D-2012-Havelka Judit.pdf - pszichologia - Pécsi Tudományegyetem

endszer (HAP tengely) aktivációja bizonyos hormonok termelését megnöveli, melyek jelentős
szerepet játszanak a támadó/védekező magatartás kiváltásában. Krónikussá vált PTSD eseteiben
ennek a fent említett rendszernek a dekompenzációjáról beszélhetünk mely hosszú távon speciális
változásokat hozhat létre az endokrin rendszerben is. Ezek a megváltozott hormonális állapotok
képezhetik feltehetően a fiziológiás alapját a PTSD különböző szimptómáinak.
A hyperaorusal jelenségeknek egyrészt a megnövekedett noradrenalinszint áll a hátteré-
ben (Pitman és munkatársai, 1987) másrészt a szerotonin kóros aktivációja mely ugyanakkor a
trauma újraátélésében is szerepet játszik.
Deperszonalizációs, derealizációs és disszociatív élmények
A neurobiológiai megközelítés legismertebb képviselői Bessel Van der Kolk és Onno van der
Hart (1995), a traumaemlékek disszociáltságát és a kettős emlékezeti feldolgozást is agyi folya-
matokkal kapcsolatos kutatások eredményeivel támasztja alá. A hippokampális rendszer trauma
alatti sérülése miatt az emlék idő és térbeli lokalizációja elveszhet, és a konkrét esemény emléke
helyett csupán az emlékezetben másképpen tárolt, konkrét időhöz és helyhez nem kötött érzelmi
töltet marad belőle. A flashback-ek magyarázata pedig az lehet, hogy az extrém magas izgalmi
szinten létrejött neurális kapcsolatok különösen erősek, és emiatt az eredetire emlékeztető helyze-
tekben megismétlődik a repetitív, rögzített emlékezetsor. A dopamin magas szintje is felelős lehet
a deperszonalizációs, derealizációs, disszociatív élményekért, a lecsökkent fájdalomérzékenység
oka pedig elképzelhetően a megnövekedett endogén ópiátok mennyiségének a növekedésével
függ össze (Panksepp és munkatársai 1980, Pittmann 1990, Kulcsár és munkatársai, 1987).
Az erősen megnövekedett érzékenység mellett, – éppen az állandó ingerlékenység ki-
küszöbölése végett –, a PTSD páciensek a külső ingereket megpróbálják maguktól eltávolítani
vagy éppenséggel azokat kizárni, s így nem képesek a szeretet, a hála, a csodálat, vagy az egy-
máshoztartozás érzéseit sem a normális módon megtapasztalni. A normális emóciók átélésére va-
ló képtelenség okozhatja némely esetekben paradox módon az erős izgalmak átélésére való kész-
tetést/ kényszert. Veszélyes helyzetek keresése, megerőszakolással fenyegető szexuális kapcsola-
tok ismétlése, vagy automutiláció lehetnek a sajnálatos következményei ennek az állapotnak (van
der Kolk, Perry és Herrman, 1991, van der Kolk és Fishler, 1994).
38