TARTALOM - Holmi

284 • Kis János: A mûvészet utópikus küldetése
És itt azután végképpen nem én vagyok érdekes, hanem ô, az olvasó és olvasónapló-író.
A gondolkodó fô, aki hajlandó újragondolni korábbi nézeteit. Képes új szemszögbôl
tekinteni a már ismertnek vélt szövegekre és jelenségekre, s ezáltal újat látni abban,
amire más talán rálegyint: passzé. Az igazi tekintélyt nem a megfellebbezhetetlennek
látszó kijelentések teszik. Hanem a nyíltság. A hiteles gondolkodót sosem hagyja
nyugodni a kétely, nem tekinti szentírásnak sem a más írását, sem a magáét, távol
áll a „de hiszen én már megmondtam” önelégült attitûdjétôl. Az ilyen ember mifelénk
ritka, több, mint ritka: kivételes.
Az olvasónapló végén az olvasó felvillant írásának tárgya (én magam volnék az) elôtt
egy lehetséges utat, ám rögtön odailleszti mellé az ironikus zárómondatot: „...az olvasó
ne adjon föladatokat az írónak!” De azért megteszi. Még nem tudom, hogy alig burkolt
tanácsát megfogadom-e – de az biztos, hogy szem elôtt tartom mindig. Hónapok
teltek el, de nem múlik a borzongás; a könnyed, szellemes cikkzáró mondatot túlvilági
üzenetté, karcos búcsúintéssé tette a hirtelen halál – „Eszedbe jussak!”
Most már csak egyetlen halvány, bizonytalan, soha senki által meg nem erôsített
esélyt látok arra, hogy megbeszéljem vele az olvasónaplót, ha ugyan érdekli a véleményem
– bár valami azt súgja, meghallgatná szívesen.
Ami pedig a személyes mitológiát illeti, melyrôl szót ejtett ô is: igen, van mitológiám.
Egy része írva vagyon, más része bennem él. Az én mitológiám kicsi, magánjellegû,
és alaposan megválogatom, hogy kit engedek be. Van benne Pantheon is. Tágas,
de zegzugos mégis, helye, alakja folyton változik. Most már hozzátartozik a szigligeti terasz
is, melyen ott ül Fodor Géza a júliusi éjszakában, fehér mûanyag széken, kezében egy
üveg alkoholmentes sörrel a Tejút alatt. És lesz majd egy este, amikor odahúzok mellé egy
másik széket, éppen olyat, mint az övé – az én kezemben egy pohár olaszrizling. Hát
majd akkor megbeszéljük.
Kis János
A MÛVÉSZET UTÓPIKUS KÜLDETÉSE
Fodor Gézáról
Nincs, és ez felfoghatatlan. Ha egy ismeretlen szigetre költözik, ahol se internet, se telefon,
se posta, akkor sem látnánk többé, hírét se hallanánk. Eltûnése mégsem volna
felfoghatatlan. Okát ugyan nehéz volna megérteni, de a tényét értenénk. Annak okát,
hogy már nem létezik, értjük. De a tényt nem értjük, és nem tudom, hogyan érthetnénk
meg.
Kosztolányi HALOTTI BESZÉD-ében pontos szavakat találni – nem arra, hogy mi módon
lehetne felfoghatóvá tenni egy ember elmúlását, hanem arra, hogy miért nem lehet.
A saját halálára készülôdô költô egy kisembert sirat el gyászversében. Halottja maga
volt a jelentéktelenség. De jelentéktelen mivoltában is egyszeri, megismételhetetlen
élet volt: „Ahogy azt mondta nemrég, / »Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék«, / A homlokán