(Microsoft Word - MJ_KR_v02_A5_form\341tum.doc) 10224 ... - MEK

- Linka – mondta az ügyeletes gondozó.- Nyomjad Linka! Linka nyomjad! – mondta és vállig bent volt a keze atehénbe, de már húzta is ki, ahogy átbillent a borjú.Kis pihenı és az orvos újra benyúlt. Rendezte a borjú lábait, igazítottaa fejét. A síkos lábfejeket nem tudta még jól megmarkolni, mintha egyıstenger szorosban úszott volna a borjú, siklott ki az ujjak közül a mégártatlan lény.A doktorról már csurgott a veríték. Gumicsizmájával jobban topogott,mint a tehén. Eggyé váltak és a borjúra koncentráltak, a doktor is és atehén is. Kis pihenıt tartottak.A tehén elıre nyújtotta a nyakát, aztán a fejét leszegte, majd felemelteés ránézett a doktorra. Aztán egyenesbe állt, a szemeit becsuktagörbített a hátán és nagy erıvel tolta, tolta, tolta kifelé a magzatot.- Na még, na még, gyerünk Linka, Linka, Linka gyerünk, gyerünk –mondta és ı is becsukta a szemét, mert most érezte, hogy mozdul aborjú és sikerült a körme felett megfogni az egyik lábát.Húzta, Linka meg tolt még egy nagyot és a borjú lába után az orra ismegjelent a létezés külsı világában.- János, a kötelet! – mondta a doktor. - Fogom, fogom és magahurkolja rá a köröm felett, hogy vissza ne csússzon.János iparkodott a lapos elletı kötelet csavarodás nélkül a borjú síkoslábára hurkolni és meghúzta kissé, hogy megtapadjon.Vissza ne csússzon a kicsi láb, mert fogyott az erı a Linkánál is meg azdoktornál is. Kicsit megálltak, szusszantak egyet-kettıt, aztánmegszólalt az orvos.- Most már menni fog – mondta.Mezei a tehén nyakát simogatta, nyugtatgatta, tudta, hogy fájdalmaivannak. A doktor is gondolkodott elıször egy injekción, de elvetette,mert az ösztön a fájdalommal együtt a legnagyobb erı, amin nem akarttompítani, hogy megmaradjon a borjú.- Jól van Linka, jól van! – mondta Mezei.Linka lassan hátranézett a fara felé, ahol a doktort látta, csapzottábrázattal, és amikor találkozott a tekintet.– Gyerünk Linka! – szólalt meg a doktor, mire a tehén visszafordítottaa fejét, nyomott egy nagyot, a doktor ráhangolódva, mint szörfös avízre, húzott a borjún és az már félig kint volt az új környezetben.62