C a r t e s i u s - BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

1.2. Skócia, OroszországColeridge egyik legjobb barátja Humphrey Davy volt, aki számos gáz felfedezőjeként ismertvegyész volt. Ők is sokat drogoztak. Davy (vagy épp Lavoisier) idejére vetette le arisztoteliánusláncait a vegytan, a rengeteg új gáz ismeretében már lehetett az egyetemeken sem komolyan venniaz ősi négy-elem tant. Így levegőhöz és kéjgázhoz jutva született meg a modern kémia. Aformálódó terület egyik legnagyobb kérdése annak viszonya a fizikához – vagyis pontosabban anewtoni mechanikához. Vajon a newtoni mechanika a kémiai jelenségeket is tudja magyarázni? Vagya kémiai jelenségek olyan magyarázati modellekkel lesznek magyarázhatók, mint amilyen a sikeresmechanikai magyarázat? Valamilyen speciális erőt kell a mechanikain felül tulajdonítani azanyagnak?John Stuart Mill a metán égése és más kémiai folyamatok kapcsán már azt vizsgálja, vajon azokok éppúgy összeadódnak-e mint az erők (1843, p. 428). Mivel egy „alkatrész‖, okságilagreleváns anyag elvétele esetén már nem következik be a reakció az okok nem adódóak úgy össze,mint az erők. (McLaughlin, 1992, p.60): vagyis hogy a newtoni analógia nem áll fenn a kémiára.Még egy generációval később Mengyelejev – egy, a newtonihoz hasonlóan merész induktívlépéssel – az addigra táblázatnyi elemet rendszerezi, amely mögött két további generációmunkájával nyilvánvalóvá válik, hogy a kémia ‘saját‘ logikája, a periódusos rendszer az elemekfizikai építőegységeire épül, a magasabb szintű tulajdonságokat (pl. forráspont, olvadáspont,kétatomos gáz, vagy fémes szerkezet) visszavezethetők az alacsonyabb szintre. Már csak a részletekvoltak bonyolultak…„a szó szigorú értelmében nem a felbukkant magasabb rendű formákmeghatározhatatlanok alacsonyabb szintű jellemzők alapján, hanem a mi rájuk vonatkozótudásunk.‖ (Polányi 1994 II.: 246)A történetet folytathatnánk, nyilvánvaló, hogy az egész nyugati tudományosság fejlődésének ahátterében zajlik az a vita, aminek legújabb fejezete ez a kötet. És ez a háttérben húzódótudományos fejlődés különböző korszakaiból és világképeiből érkeznek a vizsgált szerzők. Abevezető töredékesen felvázolja, hogyan fonódott össze egy kor evolúciós diskurzusával (és egykésőbbi elmefilozófiai vitáival) az ‘emergencia‘ kérdésköre.Persze épp ilyen izgalmas lenne a kémiatörténeti háttér részletesebb bemutatása is, főleg, hogy– a kortárs vitákban gyakori szerzőkön túl olyan magyar szerzőkkel foglalkozik, akik számára akémia meghatározó tudomány volt gondolkodásuk fejlődésében. 1958-ban fordul el a kémikusPolányi szakmájától, hogy „kizárólag társadalomelméleti és tudományelméleti kérdésekkel, illetvea tudományos megismerés filozófiai kérdéseivel‖ foglalkozzon 3 és ebben az évben szerezegyetemi diplomát Csányi Vilmos: vegyészmérnökként. Túl triviális a kémiai szakterületjelentősége mind az emergencia-probléma kialakulásakor, mind a kötetben kiemelten vizsgálthazai szerzők életútja kapcsán ahhoz, hogy ne lepődjünk meg, milyen elszórtan és nemreflektáltan jelenik meg ez a szempont a szövegek szerkezetében.A kötet azonban csak az emergencia és az evolúció kapcsolására vállalkozik, és atudománytörténeti háttér iránt érdeklődőknek kínál szövegeket, amelyek érzékenyrekonstrukcióját adják a 19. századi biológia morfológiai hagyományának (mint Szántó cikke)vagy segítenek az evolúciós alapfogalmak rendbetételében. Hiszen az evolúció alapvetően mástjelentett Darwin korában, mint mai kultúránkban.1.2. 3 http://www.polanyi.bme.hu/bio.php