A MAGYAR JOBBOLDALI HAGYOMÁNY, 1900–1948 - Polc.hu

More documents

Recommendations

Info

anyanyelvû. A komolyabb politikusok ezzel szembenézve még azt sem tartották valószínûnek, hogy az arányokon rövid idõ alatt változtatni lehetne. 26 Nem a nemzetiségek tömeges asszimilációját erõltették – de persze a legkisebb eredménynek is örültek –, és a magyar nyelv valóban egyre türelmetlenebbül követelt megtanulásának sem ez volt a legfõbb célja. A reformkortól kezdõdõen a liberális nacionalisták úgy gondolták, hogy az államnyelv elsajátítása nemcsak kötelessége minden honpolgárnak, hanem ráadásul elõnyökkel is járhat, hiszen a magyar – a német után – az ország legfejlettebb, legkulturáltabb nyelve, így aki ezt beszéli, az egyetemes kultúrjavaknak sokkal nagyobb részéhez férhet hozzá, mint aki csak szlovákul vagy rutén nyelven képes olvasni. 27 Ugyanakkor a nemzetiségek anyanyelvének használatát nem általában üldözték, hanem igyekeztek a hivatalos, politikai és állami szférából kiszorítani. A magánéletben, a nemzetiségek helyi szintû egyleteiben, nem hivatalos és állami jellegû területeken megtûrték, olykor még anyagilag támogatták is, de persze csak a politikai lojalitással egybekötve. Így a Matica slovenská elkobzott vagyonából a Magyarországi Tót Közmûvelõdési Társulat nem magyar, hanem szlovák nyelvû kiadványokat jelentetett meg, 28 és igyekeztek a magyar és az európai kultúra és mûvészet eredményeit a nemzetiségek nyelvén megjelenõ kiadványokban is terjeszteni. 29 A kisebbségeknek nem anyanyelvük helyett, hanem amellett kellett volna magyarul megtanulniuk, azaz a nyelvtudás az általános kulturálódás mellett a politikai lojalitás és integráció eszköze lett volna. 26. Az utókor által többnyire magyarosítónak tartott Beksics Gusztáv a millenniumi mámor idején ismerte el, hogy „nyelvileg beolvasztani képtelenek vagyunk”. Beksics Gusztáv: A magyar faj terjeszkedése és nemzeti konszolidácziónk különös tekintettel a mezõgazdaságra, birtokviszonyokra és a népesedésre. Budapest, 1896, Athenaeum Részvénytársulat, III. 27. Vö. Apponyi Albert gróf beszéde a közmûvelõdési egyesületek országos gyûlésén, 1896. szeptember 8-án. A közmûvelõdési egyesületek kongresszusa. Nemzet, 1896. szept. 9. 1–4. 28. 1892-ben például kéthetente adták ki Vlast’ a Svet címû népies folyóiratukat, mely a mindennapi élethez hasznos tudnivalók mellett „közölt … elbeszéléseket, töredékeket a magyar történelembõl” – és mindezt szlovák nyelven. Megjelentettek a parasztság körében jóformán egyetlen nem egyházi jellegû olvasmánynak számító kalendáriumot is, mégpedig 10 ezer példányban, és szintén szlovák nyelven. Emellett terjesztették még a Toldi szlovák fordítását és közel 2500 példányban árulták Jókai mûvének „Romantické obrazky – dejepisu Uhorska” címû szlovák fordítását is. Lefordíttatták dr. Osváth: Jóegészség címû népies mûvét is. Jelentés a „Magyarországi tót közmûvelõdési társulat” 1892. évi mûködésérõl. MOL. K 148. Belügyminisztériumi Levéltár. Elnöki iratok. 158. cs. (1893) XVI. tétel. Nemzetiségi ügyek. 1198/bme. XVI., f19–29. 29. Vö. Szarka László: Szlovák nemzeti fejlõdés – magyar nemzetiségi politika 1867–1918. Pozsony, 1995, Kalligram, 108–116. és Barna Ábrahám: History and National Image Reflected in the Slovak Book Press in Budapest at the Turn of the Century. In Ferenc Gereben (ed.): Hungarian Minorities and Central Europe. Regionalism, National and Religious Identity. Piliscsaba, 2001, Pázmány Péter Catholic University Faculty of Humanities, 220–233. 42 | IFJ. BERTÉNYI IVÁN
A magyar elit koncepciója egy magyar vezetésû, a magyar kultúra által meghatározott, de a nyelvhasználati jogokat a politika alatti szinten elvileg biztosító jogállam lett volna. Ez az elméleti konstrukció természetesen a helyi hatóságok gyakorlatában sokszor sérült, olykor meglehetõsen brutális módon korlátozták a nemzetiségek jogait, de ez a fajta elnyomás nem egy a nemzetiségek kiirtását vagy erõszakos beolvasztását célzó, tudatos koncepció eredménye volt. Minden elnyomó és korlátozó ténnyel együtt a magyar állam a közép- és kelet-európai régió államainak többségénél békésebb és nyugodtabb kereteket teremtett a nemzetiségek számára saját nemzetépítésük számára. A magyar politikai elit azzal az eszközzel sem élt tudatosan és következetesen, hogy az alapvetõen a magyarok által irányított állam anyagi forrásait kizárólag a magyarok által lakott területek felvirágoztatására fordítsák. A magyarság elõnyben részesítése a nemzetiségekkel szemben csak egyes területeken volt jellemzõ, s ott is majd csak a századfordulót követõen, a magyar nacionalizmus egyre hevesebb követeléseinek engedve. 30 Ez ugyanis az egységes magyar politikai nemzet dogmájával ütközött, ahogy azt például Széll Kálmán miniszterelnök is megfogalmazta: „Itt faji politikát nem visz senki és nem folytathat senki. Folytatja a politikailag egységes magyar állam politikáját, mely azonban nem akar üldözni, nem akar bántani, hanem nyugtatni, megnyerni, oltalmazni, kímélni és kielégíteni kíván, de magyar akar maradni és fog maradni…” 31 Az egységes magyar politikai nemzet ugyanis nem (csak) azt jelentette, hogy a nemzetiségektõl megtagadták kollektív nemzeti jogaikat, hanem azt is, hogy teljesen egyenjogú állampolgárként a közös állam anyanyelvtõl függetlenül ugyanúgy igyekezett minden egyes állampolgár problémáján segíteni, már persze a liberális elveknek megfelelõ, meglehetõsen korlátozott értelemben. A rászorulóknak – szintén csak a századfordulótól, konzervatív agrárius hatásra – etnikai hovatartozás nélkül indított akciókat a földmûvelési kormányzat is: elõbb volt szociális reform a rutének, mint 30. Például „csak a magyar Alföldet kegyeskedjék támogatni, ott kell az államnak segítséget adni, mert önvéreink mívelõdésében, a míveltséggel járó vagyonosodásban van a mi erõnk.” Bessenyei Ferenc országgyûlési képviselõ levele Wlassics Gyulának. Budapest, [év nélkül] november 28. Magyar Országos Levéltár. P 1445. 5. doboz, 26. tétel. Wlassics Gyula báróhoz írt levelek. Be. f3–4. Még látványosabb példa volt az erdélyi magyar birtokosok földjének állítólagos román kézbe kerülésének megakadályozására – nem különösebben nagy – állami összegekkel indított telepítési akció, melynek egyik politikai kiharcolója a konzervatív agrárius nacionalista Bethlen István volt. Vö. Romsics Ignác: Gróf Bethlen István politikai pályája 1901–1921. Budapest, 1987, Magvetõ Könyvkiadó, 89–97. és 105–111. 31. Széll Kálmán 1900. február 9-i képviselõházi felszólalása. In Kemény G. Gábor (összeáll., jegyz. ell.): Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. III. köt. 1900–1903. Budapest, 1964, Tankönyvkiadó, 41. A SZÁZADELÕ POLITIKAI IRÁNYZATAI ÉS TISZA ISTVÁN | 43
Page 1: A MAGYAR JOBBOLDALI HAGYOMÁNY, 190
Page 4 and 5: A kötet szerzõi ABLONCZY BALÁZS
Page 6 and 7: Ungváry Krisztián 305 SZOCIÁLPOL
Page 8 and 9: jelszavain alapuló új intézmény
Page 10 and 11: en sem a nézetei miatt katedrájá
Page 12 and 13: által még bizonytalan volt. A nem
Page 14 and 15: A korabeli magyar szóhasználat a
Page 16 and 17: A 19. század utolsó és a 20. sz
Page 18 and 19: amely kikapcsolta, de legalábbis k
Page 20 and 21: Az I. világháború után Európa
Page 22 and 23: tásának igénye jellemezte. 33 Ha
Page 24 and 25: A modern kereszténydemokrácia kia
Page 26 and 27: ként is különbözik. Alain de Be
Page 28 and 29: elemek ellen.” 48 Ehhez idomulva
Page 30 and 31: nos, Kovács András és mások is
Page 32 and 33: nézeteire és politikájára konce
Page 34 and 35: Ifj. Bertényi Iván A SZÁZADELÕ
Page 36 and 37: Ugyanakkor további liberális refo
Page 38 and 39: Trefort liberális felfogása nem d
Page 40 and 41: dik pedig ilyen támadás szegény
Page 44 and 45: a hasonlóan szegény(edõ) székel
Page 46 and 47: józan többség egyetért a fenná
Page 48 and 49: miért nem veszi át optimista és
Page 50: a, az ipari és kereskedelmi tõke

A MAGYAR JOBBOLDALI HAGYOMÁNY, 1900–1948 - Polc.hu

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?