Sz&P3/Az erőszak játszótere

Színház és Pedagógia ◆ 3
egy közösséget alkotunk. Nem azt mondom, hogy kézen fogva sétáljanak velem.
De valahol itt is a szülők felelősségét látom, hogy én hiába erőlködök, hogyha a
szülővel azt csinál, amit akar, és jobbra-balra rohangálhat. Szóval én azt gondolom,
hogy itt a szülőknek van nagyon nagy felelőssége.”
A szülő tehát úgy kerül be a foglalkozás világába, mint aki képtelen volt a gyerekét
arra megnevelni, hogy hogyan kell (a felnőttekkel) viselkedni. Sőt, ebben az
érvelésben, a gyerekek között is ez csinálja a valódi különbséget:
„Meg hát az, hogy otthon milyen normákat állítanak vele szembe. Mert ugyebár
a gyerek ahhoz igazodik (…) Tehát más az elképzelése akár a tanulásról, akár
az életről, akár az órai viselkedésről. Lehet, hogy ennek a gyereknek [Tomi]
az a természetes, mert otthon is bármikor bármibe beleszólhat, hogy akkor,
amikor neki véleménye van, akkor elmondja. És ugyanezt csinálja egy közösségben,
egy felnőttel szemben, egy bárkivel. A másik, akit megtanítanak arra
otthon, hogy azért egy felnőttel nem így kell viselkedni. Vagy a közösségben
nem így, vagy az órán azért vagy, hogy azért valamit tanuljál, és akkor ott illik
odafigyelni, és nem belekiabálni. Akkor az úgy viselkedik, és zavarja a másik.
Úgyhogy ez van.”
A pedagógus is bevezeti tehát a maga különbségtételét, amely a gyerekek magyarázatától
eltérően („viccből vernek” vagy „tényleg vernek”), nem a bántalmazás
dinamikájából indul ki. Ehelyett, a különbségtétel, amely alapján egyes gyerekek
elítélhetőek, mások pedig felmenthetőek lesznek egy-egy bántalmazó helyzetben,
aszerint alakul, hogy ki tud „megfelelően viselkedni” a felnőttekkel és az iskolai
órákon, a közösségben. A gyerekek közötti efféle különbségekért pedig az otthoni
háttér a felelős. A szülő belekerülése ebbe a dinamikába végül is azt eredményezi,
hogy rá is kiterjeszthető lesz ez az ok és felelős kereső (és találó) logika. Így Tomi
egész hátterével együtt lesz elítélhető. Hazarohanása (amit kívülről ellehetetlenülése
miatti végső elkeseredésének látunk) újabb bűnné válik, amelyben most már
a szülő is cinkossá vált. Ráadásul a szülő egy olyan veszélyes cinkos, aki miatt az
alkalmazott pedagógia ellehetetlenülhet, aki egy másik színtéren a pedagógusból
bűnöst csinálhat:
„Szóval nem könnyű, és egyre nehezebb lesz úgy érzem, és hogyha a szülő nem
partner akkor aztán végképp…, tehát ameddig a szülő azért partner, addig
lehet valamit kezdeni a gyerekkel, ha a szülő is az iskola ellen van, akkor aztán
onnantól kezdve nincs mit tenni. Akkor folyamatosan azt kell nézni, hogy a gyerekre
hogy szóljon rá úgy az ember, hogy tényleg ne mondjon olyat, ami miatt a
szülő azt mondja, hogy megyek és följelentem a pedagógust.”
42
Paper-03.indb 42 2009. 05. 26. 4:39:01