TARTALOM - Holmi

410 • Papp Márta: Egy rádiós zenei szerkesztô esete Fodor Gézával
De meglehet: költõszivére
Az várt, hogy szürke sorsot ér,
Elillan sok szép ifju éve,
S kihûl a lelki tûz s a vér.
Más lesz, s múzsáival szakítva,
Megnõsül s nincs falun, mi szítsa,
S rá boldog férjek szarva vár,
Hálókabátot öltve jár;
Valóság földjén áll a lába.
Negyven év köszvényt hoz. Iszik,
Eszik, hízik s unatkozik,
S egy nap rokkanva roskad ágyba,
Nõk s gyermekek sírnak körül,
S több orvos vár, amíg kihül.”
Lenszkij sorsa is fatálisan szerencsétlen találkozások sorozata: Olga egyáltalán nem
illik hozzá, Anyegin iránti barátsága is az emberismeret hiányáról tanúskodik.
„Találkoztak. Hullám a kõtõl,
Prózától vers, jégtábla hõtõl
Ily élesen nem üthet el.
A különbséget szokni kell,
Unják is egymást egyelõre;
Majd tûrik és megkedvelik,
A nap lovaglással telik,
Majd együtt vannak sülve-fõve,
Tétlenségbõl – beismerem –
A jó barátság így terem.
De ilyen is, ki tudja, hány van,
Nem kell az ósdi felfogás,
Mi egyesek vagyunk a számban,
S nulla nekünk mindenki más.
Gõgös napóleoni módra
Nézünk kétlábú milliókra,
Melyek csak eszközök nekünk,
S az érezõkön nevetünk.
Anyegin nem ilyen egészen,
S bár átlát minden emberen
S lelkében megvetés terem,
Nem általánosít merészen,
A kivételt is megleli
S az érzést – másban – tiszteli.
Mosolygott, hogyha Lenszkijének
Lángolt s hevült a szelleme,
Lengése gyors ítéletének,
Lelkendezõ költõszeme: