A MAGYAR JOBBOLDALI HAGYOMÁNY, 1900–1948 - Polc.hu

miért nem veszi át optimista és gyorsabb elõrehaladásra buzdító politikájukat
a kormánypárt zöme – de persze a régi vádak (a kormánypártiak „hazaárulók”,
„Burg-zsandárok”) ezt is megmagyarázták. Így a nemzeti állam
kiépítését akadályozó kormánnyal szemben egyre nõtt az ellenzék nacionalista
dühe, s ez a közjogi ellentétek kiélezõdését eredményezte.
Miközben a magyarok jó része a dinasztia megmagyarosodásáról, balkáni
befolyásról és harmincmillió magyar nagyhatalmáról szõtt ábrándokat,
a világ megváltozott. Míg az 1880-as években a bismarcki szövetségi
rendszer és ezen belül elsõsorban a Kettõs Szövetség gyakorlatilag kizárttá
tette, hogy a Monarchiának és benne Magyarországnak háborúval kelljen
szembenéznie, a 20. század elején kiélezõdtek a nagyhatalmak közötti ellentétek,
s ez fegyverkezési versenyt is elindított. Mivel a Monarchia saját
érdekében nem maradhatott el riválisai hadseregfejlesztésétõl, 1902-ben ismét
indítványozták a közös hadsereg megerõsítését. A birodalom centralista
hagyományát, dinasztikus múltját és jelenét leglátványosabban megtestesítõ
hadsereg szálka volt a magyar nacionalizmus szemében, mert nemcsak
hogy nem lehetett beilleszteni a magyar nemzeti állam világába, de – mint
Apponyi kifejtette 42 – kifejezetten az egységes magyar nemzeti állam kiépítése
ellen hatott német vezényleti nyelvével és dinasztikus szellemiségével.
Nem meglepõ, hogy a magyar nacionalista ellenzék olyannyira elutasítóan
(heves, szûnni nem akaró obstrukcióval) reagált a közös hadsereg reformjára
– mely persze megerõsítve Magyarországot is hatékonyabban védte volna.
A kormánypárt jobban megértette a véderõreform szükségességét, de
a nacionalista árral úszva a Szabadelvû Párt is bizonyos (teljesen jelképes)
magyar nemzeti változtatásokat kért a közös hadseregben. A parlamenti
válság kiélezte a pártpolitikai ellentéteket, megbénította a parlament központú
magyar állam mûködését, és persze azonnal szertefoszlatta a széthúzó,
gyenge Ausztriáról és az erõs és ütõképes Magyarországról festett
rózsaszín képet. A Magyarország birodalmon belüli befolyását növelõ nemzeti
konszenzus éppen akkor ingott meg, amikor azt új, modern erõk és alig
észlelt, kedvezõtlen erõviszonyok még nagyobb veszélybe sodorták.
nyok és esszék a magyar történelemrõl. Budapest, 2004, Osiris, 121–158. és Ifj. Bertényi Iván:
A „magyar birodalmi gondolatról” – az I. világháború elõtt. Kommentár, 2007. 4. sz. 40–56.
42. Hiába a magyar tannyelvû iskola és a hazafias szellemiségû oktatás, ha a közös hadseregben
eltöltött sorkatonai szolgálat meggyõzi a magyarországi nemzetiségi fiatalembert arról, hogy
van a magyar nemzeti államnál is hatalmasabb, attól független eszme és erõ. Ezért van szükség
a hadsereg dualizálására, a magyarországi újoncok magyar nyelvû és magyar hazafias
szellemben történõ kiképzésére – fogalmazta meg a kiegyezés betûjét ugyan nem sértõ, de
a deáki logikával teljesen ellentétes új programot Apponyi. Dr. gróf Apponyi Albert: Ötven
év. Ifjukorom – Huszonöt év az ellenzékben. Budapest, 1926, Pantheon Irodalmi Intézet R.-T.,
171–172.
48 | IFJ. BERTÉNYI IVÁN