Sz&P3/Az erőszak játszótere

Színház és Pedagógia ◆ 3
„Nem lehet olyan osztályközösséget ma már kialakítani, mint amilyet régen gondoltak,
hogy egy osztály egy rezdülés, egy lélegzetvétel. Ez már nincs. Egy osztályon
belül kisebb csoportok, közösségek vannak, és hát ezek még sokszor érdekellentétbe is
vannak. Én egyébként már nem is erőszakolom bármifajta közösségi szellemnek az
átnyomatását bármifajta egyéni érdekszférán. Nem lehet azt mondani, hogy minden
gyereket ugyanúgy bele lehet vonni a közösségbe, egyáltalán ilyet mondani, hogy
közösség. Lehet működtetni dolgokat, de nem lehet azt a régi közösségi szellemet
nyomatni. Tehát az egy felesleges erőlködés lenne. Tehát a mai élet az nem arról szól,
hogy együtt menetelünk az úttörőcsapatban. Természetesen vannak az egész osztályt
megmozgató események, de ezek tényleg ilyen események (…) Például, hogy jól sikerül
az osztálykirándulás. De a legtöbb dologra nagyon nehéz megmozdítani őket.
Rendszeresen meg főleg nem. Most nem is azt mondom, hogy a tantárgybeli dolgok,
egy tanítási óra, azok persze, hogy nem. Az a teljesítményen keresztül működik, hogy
fél hogy rossz jegyet kap… De például túrázni sem akarnak eljönni. Pedig az fantasztikus
egységet kovácsoló dolog, hogy az erdőt járjuk. Ez már nincsen. Különóra,
anyukámmal megyünk, idemegyünk-odamegyünk, szóval nagyon nehéz. Pont ezért,
mert annyira különböző félék a gyerekek, és annyiféle dolog van. Az egyik nyelvre jár,
a másik zenére, amaz sportol vagy ki tudja, ami az érdeklődése, azt csinálja. Hogy
például, úgy mint régen, hogy csak bejöttünk, és itt teáztunk, meg sütöttünk, olyan
nincsen. Minden csak ilyen akciószerűen. Nem érek rá! – mondja. Meg az iskola, az
valahogy másnak a helye. Pedig nagyon sok gyereknek nem olyan jó otthon. És mégse
jön be. Hát az ilyen nagyszabásúbb programokra bejönnek. Ezek megmozdítják
őket. Csak ezt sokkal nehezebb elérni. Minden sokkal nehezebb, mint 15 meg 20 éve.
Amikor én például kezdtem, akkor más volt az élet.”
Ugyanakkor a foglalkozás tapasztalatairól ez a pedagógus így beszél:
„(…) És tudtak együtt gondolkodni. Az például nagyon jó volt. Mindig nem
tud 24 gyerekből mindenki, de itt nagyon sokan együtt tudtak. (…) És hát ott
a vége fele, ott megtörtént velük valami. Tehát amikor átfordult. Lett egy ilyen
katartikus helyzet a végén. Akkor olyan síri csend ült. Tehát a Janka se dobálta
magát, meg a Beni se szurkált, tehát amikor mindenkinek elfogyott ott a levegője,
tehát ott a végén. És nagyon együtt voltak, nagyon. És érzékenyen reagáltak,
szerintem.”
De ha a foglalkozás képes is adott esetben közössé tenni bizonyos jelentéseket,
és ezek mentén bevonni a résztvevőket, továbbra is kérdés marad, hogy miként
történik ez, és a közös élményen túl, milyen változásokat indukál. A rítusról azt
10
Paper-03.indb 10 2009. 05. 26. 4:39:00