D-2012-Havelka Judit.pdf - pszichologia - Pécsi Tudományegyetem

Behaviorista traumamodellek
A behaviorista traumamodellek elsősorban az instrumentális tanulás szerepét hangsúlyozzák.
Eszerint a félelemkeltő ingerrel együtt jelenlévő semleges inger a klasszikus kondicioná-
láson keresztül összekapcsolódik a félelemkeltő ingerrel, és ezután már önmagában is félelmi re-
akciót vált ki (Mórotz, 2006). A trauma esetében tehát az eredeti eseményhez asszociálódó inge-
rek szintén szorongást gerjesztenek, amely válasz akkor fog kioltódni, ha ezeket a feltételes inge-
reket önmagukban exponáljuk, mert ekkor a személy megtapasztalja, hogy a kapcsolat nem szük-
ségszerű (Eysenck és Keane, 1997).Ugyanakkor a PTSD-ben, csakúgy mint más szorongásos za-
varok esetében, a kioltódás spontán módon nem történik meg, mert a személy legtöbbször szán-
dékosan igyekszik nem gondolni a traumatikus emlékre.(idézi Békés, 2008, 53.o.).
A „tigris felébred”: a szomatikus traumaelméletek újraéledése
Az emberi test veszélyre adott normális válasza egy olyan integrált reakciórendszer, mely a fe-
nyegetett személyt felkészíti arra, hogy képes legyen a küzdelemre, vagy a menekülésre. Ha sem
a küzdelem, sem a menekülés nem lehetséges, az ember önvédelmi rendszere túlterhelődik és
működése felborul. A szomatikus traumaelméletek, az életveszély esetén fellépő „három F” mű-
ködést („fight, flight, freez”, azaz támadás, menekülés illetve megbénulás) a stresszkutatások te-
rületéről vették elő újra, s használták fel mint magyarázóelvet a traumatikus reakciókat illetően.
Ezek egyike a stressz biológiai elmélete volt, ami a stressz-választ egy normál kontinuum mentén
helyezte el. Chemtob és mtsai (1988) szerint a PTSD-ben a trauma folyamatos újraélése, valamint
az állandó emelkedett izgalmi szint azt jelenti, hogy a félelemháló folyamatosan mozgósítva van
és emiatt a személy „túlélő üzemmódban” működik, ami eredetileg a trauma ideje alatt hasznos-
nak bizonyult, de később, a veszély elmúltával inadekváltá és diszfunkcionálissá válik. Peter
Levine somatic experience elmélete szerint a tramatikus esemény idején mozgósított irtózatos
energiamennyiség a megadás, megbénulás pillanatában „befagy” és a test addig nem képes a
normális működését helyreállítani, míg ez az energia meg nem találja az elvezetési lehetőséget. 6
„Egy impala legelészik a szavannán. Egyszer csak megrezzennek a lombok. Az impala fü-
lel...veszély lehetőségét észleli. Most megvillan a lombok közt a sárga-fekete csíkos mintázatú
bunda.... Egy másodperc töredéke elegendő hozzá, hogy az impala egy versenyautó sebességével
száguldjon a tigris elől.... Egész testét elárasztja az adrenalin, az életéért fut...
6 Selye János elmélete a stressz-választ alapvetően biológiainak tekintette, a traumára adott pszichológiai reakciót
természetes fiziológiai reakciók következményeként tüntette fel (Selye, 1973).
26