D-2012-Tiringer Istvan dr.pdf - pszichologia - Pécsi Tudományegyetem

Mivel a krónikus betegség definíció szerint hosszú távú pszichés megterhelés, mind a
megküzdések formája, mind azok hasznossága idővel változhat – ahogy ezt az
alkalmazkodási feladatok aktuálisan megkövetelik. Bár az elkerülő megküzdés
krízishelyzetekben hasznos lehet, a vizsgálatok mégis egybehangzóan azt támasztják alá, hogy
az elkerülés szoros kapcsolatban áll a hosszú távú alkalmazkodási nehézségekkel (Maes és
mtsai 1996, Bonanno 2004). Például szövetminta vétele előtt a kognitív elkerülés magas
szintjét mutató mellrákos nők kifejezettebb distresszről számoltak be – mind a biopszia előtt,
mind a diagnózis közlését és a műtétet követően –, mint a kevésbé elkerülő betegek (Stanton,
Snider 1993). Az elkerülés gyakran önkárosító magatartásformákkal is kapcsolatban áll
(például alkohol abúzussal), melyek paradox módon inkább megnövelik a betegséggel
kapcsolatos tolakodó negatív gondolatok és érzelmek valószínűségét (Wegner, Pennebaker
1992).
Bár a krónikus betegségekhez történő megközelítő viszonyulást illetően az eredmények
kevésbé konzisztensek, mint az elkerülő megküzdéssel kapcsolatban (Maes és mtsai 1996;
Stanton és mtsai 2001), a vizsgálatok összességében a megközelítő stratégiák hasznát
támasztják alá. A megközelítő copingok ösztönzésére irányuló intervenciók hatékonysága is
megerősíti ennek a viszonyulásnak a hasznosságát (például Antoni és mtsai 2000).
A közelítő megküzdéssel kapcsolatos vizsgálati eredmények következetlenségének több oka
lehet. A megközelítő coping és az alkalmazkodás kimenetelének kapcsolatát bonyolítja, hogy
feltehetőleg néhány ilyen stratégia (például a problémamegoldás) kevéssé hatékony a
betegség megváltoztathatatlan aspektusaival szemben. Másrészt, a megközelítő és elkerülő
coping stratégiák együttes vizsgálatakor az elkerülő megküzdés erőteljesebb prediktora lehet
az alkalmazkodásnak. Továbbá, az elkerülő és megközelítő stratégiák különbözőképpen
jósolhatják be a negatív és a pozitív kimenetelt (például Echteld és mtsai 2003), ezért a
pozitív alkalmazkodási indikátorok figyelmen kívül hagyása elhomályosíthatja a megközelítő
coping stratégiák potenciálisan pozitív hatását.
Fontos lehet az is, hogy a megküzdés feltehetőleg más tényezők kontextusában járul hozzá az
alkalmazkodáshoz. Például a kifejezett elkerülő coping és alacsony társas támogatás
kombinációja a transzplantáció utáni pszichológiai zavar (poszttraumás tünetek) kockázati
tényezőjének bizonyult a csontvelő átültetésben részesült betegek esetében (Jacobsen és mtsai
2002). Egy mellrákosokkal foglalkozó vizsgálatban a megküzdés interakciót mutatott a
kontroll-attitűdökkel (Osowiecki, Compas 1999): azok a nők, akik kifejezett belső kontrollt
éltek meg, alacsony distresszről számoltak be, ha aktív problémaorientált stratégiákat
használtak. A betegségfeldolgozást komplexebben megközelítő vizsgálatok megmutatták,
18