A MAGYAR JOBBOLDALI HAGYOMÁNY, 1900–1948 - Polc.hu

A magyar elit koncepciója egy magyar vezetésû, a magyar kultúra által
meghatározott, de a nyelvhasználati jogokat a politika alatti szinten elvileg
biztosító jogállam lett volna. Ez az elméleti konstrukció természetesen a
helyi hatóságok gyakorlatában sokszor sérült, olykor meglehetõsen brutális
módon korlátozták a nemzetiségek jogait, de ez a fajta elnyomás nem egy a
nemzetiségek kiirtását vagy erõszakos beolvasztását célzó, tudatos koncepció
eredménye volt. Minden elnyomó és korlátozó ténnyel együtt a magyar
állam a közép- és kelet-európai régió államainak többségénél békésebb és
nyugodtabb kereteket teremtett a nemzetiségek számára saját nemzetépítésük
számára.
A magyar politikai elit azzal az eszközzel sem élt tudatosan és következetesen,
hogy az alapvetõen a magyarok által irányított állam anyagi forrásait
kizárólag a magyarok által lakott területek felvirágoztatására fordítsák.
A magyarság elõnyben részesítése a nemzetiségekkel szemben csak egyes
területeken volt jellemzõ, s ott is majd csak a századfordulót követõen, a
magyar nacionalizmus egyre hevesebb követeléseinek engedve. 30 Ez ugyanis
az egységes magyar politikai nemzet dogmájával ütközött, ahogy azt például
Széll Kálmán miniszterelnök is megfogalmazta: „Itt faji politikát nem
visz senki és nem folytathat senki. Folytatja a politikailag egységes magyar
állam politikáját, mely azonban nem akar üldözni, nem akar bántani, hanem
nyugtatni, megnyerni, oltalmazni, kímélni és kielégíteni kíván, de magyar
akar maradni és fog maradni…” 31
Az egységes magyar politikai nemzet ugyanis nem (csak) azt jelentette,
hogy a nemzetiségektõl megtagadták kollektív nemzeti jogaikat, hanem
azt is, hogy teljesen egyenjogú állampolgárként a közös állam anyanyelvtõl
függetlenül ugyanúgy igyekezett minden egyes állampolgár problémáján
segíteni, már persze a liberális elveknek megfelelõ, meglehetõsen korlátozott
értelemben. A rászorulóknak – szintén csak a századfordulótól, konzervatív
agrárius hatásra – etnikai hovatartozás nélkül indított akciókat
a földmûvelési kormányzat is: elõbb volt szociális reform a rutének, mint
30. Például „csak a magyar Alföldet kegyeskedjék támogatni, ott kell az államnak segítséget adni,
mert önvéreink mívelõdésében, a míveltséggel járó vagyonosodásban van a mi erõnk.” Bessenyei
Ferenc országgyûlési képviselõ levele Wlassics Gyulának. Budapest, [év nélkül] november
28. Magyar Országos Levéltár. P 1445. 5. doboz, 26. tétel. Wlassics Gyula báróhoz írt levelek.
Be. f3–4. Még látványosabb példa volt az erdélyi magyar birtokosok földjének állítólagos
román kézbe kerülésének megakadályozására – nem különösebben nagy – állami összegekkel
indított telepítési akció, melynek egyik politikai kiharcolója a konzervatív agrárius nacionalista
Bethlen István volt. Vö. Romsics Ignác: Gróf Bethlen István politikai pályája 1901–1921. Budapest,
1987, Magvetõ Könyvkiadó, 89–97. és 105–111.
31. Széll Kálmán 1900. február 9-i képviselõházi felszólalása. In Kemény G. Gábor (összeáll.,
jegyz. ell.): Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában.
III. köt. 1900–1903. Budapest, 1964, Tankönyvkiadó, 41.
A SZÁZADELÕ POLITIKAI IRÁNYZATAI ÉS TISZA ISTVÁN | 43