D-2012-Havelka Judit.pdf - pszichologia - Pécsi Tudományegyetem

Tardeu nézeteit a gyermekbántalmazások tényének létezését illetően. A hitetlenséget ennek elle-
nére sem sikerült eloszlatni a „hazudozó” gyermekekkel szemben....
A hisztéria „hőskorszaka”
A tizenkilencedik század végén a nők lelki rendellenességeinek „archetípusa”, a hisztéria vált
vizsgálat tárgyává. Maga a hisztéria elnevezés is a görög „hystera” szóból ered, mely magyarul
anyaméhet jelent. A hisztériakutatások ősatyja Charcot Párizsban, a szegények kórházában
figyelte meg nőbetegek hisztériás tüneteit a legapróbb részletekig. A hisztériát, melynek a „nagy
neurózis” nevet adta, a taxonómia szemszögéből közelítette meg. Elsősorban a hisztéria azon
tüneteire koncentrált, melyek a neurológiai károsodásokra emlékeztettek. Elképzelése szerint
kétfajta epilepszia létezik, egy degeneratív forma, amely minden roham után egyre nagyobb
leépülést eredményez és egy úgynevezett hisztero-epilepszia, mely ezzel szemben a rohamok
utáni javuláshoz vezet.
Charcot követőinek ambíciója már ennél több is volt, ők – és itt nem kisebb személyekről
beszélünk, mint Sigmund Freudról, Josef Breuer-ről és Pierre Janet-ről – a hisztéria okait is sze-
rették volna feltárni.
Freud és Josef Breuer arra a megállapításra jutottak, hogy traumatikus események hozták
létre azt a módosult tudatállapotot, amely a hisztériás tüneteket kiváltotta (Freud, Breuer, 1893-
1895). Freud a „Zur Etiologie der Hysterie” című munkájában (1896) azt az állítást tette,
miszerint minden hisztériás eset mélyén egy, vagy több, idő előtti szexuális élmény rejtőzik.
Mind Janet, mind Freud felismerte, hogy a hisztéria szomatizációs tünetei olyan traumatikus
események rejtett megnyilvánulásai, amelyek kitörlődtek az emlékezetből. Janet ezeket a lelki
tartalmakat „tudatalatti fixa ideáknak” nevezte. Freud és Breuer interpretációjában a hisztériás
betegek „emlékeiktől szenvednek”. A felfedezés, miszerint ezeknek az emlékeknek a kimondása
és katartikus újra átélése útján a tünetek enyhíthetők, letette a „beszélgető-kúra” („talking cure”)
alapjait, melyet Freud később pszichoanalízisnek nevezett el.
Nem sokkal később Freud megtagadta a hisztéria eredetének traumaelméletét, az úgyne-
vezett „csábítási elméletet” és ettől kezdve azt hirdeti, hogy az analízisben felszínre került „csábí-
tási események” csak a páciensek fantáziában történtek meg (Szummer,1993, Erős, 2007). A
hangsúly így az esemény valódiságáról, – a tárgyi igazságról – a narratív igazságra tevődött át
(Szummer, 1995). A hisztéria traumaelméletének elutasítása Freud részéről idővel különös mó-
don dogmatikussá vált. Freud tanítványai és követői ezután a szexuális gyermekkori traumákról
szóló beszámolókat gyermeki fantázia szüleményeiként értelmezték, tudattalan ödipális vágyak
manifesztációiként.
12