2005. október - Színház.net

Az olcsó is lehet drága. A nagyon gyenge darabon az elôadás tovább rontott.Szerepükre csak halványan alkalmas színészek tehetetlenkedtek elôttünk, a díszlet,amely a szálloda egyszerûségét volt hivatva jelezni, ordináré volt – tapasztalatból mondom,ilyet az ember Portugáliában nem lát, a bútorok mintha az NDK-ból maradtakvolna itt. A színészek ténferegtek a színpadon, a kis stúdiószínpad méreteihez képest túlvolt zsúfolva, minden meg volt mutatva, még a strand is.Mint írtam, a szereplôk korlátozott száma puszta kényszer. De vajon tényleg az-e?Amikor ugyanis már nagyon unatkozunk, a – német viszonyokhoz képest – olcsó kamaraprodukcióbabependerül egy húsztagú portugál néptáncegyüttes, és teljesen funkciótlanulropja. A darabot volt szerencsém olvasni, ez nincs benne, ez a rendezônô saját találmánya.A néptáncegyüttes amúgy nyíltszíni tapsot kapott – valamivel lelkesebbet,mint az elôadás befejezése utáni kényszeredett tapsocska.Nem tudok napirendre térni az érthetetlen tény fölött, hogy a produkciót egyáltalánmeghívták. Nyilván felmerültek itt pedagógiai és kultúrpolitikai szempontok, teszemazt, támogassuk a hannoveri színházat, vagy hogy ne csak a berliniek és a zürichiek jöjjenek,ilyesmik. De akárhogy is, ez bizony silány volt, és ezzel a véleményemmel nem voltamegyedül a Festspiele oldalszínpadának kényelmetlen, szûk kis nézôterén.FRANK WEDEKIND: LULURendezte: Michael ThalheimerThalia Theater, Hamburg2005. május 15.2 óra, szünet nélkül. Premier: 2004. február 28.Helyszín: ismét a Haus der Berliner Festspiele nagyszínpada. Itt láttam 2001-benelôször Thalheimer Liliomját. Sokkoló, óriási élmény volt – ezzel az emlékkel ülök be alegalább ezerfôs nézôtérre. Nevezhetném nosztalgiának is, ha ez a szó nem volna annyiraidegen Thalheimer világától.Wedekind nyelvét átszövi a vásári hagyomány(Kikiáltót és Drámaírót is szerepelteta darabok elején, és a keretjáték egyértelmûena szintén népi hátterû, ponyvából lettFaustra utal).A két darabot Alban Berg vonta összeoperája számára Lulu címen, de színházbanis így szokták játszani. Nálunk ForgáchAndrás fordításában a nyolcvanasévek végén a budapesti Katona JózsefSzínházban játszották a Lulut, de ekkormár az idôközben elôkerült ôs-Lulut, amelyetnem sokkal korábban Peter Zadekrendezett meg elôször. 2004-ben a RadnótiSzínház mûsorán szerepelt.A legokosabb német rendezô:Michael Thalheimer. Michael Thalheimer(1965), mielôtt színész, majd rendezô lett,elôször hangszeres zenész, dobos volt.Színészként és rendezôként dolgozottChemnitzben, Lipcsében, Freiburgban,Bázelban, Drezdában. A 2001-es Theatertreffenenlett országosan ismert a hatalmassikert arató és botrányt is kavaró Liliommal,amelyet a hamburgi Thalia Theaterbenrendezett. (2003 ôszén a budapestinézôk is láthatták a Vígszínházban.) 2005ôszétôl Thalheimer a Deutsches Theaterfôrendezôje.V I L Á G S Z Í N H Á ZBERLINER THEATERTREFFENLulu, ôs-Lulu, mai Lulu. Wedekind elôször egyben megírt, majd két darabbá(A Föld szelleme, Pandora szelencéje) szétszedett szenvedélyes Lulu-darabja önéletrajzi ihletésû,elkeseredett mû, amelyben különbözô életkorú, önzô, erôszakos férfiak rohangálnakegy gyereklány körül, akibôl sikerül femme fatale-t csinálniuk. Lulu némelyiküketôszintén megszereti, de nála a szerelem egészen mást jelent, mint amit ezeknek a férfiaknak.Van benne valami növényi természetesség. Ezen azt értem, hogy Lulu számáraegyszerûen nem léteznek a szerelemben erkölcsi kérdések. Ezt viszont az ôt birtokolnivágyó férfiak – akik a legkülönbözôbb módon, de végül is mind ômiatta, sorra belehalnakebbe a szerelembe – képtelenek fölfogni. Luluba közben egy grófnô is beleszeret, deneki sincs vele több szerencséje. Ez tehát a többiek tragédiája. Lulué viszont az, hogymindig használni és birtokolni akarják ôt, és amikor végre eltanulja a környezetétôl ezta viselkedést, éppenséggel Hasfelmetszô Jackbe botlik, aki aztán ôvele is végez.Wedekind darabjai a XIX. század végén, amikor születtek, forradalmian új témát és stílusthoztak. Lulu története nem az érzô szívû kurtizáné, amelyet A kaméliás hölgybôl ismerhetünk.Lulut, évtizedekkel a hasonló nevû stílus elôtt, valamiféle Neue Sachlichkeit jellemzi– nem érzeleg a szerelemben, ô egyszerûen csak van mint a szenvedély tárgya és alanya.Fritzi Haberlandt (Lulu) és Norman HackerJörg Michel felvételeEgy minimalista megaprodukció.Michael Thalheimer mindeddig talána Luluban ment legmesszebb saját minimalista,mégis nagyszabású eszközeinekalkalmazásában.A díszlet (Olaf Altmann munkája)egyetlen hatalmas hófehér fal a színpadhátterében. Mérete legalább 10 x 6 méter,kitakarja az egész hátteret. Ettôl eltekintveviszont a színpad teljesen csupasz, oldaltminden szerelvényt látunk. Ez a fehér faljelenetrôl jelenetre elôbbre mozdul, mígvégül, az utolsó jelenetben, már csak legföljebbkétméternyi széles sávot hagy aszínészeknek a játékra. Ez természetesennövekvô feszültséget eredményez.A világítás, amelynek eszközeit Thalheimermindig is nagyon céltudatosan, deugyancsak nagyon takarékosan használja,szintén minimalista. Eltekintve a jelenetekközötti sötéttôl, végig azonos fényeketlátunk, amelyek úgy vetülnek a színészekre,hogy egyrészt minden részletet jólmegvilágítanak, másrészt segítségükkel ahátsó falra mindig kivetül a színészektöbbszöri hatalmas árnya, mintegy megsokszorozvaôket, és betöltve velük a játékteret.Erre a nagy fehér falra vetít aztánThalheimer az elôadás legvégén, Lulu halálaután egy óriási szemet, amely lassan,párhuzamosan azzal, ahogyan a fal visszahátrál,átmegy a Fritzi Haberlandt általjátszott címszereplô arcába.A ruhák maiak (jelmez: Barbara Drosihnmind),és Lulun kívül egyetlen szerep-XXXVIII. évfolyam 10. szám2005. OKTÓBER ■ 5 5