D-2012-Havelka Judit.pdf - pszichologia - Pécsi Tudományegyetem

motoros területekkel összeköttetésben áll a traumatúlélőknél megnövekedett aktivitást mutat.
(Rauch és munkatársai,1999). A problémát az okozza, hogy ha egyszer bizonyos szenzoriális él-
ményeket az amygdala „életveszélyesként” interpretált és megőrzött, akkor az ezekre adott vá-
laszt igen nehéz kioltani, és a test úgy reagál minden ilyen ingerre, mintha az eredeti életveszé-
lyes helyzet újrajátszódna. Ráadásul az amygdala érzékenysége nem túl nagy az ingerek kifino-
mult megkülönböztetésében. (LeDoux, 1996). Ez érthető is életveszély esetében (biztos ami biz-
tos: fussunk!) A traumaterápiák számára ez az egyik legnagyobb kihívás: hogyan lehet az
amygdalát „leszoktatni” arról, hogy ártalmatlan ingereket „halálos veszélyként” értelmezzen.
(Vagy másképpen, hogyan érhető el a diszkrimináció újratanulása.) A hagyományos testi irá-
nyultságú pszichoterápiák megtanítják a pácienseket arra, hogy bizonyos érzelmi, vagy éppen-
séggel testi reakcióikat úgy értelmezzék, hogy azok a múlthoz tartoznak, és nem relevánsak a
mostani élethelyzetükre vonatkozóan. Ahhoz azonban, hogy az automatikus fiziológiás reakció-
jukat is megváltoztathassák, valójában az agyi biztonsági rendszer „újrakonfigurálását” kellene
elvégezniük.
Verbalizációs problémák
A traumatikus élmények egy másik tulajdonsága, hogy gyakran meglehetősen kevés (vagy egyál-
talán semennyi) verbális kapacitás áll az elbeszélők rendelkezésére az élmény elbeszéléséhez. A
traumát elszenvedettek sok esetben nem képesek a traumatikus élmény lényegét szavakba önteni,
mintegy „blokkolva van” náluk ez a képesség. Szavak helyett szenzációk és percepciók formájá-
ban létezik a trauma lenyomata, mely valószínűleg nem rendelkezik verbális ekvivalenssel. PET
vizsgálatok kimutatták, hogy egy traumatikus élmény újraátélésekor a Broca területen lecsökkent
aktivitási szint észlelhető, ugyanakkor felfokozott az aktivitás a limbikus rendszerben. (Rauch és
munkatársai 1996). Ezek a tények is azt sugallják, hogy a traumatikus élmény újraátélésekor an-
nak szavakba foglalása nehézségeket okoz. Ezen kívül még kísérletekkel bizonyítható a
cinguláris lebeny erős aktivitása is, mely az inzula aktivitás növekedésével együtt túlzott izgalmi
szintet okozva interferál a beszédért felelős részekkel. A jobb agyfélteke csökkent aktivitása a bal
féltekével szemben magyarázatot adhat arra, miért nem képesek a traumatikus élményt analizálni
a traumát elszenvedettek, és mi az oka annak, hogy nehezen tudják azt időben és térben elhelyez-
ni. Ezek a jelenségek játszhatnak szerepet abban, hogy a személy mintegy a traumatikus élmény-
be „beágyazódva” létezik annak felidézésekor. (van der Kolk 2000, Resick és Schincke, 1992,
Siegel 1999).
A prefontális lebeny, mely majd minden agyi területtel kommunikál igen fontos filter a
nem lényeges információk kiszűrésében és az azokra adandó válaszok letiltásában. Ez a struktúra
40