A MAGYAR JOBBOLDALI HAGYOMÁNY, 1900–1948 - Polc.hu

Romsics Ignác
BEVEZETÉS. AZ EURÓPAI ÉS A MAGYAR
JOBBOLDAL ALAPTÍPUSAI
A jobb- és baloldal politikai tartalommal történõ felruházása a 18. század
végéig nyúlik vissza. Elõször 1789-ben használták a francia alkotmányozó
nemzetgyûlés egyik vitakérdésével kapcsolatban kialakult két nagy tábor
megjelölésére. Ez a dilemma a király vétójogára vonatkozott a kialakulóban
lévõ új, alkotmányos monarchiában. Az egyik tábor azt szerette volna elérni,
hogy a király megvétózhassa a parlament döntéseit. A másik viszont
attól tartott, hogy a király és általában a végrehajtó hatalom erõsítése a régi
kiváltságosok malmára hajtja a vizet. Ezért a népszuverenitás letéteményesének
tekintett parlamentet kívánta felruházni a törvényalkotás kizárólagos
jogával. E hosszan elnyúló vita során kezdett kialakulni és vált hagyománynyá,
hogy azok, akik ragaszkodtak a király és az egyház különbözõ elõjogaihoz,
az alkotmányozó nemzetgyûlés elnökétõl jobbra, míg az átalakulás
radikálisabb, liberális és demokratikus hívei tõle balra foglaltak helyet.
A vita végül kompromisszummal zárult. Az 1791-es alkotmány szerint a
törvényhozó testület döntéseit a király nem semmisíthette meg, de hatályba
lépésüket három évig akadályozhatta. Vagyis abszolút vétójog helyett relatív
vétójogot kapott. 1
A francia nemzetgyûlés 1789 és 1791 közötti vitáiban körvonalazódott
jobboldal nem volt egységes. Egyik részük, akiket ellenfeleik és részben a
mai francia szakirodalom is ellenforradalmároknak, ultráknak vagy reakciósoknak,
míg mások integrálisnak vagy „igazinak” neveznek, lényegében a
régi rend, vagyis a rendiség, illetve az abszolút királyi hatalom híve volt.
Ideológusaiknak Joseph-Marie de Maistre és Louis de Bonald számítottak,
akik továbbra is úgy gondolták, hogy minden hatalom istentõl származik, s
a népszuverenitás nem egyéb kártékony mítosznál, illetve demagóg népbolondításnál.
A természethez hasonlóan a társadalomnak is organikus rendje
van, amely nem helyettesíthetõ a szabadság, egyenlõség és testvériség
1. Michel Winock: La Droite. Paris, 2008, Plon, 19–21. Vö. Charles T. Goodsell: The Architecture
of Parliaments: Legislative Houses and Political Culture. British Journal of Political Science,
Vol. 18. No. 3. (July 1988) 287–302.
| 7