TARTALOM - Holmi

402
Komlós Katalin
MOZAIKOK
Az 1960-as évek második felében a Zeneakadémia Zenetudományi tanszakán tanuló,
hat fõbõl álló évfolyamunk igencsak kibõvült Szabolcsi Bence óráin. Eleinte még Tóth
Aladár és Ungár Imre, késõbb Sándor Judit, Fischer Sándor, a kamasz Ádám és Iván,
Kodályné Sárika, Kroó György és mások vették körül velünk együtt a zongoránál ülõ
és tanító Mestert. Egyik alkalommal megjelent egy ismeretlen fiatalember, akit a Tanár
úr mint ígéretes és a zene iránt erõsen érdeklõdõ bölcsészhallgatót mutatott be
nekünk. Késõbb egy zenetörténet-órán szót is adott neki, hogy beszéljen az évfolyamnak
Don Juan alakjáról. Idegenkedéssel vegyes tisztelettel hallgattuk. Õ volt Fodor Géza,
aki aztán többé-kevésbé közénk tartozott.
*
Olykor megtisztelte a hazai zenetudományi konferenciákat egy-egy elõadással, ahová
elhozta széles körû tudását és magasrendû professzionizmusát. Utoljára 2007 októberében,
a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság Kárpáti János 75. születésnapjára
rendezett ülésén, ahol számomra felejthetetlen betekintést nyújtott Verdi SI-
MON BOCCANEGRÁ-jának zenei/drámai kérdéseibe (TÜKHÉ ÉS ANAGNÓRISZISZ). Ugyanezen
a konferencián a kolléga õszinte elismerésével lelkesedett az ünnepelt fiának, Kárpáti
Andrásnak SZATÍRKÓRUS, THRÁK KITHARA ÉS AULOSZENE címû, valóban rendkívül izgalmas
elõadásáért.
*
A Zeneakadémia doktoriskolája felkéréseinek eleget téve Géza olykor vállalt egy-egy
szigorlati bizottságban való részvételt vagy opponálást disszertációk elbírálásában.
Ezen alkalmakkor – ha történetesen együtt voltunk egy védési vagy szigorlati bizottságban
– tapasztalhattam kivételes pedagógusi adottságait. Maximálisan igényes volt,
de sohasem tapintatlan vagy támadó. (Természetesen ugyanezek a tulajdonságok tették
konstruktív és megfellebbezhetetlen kritikussá.) Megint egy emlékezetes délután
(doktori védés) ez év májusából: Géza fantasztikus háttértudással és alapossággal megírt
opponensi véleménye a BÁNK BÁN kiadásának problémáiról (Erkel és Katona; források;
kiadói döntések; dramaturgia stb.) örök minta marad számomra ebben a mûfajban.
*
És a legfontosabb: mennyire szerette a zenét! Nem csak az operát. Minden fontosnak
vagy érdekesnek ígérkezõ koncerten ott volt, és pontosan tudta, mit hallott, bármennyire
szabadkozott is „nem zenész” mivolta miatt. Jó volt látni Eszterházán, a Haydn Fesztivál
ínyenceknek szóló kastélykoncertjein. Utoljára augusztus 30-án este találkoztunk,
a fertõszentmiklósi templomban, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus Haydn-estjén.
Szeme csillogásából lehetett tudni, hogy élvezte az elõadást.
Jelenléte személyesen és írásaiban is hiányzik, és nagyon fog mindig hiányozni.