A magyar értelmiség válsága

116
magánvállalatoknak ma igazán nincs szükségük
arra, hogy saját adófilléreikből teremtsenek kon-
kurrenciát ellenük, amely aztán a tisztességtelen
verseny határáig felhasználja a közhatóságokhoz
való privilegizált viszonyát, hogy a megrendelése-
ket előlük elhalássza. Viszont a közönség számára
is fölöslegesek és értéktelenek ezek a vállalatok,
amelyek általában arról nevezetesek, hogy üzem-
költségük kétszer annyi, hozamuk pedig a fele an-
nak, amit hasonló esélyek között magánvállalatok
elérnek, vezetőiknek pedig a gazdasági viszonyok
folytán megengedhetetlenül nagy javadalmazást
biztosítanak. Sajnos, még csak az sem igaz, hogy
árnivelláló szerepet, s így szociális feladatot tő)
tenek be, hanem épp oly rideg üzleti számítással
dolgoznak és törnek haszonra, mint bármelyik más
magánvállalkozás. A magánvagyonnak megenge-
dem, hogy elsősorban és mindenek felett saját hasz-
nát keresse, a közvagyon azonban öncélú néni le
hét, mert ez esetben alaprendeltetésével kerül ellen-
tétbe. Fel kell számolni a közüzemeket, amelyeknek
területén a magángazdaság a szükségletekei kielé-
gítően ellátja s az így egybegyült, kétségtelenül
hatalmas vagyont olyan munkaterületeken kell fel-
használni, ahol a legtöbb munkanélkülinek adhat-
nak foglalkozást és így kenyeret. Ez lenne a legol-
csóbb és legreálisabb munkanélküliség elleni biz-
tosítás.
A magyar intelligencia helyzetéről beszélve, nem
lehet elhallgatni, hogy úgy a köz-, mint a magán-
tisztviselőknek vannak különböző, kisebb-nagyobb
szervezetei, ezek azonban mindazon problémák
egyetemes megoldásánál, amelyekről beszéltem, vé-
leményem szerint számba nem jöhetnek. Vagy na-
gyon kicsik ahhoz, hogy hatásuk általánosan érvé-
nyesülhessen, vagy nem igazi érdekképviseletek.
Az a közös vonás mindenesetre jellemzi őket, hogy
az együttműködésnek még a gondolatáig sem jutot-
tak el. A magántisztviselőknek pl. van egy szociál-
demokrata s egy keresztényszocialista pártállású