Az állami bürokrácia elméleti kérdései - ELTE Állam- és ...

álltak elő. Korábban, a mára adottként előálló eljárások, szempontok sikeresnek
bizonyultak a hasonló döntési szituációk megoldásában.
A szervezetben döntési programok sora kap helyet, amelyek különböző módon
kombinálhatóak. Az egyes beérkező input-csomagokat, ügyeket klasszifikálják, a
klasszifikált ügy az adott ügytípusnak megfelelő döntési programsoron fut végig,
amelyben nagyrészt meghatározottak a döntés szempontjai. A szervezetet, annak
állandóságát az alkalmazott döntési programok és azok sajátos egymáshoz
kapcsolásának rendszere adja.
Innen ered a strukturált és nem strukturált döntések megkülönböztetése. A nem
strukturált döntések szervezeti kontextusban olyan szituációkat, ügyeket jelentenek,
amelyekre a szervezet nem rendelkezik adekvát döntési programkombinációval.
Ilyen esetekben a szervezet általában a már meglévő döntési programok
újrakombinálásával kísérel meg választ adni a kihívásra.
A simoni döntési modellt követően számos más szerző is kidolgozta nem-racionális
döntési modelljeit. Ezek közül Lindblom (1992) átevickélési (muddling trough)
modellje és March és Olsen (1979) szemétkuka (garbage can) modellje érdemel
kiemelést. 12
Lindblom - elsősorban az állami döntéshozatali folyamatra, a közpolitika-formálás
(public policy) vonatkoztatva - fogalmazza meg, hogy a tényleges döntéshozatal
miként tér el a racionális döntéshozatali modelltől. Lindblom a következő eltéréseket
találja:
a komolyan megvizsgált alternatívák csak azok, amelyek csak kis mértékben
térnek el a már működő közpolitikától. Ez a kis lépésekben előrehaladás, ún.
inkrementális döntési modellnek felel meg. Alapja, hogy a jelentős változtatások
hatása nehezen kiszámítható. Az inkrementalitás előnye ezért, hogy
valószínűtlenné teszi a nagy tévedések, és a nagy károk bekövetkeztét.
A fentiekből következik, hogy a megvizsgált alternatívák száma viszonylag
alacsony.
12 A nem-racionális döntési modellek lényegét jól összefoglalja: Howlett-Ramesh 1995:137-153
30