D-2012-Havelka Judit.pdf - pszichologia - Pécsi Tudományegyetem

Gyermekeknél az intrapszichikus zavarok mellett ezekben az esetekben súlyos károsodás
következik be a szociális-emocionális fejlődés területein is (Harvey, 1996, Schore, 2003).
Egy gyermeknek minden tekintetben egy gondoskodó felnőttre van szüksége ahhoz, hogy
életben maradhasson. A normális stresszszabályozó mechanizmusok kialakításában eszenciális
szerepe van a gondoskodó felnőttnek.
A modern technikák, melyek lehetővé teszik az agy neuronrendszereinek és azok
kapcsolatainak vizsgálatát kimutatják, hogy az időben-térben egyidejűleg aktív neuronrendszerek
egy speciális ideghálózati térképet mutatnak. Születéskor nagyszámú gén kódolja a
neuronhálózatok fejlődésének az időzítését, de kialakulnak új hálózatok (új szinapszisok
kialakulása, vagy a meglévők megerősödése által) aktivitás hatására, vagyis a tapasztalat alapján
(Perry, 2010).
A stressz-szabályozó rendszerek a fejlődő limbikus-autonóm rendszer neuronköreinek a
produktumai és bebizonyítottan tapasztalatfüggők, vagyis rendkívül érzékenyek a kapcsolati
traumatizációra (Spinazzola, és munkatársai, 2003). Más szóval az elhanyagolás, vagy bántalma-
zás a gyermekkorban közvetlen károsító hatással bír a gyermeki agy fejlődésére (Schore, 2003).
Kora gyermekkorban bántalmazott vagy abuzált gyermekeknél nagy szerepet játszik az
emocionális fejlődésben az elárultatottság érzése. Mivel a bántalmazó személye ugyanaz mint
akitől függőségben él, és akinek testileg-lelkileg ki van szolgáltatva, jobb vaknak, süketnek és tu-
datlannak lenni az ilyen gyermekeknek, mintsem hogy megéljék ezt a szörnyű árulást. Ha sikerül
nem átélni az árulását, abban az esetben a gondoskodó személlyel való kapcsolat képes megma-
radni. Ezek a gyermekek szükségből vezettetve tagadják a valóságot, vagy önmagukat teszik fele-
lőssé a kínzásokért, az elkövetőt pedig felmentik a felelősség alól (Oravecz, 2004). Ez a fajta túl-
élési stratégia még azt is lehetővé teszi (pl. inceszt-túlélőknél), hogy saját maguk gondoskodjanak
később az elkövetőről, és megvédjék a külső támadásoktól.
(Ugyanez az életbenmaradási ösztön figyelhető meg a kínzásoknak, túszdrámáknak vagy
koncentrációs táboroknak a túlélőinél. Ezt a jelenséget „Stokholm szindrómának” nevezték el egy
hatnapos túszdráma nyomán, ahol egy bankban a fogvatartott túszok szimpátiát mutattak a
túszulejtők iránt és megvédték őket (Auerbach, 1994)).
A túlélőknek ezért a stratégiáért drágán meg kell fizetniük.
Főként akkor ha az elkövető egy jelentős hatalmi pozícióval rendelkező, vagy nagyon kö-
zeli gondoskodó személy, megnövekedett esély tapasztalható a disszociatív személyiségzavarok
kialakulására, (Nijenhuis, van der Hart, Kruger, Steele, 2004) és arra, hogy a túlélők a jövőben
újra erőszak áldozatai legyenek. Mivel a másik személy megbízhatóságát nem képesek jól felbe-
csülni, választásaikban sokszor olyan partnert találnak maguknak, aki újra bántalmazza őket.
34