A magyar értelmiség válsága

108
Minden bajok orvoslásaképen régi kívánság és
régi ígéret a tisztviselő szolgálati pragmatika meg-
alkotása. Bármilyen régi azonban, odáig még nem
jutott, hogy több joggal remélhetnénk ma a létre-
jöttét, mint remélhettük egy-két évtizeddel ezelőtt,
vagy sejthetnénk, hogy ha meglesz, mi lesz benne
s mi marad ki belőle. Pedig ezt a pragmatikát meg
kell csinálni minél előbb. Néhány gondolatot emlí-
tek – részben másét, részben a magamét –, ame-
lyek gerincét tehetik egy nagy rendezésnek.
a) A szolgálati pragmatika keretén belül meg
kell csinálni elsősorban az egységes normál státust.
A legminimálisabb létszám figyelembevétele mel-
lett, számbelileg rögzíteni kell minden közpénzből
dotált állást. Minden köztisztviselő – állami vagy
önkormányzati – illetmények szempontjából egy-
séges státusba tartozzék s a közös státus keretén
belül csak ott legyenek elhatárolások, ahol más
képesítést kíván a szolgálat. Egységes fokozatra
osztassék az egész tisztviselői kar s mindenki, aki
az előfeltételeknek kifogástalanul megfelel, auto-
matikusan haladjon előre szolgálati éveinek eltöl-
tése után.
b) Minden állás csak független cenzorok előtt
letett szakvizsga után legyen elnyerhető s csak egy-
két évi próbaidő után legyen végleges, akkor azon-
ban minden körülmények között az legyen. A vizs-
gálat ne csak tankönyvek olvasgatását kérje szá-
mon, hanem bírálja el a rátermettséget, a pályázó
magatartását, fellépését és egész egyéniségét. Min-
den kinevezést az ország független s csak saját
lelkiismeretével számoló, előkelő polgárokból ala-
kított bizottság eszközöljön és ugyanaz, vagy ha-
sonló végső fórum döntsön a tisztviselők fegyelmi
ügyeiben is.
c) Határoztassék meg a minimális fizetés s az a
maximális összeg, amit közpénzből bármilyen
munkateljesítmény után, s bármilyen jogcímen
valaki felvehet. A minimális fizetés helyett általá-
nosságban „létminimumot” szoktak emlegetni, mint