D-2012-Havelka Judit.pdf - pszichologia - Pécsi Tudományegyetem

senki még csak elképzelni sem tudott. Ezek a kutatások adtak azután indíttatást a gyors mérték-
ben szerveződő női önsegélyező csoportoknak (Herman 1992, Draijer, 1990).
Elismerést nyert, hogy bizonyos „veszélyeztetett” munkahelyen dolgozók, akik gyakran
maguk is erőszakos cselekményeknek vannak kitéve, (rendőrök, katonák, tűzoltók, mentősök),
munkájuk során is traumatizálódhatnak.
Egyre több olyan terápiás technika látott napvilágot, amellyel a traumatikus állapotok
hatásosabban megváltoztathatóak lettek.
A korábbi hajlandóság az áldozat felelőssé tételére, gyengeségének elmarasztalására
ugyan nem tűnt el teljesen, de az áldozatok manapság mégis sokkal nagyobb figyelmet kapnak,
és nagyobb mértékű szolidaritásra számíthatnak mint bármikor azelőtt.
A gyermekeket sem kezelik manapság szüleik egyfajta meghosszabbításaként, hanem
egyre inkább mint jogokkal rendelkező önálló lényekként.
Ezeknek a tényeknek dacára azt kell, hogy lássuk, hogy a lelki segítségnyújtás területén
azon zavaroknak a diagnosztizálása és kezelése, melyeknél pszichés trauma játszik központi
szerepet, még csak nagyon kevéssé elterjedt és elfogadott. Csak nagyon ritkán explorálják
módszeresen, hogy pszichés, vagy pszichoszomatikus zavarok esetében szó van-e traumatikus
előtörténetről. Jakobson és Herald arról számolnak be, hogy az általuk megkérdezett pszichiátriai
betegek 44%-a még sohasem beszélt traumatikus előtörténetéről a terapeutájának. Kevés
terapeuta van kiképezve arra, hogy célirányos kezelést tudjon alkalmazni olyan eseteknél, ahol a
panaszok traumával függenek össze (Jakobson, 1989, Jakobson és Herald, 1990). Másrészt igen
gyakran a főleg koragyermekkori, ismétlődő traumatikus élményekre való emlékezést sokszor
amnézia teszi lehetetlenné.
16