Sz&P3/Az erőszak játszótere

Színház és Pedagógia ◆ 3
–
–
–
Szóval a tanároknak az egyik része, megoldja magának, és elvárja a tiszteletet, és
meg is kapja, mert ugyanúgy adja felénk is.
De vannak tényleg, akik lekezelnek. Aki meg lekezel minket, és nem tisztel
minket emberként, az nem is várhatja el, hogy mi tiszteljük…
Ha nem tudja megoldani, nincs meg a tisztelet. Nem harcolja ki a tiszteletet
magának.
A tekintély tehát nem automatikus: csak azért, mert tanár valaki, még nem jár
neki. Ugyanakkor a tekintély létrehozható a helyzetek adekvát és hiteles kezelésén
keresztül, amelynek a határozott fellépés éppúgy része, mint a kölcsönös tisztelet.
Ez az osztály, bár sok konfrontáción és folyamatos egyeztetéseken keresztül, de
képes már önállóan is (az ezt megalapozó pedagógus személye nélkül) megteremteni
a maga számára azt a teret, amelyet a szövegben „kis köztársasághoz” hasonlítottunk,
amelyben az önálló felelős viselkedésen és a kölcsönös szolidaritáson
keresztül el lehet rendezni a felmerülő különbségeket.
E négy esettanulmány alapján úgy tűnik, hogy az erőszak jelenségének hátterében
beazonosított dinamikák megjelenítenek egy általánosabb, közös problémát
is, amit átfogóan az iskolai „tekintély” és „szabadság” viszonyának problémájaként
lehetne megnevezni. Az a határhelyzet (nevezetesen az alsó tagozatból a felsőbe
lépés), amely a foglalkozáson résztvevő gyerekek mindegyikét érinti, erőteljesen
felszínre hozza ezt a problémát. Láthatóvá teszi például a tekintélyelvű pedagógia
azon következményeit, hogy amennyiben a gyerekek nem tanulnak meg felelős
módon szabadok lenni, vagyis önmaguk meglátni cselekedeteik következményeit,
akkor nagy valószínűséggel a tekintély igényét fogják kitermelni újra és újra.
A „szabadság” problémája és az erőszak mindennapos megjelenése közötti kapcsolat
nyilvánvalóan áttételes és bonyolult. Ugyanakkor a szövegekben megjelenő
dinamikák az összefüggés létét látni engedik, és annak lehetséges változatairól beszélni
tudnak.
Végül azt szeretném még hangsúlyozni, hogy ezek a társadalmi összefüggések
egy dramatikus pedagógiai folyamat kutatása nyomán váltak láthatóvá. Az így megjelenő
összefüggések a figyelmet a mai Iskola, mint jellegzetesen posztszocialista
intézmény jelentéstermelő gyakorlatira irányítják. Mégpedig arra, hogy a tekintély
szétbomlása és továbbélése hogyan hoz létre egy félelemmel, bűnösökkel és áldozatokkal
teli világot egy-egy osztály színterén, és hogyan lesz ez táptalaja az empátia
nélküli erőszak megjelenésének és működésének. A színházi nevelési program
– mint „társadalmi performansz” – az erőszakkal foglalkozó drámás munka során
nem csak megjeleníti ezeket az összefüggéseket, hanem képes a felmerülő jelentések
reflektálttá tételére és megmozdítására is.
86
Paper-03.indb 86 2009. 05. 26. 4:39:04