itkán rövidítésselfordul elő. Pl. M. Nagy István /=MikepércsiNagy István/ /Tyúkod/, P. Szabó Ferenc /=Pályi SzabóFerenc/ /Mátészalka/ stb. Arra is van példa, hogy az előnevetirják ki és a vezetéknevet röviditik. Pl.: Inántsi P. Jánosné/=Inántsi Pap Jánosné, Zsarolyán/. Az Inántsi Pap-utódok maInántsynak irják és mondják magukat, anélkül, hogy elhalványultvolna az emléke, hogy ők valaha Inántsi Papok voltak. Az öszszeirástehát épp azt a szakaszt mutatja, amikor az előnév márútban van afelé, hogy vezetéknévvé váljon. A háromelemű nevekmásik, az előbbinél lényegesen kisebb /összeirásunkban mindössze;.:'> tagból álló/ csoportját alkotják azok a nevek, amelyekbenlagadványnév társul a vezeték - és keresztnévhez. A ragadványneveket- legalábbis az összeírás szerint - előnévszerüenhasználják, mindig elől áll és nagybetűvel irják. Pl.: Aczé1Nagy István /Cseke/, Hajós Nagy András /Nagykároly/, Hebe FábiánJános /Bagos/, Juhász Pap Péter /Pátyod/, Kis Gál János/Kántorjánosi/, Orosz Pap János /Körtvélyes/, Sánta Bakos László/Kocsord/, Vajda Paál János /Lúgos/ stb. Mindössze négyszerbukkantunk olyan összetételre, amikor a három elem a vezetéknévbőlés két keresztnévből adódott. Pl.: Györfi István Mihály/Dobra/, Vezendi József Bertalan /Gencs/. Egyetlen alkalommaltűnik fel olyan név, amelyben a három elem a férj -né képzősvezetéknevéből és a leánykori névből állott össze, ez pedig:Schullerné Kállai Erzsébet /Fehérgyarmat/. Nem mehetünk továbbanélkül, hogy meg ne jegyeznénk: a háromelemű nevek száma, különösenaz előnevekkel bővitetteké, jóval nagyobb lehetett avalóságban, mint amennyit az összeirás alapján tudunk kimutatni.Más egykorú forrásokban /pl. a nemesi közgyűlésekről- felvettjegyzőkönyvekben/ úgyszólván tömegesen jönnek elő a predikátumokazok előtt a nevek előtt is, amelyek polgári egyszerűséggelszerepelnek az összeírásban. A hivatkozott forrásokmindenesetre arról győznek meg, hogy az előnév használatameglehetősen népszerű volt a megye nemessége körében, másfelöl,hogy az előneveket, különösen az előkelőbb nemesekét ,• jólismerték. Arra lehet gondolnunk, hogy az összeirók munkamegtakarításcéljából hagyták el az előneveket, illetve csak ott ósolyankor jegyezték fel, ha arra valamilyen különleges ok /pl.
a személyazonosítás/ folytán volt rá szükség.Itt jegyezhetjük meg, hogy a neveket teljesen kiforrott,szilárd alakban mutatja az összeírás. Bizonytalanságra, vagyannak jeleire csupán két név tekintetében figyelhetünk f e l . ANagybányai járáshoz tartozó Patóházán jegyeztek be Dánn aliasMéhes Timofi névvel egy házigazdát és Dánn alias Méhes Tóqyernéven egy másikat, aki minden valószínűség szerint az előbbitestvére, vágy más rokona volt. A Nyiri járásban Császárinfordult elő.még, hogy egy taksás telken lakó nemesember Godácalés Vasay néven volt ismert a községben, és ezért őt Godácsiv. Vasay László néven vették fel az összeírásba. /Az egyöntetűségkedvéért a továbbiakban mint Dánn és Godácsi nevüekkelszámolunk velük./Az is magától értődött, hogy az eddigieket folytatva anóyegyezések és - azonosságok alapján számláljuk meg, hányalapnévre mennek vissza az összeírásban szereplő vezeték - éskeresztnevek. Ezt elvégezve az a végeredmény jött ki, hogy az5544 vezetéknév 1021, az 5543 keresztnév pedig 139 névre redukálható.A vezetékneveket tanulmányozva mindenekelőtt arra figyelhetünkf e l , hogy két fő csoport különül el, a gyakori és aritka nevek, anélkül persze, hogy éles határvonalat lehetnehúzni köztük. Mégis, abból kiindulva, hogy ritka, amiből kevésvan, illetve kevésszer fordul elő, gyakorinak azokat a vezetékneveket vettük, amelyekkel kettőnél több háztartásban éltek,ritkának /a szó szigorú értelmében/, amelyeknek csak egy, legfeljebbkét háztartásban voltak viselői. így haladva végig névsorunkon, 452-őt /44,27 %/ találtunk gyakorinak és 569-et/55,73 %/ ritkának, azaz egy vagy két háztartásban előfordulónak.A gyakoriságnak természetesen különböző fokozatai állapíthatókmeg. Adatainkat mórlegelve úgy tünt, hogy az általunktanulmányozott vezetéknevek három csoportba foghatók: 1. a gyakori, 2. a közepesen gyakori vagy gyakoribb és 3. az igen gyakorivagy leggyakoribb nevek csoportjába. Gyakorinak azokat avezetékneveket véljük, amelyek legalább 3, legfeljebb 14 háztartósbanhasználatosak, az utóbbiak egyenként 0,25 %-kal részesedneka háztartások összességéből, s ez az érték alkalmasarra, hogy lezárja az elő csoportot. Innen elindulva logikus-
- Page 1: KÁVÁSSY SÁNDOR:NEMESI VEZETÉK-
- Page 4 and 5: Erdei János /Gencs/, idősb Liter
- Page 6 and 7: ta szavaknak alkalmasint más szere
- Page 10 and 11: nak tetszett, hogy a következő cs
- Page 12 and 13: tékneveket. Megállapításunk sze
- Page 14 and 15: párhuzamosság figyelhető meg a K
- Page 16 and 17: veri 'bakol'A Bartos /Bertalan/, Ba
- Page 18 and 19: templom/, tót evangélikust, orosz
- Page 20 and 21: Botz /bocfa 'bodza* de lehet, hogy
- Page 22 and 23: Névkategória Nevek száma %-ban1.
- Page 25 and 26: - a jelek szerint - úgyszólván k
- Page 27 and 28: vtikár 'menekült V-16 szlovák ve
- Page 29 and 30: Salázsnó/, Bálint /Bálintné/,
- Page 31 and 32: az idézett nevek valóban népszer
- Page 33 and 34: fel a gyermekek nevét, végül 151
- Page 35 and 36: Adat tárSzatmár nemességének n
- Page 37 and 38: főiskolai adjunktus, s ugyancsak n
- Page 39 and 40: ma « = major /allódium/MTS2 = Szi
- Page 41 and 42: 11. Battó: Torok eredetű személy
- Page 43 and 44: 55. Czirják : Ld. az előbbinél o
- Page 45 and 46: Tyúkod; 6.101. Pongrácz, Pongrát
- Page 47 and 48: 140. Bartók : Hodász; 1.•-4.1.
- Page 49 and 50: - ;,;5 - C>yc< r f 1 , Gyorf y ; Do
- Page 51 and 52: Gömör vm. - Börvely, Fülpösdar
- Page 53 and 54: 252. Aszalay: Aszaló mv. Abaúj vm
- Page 55 and 56: 293. Büdöskúti : Büdoskút k. S
- Page 57 and 58: újlak, Udvari; 6.340. Endréd!: En
- Page 59 and 60:
380. Gyulai: Gyula k. Ugocsa vm,, G
- Page 61 and 62:
küllő vm. Kendi p. Abaúj vm. - P
- Page 63 and 64:
460. Ladányi : Püspökladány mv.
- Page 65 and 66:
p. Bihar m. - Batiz, Császló, Ká
- Page 67 and 68:
dász. Nyírmeggyes; 3.550. Simái,
- Page 69 and 70:
590. Szombati: Nagyszombat sz.k.v.
- Page 71 and 72:
mőr vm . - Endréd, Csengor, Cseng
- Page 73 and 74:
665. Turóczy: Turóc vm . - Hodás
- Page 75 and 76:
704. Darában, Pa rabén, Darabant,
- Page 77 and 78:
ec9, Udvari, Vereamart, Vitka, Zsar
- Page 79 and 80:
1/ Lelki tulajdonságokra utaló sz
- Page 81 and 82:
823. Sánta: Endréd, Gencs, Tiszak
- Page 83 and 84:
863. Kotha : kota 'nagy gyókényny
- Page 85 and 86:
Ü92. Sc hu lc z , l>cht; 1 tz : de
- Page 87 and 88:
d/2.Helységnévből924. Csoltán;
- Page 89 and 90:
952. Nyiko ra : Nikifor, Nikola /Mi
- Page 91 and 92:
980« Tyikár : tikár 'menekült*.
- Page 93 and 94:
g/3,Foqlalkozásnévből1005. Husz
- Page 95 and 96:
daróc, Gencs, Hodász, Mátészalk
- Page 97 and 98:
Csomaköz, Észtre-, Gencs, Gyürü
- Page 99 and 100:
33. Pál £Pálné^: Angyalos, Aran
- Page 101 and 102:
l y i . Sárközújlak, Sebespatak,
- Page 103 and 104:
oat., Géberjén, Gencs,Győrtelek,
- Page 105 and 106:
a/ Román illetve a románság kör
- Page 107 and 108:
119. Gye rmon : Herman> Gherman : -
- Page 109 and 110:
Vezetéknevek mutatója1. AD032. Ac
- Page 111 and 112:
72. Bata, Batta 2 1073. Battó 1 11
- Page 113 and 114:
148. Búzási 1 ' 698149. Buzik 1 9
- Page 115 and 116:
223. Debreceni, Debreczeni 5 324224
- Page 117 and 118:
299. Fodor 15 808300. Fogarasi 11 3
- Page 119 and 120:
375. Hatvani 3 3873 76. Hózi 1 388
- Page 121 and 122:
450. Katsó 4 149451 . Kávásí 2
- Page 123 and 124:
526. Körő 1 30527. Körösfői 1
- Page 125 and 126:
602. Mátyás 5 91603. Mátyus 2 92
- Page 127 and 128:
677 . Orbán, Orbány 6 96678. Ormo
- Page 129 and 130:
753. Rátonyi 4 534754. Récsei, R
- Page 131 and 132:
829. Szálai, Szalay 14 561830. Sz
- Page 133 and 134:
904. Ta rkányi 7 602905. Tarpai 6
- Page 135 and 136:
980. Vékony 1 830981. Venitzey 1 6
- Page 137 and 138:
29. Erzsébet, Erzsók 11 11 75.30.
- Page 139 and 140:
102. On 1 • 1 98.103. Onuc, Onucz