Untitled - Magyar Királyi Csendőrség

114
Míg a törvényszéki orvos a boncolást végezte, a
vizsgálóbíró a helyszíni szemlét ejtette meg. Mivel úgy
a boncolás, mint a helyszíni szemle eredménytelenül
végződött, a vizsgálóbíró a nyomozás tovább foly tat ását
beszüntette és a temetési engedélyt megadta. A
vizsgálóbíró intézkedése folytán a nyomozást befejeztük,
az őrs járőrei bevonultak, én pedig okmányaim
rendezése végett az őrsre mentem azzal, hogy szolgálati
beosztásom helyére még aznap bevonulok.
Az őrsön azonban tovább gondolkoztam az eset
felett. Szembeállítottam a helyszíni szemle eredményét
egyrészt a leesés tényével, másrészt a boncolás ama
megállapításával, hogy a hullán sem külső, sem belső
sérülés nyomai nincsenek. A tanuk előadása szerint az
elhalt 21/2 méter magasságból esett le. Elképzelhetetlennek
tartottam, hogy ilyen esés után valaki a legcsekélyebb
sérülést se szenvedje. Ilyen esésnél szerencsés
esetben a koponyaalapi törést, agyrázkódást,
kéz- vagy lábtörést; ficamodásokat stb.-t el lehet ugyan
kerülni, de lehetetlen, hogy az esésnek legalább felhámhorzsolódás,
zúzódás, véraláfutás alakjában a testen
nyomai ne maradjanak annálinkább, mert az esés
csupán az udvar keményre fagyott talajára vagy -
ami még rosszabb -, a léckerítésre történhetett. Sérülésnek
csak akkor nem kellett volna létrejönnie, ha
az elhalt a létráról a kerítésen át a kert hóborította
talajára zuhant volna. Ezt az eshetőséget azonban a hótakaró
sértetlensége és azon megállapítás, hogy az elhalt
Kiszomborba érkezése óta hó már nem esett,
kizárta.
Mindezekből arra a következtetésre jutottam, hogy
a létráról való leesés nem történhetett meg. Gyanús
volt az is, hogy a létráról való leesés helyét sem az elhalt
anyja, sem - a férje nem tudták megmutatni, annak
dacára, hogy a leesés körülményeit külön-külön többször
is elismételtettem velük. Ha a részletek felől ér-
115
deklődtem, folyton azt a választ kaptam tőlük, hogy:
"Azt nem kérdezt em, nem tudom" stb.
Bevonulásomat egyelőre elhalasztottam, hogy elhaltnak
Kiszomborba való megérkezésétől haláláig terjedő
időre minden lépését felderítsem. Elsősorban azt
akartam megállapítani, hogy Kerekesné ez alatt az idő
alatt hozzátartozóin kívül kikkel érintkezett, ezért elhatároztam,
hogy még aznap Komáromi István törzsőrmesterrel
újból felkeres em néhai hozzátartozóit. Odaérkezve
érdeklődtem tőlük, hogy az elhalt rajtuk kívül
mikor, hol és kivel találkozott, volt-e templomban, rokonoknál,
barátnőknél stb. Az anyja oda nyilatkozott,
hogy leánya Kiszomborba történt megérkezése után
egész haláláig a lakásából távol nem volt és - mivel
a kezelőorvoson kívül náluk sem járt senki, idegenekkel
nem is beszélhetett. Kerekes azt adta elő, hogy ő
feleségének Kiszomborban való tartózkodása alatt
csupán az estéket és éjszakákat töltötte Kiszomborban ,
nappal mindig Ferencszálláson levő fúszerüzletében
dolgozott. Kivételt csupán a kritikus december 28-ika
képezett, amikor nagyon el volt fáradva és nem jött át
Kiszomborba. Az estét Ferencszálláson Fazekas Józseféknál,
az éjszakát pedig ferencszállási lakáán töltötte
és így nejének kiszombori tartózkodásáról bővebb felvilágosítást
adni nem tud.
Néhai anyjának és férjének előadása a magzatelhajtásra
irányuló gyanúm at megerősítette, mert valószínűtlennek
találtam, hogy egy 26 éves nő szüleinek
falujában rokonai, barátnői és ismerősei közül a karácsonyi
ünnepek alatt ne látogatott volna meg senkit,
vagy pedig betegsége alatt azok ne látogatták volna
meg őt, hacsak az elhaltnak nem állt érdekében, hogy
idegenek -elől elzárkózzon és így állapotát, illetve betegségét
eltitkolhassa. 'Ezért felmerült az a feltevés is,
hogy néhai Kiszomborba történt megérkezésekor már
beteg lehetett.
A puhatolást a szomszédoknál folytattuk. A köz-
8·