2005. október - Színház.net

Igor Pavlovic, Kálló Béla, Mezei Kinga és Nagypál Gáboris van az erôs muzsikára, ugyanis a beszéddel legalább egyenrangú kifejezôeszköz a mozgás.Köznapi mozdulat, megformált, kitett gesztus, szimbolikus akció, tánc – bátran fogalmaznakkülönbözô stilizációs szinten. Számtalan különnemû kifejezôeszköz kerülegymás mellé, mégsem bántóan eklektikus az összkép, olyan eredeti, erôs atmoszférájúvilágot teremt az elôadás.Hasonlóan sokféle megszólalásmód felel Vian nyelvi leleményeire. A narkolepsziás, hipochonder,komplexusvirtuóz, frusztrációbajnok orvos rendre hisztérikus elalvása elôttikérdéséhez illeszti a következôt, beszéde merô redundancia. Igor Pavlovic szerb akcentusafigurateremtô, karaktert értelmezô megnyilvánulás: elveszettnek, világba vetettnekmutatja a különc doktort, aki nem bírja a szenvedést. A sületlen mondatok közt megbújika kegyetlen diagnózis, a kacagtató idétlenkedés mögül felsejlik a részvét. Végül múltidôbe kerül állítása: „én voltam az orvos.” Egyetlen igeidôbe sûrítik a hivatásától búcsúzódoktor nagymonológját. Pavlovic játssza az esketô papot is, akinek deklamációja szó szerintblabla – ezt ismételgeti prédikálós énekléssel. A jegyespár nem találja a megfelelô választ– „geni, inge” stb. után vágják ki örömmel: „IGEN.” Különös, kifejezô habaréknyelvet beszél a regény egérkéjének funkcióját, jellegzetességeit átvevô köztes lény. KállóBéla szürke térdnadrágot visel, fején egérszín simlis sapka, lépései emberléptek is megnem is. Mondaná, de nem érti senki. Elveszti gazdáit, a fényt: emberré szomorodik, mondataikisimulnak. Az adókommandó karmazsin mellényes, szemüveges terrorbürokratáizagyva hivatali nyelven szólnak kórusban („agyabugya, náspáng és szigorú dorgálás”).A világ kalandos, rejtélyes, kaotikus, varázslatos – leírására a nyelv alig alkalmas. A nyelviKoncz Zsuzsa felvételeijátékok ismeretelméleti paradoxonokat fogalmaznakmeg frappánsan.A Tajtékos napok két pár egymásra találásánakés elszakadásának története. Chicketés Alise-t a közös rajongás hozza össze –körbetáncolják az esernyôs bálványt. AztánChick „benne” marad. Kedves bohém,akin fokozatosan ütköznek ki a mániákusjegyek. Balázs Áron nagyszerûen táncol,mozog; alakításának sodrása, ritmusa, lendületevan. Chicket végül agyonverik azadótisztviselôk (a regényben nem fizetadót, az elôadásban azonban errôl szó semesik). A virtuózra komponált jelenetbenhol a színészt, hol annak puhabáb alteregójátütik, szól a zene. Földre hajítják a babát– Chick élettelen. Elhallgat a zene.Alise – Suzana Vukovic – finom, légies,vonzó nô. Egyedül marad. Gyásza végérvényes,magánya megmásíthatatlan. Érzékeny,gazdag, szép alakítás.Colin huszonkét éves kamasz, alkatilaglírai költô. Nagypál Gábornak úgy sikerülmegformálnia, hogy egy pillanatra semlesz túlhabzó érzékenységû ifjonc, elkényeztetettúrifiú, idegesítô különc. A kedvesénekutolsó fillérébôl is virágot – a gyilkosLótusz elleni orvosságot – hozó figuranem tocsog az érzelgôsségben. Szikár éstechnikás, könnyed és súlyos, gazdag ésszellemes alakítás. Az elôadás épületét ingatnámeg, ha nem tudnánk szeretni afôhôst, színészi diadal, hogy tudjuk. Olyanmondatokat hallunk tôle hitelesen – „Szeretnékszeretni szerelemmel” –, amelyeketrettentô kockázatos színpadon kimondani.Chloé – Mezei Kinga. Játéka megsínylettea külsô – rendezôi – tekintet hiányát.A kitûnô színésznô öntudatlanul belecsúszikvalami önsajnáló negédbe, ami sajnosnem idegen a történettôl. Chloé kedvesenokos gyereklány, maga a megtestesült rafináltártatlanság. A színpadon kiderül, hogya lány nem szerep, hanem idea, így „eljátszani”szinte képtelenség.A szerelmesek segítôje az idôsebb barátNicolas, akirôl a színrevitel során mindenlakájos, mesterszakácsos külsôség lehull.Csernyik Árpád szikár, fanyar humora, férfiasérzelmessége nagyszerû kontrasztotalkot az elszállni hajlamos szerelmesek rajongásával.Szemünk láttára öregszik belea részvétbe.Az elôadás emlékezetbe égô gyönyörûségesképek sora. Randevúra készülôdô lányokmedencébe gázolva találják meg ékszerexcaliburjaikat. Az esküvôn rámpánvonuló Chloé mögött óriási fehér fátyolvitorlalebeg. A lakodalmi tánc maga a balkánikönnyed, játékos eksztázis – szétáramlásés összemozdulás. Colin sárgaszalagot feszít a magasból a talajig, földreszögezi az elsötétülô szobába bekéredzkedôutolsó napsugarat. Chloé hatalmas ajtóbafeszülve úszik a semmiben, óriás sála lebega szélben, szájából virágok hullnak ki –2 8 ■ 2005. OKTÓBER XXXVIII. évfolyam 10. szám