D-2012-Havelka Judit.pdf - pszichologia - Pécsi Tudományegyetem

A harmadik probléma a terapeuta saját reakciója lehet a traumatizált páciensre vagy annak
történetére, vagyis a destruktív viszontáttételes jelenségek (Nikolai, 2008).
A kora gyermekkorban traumatizált pácienseknél elkerülhetetlenek az erős viszont-
áttételes jelenségek. A korai kötődésében súlyosan zavart vagy kora gyermekkorában traumatizált
páciensnél hiányzik az elkülönült, autonóm szelf, ezért olyan rossz érzések és gondolatok tartják
megszállva, melyek részben belsővé tett üldözőktől származnak, és erős negatív emóciók, mint
félelem, harag, szégyen vagy önvád kísérik. Ez megakadályozza a felnőtt módon való különbség-
tételt a szelf és az attól elkülönült másik között, aki saját szükségletekkel, gondolatokkal és kí-
vánságokkal rendelkezik. Erős érzelmek vagy stressz hatására eltűnik a tér ahhoz, hogy a másik
perspektívájából lehessen gondolkozni. A „hatalmas felnőtt által fenyegetett gyermek” képzete
annyira meghatározó lehet a páciens saját magáról alkotott valóságérzékelésében, hogy a terapeu-
tát nem képes olyan személyként érzékelni, akinek nincsen szándékában őt manipulálni vagy ha-
talmat gyakorolni felette. Akkor is, ha „tudja” hogy ez nincs így, mégis így érez, és eszerint is vi-
selkedik: pl. megbénul vagy ellentámadásba lendül, esetleg megszakítja a kezelést. A
mentalizációhoz szükséges tér eltűnik. Sok esetben projektív identifikáció jelenik meg a terápiás
kapcsolatban.
Ezeket a jelenségeket, ha felismerjük, a terápia szolgálatába állíthatjuk. Hozzásegíthetnek
a páciens jobb empátiás megértéséhez, de ugyanakkor meg is akadályozhatják a terapeuta empá-
tiás válaszát.
Konfrontációs technikák és az EMDR technika bemutatása
Megfelelő stabilizáció esetén a traumatikus élménnyel való konfrontáció következhet, melyhez
speciális konfrontációs technikákat lehet használni mindig szem előtt tartva a páciens állapotát.
Kezdetben Freud hipnózist alkalmazott, de amikor a szuggesztibilitás problémájával találta magát
szemben, megváltoztatta technikáját és a „szabad asszociációk” módszerével kezdett dolgozni.
Azt remélte, hogy az elszólások, álmok, és más egyéb disszociativ folyamatok utat fognak mutat-
ni a tudattalan mélyebb megértése felé. Eközben felfedezte, hogy az interperszonális élmények
újraátélődnek az indulatáttételes helyzetben. Ettől kezdve a pszichoanalitikus terápia két pillérre
kezdett támaszkodni: egyrészről a páciens gondolkodási folyamatainak megértésére, ahogy azok
elárulják magukat a szabad asszociációkban és az álmokban, másrészről pedig a páciens korai
„attachment” kapcsolatának, és annak derivátumainak megértésére, az áttételes helyzet segítségé-
vel. Sajnos ezen technikák közül egyik sem képes segíteni a disszociált traumatikus emlékek fel-
dolgozásában (Van der Kolk 2000).
48