Sz&P3/Az erőszak játszótere

Színház és Pedagógia ◆ 3
Az, ami ezzel a két gyerekkel történt, megmutatja, hogy mi a bántalmazás valódi
logikája ebben az osztályban, hogy miben annyira „hatékonyak ők, mint csoport”
és mit jelent a szülők „fantasztikus együttműködése”.
„És ami itt, tehát, ami durva, hogy ez a két gyerek eltávozott úgy az osztályból,
annak ellenére, hogy teljes mellszélességgel védtem (…) Olyan nagy volt a
kontraszt köztük és a gyerekek között. És a gyerekek, főként a szüleik annyira
nem tudták elviselni (…) És a szülők azt gondolják, hogy az ő gyerekük ott van
a színpadon, kórussal járja be a világot, és hát be vannak gőzölve, fel vannak
fuvalkodva, most ilyen szemléletesen elmondva, és hát az ő gyerekük környezetében
ne legyenek ilyen gyerekek. De az, hogy majd az ő gyerekük kerülhet
nem csak ilyen környezetbe, de másba is, és az ő gyerekük is lehet bűnbak
adott környezetben, az eszükbe se jut. (…) Most megint van egy gyerek, akit
így kipécéztek. A szülői értekezleten ez most volt. A szülők olyanra ragadtatták
magukat az egyik gyerekkel kapcsolatban, hogy – nagyon durván fogalmaztak
– hogy hát nem veszem észre, hogy minden egy gyerek felé mutat, a lopások
meg minden. Tehát, amikor egy közösség így rámutat valakire: »Te vagy az!«.
És mindenki teljes eltorzult arccal… követelnek dolgokat. És ebben semmi túlzás
nincs, amit itt elmondok. (…) És senki nem állt fel a szülők közül, hogy ő
nem így gondolja. Szóval tulajdonképpen döbbenetes jelenség. (…) Tehát ezt
a társadalmi jelenséget a szülők felerősítve hozzák az osztályba. És a gyerekek
megtanulják ezeket a technikákat, hogy hogyan lehet valaki ellen összefogni, és
valakire rászállni. És mindenféle csoportfeszültséget, csoportproblémát arra az
egy gyerekre rátenni.”
Ezek a szokatlan mechanizmusok rákérdeznek egy sor olyan evidenciára, amelyet
az iskolában megjelenő erőszakkal kapcsolatban alapvetőnek tartunk, és amelyeket
a színházi nevelési program is részben alapvetőnek tekint. Egyáltalán nem
biztos például, hogy a bántalmazás egy adott közösségben a „táskákat kiborogató
rosszfiúk” képében fedezhető fel. És az sem, hogy a tettleges és verbális erőszak
hiányában a bántalmazó viszonyok és az áldozati pozíciók ne lennének jelen. De
nem biztos az sem, hogy az „elhanyagolt gyerekek”, „az iskola által képviselt értékek
devalválódása”, vagy „az iskola és a szülő együttműködésének hiánya” húzódik
meg a bántalmazó viszonyok hátterében.
Kétséges az is, hogy a bántalmazó dinamizmusok kizárólag a „felnőttvilágtól”
független, az iskolai jelentéseket kikerülő, a gyerekek között spontán módon létrejött
belső dinamikához kötődnének. Mivel a foglalkozás kedvezett ez utóbbi értelmezésnek,
szükségszerűen elszakadt a gyerekek tapasztalatairól.
Ez felvet egy általános kérdést a színházi nevelési programok működésével és
hatásaival kapcsolatban. Ha a foglalkozás (bármilyen okból) nem képes bevonni
52
Paper-03.indb 52 2009. 05. 26. 4:39:02