Sz&P3/Az erőszak játszótere

Színház és Pedagógia ◆ 3
–
–
–
–
–
De igazából nem ez lett a vége, hanem, hogy hazamegy, leveszi a cipőjét, és
utána eldobja a földre.
Az lett a vége, ahogy kezdődött. Tehát, ugyanúgy csinálták, csak visszafelé.
Nem, egy picit megkönnyebbült.
Sajnálta szegény Bogit. Mondjuk, nem akarta meghintáztatni és meglökni.
Sajnálta, mert átérezte ugyanezt, mert átélte. Jó lehet, hogy ő is bántotta, de
azért mégsem ugyanaz.
Mert ő már tudja, hogy milyen rossz érzés ez.
A foglalkozás és a hozzá kapcsolódó kutatás alapján úgy tűnik, hogy a „félelem”
ebben a közösségben egy olyan alapvető jelenség lehet, amely a kirekesztő, bántalmazó
mechanizmusokat mozgatja és életben tartja. Hogy ez a félelem miként
jött létre a fentebb „diktatórikusnak” mondott pedagógiai közegben, és miként
lett része a gyerekek egymás közötti viszonyainak, arról az interjúk alapján inkább
csak ötleteink lehetnek. Amit viszont magunk is láthattunk, hogy miként képes ez
a félelem továbbélni, sőt újraformálódni egy kifejezetten szabad pedagógiai kontextusban.
Amikor az új osztályfőnök partnerséget, a problémák közös átbeszélését
ajánlja fel, nem lesz más, mint „gyenge diktátor”, akit partnernek nem lehet
kezelni, de valójában félni sem kell tőle. A „félelem” ugyanakkor a közösségben
bennmarad. Egy ilyen helyzet pedig lehetővé teszi egy olyan „kiskirály” szerep
megszületését és működését, amely egy immár szabadabb terepen játszik ugyanazokkal
a félelmekkel.
30
Paper-03.indb 30 2009. 05. 26. 4:39:01