EGÉSZSÉGTUDOMÁNY, LVI. ÉVFOLYAM, 2012. 4. SZÁM - ÁNTSZ

EGÉSZSÉGTUDOMÁNY, LVI. ÉVFOLYAM, 2012. 4. SZÁM 2012/4
működések zavarával kapcsolatos tünet, nevezetesen az ízérzési zavarok és a stomatitis követ
(23). A fogyasztott gyógyszerek száma a xerostomia valószínűségét fokozza (24). A
hyposalivatio legfőbb oka is a gyógyszerek hatása (25). A gyógyszerszedéssel összefüggő
xerostomia esetében az idősek képezik a fő rizikó csoportot. Komoly nehézséget jelent, hogy
nem csak az időskori „fiziológiás” xerostomia esetében nehéz elkülöníteni a nyálmirigyekben
per se bekövetkező változásokat és a különféle gyógyszerek okozta eltéréseket, hanem ez
hangsúlyosan igaz a betegségek és az azok kezelésében alkalmazott gyógyszerek
vonatkozásában is. Ennek ellenére általánosan elfogadott, hogy a legtöbb gyógyszer a
nyálmirigyekben strukturális károsodást nem okoz (kivételt képeznek a cytostaticus hatású
szerek), ezért a gyógyszer-indukálta szájszárazság reverzibilis, vagyis a gyógyszer szedésének
a felfüggesztésével a panasz is elviekben megszűnik (13).
Más kérdés, hogy helyettesíthető-e az adott xerogén hatású szer egy más típusúval vagy
csökkenthető-e annak dózisa, illetve lehetőség van-e a gyógyszer más módon történő
adagolására (szisztémás kezelés helyett pl. lokálisan), aminek következtében a nemkívánatos
mellékhatások lehetőségét csökkenteni tudjuk. Már jelenleg is 500-600 xerogén
mellékhatással bíró gyógyszer van forgalomban, és ezeknek a száma továbbra is növekvő
tendenciát mutat (2). Ugyanakkor azt is fontos megemlíteni, hogy a szájszárazságot okozó
gyógyszerek ún. xerogén potenciálja eltérő mértékű, egyesek alig, míg más készítmények a
gyógyszerfogyasztók széles körében okoznak xerostomiát (1).
A gyógyszerek főleg a nyálmirigy sejtekre direkt módon kifejtett hatásukkal, vagy azok
innervációját befolyásolva képesek gátolni a nyálszekréciót, de indirekt hatások is
lehetségesek. Ilyen indirekt hatásúak például a nyálmirigyek vérellátását vagy az ízérzést
módosító készítmények. A nyálképződés idegi szabályozását a gyógyszerek különböző
szinteken és támadásponttal befolyásolhatják (receptorok, perifériás autonóm idegek,
ganglionok, központi idegrendszer), ami érintheti a nyálszekréció szabályozásának
szimpatikus és/vagy paraszimpatikus oldalát.
Amint korábban már utalás történt, a szimpatikus és a paraszimpatikus izgalom egyaránt
fokozza a nyálszekréciót, bár az így képződő nyál mennyisége és minősége jelentősen eltér
egymástól. A paraszimpatikus cholinerg izgalom a muscarinos receptorokon keresztül vált ki
nagymennyiségű és híg nyálat (26). A szimpatikus idegvégződéseken felszabaduló
noradrenalin a nyálmirigy acinus sejtjeinek adrenerg (α 1 és β 1) receptorait aktiválja (27). Az
α 1 receptorok izgatása a víz- és elektrolitok szekrécióját, a β 1 izgalom pedig a
fehérjeszekréciót fokozza (28). Emellett a szimpatikus izgalom centrálisan vagy perifériásan
az α 2 receptorokat is aktiválja, aminek következtében a nyálszekréció paraszimpatikus vonala
viszont gátlódik (29). Ez utóbbi magyarázza, hogy szorongás és stressz esetén csak igen
kismennyiségű és erősen mucinosus nyál képződik (30).
24