A magyar értelmiség válsága

8
nak a színes aforizmák tornaszerein; – mi szeré-
nyen, küzködve állunk önök előtt s nem ígérünk
mást, csak becsületes keresésünk érdekmentes ered-
ményeit: – önmagunk látását, következtetését és
akarását hozzuk, őszinte beszéddel.
I.
A magyar értelmiség válságának kérdése, meg-
foghatatlanul elhanyagolt, tudományosan teljesen
feldolgozatlan parlag területe a múltba emigrált
magyar gondolkodásnak s ezért jóelőre kijelenteni
kötelességemnek tartom, hogy senkit sem ismerhe-
tünk el ezen a területen, orákulum-szaktekintély-
nek, csak szeretettel fogadott, de egyenrangú szel-
lemi munkatársnak.
Mi utat keresünk, mi érvelünk, vitatkozunk, és
esetleg tévedünk; – de a felsőbbséges szellemi
terrort, a nagyképű mindenttudást, – ami az in-
telligenciának, mint szellemi fakultásnak is megcsú-
folása lenne, – már eleve tisztelettel és határozot-
tan vissza utasítjuk magunktól, mint a legméltány-
talanabb támadást ennek az ankétnak szeliemo
ellen.
Úgy hiszem, előadásom egész hallgatósága tudja
azt, hogy az értelmiség nemzetpolitikai szerepé-
nek és helyzetének megítélésében, úgy szerény sze-
mélyemet, mint munkatársaimat, – annak a gene-
rációnak sajátos világnézete irányítja, melyet a
hivatalos magyar közvélemény, hol több, hol keve-
sebb jóindulattal a ,,háborús nemzedék”, a „30 éve-
sek”, vagy az „ifjabb nemzedék” jelszóval ipar-
kodik meghatározni.
Mi öntudatosan, büszkén és sorsközösségünk
tragikus, testvéri ösztönével viseljük ezeket a jelző-
ket, – bár jómagámban már sokszor felijedt a két-
kedés, hogy van-e jogunk magunkat még mindig
„ifjúság”-nak hinni és nevezni!...