EGÉSZSÉGTUDOMÁNY, LVI. ÉVFOLYAM, 2012. 4. SZÁM - ÁNTSZ

EGÉSZSÉGTUDOMÁNY, LVI. ÉVFOLYAM, 2012. 4. SZÁM 2012/4
Hyposalivatio/hyposecretio esetén a diagnózisnak kvantitatív klinikai mérésen kell
alapulnia, azaz a nyálmirigyek működési elégtelenségét ilyenkor a laboratóriumi vizsgálat
objektív módon bizonyítja.
A fentiekre hivatkozva a szájszárazságban érintett személyeknek három fő csoportja
különíthető el:
- azok a személyek, akiknél kimutathatóan csökkent a nyálszekréció, de nincs szájszárazságra
utaló panaszuk (asymptomás hyposalivatorok) -azok, akiknél csökkent a nyáltermelés és
egyidejűleg xerostomiás panaszról tesznek említést (symptomás hyposalivatorok) -azok, akik
szájszárazságot éreznek, de a nyálelválasztásuk normális mértékű (symptomás
normosalivatorok).
Tény, hogy a hyposalivatio és a xerostomia egymással szoros összefüggést mutat, és a
xerostomia leggyakoribb oka a hyposalivatio (4). Ha a nyálképződés mértéke a betegre
jellemző nyugalmi érték (ún. bazális szekréció) felére vagy még nagyobb mértékben csökken,
akkor a betegek rendszerint xerostomiássá válnak (5). Mégis hangsúlyozandó emellett, hogy
a szájszárazságot panaszoló betegek mintegy harmada a symptomás normosalivator
csoportba tartozik (6). Ilyenkor a szájszárazság kialakulásának az oka lehet például a
szájlégzés, tartós szónoklat vagy a hyperventillatio miatti fokozott párolgás (5), a
nyálösszetétel megváltozása - pl. csökkent mucintermelés (5,7) --, továbbá valamilyen orális
szenzoros zavar (dysesthesia) -- mint pl. a szájégés szindróma, ízérzési zavar (8), és
psychogén tényezők -- szorongás, stressz, depresszió (9).
Ugyanakkor a csökkent szekréciót mutató, mégis panaszmentes betegek esetében is több
lehetséges magyarázat adódik: 1./ egy hyposalivatiora vezető betegség kezdeti szakaszáról
van szó és így a nyálszekréciós elégtelenség még nem éri el a xerostomiás küszöbértéket.
Vagy például azért nincs a betegeknek panasza, mert 2./ a fő nyálmirigyek károsodása
ellenére a nyál összmucin tartalmának legfőbb forrását (≥ 50%) jelentő kis nyálmirigyek
működése megtartott (10,11).
Epidemiológia
A szájszárazság világszerte előfordul, de gyakorisága igen jelentős eltéréseket mutat. Ennek
elsősorban nem földrajzi, etnikai vagy egyéb okai vannak, hanem valószínűbbnek tűnik az,
hogy mivel nincs egységes, pontos és általánosan elfogadott módszer a kimutatására, ezért az
egyes vizsgálatok eredményeinek összehasonlítása nehézségekbe ütközik.
A szájszárazság minden életkorban kialakulhat. A vizsgált személyek kérdőíves
kikérdezése alapján készült felmérések adatai alapján a felnőtt populációban a xerostomia
előfordulási aránya ~ 10-40% (12). A tünet gyakorisága az életkorral növekszik. Ez a
fokozódás a gyógyszert nem fogyasztó és a gyógyszerfogyasztó népességcsoportokra egyaránt
jellemző (13). 75 éves kor felett a prevalencia már az 50%-hoz közelít (14).
21