Budapesti Corvinus Egyetem - Drama Improves Lisbon Key ...

A demokráciára nevelést az eddigiektől eltérően közelítik meg a kritikai pedagógiaielmélet és gyakorlat képviselői. A kritikai pedagógiában az oktatást-nevelést marxikategóriákban értelmezik és az elnyomás tereként tekintenek az iskolára. Célkitűzésük,hogy a pedagógia ne az elnyomottakért tegyen, hanem közösen, velük együtt indítsa elfelszabadításukat és hallassa hangjukat. Kritizálják azt, hogy az oktatásiesélyegyenlőségi elveket kívülről erőltetik a diákokra és disztributív eszközökkelpróbálják segíteni a kirekesztetteket. (G. Mészáros , 2005) Giroux, az irányzat egyikelindítója, úgy tekint az iskolai nevelésre, mint kulturális politikára, hiszen a nevelésreprezentálja a társadalmi lét formáit, magába foglalja a hatalmi relációkat, társadalmigyakorlatokat és privilegizálja a tudás domináns csoportok által meghatározott formáit.(Giroux , 1995) Nemcsak azt gondolja, hogy a modernitásban meritokratikusideológiák racionalizálják a tudást, hanem hogy ezt osztályokra bontva adják át aziskolában, így újratermelik az egyenlőtlenségeket, növelik a rasszizmust, szexizmust ésszétdarabolják a demokratikus társadalmi kapcsolatokat, azzal, hogy versenyeztetnek éskulturális etnocentrizmussal tekintenek a tudásra. (Kellner, 2001) A fogalmakból éscélkitűzésekből kiolvasható, hogy egy újmarxista ideológiát megteremtő irányzatról vanszó, mely Deweyból kiindulva az amerikai társadalom egyenlőtlenségeire alapozzaelméletét. Az irányzat célkitűzése nagyban támaszkodik a már korábban említettFrankfurti Iskola kritikai elméletéhez, mivel itt is megjelenik a pozitivista racionalitásés a túlzott technicizmus kritikája. A kapitalizmus által közvetített emberképpel ésnevelési elvekkel megy ez az irányzat is szembe, mely a diákot, mint a „fejlett iparitársadalomba” integrálandó, a tömegmédia és –kultúra világát reprodukáló egyéneketnevel ki, akik „egydimenziós” gondolkodási és cselekvési univerzumba lépnek,amelyben már reflexióra és kritikára nem képesek, hiszen nem lehetnek autonómegyének. (Marcuse , 1969) A kritikai pedagógielméletek tehát szorosan kapcsolódnak akritikai társadalomelmélettel foglalkozó iskola képviselőihez. A különböző FrankfurtiIskola generációk (Theodor W. Adorno, Horkheimer, Marcuse) mind hatással voltakazokra a gondolatokra, melyek a tekintélyszerepeket a szocializációban kritizálják.Paulo Freire, akit sokan a kritikai pedagógia atyjának tekintenek Az elnyomottakpedagógiája című munkájában kifejti, hogy a nevelést dialógusként képzeli el, aholtanár és diák egyenrangú és tanuló tanárkánt, a diákok pedig tanító tanulókéntműkődnek. (Freire , 2000) Freire dehumanizált emberekről és tanárokról ír, akikmagukban hordozzák az elnyomók logikáját és elvárásait, eltárgyiasult szituációbanvannak, amit szerinte egy „szeretet által vezérelt” forradalomban lehetne30