Views
4 months ago

Családi Kör, 2018. április 12.

KÖZÉLET Politikai

KÖZÉLET Politikai katarzis A „(nemzetközi) helyzet egyre fokozódik” Nem gondoltam volna, hogy a hétvégén déjà vu érzés fog a hatalmába keríteni, azt hittem, szép nyugodtan végigkísérem a magyarországi választásokat, az elsődleges eredményekről pedig gyors elemzést készítek (persze, amennyiben ez lehetséges, objektívan), majd azt megosztom az olvasókkal. Sajnos, már előbb dugába dőlt a tervem, erről pedig a Szerbiában hatalmon levők gondoskodtak. Kezdődött azzal, hogy az anyaországi kormányzati politikusok világgá kiáltották: „…a magyar kisebbségek példája azt mutatja, hogy Szerbiának egy példaértékű kisebbségpolitikája van…” Erre jött a válasz, a szerbiai Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium elkészítette a Nemzeti Tanácsokról szóló törvény tervezetét, amely értelmében a nemzeti tanácsok működésének kétnyelvűvé kellene válnia. Az ülések jegyzőkönyvét, valamint minden határozatot magyar és szerb nyelven kellene elkészíteni, és az elfogadásukat követő tíz napon belül el kellene juttatni e minisztériumhoz, valamint közzé kellene tenni őket a kétnyelvű honlapon. Igencsak érdekes, a koszovói hatalom is elkészítette az ottani szerb községek közösségének megalapításáról szóló tervezetet, amelyre szinte azonnal érkezett a válasz, Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának elnöke kijelentette: „…a pristinai javaslat szerint a közösség létrehozását […] a koszovói kormányfő irányítaná, a testületben pedig négy szerb nemzetiségű, nyolc albán nemzetiségű tag foglalna helyet… Abszurdumnak számít, hogy egy albán többségű szerv felelne a szerb önkormányzatiságért.” Mire is következtethetünk? Beszéljenek, amit akarnak a magyar kormány képviselői, létezik egy (isteni) igazság, amit szabad Mohamednek, nem szabad az ökörnek! Ha visszagondolok az elmúlt hónapokra, most döbbenek rá, mennyi minden emlékeztet a múltra, gondoljunk csak egy februári megnyilatkozásra: „Az isteni ige arra tanít minket, hogy ne a véletlent, hogy ne a sors szeszélyét lássuk abban, hogy itt és most Magyarország élén keresztény, hitvalló kormány áll, hanem érezzük benne Isten kegyelmének megnyilvánulását.” Most eltekintek attól, hogy mindezt akár istenkáromlásnak is nevezhetnénk (a Biblia tanai és Luther Márton szerint), nekem más miatt lett hirtelen ismerős. Eszembe jutott a szerb pravoszláv egyház egyes tisztségviselőinek az 1990-es években hangoztatott véleménye Miloševićről (vagyis mindezt nem a valamikori diktátor állította önmagáról), az Isten által kiválasztottról. De másra is emlékeznem kell. Mindarra, amit a valamikori Bibó-kollégisták meséltek az ős-Fidesz tagjairól, világnézetükről, a valláshoz és egyházhoz való viszonyulásukról. Ha valaki nem emlékszik, Cicero ezt mondta – amit akár most mi is mondhatunk: O tempora, o mores! (Micsoda idők, milyen erkölcsök!) Orbán Viktor beszédéből idézek: „… Megmentettük a csődbe zuhanó gazdaságot, hazaküldtük a korábban érinthetetlennek hitt IMF-et, sőt kiváltottuk magunkat az adós rabszolgaságból, megadóztattuk a bankokat és multikat, helyettük a családoknak adtuk a pénzt, megvédtük a nyugdíjukat, és két számjeggyel emeltük a béreket, és meghirdettük a nemzeti politika, művészet és kultúra reneszánszát…” „…nem csak képviselőket választunk, jövőt is, nem csak a következő négy év forog kockán, hanem évtizedek, és a döntés ezúttal visszafordíthatatlan lesz…” „…el akarják venni az országunkat, idegeneket szolgáló pártokat akarnak hatalomba juttatni…” „…Európa vezetői egy milliárdos spekulánssal közösen fenyegetik a kontinens biztonságát, és nem szabad félnünk nyíltan beszélni erről egymás között…” A fentiek összecsengnek a tizennyolc évvel ezelőtt elhangzottakkal: „…Tisztelt polgárok, a választások második köre előtt szeretném önökkel ismertetni meglátásaimat a választási és politikai körülményeiről az országunkban, különösen Szerbiában…” „…Amint tudjátok, egy teljes évtizede zajlanak az erőfeszítések, hogy a Balkán-félszigetet némely nyugati állam ellenőrzése alá helyezzék. E munka legnagyobb része egyes országokban bábkormányok létrehozásával, azok korlátozott szuverenitású államokká vagy minden szuverenitásuk teljes megvonásával valósult meg…” „…Országunk ilyen sorsa miatti ellenállásunkért ki voltunk téve minden olyan nyomásgyakorlásnak, amelyeknek az embereket a modern világban kiteszik. Ahogyan múlt az idő, a nyomásgyakorlások száma úgy növekedett és erősödött…” Ezeket a mondatokat Slobodan Miloševićtől hallhattuk 2000-ben a köztársaságielnök-választás második köre előtt. A választások után kikiáltotta önmagát győztesnek, de a tömeges ellenállás miatt kiderült, mindezt csak választási csalással érhette el. Ekkor következett be október 6-a, amikor beismerte vereségét. Írhatnék még a magyarországi kormányzó pártok kezében levő (köz)média szerepéről is, hiszen az teljesen megegyezik az akkori szerbiai közmédia választásokhoz való viszonyulásával, de most ezt nem teszem. Most megvádolhatnak, hogy a magyarországi kormányzó pártokat támadom. Ne higgyék, hiszen nyíltan kimondom az úgynevezett ellenzéki pártokról is a véleményemet. Számomra egyáltalán nem hiteles a Gyurcsány-párt, amely több mint tíz évvel ezelőtt 1 000 000 „román”, „szerb”, „tót” és „ukrán” beözönlésével riogatott, most pedig ugyanezt teszi – de már „kulturáltabb módon” –, amikor azt állítja, hogy több mint 400 000 határon túli magyar fogja eldönteni a magyarországi parlamenti választásokat. Azt sem lehet elhallgatni, mennyire tragikomikus az önmagukat demokratikus ellenzéknek nevező pártok (köztük a folyamatosan változó Jobbik, a múltjával szembenézni képtelen MSZP és utódpártjai) szereplése, egymáshoz való viszonyulása. Attól félek, az ilyen, politikailag sterilnek és impotensnek tűnő hozzáállás semmi jót sem hozhat. Igaz, van egy biztos pont, a Kétfarkú Kutya Párt, változatlan a programja, tevékenysége szokott néha megújulni, de még a szlogenje is a régi: Ingyen sört! Mit várok akkor? Reménykedem, hogy nem lesznek választási csalások, senki sem lesz abszolút győztes (aminek bizony nagyon kicsi a valószínűsége), majd annak eredményeként olyan szakértői kormány tud alakulni, amely képes lesz kivezetni Magyarországot az egyre súlyosbodó politikai és morális válságból. Attól félek azonban, nem érkezett még el a katarzis ideje. * * * Vasárnap délelőtt befejeztem az írást, napközben pedig (korlátozottan) követtem a híreket az interneten. Aki nem érti, annak röviden, a Nemzeti Választási Iroda kommunikációs rendszere már korán reggel összeomlott. Most éjfél van, végeredmény majd április 15-én lesz, de előzetesen a Fidesz–KDNP-pártszövetség 2/3-os többsége körüli eredményt lehet jósolni. Mivel a délelőtti félelmem beigazolódott, a „politikai földrengés” az úgynevezett demokratikus ellenzék soraiban várható. BALLA Lajos 14 2018. április 12.

Lezajlott a parlamenti választás Magyarországon: a még mindig nem végleges eredmények szerint jó esélylyel a Fidesz-KDNP újabb kétharmadot biztosított magának az Országgyűlésben, Orbán Viktor megkezdheti zsinórban harmadik (összességében negyedik) kormányfői mandátumát. Az előzetes elemzői várakozások eleve fideszes többséget jósoltak, de arra még a párt prominensei sem számítottak, hogy ismét kétharmaddal kormányozhatnak. Ugyanakkor azt is mondták az elemzők, hogy minél nagyobb lesz a részvételi arány, annál jobb eredményekre számíthat az ellenzék. Ez utóbbi jóslat nem jött be, noha a szavazók az eddigi választások átlagát nézve nagyobb arányban járultak az urnák elé, a megemelkedett voksolási kedv mégis a kormánypártoknak kedvezett: elsősorban a kistelepüléseken, a falvak lakói körében volt sikeres Orbán Viktor szavazásra szólító szava. Hogy mindez örömre ad-e okot? Annyiban mindenképpen, hogy véget ért az egyik legdurvább, legagresszívebb választási kampány, amit Magyarország megtapasztalhatott. Ráadásul egy olyan kampány, amelyben arról esett a lehető legkevesebb szó, hogy melyik formáció milyen irányba szeretné fordítani az ország szekerét. Az európai színtéren valóban hangsúlyos migránskérdés került a kampány középpontjába annak ellenére is, hogy Magyarországon ez a kérdés egy egészen más aspektusból lényeges, nevezetesen, hogy egyre nagyobb számban „kibocsátója” a migránsoknak az ország. Magyarán: nagy az elvándorlási kedv, a fiatalok és a nem is annyira fiatalok elsősorban a jobb megélhetés miatt egyre nagyobb ütemben indulnak valamely nyugat-európai ország irányába. (És ne legyenek kétségeink: migránsok ők is, ahogyan a vajdasági falvakból felkerekedők is, még ha a bőrszínük fehér, a vallásuk pedig római katolikus is…) A közmédia, amelynek dolga lett volna minden politikai formációt bemutatni, ennek a kötelezettségének Kétharmad, újra TÁJÉKOZTATÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÖSSZETÉTELÉRŐL (A FELDOLGOZÁS ÁLLÁSA: 98.96 %) a létező legminimálisabb mértékben tett eleget (a kötelező ötperces bemutatkozások formájában), minden más felületet pedig annak szentelt, hogy a más kultúrából érkezettek vélt vagy valós (mindkettőre akad példa bőven) nyugat-európai veszélyeire hívja fel a figyelmet – vagy riogasson, ha éppen úgy adódott. A magánkézben lévő, de kormánypárti médiumok is hasonlóan viselkedtek, azzal a kitétellel, hogy őket nem adófizetői pénzből tartják fenn, tehát nincsenek is ilyen jellegű kötelezettségeik, törvény legalábbis nem kötelezi őket arra, hogy az ellenzéknek is szót adjanak. S hogy mekkora volt a „migránsveszély” valójában, annak ékes példája, hogy a választás másnapján egyszerűen úgy tűntek el az erről szóló „híradások” a vezető médiumokból, mintha soha nem is lettek volna… EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA MEGSZŰNT AZ EURÓPAI MIGRÁNSVESZÉLY – LEGALÁBBIS ERRŐL TANÚSKODIK AZ ORIGO CÍMOLDALA MAGYARORSZÁG index.hu valasztas.hu Szomorú, nagyon szomorú látvány volt, hogy az egymással a választók kegyeiért küzdők meg sem próbálták meggyőzni ugyanezeket a választókat – egyszerűen csak megrémíteni akarták. Egyfelől a már emlegetett „migránsveszéllyel”, másfelől (az ellenzék oldaláról) pedig a mindent elsöprő diktatúra, önkény rémével, ami az országot fenyegeti, ha a kormánypártok hatalmon maradnak. Nem ütköztek érvek, nem hangzottak el vélemények; csak ijesztgetések. És a szavazók meg is ijedtek. Ki ettől, ki attól a felfestett rémképtől. És rohant az urnákhoz, szavazott szinte mindenki, de nem meggyőződése, hanem aszerint, hogy melyik vázolt sötét vízió rémítette meg jobban. Sokan, nagyon sokan mondták a szavazás után, hogy azért voksoltak így vagy úgy, mert nyugalmat, békét, biztonságot akarnak… Hogy mi lesz az újabb kétharmad nyomán Magyarországon? Annyi biztos, hogy a Fidesz újabb alkotmánymódosításokat hajthat végre, olyan törvényi átalakításokat vihet végbe, amelyekre az utóbbi időben nem volt módja. Hogy ez jó lesz-e? Nem tudjuk. Elvégre mindent lehet jól és rosszul is csinálni. Annyi egészen biztos, hogy a választás a demokrácia ünnepe. Tényleg az. És a szavazópolgár döntése szent, függetlenül attól, hogy mi késztette voksolásra. A választási eredményeket tiszteletben kell tartani. Ahogyan a győzteseknek is tiszteletben kell tartaniuk a legyőzötteket. Mert Orbán Viktor nem két és fél millió szavazójának a kormányfője lesz, hanem Magyarország tízmillió polgárának, illetve az egész magyar nemzetnek. És ennek tudatában kell kormányozni. Úgy, hogy az a többieknek is jó legyen, ne csak a két és fél milliónak. Elvégre Magyarország nyugalmat, békét és biztonságot akar. Arra voksolt. Ideje, hogy ezt végre meg is kapja. Ebbe pedig nem fér, nem férhet bele a másként gondolkodók üldözése semmilyen formában. Ez ugyanis soha, sehol sem eredményezett sem nyugalmat, sem békét, sem biztonságot. KOCSÁNYOS Pálma 2018. április 12. 15