

hadszíntérre vezetett hadjáratok során még egy fontos folyamat is kezdetét vette. Nevezetesen: Ferdinánd 

király hadvezetése megkezdte a magyarországi hadügy központi irányításának átvételét a két király 

küzdelmében sodródó magyar rendektől, illetve – nádor nem lévén – legfőbb vezetőjüktől a helytartótól. 

Mindeközben megkezdődött a későbbi Udvari Haditanács első kezdeményeinek a kialakulása is. A magyar 

történetírás által ez ideig gyakran Ferdinánd király „semmittevésének” minősített harmincas években tehát 

már születtek fontosabb eredmények, sőt alapvető változások vették kezdetüket. S ne feledjük, Szülejmán 

szultán birodalma éppen ebben az időben ért el csúcsára, miközben Magyarország Habsburg királya ekkor 

még nem volt a Német–Római Birodalom császára. 

A középkori magyar főváros 1541., majd Esztergom és Székesfehérvár 1543. évi eleste a főkapitányság 

kialakulásának folyamatát óriási lökéssel lendítette tovább. Ezen sokkhatások és a törökök magyarországi 

berendezkedése után az ütközőzóna létrejöttében az első mérföldkövet az 1546. esztendő jelentette. Ettől 

kezdve az alsó-ausztriai rendek évente megszavazott és az 1550-es évekig egyre növekvő, majd azután 

állandósuló pénzsegélyekkel kapcsolódtak be a Balatontól északra fekvő várak fizetésébe. Az ütközőzóna 

területének királyi hadjáratokkal történt biztosítását követően tehát második fázisban 226megkezdődött 

magának a végvárakra épülő védelmi övezetnek a megszervezése, elsősorban a rendek által tartott őrségek 

segítségével. Az igen jelentős éves segélyek (általában 138 000 rajnai forint) az egyre fogyatkozó területű 

Magyarország jövedelmeinek mintegy 20 %-ára rúgtak, ami páratlanul jelentős támogatás volt még akkor is, 

ha jól tudjuk, az előírt pénzösszegek – a magyar hadiadóhoz hasonlóan – sohasem érkeztek meg 

rendszeresen a győri végekre. A tekintélyes támogatásnak köszönhetően emleget(het)ték gyakorta a 16. 

században a Balaton és Duna közötti határövezetet „osztrák végekként” (österreichische Grenze). Mivel a 

törökök a Habsburg-főváros elleni terveik miatt ezen a területen állomásoztatták mindig a legjelentősebb 

katonaságot, az idegen segítség, valamint a királyi főhadparancsnokok és főhadimarsallok (elsősorban Niklas 

Graf zu Salm, Reinprecht von Ebersdorf, Erasm Teufel, Ehrenreich von Königsberg és Sforza Pallavicini 

őrgróf) szervezőmunkája nélkül Magyarország önerejéből nem tudta volna elkerülni a török megszállást. 

A győri főkapitányság és egyúttal a határvédelmet irányító központi hadügy-igazgatási szerv, az Udvari 

Haditanács végül egyaránt 1556-ban jöttek létre már valóban többé-kevésbé megszilárdult szervezeti keretek 

között. Ezt követően az 1552. és az 1566. évi háborúk eseményei miatt ugyan még szükség volt jelentős 

átszervezésekre, ezek azonban hozzásegítették az első két főkapitány, Adam Gallt és Eck Graf zu Salmot, 

hogy a Pallavicini által megkezdett úton és az általa kialakított módszerek tökéletesítésével egyre 

egységesebbé formálják a generalátus képét és működését. Utódaiknak azután a végvidék irányításakor már 

ezeken az alapokon kellett az 1568. évi drinápolyi békével beköszöntő „nyugalmasabb” időszakban 

továbbhaladniuk. 1546 és 1556. után azután már csak 1576–1577 és 1594, illetve 1598 jelentettek újabb 

fontos állomásokat a védelmi övezet történetében. A főkapitányság megszületése után két évtizeddel ugyanis 

– az egész határvédelmi rendszerhez hasonlóan – a győri végek korszerűsítésére is mindenképpen szükség 

volt. Az 1577. évi nagy bécsi haditanácskozáson megfogalmazott reformok viszont teljességgel nem 

valósultak meg, hiszen a hosszú békeidőszak egyáltalán nem kedvezett a határvédelem korszerűsítésének. 

Ehhez újabb sok száz ezer forintra lett volna szükség. Győr 1594. évi elestében elsősorban mégsem a 

végvidék leromlott viszonyai, hanem a Mátyás főherceg vezette felmentő sereg baklövései játszották a 

legjelentősebb szerepet. Önmagában az egész kereszténység védőbástyának szerepét egyetlen végvár sem 

láthatta el, ráadásul nem Magyarország első, már modernnek nevezhető és óriási hadigépezeteket 

megmozgató háborújában. 

A túlnyomórészt idegenből fizetett, és onnan hadianyaggal ellátott, sőt a részben még élelmiszerrel is 

külföldről kisegített győri főkapitányság a legmarkánsabb példája lett annak, hogy ezeket a segélyeket 

védelmük érdekében az osztrák és birodalmi rendek korántsem adták ingyen. Az idegen segítségnek óriási 

ára volt: eleinte csak beleszólás, később pedig már csaknem kizárólagos ellenőrzés és irányítás a 

császárváros számára legfontosabb védőzónában – miként ez a hadügy és határvédelem központi irányítása 

terén is történt. Noha mindez alapvetően sértette a magyar rendek érdekeit, nem feledkezhetünk meg arról,

hogy Mohácsot megelőzően szinte ugyanilyen módszerekkel – bár a hadügy fejlettségének megfelelően még 

jóval kezdetlegesebb formában és más politikai viszonyok között – használta hosszú ideig sikerrel a magyar 

hadvezetés az ország ütközőzónáiként a délszláv államokat. A hódítással szemben fellépő önvédelmi reflexek 

tehát legalapvetőbb mechanizmusaikban szinte semmit sem változtak és ez független volt, sőt maradt 

egyébként a későbbi évszázadokban is attól, hogy magyar, Habsburg, francia, angol vagy akar orosz 

hadvezetésről volt-e szó. 

227A rendeknek a hadügyi pozíciókhoz való ragaszkodása az általuk is állandóan szorgalmazott segélyek 

ellenére az önvédelmihez hasonlóan szintén automatikus és teljességgel elfogadható reflex volt. Már a 

Mohács utáni másfél évtizedben is meglehetősen szkizofrén helyzetbe kerültek, amely azután Buda elestét 

követően csak tovább fokozódott. Miközben belátták, hogy országuk megmaradása nem lehetséges Habsburg 

uralkodójuk idegen tartományainak pénz és hadisegélyei nélkül, nehezen tudták elviselni, hogy saját 

országuk kellős közepén, új fővárosuk, Pozsony szinte közvetlen szomszédságában egy olyan főkapitányság 

jön létre, amelynek kormányzásába egyre kevesebb a beleszólásuk. Miután a Mohács előtti egységes 

határvédelmi struktúra a külföldi segélyeknek, valamint a bécsi és a magyar hadvezetés érdekeinek 

köszönhetően megbomlott, törekvéseiket a Balaton és a Duna közötti végeken nem koronázhatta siker. A 

Dunántúlon ugyanis az 1566 utáni évekre véglegesen két fajta főkapitányság alakult ki: a győri és a kanizsai 

végvidéki, illetve a dunántúli kerületi generalátus, amelyek közül az előbbiek vezetői a végvárak 

hadinépével, míg az utóbbi irányítója a meglehetősen elavult rendi–nemesi hadkiegészítésű katonasággal 

rendelkezett. Azaz ismételten hangsúlyozni szeretnénk, nem a dunántúli főkapitányság vált 1566-ban ketté, 

miként ezt eddigi hadtörténeti irodalmunk vélte, hanem az eltérő érdekeknek és ellátási szisztémának 

megfelelően a védelmi rendszer kettős jelleget öltött. A bécsi hadvezetés és a magyar rendek eltérő érdekei 

tehát megmutatkoztak a határvédelem újonnan kialakult szervezetében is. 

Nádasdy Tamás nádor, majd fia, Ferenc törekvései a győri főkapitányok hatáskörének korlátozására a 

Haditanács és a Rába partján székelő generálisok mindvégig kitartó ellenállása miatt ezért nem járhattak 

komolyabb eredményekkel. A bécsi udvar számára már valamivel kevésbé fontosabb délnyugat-dunántúli 

végeken viszont nagyobb mozgásteret engedtek a magyar rendek legfőbb hadügyi képviselőinek és környék 

jelentősebb birtokosainak, akiknek hasonlóképpen elvitathatatlan érdemeik voltak abban, hogy 

Magyarország megmenekült a teljes megszállástól. A győri generalátus kormányzásába azonban a bécsi 

hadvezetés és a 16. században ennek javát adó alsó-ausztriai rendek nem engedtek beleszólást, és 

kíméletlenül igyekezték visszaverni a magyar rendek és a Nádasdyak minden ez irányú próbálkozását. A 

végvidék ekként maradhatott meg 1594-ig a kivétel nélkül alsó-ausztriai származású főkapitányok 

ellenőrzése alatt a Habsburg Birodalom magyarországi határvédelmi rendszerének legjobban ellenőrzött és 

ellátott védelmi övezetének. Az idegen főkapitányok pedig – akik történetírásunk „toposzával” ellentétben 

sohasem voltak egyúttal a Haditanács elnökei – ténylegesen az uralkodó képében, azaz (miként a korabeli 

források fogalmaztak) királyképeként, ténylegesen tehát hadügyi kormányzókként igazgatták az ütközőzónát. 

A bécsi udvar és a birodalom számára – ellentétben az osztrák és a horvát történetírás gyakran felbukkanó 

álláspontjával – véleményünk szerint a legfontosabb ütközőzónát, az igazi „osztrák végeket” az Adriai 

tengertől az erdélyi határig maga a győri főkapitányság jelentette. Minden más végvidék – néhány kritikus 

időszaktól eltekintve – Bécs számára mellékfrontvonalnak számított, miként egyébként az „örök 

ellenségnek”, az oszmán hadvezetésnek is. A generalátus földrajzi kiterjedéséhez és várainak nem túl nagy 

számához viszonyítva a 16. század közepétől ezért állomásozott mindvégig a győri végeken a 

legtekintélyesebb létszámú katonaság és ezért fordították ennek fenntartására arányaiban a legjelentősebb 

összegeket. A győri főkapitányság és ezáltal gyakorlatilag csaknem az egész ország megmaradása tehát 

alapvetően Közép-Európa segélyeitől függött, miként hasonlóképpen a győri végvidék kitartásához volt 

kötve magának a császárvárosnak és a keleti Habsburg Birodalomnak a sorsa és nyugalma is. 

228IX. A Győri végvidék 16. századi archontológiai 

és életrajzi adattára (1543–1598) 

1. Főkapitányok archontológiája 

ELőZMÉNYEK: magyarországi királyi főhadparancsnokok, főhadparancsnok-helyettesek és 

(fő)hadimarsallok (főtábormesterek) Győrben és Komáromban mint a győri főkapitányok elődjei (1543– 

1556) 

1543. márc. 31.–1544. jan. Hans Ungnad Freiherr zu Sonnegg magyarországi főhadparancsnok

1542. okt. Az alsó-ausztriai rendek U-t javasolják az üresedésben lévő tisztségre, de ő ezt ekkor 

még visszautasítja. (Hametner, 1970. 59.) 

1543. márc. 31. U. tudatja Albrecht Herzog von Preußennel, hogy ebben az esztendőben újra 

felfogadta őt I. Ferdinánd magyarországi királyi főhadparancsnoknak. (Voigt, 1858. 220.: 

No. II.) 

1543. ápr. 23. „supremus rerum bellicarum in Hungaria capitaneus” (Lukinich, 1941. 258.: No. 

107. Vö. még: 1543. okt. ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 1. 1543. fol. 5–9.) 

1544. jan. miután az osztrák rendek többszöri kérelme ellenére 1543-ban U. kérte elbocsátását 

tisztéből, I. Ferdinánd ekkor elfogadja lemondását (Zimmermann, 1981. 210. és Hametner, 

1970. 61.) 

1544. jan. 15. U. még Győrben tartózkodik. (Uo. 74.) 

1544. ápr.–1545. nov. 10. Leonhard Freiherr von Vels magyarországi főhadparancsnok 

1543. nov. A lemondásra kész U. helyére az osztrák rendek V.-t javasolják a tisztségre. 

(Hametner, 1970. 74.) 

1544. ápr. 1. Bestallung V.-nek a tisztségről. (Liepold, 1998. 317.: 386. jegyz.) 

1544. szept. 18. „capitaneus tocius exercitus in Hungaria generalis” (MOL E 200 Tétel 7. fol. 

72–73. Vö. még Hametner, 1970. 74. és Bedy, 1933. 151.) 

1545 az egykori bécsi Predigerbastion felirata szerint „VTRIVSQ[ue] MILITIAE MAGISTER” 

(Eberle, 1911. 231.) 

1545. nov. 10. † (Lásd az életrajzi lexikon erre vonatkozó adatait.) 

1545. okt.–1552. márc. 7. után Reinprecht von Ebersdorf, Graf zu Tierstein főhadparancsnok-helyettes és 

1547–1552 egyúttal magyarországi hadimarsall 

1545. okt. 25. „suppremi capitaneatus locumtenens” (Hazai okmánytár, 1867. 453–455.: No. 

319. és az irat újabb kiadása: Lukinich, 1941. 335–338.: No. 151.) 

1546. márc. 12. „vicecapitaneus noster generalis” (MOL E 185 Niklas Graf zu Salm und 

Neuburg Nádasdy Tamáshoz. 1546. március 12., Bécs.) 

2291547. ápr. 2. „Obrister Leyttinambt unnd Veldtmarschalch” (NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII– 

8. fol. 1–4.) 

1549 „az Ausztriától a Tiszáig húzódó terület főtábormestere” („maestre de campo general”) 

(Szakály, 1986/1. 65. 860 1) 

1551. márc. 1. „locumtenens” (MOL E 185 Reinprecht von Ebersdorf levele Nádasdy 

Tamáshoz. 1551. március 1., Komárom.) 

1551. máj. 30. „Obrister Veldmarschalch” (ÖStA KA AFA 1551/5/36.) 

1551 „a Tiszáig húzódó területek főtábormestere” („maestre de campo general”) (Szakály, 

1986/1. 125.) 

1551. jún.–júl. „bellicus marsalcus” (ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 58. Konv. A. fol. 113– 

114.) 

1552. febr. 6. „Obrister Veldtmarschalch in Hungern” (ÖStA KA AFA 1552/2/4.) 

1552. márc. 7. Ehrenreich von Königsberggel még Győrben tartózkodik. (ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 63. fol. 53–57.) 

1546. márc. Erasm Teufel ideiglenesen megbízott főhadparancsnok-helyettes látja el a távollévő Reinprecht 

von Ebesrdorf főhadparancsnok-helyettes feladatait 

1546. márc. 1. „Verwalter das [sic!] Obristleittinambt in Hungern” (ÖStA FHKA HKA HFU 

8601 Noha a Bernardo de Aldana magyarországi tevékenységéről szóló spanyol nyelvű beszámolóban egy 

bizonyos „Obrestorf” is felbukkan főhadimarsallként – aki alatt az eddigi irodalom „Johann Opperstorffot” 

érti (Szakály, 1986/1. 17., 318. és 323.) – ez az alak vélményünk szerint nem más, mint Ebersdorf német 

nevének egyik igen torzult „spanyolos” formája, noha valóban tudunk ebből az időből Hans von Oppersdorf 

német nehézlovaskapitány 1552. évi magyarországi szolgálatáról (ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 62. 

Konv. B. fol. 28–30. és fol. 39., valamint Uo. Fasc. 63. Konv. B. fol. 142–145., továbbá MOL E 185 Hans 

von Oppersdorf három levele Nádasdy Tamáshoz. 1552–1559. Opperdorf egyébként 1559-ben Opeln és 

Ratibor fejedelemségek főkapitánya volt. Uo. Uő ua.-hoz 1559. január 1., Opeln.). Az 1540-es évek második 

felében tehát a spanyol csapatok hadimarsallja (maestre de campo), Bernardo de Aldana mellett 

Magyarországon Ebersdorf személyében pusztán egyetlen főhadimarsallt találunk, aki nevét általában 

„Reinprecht von Eberstorff” alakban írta alá. Lásd például ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 58. Konv. A. 

fol. 109–110. Reinprecht von Ebersdorf Miksa főherceghez. 1551. június 28., Komárom.

ote Nr. 2. 1546. fol. 48. a.) 

1546. márc. 21.–1550. dec. 26. előtt Niklas Graf zu Salm und Neuburg (der Jüngere) főhadparancsnok 

1546. márc. 21. I. Ferdinánd utasítása S. részére tisztéről. („Unnserer Cron Hungern, der 

Windischen, Crabatischen unnd Niderösterreichischen Lannden Öbrister Veldhaubtman”) 

(ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 54. 1546–1547. fol. 14–29.) 

1549. szept. „Gróff Miklós, a’ Ferdinánd Király hadi Generálissa” (Helytelenül 1551. évi 

dátummal: Pethő, 1993. 114.) 

1550. dec. 26. előtt, Eger várában † (Lásd az életrajzi lexikon erre vonatkozó adatait.)

2301548. jan. Erasm Teufel ideiglenesen megbízott főhadparancsnok-helyettes látja el a Bécsben távollévő 

Reinprecht von Ebersdorf főhadparancsnok-helyettes feladatait 

1548. jan. 6. „locumtenens noster [ti. Ebersdorfé] Jaurini” (MOL E 185 Reinprecht von 

Ebersdorf levele Nádasdy Tamáshoz. 1548. január 6., Bécs.) 

1550. dec.–1551. ápr. Reinprecht von Ebersdorf főhadparancsnok-helyettes látja el a Niklas Graf zu Salm 

und Neuburg halálával megüresedő főhadparancsnoki tisztséget 

1550. dec. 30. I. Ferdinánd értesíti Nádasdy Tamás dunántúli főkapitányt, hogy S. halála után 

tartson jó kapcsolatot E.-fal és működjön vele együtt az ország védelme érdekében. 

(„locumtenens capitaneatus generalis”) (ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. 

110.) 

1551. ápr. 27. I. Ferdinánd Gainbaptista Castaldót nevezi ki magyarországi főhadparancsnokká, 

pontosabban Miksa cseh király és osztrák főherceg magyarországi hadügyi helyettesévé, 

ill. utasítás C. részére. (Verwalter des Kriegsgeneralats Erzherzog Maximilians in Ungarn) 

(ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 57. Konv. B. fol. 165–173. és kiadása: Utiešenoviæ, 

1881. 24–32.: No. VII.) 

1551. aug.-tól Ehrenreich von Königsberg könnyűlovas-főkapitány Győrben, előbb Ebersdorf 

főhadparancsnok-helyettes mellett, majd 1552. márc.–nov. a betegeskedő Ebersdorf helyett már maga a 

főhadparancsnok-helyettes – olykor már viseli a győr főkapitány (supremus capitaneus Jauriensis, 

Oberst zu Raab) tisztség-elnevezést is 

1551. aug. 8. Utasítás K. részére mint 800 könnyűlovas kapitánya Győrben – Reinprecht von 

Ebersdorf főhadimarsall alárendeltségében –tisztének az esztendő végéig történő ellátására. 

(ÖStA KA AFA 1551/8/12.) 

1551. aug. 14. Tekintettel Ebersdorf betegeskedésére és komáromi gyógyítására I. Ferdinánd 

K.-t azonnal Győrbe rendeli. (Uo. 1551/8/26.) 

1551. szept. 8. „Haubtman über ain Anczall gerinnger Pherdt” (Uo. 1551/9/14.) 

1551. szept. 10. I. Ferdinánd felszólítja K.-t, hogy a Bécsbe gyógykúrára távozó Ebersdorfot 

helyettesítse főhadimarsalli tisztében. Ebersdorf november 27-én még vagy már újra 

Bécsben van. (Uo. 1551/9/20. és 1551/11/50.) 

1551. nov. 8. K. „suppremus capitaneus Regiae Maiestatis Jaurini” (Telekessy Imre levele Khez. 

Uo. 1551/11/14.) 

1551. nov. 25. „Öbrister Hauptman zu Rab” (Uo. 1551/11/48.) 

1552. febr. 20. „suppremus capitaneus levis armaturae Regiae Maiestatis” (MOL E 185 

Ehrenreich von Königsberg Nádasdy Tamáshoz. 1552. február 20., Győr.) 

2311552. márc. 25. „suppremi capitaneatus locumtenens” (ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 

63. Konv. A. fol. 218.) 

1552. márc. 27. K. elsősorban betegsége miatt kérti elbocsátását. (Uo. fol. 214–220.) 

1552. júl.–aug. K. még mindig 641 lovas élén parancsnokol Győrben. (MOL E 211 Series II. 

Tétel 3. fol. 177–178.) 

1552. dec. 23. K. még Győrben tartózkodik, de már biztosan nem tölti be tisztét. (MOL E 185 

Ehrenreich von Königsberg Nádasdy Tamáshoz. 1552. december 23., Győr) 

1552. nov. 16.–1555. dec. Sforza Pallavicini őrgróf magyarországi főhadimarsall 

1552. nov. 16. Engedelmességre intő levél a magyarországi gyalogos és lovas végvári 

katonasághoz és a naszádosokhoz P. kinevezése kapcsán. („supremus bellicus 

marschalcus”) (ÖStA HHStA Hungarica Fasc. 49. Konv. A. fol. 39–40. 861 2) 

1552. nov. 16. Utasítás P-nak tisztéről. („supremus marescalcus bellicus regni Hungariae”) 

(Uo. Fasc. 68. Konv. A. 1552. Nov. fol. 108–112. és Köhbach, 1994. 214.: 78. jegyz.) 

1553 P. török címzése: „Komaranda olan kiral kepi Iºvorca beg” (ÖStA HHStA Turcica Karton 

10. Konv. 1. fol. 14. és Petritsch, 1991. 88.: No. 215. reg.) 

1555. júl. 6. P. még Győrben tartózkodik. (MOL E 185 Sforza Pallavicini levele Nádady 

Tamáshoz. 1555. július 6., Győr) 

1555. okt. 5. „generalis capitaneus Regiae Maiestatis” (Barabás, 1898. 320–322.: No. CCV.) 

1555. dec. P.-t – a velencei követjelentések szerint – saját kérésére Győrből Bécsbe rendelik, 

8612 Az iratot 1552 helyett az 1542-ben kelt okmányok közé sorolták.

ahova azután már nem tér vissza. (Köhbach, 1994. 215.: 78. jegyz.) 

Már ténylegesen GYőRI VÉGVIDÉKI FőKAPITÁNYOK: 

1556. ápr. 15. előtt–1560. márc. 1. Adam Gall zu Loßdorf 

1556. jan. 31. előtt G. már Győrben tartózkodik, de még csak mint királyi biztos. (ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 76. Konv. A. fol. 1–3.) 

1556. ápr. 15. előtt I. Ferdinánd Bestallungja G.-nak a tisztségről. (ÖStA KA Best. No. 41.) 

15576. ápr. 15. „supremus Jaurini capitaneus” (MOL E 185 Ehrenreich von Königsberg levele 

Nádasdy Tamáshoz. 1557. április 15., Bécs.) 

1557. máj. 20. Újabb Bestallung – lemondási kérelmét követően – G. részére a tisztség további 

egy esztendeig való ellátásáról. („Obrister zu Rhab”, ill. „Öbrister zu Raab”) (ÖStA KA 

Best. No. 41. és ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 140. fol. 37.) 

1559. nov. 18. előtt G. újra kéri elbocsátását. (Uo. Reg. Bd. 141. 1559. Nov. 18. No. 33.) 

2321559. dec. Tovább tárgyal a Haditanács G.-lal elbocsátása ügyében. (Uo. 1559. Dez. No. 37.) 

1560. jan. 23. I. Ferdinánd parancsa G.-hoz, hogy március 1-ig még maradjon tisztében. (Uo. 

1560. fol. 5.) 

1560. febr. 19. G.-hoz levelet intéz a Haditanács, hogy március 1-től tisztében Eck Graf zu Salm 

váltja fel. (Uo. 1560. fol. 12.) 

1560. márc. 1.–1574. júl. 9. Eck Graf zu Salm und Neuburg 

1560. jan. 2. S. közli Nádasdy Tamás nádorral, hogy többek között az ő ajánlására és az 

uralkodó felkérésére egy esztendőre elvállalta a tisztséget. (MOL E 185 Eck Graf zu Salm 

und Neuburg Nádasdy Tamáshoz. 1560. január 2., Pozsony.) 

1560. febr. 8. után Utasítás a S. beiktatására rendelt biztosoknak. (ÖStA KA Best. Prot. Bd. 1. 

1560–1569. fol. 1. és ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 141. fol. 10.) 

1560. febr. 19. után a Haditanács elrendeli az alsó-ausztiai kormányzóságnak, hogy S.-ot a 

jövőben Bestallungja szerint fizessék. (Uo. fol. 12.) 

1560. febr. 19. után a Haditanács megparancsolja Karl Haiden mustramesternek, hogy legyen 

márc. 1-én Győrben és segédkezzék a kirendelt biztosoknak S. beiktatásában. (Uo.) 

1560. febr. 29. Engedelmességre intő levél a győri német és magyar katonasághoz, ill. külön a 

polgársághoz S. kinevezése kapcsán. (ÖStA KA Best. No. 283. és ÖStA KA HKR Prot. 

Reg. Bd. 141. fol. 12.) 

1560. márc. 1. S. beiktatása Győrben. (Uo.) 

1560. márc. 1. Bestallung S. részére tisztéről. (Uo. fol. 14.) 

1560. márc. 1. Utasítás S. részére tisztéről. (Uo.) 

1560. márc. 1. Engedelmességre intő levél a győri végvidék kapitányaihoz S. kinevezése 

kapcsán („Gehorsambrieff an die Haubtleuth an den Hungerischen Graniczen per Graven 

von Salm”). (Uo.) 

1562. márc. 12. Újabb ngedelmességre intő levél Török Ferenc pápai, devecseri Choron János 

devecseri, rátóthi Gyulaffy László tihanyi, Thury György palotai, Kuchovith György 

szentmártoni, Wathay Lőrinc cseszneki és Búza Benedek vázsonykői kapitányokhoz – azaz 

„capitaneis in finibus Austriacis intra Danubium et lacum Ballathon existentibus” – arról, 

hogy a jövőben S. győri főkapitányt előjárójukként, azaz végvidéki főkapitányukként 

tiszteljék. (ÖStA KA Best. No. 106.) 

1569. márc. 31. „az hatalmas római császárnak tanácsa és főhelytartója Győrött” (Takáts, 

1915–1917. II. köt. 82.: 1. jegyz.) 

1572. febr. 1. „Generallobrister zu Raab” (ÖStA KA HKR Akten Exp. 1572. Mai No. 77.) 

1574. júl. 9., Győr † (Reusner, 1586. No. V. Vö. még: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 158. fol. 

120.)

2331574. júl. 9. utántól–1575. febr. 23. utánig Jakosith Ferenc és Gregoróczy Vince ideiglenesen megbízott 

főkapitányok 

1574. júl. 9. után a Haditanács elrendeli J.-nak és G.-nak a főkapitányi tisztség ideiglenes 

ellátását („die Verwalltung des Obersten Bevelchs”). (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 159. 

fol. 223.) 

1574. júl. 25. Már ketten intézkednek a győri magyar és német őrség viszálya ügyében. (Uo. 

Exp. Bd. 158. fol. 219.) 

1575. febr. 23-án még ők járnak el a veszprémi katonák egyik kihágása ügyében. (Uo. Exp. Bd. 

160. fol. 149.) 

1575. márc.–1577. ápr. 22. utánig Andreas Teufel Freiherr zu Gundersdorf 

1574. aug. 23. Az alsó-ausztriai rendek Karl Ludwig von Zelkinget vagy Hans Ruebert 

javasolják Eck Graf zu Salm und Neuburg megüresedett tisztére. (NÖLA SA Ständ. Akt. 

A–VII–27. fol. 3–4.) 

1574. aug. 30. Miksa király újabb kérelmére a rendek ezúttal T-t ajánlják a főkapitányi posztra. 

(Uo. fol. 5.) 

1574. szept. 2. A rendek újabb javasoltjai: Niklas Graf zu Salm der Jüngere, Wilhelm von 

Hofkirchen, Heinrich von Puchaim, Hans Rottal és Bernhard von Hadregg. (Uo. fol. 6–7. 

Vö. még a fentiekre: Pertl, 1939. 29.) 

1575. jan. 1–4. A Haditanács tárgyalásokat folytat T.-lel a tisztség elvállalásáról. (ÖStA KA 

HKR Prot. Reg. Bd. 161. fol. 155. és Uo. Exp. Bd. 160. fol. 149.) 

1575. jan. 6. Engedelmességre intő levél a győri magyar őrséghez T. kinevezése kapcsán. (ÖStA 

KA Best. No. 283.) 

1575. jan. 7. Engedelmességre intő levél a végvidék kapitányaihoz – közöttük a fonyódihoz, 

lengyeltóthi Lengyel Andráshoz is – T. kinevezése kapcsán. (Uo.) 

1575. jan. 15. Utasítás T.-nek a tizstségről. (ÖStA KA Best. Prot. Bd. 1. 1570–1579. fol. 16.) 

1575. jan. 15. II. Miksa császár értesíti az alsó-ausztriai kormányzóságot T. kinevezéséről. 

(ÖStA KA Best. No. 250.) 

1575. jan. 15. Engedelmességre intő levél a győri német katonasághoz T. kinevezése kapcsán. 

(Uo. No. 283.) 

1575. febr. 6. Beiktatásáról tárgyal a Haditanács T.-lel. (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 161. fol. 

155.) 

1575. márc. T. már beiktatott főkapitányként jár el a végvidék ügyeiben. (Uo. Exp. Bd. 160. fol. 

149–150.) 

1576. jan., majd márc. vége T. kéri elbocsátását tisztéből, de a Haditanács felszólítja, hogy 

1577. jan. közepéig lássa el azt. (Glatzl, 1950. 71. és ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 162. 

fol. 133–134.) 

1576. dec. 30. II. Rudolf császár jóváhagyja, hogy T. márc. 1-ig szolgáljon tisztében Győrben. 

(„Obrister zu Raab, Andre Teüffl, biß auf Prima Martii alda zuverharen bewilligt”) (MOL 

E 144 Belügy [Doboz 1.] fol. 148–149.) 

2341577. jan. 15. T. ismételten sürgeti elbocsátását. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 164. fol. 70.) 

1577. márc. 8. T. „will noch biß auf die Ostern daselbst verbleiben”. (Uo. fol. 71.) 

1577. ápr. 22. T. még valószínűleg Győrben tartózkodik. (Uo.) 

1577. máj.–1577. aug. Karl Ludwig von Zelking 

1576. dec. 31. Rudolf császár elrendeli Ernő fhg.-nek, hogy kezdjen tárgyalásokat Z.-gel a győri 

főkapitányság elvállalásáról. (MOL E 144 Belügy [Doboz 1.] fol. 148–149.) 

1577. ápr. 22. után Z. fizetést kér a győri katonaságnak, a szokásoknak megfelelően – nyilván – 

beiktatása alkalmából. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 164. fol. 71.) 

1577. máj. 15. Z. már Győrben tartózkodik. (Uo.) 

1577. aug. 20., Győr † (Lásd az életrajzi lexikonban.) 

1577. aug. végétől–szept. elejéig Jakosith Ferenc és Gregoróczy Vince ideiglenesen ellátják a főkapitányi 

feladatokat 

1577. aug. 21. J.-t és G.-t bízza meg a Haditanács a főkapitányi feladatok ideiglenes ellátásával. 

(ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 165. fol. 81.) 

1577. aug. 21–31. Ketten együtt intézkednek a végvidék különféle ügyeiben. (Uo. Exp. Bd.

164. fol. 74.) 

1577. aug. 31. Levelet intéz a Haditanács J.-hoz és G.-hoz a tisztség ideiglenes ellátása 

ügyében, illetve valószínűleg T. számára történő átadásáról, az utóbbi Győrbe érkeztekor. 

(Uo. Reg. Bd. 165. fol. 82.) 

1577. szept. 4.–1588. ápr. 6. Andreas Teufel másodszor 

1577. aug. 20. Utólag, 1578. január 20-án, ettől a naptól hagyják jóvá T. főkapitányi fizetését. 

(NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–27. fol. 12–13.) 

1577. aug. 23. előtt T. kéri korábbi tisztét, amire tárgyalásokba kezdenek vele. (ÖStA KA HKR 

Prot. Exp. Bd. 164. fol. 74. és Uo. Reg. Bd. 165. fol. 81.) 

1577. aug. 24. Bestallung T. részére tisztéről. (ÖStA KA Best. No. 283. és ÖStA KA HKR Prot. 

Reg. Bd. 165. fol. 82.) 

1577. aug. 24. A Haditanács értesíti az alsó-ausztriai kormányzóságot T. kinevezéséről. (ÖStA 

KA Best. No. 283.) 

1577. aug. 24. Engedelmességre intő levél a győri, tatai és palotai német katonasághoz T. 

kinevezése kapcsán. (Uo.) 

1577. aug. 25. Engedelmességre intő levél a végvidék kapitányaihoz T. kinevezése kapcsán. 

(Uo.) 

1577. aug. 25. Engedelmességre intő levél a győri káptalanhoz és Győr városához T. kinevezése 

kapcsán. (Uo.) 

1577. aug. 31. A Haditanács elrendeli T.-nek, hogy azonnal utazzon Győrbe tisztsége átvételére. 


1577. szept. 4. T. már győri főkapitányként intézkedik. (Uo. Exp. Bd. 164. fol. 74.) 

2351584. ápr. T. kéri elbocsátását, de ezt a Haditanács nem fogadja el. (Glatzl, 1950. 72.) 

1586. okt. 4. előtt, majd nov. 8. előtt T. újra kéri elbocsátását. II. Rudolf úgy dönt, hogy még 

egy vagy legalább fél évig lássa el tisztét. (ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 117. Konv. A. 

fol. 74. és fol. 112. Vö. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 179. fol. 131–132.) 

1587. jan. 28. T. csak az esztendő végéig hajlandó ellátni tisztét. (ÖStA HHStA Hungarica AA 

Fasc. 118. Konv. A. fol. 40–45. és fol. 65–66.) 

1587. febr. 4. T. ismét tudatja, kész még egy évig Győrben maradni. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. 

Bd. 181. fol. 112. és Uo. Reg. Bd. 180. fol. 112.) 

1587. nov. 30. T. kéri elbocsátását, amire Ernő fhg.-től a Haditanács véleményt kéri. 

Amennyiben a fhg.-nek T.-lel nem sikerülne megegyeznie, akkor javaslatokat is kérnek tőle 

a tisztségre. (Uo. Exp. Bd. 181. fol. 119. és ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 120. Konv. 

B. fol. 30.) 

1587. dec. 15. A Haditanács az alsó-ausztriai kormányzóságtól is javaslatokat kér a tisztség 

betöltésére. (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 180. fol. 255.) 

1587. dec. 16. T.-nek – miután ismét kérte elbocsátását – a Haditanács elrendeli, hogy az 

uralkodó végső határozatáig maradjon tisztében. (Uo. fol. 120. és Uo. Exp. Bd. 181. fol. 

120.) 

1587. dec. 17. Wilhelm Freiherr von Roggendorf alsó-ausztriai Landmarschall a 

Herrenstandból Ferdinand Graf zu Nogarolt, Ferdinand Graf zu Hardegget, Hans Wolfart 

Streint, Georg Erasm von Liechtensteint, Wolf Jörgert és Wenzel Maraxit [Morackschi], a 

Ritterstandból pedig Bernhard Leo Gallt, Christoph von Königsberget, Andreas Kielman 

von Kielmansegget és Erasm Braunt javasolja a főkapitányi tisztségre. (NÖLA SA Ständ. 

Akt. A–VII–25. fol. 6–8.) 

1588. márc. 10. és 23. T. újólag sürgeti elbocsátását. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 183. fol. 

122., fol. 123.) 

1588. márc. 24. A Haditanács tudatja T.-lel, hogy elbocsátására és Ferdinand Graf zu Nogarol 

főkapitány beiktatására ápr. 6-án kerül sor. (Uo. Reg. Bd. 182. fol. 128.) 

1585. szept.–okt. Paksy György ideiglenesen megbízott győri főkapitány 

1585. ápr. 1. A Haditanács elrendeli Andreas Teufel főkapitánynak, hogy amíg a Batthyány 

Boldizsár és Zrínyi György közötti vitás ügyben egy kiküldött bizottság munkájában vesz 

részt, távollétében a főkapitányi tisztség ideiglenes ellátását („die Verwaltung des Obristen 

Bevelchs”) bízza P.-ra. (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 178. fol. 106.) 

1585. ápr. 2. Elrendelik Teufelnek, hogy majd vegyen részt a bizottság munkájában. (Uo. Exp. 

Bd. 177. fol. 108.)

1585. jún. 8. Teufelnek és Pálffy Miklósnak elrendeli a Haditanács, hogy hamarosan vegyenek 

részt a bizottságban. (Uo. Reg. Bd. 178. fol. 107.) 

1585. aug. 31. A Haditanács megparancsolja T.-nek, hogy azonnal utazzon a bizottsághoz. (Uo. 

fol. 109.) 

2361585. szept. 11. és okt. 4. T. részt vesz a bizottság óvári tevékenységében, így ekkor P. 

helyettesíti tisztében. (Uo.) 

1588. ápr. 27.–nov. 19. előttig Gregoróczy Vince látja el a kinevezett, de még távollevő Ferdinand Graf zu 

Nogarol főkapitány feladatait 

1588. ápr. 27. A Haditanács megbízza G.-t, hogy Ferdinand Graf zu Nogarol főkapitány 

távollétében lássa el a tisztséget („wüerdet die Administration des Obrissten Pevelchs zu 

Raab in Abwösen des Obrissten daselbst anbevolhen”), és ezzel kapcsolatban 

engedelmességre intő levelet állít ki a végvidék katonaságához. (ÖStA KA HKR Prot. Reg. 

Bd. 182. fol. 129. Vö. Glatzl, 1950. 73.) 

1588. jún. 10. „Verwaltter zu Raab” (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 183. fol. 125.) 

1588. nov.–1590. febr. 11. Ferdinand Graf zu Nogarol 

1588. márc. elején a Haditanács tárgyalásokat folytat N.-lal a tisztség elvállalásáról, majd 22-én 

megszületik Bécsben a döntés kinevezéséről. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 183. fol. 123. 

és ÖStA KA AFA 1588/3/8–10.) 

1588. ápr. 6. A Haditanács március 24-én erre a napra tűzi ki N. beiktatását, de ténylegesen csak 

később érkezik állandó jelleggel N. Győrbe. (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 182. fol. 128. 

és Pertl, 1939. 60.) 

1588. ápr. 27. N. engedelmességre intő levelet kér a győri végvidék katonaságához, hogy őt 

Gregoróczy Vince helyettesíthesse távolléte idején a tisztségben. (ÖStA KA HKR Prot. 

Exp. Bd. 183. fol. 124.) 

1588. máj. 5. Ernő fhg. tudatja a felső-magyarországi német katonasággal N. győri kinevezését, 

továbbá azt, hogy ennek ellenére a főtiszt még egy ideig Kassán marad. (ÖStA KA AFA 

1585/5/1.) 

1588. szept. 17. Rudolf király értesítő levele Lőcse városához N. győri kinevezéséről. (ŠOBA 

Levoèa, AML II/33.) 

1588. nov. 19. előtt N. már Győrben tartózkodik. (Jedlicska, 1897. 348.: No. 553. Vö. még: „my 

ennekelötte keues ideuel … giury feő kapitansagra, kit az feölseges romay chaszar my 

kegyelmes wrunk reank byszot, es nekunk atta, feölseö Magiar orszagbul, Istennek hala 

szerenchessen es yol yde yutunk.” N. Szinán budai pasához. 1588. nov. 23., Győr. Budai 

basák levelezése, 1915. 443–444.: No. 388.) 

1588. nov. N. már győri főkapitányként intézkedik. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 183. fol. 

128. és Uo. Reg. Bd. 182. fol. 133–134. Vö. még ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 121. 

Konv. C. fol. passim) 

1588. dec. 14. „az feolseges romay czaszarnak thanacha, geöry es ahoz tartozando wegeknek 

feo kapitanya” (Budai basák levelezése, 1915. 28.: No. 391.) 

1590. febr. 11., Bécs † (Schimka, 1967. 181. Vö. még: ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 185/2. fol. 

101–102.)

2371590. febr. 11.–1592. júl. 2. Gregoróczy Vince ideiglenesen megbízott főkapitány 

1590. febr. 11. A Haditanács megbízza G.-t a főkapitányi tisztség ideiglenes ellátásával 

(„wüerdet die Administration des Obrissten Pevelchs zu Raab nach des Graven von 

Nagaroll Obrissten daselbst Ableiben anbevolhen”). (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 185/2. 

fol. 102.) 

1591. jan. 15., majd jún. 14. G. kéri a győri főkapitány fizetését arra az időre, amíg a tisztség 

üresedésben volt, de ő azt ideiglenesen ellátta. (Uo. Exp. Bd. 186. fol. 99., fol. 104. és Uo. 

Reg. Bd. 187. fol. 90., fol. 94.) 

1591. aug. 18 G. kéri a Haditanácstól elbocsátását. (Uo. Exp. Bd. 186. fol. 108. és Uo. Reg. Bd. 

187. fol. 97.) 

1591. aug. 20. előtt G. Mátyás fhg.-nél is kéri elbocsátását. (MOL E 144 Belügy [Doboz 1.] fol. 

295–296.) 

1592. jan. 31. G. 46 évi szolgálat után kéri elbocsátását. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 188. 

fol. 88., ill. febr. 28. Válasz G.-nak az ügyben: Uo. Reg. Bd. 189. fol. 91.) 

1592. jún. 5. és 17. G. ismét kéri elbocsátását. (Uo. Exp. Bd. 188. fol. 91. és fol. 92.) 

1592. jún. 12. A Haditanács tárgyalásokat folytat Rudolf királlyal G. elbocsátása ügyében. (Uo. 

Reg. Bd. 189. fol. 8.) 

1592. júl. 2., Győr † (Lásd az életrajzi lexikon erre vonatkozó adatait.) 

[1591 Georg Erasm von Liechtenstein – kinevezik főkapitánnyá, de ténylegesen feltételezhetően sohasem 

tölti be a tisztséget] 

1591. febr. 5. Mátyás fhg. tudatja L.-nel, hogy Rudolf császár neki adományozta a tisztséget. 

(MOL E 144 Belügy [Doboz 1.] fol. 260–261. Utasítására egy utalás: ÖStA KA Best. Prot. 

Bd. 1. 1590–1597. p. 8. Vö. még a L.-nel való tárgyalásokra: NÖLA SA Ständ. Akt. A– 

VII–24. fol. 1–34., ill. Falke, 1877. 103.) 

1591. febr. 5. után L. elfogadja a tisztséget. (MOL E 144 Belügy [Doboz 1.] fol. 227–228. és 

ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 186. fol. 104.) 

1591. febr. 14. A Haditanács értesíti Rudolf császárt, hogy L.-nel megegyeztek a tisztség 

elvállalásáról. (Uo. Reg. Bd. 187. fol. 2.) 

1591. márc. 28. előtt L. már kinevezett, de tisztébe még nem lépett főkapitányként kéri 10, 

Győrből elbocsátott lovas oda történő visszaküldését. (Neugebauer, 1979. 91.) 

1591. ápr. 4. Bestallung L.-nek a tisztségről. (ÖStA KA Best. No. 427.) 

1591. ápr. 8. L. a győri káptalan, a polgárság és a végvári katonaság közötti ellentétek 

rendezésére egy bizottság kiküldését kéri, noha maga – ismereteink szerint – még nem 

tartózkodik Győrben. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 186. fol. 211.) 

1591. ápr. 22. A Haditanács értesíti az alsó-ausztriai kormányzóságot, hogy mi módon fogadták 

fel L.-t, akinek április 1-től jár a fizetés. (Uo. Reg. Bd. 187. fol. 200.) 

1591. ápr. 29. A Haditanács értesíti Pálffy Miklós bányavidéki végvidéki, Erasm Braun 

komáromi, Zrínyi György dunántúli kerületi főkapitányt 238és Geréczy Bertalan kanizsai 

főkapitány-helyettest L. kinevezéséről. (ÖStA KA Best. No. 427.) 

1591. ápr. 29. Engedelmességre intő levél a győri, tatai és palotai német katonasághoz L. 

kinevezése kapcsán. (Uo.) 

1591. máj. 16. A Haditanács elrendeli Gregoróczy Vincének, hogy L.-nek, mint hamarosan 

Győrbe érkező főkapitánynak a korábbi főkapitányok szobáit és „Wißmatten und 

Maierschafften”-t ürítse ki. (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 187. fol. 93.) 

1591. jún. 15. előtt † Ezen a napon Septimius és Karl von Liechtenstein kérik néhai G. E. von 

L. győri főkapitány zsoldjának június 30-ig történő folyósítását, amit számukra jóvá is 

hagynak a Haditanácsban, és erről értesítik az alsó-ausztriai kormányzóságot. (Uo. Exp. 

Bd. 186. fol. 229. és Uo. Reg. Bd. 187. fol. 208.) 

1592. júl 4.–okt. 16. előttig Révay Lőrinc és Martin Lasperger ideiglenesen megbízott főkapitányok 

Ferdinand Graf zu Hardegg távollétében 

1592. júl. 4. R.-t és L.-t Gregoróczy Vince halála után a Haditanács megbízza a főkapitányi 

tisztség ellátásával („Verwaltung des Raaberischen Befelhs”). (ÖStA KA HKR Prot. Reg. 

Bd. 189. fol. 95.) 

1592. szept. 18. és 29. R. és L. még mindig „Verwaltter zu Raab”. (Uo. fol. 97. és Uo. Exp. Bd.

188. fol. 98.) 

1592. okt. 16. előttől–1594. szept. 29. Ferdinand Graf zu Hardegg 

1591. szept. 1. Engedelmességre intő levél a győri német katonasághoz H. kinevezése kapcsán. 

(ÖStA KA Best. No. 427.) 

1591. szept. 30. A Haditanács értesíti H.-t győri kinevezéséről, ugyanakkor elrendeli, hogy csak 

az új szatmári főkapitány, Christoph von Teuffenbach megérkezte után utazhat Szatmárról 

Győrbe. (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 187. fol. 55.) 

1591. okt. 1. H.-nek – szatmári és ideiglenesen megbízott felső-magyar–országi főkapitányi 

zsoldja mellett – ettől a naptól folyósítják győri fizetését. (Uo. Bd. 189. Reg. fol. 41. és 

ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten H 24. fol. 64–65. Vö. még ÖStA KA Best. No. 427.) 

1591. okt. 4. H. köszönetet mond Rudolf császárnak kinevezéséért. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. 

Bd. 186. fol. 59.) 

1592. júl. 4., 8. és 23. A Haditanács H. Győrbe utázását sürgeti. (Uo. Reg. Bd. 189. fol. 64. és 

fol. 96.) 

1592. aug. 26. H. parancsot kap a Haditanácstól győri beiktatásán való részvételére. (Uo. fol. 

96. és Uo. Exp. Bd. 188. fol. 95.) 

1592. szept. 1. A Haditanács kancelláriájában kiállítják H. végleges kinevezését. (Uo. Exp. Bd. 

188. fol. 97. és Hausmann, 1983. 187.) 

1592. szept. 1. H. reverzálisa tiszte megfelelő ellátásáról. (Czech, 1830. 82.: No. II. 862 3) 

1592. okt. 16. H. már rendes főkapitányként intézkedik. (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 189. 

fol. 98.) 

2391594. szept. 29. Győr feladásának napjáig látja el tisztét. (Hatvani, 1859. 63.; Lengyel, 1959. 

198. és ÖNB Cod. 7554. fol. 29., ill. Uo. Cod. 8459. fol. 35–36.) 

1594. szept. 29.–1598. márc. 29. üresedésben Győr török fennhatósága alatt 

1595. jan.–1600. ápr. Sigmund Hager magyaróvári főkapitány, majd 

1598. ápr.–1600. ápr. egyúttal ideiglenesen megbízott győri főkapitány 

1595. jan. 2. H. megérkeztéig egy bizonyos Wilhelm Walterskirchennek kell a magyaróvári 

főkapitány tisztséget ideiglenesen ellátnia. (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 195. fol. 81.) 

1595. jan. 4. A Haditanács tudatja az alsó-ausztriai kormányzósággal, hogy H.-re bízták a 

magyaróvári tisztséget. (Uo.) 

1595. jan. 6. előtt H. engedelmességre intő levelet kér a magyaróvári katonaság számára 

főkapitányi kinevezése kapcsán, beiktatásához pedig biztosokat sürget. (Uo. Exp. Bd. 194. 

fol. 119.) 

1595. jan 6. Engedelmességre intő levél a magyaróvári katonasághoz H. kinevezéséről. (Uo. 

Reg. Bd. 195. fol. 81.) 

1595. jan. 8. H.-t beiktatják tisztébe. (Uo. Vö. még Stangler, 1972. 32.) 

1595. febr. 15. H. már a magyaróvári várőrség (Schloßguardia) fizetésének javítását kéri, 

amelyben 60 gyalogot tart saját költségén. (ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten H 9. fol. 13. és 

Wißgrill, Bd. 3. 46.) 

1598. jún. 7. H.-nek elrendelik, „weil khain Haubtt zu Raab”, maradjon továbbra is Győrben, 

azaz lássa el a főkapitányi feladatokat. (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 201. fol. 132. Vö. 

még Blittersdorff, 1922. 47.) 

1598. aug. 21. előtt H. többször – februárban, áprilisban és júniusban is – kéri elbocsátását 

magyaróvári tisztéből, majd Győrből is, de ezt a Haditanács nem engedélyezi neki. (Uo. 

fol. 128., fol. 11. és fol. 21., ill. Uo. Exp. Bd. 200. fol. 156. és fol. 579.) 

1598. dec. 13. A Haditanács ugyan beleegyezik H. elbocsátásába, sőt füleki főkapitányi 

kinevezése is felmerül, de végül ebből semmi sem valósul meg. (Uo. Reg. Bd. 201. fol. 

445. és Exp. Bd. 200. fol. 169.) 

1600. jan. 27. Elbocsátása ügyében H. köteles megvárni Mátyás fhg. rendelkezését. (Uo. Reg. 

Bd. 205. fol. 123.) 

1600. ápr. 2. A Haditanács elrendeli Joachim Beck von Leopoldsdorfnak H. elbocsátását 

„weegen deß getragnen Obristn Bevelchs zu Altnburg und Verwalttung zu Rab”. (Uo. fol. 

8623 Hardegg reverzálisának kiadása Czechnél hibásan 1593. szeptember 1-i dátummal szerepel.

275. és fol. 278. Vö. még Blittersdorff, 1922. 47.) 

1598. aug.–1600. júl. 29. Adolf Freiherr zu Schwarzenberg 

1598. ápr. 12. A Haditanács kikéri Sch. véleményét, hogy Győr kormányzását kire bízzák. 


2401598. ápr. 24. II. Rudolfnak Sch.-t, Wenzel Maraxit [Morackschi], Bernhard Leo Gallt, 

Ruprecht von Eggenberget és Hermann Christoph von Ruswormot javasolják a tisztségre. 

(Uo. fol. 11.) 

1598. jún. 4. A Haditanács felszólítja Sch-t, nevezze meg feltételeit a tisztség elvállalására. (Uo. 

fol. 350. és maga az irat, ugyan csak másolatokban: ÖStA KA AFA 1598/13/2. fol. 606. és 

fol. 614.) 

1598. jún.–júl. Folynak a tárgyalások Sch.-gel a főkapitányságról. (Uo. fol. 600–653. és ÖStA 

FHKA HKA Fam.–Akten S–297. fol. 24–48.) 

1598. aug. A Haditanács megegyezik Sch.-gel a tisztség elvállalásáról. (ÖStA KA AFA 

1598/13/2. fol. 668–671.) 

1600. júl. 11. Sch. még főkapitányként intézkedik Győrben a pápai vallonok ügyében. (ÖStA 

KA HKR Prot. Exp. Bd. 204. fol. 145.) 

1600. júl. 29., Pápa † (Lásd az életrajzi lexikon részben.) 

2412. Magyar főkapitány-helyettesek archontológiája (1556–1594) 

1556–1561. máj. 8. előttig Korlátovith Jeromos 

1556-ban Adam Gall főkapitány kinevezését követően fokozatosan alakul ki K. tiszte. (ÖStA 

KA HKR Prot. Exp. és Reg. Bd. 139–142.) 

1561. máj. 8. előtt † (Lásd az életrajzi lexikon részben.) 

1561. máj.–1580. febr. 18. előttig Jakosith Ferenc, orbovai 

1561. máj. Eck Graf zu Salm főkapitány kéri, hogy Korlátovith Jeromos helyére J.-t fogadják 

fel a tisztségre. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 142. fol. 21.) 

1562. márc. 14. „Sacrae Romanorum Caesareae et Regiae Maiestatis capitaneus Jaurini” 

(MOL E 200 Tétel 27. fol. 7.) 

1579. jan. 22. „Obristleüttinandt – nunmehr alt und müeth” (MOL A 97 Tétel A. 3. c. fol. 654– 

655.) 

1580. febr. 18. előtt 863 1 † (Lásd az életrajzi lexikon részben.) 

1580. jún.–1592. júl. 2. Gregoróczy Vince 

1580. febr. 28. A Haditanács tudatja G.-val, hogy megkapta a tisztséget. (ÖStA KA HKR Prot. 

Reg. Bd. 168. fol. 228.) 

1580. febr. 28. A Haditanács közli Andreas Teufel főkapitánnyal G. kinevezését. (Uo. fol. 120.) 

1580. máj. 14., máj. 23., jún. 5. és jún. 15. G.-t több esetben sürgeti a Haditanács, hogy 

komáromi biztosi feladatai elvégzése után menjen azonnal Győrbe tiszte átvételére. (Uo. 

fol. 248., fol. 250., fol. 253., fol. 256.) 

1592. júl. 2., Győr † (Lásd az életrajzi lexikon részben.) 

1588. júl. 14. után Révay Lőrinc ideiglenesen megbízott főkapitány-helyettes 864 2 

1588. júl. 14. R. kéri a Haditanácstól, hogy Gregoróczy távollétében ideiglenesen elláthassa a 

tisztséget („bitt umb die Verwalttung der Obristen Leüdtinandtschafft zu Raab in Abwösen 

des Gregorozgi”), neki ugyanis május 17-én engedélyezte a Haditanács, hogy fürdőbe 

utazzon. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 183. fol. 293. és Uo. Reg. Bd. 182. fol. 129.) 

1588. júl. 14. A Haditanács elrendeli G.-nak, hogy ha maga nem tudja tisztét ellátni, akkor 

8631 1580. február 18-án a Haditanács tudatta Andreas Teufel főkapitánnyal és Karl Haiden mustramesterrel, 

valamint Michael Sticzl mustraírnokkal, hogy néhai Jakosith főkapitány-helyettes 100 lovasát egyenlő 

arányban megosztva Czobor Márton és Révay Lőrinc parancsnoksága alá rendelték. Az utóbbiak a változást 

tartoztak a mustrajegyzékben is rögzíteni. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 168. fol. 226. 

8642 Valamikor 1589 táján alkalmilag Izdenczy János győri lovaskapitány is betöltötte a főkapitányhelyettesi 

tisztséget („Verwalter der Oberstleytanandschafft zu Raab”). NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–14. 

fol. 254. Dátum nélkül.

1592–1594 Révay Lőrinc 

annak igazgatását R.-ra és Martin Laspergerre 242bízhassák („zum Fall er seiner Obrissten 

Leüdtinandtschafft selbst nicht vorsteen khundt, die Verwalttung desselben dem Reway 

Lorenczen und Laßperger anzubevolhen”). (Uo. Bd. 182. fol. 130.) 

1592. júl. 1. Utólag ettől a naptól kezdve folyósítják R.-nak fizetését. (ÖStA KA HKR Prot. 

Reg. Bd. 191. fol. 210.) 

1592. júl. 23 előtt Ernő fhg. több személyt javasol a tisztségre. (Uo. Exp. Bd. 188. fol. 94.) 

1592. júl. 23. A Haditanács véleményt kér Ferdinand Graf zu Nogarol főkapitánytól, hogy a 

Gregoróczy Vince helyére javasolt személyek közül ki töltse be a tisztséget. (Uo. Reg. Bd. 

189. fol. 96.) 

1592. aug. 26. A Haditanács R.-t megbízza a tisztséggel, de ő megmarad egyúttal 100 lovasa 

kapitnyának is. Erről Nogarol főkapitányt is értesíti a bécsi hadvezetés. (Uo. Exp. Bd. 188. 

fol. 95. és Uo. Reg. Bd. 189. fol. 96–97.) 

1594. szept. 29. R. Győr feladásának napjáig látja el tisztét. (Hatvani, 1859. 63.; Lengyel, 1959. 

198. és ÖNB Cod. 7554. fol. 29. és Uo. Cod. 8459. fol. 35–36.) 

2433. A főkapitányok és főkapitány-helyettesek „életrajzi lexikona” (16. század) 

Ebersdorf, Reinprecht von, majd egyúttal Graf zu Tiernstein 865 1 

1529 az osztrák rendek által kiállított felkelő csapatok főkapitánya (Oberstfeldhauptmann des 

Aufgebots der österreichischen Stände) Bécs ostroma idején (ADB, Bd. 5. 578. és Wißgrill, 

Bd. 2. 320.) 

1532 ismét az osztrák rendek által kiállított felkelő csapatok főkapitánya a török ellen 

felsorakozó császári seregben (Uo., valamint Hametner, 1970. 32.) 

1533–1554 † Komtur des Malteserordens in Mailberg (1533: Lechner, o. J. 14.; A címet 

haláláig viseli.) 

1534–1554 † hainburgi kapitány mint a vár birtokosa (Wißgrill, Bd. 2. 320–321.) 

1536 az alsó-ausztriai rendek követe az osztrák örökös tartományok bécsi gyűlésén (Uo.) 

1536 az alsó-ausztriai rendek által kiállított 400 nehézlovas kapitánya Itáliában V. Károly 

császár seregében (Uo.) 

1540 hadimarsall (Feldmarschall) Leonhard Freiherr von Vels főhadparancsnok seregében (nov. 

végén E. veszi át a Szapolyai hívei által feladott Visegrád várát. ÖStA FHKA HKA HFU 

rote Nr. 1. 1540. fol. 33–38. Vö. még ÖStA FHKA Fam.–Akten E 5. fol. 1–2.) 

1541. jan. ideiglenesen ellátja Vels királyi főhadparancsnok tisztét (jan. 1. I. Ferdinánd a 

táborból betegsége miatt távozó Vels helyére ideiglenes megbízatással E.-t nevezi ki és 

ezzel kapcsolatban engedelmességre intő levelet intéz katonaságához. ÖStA HHStA 

Hungarica Fasc. 45. Konv. A. fol. 1.) 

1542 előttől–1554 † alsó-ausztriai Erbkammerer (Wißgrill, Bd. 2. 320.; A címet haláláig viseli.) 

1542 az alsó-ausztriai rendek követe a cseh, sziléziai, valamint a felső- és alsó-ausztriai 

tartományok közös gyűlésén (Wißgrill, Bd. 2. 320.) 

1543 I. Ferdinánd testvérével, Sigmunddal felveszi a Grafenstandba és engedélyezi nekik, hogy 

a kihalt Tierstein család címerét és nevét használhassák (Uo.) 

1545 előttől–1554 † I. Ferdinánd tanácsosa (1545: Wißgrill, Bd. 2. 320.; A címet haláláig 

viseli.) 

1545–1552 királyi főhadparancsnok-helyettes Magyarországon (Lásd az archontológiai 

részben.) 

2441547–1552 egyúttal magyarországi főhadimarsall (Lásd az archontológiai részben.) 

1550–1551 ellátja el a Niklas Graf zu Salm halálával megüresedett főhadparancsnoki tisztséget 

(Lásd az archontológiai részben.) 

1552 után–1554 előtt V. Károly zsoldján szolgál Itáliában, majd a birodalomban a szász 

választó ellen (ADB, Bd. 5. 578.) 

8651 1554. jan. 10. †, Mailbergben, a máltai lovagok kolostori templomában temetették el. (ADB, Bd. 5. 

579. és Wißgrill, Bd. 2. 321.) Sírfelirata: „Hie ligt begraben der Wolgeborn Gestreng Ritter Herr Reinprecht 

Graff zu Tierstein und Herr zu Eberstorf Erb Cämrer in Oesterreich, Röm. K. K. Majt. Rath und Oberster 

Feld Marschallch in Ungarn, Sanct Johanns Ritter Ordens Bruder und Comenthur zu Mailberg, Striga, und 

Breßlau. In Gott entschlaffen Anno Dom. 1554 den 10ten Tag Januarj. Dem Gott Genad.” Uo. 321.

Gall, Adam zu Loßdorf 866 2 

1546 haditanácsos Niklas Graf zu Salm királyi főhadparancsnok és helyettese Reinprecht von 

Ebersdorf mellett (ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. 48. a./1–18., ÖStA FHKA 

HKA NÖKA rote Nr. 46. 1566. Jan. unfoliert és NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–16. fol. 3– 

6.) 

1550 megszerzi Alsó-Ausztriában a család előnevét adó Loßdorfot (Az 1550. évi Gültbuch 

alapján: Wißgrill, Bd. 3. 210.) 

1552. máj. 23. Az udvarban ismét felmerül G. Magyarországon való alkalmazásának 

lehetősége. (ÖStA KA AFA 1552/5/22.) 

1553. ápr.–máj. királyi biztos Georg Freiherr von Tanhausennel, valamint Konrad Wall von 

Aurach és Hans von Görtschach magyarországi mustramesterekkel együtt Georg Graf zu 

Helfenstein ezredének megmustrálására (1553. ápr.–máj. ÖStA FHKA HKA Inst. No. 106. 

fol. 1–22.) 

1553. okt. királyi biztos Győrben Andreas Volkrával együtt az ottani katonasággal való 

tárgyalásokon (Uo. fol. 32–38.) 

1553–1554 az egyik alsó-ausztriai Viertelhauptmann (ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten G 4. fol. 

1.) 

1555 G. neve felmerül a komáromi főkapitányi tisztségre (ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 5. 

1555. Mai fol. 101–104. és Uo. 1555. Juni fol. 68–69.) 

1556–1560 győri végvidéki főkapitány (Lásd az archontológiai részben.) 

1557 előttől–1574 † királyi tanácsos (1557. jan. 4. Szalay, 1861. 207.: No. CCXXVII.; A címet 


1550-es évek végétől–1574 † haditanácsos (A címet haláláig viseli.) 

1565–1566 hadimarsall (Feldmarschall) „bei dem Kriegswösen neben der Thonaw”, azaz a 

Duna mentének védelmére felfogadott német lovas katonaság élén (1565. aug. 30. G. kész 

elvállalni a tisztséget. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 145. fol. 40., szept. 12. Utasítás és 

Bestallung G-nak tisztéről. Uo. Reg. Bd. 146. fol. 75., szept. 22. Biztosokat rendel a 

Haditanács G. bevezetésére tisztébe. Uo. fol. 76.; 1566: Oberleitner, 1859. 309.) 

1571 az alsó-ausztriai rendek követe a török elleni hadisegélyek ügyében tartott bécsi 

tanácskozásra (Wißgrill, Bd. 3. 210.) 

8662 1574 vége felé †. Ugyanebben az esztendőben végrendelkezett. ~ egy Wagen von Wagensberg-leány 

(1574 előtt †). Apja Johann Gall. Wißgrill, Bd. 3. 210.

245Gregoróczy Vince 867 3 

1552–1592 † bizonyos számú könnyűlovas kapitánya Győrött (1552. nov. 12. 50 lovas 

kapitánya. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 67. Konv. C. fol. 47–54.; 1553. febr. 6. G. 

továbbra is 50. lovas kapitánya. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 69. Konv. B. fol. 17–27. 

és HL TGy 1553/2.; 1554. szept. 17. Ekkor G. csak 25 lovas élén áll. ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 16.; 1556. G. már 85 lovas kapitánya ÖStA FHKA 

HKA NÖKA rote Nr. 46. 1566. Jan. unfoliert.; 1565. aug. 7. Eck Graf zu Salm főkapitány 

G.-t 100 lovas élére javasolja. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 145. fol. 38., szept. 7. Már 

megmustrálták G. 100 új lovasát. Uo. fol. 43.; 1566-ban az alsó-ausztriai rendek csak 80 

lovast fizetnek G. kapitánysága alatt. ÖStA FHKA HKA NÖKA rote Nr. 46. 1566. Jan. 

unfoliert) 

1566 ősze a győri táborozáskor a magyar csapatok strázsamestere („Veldtwachtmeister der 

hungarischen Hauffen”) 868 4 (1566. szept. 3. Kinevezés a tisztségre. ÖStA KA HKR Prot. 

Reg. Bd. 146. fol. 187., szept. 17. Bestallung G-nak tisztéről. Uo. fol. 192.) 

1568. szept. 5. testvérével, Ferenccel felveszik az alsó-ausztriai Ritterstand új családjai közé 

(szept. 20. A rendek ekkor tartott tartománygyűlésén be is vezetik őket. Schodl, 1983. 96. 

és Wißgrill, Bd. 3. 638.) 

1574–1575 Jakosith Ferenccel (orbovai) együtt ideiglenesen megbízott győri végvidéki 

főkapitány (Lásd az archontológiai részben.) 

1577. aug. vége Jakosith Ferenccel (orbovai) együtt ideiglenesen ismét ellátja a főkapitányi 

feladatokat (Uo.) 

1580–1592 † győri magyar főkapitány-helyettes (Uo.) 

1588. ápr.–nov. ellátja a kinevezett, de még távollevő Ferdinand Graf zu Nogarol főkapitány 

feladatait (Uo.) 

1590–1592 † ideiglenesen megbízott győri végvidéki főkapitány (Uo.) 

Hager, Sigmund zu Allentsteig und Sank Veit 869 5 

2461556 előtt Bécsben tanul (Blittersdorff, 1922. 40. és Reingrabner, 1976. 107.: 294. jegyz.) 

1556 után Stibor Odravskynál Csehországban apródoskodik (Blittersdorff, 1922. 40. és 

Wißgrill, Bd. 4. 46.) 

1560-as évek első felében Wenzel von Schwamberg, majd a Hardegg grófok szolgálatában áll 

(Blittersdorff, 1922. 40–41.) 

1564–1568 előtt Günther Graf von Schwarzenberget szolgálja, több alkalommal különféle 

követségekben (Uo. 41.) 

1566 német lovaskatonaként és egyúttal testőrként részt vesz ura, Philipp Graf von 

Schwarzenberg oldalán a győri táborozásban, aki ekkor Feldgeneraloberstleutnant volt és 

8673 1592. júl. 2., Győr † (Révay Lőrinc ezen a napon tudósítja a Haditanácsot a Gregorócy haláláról. Július 

4-én Hardegg főkapitányt is értesítik erről. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 188. Exp. fol. 93. és Uo. Reg. Bd. 189. 

fol. 64.) Evangélikus. (Schodl, 1983. 96.) ~ Telekessy Katalin. (Gecsényi, 1990. 209.: No. 563.) Apja 

Gregoróczy István, aki már Krajnában élt, anyja Katharina Dominitsch. Wißgrill, Bd. 3. 386–387. 

8684 Azt, hogy Gregoróczy valóban viselte a tisztséget, megerősíti 1567 őszét megelőzően az alsó-ausztriai 

rendekhez benyújtott kérelme, amelyben strázsamesteri szolgálatát is megemlítette. Schodl, 1983. 96. 

8695 *1547. febr. 15., Allentsteig–1618 † (Reingrabner, 1976. 40. és 107.: 294. jegyz. Egész életpályáját 

igen részletesen elmesélő halotti beszédének kiadása: Blittersdorff, 1922.) Síremléke Sankt Veitban található. 

(Uo. 39–40.) Evangélikus, de valamikor az 1610-es években katolizál. (Schodl, 1983. 112.) ~ I. Julianna von 

Althan (1583. okt. 22., Kassa †, a kassai Szent Erzsébet templomban temették el. Sírfelirata: „HIE LIGT 

BEGRABEN FRAVE IVLIANNA HAGERIN GEBORNE FREIN VON ALTHAN VON DER GOLTBURG 

ZUM EISTEDTEN IST IN GOTT SELLIG GESTORBEN DEN 22 TAG OCTOBRIS ANNO 1583.” Wick, 

1933. 78.: No. 21., ill. a felirat készíttetésére: Blittersdorff, 1922. 46.; esküvőjük: 1568. ápr. 27. Wißgrill, Bd. 

4. 47.), II. Maria Freiin zu Eck (1601. nov. 25., szülés közben †, az allentsteigi templomban temették el. Uo. 

és Blittersdorff, 1922. 48.; esküvőjük: 1592. okt. 25., bécsi Hasenhaus. ÖStA FHKA HKA Fam–Akten H 9. 

fol. 3–4., ill. vö. még Wißgrill, Bd. 4. 47.), III. Anna Susanna von Hoheneck (1617. jan. 26., szülés közben †, 

Hagenberg vártemplomában temették el; esküvőjük: 1604. febr. 26., házassági szerződésük: 1604. jan. 6. Uo. 

és Schodl, 1983. 112.). Apja Sebastian Hager (1568 előtt †), anyja Anna Enenkel (Ennekl) zu Albrechtsberg. 

Wißgrill, Bd. 4. 45–47. és Blittersdorff, 1922. 40.

közvetlenül 1500 német lovas élén állt (Uo. 41. Vö. ÖStA KA Best. No. 140. 1566. június 

15.) 

1578–1579 Németalföldön katonáskodik, ismét Günther Graf von Schwarzenberg 

szolgálatában, a gróf német lovasezredében (Blittersdorff, 1922. 42.) 

1579 júniusától–1580 első feléig mintegy esztendeig tartó, európai körutazást tesz – bejárja 

Angliát, Írországot, Skóciát, Franciaországot, Németalföldet, Dániát, Svédországot és 

onnan Dánián, a Német Birodalmon, Königsbergen, Lengyelországon, majd Szilézián és 

Morvaországon át tér haza (Utazásáról készült részletes beszámolója 1581-ben 

nyomtatásban is megjelent, de halotti beszéde is bőséges információkkal szolgál róla. Uo. 

42–46.) 

1580. szept. mint királyi biztos részt vesz a győri főkapitányság váraiban az alsó-ausztriai 

rendek zsoldján szolgáló katonaság fizetésén, majd Niklas Graf zu Salm und Neuburg 

kanizsai főkapitány beiktatásán (Uo. 46. Salm szept. 26-i beiktatására: ÖStA HHStA 

Hungarica Fasc. 113. Konv. B. fol. 27–30.) 

1580 javasolják az alsó-ausztriai rendek által kiállított katonaság főkapitány-helyettesének 

(Oberstleutnant über den Zuzug) (Neugebauer, 1979. 61.) 

1581–1583. okt. előtt Karl Rueber tokaji főkapitány hívására az ottani német gyalogság 

zászlósa (Fähnrich) (Blittersdorff, 1922. 46.) 

1583–1586 a kassai német gyalogos zászlóalj kapitánya, mely tisztségre Hans Rueber felsőmagyarországi 

generális ajánlja (1583. okt. 22. Első felesége ekkor hal meg Kassán, ami 

igen valószínűsíti kassai szolgálatát. Wick, 1933. 78.; 1585. okt. ÖStA KA HKR Prot. Reg. 

Bd. 178. fol. 228.; 1586. szept. ÖStA KA Best. No. 365.; Rueber ajánlására: Blittersdorff, 

1922. 46.) 

1586–1588 50 sárgakabátos archibusier kapitánya Felső-Magyarországon, Ferdinand Graf zu 

Nogarol főkapitány alárendeltségében (1586. jún. 20. Tárgyalnak H.-rel a tisztségről. ÖStA 

KA HKR Prot. Exp. Bd. 179. fol. 287–288., szept. 16. H. kéri Bestallungja kiállítását. Uo. 

fol. 314., szept. 17. Bestallung H.-nek a tisztségről. ÖStA KA Best. No. 247365., szept. 17. 

H. reverzálisa a Bestallungjában foglaltak betartásáról. Uo.; 1588. okt. 12. Hivatalosan 

elbocsátják H.-t tisztéből. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 182. fol. 271., okt. 24. 

Karácsonyig H. még kész szolgálatban maradni, de utána távozni akar. Uo. Exp. Bd. 183. 

fol. 315., okt. 26. Tudatják Andreas Kielmannal, hogy H.-t az év végével elbocsátják 

tisztéből és helyére Friedrich von Redernt nevezik ki. Uo. Reg. Bd. 182. fol. 273.) 

1591–1594 a fiatal alsó-ausztriai ifjakból álló 100 német nehézlovas kapitánya (Rittmeister) 

Győrben (1589–1591: Tárgyalások H.-rel a 100 lovas alkalmazásáról. Uo. Exp. Bd. 186. 

fol. 221. és Pertl, 1939. 62–63.; 1591. jan. 10. Rudolf királlyal tudatja a Haditanács, hogy 

megegyeztek H.-rel a tisztség elvállalásáról. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 186. fol. 1., 

febr. 27. H. lovasainak beszállásolása ügyében jelentést kér a Haditanács Gregoróczytól. 

Uo. fol. 91., márc. 23. Gregoróczynak elrendelik, hogy vásárolja meg Izdenczy János házát 

H. számára. Uo. fol. 92., ápr. 30. Bestallung H.-nek tisztéről. ÖStA KA AFA 1591/4/1. Vö. 

ÖStA KA Best. Prot. Bd. 1. 1590–1597. p. 8., máj. 26. H. kéri, hogy amíg nem biztosítják 

szállását, a Bauhofba költözhessen be. Ezt nem engedélyezik neki. ÖStA KA HKR Prot. 

Exp. Bd. 186. fol. 221. és Uo. Reg. Bd. 187. fol. 206., jún. 16. és júl. 16. Elrendelik, hogy 

H. lovasait Mosonból vezesse győri szállásukba. Uo. fol. 208. és fol. 212.; Győr elestéig 

látja el tisztét.) 

1595–1600 magyaróvári főkapitány (Lásd az archontológiai részben.) 

1595. dec. 30. neve felmerül a főélésmester (Oberstproviantmeister) tisztére (ÖStA FHKA 

HKA Fam.–Akten H 9. fol. 8–9.) 

1598–1600 ideiglenesen megbízott győri végvidéki főkapitány (Lásd az archontológiai 

részben.) 

1601. okt. 31. A Haditanács arról érdeklődik, hogy H.-rel megegyeztek-e a váradi 

főkapitányságról. A tisztséget valószínűleg ténylegesen sohasem tölti be. (ÖStA KA HKR 

Prot. Exp. Bd. 206. fol. 619–620. Vö. még Blittersdorff, 1922. 47.) 

1604 után néhány alkalommal – összesen négy évig – alsó-ausztriai rendi Verordneter (Wißgrill, 

Bd. 4. 47.; Blittersdorff, 1922. 48. és Reingrabner, 1976. 107.: 294. jegyz.) 

Hardegg, Ferdinand Graf zu (Herr zu Kreuzenstein, Seebarn und Steinabrunn) 870 6 

8706 *1549–1595. jún. 16., kivégezték az am Hof téren, Bécsben † Holttestét Kreuzenstein várába vitték és

1580 két zászlóaljnyi (500 főnyi) német nehézlovas kapitánya (szept. 13. Hausmann, 1983. 

185., ÖStA KA Best. Prot. Bd. 1. 1570–1579. fol. 23., fol. 25. és ÖStA KA HKR Prot. Reg. 

Bd. 168. fol. 277.) 

1582–1595 † Erbschenk in Österreich unter der Enns és Truchseß in Steir (1582. febr. ÖStA 

KA Best. No. 341.; A címeket haláláig viseli.) 

2481582. ferb. 1-től ismét két zászlóaljnyi (500 főnyi) német nehézlovas kapitánya (febr. 1. 

Bestallung H.-nek tisztéről. Uo. és Hausmann, 1983. 185., febr. 1. H. reverzálisa 

Bestallungja betartásáról. ÖStA KA Best. No. 341.) 

1584–1586 az alsó-ausztriai rendek által kiállított csapatok főkapitánya (Oberst des Zuzugs der 

gerüsteten Gültpferde und des dreißigisten Mannes) (1584. jan. 1. Hausmann, 1983. 186. 

Már 1583-ban javasolták a tisztségre. Neugebauer, 1979. 67.) 

1584–1595 † haditanácsos (1584. dec. 17. H. „wirdt Zum K. R. dienst erfordert”. ÖStA KA 

HKR Prot. Reg. Bd. 178. fol. 234.; 1588. ápr. 23. előtt H. kéri tisztéből való elbocsátását. 

Uo. Exp. Bd. 183. fol. 272. és Uo. Reg. Bd. 182. fol. 4., fol. 245., ill. Hausmann, 1983. 

186.) 

1587 az alsó-ausztriai rendek Defensionskommission-jának tagja (Neugebauer, 1979. 67.) 

1588. aug.–szept. Zólyomban jár el fizetőbiztosként a bányavidéki végek ügyeiben. (ÖStA KA 

HKR Prot. Reg. Bd. 182. fol. 262–263. és Uo. Exp. Bd. 183. fol. 307.) 

1589–1592 szatmári főkapitány (1589. szept. 7. Utasítás és fizetési Bestallung H. részére a 

tisztségről. ÖStA KA AFA 1589/9/1. Vö. még ÖStA KA Best. Prot. Bd. 1. 1584–1589. p. 

12.; 1591. okt. 1. ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten H. 24. fol. 64–65.; 1592. máj. 15–16. H. 

kéri elbocsátását. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 189. fol. 44., júl. 21. Szatmárról való 

távozása ügyében levelet intéz a Haditanács H.-hez. Uo. fol. 64.) 

1591–1592 ideiglenesen megbízott felső-magyarországi főkapitány (1591. jan. 15. Mátyás fhg. 

és a Haditanács elrendeli H.-nek a tisztség átvételét. MOL E 144 Belügy [Doboz 1.] fol. 

258–259. és ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 187. fol. 59., jan. 16. II. Rudolfot értesíti a 

hadvezetés, hogy H.-ra bízzák a tisztség ideiglenes ellátását. Uo. fol. 1., jan. 23. és febr. 5. 

H. kész a tisztség ellátására. MOL E 144 Belügy [Doboz 1.] fol. 258–259. és ÖStA KA 

HKR Prot. Exp. Bd. 186. fol. 69., febr. 5. H. megkapja az ideiglenes főkapitányi tisztséget, 

amellyel kapcsolatban kiállítják az engedelmességre intő leveleket. Uo. Reg. Bd. 187. fol. 

43., febr. 22. Ezen a napon H. átveszi tisztét. Uo. Exp. Bd. 186. fol. 45. és ÖStA FHKA 

HKA Fam.–Akten H 24. fol. 65–66., okt. 1. H. eddig a napig kapja fizetését, ettől kezdve 

már a győri főkapitányi zsold jár neki. Uo.; 1592. jún. 29. Ekkortól már Christoph von 

Teuffenbach jár el a szatmári tisztségben. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 189. fol. 45., júl. 

25. Felszólítják a felső-magyarországi mustramestert a H.-gal való elszámolásra. Uo. fol. 

187. Az irat fennmaradt másolata: ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten H 24. fol. 65–66.) 


ott helyezték örök nyugalomra. Síremléke ma a hardeggi templomban található. ~ Anna Susanna Gräfin von 

Thurn (esküvőjük: 1583). Apja Julius Graf zu Hardegg, anyja Gertraud Gräfin von Eberstein. Wißgrill, Bd. 4. 

134. és Neugebauer, 1979. 67. Az eddigi legalaposabb összefoglaló Hardeggre és pályájára: Hausmann, 

1983. Perére és kivégzésére: Uo. 195–200. és Kelenik, 1995/1.

249Jakosith 871 7 Ferenc (orbovai) 872 8 

Korlátovith Jeromos 874 10 

1550 Pekry Gáborral együtt sági kapitány (1550. okt. 2. Verancsics, VII. köt. 115–116.: No. LII. 

és Szalay, 1861. 74.: No. LXIX., valamint Takáts, 1928/1. 71.) 

1552. aug. 9. részt vesz a palásti ütközetben (Uo. és Istvánffy, 1622. 332.) 

1552. nov. 10. 86 lovas kapitányaként részt vesz a győri táborozásban (ÖStA HHStA Hungarica 

AA Fasc. 67. Konv. C. fol. 29–30.) 

1558–1559 egri másodvárnagy (1558. ápr. 1.–1559. márc. 31. Sugár, 1993–1994. 77. Verancsics 

Antal egri püspök március 14-én kelt ajánlására kapta meg a tisztséget. Uo. 78. és 

Verancsics, VII. köt. 199.: No. LXXXIII.) 

1561–1580 873 9 † győri magyar főkapitány-helyettes és egyúttal lovaskapitány ugyanott (Lásd az 

archontológiai részben.) 

1562. nov. elején kéri Miksa főherceg közbenjárását a pakosi Paksy János halálával 

megüresedett komáromi főkapitányi tisztség megszerzéséhez (ÖStA HHStA Hungarica AA 

Fasc. 86. Konv. D. fol. 76. és ÖStA KA AFA 1562/11/ad 4 d.) 

1574–1575 Gregoróczy Vincével együtt ideiglenesen megbízott győri végvidéki főkapitány 


1577. aug. vége Gregoróczy Vincével együtt ideiglenesen ellátja a főkapitányi feladatokat (Uo.) 

1546–1561 lovaskapitány Győrben (1546. 60 lovas kapitánya. ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 

2. 1546. fol. 48. a./1–18.; 1552. aug–júl. megmustrálják K. 77. lovasát. MOL E 211 Series 

II. Tétel 3. fol. 177–178., nov. 10. K. 100 lovas kapitánya a győri táborban. ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 67. Konv. C. fol. 29–30. és fol. 47–54.; 1553. febr. 6. 100 lovas 

kapitánya. Uo. Fasc. 69. Konv. B. fol. 17–27. és HL TGy 1553/2.; 1554. márc. 8. és aug. 

22. 100 lovas kapitánya. ÖStA FHKA HKA Instr. No. 109. és ÖStA HHStA Hungarica AA 

Fasc. 74. Konv. A. fol. 14–16.; 1555. aug. 30. Szalay, 1861. 160.: No. CLXXV.; 1556. K. 

továbbra is 100 lovas élén áll. ÖStA FHKA HKA NÖKA rote Nr. 46. 1566. Jan. unfoliert.) 

1556–1561 † győri magyar főkapitány-helyettes (Lásd az archontológiai részben.) 

8717 Neve gyakran előfordul Jakusith alakban is. 

8728 1580. febr. 18. előtt, valószínűleg Győrben † (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 168. fol. 226.) Apja 

nevét nem ismerjük, anyja Osztrosith Anna volt. Nagy I., V. köt. 288. 

8739 A Pannonhalmi Rendtörténet adataival (PRT, X. köt. 159–161.) ellentétben 1569-től nem Jakosith 

Ferenc, hanem Jakosith Tamás töltötte be a tihanyi kapitányi tisztésget. 

87410 1561. máj. 8. előtt † Gyermekei nem maradtak. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 82. Konv. B. fol. 

39–42.

250Königsberg (Künigsberg), 875 11 Ehrenreich von 876 12 

Lasperger, Martin 877 13 

1551 800 könnyűlovas kapitánya Győrben Reinprecht von Ebersdorf főhadparancsnok-helyettes 

és főhadimarsall alárendeltségében (Lásd az archontológiai részben.) 

1552 magyarországi főhadparancsnok-helyettes, aki már többször viseli a győri főkapitány 

címet (Uo.) 

1553 Nádasdy Tamás országbíró lékai, valamint Batthyány Ferenc nyugat-dunántúli erdeiben 

vadászik, de nem szolgál már katonai tisztségben Magyarországon (Takáts, 1915–1917. III. 

köt. 42. és Komáromy, 1907. 411–412.) 

1556–1560 a bécsi Udvari Haditanács első elnöke (1556. nov. 17. ÖStA KA Best. No. 28.; 

ÖStA KA AFA 1556/13/2.; ÖStA FHKA HKA Instr. No. 127. és ÖStA HHStA 

Schloßarchiv Grafenegg, Archiv Breuner, Militaria Schachtel 152. Fasc. No. 4. 17. Nov. 

1556. Kiadása: Firnhaber, 1861. 129–132.: No. IX. és Fellner–Kretschmayr, 1907/Bd 2. 

276–280.: No. 16. Vö. még Regele, 1949. 73.: Anlage 1.; A tisztséget haláláig betölti.) 

1557. szept. főhadbiztos („commissarius generalis”) a győri táborban (szept. 11–26. MOL E 

185 Ehrenreich von Königsberg levelei Nádasdy Tamáshoz. 1557. szeptember 11. és 26., 

Győri tábor) 

1580-as években zászlósként (Fähnrich), majd német gyalogoskapitányként (Hauptmann) 

szolgál Győrben (1585. jan. 2. Győrben a másik Fähnrich ekkor Viktor von Schönabicz. 

ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 178. fol. 180.; 1589. jan. 21. L.-t „Haubtman”-ként említik. 

Uo. Exp. Bd. 184. fol. 233. Vö. még: 1588. dec. 21. ÖStA FHKA HKA Prot. Reg. Bd. 427. 

p. 403.) 

1586. márc. 20. kéri a tatai kapitányságot, Horváth Pál, Ormándy Péter, Görög János, Thury 

Márton, Huszár Péter, Hans Graneder, Starsith Farkas, Hathalmi Miklós, Chutor János, 

Pográny Benedek, Tobias Wagner, Paksy György, Ulrich von Königsberg, Lelio Coloredo 

és Székely Mihály mellett (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 179. fol. 257.) 

2511592. júl.–okt. Ferdinand Graf zu Hardegg távollétében Révay Lőrinccel együtt ideiglenesen 

megbízott győri végvidéki főkapitány (Lásd az archontológiai részben.) 

Liechtenstein, Georg Erasm von (Herr zu Rabensburg) 878 14 

1553 a padovai egyetemen tanul (Luschin, 1882. 48.: No. 369.) 

1565–1568 Lazarus von Schwendi parancsnoksága alatt szolgál Magyarországon a török ellen 

(Press, 1988. 30. Vö. még Falke, 1877. 101–102.) 

1570–1571 királyi lovaskapitány (Rittmeister) (Meghatározott összegű Wartgeld-et kap. Uo.) 

1572–1573 300 lovas kapitánya (Rittmeister) Németalföldön a spanyol király zsoldján, Peter 

Ernst Graf von Mansfeld lovasregimentjében, Fernando Álvares de Toledo, Alba hercege, 

németalföldi helytartó parancsnoksága alatt (Lovasait a Német Birodalomban fogadta fel. 

87511 Neve a korabeli magyar–latin forrásokban igen torzult alakokban bukkan fel, ami gyakorta jelent 

azonosítási nehézséget. Lásd pl. 1546: „dominus Honorius a Kvnigsperg” (MOL P 1313 Act. ant. Alm. 1. 

Lad. 8. No. 22.), 1547: „dominus Honorius Kinigspergher” (CJH, 1899. 210.: 1547: 37. tc.), 1551: „dominus 

Honorius a Khynikspergh” (ÖStA KA AFA 1551/11/33. Ráttkay Pál Ehrenreich von Könisgberghez. 1551. 

november 19., Pápa), 1552: „Kensperker uram” (őze, 1996. I. köt. 90.: No. 22.) és „Honorius Cunispergius” 

(Istvánffy, 1622. 332.),, 1553: „Kynsperger uram”, „Kinsperger uram” és „Kensperger” egy levélen belül (!) 

(Komáromy, 1907. 411.), valamint 1554: „capitaneus Kynsperger”. (Petritsch, 1991. 102.: No. 257. Vö. még 

Schimka, 1967. 146.) 

87612 1560. ápr. † Sebenstein falu templomában temették el. Lásd a templomban napjainkban is 

látható sírkővét. 

87713 Neve a korábeli forrásokban főként Lasperger, von Lasperg alakban bukkan fel. Magunk az előbbi 

változatot használjuk. Valószínűleg abból, az eredetileg felső-ausztriai családból származik, amelyből 

Sebastiant 1589-ben, 1591-ben és 1594-ben alsó-ausztriai Raitherrként ismerjük. Schodl, 1983. 174. 

87814 *1547–1591. jún. 15. előtt † (Születésére: Press, 1988. 30.; Halálának az eddigi irodalomban 

szereplőnél pontosabb időpontjára ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 186. fol. 229. és Uo. Reg. Bd. 187. fol. 

208.) 1590. május 28-án végrendelkezett. (Falke, 1877. 104.) Evangélikus. (Reingrabner, 1976. 12.) Felesége 

nem volt. (Falke, 1877. 101.) Apja Johann von Liechtenstein. Neugebauer, 1979. 91. és Press, 1988. 30.

Kapitánytársai Wenzel Maraxi [Morackschi] és Ferdinand Graf zu Nogarol voltak. ÖStA 

HHStA Schloßarchiv Grafenegg, Archiv Breuner, Militaria Schachtel 152. Fasc. No. 1. 23. 

Sept. 1572. és 8. Okt. 1573.) 

1576 lovaskapitány és alezredes (Rittmeister und Oberstleutnant) Kaspar von Schönberg 

ezredében (Falke, 1877. 101.) 

1577 részt vesz testvérével, Hartmannal, az alsó-ausztriai rendek II. Rudolf császárnak történő 

Erbhuldigungjával 879 15 kapcsolatos tárgyalásokon (Neugebauer, 1979. 91.) 

1580-tól haditanácsos és két zászlóaljnyi (500 főnyi) német nehézlovas kapitánya (jan.–ápr. 

Tárgyalások folynak L. tiszte és kapitányi Bestallungja ügyében. ÖStA KA HKR Prot. Reg. 

Bd. 168. fol. 2., fol. 6., fol. 219., fol. 237–238., fol. 242., máj. 17. Kiállítják L. 

Bestallungját. Uo. fol. 249., szept. 8. Megküldik L.-nek Bestallungját és felszólítják tiszte 

ellátására. Uo. fol. 275. és fol. 12. Vö. még ÖStA KA Best. Prot. 1570–1579. fol. 23. és fol. 

25.) 

1582 Miksa fhg. főistállómestere (Oberststallmeister) és kamarása (Press, 1988. 30. Vö. még 

Falke, 1877. 101–102. és Luschin, 1882. 48.: No. 369.) 

1587–1588-ban elkíséri Miksa fhg.-t a lengyel királyválasztásra, de ott fogságba kerül (Press, 

1988. 30. Vö. 1587. szept. 9. A Haditanács felszólítja, hogy Gültpferdjeivel készüljön arra, 

hogy Miksa fhg.-t Lengyelországba kísérje. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 181. fol. 275– 

276., ill. L. jelentős kiadásaira ezzel kapcsolatban: ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten L 107. 

fol. 57–58. Vö. még Falke, 1877. 102.) 

1591 kinevezett győri végvidéki főkapitány, tisztét azonban feltételezhetően sohasem tölti be 


252Nogarol, Ferdinand Graf zu (Herr zu Altspaur und Ernsbrunn) 880 16 

1547 előtt I. Ferdinánd későbbi császár feleségének, Jagelló Annának az udvarában 

apródoskodik („inter imperatricis ephaebos aula educatus”) (Szilády, 1893. 211.: No. III.) 

1550-es években 18 éves korától német vagy másként „fekete” nehézlovasok 881 17 között szolgál 

(„inter equites Germanicos ab atro armorun colore nigros vocitari coeptos”) (Uo.) 

1565–1566 Lazarus von Schwendi seregében részt vesz Sáros, Szádvár és Ecsed várainak 

ostromában mint lovas zászlós („equestris signifer”, ill. „Reuterfänderich”) (1565: Uo.; 

1566: Fürer, 1646. 345–346.) 

1572–1573 lovaskapitány (Rittmeister, „tribunus vexillationis”) 300 lovas élén Németalföldön 

II. Fülöp spanyol király zsoldján, Peter Ernst Graf von Mansfeld lovasregimentjében, 

Fernando Álvares de Toledo, Alba hercege, németalföldi helytartó parancsnoksága alatt 

(Lovasait a Német Birodalomban fogadta fel. Kapitánytársai Wenzel Maraxi [Morackschi] 

és Georg Erasm von Liechtenstein voltak. ÖStA HHStA Schloßarchiv Grafenegg, Archiv 

Breuner, Militaria Schachtel 152. Fasc. No. 1. 23. Sept. 1572.. és 8. Okt. 1573. Latin 

tisztség-elnevezésére: Szilády, 1893. 211.: No. III.) 

1574 után III. Henrik francia király lovaskapitánya 300 lovas élén („sub Galliarum regis 

stipendio paris numeri equittes duxit”) (Uo.) 

1576 előtt, miután Franciaországból visszatért, II. Miksa császár „illum inter cubili sui proceres 

allegit” (Uo.) 

1578 előtt „Melyten, Hispaniam et Lusitaniam adiit, ac aliquandiu in singulus locis versatus 

est” (Uo.) 

1578. márc. 19. felveszik N.-t az alsó-ausztriai Herrenstandba (Schimka, 1967. 181.) 

1579–1588 szatmári és tiszántúli főkapitány (1578. aug. 1. Utasítás. ÖStA KA AFA 1578/8/1.; 

1584. ápr. 19. után AMK Schw. No. 3774. és ŠOBA Levoèa, AML II/29.) 

1584–1588 ideiglenesen megbízott felső-magyarországi főkapitány (1584. ápr. 19. 

Engedelmességre intő levél Kassa városához N. kinevezése kapcsán. AMK Schw. No. 

87915 Lásd ezek történetére és ceremóniájára: Püchl, 1954. 

88016 1590. febr. 11., Bécs † (Schimka, 1967. 181. Vö. még ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 185/2. fol. 101– 

102.) A bécsi egykori Kloster St. Dorotheában temették el („in aede Divae Dorotheae conditus iacet” 

Szilády, 1893. 212.: No. III.). ~ Anna Maria Elisabeth von Harrach (*1564–1624. szept. 2., Asparn an der 

Zaya †, ugyanitt temették el; esküvőjük: 1584. nov. 11., Bécs), a neves Leonhard Freiherr von Harrach 

leánya. (Lanjus, 1938. Tafel V. és Szilády, 1893. 212.: No. III.) Apja Leonhard Graf zu Nogarol, anyja 

szerdahelyi Dersffy Orsolya. Szilády, 1893. 211.: No. III. és Nagy I., III. köt. 286. 

88117 Ezekre lásd Kelenik, 1991/1. 107–110.

3774., ápr. 19. Engedelmességre intő levél Lőcse városához. ŠOBA Levoèa, AML II/29.; 

1585. máj. 14. előtt Rudolf király megerősítésének megfelelően N. kész továbbra is ellátni 

a főkapitányi tisztet, de cserébe jobb javadalmazást kér, hiszen eddig is sok kára származott 

tisztéből. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 253116. Konv. A. fol. 87–88., aug. 18. N. 

reverzálisa a Bestallungjában foglaltak betartásáról. ÖStA KA Best. No. 356., aug. 18. 

Engedelmességre intő levél a végvidék kapitányaihoz, a két kassai várnagyhoz, a felsőmagyarországi 

Feldsekretärhoz, mustra- és fizetőmesterhez, továbbá Franz Illenfeld 

főhadszertárnok-helyetteshez N. kinevezése kapcsán. Uo., aug. 19. Engedelmességre intő 

levél a felső-magyarországi német lovas katonasághoz, az ottani vörös és sárga kabátos 

mezei lovassághoz, az összes magyar végvárihoz, a várerődítéssel foglalkozó 

személyekhez N. kinevezése kapcsán. Uo., aug. 22. Engedelmességre intő levél Felső- 

Magyarország vármegyéihez és városaihoz N. ideiglenesen megbízott főkapitánynak 

történő elismeréséről. Uo., aug. 27. Ernő fhg. parancsa Michael Pernauer felsőmagyarországi 

fizetőmesterhez N. fizetésének szept. 1-től történő kifizetéséről. Uo.; 1588. 

Győri főkapitánnyá nevezik ki. Lásd az archontológiai részben.) 

1586–1590 † tanácsos (A címet haláláig viseli.) 

1588–1590 † győri végvidéki főkapitány (Lásd az archontológiai részben.) 

Paksy 882 18 György (pakosi) 883 19 

1553–1586 lovaskapitány Győrben („Hauptman über ain Anzal Pferdt zu Rab”, „capitaneus 

certorum equitum Jauriensium”) (1553. 40 lovas kapitánya. MOL E 185 Tétel 3. fol. 136– 

137.; 1554. márc. 8. P. ekkor 50 lovas kapitánya. ÖStA FHKA HKA Instr. No. 109., szept. 

17. P. 40 lovassal rendelkezik. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 16.; 

1556. P. még mindig 40 lovast tart. ÖStA FHKA HKA NÖKA rote Nr. 46. 1566. Jan. 

unfoliert.; 1586. jún. ÖStA KA Best. No. 362.) 

1585. szept.–okt. ideiglenesen megbízott győri végvidéki főkapitány (Lásd az archontológiai 

részben.) 

1586–1594 tatai főkapitány (1586. márc. 20. P. kéri a tisztséget, Horváth Pál, Ormándy Péter, 

Görög János, Thury Márton, Huszár Péter, Hans Graneder, Starsith Farkas, Hathalmi 

Miklós, Chutor János, Pográny Benedek, Tobias Wagner, Martin Lasperger, Ulrich von 

Königsberg, Lelio Coloredo és Székely Mihály mellett. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 179. 

fol. 257., máj. 26. P. köszönetet mond az elnyert tisztségért. Uo. fol. 278., jún. 8. 

Engedelmességre intő levél külön-külön a tatai német és magyar katonasághoz P. 

kinevezése kapcsán. ÖStA KA Best. No. 362. és ugyanekkor utasítás P.-nak feladatairól. 

MOL E 136 No. 173. fol. 372–376., jún. 12. Erre a napra rendelik el P. beiktatását. ÖStA 

KA HKR Prot. Exp. Bd. 179. fol. 274., jún. 26. P. már valószínűleg Tatán tartózkodik. Uo. 

fol. 289., jún. 30. Erasm Braun jelentést tesz P. beiktatásáról. Uo. fol.188., júl. 3. P. zászlót 

és dobot kér tisztéhez. Uo. fol. 299., júl. 8. Az alsó-ausztriai kormányzóságnak elrendeli a 

Haditanács, hogy készíttessenek P.-nak zászlót és dobot. 254Uo. fol. 29.; 1594. júl. vége P. 

szabad elvonulásban fejében feladja a töröknek a várat. Istvánffy, 1622. 636.; Rohrbacher, 

1888. 113–114.; Bíró, é. n. 197. és Tóth S. L., 1998. 27–29.) 

Pallavicini, Sforza 884 20 őrgróf (Marchese di Cortemaggiore) 885 21 

1534. szept. Hans Katzianer főhadparancsnok seregében már Magyarországon szolgál (1534. 

szept. 15. P. levele Ferdinánd királyhoz. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 25. Konv. A. 

fol. 76–77.) 

1542. júl.–okt. 600 itáliai lovas kapitányaként részt vesz a Német Birodalom nevezetes „nagy 

hadi vállalkozásában”, Joachim brandenburgi őrgróf királyi főhadparancsnok vezetése és 

Alessandro Vitelli a pápai hadak főkapitányának parancsnoksága alatt (Wurzbach, Bd. 21. 

88218 Neve – a család többi tagjához hasonlóan – a korabeli iratokban Paxy alakban is gyakran felbukkan. 

88319 ~ Gregoróczy Krisztina; esküvőjük: 1592. Wißgrill, Bd. 3. 387. 

88420 Noha Pallavicini nevét általában Sfortia Pallavicinus alakban írta alá (lásd például ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 64. Konv. B. fol. 5–6. Sforza Pallavicini Miksa főherceghez. 1552. június 1., 

Radkersburg vagy MOL E 185 Sforza Pallavicni levelei Nádasdy Tamáshoz), magunk az általánosan bevett 

gyakorlatnak megfelelően nevét Sforza Pallavicini alakban használjuk. 

88521 *1520 előtt–1585, Busseto † Wurzbach, Bd. 21. 231.; ÖStA KA Memoiren 28/1334/11. p. 217.; 

Banfi–Maggiorotti, 1932. 90. és Setton, 1984. 1155.

231.; Jászay, 1996. 117. és Liepold, 1998. 370.) 

1542–1564 I. Ferdinánd kamarása (Az 1542. évi hadjáratban való szolgálataiért nevezi ki az 

uralkodó. Wurzbach, Bd. 21. 231.) 

1544 2000 gyalogos élén szolgál V. Károly zsoldján a franciák ellen (Uo. és Banfi–Maggiorotti, 

1932. 90.) 

1546–1547 részt vesz – feltételezhetően ismét gyalogosok élén – a schmalkaldeni háborúban 

(Uo.) 

1540-es évek végén pápai szolgálatban áll (Uo.) 

1551 400 lovas és 3000 német gyalog élén szolgál Magyarországon és Erdélyben, s nagy 

szerepet játszik Fráter György alvinci meggyilkolásában (ÖStA KA AFA 1551/9/31. és 

1551/9/33., valamint Setton, 1984. 571.: 21. jegyz., 573., ill. 576. és Barta, 1988. 8–18.) 

1552. febr. Serédy György kassai kapitánnyal együtt a Szent Korona Dobó Domokostól, 

somlyai Báthory Andrástól és bedeghi Nyáry Lőrinctől Tokajban történő átvételére 

kiküldött királyi biztos; ő kíséri lovasaival a Koronát Bécsbe (ÖStA HHStA Hungarica AA 

Fasc. 63. Konv. A. fol. 193.) 

1552 3000 itáliai gyalogos ezredese Magyarországon (febr. 27. I. Ferdinánd utasítása Jakob von 

Raunach fiumei kapitány, Franciscus Salamanca és Georg von Seepach számára a 3000 

gyalog megmustrálására és fizetésére. ÖStA FHKA HKA Instr. No. 91., jún. eleje P. 

lovasaival Radkersburg irányából Szentgotthárdon és Körmenden át érkezik meg a magyar 

végekre, elsőként június 10-én Pápára. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 64. Konv. A. fol. 

119. és Uo. Konv. B. fol. 5–6., fol. 56–59. és fol. 80–81., jún. „Obrist über das Welhisch 

Khriegsvollckh” ÖStA KA AFA 1552/6/80. Lásd még az alábbiakat.) 

2551552. júl.–aug. Erasm Teufellel együtt az Ali budai pasa ellen vonuló királyi sereg 

főparancsnoka (1552. júl. 31. Uo. 1552/7/136.) 

1552. aug. 9.–okt. török fogságban van Budán (1552. aug. 9. A palásti ütközetben megsebesül 

és Ali budai pasa fogságba esik, de – feltételezhetően 18 000 aranyért – hamarosan 

kiszabadul. Istvánffy, 1622. 335., okt. P. kiszabadult fogságából. Setton, 1984. 584–585.: 

74. jegyz. és Köhbach, 1994. 214.: 78. jegyz.) 

1552–1556 magyarországi főhadimarsall (Lásd az archontológiai részben.) 

1552–1585 † tanácsos (1552. márc. 25. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 63. Konv. A. fol. 

193.; 886 22 A címet feltételezhetően haláláig viseli.) 

1554. szept. Velence szeretné P.-t zsoldjába fogadni (Setton, 1984. 609. és Köhbach, 1994. 215.: 

78. jegyz.) 

1555. aug. felmerül a lehetősége, hogy P. külföldi szolgálatba szegődjön, többek között 

Fernando Álvares de Toledo, Alba hercege zsoldjába (1555. aug. 8. ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 75. Konv. A. fol. 74.) 

1555. dec. 12. a velencei szenátus ismét felajánlja P.-nek, hogy kész felfogadni (Setton, 1984. 

609. és Köhbach, 1994. 215.: 78. jegyz.) 

1556 főhadbiztos (supremus bellicus commissarius) Magyarországon a Szigetvárt felmentett 

hadjárat idején (júl. 22. Bestallung P.-nek a tisztségről. ÖStA KA Best. No. 25. és ÖStA 

HHStA Hungarica AA Fasc. 76. Konv. A. fol. 120–121. Vö. még Köhbach, 1994. 215.: 78. 

jegyz.) 

1557-től velencei szolgálatban folytatja katonai pályafutását, mint a városköztársaság 

gyalogságának főkapitánya (capitanio general della fantaria) (1556. okt. P. tudatja Velence 

bécsi követével, hogy kész szolgálatba állni. Setton, 1984. 609., dec. 19. P. megköti 

felfogadási szerződését szenátussal; 1557. márciusától áll ténylegesen velencei zsoldban. 

Setton, 1984. 609–610. és Köhbach, 1994. 215.: 78. jegyz. Vö. még Wurzbach, Bd. 21. 

231. és ÖStA KA Memoiren 28/ 

1334/11. pp. 215–216.) 

1559 a velencei gyalogság főkapitánya (szept. 7. Jóváhagyja a szenátus P.-nek a tisztséget. 

Setton, 1984. 610.: 177. jegyz.) 

1559–1570 a velencei hadsereg főkapitánya (governator general) – tisztében több hadjáratban 

és várerődítésben (Udine, Zára, krétai erődök és 1570-ben ciprusi expedíció) vállal 

alapvető szerepet (1559. dec. 9–16-tól viseli a tisztséget. Uo., 907., 932. stb.; 1570. 

Leváltják P.-t tisztéről. Braudel, 1996. 1154.) 

88622 Előfordul, hogy néha még a korabeli források is – hibásan – haditanácsosnak titulálták. Tanácsosi 

tisztére vö. még: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. A. fol. 14–15.

1572. febr. P. kész II. Rudolf császár szolgálatába állni (A bécsi velencei követ által felajánlja a 

császárnak szolgálatait. ÖStA KA Memoiren 28/1334/11. pp. 215–216.) 

1578-ig évi 200 rajnai forintnyi ellátmányt kap (Pension) a császároktól, melyet még I. 

Ferdinánd hagyott jóvá neki (Hirn, 1885. 626.: 1. jegyz.) 

1579–1585 Busetto grófja (Setton, 1984. 1155.)

256Révay Lőrinc 887 23 

1580–1594 lovaskapitány Győrben (1580. febr. 28. Az elhunyt Jakosith Ferenc főkapitányhelyettes 

100 lovasából 50 élére rendeli a Haditanács, míg a másik 50 élére Czobor Márton 

kerül. Számukra egy-egy dobot és zászlót rendelnek, továbbá megparancsolják neveiknek a 

mustrajegyzékbe történő bevezetésüket. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 168. fol. 226–227.; 

1587. febr. A Haditanács kikéri Andreas Teufel főkapitány véleményét R. Erdélybe történő 

utazása ügyében. Uo. Reg. Bd. 180. fol. 112.; Tisztét a vár elestéig betölti.; 1595. febr. 16. 

Sigmund Hager magyaróvári főkapitánytól érdeklődik a Haditanács, hogy kinek adják R. 

100 lovas feletti kapitányi tisztét. Uo. Reg. Bd. 195. fol. 82.) 

1588. márc. 28. Teufel főkapitány R. halálos betegségéről tudósít, de mégis sikerül belőle 

kigyógyulna. (Uo. Exp. Bd. 183. fol. 123.) 

1592–1594 győri magyar főkapitány-helyettes (Lásd az archontológiai részben.) 

1592. júl.–okt. Ferdinand Graf zu Hardegg távollétében – Martin Laspergerrel együtt – 

ideiglenesen megbízott győri végvidéki főkapitány (Uo.) 

Salm und Neuburg, Eck Graf zu 888 24 

1554–1574 † kamarás (1554: Firnhaber, 1861. 16.; A címet haláláig viseli.) 

1554–1574 † pozsonyi kapitány (1554. dec. 9. MOL E 21 1554. dec. 9.; A tisztséget haláláig 

betölti.) 

1555–1574 † Pozsony vm ispánja (1555: Fallenbüchl, 1994. 92.; A tisztséget haláláig betölti.) 


1561 előttől–1574 † királyi tanácsos (1561. máj. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 82. Konv. 

B. fol. 40–41.; A címet haláláig viseli.) 

1562. okt. 11. kéri a pakosi Paksy János halálával megüresedett komáromi főkapitányi tisztséget 

(Uo. Fasc. 86. Konv. C. fol. 35–36.) 

1563: 77. tc. értelmében magyar indigenátust kap (CJH, 1899. 524–527.) 

1571–1572 ideiglenesen megbízott dunántúli kerületi főkapitány (Lásd az V. 2. b. alfejezetet.) 

1572–1574 † dunántúli kerületi főkapitány (Uo.; A tisztséget haláláig betölti.) 

88723 ~ Kendy Anna. Nagy I., IX. köt. 696. és 712. 

88824 1574. júl. 9., Győr †, a bécsi egykori Kloster St. Dorotheában temették el. (Reusner, 1586. No. V. 

Síremléke azóta elpusztult.) Evangélikus. ~ I. Katherina Pernstein (1571. máj. 14., Pozsony, öngyilkos lett † 

Schulek, 1939. 44–45.), II. guthi Országh Borbála (esküvőjük: 1572. okt. után. Takáts, 1926. 214–215.). Apja 

Niklas Graf zu Salm der Jüngere (*1500 k.–1550. dec. 26. előtt, Eger † – életrajzi adatait lásd alább), anyja 

Emilie Gräfin zu Eberstein. Newald, 1879/2. 108.

257Salm und Neuburg, Niklas Graf zu (der Jüngere) 889 25 

1524–1525 V. Károly császár seregében szolgál I. Ferenc francia király ellen azon 200 

nehézlovas kapitányaként, amelyekkel – 2000 gyalogossal együtt – apja, id. Niklas Graf zu 

Salm rendelkezik (1524. dec. 15. Bestallung S. részére a tisztségről. Newald, 1879/2. 112.: 

Beilage No. 3. és ÖStA KA AFA 1524/12/1.) 

1524–1550 † kamarás (1524. dec. 15. S. már viseli a címet. Newald, 1879/2. 112.: Beilage No. 

2.; A címet haláláig viseli.) 

1529–1530 apja, id. Niklas Graf zu Salm magyarországi főhadparancsnoksága idején – Andreas 

Ungnaddal együtt – az alsó-ausztriai rendek által delegált haditanácsos (Newald, 1879/2. 

98.) 

1529–1550 † I. Ferdinánd főkamarása (Fellner–Kretschmayr, 1907/ 

Bd 1. 277.; 1534. márc. 1. S. elmaradt 8000 forintnyi fizetését kéri. ÖStA FHKA HKA 

Fam.–Akten S 12/1. fol. 52.; A tisztséget haláláig betölti.) 

1520-as évek vége k.–1550 † tanácsos ( A címet haláláig viseli.) 

1536–1544 pozsonyi kapitány (1536. júl. 23. Bestallung S.-nak a tisztségről. ÖStA FHKA HKA 

Ged. Buch, Ung. Reihe Bd. 383. fol. 59.; 1544. máj. 4. előtt S. lemond a tisztségről, amire 

Ferdinánd elrendeli Leonhard Freiherr von Velsnek, hogy tárgyaljon vele az új kapitány 

személyéről, majd azt S. helyére iktassa be. ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 

57.) 

1538 Konstantinápolyban jár követségben (Wurzbach, Bd. 28. 138.) 

1538–1544 Komárom vármegye ispánja (1538. jún. S. közli Komárom vm.-vel uralkodói 

kinevezését. A vm. a magyarországi régi szokásoknak [„alts Herkhomen unnd 

Lanndsbrauch”] megfelelően királyi parancslevelet 258kér erről. ÖStA HHStA Hungarica 

AA Fasc. 35. Konv. C. fol. 197. és Fallenbüchl, 1994. 83.) 

1539. febr.–márc. Szapolyai János és Izabella március 2-án Székesfehérváron tartott esküvőjén 

I. Ferdinánd király követe (orator) Lőrinc fehérvári préposttal együtt (febr. 10. Ferdinánd 

utasítása S. és Lőrinc prépost részére. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 39. Konv. B. fol. 

17–22. Vö. még Hieronymus Aleander bécsi pápai nuncius naplójának részleteit 

ugyanerről: ETE, III. köt. 322.: No. 340., 327–328.: No. 342. és 339–340.: No. 346.) 

1539 haditanácsos (consiliarius bellicus) (1539 szept. 19. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 40. 

Konv. B. fol. 31.) 

1539–1550 † aranygyapjas lovag (Ritter des goldenen Vließes, eques velleris aurei) 

(Hieronymus Aleander bécsi pápai nuncius már ekként említi: ETE, III. köt. 322.: No. 340. 

88925 *1500 k.–1550. dec. 26. előtt, Egerben, betegségben † (Halálának időpontjára vö.: Kiss, 1908. 315– 

316.: No. 313.; ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. 110. és újabban Petritsch, 1991. 66–67.: No. 

143.; Szakály, 1986/1. 124., valamint Szakály, 1995. 68. Eddig ismert utolsó levele december 19-én kelt 

Egerben. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 56. Konv. A. fol. 85–86. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. 

Ferdinándhoz. Már november végén eluralkodó betegségére: MOL E 185 Niklas Graf zu Salm und Neuburg 

Nádasdy Tamáshoz. 1550. novermber 27., Eger) A bécsi egykori Kloster St. Dorotheában temették el, 

síremléke azonban utóbb elpusztult (Reusner, 1586. No. II.). Katolikus (ETE, III. köt. 478.: No. 486.). ~ I. 

Emilie Gräfin zu Eberstein (esküvőjük: 1524. Newald, 1879. 70. és 108.), II. felsőlendvai Széchy Margit 

(1570, Trencsén †; sírköve a szentgotthárdi plébániatemplomban látható: Sternegg, 1981. 375–377.; 

esküvőjük: 1540. szeptember 26., Galgóc. ETE, III. köt. 478.: No. 486. és ÖNB Cod. 9039. fol. 68., ill. fol. 

70.). Apja Niklas Graf zu Salm, der Ältere (*1459, Nieder-Salm in den Ardennen–1530. máj. 4., Marchegg † 

Egykoron a bécsi Kloster St. Dorotheában található sírköve 1879. április 18. óta a Votivkirchében látható. 

Newald, 1879/1. és Newald, 1884. 1–6.), anyja Elisabeth von Roggendorf. (Newald, 1879/2. 15. és 108.) 

Érdemes felhívnunk a figyelmet, hogy ifjabb Salm halálának időpontjára számos verziót (márc. 5. Wurzbach, 

Bd. 28. 138.; ill. a Nicolaus Reusner által – biztosan állítható, hogy hibásan – közölt sírfalirata szerint Salm 

„decessit Agriae XIV. Cal. Sept. anno Christi M D L” Reusner, 1586. No. II.) találunk az irodalomban, ezek 

azonban mind tévesek. Salmtól ugyanis még 1550. október 24-ről is maradt ránk saját kezűleg aláírott levél. 

(MOL E 185 Niklas Graf zu Salm levele Nádasdy Tamáshoz. 1550. október 24., Eger) December 26. előtti 

halálával kapcsolatban vö. még Raweni Mihály szlavóniai ítélőmester december 31-én Batthyány Kristófhoz 

intézett levelét: „Nunc rursum sciat Vestra Dominatio Magnifica, quod dominus comes Nicolaus a Salmis 

mortuus est duciturque Posonium ad sepelliendum.” (MOL P 1314 No. 39 594.) Salmot végül nem 

Pozsonyban, hanem Bécsben helyezték örök nyugalomba.

Vö. még: 1540. jún. 6. V. Károly császár is ennek címzi. ÖNB Cod. 9039. fol. 70.; A címet 


1540. aug. I. Ferdinánd követe Izabella királynéhoz Budára a váradi béke határozatainak 

végrehajtása ügyében (aug. 8. Ferdinánd megbízólevele S. részére. Uo. fol. 5. és fol. 18., 

aug. 11. Utasítás S. részére. Gooss, 1911. 90–91. és 91.: 1. jegyz. Vö. még: „Ferdinandus 

király gróf Mikolát alá keldé Budára János királynéhoz, hogy Budát megadnája neki.” 

Verancsics évkönyv, 1981. 50.) 

1541. aug.–szept. I. Ferdinánd követe I. Szülejmán szultánhoz a budai táborba (aug. 29. I. 

Ferdinánd utasítása S., Révay Ferenc és Sigismund Freiherr von Herberstein részére. 

Austro–Turcica, 1995. 1–4.: No. 1., szept. 16. előtt S. és Herberstein jelentése 

követségéről. Uo. 4–17.: No. 3. Vö. még: Petritsch, 1991. 43.: No. 67. és 43–44.: No. 69.) 

1545–1550 † Pozsony vármegye ispánja és újra pozsonyi kapitány (1545. nov. 20. Bestallung S. 

részére a tisztségről. ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1545. fol. 139–143., dec. 15. 

Kinevezés. Fallenbüchl, 1994. 92.; A tisztséget haláláig betölti.) 

1546–1550 † királyi főhadparancsnok Magyarországon, Horvátországban, Szlavóniában és az 

alsó-ausztriai tartományokban (Lásd az archontológiai részben.) 

1549. szept. I. Ferdinánd egyik megbízottja a nyírbátori egyezséget kidolgozó tárgyalásokon 

(Gooss, 1911. 112–113.) 

Schwarzenberg, Adolf Freiherr, majd 1599-től Graf von 890 26 

2591572 Németalföldön szolgál a spanyol zsoldban, Alba herceg helytartó seregében 

(Schwarzenberg, 1963. 104.) 

1577 Herzog Ernst von Bayern Mundschenkje (Uo.) 

1580 Herzog Ernst von Bayern lüttichi püspök tanácsosa és udvari marsallja (Hofmarschall) 

(Uo.) 

1581 Herzog Ernst von Bayern lüttichi püspök udvarmestere (Hofmeister) (Uo.) 

1583 ezredes Herzog Ernst von Bayern seregében a Gebhart Truchseß von Waldburg ellen, a 

kölni érsekségért folytatott háborúskodásban (Uo.) 

1584 Herzog Ernst von Bayern, kölni érsek Amtmann-ja Linzben (Uo.) 

1585 Herzog Ernst von Bayern seregének főparancsnoka (Generaloberst) két zászlóaljnyi 

gyalogossal a Neuß városáért folyó hadakozásban (Uo.) 

1587 egy kürasszírregiment ezredese III. Henrik francia király seregében Sándor pármai herceg, 

németalföldi helytartó segédcsapataként Johann Kasimir Pfalzgraf ellen (Uo. 105.) 

1588 Herzog Ernst von Bayern kölni érsek titkos tanácsosa (geheimer Rat), helytartója 

(Statthalter) és udvarmestere (Landhofmeister) (Uo.) 

1590-től egy német gyalogosregiment ezredese Sándor pármai herceg, németalföldi helytartó 

pártján és Karl Graf von Mansfeld parancsnoksága alatt (Uo.) 

1594 II. Rudolf császár zsoldján ezredes a jülichi hercegségben (Uo.) 

1595–1596 ezredes 1000 vallon kürasszír és 1000 vallon Archibusier felett Magyarországon 

(1595. jún. 17. II. Rudolf császár Bestallungja Sch. részére a Karl Graf von Mansfeld által 

felfogadott katonaságáról. ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten M 30. fol. 4–25., jún. 22. A 

lovasság mustrája. Heischmann, 1925. 225.: Beilage; 1596. dec. Elbocsátják Sch. többször 

megreformált lovasregimentjét. Uo. 252.) 

1596 főtábormester (Oberstfeldmarschall) az ez évi hadjáratra (jún. 19. Bestallung Sch-nek a 

tisztségről, amelyre fizetését már jún. 15-től kapja. ÖStA KA Best. No. 511. 1599-ben kelt 

grófi diplomája – majd ez alapján az irodalom [Berger, 1864. 173.: 6. jegyz. és 

Schwarzenberg, 1963. 105.] tévesen állítja, hogy 1597-ben nevezték ki a tisztségre. ) 

1596–1600 † II. Rudolf császár tanácsosa (1596. jún. 19. ÖStA KA Best. No. 511.; A címet 

89026 * 1551, Köln–1600. júl. 29., Pápa, fejlövésben a lázadó vallonok kitörésekor. † (Születésére: 

Schwarzenberg, 1963. 104. Halálára: ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 205. fol. 131. és Berger, 1864. 177.) A 

bécsi Augustinerklirchében temették el (Fia, Adam temetési meghívója az Udvari Kamara részére: ÖStA 

FHKA HKA Fam–Akten S 297. fol. 17–18.). Egykori márvány síremlékét maga II. Rudolf császár állíttatta, 

de az nagyrészt elpusztult a templom 1635. évi átalakításakor (Berger, 1864. 176–180.) (Ismerjük sírfeliratát, 

sőt az ónkoporsójára vésett feliratot is: Berger, 1864. 177. és 179., ill. Mohl An., 1913. 106–108.) ~ Elisabeth 

Margarete von Metternich (1626. febr. 6. †, Gimbornban temették el; esküvőjük: 1581. máj. 31.). Apja 

Wilhelm Freiherr von Schwarzenberg (1557, St. Quentin, csatában †). (Berger, 1864.; Schwarzenberg, 1963. 

104–108., 172. és Czeike, Bd. 5. 172.) Arcképének legújabb publikálása: Záloha, 1998. 2.


1597–1599 bécsi helyőrség-parancsnok (Stadtguardia-Oberst) (1597. jan.–febr. A Haditanács 

tárgyalásokat folytat Sch-gel a tisztség elvállalásáról. Uo. No. 520., ápr. 2. Bestallung Sch. 

részére tisztéről. Uo. és No. 525., ill. Veltzé, 1911. 181., ápr. Utasítás Sch-nek a tisztségről. 

ÖStA KA Best. Prot. Bd. 1. 1590–1597. p. 19., máj. 21. A Haditanács beszámol II. Rudolf 

császárnak Sch. beiktatásáról. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 199. fol. 7.; 1599. júl. Sch. 

lemond tisztéről. Veltzé, 1911. 181. Vö. még Czeike, Bd. 5. 172. és 293.) 

1597–1600 † haditanácsos (1597. máj. 21. A Haditanács beszámol II. Rudolf császárnak Sch.nek 

a tisztségbe történő bevezetéséről. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 199. fol. 7.; A címet 


2601598 főtábormester (Oberstfeldmarschall) az ez évi hadjáratra (jún. második felében tárgyal 

a Haditanács Sch.-gel a tisztség elvállalásáról. Uo. Reg. Bd. 201. fol. 16., júl. 15. 

Bestallung Sch-nek a tisztségről. ÖStA KA Best. No. 597.; ÖStA KA AFA 1598/7/4. és. 

Schwarzenberg, 1963. 106., dec. 13. Sch. levelet intéz II. Rudolf császárhoz tisztéből való 

elbocsátása ügyében. Uo. fol. 445. Vö. még ÖStA KA Best. Prot. Bd. 1. 1598–1599. fol. 7– 

8.) 

1598. márc. 3. A Haditanács tárgyal Sch.-gel az esztergomi főkapitányság 

(Oberhauptmannschaft zu Gran) elvállalásáról. (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 201. fol. 7.) 

1598. aug. 1. A Haditanács Sch. számára a generális (General) cím megadását javasolja. (Uo. 

fol. 20.) 


1599. jún. 5. II. Rudolf császár Prágában lovaggá üti és felveszi a Reichsgrafenstandba 

(Schwarzenberg, 1963. 107.; Czeike, Bd. 5. 172. és Záloha, 1998. 4–5.) 

1599 főtábormester (Oberstfeldmarschall) és ideiglenesen megbízott főhadparancsnok-helyettes 

(Verwalter der Generaloberstleutnantschaft) az ez évi hadjáratra (jún. 16. Engedelmességre 

intő levél a császári hadsereg főtisztjeihez és ezredeseihez Sch. kinevezése kapcsán. ÖStA 

KA Best. No. 636., jún. 24. Bestallung Sch.-nek a tisztségről. ÖStA KA AFA 1599/6/6. és 

ÖStA KA Best. No. 636., ill. Schwarzenberg, 1963. 107.) 

1600. jún. 30. Tárgyalások folynak Sch.-gel, mivel kész ismét elvállalni a főtábormester 

(Oberstfeldmarschall) tisztét. (ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 205. fol. 17.) 

Teufel, Andreas Freiherr zu Guntersdorf 891 27 

1535 már I. Ferdinánd szolgálatában áll (1587. évi kérelme szerint már 52 esztendeje szolgálta 

uralkodóit. Pertl, 1939. 60.) 

1546–1547 részt vesz a schmalkaldeni háborúban (Glatzl, 1950. 70.) 

1552 Magyarországon szolgál a török ellen (Uo.) 

1564–1592 † II. Miksa, majd II. Rudolf császár tanácsosa (1564. szept. 3. II. Miksa császár 

tudatja az alsó-ausztriai kormányzósággal és kamarával, hogy T. megkapta a titulust. ÖStA 

FHKA HKA Fam.–Akten D–T 63. fol. 4.; A címet haláláig viseli.) 

1556–1564 előtt Ferdinánd tiroli fhg. istállómestere (Stallmeister) (1556: Hirn, 1885. 26.; 1564 

előtt: ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten D–T 63. fol. 7.) 

1565. aug. Georg Widmairrel együtt királyi biztos Hans Rueber nehézlovas zászlóaljának 

megmustrálására (aug. 26. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 145. fol. 40.) 

1565 őszén négy zászlóaljnyi, azaz 1000 lovas ezredese Magyarországon (júl. 24. T.-nek 300 

lovas felfogadását rendelik el. Uo. Reg. Bd. 146. 261fol. 58., júl. 26. T. kész bizonyos 

feltételekkel a 300 lovas felfogadására. Uo. Exp. Bd. 145. fol. 34., szept. 18. Már négy 

zászlóaljnyi lovas felfogadására kap T. Bestallungot. ÖStA KA Best. No. 134., szept. vége 

T.-nek elrendelik, hogy lovasaival vonuljon Győrbe. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 146. 

fol. 76., nov. 6. T. kéri Pozsonynál állomásozó lovasai fizetését. Uo. fol. 55.) 

1566–1567 ismét 1000 lovas ezredese Magyarországon (1566. márc. 2. T.-t Győrbe rendelik. 

Uo. fol. 112., máj. 27. II. Miksa császár elrendeli, hogy T. 1000 lovast fogadjon fel. Uo. 

Exp. Bd. 145. fol. 104., máj. 6. Bestallung T.-nek a tisztségről. ÖStA KA Best. No. 136., 

máj. 20. T. reverzálisa a tisztségről. ÖStA KA AFA 1566/5/3., jún. 22. T. kéri 

„Anrittgeldt”-jét. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 145. fol. 114., júl. 8. T. júl. 20-ra kéri 

89127 1516 k.–1592. júl. 15., Guntersdorf † (Schimka, 1967. 230. és Glatzl, 1950. 73. és 75.) Evangélikus 

(Reingrabner, 1976. 12.). ő a család guntersdorfi ágának megalapítója. Apja Erasm Teufel (1552 után †). ~ 

Maria Anna von Waldstein (1593 †; esküvőjük: 1554.). Glatzl, 1950. 74. és 215.

Teufel, Erasm 892 28 

lovasai megmustrálását, de ez akkor nem történik meg, pusztán aug. 4. körül. Uo. fol. 124., 

fol. 130. és fol. 138., nov. 2. T. jelentést tesz, mi módon akar lovasaival Győrben szolgálni. 

Uo. fol. 173., nov. 8. T. határozatot kér győri szolgálata ügyében. Uo. fol. 175., okt. 27. T.nek 

elrendeli a Haditanács, hogy lovasaival vonuljon Pápára és a török betörések ellen 

álljon velük készenlétben. Uo. Reg. Bd. 146. fol. 209., nov. 12. T. beszámol, miként 

érkezett meg Pápára. Uo. Exp. Bd. 145. fol. 179., dec. 5. T. tovább alkudozik a 

Haditanáccsal győri szolgálatáról. Uo. fol. 183., dec. T. lovasait el kívánják bocsátani. Uo. 

Reg. Bd. 146. fol. 226. és fol. 233.; 1567. jan. 12., 13., 28. Még folynak a tárgyalások T. 

lovasainak elbocsátása ügyében. Erre végül valamikor jan. második felében kerül sor. Uo. 

Reg. Bd. 148. fol. 1., fol. 3. és Uo. Exp. Bd. 147. fol. 2. és fol. 5. Vö. még Oberleitner, 

1859. 309.) 

1566. ápr. 24. Christoph és Georg testvéreivel együtt felveszik az alsó-ausztriai Herrenstandba 

(Schimka, 1967. 230. és Glatzl, 1950. 14. és 24.) 

1568. jún. királyi biztos Győr, Komárom, Tata és Surány erődítéseinek megszemlélésére (ÖStA 

KA HKR Prot. Reg. Bd. 148. fol. 148.) 


1570 k.–1592 † kamarás (A címet haláláig viseli.) 

1577–1588 győri végvidéki főkapitány másodszor (Lásd az archontológiai részben.) 

1541 már királyi kapitány Szlavóniában (ápr. 7. Wlcek, 1945. 44. és 105.) 

2621543 továbbra is Magyarországon szolgál lovaskapitányként (MOL E 185 Nádasdy Tamás 

Erasm Teufelhez. 1543. január 11., Sárvár) 

1546 100 könnyűlovas kapitánya Győrben (ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. 48. 

a./1–18.) 

1546 királyi haditanácsos (Uo. Tisztéhez 11 nehézlovas járt. ÖStA FHKA HKA Fam.–Akt. S 

12/1. fol. 188.) 

1546 ideiglenesen megbízott magyarországi főhadparancsnok-helyettes (Lásd az archontológiai 

részben.) 

1546. márc. Győrben ellátja a távollévő Reinprecht von Ebersdorf főhadparancsnok-helyettes 

feladatait (Uo.) 

1547–1549 több alkalommal királyi biztos Szigetvár várában (Timár, 1989. 37–82.: passim) 

1548. jan. ellátja Győrben a távollévő Reinprecht von Ebersdorf főhadparancsnok-helyettes 

feladatait (Lásd az archontológiai részben.) 

1548. szept. 12. magyar indigenátust kap, erről azonban a magyar országgyűlés külön 

törvénycikkben nem rendelkezik (I. Ferdinánd tanúságlevele az indigenátusról. MOL A 35 

1548: No. 441.; 1550. T. leteszi honfiúsítási esküjét. Nagy I., XI. köt. 122.) 

1550 ismét könnyűlovas-kapitány Magyarországon („Haubtman über ain Anzall geringer 

Pherdt”) (1550. máj. 29. SL SVL Oertel-gy. Lad. V. et E. Fasc. III. No. 106.) 

1550–1552 † soproni kapitány (1550. máj. 29. I. Ferdinánd engedelmességre intő levele Sopron 

városához T. soproni kapitánnyá és a vm. ispánjává történő kinevezéséről. Uo.; 1551. júl. 7. 

előtt a Magyar Kamara megtiltja Sopron városának T. fizetését, ami ellen Miksa fhg.-nél 

tesz panaszt. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 58. Konv. B. fol. 28–31.; A címet haláláig 

viseli.) 

1551. jan.–jún. magyarországi hadbiztos (rerum bellicarum commissarius, Kriegskommissär) 

Bernardo de Aldanával együtt, főként Eger székhellyel (Niklas Graf zu Salm 1550. dec. 26. 

89228 1552 vége felé † A palásti csatában (1552. augusztus 9.) török fogságba esett, majd 

Konstantinápolyban halt meg 1552 vége felé, sírfelirata szerint ugyanis ott a janicsárokkal kaszaboltatták le. 

Más hírek szerint viszont zsákba varrva a Boszporusznál a tengerbe vetették (Widter, 1886. 104–105., ill. 

Istvánffy, 1622. 335.). Korábban felmerült a lehetősége annak, hogy a Ferdinánd király fogságában lévő 

Hamza béggel cseréljék ki. (Köhbach, 1994. 63.: 54. jegyz.) Síremlékét testvérei állították a winzendorfi 

evangélikus templomban 1561-ben (Wissgrill, 1886. 132.; Widter, 1886. 104–105. és Glatzl, 1950. 14.). 

Protestáns. Apja Matthäus Teufel zu Krottendorf (1540–1541 †), anyja Apollonia Mallingerin. (Uo. 12. és 

213.) Neve a korabeli és közel egykorú magyar és török nyelvű forrásokban ugyan gyakran bukkan fel a 

magyarra fordított, illetve torzított Ördög Mátyás alakban (Pethő, 1993. 116. Vö. még Köhbach, 1994. 62– 

63.: 54. jegyz.), magunk ennek a verziónak a használatát modern összefoglalásokban nem tartjuk 

elfogadhatónak.

előtt Egerben bekövetkezett halálát követően tölti be a tisztséget. Uo. Fasc. 57. Konv. B. 

fol. 164–173.; Utiešenoviæ, 1881. 25.: No. VII.; Kropf, 1896. 300. és Szakály, 1986/1. 

125.; 1551. ápr. ÖStA KA AFA 1551/4/ad 2. és Uo. passim, jún. 21. ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 58. Konv. A. fol. 4. és fol. 95–96.) 

1551. febr. királyi biztos a diószegi tárgyalásokon (Gooss, 1911. 115.) 

1551–1552 † a magyarországi könnyűlovas-katonaság főkapitánya (levis armaturae equitum 

supremus capitaneus, Oberstfeldhauptmann der geringen Pferd in Ungarn) (1551. jún. 7. 

ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 58. Konv. A. fol. 4., nov. 4. „kyraly Ew felsege kepe” 

Horvátinovith Bertalan levele T.-hez. ÖStA KA AFA 1551/11/ad 15.; Tisztét haláláig 

betölti. Vö. sírfeliratával: Glatzl, 1950. 13.) 

1551–1552 † I. Ferdinánd tanácsosa (1551. ápr. 2. ÖStA KA AFA 1551/4/ 

ad 2.; A címet haláláig viseli.) 

1551–1552 † Sopron vármegye ispánja (1550 tavaszán kinevezik, de csak 1552. márc. 20. után 

tesz tisztére a vm. nemessége előtt – a magyarországi 263gyakorlatnak megfelelően – esküt. 

ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 63. Konv. A. fol. 152–153. Vö. még Uo. fol. 194–196. 

és fol. 199.; A címet haláláig viseli.) 

1552. júl.–aug. Sforza Pallavicinivel együtt az Ali budai pasa ellen vonuló királyi sereg 

főparancsnoka („Ferdinánd Király mezei Generálissa”) (1552. júl. 31. ÖStA KA AFA 

1552/7/136. és Pethő, 1993. 116.) 

Ungnad, Hans Freiherr zu Sonnegg 893 29 

1510 k. I. Miksa császár udvarában nevelkedik (Wurzbach, Bd. 54. 182. és Zimmermann, 1981. 

204.) 

1519. máj. utántól–1520. febr. a krajnai rendek követe a Bruck an der Mur-i Generallandtag 

határozata alapján V. Károly császárhoz Spanyolországba; a követség feladata az volt, hogy 

az osztrák örökös tartományok rendjeinek jogait és kiváltságait elismertesse a császárral 

(Uo.) 

1520 k.–1527 Ferdinánd osztrák fhg. Oberstfürschneidere (1520 k.: Uo. 205.; 1527. máj. 10. 

Thallóczy–Hodinka, 1903. 669.: No. DXXI.) 

1522. febr. 29. Andreas és Christoph nevű testvéreivel együtt V. Károly felveszi a 

Reichsfreiherrenstandba és az alsó-ausztriai tartományok Freiherrenstandjába Freiherr zu 

Sonnegg titulussal (Zimmermann, 1981. 205.) 

1523 Ferdinánd fhg. kíséretében részt vesz a fhg. és sógora, II. Lajos király bécsújhelyi 

találkozóján, ahol egy lovagi tornán (nov. 17–18.) a magyar királlyal párviadalt vív, de 

vereséget szenved (Uo.) 

1523-tól egyúttal II. Lajos magyar király kamarása és 12 lóval szolgája (Diener von Haus) 

(1523. nov. 25. Kinevezés. Uo.) 

1524 a horvát végeken szolgál, valószínűleg valamilyen kapitányi rangban, id. Niklas Graf zu 

Salm, Ferdinánd osztrák fhg. csapatainak főhadparancsnoka Horvátországban és 

Szlavóniában vezetése alatt (Uo. 209.) 

1525 feltételezhetően II. Lajos szolgálatában részt vesz egy szlavóniai törökellenes akcióban 

(Uo. 205.) 

1526–1556 Hauptmann und Vizedom zu Cilli (Uo. 209.) 

1529 Erdődy Simon zágrábi püspök, Szapolyai János későbbi horvát–szlavón bánja ellen harcol 

Horvátországban (Uo.) 

1530–1556 Landeshauptmann in Steiermark (1530. jún. Kinevezés. Uo.; 1556 tavaszán végleg 

lemond U. tisztéről. Uo. 208.; Betegsége miatt és vallási okokból U. már 1553 végén 

távozni kívánt tisztségeiből, 264lemondását azonban I. Ferdinánd nem fogadta el, sőt 1554. 

89329 *1493, valószínűleg Sonnegg várában vagy Waldensteinben–1564. dec. 27., Winteritz várában 

Csehországban †. Tübingenben (Stiftskirche) temették el. Katolikus, aki valamikor az 1520-as években lesz 

követője a protestantizmusnak. (Wurzbach, Bd. 54. 182–183. és Zimmermann, 1981. 203., 206–207. és 214., 

valamint Reingrabner, 1976. 45. és további irodalommal 89.: 118.: jegyz.). ~ I. Anna Gräfin von Thurn (1552 

után †, a grazi Schloßkapelléban temették el; esküvőjük: 1525. Leeder, 1914. 48. és 90., ill. Zimmermann, 

1981. 206. és 212.), II. Magdalena Gräfin von Barby (*1530. szept. 22.–1565. nov. 16. †, Wien, férjéhez 

hasonlóan Tübingenben temették el; esküvőjük: 1555. júl. 1., Barby vára. Leeder, 1914. 90. és Zimmermann, 

1981. 212.) Apja Hans Ungnad (II.) von Sonnegg, anyja Margarethe Lochner von Liebenfels, II. Lajos 

magyar király felesége, Habsburg Mária későbbi udvarmesternője (Obersthofmeisterin). Uo. 204–205.

január 1-én felszólította, hogy még egy esztendeig lássa el azokat. Uo. 212.) 

1530 k.–1556 I. Ferdinánd tanácsosa (A címet alább említett emigrálásáig viseli.) 

1532 1000 nehézlovas élén Linz mellett állomásozik, hogy megvédje a Bécsből menekülő 

királyi családot a portyázó törökökkel szemben; majd szept. 19-én Hans Katzianerrel és 

Bakith Pállal egyesülve Weikersdorfnál megvernek egy jelentősebb török csapatot 

(Wurzbach, Bd. 54. 182.; Gerhartl, 1981. 11–16. és Zimmermann, 1981. 209–210.) 

1537 lovaskapitányként részt vesz Hans Katzianer királyi főhadparancsnok kudarccal végződött 

eszéki hadjáratában (Uo. 210.) 

1540–1543 királyi főhadparancsnok Horvátországban és Szlavóniában, valamint az öt alsóausztriai 

tartományban („Oberister Veldhaubtman unnserer Funff Niderosterreichischen, 

Windischen und Crabatischen Lannde”) (1540. jan. 12. Bestallung U. részére. MOL E 144 

Belügy [Doboz 1.] fol. 63–64. és Zimmermann, 1981. 210.) 

1540 k.–1555 Varasd vármegye főispánja (A tisztséget feltételezhetően alább említett 

emigrálásáig tölti be.) 

1542 1000 lovas ezredese a német birodalom „nagy hadi vállalkozásában”, Joachim 

brandenburgi őrgróf királyi főhadparancsnok vezetése alatt (Wurzbach, Bd. 54. 183.; 

Zimmermann, 1981. 210. és Liepold, 1998. 368.) 

1543–1544 királyi főhadparancsnok Magyarországon (Lásd az archontológiai részben.) 

1553–1555 királyi főhadparancsnok a horvát és a szlavón végeken (Oberstfeldhauptmann an 

den krabatischen und windischen Grenzen) (1553: ÖStA KA IHKR Akten Croatica 1577. 

No. 15. Kiadása: Lopašiæ, 1889. 420–426.: No. XV.; A tisztséget emigrálásáig tölti be.) 

1555 második felében vallási okokból először Wittenbergbe „emigrál”, majd 1557-től a 

württembergi Urach városában (Kappenhaus) él, és a Biblia, valamint protestáns egyházi 

művek délszláv nyelvre történő fordíttatásával és kinyomtatásával foglalkozik (összesen 37 

kötet jelent meg támogatásával) (Wurzbach, Bd. 54. 183.; Reingrabner, 1976. 45., 89.: 

118.: jegyz. és Zimmermann, 1981. 211–214.) 

1558–1564 † Christoph Herzog von Württemberg tanácsosa és több követségben diplomatája 

(1557. dec. 28. Kinevezés. Ténylegesen 1558-től tölti be tisztét. Uo. 213.; A címet haláláig 

viseli.)

265Vels, 894 30 Leonhard Freiherr von (der Jüngere) 895 31 

1526 előtt Itáliában szolgál V. Károly seregében (Hye-Kerkdal, 1966.) 

1527–1529 Magyarországon szolgál I. Ferdinánd zsoldján mint a német gyalogság kapitánya 

(Oberst über das deutsche Fußvolk in Ungarn) (1527–1528: ÖStA KA AFA 1528/3/7. II. és 

1528/8/4. II., ill. Newald, 1879/2. 80.; 1529. aug. 31.: MOL I 28 Gévay-hagyaték Tétel 2. 

fol. 118.) 

1527–1545 † I. Ferdinánd kamarása (1527–1528: „edler in der Kammer” Fellner–Kretschmayr, 

1907/Bd 2. 149.: No. 12/III/B.; A címet haláláig viseli.) 

1527–1545 † I. Ferdinánd tanácsosa (1527–1528: Tirolból való tanácsos, 5 lovassal az 

udvarban. Uo.; A címet haláláig viseli. Vö. 1545: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 54. fol. 

34–37.) 

1529 Bécs első török ostroma idején 7 zászlóaljnyi alsó-ausztriai gyalogos főkapitánya (Oberst 

über 7 Fähnlein niederösterreichischer Fußknechte) (1528. aug. 14. V. személye már 

felmerül a tisztségre. ÖStA KA AFA 1528/8/5. I.; Newald, 1879/2. 86., 117.: Beilage No. 

10., ill. Hye-Kerkdal, 1966., valamint MOL I 28 Gévay-hagyaték Tétel 2. fol. 118. és 

újabban Liepold, 1998. 329., 415. és 420.) 

1531 az alsó-ausztriai rendek fizette csapatok hadimarsallja Magyarországon (Feldmarschall) 

(jan. 17. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 17. Konv. A. fol. 31–39., jan. 27. Uo. fol. 56– 

57. és ápr. 25. Uo. Konv. D. fol. 62–63.) 

1531. júl. I. Ferdinánd követeként részt vesz a Szapolyai Jánossal folytatott visegrádi 

fegyverszüneti tárgyalásokon (Gooss, 1911. 17–20.: No. 7/A–D.; ápr. 20. Ferdinánd király 

utasítása követei – köztük V. – számára. Uo. 18.) 

1531–1545 † Landeshauptmann in Tirol (Hye-Kerkdal, 1966.; A tisztséget haláláig betölti.) 

1534-ben – s talán a következő esztendőkben is – az alsó-ausztriai rendek fizette csapatok 

hadimarsallja Magyarországon (Feldmarschall) (1534. júl. 27. MOL I 28 Gévay-hagyaték 

Tétel 2. fol. 118. Vö. még: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 75. Konv. A. fol. 66–67.) 

1537–1538 királyi főhadparancsnok Magyarországon (1537. febr. 21. Engedelmességre intő 

levél a Magyarországon, mindenekelőtt Kassa környékén állomásozó királyi katonasághoz, 

az újonnan Magyarországra rendelt katonákhoz, ill. informáló levél a helytartósághoz V. 

266kinevezése kapcsán. Uo. Fasc. 30. Konv. B. fol. 83–85. Vö. még Uo. fol. 94., 97. és 109. 

A kinevezésre utalást tesz: MOL I 28 Gévay-hagyaték Tétel 2. fol. 118. és Lukinich, 1939. 

605.: 1. jegyz.) 

1537–1538 I. Ferdinánd egyik követeként részt vesz a nagyváradi békességet előkészítő 

fegyverszüneti, majd magukon a béketárgyalásokon (1537. dec. 20. A királyi biztosok 

megérkeznek Nagyváradra. Ortvay, 1912. 254.; 1538. febr. 24. A két uralkodó követei 

megkötik a békét. Gooss, 1911. 55–68.: No. 15–16.) 

1539–1545 † I. Ferdinánd főudvarmestere (Obersthofmeister) (Fellner–Kretschmayr, 1907/Bd 

1. 275. és Broucek, 1988. 45.; A tisztséget haláláig betölti.) 

1540 ismét királyi főhadparancsnok Magyarországon (1540. szept. 14. Újabb engedelmességre 

intő levél a Magyarországon állomásozó királyi katonasághoz V. kinevezése kapcsán. ÖStA 

HHStA Hungarica AA Fasc. 43. Konv. B. fol. 74. Vö. még Uo. fol. 18–19., dec. 16. V. arról 

panaszkodik I. Ferdinándnak, hogy betegsége miatt sokáig már nem tud a táborban – ekkor 

éppen Győrben – maradni. ÖStA KA AFA 1540/12/7.; 1541. jan. 1. Ferdinánd király 

engedélyezi V.-nek, hogy betegsége miatt távozzon a táborból és a főhadparancsnoki tisztet 

Reinprecht von Ebersdorfnak adja át. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 45. Konv. A. fol. 

1.) 

1541–1543 Bécs erődítéseinek kiépítése alkalmával mint „tanácsost” alkalmazzák (Hye- 

Kerkdal, 1966.) 

89430 Noha maga Vels nevét – két l-lel – Vells-nek írta (lásd például: 1545. jan. 4., Bécs: ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 54. Konv. B. fol. fol. 1/1–1/5.), az irodalomban az egy l-es változat honosodott meg, így 

magunk is ezt használjuk. Pethő Gergely krónikája „Velsius Lénárd”-nak nevezi. Pethő, 1993. 111. 

89531 *1497–1545. nov. 10. † (ÖNB Codex series nova No. 12 781. [Codex Trautsonianus] p. 31.) A 

bécsi Stephanskirchéban temették el, ahol sírköve 1951-ig a déli és a középső kapu közötti pilléren volt 

látható, napjainkban pedig az északi torony halljában található. Apja Michael von Vels, anyja Regina von 

Cles volt. Orgler, 1859.

1544–1545 † királyi főhadparancsnok Magyarországon, Horvátországban, Szlavóniában és az 

alsó-ausztriai tartományokban (Lásd az archontológiai részben.) 

Zelking, Karl Ludwig von (zu Siedendorf) 896 32 

1563 Károly fhg. főistállómestere (Oberststallmeister) (1563. jan. 20. ÖStA FHKA HKA Fam.– 

Akten Z 25. fol. 4.) 

1564–1567 belső-ausztriai főistállómester (Oberststallmeister) (Thiel, 1916. 204.) 

1564–1567 belső-ausztriai titkos tanácsos (Uo. 205.) 

1565 őszén három hónapig biztosi tevékenységet lát el a horvát–szlavón végeken. (ÖStA FHKA 

HKA Fam.–Akten Z 25. fol. 8–9. Vö. 1566. jan. 28. Kiadásai megtérítését kéri. ÖStA KA 

HKR Prot. Exp. Bd. 145. fol. 73.) 

1572–1574 főhadszertárnok (Oberstzeugmeister) (1572. ápr. 15. ÖStA FHKA HKA NÖHA W– 

61/C/90/B. rote Nr. 300/2. fol. 1050–1053.; 1574. máj. 1. előtt Uo., ill. jan. 17. Z. kéri 

elbocsátását tisztéből, amit a Haditanácsban jóváhagynak neki. ÖStA KA HKR Prot. Exp. 

Bd. 267158. fol. 153. és Uo. Reg. Bd. 159. fol. 166.; máj. végétől már Jakob von Raminger 

a főhadszertárnok. Uo. Exp. Bd. 158. fol. 153–154.) 

1575. aug. 6. az alsó-ausztriai rendek által kiállított csapatok főkapitánya („zu ainem Obersten 

über den Zuezug der gerüssten Phärdt fürgenommen”) (Uo. Reg. Bd. 161. fol. 291.) 

1576–1577 ismét az alsó-ausztriai rendek által kiállított csapatok főkapitánya („Obrister über 

Zuczug des 30isten Mans unnd gerüssten Guldpferd vom Land”) (1576. okt. 25. Bestallung 

Z. számára. MOL E 144 Belügy [Doboz 1.] fol. 133–140.; 1577 tavaszán „dadurch [ti. a 

győri kinevezésével] der Öbriste Bevelch über den Zuezug der gerüsten Gildtsferd und den 

dreissigsten Man in Österreich under der Enß ledig würde.” Uo. fol. 148–149.) 

1576–1577 † II. Rudolf császár tanácsosa (1576: ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten D–T 63. fol. 

71–72. Vö. még ÖStA KA Best. No. 283.) 

1577 † győri végvidéki főkapitány (Lásd az archontológiai részben.) 

2684. Az alsó-ausztriai rendek hadi fizetőmestereinek archontológiája (16. század) 

(Grenzunterzahlmeister, Unterkriegszahlmeister/Győr és 

hozzá tartozó végházaknak fizetőmestere) 

1564–1572 Bartholomäus Kielman 897 1 

1564. márc. 1. Bestallung K. részére a tisztségről. (NÖLA SA Ständ. Akt. A–II–10. 1. März 

1564.) 

1560 a hadi fizetőmesteri hivatalnál (Kriegszahlamt) szolgál (Kielmansegg, 1910. 21.) 

1568 egyúttal alsó-ausztriai Rentmeister (Uo.) 

1570. jan. 8. Eck Graf zu Salm győri főkapitány K.-t ajánlja győri és komáromi építési 

fizetőmesternek (Bauzahlmeister) (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 151. fol. 7. és fol. 9.) 

1578–1579 zászlós (Fähnrich) Komáromban (Szinte biztosan testvére, Andreas Kielman von 

Kielmansegg főkapitány javaslatára nyeri el a tisztséget. Kielmansegg, 1910. 21.) 

1572–1579 Joachim Khelheimer zu Summerein ideiglenesen megbízott győri végvidéki rendi 

hadifizetőmester 

1572. márc. 1. Utasítás és Bestallung K. részére a tisztségről. (NÖLA SA Ständ. Akt. A–II–10. 

1. März 1572.) 

1572. márc. 1. K. reverzálisa tisztéről. (Uo.) 

1570-es évek az alsó-ausztriai rendek pénztárnoka (Einnehmer, Landschaftseinnehmer) (Reingrabner, 

1976. 86.: 85. jegyz.) 

1576 felveszik az alsó-ausztriai Ritterstand új családjai közé mint a neve prédikativumául szolgáló 

Summerein birtokosát (Uo.) 

1579–1593 előtt Wolf Sinnich (der Ältere) ideiglenesen megbízott, majd rendes győri végvidéki rendi 

89632 1577. aug. 20., Győr † (Jakosith Ferenc augusztus 21-én tudatja a Haditanáccsal Zelking előző napon 

bekövetkezett halálát. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 164. fol. 74.) Evangélikus (Reingrabner, 1976. 13.). 

~ Ursula von Prag Freiin zu Windhag (esküvőjük: 1563. jan. 17., Enns) ÖStA FHKA HKA Fam–Akten Z 25. 

fol. 1–2. és Kern, 1875. 205.: No. 739. 

8971 *1526 k.–1579 † ~ Lukretia Hirnuss, aki túlélte férjét. Kielmansegg, 1910. 21.

hadifizetőmester 

1579. márc. 20. S. reverzálisa tisztéről. (NÖLA SA Ständ. Akt. A–II–10. 20. März 1579.) 

1579. márc. 20. Utasítás és Bestallung S. részére a tisztségről. (Uo.) 

1593–1597 Kaspar Muschard 

1593 M. panaszkodik, hogy még nem kapott semmiféle utasítást tisztségére vonatkozóan. 

(NÖLA SA Ständ. Akt. A–II–10. 1593.) 

1597. márc. 14. előtt M. még betölti a tisztséget (Uo. A–VII–17. fol. 42–52.) 

1. Levéltári források 

269X. A felhasznált források és irodalom 

rövidítési jegyzéke 

Archiv des Germanischen Nationalmuseums Nürnberg 

(Archiv GNM Nürnberg) 

Weltliche Fürsten (WF) 

Archív Mesta Košíc, Košice (AMK) 

Schw. Collectio Schwartzenbachiana 

Arhiv Republike Slovenije, Ljubljana (AS) 

Deželni stanovi za Kranjsko (DSK) 

Badisches Generallandesarchiv, Karlsruhe (BGLA) 

Großherzogliches Haus- und Staatsarchiv (HstA) 

Person. I. Personalien 

Baºbakanlîk Osmanlî Arºivi, Istanbul (BOA) 

Maliyeden Müdevver defterleri (MM) 

Győr–Moson–Sopron Megye Győri Levéltára, Győr (GyL) 

Győri Káptalan Hiteleshelyi Levéltára (GyKHL) 

Felvallási jkv. Felvallási jegyzőkönyv (Protocollum authenticum) 

Győr vármegye Levéltára (GyVm) 

Metszetgyűjtemény 

Győr–Moson–Sopron Megye Soproni Levéltára, Sopron (SL) 

Sopron Város Levéltára (SVL) 

Oertel-gy. Oertel–gyűjtemény 

Hadtörténelmi Levéltár, Budapest (HL) 

TGy Törökkori Gyűjtemény 

Magyar Országos Levéltár, Budapest (MOL) 

A szekció: Magyar Kancelláriai Levéltár (Kancel. lt.) 

A 97 Hungarica et Transylvanica (Hung. et Trans.)

270E szekció: Magyar kincstári levéltárak 

Magyar Kamara Regisztratúrája 

E 15 Expeditionales camerales (Exp. cam.) 

E 21 Benignae resolutiones (Ben. res.) 

E 41 Litterae ad cameram exaratae (Litt. ad cam. exar.) 

Magyar Kamara Archívuma (MKA) 

E 136 Diversae instructiones (Div. inst.) 

E 142 Acta publica (Act. pub.) 

E 144 Történelmi emlékek (Tört. eml.) 

E 148 Neo-regestrata acta (NRA) 

E 156 Urbaria et Conscriptiones (U et C) 

E 172 Archivum familiae Dobó (Dobó cs. lt.) 

E 185 Archivum familiae Nádasdy (Nádasdy cs. lt.) 

E 200 Acta diversarum familiarum (Acta div. fam.) 

E 204 Missiles (Missiles) 

E 210 Miscellanea (Misc.) 

E 211 Lymbus (Lymbus) 

E 554 Városi és kamarai iratok (Vár. és kam. iratok) 

I szekció: Bécsi levéltárakból kiszolgáltatott iratok 

I 28 Gévay Antal levéltáros irathagyatéka (Gévay-hagyaték) 

P szekció: Családi levéltárak 

P 108 Esterházy család hercegi ágának levéltára (Esterházy cs. lt.), Repositoriumok 

(Rep.) 

P 1313 A herceg Batthyány család levéltára, A Batthyány család 

törzslevéltára 

Act. ant. Acta antiqua 

Memor. Memorabilia 

Misc. Miscellanea 

P 1314 A herceg Batthyány család levéltára, Missiles 

P 235 Festetics család keszthelyi levéltára, Gersei Pethő család 

(Pethő cs. lt.) 

Ant. Misc. Antiqua Miscellanea 

P 422 Keglevich család (egreskátai) (Keglevics cs. lt.) 

P 707 Zichy család levéltára (Zichy cs. lt.) 

Niederösterreichisches Landesarchiv, Sankt Pölten (NÖLA) 

Ständisches Archiv (SA) 

Ständ. Akt. Ständische Akten 

Ständ. Bücher Ständische Bücher 

Österreichische Nationalbibliothek, Wien (ÖNB) 

Handschriftensammlung 

271Österreichisches Staatsarchiv, Wien (ÖStA) 

Finanz- und Hofkammerarchiv (FHKA) 

Hofkammerarchiv (HKA) 

Fam.–Akten Familienakten 

Ged. Buch. Gedenkbücher 

Ung. Reihe Ungarische Reihe 

HFU Hoffinanz Ungarn 

Inst. Instruktionen 

NÖHA Niederösterreichische Herrschaftsakten 

NÖKA Niederösterreichische Kammer 

Prot. Protokolle der Hofkammer 

Exp. Expedit 

Reg. Registratur

RA Reichsakten 

Haus-, Hof- und Staatsarchiv (HHStA) 

Hungarica Ungarische Akten (Hungarica) 

AA. Allgemeine Akten 

Misc. Miscellanea 

Turcica Türkei (Turcica) 

MEA Mainzer Erzkanzlerarchiv 

RTA Reichstagsakten 

OHMA Obersthofmeisteramt 

Sonderreihe Sonderreihe 

Eidbücher Eidbücher 

RHKl Reichshofkanzlei 

RTA Reichstagsakten 

Archiv Pálffy Archiv Pálffy 

Schloßarchiv Grafenegg, 

Archiv Breuner Schloßarchiv Grafenegg, Breuner’sches Familienarchiv 

Kriegsarchiv (KA) 

AFA Alte Feldakten 

Best. Sonderreihe des Wiener Hofkriegsrates, Bestallungen 

Best. Prot. Sonderreihe des Wiener Hofkriegsrates, Bestallung-Register und Protokoll 

HKR KlA Sonderreihe des Wiener Hofkriegsrates, Hofkriegsrätliches Kanzleiarchiv

272HKR Akten Akten des Wiener Hofkriegsrates 

HKR Prot. Protokolle des Wiener Hofkriegsrates 

Exp. Expedit 

Reg. Registratur 

Manuskripte Manuskripte 

Memoiren Memoiren 

Kartensammlung Kartensammlung 

Slovenský Národný Archív, Bratislava (SNA) 

Archív rodiny Esterházy – èesnecká línia (Esterházy, cseszneki lt.) 

Státní Oblastní Archiv, Tøeboò (SOA, Tøeboò) 

Rodinný Archiv Buquoyu – Nové Hrady (Archiv Buquoy) 

Steiermärkisches Landesarchiv, Graz (StLA) 

Archiv Herberstein (Archiv Herberstein) 

Urk. Eggenberg Urkundenreihe Eggenberg 

Landschaftliches Archiv 

Militaria Altes Archiv XIV.: Militaria 

Štátny Oblastný Archív, Levoèa (ŠOBA Levoèa) 

Archív Mesta Levoèe (AML) 

Veszprém Megyei Levéltár, Veszprém (VML) 

Veszprémi Káptalan Hiteleshelyi Levéltára (VKHL) 

Felvallási jkv. Felvallási jegyzőkönyv (Protocollum authenticum) 

Veszprém vármegye Levéltára (VpVm) 

Közgy. jkv. Közgyűlési jegyzőkönyv 

2732. Kiadott források 

Austro–Turcica, 1995. Austro–Turcica 1541–1552. Diplomatische Akten des habsburgischen 

Gesandtschaftsverkehrs mit der Hohen Pforte im Zeitalter Süleymans des 

Prächtigen. Bearbeitet von Sreæko M. Džaja unter Mitarbeit von Günter Weiß. In 

Verbindung mit Mathias Bernath herausgegeben von Karl Nehring. München, 

1995. (Südosteuropäische Arbeiten 95.) 

Barabás, 1898. Zrínyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok. 

Közrebocsátja Barabás Samu. I. köt. Levelek. 1535–1565. Bp., 1898. (=MHH I.: 

Diplomataria XXIX.) 

Barcza, 1932. Barcza Leander: Hivatalos jelentés Győr 1598-i visszafoglalásának részleteiről. In: 

GySz 3.(1932) 54–56. 

Bártfai Sz., 1938. Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002–1599-ig. 

Függelékül az inárchi Farkas, az irsai Irsay, valamint a szilasi és pilisi Szilassy 

családok története. Bp., 1938. 

Bessenyei, 1994. Enyingi Török Bálint. A bevezetést írta és a forrásokat közzéteszi Bessenyei 

József. Bp., 1994. 

Bilkei–Turbuly, 1989. Bilkei Irén–Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 

1555–1711. I. köt. 1555–1609. Zalaegerszeg, 1989. (=ZGy 29.) 

Blittersdorff, 1922. Ritter Sigidmund’s Hager v. Allentsteig Leichenpredigt. Nach dem Original 

mitgeteilt von Mjr. Philipp Blittersdorff. In: MoBl Adler 9/21–22. (Sept.–Okt. 

1922.) 39–49. 

Bocatius, 1998. Bocatius, Joannes: Jaurinum redivivum. Győr visszafoglalása. Győr, 1998. 

(=Győri Tanulmányok, Füzetek, Tudományos Közlemények 1998/1.) 

Borsa, 1984. Borsa Iván: A szenyéri uradalom a török időkben. (Forráspublikáció) In: Évk: 

SMM 15. (1984) 77–133. 

BL, Bd. I–VII. Die böhmischen Landtagsverhandlungen und Landtagsbeschlusse vom Jahre 1526 

an bis auf die Neuzeit. Hrsg.: Königlich Böhmisches Landesarchiv. Bd. I–VII.

1526–1591. Prag, 1877–1891. 

Budai basák levelezése, 

1915. A budai basák magyar nyelvű levelezése. I. köt. 1553–1589. Szerk.: Takáts 

Sándor–Eckhart Ferenc–Szekfű Gyula. Bp., 1915. 

CJH, Magyar törvénytár. (Corpus Juris Hungarici.) 1000–1526. évi törvényczikkek. [és] 

1526–1608. évi törvényczikkek. Magyarázó jegyzetekkel kíséri Márkus Dezső. 

Bp., [mindkét kötet:] 1899. 

Czech, 1830. Czech, Johann: Bericht des Grafen Ferdinand Hardeck über den Verlauf der 

Belagerung der Festung Raab, im Jahre 1594, nebst einigen hierauf bezüglichen 

Urkunden. In: NAG 2. (1830) 51–52., 58–60., 66–68. és 81–83. 

274ETE, II. köt. Bunyitay V[ince]–Rapics R[ajmund]–Karácsonyi J[ános]: Egyháztörténelmi 

emlékek a magyarországi hitujítás korából. II. köt. 1530–1534. és három függelék. 

Bp., 1904. 

ETE, III. köt. Bunyitay V[ince]–Rapics R[ajmund]–Karácsonyi J[ános]: Egyháztörténelmi 

emlékek a magyarországi hitujítás korából. III. köt. 1535–1541. Bp., 1906. 

ETE, IV. köt. Karácsonyi J[ános] és Kollányi F[erenc]: Egyháztörténelmi emlékek a 

magyarországi hitujítás korából. IV. köt. 1542–1547. Bp., 1909. 

ETE, V. köt. Karácsonyi J[ános]–Kollányi F[erenc]–Lukcsics J[ózsef]: Egyháztörténelmi 

emlékek a magyarországi hitujítás korából. V. köt. 1548–1551. Bp., 1912. 

Fellner–Kretschmayr, 

1907/Bd 2. Fellner, Thomas–Kretschmayr, Heinrich: Die österreichische Zentralverwaltung. 

Abt. I. Von Maximilian I. bis zur Vereinigung der österreichischen und 

böhmischen Hofkanzlei (1749). Bd. 2. Aktenstücke 1491–1681. Wien, 1907. 

(=Veröffentlichungen der Kommission für neuere Geschichte Österreichs 6.) 

Fürer, 1646. Fürer, Christoph von Haimendorf: Reis-Beschreibung In Egypten, Arabien, 

Palästinam, Syrien etc. mit beygefugter Landtafel vnd derselben Erklärung. Sambt 

kurczem Anhang Jacob Fürers von Haimendorff, seines Bruders, Constantinopolitanischer 

Reise. Nürnberg, 1646. 

Gecsényi, 1990. Gecsényi Lajos: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési 

jegyzőkönyveinek regesztái. I. köt. 1580–1616. Győr, 1990. 

Gecsényi, 1991/1. Gecsényi Lajos: Elképzelések a Rábaköz önvédelmének megszervezésére a XVII. 

század közepén. In: SSz 45. (1991) 4. sz. 343–347. 

Gecsényi, 1995. Gecsényi Lajos: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvényszéki 

jegyzőkönyveinek regesztái. II. köt. 1617–1626. Győr, 1995. 

Geőcze, 1894/1. Geőcze István: Hadi tanácskozások az 1577-ik évben. In: HK 7. (1894) 502–537. 

és 647–673. 

Geőcze, 1894/2. Geőcze István: A tüzérségi és hadiszer-állomány Magyarországon 1577-ben. In: 

HK 7. (1894) 699–715. 

Gooss, 1911. Gooss, Roderich.: Österreichische Staatsverträge. Fürstentum Siebenbürgen 

(1526–1690). Wien, 1911. (=Veröffentlichungen der Kommission für Neuere 

Geschichte Österreichs 9.) 

Gömöry, 1894/1. Gömöry Gusztáv: Török hadak számereje Magyarországon 1590-ben. In: HK 7. 

(1894) 395–397. 

Gömöry, 1894/2. [Gömöry Gusztáv]: Mennyivel járultak hozzá az örökös tartományok a háború 

költségeihez 1592-ben? In: HK 7. (1894) 397–400. 

275Hajnal, 1930. Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka (1640 december–1643 március). 

Szerk.: Hajnal István. Bp., 1930. (=Esterházy Miklós nádor iratai I. 

Kormányzattörténeti iratok) 

Hatvani, 1859. Magyar történelmi okmánytár, a brüsseli országos levéltárból és a burgundi 

könyvtárból. Összeszedte s lemásolta Hatvani Mihály. III. köt. 1553–1608. Pest, 

1859. (=MHH I. Diplomataria III.) 

Hazai okmánytár, 1867. Hazai okmánytár (Codex diplomaticus patrius). IV. köt. Kiadják: Nagy Imre– 

Stummer Arnold–Ráth Károly és Véghely Dezső. Győr, 1867. 

Illésy, 1892. Dr. y– s– [Illésy János]: Végváraink a XVI. század közepén. In: HK 5. (1892) 

542–547. 

Illésy, 1893. Illésy János: Adatok a szolnoki vár építéséhez és első ostromához. In: HK 6. 

(1893) 635–666.

Illésy, 1894. Illésy János: Várvizsgálatok 1557–58-ban. In: HK 7. (1894) 57–95. és 216–241. 

Illésy, 1897. I–s. [Illésy János]: A mezei és várbeli katonaság eltartásának költségei 

Magyarországon 1549-ben. In: HK 10. (1897) 115–118. 

Istvánffy, 1622. Isthvanfi, Nicolaus: Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV. Colonia 

Agrippina, 1622. 

Iványi B., 1942. Iványi Béla: A körmendi levéltár Memorabiliái. Kör-mend, 1942. (=Körmendi 

Füzetek 2.) 

Jankovics, 1981. Literátor-politikusok levelei Jenei Ferenc gyűjtéséből (1566–1623). Sajtó alá 

rendezte: Jankovics József. Budapest–Szeged, 1981. (=Adattár 5.) 

Jedlicska, 1897. Jedlicska Pál: Adatok erdődi báró Pálffy Miklós a győri hősnek életrajza és 

korához 1552–1600. (Eredeti történeti forrásmunka) Eger, 1897. 

Jedlicska, 1910. Jedlicska Pál: Eredeti részletek Gróf Pálffy-család okmánytárához 1401–1653 s 

Gróf Pálffyak életrajzi vázlatai. Bp., 1910. 

Kapossy, 1956–1976. Kapossy János: Művészettörténeti regeszták a királyi határozatokból és 

rendeletekből. I–III. rész. Közzétette Bánrévi György.; IV–V. rész. Közzétette 

Bottló Béla. In: MűÉ 5. (1956) 1. sz. 47–53., 2. sz. 190–197., 3. sz. 318–330., 9. 

(1960) 3. sz. 237–244. és 11. (1962) 2–3. sz. 227–233.; VI–VIII. rész. Közzétette 

és kiegészítette Badál Ede. In: AH 3. (1975) 1. sz. 119–131., 2. sz. 295–307. és 4. 

(1976) 1. sz. 123–136. 

Karácson, 1916. Török történetírók. Fordította és jegyzetekkel kísérte: Karácson Imre. III. köt. 

1566–1659. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Szekfű Gyula. Bp., 1916. 

(Török-magyarkori Történelmi Emlékek II. osztály: Írók V. köt.) 

Kárffy, 1905. Kárffy Ödön: Palota vár kapitányának, Thuri Benedeknek, szóló utasítás 1567-ből. 

In: TT 1905. 459–460. 

276Károlyi, 1880/1. Károlyi Árpád: Kiadatlan levelek a német birodalom magyarországi nagy 

hadivállalatának történetéhez 1542. In: TT 1880. 490–540. 

Kelenik, 1989. Kelenik József: Egy fogoly török tiszt vallomása a győri vár és helyőrség 

állapotáról 1597-ből. In: HK 102 (1989) 1. sz. 71–74. 

Kern, 1875. Kern, Friedrich: Regesten, Grabschriften und Notizen zur Genealogie und 

Geschichte der Herren von Zelking. In: Jb. Adler 2. (1875) 187–215. 

Komáromy, 1904. Komáromy András: Gersei Petheö János levelei Nádasdy Tamáshoz. 1550–1562. 

In: TT 1904. 266–291. és 400–433. 

Komáromy, 1907. Komáromy András: Magyar levelek a XVI. századból. In: TT 1907. 121–160., 

388–436. és 522–567. – Első közlemény: I. Kerecsényi László levelei Csányi 

Ákoshoz. [121–130.] II. Ormányi Józsa Csányi Ákoshoz. [130–156.] III. Ormányi 

Józsa Nádasdy Tamás nádorhoz. [156–160.] Második közlemény: IV. Takaró 

Mihály tihanyi kapitány levelei Nádasdy Tamáshoz. [388–411.] V. Enyingi Török 

Ferencz levelei Nádasdy Tamáshoz. [411–436.] Harmadik közlemény: VI. Kevendi 

Székely Lukács levelei Nádasdy Tamáshoz. [522–547.] VII. Tarnóczy Andrásné 

levelei Nádasdy Tamáshoz. [547–557.] VIII. Telekessy Imre kapitány levelei. 

[557–560.] IX. Dersffy Potenczia Ayczingerné levelei Nádasdy Tamáshoz. [561– 

563.] X. Perényi Ferencz levelei sárosi fogságából. [563–567.] 

Komáromy, 1908. Komáromy András: Magyar levelek a XVI. századból. In: TT 1908. 196–227., 

431–459. – Negyedik közlemény: XI. Udvardy György levelei Nádasdy Tamás 

nádorhoz. [196–227.] Ötödik közlemény: XII. Wécsey István nyalábi kapitány 

Nádasdy Tamáshoz. [431–433.] XIII. Zichy István és Rafael Nádasdy Tamáshoz. 

[433–447.] XIV. Zolthán Imre levelei Nádasdy Tamáshoz. [447–459.] 

Komáromy, 1911. Komáromy András: Magyar levelek a XVI. századból. In: TT 1911. 89–113., 443– 

477. és 537–564. – Kilenczedik közlemény: Sárkány Antal levelei Nádasdy 

Tamáshoz. [89–113.], Tizedik közlemény: Sombory Gergely levelei Nádasdy 

Tamáshoz. [443–477.], Befejező közlemény: Lukafalvi Szarka Pál levelei. [537– 

546.], Gyulaffy László levelei. [547–554.], Perneszy Farkas levelei. [555–563.], 

Somogyi Benedek Szigetvár ostromáról. [563–564.] 

Kovács–Fenyvesi, 1986. Ungnád Dávid konstantinápolyi utazásai. Ford., bev.: Kovács József László. 

Jegyz.: Fenyvesi László–Kovács József László. H. n., 1986.

277Kőszeg ostromának 

emlékezete, 1982. Kőszeg ostromának emlékezete. Vál., szerk., a bevezetőt és a jegyzeteket írta: 

Bariska István. Bp., 1982. (BH sorozat) 

Lopašiæ, 1884. Lopašiæ, Radoslav: Spomenici hrvatske krajine. (Acta historiam confinii militaris 

Croatici illustrancia) Knjiga I. Od godine 1479 do 1610. Zagreb, 1884. (=MSHSM 

XV.) 

Lopašiæ, 1889. Lopašiæ, Radoslav: Spomenici hrvatske krajine. (Acta historiam confinii militaris 

Croatici illustrancia) Knjiga III. Od godine 1693 do 1780 i u dodatku od g. 1531 

do 1730. Zagreb, 1889. (=MSHSM XX.) 

Lukinich, 1939. A Podmanini Podmaniczky-család oklevéltára. Közzétette, családtörténeti 

bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Lukinich Imre. II. köt. 1510–1537. Bp., 1939. 

(A Podmanini és Aszódi Báró Podmaniczky-család története V. köt.) 


bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Lukinich Imre. III. köt. 1538–1548. Bp., 1941. 

(=A Podmanini és Aszódi Báró Podmaniczky-család története VII. köt.) 


bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Lukinich Imre. IV. köt. 1549–1555. Bp., 1942. 

(=A Podmanini és Aszódi Báró Podmaniczky-család története VIII. köt.) 

Merényi, 1893. Merényi Lajos: A véghelyek 1577. évi kivonatos költségvetése. In: HK 6. (1893) 

543–545. 

Merényi, 1894. Merényi Lajos: A török végek őrhada 1577-ben. In: HK 7. (1894) 259–262. 

MOE, III–VIII. köt. Magyar országgyűlési emlékek történeti bevezetésekkel. Szerk.: Fraknói Vilmos. 

III–VIII. köt. 1546–1597. Bp., 1876–1883. (=MHH III/a. Monumenta comitialia 

regni Hungariae III–VIII.) 

Nagy La., 1976. Wathay Ferenc énekes könyve. (Hasonmás kiadás.) Sajtó alá rend., az utószót és a 

jegyzeteket írta Nagy Lajos. I–II. köt. Bp., 1976. 

őze, 1996. 500 magyar levél a XVI. századból. Csányi Ákos levelei Nádasdy Tamáshoz 

1549–1562. I–II. köt. Kiadja: őze Sándor. Bp., 1996. 

Pálffy, 1995/1. Pálffy Géza: A magyarországi és délvidéki végvárrendszer 1576. és 1582. évi 

jegyzékei. In: HK 108 (1995) 1. sz. 114–185. 

Pethő, 1993. Rövid magyar kronika sok rend-béli fő historiás Könyvekből nagy 

szorgalmatossággal egybe szedettetett és irattatott Petthő Gergelytűl. Kassa, 1753. 

(Budapest, 1993. Reprint kiadás a Drahma Kiadó gondozásában.) 

Petritsch, 1991. Petritsch, Ernst Dieter: Regesten der osmanischen Dokumente im Österreichischen 

Staatsarchiv. Bd. 1. (1480–1574) Wien, 1991. (=MÖStA Erg. Bd. 10/1.) 

278Rómer, 1879–1880. Rómer Flóris Ferencz: Tihanyi vár regestuma 1585–1590-ig. In: TT 1879. 124– 

142., 565–582. és TT 1880. 398–408. 

Roubík, 1937. Regesta fondu Militare archivu ministerstva vnitra RÈS. v Praze. Díl I. 1527– 

1589. K vydání pøipravil František Roubík. Praha, 1937. (=Prameny k 

èeskoslovenským dejinám vojenským. Svazek I.) 

Szakály, 1986/1. Bernardo de Aldana magyarországi hadjárata [1548–1552]. Közreadja Szakály 

Ferenc. Fordította Scholz László. Bp., 1986. (BH sorozat) 

Szalay, 1861. Szalay Ágoston: Négyszáz magyar levél a XVI. századból. 1504–1560. Pest, 1861. 

(Magyar Leveles Tár I.) 

Sztárai, 1985. Sztárai Mihály: História Perényi Ferenc kiszabadulásáról. Perényi Péter élete és 

halála. Válogatta, a szöveget gondozta, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: 

Téglásy Imre. Bp., 1985. (Magyar Ritkaságok sorozat.) 

Thallóczy, 1877. Thallóczy Lajos: A magyar hadi költségek 1549-ben. In: Sz 11. (1877) 169–173. 

Thallóczy, 1878. Th.–s. [Thallóczy Lajos]: Pálffy Miklós Győr vára bevételéről. In: TT 1878. 387– 

388. 

Thallóczy–Hodinka, 

1903. Thallóczy Lajos–Hodinka Antal: Magyarország melléktartományainak oklevéltára 

(Codex Diplomaticus Partium Regno Hungariae Adnexarum) I. köt. A horvát 

véghelyek oklevéltára. 1490–1527. Bp. 1903. (=MHH I. Diplomataria XXXI.) 

Timár, 1989. Timár György: Királyi Sziget. Szigetvár várgazdaságának iratai 1546–1565. Pécs, 

1989. (=Baranya török kori forrásai I.)

Tóth P., 1989. Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái. I. köt. 1596– 

1600. H. n., 1989. (=VMLF 2.) 

Tóth P., 1994. Tóth Péter: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái. I. 1579– 

1589. Sopron, 1994. 

Vass, 1989. Vass Előd: Források a székesfehérvári szandzsákság történetéhez 1543–1688. In: 

FMTÉ 19. (1989) 69–200. 

Verancsics, I–XII. köt. Verancsics Antal m. kir. helytartó, esztergomi érsek összes munkái. Közlik: Szalay 

László és Wenzel Gusztáv. I–XII. köt. Pest, 1857–1875. (=MHH. II. Scriptores. II– 

VI., IX–X., XIX–XX., XXV–XXVI. és XXXII.) 

Verancsics-évkönyv, 

1981. 1504–1566 Memoria Rerum. A Magyarországon legutóbbi László király fiának 

legutóbbi Lajos királynak születése óta esett dolgok emlékezete (Verancsicsévkönyv). 

Sajtó alá rendezte, az utószót és a jegyzeteket írta Bessenyei József. H. 

n., 1981. 24. (BH sorozat) 

Voigt, 1858. Voigt, Johannes: Briefwechsel des Hans Ungnad Freiherr von Sonneck mit dem 

Herzog Albrecht von Preussen. In: AKÖG 20. (1858) 207–278. 

2793. Irodalom 

Acsády, 1888/1. Acsády Ignác: Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd uralkodása alatt. 1526–64. 

Bp., 1888. 

Acsády, 1888/2. Acsády Ignác: Végváraink és költségeik a XVI. és XVII. században. In: HK 1. 

(1888) 64–85. és 246–267. 

ADB, Bd. 1–56. Allgemeine Deutsche Biographie. Bd. 1–56. Leipzig–München, 1875–1912. 

Adel im Wandel, 1990. Adel im Wandel. Politik–Kultur–Konfession 1500–1700. Rosenburg, 1990. 

Ágoston, 1992. Ágoston Gábor: A hódolt Magyarország. H. n., 1992. (Magyarország Krónikája 

sorozat) 

Ágoston, 1995. Ágoston Gábor: Az európai hadügyi forradalom és az oszmánok. In: TSz 37 

(1995) 4. sz. 465–485. 

Ágoston, 1998. Ágonston Gábor: A hódítás ára. A magyarországi török végvárak őrsége, 

fenntartási terhei és a tartomány pénzügyi helyzete. In: HK 111. (1998) 2. sz. 351– 

383. 

Amstadt, 1969. Amstadt, Jakob: Die k. k. Militärgrenze 1522–1881 (mit einer 

Gesamtbibliographie). Würzburg, 1969. (Inaugural-Diss. Univ.) 

Banfi–Maggiorotti, 

1932. Banfi, F[lorio]–Maggiorotti, L[eone] A[ndrea]: La fortezza di Giavarino in 

Ungheria ed i suoi architetti militari italiani, specialmente Pietro Ferabosco. Roma, 

1932. 

Barta, 1981. Barta Gábor: A társadalmi és gazdasági fejlődés főbb vonásai 1526–1734 között. 

In: Szentgotthárd. Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok. 

Szombathely, 1981. 81–115. 

Barta, 1988. Barta Gábor: Vajon kié az ország? Bp., 1988. (Labirintus sorozat) 

Bedy, 1933. Bedy Vince: A győri vár és várkapitányok a 16. és 17. században. In: GySz 4. 

(1933) 147–161. 

Bedy, 1934. Bedy Vince: Adatok Győr város 16. és 17. századbeli lakosságának vallás szerinti 

megoszlásához. In: GySz 5. (1934) 52–59. 

Bedy, 1936. Bedy Vince: A győri székesegyház története. Győr, 1936. (=Győregyházmegye 

Múltjából I.) 

Bedy, 1939. Bedy Vince: Győr katolikus vallásos életének multja. Győr, 1939. 

(=Győregyházmegye Múltjából V.) 

Benczédi, 1966. Benczédi László: Katonarétegek helyzete a török elleni várháborúkban. In: HK 13. 

(1966) 4. sz. 821–827. 

Benczik, 1995. Benczik Gyula: Fentő és góré. Hódoltság kori védelmi munkálatok emlékei a 

Felső-Rábavidék dűlőneveiben. In: VHHK 1995. 1. sz. 42–48. 

Benda, 1976. Benda Kálmán: Habsburg-abszolutizmus és rendi ellenállás a XVI–XVII. 

században. Bp., 1976. 

280Bende, 1968. Bende Lajos: Sziget 1556. évi ostroma. In: HK 15. (1968) 2. sz. 281–310. 

Berger, 1864. Berger, Adolf: Das Grab des Grafen Adolf zu Schwarzenberg in der

Augustinerkirche zu Wien. In: BMAW 7. (1864) 169–180. 

Berger, 1885. Berger, Adolf: Die Denksäulen auf die Wiedereroberung von Raab 1598. In: MAW 

1885. 10. sz. (Oktober) 37–39. 

Bíró, é. n. Bíró Endre: Tata története 1526-tól az Esterházy uradalom létrejöttéig. In: Tata 

várostörténete. I. köt. Az őskortól 1727-ig. Szerk.: Bíró Endre. Tata, é. n., 187– 

219. 

Borbíró–Valló, 1956. Borbíró Virgil–Valló István: Győr városépítéstörténete. Bp., 1956. 

Borosy, 1971. Borosy András: A telekkatonaság és a parasztság szerepe a feudális magyar 

hadszervezetben. Bp. 1971. (= Értekezések, Új sorozat 60.) 

Bozsóky, 1993. Bozsóky Pál Gerő: Segesdi krónika. Szeged, 1993. (=A Veszprémi Egyházmegye 

Múltjából 15.) 

Braudel, 1996. Braudel, Fernand: A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában. III. 

köt. Bp., 1996. 

Brichzin, 1992–1996. Brichzin, Hans: Eine Ungarnkarte von Nicolaus Angielus, sowie Grund- und 

Aufrisse ungarischer Festungen aus dem Jahr 1566 im Sächsischen 

Hauptstaatsarchiv zu Desden. Teil I. In: CH 2. (1992) 39–43., Teil II. In: Uo. 4. 

(1994) 12–18., Teil III. In: Uo. 5. (1996) 8–11. 

Brinner, 1878. Brinner, Wilhelm: Geschichte des k. k. Pionnier-Regi-mentes in Verbindung mit 

einer Geschichte des Kriegs-Brückenwesens in Oesterreich. Bd. 1–2. Wien, 1878. 

Broucek, 1988. Der allerhöchste Oberbefehl. Die Garden. Bearb.: Peter Broucek unter Mitarb. v. 

Georg Zivkovic und Herbert Klima nach Manuskriptfragmenten von Obstlt. 

Alphons Freiherr von Wrede. Wien, 1988. (=Militaria Austriaca – Geschichte der 

k. u. k. Wermacht Bd. 6.) 

Camesina, 1881. Camesina, Albert: Urkundliche Beiträge zur Geschichte Wiens im XVI. 

Jahrhundert. Wien, 1881. 

Cerwinka, o. J. Cerwinka, Günther: Die Eroberung der Festung Kanizsa durch die Türken im Jahre 

1600. In: Innerösterreich 1564–1619. Im Auftrag der Steiermärkischen 

Landesregierung herusgegeben im Zusammenhang mit der Ausstellung „Graz als 

Residenz–Innerösterreich 1564–1619”. Red.: Alexander Novotny und Berthold 

Sutter. Graz, o. J. 409–511. (=Joannea. Publikationen des Steiermärkischen 

Landesmuseums und der Steiermärkischen Landesbibliothek Bd. III.) 

Clement, 1964. Clement, Alfred: Handbuch der Feld- und Militärpost in Österreich. Graz, 1964. 

Czeike, 1959–1960. Czeike, Felix: Hermes Schallauczer. In: Jb. VGStW 15–16. (1959–1960) 70–81. 

281Czeike, Bd. 5. Historisches Lexikon Wien. Bd. 5. Hrsg.: Felix Czeike. Wien, 1997. 

Csengel–Gere, 1996. Csengel Péter–Gere László: Előzetes jelentés a városlődi karthauzi kolostor 

kutatásáról. In: MSz 6. (1996) 1. sz. 53–84. 

Csorba, 1974. Csorba Csaba: Erődített és várrá alakított kolostorok Dél-Dunántúl török kori 

végvári rendszerében. In: Évk: SMM 5. (1974) 13–47. 

Csorba, 1978. Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája. Bp., 1978. 

Dávid, 1982. Dávid Géza: A simontornyai szandzsák a 16. században. Bp., 1982. 

Dávid, 1992. Dávid Géza: A veszprémi szandzsák. In: Keletkutatás 1992 ősz 27–36. 

Dávid, 1995. Dávid Géza: Török közigazgatás Magyarországon. Bp., 1995. (Nagydoktori 

disszertáció) 

Dávid, 1998. Dávid Géza: Török uralom Veszprémben (1552–1566). In: Veszprém a török 

korban. Felolvasóülés Veszprém török kori emlékeiről. Szerk.: Tóth G. Péter. 

Veszprém, 1998. 17–29. (=VMK 9.) 

Demkó, 1916–1917. Demkó Kálmán: Magyarország hadi ereje a XVI. században. In: HK 17. (1916) 1– 

36., 312–348. és XVIII. (1917) 35–70., 186–218. 

Dénes, 1991. Dénes József: Kastélyok, kúriák, udvarházak Vas megyében. In: VSz 45. (1991) 2. 

sz. 233–244. 

Détshy, 1989. Détshy Mihály: Sárospatak vára és urai 1526-tól 1616-ig. Sárospatak, 1989. (=A 

Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 28.) 

Détshy, 1994. Détshy Mihály: Adatok Joannes Maria Speciecasa hadiépítész életpályájáról. In: 

Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára. Tanulmányok. Bp., 1994. 227–234. 

Domokos, 1997/1. Domokos György: Adatok a komáromi vár 16. századi építéstörténetéhez. In: 

Limes 9. (1997) 4. sz. 67–92. 

Domokos, 1997/2. Domokos György: Az olasz várépítészet alkalmazása a magyar végvári rendszer

kiépítésében. In: Hagyomány és korszerűség a XVI–XVII. században. Szerk.: 

Petercsák Tivadar. Eger, 1997. 179–202. (=Studia Agriensia 17.) 

Dornyay, 1936. Dornyay Béla: Régi tatai várképek. Ikonográfiai tanulmány. Tata, 1936. 

Dornyay, 1943. Darnay-Dornyay Béla: Keszthelyi várképek és váralaprajzok. In: BMÉ 1. (1943) 4. 

sz. 4–6. 

Eberle, 1911. Eberle, Ludwig Major: Wien als Festung (1530–1740). In: Geschichte der Stadt 

Wien. Red.: Anton Mayer. Bd. IV. Vom Ausgange des Mittelalters bis zum 

Regierungsantritt der Kaiserin Maria Theresia, 1740. (Teil I.) Wien, 1911. 218– 

282. 

282Eckhardt, 1943. Az ismeretlen Balassi Bálint. Egykorú kiadatlan okmányokból írta és 

összeállította: Eckhardt Sándor. Bp., 1943. (A Magyar Szemle klasszikusai) 

Egg, 1961. Egg, Erich: Der Tiroler Geschützguß 1400–1600. Innsbruck, 1961. (=Tiroler 

Wirtschaftsstudien 9.) 

Eiermann, 1904. Eiermann, Adolf: Lazarus von Schwendi, Freiherr von Hohenlandsberg, ein 

deutscher Feldoberst und Staatsmann des XVI. Jahrhunderts. Freiburg, 1904. 

Ember, 1938. Ember Győző: A helytartói hivatal történetéhez a XVI. században. In: Emlékkönyv 

Szentpétery Imre születésének hatvanadik évfordulójának ünnepére. Bp. 1938. 

142–156. 

Ember, 1946. Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török 

kiűzéséig. Bp., 1946. (=A MOL kiadványai III. Hatóság- és hivataltörténet 1.) 

Engel, 1994. Engel Pál: Magyarország és a török veszély Zsigmond korában (1387–1437). In: 

Sz 128. (1994) 2. sz. 273–287. 

Engel, 1996. Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. I–II. köt. Bp., 1996. 

(=História könyvtár. Kronológiák, adattárak 5.) 

Engel, 1997. Engel Pál: Zur Frage der bosnisch–ungarischen Beziehungen im 14.–15. 

Jahrhundert. In: SoF 56. (1997) 27–42. 

Erben, 1895. Erben, Wilhelm: Die Frage der Heranziehung des Deutschen Ordens zur 

Vertheidigung der ungarischen Grenze. In: AÖG 81. (1895) 513–599. 

Erdélyi, 1998. Erdélyi Gabriella: Egy kivételes karrier Mohács előtti kezdetei. In: R. Várkonyi 

Ágnes Emlékkönyv születésének 70. évfordulója ünnepére. Szerk.: Tusor Péter. 

Bp., 1998. 118–132. 

Fábián, 1896. Fábián János: Az esztergomi érsekség uj vára 1545–1580. Esztergom, 1896. 

Falke, 1877. Falke, Jakob: Geschichte des fürstlichen Hauses Liechtenstein. Bd. 2. Wien, 1877. 

Fallenbüchl, 1988. Fallenbüchl Zoltán: Magyarország főméltóságai 1526–1848. Bp., 1988. 

Fallenbüchl, 1994. Fallenbüchl Zoltán: Magyarország főispánjai. Die Obergespane Ungarns 1526– 

1848. Bp., 1994. 

Faller, 1936. Faller Jenő: Süess Orbán építészeti főfelügyelő 1577. évi jelentése Tata várának 

építkezéseiről. Tata, 1936. 

Faller, 1937. Faller Jenő: Csesznek, Palota, Vázsony és Veszprém várak 16. századi alaprajzai. 

Veszprém, 1937. 

Faragó, 1962. Faragó Sándor: A kapui vár. In: Évk: GyM 4. (1962) 85–95. 

Farkas, 1989/1. Farkas Gábor: Csíkvár a történelem sodrában 1543–1687. In: FMTÉ 19. (1989) 

45–49. 

Farkas, 1989/2. Farkas Gábor: Csókakővár a törökellenes küzdelmek idején 1543–1687. In: FMTÉ 

19. (1989) 39–44. 

283Fehér, 1942. Fehér Mátyás, P. O. P.: A hétszázados vasvári Szent Domonkos-rendi kolostor 

története 1241–1941. Bp., 1942. (=A Szent István Akadémia II. Történelem-, Jog- 

és Társadalomtudományi Osztályának Értekezései III. köt. 1. sz.) 

Fellner–Kretschmayr, 

1907/Bd 1. Fellner, Thomas–Kretschmayr, Heinrich: Die österreichische Zentralverwaltung. 

Abt. I. Von Maximilian I. bis zur Vereinigung der österreichischen und 

böhmischen Hofkanzlei (1749). Bd. 1. Geschichtliche Übersicht. Wien, 1907. 


Fenyvesi, 1993. Fenyvesi László: A Temesközi–Szörénységi végvárvidék funkcióváltozásai (1365– 

1718). In: Végvárak és régiók a XVI–XVII. században. Szerk.: Petercsák Tivadar 

és Szabó Jolán. Eger, 1993. 238–246. (=Studia Agriensia 14.) 

Fenyvesi, 1997. Fenyvesi László: Bakith Pál (Pavle Bakiæ). Budapest, 1997. (Szinopszis, kézirat.)

Firnhaber, 1861. Firnhaber, Friedrich: Der Hofstaat König Ferdinand’s I. im Jahre 1554. In: AKÖG 

26. (1861) 1–28. 

Firnhaber, 1864. Firnhaber, Friedrich: Zur Geschichte des österreichischen Militärwesens. Skizze 

der Entstehung des Hofkriegsrathes. In: AKÖG 30. (1864) 91–178. 

Fitz, 1956/1. Fitz Jenő: Török erődítések Fejér megyében. I. rész: Székesfehérvár, II. rész: 

Párkányok. Székesfehérvár, 1956. (=IKMK B. sorozat 7–8.) 

Fitz, 1956/2. Fitz Jenő: Végvári harcok Fejér megyében. Székesfehérvár, 1956. (=IKMK B. 

sorozat 12.) 

Fitz, 1958. Fitz Jenő: Csókakő vára. 2. kiad. Székesfehérvár, 1958. (=IKMK B. sorozat 1.) 

Fodor, 1991. Fodor Pál: Magyarország és a török hódítás. Bp. 1991. 

Fodor, 1995. Fodor Pál: Kémkedés a török korban. In: Keletkutatás 1995. ősz 121–126. 

Fodor, 1998/1. Fodor Pál: Állandóság és változás az oszmán történelemben. In: R. Várkonyi 

Ágnes Emlékkönyv születésének 70. évfordulója ünnepére. Szerk.: Tusor Péter. 

Bp., 1998. 165–175. 

Fodor, 1998/2. Fodor Pál: Török politika Magyarországon (1520–1541). In: Veszprém a török 

korban. Felolvasóülés Veszprém török kori emlékeiről. Szerk.: Tóth G. Péter. 

Veszprém, 1998. Veszprém, 1998. 7–16. (=VMK 9.) 

Főglein, 1923–1924. Főglein Antal: XVI. századi közigazgatástörténeti adatok Zólyom vármegyéből. 

In: Sz 57–58. (1923–1924) 466–494. 

Gál, 1994. Szenyér története I. Szerk.: Gál József. Szenyér, 1994. (IV. Sátori János: A szenyéri 

vár. [pp. 63–105.]) 

Galavics, 1986. Galavics Géza: Kössünk kardot az pogány ellen. Török háborúk és 

képzőművészet. Bp., 1986. 

284Gecsényi, 1976. Gecsényi Lajos: Győr városa 1526 után. In: Évk: GyM 18. (1976) 195–221. 

Gecsényi, 1984. Gecsényi Lajos: Katonák és polgárok a győri végvárban a XVI–XVII. században. 

In: HK 31. (1984) 4. sz. 664–686. 

Gecsényi, 1986. Gecsényi Lajos: Városi önkormányzat Győrött a XVII. században. In: ÉVK: GyM 

22–23. (1986) 99–127. 

Gecsényi, 1988. Gecsényi Lajos: Győr megye közigazgatása és tisztikara a XVII. században. In: 

LSz 38. (1988) 3. sz. 14–34. 

Gecsényi, 1991/2. Gecsényi Lajos: A 16–17. századi magyarországi város-fejlődés kérdéséhez. (Az 

erődváros megjelenése) In: Unger Mátyás Emlékkönyv. Emlékkönyv Unger 

Mátyás negyedszázados egyetemi történésztanári működése emlékére, és 

születésének hetvenedik évfordulója alkalmából. Szerk.: E. Kovács Péter–Kalmár 

János–V. Molnár László. Bp., 1991. 145–158. 

Gecsényi, 1994. Gecsényi Lajos: A végvári harcok taktikája. (Török lesvetés Győr alatt 1577-ben) 

In: Scripta manent. Ünnepi tanulmányok a 60. életévét betöltött Gerics József 

professzor tiszteletére. Szerk.: Draskóczy István. Bp., 1994. 165–175. 

Gecsényi, 1998. Gecsényi Lajos: „Török áruk” és „görög kereskedők” a 16–17. századi királyi 

Magyarországon. In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv születésének 70. 

évfordulója ünnepére. Szerk.: Tusor Péter. Bp., 1998. 185–203. 

Gellén, 1997. Gellén Zsolt: A Közép-Rábavidék történeti ökológiája a 17. században. Bp., 1997. 

(Szakdolgozat, ELTE, BTK.) 

Gerhartl, 1981. Gerhartl, Gertrud: Die Niederlage der Türken am Steinfeld 1532. 2. Aufl. Wien, 

1981. (=Militärhistorische Schriftenreihe 26.) 

Gerő, 1955. Gerő László: Magyarországi várépítészet. (Vázlat a magyar várépítés fejezeteiről.) 

Bp., 1955. 

Glatzl, 1950. Glatzl, Matthias: Die Freiherrn von Teufel in ihrer staats- und kirchenpolitischen 

Stellung zur Zeit der Reformation und Restauration. Wien, 1950. (Phil. Diss.) 

Gömöry, 1885. Gömöry, Gustav von: Türkennoth und das Grenzwesen in Ungarn und Croatien 

während sieben „Friedensjahren” von 1575 bis 1582. Nach Quellen des k. k. 

Kriegs-Archivs. In: MiKA 1885. 155–178. 

Gömöry, 1895. G[ömöry] G[usztáv]: Veszprém és Várpalota eleste 1593-ban. In: HK 8. (1895) 

254–259. 

Graf, 1926. Graf, Johann: Die westungarischen Grenzgebiete, vor-wiegend von der Mitte des 

15. bis zur Mitte des 17. Jahr-hunderts. Wien, 1926. (Phil. Diss.) 

Gulin, 1995. Gulin, Ante: Povijest obitelji Rattkay. Genealoška studija i izvori (1400–1793).

Zagreb, 1995. (Djela Hrvatske Akademije Znanosti i Umjetnosti. Razred za 

društvene znanosti; knj. 72.) 

285Gutkas, 1973. Gutkas, Karl: Geschichte des Landes Niederösterreich. 3. überarb. und erg. Aufl. 

Sankt Pölten, 1973. 

Haiczl, 1997. Haiczl Kálmán: Kakath, Dsigerdelen–Csekerdén, Párkány. Szerk.: Himmler 

György. Párkány, 1997. 

Hametner, 1970. Hametner, Angelika: Die niederösterreichischen Landtage 1530–1564. Wien, 1970. 

(Phil. Diss.) 

Hatházi–Kovács, 1996. Hatházi Gábor–Kovács Gyöngyi: A váli gótikus templomtorony. Adatok Vál 14– 

17. századi történetéhez. Székesfehérvár, 1996. (=IKMK B. sorozat 45. sz.) 

Hausmann, 1983. Hausmann, Friedrich: Ferdinand Graf zu Hardegg und der Verlust der Festung 

Raab. In: Domus Austriae. Eine Festgabe Hermann Wiesflecker zum 70. 

Geburtstag. Hrsg.: Höflechner, Walter–Mezler-Andelberg, Helmut J.–Pickl, 

Othmar. Graz, 1983. 184–209. 

Hegyi, 1989. Hegyi Klára: Székesfehérvár a török korban. In: História klub füzetek 

[Székesfehérvár] 5. (1989) 1–24. 

Hegyi, 1993. Hegyi Klára: „Aranyásó szpáhik” a királyi Magyarországon. In: A tudomány 

szolgálatában. Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára. Szerk.: Glatz 

Ferenc. Bp., 1993. 103–111. 

Hegyi, 1995/1. Hegyi Klára: Török berendezkedés Magyarországon. Bp., 1995. (=História 

Könyvtár. Monográfiák 7.) 

Hegyi, 1995/2. Hegyi Klára: Török katonaság a magyarországi hódoltságban. In: Keletkutatás 

1995. tavasz 45–59. 

Hegyi, 1996. Hegyi Klára: Esztergom török őrsége a XVI–XVII. században. In: Limes 8. (1996) 

1–2. sz. 51–62. 

Hegyi, 1998. Hegyi Klára: Veszprém török őrségei. In: Veszprém a török korban. Felolvasóülés 

Veszprém török kori emlékeiről. Veszprém a török korban. Felolvasóülés 

Veszprém török kori emlékeiről. Szerk.: Tóth G. Péter. Veszprém, 1998. Veszprém, 

1998. 30–41. (=VMK 9.) 

Heischmann, 1925. Heischmann, Eugen: Die Anfänge des stehenden Heeres in Österreich. Wien, 1925. 

(=Deutsche Kultur. Historische Reihe Bd. III.) 

Hennyey, 1926. Hennyey Vilmos: A magyar posta története. Bp., 1926. 

Herle, 1941. Herle Wilhelmine: Die Türken- und Ungarneinfälle im ost-niederösterreichischen 

Grenzgebiet, vorwiegend im 15. und 16. Jahrhundert. Wien, 1941. (Phil. Diss.) 

Herold, 1970. Herold, Hannelore: Die Hauptprobleme der Landtags-handlungen des 

Erzherzogstums Österreich unter der Enns zur Zeit der Regierung Kaiser 

Maximilians II. (1564–1576) Wien, 1970. (Phil. Diss.) 

Hess, 1978. Hess, Andrew C.: The Forgotten Frontier: A History of the Sixteenth-Century 

Ibero–African Frontier. Chigaco–London, 1978. (= Publications of the Center for 

Middle Eastern Studies, No. 10.) 

286Hiller, 1993. Hiller István: A tolmácsper. In: Perlekedő évszázadok. Tanulmányok Für Lajos 

történész 60. születésnapjára. Szerk.: Horn Ildikó. Bp., 1993. 147–186. 

Hiller, 1998. Hiller István: A „Titkos Levelezők” intézménye. In: R. Várkonyi Ágnes 

emlékkönyv születésének 70. évfordulója ünnepére. Szerk.: Tusor Péter. Bp., 1998. 

204–215. 

Himmel-Agisburg, 1985. Himmel-Agisburg, Heinrich: Feld- und Militärpost in Österreich von ihren 

Anfängen bis 1866. In: Zwei Jahrtausende Postwesen. Vom cursus publicus zum 

Satelliten. Halbturn, 14. Mai bis 27. Oktober 1985. Wien, 1985. 297–315. 

Hirn, 1885. Hirn, Joseph: Erzherzog Ferdinand II. von Tirol. Geschichte seiner Regierung und 

seiner Lände. Bd. 1. Innsbruck, 1885. 

HofkriegsratprÄsidenten, 

1874. Die Hofkriegsraths-Präsidenten und Kriegsminister der k. k. österreichischen 

Armee. Biographische Skizzen nach Acten und gedruckten Quellen. Wien, 1874. 

Holub, 1912. Holub József: Istvánffy Pál. In: Békefi-Emlékkönyv. Dolgozatok Békefi Remig 

egyetemi tanári működésének emlékére. Írták: Tanítványai. Bp., 1912. 

Horváth E., 1935. Horváth Elek: Pápa végvári szerepe a XVI. században. In: MKSz 5. (1935) 203– 

217.

Horváth S., 1996. Rum története 1246–1996. Összeállította: Horváth Sándor. Rum, 1996. 

Hóvári, 1985. Hóvári János: Fonyód a török hódítás korában. In: Fonyód története. Szerk.: 

Kanyar József. H. n., 1985. 113–166. 

Hőgyész, 1989. Hőgyész László: Sümeg évszázadai. Veszprém, 1989. 

Huber, 1893. Huber, Alfons: Studien über die finanziellen Verhältnisse Oesterreichs unter 

Ferdinand I. In: MIÖG Erg. Bd. IV. (1893) 181–247. 

Hungler, 1986. Hungler József: A török kori Veszprém. Veszprém, 1986. (=A Veszprém Megyei 

Levéltár kiadványai 4.) 

Huszár, 1974. Huszár Pál: Thuri György szerepe a dunántúli végvári harcokban 1554–1566. 

Várpalota, 1974. 

Hye-Kerkdal, 1966. Hye-Kerkdal, Heinz: Leonhard Freiherr von Völs der Jüngere. In: Südostdeutsche 

Museumsblätter 16. (1966) 13–21. 

Ila, 1973. Ila Bálint: Adalékok a keszthelyi végvár megépüléséhez. In: Mv 17. (1973) 4. sz. 

223–224. 

Illés, 1994. Illés Mária: Gyulakeszi és Csobánc története. Gyulakeszi, 1994. 

Illéssy, 1902. Illéssy János: Törekvések a német lovag-rend meghonosítására Magyarországon. 

In: Sz 36. (1902) 233–248. 

Iványi B., 1926–1928. Iványi Béla: A tüzérség története Magyarországon kezdetétől 1711-ig. In: HK 27– 

29. (1926–1928) 12 közlemény. 

287Iványi B.–Sági– 

Takács, 1961. Iványi Béla–Sági Károly–Takács Kálmán: Hegyesd, Tátika, Rezi. Balatonfüred, 

1961. 

Ivicsics, 1993. Ivicsics Péter: Kisebb végvárak, véghelyek Vas megyében. In: Végvárak és régiók 

a XVI–XVII. században. Szerk.: Petercsák Tivadar és Szabó Jolán. Eger, 1993. 

289–310. (=Studia Agriensia 14.) 

Janko, 1871. Janko, Wilhelm: Lazarus Freiherr von Schwendi oberster Feldhauptmann und Rath 

Kaiser Maximilian’s II. Wien, 1871. 

Jászay, 1996. Jászay Magda: A kereszténység védőbástyája – olasz szemmel. Olasz kortárs írók a 

XV–XVIII. századi Magyarországról. Bp., 1996. (=Italianistica Debreceniensis, 

Olasz Felvilágosodás és Romantika Kutatóközpont, Monográfiák 3.) 

Jenei F., 1971. Jenei Ferenc: A középkori Győr. In: Győr. Várostörténeti tanulmányok. Szerk.: 

Dávid Lajos–Lengyel Alfréd–Z. Szabó László. Győr, 1971. 119–164. 

Kalmár, 1961. Kalmár János: A petárda szerepe Győr 1598. évi visszavívásánál. In: Évk: GyM 3. 

(1961) 79–100. 

Kaltenbaeck, o. J. Kaltenbaeck, J. B.: Die Belagerung Raabs durch Adolf Frhrn. von Schwarzenberg 

1598. Eine Sammlung gleichzeitiger Documente, Zeitungen, Briefe, Lieder und 

Gedichte. Wien, o. J. 

Karácson, 1905. Karácson Imre: Török kormányzók Győrött. Régi állítások cáfolata. In: Győri 

Almanach az 1905. évre. Győr, 1905. 31–36. 

Karolyi, 1747. Karolyi, Laurentius: Speculum Jaurinensis ecclesiae, repraesentans tum ipsam 

cathedralem ecclesiam, tum episcopos, qui a tempore Divi Stephani proto-regis 

eidem praefuerunt, usque ad excellentissimum dominum, dominum comitem 

Franciscum Zichy de Vásonkő. Jaurinum, 1747. 

Kaser, 1997. Kaser, Karl: Freier Bauer und Soldat. Die Militarisierung der agrarischen 

Gesellschaft an der kroatisch–slawonischen Militärgrenze (1535–1881). Wien– 

Köln–Weimar, 1997. (=Zur Kunde Südosteuropas II/22.) 

Kazáry, 1940. Kazáry Károly: A jánosházi gróf Erdődy-birtok és vár rövid története. In: DuSz 7. 

(1940) 1–2. sz. 62–77. 

Károly, 1893. Károly János: Csókakő vára és várbirtokai. Külön lenyomat a Fejérmegyei és 

Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet 1893-iki évkönyvéből. 

Székesfehérvár, 1893. 

Károlyi, 1877. Károlyi Árpád: Magyar huszárok a schmalkaldi háborúban. In: Sz 11. (1877) 642– 

654. és 841–854. 

288Károlyi, 1880/2. Károlyi Árpád: A német birodalom nagy hadi vállalata 1542-ben. Új adalék 

külviszonyaink történetéhez. Kiadatlan levéltári anyag alapján. Bp., 1880. 

Kárpáti-Kravjánszky, 

1933. Kárpáti-Kravjánszky Mór: Rudolf uralkodásának első tíz éve (1576–1586). A

velencei kir. állami levéltár császári udvarból való követjelentései alapján. Bp., 

1933. 

Kecskés, 1984. Kecskés László: Komárom az erődök városa. Bp., 1984. 

Kelenik, 1990. Kelenik József: A hadügyi forradalom és hatása Magyarországon a tizenötéves 

háború időszakában. Tények és megjegyzések a császári–királyi hadsereg valós 

katonai értékéről. In: HK 103. (1990) 3. sz. 85–95. 

Kelenik, 1991/1. Kelenik József: A kézi lőfegyverek jelentősége a hadügyi forradalom 

kibontakozásában. A császári hadsereg fegyverzetének jellege Magyarországon a 

tizenötéves háború éveiben. In: HK 104. (1991) 3. sz. 80–122. 

Kelenik, 1991/2. Kelenik József: A kézi lőfegyverek jelentősége a hadügyi forradalom 

kibontakozásában. A magyar egységek fegyverzete a tizenötéves háború 

időszakában. In: HK 104. (1991) 4. sz. 3–52. 

Kelenik, 1995/1. Kelenik József: Áruló vagy áldozat? Hardegg gróf kéz- és fővesztése. In: Ru 1995. 

6–7. sz. 14–15. 

Kelenik, 1995/2. Kelenik József: A Kanizsa elleni végvidék katonai erejének változásai 1633–1638. 

In: Hadtörténelmi tanulmányok. Zalaegerszeg, 1995. 5–51. (=ZGy 36/I.) 

Kelenik, 1995/3. Kelenik József: A kanizsai védelmi övezet és természetföldrajzi adottságai a XVI. 

század 70-es éveinek végén. In: Végvár és környezet. Eger, 1995. 163–174. 

(=Studia Agriensia 15.) 

Kelenik, 1997. Kelenik József: A hadügyi forradalom és jelenségei Európában és a magyar 

királyságban a XVI. század második felében. In: Hagyomány és korszerűség a 

XVI–XVII. században. Szerk.: Tivadar Petercsák. Eger, 1997, 27–41. (Studia 

Agriensia 17.) 

Kelenik, 1998. Kelenik József: Tata helye és szerepe a végvári rendszerben a 16. század utolsó 

harmadában. In: Tata a tizenötéves háborúban. (Tatán 1997. május 23-án 

megtartott tudományos ülésszakon elhangzott előadások anyaga.) Szerk.: Fatuska 

János–Fülöp Éva Mária–Gyüszi László. Tata, 1998. 45–58. (=Annales Tataienses 

I.) 

Kenyeres, 1995. Kenyeres István: A trencséni vár a XVI. században. In: Fons 2. (1995) 1. sz. 5–72. 

Kenyeres, 1997. Kenyeres István: Egy nagybirtok igazgatása és gazdálkodása a 16. században. (A 

trencséni várbirtok 1543 és 1564 között) In: LK 68. (1997) 1–2. sz. 99–142. 

289Kielmansegg, 1910. Kielmansegg, Erich Graf von: Familien-Chronik der Herren, Freiherren und 

Grafen von Kielmansegg. 2. erg. und verbess. Auflage. Wien, 1910. 

Kiss I., 1908. Kiss István, R.: A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549–1551. évi 

leveles könyve. Bp. 1908. 

Kiss Is., 1990. Simontornya krónikája. Eredeti kútforrások alapján írta Kiss István. Simontornya, 

1938. (Szerkszárd, 1990. Reprint kiadás a Babits Magyar–Amerikai Kiadó Rt. 

gondozásában.) 

Komáromy, 1889. Komáromy András: Thelekessy Imre. 1497–1560. In: HK 2. (1889) 101–124., 

209–232., 463–483. és 638–672. 

Komáromy, 1912. Komáromy András: Magyar Bálint kapitány életéből. 1543–1572. In: HK 13. 

(1912) 238–278. 

Koppány, 1962. Koppány Tibor: Csesznek vára. Bp., 1962. (Műemlékeink című sorozat) 

Koppány, 1980. Koppány Tibor: Egy XVI. századi Sopron vármegyei kastély és építtetője. In: SSz 

34. (1980) 1. sz. 46–58. 

Koppány, 1983. Koppány Tibor: A devecseri kastély kutatása. In: ÉÉTud. 15. (1983) 1–4. sz. 261– 

271. 

Koppány, 1984. Koppány Tibor: A mihályi kastély kutatása és helyreállítása. In: MM 9. (1984) 

255–278. 

Koppány, 1996. Koppány Tibor: A külsővati plébániakert címeres sírköve. In: Tanulmányok 

Külsővat történetéből. Szerk.: Ilon Gábor. Külsővat, 1996. 165–171. 

Koppány, 1997/1. Koppány Tibor: Dunántúli magánföldesúri építésű kastélyok. XVI–XVII. század. 

Bp., 1997. (Kézirat.) 

Koppány, 1997/2. Koppány Tibor: A magyarországi végvárak építési szervezete a XVI–XVII. 

században. In: Hagyomány és korszerűség a XVI–XVII. században. Szerk.: 

Petercsák Tivadar. Eger, 1997. 153–177. (=Studia Agriensia 17.) 

Koppány–Boksay, 1961. Koppány Tibor–Boksay György: Devecser, Ugod, Essegvár, Döbrönte.

Balatonfüred, 1961. 

Koppány–Péczely– 

Sági, 1962. Koppány –Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. Bp., 1962. 

Koppány–Sági, 1965. Koppány Tibor–Sági Károly: Csobánc. Bp., 1965. (Műemlékeink című sorozat) 

Korpás, 1998. Korpás Zoltán: Spanyol védelmi rendszer Észak-Afrikában V. Károly uralkodása 

alatt. In: AfHu 1. (1998) 1. sz. 53–73. 

Kosch, 1972. Kosch, Friedrich Wilhelm: Das Herberstein-Archiv. In: MStLA 22. (1972) 37–43. 

Kozák É., 1998. Kozák Éva, Mezősiné: A jánosházi középkori udvarház. In: Koppány Tibor 

hetvenedik születésnapjára. Tanulmányok. Szerk.: Bardoly István–László Csaba. 

Bp., 1998. 175–186. (Művészettörténet–műemlékvédelem X.) 

Kozák K., 1960. Kozák Károly: A szigligeti vár. Veszprém, 1960. 

Kozics, 1891. Kozics László: Győr vár 1594-től 1598-ig. In: HK 4. (1891) 489–508. és 683–702. 

290Köhbach, 1994. Köhbach, Markus: Die Eroberung von Fülek durch die Osmanen 1554. Eine 

historisch–quellenkritische Studie zur osmanischen Expansion im östlichen 

Mitteleuropa. Wien–Köln–Weimar, 1994. (=Zur Kunde Südosteuropas II/18.) 

König, 1934. König, Johann: Lazarus von Schwendi Röm. Kaiserl. Majestät Rat und Feldoberst 

1522–1583. Beitrag zur Geschichte der Gegenreformation. Schwendi,1934. 

Krenn, 1974. Krenn, Peter: Das Steiermärkische Landeszeughaus in Graz: Eine Übersicht über 

seine Geschichte und seine Waffen. Graz, 1974. (=Veröffentlichungen des 

Landeszeughauses Graz 2.) 

Krenn, o. J. Krenn, Peter: Die Nürnberger Waffenlieferungen von 1578/79 an das 

Steiermärkische Landeszeughaus in Graz. In: Trommel und Pfeifen–Militärzelte– 

Anderthalbhänder 

–Nürnberger Waffen–Waffenhandel und Gewehreerzeugung in der Steiermark. 

Graz, o. J. 82–96. (=Veröffentlichungen des Landeszeughauses Graz 6.) 

Kropf, 1896. Kropf Lajos: Castaldo Erdélyben. Ötödik közlemény. In: HK 9. (1896) 299–325. 

Kruhek, 1995. Kruhek, Milan: Krajiške utvrde i obrana hrvatskog kraljevstva tijekom 16. stoljeca. 

Zagreb, 1995. (=Biblioteka Hrvatska povjesnica. Monografije i studije; Knj. 1.) 

Kubinyi, 1978. Kubinyi András: A Szávaszentdemeter–Nagyolaszi győzelem 1523-ban. Adatok 

Mohács előzményéhez. In: HK 25. (1978) 2. sz. 194–222. 

Kubinyi, 1990. Kubinyi András: Mozgósítási és hadseregellátási problémák Mátyás alatt. In: HK 

103. (1990) 1. sz. 66–72. 

Kupelwieser, 1899. Kupelwieser, Leopold: Die Kämpfe Ungarns mit den Osmanen bis zur Schlacht 

bei Mohács, 1526. 2. Aufl. Wien, 1899. 

Kurzmann, 1985. Kurzmann, Gerhard: Kaiser Maximilian I. und das Kriegswesen der 

österreichischen Länder und des Reiches. Wien, 1985. (=Militärgeschichtliche 

Dissertationen österreichischer Universitäten 5.) 

Lechner, o. J. Lechner, Karl: Die Kommende Mailberg. Mailberg, o. J. (=Schriftenreihe des 

Maltesermuseums Mailberg Bd. 3.) 

Leeder, 1914. Leeder, Karl: Geschichte des Hauses Hoyos in Österreich. Teil 1–2. Wien, 1914. 

Lemajiæ, 1995. Lemajiæ, Nenad: Bakiæi, porodica poslednjeg srpskog despota. Novi Sad, 1995. 

(=Filozofski Fakultet u Novom Sadu, Odsek za Istoriju; Istorijski Arhiv »Srem«, 

Sremska Mitrovica, Monografije Knj. 36.) 

Lengyel, 1959. Lengyel Alfréd: Győr eleste és visszavétele a valóság tükrében. In: HK 6. (1959) 2. 

sz. 167–221. 

291Lengyel, 1983. Lengyel Alfréd: Mozaikok Győr történetéből. Válogatott cikkek és 

tanulmányrészletek. Győr, 1983. 

Lévai, 1993. Új bécsi tudósítások a tatai, veszprémi és palotai erődök és más helyek 

elfoglalásáról a kiváló Schwarzenberg gróf által, a szigeti erőd összeomlásáról és a 

Törökországban napról-napra erősödő hanyatlásról (1599). Ford. és sajtó alá rend.: 

Lévai Judit. Szeged, 1993. (=Documenta Historica 13.) 

Liepold, 1998. Liepold, Antonio: Wider den Erbfeind christlichen Glaubens. Die Rolle des 

niederen Adels in den Türkenkriegen des 16. Jahrhunderts. Frankfurt am Main– 

Berlin–Bern–New York–Paris–Wien, 1998. (=Europäische Hochschulschriften, 

Reihe 3.: Geschichte und ihre Hilfswissenschaften Bd. 767.) 

Loebl, 1899. Loebl, Alfred H.: Zur Geschichte des Türkenkrieges von 1593–1606. Bd. I. 

Vorgeschichte. Prag, 1899. (=Prager Studien aus dem Gebiete der

Geschichtswissenschaft. Heft VI.) 

Logitsch, 1939. Logitsch, Hildegard: Innere und äußere Defensionsmaßnahmen des Erzherzogtums 

Niederösterreich im 16. und 17. Jahrhundert. Wien, 1939. (Phil. Diss.) 

Luschin, 1882–1886. Luschin, Arnold, von Ebengreuth: Oesterreicher an italienischen Universitäten zur 

Zeit der Reception des römischen Rechts. I. Abt. (Separat-Abdruck aus den 

BVLN, Jahrgänge 1880, 1881 u. 1882.) Wien, 1882. II. und III. Abt. (Separat- 

Abdruck aus den BVLN, Jahrgänge 1883, 1884 und 1885). Wien, 1886. 

Maggiorotti–Banfi, 

1933/1. Maggiorotti, Leone Andrea–Banfi, Florio: Győr vára. In: HK 34. (1933) 1–45. 

Maggiorotti–Banfi, 

1933/2. Maggiorotti, Leone Andrea–Banfi, Florio: Pietro Ferabosco. In: HK 34. (1933) 

156–173. 

Maksay, 1990. Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. 1–2. köt. Szerkesztette és a 

bevezető tanulmányt írta: Maksay Ferenc. Bp., 1991. (=A MOL kiadványai II. 

Forráskiadványok 16.) 

Marosi, 1974. Marosi Endre: Itáliai hadiépítészek részvétele a magyar végvárrendszer 

kiépítésében 1541–1592 között. In: HK 21. (1974) 28–74. 

Marosi–Nagy, 1985. Marosi Endre–Nagy László: Habsburg- és törökellenes harcok. In: Magyarország 

hadtörténete. I–II. köt. Főszerk.: Liptai Ervin. I. köt. Bp., 1985. 179–336. 

Martian, 1910. Martian Julián: Magyarok V. Károly császár udvartartásában. (1546–47.) In: EM 

27. (1910) 53–54. 

Matunák, 1896. Matunák Mihály: Érsek-Újvár alapítási éve. In: Sz 30. (1896) 338–341. 

Matunák, 1897. Matunák Mihály: Veszprém ostroma és visszafoglalása 1566. június 30-án. In: HK 

10. (1897) 266–276. 

292Matunák, 1901. Matunák Mihály: Korpona várkapitányai. Korpona, 1901. 

Mednyánszky, 1885. Mednyánszky Dénes: Egy kiskorú világi tihanyi apát. In: T 3. (1885) 188–189. 

Meyer, 1879. Meyer, Christian: Die Feldhauptmannschaft Joachims II. im Türkenkriege von 

1542. In: ZPGL 16. (1879) 480–538. 

MilitÄrgrenze, 1973. Die k. k. MilitÄrgrenze. Beiträge zu ihrer Geschichte. Wien, 1973. (=Schriften des 

Heeresgeschichtlichen Museums in Wien 6.) 

MilitÄrgrenze, 1982. Die österreichische Militärgrenze. Geschichte und Auswirkungen. Hrsg.: Gerhard 

Ernst. Regensburg, 1982. (=Schriftenreihe des Regensburger Osteuropainstituts 8.) 

Mohl An., 1913. Mohl Antal: Győr eleste és visszavétele. 1594–1598. Győr, 1913. 

Mohl Ad., 1934. Mohl Adolf: Győr elestének és visszafoglalásának irodalma. In: GySz 5. (1934) 

373–387. és 447–461. 

Molnár A., 1998. Molnár Antal: A veszprémi egyházmegye a török hódoltság idején. In: Veszprém a 

török korban. Felolvasóülés Veszprém török kori emlékeiről. Szerk: Tóth G. Péter. 

Veszprém, 1998. 70–90. (=VMK 9.) 

Molnár L., 1989. Molnár László, V.: Thury György palotai és kanizsai kapitányságának története. In: 

VTT 2. (1989) 48–59. 

Muck, 1942. Muck, Friedrich: Die Leysser von Wildon. Wien, 1942. (Phil. Diss.) 

Müller J., 1900. Müller, Johannes: Die Verdienste Zacharias Geizkoflers um die Beschaffung der 

Geldmittel für den Türkenkrieg Kaiser Rudolfs II. In: MIÖG 21. (1900) 251–304. 

Müller J., 1938. Müller, Johannes: Zacharias Geizkofler 1560–1617, des Heiligen Römischen 

Reiches Pfennigmeister und oberster Proviantmeister im Königreich Ungarn. 

Baden bei Wien, 1938. (=Veröffentlichungen des Wien Hofkammerarchivs III.) 

Müller V., 1973. Müller Veronika: Thury György kanizsai kapitánysága. Zalaegerszeg, [1973.] 

Nagy I., I–XII. köt. Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. I– 

XII. köt. Pest, 1857–1868. 

Nagy Lá., 1987. Nagy László: Az erős fekete bég. Nádasdy Ferenc. H. n., 1987. (Korok és emberek 

sorozat) 

Neugebauer, 1979. Neugebauer, Gabriele: Die niederösterreichischen Landtage von 1577 bis 1592. 

Wien, 1979. (Phil. Diss.) 

Newald, 1879/1. Newald, Johann: Das Grabmal des Grafen Niclas zu Salm in der Votivkirche. 

Wien, 1879. 

Newald, 1879/2. Newald, Johann: Niclas Graf zu Salm. Eine Historische Studie. In: BMAW 18. 

(1879) 1–122.

Newald, 1884. Newald, Johann: Niclas Graf zu Salm. Nachträge zur Biographie desselben im 

XVIII. Bande der Berichte und Mitteilungen des Altertumsvereins zu Wien. Wien, 

1884. 

293Németh G., 1901. Németh Gábor: Adatok Nagy-Vázsony történetéből. Veszprém, 1901. 

Németh I., 1997. Németh István, H.: Kassai polgárok és katonák a 16. században. (A hadsereg 

beköltözésével járó társadalmi és közigazgatási jelenségek a felső-magyarországi 

városok életében a Mohácsot követő évtizedek során) In: LK 68. (1997) 1–2. sz. 

143–198. 

Németh J., 1993. Németh József: Somló. Devecser, 1938. (Veszprém, 1993. Reprint kiadás a 

Devecseri Kastélykönyvtár gondozásában.) 

Németh P., 1993–1994. Német Péter: A városlődi karthauzi kolostor története és régészeti emlékanyaga I. 

In: VMMK 19–20. (1993–1994) 367–382. 

Niederkorn, 1993. Niederkorn, Jan Paul: Die europäischen Mächte und der „Lange Türkenkrieg” 

Kaiser Rudolfs II. (1593–1606). 

Wien, 1993. (=AÖG Bd. 135.) 

Oberleitner, 1859. Oberleitner, Karl: Aufzeichnungen zur Geschichte Maximilian’s II. In: 

Notizenblatt. Beilage zum AKÖG 9. (1859) 305–312. 

Oborni, 1991. Oborni Teréz: Várkapitányi és officiálisi utasítások a 16. századi Érsekújvárból. In: 

Unger Mátyás Emlékkönyv. Emlékkönyv Unger Mátyás negyedszázados egyetemi 

történésztanári működése emlékére, és születésének hetvenedik évfordulója 

alkalmából. Szerk.: E. Kovács Péter–Kalmár János–V. Molnár László. Bp., 1991. 

99–108. 

Orgler, 1859. Orgler, Flavian: Leonhard Colonna Freiherr von Völs, Landeshauptmann an der 

Etsch und Burggraf von Tirol. In: Programm des k. k. Gymnasiums zu Bozen 9. 

(1859) 3–31. 

Ortvay, 1912. Ortvay Tivadar: Pozsony város története. Negyedik kötet. Első rész: A város 

politikai szereplése a XVI-ik század első felében, a mohácsi vésztől I. Ferdinánd 

király haláláig 1527–1564. Pozsony, 1912. 

Otruba, 1956. Otruba, Gustav: Zur Geschichte des Fernmeldewesens in Österreich. In: 

Technologisches Gewerbemuseum. Jahresbericht 1955/56. Wien, 1956. 15–43. 

Ötvös, 1989. Ötvös Péter: A genealógia nem készült el. Istvánffy Miklós levele egyik 

megbízatásáról. In: Tanulmányok Karácsonyi Béla hetvenedik születésnapjára. 

Szerk.: Kulcsár Péter–Mader Béla–Monok István. Szeged, 1989. 105–108. 

őze, 1996. őze Sándor: Nádasdy Tamás és az örményesi pálos kolostor. In: FH 18. (1993) 89– 

105. 

Pamer, 1964. Pamer Nóra: A sárvári vár védelmi rendszere. In: Savaria 2. (1964) 143–157. 

Pataki, 1931. Pataki Vidor: A XVI. századi várépítés Magyarországon. In: Évk: BMTI 1. (1931) 

98–132. 

294Payr, 1924. Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. köt. Sopron, 

1924. 

Pálffy, 1992. Pálffy Géza: Unger Mátyás Emlékkönyv. Emlékkönyv Unger Mátyás 

negyedszázados egyetemi történésztanári működése emlékére, és születésének 

hetvenedik évfordulója alkalmából. Szerkesztette: E. Kovács Péter, Kalmár János, 

V. Molnár László. Budapest, ELTE Bölcsészettudományi Kar, 1991. 296. 

(Ismertetés) In: LK 63 (1992) 1–2. sz. 219–224. 

Pálffy, 1995/2. Pálffy Géza: A főkapitányi hadiipari műhely kiépülése Kassán és nyersanyagellátó 

forrásai. In: Végvár és környezet. Eger, 1995. 183–121. (=Studia Agriensia 15.) 

Pálffy, 1995/3. Pálffy Géza: Katonai igazságszolgáltatás a királyi Magyarországon a XVI–XVII. 

században. Győr, 1995. 

Pálffy, 1996/1. Pálffy Géza: Pápa szerepe a XVI. századi végvárrend-szerben. In: Tanulmányok 

Pápa város történetéből 2. köt. Szerk.: Hermann István. Pápa, 1996. 81–98. 

Pálffy, 1996/2. Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer története a kezdetektől a 18. század 

elejéig. (Vázlat egy készülő nagyobb összefoglaláshoz) In: TSz 38. (1996) 2–3. sz. 

163–217. 

Pálffy, 1996/3. Pálffy Géza: Egy Zala megyei település nevének keletkezéstörténete 

és eddig ismeretlen XVI. századi névadója. (Kilimán falu és Andreas Kielman von 

Kielmansegg) In: MNy 92. (1996) 2. sz. 163–174.

Pálffy, 1997/1. Pálffy Géza: Kerületi és végvidéki főkapitányok és főkapitányhelyettesek 

Magyarországon a 16–17. században. (Minta egy készülő főkapitányi 

archontológiai és „életrajzi lexikonból”) In: Tsz 39. (1997) 2. sz. 257–288. 

Pálffy, 1997/2. Pálffy Géza: A felső-magyarországi főkapitányság és Erdély Báthory 

István uralkodása idején (1571–1586) (A Báthory-kutatás egy feldolgozatlan 

kérdésköréről) In: MT 1. (1997) Nr. 1–2. 113–126. 

Pálffy, 1997/3. A pápai vár felszabadításának négyszázéves emlékezete 1597–1997. A bevezető 

tanulmányt írta és az okmánytárat összeállította: Pálffy Géza. (Szerk.: Hermann 

István.) Pápa, 1997. 

Pálffy, 1997/4. Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer néhány alapkérdése a 

XVI. század első felében. In: Hagyomány és korszerűség a XVI–XVII. században. 

Szerk.: Petercsák Tivadar. Eger, 1997. 59–74. (=Studia Agriensia 17.) 

Pálffy, 1997/5. Pálffy Géza: Várfeladók feletti ítélkezés a XVI–XVII. századi Magyarországon (A 

magyar rendek hadügyi jogkörének kérdéséhez) In: LK 68. (1997) 1–2. sz. 199– 

221. 

Pálffy, 1998. Pálffy Géza: A veszprémi végvár fő- és vicekapitányainak életrajzi adattára (16– 

17. század) In: Veszprém a török korban. Felolvasóülés Veszprém török kori 

emlékeiről. Szerk: Tóth G. Péter. Veszprém, 1998. 91–188. (=VMK 9.) 

295Pálffy, 1999. Pálffy Géza: Európa védelmében. Haditérképészet a Habsburg 

Birodalom magyarországi határvidékén a 16–17. században. Giovanni Jacobo 

Gasparini itáliai hadiépítész 1580-as években készült magyarországi végvárvonaltérképének 

fakszimiléjével. Bp., 1999. 

Pálffy–Perger, 1998. Pálffy Géza–Perger, Richard: A magyarországi török háborúk résztvevőinek 

síremlékei Bécsben (XVI–XVII. század). In: Fons 5. (1998) 2. sz. 207–263. 

Perjés, 1963. Perjés Géza: Mezőgazdasági termelés, népesség, hadseregélelmezés és stratégia a 

17. század második felében (1650–1715). Bp., 1963. (=Értekezések, Új sorozat 

29.) 

Perojeviæ, 1931. Perojeviæ, Marko: Petar Kružiæ kapitan i knez grada Klisa. Zagreb, 1931. 

Pertl, 1939. Pertl, Franz: Die Grenzabwehr gegen die Türken im westlichen Ungarn und die 

niederösterreichischen Stände 1564–1601. Wien, 1939. (Phil. Diss.) 

Petrin, 1982. Petrin, Silvia: Die Stände des Landes Niederösterreich. St. Pölten–Wien, 1982. 

(=Wissenschaftliche Schriftenreihe Niederösterreich 64.) 

Petritsch, 1985. Petritsch, Ernst Dieter: Der habsburgisch–osmanische Friedensvertrag des Jahres 

1547. In: MIÖG 38. (1985) 49–80. 

Pfannl, 1930. Pfannl Jenő: Régi ábrák és képek Győr váráról. In: GySz 1. (1930) 217–242. 

Pichler, 1986. Pichler, Franz: Die steuerliche Belastigung der steirischen Bevölkerung durch die 

Landesdefension gegen die Türken. In: MStLA 35–36. (1986) 71–104. 

Pichler–Meran, 1880. Pichler, Fritz–Meran, Franz Graf: Das Landes-Zeughaus in Graz. Bd. 1–2. 

Leipzig, 1880. 

Prokopp, 1967. Prokopp Gyula: Veszprém visszafoglalásának négyszázadik évfordulójára. In: 

VMMK 6. (1967) 283–286. 

PRT, III. köt. Sörös Pongrácz–Rezner Tibold: A pannonhalmi főapátság története. Harmadik 

korszak. Az uralkodók reformáló törekvései. A pannonhalmi apátságnak 

főapátsággá való szervezése. 1405–1535. Bp., 1905. (=PRT III. köt.) 

PRT, IV. köt. Molnár Szulpicz: A pannonhalmi főapátság története. Negyedik korszak. Nagy 

háborúk kora, a magyar Szent-Benedek-Rend föloszlása és föléledése. 1535–1708. 

Bp., 1906. (=PRT IV. köt.) 

PRT, VII. köt. Füssy Tamás: A zalavári apátság története. A legrégibb időktől fogva napjainkig. 

Bp., 1902. (=PRT VII. köt.) 

296PRT, IX. köt. Sörös Pongrácz: A bakonybéli apátság története. A Pannonhalmától való függés 

kora 1548-tól napjainkig. Bp., 1904. (=PRT IX. köt.) 

PRT, X. köt. Erdélyi László: A tihanyi apátság története. Első korszak. Az apátság önállósága. 

1055–1701. Bp., 1908. (=PRT X. köt.) 

Pusztai, 1968. Pusztai Ilona, Sch.: A tatai vár 1569–72-ből származó alaprajza. In: KMMK 1. 

(1968) 263–272. 

Püchl, 1954. Püchl, Kurt: Die Erbhuldigungen der niederösterreichi-schen Stände im 17., 18. 

und 19. Jahrhundert in Wien.


Radics, 1862. Radics, P[eter] von: Herbard VIII. Freiherr von Auersperg (1528–1575) ein 

krainischer Held und Staatsmann. Wien, 1862. 

Ráth, 1858. Ráth Károly: Győr bástya-tégláinak jegyeiről. In: GyK 2. évf. 8. sz. (1858. január 

28.) 30–31. 

Ráth, 1865. Ráth Károly: A bodonhelyi erősített kastély Sopron megyében. In: GyTRF 3. 

(1865) 275–280. 

Regele, 1949. Regele, Oskar: Der österreichische Hofkriegsrat 1556–1848. Wien, 1949. 

(=MÖStA Erg. Bd. 1/1.) 

Reingrabner, 1976. Reingrabner, Gustav: Adel und Reformation. Beiträge zur Geschichte des 

protestantischen Adels im Lande unter der Enns während des 16. und 17. 

Jahrhunderts. Wien, 1976. (=Forschungen zur Landeskunde von Niederösterreich 

Bd. 21.) 

Reőthy–Stirling, 1990. Szemes. Tanulmányok Balatonszemes múltjáról és jelenéről. Közreadja: Reőthy 

Ferenc–Stirling János. Balatonszemes, 1990. 

Reusner, 1586. Revsnerus, Nicolaus: Anaohmata, sive arae sepvlcrales inclytae familiae 

Salmensis, avspiciis inclyti et magnamini Herois D. IVLII Comitis Salmae et 

Neoburgi ad Oenum etc. … Argentorati, Excudebat Antonius Bertramus M. D. 

LXXXVI. [=ÖNB * 38.Y.143] 

Rohrbacher, 1888. Rohrbacher Miklós: Tata története. Tata, 1888. 

Rothenberg, 1960/1. Rothenberg, Gunther Erich: The Austrian Military Border in Croatia, 1522–1747. 

Urbana, 1960. Illinois (=Studies in the social sciences 48.) 

Rothenberg, 1960/2. Rothenberg, Gunther E[rich]: The Origins of the Austrian Military Frontier in 

Croatia and the Alleged Treaty of 22 December 1522. In: SEER 38. (1960) 493– 

498. 

Rothenberg, 1970. Rothenberg, Gunther E[rich]: Die österreichische Militärgrenze in Kroatien 1522 

bis 1881. Wien–München, 1970. 

Sándor, 1964. Sándor Mária, G.: A gesztesi vár építéstörténete. In: FA 16. (1964) 163–179. 

Schels, 1829. Schels, Joh[ann] Bap[tista]:Des Feldmarschalls Schwarzenberg Unternehmung auf 

Stuhlweissenburg, im Mai 1598. In: ÖMZ 1829. Heft 3. 314–316. és Uő: 

Schwarzenbergs Zug gegen die Festen Dotis, Geßtes, Csokakő, Palota, und 

297Veßprim. – Im Juli und August 1598. In: ÖMZ 1829. Heft 11. 189–195. 

Schimka, 1967. Schimka, Elisabeth Gisela: Die Zusammensetzung des niederösterreichischen 

Herrenstandes von 1520–1620. 


Schneider, 1939. Schneider, Andreas: Mitwirkung der niederösterreichi-schen Stände bei der 

Türkenabwehr unter Ferdinand I. und Maximilian II. Wien, 1939. (Phil. Diss.) 

Schnur, 1987. Schnur, Roman: Lazarus von Schwendi (1522–1583). Ein unerledigtes Thema der 

historischen Forschung. In: ZHF 14. (1987) 27–46. 

Schodl, 1983. Schodl, Silvia: Die Zusammensetzung des niederösterreichischen Ritterstandes in 

der Zeit von 1568 bis 1620. Wien, 1983. (Phil. Diss.) 

Schulek, 1939. Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés 

és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr, 1939. (A keresztyén igazság 

könyvtára) 

Schulze, 1973. Schulze, Winfried: Landesdefension und Staatsbildung. Studien zum Kriegswesen 

des innerösterreichischen Terri-torialstaates (1564–1619). Wien–Köln–Graz, 1973. 


Schwarzenberg, 1963. Schwarzenberg, Karl, Fürst zu: Geschichte der reichsständischen Hauses 

Schwarzenberg. Neustadt an der Aisch, 1963. (=Veröffentlichungen der 

Gesellschaft für Fränkische Geschichte, Reihe IX. Darstellungen aus der 

fränkischen Geschihcte Bd. 16.; Bibliothek familiengeschichtlicher Arbeiten 

XXX.) 

Sebestyén, 1998. Sebestyén Béla: Enyingi Török Bálint mint Pápa város földesura. (1535–1550.) 

[Pápa, 1911.] Sebestyén Béla életrajzát írta: Bessenyei József. Pápa, 1998. (Jókai 

Reprint 10.) 

Seeger, 1995. Seeger, Liselotte: Die Geschichte der ständischen Steuern im Erzherzogtum 

Österreich unter der Enns, 1500–1584. Wien, 1995. (Phil. Diss.)

Setton, 1984. Setton, Kenneth M.: The Papacy and the Levant (1204–1571). Vol. IV. The 

Sixteeenth Century from Julius III to Pius V. Philadelphia, 1984. (=Memoirs of the 

American Philosophical Society, Held at Philadelphia for Promoting Useful 

Knowledge Vol. 162.) 

Simon, 1997. Simon Éva: Magyar nagybirtokosok tervezetei a Kanizsával szembeni végvidék 

kiépítéséről. In: Zalai történeti tanulmányok. Szerk.: Káli Csaba. Zalaegerszeg, 

1997. 61–86. (=ZGy 42.) 

Simoniti, 1991. Simoniti, Vasko: Vojaška organizacija na Slovenskem v 16. stoletju. Ljubljana, 

1991. 

298Sinkovics, 1978. Sinkovics István: Sárvár társadalmi, politikai és hadtörténete 1530–1848. In: 

Sárvár monográfiája. Szerk.: Horváth Ferenc. Szombathely, 1978. 

Solymosi, 1979. Solymosi László: Nagybajom és pusztáinak története. A kora középkortól a 

jobbágyfelszabadulásig. Feudalizmus-kori történetünk fejlődésmenetének lokális 

vizsgálata. In: Mikóczi Alajos–Solymosi László: Nagybajom története. Kaposvár, 

1979. 11–325. 

Stangler, 1972. Stangler, Gottfried: Die niederösterreichischen Land-tage von 1593–1607. Wien, 

1972. (Phil. Diss.) 

Stangler, 1973. Stangler, Gottfried: Neuere Ergebnisse der Niederösterreichischen 

Ständeforschung unter besonderer Berücksichtigung des späten 16. Jahrhunderts. 

In: UH 44. (1973) Heft 4. 170–182. 

Steiermark, 1986. Die Steiermark. Brücke und Bollwerk. Katalog der Landesausstellung. Schloß 

Herberstein bei Stubenberg, 3. Mai bis 26. Oktober 1986. Hrsg.: Pferschy, 

Gerhard–Krenn, Peter. Graz, 1986. (=Veröffentlichungen des Steiermärkischen 

Landesarchives 16.) 

Stepancsics, 1996. Stepancsics, Gusztáv, Rabazzi: Várgesztes. Vár és falu. 2. kiad. Budapest, 1996. 

(=Tájak–Korok–Múzeumok Kiskönyvtára 486. sz.) 

Sternegg, 1981. Sternegg Mária, Zlinszkyné: A szentgotthárdi ciszterci apátság története és 

művészetének emlékei (1183–1878). In: Szentgotthárd. Helytörténeti, 

művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szombathely, 1981. 365–540. 

Stülz, 1852. Stülz, Jod[ok]: Ausschustag der fünf niederösterreichischen Lande in Wien 1556. 

In: AKÖG 8. (1852) 155–173. 

Sugár, 1992. Sugár István: Miként jutott az egri püspöki vár Habsburg Ferdinánd kezébe? In: 

Évk: EDIM 27–28. (1992) 181–206. 

Sugár, 1993–1994. Sugár István: Az egri vár gazdasági, adminisztrációs és katonai szervezete. In: 

Évk: EDIM 29–30. (1993–1994) 67–101. 

Szabó J. Gy., 1982. Szabó János Győző: Az egri vár főkapitányainak rövid életrajza. In: EVH 17 

(1982) 5–33. 

Szabó P., 1998. Szabó Péter: Nádasdy Ferenc és Pálffy Miklós vitézi kultusza. In: Tata a 

tizenötéves háborúban. (Tatán 1997. május 23-án megtartott tudományos 

ülésszakon elhangzott előadások anyaga.) Szerk.: Fatuska János–Fülöp Éva 

Mária–Gyüszi László. Tata, 1998. 139–147. (=Annales Tataienses I.) 

Szakály, 1975. Szakály Ferenc: Kaposvár a török időkben. In: Kaposvár. Várostörténeti 

tanulmányok. Szerk.: Kanyar József. Kaposvár, 1975. 93–138. 

299Szakály, 1981/1. Szakály Ferenc: A mohácsi csata. 3., változatlan kiad. Bp., 1981. (=Sorsdöntő 

történelmi napok 2.) 

Szakály, 1981/2. Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Bp., 1981. 

Szakály, 1986/2. Szakály Ferenc: A török–magyar küzdelem szakaszai a mohácsi csata előtt (1365– 

1526). In: Mohács. Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából. 

Szerk.: Rúzsás Lajos és Szakály Ferenc. Bp., 1986. 11–57. 

Szakály, 1987. Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai. (Horváth Márk szigetvári 

kapitány levelezése Nádasdy Tamás nádorral és szervitoraival, 1556–1561) In: 

ÉvK. SMM 18. (1987) 45–126. 

Szakály, 1991. Szakály Ferenc: Szerbek Magyarországon – szerbek a magyar történelemben. 

(Vázlat) In: A szerbek Magyarországon. Szerk.: Zombori István. Szeged, 1991. 

11–50. 

Szakály, 1994/1. Szakály Ferenc: Gazdasági és társadalmi változások a török hódítás árnyékában. 

Bp., 1994. (=História Könyvtár. Előadások a történettudomány műhelyeiből 5.)

Szakály, 1994/2. Szakály Ferenc: Pápa a török korban. In: Tanulmányok Pápa város történetéből a 

kezdetektől 1970-ig. 1. köt. Főszerk.: Kubinyi András. Pápa, 1994. 125–200. 

Szakály, 1995. Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar 

polgárosodás kérdéséhez. Bp., 1995. (=Humanizmus és reformáció 23.) 

Szakály, 1996/1. Szakály Ferenc: Pannonhalma a török időkben. In: Mons Sacer 996–1996. 

Pannonhalma 1000 éve. Pannonhalma, 1996. 13–24. 

Szakály, 1996/2. Szakály Ferenc: Pécs török uralom alá kerülésének történetéhez. In: In memoriam 

Barta Gábor. Tanulmányok Barta Gábor emlékére. Szerk.: Lengvári István. Pécs, 

1996. 149–163. 

Szántó, 1970. Szántó Imre: Veszprém elfoglalása és a török terjeszkedés a Dunántúlon 1552-ben. 

In: VMMK 9. (1970) 49–54. 

Szántó, 1972. Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése a Balaton környékén. 1541–1566. In: 

VMMK 11. (1972) 313–329. 

Szántó, 1980. Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése és fénykora Magyarországon 1541– 

1593. Bp., 1980. 

Szántó, 1985. Szántó Imre: Küzdelem a török terjeszkedés ellen Magyarországon. Az 1551–52. 

évi várháborúk. Bp., 1985. 

Szántó, 1986. Szántó Imre: A balatoni várak övezete a dunántúli védelmi rendszerben (1541– 

1690). In: VMMK 18. (1986) 261–302. 

Szegő, 1911. Szegő Pál: Végváraink szervezete a török betelepedésétől a tizenötéves háború 

kezdetéig, (1541–1593). Bp., 1911. 

Szekfű, 1935. Szekfű Gyula: Magyar történet. III. köt. 2. bőv., teljes kiad. Bp., 1935. 

300Szendrei, 1888. Szendrei János: Váraink rendszere és fölszerelése a XVI. és XVII. században. In: 

HK 1. (1888) 86–103., 416–430. és 617–631. 

Szíj, 1960. Szíj Rezső: Várpalota. Fejezetek a város történetéből. Bp., 1960. 

Szíj, 1966. Szíj Rezső: Várpalota a török világban. Bp., 1966. 

Szilády, 1893. [Szilády Áron:] Balassi Bálint életéhez. In: ItK 3. (1893) 206–212. 

Takács, 1957. Takács Marianna, H.: A sárvári vár. Bp., 1957. (Műemlékeink című sorozat) 

Takáts, 1908. Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Bp., 1908. 

Takáts, 1915. Takáts Sándor: Erdődi Pálffy Tamás. (1534–1581.) In: HK 16. (1915) 85–118. 

Takáts, 1915–1917. Takáts Sándor: Rajzok a török világból. I–III. köt. Bp., 1915–1917. 

Takáts, 1926. Takáts Sándor: A Guthi Országh-lányok. In: Takáts Sándor: Magyar 

nagyasszonyok. I. köt. Bp., [1926.] 197–237. 

Takáts, 1927. Takáts Sándor: A komáromiak a diplomácia szolgálatában. In: Takáts Sándor: 

Szegény magyarok. Bp., [1927.] 275–285. 

Takáts, 1928/1. Takáts Sándor: Régi magyar kapitányok és generálisok. 2. bőv. kiad. Bp., [1928.] 

Takáts, 1928/2. Takáts Sándor: Thengöldi Bornemissza János. Milyen volt az élete egy végbeli 

kapitánynak? In: Takáts Sándor: A török hódoltság korából. Bp., [1928.] 343–489. 

(=Rajzok a török világból IV., bef. köt.) 

Takáts, 1929. Takáts Sándor: A huszár, a száguldó és a jargaló. In: Takáts Sándor: Emlékezzünk 

eleinkről. Bp. [1929.] 79–186. 

Takáts, 1930. Takáts Sándor: Régi idők, régi emberek. 2. kiad. Bp., [1930.] 

Thiel, 1914. Thiel, Viktor: Zur Geschichte der innerösterreichischen Kriegsverwaltung im 16. 

Jahrhunderte. In: ZHVSt 12. (1914) 159–170. 

Thiel, 1916. Thiel, Viktor: Die innerösterreichische Zentralverwaltung 1564–1749. Teil I. Die 

Hof- und Zentralbehörden Innerösterreichs 1564–1625. In: AÖG 105. (1916) 1– 

210. 

Thomas, 1995. Thomas, Nicklas: Um Macht und Einheit des Reiches: Konzeption und 

Wirklichkeit der Politik bei Lazarus von Schwendi (1522–1583). Husum, 1995. 

(=Historische Studien, Heft 442.) 

Tomka, 1998. Tomka Gábor: Andrásvár–Győrszentiván, Győr elővára. Bp., 1998. (Kézirat) 

Tóth S. L., 1998. Tóth Sándor László: A tatai vár ostromainak szerepe a 15 éves háborúban. In: Tata 

a tizenötéves háborúban. (Tatán 1997. május 23-án megtartott tudományos 

ülésszakon elhangzott 301előadások anyaga.) Szerk.: Fatuska János–Fülöp Éva 

Mária–Gyüszi László. Tata, 1998. 19–44. (=Annales Tataienses I.) 

Tóth T., 1994. Tóth Tibor: Elfelejtett somogyi várak. (Tab környéki vártúrák) Balatonendréd vára. 

In: TÚ 1994. május 8–9.

Traut, 1892. Kurfürst Joachim II. von Brandenburg und der Türkenfeldzug vom Jahre 1542. 

Nach archivalischen Quellen bearbeitet von Hermann Traut. Gummersbach, 1892. 

Turetschek, 1968. Turetschek, Christine: Die Türkenpolitik Ferdinands I. von 1529 bis 1532. Wien, 

1968. (=Dissertationen der Universität Wien 10.) 

Ujváry, 1996 Ujváry Gábor: Tudományszervezés – történetkutatás – forráskritika. Klebelsberg 

Kuno és a Bécsi Magyar Történeti Intézet. Historia est magistra vitae? Tanultunk a 

történelemből? Győr, 1996. 

Unghváry, 1912. Unghváry Ede: Sztropkó és várának története. Eredeti okiratok s más kútfők 

nyomán. Huszt, 1912. 

Utiešenoviæ, 1881. Utiešenoviæ, Og.: Lebensgeschichte des Cardinals Georg Utiešenoviæ genannt 

Martinusius. Mit Benützung des Acten des k. k. Geheimen Haus-, Hof- und Staats- 

Archivs von 1528–1553. Wien, 1881. 

Uzsoki, 1961. Uzsoki András: A győri „vaskakas” jelvény és a hozzáfűződő monda 

kialakulásának története. In: Évk: GyM 3. (1961) 57–78. 

Valentinitsch, 1977. Valentinitsch, Helfried: Nürnberger Waffenhändler und Heereslieferanten in der 

Steiermark im 16. und 17. Jahrhundert. In: MVGN 64 (1977) 165–182. 

Vanièek, 1875. Vanièek, Fr[antišek]: Specialgeschichte der Militärgrenze. Bd. I. Wien, 1875. 

Varga J., 1981. Varga J. János: Szervitorok katonai szolgálata a XVI–XVII. századi dunántúli 

nagybirtokon. Bp., 1981. (=Értekezések, Új sorozat 94.) 

Vál, 1997. Vál. Fejezetek a község történetéből és néprajzából. Bp., 1997. 

Vándor, 1994. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli 

felszabadulásáig. In: Nagykanizsa. Városi monográfia. I. köt. Nagykanizsa, 1994. 

215–424. 

Veltzé, 1911. Veltzé, Alois: Das Kriegswesen. In: Geschichte der Stadt Wien. Red.: Anton 

Mayer. Bd. IV. Vom Ausgange des Mittelalters bis zum Regierungsantritt der 

Kaiserin Maria Theresia, 1740. (I. Teil.) Wien, 1911. 159–217. 

Veress D. Cs., 1983. Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban. A veszprémi, pápai és palotai vár 

hadtörténete. Bp., 1983. 

Veress D. Cs., 1993. Veress D. Csaba: A győri vár. Bp., 1993. 

Veress D. Cs., 1994. Veress D. Csaba: Veszprém ostroma, a „tizenötéves háború” (1593–1606) kezdete. 

In: VSz 2/1. (1994) 21–29. 

302Veress D. Cs., 1996/1. Veress D. Csaba: Devecser évszázadai. Veszprém, 1996. 

Veress D. Cs., 1996/2. Veress D. Csaba: Várak a Balaton körül. A balatoni várak hadtörténete. Bp., 1996. 

Veress D. Cs.– 

Siklósi, 1990. Veress D. Csaba–Siklósi Gyula: Székesfehérvár, a királyok városa. Bp., 1990. 

Villányi, 1882. Villányi Szaniszló: Győr-vár és város helyrajza, erődítése, háztelek- és lakossági 

viszonyai a XVI. és XVII. században. Győr, 1882. 

Vízi, 1989. Vízi László Tamás: A végvári rendszer kiépülése a győri főkapitányság területén. 

In: VTT 2. (1989) 60–78. 

Vocelka, 1981. Vocelka, Karl: Die politische Propaganda Kaiser Ru-dolfs II. (1576–1612). Wien, 

1981. (=Veröffentlichungen der Kommission für die Geschichte Österreichs Bd. 

9.) 

Vojna Krajina, 1984. Vojna Krajina. Povijesni pregled – historiografija – rasprave. Ured.: Pavlièeviæ, 

Dragutin. Zagreb, 1984. 

Wessely, 1976. Wessely, Kurt: Die Regensburger „harrige” Reichshilfe 1576. In: Die russische 

Gesandschaft am Regensburger Reichstag 1576. Mit Beiträgen von Ekkehard 

Völkl und Kurt Wessely. Regensburg, 1976. 31–55. (=Schriftenreihe des 

Regensburger Osteuropainstituts 3.) 

Wick, 1933. Wick Béla: Kassa régi síremlékei. XVI–XVIII. század. Košice, 1933. 

Widter, 1886. Widter, A[nton]: Die Teufel zu Winzendorf. In: BMAW 23. (1886) 104–114. 

Wissgrill, 1886. Wissgrill, Franz Karl: Teüfel von Krottendorf Freyh: zu Gundersdorf, Eckhartsau 

etc. In: BMAW 23. (1886) 131–136. 

Wißgrill, Bd. 1–5. Wißgrill, Franz Karl: Schauplatz des landsässigen Nieder-Oesterreichischen Adels 

vom Herren- und Ritterstande von dem XI. Jahrhundert an, bis auf jetzige Zeiten. 

Bd. 1–6. Wien, 1794–1824. 

Wlcek, 1945. Wlcek, Hildegard: Studien zur Geschichte des Wiener Hofpostmeisteramtes unter 

Ferdinand I. Wien, 1945. (Inaug.–Diss.)

Wurzbach, Bd. 1–60. Wurzbach, Constant von: Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oestereich, 

enthaltend die Lebenskizzen der denkwürdigen Personen, welche seit 1750 in den 

österreichischen Kornländern geboren wurden oder darin gelebt und gewirkt 

haben. Bd. 1–60. Wien, 1856–1890. 

Wurth, 1993. Wurth, Rüdiger: Österreichs orientalische Post durch Balkan und Levante. In: 

ÖPG 16. (1993) 4–122. 

Záloha, 1998. Záloha, Jiøí: Eroberung der Festung Raab und Erhebung in den Grafenstand. In: 

BWBl 46. (1998) Nr. 1. 2–5. 

Zimmermann, 1981. Zimmermann, Bernard: Landeshauptmann Hans Ungnad von Sonnegg (1493– 

1564). Ein Beitrag zu seiner Biographie. In: Siedlung, Macht und Wirtschaft. 

Festschrift Fritz Posch 303zum 70. Geburtstag. Hrsg.: Gerhard Pferschy. Graz, 

1981. 203–216. (=Veröffentlichungen des Steiermärkischen Landesarchivs 12.) 

Zivkovic, 1976. Zivkovic, Georg: Alt-Österreichs Heerführer. Stellenbesetzung in Heer, Landwehr 

und Kriegsmarine. 1541 bis 1918. Wien, 1976. Maschinenschrift. (=ÖStA KA 

Manuskripte, Allgemeine Reihe No. 166.) 

Zwiedineck- 

Südenhorst, 1878/1. Zwiedineck-Südenhorst, Hans v[on]: Ruprecht von Eggenberg. Ein 

österreichischer Heerführer des 16. Jahrhunderts. In: MHVSt 26. (1878) 79–163. 

Zwiedineck- 

Südenhorst, 1878/2. Zwiedineck-Südenhorst, Hans v[on]: Über den Versuch einer Translation des 

Deutschen Ordens an die ungarische Grenze. In: AÖG 56. (1878) 403–445. 

Zsiray, 1984. Zsiray Lajos: A vázsonykői végvár története. In: Tanulmányok Veszprém megye 

múltjából. Veszprém, 1984. 241–277. (=A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 

3.) 

Žontar, 1971. Žontar, Josef: Michael Èernoviæ, Geheimagent Ferdinands I. und Maximilians II., 

und seine Berichterstattung. In: MÖStA 24. (1971) 169–222. 

3044. Az irodalomban idézett folyóiratok és sorozatok rövidítési jegyzéke 

Adattár Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 

AfHu Africana Hungarica. A Magyar Afrika Társaság folyóirata 

AH Ars Hungarica 

AKÖG Archiv für Kunde Österreichischer Geschichts-Quellen 

AÖG Archiv für Österreichische Geschichte 

BH Bibliotheca Historica 

BMAW Berichte und Mittheilungen des Alterthums-Vereines zu Wien 

BMÉ Balatoni Múzeum (Keszthely) Értesítője 

BVLN Blätter des Vereines für Landeskunde von Niederösterreich 

BWBl Blau-Weiße Blätter, Schwarzenbergische Zeitschrift 

CH Cartographica Hungarica 

DuSz Dunántúli Szemle 

EM Erdélyi Múzeum 

ÉÉTud. Építés–Építészettudomány 

Értekezések Értekezések a történeti tudományok köréből 

EVH Az Egri Vár Híradója 

Évk: BMTI A Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve 

Évk: EDIM Agria. Az Egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve 

Évk: FMT Fejér Megyei Történeti Évkönyv, Tanulmányok és források Fejér megye 

történetéhez 

Évk: GyM Arrabona. A Győri Múzeum Évkönyve 

Évk: SMM Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 

FA Folia Archaeologica 

FH Folia Historica 

Fons Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) 

FMTÉ Fejér Megyei Történeti Évkönyv 

GySz Győri Szemle 

GyTRF Győri Történelmi és Régészeti Füzetek 

HK Hadtörténelmi Közlemények

IKMK István Király Múzeum Közleményei 

ItK Irodalomtörténeti Közlemények 

Jb. Adler Jahrbuch des Heraldisch–Genealogischen Vereines Adler in Wien 

Jb. VGStW Jahrbuch des Vereines für Geschichte der Stadt Wien 

KMMK A Komárom Megyei Múzeumok Közleményei 

Limes Limes (Komárom–Esztergom Megyei Tudományos Szemle) 

LK Levéltári Közlemények 

LSz Levéltári Szemle 

MAW Monatsblatt des Alterthums-Vereines zu Wien 

MHH Monumenta Hungariae Historica. Magyar történelmi emlékek 

305MHVSt Mitteilungen des Historischen Vereines für Steiermark 

MiKA Mitteilungen des k. k. Kriegs-Archivs 

MIÖG Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung 

MKSz Magyar Katonai Szemle 

MM Magyar Műemlékvédelem 

MNy Magyar Nyelv 

MoBl. Adler Monatsblatt der Heraldischen Gesellschafft Adler 

MÖStA Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs 

MSHSM Monumenta spectantia historiam Slavorum Meridionalium 

MStLA Mitteilungen des Steiermärkischen Landesarchivs 

MSz Műemlékvédelmi Szemle 

MT Mediaevalia Transilvanica 

MTT Magyar Történelmi Tár 

MűÉ Művészettörténeti Értesítő 

Mv Műemlékvédelem 

MVGN Mitteilungen des Vereines für Geschichte der Stadt Nürnberg 

NAG Neues Archiv für Geschichte, Staatenkunde, Literatur und Kunst 

ÖMZ Österreichische Militärische Zeitschrift 

ÖPG Österreichische Postgeschichte 

PRT A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története. Szerk.: Erdélyi László 

Ru Rubicon 

Savaria Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 

SEER Slavonic and East European Review 

SoF Südost-Forschungen 

SSz Soproni Szemle 

Sz Századok 

T Turul 

TSz Történelmi Szemle 

TT Történelmi Tár 

TÚ Tabi Újság 

UH Unsere Heimat, Zeitschrift des Vereines für Landeskunde von Niederösterreich 

und Wien 

VeMMK A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 

VHHK Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 

VMK Veszprémi Múzeumi Konferenciák 

VMLF Vas Megyei Levéltári Füzetek 

VSz Veszprémi Szemle (Várostörténeti folyóirat) 

VTT Veszprémi Történelmi Tár 

ZGy Zalai Gyűjtemény 

ZHF Zeitschrift für historische Forschung 

ZHVSt Zeitschrift des Historischen Vereines für Steiermark 

ZPGL Zeitschrift für Preußische Geschichte und Landeskunde

3065. A hivatkozásokban, az archontológiában és az életrajzi adattárban 

alkalmazott speciális rövidítések 

Arm. armarium 

Bd. Band 

Cod. Codex 

é. n. év nélkül 

Erg. Bd. Ergänzungsband 

Exp. Expedit 

Fasc. fasciculus 

fol. folio 

h. n. hely nélkül 

jegyz. jegyzet 

k. körül 

Konv. Konvolut 

köt. kötet 

Lad. ladula 

lt. levéltár 

No. Numerus 

o. J. ohne Jahr 

p. pagina 

pl. például 

pp. paginae 

reg. regeszta 

Reg. Registratur, ill. Regestrata 

r. f. rajnai forint 

rote Nr. Rote Nummer 

sz. szám 

tc. törvénycikk 

ÚF Új folyam 

uo. ugyanott 

vm. vármegye 

* született 

† meghalt 

~ felesége 

1. Helynévmutató 

Rövidítések: 

A = Ausztria 

B = Bosznia-Hercegovina 

Be = Belgium 

Bel = Belorusszia 

Bu = Bulgária 

Cs = Csehország 

F = Franciaország 

H = Horvátország 

J = Jugoszlávia 

L = Lengyelország 

N = Németország 

O = Olaszország 

R = Románia 

307XI. Hely- és névmutató

S = Spanyolország 

Sz = Szlovákia 

Szl = Szlovénia 

T = Törökország 

Abda 169, 171-172 

Adony (Dzsánkurtarán, Korkmaz) 159, 161 

Adriai-tenger 12, 23-24, 65, 120, 162, 165, 186, 227 

Ajnácskő (Hajnáèka, Sz) 210 

Alexandria (Iszkenderije, Iszkenderiye, E) 211 

Allentsteig (A) 245 

Almás patak 49 

Alsó-Ausztria (Niederösterreich, A) 7-9, 15-16, 18, 32-33, 45, 51, 56, 59-61, 63-66, 69-70, 74, 78-79, 

81, 85-88, 94-96, 98, 100, 106-107, 113-114, 116, 118, 127-128, 130-131, 135, 137-139, 147, 151-152, 156- 

157, 162, 164, 168-169, 174-175, 177-185, 187-191, 196-198, 203-205, 209-210, 212-214, 216-218, 220, 

222-225, 227, 229, 232-235, 237-239, 243-248, 250-253, 257, 260-261, 265, 267-268 

alsó-részek főkapitánysága 24-25 

Andrásvár (egykor Győrszentivánnál) 169-172 

Anglia 246 

Arab-félsziget 28 

Arad megye 25 

Asparn an der Zaya (A) 252 

Ásványráró (Ráró) 78, 93, 161 

Asszonyfa l. Ostflyasszonyfa 

Asszonyfalva I. Ostffyasszonyfa 

Augsburg (N) 89, 111, 194 

Ausztria 9, 17, 26, 28, 62, 70, 166, 228, 230 

Babócsa 49, 83, 90, 101, 103, 105, 107, 117 

Bács megye 25 

Baden (A) 18 

Bajom 1. Nagybajom 

Bakháza 49 

Bakony 53, 78, 87, 158-159, 168 

Balassagyarmat (Gyarmat) 47, 76 

Balaton 9, 13-16, 42, 49-51, 53, 67-68, 71-72, 75-76, 78, 81, 83-86, 88, 90-91, 96, 101-102, 105-107, 

110, 115, 119, 126, 130, 133-134, 136-137, 139-142, 145, 148, 158-162, 166, 169, 175, 180, 182, 187, 190, 

205, 207, 209, 211, 225-227, 232 

Balatonendréd (Endréd) 161-162 

Balatonfőkajár (Kajár) 126 

Balatonkenese (Kenése) 126 

Balatonszemes 161 

Balatonszentgyörgy (Szentgyörgy) 117 

Balaton-felvidék 42, 53, 67, 77, 106, 138, 149, 158-160, 165, 168, 173 

308Balaton-Dráva közötti főkapitányság 1. kanizsai főkapitányság 

Balaton-Duna közötti főkapitányság 1. győri főkapitányság 

Balaton-Mura közötti főkapitányság 1. kanizsai főkapitányság 

Balkán 24

Banská Bystrica 1. Besztercebánya 

bányavidéki főkapitányság 14, 63, 154, 164, 169, 206, 237 

Baranya megye 47, 98, 101 

Baráti l. Győrújbarát 

Battyán l. Szabadbattyán 

Bécs (Wien, A) 5, 7-9, 11-15, 17-19, 21-22, 26, 28-30, 32-38, 40-45, 51-52, 54, 56-60, 63-66, 69-82, 87- 

89, 91-96, 98, 102, 106, 109, 111-115, 119-121, 124-125, 127-128, 130-135, 137-138, 140-142, 144, 146- 

149, 151-152, 154-156, 158-160, 162-163, 165-167, 169, 173-174, 177-181, 183, 185, 188-189, 191-197, 

202-203, 205-215, 217, 219, 221, 223-228, 230-231, 236, 242-243, 245-247, 250, 252, 254-258, 264-266 

Bécsújhely (Wiener Neustadt, A) 57, 194, 215, 263 

Békés megye 25 

Belgrád 1. Nándorfehérvár 

Belső-Ausztria 180, 194, 266 

Beograd l. Nándorfehérvár 

Bér 1. Zalabér 

Berzence 98, 114, 117 

Besztercebánya (Banská Bystrica, Sz) 46, 48-49 

Bézseny l. Feketebézseny 

Bihaæ l. Bihács 

Bihács (Bihaæ, B) 25, 30, 62 

Bihar megye 25 

Bihardiószeg 1. Diószeg 

Bobovac (B), 23, 31 

Bodonhely 89, 91, 98, 113, 123, 128, 145, 170-172 

Bodrog megye 25 

Bolondvár (a mai Balatonszemes mellett) 161-162 

Borsmonostor (Klostermarienberg, A) 150 

Bosznia 23, 29, 31 Észak-Bosznia 24 

Boszporusz 261 

Bozók (Bzovík, Sz) 82 

Börcs 171 

Bratislava l. Pozsony 

Breitenbrunn 1. Széleskút 

Breslau (Wroc³aw, L) 194 

Brück an der Leitha (A) 57-58 

Brück an der Mur (A) 263 

Brunn (Bruno, Cs) 194 

Bruno 1. Brunn 

Buda 12, 25, 28, 36, 40, 45-47, 56, 67-69, 72, 75-76, 81, 86, 89-91, 110, 120-122, 135, 160-161, 176, 

201, 206-207, 211, 223, 227, 236, 255, 258, 263 

Budaèki (H) 165 

Budapest 196 

Budweis (Èeské Budejovice, Cs) 35 

Buják 76, 210 

Busseto (O) 254-255

Bzovík 1. Bozók 

Caransebeº l. Karánsebes 

Celje l. Cilli 

Celldömölk (Dömölk) 216 

Cilli (Celje, Szl) 263 

Ciprus 255 

Csábrág (Hrad Èabraï, Sz) 69, 82 

Csákány (Somogy megye) 103, 117, 139 

Csákány (Vas megye) l. Csákánydoroszló 

Csákánydoroszló (Csákány) 215, 218 

Csallóköz 66, 75-76, 80, 122-123, 129 

Csanád megye 25 

Csehország 29-30, 54, 66, 70, 80, 118, 193, 230, 243, 246, 263 

Cseretnek l. Csörötnek 

Csesznek 50, 53, 78-79, 83, 85-90, 103, 105, 112, 114, 116, 125-126, 309128, 130, 135, 138-140, 159, 

165, 168, 174-175, 187, 209, 222, 232 

Csíkvár l. Szabadbattyán 

Csobánc (egykor a mai Gyulakeszi mellett) 79, 90, 115-116, 131, 146, 159, 168, 173-174, 203, 209, 217- 

218 

Csókakő 161, 222 

Csongrád megye 25 

Csörötnek (Cseretnek) 215, 218 

Csurgó 98, 114, 117, 133 

Èabraï l. Csábrág 

Èeské Budejovice l. Budweis 

Dalmácia 25 

Dánia 246 

Debrente l. Döbrönte 

Deutschkreutz l. Keresztúr 

Devecser 50, 78-79, 85-86, 88, 90, 98, 114-116, 126, 128, 130, 135, 139-140, 158-159, 232 

Diósig l. Diószeg 

Diószeg (Diosig/Bihardiószeg, R) 262 

Divény (Divín, Sz) 159, 164, 210 

Divín l. Divény 

Dombóvár (Dombó) 49, 53 

Döbrönte (Debrente) 50, 103, 105, 114-116, 126, 146, 159 

Dömölk l. Celldömölk 

Dráva 25, 47, 83-85, 98, 103, 118, 133-134, 136, 152, 154, 202 

Drégely l. Drégelypalánk 

Drégelypalánk (Drégely) 76, 210 

Drinápoly (Edirne, T) 65, 152, 159, 164, 226 

Dubica(B)25 

Dubica megye 25 

Dubrovnik 1. Raguza 

Duna 9, 12-16, 25, 31-32, 34, 36, 39-42, 47, 49-50, 56-58, 67-69, 73, 76-77, 81-86, 90-91, 96, 98, 100,

102-106, 110, 119, 121, 123, 132, 136, 140, 148, 152, 158, 161-162, 166, 168-169, 175, 180, 182, 190, 193, 

195, 197, 202, 206-207, 211, 221, 225-27, 232, 244 

Al-Duna 24 

Dunaföldvár (Földvár) 159, 161 

Duna-medence 26 

Duna-Balaton közötti főkapitányság I. győri főkapitányság 

Duna–Tisza köze 25 

dunáninneni országos, majd kerületi főkapitányság 14, 133, 136, 155 

Dunántúl 7, 9, 13, 21, 47-48, 50-54, 56, 58, 71, 73, 77, 90, 98-100, 102, 104-106, 109, 113-116, 132-134, 

136, 141-144, 147-149, 150-151, 154,227 

Délnyugat-Dunántúl 51, 114, 227 

Dél-Dunántúl 45, 49, 71-72, 84, 101-102, 106-108, 118-119, 121, 133-135, 147 

Északkelet-Dunántúl 164 

Északnyugat-Dunántúl 8, 208, 214, 222 

Észak-Dunántúl 7, 42, 45, 59-60, 63, 74, 76-77, 90, 161, 168, 214 

Nyugat-Dunántúl 250 

Dunántúli-Középhegység 53 

dunántúli országos, majd kerületi főkapitányság 14-15, 48-55, 59-60, 64-66, 71, 75, 77, 84, 97-103, 105- 

108, 110, 114, 129, 132-136, 139-140, 142-144, 147-150, 155-158, 174, 214, 216, 220, 227, 230, 237, 256 

Dzsánkurtarán l. Adony 

Dzsigerdelen l. Párkány 

Eberau l. Monyorókerék 

Ebersdorf (A) 82, 107 

Ecsed l. Nagyecsed 

Edirne l. Drinápoly 

Eger 10, 42, 57, 62, 66, 70-71, 76, 81, 83, 94, 132, 136, 154, 183, 186, 206, 229, 249, 256-257, 262 

Eisenstadt l. Kismarton 

Élő-Ausztria 194 

Endréd 1. Balatonendréd 

Enns(A) 127, 129, 132, 266 

Eperjes (Prešov Sz) 32 

Érd (Hamza bég szerája) 161 

310Erdély 22, 25, 71, 76-77, 81, 91, 106, 136, 154, 157, 165, 169, 173, 181, 186, 227, 254, 256 

Érsekújvár (Nové Zámky, Sz) 169, 186, 196, 212, 221 

Észak-Afrika 29 

Eszék (Osijek, H) 264 

Esztergom 7, 32, 34, 40-45, 48, 50, 52, 56-60, 72, 132, 136, 143, 160-162, 176, 211-212, 221, 225, 260 

Európa 24, 71, 129, 163, 167, 169, 185, 210, 222-224 

Közép-Európa 9-10, 12, 56, 227 

Fájsz l. Somogyfajsz 

Fehérvár l. Székesfehérvár 

Fejér megye 135, 150 

Feketebézseny (Bézseny) 140, 162 

Félegyháza (egykor Kismegyer mellett) 124, 171 

Felső-Ausztria 197, 243, 250

Felső-Magyarország 31-32, 110, 120, 129, 176, 181, 194, 217, 236, 246, 248, 253 

felső-magyarországi főkapitányság 12, 19, 63, 110, 124, 136, 154, 165, 167, 169, 181, 186, 193, 206, 

236, 238, 246, 248, 252-253 

felső részek főkapitánysága 47 

Fertőszéleskút l. Széleskút 

Fertő-tó 210 

Fiume l. Rijeka 

Fonyód 103, 115-117, 134, 139-140, 150, 159-160, 162, 164, 195, 206, 233 

Forchtenstein l. Fraknó 

Földközi-tenger 16, 28 

Földvár l. Dunaföldvár 

Fraknó (Forchtenstein, A) 199 

Franciaország 246, 252 

Frankfurt am Main (N) 132 

Fülek (Filakovo, Sz) 89, 210 

Fürstenfeld (A) 214 

Galgóc (Hlohovec, Sz) 257 

Gara (Gorjani, H) 42 

Garam 69, 82, 84 

Gesztes l. Várgesztes Gimborn (N) 258 

Gorjani l. Gara Gönyű 37 

Grafenegg (A) 19, 121, 250-252 

Graz (A) 19, 180, 193-194 

Guntersdorf (A) 260 

Güssing l. Németújvár 

Gyarmat l. Balassagyarmat 

Gyirmót 170-171 

Győr (Jaurinum, Raab) 

beglerbégség (vilájet) 211, 221 

főkapitányság (generalátus, végvidék, végek) 1-3, 7-11, 13-22, 26, 30, 48, 59, 61, 63, 65, 68, 73-74, 76, 

81, 85-87, 91, 96-97, 106, 108-110, 112-113, 118, 120-123, 126-128, 130-131, 134-137, 139, 142-145, 147- 

148, 150-152, 154-162, 164-168, 170, 173-182, 184, 188-191, 193-198, 200-203, 206-208, 210-214, 220, 

222-228, 231-232, 234-237, 244-249, 251, 253, 256, 260-261, 267-268 megye 20, 37, 59, 64, 80, 96, 135, 

148, 150, 171-172 

püspökség 42-43, 116, 199-200, 215, 219, 234, 237 

vár(os)/végvár/erődváros 3, 7-9, 13-15, 21, 32, 36, 39-44, 49-53, 58-62, 64-78, 80-97, 102, 104-116, 118, 

120, 122-131, 134-135, 137-140, 145-147, 151-152, 157-160, 164-178, 181-189, 191-193, 196-214, 217- 

242, 244-249, 250, 253, 256, 261-262, 266-268 

Győrság 37 

Győrszentiván (ma Győr része) 170-171 

Győrsziget 124 

Győrújbarát (Baráti, Nagybaráti) 89, 170-171 

Győr-Moson-Sopron Megye 4 

311Habsburg Birodalom 12, 13, 22, 26, 29, 136, 178-179. 193, 224-227 

Hagenberg im Mühlkreis (A) 246 

Hainburg (A) 200, 243

Hajnáèka l. Ajnácskő 

Hamza bég szerája l. Érd 

Haram (Hram, J) 24 

Hardegg (A) 247 

Hatvan 45 

Havasalföld 23-24 

Hegyesd 131, 160 

Hegyeshalom 212 

Hidashollós (Hollós, a mai 

Egyházashollós közelében) 215, 218-219 

Hídvég l. Rábahídvég vagy Szabadhídvég 

Hlohovec l. Galgóc 

Hollókő 76 

Hollós I. Hidashollós 

Horvátkimle l. Kimle 

Horvátország 16, 24-28, 30-31, 47-48, 52-53, 59, 75, 82, 96, 99-100, 132-133, 147, 153, 184, 229, 258, 

263-264, 266 

horvát végek/főkapitányság 9, 12-13, 18, 30, 33-34, 39, 62, 69, 121, 165, 180, 186, 193, 263-264, 266 

Hrad Èabraï l. Csábrág 

Hram l. Haram 

Iglau (Jihlava, Cs) 194 

Ikervár (Ökörvar) 215 

Ikrény 170-171 

Innsbruck (A) 194 

Ipolydamásd 57 

Ipolyság (Ság – Šahy, Sz) 76, 183 

Írország 246 

Iszkenderije l. Alexandria 

Isztambul (T – vö. még Konstantinápoly) 77, 163, 206, 210 

Itália 201 -202, 244, 254, 265 

Ivánc 215 

Izsákfa (Izsákfalva) 216 

Izsákfalva l. Izsákfa 

Jajca (Jajce, B) 25 

Jajce l. Jajca 

Jánosháza 216 

Jihlava l. Iglau 

Jülich, Herzogtum 259 

Kajár l. Balatonfökajár 

Kalinyingrad l. Königsberg 

Kalocsa 25 

Kanizsa 

főkapitányság (végvidék, végek) 13-14, 21, 134-136, 138-139, 141-142, 147-148, 155, 160-161, 166, 

168, 170, 179, 206, 227, 238, 246 

patak 53, 168

vár(os) (ma Nagykanizsa) 13-14, 21, 100-101, 114, 118, 134, 137, 140, 142, 146, 148, 150-151, 154-156, 

160, 162, 186, 189, 194, 197, 199-200, 202, 205, 208, 210, 216, 218-219 

Kanizsa ellen vetett végek l. Kanizsával szembeni főkapitányság/végek 

Kanizsával szembeni főkapitányság/végek 18, 21, 191, 216, 219 

Kapornak l. Nagykapornak 

Kaposmérő (Mére, Mérő) 117 

Kaposújvár l. Kaposvár 

Kaposvár 49, 53, 90, 98, 101, 103, 105, 115, 118 

Kapu 1. Kapuvár 

Kapuvár (Kapu) 54, 113-114, 214-215, 219 

Karád 161 

Karánsebes (Caransebeº, R) 25 

Karintia (Kärnten) 26, 33, 60, 96, 180 

Karlóca (Sremski Karlovci, J) 12 

Karlsruhe (N) 19 

Kassa (Košice, Sz) 32, 84, 149, 181, 184, 186, 236, 245-246, 252-254, 265 

Kékkő(Modrý Kameò, Sz) 159, 164, 210 

Kemend l. Kemendollár 

Kemendollár (Kemend) 114 

Kemenespálfa (Pálfalva) 141 

Kenése l. Balatonkenese 

312Keresztúr 

(Deutschkreutz/Németkeresztúr, A) 152 

Kesző l. Várkesző 

Keszthely 79, 115, 134, 145-146, 149, 159-160, 165, 168, 173-174, 195, 201, 209, 218 

Kéthely 117, 139 

Keve megye 25 

Kilimán 170 

Kimle (Tusó-Kimle, Horvátkimle) 212 

Királyhágó 91 

Kisalföld 89, 168 

Kisázsia 23-24 

Kisbalaton 53 

Kiskomárom l. Zalakomár 

Kismarton (Eisenstadt, A) 11, 57, 199 

Kismegyer (egykor Győrtől délkeletre) 124, 171 

Kisszeben (Sabinov, Sz) 32 

Klissza (Klis, H) 25, 84 

Klostermarienberg l. Borsmonostor 

Knin (H) 25 

Komár l. Zalakomár 

Komárno l. Komáron 

Komárom (Komárno, Sz) 

megye 75-76, 135, 150, 257 

vár 7, 21, 32, 34, 40-41, 43-44, 49, 57-59, 63, 66-76, 80, 82-83, 89-90, 93, 95, 104-105, 122-123, 127,

135-136, 149, 151, 154, 157, 162, 175, 179, 183-184, 186, 188-189, 194, 196-201, 206, 212, 221, 228-229, 

230-231, 237, 241, 244, 249, 256, 261, 268 

Konstantinápoly (T – vö. még Isztambul) 24, 68, 76, 257, 261 

Koppány l. Törökkoppány 

Korana 165 

Korkmaz l. Adony 

Korotna (egykor Nagybajom mellett) 49, 75, 83, 90, 115, 117 

Korpona (Krupina, Sz) 82, 84 

Kovácsi l. Rábakovácsi 

Köln (N) 4, 202, 258-259 

Königsberg (Kalinyingrad, Bel) 246 

Körmend 54, 74, 98, 99-100, 114, 118, 128, 215, 254 

Kőrös megye 25 

Kőszeg 28 

Krajná (Krain) 26, 33, 52, 60, 96, 180, 245, 263 

Krassó megye 25 

Kréta 255 

Kreuzenstein, Burg (ma Leobendorfnál, A) 247 

Kriziè(H) 53 

Krupa (B) 25 

Krupina l. Korpona Kulpa 26 

Külsővat(Vat) 216, 219 

Lajta 144 

Lak 1. Öreglak vagy Répcelak 

Lakszakállas 1. Szakállas 

Lausiz 194 

Lengyelország 165, 186, 246, 251 

Levéld l. Városlőd 

Levice l. Léva 

Léka (Lockenhaus, A) 74, 77, 101, 107, 250 

Léva (Levice, Sz) 69, 82-83, 92 

Levoèa l. Lőcse 

Liege l. Lüttich 

Linz (A) 34, 36, 63, 126, 131-132, 197, 264 

Lipová l. Lippa 

Lippa (Lipová, R) 112 

Ljubljana (Szl) 19 

Lockenhaus l. Léka 

Loßdorf (A) 244 

Lőcse (Levoèa, Sz) 236, 252 

Lövőid l. Városlőd 

Lugoj l. Lúgos 

Lúgos (Lugoj, R) 25 

Lüttich (Liege, Be) 259 

Madrid (S) 223

Magyarország 7, 9-10, 12-15, 17-18, 22-26, 28-35, 37-40, 45, 48, 52, 54, 56-60, 62-63, 65-68, 70-73, 76- 

77, 79-81, 91, 94-96, 102, 108-109, 111, 118, 120-121, 124, 313131, 134-136, 138-139, 142, 149, 152-154, 

161, 163, 167, 176, 179, 181, 184-185, 189-191, 193-194, 196-197, 199, 201-202, 204, 208, 211, 217, 224- 

231, 243-244, 250-251, 254-255, 257-258, 260-266 

Északkelet-Magyarország 48 

Északnyugat-Magyarország 219 

Észak-Magyarország 181 

Nyugat-Magyarország 210 

Magyaróvár l. Mosonmagyaróvár 

magyaróvári végek 1. Mosonmagyaróvár 

Mailberg (A) 243 

Makovica (Zborov, Sz) 32 

Marcal 53, 79, 123, 158, 164, 168, 216, 219 

Marcali 117 

Marchegg (A) 257 

Marót (egykor Somogy megyében) 103, 115, 117 

Mediterráneum 29, 45 

Meggyes 1. Meggyeskovácsi 

Meggyeskovácsi (Meggyes) 215 

Ménfő 1. Ménfőcsanak 

Ménfőcsanak 171 

Mére l. Kaposmérő 

Mérges 170-172 

Mérő l. Kaposmérő 

Mesteri 216 

Mesztegnyő 103, 117 

Mihályi 215, 219 

Modrý Kameò1. Kékkő 

Mohács 7, 9, 12, 15, 22-23, 25-27, 29-30, 33, 35, 37, 41, 56, 96, 121, 152, 226-227 

Molnaszecsőd (Szecsőd) 215, 218 

Monyorókerék (Ebereau, A) 155 

Mórichida 92, 171 

Morvaország 66, 118, 246 

Mosón (egykor Magyaróvártól délkeletre) 247 

Mosón megye 96, 135, 150, 196 

Mosoni-Duna 41, 220 

Mosonmagyaróvár (Óvár, Magyaróvár) 8, 38, 41, 44, 57, 186, 199, 212, 214, 216-220, 222-223, 236, 

239, 247, 256 

Mura 53, 118, 134, 141-142 

Muraköz 147, 149 

Muraszombat (Murska Sobota, Szl) 114 

Murány (Murany, Sz) 61, 69, 184 

Murska Sobota l. Muraszombat 

Muzsla (Mužla, Sz) 72 

Mužla l. Muzsla

München (N) 72 

Nagybajom (Bajom) 103, 115, 117 

Nagy baráti l. Győrúj barát 

Nagyecsed (Ecsed) 251 

Nagykanizsa l. Kanizsa, vár 

Nagykapornak (Kapornak) 55 

Nagyszombat (Trnava, Sz) 57, 100, 118 

Nagy vág (Vág) 212, 215, 219 

Nagyvárad l. Várad 

Nagyvázsony (Vázsony, Vázsonykő) 50, 64, 78-79, 83, 85-88, 90, 103, 105, 114-116, 125-126, 128, 130- 

131, 135, 139-140, 159, 165, 168, 173-174, 208-209, 212, 222, 232 

Nándorfehérvár (Belgrád – Beograd, J) 24, 25, 207, 223 

Németalföld 176. 181, 201, 221, 246, 251-252, 259 

Németkeresztúr l. Keresztúr 

Németújvár (Güssing, A) 149 

Német-Római Birodalom 9, 29, 31, 56-57, 167, 185, 193-194, 210, 222-225, 227, 244, 246, 251-252, 

254, 264 

Német Birodalom 1. Német-Római Birodalom 

Neudorf bei Parndorf l. Újfalu 

Neuß (N) 259 

Niederösterreich l. Alsó-Ausztria 

Nieder-Salm in Ardennen l. Salm-Chateau 

Nikápoly (Nikopol, Bu) 23, 30 

Nikopol l. Nikápoly 

Nitra l. Nyitra 

Nógrád 

megye 76 

314vár 45, 57-58, 210 

Noszvaj 10 

Nové Zámky l. Érsekújvár 

Nürnberg (N) 56, 157, 166, 169, 173, 186, 193-194 

Nyírbátor 69, 258 

Nyitra (Nitra, Sz) 

folyó 68 

vár(os) 46, 69-70, 104 

Oláhújvár (egykor Érsekújvártól [Nové Zámky, Sz] keletre) 68 

Olmüc (Olomuc, Cs) 194 

Olomuc l. Olmüc 

Opeln 229 

Oradea l. Várad 

Orbász megye 25 

Orda l. Ordacsehi 

Ordacsehi (Orda) 103 

Orosztony 142 

Orsóvá (Orºova, R) 25

Orºova l. Orsova 

Osijek l. Eszék 

Ostffyasszonyfa (Asszonyfalva, Asszonyfa) 114, 128, 215-216, 219 

Oszkó 118 

Oszmán Birodalom 10, 12, 22, 76, 207 

osztrák (örökös) tartományok 29-31, 40, 56, 94, 121, 167, 185, 193-194, 198, 225, 229, 258, 263-264, 

266 

osztrák végek l. győri főkapitányság 

Óvár l. Mosonmagyaróvár 

Ozora 161 

Ökörvár 1. Ikervár 

Öreglak (Lak) 49, 53, 101, 103, 105, 118, 161-162 

Pácod (egykor a mai Bakháza mellett) 49, 75, 84, 98, 103, 105, 117, 

Padova (O) 251 

Pákozd 208 

Paks 159, 161 

Palást (Plášt’ovce, Sz) 77, 92, 249, 255, 261 

Pálfalva l. Kemenespálfa 

Palota l. Várpalota 

Pandorf(A)212 

Pannonhalma 1. Szentmárton 

Pápa 14, 42-14, 51, 58-63, 66-70, 78, 80, 82-83, 85-86, 88-90, 98, 100, 104, 107, 109, 113-114, 116, 123, 

126-129, 131, 137-138, 140, 142, 145-146, 151-152, 154, 156-160, 162, 164-165, 168, 172, 174-176, 186- 

188, 191, 193, 195, 199, 201-202, 205, 208-209, 211-218, 220, 232, 240, 250, 254, 258, 261 

Pápoc 98, 123 

Párkány (Dzsigerdelen – Štúrovo, Sz) 161 

Passau (N) 78-79, 106, 194 

Patona l. Rábapatona 

Pécs 11, 45, 49, 51-52, 56-57, 69, 76, 211 

Pest 90 

Pétervárad (Petrovaradin, J) 25 

Petrovaradin l. Pétervárad 

Pilisvörösvár (Vörösvár) 161 

Plásfovce l. Palást 

Pozsega megye 25 

Pozsony (Preßburg – Bratislava, Sz) megye 59, 75, 96, 133, 136, 196, 256, 258 

város 9, 19, 32, 34, 42, 45, 48-52, 54-55, 57-58, 62, 65-66, 68-69, 77, 79-80, 84, 104, 108, 111, 130, 133, 

143-144, 148-149, 154-155, 158, 185, 199, 209, 227, 232, 256-258, 261 

Pölöske 114 

Prága (Praha, Cs) 36, 44, 58, 65, 67, 69, 99, 132, 174, 177, 194, 223-224, 260 

Preßburg l. Pozsony 

Principális-csatorna 53 

Raab l. Győr 

Rába 7, 32, 41-12, 44, 53-54, 58-60, 62, 65, 73, 89-90, 92, 96, 98, 114, 123-124, 130, 145, 158, 164, 

168, 315171, 183-184, 186, 204, 206, 210, 214-215, 218-219, 221, 227 

Rábabelső 212

Rábahídvég (Hídvég) 98, 114, 215-216, 218, 219 

Rábakovácsi (Kovácsi) 215, 219 

Rábaköz 53, 75, 77, 113-114, 122-123, 131, 149, 159, 196, 212-213, 220 

Rábapatona 170-172 

Rábca 124, 171, 198, 204, 215, 218 

Radkersburg (Regede – A) 114, 254 

Raguza (Dubrovnik, H) 207 

Ráró l. Ásványráró 

Ratibor 229 

Regéc 32 

Regede l. Radkersburg 

Regensburg (N) 65, 166, 194 

Répcelak (Lak) 215 

Rezi 79, 115, 117, 139, 146, 149, 159, 175, 203 

Rijeka (Fiume, H) 254 

Rinya 53 

Roma l. Róma 

Róma (Roma, I) 223-224 

Rum 114, 215-216, 218, 219 

Sabinov l. Kisszeben 

Ság l. Győrság vagy Ipolyság 

Salm-Chateau (Nieder-Salm in Ardennen – Be) 257 

Salzburg (A) 194 

Sankt Polten (A) 18 

Sankt Veit (A) 245 

Sáros (Šarišský hrad, Sz) 32, 252 

Sárvár 8, 71, 74, 94, 100, 102, 106, 113-114, 128, 176, 186, 214-220, 262 

sárvári végek 1. Sárvár 

Satu Mare l. Szatmár 

Schlaining l. Szalónak 

Schmalkalden (N) 54, 99, 254, 260 

Sebes (Šebeš, Sz) 32 

Séd 77, 159 

Seebenstein (A) 250 

Segesd 115, 117 

Sempte (Šintava, Sz) 37, 43, 46 

Senj l. Zengg 

Simontornya 160-162 

Simonyi l. Somogysimonyi 

Sitke 114, 216, 219 

Sitno l. Szitnya 

Skócia 246 

Smederevo l. Szendrő 

Sokolce l. Szakállas 

Somló 114-116, 146, 159, 216

Somogyfajsz (Fájsz) 103 

Somogysimonyi (Simonyi) 144 

Somogyvár 49, 52, 101, 103, 105 

Somogy megye 47, 84, 101, 130, 134-135, 139, 150, 210 

Somoskő 159, 164 

Sonnegg, Schloß (A) 263 

Sopron 

megye 59, 96, 98, 135, 145, 150, 171-172, 196, 219, 262 

város 10, 36, 41, 57, 58, 168, 217, 223, 262 

Spanyolország 263 

Srebrenik l. Szrebernik 

Stájerország (Steiermark, Stíria) 33, 51-52, 60, 96, 114, 118, 134, 178, 180, 205, 223, 263 

Dél-Stájerország 26 

Stíria l. Stájerország 

St-Quentin (F) 258 

Surány l. Surány 

Surány (Surany, Sz) 261 

Sümeg 50, 67, 79, 103, 105, 115-116, 139, 146, 159, 203, 207, 216, 219 

Svédország 246 

Sebes l. Sebes 

Šintava l. Sempte 

Štúrovo l. Párkány 

Szabács (Šabac, J) 25 

Szabadbattyán (Battyán, Csíkvár) 159, 161 

Szabadhídvég (Hídvég) 159, 161 

Szádvár (ma Szögliget határában) 252 

Szakállas (Szakállos-Sokolce/Lakszakállas, Sz) 75 

Szakállos l. Szakállas 

Szalónak (Schlaining, A) 149 

316Szana megye 25 

Szászváros (Orãºtie, R) 84 

Szatmár (Satu Mare, R) 181, 186, 194, 238, 248, 252 

Száva 25 

Szécsény 76, 210 

Szecsőd l. Molnaszecsőd 

Szeged 211 

Székesfehérvár (Fehérvár) 28, 42, 44-45, 50, 52-53, 56, 58-60, 62-63, 88, 123, 129, 131, 158-162, 164, 

171-172, 176, 206-208, 211-212, 221-222, 225, 258 

Szekszárd 161, 211 

Széleskút (Breitenbrunn/Fertőszéleskút, A) 212 

Szendrő (Smederevo, J) 24 

Szentgotthárd 54, 114, 215, 254, 257 

Szentgrót l. Zalaszentgrót 

Szentgyörgy l. Balatonszentgyörgy vagy Szentgyörgyvár 

Szentgyörgyvár (Szentgyörgy) 114, 117

Szentjakab 1. Zselicszentjakab 

Szentkirályszabadja 11 

Szentlászló (Szentlászlóvár – Pescari, R) 25 

Szentmárton (ma Pannonhalma) 32, 41-42, 50, 53, 58, 60-64, 67, 70, 81, 83, 87-90. 103, 105, 112, 114, 

116, 125-126, 128-129, 137, 159, 165, 168, 172, 174-175, 187, 196-197, 200-201, 205, 209, 222, 232 

Szentmiklós 1. Tápszentmiklós 

Szentpéter (egykor Somogy megyében) 114, 117 

Szenyér 115, 117, 128, 130 

Szerem megye 25 

Szerémség 25 

Szerbia 23-24, 31 

Szigetvár 41, 48-51, 53, 61, 68, 72-73, 83-84, 98-101, 103-105, 107, 110, 112, 115, 118-119, 132-134, 

147, 150, 210-211, 262 

Szigliget 79, 115-116, 129, 134, 139-140, 159-160, 165, 168, 173-174, 195, 209, 218 

Szilézia 118, 243, 246, 255 

Szitnya (Sitno, Sz) 69, 82 

Szkardona (Skradin, H) 25 

Szlavónia 16, 24-28, 30-31, 43, 47-48, 52-53, 59, 82, 96, 99-100, 133, 147, 153, 229, 257-258, 261, 263- 

264, 266 

szlavón végek/főkapitányság 9, 12-13, 18, 33, 52, 69, 121, 180, 186, 193, 264, 266 

Szlovénia 16 

Szolnok 64, 69 

Szombathely 41, 43-44, 168, 200 

Szőcsény l. Szöcsénypuszta 

Szőcsénypuszta (Szőcsény) 103, 139 

Szörény (Turnu Severin, R) 24-25 

Szrebernik (Srebrenik, B) 25 

Tállya 32 

Tamási 161 

Táp 37 

Tapolca 77-79, 83, 87, 98, 131, 159 

Tápszentmiklós 37 

Tarisznyavár (egykor Győrtől délkeletre) 124, 169, 171-172 

Tata 9, 32, 40, 45, 57, 64, 67, 74-75, 80, 83, 85-86, 90, 103, 105, 114, 116, 122-123, 127, 129, 135, 137, 

158, 160-161, 165, 168, 172, 174-175, 183, 186-188, 193, 195-198, 200-201, 204-205, 207-208, 212, 217, 

221-222, 234, 238, 250, 253, 261 

Tátika (ma Zalaszántó területén) 79, 115-116, 139, 146, 149, 159, 175, 203 

Temesköz 34, 76 

Temesvár (Timisoara, R) 24-25, 76, 162, 211 

Temes megye 25 

Tepedelen (ma Esztergom, Szent Tamás hegy) 161 

Tihany 42, 50, 53, 78-79, 85-86, 88, 90, 103, 105, 114-116, 126, 128, 130, 135, 139-140, 159, 162, 165, 

168, 173-174, 195-196, 201, 205, 207-209, 212, 222, 232, 249 

317Timisoara l. Temesvár 

Tirol 194, 260, 265 

Tisza 83, 85, 110, 229

Tiszántúl 110, 252 

Tokaj 246, 254 

Tóköz 172 

Toledo (S) 29 

Torontál megye 25 

Tótfalu (egykor a mai Vasszentmihály közelében) 215 

Törökkoppány (Koppány) 156, 161, 175, 206, 212 

Trencsén (Trenèín, Sz) 32, 41, 257 

Trenèín l. Trencsén 

Trnava l. Nagyszombat 

Treboò(Cs) 20 

Turnu Severin l. Szörény 

Tusó-Kimle l. Kimle 

Tübingen (A) 263 

Udine (O) 255 

Ugod 50, 114-116, 146, 159 

Újfalu (Neudorf bei Parndorf, A) 212 

Ulm (N) 194 

Una 26 

Urach (N) 264 

Vác 45, 160 

Vág l. Nagy vág 

Vág folyó 123 

Vál 161, 176 

Valkó megye 25 

Várad (Nagyvárad – Oradea, R) 38, 110, 143, 247, 258, 266 

Várasd 

megye 25, 264 

város (Varaždin, H) 57 

Varaždin l. Várasd 

Várgesztes (Gesztes) 50, 67, 75, 98, 103, 105, 122, 135, 160-161, 175-176, 206, 217, 222 

Várkeszö (Keszö) 98, 114-116, 159, 199, 215, 219 

Városlőd (Lövőid, Leved) 50, 78, 83, 87, 90, 103, 105, 159 

Várpalota (Palota) 42, 50, 79, 82-83, 87-88, 90, 103, 105, 114-116, 125-126, 135, 138-139, 154, 158- 

159, 164-165, 168, 172-174, 186-187, 193, 195-196, 200-201, 205, 207-208, 210, 212, 216, 222, 232, 234, 

238 

Vasvár 216, 219 

Vas megye 59, 98, 116, 135, 145, 150, 196, 216, 219 

Vat l. Külsővat 

Vázsony l. Nagyvázsony 

Vázsonykő l. Nagyvázsony 

Velence (Venizia, O) 23, 164, 176, 223, 231, 255 

Venezia l. Velence 

Verőce megye 25 

Vértes 53

Veszprém 

megye 20, 59, 62, 135, 148, 150 

püspökség 67, 79, 116-117, 132, 216, 219, 233 

vár 11, 51, 60-61, 63, 66-67, 70, 76-81, 87-88, 98, 103, 105-106, 123, 126-127, 129, 135, 137, 139, 158- 

160, 162, 164-165, 168, 172-176, 186-188, 193, 195, 199, 200-202, 205, 207-208, 210-212, 216-217, 222 

Világosvár (a mai Ménfőcsanak mellett) 170-171 

Visegrád 32, 40-42, 57, 160, 243, 265 

Vitány 50, 67, 75, 98, 103, 105, 122, 135, 160 

Vörösvár 1. Pilisvörösvár 

Vörs 159 

Waldenstein, Schloß (A) 263 

Weikersdorf (ma Baden városának területén, A) 264 

Wien l. Bécs Winteritz (Cs) 263 

Winzendorf (A) 261 

Wittenberg (N) 264 

Wittingau l. Tøeboò 

Worms (N) 58 

Wroc³aw l. Breslau 

Württemberg, Herzogtum 194, 264 

318Zadar l. Zára 

Zágráb 

megye 25 

püspökség 143, 263 

Zala 

folyó 53, 79, 164 

megye 98, 131, 135, 145, 150, 175, 202, 219 

Zalabér (Bér) 114 

Zalakomár (Komár, Kiskomárom) 114, 117, 142, 144 

Zalaszentgrót (Szentgrót) 114, 117, 145 

Zalavár 114-115, 117 

Zára (Zadar, H) 255 

Zaránd megye 25 

Zborov l. Makovica 

Zengg (Senj, H) 25, 30, 62 

Zimony (Zemun, R) 25 

Zirc 126 

Zólyom (Zvolen, Sz) 

megye 136 

vár 84, 133, 248 

Zurndorf (A) 212 

Zvolen l. Zólyom 

Zsámbék 161, 176 

Zselicszentjakab (Szentjakab) 103, 118

3192. Személynévmutató 

Abdülkádir efendi 211 

Acsády Ignác 79, 91, 178, 188, 191 

Adorján (Adrián) deák 75 

Ágoston Gábor 10, 24, 30, 163, 167, 185, 207 

Ahmed, Kara 76 

Alapy, nagykemleki Gáspár 147 

János 49 

Alba herceg l. Álvares, Fernando 

Albrecht, Herzog von Preußen 228 

Aldana, Bernardo de 67, 70, 112, 229, 262 

Aleander, Hieronymus 258 

Ali, Hadim 76, 255, 263 

Ali, Szemiz 26 

Ali székesfehérvári bég 164 

Althan, Julianna von 245 

Álvares, Fernando, de Toledo (Alba hercege) 251-252, 255, 259 

Allya Mátyás 75, 83, 117 

Amstadt, Jákob 12, 96 

Angielini, Nicolo 4, 158, 202 

Anna (Jagelló), I. Habsburg Ferdinánd felesége 252 

Arnavud Oszmán l. Oszmán, Arnavud pasa 

Arszlán székesfehérvári szandzsákbég, majd budai pasa 88, 135 

Auersperg, Herwart von 165 

Bácsmegyei János 61, 75 

Baden, Ludwig Wilhelm Markgrafen von 19 

Bakiæ l. Bakith Bakith (Bakics) 

Pál (Pavle Bakiæ) 36, 41-44, 52, 60, 185, 187, 225, 264 

Péter 43 

Bakocsa Pál 128 

Balassa, gyarmati 

János 37, 82, 84 

Menyhért 37, 69, 82 

Bánffy család, alsólendvai 132 

Boldizsár 42 

István 52, 78, 106, 132 

László 78, 132 

Bánffy Bálint, tallóczi 142, 147 

Banfi, Florio 59, 81, 95-96, 124, 201, 254 

Barabás Samu 52, 132-133, 231 

Baranyay Mátyás 45, 

Barby, Magdaléna Gräfin von 263 

Barcza Leander 222 

Barta Gábor 54, 81, 214, 254

Bártfai Szabó László 32, 37, 41 

Basó Mátyás 69 

Báthory, ecsedi 

András 46-48, 100-101, 103, 117, 132, 254 

István (nádor) 35, 37-38, 108 

Báthory István, somlyai, lengyel király, erdélyi fejedelem 165, 186 

Batthyány család 20, 59, 66, 141, 148-149, 155, 191, 220 

Boldizsár 148, 155, 235 

I. Ferenc 52, 54, 59, 66, 99-100, 250 

II. Ferenc 216 

Kristóf 66, 257 

Beck, von Leopoldsdorf, család 28 

Hieronym 63, 197 

Joachim 239 

Benczédi László 123, 190 

Benczik Gyula 123 

Bedy Vince 14, 32, 43, 74, 93, 186, 228 

Benda Kálmán 108 

Bende Lajos 112 

Benigno, Francesco 95, 124, 201 

Berger, Adolf 224, 258-259 

Bernády Farkas 61 

Bessenyei József 34, 41-44, 48 

Bilkei Irén 134, 145, 175, 216, 220 

Bíró Endre 32, 40, 67, 122, 135, 254 

Blittersdorff, Philipp 169, 239, 245-247 

320Bocatius, Joannes 223 

Bocskai Ferenc, raszinai 49 

Boksay György 50, 79, 115 

Borbíró Virgil 91, 170 

Bornemissza János, thengöldi 138, 144, 146, 160 

Bornemissza Pál 136 

Bornemissza Sebestyén 94 

Borosy András 24, 145 

Borsa Iván 115, 130 

Bozsóky Pál Gerő 115 

Braudel, Fernand 176, 223, 255 

Braun, Erasm 235, 237, 253 

Breuner család 19, 179, 250, 251-252 

Hans 5, 19, 170 

Seifried 133 

Seifried Christoph 19 

Brichzin, Hans 202 

Brinner, Wilhelm 178 

Broucek, Peter 14, 179, 266

Buquoy család 146 

Búza Benedek 63-64, 125-126, 129, 232 

Camesina, Albert 36, 69 

Castaldo, Gianbaptista 70-71, 73, 75, 81-82, 120, 230 

Cerwinka, Günther 210 

Chaby család 116 

Fülöp 63, 76 

István 88 Choron, devecseri, család 139, 216 

András 42, 50-51, 98-99 

János 50-51, 78-79, 88-89, 116, 126, 130, 139, 158, 161, 168, 232 

Christoph, Herzog von Württemberg 264 

Chutor János 250, 253 

Clement, Alfred 74 

Cles, Regina von 265 

Coloredo, Lelio 250, 253 

Czech, Johann 209, 238 

Czeike, Felix 69, 95, 193, 258-260 

Czigány István 10 

Czobor Márton, czoborszentmihályi 241, 256 

Csányi Ákos 98, 159 

Csengéi Péter 78 

Csorba Csaba 32, 40-41, 52, 101, 115, 212 

Csúzy Sára 253 

Èernahor, Ulrich Christoph von 32 

Dávid Géza 10, 77, 162, 211-212 

Deák Ferenc 93 

Deák Pál 83 

Deli Gergely 217 

Deli Radics l. Radics, Deli 

Demkó Kálmán 178 

Dénes József 219 

Derecskey Pál 118 

Dersffy, szerdahelyi 

Farkas 49 

István 49, 118, 133 

Orsolya 252 

Dervis koppányi szandzsákbég 212 

Dessewffy család 

Ferenc 61 

János 132 

Détshy Mihály 41, 47 

Dietrich, Marzel 95 

Diskau, Hans von 121 

Dobó család, ruszkai 155 

Domokos 254

Ferenc 155-156 

István 76, 132 

Dóczy család, nagylucsei 184 

Miklós 38 

Dominitsch család 184 

Kaspar 61, 184 

Katharina 245 

Dominkovits Péter 10 

Domokos György 10, 41, 201, 204 

Dornyay (Darnay-Dornyay) Béla 203 

Drági Ferenc 117 

Draskovich György, trakostyáni 143, 144, 147 

321Eberle, Ludwig 69, 228 

Ebersdorf, von, Graf zu Tiernstein család 

Reinprecht 7, 51, 53, 60-61, 65, 69-76, 80, 82, 87, 91, 96, 101-102, 104, 106, 123, 127, 182, 189, 226, 

228-230, 243-244, 250, 262, 266 

Siegmund 60, 189, 243 

Eberstein, Graf von/zu család 

Emilie Gräfin zu 256-257 

Getruad Gräfin von 247 

Échy Egyed 63, 86 

Eck (Egg), Maria Freiin zu 245 

Eckhardt Sándor 84 

Egg, Erich 194, 

Egg család l. Eck család 

Eggenberg család 19 

Ruprecht von 19, 177, 185, 223, 240 

Eglauer, Wolf 221 

Eiermann, Adolf 129, 167 

Eizing család 179 

Ember Győző 13-14, 38, 51, 65, 100, 107, 109 

Engel Pál 23, 29 

Enenkel (Ennekl), Anna, zu Albrechtsberg 246 

Ennekl l. Enenkel 

Erben, Wilhelm 167 

Erdélyi Gabriella 35 

Erdődy, monyorókeréki, család 

Péter 99, 100, 102 

Simon 263 

Ernő főherceg 150-152, 155-156, 173, 176, 234-235, 242, 253 

Ernst, Herzog von Bayern 259 

Essegváry család 116, 127 

István 146 

Esterházy család, cseszneki ág 19-20 

János 20

Esterházy család, hercegi ág 166 

Miklós 21 

Fábián János 68 

Falke, Jakob 237, 251 

Fallenbüchl Zoltán 109, 147, 256, 258 

Faller Jenő198, 203 

Fánchy család György 117 

János 117 

Faragó Sándor 219 

Farkas Gábor 161 

Fazék Mihály 172 

Fazekas István 10 

Fellner, Thomas 34, 121-122, 250, 257, 265-266 

Fehér Mátyás 219 

Fekete Bég l. Nádasdy Ferenc 

Fekete Merni 170 

Fenyvesi László10, 41, 43, 179 

Ferabosco, Pietro 95, 124-125, 201 

Ferdinánd, I., (Habsburg) német-római császár, magyar és cseh király 7, 9, 16, 22, 26, 28-38, 40-48, 50- 

54, 56, 58-59, 62-63, 65-70, 72-77, 79-84, 87-88, 92-96, 99-101, 106-107, 109-112, 118, 120-122, 124-125, 

127-129, 132, 158-159, 161-162, 169, 179, 194, 197, 201, 225, 228-232, 243, 252, 254-255, 257-258, 260- 

266 

Ferdinánd, (Tiroli), főherceg (1529-1595) 260 

Ferenc, I., (Valois) francia király 257 

Firnhaber, Friedrich 121-122, 250, 256 

Fitz Jenő 160-161 

Fodor Pál 12, 28-29, 45, 207 

Forgách család, ghymesi 183 Ferenc 143 

Főglein Antal 46 

Fráter (Martinuzzi, Utiešenoviæ) György 69, 81, 254 

Frigyes, III. (Habsburg) német-római császár 22 

Fugger család 222 Melchior 194 

Fülöp, II., (Habsburg) spanyol király 252 

Fünfkirchen, Hans 135 

Fürer, Christoph, von Haimendorf 252 

322Gaballio (Gabelli), Bernardo 95, 124, 201 

Gabelli l. Gaballio 

Gál József 115, 130 

Galavics Géza 224 

Gall zu Loßdorf család 

Adam 18, 60-61, 96, 112-113, 122-126, 130-131, 149, 169, 177, 179-182, 226, 231, 241, 244 

Bernhard Leo 223, 235, 240 

Johann 244 

Gannabizer, Christoph 191 

Garnitschnig, Friderike 16

Gasparini, Giovanni Jacobo 158 

Gecsényi Lajos 4, 9, 11, 15, 32, 40-43, 58-59, 64, 74, 78, 91-92, 96, 123, 125, 129, 164, 168-169, 171- 

172, 177, 185-187, 190, 196, 198-199, 223, 245 

Geizkofler, Zacharias 194 

Gellen Zsolt 123, 214 

Geőcze István 166, 193, 204 

Gere László 78 

Geréczy Bertalan 238 

Gerelyes Ibolya 160 

Gerhard, Gertrud 28, 31, 264 

Gerő László 203 

Gévay Antal 37, 47, 58, 106, 265-266 

Glatzl, Matthias 63, 179, 181, 233, 235-236, 260-262 

Gonzaga, Luigi 177 

Gooss, Roderich 69, 106, 258, 262, 265-266 

Gömöry Gusztáv 161-162, 164, 166, 175, 208 

Görög János 250, 253 

Görtschacher (von Gortschach) család 

Hans 66, 244 

Ulrich 217 

Graf, Johann 16 

Graf, Tobias 217 

Graneder, Hans 250, 253 

Gregoróczy család Ferenc 183, 245 

István 245 

Krisztina 253 

Vince 64, 83, 86, 125, 128, 147, 169-170, 175, 183-184, 233-234, 236-238, 241-242, 245, 247, 249 

Großberger, Gerhard 19 

Guiin, Ante 75 

Gutkas, Karl 16, 127, 190-191 

Gyulaffy család, rátóti 

György 218 

János 79 

László 78-79, 83, 88-89, 116, 126, 130-131, 173, 232 

Gyüni János 84 

Haberfeldner, Hans 125 

Hager zu Allentsteig und Sankt Veit család 

Sebastian 34, 246 

Siegmund 34, 169, 174, 217, 220, 222-223, 239, 245, 256 

Hagymássy család 117 

Eusták 112 

Haiczl Kálmán 161 

Haiden, Karl 133,232, 241 

Hajnal István 21 

Hametner, Angelika 16, 34, 58, 96, 187, 228, 243

Hamza bég 129, 131, 207, 261 

Hardegg, Graf zu/von család 246 

Bernhard 129, 147, 233 

Ferdinand 180-183, 208-209, 235, 238, 245, 247, 251, 256 

Julius 247 Harrach, Freiherr von család 

Anna Maria Elisabeth Freiin von 19, 252 

Leonhard 252 

Hathalmi Miklós 250, 253 

Hatházi Gábor 160-161 

Hatvani Mihály 239, 242 

Hauser, Leonhard 32 

Hausmann, Friedrich 209, 238, 247-248 

Hegyi Klára 11, 45, 52-53, 58, 77, 160-162, 164, 176, 211 

Heischmann, Eugen 208, 217, 259 

Helfenstein, Georg Graf zu 244 

323Henrik, III, (Valois) francia király 252, 259 

Hennyey Vilmos 60, 74 

Herberstein, Freiherr von család 19 

Sigismund (Siegmund) 28, 68, 258 

Herle, Wilhelmine 16 

Herold, Hannelore 16, 129-130, 139, 187, 190, 203 

Hess, Andrew C. 29 

Hessel, Sebastian 173 

Hettyey György 141 

Hiller István 122 

Himmel-Agisburg, Heinrich 74 

Hirn, Joseph 112, 255, 260 

Hirnuss, Lukretia 268 

Hodinka Antal 26, 263 

Hoefhagel, Georg 4, 202 

Hofkirchen, von, család 179 

Georg Andreas 175, 220 

Wilhelm 147, 233 

Hoheneck l. Hohenegg 

Hohenegg (Hoheneck), Anna Susanna von 245 

Holub József 52 

Homonnai-Drugeth György 37 

Horváth Elek 159 

Horváth Gergely l. Petrinjei Gergely 

Horváth György 115 

Horváth János 86 

Horváth Pál 250, 253 

Horváth Sándor 214, 219 

Horváth Simon 207 

Horváth (Porkoláb) Márton 75, 98, 117

Horváth-Stanèiæ Márk 78, 83, 86, 98 

Horváth, vázsonykői, család 

Gáspár 78, 116, 139 

János 208 

Péter 126 

Horvátinovith Bertalan 61, 64, 262 

Hosszútóthy család 216 

Hóvári János 115-116, 134, 140, 159 

Hoyos, Hans 95 

Hőgyész László 115, 219 

Huber, Alfons 130 

Hummer, Maria 16 

Hundsperger, Abraham 197 

Hungler József 76, 129, 135, 208, 222 

Huszár Pál 125 

Huszár Péter, berenhidai 157, 250, 253 

Hye-Kerkdal, Heinz 265 

Idrisz pápai beglerbég 211 

Ifjú Kristóf 86 

Ila Bálint 134 

Illenfeld, Franz 253 

Illés Mária 90, 115, 113 

Illésy János 64, 69, 101-102, 104, 115, 121, 167 

Istvánffy család, kisasszonyfalvi Miklós 142, 176, 249-250, 254-255, 261 Pál 52 

Iványi Emma 14 

lványi Béla 115, 131, 175, 178 

Ivicsics Péter 216, 219 

Izabella, (Jagelló) Szapolyai János felesége 258 

Izdenczy János 171, 217, 241, 247 

Jacobus Carolus, eques Hierosolimitanus 83 

Jajca Balázs 128 

Jakosith (Jakusith) család, orbovai Ferenc 128, 183-184, 233-234, 241, 245, 249, 256, 266 

Tamás 139, 249 

Jakusith l. Jakosith Jankó, Wilhelm 129, 167 

Jankovics József 173 

János, I., (Szapolyai, Zápolya) magyar király 29, 31-32, 36, 38, 40, 42-43, 45-48, 243, 258, 263, 265 

Jászay Magda 254 

Jedlicska Pál 176, 221-222, 224, 236 

Jenéi Ferenc 41, 91, 125 

Joachim brandenburgi őrgróf 45, 254, 264 

Johann Kasimir Pfalzgraf 259 

Jörger, Wolf 235 

Jurisics Miklós (Nikola Jurišiæ) 34 

Jurišiæ 1. Jurisics 

Kalmár János 221

Kaltenbaeck, J. B. 221-223 

324Kamrer (Kammerer), Matthäus, Fuchs genannt 191 

Kanizsai Orsolya 48, 134, 140 

Kápolnay Ferenc 58 

Kapossy János 41, 202 

Kapronczay István 200 

Karácson Imre 41, 211-212, 221 

Kárffy Ödön 139 

Károly, V., (Habsburg) német-római császár, I. spanyol király 28-29, 45, 65, 70, 99, 243-244, 254, 257- 

258, 263, 265-266 

Károly főherceg 127, 129-130, 132, 149 

Károly János 161 

Károlyi Árpád 45, 54, 56 

Karolyi, Laurentius 5 

Kárpáti-Kravjánszky Mór 164, 199 

Käser, Karl 12, 96 

Katzianer, Hans 31-34, 37-38, 40-42, 65, 254, 264 

Kazáry Károly 216 

Kázmér (Kasimir) brandenburgi őrgróf 40 

Kecseti Márton 67 

Kecskés László 32, 40-41 

Keglevich család, buzsimi 146 

Péter 53, 128 

Kelenik József 10, 50, 67, 75, 166-168, 170, 178, 187, 191, 193, 208-209, 211-213, 247, 252 

Kendi Anna 256 

Kenyeres István 33, 178 

Kerecsényi László, kányaföldi 84 

Kern, Friedrich 181, 266 

Késás Pál, füzesdi 48-50, 52-55, 58, 65, 98, 100, 106 

Khelheimer, Joachim, zu Summerein 189, 268 

Khuen, Karl 74, 80 

Kielman, von Kielmansegg család Andreas 154, 170, 182, 189, 194, 235, 247, 268 

Bartholomäus 189, 268 

Kielmansegg, Erich, Graf von 268 

Kinizsi Pál 25, 78 

Kisbalay János 37 

Kiss István, Rugonfalvi 36-38, 45, 51, 60, 257 

Kiss István 162 

Kjátib Cselebi 41 

Kneisl, Heinrich Wolf 61 

Kocsi Imre 61 

Kollonitsch, Seifried von 217, 219 

Kolos János 78, 83 

Komáromy András 63, 75, 78-80, 88, 98, 115-116, 129-131, 140, 207, 250 

Komornyik János, nagymaróti 115, 117

Koppány Tibor 10, 50, 79, 88, 90, 115, 179, 202, 215-216, 219 

Korlátovith Jeromos 61, 63, 83, 86, 182, 241, 249 

Korpás Zoltán 29 

Kosch, Friedrich Wilhelm 19 

Kovachich Márton György 155 

Kovács Gyöngyi 160-161 

Kovács József László 179 

Kovács Lőrinc 64, 93 

Kozák Éva, Mezősiné 216 

Kozák Károly 115-116, 173 

Kozics László 209, 222 

Köhbach, Márkus 10, 81, 89, 112, 129, 231, 255, 261 

König, Johann 129, 167 

Königsberg (Künigsberg), von család Christoph 235 

Ehrenreich 7, 34, 73-78, 80-81, 87, 89, 91, 96, 101, 106, 108, 122-123, 127, 131, 179, 182, 226, 229- 

231, 250 

Ulrich 250, 253 

Köves András 132 

Krenn, Peter 193-194 

Kretschmayr, Heinrich 34, 121-122, 250, 257, 265-266 

Kreuzer, Gabriel 95 

Kropf Lajos 70, 262 

Kruhek, Milan 166 

Krusith (Kružiæ) család János 84, 183 

Petar 84 

Kubinyi András 23 

Kuchovith György 64, 126, 232 

325Kupelwieser, Leopold 23 

Kurzmann, Gerhard 194 

Künigsberg l. Königsberg 

Ládonyi Demeter 215 

Ladron, Johann Baptista von 67 

Lajos, II., (Jagelló) magyar és cseh király 26, 263 

Lambach, Lepold von 86 

Lamberg, Christoph von 32, 43 

Lanjus, Friedrich Graf 252 

Lascano, Thomas de 32 

Lasperger család 

Martin 183, 238, 241-242, 250, 253, 256 

Sebastian 250 

Layzendorfer l. Leuzendorfer Lazareviæ, Stefan despota, szerb fejedelem 23 

Lechner, Karl 243 

Leeder, Karl 95, 263 

Lemajiæ, Nenad 41-43 

Lengyel Alfréd 181, 209, 222, 224, 239, 242

Lengyel, lengyeltóthi, család 139 

András 140, 233 

Boldizsár 116 

István 173, 218 

Lévai Judit 222 

Leuzendorfer, Wolf 189 

Leysser, Ulrich 34 

Liechtenstein, von, család 

Georg Erasm von 181, 235, 237, 251-252 

Hartmann 251 

Johann 251 

Karl 238 

Septimus 238 

Liepold, Antonio 34, 45, 56, 179, 228, 254, 264-265 

Lipót, I., német-római császár, magyar király 177, 179 

Listhius János 149 

Lochner, Margarethe, von Liebenfels 263 

Loebl, Alfréd H. 175, 208 

Logitsch, Hildegard 16 

Lopašiæ, Radoslav 30, 62, 162, 264 

Lőrinc fehérvári prépost 258 

Lukinich Imre 88, 115, 228, 266 

Luschin, Arnold, von Ebengreuth 251 

Magdeburgi Joachim 129 

Maggiorotti, Leone Andrea 59, 81, 95, 124, 201, 254 

Magnó, Bernardo 198 

Magyar Bálint 49, 79, 116-118, 131, 134, 139, 140 

Mahmud győri beglerbég 212-213, 221 

Majláth család 183 

Majthényi László, kesellőkői 142, 151, 157 

Maksay Ferenc 115, 117 

Mallingerin, Apollónia 261 

Mansfeld, Graf von család 

Karl 259 

Peter Ernst 251-252 

Wolf 182 

Maraxi (Morakhsy/Morackschi), Wenzel 223, 235, 240, 251-252 

Marche, Jerôme la 221 

Mária (Habsburg), II. Jagelló Lajos felesége 263 

Marosi Endre 14, 59, 100, 201 

Maróthy Mihály 216, 220 

Martian Julián 54 

Martinuzzi l. Fráter György 

Matunák Mihály 68, 84, 135 

Mátyás, I., (Hunyadi) magyar király 24-26, 28

Mátyás, II., (Habsburg) magyar király, osztrák főherceg 177, 209, 214, 217, 226, 237, 239, 248 

Mayer, Éliás 198 

Mecskey István 61 

Mednyánszky Dénes 42, 98 

Mednyánszky János l. Meznyászky János 

Mehmed, Szaturdzsi 212 

Mehmed, Szokollu 73, 207 

Mehmed budai pasa 65 

Mehmed efendi, győri defterdár 211 

Mehmed veszprémi bég 126 

Meirich l. Meurich 

326Meran, Franz Graf 194 

Merényi Lajos 162, 174 

Mérey Mihály 117, 132, 136 

Metternich, Elisabeth Margarete von 258 

Meurich (Meirich), Christoph 218 

Meyer, Christian 45, 56 

Meznyánszky János 88 

Miksa, I., német-római császár 194, 263 

Miksa, II., német-római császár, I. magyar király, osztrák főherceg 16, 63, 70, 73, 77-78, 82, 86-96, 106, 

110-113, 118, 121, 126-127, 131-132, 134, 136-138, 141-149, 153-154, 159, 177, 179, 183, 202, 229-230, 

233, 249, 252, 254, 260-261 

Miksa főherceg (1557-1619) 251 

Mohl Adolf 222 

Mohl Antal 209, 221-224, 258 

Molart, Hans 5 

Molnár Antal 67 

Molnár László, V. 142 

Montecuccoli, Raimundo 20, 179 

Morackschi l. Maraxi 

Morakhsy l. Maraxi 

Muck, Friedrich 34 

Muschard, Kaspar 186, 268 

Müller Veronika 134, 142 

Müller, Johannes 194 

Nádasdy család 20, 49, 51, 54-55, 58, 62, 65-66, 69-71, 73-75, 77-80, 84-85, 89-90, 92-93, 95, 101, 106, 

109-110, 113, 122-123, 130, 138, 144-145, 149, 170, 207, 227 

Ferenc 138, 144, 148-156, 175, 213-220, 227 

Kristóf 80, 83, 122-123, 129, 132, 143, 145 

Tamás 7, 28, 36, 38, 46-49, 51-56, 58-60, 62, 65-66, 68-71, 74-75, 77-80, 82, 84-85, 88-95, 97-98, 100- 

120, 122-124, 126, 130-135, 140, 149-150, 159, 169, 170, 207, 217, 227-232, 250, 254, 257, 262 

Nagy Balázs 78, 86, 93, 128 

Nagy Béla 4 

Nagy István 4 

Nagy Iván 249, 252, 256

Nagy Lajos 212, 216, 219 

Nagy László14, 100, 149, 155-156, 166, 220 

Neugebauer, Gabriele 16, 187, 189, 237, 246-248, 251 

Néma Sándor 4 

Nemesnyéki Dániel 185 

Németh Gábor 79 

Németh István, H. 11, 32, 178 

Németh József 115 

Németh Péter 78, 87, 103 

Newald, Johann 26, 31, 40, 256-257, 265 

Niederkorn, Jan Paul 208 

Nogarol, Graf zu, család 

Ferdinánd 19, 176, 181, 183, 235-237, 242, 245-246, 251-252 

Leonhard 252 

Novák János 83, 117 

Nyáry, bedeghi, család Ferenc 54 

Lőrinc 254 

Oberleitner, Karl 244, 261 

Oborni Teréz 68 

Odravsky, Stibor 246 

Oláh Miklós 47, 68, 77, 132, 136 

Oppersdorf, Hans von 229 

Orgler, Flavian 265 

Ormándy Péter 250, 253 

Ormányi Józsa 115, 207 

Országh Borbála, guthi 109, 142, 144, 256 

Ortner, Günther 16 

Ortvay Tivadar 32, 109, 111, 266 

Ostoja bosnyák király 23 

Oszmán, Arnavud pasa 211-213 

Osztrosith Anna 249 

Otruba, Gustav 89 

Ott, Hans, von Achterdingen 194 

Ozorai Pipo 24 

327Ördög Mátyás 1. Teufel, Erasm 

Ötvös Péter 221 

Öze Sándor 52, 98, 116, 159 

Paksy, pakosi 

György 86, 183, 235-236, 250, 253 

János 49, 61, 63, 76, 82, 89-90, 123, 127, 179, 183, 249, 253, 256 

Pálfalvay Magdolna 141 

Pálffy Géza 3-4, 13, 15, 21, 26, 28, 30, 32, 34-35, 40-41, 61-63, 66, 76, 78, 80, 82, 98, 100-101, 108, 

112, 125, 130, 133, 135-136, 139, 142, 147-148, 153-154, 157-158, 160, 165, 168-170, 173-174, 176, 178- 

179, 181, 186-187, 190-194, 202, 208-209, 211, 213, 216-217, 220-221 

Pálffy, erdődi, család 183, 221

Miklós 159, 208, 210, 212, 220-222, 224, 235, 237 

Tamás 172 

Palinai Pál deák 89 

Pallavicini, Sforza (Marchese di 

Cortemaggiore) 9, 18, 73, 76-78, 80-96, 101-102, 106-113, 118, 120, 123, 125, 128, 130, 149, 151, 153, 

161, 169-170, 182, 187, 217, 226, 231, 254, 263 

Pamer Nóra 216 

Pataki Vidor 95, 201, 202 

Payr Sándor 129, 140 

Péczely Piroska 115 

Pecsevi, Ibrahim 211, 221 

Pekry család, petrovinai Gábor 249 Lajos 36 

Perényi család 

Gábor 110 Péter 46-18, 56 

Perger, Richárd 11, 179, 202, 221 

Perjés Géza 10, 28, 40, 196 

Perlin, Nicolo 201, 209 

Perlini l. Perlin 

Pernauer, Michael 253 

Perneszy Ferenc, osztopáni 117 

Pernstein, Katherina 256 

Perojeviæ, Marko 84 

Pertl, Franz 15-16, 127, 129, 135, 137, 139, 169, 189-190, 197, 205, 208, 216-217, 220, 236, 247, 260 

Péter lövöldi perjel 103 

Pétervárady Balázs 49, 51 

Pethő család, gersei 79, 116-117, 175, 183, 202 

Gergely 54, 229, 261, 263, 265 

János 49, 79, 115, 127, 131-132, 135, 145-146, 149 

Péter 98, 202 

Petrin, Silvia 180, 189 

Petrinjei (Horváth) Gergely 61, 64, 86 

Petritsch, Ernst Dieter 65, 69, 89, 231, 250, 257-258 

Pfannl Jenő 59, 201-202 

Pichler, Franz 178 

Pichler, Fritz 194 

Pisky István 208 

Podmaniczky család 116, 159 

Rafael 42, 79, 82, 88 

Pográny Benedek 250, 253 

Poky család, mérgesi 171 

Gergely 172 

Mihály 170, 171 

Miklós 64, 171 

Péter 171 

Pomer, Hans 75, 80

Poppendorf, Franz von 194, 202 

Porkoláb Márton l. Horváth Márton 

Pozzo, Francesco de 59 

Prag, Ursula von, Freiin zu Windhag 266 

Pratovechio, Sigismundo de 95 

Press, Volker 251 

Priam, Christoph 208 

Prinner, Philipp 128 

Prokopp Gyula 135 

Prunner, Kaspar 220 

Puchaim, von, család 

Ludwig 62 

Otto Heinrich 124, 129, 135, 147, 233 

Wilhelm 34 

Puechner, Veit 95 

Pusztai Ilona, Sch. 203 

328Püchl, Kurt 251 

Rabenstein, Sebastian von 44 

Rác Gábor 185 

Radek József 4 

Radics, Deli 176, 217 

Radics, Peter von 165 

Raminger, Jákob 194, 267 

Ráth Károly 89, 169-170, 172, 214 

Ráttkay Pál, rátkai 75, 78, 82-83, 250 

Raunach, Jakob von 254 

Raweni Mihály 257 

Redern, Friedrich von 247 

Regele, Oskar 14, 34-35, 63, 121, 179, 250 

Reingrabner, Gustav 245-247, 251, 260, 263-264, 266, 268 

Reisacher, Bernhard 166 

Reőthy Ferenc 162 

Reusnerus, Nicolaus 232, 256-257 

Révay család 

Ferenc 60, 77, 108, 258 

Lőrinc 183, 238, 241-242, 245, 251, 256 

Roggendorf, Freiherr von, család 

Elisabeth 257 

I. Wilhelm 31, 37, 40, 45 

II. Wilhelm 235 

Rohrbacher Miklós 32, 40, 67, 86, 122, 135, 176, 254 

Rómer Flóris Ferencz 196 

Rothenberg, Günther Erich 12, 26, 96 

Rothuet, Joachim 200 

Rottal, Hans 147, 233

Roubík, František 34, 191 

Rudolf, II., német-római császár, I. magyar király, osztrák főherceg 149, 152, 154-155, 175, 179-180, 

200, 213, 216, 223-224, 233-238, 240, 247-248, 251-252, 255, 258-260, 267 

Rueber, von Püchsendorf, család Hans 124, 129, 147, 167-168, 181, 184, 233, 246, 260 

Karl 246 

Rusworm, Hermann Christoph von 223, 240 

Sági Károly 79, 90, 115, 131, 175 

Salamanca, Franciscus 254 

Salm und Neuburg, Graf zu, család 20 Eck 122, 124-128, 130-131, 134, 136-138, 140, 142-147, 149, 

158, 160, 169, 177-179, 181-182, 198, 201-202, 206-207, 226, 232-233, 241, 245, 256, 268 

Niklas, der Ältere (1530 †) 26, 31, 33-34, 40, 42, 257, 263 

Niklas, der Jüngere (1550 †) 7, 15, 34, 41, 48, 50-55, 59-63, 65-72, 82, 84, 89, 91, 95-96, 98-106, 122, 

158, 179, 181, 184, 226, 228-230, 244, 256-258, 262 

Niklas (1581 †) 147, 155, 179, 202, 233, 246 

Samaria, Ferranto (Ferdinand) de Speciacasa 135, 169 

Sándor Ferenc 86 

Sándor Mária. G. 75, 135, 161, 176 

Sándor pármai herceg 259 

Schallauzer, Hermes 69, 95, 125 

Schels, Johann Baptista 222 

Schimka, Elisabeth Gisela 184, 236, 250, 252, 260-261 

Schnattert, Andreas 138 

Schneider, Andreas 16 

Schnitzenpauer l. Schnitzpainer 

Schnitzpainer (Schnitzenpauer), Niklas 32 

Schnur, Roman 129, 167 

Schodí, Silvia 138, 183-184, 245-246, 250 

Schönabiz, Viktor von 250 

Schönberg, Kaspar von 251 

Schrötter, David 185 

Schulek Tibor 256 

Schulze, Winfried 12, 166, 178, 180 

Schwamberg, Wenzel von 246 

Schwarzenberg, von család 20 

Adam 258 

Adolf 5, 20, 220-223, 225, 239-240, 258-260 

Günther 246 

Karl, Fürst zu 20, 258-260 

329Philipp 246 

Wilhelm 258 

Schweibermair, Leopold 60, 189 

Schwendi, Lazarus von 129, 142, 167, 181, 199, 251-252 

Schwetkovitsch, Karl 62 

Sebestyén Béla 42 

Seeger, Liselotte 16, 188-190, 203

Seepach, Georg von 254 

Segéd György 83 

Setton. Kenneth M. 254-255 

Siklósi Gyula 32, 42, 45, 208, 222 

Simándy Péter deák 37 

Simon Éva 216, 219 

Simoniti. Vaskó 89, 161, 166 

Sinkovics István 115, 216 

Sinnich, Wolf, der Ältere 268 

Sinzendorf család 179 

Sixt, Antoni 75 

Sólymosi László 53, 90, 115, 117 

Speciacasa, Joannes Maria de 67 

Speciacasa, Samaria Ferranto (Ferdinand) de l. Samaria, Ferranto (Ferdinand) de Speciacasa 

Springer, Bernhard 16 

Sprinzenstein, Hans Albrecht Freiherr von 221 

Stangler, Gottfried 16, 187-188, 196, 217, 220, 223, 239 

Starsith Farkas 250, 253 

Stepancsics, Gusztáv, Rabazzi 75, 135, 161 

Sternegg Mária, Zlinszkyné 257 

Sticzl, Michael 133, 241 

Stirling János 162 

Stozing, Ruprecht von 224 

Strein, Hans Wolfart 235 

Stundner, Franz 15-16 

Stülz, Jodok 120 

Sugár István 47, 94, 249 

Sulyok család, lekcsei 

Balázs 117 

István 117 

Süeß, Urban 124, 198, 201, 205 

Szabó János Győző 12, 100, 154 

Szabó Péter 149, 221 

Szakoly Ferenc 11, 23, 32, 42, 49, 51, 62, 67, 69, 70, 73, 90, 98, 115, 145, 158, 196, 206, 229, 257, 262 

Szalaházy Tamás 35, 42 

Szalay Ágoston 51-52, 75, 78-79, 86, 98, 110, 115, 126, 244, 249 

Szalay család 117 

Szántó Imre 12-14, 76-79, 90, 100, 113 

Szarka Pál 98 

Széchényi Mihály 135 

Széchy Margit, felsőlendvai 257 

Szegő Pál 12-14, 115 

Székely (Zäkl) Lukács, kevendi 51-52, 82 

Székely Mihály 250, 253 

Székely Miklós 92-94, 128, 153

Szekfű Gyula 13, 49, 100, 108, 152-153, 191 

Szelim, I., oszmán-török szultán 26 

Szendrei János 80, 101, 178 

Szíj Rezső 42, 79, 88, 135, 173, 196 

Szilády Áron 252 

Szinán, Kodzsa 135, 208-211 

Szlakovics Farkas 217 

Sztárai Mihály 47 

Szulejmán l. Szülejmán 

Szülejmán, I., oszmán-török szultán 26, 28-29, 31-32, 40-41, 43, 45, 57-58, 68, 130, 225, 258 

Tahy Ferenc, tarkői 72, 101, 107-110, 113, 129, 132, 134, 136-138, 140, 143 

Takács Kálmán 115, 131, 175 

Takács Marianna, H. 216 

Takaró Mihály 78, 88, 126, 140 

Takáts Sándor 75, 83-85, 88-89, 102, 104, 109, 115-116, 125-126, 140, 142-144, 146-149, 159, 162, 172, 

178, 190, 199, 206, 249-250, 256 

Tallóci család 24 

Matkó 24 

Tanhausen, Georg Freiherr von 86, 124, 125, 244 

Tasso, Hannibál 67 

330Telekessy Katalin 245 

Terei György 160 

Térjék Tamás 140 

Teufel, Freiherr zu Guntersdorf család 179, 181 

Andreas 147, 151, 158, 164, 168-170, 173, 176, 179-180, 182, 206, 223, 233-236, 241, 256, 260-261 

Christoph 63, 179, 197-199, 261 

Erasm 60-61, 63, 70-71, 73, 77, 92, 96, 127, 147, 226, 229-230, 255, 260-262 

Georg 63, 122, 151, 179, 261 

Matthäus 261 

Teuffenbach, Christoph von 238, 248 

Thallóczy Lajos 26, 101, 104, 115, 222, 263 

Tharnóczy András 75-76 

Thelekessy Imre, debretei 61, 63, 74-75, 82-83, 230 

Thiel, Viktor 178, 180 

Thomas, Nicklas 129, 167 

Thurn, Graf von család 

Anna Gräfin von 263 

Anna Susanna Gräfin von 247 

Thury család 

Benedek 139, 157, 159, 161, 174 

Farkas 217 

György 88, 125-126, 134, 140, 142, 146, 157, 172, 187, 199, 202, 232 

Márton 250, 253 

Thurzó család, betlenfalvi 

Elek 35-38, 43, 45, 47, 54, 65

Ferenc 136 

Tímár György 41, 49, 52-53, 61, 98 

Tobler, Félix 11 

Tojgun budai pasa 86, 89 

Tomka Gábor 170 

Tömöri Pál 25 

Tóth Bálint 86, 93, 128 

Tóth Péter 123, 145, 155, 172, 216, 218-220 

Tóth Sándor László 208, 213, 254 

Tóth Tibor 161 

Török Balázs 129 

Török, enyingi, család 59 

Bálint 37, 42-43, 48, 51-53, 59 

Ferenc 51, 62, 80, 83, 109, 116, 126, 131, 136-138, 140-142, 144, 146, 151-152, 157, 232 

Trombitás Balázs 116 

Trombitás Miklós 88, 112 

Traut, Hermann 45, 56 

Truchseß, Gebhart, von Waldburg 259 

Tulich András 92 

Turbuly Éva 134, 145, 175, 216, 220 

Turco, Giulio 202 

Turetschek, Chrisline 28 

Turó Benedek 118 

Uhrmüller, Hans 208 

Újfalussy Ferenc 126 

Újlaky Ferenc 43, 108 

Ujváry Gábor 11 

Unger, Georg 220 

Unghváry Ede 

Ungnad, Freiherr zu Sonnegg 

Andreas 34, 257, 263 

Christoph 263 

II. Hans 263 

III. Hans 33, 58, 68, 82, 228, 263-264 

Utiešenoviè l. Fráter György Utiešenoviè, Og. 70, 230, 262 

Uzsoki András 221 

Vajda Kristóf 212 

Valentinitsch, Helfried 193 

Valló István 91, 170 

Vándor László 14, 134, 139, 142, 146, 148, 155, 168, 170 

Vanièek, František 12, 96 

Várday család 

Pál 45, 48, 50, 54, 55, 59, 65-66, 68-69, 71, 99-100, 102 

Zsigmond 117 

Varga J. János 71, 130

Vass Előd 126, 129, 162, 164 

Végh Ferenc 11, 116, 134 

Vels, Freiherr von, család 

Leonhard, der Jüngere 31, 33-34, 37-38, 45, 58, 62, 68-70, 82, 111, 228, 243, 257, 265-266 

Michael 265 

331Veltzé, Alois 193, 259 

Verancsics Antal 47, 58, 132-133, 136, 143-144, 249, 258 

Veress D. Csaba 14-15, 32, 42, 45, 77-79, 88, 96, 122, 125, 129-131, 135, 139, 156, 182, 208-209, 211, 

222 

Villányi Szaniszló 15-16, 44, 59, 92-93, 95, 124-125, 186 

Vitelli, Alessandro 254 

Vitffy Pál 84 

Vízi László Tamás 14, 115 

Vocelka, Kari 223-224 

Voigt, Johannes 228 

Volkra, Andreas 244 

Wagen von Wagensberg család 244 

Wagner, Tobias 250, 253 

Waldstein, Maria Anna von 260 

Wall, Konrad, von Aurach 244 

Walterskichen, Wilhelm 239 

Wathay család, vági 215 

Ferenc 126, 212, 216, 219 

Lőrinc 125-126, 139, 232 

Weißpriach, Hans 34 

Wessely, Kurt 166, 169 

Wick Béla 245-246 

Widmair, Georg 260 

Widter, Anton 261 

Wissgrill, Franz Karl 184, 239, 243-247, 253, 261 

Wlcek, Hildegard 36, 60, 261 

Wolfenreit, Georg 34 

Worhotha, Niklas 44 

Wurth, Rüdiger 74 

Wurzbach, Constant von 254-255, 257, 263-264 

Zabardy l. Zaberdinus 

Zaberdinus (Zabardy) Mátyás 110 

Záloha, Jiøí 20, 224, 258, 260 

Zay Ferenc, csemeri 76, 82 

Zäkl l. Székely 

Zelking, Karl Ludwig von 147, 164, 168, 181, 233-234, 266, 267 

Zichy, vázsonykői, család 9, 19, 173 

I. István, Nádasdy Tamás nádor kapitánya 75 

II. István, id. 9, 20 

III. István, ifj. 20

Pál, ifj. 20 

Zimmermann, Bemard 228, 263-264 

Zrínyi család 149 

György 143, 147-150, 154-157, 160, 175, 214, 216, 220, 235, 237 

Miklós 52, 82, 113, 132-135, 140, 150 

Zwiedineck-Südenhorst, Hans von 167, 177 

Zsigmond, L, (Luxemburgi) németrómai császár, magyar és cseh király 23-25, 28-31, 33, 145 

Zsiray Lajos 78-79, 115, 126 

Žontar, Josip 26 

PÁLFFY GÉZA: EURÓPA VÉDELMÉBEN 

HADITÉRKÉPÉSZET A HABSBURG BIRODALOM 

MAGYARORSZÁGI HATÁRVIDÉKÉN A 16–17. SZÁZADBAN 

2Géza Pálffy 

IN VERTEIDIGUNG EUROPAS 

MILITÄRKARTOGRAPHIE AM UNGARISCHEN KRIEGSSCHAUPLATZ DES 

HABSBURGERREICHES GEGEN DIE OSMANEN 

IM 16. UND 17. JAHRHUNDERT 

(Zweite, verbesserte und überarbeitete Auflage) 

Géza Pálffy 

IN DEFENCE OF EUROPE 

MILITARY CARTOGRAPHY ON THE HUNGARIAN 

FRONTIER OF THE HABSBURG EMPIRE 

IN THE 16TH AND 17TH CENTURIES 

(Second, revised and enlarged edition) 

3Pálffy Géza 

EURÓPA VÉDELMÉBEN 

HADITÉRKÉPÉSZET A HABSBURG BIRODALOM 

MAGYARORSZÁGI HATÁRVIDÉKÉN 

A 16–17. SZÁZADBAN 

Második, javított és bővített kiadás 

PÁPA, 2000 

4Lektorálta 

Cseri József 

és 

Plihál Katalin 

A mutatókat a szerző állította össze. 

A témára vonatkozó kutatásokat az 

Országos Tudományos Kutatási Alap F 019158 nyilvántartási számú 

kutatási pályázata tette lehetővé. 

A könyv megjelenését támogatták 

Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa 

Magyar Honvédség Térképészeti Hivatala, Budapest 

Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Történelem–Földrajz szakalapítványa, Budapest 

ISBN 963 03 9480 4 

© Pálffy Géza, 2000 

Második kiadás: 2000 

(Első kiadás: 1999) 

Kiadja a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár 

A nyomdai munkálatokat a könyvtár Kötészeti 

és Sokszorosító Műhelye végezte.

Felelős vezető: dr. Hermann István igazgató 

Készült 500 példányban. 

Minden jog fenntartva, beleértve a mindennemű másolási eljárással való sokszorosítás, 

a nyilvános előadás, valamint a fordítás és a számítógépes adatbázisban 

történő feldolgozás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. 

5I. ELőSZÓ: 

MAGYARORSZÁG A „KERESZTÉNYSÉG VÉDőBÁSTYÁJA” 

Magyarországnak a 21. század elején az 1990-es években bekövetkezett alapvető politikai–gazdasági 

változások után egyik legfontosabb feladata, hogy a megelőző mintegy fél évszázad egyoldalú 

államberendezkedésből származó jelentős károkat mielőbb felszámolja, és ezzel egyidejűleg az egységesülő 

Európa teljes jogú tagjává váljon. A rendszerváltást követően hasonló feladat előtt állt a Magyar Honvédség 

is, amely az Európa és a világ biztonságáért a legnagyobb garanciát nyújtó védelmi szervezethez és 

szövetségi rendszerhez, a NATO-hoz való csatlakozással ezen a téren már jelentős lépést tett előre. A 

demokratikus Magyar Köztársaságnak ez a folyamat mégsem új csatlakozást, hanem pusztán újonnan történő 

visszacsatlakozást és felzárkózást jelent Nyugat-Európa országaihoz. Történelme folyamán ugyanis a magyar 

királyság hol teljesen önálló államként, sőt olykor közép-európai nagyhatalomként (11–15. század), hol 

Európa egyik legjelentősebb hatalma, a Habsburg Birodalom önálló államalakulataként (16–18. század), hol 

pedig az Osztrák–Magyar Monarchia részeként (19–20. század eleje) mind politikailag, mind gazdaságilag, 

mind kulturális szempontból szerves részét alkotta Európának. Az elmúlt időszak diktatúrája ezeket, az 

Európához szorosan kötő szálakat azonban alapjaiban szabdalta szét, így az elkövetkező évtizedekben ezeket 

kell ismét szilárd kapcsokká erősíteni. 

A magyar királyság bizonyos korszakokban mindemellett jóval több volt mint egyszerű tagja az európai 

hatalmai rendszernek, illetve a kontinens gazdasági vérkeringésének. Kifejezetten igaz ez kötetünk 

időszakára, az 1526. évi mohácsi csatától az 1699. évi karlócai békekötésig eltelt, vérzivataros bő másfél 

évszázadra. Bár Buda 1541. évi török megszállását követően Magyarország területe hosszú időre három 

részre szakadt, a 16–17. században Európa és elsősorban a középső régióját felölelő Habsburg Birodalom két 

szempontból mégis alapvetően rá volt utalva a Duna menti Magyarországra. Elsősorban országainak és 

határainak biztonsága érdekében, hiszen az ebben az időben hatalma zenitjére érő Oszmán Birodalommal 

szemben a keresztény Európa védelmét – szárazföldön legalábbis – a királyi Magyarország biztosította. A 

Habsburg uralkodók kormányozta Magyarország ezen szerepét már a kortársak is felismerték, amikor a 

törökök elleni védelemben játszott jelentőségére utalva a „kereszténység 6védőbástyájának” (propugnaculum 

Christianitatis) 898 1 vagy Bécs és a Német–római Birodalom elővédjének (Königreich Ungarn – eine Bastion 

und Vormauer Wiens und der deutschen Länder) titulálták. 899 2 Másodsorban pedig azért, mert Közép-Európa 

és mindenekelőtt a császárváros, Bécs húsellátását ebben a két évszázadban szinte csaknem teljesen 

Magyarország biztosította, hiszen területéről évente mintegy 200 000 szarvasmarhát és feleennyi juhot 

hajtottak ki az osztrák, birodalmi és itáliai piacokra. Elsősorban ennek, a nyugatra irányuló 

állatkereskedelemnek köszönhetően Magyarország szétdarabolódása ellenére is része, méghozzá 

meghatározó része maradt Európa gazdasági kapcsolatrendszerének. 900 3 

A törökök Duna menti előrenyomulása miatt egyre kisebb területre fogyatkozó magyar királyság saját – és 

ezáltal Európa – védelmének biztosításához viszont az általa oltalmazott és hússal ellátott kontinens 

8981 A téma igen jelentős irodalmából – a teljesség igénye nélkül – a legfontosabb munkák: Terbe Lajos: 

Egy európai szállóige életrajza. (Magyarország a kereszténység védőbástyája). In: Egyetemes Philológiai 

Közlöny 60. (1936) 297–351.; Benda Kálmán: A magyar nemzeti hivatástudat története a XV–XVII. 

században. Bp., 1937.; Horváth Magda: A török veszedelem a német közvéleményben. Bp., 1937. (Minervakönyvtár 

112.); Hopp Lajos: Az „antemurale” és „conformitas” humanista eszméje a magyar–lengyel 

hagyományban. Bp., 1992. (Humanizmus és reformáció 19.) és újabban Fodor Pál: Az apokaliptikus 

hagyomány és az „aranyalma legendája”. A török a 15–16. századi magyar közvéleményben. In: Történelmi 

Szemle 37. (1997) 1. sz. 21–49. 

8992 Lásd például erre vonatkozóan 1570-ből a Német Birodalom rendjeinek egyik találó kijelentését: 

„Cron Ungern – ein Propugnakel unnd Vormaur deutscher Lannden.” StaatsA Nürnberg, Ansbacher RTA 

(Rep. 136.) Bd. 43. No. 19. 

9003 Az eddigi kutatásokat legújabban összefoglalta: Szakály Ferenc: Gazdasági és társadalmi változások a 

török hódítás árnyékában. Bp., 1994. (História Könyvtár. Előadások a történettudomány műhelyeiből 5.)

segítségére volt alapvetően rászorulva. A szétszabdalt, háború pusztította és ezért jövedelmeinek tekintélyes 

részét elvesztő ország gazdasági erőforrásai ugyanis – miként arról az alábbiakban részletesen szólunk – nem 

tették lehetővé, hogy egymaga tartóztassa fel a világ akkori legnagyobb és legszervezettebb hadseregét, I. 

Szülejmán szultán (1520–1566) hódító csapatait. A velük szembeni védekezéshez Közép-Európa csaknem 

minden országának és tartományának anyagi–fegyveres segítségére szükség volt. Míg tehát a keresztény 

Európa saját biztonsága és határainak védelme érdekében Magyarországra mint előretolt bástyára (Vormauer, 

propugnaculum) és egyúttal ütközőállamra (Pufferstaat) volt rászorulva, addig Magyarország ennek a 

szerepkörnek az ellátásához nem nélkülözhette a kontinens és főként a Habsburg Birodalom gazdasági– 

katonai erőforrásait. A kölcsönös egymásrautaltság és együttműködés eredménye a 16. század második 

7felére a törökök ellen Magyarországon megszervezett új határvédelmi rendszer lett. 901 4 

Most második kiadásában megjelenő kötetünk a 16–17. századi magyarországi haditérképészet ez ideig alig 

ismert területének bemutatásával ennek az új védelmi és végvárrendszernek az egyik legszínesebb és 

legérdekesebb fejezetébe kalauzolja az olvasót. Kismonográfiánk újabb, gyors megjelentetését egyrészt az 

tette szükségessé, hogy a nemrég napvilágot látott első kiadás pillanatok alatt elfogyott, másrészt a kiadóhoz 

és hozzánk érkező levelekből arról értesültünk, a kötet még a szűk szakmai közönség egy része számára sem 

vált elérhetővé, nem beszélve itt a téma iránt nagy érdeklődést mutató számos rokontudomány (régészet, 

nyelvészet stb.) igényéről. 

Mindemellett az elmúlt esztendők újabb levél- és térképtári kutatásainak köszönhetően – különösen 

Horvátországban és a horvát–szlavón végvárak történetére vonatkozóan – több egészen friss kötet és 

tanulmány jelent meg, melyek eredményeire szintén mindenképpen szerettük volna felhívni a figyelmet. 

Ezek fontosságát ehelyütt is különösen hangsúlyozni szeretnénk, hiszen a korábban hosszú évszázadokon át 

perszonálunióban élő két állam történetírása és általában társadalom-tudományai sajnos gyakran kutatnak el 

egymás mellett, nem ismervén egymás munkáinak eredményeit. Végül a fakszimilében közölt és az 

alábbiakban külön fejezetben bemutatott térképre vonatkozó ismereteinket is sikerült – részben az első 

kiadásra kedvezően reagáló kollégák észrevételei, részben újabb kutatásaink alapján – néhány kérdésben 

pontosítani, ami szintén indokolttá tette, hogy újabb támogatókat keresve készítsük elő jelen, második 

kiadást. 8Régi és új támogatóinknak, valamint az átdolgozott kötet elkészítését felvállaló Jókai Mór Városi 

Könyvtár nyomdájának (Pápa) ezúton is szeretnénk kifejezni őszinte köszönetünket. 

Budapest–Veszprém, 1999 decemberében 

9II. A TÖRÖKELLENES HATÁRVÉDELMI RENDSZER 

MEGSZERVEZÉSÉNEK PROBLÉMÁI MAGYARORSZÁGON A 16. 

SZÁZADBAN 

1. A Habsburg Birodalom biztonságának egyetlen feltétele: új határvédelmi 

rendszer kiépítése Magyarországon 

A középkori magyar királyság 1526-ban a mohácsi csatamezőn sorsdöntő vereséget szenvedett I. Szülejmán 

9014 A törökellenes magyarországi határvédelem 16–17. századi történetére (beleértve a horvát–szlavón 

végvárakat is) keletkezésük időrendjében lásd az alábbi legfontosabb munkákat: Vaníèek, Fr[antišek]: 

Specialgeschichte der Militärgrenze. Bd. I–IV. Wien, 1875.; Szegő Pál: Végváraink szervezete a török 

betelepedésétől a tizenötéves háború kezdetéig, (1541–1593). Bp., 1911.; Amstadt, Jakob: Die k. k. 

Militärgrenze 1522–1881 (mit einer Gesamtbibliographie). Würzburg, 1969. (Inaugural-Diss.); Rothenberg, 

Gunther E[rich]: Die österreichische Militärgrenze in Kroatien 1522 bis 1881. Wien–München, 1970.; 

Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése és fénykora Magyarországon 1541–1593. Bp., 1980.; Vojna 

krajina. Povijesni pregled – historiografija – rasprave. Ured.: Dragutin PavliÈeviæ. Zagreb, 1984. és újabban 

Kruhek, Milan: Krajiške utvrde i obrana hrvatskog kraljevstva tijekom 16. stoljeæa. Zagreb, 1995. 

(Biblioteka Hrvatska povjesnica. Monografoje i studije; Knjiga 1.); Pálffy Géza: A török elleni védelmi 

rendszer szervezetének története a kezdetektől a 18. század elejéig. (Vázlat egy készülő nagyobb 

összefoglaláshoz) In: Történelmi Szemle 38. (1996) 2–3. sz. 163–217., valamint Kaser, Karl: Freier Bauer 

und Soldat. Die Militarisierung der agrarischen Gesellschaft an der kroatisch–slawonischen Militärgrenze 

(1535–1881). Wien–Köln–Weimar, 1997. (Zur Kunde Südosteuropas II/22.) és ugyanez horvátul Slobodan 

seljak i vojnik. Povojacenje agrarnog društva u Hrvatsko–slavonskoj Vojnoj krajini (1535–1881.) Tom I. 

Rana krajiška društva (1545–1754.), Tom II. Povojaceno društvo (1754–1881.) Zagreb, 1997. (Povijest i 

historija)

szultán hadaitól. II. Lajos magyar király (1516–1526) halála és csapatainak teljes pusztulása azonban 

nemcsak Magyarország, hanem a Habsburg Birodalom és ezáltal egész Közép-Európa életében óriási 

változást, sőt bátran mondhatjuk korszakváltást hozott. Miután a magyar rendek még 1526 késő őszén 

egymás után két királyt választottak, előbb az egyik legtekintélyesebb magyar főnemest, Szapolyai Jánost 

(1526–1540), majd egy hónappal később Habsburg Ferdinánd osztrák főherceget és cseh királyt (1526– 

1564), az ország a törökök előrenyomulása miatt hamarosan három részre szakadt, nevezetesen: 

– a Habsburg uralkodók kormányozta úgynevezett királyi Magyarországra, 

– Szapolyai János kelet-magyarországi királyságára, amelyből 1570-re véglegesen létrejött a szultán 

vazallusaként működő, de belügyeiben önálló erdélyi fejedelemség, és 

– az oszmán-törökök által elfoglalt országrészre, a hódoltságra. 

I. Ferdinánd tehát meglehetősen nehéz helyzetben szerezte meg a magyar koronát. Ugyanakkor számos 

sikertelen kísérlet után (elegendő Miksa osztrák főherceg, a későbbi I. Miksa császár [1493–1519] 1490. évi 

magyarországi hadjáratára gondolnunk 902 5) ezzel megvalósította a Habsburgok egyik legfontosabb politikai 

törekvését, amelynek célja III. Frigyes császár (1440–1493) uralkodása óta a magyar trón elnyerése volt. 903 6 

A Habsburgok magyarországi királysága alapvetően megváltoztatta az oszmánok elleni küzdelem jellegét, 

ami azután európai jelentőségű változást eredményezett. 10A délszláv (bolgár, szerb, bosnyák) és román 

(havasalföldi, moldvai) fejedelemségek török fennhatóság vagy befolyás alá kerülése után, a 15. század 

közepétől Nándorfehérvár 1521. évi elestéig a középkori magyar királyság még kizárólag egymaga küzdött 

az oszmánokkal. 904 7 Az ezt követő öt esztendőben azonban Horvátországban és Szlavóniában már részben a 

krajnai, karintiai és stájer rendek anyagi–katonai segítségével próbálta felvenni a harcot a hódítókkal. 905 8 A 

Habsburgok 1526. évi magyarországi hatalomra jutásával a magyar–oszmán fegyveres konfliktus a Habsburg 

és az oszmán világbirodalom vetélkedésévé, azaz immáron nem regionális, hanem egész Közép-Európa 

életét befolyásoló problémává változott. Szülejmán szultán 1529. évi bécsi és 1532. évi kőszegi hadjárata 906 9 

mindezt kiválóan bizonyította, hiszen ezek V. Károly császárt (1519–1556) és Ferdinánd királyt végleg 

meggyőzték arról, hogy az oszmánok immáron a Habsburgokat tekintik legfőbb európai riválisuknak. 

A két világhatalom fegyveres összeütközése ezután az 1699. évi karlócai békéig – a Mediterráneumban 

vívott tengeri küzdelem mellett – szárazföldön mindenekelőtt a magyarországi hadszíntéren folyt. Bár a 

törökök Bécs irányában Magyarországon másfél évszázadon át fokozatosan nyomultak előre – hogy csak 

legfontosabb hódításaikat említsük 1541: Buda, 1552: Temesvár, 1554: Fülek, 1566: Szigetvár és Gyula, 

1592: Bihács, 1594–1598: Győr, 1596: Eger, 1600: Kanizsa, 1660: Várad, 1663: Érsekújvár –, az osztrák 

örökös tartományok és a Német Birodalom területét komolyabban sohasem, pusztán egy-egy nagyobb 

hadjárat idején vagy alkalmi villámgyors portyáikkal veszélyeztették. A Habsburgok magyar királyságának 

területén kiépített új határvédelmi rendszer mindvégig feltartóztatta a hódítókat. Ezt az új védelmi rendszert a 

16. század második felére a magyar katonai főméltóságokkal igen szoros együttműködésben az 1556-ban 

éppen a kialakítására létrehozott bécsi Udvari Haditanács (Wiener Hofkriegsrat), 907 10 a későbbi császári és 

királyi hadügyminisztérium elődje szervezte meg. 

112. A legnehezebb feladat: a határvédelem finanszírozása és ellátása 

A Habsburgok magyarországi határvédelmi rendszerének megszervezése I. Ferdinánd hadvezetésének még 

9025 Wiesflecker, Hermann: Kaiser Maximilian I. Das Reich, Österreich und Europa an der Wende zur 

Neuzeit. Bd. I. München, 1971. 288–296. és Kovács Péter, E.: Miksa magyarországi hadjárata. In: 

Történelmi Szemle 37. (1995) 1. sz. 35–49. 

9036 Kosáry Domokos: Magyarország a XVI–XVII. századi nemzetközi politikában. In: Uő.: A történelem 

veszedelmei. Írások Európáról és Magyarországról. Bp., 1987. 20–62. 

9047 Szakály Ferenc: A török–magyar küzdelem szakaszai a mohácsi csata előtt (1365–1526). In: Mohács. 

Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából. Szerk.: Rúzsás Lajos és Szakály Ferenc. Bp., 

1986. 11–57. és Kupelwieser, Leopold: Die Kämpfe Ungarns mit den Osmanen bis zur Schlacht bei Mohács, 

1526. 2. Aufl. Wien, 1899. 

9058 Rothenberg, G. E.: Die österreichische Militärgrenze, i. m. 24–29. és Vojna krajina, i. m. 24–25. 

9069 Turetschek, Christine: Die Türkenpolitik Ferdinands I. von 1529 bis 1532. Wien, 1968. (Dissertationen 

der Universität Wien 10.); Kőszeg ostromának emlékezete. Vál., szerk., a bevezetőt és a jegyzeteket írta: 

Bariska István. Bp., 1982. (Bibliotheca Historica sorozat) és Gerhartl, Gertrud: Die Niederlage der Türken 

am Steinfeld 1532. 2. Aufl. Wien, 1981 (Militärhistorische Schriftenreihe 26.) 

90710 Regele, Oskar: Der österreichische Hofkriegsrat 1556–1848. Wien, 1949. (Mitteilungen des 

Österreichischen Staatsarchivs, Ergänzungsband I/1.)

az 1530–1540-es években kialakult és utóbb fokozatosan kidolgozott védelmi koncepcióján alapult. Bécsben 

ugyanis Szülejmán szultán említett két hadjárata, majd Buda 1541. évi eleste után végleg felismerték, hogy a 

Habsburg Birodalom országait csak egyetlen módon óvhatják meg a töröktől. Nevezetesen: ha ugyanazt a 

stratégiát folytatják Magyarországon, amelyet egykor a középkori magyar királyság legjelesebb uralkodói, 

Luxemburgi Zsigmond (1387–1437) és Hunyadi Mátyás (1458–1490) alkalmaztak. ők ugyanis országuk 

védelmére a balkáni fejedelemségeket (Bosznia, Szerbia, Bulgária és Havasalföld) mint ütközőállamokat 

használták fel. 

Zsigmond uralkodása alatt, elsősorban az 1396-ban elvesztett nikápolyi ütközetet követően ugyanakkor 

megkezdődött egy horizontálisan és vertikálisan egyaránt tagolt határvédelmi rendszer kiépítése. Az erdélyi 

területekkel együtt ez hosszában három részre tagolódott: a Bihács központú horvát–szlavón országrészre, a 

tőle keletre Havasalföldig húzódó, Temesvár székhelyű, alsó részeknek (partes inferiores) nevezett területre 

és az erdélyi határvidékre. Mélységében ugyanakkor a védelmi rendszer végvárak egymással párhuzamosan 

futó két láncolatából állt. A délebbi vonal Szörénytől – Orsován, Szentlászlón, Nándorfehérváron, Zimonyon, 

Szabácson, Szrebreniken, Jajcán és Kninen át – Szkardonáig és Klisszáig, az északabbi Temesvártól – 

Péterváradon, kisebb szerémségi várakon, majd Dubicán, Krupán és Bihácson át – egészen a dalmát 

tengerparti Zenggig húzódott. 908 11 A Magyarországról fennmaradt első nyomtatott térkép, Lázár még 

említendő mappája (1528), erről a várrendszerről jó ábrázolást nyújtott, így tág értelemben akár első 

határvédelmi térképünknek is tarthatjuk. 

A bécsi hadvezetésnek az 1526 utáni évtizedekben hasonló módon, az I. Ferdinánd király kormányozta 

Magyarország területén, tartományai mintegy előretolt bástyáján, ténylegesen ütközőállamán, kellett 

védelemre berendezkednie. Csakhogy az egyre kisebb területre apadó királyi Magyarország jövedelmei a 

több száz kilométer hosszú és már az 1550-es években is mintegy 13 000-16 000 német, magyar és délszláv 

katonával 909 12 felszerelt határvédelmi rendszernek 12az eltartására nem voltak elegendőek. A magyar rendek 

ezt már az új védvonal születésének időszakában, az 1540-es években felismerték és ezért I. Ferdinánd 

királyt állandó kérelmekkel ostromolták, bírja rá az osztrák örökös tartományok és a Német Birodalom 

rendjeit a magyarországi határvédelemben való minél jelentősebb részvételre. 910 13 A látszólag biztonságban 

lévő távoli tartományok vezetői ugyanis ekkor még nem érzékelhették kellőképpen azt, amit a hadszíntéren 

szolgáló Nádasdy Tamás horvát–szlavón bán (1537–1542), a kor egyik legjelentősebb magyar politikusa, 

később Magyarország nádora (1554–1562), 1539 nyarán I. Ferdinánd királyhoz intézett levelében az alábbi 

szavakkal fogalmazott meg: „Ha Szentséges Felségtek valahonnan más országaiból nem gondoskodik ezen 

[Magyar]országról, akkor bizonyosan bekövetkezik, hogy ezen ország elvesztése miatt Szentséges Felségtek 

más országai is elvesznek.” 911 14 

A magyar rendek teljesen reálisan mérték fel saját országuk és a Habsburg tartományok megmaradásának 

lehetőségét. Magyarország éves jövedelmei ugyanis – az erre vonatkozó legújabban feltárt levéltári források 

szerint 912 15 – a 16. század második felének már valamivel „békésebb” időszakában (1574–1576) is pusztán 

mintegy 765 000 rajnai forintra rúgtak. Ennek a legkedvezőbb becslés szerint is csak felét, azaz körülbelül 

382 500 rajnai forintot fordítottak hadügyi kiadásokra, hiszen ugyanezen összegből kellett fizetni a rendi 

méltóságokat, az ebben az időben kiépült új, már modernnek számító pénz- és hadügy-igazgatási szerveket 

(Magyar Kamara, Udvari Haditanács stb.), az udvartartás költségeit és egyéb különféle kiadásokat. E 

90811 Szakály F.: A török–magyar küzdelem szakaszai, i. m.; Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma 

Magyarországon 1387–1437. Bp., 1984. 102–132. és Kupelwieser, L.: Die Kämpfe Ungarns, i. m. 

90912 1551: 13 187 végvári katona (ÖStA KA AFA 1550/12/2. Rossz levéltári elhelyezés alatt.), 

1554: 16 002 fő. MOL E 211 MKA Lymbus, Series II. Tétel 26. fol. 42–51. és Acsády Ignác: Végváraink és 

költségeik a XVI. és XVII. században. In: Hadtörténelmi Közlemények 1. (1888) 72–73. 

91013 Lásd például az 1547. évi nagyszombati magyar országgyűlés 16. törvénycikkét, amelyben a rendek 

teljesen világosan kifejtették, hogy „szükség van a szent császári és a királyi felségek, meg a birodalmi 

fejedelmek pénzbeli és katonai segélyére…, mert mindezekre a magyar hadiadó egymagában semmi szín 

alatt sem lesz elégséges.” Magyar törvénytár. (Corpus Juris Hungarici.) 1526–1608. évi törvényczikkek. 

Magyarázó jegyzetekkel kíséri Márkus Dezső. Bp., 1899. 198–199. 

91114 „Nisi Vestra Sacratissima Maiestas alicunde ex aliis regnis suis huic regno providerit, actum erit de 

eo, et ex amissione huius regni amittentur alia etiam regna Vestrae Sacratissimae Maiestatis.” ÖStA HHStA 

Hungarica AA Fasc. 39. Konv. F. fol. 36–37. 

91215 Kenyeres István szíves közlése az ÖStA FHKA HKA Vermischte ungarische Gegenstände állagából 

feltárt adatai alapján. Egészen bámulatos, hogy Szekfű Gyula a század első felében szinte éppen ennyire, 

nevezetesen maximálisan 750 000 rajnai forintra becsülte a királyi Magyarország bevételeit. Szekfű Gyula: 

Magyar történet. III. köt. 2. bőv., teljes kiad. Bp., 1935. 134. és 137.

tekintetben érdemes összevetnünk, miként alakult a határvédelmi rendszer fokozatos kiépülésével II. Rudolf 

császár 13és magyar király „hosszú török háborújának” (1591–1606) első néhány esztendejéig a 

magyarországi maximálisra becsült jövedelmek és hadi kiadások, valamint a királyi Magyarországon – 

Horvátországot és Szlavóniát is beszámítva – fekvő végvárakban szolgáló, uralkodói fizetésű, ekkor már 

mintegy 20 000-22 000 főnyi katonaság zsoldjának aránya. 913 16 

A királyi Magyarország éves jövedelmeinek és hadi kiadásainak, valamint a végvári 

katonaság zsoldköltségeinek százalékos arányai 

a 16. század második felében 

időpont a magyarországi 

végvári katonaság éves 

zsoldja 

Mo. jövedelmei a 

zsoldnak hány 


1554 761 766 r. f. 15,5 k. 100% 50% 

1556 945 475 r. f. 81% 40,5% 

1572 1 385 965 r. f. 39 k. 55% 27,5% 

1576 1 658 736 r. f. 30 k. 46% 23% 

1578 1 461 900 r. f. 52% 26% 

1582 1 418 292 r. f. 36 k. 54% 27% 

1593 1 572 533 r. f. 49% 24,5% 

A táblázatban alkalmazott rövidítések: Mo. = Magyarország, r. f. = rajnai 

(rénes) forint, k. = krajcár 

a mo.-i hadikiadások a 

zsoldnak hány 


A táblázat adatai szemléletesen tanúskodnak arról, hogy a 16. század második felében a Habsburgok 

kormányozta Magyarország maximálisra becsült hadi kiadásai pusztán mintegy 25%-át fedezhették az 

Adriai-tengertől az erdélyi határig újonnan megszervezett határvédelmi rendszer váraiban állomásozó 

katonaság fizetésének. Mindez azt jelentette, hogy a maradék 75%-ot a Habsburg Birodalom tartományaiból 

és országaiból kellett biztosítani. Tehát ez az igen tekintélyes, évi 1 000 000 rajnai forintot is meghaladó 

összeg a Habsburgok közép-európai tartományait, illetve azok anyagi és gazdasági erőforrásait terhelte. 

Ennek érdekében alakította ki az Udvari Haditanács a legfőbb központi pénzügy-igazgatási szervvel, az 

Udvari Kamarával (Hofkammer) való együttműködésben 14azt a finanszírozási rendszert, amelynek lényegét 

1613-ban a következő szavakkal fogalmazták meg: Minden Magyarországgal szomszédos „tartomány tartsa 

el a saját magyarországi végvidékét”. 914 17 

A Közép-Európát a törökkel szemben oltalmazó új magyarországi határvédelmi rendszer végül a Haditanács 

irányítása alatt az 1570-es évekre épült ki. A mintegy 100-120 nagyobb végvárból, valamint kisebb 

palánkvárból és strázsaházból álló királyi várrendszer az Adriai-tengertől az erdélyi határig szervezetileg hat 

– majd az alább még említendő báni végekkel (banalische Grenze) együtt utóbb hét –, úgynevezett végvidéki 

főkapitányságra (Grenzoberhauptmannschaft) tagolódott 915 18 (lásd az 1. ábrát a birodalmi rendek számára 

készített 1582. évi összeírás 916 19 adatai alapján): 

1. a Bihács, majd az 1580-as évektől Károlyváros központú horvát–tengermelléki (kroatische und 

Meergrenze), 

2. a Varasd központú szlavóniai (slawonische Grenze) vagy 1578 után vend–bajcsavári (windische– 

weitschawarische Grenze), a 17. században pedig vend–petrinjai (windische und petrinianische Grenze), 917 20 

3. a kanizsai (kanischarische Grenze), majd 1600 után a Kanizsával szembeni (gegen Kanizsa liegende 

Grenze), 

4. a győri (raaberische Grenze), 

5. az előbb Léva, majd 1589-től Érsekújvár köré szervezett bányavidéki (bergstädtische Grenze), végül 

91316 Pálffy Géza: A magyarországi és délvidéki végvárrendszer 1576. és 1582. évi jegyzékei. In: 

Hadtörténelmi Közlemények 108. (1995) 1. sz. 121.: 1. táblázat. Vö. még Uő.: A magyarországi török és 

királyi végvárrendszer fenntartásának kérdéséhez. In: Keletkutatás 1995. tavasz 80–84. 

91417 „jedes Land muß seine sondere Grenze in Ungarn erhalten.” ÖStA KA Akten des Wiener 

Hofkriegsrates Reg. 1613. Dez. No. 68. 

91518 A végvidéki főkapitányságok kialakulására és történetére: Pálffy G.: A török elleni védelmi rendszer, i. 

m. 

91619 ÖStA HHStA RTA Fasc. 58. a. fol. 345–367. Kiadása: Pálffy G.: A magyarországi és délvidéki 

végvárrendszer, i. m. 159–178. 

91720 Ez a két főkapitányság 1578-tól a Grazban létrehozott Belső-Ausztriai Haditanács 

(Innerösterreichischer Hofkriegsrat) irányítása alatt állt. Schulze, W.: Landesdefension und Staatsbildung, i. 

m. 100–112.

6. a Kassa központú felső-magyarországi végvidékre (oberungarische Grenze). 

A végvidékeket irányító főkapitányok (Grenzoberst) a székhelyükül szolgáló fővár (Hauptfestung) köré 

egységes védelmi övezetbe (Grenze, Grenzgebiet), azaz végvidéki főkapitányságba 

(Grenzoberhauptmannschaft) szervezett végvárak, kisebb palánkok és őrhelyek királyi fizetésű 

katonaságának parancsnokoltak. A határvédelmi rendszerben mindezek mellett külön kiemelt helyet foglalt 

el a Duna menti hadfelvonulási utat ellenőrző és a folyami flotta központjául szolgáló 

15 

1. ábra 

A magyarországi és délvidéki végvárrendszer várai 1582-ben 

16Komárom úgynevezett „magán való vára”, 918 21 amely közvetlenül az Udvari Haditanács parancsnoksága 

alá tartozott. 

A fenti finanszírozási elvnek megfelelően az Adriai-tengertől indulva a horvát végeket a 16–17. században a 

karintiai és a krajnai; a szlavónt a stájer; a kanizsait, majd a Kanizsával szembeni végeket a stájer, a magyar 

és a birodalmi; a győrit az alsó-ausztriai és a birodalmi; a bányavidékit a cseh, a morva és a magyar; míg a 

felső-magyarországit többnyire a sziléziai, a magyar és a birodalmi rendek állandó adóiból és török 

segélyeiből (Türkenhilfe) tartották fenn. Közép-Európa országai és tartományai azonban nem pusztán állandó 

éves pénzösszegekkel vállaltak szerepet védelmük Magyarországon történő biztosításában. A végvárak 

ellátásához ugyanis a zsoldon kívül igen jelentős mennyiségben szükség volt lőfegyverekre, hadianyagra, 

különféle szerszámokra, a Komáromban, Győrben, valamint a Balatonon szolgáló flotta katonaságának, az 

úgynevezett naszádosoknak (Nasadisten) 919 22 pedig hajókra, sőt hajóhidakra is. Mindezeket – az ugyancsak 

igen tekintélyes összegekre rúgó állandó konstantinápolyi Habsburg-követség, valamint a hírszerzés és a 

hadiposta költségei mellett – szintén nagyrészt ezeknek a tartományoknak kellett magukra vállalniuk. 

Az ütközőzónává vált Magyarország lakossága ugyanekkor – noha gyakran fegyverek kiváltotta kényszerből 

– elsősorban a katonaság élelemmel (hús, bor, gabona) való ellátásáról és az újonnan emelt modern erődök 

(Károlyváros, Érsekújvár), a nagyobb végvárak (Győr, Szatmár, Eger, Szigetvár stb.) és a kisebb palánkok 

felépítéséhez, valamint rendszeres karbantartásához szükséges felmérhetetlen mennyiségű ingyenmunkáról 

(gratuitus labor) gondoskodott. 920 23 Európa és a védelmét biztosító Magyarország a Duna medencéjében ily 

módon működött együtt közel két évszázadon át a török hódítás feltartóztatásában. 

173. Közép-Európa anyagi és katonai segítségének következményei a 

határvédelem irányításában 

A Habsburg Birodalomból a fent említett számos formában érkező igen tekintélyes segítségnek az ország 

politikai és katonai életét a 16. század elejéig a budai királyi tanácsban (consilium regis) irányító magyar 

rendek számára óriási ára volt. Attól a pillanattól kezdve ugyanis, hogy 1526 őszén az első német gyalogos 

Magyarország földjére lépett, súlyos hatásköri konfliktusok támadtak az ország hadügyének irányításáért a 

középkorban felelős magyar rendi főméltóság, a nádor–helytartó (palatinus, locumtenens), illetve az osztrák 

tartományok zsoldján Magyarországra érkező idegen csapatokat vezető királyi főhadparancsnok 

(Oberstfeldhauptmann in Ungarn) között. 921 24 A nádor – vagy a tisztség betöltetlensége esetén a helytartó – 

és az idegen fővezér azonban mindenképpen együttműködésre volt utalva, ha valóban sikereket akart elérni a 

Szapolyai János király, majd fia, János Zsigmond (1540–1571), valamint a törökök elleni összecsapásokban. 

Az e téren kényszerű, de elmaradhatatlan együttműködés nem volt zökkenőmentes, sőt ténylegesen 

küzdelemmé vált, hiszen a tét óriási volt: ki irányítja a jövőben Magyarország hadügyeit és védelmi 

91821 „Comaromium per se est, quod a nullo supremo generali capitaneo dependet.” Hajnal István: Az 

1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka (1640. december–1643. március). (Esterházy Miklós nádor iratai 

I.: Kormányzattörténeti iratok) Bp., 1930. 129.: No. 45. 

91922 Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Bp., 1908. 154–243. 

92023 A magyarországi végvárak erődítésére: Pataki Vidor: A XVI. századi várépítés Magyarországon. In: A 

Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve 1. (1931) 98–132. és Marosi Endre: Itáliai hadiépítészek részvétele 

a magyar végvárrendszer kiépítésében 1541–1592 között. In: Hadtörténelmi Közlemények 21. (1974) 28–74. 

92124 Kiss István, R[ugonfalvi]: A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549–1551. évi leveles 

könyve. Bp., 1908. CXXVIII–CXLIII., Ember Győző: A helytartói hivatal történetéhez a XVI. században. In: 

Emlékkönyv Szentpétery Imre születésének hatvanadik évfordulójának ünnepére. Bp. 1938. 142–156. és 

Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer néhány alapkérdése a XVI. század első felében. In: Hagyomány 

és korszerűség a XVI–XVII. században. Szerk.: Petercsák Tivadar. Eger, 1997. 59–74. (Studia Agriensia 17.)

politikáját, illetve ezzel összefüggésben a határvédelmi rendszert és a keleti diplomáciát (Ostpolitik). Ezzel 

pedig mind a magyar rendek, mind I. Ferdinánd király bécsi haditanácsosai, illetve az utóbbiak 

magyarországi képviselői, az említett főhadparancsnokok tökéletesen tisztában voltak. 

Mind a politikai szituáció, mind Magyarország anyagi lehetőségei az osztrák–német származású királyi 

főhadparancsnokok pozícióit erősítették. Miután az utóbbiakat ugyanaz az uralkodó, I. Ferdinánd magyar 

király és egyúttal Ausztria főhercege rendelte a magyar hadszíntérre, aki a nádort vagy a helytartót a magyar 

rendek élére állította, a főhadparancsnokok nem engedtek beleszólást hadseregük vezetésébe és ezzel 

összefüggésben a legfontosabb katonai döntések meghozatalába. A magyar főméltóságok, főtisztek és 

tanácsosok véleményét ugyan gyakorta kikérték, a végső határozatokba ellenben csak ritkán tűrtek 

beleszólást. Erre nem kényszerültek rá, hiszen zsoldosaikat nem a magyar rendek, hanem a magyar trónon 

székelő Habsburg uralkodó osztrák tartományai fizették. Azaz a királyi hadsereg, illetve a magyarországi 

hadügy és határvédelem feletti központi irányítást 18és döntéshozatalt az ezeket finanszírozó osztrák és 

birodalmi rendek magyarországi „képviselői”, a kizárólag osztrák–német származású királyi 

főhadparancsnokok fokozatosan átvették a magyar rendektől. 

A bécsi udvar végül határozott politikájának és a főhadparancsnokok tevékenységének köszönhetően elérte 

célját. Az 1568-ban Drinápolyban megkötött Habsburg–oszmán békeszerződés utáni évekre végérvényesen 

eldőlt, hogy Magyarország had-, kül- és részben pénzügyeinek központi irányítását és az ezekkel összefüggő 

országos jelentőségű döntések meghozatalát a bécsi katonai és politikai vezetés átvette a magyar rendektől. 

Ezek koordinálására és irányítására pedig tanács formájában állandóan ülésező és már állandó székhelyű 

szakhivatalokat hoztak létre. Míg a keleti politika, továbbá a hadügy-igazgatás és ezzel együtt a 

határvédelem központi irányítása a sokat emlegetett bécsi Udvari Haditanácsnak, addig a pénzügyek 

centrális vezetése az ugyancsak a császárvárosban működő Udvari Kamarának (Hofkammer) a feladata volt. 

A magyar rendeknek mindeközben a had- és pénzügy helyi igazgatásában való – hangsúlyoznánk – 

meghatározó és pótolhatatlan részvétel, valamint a magyar belpolitika és az igazságszolgáltatás teljes körű 

koordinálása maradt, illetve jutott. Az Európát a törökök ellen oltalmazó magyarországi határvédelem 

kiépítéséhez és finanszírozásához nélkülözhetetlen európai segítségnek tehát a magyar rendek szempontjából 

ez volt az óriási ára, a bécsi udvar szemszögéből nézve azonban ugyanez volt a kizárólagos feltétele. 922 25 

4. A Habsburg hadvezetés egyik legégetőbb problémája: a magyarországi 

természeti viszonyok és a helyismeret hiánya 

A bécsi hadvezetésnek az ismertetett finanszírozási és hatásköri problémák mellett az 1560-as évek második 

feléig az új védelmi rendszer megszervezésekor a magyar hadszíntéren még számos egyéb problémával 

kellett megküzdenie. Különösen nagy nehézséget jelentett, hogy Ferdinándnak és magyarországi híveinek 

nem pusztán a törökökkel, hanem még a szultán vazallusával, Szapolyai Jánossal, majd fiával, János 

Zsigmonddal is külön háborúkat kellett folytatnia, amelynek főbb eseményei túlnyomórészt Magyarország 

keleti–északkeleti, Bécstől már viszonylag távoli területein zajlottak. Az 1530–1550-es években emellett 

Ferdinánd király még nem rendelkezett elegendő, a törökök hadviselését és a magyarországi politikai– 

katonai viszonyokat ismerő osztrák főtiszttel, kapitánnyal és hivatalnokkal sem. Ezen a helyzeten egy kissé 

pusztán 19az enyhített, hogy – miként említettük – a mohácsi csatát megelőző fél évtizedben már voltak 

olyan osztrák nemesek és katonák, főleg Krajnából, Karintiából, Stájerországból és Alsó-Ausztriából, akik a 

horvát–szlavón bánság területén hosszabb-rövidebb időre megfordultak egy-egy magyar–osztrák 

törökellenes akció alkalmával. 923 26 

Mindezek ismeretében nem véletlen, hogy Ferdinánd király az 1526 utáni zűrzavaros másfél évtizedben 

éppen ezeket, a Magyarország déli részein már bizonyos katonai tapasztalatokat szerzett főtiszteket (például 

idősebb Niklas Graf zu Salmot, Bécs 1529. évi neves védőjét, majd Hans Katzianert vagy Leonhard Freiherr 

von Velst 924 27) rendelte a Magyarországon szolgáló osztrák–német zsoldoscsapatok élére. Ezen hadvezérek 

92225 Pálffy G.: A török elleni védelmi rendszer, i. m. 195. 

92326 Thallóczy Lajos–Hodinka Antal: Magyarország melléktartományainak oklevéltára (Codex 

Diplomaticus Partium Regno Hungariae Adnexarum) I. köt. A horvát véghelyek oklevéltára. 1490–1527. 

Bp., 1903. passim (Monumenta Hungariae Historica, I. osztály: Diplomataria Köt. XXXI.) Vö. még 

Rothenberg, G. E.: Die österreichische Militärgrenze, i. m. 24–29. 

92427 Salm életpályájára: Newald, Johann: Niclas Graf zu Salm. Eine Historische Studie. In: Berichte und 

Mittheilungen des Alterthums-Vereines zu Wien 18. (1879) 1–122. és Uő.: Niclas Graf zu Salm. Nachträge 

zur Biographie desselben im XVIII. Bande der Berichte und Mitteilungen des Altertumsvereins zu Wien. 

Wien, 1884.; Katzianer tevékenységére a magyarországi hadszíntéren: Apfelauer, Richard: Hans Katzianer, 

ein Feldherr Ferdinands I. Wien, 1939. (Phil. Diss.); Vels életútjának vázlata: Pálffy Géza: A császárváros

parancsnoksága alatt kezdődött meg azután annak az új, főként osztrák származású főtiszti rétegnek és 

hadügy-igazgatási személyzetnek a kialakulása, amelynek a felemelkedési lehetőséget felismerő tagjai 

később az Udvari Haditanács vezetőségét, valamint a határvédelmet irányító és utánpótlását biztosító, 

szakértő hivatali apparátus-gépezet oly fontos alkotóelemeit jelentették. 

Mindezen problémákon túl a Mohács utáni évtizedekben a bécsi politikai és katonai vezetés számára az 

egyik legnagyobb nehézséget a magyarországi földrajzi–természeti viszonyoknak és a helyismeretnek a 

hiánya okozta. Pedig az oszmánok és a Szapolyaiak elleni expedíciók sikeres végrehajtásához és 

mindenekelőtt az új védelmi rendszer kiépítéséhez, majd hatékony működtetéséhez ez nélkülözhetetlen volt 

– miként mindezek megismerése napjaink kutatói számára sem lehetséges másként, mint a hadi eseményeket 

és a védelmi rendszer szervezetét bemutató térképek segítségével. A határvédelem ugyanis nem pusztán 

kisebb-nagyobb várak és őrhelyek rendszere kellett, hogy legyen, hanem olyan védelmi hálózat, amely a 

lehető legnagyobb mértékben támaszkodik a kedvező természetföldrajzi adottságokra, elsősorban az igen 

sűrű magyarországi vízhálózatra, a mocsarakra és a hegyvonulatokra. Azaz a bécsi udvar hadvezetésének a 

különböző nagyságú, jelentőségű és 20stratégiai fontosságú várakból, palánkokból és strázsaházakból úgy 

kellett egy jól tagolt várláncolatot létrehoznia, hogy ennek a mesterségesen kialakított várhálózatnak az 

elemeit a természet adta védelmi rendszerhez igazítsa. Az új határvédelem megszervezőinek igen nagy 

érdeme, hogy mindezt felismerték és a lehetőségekhez mérten igyekeztek is megvalósítani. 925 28 

5. A természetföldrajzi adottságok kihasználása a védelmi hálózat 

kialakításában 

Az 1560-as évekig a gyakori szultáni hadjáratok és a várháborúk közepette persze minderre csak 

meglehetősen kevés lehetőség nyílott. A természeti adottságok minél kedvezőbb kihasználásához ugyanis a 

terepen, azaz a hadszíntéren végzett felmérésekre, majd tervek kidolgozására és megvitatására, végül ezek 

megvalósítására, mindehhez pedig legalább viszonylagos békésségre volt szükség. Ennek ellenére már az 

1540-es évekből rendelkezünk néhány olyan adattal, amely egyértelműen igazolja, hogy a magyar 

főkapitányok és a bécsi hadvezetés első emberei felismerték: az ország megmaradásához a határvédelemben 

a várakon kívül a természeti adottságokra is minél nagyobb mértékben építeni kell. Erre a legkiválóbb 

bizonyítékot a Rába vonalának Kapuvártól Szentgotthárdig 1544 novemberében megkezdett felmérése 

szolgáltatja, 926 29 amelyet I. Ferdinánd király rendelkezésére és Nádasdy Tamás dunántúli országos 

főkapitány (1542–1546 és 1548–1552) parancsára 927 30 hajtottak végre. 

21A Rába vonalának, átkelőinek és az egyes falvak, illetve malmok közötti távolságok szinte már modern 

földméréshez hasonlítható felmérésének célja elsősorban az volt, minél alaposabban megismerjék, miként 

lehetne bevonni a folyót magát a török portyák elleni védelembe. Mindezt elsősorban az átkelők elzárásával, 

malomgátak segítségével történő felduzzasztásával, azaz a természeti adottságokra építő, de mesterségesen 

kialakított védvonal létrehozásával képzelték el. Az állandó háborús viszonyok azonban ezekben az 

évtizedekben csak kis részben tették lehetővé ennek és a hasonló felmérések eredményeinek a 

megvalósítását, nagyobb tervek kidolgozására és végrehajtására pedig ilyen körülmények között nem nyílt 

lehetőség. 

védelmében. A győri főkapitányság története 1526–1598. A győri vár töröktől való visszafoglalása 400. 

évfordulójának emlékére. Győr, 1999. 265–266. 

92528 A természetföldrajzi adottságok és a határvédelmi rendszer kapcsolatára újabban a történeti ökológiai 

kutatások irányították rá a figyelmet. Várkonyi Ágnes, R.: A párbeszéd esélyei. (A végvárrendszer-kutatások 

humánökológiai megközelítéséről) In: Végvár és környezet. Szerk.: Petercsák Tivadar és Pető Ernő. Eger, 

1995. 7–31.; Kelenik József: A kanizsai védelmi övezet és természetföldrajzi adottságai a XVI. század 70-es 

éveinek végén. In: Uo. 163–172. és legújabban Uő.: Tata helye és szerepe a végvári rendszerben a 16. század 

utolsó harmadában. In: Tata a tizenötéves háborúban. (Tatán 1997. május 23-án megtartott tudományos 

ülésszakon elhangzott előadások anyaga.) Szerk.: Fatuska János–Fülöp Éva Mária–Gyüszi László. Tata, 

1998. 45–49. 

92629 „Registrum super dimensione ripparum fluvii Raba.” MOL E 142 MKA Acta publica Fasc. 2. No. 2. 

és MOL E 185 MKA Archivum familiae Nádasdy Tétel 2. (Doboz 44.) fol. 18–23. Vö. még: A magyar 

vízszabályozás története. Összeáll. és szerk.: Ihrig Dénes. Bp., 1973. elsősorban 37–45. 

92730 „de speciali voluntate Sacratissimae Romanorum Hungariae, Bohemiae etc. Regiae Maiestatis et 

commissione spectabilis et magnifici domini, domini comitis Thomae de Nadasd, judicis curiae et generalis 

suppremique Regiae Maiestatis regni Hungariae capitanei” MOL E 142 MKA Acta publica Fasc. 2. No. 2. 

p. 1.

Az 1568-ban Drinápolyban kötött és nyolc esztendőre szóló Habsburg–oszmán béke a határvédelem 

fejlődése szempontjából e tekintetben is teljesen új korszakot nyitott. Az ezt követő negyedszázadot ugyanis 

„pusztán” az ellenség területére indított, de azért meglehetősen gyakori török–magyar portyák jellemezték. 928 

31 Így ebben a viszonylag békésebb időszakban már adódott alkalom arra, hogy az Udvari Haditanácsban 

újra meg újra átgondolják a határvédelem lehetőségeit, és olyan zárt, szigorúan ellenőrizhető védelmi 

övezeteket tervezzenek meg, majd alakítsanak ki, amelyek – a kedvező természeti viszonyokra még inkább 

építve – az addigiaknál jóval hatékonyabban állhatnak ellen a törökök betöréseinek és képesek feltartóztatni 

azok egyre kiterjedő királysági adóztatását. 

Ennek érdekében a hetvenes évek első felétől különféle bizottságok mérték fel az egyes végvidéki 

főkapitányságokat és kisebb védőzónákat, 929 32 majd tervek készültek, amelyek azután nagyrészt tényleg 

megvalósultak. Mindez elsősorban azzal állt összefüggésben, hogy 1577-ben a Haditanács a határvédelem 

problémáinak megvitatására és korszerűsítésére egy nagy végvári haditanácskozást (Hauptgrenzberatung) 

hívott össze Bécsben. 930 33 Ezen az európai hadügy történetében 22is meghatározó szerepet játszó Lazarus 

Freiherr von Schwendi 931 34 javaslataira azután a bécsi hadvezetés hivatalosan is deklarálta a természeti 

adottságok minél tökéletesebb kihasználásával történő, a korábbinál sokkal jobban záródó védelmi hálózat 

létrehozását. 

Az 1570-es években a magyarországi terepfelméréseket és vizsgálatokat, majd a tervek kidolgozását és 

megvalósítását az 1540–1550-es évekkel ellentétben már többnyire nem magyarok, hanem osztrák főtisztek, 

itáliai várépítészek és egyéb, idegen származású királyi biztosok végezték. Mindez részben azzal a már 

ismertetett folyamattal függött össze, amelynek eredményeként a határvédelem irányítása és a fejlődését 

meghatározó legfontosabb központi döntések meghozatala a magyar rendektől erre az időre a Haditanács 

kezébe került. Ezt a folyamatot azonban elősegítette az is, hogy ezekre az évtizedekre felnőtt egy olyan 

főként osztrák és birodalmi nemesekből, valamint itáliai hadiépítészekből álló új generáció, amelynek tagjai 

pályájuk nagy részét a magyar hadszíntéren töltötték, hol egy-egy fontosabb végvár kapitányaként vagy 

különféle vizsgálatok során királyi biztosként (hogy csak a legkiválóbbakat említsük: Niklas Graf zu Salm 

und Neuburg, Andreas Kielman von Kielmansegg, Hans Rueber von Püschsendorf, Franz von Poppendorf 

92831 Az úgynevezett „háborús békeévek” (1568–1591) időszakára: Gömöry, Gustav von: Türkennoth und 

das Grenzwesen in Ungarn und Croatien während sieben „Friedensjahren” von 1575 bis 1582. Nach Quellen 

des k. k. Kriegs-Archivs. In: Mitteilungen des k. k. Kriegs-Archivs 1885. 155–178. és Simoniti, Vasko: Turki 

so v deželi že. Turški vpadi na slovensko ozemlje v 15. in 16. stoletju. Celje, 1990. 172–196. 

92932 Egy kanizsai végvidéki vizsgálatra (1579): Kelenik J.: A kanizsai védelmi övezet, i. m. és egy Niklas 

Graf zu Salm und Neuburg, valamint Franz von Poppendorf által lefolytatott, igen jelentős felsőmagyarországi 

felmérésre (1570): ÖStA KA AFA 1570/11/1. Vö. még Kapossy János: Művészettörténeti 

regeszták a királyi határozatokból és rendeletekből. (Közzéteszi Bánrévi György.) XVI. század. In: 

Művészettörténeti Értesítő 5. (1956) 318–330.: passim. 

93033 Wessely, Kurt: Die Regensburger „harrige” Reichshilfe 1576. In: Die russische Gesandschaft am 

Regensburger Reichstag 1576. Mit Beiträgen von Ekkehard Völkl und Kurt Wessely. Regensburg, 1976. 38– 

49. (Schriftenreihe des Regensburger Osteuropainstituts 3.); Schulze, Winfried: Landesdefension und 

Staatsbildung: Studien zum Kriegswesen des innerösterreichischen Territorialstaates (1564–1619). Wien– 

Köln–Graz, 1973. 65–69. és Kruhek, M.: Krajiške utvrde, i. m. 273–277., valamint a magyar nyelvű 

szakirodalomból: Geőcze István: Hadi tanácskozások az 1577-ik évben. In: Hadtörténelmi Közlemények 7. 

(1894) 502–537. és 647–673., ill. Kelenik József: A hadügyi forradalom és jelenségei Európában és a magyar 

királyságban a XVI. század második felében. In: Hagyomány és korszerűség a XVI–XVII. században. 

Szerk.: Petercsák Tivadar. Eger, 1997. 30–38. (Studia Agriensia 17.) 

93134 Schnur, Roman: Lazarus von Schwendi (1522–1583). Ein unerledigtes Thema der historischen 

Forschung. In: Zeitschrift für historische Forschung 14. (1987) 27–46.; Nicklas, Thomas: Um Macht und 

Einheit des Reiches: Konzeption und Wirklichkeit der Politik bei Lazarus von Schwendi (1522–1583). 

Husum, 1995. (Historische Studien; Heft 442.) és Janko, Wilhelm: Lazarus Freiherr von Schwendi oberster 

Feldhauptmann und Rath Kaiser Maximilian’s II. Wien, 1871.

stb.), 932 35 hol hadiépítészként 23(Giulio Turco, Pietro Ferabosco, Ottavio Baldigara stb.). 933 36 ők pedig már 

meglehetősen jó magyarországi helyismerettel rendelkeztek, miközben az egész határvédelem irányításának 

problémáival is tökéletesen tisztában voltak. 

Noha az 1580-as évek második felére – elsősorban financiális okokból – az elfogadott javaslatok és reformok 

végrehajtása lelassult, ennek ellenére minden egyes végvidéki főkapitányságban jelentős eredmények 

születtek. Ezek azután meghozták a kívánt eredményt, a törökök adóztató tevékenységének és portyáiknak 

legalább időleges és részleges visszaszorulását. A kassai generalátus területén (lásd az 1. ábrát) a tiszántúli 

védelmi vonalban Tokaj és Ecsed között tátongó, mintegy 100 kilométeres űrt például Kálló várának 1570 és 

1574 között történt felépítésével szüntették meg. 934 37 Eger hátországában, a Bódva patak partján fekvő 

kisebb várakat ugyanakkor Szendrő környékén szervezték hatékonyabban működő védőzónává. 935 38 A 

Giovanni Jacobo Gasparini által az 1590-es évek elején készített és fakszimilében most közzétett, még 

bemutatandó térkép szempontjából különösen érdekes az általa ábrázolt három védelmi övezet területe: a 

Dunától északra húzódó bányavidéki, valamint a Balatontól északra fekvő győri és az attól délre elterülő 

kanizsai főkapitányság (lásd ismét az 1. ábrát, valamint a térkép fakszimiléjét), amelyekben szintén 

végbement ez időben néhány meghatározó változás. Ezekről ezért – többek között a térkép majdani 

alaposabb bemutatása és értelmezése érdekében – mindenképpen részletesebben kell szólnunk. 

1580-ban a bányavidéki főkapitányság területén átadták az új törökellenes határvédelmi rendszer első, 

teljesen újonnan épült erődjét, a Nyitra folyó jobb partján fekvő Érsekújvárt, 936 39 amely azután a Győr várát 

1598-ban Adolf von 24Schwarzenberggel visszafoglaló Pálffy Miklós 1589. évi kinevezésétől a védelmi 

övezet új központja lett. 937 40 A tekintélyes területű új erőd a szomszédos két kisebb végvárral, Suránnyal és 

Komjátival együtt, a Nyitra folyó mögött húzódó országrész védelmét garantálta. A Garam menti, 

úgynevezett alsó-magyarországi bányavárosok biztonságát ugyanakkor – amelyekre Fülek 1554. évi elestét 

követően a törökök többször kifejezték igényüket – a kedvező természetföldrajzi viszonyok, azaz a 

hegyvidék és a folyóvizek kínálta adottságok kihasználásával és számos kisebb őrház felépítésével 

igyekezték fokozni. A Garamba torkolló Szalatna patak völgyét például Zólyom és Végles előterében tóvá 

duzzasztották. Ennek köszönhetően a két folyótól északra húzódó terület lakói nagyobb biztonságban 

93235 Salmra: Pálffy Géza–Perger, Richard: A magyarországi török háborúk résztvevőinek síremlékei 

Bécsben (XVI–XVII. század). In: Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) 5. (1998) 2. sz. 242– 

243.; Kielmanra: Pálffy Géza: Egy Zala megyei település nevének keletkezéstörténete és eddig ismeretlen 

XVI. századi névadója. (Kilimán falu és Andreas Kielman von Kielmansegg) In: Magyar Nyelv 92. (1996) 2. 

sz. 169–172.; Rueberre: Geőcze I.: Hadi tanácskozások az 1577-ik évben, i. m.; Poppendorf az 1560-as évek 

második felétől a török elleni végvárrendszer erődítéseit irányító, úgynevezett főerődítési biztos 

(Oberstbaukommissar), 1578-tól pedig a horvát–szlavón végvárak irányítására Grazban létrehozott Belső- 

Ausztriai Haditanács első elnöke volt. Pataki V.: A XVI. századi várépítés, i. m. 121.: 111. jegyzet és 

ThielViktor: Die innerösterreichische Zentralverwaltung 1564–1749. Teil I. Die Hof- und Zentralbehörden 

Innerösterreichs 1564–1625. In: Archiv für österreichische Geschichte 105. (1916) 207. A német és osztrák 

főtisztek magyarországi tevékenységére legújabban lásd még Liepold, Antonio: Wider den Erbfeind 

christlichen Glaubens. Die Rolle des niederen Adels in den Türkenkriegen des 16. Jahrhunderts. Frankfurt 

am Main–Berlin–Bern–New York–Paris–Wien, 1998. (Europäische Hochschulschriften, Reihe 3.: 

Geschichte und ihre Hilfswissenschaften Bd. 767.) 

93336 Pataki V.: A XVI. századi várépítés, i. m. és Marosi E.: Itáliai hadiépítészek részvétele, i. m. 

Feraboscóra lásd még külön: Banfi, F[lorio]–Maggiorotti, L[eone] A[ndrea]: La fortezza di Giavarino in 

Ungheria ed i suoi architetti militari italiani, specialmente Pietro Ferabosco. Roma, 1932. és Maggiorotti, 

Leone Andrea–Banfi, Florio: Pietro Ferabosco. In: Hadtörténelmi Közlemények 34. (1933) 156–173., ill. 

újabban Baldigarára: Domokos György: Egy itáliai várfundáló mester Magyarországon a XVI. század 

második felében. Ottavio Baldigara élete és tevékenysége. In: Hadtörténelmi Közlemények 111. (1998) 4. sz. 

767–856. 

93437 Szabó János Győző: Felső-Magyarország eltűnt végvárai. In: Az Egri Vár Híradója 18. (1983) 33–36. 

és Koroknay Gyula: Kálló egykori vára. In: A nagykállói járás múltja és jelene. Nagykálló, 1970. 59–62. 

93538 ÖStA KA Best. No. 252. (1575) és ÖStA KA AFA 1576/11/4. fol. 3. 

93639 Matunák Mihály: Érsek-Újvár alapítási éve. In: Századok 30. (1896) 338–341. és Uő.: Érsekújvár 

második alapítása. In: Hadtörténelmi Közlemények 10. (1897) 102–109. Vö. még az első érsekújvári 

főkapitány, a morva származású Friedrich von Žerotin 1580. június 8-án kelt kinevezésével: ÖStA KA Best. 

No. 315., valamint Kapossy J.: Művészettörténeti regeszták, i. m. 323.: No. 477. 

93740 ÖStA HHStA Archiv Pálffy Arm. I. Lad. I. Fasc. I. No. 10–11.

érezhették magukat, hiszen délről védve lévén, pusztán keleti irányból várhatták a törökök támadásait. 938 41 

Ezen a területen viszont az ellenség portyázóinak jelentős hegyvonulatok nehezítették az útját. Az oszmán 

könnyűlovasok azonban gyakran még ezt a jóval hosszabb és veszélyesebb utat is vállalták, amikor a véglesi 

vártól viszonylag távoli úton igyekezték megközelíteni a környéket. Ennek megakadályozására az utat előbb 

fatörzsekkel torlaszolták el, majd miután a betörések később sem szűntek meg, az út ellenőrzésére – az 

ugyan vonakodó bányavárosok anyagi támogatásával – egy néhány tucatnyi katonát befogadó őrtornyot 

emeltek. 939 42 

A Garam folyó, a Korpona és a Selmec patak vidékén ebben az időben hasonlóképpen számos új strázsaház 

segítségével próbálták a határvédelemben meglévő lyukakat betömni. Az 1577-ben megfogalmazott védelmi 

koncepció jegyében így került sor 1582-re nyolc kisebb őrhelynek, illetve egyéb, királyi őrség 

állomásoztatására alkalmas városnak vagy erődített templomnak a nagyobb végvárak alkotta korábbi 

védelmi rendszerbe történő bevonására. Zólyom előterében Selmecbányára, Koszolnyikra, Szászira és 

Szalatnára; Végles mellett Ocsovára; Szitnya körzetében Sibrikfalvára és Szentantalra; míg a Garam mentén 

Újbányára rendeltek királyi fizetésű katonákat. 940 43 Az 1580-as évek közepétől ismét újabb és újabb egykori 

udvarházak, várkastélyok és templomok léptek elő az uralkodó, valamint a bányavárosok által fenntartott 

védelmi hálózat 25alkotóelemeivé, mint például a Dócziak birtokolta Garam menti zsarnócai és a Lévától 

északkeletre fekvő zsemberi castellum. 941 44 

A bécsi katonai vezetés 1577 után a győri és a kanizsai főkapitányság területén is mindent megtett annak 

érdekében, hogy a természeti viszonyokra még jobban építve a császárváros, Alsó-Ausztria és Stájerország 

előterében jól záródó védvonalat alakítson ki. A két védelmi övezet jelentősen eltérő természetföldrajzi 

viszonyai azonban más-más módon tették lehetővé a szorgalmazott újítások megvalósítását. A győri 

végvidék várait az úgynevezett Dunántúli-középhegység legjelentősebb vonulata, a Bakony két jelentős 

csoportra osztotta. Az elsőben a hegyvidékre és a Balaton-felvidékre törő portyák feltartóztatására hivatott 

várak (Palota, Veszprém, Vázsony, Tihany, Csobánc, Szigliget és Keszthely) sorakoztak, míg a második 

csoport (Pápa, Szentmárton, Tata és Gesztes) már a Kisalföld peremén és az annak előterében húzódó 

dombságon védelmezte a királyi fennhatóság alatt álló területeket. Bár a Bakony jelentősen megnehezítette a 

török lovascsapatok előrejutását, azok azonban – amennyiben sikerült megkerülniük az első csoportba sorolt 

végházakat – a hegyvidéken átkelve tüstént a síkságon teremhettek, ahol már csaknem akadálytalanul 

juthattak el Győrig. Ezzel azonban a Haditanács is tökéletesen tisztában volt, ezért Győr köré kisebb 

palánkokból és őrházakból (Győrszentivánnál Andrásvár, Kismegyernél Tarisznyavár, valamint Abda, 

Patona, Mérges, Ikrény, Gyirmót és Börcs) szinte szabályos kis védgyűrűt vont. 942 45 A strázsaházak legfőbb 

feladata ellenséges betörés esetén a győri főkapitány értesítése és katonaságának riadóztatása volt. 

Az őrházrendszer azonban közel sem működött olyan hatékonysággal, 943 46 miként az elvárható lett volna. A 

Győr előterében húzódó túlságosan széles sík területen ugyanis még ezek sem biztosíthatták tökéletesen a 

riasztást és a védelmet. Mindezek után a bécsi hadvezetés számára nem maradt más hátra, mint Győrnek 

erődvárossá, azaz minél tökéletesebb „katonai objektummá” formálása, 944 47 valamint a Rába folyó már 

említett átkelőinek őrházakkal való megerősítése. Ez utóbbi azonban valójában 26majd csak Győr rövid idejű 

török uralmát követően (1594–1598), a 17. század első felében valósult meg Győr, Moson, Sopron és Vas 

vármegyék, továbbá a folyó által védett terület legjelentősebb birtokosai, elsősorban a Nádasdy és a 

Batthyány család anyagi–katonai segítségével. 945 48 

93841 Matunák Mihály: Véghles vára. Breznóbánya, 1904. 28. 

93942 Uo. 28–33. 

94043 Pálffy G.: A magyarországi és délvidéki végvárrendszer, i. m. 162–165. 

94144 Zsarnócára: MOL E 172 MKA Archivum familiae Dobó, Tétel 5. No. 245. (1586) és Zsemberre: Uo. 

No. 287. (1587) 

94245 Pálffy G.: A császárváros védelmében, i. m. 169–172. 

94346 Gecsényi Lajos: A végvári harcok taktikája. (Török lesvetés Győr alatt 1577-ben) In: Scripta manent. 

Ünnepi tanulmányok a 60. életévét betöltött Gerics József professzor tiszteletére. Szerk.: Draskóczy István. 

Bp., 1994. 165–175. 

94447 Uő.: A 16–17. századi magyarországi városfejlődés kérdéséhez. (Az erődváros megjelenése) In: Unger 

Mátyás Emlékkönyv. Emlékkönyv Unger Mátyás negyedszázados egyetemi történésztanári működése 

emlékére, és születésének hetvenedik évfordulója alkalmából. Szerk.: E. Kovács Péter–Kalmár János–V. 

Molnár László. Bp., 1991. 145–158. 

94548 Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái. II. köt. 1601–1620, 1631–1641. 

Szombathely, 1992. passim. (Vas megyei levéltári füzetek 5.), Benczik Gyula: Fentő és góré. Hódoltság kori

A kanizsai főkapitányság területén ugyanakkor már az 1577 utáni évtizedben kialakították a kedvező 

természeti viszonyokhoz legnagyobb mértékben igazodó védelmi hálózatot. Az egész elképzelés a Zala 

folyót a Murával összekötő Kanizsa-patak mocsaras völgyének kihasználására épült. Helyszínen lefolytatott 

felméréseket követően úgy gondolták, hogy csak a völgyön átvezető utak és az átkelők mentén felépítendő 

kisebb várak, palánkok és őrházak segítségével oldható meg a portyázó török lovasok visszaszorítása és 

ezáltal a végvidék védelmének hatékonyabb biztosítása. 946 49 A tervek jelentős része Andreas Kielman von 

Kielmansegg kanizsai főkapitány (1577–1580) 947 50 tevékenységének köszönhetően valósult meg. Fél évtized 

alatt a Kanizsa-patak mentén mintegy tucatnyi új őrházat emeltek, vagy alakítottak át középkori váracskákat, 

illetve elhagyott templomokat strázsahelyekké. Néhány példát említve: a Murától északra haladva 

Keresztúrt; a katonai szempontból ugyan rossz helyen, ellenben kulcsfontosságú átkelő mentén, a stájer 

rendek tekintélyes anyagi támogatásával emelt Bajcsavárat; 948 51 az elhagyott templomból kiépített 

Szentmiklóst; a teljesen újonnan épült Újudvart (másként Újvárt) vagy a főkapitányról elnevezett 

Kielmanszigetet stb. 949 52 Ezen intézkedéseknek köszönhetően egy mélységében tagolt, az átkelőket 

megfelelően ellenőrző és a vizek-mocsarak kínálta védelem előnyeit kihasználó, összefüggő védelmi hálózat 

alakult ki. 

27Míg Felső-Magyarországon Kálló várának említett felépítése gördített számottevő akadályt a török 

terjeszkedés útjába és váltotta ki egyúttal a szultáni udvar diplomáciai tiltakozását, addig Kanizsa környékén 

akár egy fontosabb átkelő mentén emelt őrház is korábban adóztatott falvak tucatjától foszthatta meg a 

hódítókat. Jól példázza ezt a kis Kolon esete, amelynek templomát Kielman főkapitány 1579 legvégén 

alakíttatta át palánkkerítéssel megerődített strázsaházzá. 950 53 Az egészen kicsiny, ugyanakkor stratégiailag 

meghatározó helyen fekvő őrház jelentőségét 1580 januárjában maga a főkapitány Ernő főhercegnek a 

következő szavakkal ecsetelte: „Ezzel az őrházzal csaknem elzártuk a törökök útját, amelyen azok Komár [ti. 

Kiskomárom – P. G.], Szentiván és a Balaton között a Zala folyó irányában, Kapornak, Zalavár és egyéb 

helyek felé haladnak.” 951 54 

Az újonnan kialakított őrház természetesen azonnal szemet szúrt a szigetvári szandzsákbégnek, aki azután 

Kara Üvejsz budai pasa (1578–1580) útján tiltakozott a főhercegnél. A koloni megerődített templom miatt 

ugyanis számos, korábban már az oszmánoknak adózó magyar település tagadta meg a szultán adóját. 952 55 

Ezért Üvejsz pasa követelte a strázsaház lerontását, és megjegyezte, hogy amennyiben erre nem kerül sor, ezt 

maguk a törökök fogják végrehajtani. A Haditanács mégsem adott parancsot a palánk lerombolására, mire a 

szigetvári törökök valóban megkísérelték az őrhely ostromát. Próbálkozásuk azonban nem járt sikerrel, 953 56 

így a koloni megerődített eklézsia az 1580-as években továbbra is betölthette a Kielman főkapitány által neki 

szánt feladatkört. 

Az Udvari Haditanácsnak tehát az 1570-es évek második felétől különféle felmérésekre és vizsgálatokra 

alapozva a törökellenes határvédelmi rendszert oly módon sikerült – elsősorban az 1577. évi 

védelmi munkálatok emlékei a Felső-Rábavidék dűlőneveiben. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti 

Közlemények 1995. 1. sz. 42–48. és Gellén Zsolt: A Közép-Rábavidék történeti ökológiája a 17. században. 

Bp., 1997. (Szakdolgozat, ELTE, BTK) 

94649 Kelenik J.: A kanizsai védelmi övezet, i. m. 

94750 Kielman ezen tevékenységére és egész életútjára: Pálffy G.: Egy Zala megyei település, i. m. 

94851 Roth, Franz Otto: Wihitsch und Weitschawar. Zum Verantwortungsbewußtsein der adeligen 

Landstände Innerösterreichs in Gesinnung und Tat im türkischen ‚Friedensjahr’ 1578. Teil I–II. In: 

Zeitschrift des Historischen Vereines für Steiermark 60. (1969) 199–275. és 61. (1970) 151–214. és Vándor 

László: Bajcsa vára. (Egy rövid életű vár Kanizsa határában) In: Zalai Múzeum 7. (1997) 27–30. 

94952 Minderre lásd a törökellenes végvárrendszer 1576. és 1582. évi jegyzékeiben felsorolt kisebb-nagyobb 

Kanizsa környéki erősségeket: Pálffy G.: A magyarországi és délvidéki végvárrendszer, i. m. és Vándor 

László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig. In: Nagykanizsa. Városi 

monográfia. I. köt. Nagykanizsa, 1994. 341–346. 

95053 „Die Kirchen von Colon, die neulich zu aim Wachtheußl zugericht worden.” ÖStA HHStA Turcica 

Karton 41. Konv. 1. fol. 22–23. 

95154 „Wirdt mit diesem Wachtheußl den Turggen der Paß, den sy zwischen Comär, Sent Iwan unnd des 

Plattensee durch gegen der Zala auf Kapornakh, Zalawär unnd derselben Ortt werts gehabt, vastt gespert.” 

Uo. 

95255 A budai basák magyar nyelvű levelezése. I. köt. 1553–1589. Szerk.: Takáts Sándor–Eckhart Ferenc– 

Szekfű Gyula. Bp., 1915. 207–209.: No. 181. 

95356 Takáts Sándor: Rajzok a török világból. II. köt. Bp., 1915. 70. és Uo.: 3. jegyzet.

haditanácskozáson elfogadott védelmi koncepció jegyében – korszerűsítenie, hogy abban a természet kínálta 

igen kedvező védelmi adottságokat és a mesterségesen kialakított végvár- és őrházláncolatot a korábbinál 

sokkal jobban záródó és szigorúbban ellenőrizhető védelmi rendszerré kovácsolta össze. Az egyes védelmi 

övezetek átszervezéséről és modernizálásáról a végső döntéseket a helyszíni bejárásokat és vizsgálatokat 

28végző királyi biztosok jelentései alapján, valamint a végvidéki főkapitányok javaslatára mindig a 

határvédelmet irányító központban, a bécsi udvarban hozták meg. A Haditanács tagjainak ezeknek a 

döntéseknek a meghozatalához legalább alapszinten tisztában kellett lenni a helyi földrajzi, természeti és 

geopolitikai viszonyokkal. Mindezekről a személyes bejárások és az ezekről készült jelentések mellett nem 

tájékozódhattak másként, mint a Magyarországról, az egyes végvidéki főkapitányságokról vagy azok kisebb 

védőzónáiról készült térképek alapján. Ilyenekre annál is inkább szükség volt, mert a korlátozott anyagi 

lehetőségek mellett egyáltalán nem volt mindegy még az sem, hogy húsz gyalogost éppen hova rendelnek 

vagy melyik új őrházban tartanak. Egy ekkora csapat évi zsoldja ugyanis a korabeli Magyarország 

maximálisra becsült éves jövedelmeinek mintegy egy ezrelékét tette ki. 954 57 A hadi kiadásokkal pedig 

igencsak gondosan kellett gazdálkodni. 

29III. HADITÉRKÉPÉSZET A TÖRÖKELLENES VÉGEKEN A 16–17. 

SZÁZADBAN 

1. Térképek a törökellenes védelemi rendszer egyes övezeteiről 

a) A nyomtatott Magyarország-térképek problémái 

A bécsi hadvezetésnek, 1556-tól pedig az Udvari Haditanácsnak az igen jelentős területű és eleinte szinte 

teljesen ismeretlen magyar hadszíntéren való tájékozódáshoz mindenképpen térképekre volt szüksége. Ezt 

megkövetelték már az 1530–1550-es évek Szapolyai- és törökellenes hadjáratai, majd az oszmánok elleni 

határvédelem előbb bemutatott kiépítése és korszerűsítése. I. Ferdinánd és II. Miksa császár (1564–1576) 

magyarországi főhadparancsnokai és a védelmi rendszer bécsi irányítói azonban meglehetősen nehéz 

helyzetben voltak, ha az 1580-as évekig Magyarországról megjelent térképek alapján próbáltak a Duna menti 

hadszíntéren vagy a határvédelem rendszerében részletesebben tájékozódni. Egyrészt Magyarország 

közvetlen területéről a 16. század második feléig nem készült jelentős számú, nem pusztán egymás 

információit ismétlő nyomtatott térkép, 955 58 esetleg úgymond haditérkép. 956 59 Másrészt a rendelkezésre állók 

– egy-egy kivételtől eltekintve – eleve sem olyan célokkal jöttek létre, mint amelyek a Haditanács számára a 

különféle hadjáratok és a határvédelem szempontjából meghatározóak lehettek volna. 

30A Magyarországot ábrázoló, 16. században megjelent térképek készítőinek zöme – akik között 

térképészek, rézmetszők és neves orvos-polihisztorok egyaránt találhatók – szinte sohasem járt 

Magyarországon, munkáik ezért a korábban kiadott mappák alapján készített összeállítások voltak. 

Elenyésző volt a legalább részben helyszíni terepfelmérésen alapuló ábrázolás. Mivel ezeknek a térképeknek 

a szerzői nem katonai–stratégiai szempontokra összpontosító hadmérnökök voltak, ábrázolómunkájukat a 

magyarországi politikai–katonai viszonyok és a törökellenes határvédelem kérdései nem befolyásolták. 

Céljuk elsősorban a földrajzi viszonyok körülbelüli ábrázolása, a fontosabb helységek feltüntetése, azaz a 

Duna medencéjében fekvő Magyarország általános bemutatása volt. Ha pedig egy adott területre 

vonatkozóan nem rendelkeztek alapanyaggal, akkor azt vagy elnagyolták, vagy egyszerűen kihagyták 

95457 Húsz magyar gyalogos éves zsoldja mintegy 600–700 rajnai forint volt. 

95558 Descriptio Hungariae. Magyarország és Erdély nyomtatott térképei 1477–1600. Szerk.: Szathmáry 

Tibor. Fusignano, 1987.; Szántai Lajos: Atlas Hungaricus. Magyarország nyomtatott térképei 1528–1850. I. 

köt. Bp., 1996. és Stegena Lajos: A magyar térképészet kezdetei. Bp., 1976. Vö. még Fodor Ferenc: A 

magyar térképírás. I. köt. Bp., 1952. (A Térképészeti Közlöny 15. számú különfüzete.) és Joó István–Raum 

Frigyes: A magyar földmérés és térképészet története. 1–2. fejezet. I/A. köt. A magyarországi földmérés és 

térképészet a középkorban. Írta és szerk.: Hrenkó Pál. Bp., 1990. 52–103. oldal: Felmérés és térképészet a 

török uralom idején című fejezet. 

95659 Borbély Andor: Zyndt Mátyás nagy haditérképe hazánkról. In: Hadtörténelmi Közlemények 35. (1934) 

197–202. és Szathmáry Tibor: Hazánk első ismert nyomtatott haditérképének vizsgálata társtérképeinek 

függvényében. (I. rész) In: Cartographica Hungarica 1. (1992) 6–21., ill. Hazánk egyik legrégibb nyomtatott 

térképe. II. rész. In: Cartographica Hungarica 2. (1992) 2–10. Vö. még: Slukan, Mirela: Kartografska zbirka 

Hrvatskoga državnoga arhiva i njena vrijednost kao izvora za istraživanja. In: Arhivski vjesnik 41. (1998) 

144–145., ill. a 67. jegyzettel.

munkájukból. 957 60 A Habsburg Birodalom keleti hadszínteréül szolgáló magyar királyság iránt 

Nándorfehérvár 1521. évi eleste, majd még inkább 1526 után – éppen a fent ismertetett okok következtében 

– azonban jelentősen megnőtt Európa érdeklődése. Mindez azután megmutatkozott a területéről készült 

különféle földrajzi, történeti munkák és útleírások, valamint nem utolsósorban a nyomtatott térképek 

számának gyarapodásában is. 

A katonai szempontból használhatóbb nyomtatott térképek közé mindenekelőtt a Magyarországról készült és 

1528-ban Ingolstadtban, Johannes Cuspinianus (1473–1529) által kiadott térképet, Lázár secretarius 

nevezetes mappáját sorolhatjuk. 958 61 A magyar és az európai kartográfia-történet szempontjából egyaránt 

páratlanul értékes térkép eddigi ismereteink alapján pusztán egyetlen eredeti példányban maradt fenn, noha 

az újabb kutatások szerint első kiadása már szinte biztosan megjelent 1522-ben. 959 62 1553-ban azután 

Velencében Giovanni Andrea 31Vavassore (1495 körül–1572 után) neves itáliai fametsző, 1559-ben 

Rómában Pirrho Ligorio (1496–1583), 1566-ban pedig Johannes Sambucus, azaz Zsámboky János (1531– 

1584) császári magánorvos, udvari történetíró és költő bizonyos kisebb változtatások végrehajtását követően 

Bécsben újra kinyomtatta. 960 63 Ezeknek az újabb és javított kiadásoknak köszönhetően Lázár térképe igen 

jelentős hatást fejtett ki a 16–17. században Magyarországot ábrázoló mappákra. 

Hadászati szempontból hasonlóan figyelmet érdemel a Lázár térképét felhasználó, de azt – miként szerzője 

maga állította 961 64 – a magyarországi hadjáratok sikeresebb lefolytatása érdekében jelentősen átdolgozó 

Wolfgang Lazius (1514–1565) császári háziorvos és történész 1556-ban tíz lapon napvilágot látott 

Magyarország térképe is, amely már jelmagyarázattal is rendelkezett. Lázár térképét Lazius huszonnégy, név 

szerint is megnevezett magyarországi segítőjétől (köztük a korszak kutatói számára jól ismert 

személyiségektől, úgymint a későbbi esztergomi érsektől [1569–1573], Verancsics Antaltól, Istvánffy Páltól 

és Wernher Györgytől 962 65 stb.) szerzett információi és nyugat-magyarországi terepbejárásai alapján 

pontosította és kiegészítette. Lazius tábori orvosként (Felddoktor) 1541-ben személyesen vett részt a Buda 

elfoglalására Wilhelm Freiherr zu Roggendorf főhadparancsnok vezetése alatt indított expedícióban, később 

pedig egy saját maga által végzett helyszíni felmérés alapján elkészítette a Fertő-tónak („Lacus Peiso”) és 

déli partvidékének kéziratos formában fennmaradt térképvázlatát. 963 66 Lazius emellett Ulrich Fugger 

95760 Legutóbb Plihál Katalin például Morvaország kapcsán bizonyította be ezt Giacomo Gastaldi nevezetes 

Dunavölgy-térképéről (1546), amelyen ennek következtében a Cseh- és a Kárpát-medence egymással 

közvetlenül érintkező tájegységgé vált. Plihál Katalin: Magyarország Giacomo Gastaldi „La vera descrittione 

di tutta la Ungheria … ” című térképén. In: Cartographica Hungarica 6. (1998) 2–8. 

95861 Az igen tekintélyes irodalomból – a teljesség igénye nélkül – lásd újabban: Hrenkó Pál: Az ismeretlen 

„Lázár deák”. In: Történelmi Szemle (1981) 3. sz. 405–410.; Stegena Lajos (Ed.): Lazarus Secretarius. The 

First Hungarian Mapmaker and His Work. Bp., 1982.; Plihál Katalin: A magyarországot ábrázoló első ismert 

részletes térkép készítője a források tükrében. In: Geodézia és Kartográfia 42. (1990) 3. sz. 217–221.; Uő.: 

Lázár kéziratának sorsa a megtalálástól a megjelenésig. In: Geodézia és Kartográfia 42. (1990) 5. sz. 372– 

379.; Uő.: Lázár. Családi név vagy keresztnév? In: Geodézia és Kartográfia 44. (1992) 1. sz. 54–55. és Uő.: 

Magyarországról készült és 1528-ban megjelent térkép és készítője a források tükrében. In: Cartographica 

Hungarica 2. (1992) 11–14. 

95962 Brichzin, Hans: Bemerkungen zur ersten gedruckten Ungarnkarte (1522). In: Nordost-Archiv 

Zeitschrift für Kulturgeschichte und Landeskunde 23. (1990) Heft 100. 169–178. 

96063 Descriptio Hungariae, i. m. 105–106.: No. 39., 123–124.: No. 47. és 153–154.: No. 66. és Austria 

Picta. Österreich auf alten Karten und Ansichten. Ausstellung der Kartensammlung der Österreichischen 

Nationalbibliothek. Prunksaal, 11. Mai bis 8. Oktober 1989. Handbuch und Katalog. Hrsg.: Franz Wawrik– 

Elisabeth Zeilinger. Graz, 1989. 32. 

96164 Oberhummer, Eugen–Wieser, Franz R. von: Wolfgang Lazius: Karten der österreichischen Lande und 

des Königreichs Ungarn aus den Jahren 1545–1563. Innsbruck, 1906. 40–41. 

96265 Verancsicsra lásd: Verancsics Antal m. kir. helytartó, esztergomi érsek összes munkái. Közli: Szalay 

László–Wenzel Gusztáv. I–XI. köt. Pest–Bp., 1857–1873.; A költőként is számon tartott, a Dunántúl déli 

területeinek állapotaiban igen jártas Istvánffyra: Holub József: Istvánffy Pál. In: Békefi-Emlékkönyv. 

Dolgozatok Békefi Remig egyetemi tanári működésének emlékére. Irták: Tanítványai. Bp., 1912. 222–237.; 

A Felső-Magyarország katonai–pénzügyi és földrajzi viszonyait a 16. század első felében igen kiválóan 

ismerő Wernherre: Rensing, Elfriede: Georg Wernher. (1490?–1556). Präsident der Zipser Kammer. In: A 

Gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve 1933. 31–58. 

96366 Oberhummer, E.–Wieser, F. R. v.: Wolfgang Lazius, i. m. 15. és Uo.: 7. kép., valamint Karrow, Robert 

W.: Bio-Bibliographies of the Cartographers of Abraham Ortelius, 1570. Based an Leo Bagrow’s A. Ortelii

megrendelésére 1556-ban egy 32„haditérképet” is szerkesztett a törökök ezen esztendőben Szigetvár 

elfoglalására indított hadjáratáról, valamint a Ferdinánd főherceg vezette felmentő csapatok 

hadmozdulatairól, amely azután 1557-ben Baselben jelent meg. 964 67 Lázár és Lazius ezen térképei 

elsősorban amiatt lehettek hasznosak a bécsi hadvezetés számára, mert egyes részleteik már bizonyíthatóan 

helyszíni bejárások és az ország egy-egy területéről szóló tartalmasabb leírások adatai alapján készültek, 

másrészt biztosan megvoltak a bécsi udvari könyvtárban, azaz a Haditanács vezetői ezekhez könnyen 

hozzáférhettek. 

Használhatták a magyarországi hadjáratok vezetése és a határvédelem Bécsből történő kiépítése során még a 

neves velencei kartográfus, Giacomo Gastaldi (1500–1565) 1546-ban Velencében megjelent és a Duna 

völgyének országait bemutató térképét, 965 68 valamint Matthias Zündt (Zyndt) (1508–1572) nürnbergi 

rézmetsző 1566-ban és 1567-ben készült két Magyarország-mappáját is. Az utóbbiak a Duna medencéjének 

ábrázolása mellett elsősorban az 1566. évi szultáni hadjárat eseményeiről számoltak be. 966 69 Ezeken kívül az 

1570-es évektől Bécsben forgathatták még azt a Magyarország térképet is, amely a németalföldi Abraham 

Ortelius (1527–1598) első ízben 1570-ben Antwerpenben megjelent nevezetes atlaszában (Theatrum orbis 

terrarum) látott napvilágot, és amely Lazius említett térképének a kicsinyített változata volt. 967 70 Politikai és 

részben hadtörténeti szempontból e térkép külön érdekességének tartható, hogy a szultáni vazallus erdélyi 

fejedelemséget az 1570-ben II. Miksa császár és János Zsigmond fejedelem által kötött speyeri szerződés 

értelmében már önálló államként ábrázolta, külön országhatárral választva el a királyi Magyarországtól. 

A Bécsben székelő Haditanács tagjainak emellett biztosan rendelkezésére állt az említett udvari történetíró, 

Zsámboky János 1571-ben a császárvárosban megjelent Magyarország térképe is, 968 71 amelynek fő forrása 

Lazius műve volt. A 33haditanácsosok számára ezeken túl a császári könyvtárban a most számbevett 

legfontosabb mappák további 16. századi kiadásainak egy része, valamint Gerard De Jode (1509–1591) és 

Gerhard Mercator (1512–1594) ugyancsak nevezetes atlaszainak (1578 és 1593, illetve 1585, 1589, 1595) 

Magyarország-térképei is hozzáférhetők voltak. 969 72 Ezek a térképek azonban a Haditanács céljai és érdekei 

szempontjából fontos magyar hadszíntérre vonatkozóan Lázár és Lazius kartáihoz képest csak kevés esetben 

szolgáltak új információval, hiszen általában e két nevezetes térkép alapján állították össze őket. 

Mindezek ismeretében – úgy véljük – kijelenthető, hogy a Magyarországról készült 16. századi nyomtatott 

térképek, még a katonai szempontból leghasználhatóbb Lázár- és Lazius-mappák is, az Udvari Haditanács 

számára a magyarországi földrajzi, geopolitikai és katonai–stratégiai viszonyokról csak meglehetősen 

általános információkat nyújthattak. A határvédelem egyes kiépítendő, majd időről időre korszerűsítendő 

végvidéki főkapitányságainak és kisebb védelmi egységeinek alapos ismeretéhez részletesebb, az egyes 

területeket elsősorban a határvédelem és a várak stratégiai elhelyezkedése szempontjából bemutató 

térképekre volt szükség. A császárvárosba küldött terjedelmes jelentéseket és vizsgálati beszámolókat 

ugyanis csakis ilyen térképek alapján lehetett nyomon követni, majd a megfelelő döntéseket meghozni. 

Catalogus Cartographorum. Chicago, 1993. 334. (Mapmakers of the Sixteenth Century and Their Maps) 

96467 Oberhummer, E.–Wieser, F. R. v.: Wolfgang Lazius, i. m. 49–53.; Austria Picta, 302.: No. 4.4. és 

Descriptio Hungariae, i. m. 119–121.: No. 45. Vö. még Plihál Katalin: Egy „ismeretlen” Wolfgang Lazius 

térkép. In: Geodézia és Kartográfia 41. (1989) 3. sz. 200–203. 

96568 Uő.: Magyaroszág Giacomo Gastaldi, i. m. és Karrow, R. W.: Bio-Bibliographies of the Cartographers 

of Abraham Ortelius, i. m. 216–249. Vö.: „A térkép a törökdúlás miatt nem tartalmazhat Lázárnál újabb 

magyar felmérési anyagot.” Stegena Lajos: Térképtörténet. 3. Átdolg. kiad. Bp., 1983. 100. 

96669 Borbély A.: Zyndt Mátyás, i. m.; Descriptio Hungariae, i. m. 157–160.: No. 68–69.; Karrow, R. W.: 

Bio-Bibliographies of the Cartographers of Abraham Ortelius, i. m. 617–621. 

96770 Descriptio Hungariae, i. m. 165–169.: No. 73. és Karrow, R. W.: Bio-Bibliographies of the 

Cartographers of Abraham Ortelius, i. m. 1–31. 

96871 Descriptio Hungariae, i. m. 171–172.: No. 75. és Novotny, Eleonore: Johannes Sambucus (1531– 

1584). Leben und Werk. Wien, 1975. (Phil. Diss.) 225–236. Vö. még Karrow, R. W.: Bio-Bibliographies of 

the Cartographers of Abraham Ortelius, i. m. 457–463. 

96972 Descriptio Hungariae, i. m. 187–190.: No. 84. és Szántai Lajos: De Jode atlaszának Magyarország 

térképe. In: Cartographica Hungarica 2. (1992) 24–28., illetve Descriptio Hungariae, i. m. 195–196.: No. 87. 

és Mercator, Gerhard. Europa und die Welt. Begleitband zur „Ausstellung Verfolgt, geachtet, universal – 

Gerhard Mercator, Europa und die Welt” anläßlich des 400. Todestages von Gerhard Mercator im Kultur- 

und Stadthistorischen Museum Duisburg vom 4. September 1994 bis zum 31. Januar 1995. Duisburg, 1994. 

Vö. még újabban Slukan, M.: Kartografska zbirka, i. m. 126–130. és Uő: Kartografski izvori za povijest 

Triplex Confiniuma. Cartographic Sources for the History of the Triplex Confinium. Kartographische 

Quellen zur Geschichte des Triplex Confinium. Zagreb, 1999. 93–105.

A magyar és az osztrák kartográfia-történet azonban – Nicolo Angielini hadiépítész és Martien Stier 

hadmérnök alább részletesen említendő kéziratos végvárvonal-térképeit kivéve – ez ideig ilyen térképekről 

nem tudott. Sőt térképészet-történetünkben általánossá vált az a felfogás, miszerint az ország jelentős 

területének török megszállása egyáltalán nem tett lehetővé újabb felméréseket, így a 16–17. században „csak 

korábbi ábrázolások felhasználásával, levelezés útján nyert kiegészítő információk segítségével lehetett 

hazánkról térképet készíteni.” 970 73 Mindez 34azonban nem más, mint egy – a korabeli levéltári források 

alaposabb ismeretének hiányában – elhamarkodottan megfogalmazott állítás. 

A fentiekben már megismerhettük, hogy a 16. század közepétől a bécsi hadvezetés – a kartográfia-történet 

eddigi állításával ellentétben – eleinte a hazai viszonyokban jártas magyar főkapitányok és tanácsosok, 

később pedig osztrák főtisztek, biztosok és itáliai várépítészek bevonásával felmérések tucatjait végeztette el 

a határvédelmi rendszer kiépítése, majd át- és újjászervezése alkalmával. Ezen helyszíni bejárások során, 

valamint az új várhálózat kialakítására tett javaslatok kidolgozásakor térképek is készül(het)tek, noha 

ilyenekről ez ideig valóban nem, pusztán 1488 körülről egy határjárási és 1522-ből egy helyszínrajzi 

vázlatról rendelkeztünk információkkal. 971 74 

Az általunk ez ideig felkutatott és az egyes végvárövezeteket ábrázoló efféle mappákra vonatkozó adatok, 

illetve néhány fennmaradt kéziratos térkép és térképvázlat 972 75 azonban remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy 

végleg leszámoljunk a fenti általános felfogással. Azaz tisztában kell lennünk azzal, hogy igenis készültek 

Magyarországról és annak török határ menti régióiról – méghozzá jelentős számban – különféle, a kor 

követelményeinek megfelelő, elsősorban katonai jellegű térképek–haditérképek. 973 76 Ezek ismertetése előtt 

be kell vezetnünk még egy, a 16–17. századi magyarországi határvédelemmel összefüggő, új kartográfiai 

fogalmat, a hadi- (Militärkarte) és határtérképek (Grenzkarte) 974 77 egy speciális változatát, a végvárvonaltérkép 

(Grenzfestungslinienkarte) definícióját. 

35A 16–17. századi Magyarországon a Habsburg és az Oszmán Birodalom között mai, modern értelemben 

vett szigorú határvonal nem létezett. A határt nem egyetlen, faluról falura pontosan meghatározott 

országhatár jelentette, egy ilyennek a kijelölésére ugyanis az állandó háborúskodás és az ellenség területére 

indított katonai akciók miatt a gyakorlatban alig volt lehetőség. A török–magyar határ ezért egy állandóan 

változó és meglehetősen széles sáv volt, amelynek mindenkori alakulását a két fél erőviszonyainak változása 

és mindenekelőtt nagyobb végvárainak, valamint a közöttük fekvő kisebb őrhelyeknek az elhelyezkedése 

határozta meg. Nem a véletlen, de nem is a kartográfusok pontatlansága tehát az oka annak, hogy a 16. 

századi Magyarországról készült nyomtatott térképek a két világbirodalom, a Habsburg és az Oszmán, 

Magyarországon húzódó határát szinte sohasem, maximum a török előrenyomulásának körülbelüli vonalát 

ábrázolták – miként például pontozott vonallal Lázár 1528. vagy Matthias Zündt 1567. évi térképe. 975 78 A 

katonai és a politikai határ – amint arról a török hódoltság történetének két legkiválóbb kutatója, a múlt 

97073 Hrenkó Pál–Papp-Váry Árpád: Magyarország régi térképeken. Bp., 1989. 15. Vö. még: „Ezzel hosszú 

időre be is fejeződik az ország felmérése akadályoztatván a töröktől.” Descriptio Hungariae, i. m. 8. és 

Klinghammer István–Papp-Váry Árpád: Földünk tükre a térkép. Bp., 1983. 72–73. 

97174 Hrenkó P.–Papp-Váry Á., i. m. 52–53. 

97275 Az ilyen jellegű adatokra és esetleg fennmaradt térképekre 1928-ban Eperjessy Kálmán 

általánosságban már felhívta a kutatás figyelmét („A kutató a térképgyűjteményeken kívül egyes aktákban, 

albumokban és kézirati osztályban is találhat értékes felhasználható anyagot.”), azóta azonban tudomásom 

szerint ilyen jellegű feltárómunkát a 16–17. századra vonatkozóan sem a magyar, sem osztrák térképészettörténészek 

nem folytattak. Eperjessy Kálmán: Kézirati térképek Magyarországról a bécsi levéltárakban. 

Szeged, 1928. 44. (A bécsi Collegium Hungaricum füzetei III.) 

97376 Magunk a végvárakat, illetve az azok erődítéseit bemutató váralaprajzokat, oldalnézeti vagy 

madártávlatú ábrázolásokat, metszeteket, vedutákat nem tekintjük térképeknek, noha vannak olyan 

kartográfusok, akik ezeket is a mappák közé sorolják. 

97477 Az általában kéziratos formában fennmaradt Grenzkarték fogalmára lásd: Lexikon zur Geschichte der 

Kartographie. Von den Anfängen bis zum Ersten Weltkrieg. Hrsg.: Ingrid Kretschmer–Johannes Dörflinger– 

Franz Wawrik. Bd. 1. Wien, 1986. 276–277. (Die Kartographie und ihre Randgebiete. Enzyklopädie, C, 1.) 

Vö.: A bécsi Kriegsarchiv legkorábbi magyarországi vonatkozású határtérképe 1699-ből való. Eperjessy 

Kálmán: A bécsi Hadilevéltár magyar vonatkozású térképeinek jegyzéke. Szeged, 1929. 32.: No. 430–431., 

továbbá általában a határok térképésztére: Prescott, J. R. V.: The Geography of Frontiers and Boundaries. 

London, 1965. és Guichonnet, Paul–Raffestin, Claude: Géographie des frontières. Paris, 1974. (Le 

Géographe 13.) 

97578 Borbély A.: Zyndt Mátyás nagy haditérképe, i. m. 200.; Hrenkó P.–Papp-Váry Á., i. m. 16. és Sallai 

János: Magyarország történelmi határai a régi térképeken. Bp., 1995.

században élt Salamon Ferenc és a nemrég elhunyt Szakály Ferenc megegyező álláspontot vall – a 

Haditanács irányította királyi végvárak láncolata volt, 976 79 hiszen a támadó török erőkkel szemben a védelmi 

vonalat maguk a végházak alkották. (Ezek erődítéseiről egyébiránt ugyanúgy készültek felmérések, 

alaprajzok, oldalnézeti és madártávlatú ábrázolások, miként különféle minőségű, kivitelezésű és nagyságú 

térképek a belőlük szervezett védelmi egységekről.) 

Összegezve tehát elmondható, hogy a végvárak kisebb-nagyobb láncolatait, védelmi övezeteit, végvidéki 

főkapitányságait bemutató hadimappákat nevezzük 36végvárvonal-térképeknek, korabeli szóval élve 

Grenzmappáknak, amelyen a végvárak kijelölte, korabeli széles határsáv (Grenze) fogalmának ismeretében 

ténylegesen a Grenzfestungslinienkarte német kifejezést kell értenünk. 

b) Devecseri Choron János kéziratos térképe a Balaton és a Duna közötti védelmi zónáról 1563-ból 

A határvédelem egyes egységeit bemutató 16–17. századi végvárvonal-térképek eddig előkerült legkorábbi 

példányát a győri főkapitányság területéről 1563 tájáról ismerjük (lásd az I. mellékletet). 977 80 Teljességgel 

bizonyosak vagyunk azonban abban, hogy már ezt, sőt az Udvari Haditanács 1556. évi felállítását 

megelőzően is számos haditérkép készült a magyarországi és horvát–szlavón területek kialakulóban lévő 

védelmi egységeiről – bár ezek sajnos nem maradtak fenn vagy ez ideig nem kerültek elő. 

Ezen véleményünket támasztja alá az a rendkívül értékes adat, miszerint 1550-es évek első felében Hans 

Ungnad királyi főhadparancsnok a kor egyik ismert itáliai várépítészét, akkor még csak tábori festőt 

(Feldmahler), Pietro Feraboscót 978 81 azzal bízta meg, hogy készítsen egy térképet a horvát–szlavón területek 

várainak övezetéről. 979 82 Ferabosco végrehajtotta felettese utasítását, és egy (esetleg néhány) példányban 

megrajzolta a vármappát, amelyen a török erősségeket – Ungnad jelentése szerint – piros színnel jelölte. 980 83 

A térkép megszerkesztését támasztja alá a várépítész 1559. évi, addigi pályafutását részletesen elbeszélő 

beadványa is, 981 84 amely arról tudósít, hogy a tábori festő Horvátország és Dalmácia több várának alaprajzát 

is megrajzolta. Ezzel párhuzamosan készíthette tehát el Ferabosco az említett végvártérképet, amely azonban 

– a váralaprajzokhoz hasonlóan – az idők folyamán vagy elveszett, vagy egy eddig még kevésbé kutatott 

levéltári irategyüttesben várja szerencsés megtalálóját. 

37Az eddig előkerült legkorábbi és a győri főkapitányságot ábrázoló végvártérképet (I. melléklet) – szinte 

biztosan az Udvari Haditanács megbízására – devecseri Choron János (†1584), az 1550–1560-as évek 

végvári harcainak egyik ismert dunántúli személyisége készíttette. Ezt az állítást igazolja, hogy a Balaton és 

a Duna között fekvő végvárakat bemutató térképvázlat központjában az alaprajzával ábrázolt Devecser 

várkastélya, 982 85 Choron birtokainak központja és kedvelt tartózkodási helye áll, továbbá az is, hogy a 

97679 „Én legjobbnak vélem, ha a magyar várak vonalát tartjuk meg katonai határnak.” Salamon Ferencz: 

Magyarország térképéről a törökök bennlakta idején. In: Salamon Ferencz kisebb történelmi dolgozatai. 2. 

kiad. Bp., 1889. 301. és Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Bp., 1981. 32–33. és 38– 

39. Vö. még: Sallai J.: Magyarország történelmi határai, i. m.; Horvátország vonatkozásában lásd Neunteufl, 

Walter: Die Kroatische Militärgrenze im Jahre 1673. In: Festschrift für Manfred Straka zum 70. Geburtstag. 

Blätter für Heimatkunde 55. (1980) Heft 3–4. 83., Moaèanin, Fedor–Valentiæ, Mirko: Vojna krajina u 

Hrvatskoj. (Katalog izložbe) Zagreb, 1981. 91.: No. 73., Kruhek, Milan: Granice Hrvatskoga Kraljevstva u 

meðunarodnim državnim ugovorima. (Od mira na Žitvi 1606. do mira u Svištovu 1791.) In: Povijesni prilozi 

10. (1991) 39–79., Granice Hrvatske na zemljovidima: od XII. do XX. stoljeæa. (Katalog izložbe.) Tekstovi 

Ankica Pandžiæ et alii. Zagreb, 1992. és egészen frissen, szép kiadásban, három nyelven (horvátul, angolul 

és németül): Slukan, M.: Kartografski izvori, i. m.; Szlavónia kapcsán lásd még: Gaæina, S.: Slavonija na 

starim zemljopisnim kartama. Osijek, 1995.; végül az oszmán–raguzai határról újabban: Mioviæ-Periæ, 

Vesna: Na razmeðu: osmansko–dubrovaèka granica (1667.–1806.) Dubrovnik, 1997. 

97780 Mérete: 44,5x32,5 cm. ÖStA KA AFA 1564/2/ad 11 c. 

97881 Banfi, F.–Maggiorotti, L. A.: La fortezza di Giavarino, i. m. és Maggiorotti, L. A.–Banfi, F.: Pietro 

Ferabosco, i. m. 

97982 Ilijaniæ, Mira: Der Baumeister Dominico de Lalio und sein Kreis an der windischen Grenze. In: 

Siedlung, Macht und Wirtschaft. Festschrift Fritz Posch zum 70. Geburtstag. Hrsg.: Gerhard Pferschy. Graz, 

1981. 373. (Veröffentlichungen des Steiermärkischen Landesarchivs 12.) Sajnos Ilijaniæ levéltári 

hivatkozása (Uo. 379.: 30. jegyzet) kissé hiányos, miként időpont-megjelölése is csak egy évkörre utal, ezért 

adatát sajnos nem állt módunkban visszakeresni. 

98083 Uo. 373. 

98184 Maggiorotti, L. A.–Banfi, F.: Pietro Ferabosco, i. m. 158.: 11. jegyzet és 160.: a beadvány magyar 

fordítása. 

98285 Koppány Tibor: A devecseri kastély kutatása. In: Építés–Építészettudomány 15. (1983) 1–4. sz. 261–

vármappa Choron 1564. január 22-ét megelőzően I. Ferdinándhoz intézett leveléhez csatolva maradt fenn. A 

datálatlan térkép keletkezésének ante quem dátumaként tehát ez az időpont nevezhető meg, véleményünk 

szerint azonban az ténylegesen 1563-ban, esetleg talán még 1562-ben készülhetett. A térképen ugyanis rajt 

találjuk annak a Tapolca közelében fekvő Hegyesd várának az oldalnézeti ábrázolását is, amelyet a 

veszprémi törökök 1561 áprilisában foglaltak el, de amelyet azután csaknem pontosan egy esztendővel 

később – többek között éppen Choron katonáinak segítségével – Nádasdy Tamás nádor (1554–1562) és Eck 

Graf zu Salm győri főkapitány (1560–1574) hadai előbb visszavettek, majd felgyújtottak és leromboltak. 983 

86 

A délkeleti tájolású, mindenféle cím nélkül készült térkép kiválóan szemlélteti a Bécset védelmező, Balaton 

és Duna közötti határvédelmi övezet, az 1570-es évek közepére kialakult győri végvidéki főkapitányság 

formálódó várláncolatát. Sőt egy utólag vörös viasszal ráerősített, napjainkra azonban már leszakadt cédulán 

még a Balatontól délre fekvő legfontosabb várak (Fonyód, Kanizsa, Szenyér, Babócsa és Szigetvár) is 

láthatók voltak. Noha a győri védelmi zóna várainak katonaságát többnyire már ebben az időben is az alsóausztriai 

rendek finanszírozták, a Balaton-parti végvárakat, például a térképen látható Szigligetet a 

lengyeltóthi Lengyel család, Choron várait és kastélyait (Ugodot, Somlót, Vásárhelyt és Jánosházát) pedig 

maga a térkép készíttetője látta el katonákkal. Várai közül egyedül a mappa központjában látható Devecser 

jelentett kivételt, amelyet részben az uralkodó, részben Choron tartott fenn. 984 87 Az említett magánföldesúri 

várak ebben az időben még jelentős szerepet játszottak a határvédelemben, a végvidék végleges 

megszervezését követően azonban elvesztették jelentőségüket. Egyrészt annak következtében, hogy a 

Haditanács nem rendelt 38beléjük osztrák rendek által tartott vagy királyi fizetésű őrséget, birtokosaik pedig 

a királysági török adóztatás miatt eltartásukra a továbbiakban már nem voltak képesek. Másrészt az 1552-ben 

török kézre került Palota és Veszprém várainak 1566-ban történt visszavétele után – reálisan szemlélve a 

védelmi zóna szervezetét – Choron ezen hátországba került kis váraira nem sok szükség volt. Az 1560-as 

évek első felében ellenben éppen az előbb említett két ellenséges várból érkező török portyák 

feltartóztatásában akkor még alapvető jelentőségük volt. 

Katonai szempontból mindemellett a térkép egyik legfőbb értéke, hogy mérföldben számítva megadja az 

egyes keresztény és a török várak (Székesfehérvár, Battyán [ma Szabadbattyán], Palota és Veszprém) közötti 

távolságokat is, ami már önmagában egyedülálló értékűvé teszi Choron mappáját szinte az egész 16–17. 

századi magyar térképészet-történetben. Térképen történő hasonló távolságjelölésekről ez ideig ugyanis 

ebből a korszakból Magyarországra vonatkozóan nem rendelkezünk adatokkal. Mindezek ismeretében 

vitathatatlan, hogy a Choron által saját helyismerete, határvidéki tapasztalatai és információi alapján 

készíttetett térkép kifejezetten katonai célokat szolgált, nevezetesen az Udvari Haditanácsnak a Győrtől 

délre–délkeletre fekvő várak szerepéről és a védelem stratégiájáról való pontos tájékoztatását. Erre a 

feladatra még primitívnek nevezhető ábrázolási módszerével is tökéletesen megfelelt. Vázlatos vízrajzában 

ugyan a Balaton egyszerű tojás alakot formált, Tihany várát azonban a korabeli valóságnak megfelelően és a 

kor számos nyomtatott térképének helytelen ábrázolásával ellentétben 985 88 teljes pontossággal jelölte. Sőt a 

latin exitus (kijövetel) szóval még arra is utalást tett, hogy Tihany a Balatonban egy félszigeten helyezkedik 

el, amelyről egyéb korabeli forrásokból tudjuk, hogy „kijövetele”, azaz a félszigetre vezető földnyelv ebben 

az időben gyakran víz alá került. 

A térkép domborzatábrázolása és településjelölése hasonlóan meglehetősen egyszerű. A Balaton-felvidéki 

dombságot és a Bakony hegyvonulatait hullámos vonal jelöli, az utóbbi jelentősebb erdőkkel borított 

központi területére pedig még nyomatékosításképpen odakerült a „hegyek és erdők” („montes et silvae”) 

kifejezés. A várak jelölése körülbelüli nagyságukra és jellegűkre utaló oldalnézeti vagy madártávlatú 

ábrázolás. Egyedül Choron családi fészke, Devecser szerepel korabeli vázlatos alaprajzával, amely a 

megerődített várkastély ebből az időszakból származó egyik legkorábbi ábrázolása. A térkép ugyan 

kivitelezésében messze áll a korszak nyomtatott Magyarország-mappáinak színvonalától (hiszen sem 

fokhálózata, sem irányrózsája, sem jelkulcsa, sem 39címe nincsen), ennek ellenére adatai alapján a bécsi 

katonai vezetés az 1560-as években a Duna és a Balaton közötti, a császárváros biztonságáért felelős 

várláncolatról, annak stratégiailag fontos helyeiről, szervezetéről sokkal tökéletesebben tájékozódhatott, mint 

271. és újabban Veress D. Csaba: Devecser évszázadai. Veszprém, 1996. 33–50. 

98386 Uő.: Várak a Bakonyban. A veszprémi, pápai és palotai vár hadtörténete. Bp., 1983. 79–89. 

98487 1564 februárjában például Choron magánkatonaságán kívül Devecserben 75 huszár és 90 hajdú 

szolgált mintegy 600 rajnai forint havi zsoldért az alsó-ausztriai rendek fizetésén. ÖStA KA AFA 1564/2/10 

b. Vö. még Pálffy G.: A császárváros védelmében, i. m. passim. 

98588 Ez a hiba még 18. századi nyomtatott térképeken is előfordul. Borbély A.: Zyndt Mátyás nagy 

haditérképe, i. m. 202. és Descriptio Hungariae, i. m. 171.: No. 75.

ármelyik korabeli, tudós térképész által készített Magyarország-térképről. 

c) Nicolo Angielini itáliai várépítész térképei a horvát–szlavón (1564), a dunántúli, a bányavidéki és a 

felső-magyarországi határvédelemről (1564–1566) 

Hasonlóan katonai célból, de sokkal szebb kivitelezésben készült az, a horvát és a szlavón főkapitányságok 

várrendszerét bemutató térkép („mappa der jeczigen crabetischen und Windischen gränitzen”), amelynek 

kifestéséért 1564. március 8-án Stájerország rendjei a munkát elvégző festőnek (Maler), azaz az 

illuminátornak, huszonnégy tallért hagytak jóvá. 986 89 Az adatot közlő Johann Loserth, a század elején élt 

kiváló stájer történész, ugyan amiatt sajnálkozott, hogy a térkép nem maradt az utókorra, magunk úgy véljük, 

nem zárható ki, sőt igen valószínű, hogy az említés Nicolo Angielini (latinosan Nicolaus Angielus †1577 

után 987 90) itáliai várépítész datálatlan, „CROATIA & SCLAVONIA” című térképére vonatkozik. Az Adriaitenger 

és a Dráva között fekvő horvát–szlavón végvárakat bemutató térképet (lásd a II. mellékletet), valamint 

Angielini egylapos, ugyancsak kéziratban fennmaradt színes Magyarország-térképét és számos végvár 

erődítési tervét – a drezdai Sächsisches Hauptstaatsarchiv, illetve a karlsruhei térkép- és vármetszetgyűjtemény 

988 91 egy-egy kódexéből – első alkalommal 40Hans Brichzin tette közzé 1992 és 1996 között a 

Cartographica Hungarica hasábjain. 989 92 A térképek, illetve a váralaprajzok közlője és ismertetője egy a 

Szász Állami Főlevéltárban fennmaradt levél alapján teljesen meggyőzően bizonyította, hogy Angielini 

egylapos Magyarország térképe és az alaprajzok biztosan 1566. augusztus 17. előtt keletkeztek. 990 93 

A stájer rendek azonban a festőnek nem csak a horvát–szlavón végek térképének, hanem egyúttal olyan 

speciális váralaprajzoknak a kifestéséért adományozták az említett összeget, amelyek azt mutatták be, miként 

kell azokat a jövőben megerődíteni („auch die abriß der gränitzenflecken, waßmassen dieselben bevestiget 

werden sollen”). Miután pedig Angielini egylapos Magyarország-mappája és a horvát–szlavón várövezetet 

bemutató térképe számos, többek között éppen ez utóbbi területen fekvő végvár (például Zengg, Otocsác, 

Bihács, Zrin, Sziszek, Kőrös, Topolovác stb.) festett alaprajzaival együtt maradt fenn, miként arról az idézett 

forrásrészlet is beszélt, mindez már több mint puszta feltételezésre ad lehetőséget. Nevezetesen: az említett 

„mappa der jeczigen crabetischen und Windischen gränitzen”-ben a Brichzin által közölt térképet vagy 

annak egy másik korabeli példányát ismerhetjük fel, egy időben vagy közel egyidejűleg ugyanis több 

példány is készülhetett, utólag pedig – mint tudjuk – további másolatokat készítettek. 991 94 Sőt Angieliniről az 

98689 „Dem Maller, so E. E. L. die mappa der jeczigen crabetischen und Windischen gränitzen, auch die 

abriß der gränitzenflecken, waßmassen dieselben bevestiget werden sollen, verehrt, sein 24 taller zu ainem 

trinkgelt verwilligt.” Loserth, Johann: Miszellen aus der Geschichte des 16. und 17. Jahrhunderts. Zur 

Kartographie der steirischen Grenze gegen die Türkei. In: Blätter für Heimatkunde 7. (1929) Heft 1. 11. 

98790 Az eddig előkerült utolsó adat Angieliniről 1577. február 11-ről való: Domokos György: Adatok a 

komáromi vár 16. századi építéstörténetéhez. In: Limes (Komárom–Esztergom Megyei Tudományos 

Szemle) 9. (1997) 4. sz. 90.: 52. jegyzet. 

98891 Brichzin a horvát–szlavón végvárak festett, német és magyar mérföldben egyaránt megadott 

értékjelöléssel ellátott vonalas aránymértékkel rendelkező térképét (mérete: 53x74,5 cm, M = 1: 600 000, 

tájolása: északi) a karlsruhei levéltár Hausfideikommiss Bd. XV. fol. 5. alapján publikálta. Vö.: Inventar der 

handgezeichneten Karten und PlÄne zur europäischen Kriegsgeschichte des 16.–19. Jahrhunderts im 

Generallandesarchiv Karlsruhe. Bearbeitet von Alfons SchÄfer unter Mitwirkung von Helmut Weber. 

Stuttgart, 1971. 208.: No. 1108–1113. (Veröffentlichungen der Staatlichen Archivverwaltung Baden- 

Württemberg Bd. 25.), valamint Glaser Lajos: A karlsruhei gyűjtemények magyar vonatkozású térképanyaga. 

Bp., 1933. 53–54.: No. 272–276. és Voje, Ignacij: Utvrðivanje slovenaèkih gradova za odbranu pred turskim 

provalama. In: Vojne krajine u jugoslovenskim zemljama u novom veku do Karlovaèkog mira 1699. Ured.: 

Vasa Èubriloviæ. Beograd, 1989. 265–266. (Nauèni skupovi Srpske akademije nauka i umjetnosti, Knj. 

XLVIII.; Odeljenje istorijskih nauka Knj. 12.) és Uő: Zbirka planova krajiških utvrda iz Karlsruhea. In: 

Vojna krajina, i. m. 269. 

98992 Brichzin, Hans: Eine Ungarnkarte von Nicolaus Angielus, sowie Grund- und Aufrisse ungarischer 

Festungen aus dem Jahr 1566 im Sächsischen Hauptstaatsarchiv zu Dresden. Teil I. In: Cartographica 

Hungarica 2. (1992) 39–43., Teil II. In: Uo. 4. (1994) 12–18., Teil III. In: Uo. 5. (1996) 8–11. Maga a horvát– 

szlavón térkép: Uo. Teil I. Hátsó borító: Abb. 5. Újabb, nagyobb méretben megjelent kiadásai: Krompotic, 

Louis: Relationen über Fortifikation der Südgrenze des Habsburgerreiches von 16. bis 18. Jahrhundert. 

Hannover, 1997. 204–205.: No. 130–131. Vö. még Szathmáry Tibor: Nicolaus Angielus Magyarország 

térképe. In: Cartographica Hungarica 3. (1993) 2–13. 

99093 Brichzin, H.: Eine Ungarnkarte von Nicolaus Angielus, i. m. Teil I. 39–40. 

99194 Vö. ezzel kapcsolatban például: ÖNB Handschriftensammlung Cod. 8609. (Lehetséges, hogy ez a

újabb kutatásokból azt is tudjuk, hogy 1565. január 7-ét megelőzően, 41azaz 1564-ben várépítészként 

(Baumeister) bizonyosan a belső-ausztriai tartományokat (Stájerország, Karintia és Krajna) kormányzó 

Károly főherceg szolgálatában állt, az említett napon ugyanis a főherceg 40 forint kifizetését rendelte el 

számára. 992 95 Az itáliai származású Angielini hadiépítészként pedig az említett időszakban, 1564 tavasza 

előtt, Károly főherceg zsoldján nem szolgálhatott máshol, mint a három osztrák tartomány által 

finanszírozott horvát–szlavón végeken. 

Ráadásul az Udvari Haditanács egykori mutatókönyveinek bejegyzései alapján az 1564 márciusa előtti 

hónapokból tudomásunk van a horvát–szlavón végvárak külön bizottság által történt felméréséről. I. 

Ferdinánd 1563. augusztus 4-én Jakob von Lamberg Landeshauptmann in Kraint, a szintén krajnai Erasmus 

Magert, a későbbi szatmári főkapitányt (1565–1568) és Franz von Poppendorfot, a végvárrendszer későbbi 

főerődítési biztosát (Oberstbaukommissar, 1569 előtt–1572 után) 993 96 a horvát–vend végek erődítéseinek 

megszemlélésére, – modern kifejezéssel élve – szinte topográfiai jellegű felmérésére, továbbá ellátási 

problémáik megvizsgálására rendelte. 994 97 A biztosok („Commissarien zu Bereuttung der Windischen unnd 

Crabatischen Granicz”, illetve „revidendorum finium causa ablegati”) kíséretükkel szeptember 20. előtt 

keltek útra és felmérésüket valamikor 1563 késő őszén fejezték be. 995 98 Végvárszemléjüket a határvidéken 

ekkor már negyedszázada szolgáló Hans Lenkoviæ horvát–szlavón végvidéki főkapitány (1556–1567) által 

benyújtott várjegyzék alapján hajtották végre. A horvát végeken 41, a vend határvidéken pedig 21 várat 

jártak be, 996 99 majd tapasztalataikról részletes jelentést készítettek, amelynek tartalmát 42azután 1563 végétől 

1564 közepéig Grazban a stájer rendek hosszasan tárgyalták. 997 100 

Szinte teljességgel biztosak lehetünk abban, hogy a várszemlén az említett bizottság kíséretében volt ott 

Angielini is, akinek a feladata a végvárak erődítéseinek felmérése, lerajzolása és a horvát–szlavón 

főkapitányságok térképének az elkészítése lehetett. Angielini meglehetősen gondosan, de gyorsan dolgozott, 

hiszen térképével és a várerődítési rajzokkal neki, majd az azokat illumináló festőnek február vége felé már 

kész kellett lennie ahhoz, hogy az utóbbinak március 8-án a rendek már kiutalhassák az elvégzett munkáért 

járó fizetést. 998 101 Mindezek alapján úgy véljük, a horvát–szlavón végvárak térképét, pontosabban annak a 

kötet az alább még sokszor említett Martin Stier által készített vagy általa megrendelt kópia.) és Uo. Cod. 

8607., valamint Borbély Andor: Adatok a magyar várak és városok ábrázolásához a XVI–XVII. századból. 

In: Hadtörténelmi Közlemények 33. (1932) 175. és 178.; Ulbrich, Karl: Allgemeine Bibliographie des 

Burgenlandes. Teil VIII. Karten und Pläne. Halbband 1.: Karten. Abgeschlossen Ende 1967. Eisenstadt, 

1970. 10–11.: No. 10–10/3.; Österreich und die Osmanen. Gemeinsame Ausstellung der Österreichischen 

Nationalbibliothek und des Österreichischen Staatsarchivs. Prunksaal der Österreichischen 

Nationalbibliothek. Katalog. Wien, 1983. 94–95.: No. 139. és Brichzin, H.: Eine Ungarnkarte von Nicolaus 

Angielus, i. m. Teil II. 13. 

99295 Podewils, Katharina: Kaiser Maximilian II. (1564–1576) als Mäzen der bildenden Künste und der 

Goldschmiedekunst. Wien, 1992. 157.: 692. jegyzet (Phil. Diss.) 

99396 Magerre: Pálffy Géza: Kerületi és végvidéki főkapitányok és főkapitány-helyettesek Magyarországon 

a 16–17. században. (Minta egy készülő főkapitányi archontológiai és „életrajzi lexikonból”) In: Történelmi 

Szemle 39. (1997) 2. sz. 285. és Liepold, A.: Wider den Erbfeind, i. m. 269. és 367.; Poppendorfra: lásd a 35. 

jegyzetet. 

99497 A biztosok ekkor kelt utasítására: Die österreichische MilitÄrgrenze 1535–1871. Urkunden, Akten, 

Karten, Pläne, Bilder, Gedächtnisausstellung anläßlich des 100. Jahrestages ihrer Auflösung. Veranst. vom 

Österr. Staatsarchiv, Kriegsarchiv, Wien. Ende Sept. bis 17. Dez. Wien., 1971. 32.: No. 8.; Ugyanezen a 

napon kiállított megbízólevelük: ÖStA KA Best. No. 124. 

99598 1563. szeptember 20-án Lamberg „zaigt an, wöllichen Tag er mit seinen Mitcomissarien zu Bereüttung 

der Windischen unnd Crabatischen Granicz außgeczogen.” ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 142. fol. 187., 

október 5.: Uo. fol. 190., október vége fele: Uo. fol. 193. 

99699 Loserth, Johann: Innerösterreich und die militärischen Maßnahmen gegen die Türken im 16. 

Jahrhundert. Studien zur Geschichte der Landesdefension und der Reichshilfe. Graz, 1934. 63–64. 

(Forschungen zur Verfassungs- und Verwaltungsgeschichte der Steiermark Bd. XI. Heft 1.) 

997100 1564. január 6.: Uo. 63. és 1564. május 1. A Haditanács rendelete a stájer rendekhez: „per 

Beratschlagung der Relation der Crabatischen und Windischen Graniczen Bereittung.” ÖStA KA HKR Prot. 

Reg. Bd. 143. fol. 52. 

998101 Elképzelhetőnek tartjuk, hogy Angielinivel együtt már maga a festő is részt vett a horvát–szlavón 

végvárszemlén. 1583-ból ugyanis egy hasonló bányavidéki várvizsgálat kapcsán arról értesülünk, hogy a 

korszak egy másik jelentős magyarországi hadiépítésze, Ottavio Baldigara (†1588) a szemlére egy festőt is

későbbi másolatok alapjául szolgáló – egy vagy több – eredeti példányát 1563 decembere és 1564 februárja 

között az előző esztendő szeptemberétől a végeken végzett helyszíni felmérések alapján Nicolo Angielini 

itáliai várépítész készítette. 

Angielini azonban nem pusztán a horvát–szlavón végvárakról rajzolt térképet. Említett Magyarországtérképén 

és egy, a Csallóközt ábrázoló mappáján kívül, 1564 és 1566 között három másik térképen mutatta 

be a bécsi katonai vezetésnek a határvédelem Drávától északra, egészen az erdélyi határig húzódó övezeteit. 

Az első mappa a Mura és a Duna között fekvő végvárakat (címe: „DITIO INTER MVRAM ET 

DANVBIVM”), a második a bányavárosok előtt húzódó várláncolatot („MONTANAE CIVITATES”), végül a 

harmadik a felső-magyarországi főkapitányságot („Superior Vngaria – Nicolo Angielini”) ábrázolta. 999 102 

Az idézett címek mindhárom esetben díszített kartusban foglaltak helyet, és hála az utóbbinál Angielini saját 

43magára tett utalásának, a térkép szerzőjének személyében sem kell kételkednünk. E három térkép, illetve 

eredeti alappéldányaik keletkezésének ante quem dátumaként – Brichzin meggyőző datálása mellett – 

biztosan az 1566. esztendő nevezhető meg. A Balanton és a Duna között fekvő győri főkapitányság 

központjának Georgius Hoefnagel 16. század végén megjelent rézkarcából ugyanis tudjuk, hogy azt a 

rézmetsző az itáliai hadiépítész 1566-ban készített alaprajzának felhasználásával mutatta be. 1000 103 Ha az 

Angielini-féle Győr-rajzot 1001 104 összevetjük Hoefnagel metszetével, nem nehéz meggyőződnünk, hogy a 

rézmetsző ezúttal valóban megbízható forrásból dolgozott. Miután pedig 1564 májusának végétől a horvát– 

szlavón végvárak felmérése után megkezdődött a magyarországi erősségek, előbb a Duna és a Dráva 

közötti, 1002 105 majd Lazarus von Schwendi felső-magyarországi hadjáratát követően nyilván a bányavidéki 

és a kassai főkapitányság várainak szemléje is, Angielini – Erasmus Magerhez hasonlóan – valószínűleg 

ezeken is részt vett. A déli végeken megkezdett munkáját folytatva készítette el tehát a három további 

határvidék-térképet. 

Az itáliai hadiépítész egylapos Magyarország-térképe („VNGARIAE LOCA PRECIPVA DESCRIPTA PER 

NICOLAVM ANGIELVM ITALVM”) noha tartalmilag nem, pusztán címében és külső díszítőelemeiben 1003 106 

hatással volt Zsámboky János 1571-ben Bécsben megjelent, említett Magyarország-mappájára 

(„VNGARIAE LOCA PRAECIPVA RECENS EMANDATA … ”). Mindez annak a ténynek az ismeretében 

szinte természetesnek tartható, miszerint Zsámboky 1572-ben készült Illyricum-térképének 

„segédszerkesztője” maga Angielini volt. 1004 107 Az utóbbi esetben 44tehát egy térképek kiadásával 

szeretett volna vinni magával („ein Maler zur Pergstetterischen Granizberaittung”). A kérést a Haditanács is 

támogatta, hiszen fontosnak vélte, hogy festő a végvárak vidékét – esetleg térképét – lerajzolhassa („der die 

Landschafft kunde abreissen”). Domokos Gy.: Egy itáliai várfundáló mester, i. m. 807–808. és 228. jegyzet. 

999102 A festett és irányrózsával is ellátott térképek karlsruhei példányainak legalapvetőbb jellemzői, 

említésük sorrendjében, a következők: 1. mérete: 50x76 cm, M = 1: 200 000, tájolása: keleti, 2. mérete: 

78x50 cm, M = 1: 200 000, tájolása: északnyugati, 3. mérete: 55x82,5 cm, M = 1: 500 000, tájolása: északi. 

Inventar der handgezeichneten Karten, i. m. No. 1109., No. 1112., No. 1111. és Brichzin, H.: Eine 

Ungarnkarte von Nicolaus Angielus, i. m. Teil I. 41–42. és Abb. 2–4. A Felső-Magyarországot ábrázoló 

térkép azóta újabb kiadásban is megjelent: Krompotic, L.: Relationen über Fortifikation, i. m. 202.: No. 128. 

Vö. még Voje, I.: Zbirka planova, i. m. 269. és a bécsi példányokra: Borbély A.: Adatok a magyar várak, i. 

m. 175. 

1000103 „IAVERINVM olim Anno MD LXVI a Nicolao Aginelli [sic!] Italo accuratissime delineatum 

ex maiusculo in minorem tabulam traductum, Amicis Agrippinensibus, id requirentibus amice communicat 

Georgius Houfnaglius MDXCVII.” Régi magyar várak. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnoka 

16 metszetének fakszimile kiadása. Bp., 1980. Győr látképe. Vö. még mindmáig alapvető Pfannl Jenő: Régi 

ábrák és képek Győr váráról. In: Győri Szemle 1. (1930) 217–242. 

1001104 Brichzin, H.: Eine Ungarnkarte von Nicolaus Angielus, i. m. Teil II. 16. és 14. ábra. Érdemes 

megjegyeznünk, hogy Angielini egylapos Magyarország-térképén Győrt ennek az alaprajznak a kicsinyített 

változatával ábrázolta. 

1002105 1564. május 1.: „Instruction für die Comissari, welche die Gränicz in Hungern von Raab an gegen 

Sigeth, so weith sich der Kaijserlichen Majestät etc. Dition Enden auff diß Mall erströckhen, bereutten 

werden.” ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 143. fol. 52. Vö. még Uo. fol. 29–30., fol. 33., fol. 52., fol. 53., fol. 

80. 

1003106 Plihál Katalin szíves közlése a két térkép névanyagának összehasonlítása alapján. Ettől némileg 

eltérő vélemény: Brichzin, H.: Eine Ungarnkarte von Nicolaus Angielus, i. m. Teil I. 43. és Szathmáry T.: 

Nicolaus Angielus, i. m. 

1004107 „fluuiorum et aliquot locorum situs Hirschuogelij recte mutaui, Angelini autem studio 

plurima adieci, et interualla correxi.” Pandžiæ, Ankica: Pet stoljeæa zemljopisnih karata Hrvatske. (Katalog

foglalkozó orvos-történetíró és egy végvárvonal-mappákat rajzoló itáliai várépítész szoros 

együttműködéséről volt szó. Az azonban ezek után is kérdéses, hogy a határvédelem egyes övezeteit 

bemutató kéziratos térképek fejthettek-e ki a kor nyomtatott mappáira valamiféle hatást. Véleményünk 

szerint ez kevéssé valószínű, hiszen ezek az Udvari Haditanács számára a végvidéki főkapitányságok 

rendszeréről és szervezetéről katonailag olyan fontos adatokat tartalmaztak, amelyek általában hadititoknak 

minősültek. 

d) A magyarországi határvédelmet bemutató térkép a Német Birodalom rendjei számára 1570-ből 

Katonai szempontból kevésbé lehetett ennyire részletes az a térkép („Mappa”), 1005 108 amely a Habsburg 

Birodalom magyarországi hadszínterén kiépített védelmi rendszer várait a Német Birodalom 1570-ben 

Speyerben összegyűlt rendjei számára mutatta be, és amelyet II. Miksa császárnak a rendekkel folytatott 

tárgyalási iratanyagából – sajnos – csak utalásszerűen ismerünk. A határvédelemnek a fentiekben bemutatott 

finanszírozási nehézségei 1570-ben a császár és a Haditanács számára különösen nagy problémát jelentettek, 

hiszen az 1568-ban Drinápolyban kötött Habsburg–oszmán béke után a birodalomban egyre többen voltak 

olyanok, akik úgy gondolták, a korábbi török segélyek összegét a béke idején le kellene csökkenteni. 1006 109 

Csakhogy a védelmi rendszer fenntartásához szükséges kiadások ebben az időben nemhogy csökkentek, 

hanem még tovább emelkedtek. A végvárak e korszakban megvalósult jelentős megerődítése, a kor egyre 

modernebb tűzfegyvereivel való felszerelése, a hírszerzés, a hadiposta és a fokozatosan terebélyesedő 

hadügyi adminisztráció ugyanis egyre nagyobb és nagyobb pénzösszegeket emésztett fel. A császárnak ezek 

fedezéséhez a birodalmi rendektől minél tekintélyesebb segélyeket kellett tehát kikényszerítenie. 

A 16. század második felének birodalmi gyűlésein (Reichstag) a török segély kérdése ennek következtében a 

császári előterjesztések (propositio, Proposition) 45és a rendekkel megvitatott kérdések első és legfontosabb 

pontjává vált. 1007 110 A rendek anyagi–katonai segélyének elnyerése érdekében az uralkodó általában igen 

részletes képet festett a magyarországi hadügyi–politikai viszonyokról, a végvárrendszer állapotáról, külön 

várjegyzékek segítségével az egyes helyőrségekben szolgálók létszámáról és zsoldjáról, 1008 111 a törökök 

elmúlt években végrehajtott várfoglalásairól, portyáiról, pusztításairól és mindezekkel kapcsolatban 

magukról a hadi kiadásokról. A Magyarországot többnyire csak különféle tudósításokból ismerő rendek 

számára persze a teljesen idegenül hangzó várnevek nem sokat mondtak. A határvédelem rendszerének 

számukra legalább alapszinten történő bemutatásához ezért mindenképpen szükség volt egy egyszerűbb 

végvárvonal-térképre, a nyomtatott Magyarország-mappák ugyanis nem magát a védelmi rendszert 

ábrázolták. Ezt szolgálhatta 1570-ben a speyeri birodalmi gyűlésen az a térkép, amely az Adriai-tenger 

partján fekvő Fiumétől az erdélyi határon található Nagybányáig, nagy félkör alakban, megközelítőleg 300 

német mérföld hosszúságban húzódó, német–magyar lovas és gyalogos őrséggel ellátott, 96 királyi várból 

álló védelmi láncolatot mutatta be. A térképhez további magyarázatként a rendek részére még az egyes 

végvárak és fontosabb helységek rövid leírását („Descriptio Locorum”) is mellékelték. 1009 112 

izložbe.) Zagreb, 1988. 44–45: No. 34. és Descriptio Croatiae. Hrvatske zemlje na geografskim kartama od 

najstarijih vremena do pojave prvih topografskih karata. Tekst.: Mirko Markoviæ. Zagreb, 1993. 75. 

1005108 Lásd a 112. jegyzetet. 

1006109 A török hódításnak a Német Birodalom életére gyakorolt hatásait alapvető munkájában Winfried 

Schulze vizsgálta: Schulze, Winfried: Reich und Türkengefahr im späten 16. Jahrhundert. Studie zu den 

politischen und gesellschaftlichen Auswirkungen einer äußeren Bedrohung. München, 1978. 

1007110 A császári előterjesztésekre és a rendekkel folytatott egyeztető tárgyalásokra: Aulinger, Rosemarie: 

Das Bild des Reichstages im 16. Jahrhundert. Beiträge zu einer typologischen Analyse schriftlicher und 

bildlicher Quellen. Göttingen, 1980. 205–248. (Schriftenreihe der Historischen Kommission bei der 

Bayerischen Akademie der Wissenschaften, Schrift 18.) 

1008111 Lásd például a Speyert követő két birodalmi gyűlésre, az 1576. évi regensburgira és az 1582. évi 

augsburgira készített várlistákat: Pálffy G.: A magyarországi és délvidéki végvárrendszer, i. m. 

1009112 „Dan einmal gewiß unnd wahr ist, und weißt es die Mappa und Descriptio Locorum clerlich aus, 

das Ire Kaißerliche Maiestadt und die Fürstliche Durchlaucht Erczherczogk Carl etc. vonn Transchin biß 

genn Banija oder Freistedtlein in Zipscht [sic!], unnd von dannenn biß gen Sanct Veidt am Plaum des 

Adriatischen Mehres, vonn einer Feste zu der anndernn, der rechten Lienien nach zurechnenn, ungeverlich 

zwei hundert, unnd in die Krumme wol biß in dreihundert Deutscher Meil [1 német mérföld kb. 7 km] Weges 

Greniczenn gegenn dem Turcken und desselbigenn Vorwandtenn habenn. Inn welchem weitleuftigem Bezirck 

die Keyserliche Mayestät etc. groß vnnd kleine Orthflecken und Befestigung bis in die 96, alle mit 

Deutschem und Hungrischem Kriegsvolck zu Roß unnd Fus beseczenn, unnd desselbigenn allein zu 

Fridenszeitten über 21 000, daß gancze Jar, Winter und Sommer erhalten, und darauf allein ordinari

46e) Egy diplomáciai hírszerzés útján szerzett török térkép a Kanizsa környéki magyar védelmi 

övezetről 1580-ból 

A magyarországi végvárrendszer szervezetéről pontos információkra vagy akár azt bemutató térképekre az 

Udvari Haditanácson kívül leginkább az „örök ellenségnek” (Erbfeind), a szembenálló oszmán 

hadvezetésnek volt szüksége. Az 1541-től Magyarországon berendezkedő törökök számára ugyanis a Duna 

medencéje kezdetben ugyanúgy meglehetősen ismeretlen volt, miként a bécsi udvar katonai–politikai vezetői 

számára. A kereszténnyel szembenéző saját magyarországi várrendszerük kiépítésének, 1010 113 majd a 

királysági területekre vezetett sikeres portyáknak és adóztatásnak 1011 114 azonban alapfeltétele volt a 

Habsburg–magyar védvonal minél alaposabb ismerete. Erről elsősorban az ellenség várai körül vagy a bécsi 

udvarban folytatott kémtevékenység révén szerezhettek többé-kevésbé megbízható információkat. A 

keresztény fél kapitányai és diplomatái természetszerűleg ugyanilyen módszerekkel próbáltak a török 

várakról értesülésekhez jutni vagy az ellenfél hadititoknak számító adatait megszerezni. A törökök elleni 

hadakozás sikere, a keleti diplomácia eredményes folytatása és a határvédelem megfelelő irányítása ugyanis 

nem csekély mértékben éppen attól függött, hogy a Haditanácsban biztos információk alapján és megfelelő 

időben hozhatják-e meg a katonai–politikai döntéseket. 

A határ mentén a két fél parancsnokai, a végvidéki főkapitányok, illetve a begler- és szandzsákbégek az 

ellenfélről információikat a következő csoportoktól szerezhették be: 

– a végvári kapitányok környezetében vagy a török pasák és bégek dívánjaiban szolgáló beépített 

személyektől; a magyarok például kiváltképpen a törökök pasák szolgálatában álló magyar szármarású 

íródeákoktól, 

– alkalmi, fizetett felderítőktől, akiket az ellenfél végváraiba vagy hadjáratok idején annak táborába küldtek, 

– az ellenség váraiban fogva tartott, majd váltságdíjuk összegyűjtésére kibocsátott raboktól, – a törökökhöz 

átpártolt, illetve hitükre áttért úgynevezett renegátoktól, 

– a többnyire emberrablásból és rabok szedéséből élő pribékektől, 

– 47az ellenségnek a portyák alkalmával elfogott katonáitól és alattvalóitól, az úgynevezett „nyelvektől”, 

– a magyar végvári főtisztek pedig még az Oszmán Birodalom területén szabadon járó kereskedőktől és 

utazóktól is. 1012 115 

Mindezen határ menti hírszerző forrásokon túl a Habsburg félnek az oszmánokkal szemben a kémkedés 

területén még volt egy igen jelentős, sőt talán a legjelentősebb lehetősége: a diplomáciai követség révén 

folytatott hírszerzés. Az oszmánok a 18. század végéig az európai államokban nem hoztak létre állandó 

követségeket, a keresztény hatalmak azonban a 16. század végére folyamatosan alapították meg állandó 

misszióikat Isztambulban (1454: Velence, 1530-as évek: Franciaország, 1547–1553: Habsburgok, 1583– 

1588: Anglia, 1610-es évek: Hollandia), amely ennek köszönhetően Európa egyik legfontosabb információs 

központjává és hírszerzési bázisává vált. 1013 116 A konstantinápolyi Habsburg követek pedig, ha megfelelően 

látták el efféle tevékenységüket, akkor az oszmán hadvezetés céljairól meglehetősen gyorsan és első kézből 

szerezhettek információkat. Az oszmán fővárosban ugyan nem csekély összegekért, de megbízható hírekhez 

Jarsbesoldung, ohne einigen Baucostenn oder anderen Ausgabenn, über die vierzehen mal hundert tausent 

Gulden … jerlich zutregt.” StaatsA Nürnberg, Ansbacher RTA (Rep. 136.) Bd. 43. No. 19. 

1010113 A törökök a keresztény várláncolattal szemben az 1560-as évekre saját várhálózatot szerveztek, azaz 

a magyar hadszíntéren két nagyhatalom végvárvonala és a bennük szolgáló katonaság nézett egymással 

farkasszemet. Hegyi Klára: Török berendezkedés Magyarországon. Bp., 1995. 81–85. (História Könyvtár, 

Monográfiák 7.) 

1011114 Uő.: „Aranyásó szpáhik” a királyi Magyarországon. In: A tudomány szolgálatában. Emlékkönyv 

Benda Kálmán 80. születésnapjára. Szerk.: Glatz Ferenc. Bp., 1993. 103–111. 

1012115 Takáts S.: Rajzok a török világból, i. m. 133–212. (A kalauzok és a kémek a török világban című 

fejezet); Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. 

Bp., 1995. 255–261. (Humanizmus és reformáció 23.), valamint lásd még az Egerben 1997. október 15–16án 

tartott végvárkonferencia előadásait: Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben. Szerk.: 

Petercsák Tivadar és Berecz Mátyás. Eger, 1999. (Studia Agriensia 20.); A törökök kémtevékenységére: 

Fodor Pál: Kémkedés a török korban. In: Keletkutatás 1995. ősz 121–126.; Ágoston Gábor: 

Információszerzés és kémkedés az Oszmán Birodalomban a 15–17. században. In: Információáramlás a 

magyar és török végvári rendszerben, i. m. 129–156. és Dávid Géza–Fodor Pál: Oszmán hírszerzés 

Magyarországon. In: Uo. 197–205. 

1013116 Ágoston Gábor: Az oszmán és az európai diplomácia a kölcsönösség felé vezető úton. In: Híd a 

századok felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára. Főszerk.: Hanák Péter. Szerk.: Nagy 

Mariann. Pécs, 1997. 86–92.

juthattak a szultáni díván főként renegát (szerb, bosnyák, magyar, német, lengyel, olasz származású) 

tisztségviselőitől és szolgáitól (testőrök, étekfogók, csauszok stb.), az igen jelentős befolyással rendelkező 

portai tolmácsoktól, a szultánok zsidó orvosaitól, más keresztény államok (köztük az erdélyi fejedelmek) 

vagy a perzsák diplomatáitól, továbbá különleges beépített titkos ügynököktől (16. században Geheimagent) 

vagy titkos levelezőktől (17. században Geheimkorrespondent). 1014 117 

48Mindezt azért volt szükséges részletesen ismertetnünk, hogy megértsük következő végvárvonal-térképünk, 

egy olasz feliratokkal ellátott és 1580-ban a Dráva–Mura és a Balaton között, Kanizsa környékén található 

magyar végházak rendszerét bemutató mappa (lásd a III. mellékletet) történetét. 1015 118 A többé-kevésbé 

északi tájolású térkép eredetileg török feliratú példányát Kara Üvejsz budai pasa (1578–1580) küldte még 

1580 május végi leváltása előtt a szultáni udvarba. Számára azt feltételezhetően a szigetvári vagy valamelyik 

dél-dunántúli török szandzsákbég állíttatta össze, komoly határ menti kémtevékenység vagy az sem zárható 

ki, sőt igencsak feltételezhető, hogy esetleg az említett kanizsai főkapitány, Andreas Kielman környezetében 

szolgáló, beépített személy információi, 1016 119 esetleg rajza alapján. A fennmaradt térkép ugyanis túlságosan 

meglepő pontossággal számol be arról, a fentiekben már bemutatott védelmi övezetről, amelyet a Kanizsapatak 

és mocsárvilága nyújtotta kedvező természeti adottságokra építve, Kanizsa előterében éppen Kielman 

főkapitány újított meg az 1577 és 1580 közötti esztendőkben. A térképen – bár meglehetősen torzult olasz 

névalakokkal – szinte minden 1578–1580-ban újonnan épített kisebb-nagyobb őrhelyet megtalálunk, 

úgymint a Kanizsa melletti Szentmiklóst („la nouu [sic!] fabricata Balanka San niklosch”), a Kiskomárom 

közelében fekvő Kolont („la noua Balanka”) vagy a főkapitányi központ északi szomszédságában emelt 

Újudvart („Vierdeuar [sic!] nouo”). 

A térkép ábrázolásmódja a kor nyomtatott mappáival való összehasonlításban ugyan meglehetősen primitív, 

hiszen például a Balaton pusztán egy egyszerű vastagabb sávot formál, a legfontosabb folyók átkelőit 

ellenben, amelyek az ellenség területére indított portyák miatt különös jelentőséggel bírtak, gyakorta 

megadja. A törökök számára tehát katonai szempontból ez a határvidék-térkép nagy jelentőséggel bírt – ezért 

küldték meg azt még Isztambulba is –, és adatait bizonyára igyekeztek titkosan kezelni. Ennek ellenére 

Joachim von 49Sinzendorf állandó konstantinápolyi Habsburg-követnek (1578–1581) a budai pasa által a 

szultáni fővárosba küldött török példányról sikerült egy olasz feliratokkal ellátott másolatot szereznie, 

amelyet azután ő Bécsbe küldött a Haditanács vezetőinek informálására. Ennek köszönhetően maradt fenn a 

térkép a Habsburg család Törökországra vonatkozó, Turcica elnevezésű iratanyagában. 

A mappát kézbe véve a bécsi hadvezetés nyilván meglepetéssel értesült, milyen jól informáltak a törökök az 

éppen ez időben korszerűsített Kanizsa környéki védőzónáról. 1017 120 Sinzendorfot ugyanakkor csak 

elismerésben részesíthette, hiszen ő jól kiépített szeráji csatornáin keresztül másolatban megszerezte a 

hadititoknak számító térképet. Az eredetileg török nyelven készült példányról az olasz várnevekkel ellátott 

kópiát valamelyik a szultáni udvarban szolgáló és feltételezhetően olasz származású vagy az olasz nyelvben 

jártas beépített embere, valószínűleg a Budáról érkező iratokat átnéző egyik tolmács, esetleg kurír vagy 

1014117 A 16. századra: Žontar, Josip: Obvešèevalna služba in diplomacija avstrijskih Habsburžanov v boju 

proti Turkom v 16. stoletju. Der Kundschafterdienst und die Diplomatie der österreichischen Habsburger im 

Kampf gegen die Türken im 16. Jahrhundert. Ljubljana, 1973. (Slovenska Akademija Znanosti i Umetnosti, 

Razred za Zgodovinske i Družbene Vede I. Dela 18.; Inštitut za Obèo in Naradno Zgodovino 5.) és újabban a 

17. századra: Hiller István: A „Titkos Levelezők” intézménye. In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv 

születésének 70. évfordulója ünnepére. Szerk.: Tusor Péter. Bp., 1998. 204–215. 

1015118 „Abriß der Türkhisch geschribnen Mappa, die der Weiz, gewester Bascha zu Ofen, herein an 

die Porten geschikht hat.” ÖStA HHStA Turcica Karton 43. Konv. 2. fol. 50. Lásd még erre vonatkozóan 

Joachim von Sinzendorf Habsburg-követ 1581. január 18-án kelt jelentését Rudolf császárhoz. Uo. fol. 39. 

1016119 A határ menti török tartományparancsnokok ugyanis gyakran kiváló kémeket tartottak Bécsben és a 

végvidéki főkapitányságok fontosabb váraiban. Ezzel kapcsolatban vö. Hamza székesfehérvári bég 1561-ben 

tett nevezetes kijelentését: „Énnékem hat esztendeje, hogy Bécsben lakik kémem, kinek felesége, gyermeke 

vagyon ott, ki ha akarja, misét mond, ha akarja, deák, ha akarja, német, ha akarja, magyar, ha akarja, jó 

kapás, ha akarja, katona, ha akarja, sántál [azaz sántít], ha akarja, ilyen ép lábon jár, mint te és minden 

nyelven jól tud.” MOL E 185 MKA Archivum familiae Nádasdy, Missiles, Ormányi Józsa Nádasdy 

Tamáshoz. 1561. április 27., Sümeg. 

1017120 A 16. századból ezen kívül tudomásunk van még egy, az 1596. október 26–28-án vívott 

mezőkeresztesi ütközet csatamezejének vidékét és az összecsapás lefolyását bemutató török csatatérképről is. 

Sőt tudjuk, hogy az oszmánok nagyobb hadjárataik folyamán már a 15. században is többször készítettek 

ostromterveket. Fodor Pál barátom szíves szóbeli közlése, amelyet ezúton köszönök. Vö. még a térkép 

jellegű oszmán miniatúrákra: Fehér Géza: A magyar történelem oszmán-török ábrázolásokban. Bp., 1982.

csausz készítette; aki egyébként – miként a követ állította – meglehetősen félve vállalkozott erre a 

feladatra. 1018 121 Ezen portai tisztségviselőkről ugyanis tudjuk, hogy voltak köztük olyanok, akik a Habsburg 

diplomaták számára némi anyagi ellenszolgáltatás fejében még a velencei és francia követek iratait is 

lemásolták. 1019 122 

50f) Zrínyi György térképvázlata a muraközi őrhelyekről 1582-ből 

Miként arról a törökök 1580. évi kémtérképe (III. melléklet) is tanúskodik, a Kanizsa környékén fekvő 

számos kisebb palánkvár és őrhely miatt a terület megközelítése az ellenfél számára nem volt egyszerű 

feladat. Abban az esetben azonban, ha a Dráva mentén nyomultak előre és Légrád környékén sikerült 

valamelyik átkelőn vagy gázlón a Drávát vagy a Murát átszelniük, akkor már nyitva állt előttük az út a két 

folyó által védett Muraköz (Murinsel) területére, onnan pedig a Mura mentén Stájerország felé, akár annak 

központjáig, Grazig is. A Muraköz a 16–17. században tehát Stájerországot védelmezte. Ezen szerepével és 

feladatkörével magyar birtokosai, a Zrínyi család tagjai is tökéletesen tisztában voltak, amikor például 1577ben 

a két folyó közét „Stájerország előretolt bástyájának” titulálták. 1020 123 A 17. században pedig emiatt 

bízta rájuk a Haditanács a Muraköz és a „csúcsában” fekvő légrádi vár főkapitányságát (praesidii 

Legradiensis ac totius Insulae Muraköz supremus capitaneatus), 1021 124 mely területet Martin Stier még 

említendő térképei az 1660-as évek fordulóján egyenesen Zrínyi-végeknek („Zerinische Grenze”) titulálták. 

Ezen védelmi szerepkör betöltése a Zrínyiek számára a törökkorban igen nagy áldozatokat jelentett. 

Szigetvár 1566. évi eleste után ezért állandó kérelmekkel ostromolták mind a stájer rendeket, mind az 

uralkodót és az őt képviselő Haditanácsot, hogy bizonyos számú katonával vagy legalább azok zsoldjával 

segítsék őket birtokaik és ezáltal a stájer területek megoltalmazása érdekében. 1022 125 1582-ben például a 

szigetvári hős, Zrínyi Miklós fia, György (1549–1603), egyúttal a kanizsai végvidék főkapitánya (1582– 

1590) 1023 126 azzal a kéréssel fordult a bécsi hadvezetéshez, hogy a Muraközben, de még inkább a Mura jobb 

partján fekvő őrházainak a védelmére állandó őrségként rendeljenek 800 lovast és 1000 gyalogost. 

A Haditanácsnak a helyi viszonyokban való tájékozódásra Zrínyi György kérelméhez a Mura mentének 

őrhelyeiről mellékelt egy térképvázlatot is (lásd a 51IV. mellékletet), hogy ezzel is elősegítse beadánya 

megértését és egyúttal támogatását. 1024 127 A Kanizsa és Varasd közötti területet ábrázoló, északi tájolású 

őrháztérkép ugyan meglehetősen sematikus volt, abból azonban a bécsi haditanácsosok mégis jól 

rekonstruálhatták, miként lehetséges annak a Mura folyónak a védelmét kis strázsaházakkal biztosítani, 

amely a Grazba vezető utat a törököknek szinte iránytűszerűen mutatta meg. 

Rövid kitekintésként nem hallgathatjuk el, hogy ugyanerről a területről az elkövetkező évszázadban még 

számos hasonló kéziratos térkép vagy térképvázlat készült, amelyek közül ezúttal kettőre szeretnénk külön is 

felhívni a figyelmet. Az egyik Zrínyi György unokájának, a költő és hadvezér Zrínyi Miklósnak (1620–1664) 

1018121 „höchste Forcht, die der Communicant gehabt” ÖStA HHStA Turcica Karton 43. Konv. 2. 

fol. 39. 

1019122 Lásd példaként a bécsi származású Mahmud szultáni tolmács efféle titkos tevékenységének leírását 

Verancsics Antal esztergomi érsek 1570. évi latin nyelvű levelének alábbi magyar fordításában: „A legutóbbi 

[1567–1568. évi] török követség idején volt nekünk a szultáni tolmácsok között egy német származású, 

Mahmud nevű megbízható emberünk, aki irányunkban oly hűséggel viselte magát, hogy számunkra mind a 

franciák, mind a velenceiek minden iratát saját kézzel lemásolta és minden olyan dologról, amit az erdélyi 

követektől megtudott, valamint arról, amit valamely nap a szultáni dívánban a legelőkelőbb pasák előtt 

megvitattak, mindig szorgalmasan beszámolt.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 96. Konv. B. fol. 75. 

Verancsics Antal levele Károly főherceghez. 1570. szeptember 28., Oláhújvár. 

1020123 Roth, F. O.: Wihitsch und Weitschawar, i. m. Teil II. 163. 

1021124 Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. Bp., 1965. 13. vázlat: „A Muraköz védelme” és Kiss István, N.: 

A muraközi régió kettős katonai szerepe a 17. században. (Végvárak és katonaparasztok) In: Végvárak és 

régiók a XVI–XVII. században. Szerk.: Petercsák Tivadar és Szabó Jolán. Eger, 1993. 135–137. (Studia 


1022125 Lásd például 1576. június 6., Csáktornya: Zrínyi György kérelme a stájer rendekhez. StLA Militaria 

Schuber 1576/1. (Jan.–Juli) 6. Juni 1576; 1587. július 16. előtt: Zrínyi György Ernő főhercegtől kér 

segítséget. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 119. Konv. A. fol. 40. és 1588 nyara: Zrínyi újabb felhívásai a 

Muraköz védelmére. Uo. Fasc. 121. Konv. B. fol. 27–30. 

1023126 Pálffy G.: Kerületi és végvidéki főkapitányok, i. m. 279. 

1024127 A térkép külzetén lévő felirat: „Herrn Grafen von Serin Verczaichnus der Kästel in seiner Insl 

zwischen Muer und Trag, die er mit 800 zu Ros und 1000 zu Fues zubesäczen begertt.” ÖStA KA AFA 

1582/12/8.

a vázlata („Delineatio brevis Insulae Dominorum Comitum a Zrinio”) 1641-ből nemrég került elő a Stájer 

Tartományi Levéltárból (lásd a 2. ábrát). 1025 128 Keletkezésének körülményei és céljai teljességgel 

egybeesnek az 1582. évi térképet papírra vető nagyapa törekvéseivel, a téli hadjárat későbbi hősének vázlata 

ugyanakkor pontosságában jóval felülmúlja 16. századi előzményéét. Zrínyi Miklós 1641 tavaszán – már 

nem először – szorgalmazta a Muraköz központjának Csáktornyának, valamint a Mura jobb partján fekvő 

számos kis őrhelynek fegyverekkel és hadianyaggal való ellátását, továbbá száz lovaskatona felfogadására 

elegendő pénzösszeg számára történő kiutaltatását. A Muraköz stratégiai jelentőségének bemutatását és 

kérelmének minél kedvezőbb elbírálását – nagyapjához hasonlóan – ő is egy őrháztérkép-vázlattal 

támasztotta alá. Miként maga fogalmazott, uralkodójának megküldte „a szigetnek és vidékének térképét, 

amelyet papírra rajzolva az alaposabb tájékozódás kedvéért”mellékelt, azaz ekként kívánt még nagyobb 

hatást gyakorolni a döntés meghozatalában szerepet játszó stájer rendek és a grazi, valamint a bécsi 

Haditanácsra. 1026 129 

Közel három évtizeddel később, 1670 tavaszán egy itáliai származású császári hadmérnök, Giovanni 

Giuseppe Spalla – I. Lipót (1657–1705) császár megbízására – a Muraköz területéről már a kor szintjén is 

modernnek nevezhető haditérképet készített (lásd az V. mellékletet). Miután ugyanis Zrínyi Péter horvát bán 

(1665–1670) részt vett a magyar rendek úgynevezett Wesselényi-féle összeesküvésében és ezért hűtlenségbe 

esvén birtokait, köztük a Muraközt is elkobozták, az uralkodó elrendelte 52a határvédelem szempontjából 

továbbra is fontos terület felmérését. Ezt a feladatot végezte el 1670 májusában néhány segédjével Spalla 

hadmérnök, amikor bejárta, felmérte, feltérképezte, majd finom vonalakkal rajzolt, kellemes színhatású 

térképen összegezte munkájának eredményeit. Az északi tájolású mappán a Mura mentén 22 őrtornyot 

ábrázolt, míg a terület nagyobb várait alaprajzukkal, a kisebb településeket pedig oldalnézeti látképekkel 

jelölte. A hadmérnök származásából adódóan olasz feliratú haditérkép vízrajzi és domborzati ábrázolása is 

nagyfokú gondosságról, valamint Spalla hadmérnöknek a felmérésekben és a térképkészítésében való 

alapvető jártasságáról tanúskodott. 1027 130 

2. ábra 

53g) Adalék a horvát végvidék 1586. évi térképeiről 

Az 1580-as évek közepén az Adriai-tengertől a Száva folyó vonaláig elterülő horvát főkapitányság 

védelmében még a muraközinél is jóval komolyabb problémák jelentkeztek. Ennek elsősorban az volt az 

oka, hogy a meglehetősen aktív boszniai török erők 1576 és 1578 között – a várak ostromát szigorúan 

tilalmazó államközi békére fittyet hányva – számos, az Unától már északra fekvő királyi végvárat (Zrin, 

Gvozdansko, Bužim, Cazin, Ostrožac stb.) foglalta el. 1028 131 A Bihács és Sziszek közötti területen ennek 

következtében szinte megbénult a határvédelem, hiszen az említett várak elestével az Una bal partvidékén az 

1550-es évek végétől meglévő végvárhálózat 1029 132 teljességgel összeomlott. Az északabbra fekvő 

Hrasztovica és Gora csak részben voltak alkalmasak arra, hogy az elveszett várláncolatot pótolják. Ráadásul 

ettől kezdve a közvetlenül az Una partján fekvő Kosztajnica, Novi és Krupa váraiból, valamint az újonnan 

elfoglalt erősségekből a törökök már az Una egész felső folyását ellenőrizték. Emiatt a horvát végek kulcsa, 

a szintén az Una partján fekvő Bihács vára egyre kiszolgáltatottabb és veszélyesebb helyzetbe került. 1030 133 

A törökök persze azonnal felismerték, hogy az említett várak elfoglalásával mekkora helyzeti előnyhöz 

jutottak a védelemre kényszerülő keresztényekkel szemben. A Bihács és Sziszek között elfoglalt várakból 

ugyanis ezt követően napról napra igen gyorsan és szinte akadály nélkül juthattak el a Kulpa folyóig, majd 

azon átkelve a tőle északra fekvő Turopoljére, akár egészen Zágrábig, sőt még tovább, Krajna osztrák 

1025128 Kovács József László: Zrínyi iratok a grazi Landesarchivban. In: Hadtörténelmi Közlemények 111. 

(1998) 4. sz. 917. 

1026129 Uo. 915–916.: No. 2. Zrínyi Miklós III. Ferdinándhoz. 1641. március 6. előtt. 

1027130 Hrenkó P.–Papp-Váry Á., i. m. 78–79. 

1028131 Roth, F. O.: Wihitsch und Weitschawar, Teil I. i. m. 205. és 245–247., valamint Pálffy G.: A 

magyarországi és délvidéki végvárrendszer, i. m. 135. oldali térkép, ill. Kruhek, M.: Krajiške utvrde, i. m. 

248–269. 

1029132 Ezt a védelmi zónát a korabeli források kezdetben új horvát végekként (neue kroatische Grenze) 

emlegették. Pálffy G.: A török elleni védelmi rendszer, i. m. 190. 

1030133 Lopašiæ, Radoslav: Bihaæ i Bihaæka krajina. Mjestopisne i poviestne crtice. Zagreb, 1890. 21–29. 

(Reprint, Bihaæ, 1991.) és Budak, Neven: Uloga Bihaæke komune u obrani granice. In: Historijski zbornik 

42. (1989) 166–169.

tartomány mesésen gazdagnak ígérkező területére. Mindezt az 1580-as évekre a keserű tapasztalatok 

következtében a horvát–szlavón főkapitányságokat irányító Belső-Ausztriai Haditanács és a tartományokat 

kormányzó Károly főherceg is kénytelen volt felismerni. 1587. január 17-én kelt és a terület védelmének 

problémáiról elmélkedő nagy jelentésében ugyanis a főherceg II. Rudolf császárnak (1576–1612) ezt a 

problémát – nyilván már nem első ízben – részletesen kifejtette. A végvárak kapitányaitól szerzett 

információk alapján tudatta, hogy a török portyázók az Una északi partvidékén fekvő Kosztajnicáról, Zrinből 

és Gvozdanskóból indulva Hrasztovica 54vidékét, majd a vele északnyugatról határos Turopoljét hat, de 

maximum hét óra alatt elérhetik, egy nap és egy éjszaka alatt pedig elég könnyen a krajnai határig is 

eljuthatnak. Annak érdekében, hogy a Horvátországban sohasem járt Rudolf császár és haditanácsosai 

valóban megértsék, az említett várövezet elvesztése miatt mekkora veszélyben forognak a horvát–szlavón, 

sőt még a krajnai–stájer területek is, az Una bal partjától a Kulpáig terjedő terület török és keresztény 

erősségeiről külön végvárvonal-térképeket („Gränicz Mäppis”) mellékelt leveléhez (lásd a levél vonatkozó 

szövegrészletét bemutató 3. ábrát). 1031 134 

Noha az említett határvidék-térképek eddigi ismereteink szerint nem maradtak az utókorra, Rudolf császár 

prágai székhelyén és a bécsi Haditanácsban ezek alapján mindenki számára világossá válhatott, ezen a 

helyzeten mielőbb változtatni kell, ha legalább részben meg akarják szűrni a török betöréseket. Károly 

főherceg levelében azt szorgalmazta, hogy az igen megterhelt stájer és krajnai rendek helyett ebben az 

ügyben inkább a horvát és a magyar rendekkel kellene tárgyalni. Ezek az egyeztetések azután hamarosan 

megtörténtek, és a Bihács, valamint Sziszek közötti, a Kulpától délre fekvő terület védelmének biztosítására 

hosszú időre megnyugtató megoldást találtak. 

Az Una-parti elveszett várövezet pótlására a Kulpa folyó mentén és attól délre az ott fekvő kisebb középkori 

kővárak megerődítésével, új favárak építésével és őrséggel való ellátásával – részben már 1578-tól, 

véglegesen éppen ezekben az esztendőkben – új védelmi zónát szerveztek. Ezek finanszírozását ellenben, a 

főherceg terveinek megfelelően, nem a krajnai, karintiai vagy stájer, hanem a horvát–szlavón rendek 

hadiadójából, illetve szükség esetén más magyarországi jövedelmekből biztosították. Ezen Kulpa vidéki 

várakba ugyanis ettől az évtizedtől kezdve állandó jelleggel a horvát–szlavón bán mintegy 250 lovasból és 

ugyanennyi gyalogosból álló külön haderejét rendelték. 1588-ban például az ekkor végzett mustra adatai 

szerint Sredièkóban 100 lovas és 79 gyalogos, Brestben és a Kulpa mentén 100 lovas és 60 gyalog, Gora 

várában 28, Brkišovinában 39, Šišinecben 20, végül Španov gradban 30 délszláv gyalogos teljesített 

szolgálatot. A maradék 50 lovas ugyanakkor a bán saját személyes védelmét biztosította. 1032 135 Miután pedig 

ezek a 55katonák a bán közvetlen parancsnoksága alatt álltak, az új várövezet hamarosan a báni végvidék 

(banalische Grenze, confinia banalia) elnevezést kapta, és egészen a törökök kiűzéséig megmaradt a 17. 

század elejére fokozatosan megszilárduló formájában. 1033 136 

3. ábra 

Bár a horvát és a báni végek vidékéről 1586-ban készült térképek nem maradtak az utókorra (vagy legalábbis 

ez ideig nem kerültek elő), a 16–17. századból ugyanezen határvidéki övezetekről még több, érdekes 

térképet–térképvázlatot ismerünk. A bécsi Hadilevéltár nevezetes Alte Feldakten anyagában nemrég 

akadtunk rá a Csázma és Glogovnica folyók vidékén, Ivanics és Kőrös 56végvárak között fekvő őrhelyek és 

nevezetesebb települések kéziratos térképére, amely valamikor az 1570–1580-as években készülhetett. 1034 137 

1031134 „von Cosstanouicz, Serijn und Guoßdänßkhi heer, wie aus den Gränicz Mäppis zusehen, mag er [ti. 

a török] Hrässtouicz und das daran stossende Duropolie inner sechs oder maist siben Stunden von den 

anndern obbemelten seinen, herdißhalb der Vnna habunden Heusern, aber mein angräniczendes Lanndt 

Crain gar leicht in Tag und Nacht erraichen.” (Magyarul: „Kosztajnicáról, Zrinből és Gvozdanskiból 

indulva – miként az a végvárvonal-térképekről leolvasható – a török Hrasztovicát és a vele határos 

Turopoljét hat vagy legfeljebb hét órán belül az Una innenső partján fekvő, más említett váraiból elérheti, de 

egy nap és egy éjszaka alatt a horvát területekkel határos tartományomba, Krajnába is egészen könnyen 

eljuthat.”) ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 118. Konv. A. fol. 34. Károly főherceg II. Rudolfhoz. 1587. 

január 17., Graz. Az egész jelentés: Uo. fol. 31–41. 

1032135 Archiv GNM Nürnberg, WF Siebenbürgen ZR 7657. fol. 125. (1588) Ezen várak lokalizációjára 

lásd: Kruhek, M.: Krajiške utvrde, i. m. 322. oldalán lévő térképet. 

1033136 Kruhek, Milan: Stvaranje i utvrdivanje obrambene granice na Kupi u toku XVI i XVII stoljeæa. In: 

Vojna krajina, i. m. 215–257.; Uő.: Krajiške utvrde, i. m. 303–323. és újabban Kaser, K.: Freier Bauer und 

Soldat, i. m. 278–281. 

1034137 ÖStA KA AFA 1587/6/13 b. (Erre e rendkívül érdekes, kéziratos térképre könyvünk első kiadásának

Noha a datálatlan térképvázlatot utólag az 1587 júniusában keletkezett iratok közé sorolták (egy aláírás és 

szintén dátum nélküli kísérőirattal együtt 1035 138), keletkezésének pontos idejét az ábrázolt települések és a 

hozzájuk fűzött kurta megjegyzések alapján ez ideig sajnos még nem sikerült megállapítanunk. Hasonló 

problémával küzd a horvát történetírás és kartográfia-történet egy 17. századi végi térképpel is, amely az 

Una, a Száva és a Kulpa közötti várakat és őrhelyeket mutatja be, A-tól X-ig terjedő jelmagyarázattal 

jelölvén azokat. 1036 139 

h) A Kanizsa 1600. évi eleste után megszervezett új végvidék térképei (1600–1601, 1604 és 1609) 

Kanizsa 1600. évi eleste 1037 140 után az Udvari Haditanácsra, valamint az igen komoly veszélybe került 

magyar és stájer rendekre hasonló, de még nehezebb feladat várt a Délnyugat-Dunántúlon, mint a Belső- 

Ausztriai Haditanácsra és a horvát–szlavón rendekre a Kulpa vidékén két évtizeddel korábban. A kanizsai 

főkapitányság központjának elvesztése után ugyanis az egész védelmi övezet török megszállás alá került, így 

azt immáron a Zala és a Rába folyó mentén egy csaknem teljesen újonnan szervezendő végvidékkel kellett 

pótolni. A veszély nagyságát jól érzékelteti, hogy Kanizsa október 21-én történt elfoglalását követően néhány 

héttel az új védőzóna kiépítéséről több helyen tárgyalások kezdődtek meg, amelyek azután a későbbi 

esztendőkben többször megismétlődtek. Miközben Bécsben az osztrák–német haditanácsosok egyeztették 

véleményeiket, addig Grazban a stájer, Varasdon pedig a horvát–szlavón rendek, 1601-ben a pozsonyi diétán 

pedig a magyar nemesek képviselői vitatkoztak. A török veszély miatt közvetlenül érintett Zala és Vas 

vármegyék, valamint a határ menti 57stájer birtokosok és városok mindeközben ugyancsak megkezdték az 

első tárgyalásokat arról, miként lehetne a kanizsai törököknek a Zala és Rába folyók, Alsó-Ausztria, 

Stájerország és Szlavónia irányában lehetséges terjeszkedését és betöréseit megállítani. 1038 141 Az előzetes 

egyeztetések után az 1600 novemberében előbb Bécsben, majd a Bécsújhelytől délnyugatra fekvő 

Schottwienben, azután december elején ismét a császárváros tartott tárgyalásokon születtek meg az első 

elfogadott tervek a Kanizsával szembeni végvidék (gegen Kanischa liegende Grenze) kiépítéséről. Ezek az 

elképzelések az 1606-ig tartó „hosszú török háború”, majd Bocskai István szabadságharcának (1605–1606) 

eseményei miatt utóbb azonban még többször módosultak. 

Az új végvidék az első esztendőkben Körmend és Sárvár igazgatási központokkal működött, az 1606. évi 

zsitvatoroki béke után azonban végül Egerszeg központtal – ahol a végvidéki főkapitány-helyettesek 

székeltek –, főként a Zala és a Rába folyó mentén, valamint a stájer határ közelében fekvő Lenti, továbbá a 

Kisbalaton melletti Kiskomárom várának körzetében alakult ki. A 17. század végéig elvileg ugyan a 

Muraközben fekvő Légrád is a főkapitányság részét képezte, miután azonban mind földrajzilag, mind 

szervezetileg „kilógott” a Kanizsával szembeni várak rendszeréből, kapitányságát a szomszédságában fekvő 

kisebb muraközi őrhelyekkel együtt a Haditanács a Zrínyi család tagjaira bízta. Stájerország határán ugyan a 

magyarországihoz hasonló szervezetű és külön főkapitány vezette védelmi zónát nem szerveztek, a rendek az 

itt fekvő határ menti várakat és városokat (Hardberg, Fürstenfeld, Feldbach, Radkersburg és Pettau) mégis 

megerősítették. Ezek azután a stájer végek avagy a stájer véghelyek elnevezést (steirische Grenze, illetve 

steirische Konfinien-Plätze) kapták. Ezen a néven szerepeltek 1657-ben Martin Stier alább említendő 

térképén is. 

Az 1600 novemberétől megkezdődő tárgyalásokra – elsősorban a bécsi és a grazi Haditanács felkérésére – a 

határvidék természetföldrajzi adottságait és geopolitikai viszonyait legjobban ismerő magyar és stájer 

főkapitányok, valamint földesurak különféle tervezeteket és javaslatokat készítettek. 1039 142 Ezek általában 

58arról szóltak, hol és miként kellene az új határvédelmi övezetet megszervezni, mely középkori eredetű 

megjelenése óta, 1999 tavaszán végzett bécsi levéltári kutatásaink alkalmával bukkantunk.) 

1035138 Uo. 1587/6/13 a. 

1036139 A térképet a horvát végek egyik legkiválóbb ismerője, Milan Kruhek tette nemrég közzé: Kruhek, 

Milan: Karlovac: utvrde, granice i ljudi. Karlovac, 1995. 128. 

1037140 Cerwinka, Günther: Die Eroberung der Festung Kanizsa durch die Türken im Jahre 1600. In: 

Innerösterreich 1564–1619. Im Auftrag der Steiermärkischen Landesregierung herausgegeben im 

Zusammenhang mit der Ausstellung „Graz als Residenz–Innerösterreich 1564–1619”. Redigiert von 

Alexander Novotny und Berthold Sutter. Graz, o. J. 409–511. (Joannea: Publikationen des Steiermärkischen 

Landesmuseums und der Steiermärkischen Landesbibliothek. Bd. III.) 

1038141 Ezekre a tárgyalásokra lásd: ÖStA KA HKR Akten Exp. 1601. März No. 187., Uo. Exp. 1601. Juli 

No. 149., Uo. Exp. 1601. Aug. No. 92. és Uo. Reg. 1601. März No. 77. és No. 179.; ÖStA KA IHKR Akten 

Croatica 1600. No. 1., Uo. 1602. Jan. No. 1. és Uo. 1602. Juni No. 1., StLA Militaria Schuber 1601. és 

Simon Éva: Magyar nagybirtokosok tervezetei a Kanizsával szembeni végvidék kiépítéséről. In: Zalai 

történeti tanulmányok. Szerk.: Káli Csaba. Zalaegerszeg, 1997. 65–66. (Zalai Gyűjtemény 42.) Vö. még 

Vándor L.: Kanizsa története, i. m. 359–360.

várakat és mekkora őrséggel kellene az új védvonalba bekapcsolni, hol lehetne esetleg újakat építeni vagy 

miként szükséges a folyók és a hegyvonulatok átjáróit a török portyázók elől elzárni. Miután Zala megyében 

a Mura, a Zala, a Kerka, Vas megyében pedig a Rába folyó mentén és általában a Zalai-dombság vonulatain 

sok megerődítésre alkalmas kicsiny vár, templom vagy település volt, ezek jelentőségéről, birtokosaikról és 

jövőbeli szerepükről a javaslatok szerzői olykor még rövid leírásokat is adtak. Bécsben, Grazban vagy 

Schottwienben ezeket a javaslatokat azonban csak abban az esetben értékelhették reálisan, ha a bennük 

szereplő, többségében alig ismert megerődítendő helyeket lokalizálni is tudták. Erre szolgáltak azok a 

mappák és térképvázlatok, amelyek a kiépítendő vagy már részben megszervezett új védelmi övezetről, a 

Kanizsa ellen vetett végházak rendszeréről 1600 végén és az elkövetkező években készültek. 

1600 legvégéről egy ilyen végvárvonal-térkép az Udvari Haditanács iratai között eredetiben is fennmaradt 

(lásd a VI. mellékletet), 1040 143 1601-ből pedig egy másikat egy korabeli forrásutalásból ismerünk. 1041 144 Az 

utóbbi térképet ugyanis ekkor a Belső-Ausztriai Haditanács későbbi elnöke (1616–1620), majd a horvát 

végvidék főkapitánya (1620–1622), 1042 145 Gottfried Freiherr von Stadl vett magához. Az előbbi fennmaradt 

mappa – amely a Drávától a Rábáig terjedő területet várait mutatja be – eredetileg szinte biztos, hogy a 

legrészletesebb tervezetet 1600 végén a Haditanácsnak benyújtó magyar főúr, Batthyány Ferenc (†1625) 

javaslatának melléklete volt. A Batthyány – eredetileg magyar nyelvű, majd a Haditanács tagjai számára 

németül is kivonatolt – tervezetében 1043 146 szereplő és ezen a területen fekvő várak ugyanis szinte kivétel 

nélkül megfelelnek a térképen ábrázoltaknak. Azaz a dunántúli nagybirtokos, a végek kiváló ismerője, az 

idegen haditanácsosok tájékoztatására tervéhez egy térképet is mellékelt. Javaslatainak megvitatását, majd 

jelentős részének elfogadását, a kivitelezését tekintve ugyan meglehetősen egyszerű, ugyanakkor a 

folyóvizek és 59a várak elhelyezkedésének rendszerét Batthyány alapos helyismerete alapján szemléletesen 

bemutató térkép biztosan elősegítette. 

Jóllehet a térkép a korabeli nyomtatott mappákon már teljesen általánossá vált térképészeti 

alapkövetelményekből és díszítőelemekből (úgymint fokhálózat, aránymérték, cím, díszes kartus, címer stb.) 

a tájolást segítő oriens kifejezésen kívül semmit sem tartalmaz, arra a célra, amelyre Batthyány szánta, 

nevezetesen a Haditanácsnak a helyi stratégiai viszonyokban való tájékoztatására és egyúttal a javaslatában 

foglaltak szemléltetésére tökéletesen megfelelt. A Balatontól délre fekvő legfontosabb török várakat is 

feltüntető mappa még ezen egyszerű ábrázolásmódjával is elegendő volt arra, hogy információi alapján a 

Kanizsával szembeni végvárak többszörösen tagolt rendszerének kiépítését megkezdhessék. Gondosan 

megrajzolt, a domborzati és vízrajzi viszonyokat pontosabban ábrázoló térképet nem is várhatott a 

Haditanács a magyar nagybirtokostól. Egyrészt Batthyánynak a javaslat és a hozzá tartozó térkép 

elkészítésére igen rövid idő (néhány hét) állt csak rendelkezésre, másrész azért sem, mert dunántúli főúr nem 

„profi” hadmérnökkel szerkeszttette térképét. 

Az elkövetkező esztendőkben azonban az újabb egyeztető tárgyalásokra a Kanizsával szemben kiépülő 

keresztény határzónáról már biztosan készültek igényesen kivitelezett, a földrajzi viszonyokat 

érzékletesebben bemutató és talán már részben hadmérnökök által rajzolt vártérképek is. Ezt bizonyítja, hogy 

1604-ben a stájer rendek pénztárosuknak (Landeseinnehmer) arra adtak rendeletet, hogy annak a festőnek aki 

a magyarországi, azaz a Kanizsával szembeni végvárak térképét („Mappa der Ungarischen Grenzen”) 

megfestette, nyolc forintot fizessen ki. 1044 147 Kivitelezésében Batthyány térképénél hasonlóképpen 

gondosabban megszerkesztett lehetett az, a Kanizsa ellen vetett várakat bemutató mappa is („des 

Caniserischen Districts verfasste Mappa”), amelyet a francia származású hadmérnök és várépítész 

1039142 A Muraköz 1582. évi térképének kapcsán már megismert Zrínyi György (1549–1603), Nádasdy 

Ferenc (1555–1604) és Batthány Ferenc (†1625), azaz a három legjelentősebb dunántúli magyar 

nagybirtokos javaslatait feldolgozta: Simon É.: Magyar nagybirtokosok tervezetei, i. m. Az egyéb 

tervezetekre lásd az előző jegyzetben idézett forrásokat. 

1040143 ÖStA KA HKR Akten Exp. 1601. März No. 187. fol. 34. 

1041144 StLA Militaria Schuber 1601. A Zrínyiek Grazban fennmaradt leveleit feldolgozó Kovács József 

László szíves közlése, amelyet ezúton köszönök. 

1042145 Thiel, V.: Die innerösterreichische Zentralverwaltung, i. m. Teil I. 207. és Pálffy G.: Kerületi és 

végvidéki főkapitányok, i. m. 282. 

1043146 A magyar nyelvű változatot nemrég Simon Éva tárta fel és adta ki. Simon É.: Magyar 

nagybirtokosok tervezetei, i. m. 70–72. 

1044147 „Lieber Einnehmer! Nachdem uns von einem Maler die Mappa der Ungarischen Grenzen 

praesentirt worden, also wollet ihm zu einer Ergötzlichkeit acht Gulden hierauf zu bezalen. Grätz den 26. 

August 1604. Rudolf Teuffenbach, Gottfried Freiherr v. Stadl. J. v. Dietrichstein.” Loserth, J.: Miszellen aus 

der Geschichte des 16. und 17. Jahrhunderts, i. m. 11.

(Ingenieur und Baumeister), Francesco de Couriers még 1609. február 19. előtt kölcsönzött ki az Udvari 

Haditanács térképgyűjteményéből. 1045 148 A hadmérnököt ugyanis – aki korábban a tizenötéves háborúban 

Pest, Esztergom és Hatvan erődítésein dolgozott, 1046 149 majd ekkor mint 60várépítész és gyalogoskapitány 

(1607–1620) Győrben szolgált – ezen a napon a térképpel együtt a császárvárosba rendelték. Couriers talán 

éppen abból a célból kapta kölcsön egy időre a vármappát, hogy hasonlót készítsen a Győrnek alárendelt 

végvárak szervezetéről is. Mindemellett a Kanizsával szembeni várakat ábrázoló térképre vonatkozó 1609. 

évi adat azért is különösen értékes katonai térképtörténetünk szempontjából, hiszen az egyik legkorábbi 

bizonyítéka annak, hogy az Udvari Haditanácsnak a 17. század elején már volt térképgyűjteménye 

(Kartensammlung), amelyből a végvári főkapitányok vagy hadmérnökök szükség esetén kölcsönözhettek is. 

j) Egy új korszak nyitánya: Martin Stier hadmérnök térképei (1657–1687) 

A Kanizsával szembeni végek eddig ismert legszebb kivitelezésű térképes ábrázolását Martin Stier (1620– 

1669) német hadmérnök 1657 januárjában a stájer határon fekvő megerődített helyeket, azaz az említett 

stájer végeket ábrázoló mappáján („MAPPA Vber die Steijrische Graniczen gegen der Türckhischen Vöstung 

Canischa, wie solche von Gracz aus biß Pettaw formiert worden in Monath Januarri Anno 1657.” – lásd a 

VII. mellékletet) készítette el. 1047 150 A 16–17. századi magyarországi határvédelemről készült térképek 

bemutatását mégsem ezen okból zárjuk Stier nagyfokú eleganciával és gondossággal elkészített 

végvárrendszer-mappáival. Az ő térképészeti tevékenységének időszaka és nem kis részben saját 

munkássága ugyanis új korszakot nyitott a Habsburg Birodalom keleti felének haditérképészetében. Ezektől 

az évtizedektől ugyanis – az általános európai trendnek megfelelően 1048 151 – az Udvari Haditanács 

gyámkodása 61alatt Európa e területén is visszafordíthatatlanul megindult a katonai térképészet azon az úton, 

amelynek eredményeként a 18. század végére majd fokozatosan külön résztudománnyá vált. Az 1717-től 

Bécsben intézményesen megkezdődő hadmérnökképzéssel 1049 152 szoros összefüggésben pedig a 19. század 

második felére már intézményesen is önálló diszciplínává és a hadügyigazgatáson belül külön szakértő 

1045148 Hans Breuner győri főkapitány „soll haubtman Frances Cauriers Ingiegnier herauf [ti. Bécsbe] 

verschaffen, und daz er die ime vor disen geliehene des Caniserischen Districts verfasste Mappa mit sich 

nehme.” ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 220. fol. 63. (1609. február 19.) 

1046149 1603–1604, Pest: Uo. Exp. Bd. 211. fol. 52., 1604, Esztergom: Uo. Reg. Bd. 212. fol. 65. és fol. 

418., 1604, Hatvan: Uo. fol. 69., fol. 437. és Uo. Exp. Bd. 211. fol. 573. 

1047150 A térkép és dátummal ellátott felirata: ÖNB Handschriftensammlung Cod. 9225. fol. 4. (mérete 

51x38 cm) Kiadása: Descriptio Austriae. Österreich und seine Nachbarn im Kartenbild von der Spätantike 

bis ins 19. Jahrhundert. Hrsg.: Johannes Dörflinger–Robert Wagner–Franz Wawrik. Wien, 1977. 125. Vö. 

még Ulbrich, K: Allgemeine Bibliographie, i. m. 534.: No. 1138.; Egy dátum nélküli feliratos változat: ÖNB 

Handschriftensammlung Cod. 8608. fol. 4. (mérete: 50,4x37,2 cm) Kiadása: Krompotic, L.: Relationen über 

Fortifikation, i. m. 9.: No. 6. Vö. még Ulbrich, K: Allgemeine Bibliographie, i. m. 534.: No. 1139.; Egy, az 

előbbi példányról 1850 körül pauszpapíron készült és a Grazi Tartományi Levéltárban fennmaradt másolat 

(mérete: 50x38,5 cm): Uo. No. 1140.; Végül egy pusztán „Steyerische Granicz Carte.” címet viselő, kisebb 

alakú (mérete: 16,7x14 cm) példány: ÖStA KA Kartensammlung K VII b 1 d p. 5. és Ulbrich, K: Allgemeine 

Bibliographie, i. m. 536.: No. 1148., továbbá egy karlsruhei példányra (mérete: 37,3x50 cm): Inventar der 

handgezeichneten Karten, i. m. No. 2028. 

1048151 Bonacker, Wilhelm: Leben und Werk des österreichischen Militärkartographen Cyriak Blödner 

(1672–1733). In: Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchives 10. (1957) 92–135.; Dörflinger, 

Johannes: Leben und kartographisches Werk der Ingenieuroffiziere De Traux (unter besonderer 

Berücksichtigung von Maximilian De Traux). Extrait. La cartographie au XVIII siècle et l’oeuvre de Comte 

de Ferraris (1726–1814). Colloque international, Spa, 8–11 sept. 1976. Bruxelles, 1978. 191–224. 

(Collection Histoire Pro Civitate, série in-8o, no 54, 1978.); Gábor Imre–Horváth Árpád: A haditérképek 

históriája. Fejezetek a térképészet és a katonaföldrajz történetéből. Bp., 1979.; Lemoine-Isabeau, Claire: Les 

militaires et la cartographie des Pay-Bas méridionaux et de la Principauté de Liège à la fin du XVIIe et au 

XVIIIe siècle. Bruxelles, 1984. (Centre d’Histoire Militaire, Travaux 19.); Czigány István: Buda 

visszavívása. Hadmérnökök, térképészek Buda alatt. Bp., 1986. I–II.; Exhibiton on Military Maps of 

Hungary, Instruments and International Exhibition of Facsimile maps. International Cartographic 

Association, 14th World Conference, 17–24 August, Budapest – 1989. Catalogue of Exhibition. Bp., 1989. és 

Czigány István: Felderítés és térképek. In: Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben, i. m. 

183–195. 

1049152 Gatti, Friedrich: Geschichte der k. und k. Technischen Militär-Akademie. Bd. I. Geschichte der k. k. 

Ingenieur- und k. k. Genie-Akademie. 1717–1869. Wien, 1901.

apparátussal rendelkező ágazattá fejlődött. 1050 153 

A 17. század második felében bekövetkező változások elsősorban a harmincéves háború (1618–1648) idején 

az európai hatalmak állandó hadseregeinek 1051 154 megszületésével álltak összefüggésben. Néhány évtized 

múlva ugyanis a századvég és a századforduló európai méretű fegyveres összeütközéseiben, a török elleni 

visszafoglaló (1683–1699) és a spanyol örökösödési háborúban (1701–1714), a már reguláris alakulatokból 

álló, nagy létszámú és naponta katonai akciókba bocsátkozó állandó hadseregeknek már igen pontos 

határvidék-, hadszíntér- és hadműveleti mappákra, valamint a hadfelvonulási utat bemutató menet- és 

elszállásolási, továbbá egyéb haditérképekre és tervekre volt szükségük. Ezeket azonban a helyi 

viszonyokban ugyan jártas, de a katonai felmérésekhez és a térképek készítéséhez egyáltalán nem értő 

birtokosok vagy végvári 62kapitányok már nem tudták elkészíteni, ilyenek megszerkesztéséhez ugyanis kellő 

tapasztalatokkal rendelkező hadmérnökökre (Militäringenieur) és egyúttal haditérképészekre 

(Militärkartograph) volt szükség. 

Az 1620-ban született Martin Stier ezen hadmérnök-haditérképészek egyik korai képviselője volt. 1052 155 

Pályafutásának szisztematikus feltárása ugyan – érthetetlen módon – eddig még nem történt meg, annyit 

azonban az eddigi kutatásokból is tudunk róla, hogy 1650-ben Quartiermeisterleutnant, majd 1651 júliusától 

egy akkor éppen Stájerországban állomásozó gyalogoskompánia kapitánya (Hauptmann) volt. Ezt követően 

hamarosan a császári hadsereg hadmérnökei közé lépett elő, hiszen 1654-ben már ezen tisztében szolgált a 

csehországi Eger (Cheb) erődítésein. I. Lipót császár és a grazi Belső-Ausztriai Haditanács megbízására egy 

kirendelt bizottság 1053 156 főhadmérnök (Oberingenieur) tagjaként azután 1657 januárjában előbb a stájer 

határ menti várakat, városokat (Graz, Hardberg, Fürstenfeld, Feldbach, Radkersburg és Pettau), majd a 

horvát–szlavón végvárakat járta be. A várvizsgálat („Besichtigung der Frontier Pläcze” avagy „Gränicz- 

Visitation”) során részletesen felmérte, leírta és lerajzolta az említett várak és városok erődítéseit, a 

környezetükben fekvő fontosabb átkelőket, őrhelyeket, valamint számba vette az építkezések és a tüzérségi 

felszerelés hiányosságait. Azaz a várszemle célja ezúttal is az volt, hogy hatékonyabbá tegyék a hosszú 

békesség miatt leromlott határvédelem működését. A stájer és a horvát–szlavón végeken saját állítása szerint 

1657 elején egy kissé sietősen (etwas eilfertig) elvégzett tevékenységének eredményeit Stier – annak 

Grazban és Bécsben 1657–1658-ban történt megvitatását, majd gondos átdolgozását 63követően – uralkodója 

számára 1660-ban egy igen díszes kötetben külön is benyújtotta; 1054 157 amely 1997-ben Hannoverben igen 

1050153 Vö. ezzel kapcsolatban Regele, O.: Der österreichische Hofkriegsrat, i. m. 21–25., 44. és 84.: Anlage 

9. és Klinghammer István–Pápay Gyula–Török Zsolt: Kartográfiatörténet. A történetiség a térképészetben. A 

térképtudomány fejlődésének alapvonalai. A tematikus kartográfia fejlődése. Bp., 1995. 25–26., 70. és 79– 

90. 

1051154 A magyar nyelvű irodalomból erre vonatkozóan lásd: Ujhelyi Péter: Az állandó hadsereg története I. 

Lipót korától Mária Terézia haláláig (1657–1780). Bp., 1914. és Czigány István: Regularitás vagy 

gerillaháború. (Gondolatok a magyar hadügyi fejlődés kérdéseihez) In: A végvárak és végváriak sorsa. 

Szerk.: Petercsák Tivadar és Pető Ernő. Eger, 1991. 25–34. (Studia Agriensia 11.) 

1052155 Stier életrajzi adatainak mind a mai napig legalaposabb összefoglalása: Nischer, Ernst: 

Österreichische Kartographen. Ihr Leben, Lehren und Wirken. Wien, 1924. 25–26. (Die Landkarte, 

Fachbücherei für jedermann in Länderaufnahme und Kartenwesen 1.), továbbá Nischer alapján: Descriptio 

Austriae, i. m. 125. és Österreich und die Osmanen, i. m. 96.: No. 140. Néhány újabb kutatási eredmény: 

Krompotic, L.: Relationen über Fortifikation, i. m. 304–337. (Születésének és halálának pontos dátuma: Uo. 

316.) Vö. még többnyire ugyanezen adatok egy része Glaser L.: A karlsruhei gyűjtemények, i. m. 132.; 

Descriptio Croatiae, i. m. 162–167.; Hummel, Walter: Die ältesten Karten Ungarns. Ein Beitrag zur 

Kartographie Ungarns bis zum Beginn des XVIII. Jahrhunderts. Wien, 1907. 146–148. (Phil. Diss., 

Manuskript); Voje, I.: Utvrðivanje slovenaèkih gradova, i. m. 269–270.; Czigány I.: Felderítés és térképek, i. 

m. 187–188. és Slukan, M.: Kartografski izvori, i. m. 100–101. Ennek ellenére Stier életének és 

munkásságának feltárása a további alapos levél- és térképtári kutatások feladata. 

1053156 A bizottság vezetői Wilhelm Leopold Graf zu Reinstein und Tattenbach, a Belső-Ausztriai 

Haditanács elnöke (1650–1661) és Johann Andreas Freiherr von Zehentner, a Belső-Ausztriai Kamara 

későbbi alelnöke (1661–1688) voltak. Stier főhadmérnök mellett a várszemlén részt vett egy bizonyos 

„Ideghem”-ként emlegetett hadmérnök is. ÖStA IHKR Akten Vindica 1657. Juni No. 18. fol. 1. és Uo. 1658. 

März No. 26. fol. 1–18. Az említett személyek tisztségeire: Thiel, V.: Die innerösterreichische 

Zentralverwaltung, i. m. Teil II. 623. és 630. 

1054157 Stier munkájából 1658 márciusában ugyan még csak egyetlen példány volt („wegen Khürze der Zeit 

sowoll von dennen Fortificationsabrissen, als der Landtkharten und general Täbell kheine Copeije 

genomben werden khönen.” ÖStA IHKR Akten Vindica 1658. März No. 22. fol. 12.), különös fontossága

szép kiállítású fakszimilében látott napvilágot. 1055 158 1661-ben azután Bécsben alább említendő 

magyarországi végvárvonal-térképén dolgozott, majd a következő esztendőkben a prágai, az egeri és a bécsi 

erődítéseket vizsgálta meg. Igen eredményes hadmérnöki és térképészi tevékenységének 49 éves korában, 

1669. február 16-án Bécsben tüdőbaj miatt bekövetkezett halála vetett véget. 

Az 1660-ban I. Lipótnak dedikált és a három évvel korábbi nagy várvizsgálatot bemutató kötet a stájer és a 

Kanizsával szembeni végek említett térképe (VII. melléklet) mellett még további két végvárvonal-mappát is 

tartalmazott. 1657 januárjában ugyanis Stier hadmérnök nem pusztán a szlavón és a horvát végvárak 

erődítési rajzait, hanem a két főkapitányság határvidék-térképeit is megszerkesztette („Aufsez- unnd 

Verfasßung zwayer mühesamben Lanndtkarten” 1056 159). A század közepe táján, 1639-ben őt megelőzően a 

horvát végeket bejárt Giovanni Pieroni itáliai hadmérnök (Ingenieur) ugyanis – miként azt éppen 64az 1657. 

évi vizsgálat iratanyagából tudjuk – nem készített a védelmi övezetekről térképeket, 1057 160„pusztán” a horvát 

és tengermelléki végvárak, illetve néhány fontosabb görzi vár alaprajzát szerkesztette meg, bőséges 

leírásokkal kommentálva azokat. 1058 161 Így az 1650-es években a bécsi és a grazi hadvezetésnek már 

valóban nagy szüksége volt új végvártérképekre. 

A tizenötéves háború után a töröktől elfoglalt Kulpa-parti Petrinjával kiegészülő vend főkapitányság 

mappáján Stier feltüntette még a horvát–szlavón bán említett kis határvédelmi övezetét, a báni végeket is 

(„Mappa vber die Wündische, Petrinianische vnnd Banatische graniczen.”, lásd a VIII. mellékletet). 1059 162 

A horvát–tengermelléki végek térképén pedig a külön színnel jelölt horvát, tengermelléki és török várakon 

kívül a Belső-Ausztriai Udvari Kamara (Innerösterreichische Hofkammer) kezelésben lévő Adriai-tenger 

miatt azonban utóbb több példányban és különböző méretben másolták le, amelyek közül eddig az alábbi 

négyről van ismeretünk: 1. ÖNB Handschriftensammlung Cod. 8608. fol. I–II. és fol. 1–124. Teljes, nagy 

alakú példány I. Lipót számára, amelyet Emilij Laszowski már 1908-ban ismertetett: Laszowski, E[milij]: 

Važan rukopis Martina Stiera. In: Vjesnik Zemaljskog Arkiva 10. (1908) 197–202.; 2. ÖNB 

Handschriftensammlung Cod. 9225. fol. I. és fol. 1–69. A horvát végvidék térképét, váralaprajzait és leírásait 

nem tartalmazó, Lipót császárnak készült, szintén nagy alakú példány. Vö.: Descriptio Austriae, i. m. 125.; 3. 

Egy – Hannibal Gonzagának, az Udvari Haditanács későbbi elnökének (1665–1668) dedikált – teljes és 

ugyancsak nagy alakú példány a karlsruhei levéltár Hausfideikommiss anyagában (Bd. XII.): Inventar der 

handgezeichneten Karten, i. m. 197.: No. 1027.; Glaser L.: A karlsruhei gyűjtemények, i. m. 36–41.: No. 

115–162. és Voje, I.: Zbirka planova, i. m. 261–269.; 4. ÖStA KA Kartensammlung K VII b 1 d pp. 1–159. 

Nem teljes és a másik háromnál kisebb alakú kötet Raimundo Montecuccoli hagyatékából. Ennek a 

példánynak rövid ismertetése: Die Steiermark. Brücke und Bollwerk. Katalog der Landesausstellung. Schloß 

Herberstein bei Stubenberg, 3. Mai bis 26. Oktober 1986. Hrsg.: Gerhard Pferschy–Peter Krenn. Graz, 1986. 

350.: No. 14/19. (Veröffentlichungen des Steiermärkischen Landesarchives 16.) 

1055158 Krompotic, L.: Relationen über Fortifikation, i. m. 1–172. A fakszimile kivitelezésének minőségéről 

csak a legnagyobb elismeréssel beszélhetünk, ugyanakkor a kötet bevezető tanulmányát és a téma történeti 

feldolgozását nehezen lehet pozitívan értékelni. Érthetetlen ugyanis, hogy egy ilyen igényesen közzétett 

munkából hogyan hiányozhat éppen azoknak az iratoknak a publikálása, amelyek Stier 1657 első felében a 

horvát–szlavón végeken végzett ezen felméréséről igen nagy terjedelemben számolnak be, és amelyek nem 

egy eldugott családi levéltárban, hanem a bécsi Hadilevéltár e területek határvédelméről fennmaradt 

irategyüttesében találhatók. ÖStA IHKR Akten Vindica 1657. Juni No. 18. fol. 1–6., Uo. 1658. März No. 22. 

fol. 1–30. és Uo. 1658. März No. 26. fol. 1–18. 

1056159 Uo. 1658. März No. 22. fol. 10. 

1057160 „Der verstorbene Pieroni, als er vor Jahren eben dise Granizen zum Theil besichtiget und 

Abrüß darüber formirt, iedoch ohnne ainiger Landtkarten.” (1658. március 4.) Uo. fol. 11. 

1058161 Pieroni várvizsgálatának anyagát a ljubljanai Rudolfinumban őrzött példányról még a múlt 

században publikálta: Laszowski, Emilij: Izvještaji Ivana Pieronija o hrvatskim krajiškim gradovima i 

mjestima god. 1639. In: Starine 29. (1898) 12–32.; váralaprajzai pedig nemrég szép kiadásban láttak 

napvilágot: Krompotic, L.: Relationen über Fortifikation, i. m. 173–190. Vö. még Slukan, M.: Kartografski 

izvori, i. m. 100. 

1059162 ÖNB Handschriftensammlung Cod. 8608. fol. 32. (mérete: 50,4x37,2 cm) Kiadása: Krompotic, L.: 

Relationen über Fortifikation, i. m. 43.: No. 21. Egy kevésbé gondosan kidolgozott, ugyanakkor datált 

változat: ÖNB Handschriftensammlung Cod. 9225. fol. 36. (mérete: 37,5x51,3 cm. Ennek a példánynak az 

előzőnél részletesebb jelmagyarázata és ábrázolási rendszere van, hiszen jelölték rajta a püspökségeket, 

apátságokat, természetes ásványvizű fürdőhelyeket, szőlőhegyeket stb., sőt már megtaláljuk rajta 

Horvátország történelmi címerét is.) Kiadása úgyszintén: Krompotic, L.: Relationen über Fortifikation, i. m. 

301.: No. 240. Vö. még Inventar der handgezeichneten Karten, i. m. No. 1039.

partvidéki városok (a mai Trsat, Trieszt [Trieste], Gradisca d’ Isonzo, Goricia [Görz] stb.) 1060 163 is 

szerepeltek („Mäppä vber die Croatische vnd Meer gräniczen, sambt den Cameralischen Stätten.”). 1061 164 

Sőt Stier a horvát végvidék székhelyét, Károlyvárost déli–délkeleti irányból védelmező, a Korana és a 

Mrežnica folyók mentén fekvő kisebb várakról, őrhelyekről és az átkelőket ellenőrző csárdákokról még egy 

további térképet is rajzolt („Abriß der Vöstung Carlstadt, Sambt den vorligenden Wachten vnnd 

Päsßen.”). 1062 165 

65Miután mindhárom végvárvonal-térképet maga Stier és egy időben készítette, jellegükben, 

ábrázolásmódjukban és kivitelezésükben szinte teljesen hasonlóak. Mindegyik kéziratos, akvarellel színesre 

festett, északi tájolású térkép, melyeken ugyan fokhálózatot nem, és irányrózsát is pusztán csak a horvát– 

tengermelléki végeket bemutatón, viszont német mérföldben megadott és értékjelöléssel ellátott vonalas 

aránymértéket már találunk. Sőt az I. Lipót számára igen elegáns formában megrajzolt mappákon külön 

dekoratív kartusban olvashatjuk a fent idézett címeket. Emellett a térképek közül a stájer és a Kanizsával 

szembeni végekét Stájerország párducos, valamint Magyarországnak a Szent Koronával ékesített kiscímere 

díszíti. A vármappák kis fákkal jelölt erdőábrázolásának egy része ugyanakkor biztosan a fantázia 

szüleménye, miközben a domborzat érzékeltetése a korszakra oly jellemző, 1063 166 kis halmos vagy másként 

„vakondtúrásosnak” nevezett megoldás. 

Különösen érdekes a térképek várábrázolása. A katonai szempontból jelentősebb erődítményeket a 

hadmérnök – miként azt már Nicolo Angielini 16. századi közepén készült végvárvonal-térképein is 

megfigyelhettük – alaprajzaikkal, a kisebb várakat és őrhelyeket pedig oldalnézeti vagy madártávlatú 

ábrákkal jelölte. A stájer–Kanizsa elleni végek térképén az alaprajzukkal bemutatott stájer határvárak 

(„Steijrische Gränicz Statte”) mellé emellett még egy-egy nagyobb, két fecskefarkas zászló is odakerült. A 

Kanizsával szembeni főkapitányság nagyobb várait („Vngarische Gränicz Posten”, például Kiskomárom, 

Szentgrót, Egerszeg, Lenti stb.) ugyanekkor kisebb, de szintén két fecskefarkas zászló különböztette meg a 

végvidék egy fecskefarkas zászlóval jelölt kis strázsaházaitól („Vngarische Wachtheißer”, például Zalabér, 

Kemend, Kányavár stb.). Hasonló gyakorlatot alkalmazott Stier a vend–petrinjai és báni végvidék 

ábrázolásakor is. A főkapitányság egyes várkörzeteinek, az úgynevezett kapitányságoknak 1064 167 a 

központjait („GraniczHaubtmanschafften”; két fecskefarkas zászló) itt is elkülönítette a kisebb őrházaktól 

(„Scartheüser”; egy fecskefarkas zászló), 1065 168 sőt az ezeken a végeken oly gyakori, csárdákoknak nevezett 

66riasztóposztoktól („Czardackhen”) is, 1066 169 amelyeket négy magas oszlopon álló, kis faház formával 

ábrázolta. Emellett a török portyák előrenyomulásának meggátolására a várak és őrhelyek keleti 

szomszédságában hosszú sávban végrehajtott erdőbevágásokat („Waldtverhacke”) barna színű, egymásba 

akaszkodó kis keresztek alkotta sávval jelölte. A horvát–tengermelléki főkapitányság térképén ugyanakkor a 

nagyobb védelmi övezetek egyes erősségei, az említett kamarai kezelésben lévő városok és a török várak 

különböző színekkel jelölt karikákba kerültek: a Károlyvárostól Slunjig és Ogulinig fekvő terület horvát 

1060163 Thiel, V.: Die innerösterreichische Zentralverwaltung, i. m. Teil II. 594. 

1061164 ÖNB Handschriftensammlung Cod. 8608. fol. 62. (mérete: 49,8x37 cm) Kiadása: Krompotic, L.: 

Relationen über Fortifikation, i. m. 77.: No. 40. (Vö. még Inventar der handgezeichneten Karten, i. m. No. 

1057.) Ezekre a kisebb várakra és őrhelyekre a legújabb kutatásokból lásd: Kruhek, M.: Krajiške utvrde, i. 

m. 324–336. és a 335. oldalon lévő térképet. 

1062165 ÖNB Handschriftensammlung Cod. 8608. fol. 74. (mérete: 50,5x37,5 cm) Kiadása: Krompotic, L.: 

Relationen über Fortifikation, i. m. 89.: No. 48. Ezen Stier különféle jelekkel ábrázolta a nagyobb 

hegyvonulatokat, erdőségeket és szántóföldeket, a várakat és őrhelyeket pedig madártávlatú vagy oldalnézeti 

ábrákkal jelölte. 

1063166 Klinghammer I.–Papp-Váry Á.: Földünk tükre a térkép, i. m. 192–193. 

1064167 A horvát és szlavón végvidékeken a nagyobb erődítmények (Zengg, Bihács, Ogulin, Tounj, Slunj, 

Otocsác, Hrasztovica, Ivanics, Kőrös, Kapronca, Szentgyörgy, Varasd stb.) köré szervezve már a 16. század 

második felére kisebb-nagyobb várkörzetek, úgynevezett kapitányságok (Hauptmannschaft) alakultak ki, 

amelyek a főkapitányságokon belül külön kis védelmi övezeteket alkottak. Ezek beosztása a 16–17. 

században a mindenkori stratégiai elképzeléseknek megfelelően és a török előrenyomulás következtében 

folyamatosan változott. Kaser, K.: Freier Bauer und Soldat, i. m. 102–118. és 164–175. 

1065168 A Skarthaus-okban szolgáló katonák (Skartleute) feladata – miként egy korabeli forrás a 16. század 

közepén fogalmazott – a törökök éjjel-nappal történő szemmel tartása volt („Tag und Nacht zwischen den 

Türkischen Schlössern auf der Wacht liegen müssen”). Takáts S.: Rajzok a török világból, i. m. 70.: 2. 

jegyzet. 

1066169 Egy tipikus példájának képét lásd Vojna krajina, i. m. 33. Vö. még Ödöngő Ábel [Takáts Sándor]: 

Góré, csárdák és skárt. In: Magyar Nyelv 7. (1911) 265–266.

várai („Croatische [Grenze]”) rózsaszínbe, a Zengg és Otocsác közötti tengermelléki rész végházai 

(„Meergräniczen”) zöldbe, a kamarai városok („Cameralische Stätte”) pirosba, végül az örök ellenfél 

erődítményei („Türchische Posten”) narancssárgába. 

Stier három végvárvonal-térképével a Belső-Ausztriai és az Udvari Haditanács egyaránt elégedett volt, 

hiszen belőlük szemléletes képet kaphatott az 1606. évi zsitvatoroki békeszerződés után már több mint fél 

évszázada viszonylagos nyugalomban lévő keleti hadszíntér délnyugati övezeteinek szervezetéről, végváraik 

és kisebb őrhelyeik rendszeréről. Ezen térképek alapján ugyanakkor arról is tájékozódhatott, miként kellene 

az ismét egyre aktívabb törökök betöréseinek elhárítására egyes helyeken strázsaházakat emelni, a fontosabb 

átkelőket pedig a 16. századból már jól ismert módszerekkel elzárni. 1067 170 Lipót császár és a bécsi 

hadvezetés ezért már 1657 júliusában szükségesnek vélte a magyarországi végvidékek nagyjából hasonló, 

szintén hadmérnökök által történő felmérését is, 1068 171 Stiert pedig térképészeti munkájának 

továbbfolytatására ösztönözte. Ennek eredményeként készült el Bécsben 1661-re a német hadmérnök 

tizenkétlapos, 1069 172 igen tekintélyes méretű (összesen 152x100 cm 67nagyságú) végvárvonal-térképével, 

amely a Habsburg birodalom teljes magyarországi hadszínterét ábrázolta az Adriai-tengertől az erdélyi 

határáig – miként azt az első lapon igen díszes kartusban olvasható cím kifejtette: „MAPPA Vber die 

Gränitzen Von dem Adriatischen Meer, biß Siebenbürgen, Waß die Römische Kaijserliche Maijestät vnd daß 

HochLöbliche ErtzHauß Öesterreich vor Vöstungen vnd Plätze gegen dem Türckhen stettig erhalten vnd In 

Allen Versehen lassen Müessen … 1661.” 1070 173 

A szintén I. Lipótnak dedikált és ezért ez esetben is meglehetősen díszes, akvarellel festett kéziratos 

példányról ugyan az osztrák kartográfiatörténet azt állítja, hogy annak alapjául semmiféle felmérés nem 

szolgált, 1071 174 a fentiek ismeretében mindez nyilvánvalóan tévedés, hiszen a horvát, a szlavón és a stájer 

végek ábrázolásához Stier felhasználta az egy évvel korábban díszes formában császárának benyújtott három 

említett térképet. Ezt igazolja egyébként, hogy északi tájolású, többlapos térképére azokról még a stájer és a 

magyar címert is átvette, sőt újabbakkal – mint például Karintiáéval, Krajnáéval, Morvaországéval, 

Boszniáéval, Horvátországéval – még tovább is ékesítette. Azon sem csodálkoznánk ugyanakkor, ha egyszer 

kiderülne, hogy a német hadmérnök – a Haditanács fenti szorgalmazására – a magyarországi területek 

legalább egy részének ábrázolásához is felhasznált más hadmérnökök által készített várvizsgálati jelentéseket 

vagy akár kéziratos térképeket. 

Ennek lehetőségét mindenekelőtt két dolog erősítheti meg. Egyrészt az 1650–1660-as évekből a győri, a 

bányavidéki és a felső-magyarországi végvárakról számos újonnan készült alaprajzot ismerünk, 1072 175 

amelyek egyértelműen új 68felmérésekről tanúskodnak. Stier mellett pedig ebben az időben már egy új, 

1067170 „Wie die Wachten nacheinander bestelt, und was für Päß verhannden, dern sich die 

Türckhen zubedienen pflegen, unnd welcher Orthen sije paßsirn miesten … Zu diser Erleuterung diennet 

absonderlich die Landtkarten.”, illetve „Wo und welcher Gelegenheit ein unnd anderer Placz, Vöstung oder 

Fleckhen gelegen, wie die Gräniczen unnd Confinien zusamben gehen, unnd wo sich die Paaß befinden, 

wardurch die Türggen ihren weittern Vorbruch suechen mechten.” (1658. március 1.) ÖStA IHKR Akten 

Vindica 1658. März No. 26. fol. 4. és fol. 16–17. 

1068171 „Die Visitation der Gränizen auf Hungarischer Seiten noch in Suspenso gelassen, und ein 

und anders Orth, nur etwo durch einen Ingegnier, mit Gelegenheit besichtiget werden solle.” (1657. július 

7.) Uo. 1657. Juni No. 18. fol. 1. 

1069172 Az egyes lapok nagyjából a következő területeket mutatták be: 1. a térkép felirata és a Duna 

felső, ausztriai partvidéke, 2. Alsó-Ausztria, Bécs, a Fertő-tó és a Csallóköz vidéke a bányavidéki és győri 

végvidéki várak egy részével, 3. a bányavidéki és felső-magyarországi határvidék, 4. Felső-Magyarország 

keleti területe, Szatmár környéke, 5. Karintia és Krajna, 6. a vend végek északi területe, a Kanizsa ellen 

vetett végházak és a Balaton északi partvidéke, 7. a török hódoltság, 8. Erdély határvidéke Székelyhíd 

várával, 9. a Tengermellék és várai, 10. a horvát és báni végvárak, valamint a szlavón főkapitányság déli 

része, 11. a Dráva–Száva közének keleti vidéke, 12. Belgrád és az Al-Duna vidéke „Martin Stier Ober 

Ingenuier” aláírással, végül a borítón a törökellenes végvárak mutatója. 

1070173 ÖNB Handschriftensammlung Cod. 8332. (M= kb. 1: 540 000, a lapok mérete: 38,5x34 cm) Egy 

részének kiadása: Austria Picta, i. m. 312.: 12. 2. és Taf. 11. Vö. még Borbély A.: Adatok a magyar várak, i. 

m. 184.; Ulbrich, K: Allgemeine Bibliographie, i. m. 570.: No. 1249.; Wawrik, Franz: Alte Manuskripten an 

der Österreichischen Nationalbibliothek. Separat. Kartenhistorisches Colloquium Bayreuth’82. 32. és 

Österreich und die Osmanen, i. m. 95–96.: No. 140. 

1071174 „Martin Stiers Ungarnkarte beruht auf keinen neuen Vermessungen.” Descriptio Austriae, i. 

m. 122. 

1072175 Vö. például a karlsruhei levéltár egyik kötetének (Bd. XIII.) alsó- és felső-magyarországi várakat

ugyan hadtörténetírásunk által ez ideig még kevéssé kutatott hadmérnök-generáció jelent meg és dolgozott 

Magyarországon. Elegendő, ha ezzel kapcsolatban az igen elismert Octavian Leuckhardnak 1073 176 a győri 

vagy Lucas Georg Ssicha hadmérnöknek a felső-magyarországi végeken folytatott tevékenységére 

gondolunk. 1074 177 Továbbá Stiernek nagy határvidék-térképe elkészítéséhez ebben az időben Bécsben 

rendelkezésére állt a Haditanács és a császári könyvtár egyre gyarapodó térképgyűjteménye is. Miután az 

előbbiből 1609-ben még a kevéssé ismert Francesco de Couriers is kölcsönözhetett, vitathatatlan, hogy ezt 

Stier is megtehette. Ebben a térképgyűjteményben pedig többek között ott lehetettek Angielini és Gasparini 

végvárvonal-mappái is, sőt egyéb napjainkra már elpusztult, úgyszintén felmérések alapján készített 

térképek. 

Persze ugyanezen bécsi gyűjteményekben megvoltak a fentiekben már számba vett, legnevezetesebb 16. 

századi nyomtatott térképek, Lázár, majd az udvarban szolgáló Lazius és Zsámboky mappái, valamint a kor 

legjelentősebb atlaszkiadásai is. Ezekhez Stier természetesen ugyanúgy hozzáfért, sőt az sem vitatható, hogy 

biztosan támaszkodott rájuk. 1075 178 Az általa bizonyos területeken végrehajtott kisebb-nagyobb korrekciók 

azonban arra utalnak, hogy ezeken kívül más forrásokból, talán éppen az előbb említett, de napjainkra már 

elveszett – vagy éppen valahol lappangó – kéziratos térképekből vagy várvizsgálati anyagok jelentéseiből is 

merített. Nála például a Fertő-tónak – a korábbi térképekkel ellentétben – már nincs lefolyása, a Zala folyó 

már a Balatonba torkollik, 69a Duna viszont az ő térképén sem észak–déli, hanem északnyugat–délkeleti 

irányú folyású, miként szinte kivétel nélkül a korszak nyomtatott mappáin. 1076 179 De ami számunkra a 

legfontosabb: az eddig ismert 16–17. századi térképek közül a végvárak (különösen a horvát–szlavón 

területen fekvők) elhelyezése messze nála a legpontosabb. Mindezek ellenére Stier forrásainak alapos 

feltárása feltétlenül további kutatásokat igényel, a teljes törökellenes végvárrendszert bemutató térképe 

azonban jól példázza, hogy le kell számolnunk azzal a kartográfia-történeti „toposszal”, miszerint a 

törökkorban mindenki csak a korábbi nyomtatott térképeket másolta le vagy használta fel. 

Stier nagy végvárvonal-térképének várábrázolásai bizonyos mértékben eltértek 1657-ben készített három 

vármappájának sajátosságaitól. A határvédelem alappilléreinek számító egyes végvidéki főkapitányságokba 

tartozó várakat különböző jelekkel – az azokon belüli várkörzetekben fekvőket azonban külön már nem –, 

valamint a várak köré rajzolt többféle színű karikával jelölte. Az Adriai-tengertől indulva a horvát– 

tengermelléki végvárak („Croatische vnd Meer gränitz Posten”) a sötétzöld, a vend és bániak 1077 180 

(„Windische vnd Banatische granitzen”) a piros, a Kanizsával szembeniek („Pattianische Gränitz Plätze” 1078 

181) a fekete, a győriek („Raberische Gränitz Plätze”) a zöld, a bányavidékiek („Bergstättische 

Gränitzen”) a kék, végül a felső-magyarországiak („Ober Vngarische Gränitzen”) a barna színű karikát 

kapták. Az Adriai-tenger-parti kamarai kezelésű városok („Cammeralische Stätte”) köré ugyanakkor a 

hadmérnök rózsaszín, a félholddal is szemléltetett török várak („Türckhische Gränitz Posten”) köré pedig 

ábrázoló rajzaival az 1653 és 1667 közötti időszakból. Inventar der handgezeichneten Karten, i. m. XI. és 

207.: No. 1107 a. és Glaser L.: A karlsruhei gyűjtemények, i. m. 41–47.: No. 170–232. Érdemes 

megjegyezni, hogy ebben a kötetben maradt fenn az alsó-magyarországi bányavárosok 1679-ben Johann 

Kleinwächter (†1686) császári hadmérnök által készített térképe (mérete: 35x43,4 cm, M = 1: 230 000) is. 

Uo. 41.: No. 170. és Inventar der handgezeichneten Karten, i. m. No. 1169. 

1073176 1658 tavaszán Leuckhard hadmérnököt – aki „seiner Qualiteten und Erfarnheit halber gerühmbt” – 

a győri főkapitányságból éppen az 1657. évi Stier-féle vizsgálat alapján elfogadott tervek megvalósítására a 

horvát végekre kívánták rendelni. (ÖStA IHKR Akten Vindica 1658. März No. 22. fol. 10.) Győri végvidéki 

tevékenységére: Zákonyi Ferenc: A tihanyi vár három alaprajza. In: Műemlékvédelem 7. (1963) 4. sz. 230– 

234.; Uő.: Balatoni várak hiteles rajzai 1651-ből. In: Uo. 10. (1966) 3. sz. 137–142.; Uő.: Pápa várának 

alaprajza és építési költségei 1653-ból. In: Uo. 11. (1967) 2. sz. 76–79. és Uő.: Veszprém várának alaprajza 

és távlati képe 1656-ból. In: Uo. 13. (1969) 3. sz. 162–166. 

1074177 Hrenkó P.–Papp-Váry Á., i. m. 76–77. és Inventar der handgezeichneten Karten, i. m. passim. A 

visszafoglaló háború hadmérnökeire lásd újabban: Czigány I.: Felderítés és térképek, i. m. 189–191. 

1075178 Wawrik, F.: Alte Manuskripten, i. m. 32. és Descriptio Austriae, i. m. 122. 

1076179 Uo. 

1077180 Ezen elnevezésben tehát elmarad a főkapitánysághoz a 17. század elején csatolt Petrinja várára 

történő utalás. 

1078181 Stier a Kanizsa ellen vetett végvárakat az azokat irányító Batthyány-család tagjairól nevezte 

„Pattianische Gränitz Plätze”-nek. A Batthyány család tagjai Batthyány (I.) Ádám 1633. évi ideiglenes 

kinevezésétől a főkapitányság 18. század elején történt megszüntetéséig irányították a végvidéket. Pálffy G.: 

Kerületi és végvidéki főkapitányok, i. m. 280.

sárga karikát rajzolt. 1079 182 A nagyobb erősségeket korábbi térképeivel ellentétben nagy mappáján Stier már 

nem alaprajzokkal, hanem pusztán oldalnézeti ábrázolásokkal jelölte. A külön lapként is felfogható hátsó 

borítón pedig a végházakról mutatót („Specification der vornehmsten 70Posten”) is készített, amelynek 

köszönhetően Lipót császár a magyar hadszíntér várait alaposan megismerhette, majd a térképen 

lokalizálhatta. 

A mutatón kívül az 1661. évi kéziratos mappa további érdekessége volt, hogy készítője sárga vonallal 

behúzta a 17. század első felének Habsburg–oszmán béketárgyalásain elvileg legalábbis hivatalosan elismert, 

a gyakorlatban viszont még ekkor sem létező határvonalat. Emellett egy másik, vörös vonallal – miként azt a 

díszes kartusban elhelyezett cím is kifejtette 1080 183 – az Adriai-tenger partvidéke közelében azt az utat is 

berajzolta, amelyen a török portyázók Friaul felé haladhattak. Ezen információját ugyancsak az 1657. évi 

várszemle idején szerezte. Ezt a Bihácstól induló útvonalat ugyanis már ekkor készült horvát–tengermelléki 

vártérképe is ábrázolta, a vizsgálat fennmaradt iratanyaga pedig szintén többször említést tett arról, hogy a 

mappa alapján könnyen megtudható, miként juthatnak el a törökök Friaulba. 1081 184 E tekintetben Stier 

ugyanarról tájékoztatta Lipót császárt, miként elődjét, II. Rudolfot 1586-ban az Una-partvidéki horvát 

végvárakat bemutató említett térképek. 

Mindezek ismeretében összegzésképpen megállapítható: Martin Stier hadmérnök 1661. évi tizenkét lapos és 

1657-ben keletkezett három kisebb, egylapos végvárvonal-térképét a 16–17. századi osztrák–magyar 

haditérképészet legkiválóbb eredményei között tarthatjuk számon. Nicolo Angielini várépítész éppen száz 

esztendővel korábbi mappáit követően – Giovanni Jacobo Gasparini fakszimilében most közzétett 16. század 

végi végvárvonal-térképét kivéve – hasonlóan részletes, ilyen jelentős területre kiterjedő és legalább részben 

helyszíni felmérések alapján készített térkép ugyanis ez ideig nem került elő. Stier térképének kiemelt 

jelentőségét és egyúttal jól használható voltát mindemellett még egy kézenfekvő tény támasztja alá. Az 1661ben 

kéziratos formában elkészült mappát 1664-ben Bécsben Mauritius Lang rézbe metszette. 1082 185 A 

metszet az 1661. évi kéziratos példánnyal szinte pontosan azonos méretben (154x102 cm) és szintén tizenkét 

lapon látott napvilágot. 

Stier hadmérnök 1664 legelején I. Lipóttól maga kérelmezte kéziratos térképe nyomtatásban való kiadásának 

engedélyezését. 1083 186 Noha a végvárrendszert 71bemutató mappájának adatai katonai szempontból 

hadititoknak minősültek, a császár március 8-án Regensburgban kiállított privilégiumlevelében Stiernek és 

örököseinek tizenöt esztendőre mégis kiváltságot adott a „grosse Ungarische Landtkarte” kiadására. 

Egyetlen feltételül pusztán azt szabta, Stier köteles a megjelent térképből négy példányt a Birodalmi Udvari 

Kancelláriára (Reichshofkanzlei) leadni. 1084 187 Az uralkodó az elsősorban katonai célból készült 

Magyarország-térkép kinyomtatásához természetesen nem a német hadmérnök iránti jóindulatából járult 

hozzá. Már maga Stier is azért kérte a térkép kiadását, hogy ezzel elősegítse az éppen folyó török elleni 

háborúban a császári hadvezetés munkáját („solche bey erfolgenden Türkhenkrieg dem gemeinen Wesßen in 

etwaß zu nuczen khomen möchte”). Jóllehet a Zrínyi Miklós horvát bán (1647–1664) és Julius Wolfgang 

Graf von Hohenlohe vezette nevezetes 1664. évi téli hadjáratban, amely az eszéki híd felégetésével sikeresen 

ért végett, 1085 188 még nem használhatták, a Raimundo Montecuccoli által az esztendő júliusában és 

1079182 Ezt az ábrázolásmódot azután Stiert követően többen is alkalmazták. 1673-ban például Stjepan 

Glavac Horvátország térképén, 1682-ben pedig Giovanni Cornero császári hadmérnök (†1685) a Marcaltól 

és a Rábától egészen Nagybányáig és Nagyváradig Magyarországot ábrázoló kéziratos mappáján („NOVA 

ET ACCURATA TOTIUS SUPERIORIS MAIORISque PARTIS INFERIORIS REGNI HUNGARIAE 

DELIENATIO Anno M. DC. LXXXII.” mérete: 74,6x50,2 cm, M = 1:600 000) ÖStA KA Kartensammlung B 

IX a 488. és Eperjessy K.: A bécsi Hadilevéltár, i. m. 1.: No. 2. 

1080183 „Die Rothe Lini Zeiget die wege so der Türkh im Friaul Nemen Kann.” ÖNB 

Handschriftensammlung Cod. 8332. Taf. 1. 

1081184 „Die Gelegenheit und Situs des Lanndts, unnd wo der Feundt den Paß, nacher Friaul zu 

gehen suchen mechte, aus der Landtkarten zu ersehen, zu vernemben.” (1658. március 4.) ÖStA IHKR 

Akten Vindica 1658. März No. 22. fol. 14. 

1082185 Descriptio Austriae, i. m. 122. és Taf. 36. és Descriptio Croatiae, i. m. 166–167. Vö. még: Glaser L.: 

A karlsruhei gyűjtemények, i. m. 29.: No. 67., 77.: No. 439. és 442.; Hummel, W.: Die ältesten Karten 

Ungarns, i. m. 146–148. és Ulbrich, K: Allgemeine Bibliographie, i. m. 570.: No. 1250. 

1083186 ÖStA HHStA RHR (RHKl) Impressoria Fasc. 69. fol. 58–59. 

1084187 Uo. fol. 57. és fol. 60. 

1085188 Perjés Géza: Zrínyi és az 1663–64-es nagy török háború. In: Esterházy Pál: Mars Hungaricus. Sajtó 

alá rend. és ford.: Iványi Emma. Bev. és szerk.: Hausner Gábor. Bp., 1989. 57–75. (Zrínyi-könyvtár III.)

augusztusában folytatott hadműveletek idején 1086 189 viszont Stier nyomtatott térképe már segíthette a 

császári haderő magyarországi tájékozódását. 

Az 1664-ben Bécsben kinyomtatott térkép a kéziratos példánytól csak csekély mértékben tért el. 

Megváltozott, pontosabban Magyarországra és melléktartományaira való utalással kibővült a térkép díszes 

kartusba helyezett címe („Landkarten des Königreichs Vngarn, vnd dennen andern angräntzenten 

Königreichen, Fürstenthumen, vnd Landschafften, sambt dennen Gränitz Posten, so die Römische 

Kaijserliche Maijestät vnd daß Hochlöbliche Ertzhauß Österreich, von dem Adriatischen Meer an, biß in 

Sibenbürgen vor Vestungen vnd Plätze gegen dem Erbfeind Zu Nutz der gantzen Christenheit, stätig 

erhalten, vnd in allen versehen lassen müssen … 1664.”). Hiányoztak róla ugyanakkor a török határt, 

valamint a Friaulba vezető portya útvonalát a kéziraton még jelölő vonalak. A fennmaradt példányok egy 

részénél megmaradt a térkép borítója is, amely – az eredetihez hasonlóan – mutatóként szolgált. Ez azonban 

a kézirattal ellentétben ábécé rendben már nem pusztán a végvárakat, hanem a fontosabb helyeket, városokat 

és folyókat is felsorolta, utalva a megfelelő tábla számára. 1087 190 

72Pontosan húsz esztendővel később Nürnbergben Stier térképe már második kiadásában látott napvilágot. 

Martin Endter neves mű- és könyvkereskedő ugyanis felismerte a térkép iránti keresletet, és azt – bár nem az 

eredeti lemezek segítségével, de – egy igen alapos és a legkisebb részletekre is ügyelő másolat formájában 

közzétette. 1088 191 Noha az új cím kibővített és javított Magyarország-térképről beszélt („Vermehrte und 

Verbesserte Landkarten des Königreichs Ungarn …”), ténylegesen maga a mappa alig, leginkább annak 

feliratpajzsa változott, amelyen ezúttal már egy kétfejű sas is ékeskedett. Ennek ellenére Stier térképére 

valóban nagy lehetett az igény. Az 1660-as évektől ugyanis a Habsburg állandó hadsereg véglegessé váló 

kialakulásával, majd éppen az 1663–1664. évi magyarországi török háború idején fokozatosan jelentek meg 

a már kivétel nélkül hadmérnökök által készített különféle tábor-, ütközet- és csatatervek, továbbá az 

ostromokat és hadállásokat bemutató kisebb-nagyobb térképszerű ábrázolások. 1089 192 Ezek mellett a 

hadvezetésnek és a császári hadseregben az egyes birodalmi kerületek által fizetett zsoldosoknak 

parancsnokló ezredeseknek azonban a hadszínteret részletesen bemutató térképre is szükségük volt. Stier 

munkája a kor szintjén megfelelt erre a feladatra. Az 1683-ban, Bécs második sikertelen török ostroma után 

meginduló nagy háborúban (1683–1699) pedig a magyarországi földrajzi viszonyokban teljesen járatlan 

birodalmi segédcsapatok mindegyikének szüksége volt ilyen vagy hasonló térképre. Az 1684. évi nürnbergi, 

majd a három esztendővel később ugyanott megjelent még újabb kiadás 1090 193 ennek az igénynek volt 

időben történt és tökéletes piaci felismerése. Nem véletlenül használták azután a térkép különféle kiadásait a 

visszafoglaló háború folyamán. 1091 194 

A Magyarországot felszabadító háború nemcsak az ország politikai–gazdasági viszonyaiban és 

berendezkedésében, hanem a haditérképészet történetében 73is egy új korszak első fontos állomása volt. 

Közel száz esztendővel korábban a magyar hadszíntér első modern, már nagy létszámú és tűzfegyverekkel 

igen jól felszerelt hadigépezeteket megmozgató háborújában, 1092 195 az úgynevezett tizenötéves háború 

1086189 Wagner, Georg: Das Türkenjahr 1664. Eine europäische Bewährung. Raimund Montecuccoli, die 

Schlacht von St. Gotthard–Mogersdorf und der Friede von Eisenburg (Vasvár). Eisenstadt, 1964. 

(Burgenländische Forschungen 48.) 

1087190 Lásd például: ÖNB Kartensammlung FKB C 61. és Glaser L.: A karlsruhei gyűjtemények, i. m. 77.: 

No. 442. 

1088191 Eperjessy K.: A bécsi Hadilevéltár, i. m. 1.: No. 3.; Descriptio Austriae, i. m. 122.; Österreich und 

die Osmanen, i. m. 96. és Pandžiæ, A: Pet stoljeæa, i. m. 70–71. Érdemes felhívnunk a figyelmet arra, hogy 

az 1684. évi kiadás néhány, feltételezhetően először nyomott példányán helytelenül még az 1664-es évszám 

áll. Hummel, W.: Die ältesten Karten Ungarns, i. m. 146–148.; Fendrich, Irene: Das Burgenland in den 

kartographischen Darstellungen von der ältesten Zeit bis zur ersten Spezialkarte 1:75 000. Wien, 1935. 102.: 

No. 35. (Phil. Diss.); Descriptio Croatiae, i. m. 166–167. és Ulbrich, K: Allgemeine Bibliographie, i. m. 571– 

572.: No. 1252–1253. 

1089192 Eperjessy K.: A bécsi Hadilevéltár, i. m. 61–62.: No. 965–979. Vö. Raimundo Montecuccolinak a 

Zrínyi-Újvár környéki hadszínteret ábrázoló már-már térképnek is tekinthető vázlatával 1664 júniusából. 

Jankó Annamária: Végvárak az I. és II. katonai felmérés térképén. In: Végvár és környezet. Szerk.: Petercsák 

Tivadar és Pető Ernő. Eger, 1995. 51.: 20. kép. (Studia Agriensia 15.) 

1090193 OSZK Térképtár TM 2506. és TM 6099. Ez a kiadás szintén Martin Endter nevéhez fűződött. 

1091194 Exhibiton on Military Maps, i. m. 6–7. 

1092195 Kelenik József: A hadügyi forradalom és hatása Magyarországon a tizenötéves háború időszakában. 

Tények és megjegyzések a császári–királyi hadsereg valós katonai értékéről. In: Hadtörténelmi 

Közlemények 103. (1990) 3. sz. 85–95.

(1591–1606) idején a Habsburg-hadvezetés számára a hadszíntéren való tájékozódás gyakran még 

megoldhatatlan problémákat jelentett. 1093 196 A nyomtatott Magyarország-mappák ugyanis nem hadi célokra 

születtek, a fentiekben számba vett végvárvonal-térképek pedig nem tábori célokra és nem mezei hadak 

vezetésére, hanem a határvédelem egyes övezeteinek kiépítése, korszerűsítése vagy átszervezése céljából 

készültek. Emellett a 16–17. század fordulóján az Udvari Haditanácsnak nemcsak elegendő térképe nem 

volt, de nem volt még olyan nagyszámú, képzett és a haditérképek készítésében jártas hadmérnöke sem, akik 

ezeket a mappákat megszerkeszthették volna. (Ilyen hadmérnök–haditérképész apparátussal azonban 

Európában ekkor még egyetlen hadvezetés sem rendelkezett!) Ezzel magyarázható, hogy a császári hadsereg 

a hadszíntéren való előrenyomulásban vagy visszavonulásban szinte csakis a magyar főkapitányok és a helyi 

hatóságok információira, az erre a célra felfogadott kalauzok (Wegführer) – mondhatnánk az „élő térképek” – 

segítségére, valamint a frontvonalon már hosszabb ideje szolgáló német, osztrák és itáliai főtisztek– 

várépítészek tanácsaira volt rászorulva. 

A visszafoglaló háború idejére ez a helyzet alapvetően megváltozott. Bár a hadmérnökök és a 

haditérképészek tevékenysége még ebben az időben sem vált el egymástól, 1094 197 a Haditanácsnak ekkor 

már megvolt a lehetősége arra, hogy az egyes hadjáratok előtt, alatt, majd után kartográfiában jártas 

nagyszámú, elsősorban német, francia és itáliai származású hadmérnöke segítségével állandó felméréseket 

végeztessen, majd ezek alapján térképeket készíttessen. Ezen kedvező 74folyamatoknak köszönhető, hogy az 

1660-as évek háborújának néhány említett előzménye után az 1680-as évek közepétől jelentősen, majd az 

1690-es évektől ugrásszerűen növekszik meg a magyar és az erdélyi hadszíntérről készült haditérképek 

száma. Ezek az ország fokozatos felszabadításával természetszerűleg már nem a felszámolásra ítélt 

határvédelemről készült végvárvonal-mappák, hanem a háború eseményeihez kötődő, német, olasz, francia 

vagy latin nyelvű hadműveleti, menet- és elszállásolási térképek voltak. 1095 198 Mindezzel egyidejűleg több 

tucatszámban készültek évente a térképek „műfajához” közel álló tábor-, ütközet-, ostrom- és csatatervek 

is. 1096 199 1686 októberének második felében például ilyen jelentések és rajzok alapján tervezte Lotharingiai 

Károly főparancsnok az elkövetkező hadjáratot. 1097 200 

A 17. század végének hosszú magyarországi háborúja 1098 201 a végvárvonal-térképek egy évszázados 

időszakának örökre véget vetett. Elsősorban mégsem azért, mert az oszmánok ellen a 16. század második 

1093196 Ezekre a problémákra lásd a neves Zacharias Geizkofler (1560–1617) birodalmi fillérmester 

(Reichspfennigmeister) 1597–1598-ban az előző évi hadjáratokban szerzett tapasztalatait összefoglaló 

jelentéseit: Müller, Johannes: Der Anteil der schwäbischen Kreistruppen an dem Türkenkrieg Kaiser Rudolfs 

II. von 1595 bis 1597. In: Zeitschrift des Historischen Vereins für Schwaben und Neuburg 28. (1901) 228– 

258.: No. X–XI. 

1094197 A 17. század végén egy főhadmérnök számára kiállított utasítás a következőképpen rendelkezett 

térképészeti feladatairól: „Wann demselben aufgetragen wird, jedes Lager, wie die Armee steht, die Marchen 

so selbe machet, die ordres de betaille, oder einige Landkarten oder Mappas, besonders in neu aquirirten 

Districten oder Land, es sei groß oder klein, so ist selber schuldig, solche ohne besondere Vergeltung mit 

fleißiger Bezeichnung mit allen Städt, Märkt und Dörfer, so auch allen Flüssen, Bächen, Mühlen, Wäldern, 

Bergen, Morästen, Teichen usw. auf das fleißigste zu entwerfen und zu anzumerken.” Dörflinger, J.: Leben 

und kartographisches, i. m. 193. 

1095198 Hogy csak egyetlen konkrét példát említsünk: „Entwurf Des Marsch so vnder Dem Comando Ihro 

Excellens Herrn Petter Ernst General veld Marschal Leudenant Baron De Mercy von Den 30 Septemb. Bis 

16 october 1685 ist vollbracht Worden.” (Leopold Hendl Quartiermeisterleutnant által készített térkép 

[mérete: 61,3x74,7 cm, M = 1: 275 000] az Ipoly, Rima, Sajó és Hernád völgyéről a Tiszavölgy Szolnokig 

terjedő szakaszával.) Glaser L.: A karlsruhei gyűjtemények, i. m. 65.: No. 369. Vö. számtalan kiváló 

példával: Eperjessy K.: A bécsi Hadilevéltár, i. m. 1.: No. 4. és 62–64.: No. 981–998.; Inventar der 

handgezeichneten Karten, i. m. 216–228.: No. 1170–1231.; valamint Czigány I.: Buda visszavívása, i. m.; 

Fasching, Gerhard: Österreichische Militärkarten. Sonderaustellung. H. n., é. n. és legújabban Czigány I.: 

Felderítés és térképek, i. m. 

1096199 Eperjessy K.: A bécsi Hadilevéltár, i. m. 64–66. és Inventar der handgezeichneten Karten, i. m. 

passim. 

1097200 Lotharingiai Károly hadinaplója Buda visszafoglalásáról. Megjelent Buda ostromának 300. 

évfordulójára. A szöveget sajtó alá rendezte, fordította, a szójegyzéket és a mutatókat készítette: Mollay 

Károly. A bevezető tanulmányt írta: Nagy László. Bp., 1986. 271. 

1098201 Ezen háború hadmérnöki–haditérképészeti vonatkozásait a fennmaradt jelentős levél- és térképtári 

forrásanyag alapján mindenképpen szükséges lenne legalább jelen kötethez hasonló terjedelemben feltárni. 

Vö. ezzel kapcsolatban legújabban: Czigány I.: Felderítés és térképek, i. m.

felére az Adriai-tengertől az erdélyi határig a Haditanács által megszervezett végvárrendszerre már nem volt 

szükség. Ennek a pótlására ugyanis, jóllehet – a horvát területeket kivéve – attól sok száz kilométernyire 

délebbre, a felszabadított ország végein a bécsi hadvezetés kizárólagos katonai irányítással új határvédelmi 

rendszert szervezett. Az 1690-es évek közepétől fokozatosan kiépített és egészen a 19. század végéig 

fennálló határőrvidékek (Militärgrenze) 1099 202 egyes nagyobb egységeiről 75azután a törökkor utolsó 

évtizedétől ugyanúgy készültek különféle térképek, miként korábban egy évszázadon át a végvidéki 

főkapitányságokról. 1100 203 Giovanni Morando Visconti császári hadmérnök pedig 1699-ben Nagyszebenben 

a törökellenes határvédelem legkeletibb egységéről, Erdélyről jelentetett meg egy igen jól használható, keleti 

tájolású térképet („Mappa della Tansiluania…”), amelyen a fejedelemség határait szaggatott vonallal 

jelölte. 1101 204 

A magyar- és horvátországi határvidék-térképek fejlődésében a valódi fordulópontot a Habsburg és az 

Oszmán Birodalom között 1699-ben megkötött karlócai békeszerződés hozta meg. Ez ugyanis már 

helységről helységre haladva pontosan kijelölte a két nagyhatalom között húzódó határt, amelyet azután 

külön kiküldött bizottságok jelöltek ki. 1102 205 A 16–17. században a keresztény végvárak láncolata által 

meghatározott széles határsáv ezáltal már a mai, modern határokhoz hasonló, konkrét határvonallá változott. 

Erről a pontosan kijelölt és ezért könnyebben ellenőrizhető határvonalról azután 1699-től ugyanúgy – de már 

összehasonlíthatatlanul nagyobb számban – készültek térképek, mint korábban a végvárakból kialakult 

főkapitányságokról. Ezek a térképek azonban már nem végvárvonal-mappák, hanem valóban modern 

értelemben vett határtérképek (Grenzkarte) voltak, amelyeket részben már ekkor is, az elkövetkező 

évtizedekben azonban már általánosan csillagászati helymeghatározások alapján szerkesztettek. Befejezésül 

elegendő, ha ehelyütt a karlócai békeszerződés 1699-ben készült több tucatnyi vagy ennek alapján az 

osztrák–magyar kartográfia-történetben oly jól ismert Luigi Ferdinando Marsigli (1658–1730) és Johann 

Christoph Müller (1673–1721) 1701-ben összeállított háromlapos, áttekintő jellegű határtérképére 

gondolunk. 1103 206 Ezek és szép számmal készült 76egyéb „társaik” teljesen új korszakot nyitottak mind a 

határvidékekről szerkesztett mappák elkészítésében, mind a Haditanács gondoskodása alatt fejlődő 

haditérképészet területén, sőt valójában a Habsburg Birodalom kartografiájának egész fejlődésében is. 

772. Giovanni Jacobo Gasparini itáliai hadiépítész magyarországi végvárvonaltérképe 

az 1590-es évek elejéről 

a) A térkép keletkezésének körülményei 

A 16–17. században a magyarországi határvédelmi rendszer egyes övezeteiről készült térképeknek a 

fentiekben bemutatott sorába tökéletesen beleillik az, a magyar és az osztrák kartográfia-történet számára ez 

ideig ismeretlen kéziratos mappa, amelyet Giovanni Jacobo Gasparini Magyarországon szolgált itáliai 

várépítész nagy valószínűség szerint 1594-ben készített. Miután a páratlanul érdekes térképet kötetünk 

1099202 A határőrvidékek kialakulására és történetére az óriási irodalomból lásd: Wessely, Kurt: Neuordnung 

der ungarischen Grenzen nach dem großen Türkenkrieg. In: Die k. k. Militärgrenze. Beiträge zu ihrer 

Geschichte. Wien, 1973. 29–93. (Schriften des Heeresgeschichtlichen Museums in Wien 6.); Amstadt, J.: Die 

k. k. Militärgrenze, i. m.; Rothenberg G. E.: Die österreichische Militärgrenze, i. m.; Vojna krajina, i. m.; 

Kaser, K.: Freier Bauer und Soldat, i. m. 

1100203 Hillbrand, Erich: Die Kartenbestände des Kriegsarchivs Wien für das Gebiet der ehemaligen 

Militärgrenze. In: Die k. k. Militärgrenze, i. m. 231–253. és Eperjessy K.: A bécsi Hadilevéltár, i. m. Vö. még 

egy, a Haditanács iratai között fennmaradt, a báni végeket ábrázoló, 1695. évi térképpel: Die österreichische 

MilitÄrgrenze 1535–1871, i. m. 42.: No. 37. 

1101204 Plihál Katalin: Erdély térképe 1699-ből. Bp., 1999. (Giovanni Morando Visconti 1699. évi Erdély 

térképének fakszimiléje a Cartograhia Kft. gondozásában.) Mérete 98x139 cm, 1141 település neve található 

meg rajta. 

1102205 Kruhek, M.: Granice Hrvatskoga Kraljevstva, i. m. 55–68. és egészen újonnan Slike mira: Oživljena 

Hrvatska u vrijeme Karlovaèkog mira. (Katalog izložbe.) Autorica teksta: Dubravka Peiæ Èaldaroviæ. 

Zagreb, 1999. 9–18. és 61–64., valamint Slukan, M.: Kartografski izvori, i. m. 101–102. és 111–113., ill. lásd 

még az alábbi jegyzetet. 

1103206 1699: „Mappa Georgraphica-Limitanea in qua Imperiorum Caesarei et Ottomanici Confinia in 

almae pacis Carlovitzensis Congressu decreta.” és 1701: „Mappa geographica in qua universus tractus 

limitum immediatorum caesareo–Ottomanicorum prout nimirum in alma pace Carlovitzensi sunt conventi 

…” Eperjessy K.: A bécsi Hadilevéltár, i. m. 32.: No. 431. és Uo.: No. 429. Vö. még Lexikon zur Geschichte 

der Kartographie, i. m. 276. és Hrenkó P.–Papp-Váry Á., i. m. 89.

mellékleteként fakszimilében tesszük közzé, mindenképpen szükséges, hogy a róla eddig szerzett 

ismereteinket külön fejezetben foglaljuk össze. Ez sajnos egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen a Mária 

Terézia (1740–1780) által 1749-ben alapított Házi Udvari és Állami Levéltár Térképgyűjteményében 

(Österreichisches Staatsarchiv, Wien; Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Kartensammlung) az U/II/4/8. jelzett 

alatt őrzött térkép keletkezéséről meglehetősen keveset tudunk. Ez elsősorban három problémával 

magyarázható. 

Egyrészt a térképnek külön címe nincsen, azon – a vonalas aránymérték alatt – pusztán a szerző személyére 

utaló egyetlen rövid mondat áll: „gioua[nni] jachobo gasparinj fecit”. Másrészt a haditérkép teljesen 

önmagában, egyetlen kísérőirat nélkül maradt az utókorra, noha valószínű, hogy az idők folyamán azt egy 

levéltáros emelte ki az archívum valamelyik irategyütteséből. Az e tekintetben legkézenfekvőbbnek ígérkező 

Hungarica elnevezésű gyűjteményben azonban ez ideig nem találtunk a térképre vonatkozóan egyetlen iratot 

vagy adatot sem. Harmadrészt sajnos az a kutatómunkánk sem járt eredménnyel, amelynek során átnéztük az 

Udvari Haditanácsnak és az Udvari Kamarának a 16. század végéről hiánytalanul fennmaradt összes 

mutatókönyvét (Protokolle des Wiener Hofkriegsrates és Protokolle der Hofkammer), ezek Gasparinivel 

kapcsolatos bejegyzéseiben ugyanis egyetlen esetben sem találtunk térképre vonatkozó utalást. 

Mindez mégsem jelenti, hogy a mappa elkészítését nem a határvédelmet irányító legfelsőbb szerv, a 

Haditanács rendelte volna el, és hogy a szerzőnek ne fizettek volna munkájáért. Ebben az időben ugyanis 

mind a hadügyet, mind a pénzügyet irányító központi kormányszerv kancelláriájában a beérkező és a kimenő 

iratokat a mutatókönyvekben kivonatoló expeditorok és regisztrátorok – a 17. századi gyakorlattól eltérően – 

még meglehetősen „nyúlfarknyi” bejegyzéseket készítettek. Így elképzelhető, hogy valamelyik kancelláriai 

hivatalnok 78lelkén szárad, hogy nem tartván fontosnak a térképet – esetleg a mellékletként küldött mappát ő 

már meg sem kapta –, így annak beérkeztéről, majd pedig az érte járó fizetség kiutalásáról nem készít(het)ett 

kivonatot. Mindemellett persze az sem zárható ki, hogy a Haditanács egyszerűen Gasparini – modern szóval 

élve – „munkaköri kötelezettségei” között írta elő a mappa megrajzolását, vagy azt az itáliai várépítész a 

védelmi rendszer irányításában érdekelt valamelyik bécsi udvari, esetleg magyar főméltóság 

magánmegrendelésére készítette el. 

Ezen meglehetősen hiányos ismeretek ellenére sikerült mind a térkép keletkezésének feltételezhető idejét 

meghatározni, mind a „gioua[nni] jachobo gasparinj” név alatt felbukkanó szerzőt azonosítani. A Drávától 

északra egészen az Ipolyig elterülő három végvidéki főkapitányság (a kanizsai, a győri és a bányavidéki) 

várait ábrázoló mappa az 1590-es évek első felében, valószínűleg 1594 legelején készült, pontosabban nyerte 

el ma is látható végleges formáját. 

A térkép keletkezési idejének post quem dátumát az 1580-as esztendőben határozhatjuk meg, hiszen egyrészt 

magára Gasparinire is ezen esztendő június 6-ról származik az eddig előkerült legkorábbi adat, 1104 207 

másrészt a térkép olyan várakat is ábrázol, amelyek az említett 1577. évi bécsi haditanácskozáson elfogadott, 

új védelmi koncepció jegyében 1579–1580-ban épültek fel. A Kiskomárom szomszédságában fekvő és 

Gasparini által kis templom alakkal ábrázolt koloni eklézsiát („Kolon”) – miként azt részletesen bemutattuk 

– Andreas Kielman kanizsai főkapitány 1579 legvégén alakíttatta át palánkkerítéssel megerősített őrházzá. 1105 

208 Ugyancsak Kielman főkapitány építtette az 1579 nyara és az 1580 szeptembere között eltelt időszakban, 

a nevét őrző mai Kilimán falu helyén vagy közelében a térképen „Kilmsijget” (azaz Kielmansziget) 

névalakkal felbukkanó őrházat. 1106 209 

A térkép elkészülte ante quem dátumának eddigi ismereteink szerint az 1595. esztendő tartható, hiszen 

Gasparini ez év május 25. után eltűnik a korabeli forrásokból. 1107 210 Pusztán feltételezzük, hogy vagy még 

ezen esztendőben eltávozott az élők sorából, vagy örökre itt hagyta a magyarországi hadszínteret, és élete 

delelőjén visszatért Itáliába. Térképét azonban nagy valószínűség szerint nem sokkal ezt megelőzően, 1594 

legelején fejezte be, 1108 211 bár előmunkálatait 79lehetséges, hogy már jóval korában, az 1580-as években 

megkezdte. Mindezt azért szükséges hangsúlyoznunk, mert szinte biztosak lehetünk abban, hogy a 

megrajzolását tekintve szép kivitelezésű térkép elkészítéséhez az itáliai hadiépítész biztosan szerkesztett 

vázlatokat, illetve használt más végvár-mappákat; ezek azonban sajnos nem maradtak fenn az utókorra, vagy 

eddig még feltáratlan levéltári irategyüttesek aktái között lappangnak. 

1104207 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 168. fol. 253. 

1105208 Lásd az 53. jegyzetet. 

1106209 Pálffy G.: Egy Zala megyei település, i. m. 166–168. 

1107210 ÖStA FHKA HKA Protokolle der Hofkammer Exp. Bd. 486. fol. 365. 

1108211 Könyvünk első kiadásában úgy véltük, „Gasparini térképét az 1580-as évek második felében avagy 

legkésőbb az 1590-es évek elején készítette” (52. oldal), ezt az állításunkat azonban újabb kutatásaink és 

Dénes József szombathelyi régész kollégánk ezekkel azonos tartalmú felvetésére sikerült pontosítanunk.

A térkép 1594 legelején történt megrajzolását elsősorban a bányavidéki főkapitánysággal szemben fekvő 

török végvárak piros karikával való megjelölése támasztja alá. Ezen erősségeket (nevezetesen Divényt, 

Füleket és kisebb szomszédait, Szabadkát, Somoskőt, Hollókőt és Ajnácskőt, valamint Kékkőt, Szécsényt, 

Bujákot, Palánkot és Drégelyt) ugyanis Christoph von Teuffenbach kassai és Pálffy Miklós bányavidéki 

főkapitány (1589–1600) csapatai az 1593 november közepétől december elejéig tartó mintegy három hét 

alatt, a nevezetes téli hadjáratban szállták meg. 1109 212 Pálffy azután 1594 kora tavaszán folytatta 

hadműveleteit, amelyek során március 10-én sikerrel foglalta el Nógrád várát, miközben még ugyanebben a 

hónapban Zrínyi György dunántúli kerületi generális (1582–1598) a Dráva közelében megszállta Berzence, 

Csurgó és Babócsa várait. Mivel térképünk kizárólag az 1593 legvégén visszafoglalt várakat jelöli piros 

karikákkal – azok közül viszont hiánytalanul mindegyiket –, az 1594 márciusában megszálltak közül viszont 

egyet sem, nagy valószínűséggel állítható, hogy az ekkor Érsekújváron szolgáló Gasparini 1594 január– 

februárjában készítette el, vagy fejezte be végvár-mappáját. 

Feltételezésünket igazolja az is, hogy a Dunántúlon a törökök által 1593 október elején megszállt Veszprémet 

és Palotát 1110 213 a térkép rajzolója – megkülönböztetvén az előbb említett keresztény várfoglalásoktól – nem 

piros, hanem narancssárga karikával jelölte. Sőt maguk a térképre rajzolt végvárak is körülbelül ezt az 

időpontot támasztják alá, hiszen elsősorban a Gasparini által igen jól ismert Garam vidéki várak 

rendszerének ábrázolása teljességgel megfelel a korabeli levéltári források alapján a fentiekben ismertetett 

(lásd a II/5. alfejezetet) és az 1580-as évek második felére–az 1590-es évek elejére kialakult vár- és 

őrházláncolatnak. Ugyanakkor a mappán megtaláljuk még a törökök által 1588 novembere előtt felgyújtott 

és eddigi ismereteink szerint azután újjá már nem épített, árokkal 80és palánkkal megerődített kehidai kúriát 

(„Kethida”) is, 1111 214 melynek ábrázolása tehát ellentmondhatna datálásunknak. Nem szabad 

megfeledkeznünk azonban arról, a korabeli és későbbi térképeken is megfigyelhető és gyakran 

elkerülhetetlen „hibáról”, hogy a végvár-térképek szerkesztői elavult vagy hibás információkat tartalmazó 

forrásra támaszkodva újonnan készült mappáikon már elpusztult várakat is jelöltek. 

b) A végvárvonal-térkép készítője 

Gasparini mappájának részletesebb bemutatását és forrásainak vizsgálatát megelőzően – éppen e 

problémakör alaposabb elemzése érdekében – szólnunk kell magáról a térképkészítőről. Kartográfiatörténetünk 

ugyan nem, a 16. századi Magyarországon szolgált itáliai várépítészeket kutató hadtörténet 

ellenben – noha csak említések szintjén, de – ismeri Gasparini nevét. Gömöry Gusztáv még 1881-ben 

megjelent adattárában „Casparino Johann Jacob” névalakkal 1590-ből újvári építészként ismerte, Pataki 

Vidor 1931-ben „Gasparics (Gasparinc) János”-nak titulálva bakabányai várépítésznek (1582–1586) 

nevezte, végül Leone Andrea Maggiorotti 1936-ban mint a magyar hadszíntéren dolgozó mesterről (1590) 

tudott róla „Giangiacomo Gasparino” névalakban említve. 1112 215 Sajnos mindhárom névalak egy kissé 

pontatlan, hiszen a térképet készítő várépítész neve – miként az vármappánkon jól olvasható – Giovanni 

Jacobo (Giacopo) Gasparini volt, így nevének írásakor a továbbiakban magunk ezt, a kissé régies alakot 

használjuk. 

Családjáról és Magyarországra kerülésének körülményeiről sajnos ez ideig semmit sem tudunk. Mégis 

biztosak lehetünk abban, hogy a 16. századból ismert sok tucatnyi várépítész- és mesterember-társához 

hasonlóan 1113 216 ő is „szakmájának” művelésére és a Haditanáccsal kötött szerződés értelmében került a 

magyar hadszíntérre. 1580 júniusától hosszú ideig a török betörések miatt megerődített 81Korpona városában 

– azaz nem Bakabányán, mint Pataki véli – szolgált. 1582-ig előbb a végvidéki főkapitányság építési 

felügyelőjének (Superintendent), Giulio Ferrarinak az alárendeltségében az ottani erődítések ellenőre volt, 

1109212 Az eseményekre egészen újonnan lásd: Tóth Sándor László: Az 1593. évi felvidéki hadjárat és a 

fülek–romhányi csata. In: Hadtörténelmi Közlemények 112. (1999) 1. sz. 53–73. 

1110213 G[ömöry] G[usztáv]: Veszprém és Várpalota eleste 1593-ban. In: Hadtörténelmi Közlemények 8. 

(1895) 254–259. és Veress D. Csaba: Veszprém ostroma, a „tizenötéves háború” (1593–1606) kezdete. In: 

Veszprémi Szemle (Várostörténeti folyóirat) 2. (1994) 1. sz. 21–29. 

1111214 A budai basák magyar nyelvű levelezése, i. m. 444.: No. 388. (Ferdinánd Graf zu Nogarol győri 

főkapitány Szinán budai pasához. 1588. november 23., Győr.) és Vándor László: Kehidakustyány. 

Műemlékek. Bp., 1992. 3. (Tájak–Korok–Múzeumok Kiskönyvtára 449.) 

1112215 Gömöry, Gustav: Notizen über Stand, Eintheilung des kaiserlichen Fuss- und Reitervolkes, Haupt- 

Organisations-Momente, Kriegsräthe, Obrist-Inhaber, Obrist-Feldmarschalch, Kriegsbaumeister etc. im XVI. 

Jahrhundert, nach Acten des Kriegs-Archivs. In: Mitteilungen des k. k. Kriegs-Archivs 1881. 233.; Pataki V.: 

A XVI. századi várépítés, i. m. 125. és Maggiorotti, Leone Andrea: Gli architetti militari. Vol. II. Architetti e 

architetture militari. Vol. II. Roma, 1936. 318. 

1113216 Pataki V.: A XVI. századi várépítés, i. m. és Marosi E.: Itáliai hadiépítészek részvétele, i. m.

1583–1584-től viszont már rendes korponai építőmesterként (Baumeister zu Karpfen) bukkan fel. 1114 217 

Ideiglenes tisztéért havi tizenkét, majd rendes várépítészi feladatainak ellátásáért már tizenöt rajnai forint járt 

neki, amelyet eleinte a selmecbányai királyi jövedelmekből, majd általában a Körmöci Bányakamarától 

kapott meg, noha fizetését több ízben próbálta a Haditanács a bányavidéki végvárak ellátásában ez időben 

meghatározó szerepet játszó cseh rendekkel átvállaltatni. 1115 218 Gasparini legfőbb feladata a szolgálathelyéül 

kijelölt Korpona város erődítéseinek korszerűsítése, felügyelete és karbantartása volt. 1116 219 

Az itáliai hadiépítész karrierje 1589-ben óriásit ívelt felfelé. Hűséges szolgálataira – közöttük talán 

térképünk elkészítésére – való tekintettel ebben az esztendőben a bányavidéki főkapitányság új központjává 

kijelölt Érsekújvár építészévé nevezték ki 1117 220 a még 1588 elején elhunyt Ottavio Baldigara neves 

várépítész megüresedett helyére. 1118 221 Az előléptetés jelentős fizetésemelésekkel járt együtt, hiszen 

Gasparini havi zsoldja előbb húsz, majd huszonöt, végül harminckét rajnai forintra nőtt. Talán már ezen új 

tisztében vett részt 1589 márciusa előtt az ez időben ghymesi Forgách Imre zálogbirtokában lévő trencséni 

vár erődítéseinek szemléjén, 1119 222 hogy azután feltételezhetően 1595-ben bekövetkezett haláláig a Pálffy 

Miklós főkapitány kormányozta modern végvárváros erődítéseinek befejezésén dolgozhasson. Gasparini 

tehát egyszerű korponai 82várépítészből a főkapitányság első várának hadiépítészi tisztébe küzdötte fel 

magát, amely saját szintjén kiemelkedő karriert jelentett. 1120 223 Ennek alakulásában bizonyára szerepet 

játszottak azok a támogatók, akik számára Gasparini vártérképét készítette. 

Noha nem valószínű, hogy egy időben és ráadásul két keresztnévvel egyszerre két Giovanni Jacobo 

Gasparini szolgált volna Magyarországon – bár ebben az időben egész várépítész-familiák (például a 

Baldigara-testvérek) működtek a magyar hadszíntéren, akiknek egyes tagjait néha nagyon nehéz egymástól 

megkülönböztetni –, mégis azt is tudjuk bizonyítani, hogy maga a korponai, majd érsekújvári várépítész 

készítette térképünket. Gasparininek ugyanis fennmaradt egy a korponai erődítésekről beszámoló és a sokat 

emlegetett Andreas Kielmanhoz – ekkor bécsi főhadszertárnok-mesterhez (Oberstzeugmeister, 1584–1590) – 

1586. június 16-án Korponáról intézett német nyelvű levele, 1121 224 amelynek végén olvasható saját kezű 

aláírása („gioua[nni] jachobo gasparini m. p.”, lásd a 4. ábrát) teljességgel megegyezik a térképünkön 

láthatóval. 

c) A térkép legfőbb jellegzetességeiről 

Gasparini munkája Nicolo Angielini és Martin Stier végvárvonal-mappái mellett a 16–17. századból eddig 

előkerült egyik legszebb kivitelezésű, színes, kéziratos térképünk. Noha összeállítója és megrajzolója nem 

volt „hivatásos” térképész, a kor nyomtatott mappái közül néhányat bizonyosan látott és ismert, sőt 

1114217 Gasparini „ist fur keinen Paumeister bestelltt oder angenumen worden,sunder allain dahin geen 

Karpen verordnet, das er beij dem Gepew soll zusehen unnd dem Julio Ferrarj Hilff unnd Beistend laissten.” 

(1582. április 26.) ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 171. fol. 235. Ferrarira: Pataki V.: A XVI. századi várépítés, 

i. m. 125. és Kapossy J.: Művészettörténeti regeszták, i. m. 328.: No. 602. és 619. 

1115218 A cseh rendek ezen szerepére az 1580-as években: Die böhmischen Landtagsverhandlungen und 

Landtagsbeschlüsse vom Jahre 1526 an bis auf die Neuzeit. Hrsg.: Königlich Böhmisches Landesarchiv. Bd. 

V. 1581–1585. und Bd. VI. 1586–1592. Prag, 1890–1891. 

1116219 Korpona 1585–1586. évi erődítéseire lásd az építkezések fennmaradt számadáskönyvét: MOL E 554 

MKA Városi és kamarai iratok Fol. Germ. 713. fol. 1–60. 

1117220 1590. január 18-án már egy ideje „Baumaister zu Viuar”. ÖStA FHKA HKA Protokolle der 

Hofkammer Reg. Bd. 442. fol. 17. 

1118221 Baldigara 1588. március 8. előtti halálára: Podewils, K.: Kaiser Maximilian II., i. m. 164.: 740. 

jegyzet és Domokos Gy., Egy itáliai várfundáló mester, i. m. 818. 

1119222 ÖStA FHKA HKA Protokolle der Hofkammer Exp. Bd. 428. fol. 113. Vö. ezzel kapcsolatban: 

Kapossy J.: Művészettörténeti regeszták, i. m. 327–328.: No. 597–598. és Kenyeres István: A trencséni vár a 

XVI. században. In: Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) 2. (1995) 1. sz. 33. 

1120223 Gasparini rövid pályarajzát – a fent idézetteken kívül – az alábbi források alapján állítottuk össze: 

ÖStA FHKA HKA Protokolle der Hofkammer Reg. Bd. 369. fol. 112. (1581), Uo. Exp. Bd. 381. fol. 203. és 

fol. 237. (1583),Uo. Reg. Bd. 383. fol. 169. (1583), Uo. Exp. Bd. 403. fol. 671. (1586), Uo. Reg. Bd. 416. 

fol. 119. (1587), Uo. Reg. Bd. 471. fol. 83. (1593), Uo. Exp. Bd. 486. fol. 365. (1595) és ÖStA KA HKR 

Prot. Exp. Bd. 169. fol. 226. és fol. 248. (1581), Uo. Exp. Bd. 171. fol. 229. (1582), Uo. Exp. Bd. 173. fol. 

211. és fol. 214. (1583), Uo. Reg. Bd. 174. fol. 209. (1583), Uo. Exp. Bd. 177. fol. 144. (1585), Uo. Reg. Bd. 

178. fol. 24. (1585), végül Uo. Exp. Bd. 179. fol. 246., fol. 273., fol. 278., fol. 290. és fol. 318. (1586) 

1121224 ÖStA FHKA HKA RA Fasc. 112. fol. 375–376. Ez ideig ez az egyetlen Gasparinitől fennmaradt 

levelünk.

igyekezett azok díszítő elemeinek egy részét átvenni vagy legalább utánozni, bár munkája alapvetően katonai 

célokat szolgált. Feltételezhetően ennek a szándéknak köszönhető, hogy az ugyan cím nélkül elkészült, keleti 

tájolású térképen a Balatontól délre egy irányrózsát, a szerzőségre utaló mondat felett pedig egy biztosan 

német mérföldben megadott és értékjelöléssel ellátott vonalas aránymértéket találunk, amelyet még egy 

gondosan megrajzolt körzővel is díszített. 83Miután az aránymérték pontos hosszát teljes bizonysággal nem 

ismerjük, 1122 225 a nem matematikailag szerkesztett térkép méretarányát csak megközelítő pontossággal 

határozhatjuk meg (M = kb. 1:720 000). Egyéb díszítő elemeket (például címert vagy különféle figurális 

ábrázolásokat) nem találunk rajta, sőt jelkulcsot sem, jóllehet a bányavidéki végvárakkal szemben, az Ipoly 

vidékén fekvő és meglehetősen gondosan feltüntetett török várakat – miként említettük – kis piros, 

Veszprémet és Palotát pedig narancssárga karikával jelölte a szerző. 

4. ábra 

84Az 57x43 cm nagyságú térkép vízrajza egyes részeken meglehetősen sematikus, már-már elnagyolt, egyes 

részeken viszont egyszerű technikájú ábrázolása ellenére is fontos információkat hordoz. A Duna alsó 

folyásának rajza például szinte már mulatságosan egyszerű, aminek következtében Pest városa a 

Szentendrei-sziget közepére került. Gasparini mentségére hozható fel ugyanakkor, hogy a kor térképei a 

Duna folyását Váctól délre általában meglehetősen pontatlanul, északnyugat–délkeletinek ábrázolták. 

Továbbá Pest vidéke a határvédelem szempontjából a bécsi hadvezetés számára erre az időre – sajnos – már 

teljesen érdektelen volt, így ennek a területnek a bemutatását a térkép készítője nyugodtan kezelhette 

szabadabban. 

A védelmi rendszerben fontos szerepet játszó mocsárvárakról ellenben az itáliai hadiépítész meglehetősen 

szemléletes képet rajzolt. A kor nyomtatott térképeivel ellentétben tudott arról, hogy Szigetvárt, Kanizsát, 

Lentit, Zalavárt, Kiskomáromot, Fonyódot, Székesfehérvárt, Tatát 1123 226 stb. jelentős mocsár veszi körül, 

hogy a Mura és a Zala folyó a Kanizsa-patak révén összeköttetésben áll 1124 227 és a Kisbalaton óriási 

mocsárvilágával együtt a Dunántúl délnyugati területén valóban olyan természetes védvonalat alkot, amelyre 

a kanizsai főkapitányok bátran támaszkodhattak az 1580-as években. Mindemellett Gasparini még arról is 

rendelkezett ismeretekkel, hogy Pápát, Lévát, sőt a Szalatna patak említett felduzzasztásának köszönhetően 

Végles várát is jelentős nagyságú tó veszi – legalább részben – körül. Mindezek az információk a védelmi 

rendszer hatékony működ(tet)ése érdekében valóban nagy jelentősséggel bírtak, hiszen a határvédelmet 

létrehozó egyik legfontosabb rendező elv éppen az igen gazdag magyarországi vízhálózat volt. 

A Balaton ugyanakkor a térképen meglehetősen érdekes alakot formált, Tihany vára viszont – a 16. századi 

nyomtatott térképek jelentős részével ellentétben – már az északi part félszigetén emelkedett. A térkép 

domborzatábrázolása a kor felfogása és gyakorlata szerint árnyékolással kiegészített halmos vagy 

„vakondtúrásos” jellegű volt. Az erdők jelölésére Gasparini különböző nagyságú lombos fákat használt, ezek 

azonban inkább térkitöltő, díszítő elemek voltak, mintsem valóságos természeti viszonyokat bemutató 

ábrázolások. A végvárak és egyéb települések jelölésében viszont Gasparini Martin Stier hetven évvel 

későbbi három kisebb vártérképén használt módszerének – Angielini mellett – eddig ismert egyik legkorábbi 

alkalmazója volt. A jelentősebb és 85általa jobban ismert erődítményeket, úgymint Kanizsát, Pápát, 

Komáromot, Érsekújvárt, sőt még a Rába-parti Sárvárt is alaprajzaikkal, a többi végvárat és a 

hátországukban fekvő településeket pedig apró, látképszerű ábrákkal, vagy ritkábban egyszerűen egy 

négyzettel vagy egy körrel jelölte. 

A térképen ábrázolt 183 vár és település nevének írása Gasparini származásából és szolgálati helyéből, a 

német lakosságú Korpona városából adódóan nyilvánvaló olasz, illetve német hatást mutat. Az előbbire a 

zöngés–zöngétlen vagy egymáshoz hasonlító hangpárok gyakori felcserélése (például „Dadiga”– Tátika, 

„Dapoltza”– Tapolca, „Panobitz”– Banowitz [Bán] vagy „Berebel”– Verebély), az utóbbira pedig a cs 

hangnak tsch-val vagy tsh-val történő lejegyzése (például „Tschakan”– Csákány, „Tshesnek”– Csesznek 

stb.) a legjobb bizonyíték. A helynévfeliratok ugyanakkor egyféle írástípusúak és nagyságúak, s csaknem 

mindannyian azonosíthatók voltak. 1125 228 Pusztán az Újbányával szemközt, a Garam bal partján fekvő 

1122225 Vö.: Klinghammer I.–Papp-Váry Á.: Földünk tükre a térkép, i. m. 105–106. 

1123226 Tatára mint mocsárvárra lásd újabban Kelenik J.: Tata helye és szerepe a végvári rendszerben, i. m. 

47–49. 

1124227 Vö. ezzel kapcsolatban az ezen a területen a Haditanács által 1579-ben elrendelt vizsgálatot: Kelenik 

J.: A kanizsai védelmi övezet, i. m. 186–187. 

1125228 Könyvünk első kiadásában a Vág bal partján, Pöstyényfürdő közelében, egy kisebb hegyvonulaton 

túl fekvő és „Scheruij” alakban említett helységet még nem tudtuk lokalizálni. Azóta a magyarországi várak

település nevének kiolvasása („…astoto”?) állított megoldhatatlan probléma elé bennünket, az azonban 

bizonyos, hogy a település Barsberzence tájára tehető – esetleg vele azonosítható –, ahol egyébként még 

megerősített helyről is tudunk. A térképen jelölt helységekről és azonosításukról a Függelékben található 

névmutatókból részletesen tájékozódhat az olvasó. Ezekben a térképen olvasható alak mellett az 1913. évi 

helységnévtárban 1126 229 szereplő hivatalos és egyéb névváltozatokat, valamint a napjainkban használatos 

névalakokat adtuk meg, mindháromra lehetséges kereséssel. 

Szándékosan hagytuk a térkép elemzésének legvégére a legizgalmasabb, ugyanakkor a legnehezebb kérdést, 

vajon milyen forrásokból dolgozott Gasparini, illetve honnan szerzett információk alapján készítette el 

mappáját. Francesco de Couriers francia vagy utóbb Martin Stier német hadmérnökhöz hasonlóan a Bécsben 

gyakorta megforduló Gasparini a Haditanács vagy a császári udvar gyűjteményéből – elvileg legalábbis – 

ismerhette a kor legjelentősebb nyomtatott térképeit, Lázár, Lazius, Zsámboky mappáit, illetve a korszak 

atlaszkiadásait 86is. Ezek legalább alapszinten való ismeretére utal, hogy mind irányrózsát, mind vonalas 

aránymértéket találunk munkáján. Sőt úgy véljük – noha első látásra ez merész feltételezésnek tűnhet – az 

aránymértéken álló körző konkrétan bizonyíthatja, hogy Gasparini ismerte Zsámboky 1571-ben Bécsben 

megjelent Magyarország-térképét. Az aránymértékre állított körzőnek 1127 230 ugyanis mind alakja, mind 

minden kis „bemélyedése”, sőt még árnyékolása is tökéletesen megegyezik az udvari történetíró térképén 

láthatóval, ugyanakkor markánsan eltér az 1570–1590-es évek más nyomtatott mappáin megfigyelhetőktől. S 

ha mindehhez hozzávesszük, hogy az 1584-ig élt és Nicolo Angielinivel is együttműködő Zsámboky 

személyesen ismerhette az itáliai hadiépítészt, feltételezésünk talán már mégsem tűnik elképzelhetetlennek. 

Abban viszont teljességgel biztosak lehetünk, hogy Gasparini térképe elég pontos képet nyújtott az 1580– 

1590-es évek magyarországi végvárrendszeréről. Különösen részletes és precíz a bányavidéki végvárak 

láncolatának ábrázolása, ami persze teljességgel érthető, hiszen korponai, majd érsekújvári várépítészként ezt 

a területet Gasparini személyesen is jól ismerte, azaz információinak túlnyomó része ezen az országrészen 

biztosan helyszíni ismeretekből és várerődítési szemléi során szerzett tapasztalataiból származott. Annyira 

szemléletesen és pontosan ugyanis még a korabeli források alapján is nehéz bemutatnunk a Garam és a 

Nyitra folyók vidékének várait, illetve azok egymáshoz viszonyított elhelyezkedését, miként azt a 

hadiépítész tette. Sőt Gasparini ezen az országrészen néha még egészen meglepő dolgokról is tudott. A 

vártérképre utólag, Drégely hátsó szomszédságába berajzolt oroszfalui („Orosfalo”) török erődítményről 

ugyanis mappáján kívül a keresztény fél korabeli forrásanyagából pusztán a neves történetíró, Istvánffy 

Miklós (1538–1615) egyik leveléből van tudomásunk. Eszerint az egyik legközelebbi keresztény vártól, 

Bozoktól délre fekvő település közelében 1575 májusában a törökök olyan új várat kezdtek építeni, amely a 

Garam menti bányavárosok előtti végházakra nem csekély veszélyt jelentett. 1128 231 A bécsi katonai vezetés 

által Oroszfaluként ismert török vár alatt pedig nem zárható ki, hogy az oszmán forrásokban Bügürdelen 

alakban 87felbukkanó, eddig Nógrád környékére lokalizált váracska értendő. 1129 232 Ráadásul a kis várnak a 

bányavidéki végházak katonái által megkísérelt, ugyan sikertelen ostromáról már abból az időszakból, 1582 

áprilisából van ismeretünk, 1130 233 amikor térképünk készítője már a közeli Korpona erődítésein 

munkálkodott. 

A győri és a kanizsai főkapitányság várainak ábrázolása ugyanakkor a bányavidékieknél jóval felületesebb. 

Pápa várát például Gasparini szinte ugyanolyan nagyságú és alakú erődnek ábrázolta, mint Érsekújvárt, a 

helymeghatározásán dolgozó Dénes József kollégánk segítségével sikerült Sárfővel, azaz Nyitrasárfővel (ma 

Nitrianska Blatnica) azonosítanunk. Ugyanő hívta fel figyelmünket arra is, hogy a Zala közelében jelölt, 

torzult „Szan” névalak valószínűleg nem Szentivánt (Zalaszentivánt), hanem Csányt (Zalacsányt) jelöli. 

Kötetünk újabb kiadása során hasznosított tanácsaiért ezúton is fogadja köszönetünket. A zalacsányi várra: 

Sági Károly: A zalacsányi törökkori várak. Különlenyomat a Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyvéből. 

Zalaegerszeg, 1960. 131–135. (A Göcseji Múzeum Közleményei 8.) 

1126229 A bevett gyakorlatnak megfelelően azért választottuk az 1913. évi helységnévtárat, mert ez az utolsó 

olyan adattár, amely az 1918. évi nagy politikai változásokat megelőzően a történeti Magyarország 

helységeinek teljes hivatalos névállományát tartalmazza. 

1127230 A körző ábráját lásd: Descriptio Hungariae, i. m.171.: No. 45. és Austria Picta, Abb. 8.: No. 7.5. 

1128231 „Sed Turcae prope Orozffalu, non longe a Bozok, ubi Georgius Fanchij est [ti. ő ott a kapitány – P. 

G.], castellum erigunt, illudque est die Martis proximo construi caeptum, quod proculdubio confiniis illis 

ante montanas civitates sitis imminebit.” MOL P 1314 Batthyány cs. lt., Missiles No. 20 994. Istvánffy 

Miklós levele Batthyány Boldizsárhoz. 1575. május 29., Bécs. (A térképre utólag rendkívül halványan 

rárajzolt váracska ábrája a fakszimilén nyomdatechnikai okokból sajnos nem volt visszaadható.) 

1129232 Hegyi K.: Török berendezkedés Magyarországon, i. m. 82. 

1130233 A budai basák magyar nyelvű levelezése, i. m. 243.: No. 211.

Kanizsa patak mocsarának átkelői mentén pedig csak részben szerepeltek azok a kisebb várak és őrhelyek, 

amelyek az 1570-es évek második felében épültek. Mindez mégis teljességgel érthető, hiszen eddigi 

ismereteink szerint ezen a vidéken Gasparini sohasem járt, így az ezekről a területekről szerzett információit 

Bécsben megforduló végvári kapitányoktól, talán éppen az említett Kielman főkapitánytól – kihez írott 

levelét már idéztük – és várépítő kollégáitól kellett pótolnia. Ezen szó- vagy írásbeli közlések mellett 

felhasználhatott még esetleg különféle várvizsgálati jelentéseket (nem zárható ki, hogy az 1588 késő nyarán 

lefolytatott nagy magyarországi végvárszemle külön kötet formájában elkészült anyagát is 1131 234), sőt még 

az övéhez hasonló és ebben az időszakban készült egyéb vártérképeket is. Ilyenek ugyanis biztosan voltak, 

hiszen egy, a kanizsai főkapitányság várairól az általa készítettnél már valamivel részletesebb vármappát a 

16. század utolsó két évtizedéből a stockholmi Királyi Hadilevéltár (Kungliga Krigsarkivet) 

térképgyűjteményéből (Handritade kartverk) ismerünk (lásd az 5. ábrát). 1132 235 

Gasparini végvárvonal-térképe tehát az 1590-es évek elején a bécsi katonai vezetés számára meglehetősen 

plasztikus képet nyújtott a Magyarország területén a század közepétől kiépített új határvédelmi rendszernek a 

Drávától az Ipolyig terjedő övezeteiről. A részben saját helyszíni ismeretei, részben mások- 

885. ábra 

tól különféle forrásokból szerzett információi alapján összeállított vármappa mindezeken túl még egy 

szempontból bír különös jelentősséggel a magyar–osztrák kartográfia-történet és haditérképészet számára. 

Gasparini mind a korabeli nyomtatott Magyarország térképektől, mind pedig Angielini és Stier vármappáitól 

eltérően a határvédelmet nem északra, hanem keletre tájolva, azaz a térkép legalján látható bécsi 

császárvárosból szemlélve ábrázolta. 1133 236 

Összegzésképpen tehát azt mondhatjuk: Giovanni Jacobo Gasparini itáliai hadiépítész nagy valószínűség 

szerint 1594 legelején olyan térképet készített az Udvari Haditanács számára, mely alapján a bécsi 

tanácsosok – azt egyszerűen asztalukra fektetve – megbízhatóan tájékozódhattak a tartományaikat és a 

Német Birodalmat oltalmazó magyarországi határvédelemről. A térkép ugyanis Európa szemszögéből és a 

bécsi hadvezetés szemüvegén át ábrázolta a „kereszténység védőbástyájának” szerepét két évszázadon át 

betöltő törökellenes magyarországi védelmi rendszert. 

89IV. UTÓSZÓ 

A 16–17. század Magyarország és Közép-Európa életében a török előrenyomulás következtében óriási 

változásokat hozott. Az Udvari Haditanács által a hadszíntér magyar nagybirtokosaival közösen és a 

Habsburg Birodalom tartományainak igen tekintélyes anyagi segítségével kiépített új határvédelmi rendszer 

azonban képes volt arra a feladatra, hogy – bár már Európa szívében, de – végre feltartóztassa a hódítókat. 

Erről a hatalmas és igen jól szervezett magyarországi védelmi zónáról, illetve egyes kisebb övezeteiről – 

térképészet-történetünk eddigi elképzeléseivel ellentétben – a 16–17. században szinte folyamatosan 

készültek a különféle, természetesen elsősorban katonai szempontokat előtérbe helyező térképek. Biztosak 

vagyunk azonban abban, hogy a fentiekben részletesen leírtakon kívül európai levéltárakból a jövőben még 

továbbiak kerülnek majd elő, 1134 237 ugyanakkor több általános tanulságot eddigi ismereteink alapján is 

1131234 A nagy várvizsgálat egyik jelentését kiadta: I. R.: Révay Ferencz jelentése a magyarországi végvárak 

állapotáról 1588-ban. In: Történelmi Tár 1894. 29–50.; Az egész vizsgálat mustraadatait összegző kötetre 

(„Gannczer ordinari Khriegsstat, wie der von Sibenbürgen an bis auf Windischlanndt durch die Kaijserliche 

Majestät unndterhalten wierdt, unnd wie derselb vermüg der Mussterofficier überschickhten Verzaichnussen 

auf ainer und der andern Granicz zue Ausgang des [15]89ten Jars befunden werden.”) Nürnbergben sikerült 

rábukkannunk. Archiv GNM Nürnberg, WF Siebenbürgen ZR 7657. fol. 1–129. 

1132235 A 70x46 cm méretű, színes, kéziratos térkép lemásolását ugyan megjelentetője a 17. századra datálta, 

az azon látható várak (többek között a Gasparini térképén is szereplő Bajcsavár és Kolon, valamint a szintén 

az 1570-es évek második felében épült Fityeháza és Újudvar) ábrázolása azonban egyértelművé teszi, hogy a 

másolás alapjául szolgáló, eredeti vármappa valamikor 1580 után, de még az említett végvárak 1600. évi 

eleste előtt készült. Kisari Balla György: Törökkori várrajzok Stockholmban. Bp., 1996. 57. és 131.: No. 70. 

1133236 Pusztán Angielininek a Duna és a Mura közötti várakat ábrázoló, keleti tájolású térképe jelent 

kivételt. Brichzin, H.: Eine Ungarnkarte von Nicolaus Angielus, i. m. Teil I. Abb. 2. 

1134237 A karlsruhei levéltár gazdag gyűjteményéből (Hausfideikommiss Bd. VII. No. 6.) tudunk például 

Gerhard Grass császári hadmérnök (†1663 körül) 1653-ban készült latin nyelvű kéziratos, a keresztény és 

török végvárakat is ábrázoló térképéről (mérete: 31,5x68 cm, M = 1:1 130 000, címe: „Praecipuorum

átran megfogalmazhatunk. 

A finanszírozási és ellátási nehézségek ellenére igen jól működő magyarországi határvédelem megfelelő 

irányításához, különböző időszakokban történő átszervezéséhez és korszerűsítéséhez mindenképpen szükség 

volt a végvárak rendszerét bemutató térképekre. Jóllehet ezeket a mappákat a 16–17. században – Európa 

többi részéhez hasonlóan – még Magyarországon sem haditérképészek, hanem a hadszínteret és az egyes 

védelmi övezeteket ismerő várkapitányok, magyar nagybirtokosok és mindenekelőtt olyan különféle 

nemzetiségű (itáliai, német és francia) várépítészek (Baumeister), majd a 17. századtól hadmérnökök 

(Militäringenieur) készítették, akik az idő előrehaladtával egyre jobb és jobb térképészeti ismeretekkel 

rendelkeztek. Noha önálló haditérképészet ebben a korban még nem létezett, a Habsburg Birodalom keleti 

hadszínterét irányító Udvari Haditanács számára mégis készültek katonai szempontból jól használható 

térképek. Ezek jelentős része pedig – a kor nyomtatott Magyarország-mappáival ellentétben – részben 

legalábbis a várrendszer egyes övezeteit felmérő, úgynevezett végvárvizsgálatok (Grenzbereitung, 

Grenzbesichtigung, Grenzvisitation) eredményei, azaz a helyszínen szerzett személyes tapasztalatok, 

valamint az ezekről készült írásbeli beszámolók alapján készültek. 

90Miután ezek a térképek kifejezetten hadi célokból születtek, adataik katonai szempontból többnyire 

titkosaknak minősültek, ezért a szemben álló felek a hírszerzés különféle csatornái révén igyekeztek ezeket 

ellenfelüktől megszerezni. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy – Martin Stiernek a törökellenes 

háborúkban való tájékozódást segítő, azaz szintén hadicélokra kinyomtatott térképei (1664, 1684, 1687) 

kivételével – ezek a végvárakról készült mappák sohasem jelentek meg, és így meglehetősen csekély hatást 

gyakorolhattak a kor nyomtatott térképeire. Ezek a kéziratos formában, különböző térképgyűjteményekben, 

valamint levéltári iratok között fennmaradt vármappák ugyanakkor a határtérképek (Grenzkarte) egy 

speciális fajtájának tarthatók. A 16–17. században ugyanis a két világbirodalom, a Habsburg és Oszmán 

között Magyarországon mai, modern értelemben vett állandó határvonal nem létezett, pusztán egy 

meglehetősen széles és a mindenkori erőviszonyoknak megfelelően állandóan változó határsáv alakult ki. Ezt 

pedig a védelemre berendezkedett keresztény fél végvárainak (Grenzfestung, Grenzburg) a láncolata 

határozta meg, ezért ezeket a térképeket végvárvonal-mappáknak, modern német szóval élve 

Grenzfestungslinienkartéknak nevezhetjük. 

A várak egy-egy övezetét, valamint az általuk védelmezett hátországot ábrázoló végvárvonal-térképek 

mindig adott katonai célokra készültek. Születhettek a Haditanácsnak a magyarországi viszonyokban eleinte 

még meglehetősen járatlan tanácsosai tájékoztatására, a török segélyek biztosításában fontos szerepet játszó 

Német Birodalom rendjeinek gyűléseiken történő informálására, továbbá a korszerűsítendő vagy 

megszervezendő végvárzónák bemutatására. Mindezek a példák a katonai és politikai döntéshozatal már 

meglehetősen korszerű voltáról tanúskodnak. Az első esetben ugyanis a hadvezetésnek a határvédelemről 

meghozandó döntésekhez benyújtott tájékoztatóról, a másodikban – napjaink országgyűléseinek 

működéséhez hasonlóan – az adott napirendi vagy tárgyalási pontra vonatkozó segédanyagról, végül az 

utóbbiban az új védelmi koncepció kialakítását segítő tervezetek mellékletéről volt szó. Mindezek a példák 

azt igazolják, hogy a Habsburg Birodalom magyarországi határvidékén az Udvari Haditanács koordinálása 

mellett a 16–17. században megkezdődött a haditérképészet legalapvetőbb módszereinek és 

mechanizmusainak a kialakulása. Ez a fejlődési folyamat azután véglegesen majd az állandó hadsereg 

kialakulását követően, a 17. század második felének nagy törökellenes háborúja alatt ért el arra a szintre, 

amelyről már egyenesen vezetett az út a katonai térképészet önálló diszciplínává válásához. Joggal tarthatjuk 

tehát törökkori végvárvonal-térképeinket a magyar és az osztrák kartográfia-történet meghatározó 

emlékeinek. 

A 17. század elejétől ezen határvidék-térképekből már önálló gyűjteménnyel rendelkező Haditanács tehát 

meghatározó kapocs volt a koraújkori Magyarország 91és Európa együttműködésében. A bécsi hadvezetés 

másfélszáz esztendős szervező munkája nélkül a Habsburg Birodalom magyarországi határvidékén az 

Európát oltalmazó új védelmi rendszer nem jöhetett volna létre. Az Európából Magyarországra érkező igen 

jelentős idegen segélyeknek ugyanakkor a magyar rendek számára óriási ára volt, hiszen éppen ezeknek 

köszönhetően vehette át tőlük 1556 után a Haditanács a határvédelem központi irányítását. Mindezek 

ellenére sem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a védelmi rendszer finanszírozásához nyújtott idegen 

segítség tette lehetővé Magyarország számára, hogy elkerülje a teljes török meghódítást és az azzal járó 

olyan hosszú távú következményeket, amelyeknek az elmúlt évek balkáni háborús eseményeit figyelve – 

sajnos – szomorú szemtanúi lehettünk. 

superioris ac inferioris Hungariae munitionum Majestatis Caesareae tum Turcarum descriptio una cum 

adiacentibus confinialibus prouinciis breui ac succinto compendio.”), ezt azonban kutatásaink során nem 

volt lehetőségünk használni. Inventar der handgezeichneten Karten, i. m. No. 1026.

93V. FÜGGELÉK GIOVANNI JACOBO GASPARINI 

VÉGVÁRVONAL-TÉRKÉPÉHEZ 

Giovanni Jacobo Gasparini (†1595 k.) korponai, majd 

érsekújvári várépítész térképe a törökellenes 

magyarországi határvédelemről 

(1594 eleje) 

Színes, papírra festett, egyedi, kéziratos példány 

57 x 43 cm. M = kb. 1: 720 000 

Österreichisches Staatsarchiv, Wien. Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Kartensammlung U/II/4/8. 

Map of Giovanni Jacobo Gasparini (†about 1595) fortificator of Korpona (today Krupina, Slovakia), then of 

Érsekújvár (today Nové Zámky, 

Slovakia). The map depicts the borderfortress-system in Hungary from the beginning of 1594. 

Coloured, hand painted unique map on paper. 

Size: 57 x 43 cm. Scale: approximately 1: 720 000 

Österreichisches Staatsarchiv, Wien. Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Kartensammlung U/II/4/8. 

1. Névmutató a térképen szereplő várak és helységek ábécérendjében 

A térképen 

Az 1913. évi hivatalos névalak Mai névalak 

szereplő névalak 

és más névváltozatok 

1. Ainaski Ajnácskő (Hajnácskő) Hajnáèka (Slo) 

2. Altenburg Magyaróvár (Óvár, Altenburg, 

Ungarisch Altenburg) 

Mosonmagyaróvár (H) 

3. Altensol Zólyom (Ó-Zólyom, 

Veterosolium, Altsohl) 

Zvolen (Slo) 

4. Babotscha Babócsa (Babolcsa) Babócsa (H) 

5. Bars Óbars (Bars) Starý Tekov (Slo) 

6. Berebel Verebély Vráble (Slo) 

7. Blawstein Kékkő (Blauenstein) Modrý Kameò (Slo) 

8. Bodohel Bodonhely Bodonhely (H) 

9. Boijmitz Bajmóc (Bojnicz) Bojnice (Slo) 

10. Bolondosch Beckó (Bolondóc) Beckov (Slo) 

11. Bolondwar [Bolondvár, Balatonszemes Balatonszemes (H) 

közelében] 

közelében 

12. Bosoken Bozók Bzovík (Slo) 

13. Buják Buják Buják (H) 

14. Comiat Komját (Komjáti) Komjatice (Slo) 

15. Comorn Komárom (Rév-Komárom, 

Komorn) 

Komárno (Slo) 

16. Creitz Sopronkeresztúr 

(Németkeresztúr, Deutschkreutz) 

Deutschkreutz (A) 

17. D. Altenburg Deutsch Altenburg (A) Deutsch Altenburg (A) 

18. Dadiga [Tátika, várrom Zalaszántó 

területén] 

Zalaszántó (H) területén 

19. Dapolitchan Nagytapolcsány (Tapolcsány) Topo¾èany (Slo) 

20. Dapoltza Tapolca Tapolca (H) 

21. Dardesketij Tardoskedd Tvrdošovce (Slo) 

22. Debring Dobronya (Debring, 

Dobronyiva) 

Dobrá Niva (Slo) 

9423. Dewetscher Devecser Devecser (H) 

24. Dibijn Divény Divín (Slo) 

25 Dobrawada Jókő (Gutenstein, Dobrávodá) Dobrá Voda (Slo) 

26. Dobre Dobri Dobri (H) 

27 Dräskirchen Traiskirchen (A) Traiskirchen (A) 

28. Dregel Drégely[palánk] (Drégely és 

Palánk egyesülése) 

Drégelypalánk (H)

29. Egersseg Zalaegerszeg (Egersee) Zalaegerszeg (H) 

30. Eijsenstat Kismarton (Eisenstadt) Eisenstadt (A) 

31. Endret Balatonendréd (Somogyendréd) Balatonendréd (H) 

32. Erla Eger (Erlau, Agria) Eger (H) 

33. Fijlek Fülek Fi¾akovo (Slo) 

34. Fischamend Fischamend (A) Fischamend (A) 

35. Fonod Fonyód Fonyód (H) 

36. Fraumark Bát (Asszonyvásár, 

Bátovce (Slo) 

Frauenmarkt) 

37. Freijstat Galgóc (Freistadt) Hlohovec (Slo) 

38. Fridaw Ormosd (Friedau) (A) Ormož (Sl) 

39. Gerwar Győrvár Győrvár (H) 

40. Gesengh Németújvár (Güssing) Güssing (A) 

41. Gestesh Várgesztes Várgesztes (H) 

42. Gimesch Ghymes (Gimes) Jelenec (Hrad Gýmes) (Slo) 

43. Grad Karád (Somogykarád) Karád (H) 

44. Grann Esztergom (Gran, Strigonium) Esztergom (H) 

45. Guta Gúta (Gutta) Kolárovo (Slo) 

46. Hamburg Hainburg an der Donau 

(Hamburg) (A) 

Hainburg an der Donau (A) 

47. Hidweg [1.] Szabadhídvég (Faluhídvég és 

Városhídvég egyesülése) 

Szabadhídvég (H) 

48. Hidweg [2.] [Balatonhídvég, Zalavártól Zalavártól (H) délkeletre 

délkeletre] 

49. Hidweg [3.] Rábahídvég (Hídvég) Rábahídvég (H) 

50. Hiinberg Himberg (A) Himberg (A) 

51. Holoki Hollókő Hollókő (H) 

52. Kanischa Nagykanizsa (Kanizsa, Groß- 

Kanischa) 

Nagykanizsa (H) 

9553. Karpen Korpona (Corpona, Carpona, 

Karpfen) 

Krupina (Slo) 

54. Katar Csatár Csatár (H) 

55. Kemend Kemendollár (Kemend és Ollár Kemendollár (H) 

egyesülése) 

56. Keresturn Murakeresztúr (Keresztúr) Murakeresztúr (H) 

57. Kermend Körmend (Kermend) Körmend (H) 

58. Kestel Keszthely Keszthely (H) 

59. Kethida Kehida Kehidakustány (H) 

60. Ketze Köpcsény (Kittsee) Kittsee (A) 

61. Kijnigsperg Újbánya (Königsberg) Nová Baòa (Slo) 

62. Kilmsijget Kilimán (korábban: 

Kielmansziget) 

Kilimán (H) 

63. Klein Comorn Kiskomárom (Komár, 

Kleinkomorn) 

Zalakomár (H) 

64. Klieb Szebelléb (Klieb) Sebechleby (Slo) 

65. Kolon [Kolon, Balatonmagyaródtól Balatonmagyaródtól (H) 

délre] 

délre 

66. Kopan Törökkoppány (Koppány) Törökkoppány (H) 

67. Kopornak Nagykapornak (Kapornak) Nagykapornak (H) 

68. Kreitz Garamszentkereszt 

(Szentkereszt, Heiligenkreuz, 

Kreuz) 

Žiar nad Hronom (Slo) 

69. Kremnitz Körmöcbánya (Cremniczium, 

Kremnitz) 

Kremnica (Slo) 

70. Legrad [1.] Légrád Legrad (Cro) 

71. Legrad [sic!, 2.] Alsólendva (Unterlimbach) Lendava (Sl) 

72. Leopersdorf Csütörtök (Loipersdorf, 

Leopersdorf) 

Štvrtok na Ostrove (Slo) 

73. Lewentz Léva (Lewentz) Levice (Slo) 

74. Libeten Libetbánya (Libethen) ¼ubietová (Slo) 

75. Libisch Zólyomlipcse (Tótlipcse, 

Lipcse) 

Slovenská ¼upèa (Slo) 

76. Moder Modor (Modern) Modra (Slo)

77. Muran Murányalja (Murány) Muráò (Slo) 

78. Naswad Naszvad Nesvady (Slo) 

79. Nedelitz Drávavásárhely (Nedelic, 

Nedölce) 

Nedelišæe (Cro) 

80. Neijstat Wiener Neustadt (Nova Civitas, 

Bécsújhely) (A) 

Wiener Neustadt (A) 

9681. Neijtra Nyitra (Neutra) Nitra (Slo) 

82. Nemeti Hontnémeti (Németi) Hontianske Nemce (Slo) 

83. Nenthi Lenti (Nemti, Nempti) Lenti (H) 

84. Neusidel Nezsider (Neusiedl am See) Neusiedl am See (A) 

85. Neüsoll Besztercebánya (Neosolium, 

Novum Zolium, Neusohl) 

Banská Bystrica (Slo) 

86. Nidermark Dunaszerdahely (Szerdahely) Dunajská Streda (Slo) 

87. Nograd Nógrád Nógrád (H) 

88. Odwan Hatvan Hatvan (H) 

89. Ofenn Buda[pest] (Buda, Ofen) Budapest (H) 

90. Orosfalo Nagyoroszi (Oroszi, Oroszfalu) Nagyoroszi (H) 

91. Otshowa Nagyócsa (Ocsova) Oèová (Slo) 

92. Ödenburg Sopron (Sopronium, Ödenburg) Sopron (H) 

93. Paden Baden (A) Baden (A) 

94. Palanka [Drégely]palánk (Drégely és 


Drégelypalánk (H) 

95. Palescha Pölöske (Peleske) Pölöske (H) 

96. Pallota Várpalota (Palota) Várpalota (H) 

97. Panobitz Bán (Banowitz) Bánovce nad Bebravou 

(Slo) 

98. Papa Pápa Pápa (H) 

99. Parkan Párkány (Kakat) Štúrovo (Slo) 

100. Pest [Buda]Pest Budapest (H) 

101. Peternel Petronell (A) Petronell (A) 

102. Petta Pettau (Potol, Ptuj) (A) Ptuj (Sl) 

103. Piberspurg Vöröskő (Cservenikameny, 

Bibersburg) 

èervený Kameò (Slo) 

104. Posing Bazin (Basinium, Bösing) Pezinok (Slo) 

105. Pratenprun Széleskút (Breitenbrunn) Breitenbrunn (A) 

106. Prespurg Pozsony (Posonium, Preßburg) Bratislava (Slo) 

107. Prijs Breznóbánya (Bries) Brezno (Slo) 

108. Prosentz Berzence (Börzönce) Berzence (H) 

109. Pruk an der Leita Bruck an der Leitha (A) Bruck an der Leitha (A) 

110. Pukantz Bakabánya (Pukkanz) Pukanec (Slo) 

111. Raab Győr (Jaurinum, Raab) Győr (H) 

112. Rakelspurg Radkersburg (Regede) (A) Radkersburg (A) 

113. Rediga [sic!] Rezi Rezi (H) 

114. Reglesprun Regelsbrunn (A) Regelsbrunn (A) 

97115 Rusko [Hrussó, várrom Keresztúr Hostie területén (Hrušovský 

. 

területén] 

Hrad) (Slo) 

116. S Georg Szentgyörgy (Sanktgeorgen) Svätý Jur (Slo) 

117. S. Benedick Garamszentbenedek 

(Szentbenedek) 

Hronský Beòadik (Slo) 

118. S. Endrot Szendrő (Végszendrő) Szendrő (H) 

119. S: Antol Szentantal Antol (Slo) 

120. S: Georgwar Szentgyörgyvár Szentgyörgyvár (H) 

121. S: Grod Zalaszentgrót (Szentgrót) Zalaszentgrót (H) 

122. S: Merten [1.] Győrszentmárton (Szentmárton, 

Mons Sacer, Mons Sancti 

Martini, Martinsberg) 

Pannonhalma (H) 

123. S: Merten [2.] Sopronszentmárton 

(Szentmárton, Markt Sankt 

Martin) 

Markt Sankt Martin (A) 

124. S: Peter őriszentpéter (Szentpéter) őriszentpéter (H) 

125. Sabatka [Szabadkapuszta, Rimaszombat Rimavská Sobota (Slo) 

mellett] 

mellett 

126. Sammarein Somorja (Samarja, Sommerien) Šamorín (Slo)

127. Sas Szásza (Szászi) Sása (Slo) 

128. Schambog Zsámbék (Zsámbok) Zsámbék (H) 

129. Scheruij Nyitrasárfő (Sárfő) Nitrianska Blatnica (Slo) 

130. Schimeg Sümeg Sümeg (H) 

131. Schinta Sempte (Schintau) Šintava (Slo) 

132. Schmolanitz Szomolány (Szmolenicz) Smolenice (Slo) 

133. Schuran Nagysurány (Surány) Šurany (Slo) 

134. Schwechet Schwechat (A) Schwechat (A) 

135. Segest Segesd Segesd (H) 

136. Sembrij Felsőzsember (Nagyzsember, Žemberovce (Horné 

Zsember) 

Žemberovce) (Slo) 

137. Semine Muraszemenye (Szemenye) Szemenyecsörnye– 

Muraszemenye (H) 

138. Semnitz Selmecbánya (Schemnitz) Banská Štiavnica (Slo) 

139. Sernowitz Zsarnóca (Zsarnovicz) Žarnovica (Slo) 

140. Setschin Szécsény Szécsény (H) 

141. Shelle Vágsellye (Sellye) Ša¾a (Slo) 

142. Sittna [Szitnya, várrom Szentantal Antol (Hrad Sitno) (Slo) 

közelében] 

közelében 

143. Slatina Szalatnya (Szlatina) Zvolenská Slatína (Slo) 

98144 

. 

Somoskj Somoskő Somoskő (H) 

145. Steinemanger Szombathely (Steinamanger) Szombathely (H) 

146. Stuben Warmbadt Stubnyafürdő (Bad Stuben) Turèianske Teplice (Slo) 

147. Szalawar Zalavár Zalavár (H) 

148. Szan Zalacsány (Csány) Zalacsány (H) 

149. Szetshin [Szőcsénypuszta 

Szőcsénypuszta (H) 

Somogyzsitfától délkeletre] Somogyzsitfától délkeletre 

150. Szetshinsijget Szécsisziget Szécsisziget (H) 

151. Sziged Szigetvár (Sziget) Szigetvár (H) 

152. Sziglegeth Szigliget Szigliget (H) 

153. Temetwin Temetvény (Hrádek) Hrádok (Slo) 

154. Tijan Tihany Tihany (H) 

155. Tijrna Nagyszombat (Tirnavia, Tyrnau) Trnava (Slo) 

156. Tottes Tata (Totis) Tata (H) 

157. Trentschin Trencsén (Trentschin) Trenèin (Slo) 

158. Tscebreg Csepreg (Tschapring) Csepreg (H) 

159. Tschakan Csákány Csákány (H) 

160. Tscharwar Sárvár Sárvár (H) 

161. Tshabrak Csábrágvarbók (Csábrág) èabradský Vrbovok (Hrad 

èabraï) (Slo) 

162. Tshakathur Csáktornya (Csakovec, 

Tschakaturn) 

èakovec (Cro) 

163. Tsheijta Csejte (Csachticz) èachtice (Slo) 

164. Tshesnek Csesznek Csesznek (H) 

165. Tshokako Csókakő Csókakő (H) 

166. Tshuwanzt [Csobánc, várrom Gyulakeszi 

területén] 

Gyulakeszi (H) területén 

167. Vesprin Veszprém Veszprém (H) 

168. Vijwar [1.] Újudvar (korábban: Újvár) Újudvar (H) 

169. Vijwar [2.] Érsekújvár (Újvár, Novum 

Castellum, Neuhäusel) 

Nové Zámky (Slo) 

170. Waitshawar Bajcsa (korábban: Bajcsavár, 

Weitschawar) 

Bajcsa (H) 

171. Waltersdorf Unterwaltersdorf (A) Unterwaltersdorf (A) 

172. Warasdin Varasd (Varasdinum, Warasdin) Varaždin (Cro) 

173. Warmbadt Pöstyény (Pöstyénfürdő) Pieš�any (Slo) 

174. Wartberg Szenc (Szempcz, Wartberg) Senec (Slo) 

99175 Waschwar Vasvár (Castrum Ferreum, Vasvár (H) 

. 

Eisenburg) 

176. Washahel Somlóvásárhely 

(Apácavásárhely, Vásárhely) 

Somlóvásárhely (H) 

177. Washon Nagyvázsony (Vázsony, Nagyvázsony (H)

178. Watzen 

Vázsonykő) 

Vác (Vacium, Waitzen) Vác (H) 

179. Weissenburg Székesfehérvár (Fehérvár, Alba 

Regia, Stuhlweissenburg) 

Székesfehérvár (H) 

180. Wetska Becske Becske (H) 

181. Wienn Wien (Bécs, Vienna) (A) Wien (A) 

182. Wiglesh Végles Víg¾aš (Slo) 

183. olvashatatlan [Barsberzence táján] Tekovská Breznica (Slo) 

névalak 

táján 

2. Mutató a térképen szereplő egyéb földrajzi nevekről (folyó- és tónevek, 

országrész-elnevezések) 

Balathon Balaton (Plattensee) 

Drawa flu[ß] Dráva (Drava, Drau) 

Eijpel flu[ß] Ipoly (Ipe¾) 

Fischa flus Fischa 

Gran flu[ß] Hron (Garam) 

Leita flus Leitha 

Mur flu[ß] Mura (Mur) 

Neijtra flu[ß] Nitra (Nyitra) 

Raab flu[ß] Rába (Raab) 

Sala flu[ß] Zala 

Waag flu[ß] Váh (Vág) 

Wolka Wulka (Vulka) 

CROATIAE PARS Hrvatska (Horvátország, Kroatien) 

MORAVIAE PARS Morava (Morvaország, Mähren) 

STIRIAE PARS Steiermark (Stájerország, Styria) 

1003. Névmutató a térképen szereplő várak és helységek 1913. évi hivatalos 

névalakjainak ábécérendjében 

Az 1913. évi hivatalos névalak és más A térképen szereplő Mai névalak 

névváltozatok 

névalak 

1. Ajnácskő (Hajnácskő) Ainaski Hajnáèka (Slo) 

2. Alsólendva (Unterlimbach) Legrad [sic!, 2.] Lendava (Sl) 

3. Babócsa (Babolcsa) Babotscha Babócsa (H) 

4. Baden (A) Paden Baden (A) 

5. Bajcsa (korábban: Bajcsavár, 

Weitschawar) 

Waitshawar Bajcsa (H) 

6. Bajmóc (Bojnicz) Boijmitz Bojnice (Slo) 

7. Bakabánya (Pukkanz) Pukantz Pukanec (Slo) 

8. Balatonendréd 

(Somogyendréd) 

Endret Balatonendréd (H) 

9. [Balatonhídvég, Zalavártól 

délkeletre] 

Hidweg [2.] Zalavártól (H) délkeletre 

10. Bán (Banowitz) Panobitz Bánovce nad Bebravou 

(Slo) 

11. [Barsberzence táján] olvashatatlan Tekovská Breznica (Slo) 

névalak 

táján 

12. Bát (Asszonyvásár, 

Frauenmarkt) 

Fraumark Bátovce (Slo) 

13. Bazin (Basinium, Bösing) Posing Pezinok (Slo) 

14. Beckó (Bolondóc) Bolondosch Beckov (Slo) 

15. Becske Wetska Becske (H) 

16. Berzence (Börzönce) Prosentz Berzence (H) 

17. Besztercebánya (Neosolium, 


Neüsoll Banská Bystrica (Slo) 

18. Bodonhely Bodohel Bodonhely (H)

19. [Bolondvár, Balatonszemes Bolondwar Balatonszemes (H) 

közelében] 

közelében 

20. Bozók Bosoken Bzovík (Slo) 

21. Breznóbánya (Bries) Prijs Brezno (Slo) 

22. Bruck an der Leitha (A) Pruk an der Leita Bruck an der Leitha (A) 

23. Buda[pest] (Buda, Ofen) Ofenn Budapest (H) 

10124 

. 

[Buda]Pest Pest Budapest (H) 

25. Buják Buják Buják (H) 

26. Csábrágvarbók (Csábrág) Tshabrak èabradský Vrbovok (Hrad 


27. Csákány Tschakan Csákány (H) 

28. Csáktornya (Csakovec, 

Tschakaturn) 

Tshakathur èakovec (Cro) 

29. Csatár Katar Csatár (H) 

30. Csejte (Csachticz) Tsheijta èachtice (Slo) 

31. Csepreg (Tschapring) Tscebreg Csepreg (H) 

32. Csesznek Tshesnek Csesznek (H) 

33. [Csobánc, várrom Gyulakeszi 

területén] 

Tshuwanzt Gyulakeszi (H) területén 

34. Csókakő Tshokako Csókakő (H) 

35. Csütörtök (Loipersdorf, 

Leopersdorf) 

Leopersdorf Štvrtok na Ostrove (Slo) 

36. Deutsch Altenburg (A) D. Altenburg Deutsch Altenburg (A) 

37. Devecser Dewetscher Devecser (H) 

38. Divény Dibijn Divín (Slo) 

39. Dobri Dobre Dobri (H) 

40. Dobronya (Debring, 

Dobronyiva) 

Debring Dobrá Niva (Slo) 

41. Drávavásárhely (Nedelic, 

Nedölce) 

Nedelitz Nedelišæe (Cro) 

42. Drégely[palánk] (Drégely és 


Dregel Drégelypalánk (H) 

43. [Drégely]palánk (Drégely és 


Palanka Drégelypalánk (H) 

44. Dunaszerdahely (Szerdahely) Nidermark Dunajská Streda (Slo) 

45. Eger (Erlau, Agria) Erla Eger (H) 

46. Érsekújvár (Újvár, Novum 


Vijwar [2.] Nové Zámky (Slo) 

47. Esztergom (Gran, Strigonium) Grann Esztergom (H) 

48. Felsőzsember (Nagyzsember, Sembrij Žemberovce (Horné 

Zsember) 


49. Fischamend (A) Fischamend Fischamend (A) 

50. Fonyód Fonod Fonyód (H) 

51. Fülek Fijlek Fi¾akovo (Slo) 

52. Galgóc (Freistadt) Freijstat Hlohovec (Slo) 

10253 Garamszentbenedek 

S. Benedick Hronský Beòadik (Slo) 

. (Szentbenedek) 

54. Garamszentkereszt 

(Szentkereszt, Heiligenkreuz, 

Kreuz) 

Kreitz Žiar nad Hronom (Slo) 

55. Ghymes (Gimes) Gimesch Jelenec (Hrad Gýmes) 

(Slo) 

56. Gúta (Gutta) Guta Kolárovo (Slo) 

57. Győr (Jaurinum, Raab) Raab Győr (H) 

58. Győrszentmárton 

(Szentmárton, Mons Sacer, 

Mons Sancti Martini, 

Martinsberg) 

S: Merten [1.] Pannonhalma (H) 

59. Győrvár Gerwar Győrvár (H) 

60. Hainburg an der Donau 

(Hamburg) (A) 

Hamburg Hainburg an der Donau (A) 

61. Hatvan Odwan Hatvan (H)

62. Himberg (A) Hiinberg Himberg (A) 

63. Hollókő Holoki Hollókő (H) 

64. Hontnémeti (Németi) Nemeti Hontianske Nemce (Slo) 

65. [Hrussó, várrom Keresztúr Rusko Hostie területén 

területén] 

(Hrušovský Hrad) (Slo) 

66. Jókő (Gutenstein, Dobrávodá) Dobrawada Dobrá Voda (Slo) 

67. Karád (Somogykarád) Grad Karád (H) 

68. Kehida Kethida Kehidakustány (H) 

69. Kékkő (Blauenstein) Blawstein Modrý Kameò (Slo) 

70. Kemendollár (Kemend és Ollár 

egyesülése) 

Kemend Kemendollár (H) 

71. Keszthely Kestel Keszthely (H) 

72. Kilimán (korábban: 


Kilmsijget Kilimán (H) 

73. Kiskomárom (Komár, 

Kleinkomorn) 

Klein Comorn Zalakomár (H) 

74. Kismarton (Eisenstadt) Eijsenstat Eisenstadt (A) 

75. [Kolon, Balatonmagyaródtól Kolon Balatonmagyaródtól (H) 

délre] 

délre 

76. Komárom (Rév-Komárom, 

Komorn) 

Comorn Komárno (Slo) 

77. Komját (Komjáti) Comiat Komjatice (Slo) 

78. Korpona (Corpona, Carpona, 

Karpfen) 

Karpen Krupina (Slo) 

10379 

. 

Köpcsény (Kittsee) Ketze Kittsee (A) 

80. Körmend (Kermend) Kermend Körmend (H) 

81. Körmöcbánya (Cremniczium, 

Kremnitz) 

Kremnitz Kremnica (Slo) 

82. Légrád Legrad [1.] Legrad (Cro) 

83. Lenti (Nemti, Nempti) Nenthi Lenti (H) 

84. Léva (Lewentz) Lewentz Levice (Slo) 

85. Libetbánya (Libethen) Libeten ¼ubietová (Slo) 

86. Magyaróvár (Óvár, Altenburg, 


Altenburg Mosonmagyaróvár (H) 

87. Modor (Modern) Moder Modra (Slo) 

88. Murakeresztúr (Keresztúr) Keresturn Murakeresztúr (H) 

89. Murányalja (Murány) Muran Muráò (Slo) 

90. Muraszemenye (Szemenye) Semine Szemenyecsörnye– 


91. Nagykanizsa (Kanizsa, Groß- 

Kanischa) 

Kanischa Nagykanizsa (H) 

92. Nagykapornak (Kapornak) Kopornak Nagykapornak (H) 

93. Nagyócsa (Ocsova) Otshowa Oèová (Slo) 

94. Nagyoroszi (Oroszi, Oroszfalu) Orosfalo Nagyoroszi (H) 

95. Nagysurány (Surány) Schuran Šurany (Slo) 

96. Nagyszombat (Tirnavia, 

Tyrnau) 

Tijrna Trnava (Slo) 

97. Nagytapolcsány (Tapolcsány) Dapolitchan Topo¾èany (Slo) 

98. Nagyvázsony (Vázsony, 

Vázsonykő) 

Washon Nagyvázsony (H) 

99. Naszvad Naswad Nesvady (Slo) 

100. Németújvár (Güssing) Gesengh Güssing (A) 

101. Nezsider (Neusiedl am See) Neusidel Neusiedl am See (A) 

102. Nógrád Nograd Nógrád (H) 

103. Nyitra (Neutra) Neijtra Nitra (Slo) 

104. Nyitrasárfő (Sárfő) Scheruij Nitrianska Blatnica (Slo) 

105. Óbars (Bars) Bars Starý Tekov (Slo) 

106. Ormosd (Friedau) (A) Fridaw Ormož (Sl) 

107. őriszentpéter (Szentpéter) S: Peter őriszentpéter (H) 

108. Pápa Papa Pápa (H) 

109. Párkány (Kakat) Parkan Štúrovo (Slo) 

110. Petronell (A) Peternel Petronell (A)

10411 

1. 

Pettau (Potol, Ptuj) (A) Petta Ptuj (Sl) 

112. Pozsony (Posonium, Preßburg) Prespurg Bratislava (Slo) 

113. Pölöske (Peleske) Palescha Pölöske (H) 

114. Pöstyény (Pöstyénfürdő) Warmbadt Pieš�any (Slo) 

115. Rábahídvég (Hídvég) Hidweg [3.] Rábahídvég (H) 

116. Radkersburg (Regede) (A) Rakelspurg Radkersburg (A) 

117. Regelsbrunn (A) Reglesprun Regelsbrunn (A) 

118. Rezi Rediga [sic!] Rezi (H) 

119. Sárvár Tscharwar Sárvár (H) 

120. Schwechat (A) Schwechet Schwechat (A) 

121. Segesd Segest Segesd (H) 

122. Selmecbánya (Schemnitz) Semnitz Banská Štiavnica (Slo) 

123. Sempte (Schintau) Schinta Šintava (Slo) 

124. Somlóvásárhely 

(Apácavásárhely, Vásárhely) 

Washahel Somlóvásárhely (H) 

125. Somorja (Samarja, Sommerien) Sammarein Šamorín (Slo) 

126. Somoskő Somoskj Somoskő (H) 

127. Sopron (Sopronium, 

Ödenburg) 

Ödenburg Sopron (H) 

128. Sopronkeresztúr 

(Németkeresztúr, 

Deutschkreutz) 

Creitz Deutschkreutz (A) 

129. Sopronszentmárton 

(Szentmárton, Markt Sankt 

Martin) 

S: Merten [2.] Markt Sankt Martin (A) 

130. Stubnyafürdő (Bad Stuben) Stuben Warmbadt Turèianske Teplice (Slo) 

131. Sümeg Schimeg Sümeg (H) 

132. Szabadhídvég (Faluhídvég és 


Hidweg [1.] Szabadhídvég (H) 

133. [Szabadkapuszta, 

Sabatka Rimavská Sobota (Slo) 

Rimaszombat mellett] 

mellett 

134. Szalatnya (Szlatina) Slatina Zvolenská Slatína (Slo) 

135. Szásza (Szászi) Sas Sása (Slo) 

136. Szebelléb (Klieb) Klieb Sebechleby (Slo) 

137. Szécsény Setschin Szécsény (H) 

138. Szécsisziget Szetshinsijget Szécsisziget (H) 

139. Székesfehérvár (Fehérvár, Alba 


Weissenburg Székesfehérvár (H) 

140. Széleskút (Breitenbrunn) Pratenprun Breitenbrunn (A) 

141. Szenc (Szempcz, Wartberg) Wartberg Senec (Slo) 

10514 

2. 

Szendrő (Végszendrő) S. Endrot Szendrő (H) 

143. Szentantal S: Antol Antol (Slo) 

144. Szentgyörgy (Sanktgeorgen) S Georg Svätý Jur (Slo) 

145. Szentgyörgyvár S: Georgwar Szentgyörgyvár (H) 

146. Szigetvár (Sziget) Sziged Szigetvár (H) 

147. Szigliget Sziglegeth Szigliget (H) 

148. [Szitnya, várrom Szentantal Sittna Antol (Hrad Sitno) (Slo) 

közelében] 

közelében 

149. Szombathely (Steinamanger) Steinemanger Szombathely (H) 

150. Szomolány (Szmolenicz) Schmolanitz Smolenice (Slo) 

151. [Szőcsénypuszta 

Szetshin Szőcsénypuszta (H) 

Somogyzsitfától délkeletre] 

Somogyzsitfától délkeletre 

152. Tapolca Dapoltza Tapolca (H) 

153. Tardoskedd Dardesketij Tvrdošovce (Slo) 

154. Tata (Totis) Tottes Tata (H) 

155. [Tátika, várrom Zalaszántó 

területén] 

Dadiga Zalaszántó (H) területén 

156. Temetvény (Hrádek) Temetwin Hrádok (Slo) 

157. Tihany Tijan Tihany (H) 

158. Törökkoppány (Koppány) Kopan Törökkoppány (H) 

159. Traiskirchen (A) Dräskirchen Traiskirchen (A)

160. Trencsén (Trentschin) Trentschin Trenèin (Slo) 

161. Újbánya (Königsberg) Kijnigsperg Nová Baòa (Slo) 

162. Újudvar (korábban: Újvár) Vijwar [1.] Újudvar (H) 

163. Unterwaltersdorf (A) Waltersdorf Unterwaltersdorf (A) 

164. Vác (Vacium, Waitzen) Watzen Vác (H) 

165. Vágsellye (Sellye) Shelle Ša¾a (Slo) 

166. Varasd (Varasdinum, Warasdin) Warasdin Varaždin (Cro) 

167. Várgesztes Gestesh Várgesztes (H) 

168. Várpalota (Palota) Pallota Várpalota (H) 

169. Vasvár (Castrum Ferreum, Waschwar Vasvár (H) 

Eisenburg) 

170. Végles Wiglesh Víg¾aš (Slo) 

171. Verebély Berebel Vráble (Slo) 

172. Veszprém Vesprin Veszprém (H) 

173. Vöröskő (Cservenikameny, 

Bibersburg) 

Piberspurg èervený Kameò (Slo) 

10617 

4. 

Wien (Bécs, Vienna) (A) Wienn Wien (A) 

175. Wiener Neustadt (Nova Neijstat Wiener Neustadt (A) 

Civitas, Bécsújhely) (A) 

176. Zalacsány (Csány) Szan Zalacsány (H) 

177. Zalaegerszeg (Egersee) Egersseg Zalaegerszeg (H) 

178. Zalaszentgrót (Szentgrót) S: Grod Zalaszentgrót (H) 

179. Zalavár Szalawar Zalavár (H) 

180. Zólyom (Ó-Zólyom, 

Veterosolium, Altsohl) 

Altensol Zvolen (Slo) 

181. Zólyomlipcse (Tótlipcse, Libisch Slovenská ¼upèa (Slo) 

Lipcse) 

182. Zsámbék (Zsámbok) Schambog Zsámbék (H) 

183. Zsarnóca (Zsarnovicz) Sernowitz Žarnovica (Slo) 

4. Névmutató a térképen szereplő várak és helységek mai névalakjainak 

ábécérendjében 

Mai névalak A térképen Az 1913. évi hivatalos névalak és 

szereplő névalak más névváltozatok 

1. Antol (Slo) S: Antol Szentantal 

2. Antol (Hrad Sitno) (Slo) Sittna [Szitnya, várrom Szentantal 

közelében 

közelében] 

3. Babócsa (H) Babotscha Babócsa (Babolcsa) 

4. Baden (A) Paden Baden (A) 

5. Bajcsa (H) Waitshawar Bajcsa (korábban: Bajcsavár, 

Weitschawar) 

6. Balatonendréd (H) Endret Balatonendréd (Somogyendréd) 

7. Balatonmagyaródtól (H) 

délre 

Kolon [Kolon, Balatonmagyaródtól délre] 

8. Balatonszemes (H) Bolondwar [Bolondvár, Balatonszemes 

közelében 

közelében] 

9. Bánovce nad Bebravou 

(Slo) 

Panobitz Bán (Banowitz) 

10710 Banská Bystrica (Slo) Neüsoll Besztercebánya (Neosolium, 

. 


11. Banská Štiavnica (Slo) Semnitz Selmecbánya (Schemnitz) 

12. Bátovce (Slo) Fraumark Bát (Asszonyvásár, Frauenmarkt) 

13. Beckov (Slo) Bolondosch Beckó (Bolondóc) 

14. Becske (H) Wetska Becske 

15. Berzence (H) Prosentz Berzence (Börzönce) 

16. Bodonhely (H) Bodohel Bodonhely 

17. Bojnice (Slo) Boijmitz Bajmóc (Bojnicz) 

18. Bratislava (Slo) Prespurg Pozsony (Posonium, Preßburg) 

19. Breitenbrunn (A) Pratenprun Széleskút (Breitenbrunn)

20. Brezno (Slo) Prijs Breznóbánya (Bries) 

21. Bruck an der Leitha (A) Pruk an der Leita Bruck an der Leitha (A) 

22. Budapest (H) Ofenn Buda[pest] (Buda, Ofen) 

23. Budapest (H) Pest [Buda]Pest 

24. Buják (H) Buják Buják 

25. Bzovík (Slo) Bosoken Bozók 

26. èabradský Vrbovok (Hrad Tshabrak Csábrágvarbók (Csábrág) 


27. èachtice (Slo) Tsheijta Csejte (Csachticz) 

28. èakovec (Cro) Tshakathur Csáktornya (Csakovec, 

Tschakaturn) 

29. èervený Kameò (Slo) Piberspurg Vöröskő (Cservenikameny, 

Bibersburg) 

30. Csákány (H) Tschakan Csákány 

31. Csatár (H) Katar Csatár 

32. Csepreg (H) Tscebreg Csepreg (Tschapring) 

33. Csesznek (H) Tshesnek Csesznek 

34. Csókakő (H) Tshokako Csókakő 

35. Deutsch Altenburg (A) D. Altenburg Deutsch Altenburg (A) 

36. Deutschkreutz (A) Creitz Sopronkeresztúr (Németkeresztúr, 

Deutschkreutz) 

37. Devecser (H) Dewetscher Devecser 

38. Divín (Slo) Dibijn Divény 

39. Dobrá Niva (Slo) Debring Dobronya (Debring, Dobronyiva) 

40. Dobrá Voda (Slo) Dobrawada Jókő (Gutenstein, Dobrávodá) 

10841 Dobri (H) Dobre Dobri 

. 

42. Drégelypalánk (H) Dregel Drégely[palánk] (Drégely és 


43. Drégelypalánk (H) Palanka [Drégely]palánk (Drégely és 


44. Dunajská Streda (Slo) Nidermark Dunaszerdahely (Szerdahely) 

45. Eger (H) Erla Eger (Erlau, Agria) 

46. Eisenstadt (A) Eijsenstat Kismarton (Eisenstadt) 

47. Esztergom (H) Grann Esztergom (Gran, Strigonium) 

48. Fi¾akovo (Slo) Fijlek Fülek 

49. Fischamend (A) Fischamend Fischamend (A) 

50. Fonyód (H) Fonod Fonyód 

51. Güssing (A) Gesengh Németújvár (Güssing) 

52. Győr (H) Raab Győr (Jaurinum, Raab) 

53. Győrvár (H) Gerwar Győrvár 

54. Gyulakeszi (H) területén Tshuwanzt [Csobánc, várrom Gyulakeszi 

területén] 

55. Hainburg an der Donau Hamburg Hainburg an der Donau (Hamburg) 

(A) 

(A) 

56. Hajnáèka (Slo) Ainaski Ajnácskő (Hajnácskő) 

57. Hatvan (H) Odwan Hatvan 

58. Himberg (A) Hiinberg Himberg (A) 

59. Hlohovec (Slo) Freijstat Galgóc (Freistadt) 

60. Hollókő (H) Holoki Hollókő 

61. Hontianske Nemce (Slo) Nemeti Hontnémeti (Németi) 

62. Hostie területén 

Rusko [Hrussó, várrom Keresztúr 

(Hrušovský Hrad) (Slo) 

területén] 

63. Hrádok (Slo) Temetwin Temetvény (Hrádek) 

64. Hronský Beòadik (Slo) S. Benedick Garamszentbenedek 

(Szentbenedek) 

65. Jelenec (Hrad Gýmes) 

(Slo) 

Gimesch Ghymes (Gimes) 

66. Karád (H) Grad Karád (Somogykarád) 

67. Kehidakustány (H) Kethida Kehida 

68. Kemendollár (H) Kemend Kemendollár (Kemend és Ollár 

egyesülése) 

69. Keszthely (H) Kestel Keszthely

70. Kilimán (H) Kilmsijget Kilimán (korábban: 


10971 

. 

Kittsee (A) Ketze Köpcsény (Kittsee) 

72. Kolárovo (Slo) Guta Gúta (Gutta) 

73. Komárno (Slo) Comorn Komárom (Rév-Komárom, 

Komorn) 

74. Komjatice (Slo) Comiat Komját (Komjáti) 

75. Körmend (H) Kermend Körmend (Kermend) 

76. Kremnica (Slo) Kremnitz Körmöcbánya (Cremniczium, 

Kremnitz) 

77. Krupina (Slo) Karpen Korpona (Corpona, Carpona, 

Karpfen) 

78. Legrad (Cro) Legrad [1.] Légrád 

79. Lendava (Sl) Legrad [sic!, 2.] Alsólendva (Unterlimbach) 

80. Lenti (H) Nenthi Lenti (Nemti, Nempti) 

81. Levice (Slo) Lewentz Léva (Lewentz) 

82. ¼ubietová (Slo) Libeten Libetbánya (Libethen) 

83. Markt Sankt Martin (A) S: Merten [2.] Sopronszentmárton (Szentmárton, 

Markt Sankt Martin) 

84. Modrý Kameò (Slo) Blawstein Kékkő (Blauenstein) 

85. Modra (Slo) Moder Modor (Modern) 

86. Mosonmagyaróvár (H) Altenburg Magyaróvár (Óvár, Altenburg, 


87. Murakeresztúr (H) Keresturn Murakeresztúr (Keresztúr) 

88. Muráò (Slo) Muran Murányalja (Murány) 

89. Nagykanizsa (H) Kanischa Nagykanizsa (Kanizsa, Groß- 

Kanischa) 

90. Nagykapornak (H) Kopornak Nagykapornak (Kapornak) 

91. Nagyoroszi (H) Orosfalo Nagyoroszi (Oroszi, Oroszfalu) 

92. Nagyvázsony (H) Washon Nagyvázsony (Vázsony, 

Vázsonykő) 

93. Nedelišæe (Cro) Nedelitz Drávavásárhely (Nedelic, Nedölce) 

94. Nesvady (Slo) Naswad Naszvad 

95. Neusiedl am See (A) Neusidel Nezsider (Neusiedl am See) 

96. Nitra (Slo) Neijtra Nyitra (Neutra) 

97. Nógrád (H) Nograd Nógrád 

98. Nová Baòa (Slo) Kijnigsperg Újbánya (Königsberg) 

99. Nové Zámky (Slo) Vijwar [2.] Érsekújvár (Újvár, Novum 


100. Oèová (Slo) Otshowa Nagyócsa (Ocsova) 

11010 

1. 

Ormož (Sl) Fridaw Ormosd (Friedau) (A) 

102. őriszentpéter (H) S: Peter őriszentpéter (Szentpéter) 

103. Pannonhalma (H) S: Merten [1.] Győrszentmárton (Szentmárton, 

Mons Sacer, Mons Sancti Martini, 

Martinsberg) 

104. Pápa (H) Papa Pápa 

105. Petronell (A) Peternel Petronell (A) 

106. Pezinok (Slo) Posing Bazin (Basinium, Bösing) 

107. Pieš�any (Slo) Warmbadt Pöstyény (Pöstyénfürdő) 

108. Nitrianska Blatnica (Slo) Scheruij Nyitrasárfő (Sárfő) 

109. Pölöske (H) Palescha Pölöske (Peleske) 

110. Ptuj (Sl) Petta Pettau (Potol, Ptuj) (A) 

111. Pukanec (Slo) Pukantz Bakabánya (Pukkanz) 

112. Rábahídvég (H) Hidweg [3.] Rábahídvég (Hídvég) 

113. Radkersburg (A) Rakelspurg Radkersburg (Regede) (A) 

114. Regelsbrunn (A) Reglesprun Regelsbrunn (A) 

115. Rezi (H) Rediga [sic!] Rezi 

116. Rimavská Sobota (Slo) Sabatka [Szabadkapuszta, Rimaszombat 

mellett 

mellett] 

117. Sárvár (H) Tscharwar Sárvár 

118. Sása (Slo) Sas Szásza (Szászi)

119. Schwechat (A) Schwechet Schwechat (A) 

120. Sebechleby (Slo) Klieb Szebelléb (Klieb) 

121. Segesd (H) Segest Segesd 

122. Senec (Slo) Wartberg Szenc (Szempcz, Wartberg) 

123. Slovenská ¼upèa (Slo) Libisch Zólyomlipcse (Tótlipcse, Lipcse) 

124. Smolenice (Slo) Schmolanitz Szomolány (Szmolenicz) 

125. Somlóvásárhely (H) Washahel Somlóvásárhely (Apácavásárhely, 

Vásárhely) 

126. Somoskő (H) Somoskj Somoskő 

127. Sopron (H) Ödenburg Sopron (Sopronium, Ödenburg) 

128. Starý Tekov (Slo) Bars Óbars (Bars) 

129. Sümeg (H) Schimeg Sümeg 

130. Svätý Jur (Slo) S Georg Szentgyörgy (Sanktgeorgen) 

131. Ša¾a (Slo) Shelle Vágsellye (Sellye) 

132. Šamorín (Slo) Sammarein Somorja (Samarja, Sommerien) 

133. Šintava (Slo) Schinta Sempte (Schintau) 

134. Štúrovo (Slo) Parkan Párkány (Kakat) 

11113 Štvrtok na Ostrove (Slo) Leopersdorf Csütörtök (Loipersdorf, 

5. 

Leopersdorf) 

136. Šurany (Slo) Schuran Nagysurány (Surány) 

137. Szabadhídvég (H) Hidweg [1.] Szabadhídvég (Faluhídvég és 


138. Szécsény (H) Setschin Szécsény 

139. Szécsisziget (H) Szetshinsijget Szécsisziget 

140. Székesfehérvár (H) Weissenburg Székesfehérvár (Fehérvár, Alba 


141. Szemenyecsörnye– 


Semine Muraszemenye (Szemenye) 

142. Szendrő (H) S. Endrot Szendrő (Végszendrő) 

143. Szentgyörgyvár (H) S: Georgwar Szentgyörgyvár 

144. Szigetvár (H) Sziged Szigetvár (Sziget) 

145. Szigliget (H) Sziglegeth Szigliget 

146. Szombathely (H) Steinemanger Szombathely (Steinamanger) 

147. Szőcsénypuszta (H) Szetshin [Szőcsénypuszta Somogyzsitfától 

Somogyzsitfától délkeletre 

délkeletre] 

148. Tapolca (H) Dapoltza Tapolca 

149. Tata (H) Tottes Tata (Totis) 

150. Tekovská Breznica (Slo) olvashatatlan [Barsberzence táján] 

táján 

névalak 

151. Tihany (H) Tijan Tihany 

152. Topo¾èany (Slo) Dapolitchan Nagytapolcsány (Tapolcsány) 

153. Törökkoppány (H) Kopan Törökkoppány (Koppány) 

154. Traiskirchen (A) Dräskirchen Traiskirchen (A) 

155. Trenèin (Slo) Trentschin Trencsén (Trentschin) 

156. Trnava (Slo) Tijrna Nagyszombat (Tirnavia, Tyrnau) 

157. Turèianske Teplice (Slo) Stuben Warmbadt Stubnyafürdő (Bad Stuben) 

158. Tvrdošovce (Slo) Dardesketij Tardoskedd 

159. Újudvar (H) Vijwar [1.] Újudvar (korábban: Újvár) 

160. Unterwaltersdorf (A) Waltersdorf Unterwaltersdorf (A) 

161. Vác (H) Watzen Vác (Vacium, Waitzen) 

162. Varaždin (Cro) Warasdin Varasd (Varasdinum, Warasdin) 

163. Várgesztes (H) Gestesh Várgesztes 

164. Várpalota (H) Pallota Várpalota (Palota) 

165. Vasvár (H) Waschwar Vasvár (Castrum Ferreum, 

Eisenburg) 

11216 

6. 

Veszprém (H) Vesprin Veszprém 

167. Víg¾aš (Slo) Wiglesh Végles 

168. Vráble (Slo) Berebel Verebély 

169. Wien (A) Wienn Wien (Bécs, Vienna) (A) 

170. Wiener Neustadt (A) Neijstat Wiener Neustadt (Nova Civitas, 

Bécsújhely) (A) 

171. Zalacsány (H) Szan Zalacsány (Csány)

172. Zalaegerszeg (H) Egersseg Zalaegerszeg (Egersee) 

173. Zalakomár (H) Klein Comorn Kiskomárom (Komár, 

Kleinkomorn) 

174. Zalaszántó (H) területén Dadiga [Tátika, várrom Zalaszántó 

területén] 

175. Zalaszentgrót (H) S: Grod Zalaszentgrót (Szentgrót) 

176. Zalavár (H) Szalawar Zalavár 

177. Zalavártól (H) délkeletre Hidweg [2.] [Balatonhídvég, Zalavártól 

délkeletre] 

178. Zvolen (Slo) Altensol Zólyom (Ó-Zólyom, Veterosolium, 

Altsohl) 

179. Zvolenská Slatína (Slo) Slatina Szalatnya (Szlatina) 

180. Žarnovica (Slo) Sernowitz Zsarnóca (Zsarnovicz) 

181. Žemberovce (Horné Sembrij Felsőzsember (Nagyzsember, 


Zsember) 

182. Žiar nad Hronom (Slo) Kreitz Garamszentkereszt (Szentkereszt, 

Heiligenkreuz, Kreuz) 

183. Zsámbék (H) Schambog Zsámbék (Zsámbok) 

113VI. A FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS IRODALOM JEGYZÉKE 

1. A levéltári források rövidítésjegyzéke 

Archiv des Germanischen Nationalmuseums Nürnberg 

(A GNM Nürnberg) 

Westliche Fürsten (WF) 

Siebenbürgen Siebenbürgen 

Magyar Országos Levéltár, Budapest (MOL) 

E szekció: Magyar kincstári levéltárak 

Magyar Kamara Archívuma (MKA) 

E 142 Acta publica 

E 172 Archivum familiae Dobó 

E 185 Archivum familiae Nádasdy 

E 211 Lymbus 

E 554 Városi és kamarai iratok 

P szekció: Családi levéltárak 

P 1314 A herceg Batthyány család levéltára, Missiles 

Országos Széchényi Könyvtár (OSzK) 

Térképtár 

Österreichische Nationalbibliothek, Wien (ÖNB) 

Handschriftensammlung 

Kartensammlung 

114Österreichisches Staatsarchiv, Wien (ÖStA) 

Finanz- und Hofkammerarchiv (FHKA) 

Hofkammerarchiv 

Prot. Protokolle der Hofkammer 

Exp. Expedit 


RA Reichsakten 

Haus-, Hof- und Staatsarchiv (HHStA) 

Archiv Pálffy Archiv Pálffy 

Hungarica Ungarische Akten (Hungarica) 

AA. Allgemeine Akten

Impressoria Reichshofrat (RHR), Reichshofkanzlei (RHKl), 

Impressoria 

Kartensammlung Kartensammlung 

RTA Reichstagsakten der Reichskanzlei 

Turcica Türkei (Turcica) 

Kriegsarchiv (KA) 

AFA Alte Feldakten 

Best. Sonderreihe des Wiener Hofkriegsrates, Bestallungen 

HKR Akten Akten des Wiener Hofkriegsrates 

Exp. Expedit 


HKR Prot. Protokolle des Wiener Hofkriegsrates 

Exp. Expedit 


IHKR Akten Akten des Innerösterreichischen Hofkriegsrates 

Croatica Croatica 

Vindica Vindica 

Staatsarchiv Nürnberg (StaatsA Nürnberg) 

Ansbacher RTA Ansbacher Reichstagsakten (Rep. 136.) 

115Steiermärkisches Landesarchiv, Graz (StLA) 

Landschaftliches Archiv 

Militaria Altes Archiv XIV.: Militaria 

2. Kiadott források 

Die Böhmischen Landtagsverhandlungen und Landtagsbeschlüsse vom Jahre 1526 an bis auf die 

Neuzeit. Hrsg.: Königlich Böhmisches Landesarchiv. Bd. V. 1581–1585. und Bd. VI. 1586–1592. Prag, 

1890–1891. 

A budai basák magyar nyelvű levelezése. I. köt. 1553–1589. Szerk.: Takáts Sándor–Eckhart Ferenc– 

Szekfű Gyula. Bp., 1915. 

Geőcze István: Hadi tanácskozások az 1577-ik évben. In: Hadtörténelmi Közlemények 7. (1894) 502– 

537. és 647–673. 

Hajnal István: Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka (1640 december–1643 március). 

(Esterházy Miklós nádor iratai I.: Kormányzattörténeti iratok) Bp., 1930. 

I. R.: Révay Ferencz jelentése a magyarországi végvárak állapotáról 1588-ban. In: Történelmi Tár 1894. 

29–50. 

Kapossy János: Művészettörténeti regeszták a királyi határozatokból és rendeletekből. (Közzéteszi 

Bánrévi György.) I–II. XVI. század. In: Művészettörténeti Értesítő 5. (1956) 47–53., 190–197. és 318–330. 

Kőszeg ostromának emlékezete. Vál., szerk., a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Bariska István. Bp., 1982. 

(Bibliotheca Historica sorozat) 

Loserth, Johann: Miszellen aus der Geschichte des 16. und 17. Jahrhunderts. Zur Kartographie der 

steirischen Grenze gegen die Türkei. In: Blätter für Heimatkunde 7. (1929) Heft 1. 11. 

Lotharingiai Károly hadinaplója Buda visszafoglalásáról. Megjelent Buda ostromának 300. 

évfordulójára. A szöveget sajtó alá rendezte, fordította, a szójegyzéket és a mutatókat készítette: Mollay 

Károly. A bevezető tanulmányt írta: Nagy László. Bp., 1986. 

Magyar törvénytár. (Corpus Juris Hungarici.) 1526–1608. évi törvényczikkek. Magyarázó jegyzetekkel 

kíséri Márkus Dezső. Bp., 1899. 

Pálffy Géza: A magyarországi és délvidéki végvárrendszer 1576. és 1582. évi jegyzékei. In: 

Hadtörténelmi Közlemények 108. (1995) 1. sz. 114–185. 

Thallóczy Lajos–Hodinka Antal: Magyarország melléktartományainak oklevéltára (Codex Diplomaticus 

Partium Regno Hungariae Adnexarum) 116I. köt. A horvát véghelyek oklevéltára. 1490–1527. Bp., 1903. 

(Monumenta Hungariae Historica, I. osztály: Diplomataria Köt. XXXI.) 

Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái. II. köt. 1601–1620, 1631–1641.

Szombathely, 1992. (Vas megyei levéltári füzetek 5.) 

Verancsics Antal m. kir. helytartó, esztergomi érsek összes munkái. Közli: Szalay László–Wenzel 

Gusztáv. I–XI. köt. Pest–Bp., 1857–1873. 

3. Irodalom 

Acsády Ignác: Végváraink és költségeik a XVI. és XVII. században. In: Hadtörténelmi Közlemények 1. 

(1888) 64–85. és 246–267. 

Ágoston Gábor: Információszerzés és kémkedés az Oszmán Birodalomban a 15–17. században. In: 

Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben. Szerk.: Petercsák Tivadar és Berecz Mátyás. 

Eger, 1999. 129–156. (Studia Agriensia 20.) 

Ágoston Gábor: Az oszmán és az európai diplomácia a kölcsönösség felé vezető úton. In: Híd a századok 

felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára. Főszerk.: Hanák Péter. Szerk.: Nagy Mariann. Pécs, 

1997. 83–99. 

Amstadt, Jakob: Die k. k. Militärgrenze 1522–1881 (mit einer Gesamtbibliographie). Würzburg, 1969. 

(Inaugural-Diss.) 

Apfelauer, Richard: Hans Katzianer, ein Feldherr Ferdinands I. Wien, 1939. (Phil. Diss.) 

Aulinger, Rosemarie: Das Bild des Reichstages im 16. Jahrhundert. Beiträge zu einer typologischen 

Analyse schriftlicher und bildlicher Quellen. Göttingen, 1980. (Schriftenreihe der Historischen Kommission 

bei der Bayerischen Akademie der Wissenschaften, Schrift 18.) 

Austria Picta. Österreich auf alten Karten und Ansichten. Ausstellung der Kartensammlung der 

Österreichischen Nationalbibliothek. Prunksaal, 11. Mai bis 8. Oktober 1989. Handbuch und Katalog. Hrsg.: 

Franz Wawrik–Elisabeth Zeilinger. Graz, 1989. 

Banfi, F[lorio]–Maggiorotti, L[eone] A[ndrea]: La fortezza di Giavarino in Ungheria ed i suoi architetti 

militari italiani, specialmente Pietro Ferabosco. Roma, 1932. 

Benda Kálmán: A magyar nemzeti hivatástudat története a XV–XVII. században. Bp., 1937. 

Bonacker, Wilhelm: Leben und Werk des österreichischen Militärkartographen Cyriak Blödner (1672– 

1733). In: Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchives 10. (1957) 92–135. 

117Borbély Andor: Adatok a magyar várak és városok ábrázolásához a XVI–XVII. századból. In: 

Hadtörténelmi Közlemények 33. (1932) 171–186. 

Borbély Andor: Zyndt Mátyás nagy haditérképe hazánkról. In: Hadtörténelmi Közlemények 35. (1934) 

197–202. 

Brichzin, Hans: Bemerkungen zur ersten gedruckten Ungarnkarte (1522). In: Nordost-Archiv. Zeitschrift 

für Kulturgeschichte und Landeskunde 23. (1990) Heft 100. 169–178. 

Brichzin, Hans: Eine Ungarnkarte von Nicolaus Angielus, sowie Grund- und Aufrisse ungarischer 

Festungen aus dem Jahr 1566 im Sächsischen Hauptstaatsarchiv zu Dresden. Teil I. In: Cartographica 

Hungarica 2. (1992) 39–43., Teil II. In: Uo. 4. (1994) 12–18., Teil III. In: Uo. 5. (1996) 8–11. 

Budak, Neven: Uloga Bihaæke komune u obrani granice. In: Historijski zbornik 42. (1989) 163–170. 

Cerwinka, Günther: Die Eroberung der Festung Kanizsa durch die Türken im Jahre 1600. In: 

Innerösterreich 1564–1619. Im Auftrag der Steiermärkischen Landesregierung herausgegeben im 

Zusammenhang mit der Ausstellung „Graz als Residenz–Innerösterreich 1564–1619”. Redigiert von 

Alexander Novotny und Berthold Sutter. Graz, o. J. 409–511. (Joannea: Publikationen des Steiermärkischen 

Landesmuseums und der Steiermärkischen Landesbibliothek. Bd. III.) 

Czigány István: Buda visszavívása. Hadmérnökök, térképészek Buda alatt. Bp., 1986. 

Czigány István: Felderítés és térképek. In: Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben. 

Szerk.: Petercsák Tivadar és Berecz Mátyás. Eger, 1999. 183–195. (Studia Agriensia 20.) 

Czigány István: Regularitás vagy gerillaháború. (Gondolatok a magyar hadügyi fejlődés kérdéseihez) In: 

A végvárak és végváriak sorsa. Szerk.: Petercsák Tivadar és Pető Ernő. Eger, 1991. 25–34. (Studia Agriensia 

11.) 

Dávid Géza–Fodor Pál: Oszmán hírszerzés Magyarországon. In: Információáramlás a magyar és török 

végvári rendszerben. Szerk.: Petercsák Tivadar és Berecz Mátyás. Eger, 1999. 197–205. (Studia Agriensia 

20.)

Descriptio Austriae. Österreich und seine Nachbarn im Kartenbild von der Spätantike bis ins 19. 

Jahrhundert. Hrsg.: Johannes Dörflinger–Robert Wagner–Franz Wawrik. Wien, 1977. 

Descriptio Croatiae. Hrvatske zemlje na geografskim kartama od najstarijih vremena do pojave prvih 

topografskih karata. Tekst.: Mirko Markoviæ. Zagreb, 1993. 

Descriptio Hungariae. Magyarország és Erdély nyomtatott térképei 1477–1600. Szerk.: Szathmáry Tibor. 

Fusignano, 1987. 

118Domokos György: Adatok a komáromi vár 16. századi építéstörténetéhez. In: Limes (Komárom– 

Esztergom Megyei Tudományos Szemle) 9. (1997) 4. sz. 67–92. 

Domokos György: Egy itáliai várfundáló mester Magyarországon a XVI. század második felében. 

Ottavio Baldigara élete és tevékenysége. In: Hadtörténelmi Közlemények 111. (1998) 4. sz. 767–856. 

Dörflinger, Johannes: Leben und kartographisches Werk der Ingenieuroffiziere De Traux (unter 

besonderer Berücksichtigung von Maximilian De Traux). Extrait. La cartographie au XVIII siècle et l’oeuvre 

de Comte de Ferraris (1726–1814). Colloque international, Spa, 8–11 sept. 1976. Bruxelles, 1978. 191–224. 

(Collection Histoire Pro Civitate, série in-8o, no 54, 1978.) 

Ember Győző: A helytartói hivatal történetéhez a XVI. században. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre 

születésének hatvanadik évfordulójának ünnepére. Bp. 1938. 142–156. 

Eperjessy Kálmán: A bécsi Hadilevéltár magyar vonatkozású térképeinek jegyzéke. Szeged, 1929. 

Eperjessy Kálmán: Kézirati térképek Magyarországról a bécsi levéltárakban. Szeged, 1928. (A bécsi 

Collegium Hungaricum füzetei III.) 

Exhibiton on Military Maps of Hungary, Instruments and International Exhibition of Facsimile maps. 

International Cartographic Association, 14th World Conference, 17–24 August, Budapest – 1989. Catalogue 

of Exhibition. Bp., 1989. 

Fasching, Gerhard: Österreichische Militärkarten. Sonderaustellung. H. n., é. n. 

Fehér Géza: A magyar történelem oszmán–török ábrázolásokban. Bp., 1982. 

Fendrich, Irene: Das Burgenland in den kartographischen Darstellungen von der ältesten Zeit bis zur 

ersten Spezialkarte 1:75 000. Wien, 1935. (Phil. Diss.) 

Fodor Ferenc: A magyar térképírás. I. köt. Bp., 1952. (A Térképészeti Közlöny 15. számú különfüzete.) 

Fodor Pál: Az apokaliptikus hagyomány és az „aranyalma legendája”. A török a 15–16. századi magyar 

közvéleményben. In: Történelmi Szemle 37. (1997) 1. sz. 21–49. 

Fodor Pál: Kémkedés a török korban. In: Keletkutatás 1995. ősz 121–126. 

Gábor Imre–Horváth Árpád: A haditérképek históriája. Fejezetek a térképészet és a katonaföldrajz 

történetéből. Bp., 1979. 

Gaæina, S.: Slavonija na starim zemljopisnim kartama. Osijek, 1995. 

Gatti, Friedrich: Geschichte der k. und k. Technischen Militär-Akademie. Bd. I. Geschichte der k. k. 

Ingenieur- und k. k. Genie-Akademie. 1717–1869. Wien, 1901. 

119Gecsényi Lajos: A 16–17. századi magyarországi városfejlődés kérdéséhez. (Az erődváros 

megjelenése) In: Unger Mátyás Emlékkönyv. Emlékkönyv Unger Mátyás negyedszázados egyetemi 

történésztanári működése emlékére, és születésének hetvenedik évfordulója alkalmából. Szerk.: E. Kovács 

Péter–Kalmár János–V. Molnár László. Bp., 1991. 145–158. 

Gecsényi Lajos: A végvári harcok taktikája. (Török lesvetés Győr alatt 1577-ben) In: Scripta manent. 

Ünnepi tanulmányok a 60. életévét betöltött Gerics József professzor tiszteletére. Szerk.: Draskóczy István. 

Bp., 1994. 165–175. 

Gellén Zsolt: A Közép-Rábavidék történeti ökológiája a 17. században. Bp., 1997. (Szakdolgozat, ELTE, 

BTK) 

Gerhartl, Gertrud: Die Niederlage der Türken am Steinfeld 1532. 2. Aufl. Wien, 1981 (Militärhistorische 

Schriftenreihe 26.) 

Glaser Lajos: A karlsruhei gyűjtemények magyar vonatkozású térképanyaga. Bp., 1933. (A 

„Térképészeti Közlöny” 6. számú különfüzete.) 

Gömöry, Gustav: Notizen über Stand, Eintheilung des kaiserlichen Fuss- und Reitervolkes, Haupt- 

Organisations-Momente, Kriegsräthe, Obrist-Inhaber, Obrist-Feldmarschalch, Kriegsbaumeister etc. im XVI.

Jahrhundert, nach Acten des Kriegs-Archivs. In: Mitteilungen des k. k. Kriegs-Archivs 1881. 213–232. 

Gömöry, Gustav von: Türkennoth und das Grenzwesen in Ungarn und Croatien während sieben 

„Friedensjahren” von 1575 bis 1582. Nach Quellen des k. k. Kriegs-Archivs. In: Mitteilungen des k. k. 

Kriegs-Archivs 1885. 155–178. 

G[ömöry] G[usztáv]: Veszprém és Várpalota eleste 1593-ban. In: Hadtörténelmi Közlemények 8. (1895) 

254–259. 

Granice Hrvatske na zemljovidima: od XII. do XX. stoljeæa. (Katalog izložbe.) Tekstovi Ankica 

Pandžiæ et alii. Zagreb, 1992. 

Guichonnet, Paul–Raffestin, Claude: Géographie des frontières. Paris, 1974. (Le Géographe 13.) 

Hegyi Klára: „Aranyásó szpáhik” a királyi Magyarországon. In: A tudomány szolgálatában. Emlékkönyv 

Benda Kálmán 80. születésnapjára. Szerk.: Glatz Ferenc. Bp., 1993. 103–111. 

Hegyi Klára: Török berendezkedés Magyarországon. Bp., 1995. (História Könyvtár, Monográfiák 7.) 

Hillbrand, Erich: Die Kartenbestände des Kriegsarchivs Wien für das Gebiet der ehemaligen 

Militärgrenze. In: Die k. k. Militärgrenze. Beiträge zu ihrer Geschichte. Wien, 1973. 231–253. (Schriften des 

Heeresgeschichtlichen Museums in Wien 6.) 

Hiller István: A „Titkos Levelezők” intézménye. In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv születésének 70. 

évfordulója ünnepére. Szerk.: Tusor Péter. Bp., 1998. 204–215. 

120Holub József: Istvánffy Pál. In: Békefi-Emlékkönyv. Dolgozatok Békefi Remig egyetemi tanári 

működésének emlékére. Írták: Tanítványai. Bp., 1912. 222–237. 

Hopp Lajos: Az „antemurale” és „conformitas” humanista eszméje a magyar–lengyel hagyományban. 

Bp., 1992. (Humanizmus és reformáció 19.) 

Horváth Magda: A török veszedelem a német közvéleményben. Bp., 1937. (Minerva-könyvtár 112.) 

Hrenkó Pál: Az ismeretlen „Lázár deák”. In: Történelmi Szemle (1981) 3. sz. 405–410. 

Hrenkó Pál–Papp-Váry Árpád: Magyarország régi térképeken. Bp., 1989. (2. jav. kiad. Bp., 1990.) 

Hummel, Walter: Die ältesten Karten Ungarns. Ein Beitrag zur Kartographie Ungarns bis zum Beginn 

des XVIII. Jahrhunderts. Wien, 1907. (Phil. Diss., Manuskript) 

Ilijaniæ, Mira: Der Baumeister Dominico de Lalio und sein Kreis an der windischen Grenze. In: 

Siedlung, Macht und Wirtschaft. Festschrift Fritz Posch zum 70. Geburtstag. Hrsg.: Gerhard Pferschy. Graz, 

1981. 369–379. (Veröffentlichungen des Steiermärkischen Landesarchivs 12.) 

Inventar der handgezeichneten Karten und PlÄne zur europäischen Kriegsgeschichte des 16.–19. 

Jahrhunderts im Generallandesarchiv Karlsruhe. Bearbeitet von Alfons SchÄfer unter Mitwirkung von 

Helmut Weber. Stuttgart, 1971. (Veröffentlichungen der Staatlichen Archivverwaltung Baden-Württemberg 

Bd. 25.) 

Janko, Wilhelm: Lazarus Freiherr von Schwendi oberster Feldhauptmann und Rath Kaiser Maximilian’s 

II. Wien, 1871. 

Jankó Annamária: Végvárak az I. és II. katonai felmérés térképén. In: Végvár és környezet. Szerk.: 

Petercsák Tivadar és Pető Ernő. Eger, 1995. 33–53. (Studia Agriensia 15.) 

Joó István–Raum Frigyes: A magyar földmérés és térképészet története. 1–2. fejezet. I/A. köt. A 

magyarországi földmérés és térképészet a középkorban. Írta és szerk.: Hrenkó Pál. Bp., 1990. 

Karrow, Robert W.: Bio-Bibliographies of the Cartographers of Abraham Ortelius, 1570. Based an Leo 

Bagrow’s A. Ortelii Catalogus Cartographorum. Chicago, 1993. (Mapmakers of the Sixteenth Century and 

Their Maps) 

Kaser, Karl: Freier Bauer und Soldat. Die Militarisierung der agrarischen Gesellschaft an der kroatisch– 

slawonischen Militärgrenze (1535–1881). Wien–Köln–Weimar, 1997. (Zur Kunde Südosteuropas II/22.) és 

ugyanez horvátul: Slobodan seljak i vojnik. Povojacenje agrarnog društva u Hrvatsko–slavonskoj Vojnoj 

krajini (1535–1881.) Tom I. Rana krajiška društva 121(1545–1754.), Tom II. Povojaceno društvo (1754– 

1881.) Zagreb, 1997. (Povijest i historija) 

Kelenik József: A hadügyi forradalom és hatása Magyarországon a tizenötéves háború időszakában. 

Tények és megjegyzések a császári–királyi hadsereg valós katonai értékéről. In: Hadtörténelmi 

Közlemények 103. (1990) 3. sz. 85–95. 

Kelenik József: A hadügyi forradalom és jelenségei Európában és a magyar királyságban a XVI. század

második felében. In: Hagyomány és korszerűség a XVI–XVII. században. Szerk.: Petercsák Tivadar. Eger, 

1997. 27–41. (Studia Agriensia 17.) 

Kelenik József: A kanizsai védelmi övezet és természetföldrajzi adottságai a XVI. század 70-es éveinek 

végén. In: Végvár és környezet. Szerk.: Petercsák Tivadar és Pető Ernő. Eger, 1995. 163–172. (Studia 


Kelenik József: Tata helye és szerepe a végvári rendszerben a 16. század utolsó harmadában. In: Tata a 

tizenötéves háborúban. (Tatán 1997. május 23-án megtartott tudományos ülésszakon elhangzott előadások 

anyaga.) Szerk.: Fatuska János–Fülöp Éva Mária–Gyüszi László. Tata, 1998. 45–58. 

Kenyeres István: A trencséni vár a XVI. században. In: Fons (Forráskutatás és Történeti 

Segédtudományok) 2. (1995) 1. sz. 5–72. 

Kisari Balla György: Törökkori várrajzok Stockholmban. Bp., 1996. 

Kiss István, N.: A muraközi régió kettős katonai szerepe a 17. században. (Végvárak és katonaparasztok) 

In: Végvárak és régiók a XVI–XVII. században. Szerk.: Petercsák Tivadar és Szabó Jolán. Eger, 1993. 123– 

144. (Studia Agriensia 14.) 

Kiss István, R[ugonfalvi]: A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549–1551. évi leveles 

könyve. Bp., 1908. 

Klinghammer István–Pápay Gyula–Török Zsolt: Kartográfiatörténet. A történetiség a térképészetben. A 

térképtudomány fejlődésének alapvonalai. A tematikus kartográfia fejlődése. Bp., 1995. 

Klinghammer István–Papp-Váry Árpád: Földünk tükre a térkép. Bp., 1983. 

Koppány Tibor: A devecseri kastély kutatása. In: Építés–Építészettudomány 15. (1983) 1–4. sz. 261–271. 

Koroknay Gyula: Kálló egykori vára. In: A nagykállói járás múltja és jelene. Nagykálló, 1970. 53–72. 

Kosáry Domokos: Magyarország a XVI–XVII. századi nemzetközi politikában. In: Kosáry Domokos: A 

történelem veszedelmei. Írások Európáról és Magyarországról. Bp., 1987. 20–62. 

Kovács József László: Zrínyi iratok a grazi Landesarchivban. In: Hadtörténelmi Közlemények 111. 

(1998) 4. sz. 911–927. 

122Kovács Péter, E.: Miksa magyarországi hadjárata. In: Történelmi Szemle 37. (1995) 1. sz. 35–49. 

Krompotic, Louis: Relationen über Fortifikation der Südgrenze des Habsburgerreiches von 16. bis 18. 

Jahrhundert. Hannover, 1997. [A kötetről Rudolf Hauptner által írott recenzió: In: Wiener Geschichtsblätter 

52. (1997) Heft 3. 193.] 

Kruhek, Milan: Granice Hrvatskoga Kraljevstva u meðunarodnim državnim ugovorima. (Od mira na 

Žitvi 1606. do mira u Svištovu 1791.) In: Povijesni prilozi 10. (1991) 39–79. 

Kruhek, Milan: Karlovac: utvrde, granice i ljudi. Karlovac, 1995. 

Kruhek, Milan: Krajiške utvrde i obrana hrvatskog kraljevstva tijekom 16. stoljeæa. Zagreb, 1995. 

(Biblioteka Hrvatska povjesnica. Monografije i studije; Knjiga 1.) 

Kruhek, Milan: Stvaranje i utvrdivanje obrambene granice na Kupi u toku XVI i XVII stoljeæa. In: 

Vojna krajina. Povijesni pregled – historiografija – rasprave. Ured.: Dragutin Pavlièeviæ. Zagreb, 1984. 215– 

257. 

Kupelwieser, Leopold: Die Kämpfe Ungarns mit den Osmanen bis zur Schlacht bei Mohács, 1526. 2. 

Aufl. Wien, 1899. 

Laszowski, Emilij: Izvještaji Ivana Pieronija o hrvatskim krajiškim gradovima i mjestima god. 1639. In: 

Starine 29. (1898) 12–32. 

Laszowski, E[milij]: Važan rukopis Martina Stiera. In: Vjesnik Zemaljskog Arkiva 10. (1908) 197–202. 

Lemoine-Isabeau, Claire: Les militaires et la cartographie des Pay-Bas méridionaux et de la Principauté 

de Liège à la fin du XVIIe et au XVIIIe siècle. Bruxelles, 1984. (Centre d’Histoire Militaire, Travaux 19.) 

Lexikon zur Geschichte der Kartographie. Von den Anfängen bis zum Ersten Weltkrieg. Hrsg.: Ingrid 

Kretschmer–Johannes Dörflinger–Franz Wawrik. Bd. 1–2. Wien, 1986. (Die Kartographie und ihre 

Randgebiete. Enzyklopädie, C, 1–2.) 

Liepold, Antonio: Wider den Erbfeind christlichen Glaubens. Die Rolle des niederen Adels in den 

Türkenkriegen des 16. Jahrhunderts. Frankfurt am Main–Berlin–Bern–New York–Paris–Wien, 1998. 

(Europäische Hochschulschriften, Reihe 3.: Geschichte und ihre Hilfswissenschaften Bd. 767.)

Lopašiæ, Radoslav: Bihaæ i Bihaæka krajina. Mjestopisne i poviestne crtice. Zagreb, 1890. (Reprint, 

Bihaæ, 1991.) 

Loserth, Johann: Innerösterreich und die militärischen Maßnahmen gegen die Türken im 16. 

Jahrhundert. Studien zur Geschichte der Landesdefension und der Reichshilfe. Graz, 1934. (Forschungen zur 

Verfassungs- und Verwaltungsgeschichte der Steiermark Bd. XI. Heft 1.) 

123Maggiorotti, Leone Andrea: Gli architetti militari. Vol. II. Architetti e architetture militari. Vol. II. 

Roma, 1936. 

Maggiorotti, Leone Andrea–Banfi, Florio: Pietro Ferabosco. In: Hadtörténelmi Közlemények 34. (1933) 

156–173. 

A magyar vízszabályozás története. Összeáll. és szerk.: Ihrig Dénes. Bp., 1973. 

Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387–1437. Bp., 1984. 

Marosi Endre: Itáliai hadiépítészek részvétele a magyar végvárrendszer kiépítésében 1541–1592 között. 

In: Hadtörténelmi Közlemények 21. (1974) 28–74. 

Matunák Mihály: Érsekújvár második alapítása. In: Hadtörténelmi Közlemények 10. (1897) 102–109. 

Matunák Mihály: Érsek-Újvár alapítási éve. In: Századok 30. (1896) 338–341. 

Matunák Mihály: Véghles vára. Breznóbánya, 1904. 

Mercator, Gerhard. Europa und die Welt. Begleitband zur Ausstellung „Verfolgt, geachtet, universal – 

Gerhard Mercator, Europa und die Welt” anläßlich des 400. Todestages von Gerhard Mercator im Kultur- 

und Stadthistorischen Museum Duisburg vom 4. September 1994 bis zum 31. Januar 1995. Duisburg, 1994. 

Mioviæ-Periæ, Vesna: Na razmeðu: osmansko–dubrovaèka granica (1667.–1806.) Dubrovnik, 1997. 

Moaèanin, Fedor–Valentiæ, Mirko: Vojna krajina u Hrvatskoj. (Katalog izložbe) Zagreb, 1981. 

Müller, Johannes: Der Anteil der schwäbischen Kreistruppen an dem Türkenkrieg Kaiser Rudolfs II. von 

1595 bis 1597. In: Zeitschrift des Historischen Vereins für Schwaben und Neuburg 28. (1901) 155–262. 

Neunteufl, Walter: Die Kroatische Militärgrenze im Jahre 1673. In: Festschrift für Manfred Straka zum 

70. Geburtstag. Blätter für Heimatkunde 55. (1980) Heft 3–4. 81–86. 

Newald, Johann: Niclas Graf zu Salm. Eine Historische Studie. In: Berichte und Mittheilungen des 

Alterthums-Vereines zu Wien 18. (1879) 1–122. 

Newald, Johann: Niclas Graf zu Salm. Nachträge zur Biographie desselben im XVIII. Bande der 

Berichte und Mitteilungen des Altertumsvereins zu Wien. Wien, 1884. 

Nicklas, Thomas: Um Macht und Einheit des Reiches: Konzeption und Wirklichkeit der Politik bei 

Lazarus von Schwendi (1522–1583). Husum, 1995. (Historische Studien; Heft 442.) 

124Nischer, Ernst: Österreichische Kartographen. Ihr Leben, Lehren und Wirken. Wien, 1924. (Die 

Landkarte, Fachbücherei für jedermann in Länderaufnahme und Kartenwesen 1.) 

Novotny, Eleonore: Johannes Sambucus (1531–1584). Leben und Werk. Wien, 1975. (Phil. Diss.) 

Oberhummer, Eugen–Wieser, Franz R. von: Wolfgang Lazius: Karten der österreichischen Lande und 

des Königreichs Ungarn aus den Jahren 1545–1563. Innsbruck, 1906. 

Ödöngő Ábel [Takáts Sándor]: Góré, csárdák és skárt. In: Magyar Nyelv 7. (1911) 265–266. 

Österreich und die Osmanen. Gemeinsame Ausstellung der Österreichischen Nationalbibliothek und des 

Österreichischen Staatsarchivs. Prunksaal der Österreichischen Nationalbibliothek. Katalog. Wien, 1983. 

Die österreichische MilitÄrgrenze 1535–1871. Urkunden, Akten, Karten, Pläne, Bilder. 

Gedächtnisausstellung anläßlich des 100. Jahrestages ihrer Auflösung. Veranstaltet vom Österreichischen 

Staatsarchiv, Kriegsarchiv, Wien. Ende Sept. bis 17. Dez. Wien., 1971. 

Pálffy Géza: A császárváros védelmében. A győri főkapitányság története 1526–1598. A győri vár 

töröktől való visszafoglalása 400. évfordulójának emlékére. Győr, 1999. 

Pálffy Géza: Egy Zala megyei település nevének keletkezéstörténete és eddig ismeretlen XVI. századi 

névadója. (Kilimán falu és Andreas Kielman von Kielmansegg) In: Magyar Nyelv 92. (1996) 2. sz. 163–174. 

Pálffy Géza: Kerületi és végvidéki főkapitányok és főkapitány-helyettesek Magyarországon a 16–17. 

században. (Minta egy készülő főkapitányi archontológiai és „életrajzi lexikonból”) In: Történelmi Szemle 

39. (1997) 2. sz. 257–288.

Pálffy Géza: A magyarországi török és királyi végvárrendszer fenntartásának kérdéséhez. In: 

Keletkutatás 1995. tavasz 61–86. 

Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer néhány alapkérdése a XVI. század első felében. In: 

Hagyomány és korszerűség a XVI–XVII. században. Szerk.: Petercsák Tivadar. Eger, 1997. 59–74. (Studia 


Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer szervezetének története a kezdetektől a 18. század elejéig. 

(Vázlat egy készülő nagyobb összefoglaláshoz) In: Történelmi Szemle 38. (1996) 2–3. sz. 163–217. 

Pálffy Géza–Perger, Richard: A magyarországi török háborúk résztvevőinek síremlékei Bécsben (XVI– 

XVII. század). In: Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) 5. (1998) 2. sz. 207–264. 

125Pandžiæ, Ankica: Pet stoljeæa zemljopisnih karata Hrvatske. (Katalog izložbe.) Zagreb, 1988. 

Pataki Vidor: A XVI. századi várépítés Magyarországon. In: A Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve 

1. (1931) 98–132. 

Perjés Géza: Zrínyi és az 1663–64-es nagy török háború. In: Esterházy Pál: Mars Hungaricus. Sajtó alá 

rend. és ford.: Iványi Emma. Bev. és szerk.: Hausner Gábor. Bp., 1989. 25–99. (Zrínyi-könyvtár III.) 

Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. Bp., 1965. 

Pfannl Jenő: Régi ábrák és képek Győr váráról. In: Győri Szemle 1. (1930) 217–242. 

Plihál Katalin: Egy „ismeretlen” Wolfgang Lazius térkép. In: Geodézia és Kartográfia 41. (1989) 3. sz. 

200–203. 

Plihál Katalin: Erdély térképe 1699-ből. Bp., 1999. (Giovanni Morando Visconti 1699. évi Erdély 

térképének fakszimiléje a Cartograhia Kft. gondozásában.) 

Plihál Katalin: Lázár. Családi név vagy keresztnév? In: Geodézia és Kartográfia 44. (1992) 1. sz. 54–55. 

Plihál Katalin: Lázár kéziratának sorsa a megtalálástól a megjelenésig. In: Geodézia és Kartográfia 42. 

(1990) 5. sz. 372–379. 

Plihál Katalin: Magyarország Giacomo Gastaldi „La vera descrittione di tutta la Ungheria … ” című 

térképén. In: Cartographica Hungarica 6. (1998) 2–8. 

Plihál Katalin: A magyarországot ábrázoló első ismert részletes térkép készítője a források tükrében. In: 

Geodézia és Kartográfia 42. (1990) 3. sz. 217–221. 

Plihál Katalin: Magyarországról készült és 1528-ban megjelent térkép és készítője a források tükrében. 

In: Cartographica Hungarica 2. (1992) 11–14. 

Podewils, Katharina: Kaiser Maximilian II. (1564–1576) als Mäzen der bildenden Künste und der 

Goldschmiedekunst. Wien, 1992. (Phil. Diss.) 

Prescott, J. R. V.: The Geography of Frontiers and Boundaries. London, 1965. 

Regele, Oskar: Der österreichische Hofkriegsrat 1556–1848. Wien, 1949. (Mitteilungen des 

Österreichischen Staatsarchivs, Ergänzungsband I/1.) 

Régi magyar várak. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnoka 16 metszetének fakszimile 

kiadása. Bp., 1980. 

Rensing, Elfriede: Georg Wernher. (1490?–1556). Präsident der Zipser Kammer. In: A Gróf Klebelsberg 

Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve 1933. 31–58. 

Roth, Franz Otto: Wihitsch und Weitschawar. Zum Verantwortungsbewußtsein der adeligen Landstände 

Innerösterreichs in Gesinnung und Tat im türkischen ‚Friedensjahr’ 1578. Teil I–II. In: Zeitschrift des 

Historischen Vereines für Steiermark 60. (1969) 199–275. és 61. (1970) 151–214. 

126Rothenberg, Gunther E[rich]: Die österreichische Militärgrenze in Kroatien 1522 bis 1881. Wien– 

München, 1970. 

Sági Károly: A zalacsányi törökkori várak. Különlenyomat a Göcseji Múzeum jubileumi 

emlékkönyvéből. Zalaegerszeg, 1960. 131–135. (A Göcseji Múzeum Közleményei 8.) 

Salamon Ferencz: Magyarország térképéről a törökök bennlakta idején. In: Salamon Ferencz kisebb 

történelmi dolgozatai. 2. kiad. Bp., 1889. 292–324. 

Sallai János: Magyarország történelmi határai a régi térképeken. Bp., 1995. 

Schnur, Roman: Lazarus von Schwendi (1522–1583). Ein unerledigtes Thema der historischen 

Forschung. In: Zeitschrift für historische Forschung 14. (1987) 27–46.

Schulze, Winfried: Landesdefension und Staatsbildung: Studien zum Kriegswesen des 

innerösterreichischen Territorialstaates (1564–1619). Wien–Köln–Graz, 1973. 

Schulze, Winfried: Reich und Türkengefahr im späten 16. Jahrhundert. Studie zu den politischen und 

gesellschaftlichen Auswirkungen einer äußeren Bedrohung. München, 1978. 

Simon Éva: Magyar nagybirtokosok tervezetei a Kanizsával szembeni végvidék kiépítéséről. In: Zalai 

történeti tanulmányok. Szerk.: Káli Csaba. Zalaegerszeg, 1997. 61–86. (Zalai Gyűjtemény 42.) 

Simoniti, Vasko: Turki so v deželi že. Turški vpadi na slovensko ozemlje v 15. in 16. stoletju. Celje, 

1990. 

Slike mira: Oživljena Hrvatska u vrijeme Karlovaèkog mira. (Katalog izložbe.) Autorica teksta: 

Dubravka Peiæ Èaldaroviæ. Zagreb, 1999. 

Slukan, Mirela: Kartografska zbirka Hrvatskoga državnoga arhiva i njena vrijednost kao izvora za 

istraživanja. In: Arhivski vjesnik 41. (1998) 121–161. 

Slukan, Mirela: Kartografski izvori za povijest Triplex Confiniuma. Cartographic Sources for the History 

of the Triplex Confinium. Kartographische Quellen zur Geschichte des Triplex Confinium. Zagreb, 1999. 

Stegena Lajos (Ed.): Lazarus Secretarius. The First Hungarian Mapmaker and His Work. Bp., 1982. 

Stegena Lajos: A magyar térképészet kezdetei. Bp., 1976. 

Stegena Lajos: Térképtörténet. 3. átdolgozott kiad. Bp., 1983. 

Die Steiermark. Brücke und Bollwerk. Katalog der Landesausstellung. Schloß Herberstein bei 

Stubenberg, 3. Mai bis 26. Oktober 1986. Hrsg.: Gerhard Pferschy–Peter Krenn. Graz, 1986. 

(Veröffentlichungen des Steiermärkischen Landesarchives 16.) 

Szabó János Győző: Felső-Magyarország eltűnt végvárai. In: Az Egri Vár Híradója 18. (1983) 26–47. 

127Szakály Ferenc: Gazdasági és társadalmi változások a török hódítás árnyékában. Bp., 1994. (História 

Könyvtár. Előadások a történettudomány műhelyeiből 5.) 

Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Bp., 1981. 

Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Bp., 

1995. (Humanizmus és reformáció 23.) 

Szakály Ferenc: A török–magyar küzdelem szakaszai a mohácsi csata előtt (1365–1526). In: Mohács. 

Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából. Szerk.: Rúzsás Lajos és Szakály Ferenc. Bp., 

1986. 11–57. 

Szántai Lajos: Atlas Hungaricus. Magyarország nyomtatott térképei 1528–1850. I–II. köt. Bp., 1996. 

Szántai Lajos: De Jode atlaszának Magyarország térképe. In: Cartographica Hungarica 2. (1992) 24–28. 

Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése és fénykora Magyarországon 1541–1593. Bp., 1980. 

Szathmáry Tibor: Hazánk első ismert nyomtatott haditérképének vizsgálata társtérképeinek 

függvényében. (I. rész) In: Cartographica Hungarica 1. (1992) 6–21., ill. Hazánk egyik legrégibb nyomtatott 

térképe. II. rész. In: Cartographica Hungarica 2. (1992) 2–10. 

Szathmáry Tibor: Nicolaus Angielus Magyarország térképe. In: Cartographica Hungarica 3. (1993) 2–13. 

Szegő Pál: Végváraink szervezete a török betelepedésétől a tizenötéves háború kezdetéig, (1541–1593). 

Bp., 1911. 

Szekfű Gyula: Magyar történet. III. köt. 2. bőv., teljes kiad. Bp., 1935. 

Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Bp., 1908. 

Takáts Sándor: Rajzok a török világból. II. köt. Bp., 1915. 

Terbe Lajos: Egy európai szállóige életrajza. (Magyarország a kereszténység védőbástyája). In: 

Egyetemes Philológiai Közlöny 60. (1936) 297–351. 

Thiel, Viktor: Die innerösterreichische Zentralverwaltung 1564–1749. Teil I. Die Hof- und 

Zentralbehörden Innerösterreichs 1564–1625. In: Archiv für österreichische Geschichte 105. (1916) 1–210., 

Teil II. Die Zentralbehörden Innerösterreichs. 1625–1749. In: Uo. 111. (1930) 497–670. 

Tóth Sándor László: Az 1593. évi felvidéki hadjárat és a fülek–romhányi csata. In: Hadtörténelmi 

Közlemények 112. (1999) 1. sz. 53–73. 

Turetschek, Christine: Die Türkenpolitik Ferdinands I. von 1529 bis 1532. Wien, 1968. (Dissertationen

der Universität Wien 10.) 

Ujhelyi Péter: Az állandó hadsereg története I. Lipót korától Mária Terézia haláláig (1657–1780). Bp., 

1914. 

Ulbrich, Karl: Allgemeine Bibliographie des Burgenlandes. Teil VIII. Karten und Pläne. Halbband 1.: 

Karten. Abgeschlossen Ende 1967. Eisenstadt, 1970. 

128Vándor László: Bajcsa vára. (Egy rövid életű vár Kanizsa határában) In: Zalai Múzeum 7. (1997) 27– 

30. 

Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig. In: Nagykanizsa. 

Városi monográfia. I. köt. Nagykanizsa, 1994. 215–424. 

Vándor László: Kehidakustyány. Műemlékek. Bp., 1992. (Tájak–Korok–Múzeumok Kiskönyvtára 449.) 

Vaníèek, Fr[antišek]: Specialgeschichte der Militärgrenze. Bd. I–IV. Wien, 1875. 

Várkonyi Ágnes, R.: A párbeszéd esélyei. (A végvárrendszer-kutatások humánökológiai 

megközelítéséről) In: Végvár és környezet. Szerk.: Petercsák Tivadar és Pető Ernő. Eger, 1995. 7–31. (Studia 


Veress D. Csaba: Devecser évszázadai. Veszprém, 1996. 

Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban. A veszprémi, pápai és palotai vár hadtörténete. Bp., 1983. 

Veress D. Csaba: Veszprém ostroma, a „tizenötéves háború” (1593–1606) kezdete. In: Veszprémi Szemle 

(Várostörténeti folyóirat) 2. (1994) 1. sz. 21–29. 

Voje, Ignacij: Utvrðivanje slovenaèkih gradova za odbranu pred turskim provalama. In: Vojne krajine u 

jugoslovenskim zemljama u novom veku do Karlovaèkog mira 1699. Ured.: Vasa Èubriloviæ. Beograd, 

1989. (Nauèni skupovi Srpske akademije nauka i umjetnosti, Knj. XLVIII.; Odeljenje istorijskih nauka Knj. 

12.) 

Voje, Ignacij: Zbirka planova krajiških utvrda iz Karlsruhea. In: Vojna krajina. Povijesni pregled – 

historiografija – rasprave. Ured.: Dragutin Pavlièeviæ. Zagreb, 1984. 259–274. 

Vojna krajina. Povijesni pregled – historiografija – rasprave. Ured.: Dragutin Pavlièeviæ. Zagreb, 1984. 

Wagner, Georg: Das Türkenjahr 1664. Eine europäische Bewährung. Raimund Montecuccoli, die 

Schlacht von St. Gotthard–Mogersdorf und der Friede von Eisenburg (Vasvár). Eisenstadt, 1964. 

(Burgenländische Forschungen 48.) 

Wawrik, Franz: Alte Manuskripten an der Österreichischen Nationalbibliothek. Separat. 

Kartenhistorisches Colloquium Bayreuth’82. 31–39. 

Wessely, Kurt: Neuordnung der ungarischen Grenzen nach dem großen Türkenkrieg. In: Die k. k. 

Militärgrenze. Beiträge zu ihrer Geschichte. Wien, 1973. 29–93. (Schriften des Heeresgeschichtlichen 

Museums in Wien 6.) 

Wessely, Kurt: Die Regensburger „harrige” Reichshilfe 1576. In: Die russische Gesandschaft am 

Regensburger Reichstag 1576. Mit Beiträgen von Ekkehard Völkl und Kurt Wessely. Regensburg, 1976. 31– 

55. (Schriftenreihe des Regensburger Osteuropainstituts 3.) 

129Wiesflecker, Hermann: Kaiser Maximilian I. Das Reich, Österreich und Europa an der Wende zur 

Neuzeit. Bd. I. München, 1971. 

Zákonyi Ferenc: Balatoni várak hiteles rajzai 1651-ből. In: Műemlékvédelem 10. (1966) 3. sz. 137–142. 

Zákonyi Ferenc: Pápa várának alaprajza és építési költségei 1653-ból. In: Műemlékvédelem 11. (1967) 

2. sz. 76–79. 

Zákonyi Ferenc: A tihanyi vár három alaprajza. In: Műemlékvédelem 7. (1963) 4. sz. 230–234. 

Zákonyi Ferenc: Veszprém várának alaprajza és távlati képe 1656-ból. In: Műemlékvédelem 13. (1969) 

3. sz. 162–166. 

Žontar, Josip: Obvešèevalna služba in diplomacija avstrijskih Habsburžanov v boju proti Turkom v 16. 

stoletju. Der Kundschafterdienst und die Diplomatie der österreichischen Habsburger im Kampf gegen die 

Türken im 16. Jahrhundert. Ljubljana, 1973. (Slovenska Akademija Znanosti i Umetnosti, Razred za 

Zgodovinske i Družbene Vede I. Dela 18.; Inštitut za Obèo in Naradno Zgodovino 5.)

1. Az ábrák jegyzéke 

130VII. AZ ÁBRÁK ÉS MELLÉKLETEK JEGYZÉKE 

1. ábra: A magyarországi és horvát–szlavón végvárrendszer szervezete 1582-ben. Készült az 1582. évi 

végvárösszeírás adatai alapján. (A várlista jelzete: Österreichisches Staatsarchiv, Wien. Haus-, Hof- und 

Staatsarchiv, Reichstagsakten der Reichskanzlei Fasc. 58. a. fol. 345–367. Kiadása: Pálffy Géza: A 

magyarországi és délvidéki végvárrendszer 1576. és 1582. évi jegyzékei. In: Hadtörténelmi Közlemények 

108. (1995) 1. sz. 159–178.) 

2. ábra: A költő és hadvezér Zrínyi Miklós térképvázlata („Delineatio brevis Insulae Dominorum Comitum a 

Zrinio”) 1641 elejéről a Muraköz őrhelyeiről. (Steiermärkisches Landesarchiv, Graz. Landschaftliches 

Archiv, Altes Archiv XIV.: Militaria, 1641. März. Kiadása: Kovács József László: Zrínyi iratok a grazi 

Landesarchivban. In: Hadtörténelmi Közlemények 111. [1998] 4. sz. 917.) 

3. ábra: Utalás az Una északi partjától a Kulpáig terjedő terület végvárvonal-térképeire („Gränicz Mäppis”) 

Károly főherceg 1587. január 17-én II. Rudolf császárhoz írott levelében. (Österreichisches Staatsarchiv, 

Wien. Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Ungarische Akten [Hungarica], Allgemeine Akten Fasc. 118. Konv. A. 

fol. 34.) 

4. ábra: Giovanni Jacobo Gasparini korponai várépítész saját kezű aláírása („gioua[nni] jachobo gasparini 

m. p.”) Andreas Kielman von Kielmansegg haditanácsoshoz és főhadszertárnok-mesterhez (1584–1590) 

1586. június 13-án Korponáról kelt levelén. (Österreichisches Staatsarchiv, Wien. Finanz- und 

Hofkammerarchiv, Hofkammerarchiv, Reichsakten Fasc. 112. fol. 375r.) 

5. ábra: Ismeretlen szerző térképe a kanizsai végvidék várairól a 16. század utolsó két évtizedéből. (Kungliga 

Krigsarkivet, Stockholm. Handritade kartverk No. 23/70. Kiadása: Kisari Balla György: Törökkori várrajzok 

Stockholmban. Bp., 1996. 131.: No. 70.) 

2. Mellékletek jegyzéke 

I. melléklet 

Devecseri Choron János kéziratos végvárvonal-térképe a kialakulóban lévő győri főkapitányság várairól 1563ból. 

(Österreichisches Staatsarchiv, Wien. Kriegsarchiv, Alte Feldakten 1564/2/ad 11 c.) 

II. melléklet 

Nicolo Angielini itáliai hadiépítész térképe a horvát–szlavón végvárakról 1564-ből. (Badisches 

Generallandesarchiv Karlsruhe, Hausfideikommis Bd. XV. fol. 5. Kiadása: Brichzin, Hans: Eine Ungarnkarte 

von Nicolaus Angielus, sowie Grund- und Aufrisse ungarischer Festungen aus dem Jahr 1566 im Sächsischen 

Hauptstaatsarchiv zu Dresden. Teil I. In: Cartographica Hungarica 2. (1992) Hátsó borító: Abb. 5.; valamint két 

méretben újabb kiadása: Krompotic, Louis: Relationen über Fortifikation der Südgrenze des Habsburgerreiches 

von 16. bis 18. Jahrhundert. Hannover, 1997. 204–205.: No. 130–131.) 

III. melléklet 

A Kanizsa környéki keresztény várláncolatról 1580-ban készített török vártérképnek Joachim von Sinzendorf 

konstantinápolyi Habsburg-követ által diplomáciai hírszerzés segítségével megszerzett másolata. 

(Österreichisches Staatsarchiv, Wien. Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Türkei [Turcica] Karton 43. Konv. 2. [1581. 

Jan.–Febr.] fol. 50.) 

IV. melléklet 

Zrínyi György kanizsai végvidéki főkapitány (1582–1590) térképe a Mura jobb partjának őrhelyeiről 1582-ből. 

(Österreichisches Staatsarchiv, Wien. Kriegsarchiv, Alte Feldakten 1582/12/8.) 

V. melléklet 

A Muraköz haditérképe Giovanni Giuseppe Spalla itáliai hadmérnök 1670 májusában saját felmérése alapján 

készült ábrázolásában. (Országos Széchényi Könyvtár, Budapest. Térképtár TK 255. Kiadása: Hrenkó Pál– 

Papp-Váry Árpád: Magyarország régi térképeken. Bp., 1989. 79–80.)

VI. melléklet 

A Kanizsával szemben kiépítendő új végvidékről Batthyány Ferenc rajzoltatta végvárvonal-térkép 1600 végéről. 

(Österreichisches Staatsarchiv, Wien. Kriegsarchiv, Akten des Wiener Hofkriegsrates Exp. 1601. März No. 187. 

fol. 34.) 

VII. melléklet 

Martin Stier német hadmérnök 1657 januárjában készített térképe a Stájerország határán fekvő megerődített 

városokról és a Kanizsával szembeni végvidék várairól. (Österreichische Nationalbibliothek, 

Handschriftensammlung Cod. 8608. fol. 4. Kiadása: Krompotic, Louis: Relationen über Fortifikation der 

Südgrenze des Habsburgerreiches von 16. bis 18. Jahrhundert. Hannover, 1997. 9.: No. 6.) 

VIII. melléklet 

Martin Stier német hadmérnök 1657 januárjában készített térképe a vend–petrinjai és a báni végvidékek 

várairól. (Österreichische Nationalbibliothek, Handschriftensammlung Cod. 8608. fol. 32. Kiadása: Krompotic, 

L.: Relationen über Fortifikation der Südgrenze, i. m. 43.: No. 21.) (Részlet) 

132VIII. IN VERTEIDIGUNG EUROPAS 

MILITÄRKARTOGRAPHIE AUF DEM UNGARISCHEN 

KRIEGSSCHAUPLAZT DES HABSBURGERREICHES GEGEN DIE 

OSMANEN IM 16. UND 17. JAHRHUNDERT 

(Zusammenfassung) 

Das 16. und 17. Jahrhundert brachte wegen dem Vormarsch der Osmanen in der Geschichte Ungarns und 

Mitteleuropas grundlegende Veränderungen. Das ungarische Königreich verwandelte sich nach der Schlacht 

bei Mohács 1526 allmählich in eine Schutzzone, anders formuliert in einen Pufferstaat der österreichischen 

Erbländer und des Heiligen Römischen Reiches Deutscher Nation. Auf seinem Gebiet schützte ein neues 

Grenzverteidigunssystem, das vom 1556 aufgestellten Wiener Hofkriegsrat in der zweiten Hälfte des 

Jahrhunderts errichtet wurde, die Länder und die Provinzen des Habsburgerreiches gegen die Osmanen. Um 

diese Aufgabe zu erfüllen, war eine enge Zusammenarbeit zwischen dem ungarischen Kriegsschauplatz und 

dem Reich nötig. Die österreichischen Erbländer und das Reich trugen nämlich im Interesse ihres eigenen 

Schutzes mit jährlich bewilligten, sehr großen Summen zur Finanzierung der ihnen nächstliegenden 

ungarischen Schutzzonen bei. Ohne diese Türkenhilfe hätte der Hofkriegsrat das Grenzfestungssystem nicht 

organisieren und funktionstüchtig erhalten können. 

Zur Organisierung der einzelnen Einheiten des Grenzverteidigungssystems, d. h. zu jener der sogenannten 

Grenzoberhauptmannschaften (Grenzgeneralate), und zu ihrer mehrmaligen Modernisierung im 16. und 17. 

Jahrhundert benötigte der Hofkriegsrat verschiedene militärische Karten. Neben den materiellen Problemen 

galt um die Mitte des 16. Jahrhunderts der Mangel an Ortskenntnissen in Ungarn als die größte 

Schwierigkeit für die Wiener Kriegsführung beim Zustandebringen des neuen Verteidigungssystems. Man 

mußte nämlich die neuen Grenzgürtel in Ungarn, Kroatien und Slawonien so ausbauen, daß sie die günstigen 

geographischen Gegebenheiten, vor allem das reiche Wassernetz, die Moraste und die Gebirge bestmöglich 

ausnützten. Die türkischen Streifzüge konnten nämlich nur durch ein geschlossenes, scharf kontrollierbares 

Verteidigungssystem aufgehalten werden. 

Die ungarische und österreichische Kartographie war bisher der Meinung, daß Karten mit neuen 

Informationen über Ungarn im 16. und 17. Jahrhundert wegen dem Vormarsch der Osmanen nicht angefertigt 

wurden, sondern daß 133bloß die alten gedruckten Mappen neu bearbeitet worden seien. Die Ergebnisse des 

vorliegenden Bandes beweisen aber eindeutig, daß diese Behauptung völlig unbegründet ist. Im Auftrag des 

Hofkriegsrates zeichnete man zahlreiche Militärkarten über das Festungsnetz, obwohl wir über sie bis heute 

so gut wie keine Informationen besaßen. Diese Karten wurden aber ähnlich den anderen Teilen Europas auch 

in Ungarn nicht von Militärkartographen verfertigt. Die Militärkartographie war zu dieser Zeit noch keine 

selbständige Wissenschaft, sie wurde es erst seit der zweiten Hälfte des 18. Jahrhunderts nach der rund 

einhundertjährigen Entwicklung des stehenden Heeres. Deswegen wurden die Karten über die ungarischen 

Grenzburgstreifen von den die Gegend gut kennenden Hauptmännern der Festungen, den dort 

Großgrundherrschaften besitzenden Adeligen und vor allem von italienischen, deutschen und französischen

Festungsbaumeistern, seit dem 17. Jahrhundert von Militäringenieuren gemacht. Diese Karten zeichnete man 

fast ausschließlich nur aufgrund persönlicher Erfahrungen auf dem Kriegsschauplatz und bei den 

Grenzvisitationen, in deren Verlauf die einzelnen Zonen des Festungssystems vermessen wurden. 

Da diese Karten ausgesprochen militärischen Zwecken dienten, fielen ihre Informationen unter 

Geheimhaltung. In erster Linie kann man dadurch erklären, daß sie bis auf eine zwölfseitige 

Manuskriptgrenzkarte des deutschen Ingenieurs Martin Stier aus dem Jahre 1661 nie publiziert wurden. 

Infolge dessen konnten sie natürlich die gedruckten Karten der Zeit kaum beeinflussen. Die nunmehr 

bearbeiteten, die einzelnen Gürtel der Grenzburgen darstellenden Mappen sind also als Manuskripte in 

Kartensammlungen und besonders unter den Akten verschiedener Archive auf uns gekommen. In bezug auf 

das Genre können wir sie als eine spezifische Gruppe der Grenzkarten betrachten. Die Erklärung dafür ist, 

daß es im 16. und 17. Jahrhundert zwischen dem Habsburgerreich und den von den Osmanen eroberten 

Territorien in Ungarn keine feste Grenze im modernen Sinne des Wortes gab. Die Grenze war ein ziemlich 

breiter Streifen, der sich besonders im 16. Jahrhundert entsprechend den militärischen Kräfteverhältnissen 

ständig veränderte und von der Festungslinie der christlichen Seite bestimmt wurde. Die erwähnten Karten 

stellen also keine konkrete Grenzlinie dar, sondern das System der die Grenze repräsentierenden Festungen. 

Deshalb ist es richtiger, diese Mappen Grenzfestungslinienkarten zu nennen. 

Die Grenzfestungslinienkarten wurden immer für ein bestimmtes militärisches Ziel verwendet. Sie konnten 

der Information der Mitglieder des Wiener Hofkriegsrates dienen, die in der Mitte des 16. Jahrhunderts in 

den ungarischen Verhältnissen noch ziemlich unerfahren waren. Ein gutes Beispiel dafür ist die bisher 

früheste erhaltene Grenzfestungslinienkarte aus dem 16. Jahrhundert, die 134circa 1563 vom ungarischen 

Großgrundbesitzer Johann Choron von Devecser verfertigt wurde (s. Beilage I). Diese Karte stellte die 

Raaberische Grenze dar, die die Kaiserstadt Wien verteidigte. Trotz ihres skizzenhaften und oberflächlichen 

Charakters ist sie ziemlich genau. Ähnlichen Zielen dienten die vier Grenzfestungslinienkarten des 

italienischen Festungsbaumeisters Nicolo Angielini in einer bereits schöneren Bearbeitung (s. als Beispiel 

Beilage II, die Karte der kroatisch–slawonischen Burgen). Sie wurden zwischen 1564 und 1566 verfertigt, 

meistens auch aufgrund der Erfahrungen auf dem Kriegsschauplatz und einiger Grenzbereitungen. Ein 

ähnliches Ziel hatte Georg Zrínyi 1582 mit seiner Kartenskizze über die Wachthäuser des rechten Murufers 

(s. Beilage IV), die der Bittschrift um die Versorgung dieser Häuser mit vom König besoldeten Soldaten 

beigelegt wurde. Am Ende erwähnen wir noch die schön ausgearbeiteten Karten des deutschen 

Militäringenieurs Martin Stier aus dem Jahre 1657 über die steirischen Grenzstädte und über die 

ungarischen, kroatischen und slawonischen Grenzfestungen zur Informierung der Wiener Kriegsführung (s. 

z. B. Beilage VII und VIII). Zu ihrer Zusammenstellung leitete man auch Grenzbesichtigungen ein. 

Die Militärkarten der Zeit konnten, neben der Information der Kriegsführung, noch zu vielen anderen 

Zwecken bestellt werden. Grenzfestungslinienkarten wurden zur Informierung der in der Finanzierung der 

ungarischen Grenzverteidigung eine bestimmende Rolle spielenden Stände des Heiligen Römischen Reiches 

für die Reichstage verfertigt. Sie dienten natürlich dem Zweck, die Stände zu bedeutender finanzieller und 

militärischer Hilfe zu veranlassen. Letzen Endes kamen Grenzfestungslinienkarten auch zur Um- und 

Neuorganisierung der Türkenabwehr zustande. Wegen dem Vormarsch der Osmanen mußte nämlich der 

Wiener Hofkriegsrat mehrmals neue Grenzgeneralate einrichten. Vor ihrer Aufstellung verhandelte man sehr 

lange, und es wurden unterschiedliche Projekte ausgearbeitet. Nach dem Fall des nördlich der Drau 

liegenden Kanischa 1600 z. B. war es nötig, eine neue Schutzzone auszubauen, d. h. die verlorenen 

Grenzburgen zu ersetzen. Zu ihrer Organisierung benötigte man auch Karten, von denen eine erhalten 

geblieben ist (s. Beilage VI). Die Karte verfertigte man für das Projekt von Franz Batthyány, dem 

bedeutendsten Großgrundbesitzer Transdanubiens. 

Diese Beispiele bezeugen gut, daß die Grenzfestungslinienkarten im 16. und 17. Jahrhundert auf die 

militärischen und politischen Entscheidungen einen sehr starken Einfluß ausübten. Sie konnten 

– in der Frage der Grenzverteidigung den Hofkriegsrat informieren, 

– für die Versammlungen des Heiligen Römischen Reiches als informative Hilfsmittel verfertigt werden oder 

135– sogar die Verteidigungskonzeption der Wiener Kriegsführung beeinflussen. 

Das alles bedeutet nichts anderes als den Anfang der grundlegenden Methoden und Mechanismen der 

Militärkartographie schon im 16. und 17. Jahrhundert auf den ungarischen Grenzgebieten gegen die 

Osmanen. Dieser Prozeß erreichte dann nach der Aufstellung des stehenden Heeres während des großen 

Türkenkrieges am Ende des 17. Jahrhunderts (1683–1699) jenes Niveau, von dem ein gerader Weg zur 

selbständigen Disziplin der Militärkartographie führte. 

Die Grenzfestungslinienkarten hatten sogar eine so große Bedeutung, daß die Spione der Zeit sie zu 

erwerben trachteten. Eine solche Karte gelangte 1580 auf diplomatischem Weg nach Wien (s. Beilage III). 

Die osmanische Kriegsführung in Ungarn ließ nämlich in diesem Jahr eine Karte über die Grenzburgen um

Kanischa verfertigen, und sie schickte ein Exemplar in den Hof des Sultans nach Istanbul. Hier ließ der 

ständige Botschafter Kaiser Rudolfs II. die von Ofen gekommene Karte mit einem im Dienst der Osmanen 

stehenden Dolmetscher wahrscheinlich italienischer Abstammung – natürlich gegen eine entsprechende 

materielle Belohnung – kopieren, und er schickte die Kopie zur Kenntnisnahme nach Wien. Die mit 

italienischen Aufschriften verfertigte Kartenkopie beweist, daß die Osmanen das Festungssystem des 

Gegners ziemlich genau kannten. 

Am Ende wird noch kurz eine Grenzfestungslinienkarte behandelt, die in Facsimile erschienen ist und sehr 

gut in die Reihe der Militärkarten des 16. und 17. Jahrhunderts paßt. Die Karte wurde von dem italienischen 

Festungsbaumeister Giovanni Jacobo Gasparini sehr wahrscheinlich zu Beginn des Jahres 1594 angefertigt. 

Sie stellt das Grenzburgensystem in Ungarn nördlich und nordöstlich der Drau dar. Die Ausführung ist in 

vielen Elementen ziemlich einfach, manchmal sogar oberflächlich, die Informationen sind aber in manchen 

Fällen erstaunlich genau. Gasparini nahm in seine Karte auch solche Festungen und kleine Wachthäuser auf, 

die in den vorangehenden Jahren gebaut, bald darauf aber vernichtet worden waren. Die ungefähr im 

Maßstab 1:720 000 dimensionierte Karte wurde natürlich ebenfalls nach den persönlichen Erfahrungen auf 

dem Kriegsschauplatz und bei den Grenzvisitationen gezeichnet. 

Die Karte von Gasparini ist außerdem noch in einem besonderen Punkt für die ungarisch–österreichische und 

europäische Kartographiegeschichte wichtig und interessant. Der italienische Festungsbaumeister stellte 

nämlich das Grenzverteidigungssystem gegen die Osmanen abweichend von den gedruckten und den 

Manuskipt gebliebenen Karten über das zeitgenössische Ungarn nicht in nördlicher, sondern in östlicher 

Richtung, d. h. also von Wien aus betrachtet, dar. Gasparini verfertigte so 1594 für den Wiener Hofkriegsrat 

eine solche Karte, 136mit deren Hilfe die Ratsherren – sozusagen diese auf den Tisch legend – über die ihre 

Provinzen schützende ungarische Grenzverteidigung zuverlässige Informationen bekommen konnten. Diese 

Karte zeigte nämlich aus dem Gesichtspunkt Europas und durch die Brille der Wiener Kriegsführung das 

ungarische Defensionssystem, das zwei Jahrhunderte lang die Rolle des propugnaculum Christianitatis 

spielte. 

137IX. IN DEFENCE OF EUROPE 

MILITARY CARTOGRAPHY ON THE HUNGARIAN FRONTIER OF THE 

HABSBURG EMPIRE IN THE 16TH AND 17TH CENTURIES 

(Summary) 

The 16th and 17th centuries brought great changes in the life of Hungary and Central Europe caused by the 

offensive of the Ottomans. After the battle of Mohács (1526), the Hungarian Kingdom became gradually a 

defence-zone of the Austrian Hereditary Lands and the Holy Roman Empire or in other words, she became a 

buffer-state (Pufferstaat). It was on Hungarian territory that a line of border-fortresses was constructed, 

which was to fend off Ottoman attacks against the Habsburg Empire. This stronghold-system was organized 

by the Wiener Hofkriegsrat (Aulic War Council in Vienna, founded in 1556) in the second half of the 16th 

century. To meet this task, a close cooperation between the Hungarian theatre of war and the Empire was 

necessary. Thus the lands of the Empire, in order to defend themselves, contributed a considerable amount 

annually to the up-keeping of the neighbouring Hungarian border-zone. The War Council would not have 

been able to meet the costs of fortress-building and run the system efficiently without their support. 

In the 16th and 17th centuries different military maps were needed for the organisation of the individual 

fortress-units (the borderfortress-captain-generalcies) and the occasional modernisation of the whole defence 

system. The greatest problem of the War Council – besides financing – was the lack of knowledge of 

localities and natural-geographic conditions in Hungary. New defence-units were, however, to be constructed 

in Hungary, Slavonia and Croatia with a view to make the best of the geographic conditions (primarily of the 

rich hydrographic network, swamps and mountains). Ottoman forays could be stopped only by a tight, and 

well controlled defence system. 

Until recently Hungarian and Austrian cartography-historians believed that only older maps were 

reconstructed in the 16th and 17th centuries since there was no up-to-date information available due to the 

Ottoman offensives. This volume proves them wrong. The Aulic War Council commissioned several maps of 

the borderfortress-network, but until now they have not yet been systematically studied. As it was the general 

practice in other parts of Europe in this period, these maps were not drawn by military engineers. Military 

cartography as an independent discipline had not yet evolved, it did so only after the formation 138of the 

standing armies, in the second half of 18th century. In fact these defence-zone-maps were made by various 

non-professionals: by fortress-captains who knew their zones well, by the landlords of that region and

primarily by Italian, German and French fortificators (Baumeister). Military engineers (Militäringenieur) 

were employed for this job only in the 17th century. These maps were almost exclusively the products of 

personal experiences collected on the spot, fortress-inspections (Grenzvisitation) and surveys of the borderzone. 

Since these maps were drawn for the use of the military, they were understandably qualified as military 

secret. It explains why, with the exception of the manuscript-map of the frontiers (1661) in 12 plates by the 

German military engineer, Martin Stier, none of them has ever been published. Consequently, they could not 

have any impact on the contemporary printed maps. The maps discussed in this volume were all „hidden” in 

manuscript form in different map-collections or among archival documents. They can be classified as 

bordermaps (Grenzkarte). It is because in the 16th and 17th centuries the Habsburg and the Ottoman Empires 

had no fixed borders in the modern sense on the territory of Hungary. There was only an ever-changing 

frontier, a zone broad enough to conform the current military power relations which was marked by the 

Hungarians by a chain of borderfortresses. Hence, the above mentioned maps did not show a definite 

borderline but a system of the fortresses making up the frontier. It is, therefore better to call them „maps of 

the borderfortress-system” (Grenzfestungslinienkarte). 

The aim of the maps of the borderfortress-system at first might have been to inform the councillors of the 

War Council who were ignorant of the circumstances in Hungary. The author believes that such a map by 

János Choron from Devecser (1563) was the earliest found from the 16th century (see Supplement I). This 

map portrays sketchily, but at the same time precisely the region between Vienna, the Danube and Lake 

Balaton, that is the defence-zone organized around Győr (Raab). Similar but of better quality are the 4 maps 

of the borderfortress-system by Nicolo Angielini, an Italian fortress-builder (for the way he shows Croatian 

and Slavonian fortresses see Supplement II). The above mentioned maps were made between 1564 and 1566. 

They were mostly based on experience and actual surveys of the theater of war. The third example of the 

same type is the map-sketch by György Zrínyi (1582) the right bank of the river Mura as seen from the 

guard-posts (see Supplement IV).This map was inserted in a request-proposal for guard-outfitting. Finally, 

there are the elaborate maps compiled by the German military engineer, Martin Stier in 1657 over the cities 

of the Styrian border-zone, the neighbouring Hungarian fortresses against the Ottoman Kanizsa, the Croatian 

and Slavonian strongholds (see Supplements 139VII and VIII). Special fortress-inspections and surveys were 

needed and carried out in order to compile these maps. 

Besides the aim of keeping the supreme command informed, military maps were made to meet various other 

military needs. Maps of the borderfortress-system were drawn for the Estates of the Holy Roman Empire to 

demonstrate at their meetings (Reichstag) the structure and organisation of the Hungarian border-defence. 

The aim was, of course, to gain the material and military help of the Estates. Finally, there are the maps 

which were produced to help reorganize the border-defence. Due to the Ottoman expansion, the War Council 

in Vienna was forced to create new defence-zones. Before decisions were made, long negotiations were held 

and elaborate plans discussed. The fortress of Kanizsa (north of the river Drava), for example, was occupied 

by the Ottomans in 1600 and its replacement in the defence system made the reorganisation of the 

borderfortress-system necessary. To meet this end maps were constructed. The only surviving map of this 

type (see Supplement VI) was an insert to the plan of Ferenc Batthyány, the most important Hungarian 

landlord of this region. 

All these examples show that the 16th and 17th century maps of the borderfortress-system had an important 

influence over the military and political decision-making. They could 

– supply the Aulic War Council with information about the needs of the frontier-defence, 

– inform the Estates of the Holy Roman Empire as auxiliary documents, – influence the forming of 

defencive-concepts at the supreme command in Vienna. 

The volume proves that the basic methods and mechanisms of the military cartography were formed in the 

Hungarian frontier region of the Habsburg Empire in the 16th and 17th centuries. Military cartography (in the 

second half of 17th century, following the formation of the standing armies) reached a higher level during the 

decisive war against the Ottomans (1683–1699). From there a direct path lead to its becoming an 

independent discipline. 

Moreover, the maps of the borderfortress-system were so important, that enemy spies of the period tried to 

snatch them. One of the maps caught (1580) by diplomatic intelligence is shown in Supplement III. That 

year, the Ottoman supreme command in Hungary had a map drawn of the borderfortresses around Kanizsa, 

the copy of which was sent back to Constantinople to the Porte. When the map arrived in Buda a courtinterpreter 

(obviously in return for money from the ambassador of the Habsburgs) copied and sent it to 

Vienna to the War Council. The copy with Italian notations clearly demonstrates how well the Ottomans 

knew the borderfortress-system of their enemy.

140The published facsimile-map of the borderfortress-system is a typical example of the above mentioned 

16th and 17th century military-maps. It is the work of Giovanni Jacobo Gasparini, an Italian fortificator from 

the early months of 1594. It depicts the Hungarian borderfortress-system lying north-northeast of the river 

Drava. The map itself is rather simple, sometimes sketchy, but wonderfully exact. Gasparini shows fortresses 

and guard-posts on his map that were built in the previous years, or soon after demolished. The scale of the 

map is about 1:720 000, it was made after collecting personal experiences and borderfortress-inspections on 

the theatre of war. 

Moreover, Gasparini’s map has an other important aspect from the point of view of cartography-history in 

Hungary, Austria and Europe in general. The Italian fortificator oriented his map toward East, not toward 

North, the customary orientation of printed and manuscript maps of Hungary in this period. Thus, Vienna is 

lying on the southern corner and the frontierdefence-system is viewed from there. That is Casparini supplied 

the Aulic War Council with a map in 1594 which enabled them, by means of putting the map on the table, to 

be reliably informed about the frontier defence in Hungary in a way as if they were physically looking 

toward the right direction. It portrayed the borderfortress-system in Hungary as the propugnaculum 

Christianitatis, viewing the territory from Europe and the Habsburg court in Vienna. 

1. Helynévmutató 

141X. HELY- ÉS SZEMÉLYNÉVMUTATÓ 

Helynévmutatónk a kötetben előforduló földrajzi nevek és helységek egykori magyar nevét (amennyiben 

létezett), továbbá napjainkban használt hivatalos elnevezését és hovatartozását közli. Az elpusztult 

helységeknél és váraknál igyekeztünk meghatározni, melyik mai település határában vagy területén feküdtek. 

A mai magyarországi helynevek után az országnévre utaló rövidítést nem adjuk meg, minden más 

helységnév esetében – beleértve még a jól ismert településeket (például fővárosok) is – azonban igen. 

Mutatónk értelemszerűen nem tartalmazza a Giovanni Jacobo Gasparini végvárvonal-térképéhez készült 

három speciális mutató adatait. Ezeket a 93–112. oldalakon találja meg az olvasó. 

(Az egykori jugoszláviai tagköztársaságok [B, Cro, Szl és J] esetében az 1960. évi közigazgatási beosztást 

vettük alapul.) 

Rövidítések: 

A = Ausztria 

B = Bosznia–Hercegovina 

Be = Belgium 

D = Németország 

CH = Svájc 

Cs = Csehország 

Cro = Horvátország 

F = Franciaország 

GB = Nagy-Britannia 

I = Olaszország 

J = Jugoszlávia (Szerbia) 

R = Románia 

S = Svédország 

Slo = Szlovákia 

Szl = Szlovénia 

T = Törökország 

USA = Amerikai Egyesült Államok 

Abda 25

Adriai-tenger 13–14, 16, 39, 45, 53, 64, 67, 69–71, 74 

Ajnácskő (Hajnáèka, Slo) 79 

Al-Duna 67 

alsó részek 11 

Alsó-Ausztria 16, 19, 25, 37, 57, 67 

Alsó-Magyarország 89 

alsó-magyarországi bányavárosok 24, 42, 68, 86 

Andrásvár (egykor Győrszentivánnál) 25 

Anglia 47 

Antol lásd Szentantal 

Antwerpen (Be) 32 

Augsburg (D) 45 

142Ausztria 6, 9, 17, 22, 31, 38, 60, 67–68, 73, 77, 88 

Babócsa 37, 79 

Baden-Württemberg 39 

Baia Mare lásd Nagybánya 

Bajcsa (korábban Bajcsavár/Weitschawar, rom Bajcsa mellett) 26, 50, 53, 87 

Bajcsavár lásd Bajcsa 

Bajorország 45 

Bakabánya (Pukanec, Slo) 80–81 

Bakony 25, 37, 38 

Balaton 16, 23, 27, 36–37, 39, 43, 48, 59, 67, 68, 82 

Balaton-felvidék 25, 38 

Balkán 11, 91 

Bán (Banowitz – Bánovce nad Bebravou, Slo) 85 

báni végvidék (végek) 55, 64, 65, 67, 69, 75 

Bánovce nad Bebravou lásd Bán 

Banowitz lásd Bán 

Banská Štiavnica lásd Selmecbánya 

bányavidéki főkapitányság (végvidék) 14, 16, 23, 39, 42–43, 67, 69, 78–79, 81–83, 86–87 

Barsberzence (Tekovská Breznica, Slo) 85 

Basel (CH) 32 

Battyán lásd Szabadbattyán 

Bayreuth (D) 67 

Bécs (Wien, A) 6–7, 10–11, 17–22, 25, 28–29, 31–32, 34, 37, 39–43, 46, 48–49, 51, 54, 56–64, 66–72, 

74–78, 82, 84–88, 91 

Bécsújhely (Wiener Neustadt, A) 57 

Belgrád lásd Nándorfehérvár 

Belső-Ausztria (Innerösterreich) 14, 22, 41, 53, 56, 58, 62, 64, 66 

Beograd lásd Nándorfehérvár 

Berlin (D) 23 

Berzence 79 

Bihaæ lásd Bihács 

Bihács (németül régiesen Wihitsch – Bihaæ, B) 10–11, 14, 26, 40, 50, 53–54, 65, 70

Bódva patak 23 

Bosanski Novi lásd Novi 

Bosznia 10–11, 47, 53, 67 

Bozók (Bzovík, Slo) 86 

Börcs 25 

Bratislava lásd Pozsony 

Brest (Cro) 54 

Brezno lásd Breznóbánya 

Breznóbánya (Brezno, Slo) 24 

Brkišovina (Cro) 54 

Brüsszel (Bruxelles, Be) 61 

Buda (Budapest) 5, 7, 10–11, 17, 27, 31, 49, 61, 74, 80, 87 

Budapest 4, 6, 8–9, 11–12, 16–17, 19–20, 25–27, 29–31, 33, 35, 39, 46–48, 61, 80 

Buják 79 

Bulgária 10–11 

Burgenland 40, 72 

Bužim (Cro) 53 

Bügürdelen lásd Oroszfalu 

Bzovík lásd Bozók 

Cazin (Cro) 53 

Celje (Szl) 21 

Cheb lásd Eger (Cs) 

Chicago (USA) 31 

èakovec lásd Csáktornya 

èazma lásd Csázma folyó 

143Csákány (Somogy megye) 85 

Csáktornya (èakovec, Cro) 50–51 

Csallóköz 42, 67 

Csány (Zalacsány) 85 

Csázma (èazma) folyó 55 

Csehország 16, 20, 81 

Cseh-medence 30 

Csesznek 85 

Csobánc (várrom a mai Gyulakeszi mellett) 25 

Csurgó 79 

Dalmácia 36 

Dél-Dunántúl 48 

Délnyugat-Dunántúl 56 

Devecser 37–38 

Divény (Divín, Slo) 79 

Divín lásd Divény

Dráva folyó 39, 42–43, 48, 50, 58, 67, 78–79, 87 

Dráva–Mura és Balaton közöti főkapitányság lásd kanizsai főkapitányság 

Drégely lásd Drégelypalánk 

Drégelypalánk (Drégely) 79, 86 

Dresden lásd Drezda 

Drezda (Dresden, D) 39–40 

Drinápoly (Edirne, T) 18, 21, 44 

Dubica (B) 11 

Dubrovnik lásd Raguza 

Duisburg (D) 33 

Duna folyó 5–6, 14, 16, 23, 29–30, 32, 36–37, 39, 42–43, 66, 69, 84, 88 

Dunántúl 36, 39, 57–58, 79, 84 

dunántúli kerületi főkapitányság 20, 79 

Dunántúli-középhegyság 25 

Dunavölgy 30, 32 

Ðurðevac lásd Szentgyörgy(vár) 

Ecsed 23 

Edirne lásd Drinápoly 

Eger (Heves megye) 10, 16, 20, 22–23, 47, 50, 61, 72 

Eger (Cheb, Cs) 62, 63 

Egerszeg (Zalaegerszeg) 57, 65, 85 

Eisenstadt lásd Kismarton 

Erdély (Transilvania, Siebenbürgen) 11, 13–14, 29, 55, 67, 71, 74–75, 87 

Érsekújvár (Nové Zámky, Slo) 10, 14, 16, 23–24, 79–82, 85–87 

Eszék (Osijek, Cro) 35, 71 

Esztergom 49, 59 

Európa 1–3, 5–6, 9, 16, 18, 21–22, 30, 47, 61, 73, 88–89, 91 

Feldbach (A) 57, 62 

Felső-Magyarország (a 16–17. században németül Zips vagy Oberungarn) 31, 42–43, 45, 67 

felső-magyarországi főkapitányság (végvidék) 14, 16, 21, 23, 27, 39, 42–43, 67–69, 79 

Felső-Rábavidék 26 

Fertő-tó 31, 67–68 

Fityeháza 87 

Fiume (Rijeka, Cro) 45 

Fonyód 37, 84 

Franciaország 47, 49, 74, 89 

Frankfurt am Main (D) 23 

Friaul 70–71 

Fusignano (I) 29 

Fülek (Fi¾akovo, Slo) 10, 24, 79 

Fürstenfeld (A) 57, 62

Garam folyó 24–25, 79, 85–86 

144Garam menti bányavárosok lásd alsó-magyarországi bányavárosok 

Gesztes lásd Várgesztes 

Glogovnica folyó 55 

Gora (Cro) 53–54 

Goricia lásd Görz 

Görz 

tartomány 64 

vár(os) (Goricia, I) 64 

Göttingen (D) 45 

Gradisca d’ Isonzo (I) 64 

Graz (A) 14, 22, 31, 36, 41–42, 50–51, 54, 56–60, 62–64 

Güns lásd Kőszeg 

Gvozdansko (Cro) 53–54 

Gyirmót 25 

Győr 

főkapitányság (végvidék) 14, 16, 19, 23, 25, 36–39, 43, 59–60, 67–69, 78, 80, 87 

megye 26 

vár (os) 10, 16, 19, 23, 25–26, 36–38, 43, 60, 68, 80 

Győrszentiván (ma Győr része) 25 

Gyula 10 

Gyulakeszi lásd Csobánc 

Habsburg Birodalom 1–3, 5–6, 9, 11, 13, 17, 30, 35, 44, 60, 67, 75–76, 89–91 

Hajnáèka lásd Ajnácskő 

Hannover (D) 40, 63 

Hardberg (A) 57, 62 

Hatvan 59 

Havasalföld 10–11 

Hegyesd 37 

Herberstein, Schloß bei Stubenberg (A) 63 

Hernád 74 

hódoltság 9 

Hollandia 47 

Hollókő 79 

Horvátország 7, 10–13, 19, 21, 35–36, 39, 44, 54, 56, 62, 64, 69, 72, 74–75 

horvát főkapitányság (végvidék) 13–14, 16, 19, 35, 41, 53, 55, 58, 63–67, 69–70 

horvát és szlavón főkapitányság (végvidék) 7, 22, 24, 26, 36, 39–42, 53, 62, 63 

horvát–tengermelléki végek lásd hotvát főkapitányság 

Hrasztovica (Cro) 53–54, 65 

Husum (D) 22 

Ikrény 25

Illíria (Illyricum) 43 

Ingolstadt (A) 30 

Innerösterreich lásd Belső-Ausztria 

Innsbruck (A) 31 

Ipoly 74, 78, 83, 87 

Isztambul (Konstantinápoly – T) 16, 47–48, 49 

Itália 6, 16, 22, 31, 34, 36, 39, 42–44, 47–49, 51–52, 63, 73–74, 77–81, 84–86, 88–89 

Ivanics (Ivaniæ/ Ivaniægrad, Cro) 55, 65 

Ivaniæ lásd Ivanics 

Jajca (Jajce, B) 

Jajce lásd Jajca 

Jánosháza 37 

Kálló (Nagykálló) 23, 27 

Kanizsa 

145főkapitányság (végvidék, végek) 14, 16, 20–21, 23, 25–26, 43, 46, 48–51, 56, 78, 84, 87 

patak 26, 48, 84, 87 

vár(os) (ma Nagykanizsa) 10, 26, 27, 37, 46, 48–50, 56–57, 60, 84–85 

Kanizsa ellen vetett végek lásd Kanizsával szembeni főkapitányság 

Kanizsával szembeni főkapitányság (végvidék) 14, 16, 56–60, 63, 65, 67, 69 

Kányavár 65 

Kapornak (Nagykapornak) 27 

Kapronca (Koprivnica, Cro) 65 

Kapuvár 20 

Karintia (Kärnten) 10, 16, 19, 41, 54, 67 

Karlóca (Sremski Karlovci, J) 5, 40, 75 

Karlovac lásd Károlyváros 

Karlsruhe (D) 39–40, 42, 62–63, 67–68, 70–71, 89 

Károlyváros (Karlovac, Cro) 14, 16, 56, 64, 66 

Kárpát-medence 30 

Kassa (Košice, Slo) 14, 79 

kassai generalátus lásd felső-magyarországi főkapitányság 

Kärnten lásd Karintia 

Kehida lásd Kehidakustány 

Kehidakustány (Kehida) 80 

Kékkő (Modrý Kameò, Slo) 79 

Kelet-Magyarország 9 

Kemend lásd Kemendollár 

Kemendollár (Kemend) 65 

Keresztúr lásd Murakeresztúr 

Kerka patak 58 

Keszthely 25 

Kielmansziget lásd Kilimán

Kilimán (egykor Kielmansziget) 22, 26, 78 

királyi Magyarország 9, 11–12, 22, 32, 46 

Kisalföld 25 

Kisbalaton 57, 84 

Kiskomárom (Komár – Zalakomár) 27, 48, 57, 65, 78, 84 

Kismarton (Eisenstadt, A) 40 

Kismegyer (egykor Győrtől délkeletre) 25 

Klis lásd Klissza 

Klissza (Klis, Cro) 11 

Knin (Cro) 11 

Kolon (egykor Balatonmagyaródtól délre) 27, 48, 78, 87 

Komár lásd Kiskomárom 

Komárno lásd Komárom 

Komárom 

megye 39 

vár(os) (ma Komárno, Slo) 16, 39, 85 

Komjáti (Komját – Komjatice, Slo) 24 

Komjatice lásd Komjáti 

Konstantinápoly lásd Isztambul 

Koprivnica lásd Kaptonca 

Korana folyó 64 

Korpona (Krupina, Slo) 

patak 24 

vár(os) 81–82, 85–87 

Kostajnica lásd Kosztajnica 

Košice lásd Kassa 

Koszolnyik (Kozelnik/Zólyomkecskés, Slo) 24 

Kosztajnica (Kostajnica, B) 53–54 

Kozelnik lásd Koszolnyik 

146Köln (D) 7, 22 

Körmend 57 

Körmöcbánya (Kremnica, Slo) 81 

Kőrös (Križevci, Cro) 40, 55, 65 

Kőszeg (Güns) 10 

Közép-Európa 6, 9, 13–14, 16–17, 89 

Közép-Rábavidék 26 

Krain lásd Krajna 

Krajna (Krain) 10, 16, 19, 41, 53–54, 67 

Kremnica lásd Körmöcbánya 

Križevci lásd Kőrös 

Krupa (B) 11, 53 

Kulpa (Kupa) folyó 53–56, 64 

Kupa lásd Kulpa folyó

Laibach lásd Ljubljana 

Legrad lásd Légrád 

Légrád (Legrad, Cro) 50, 57 

Lengyelország 47 

Lenti 57, 65, 84 

Léva (Levice, Slo) 14, 25, 84 

Levice lásd Léva 

Liège (Be) 61 

Ljubljana (egykor Laibach – Szl) 47, 64 

London (GB) 34 

Magyarország 1–3, 5–7, 9–14, 16–19, 21–25, 28–36, 38–47, 53, 57, 60–63, 65–75, 77, 80, 82, 85–91 

Marcal folyó 69 

Mediterránuem 10 

Mérges 25 

Mezőkeresztes 49 

Modrý Kameò lásd Kékkő 

Mogersdorf (A) 71 

Mohács 9–10, 19 

Moldva 10 

Morvaország 16, 24, 30, 67 

Moson megye 26 

Mrežnica patak 64 

Mura 26, 42, 50–52, 58, 84, 88 

Murakeresztúr (Keresztúr) 26 

Muraköz 50–53, 57 

München (D) 7, 9, 44 

Nagybánya (Baia Mare, R) 45, 69 

Nagyecsed lásd Ecsed 

Nagykálló lásd Kálló 

Nagykanizsa lásd Kanizsa 

Nagykapornak lásd Kapornak 

Nagyócsa (Ocsova – Oèová, Slo) 

Nagyoroszi lásd Oroszfalu 

Nagyszeben (Sibiu, R) 75 

Nagyszombat (Trnava, Slo) 12 

Nagyvárad lásd Várad 

Nagyvázsony (Vázsony, Vázsonykő) 24 

Nándorfehérvár (Belgrád – Beograd, J) 10–11, 30, 40, 67 

Németalföld 32, 61 

Német Birodalom lásd Német–római Birodalom 

Német–római Birodalom 6, 10, 12, 14, 16, 22, 44, 47, 72–74, 88–90

New York (USA) 23 

Nikápoly (Nikopol, Bu) 

Nikopol lásd Nikápoly 

Nitrianska Blatnica lásd Sárfő 

Nógrád 79, 87 

Nová Baòa lásd Újbánya 

Nové Zámky lásd Érsekújvár 

Novi (Bosanski Novi, B) 53 

Nürnberg (D) 6, 32, 45, 55, 72, 87 

147Nyitrasárfő lásd Sárfő 

Nyitra folyó 23–24, 86 

Oberungarn lásd Felső-Magyarország 

Oèová lásd Nagyócsa 

Ocsova lásd Nagyócsa 

Ogulin (Cro) 65–66 

Oláhújvár (egykor Érsekújvártól [Nové Zámky, Slo] keletre) 49 

Oradea lásd Várad 

Oroszfalu (Nagyoroszi, Bügürdelen?) 86 

Oroszország 21 

Orsova (Orºova, R) 11 

Orºova lásd Orsova 

Osijek lásd Eszék 

Ostrožac (Cro) 53 

Oszmán Birodalom 5, 10, 35, 47, 75, 90 

osztrák örökös tartományok 10, 12 

Osztrák–Magyar Monarchia 5 

Otoèac lásd Otocsác 

Otocsác (Otoèac, Cro) 40, 65–66 

Palánk lásd Drégelypalánk 

Palánka lásd Drégelypalánk 

Palota lásd Várpalota 

Pannonhalma lásd Szentmárton 

Pápa 3–4, 8, 25, 37, 68, 84–85, 87 

Paris lásd Párizs 

Párizs (Paris, F) 23, 34 

Patona lásd Rábapatona 

Pécs 47 

Perzsia 47 

Pescari lásd Szentlászló 

Pest (Budapest) 31, 59, 84 

Pétervárad (Petrovaradin, J) 11 

Petrinja (Cro) 14, 64–65, 69

Petrovaradin lásd Pétervárad 

Pettau (Ptuj, Szl) 57, 60, 62 

Pieš�any lásd Pöstyény 

Pozsony (Bratislava, Slo) 56 

Pöstyénfürdő lásd Pöstyény 

Pöstyény (Pöstyénfürdő – Pieš�any, Slo) 85 

Prága (Cs) 54, 63 

Ptuj lásd Pettau 

Pukanec lásd Bakabánya 

Rába folyó 20–21, 56–58, 69, 85 

Rábapatona (Patona) 25 

Radkersburg (A) 62 

Raguza (Dubrovnik, Cro) 35 

Regensburg (D) 21, 45, 71 

Rijeka lásd Fiume 

Rima folyó 74 

Roma lásd Róma 

Róma (Roma, I) 23, 31, 80 

Romhány 79 

Sajó folyó 74 

Sárfő (Nyitrasárfő – Nitrianska Blatnica, Slo) 85 

Sárvár 57, 85 

Satu Mare lásd Szatmár 

Sãcueni lásd Székelyhíd 

Schottwien (A) 57–58 

Schwaben lásd Svábföld 

Selmecbánya (Banská Štiavnica, Slo) 24, 81 

Selmec patak 24 

Senj lásd Zengg 

Sibiu lásd Nagyszeben 

Sibrikfalva (Zsibritó – Žibritov, Slo) 24 

Siebenbürgen lásd Erdély 

Sisak lásd Sziszek 

148Sitno lásd Szitnya 

Skradin lásd Szkardona 

Slunj (Cro) 65–66 

Somló 37 

Somlóvásárhely (Vásárhely) 37 

Somoskő 79 

Sopron megye 26 

Spanyolország 61 

Speyer (D) 44–45

Srebenik lásd Szrebenik 

Sredièko (Cro) 54 

Sremski Karlovci lásd Karlóca 

Stájerország (Steiermark) 10, 16, 19, 25–26, 36, 39–42, 50–51, 54, 56–57, 59–60, 62–63, 65, 67 

stájer végek 57, 60, 62, 65, 67 

Steiermark l. Stájerország 

Stockholm (S) 87 

Stuttgart (D) 39 

Surany lásd Surány 

Surány (Surany, Slo) 24 

Sümeg 48 

Svábföld (sváb hercegség – Schwaben) 73 

Svištov lásd Szisztovó 

Šabac lásd Szabács 

Šišinec (Cro) 54 

Španov grad (Cro) 54 

Szabács (Šabac, J) 11 

Szabadbattyán (Battyán) 38 

Szabadka (Szabadkapuszta Rimavská Sobota/Rimaszombat mellett, Slo) 79 

Szalatna (Szalatnya, Szlatina – Zvolenská Slatína, Slo) 

patak 24, 84 

vár 24 

Szalatnya lásd Szalatna 

Szásza lásd Szászi 

Szászi (Szásza – Sása, Slo) 24 

Szatmár (Satu Mare, R) 16, 41, 67 

Száva folyó 53, 56, 67 

Szécsény 79 

Szeged 34 

Székelyhíd (Sãcueni, R) 67 

Székesfehérvár 38, 48, 84 

Szendrő 23 

Szentantal (Antol, Slo) 24 

Szentendrei-sziget 84 

Szentgotthárd 20, 71 

Szentgrót (Zalaszentgrót) 65 

Szentgyörgy (Szentgyörgyvár – Ðurðevac, Cro) 65 

Szentiván (egykor Balatonmagyaród mellett) 27 

Szentiván (Zalaszentiván) 85 

Szentlászló (Szentlászlóvár – Pescari, R) 11 

Szentmárton (ma Pannonhalma) 25 

Szentmiklós (Miklósfa, ma Nagykanizsa–Miklósfa ) 26, 48 

Szenyér 37

Szerbia 10–11, 47 

Szigetvár 10, 16, 27, 32, 37, 43, 48, 50, 84 

Szigliget 25, 37 

Szilézia 16 

Sziszek (Sisak, Cro) 40, 53–54 

Szisztovó (Svištov, Bu) 35 

Szitnya (várrom Antol/Szentantal közelében, Hrad Sitno, Slo) 24 

Szkardona (Skradin, Cro) 11 

Szlatina lásd Szalatna 

Szlavónia 10–13, 16, 35–36, 39, 54, 56–57, 64, 69, 87 

szlavón főkapitányság (végvidék) 14, 41, 64–65, 67, 69 

149Szlovénia 39 

Szolnok 74 

Szombathely 26, 79 

Szörény (Turnu Severin, R) 11 

Szrebernik (Srebrenik, B) 11 

Tapolca 37, 85 

Tarisznyavár (egykor Győrtől délkeletre) 25 

Tata 20, 25, 84 

Tátika (várrom Zalaszántó területén) 85 

Tekovská Breznica lásd Barsberzence 

Temesvár (Timiºoara, R) 10–11 

Tihany 25, 38, 68, 84 

Timiºoara lásd Temesvár 

Tisza folyó 74 

Tiszántúl 23 

Tokaj 23 

Topolovac lásd Topolovác 

Topolovác (Topolovac, Cro) 40 

Tounj (Cro) 65 

Törökország 49 

Transilvania lásd Erdély 

Trencsén (Trenèín, Slo) 45, 81 

Trenèín lásd Trencsén 

Trieste lásd Trieszt 

Trieszt (Trieste, I) 64 

Trnava lásd Nagyszombat 

Trsat (Cro) 64 

Turnu Severin lásd Szörény 

Turopolje 53–54 

Ugod 37 

Una folyó 53–54, 56, 70

Újbánya (Nová Baòa, Slo) 85 

Újvár lásd Érsekújvár vagy Újudvar 

Újudvar (Újvár) 26, 48 

Új-Zrínyivár (Zrínyi-Újvár, egykor Murakeresztúr közelében) 72, 87 

Vág folyó 85 

Várad (Nagyvárad – Oradea, R) 10, 69 

Varasd (Varaždin, Cro) 14, 51, 56, 65 

Varaždin lásd Varasd 

Várgesztes (Gesztes) 25 

Várpalota (Palota) 25, 37–38, 79, 83 

Vásárhely lásd Somlóvásárhely 

Vasvár 71 

Vas megye 26, 56, 58 

Vác 84 

Vázsony lásd Nagyvázsony 

Vázsonykő lásd Nagyvázsony 

Végles (Víg¾aš, Slo) 24, 84 

Velence (Venezia, I) 30, 32, 47, 49 

Venezia lásd Velence 

vend végek lásd szlavón főkapitányság 

vend–bajcsavári végvidék lásd szlavón főkapitányság 

vend–petrinjai végek lásd szlavón főkapitányság 

Verebély (Vráble, Slo) 85 

Veszprém 8, 25, 37–38, 68, 79, 83 

Víg¾aš lásd Végles 

Vráble lásd Verebély 

Weimar (D) 7 

Weitschawar lásd Bajcsavár 

Wien lásd Bécs 

Wiener Neustadt lásd Bécsújhely 

Wihitsch lásd Bihács 

Würzburg (D) 7 

150Zagreb lásd Zágráb 

Zágráb (Zagreb, Cro) 7, 33, 35, 44, 53 

Zala 

folyó 26–27, 56–58, 68, 84 

megye 22, 56, 58, 78 

Zalabér 65 

Zalacsány lásd Csány 

Zalaegerszeg lásd Egerszeg 

Zalai-dombság 58 

Zalakomár lásd Kiskomárom

Zalaszentgrót lásd Szentgrót 

Zalavár 27, 84 

Zemun lásd Zimony 

Zengg (Senj, Cro) 11, 40, 65–66 

Zimony (Zemun, R) 11 

Zips lásd Felső-Magyarország 

Zólyom (Zvolen, Slo) 24 

Zólyomkecskés lásd Koszolnyik 

Zrin (Cro) 40, 53–54 

Zrínyi-Újvár lásd Új-Zrínyivár 

Zrínyi-végek, azaz a Zrínyi család muraközi őrházai 50 

Zvolen lásd Zólyom 

Zvolenská Slatína lásd Szalatna 

Žarnovica lásd Zsarnóca 

Žemberovce lásd Zsember 

Žibritov lásd Sibrikfalva 

Zsarnóca (Žarnovica, Slo) 25 

Zsember (Felsőzsember, Nagyzsember – Žemberovce, Horné Žemberovce, Slo) 25 

Zsibritó lásd Sibrikfalva 

Zsitva folyó torkolata (Zsitvatorok) 35, 57, 66 

Zsitvatorok lásd Zsitva folyó torkolata 

1512. Személynévmutató 

Acsády Ignác 12 

Ágoston Gábor 47 

Amstadt, Jakob 7, 75 

Angielini, Nicolo 33, 39–43, 65, 68, 70, 82, 84, 86, 88 

Angielus Nicolaus lásd Angielini, Nicolo 

Apfelauer, Richard 19 

Aulinger, Rosemarie 45 

Baldigara 

család 82 

Ottavio 23, 42, 81 

Banfi, Florio 23, 36 

Bánrévi György 21 

Bariska István 10 

Batthyány 

család 26, 69, 86 

Ádám, I. (†1659) 69 

Boldiszár 86 

Ferenc (†1625) 57–59

Békefi Remig 31 

Benczik Gyula 26 

Benda Kálmán 6, 46 

Berecz Mátyás 47 

Blödner, Cyriak 60–61 

Bocskai István, kismarjai, erdélyi fejedelem (1605–1606) 57 

Bonacker, Wilhelm 60 

Borbély Andor 29, 32, 35, 38, 40, 42, 67 

Breuner, Hans 59 

Brichzin, Hans 30, 39–40, 42–43, 88 

Budak, Neven 53 

Cerwinka, Günther 56 

Choron János, devecseri 36–38 

Cornero, Giovanni 69 

Couriers, Francesco de 59–60, 68, 85 

Cuspinianus, Johannes 30 

Czigány István 61–62, 68, 74 

Èaldaroviæ, Dubravka Peiæ 75 

Èubriloviæ, Vasa 40 

Cseri József 4 

Dávid Géza 47 

Dénes József 79, 85 

Dietrichstein, Joachim 59 

Dobó család 25 

Dóczi család 25 

Domokos György 23, 39, 42, 81 

Dörflinger, Johannes 34, 60–61, 73 

Draskóczy István 25 

Eckhart Ferenc 27 

Ember Győző 17 

Endter, Martin 72 

Eperjessy Kálmán 34, 69, 72, 74–76 

Ernő (Habsburg) főherceg (1553–1595) 27, 50 

Esterházy 

Miklós nádor (1625–1645) 16 

Pál nádor (1681–1713) 71 

Fánchy György 86 

Fasching, Gerhard 74 

Fatuska János 20 

152Fehér Géza 49

Fendrich, Irene 72 

Ferabosco, Pietro 23, 36 

Ferdinánd, I. (Habsburg) magyar és cseh király (1526–1564), német–római császár (1556–1564) 9, 11– 

12, 17–20, 29, 37, 41 

Ferdinánd (Tiroli; Habsburg) főherceg (1529–1595) 32 

Ferdinánd, III. (Habsburg) magyar és cseh király, német–római császár (1637–1657) 51 

Ferrari, Giulio 81 

Fodor Ferenc 29 

Fodor Pál 6, 47, 49 

Forgách Imre, ghymesi 81 

Frigyes, III. (Habsburg) német–római császár (1440–1493) 9 

Fugger, Ulrich 31 

Fülöp Éva Mária 20 

Gábor Imre 61 

Gaæina, S. 35 

Gasparini, Giovanni Jacobo 23, 68, 70, 77–88 

Gastaldi, Giacomo 30, 32 

Gatti, Friedrich 61 

Gecsényi Lajos 25 

Geizkofler, Zacharias 73 

Gellén Zsolt 26 

Geőcze István 22 

Gerhartl, Gertrud 10 

Gerics József 25 

Glaser Lajos 39, 62–63, 68, 70–71, 74 

Glatz Ferenc 46 

Glavac, Stjepan 69 

Gonzaga, Hannibal 63 

Gömöry, Gustav 21, 79–80 

Grass, Gerhard 89 

Guichonnet, Paul 34 

Gyüszi László 20 

Hajnal István 16 

Hamza bég 48 

Hanák Péter 47 

Hausner Gábor 71 

Hegyi Klára 46, 87 

Hendl, Leopold 74 

Hermann István 4 

Hillbrand, Erich 75 

Hiller István 47 

Hirschvogel, Augustin 43

Hodinka Antal 19 

Hoefnagel (Houfnaglius), Georg(ius) 43 

Hohenlohe, Julius Wolfgang Graf von 71 

Holub József 31 

Hopp Lajos 6 

Horváth Árpád 61 

Horváth Magda 6 

Houfnaglius lásd Hoefnagel 

Hrenkó Pál 29, 30, 33–35, 52, 

68, 76 

Hummel, Walter 62, 70, 72 

Ihrig Dénes 20 

Ilijaniæ, Mira 36 

Istvánffy, kisasszonyfalvi 

Miklós 86 

Pál 31 

Iványi Emma 71 

Janko, Wilhelm 22 

Jankó Annamária 72 

153János, I. (Szapolyai) magyar király (1526–1540) 9, 17–19, 29 

János (Zsigmond), II. (Szapolyai) magyar király (1540–1571) és erdélyi fejedelem (1556–1571) 17–19, 

29, 32 

Jode, Gerard De 33 

Joó István 29 

Káli Csaba 57 

Kalmár János 25 

Kapossy János 21, 24, 81 

Károly, V. (Habsburg) német–római császár (1519–1556) 10 

Károly (Habsburg) főherceg (1540–1590) 41, 45, 49, 53–54 

Karrow, Robert W. 31–32 

Kaser, Karl 7, 55, 65, 75 

Katus László 47 

Katzianer, Hans 19 

Kelenik József 20–22, 26, 73, 84 

Kenyeres István 12, 81 

Kielman, Andreas, von Kielmansegg 22, 26–27, 48, 78, 82, 87 

Kisari Balla György 87 

Kiss István, N. 50 

Kiss István, Rugonfalvi 17 

Kleinwächter, Johann 68

70 

Klinghammer István 33, 61, 

65, 83 

Koppány Tibor 37 

Koroknay Gyula 23 

Kosáry Domokos 9 

Kovács József László 51, 58 

Kovács Péter, E. 9, 25 

Krenn, Peter 63 

Kretschmer, Ingrid 34 

Krompotic, Louis 40, 42, 60, 

62–64 

Kruhek, Milan 7, 22, 35, 53, 55–56, 64, 75 

Kupelwieser, Leopold 10–11 

Lajos, II. (Jagelló) magyar és cseh király (1516–1526) 9 

Lalio, Dominico de 36 

Lamberg, Jakob von 41 

Lang, Mauritius 70 

Laszowski, Emilij 63–64 

Lázár secretarius 11, 30–33, 35, 68, 85 

Lazius, Wolfgang 31–33, 68, 85 

Lemoine-Isabeau, Claire 61 

Lengyel család, lengyeltóthi 37 

Lenkoviæ, Hans 41 

Leuckhard, Octavian 68 

Liepold, Antonio 22, 41 

Lipót, I. (Habsburg) magyar király (1657–1705) és német–római császár (1658–1705) 51, 61–63, 65–67, 

Lopašiæ, Radoslav 53 

Loserth, Johann 39, 41, 59 

Lotharingiai Károly 74 

Mager, Erasmus 41, 43 

Maggiorotti, Leone Andrea 23, 36, 80 

Mahmud tolmács (eredeti nevén Jakob von Pibrach) 49 

Mályusz Elemér 11 

Mária Terézia (Habsburg) magyar és cseh királynő (1740–1780), német–római császárné 61, 77 

Markoviæ, Mirko 44 

Márkus Dezső 12 

Marosi Endre 16, 23, 80 

Marsigli, Luigi Ferdinando 75 

154Matunák Mihály 23–24 

Mátyás, I. (Hunyadi) magyar király (1458–1490) 11 

Mercator, Gerhard 33

Mercy, Peter Ernst, Baron de 74 

Miksa, I. (Habsburg) német–római császár (1493–1519) 9 

Miksa, II. (Habsburg) német–római császár és I. Miksa néven magyar király (1564–1576) 29, 32, 44 

Mioviæ-Periæ, Vesna 35 

Moaèanin, Fedor 35 

Mollay Károly 74 

Molnár László, V. 25 

Montecuccoli, Raimundo 63, 71–72 

Müller, Johann Christoph 75 

Müller, Johannes 73 

Nádasdy 

család 20, 26, 48 

Ferenc, a „Fekete Bég” 57 

Tamás 12, 20, 37, 48 

Nagy László 74 

Nagy Mariann 47 

Neunteufl, Walter 35 

Newald, Johann 19 

Nicklas, Thomas 22 

Nischer, Ernst 62 

Nogarol, Ferdinand Graf zu 80 

Novotny, Alexander 56 

Novotny, Eleonore 32 

Oberhummer, Eugen 31–32 

Ormányi Józsa 48 

Ortelius, Abraham 31–32 

Ödöngő Ábel lásd Takáts Sándor 

Pálffy Géza 7, 13–14, 17–19, 22, 24–26, 37, 41, 45, 50, 53, 58, 69, 78 

Pálffy Miklós, erdődi 24, 79, 81 

Pandžiæ, Ankica 35, 43, 72 

Pápay Gyula 61 

Papp-Váry Árpád 33–35, 52, 65, 68, 76, 83 

Pataki Vidor 16, 22–23, 80–81 

Pavlièeviæ, Dragutin 7 

Perger, Richard 22 

Perjés Géza 50, 71 

Petercsák Tivadar 17, 20, 22, 47, 50, 61, 72 

Pető Ernő 20, 61, 72 

Pfannl Jenő 43 

Pferschy, Gerhard 36, 63 

Pieroni, Giovanni 63–64

Plihál Katalin 4, 30, 32, 43, 75 

Podewils, Katharina 41, 81 

Poppendorf, Franz von 21–22, 41 

Posch, Fritz 36 

Prescott, J. R. V. 34 

Raffestin, Claude 34 

Raum Frigyes 29 

Regele, Oskar 10, 61 

Reinstein und Tattenbach, Wilhelm Leopold Graf zu 62 

Rensing, Elfriede 31 

Révay Ferenc 87 

Roggendorf, Wilhelm, Freiherr zu 31 

Roth, Franz Otto 26, 50, 53 

Rothenberg, Gunther Erich 7, 10, 19, 75 

Rudolf, II. (Habsburg) magyar és cseh király (1576–1608), német–római császár (1576–1612) 12, 48, 

53–54, 70, 73 

155Rueber, Hans, von Püchsendorf 22 

Rúzsás Lajos 10 

Sági Károly 85 

Salamon Ferenc 35 

Sallai János 35 

Salm (und Neuburg), Graf zu 

Eck 37 

Niklas (†1530) 19 

Niklas (†1580) 21–22 

Sambucus, Johannes lásd Zsámboky János 

SchÄfer, Alfons 39 

Schnur, Roman 22 

Schulze, Winfried 14, 21–22, 44 

Schwarzenberg, Adolf, Freiherr, majd Graf von 23–24 

Schwendi, Lazarus, Freiherr von 22, 43 

Simon Éva 57–58 

Simoniti, Vasko 21 

Sinzendorf, Joachim von 48–49 

Slukan, Mirela 29, 33, 35, 62, 64, 75 

Spalla, Giovanni Giuseppe 51–52 

Ssicha, Lucas Georg 68 

Stadl, Gottfried, Freiherr von 58–59 

Stegena Lajos 29–30, 32 

Stier, Martin 33, 40, 50, 57, 60, 62–72, 82, 84–85, 88, 90 

Straka, Manfred 35 

Sutter, Berthold 56

Szabó János Győző 23 

Szabó Jolán 50 

Szakály Ferenc 6, 10–11, 35, 47 

Szalay László 31 

Szántai Lajos 29, 33 

Szántó Imre 7 

Szathmáry Tibor 29, 40, 43 

Szegő Pál 7 

Szekfű Gyula 12, 27 

Szentpétery Imre 17 

Szinán budai pasa (1587–1588) 80 

Szülejmán, I. (Nagy, Törvényhozó) oszmán szultán (1520–1566) 9–11 

Takáts Sándor 16, 27, 47, 66 

Terbe Lajos 6 

Teuffenbach, 

Christoph von 79 

Rudolf von 59 

Thallóczy Lajos 19 

Thiel, Viktor 22, 62, 64 

Tóth Péter 26 

Tóth Sándor László 79 

Török Zsolt 61 

Traux, De 

család 61 

Maximilian 61 

Turco, Giulio 23 

Turetschek, Christine 10 

Tusor Péter 48 

Ujhelyi Péter 61 

Ulbrich, Karl 40, 60, 67, 70, 72 

Unger Mátyás 25 

Ungnad, Hans, Freiherr zu Sonnegg 36 

Üvejsz, Kara budai pasa (1578–1580) 27, 48 

Valentiæ, Mirko 35 

Vándor László 26, 57, 80 

Vaníèek, František 7 

Várkonyi Ágnes, R. 20, 48 

156Vavassore, Giovanni Andrea 30–31 

Vels, Leonhard, Freiherr von (†1545) 19

Verancsics Antal 31, 49 

Veress D. Csaba 37, 79 

Visconti, Giovanni Morando 75 

Voje, Ignacij 39–40, 42, 62–63 

Völkl, Ekkehard 21 

Wagner, Georg 60, 71 

Wawrik, Franz 31, 34, 60, 67–68 

Weber, Helmut 39 

Wenzel Gusztáv 31 

Wernher György 31 

Wesselényi Ferenc 51 

Wessely, Kurt 21, 74 

Wieser, Franz R. von 31–32 

Wiesflecker, Hermann 9 

Zákonyi Ferenc 68 

Zehentner, Johann Andreas 

Freiherr von 62 

Zeilinger, Elisabeth 31 

Zrinski lásd Zrínyi 

Zrínyi (Zrinski) 

család 50, 57–58 

György 50–51, 57, 79 

Miklós, a szigetvári hős 50 

Miklós, a költő és hadvezér 50–51, 71 

Péter 51 

Zündt (Zyndt), Matthias 29, 32, 35, 38 

Zyndt Mátyás lásd Zündt Matthias 

Žontar, Josip 47 

Žerotin, Friedrich von 24 

Zsámboky János (Sambucus, Johannes) 31–32, 43, 68, 85–86 

Zsigmond, (Luxemburgi) magyar és cseh király (1387–1437), német–római császár (1410–1437) 11 

157TARTALOM 

I. ELőSZÓ: MAGYARORSZÁG A „KERESZTÉNYSÉG VÉDőBÁSTYÁJA” 

II. A TÖRÖKELLENES HATÁRVÉDELMI RENDSZER MEGSZERVEZÉSÉNEK PROBLÉMÁI 

MAGYARORSZÁGON A 16. SZÁZADBAN 

1. A Habsburg Birodalom biztonságának egyetlen feltétele: új határvédelmi rendszer kiépítése Magyarországon 9 

2. A legnehezebb feladat: a határvédelem finanszírozása és ellátása 11 

3. Közép-Európa anyagi és katonai segítségének következményei a határvédelem irányításában 17 

4. A Habsburg hadvezetés egyik legégetőbb problémája: a magyarországi természeti viszonyok és a helyismeret 18 

hiánya 

5. A természetföldrajzi adottságok kihasználása a védelmi hálózat kialakításában 20

III. HADITÉRKÉPÉSZET A TÖRÖKELLENES VÉGEKEN A 16-17. SZÁZADBAN 

1 . Térképek a törökellenes védelmi rendszer egyes övezeteiről 29 

a) A nyomtatott Magyarország-térképek problémái 29 

b) Devecseri Choron János kéziratos térképe a Balaton és a Duna közötti védelmi zónáról 1563-ból 36 

c) Nicolo Angielini itáliai várépítész térképei a horvát-szlavón (1564), a dunántúli, a bányavidéki és a felsőmagyarországi 

határvédelemről (1564-1566) 

39 

d) A magyarországi határvédelmet bemutató térkép a Német Birodalom rendjei számára 1570-ből 44 

e) Egy diplomáciai hírszerzés útján szerzett török térkép a Kanizsa környéki magyar védelmi övezetről 1580- 46 

ból 

f) Zrínyi György térképvázlata a muraközi őrhelyekről 1582-ből 50 

g) Adalék a horvát végvidék 1586. évi térképeiről 53 

h) A Kanizsa 1600. évi eleste után megszervezett új végvidék térképei (1600-1601, 1604 és 1609) 56 

i) Egy új korszak nyitánya: Martin Stier hadmérnök térképei (1657-1687) 60 

1582. Giovanni Jacobo Gasparini itáliai hadiépítész magyarországi végvárvonal-térképe az 1590-es évek elejéről 77 

a) A térkép keletkezésének körülményei 77 

b) A végvárvonal-térkép készítője 80 

c) A térkép legfőbb jellegzetességeiről 82 

IV. UTÓSZÓ 

V. FÜGGELÉK GIOVANNI JACOBO GASPARINI VÉGVÁRVONALTÉRKÉPÉHEZ 

1 . Névmutató a térképen szereplő várak és helységek ábécérendjében 93 

2. Mutató a térképen szereplő egyéb földrajzi nevekről (folyó- és tónevek, országrész-elnevezések) 99 

3. Névmutató a térképen szereplő várak és helységek 1913. évi hivatalos névalakjainak ábécérendjében 100 

4. Névmutató a térképen szereplő várak és helységek mai névalakjainak ábécérendjében 106 

VI. A FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS IRODALOM JEGYZÉKE 

1 . A levéltári források rövidítésjegyzéke 113 

2. Kiadott források 115 

3. Irodalom 116 

VII. AZ ÁBRÁK ÉS MELLÉKLETEK JEGYZÉKE 

VIII. IN VERTEIDIGUNG EUROPAS: MILITÄRKARTOGRAPHIE AUF DEM UNGARISCHEN 

KRIEGSSCHAUPLATZ DES HABSBURGERREICHES GEGEN DIE OSMANEN IM 16. UND 17. 

JAHRHUNDERT (Zusammenfassung) 

IX. IN DEFENCE OF EUROPE: MILITARY CARTOGRAPHY ON THE HUNGARIAN FRONTIER OF THE 

HABSBURG EMPIRE IN THE 16 TH AND 17 TH CENTURIES (Summary) 

X. HELY- ÉS SZEMÉLYNÉVMUTATÓ 

1 . Helynévmutató 141 

2. Személynévmutató 151 

159INHALT 

I. EINLEITUNG: UNGARN „DAS BOLLWERK DES ABENDLANDES” 5 

II. DIE PROBLEME DER ORGANISIERUNG DES GRENZVERTEIDIGUNGSSYSTEMS GEGEN DIE 

OSMANEN 

IN UNGARN IM 16. JAHRHUNDERT 9 

1. Die einzige Bedingung der Sicherheit des Habsburgerreiches: 

der Ausbau eines neuen Defensionssystems in Ungarn 9 

2. Die schwierigste Aufgabe: die Finanzierung und 

Versorgung der Grenzverteidigung 11 

3. Die Folgen der Hilfe Mitteleuropas in der Verwaltung 

der Türkenabwehr 17 

4. Das brennendste Problem der habsburgischen Kriegsführung: 

Mangel an geographischen Ortskenntnissen in Ungarn 18 

5. Die Ausnutzung der natürlichen geographischen Gegebenheiten 

beim Ausbau des Verteidigungsnetztes 20 

III. MILITäRKARTOGRAPHIE IM 16. UND 17. JAHRHUNDERT 

AN DEN GRENZEN GEGEN DIE OSMANEN 29

1. Karten über die einzelnen Zonen des Grenzverteidigungssystems 

gegen die Osmanen 29 

a. Die Problem der gedruckten Ungarnkarten im 16. Jahrhundert 29 

b. Die Manuskriptkarte von Johann Choron über die Raaberische 

Grenze aus dem Jahre 1563 36 

c. Karten des italienischen Festungsbaumeisters Nicolo Angielini 

über die kroatisch–slawonische (1564), transdanubianische, bergstädtische und oberungarische 

Grenzverteidigung 

(1564–1566) 39 

d. Die Karte über die ungarische Militärgrenze für die Stände 

des Heiligen Römischen Reiches aus dem Jahre 1570 44 

e. Eine auf diplomatischem Weg angelangte türkische Karte 

über die ungarische Grenzverteidigung um Kanischa (1580) 46 

f. Kartenskizze von Georg Zrínyi über die Wachthäuser 

in Muraköz aus dem Jahre 1582 50 

g. Angaben über die Karten der kroatischen Grenze 1586 53 

h. Die Karten des neuen Grenzgebietes nach dem Fall von 

Kanischa 1600 (1600–1601, 1604 und 1609) 56 

160i. Beginn einer neuen Epoche: die Karten des Militäringenieurs 

Martin Stier (1657–1687) 60 

2. Die ungarische Grenzfestungslinienkarte des italienischen Festungsbaumeisters Giovanni Jacobo 

Gasparini (1594) 77 

a. Die Umstände des Zustandekommens der Karte 77 

b. Der Verfertiger der Festungslinienkarte 80 

c. Einige charakteristischen Merkmale der Karte 82 

IV. ZUSAMMENFASSUNG 89 

V. ANHANG ZUR FESTUNGSLINIENKARTE VON GIOVANNI 

JACOBO GASPARINI 93 

1. Namensverzeichnis in alphabetischer Ordnung der Burgen 

und Ortschaften der Karte 93 

2. Verzeichnis zu den anderen geographischen Namen der Karte 

(Fluß- und Teichnamen, Namen von Landteilen) 99 

3. Verzeichnis in alphabetischer Ordnung der 1913 ausgegebenen 

offiziellen Namensformen der Burgen und Ortschaften der Karte 100 

4. Namensverzeichnis in alphabetischer Ordnung der Burgen und 

Ortschaften der Karte in heutiger Form 106 

VI. QUELLEN- UND LITERATURVERZEICHNIS 113 

1. Ungedruckte Quellen 113 

2. Gedruckte Quellen 115 

3. Literatur 116 

VII. BILDER- UND BEILAGENVERZEICHNIS 130 

VIII. IN VERTEIDIGUNG EUROPAS: 

MILITÄRKARTOGRAPHIE AUF DEM UNGARISCHEN KRIEGSSCHAUPLATZ DES 

HABSBURGERREICHES GEGEN 

DIE OSMANEN IM 16. UND 17. JAHRHUNDERT 

(Zusammenfassung) 132 

IX. IN DEFENCE OF EUROPE: 



IN THE 16TH AND 17TH CENTURIES (Summary) 137 

X. REGISTER 141 

1. Orstregister 141 

2. Personenregister 151

161CONTENTS 

I. INTRODUCTION: HUNGARY AS THE „BASTION OF 

CHRISTIANITY” 5 

II. PROBLEMS OF THE ORGANISATION OF THE FRONTIER- 

DEFENCE-SYSTEM IN HUNGARY 9 

1. The construction of a new frontier-defence-system in Hungary 9 

2. Financing and providing for border-defence 11 

3. Consequences of the material help of Central Europe on the 

control of the frontier-defence 17 

4. One of the most important problems of the Habsburg 

supreme command: the lack of knowledge of localities 

and natural conditions in Hungary 18 

5. Utilization of natural-geographic conditions in the formation 

of the defence-network 20 

III. MILITARY CARTOGRAPHY ON THE FRONTIERS 

IN HUNGARY IN THE 16TH AND 17TH CENTURIES 29 

1. Maps of some zones of defence-system 29 

a. Problems of printed maps of Hungary 29 

b. The manuscript-map of János Choron of the defence-zone 

between the Danube and Lake Balaton (1563) 36 

c. Maps of the Italian fortificator, Nicolo Angielini (1564–1566) 39 

d. A map showing the frontier-defence-system of Hungary 

to the Estates of the Holy Roman Empire (1570) 44 

e. A Turkish map acquired by diplomatic intelligence service 

of the Hungarian defence-zone around Kanizsa (1580) 46 

f. A map-sketch of György Zrínyi depicting guard-posts in the 

territory between the rivers Drava and Mura (1582) 50 

g. Contributions to the maps of the Croatian Frontier (1586) 53 

h. Maps of the newly organized defence-zone after the fall 

of Kanizsa in the year 1600 (1600–1601,1604 and 1609) 56 

i. The dawn of a new era: maps of the military engineer 

Martin Stier (1657–1687) 60 

2. A map of the borderfortress-system in Hungary (1594) 

by the Italian fortificator Giovanni Jacobo Gasparini 77 

a. The origin of the map 77 

162b. The author 80 

c. Important characteristics of the map 82 

IV. EPILOGUE 89 

V. APPENDIX TO GIOVANNI JACOBO GASPARINI’S MAP 

OF THE BORDERFORTRESS-SYSTEM 93 

1. Alphabetic Index of place-names and fortresses 93 

2. Index to other geographic names appearing on the map 

(rivers, lakes, regions) 99 

3. Alphabetic Index to place-names and fortresses appearing 

on the map, but according to their official names of 1913 100 

4. Alphabetic Index to place-names and fortresses appearing 

on the map, but according to their official names of today 106 

VI. BIBLIOGRAPHY OF SOURCES AND LITERATURE 113 

1. List of abbreviations of archival sources 113 

2. Published sources 115 

3. Literature 116 

VII. INDEX OF ILLUSTRATIONS AND SUPPLEMENTS 130 

VIII. IN VERTEIDIGUNG EUROPAS:

MILITÄRKARTOGRAPHIE AUF DEM UNGARISCHEN KRIEGSSCHAUPLATZ DES 

HABSBURGERREICHES GEGEN 

DIE OSMANEN IM 16. UND 17. JAHRHUNDERT 

(Zusammenfassung) 137 

IX. IN DEFENCE OF EUROPE: 



IN THE 16TH AND 17TH CENTURIES (Summary) 141 

X. INDEX 141 

1. Index of Places 141 

2. Index of Names 151

PÁLFFY GÉZA: A CSÁSZÁRVÁROS VÉDELMÉBEN A GYőRI ...

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?