A magyar értelmiség válsága

112
bad, fejlődőképes résziének, vagy proletarizálódjék
a maga, s a társadalom mérhetetlen kárára.
Több állam készül ezidőszerint is törvényhozás
útján biztosítani a magán alkalmazottak gazdasági
és szellemi nívóját. Utalok közöttük Németországra,
ahol, úgy látszik, német alapossággal fog kiterjesz-
kedni mindenre a már készülő törvény. Nálunk is
vannak mozgolódások e téren. Megemlítendőnek
tartom, hogy a magánalkalmazottak szolgálati vi-
szonyának törvényi szabályozásáról a Magyar Tár-
sadalompolitikai Társaság 1928-ban Földes Béla dr.
elnöklete alatt négy napra terjedő, igen értékes an-
kétet tartott, amelynek gerince Papp Dezső dr.
ny. h. államtitkár hasonló tárgyú törvényterveze-
tének megvitatása volt. A törvényhozásig azonban
a kérdés még nem jutott el.
A magam részéről a vonatkozó kérdések megoldá-
sánál azt az elvet tartanain mindenkorra figyelembe
veendőnek, amit éppen a fenti ankéten Papp Dezső
dr. a következő mondatban foglalt össze: „Minden
vállalkozás önálló gazdasági életet él.” Következik
ebből hogy a vállalkozásnak éppen úgy csak része
a munkaadó tőkéje, mint a munkavállaló munkája,
s a kettő jelentőségének aránya nem függ a múló
konjunktúrától, hanem előre meghatározott és ál-
landó. Végeredményben tehát a közös vállalkozást
gyöngíti az a fél, aki ezen törvényszerűség el-
len vét.
Nagy általánosságban három irányban tartom
feltétlenül rendezőnek a magánalkalmazottak jog-
viszonyát:
a) Rendezni kell a magatialkalmazottak illetmé-
nyeit. Nem is méltóztatnak elhinni, hogy milyen
uzsorabérekért dolgoznak ma emberek. Tudok pl.
munkaadóról, aki 35 P-ért képes elfogadni egy
tisztviselőnőnek egész havi munkáját, bár – nyu-
godt lelkiismerettel mondom – gazdasági helyzete
ennek a javadalmazásnak tízszeresét is elbírná. Azt
hiszem ehez az adathoz és tényhez nem kell kom-
mentár azoknak, akik a mai életet ismerik. Rámuta-