Sz&P3/Az erőszak játszótere

Színház és Pedagógia ◆ 3
–
–
–
–
–
–
–
–
–
De olyan is volt egyszer már, amikor a fél osztály egymást verte.
De azért ebben van valami jó is, ahogy beszéltek róla?
Persze! Van benne jó.
Hát így utólag visszagondolni, így már vicces. De annak, akit vertek, annak nem
hiszem, hogy vicces lenne.
Például, volt olyan, amikor a Tomit vertük a Tóth Feri, a Samu, az Öcsi, te…
Ja, nem is a Tomi volt, hanem a Buzáki, azért mert egyszer tetvet találtak a
hajában. És őt mindenki verte, mert undorodott tőle. És mondták nekem otthon,
hogy barátkozzak vele. Mondom, dehogy barátkozok, hogy én is tetves legyek!
Mondták a Gergőék is, hogy ugye a Buzáki, azt azért verték, mert tetves volt…
De miért kell azért verni? Most nem?
De már megszokta… hát nem tudom, hogy ezt meg lehet-e szokni. De már
minden szünetben, amikor vége lett az órának, akkor kinyitotta az ajtót, és
rögtön futott kifele, mert tudta, hogy meg fogják verni. Rögtön, szinte fel se
öltözött, csak futott kifele. Minél gyorsabban, minél messzebbre.
És ő is elment. Elment egy év után.
Ebben az osztályban tehát egyáltalán nem tűnik tabunak az erőszak különböző
formáiról beszélni. A beszélgetés közben a gyerekek időnként felpattannak
bemutatni egy-két ütésváltást, lejátszanak telefonjaikról egy-két „durva szöveget”.
Sokkal nehezebbnek tűnik viszont arról beszélni, hogy mit is jelenthet áldozatnak
lenni náluk, ahol „mindenkit szivatnak”. Ezzel kapcsolatban a gyerekek összezavarodnak.
A legutóbbi történetben szereplő fiú esete kapcsán például felmerül, hogy
talán hasonló helyzetben van, mint a foglalkozás áldozat figurája (Áron). Aztán
mégis elbizonytalanodnak:
„Szóval az Áront azt mondjuk a Buzákihoz hasonlítanám. De mondjuk, abba
meg eltér, hogy a Buzáki, az lopott is. Az én ilyen ceruzakészletemet, meg mindent
lopott, amit talált.”
Az áldozati-létről folyó egyeztetés – aminek úgy tűnik, nagyobb tétje van számukra,
mint a durvaságról szóló történeteknek – folyamatosan akörül forog, hogy
vajon lehet-e áldozat az, aki valamilyen bűnt elkövet? (Lehet-e Buzáki áldozat, ha
egyszer lop?). Vagyis a „ki az áldozat?”, és nem mellékesen, a „ki nem az?”, illetve a
„ki a bűnös?”, és a „ki nem az?” kérdései artikulálódnak folyamatosan, egymáson
keresztül.
A foglalkozás tehát ez esetben úgy tűnik, az erőszak színrevitelén keresztül elérte
a gyerekek érintettségét, bemozdította ezzel kapcsolatos háttértapasztalataikat,
tehát bevonta őket a „játékba”. De a probléma, ami ezen a bevonódáson keresztül
megmozdult, nem maga az erőszakos viselkedés, a durvaság jelensége (ez nekik
inkább megszokott viselkedési stílus, mintsem valódi probléma), hanem az áldo-
34
Paper-03.indb 34 2009. 05. 26. 4:39:01