(Microsoft Word - MJ_KR_v02_A5_form\341tum.doc) 10224 ... - MEK

- Szórakoztató írásmő - jegyezte meg Mezei.- Érdekes, ahogy elmennek elıtte – mondta Juliska.- Hogy érti ezt?- Hát van, aki felgyorsítja elıtte a lépteit, csakúgy elviharzik, mintha ittse lett volna. Van aki lesütött fejjel megy tovább. Mások meg sokáigolvasgatják a neveket. Olyan is van, aki nevetgél rajta.- Ezen alapszik a pszichológia, – mondta Mezei - meg a hülyeség. - éselıször ı is elnevette magát, aztán a hideg verte ki, hogy mostszabadult meg a nyomasztó lidérctıl és a fejében már megint kész akonfúzió.Juliska fényesre takarította az irodákat, de Mezei orra elıtt már azismerıs savanyú, áporodott, izzadt erıszak tapadós szaga lengedezett,ahogy a plakátra nézett. Na szépen állunk, ez ám a kellemes fogadtatás,gondolta magában. Ezek után már arra gondolt, mi lehet az irodájában?Továbblépett és benyitott az ajtón. Az asztal politúrja fénylett atisztaságtól, Juliska rendben tartotta, de azon egy szál papír, egyjegyzett, vagy naptár már nem volt található.Errıl rögtön eszébe jutott egy másik történet, amikor egy Balatonmelletti község tanácselnökének ajtaján hiába kopogtatott, erre bátranbenyitott és mit adott a Jóisten a tanácselnök egy ehhez fogható szépfényes asztalról, amely szintén mentes volt minden bürokráciától a józaftos kolbászt meg hurkát eszegette egymagában és a szája úgy televolt egy hurkadarabbal, hogy meg sem tudott hirtelenjében szólalni.Az emlék még elevenen élt Mezeiben és elnevette magát, de gyorsanlelohadt, ahogy megérintette az asztal fiókjait és mellbe vágta a valóság,hogy ı most a Vörös Csillag fıagronómusi irodájában mérlegeli a sajáthelyzetét. Ahogy révetegen elgondolkozott a sorsán a kis Tormásilépett be az ajtón.- Szervusz fınök! – mondta meglepetten. - Azt hittem nincs itt senki.- Te mit keresel itt, ahol a munkaasztal is üres? – kérdezte Mezei.- A szabadságomat írom ki és keresem a tömböt – mondta a kisTormási. - Ezeknek nem bírom hallgatni tovább a dumáját. Jó hogyvisszajöttél, már azt hittük, hogy beálltál hivatásosnak.Mezei a kezét nyújtotta egy kézfogásra és örült a találkozásnak.- Nem reklámozom az ott történteket, nem is kívánom senkinek, deahogy most itt tájékozódom, úgy tőnik, hogy erre sem kímélte ahülyeség az agyakat.191