Koltai Tamás - Színház.net

KRITIKAI TÜKÖRBTarján TamásFémkamra■NÉMETH ÁKOS: HASZONVÁGY ■unker. Trezor. Boncterem. Kolumbárium. Altemplom. Horgas Péter lemeznégyszögekbôl hegesztett,a szeszélyes élek és a sok ki-bejárat által mozgékonnyá tett díszlete valóságosan vagyjelképesen megfelel az összes említett funkciónak, de lehetne a görög drámák modernizált városkapujais, amelynek innensô és túlfelén minden végbemegy. A fenyegetôen zárt, egyben sokfelé – a közönségfelé is – megnyitott tér ténylegesen leginkább lakásbelsô: a padozatból kiemelt, négy lánconfüggô, áttetszô hintaasztal (hintaágy) a játékhely mélyét és magasát is kivájja. Az elvont, de könynyenkonkretizálódó építmény jól alkalmazkodik Németh Ákos molekuláris jelenetezési technikájához,másfelôl egyik epizódot úgy olvasztja át a másikba, hogy valamely szereplô ugyan marad, ámmár – ahogy erre a fényváltások is rávilágítanak – a díszlet stabilitása ellenére sem ugyanott.Soós Péter rendezô mintha fémvágó ollóval, kemény kézzel, hideg racionalitással vagdosnáa darabot. Ez nem szokatlan tôle, és helyesen is teszi. Így Németh Ákos drámája isszilárdabb, nemesebb anyagnak mutathatja magát, mint amilyen. Az író, korántsemelôször pályáján, összeereszti a szociológiai fentet és lentet: az új nézôpontú, irgalmatlanulnyers társadalomrajz érdekében mindenkitmegütköztet mindenkivel. Sztereotipfiguráit pszichikailag megbolondítvahorrorisztikus fejlemények felé futtatja acselekményt. Kilenc szereplôjébôl négyfémbe harap (és ez még nem minden). A Haszonvágybanem lenne nehéz mitológiaitörténeteket, shakespeare-i szabásmintát,a közelmúlt dramaturgiájának ihletését belelátni,ha a szöveg dönteni tudna drámaés melodráma, komolyság és irónia között.Csakhogy nem tud – és nem is festi egymásbaôket (ebben a rendezés sem segít).A hangsúlyosan ritka neveket (Mariann,Aliz, Lívia) viselô nôalakokhoz mesterkéltenhistorikus nevû férfiak (Belovár, Mura,Hunyad) kapcsolódnak. A tengelyfigura aKuviknak szólított Kubinyi, aki régebbenaz özvegy, majd új viszonyt létesítô (spiritiszta)anyához ugyanúgy megtalálta aszexus útját, ahogy most annak mindkétlányához. Alizhoz – aki pár éve strichelésbôlszerezte pénzüket – visszatér, a kisebbiket,a romlott Líviát amúgy rutinbólelcsábítja. A bagolyfajta „halálmadár",iszonyjel szimbólumhagyományának megfelelôenKuvik, ez az éjszakai, alvilági elema bajhozó, noha maga a baj – az érzelmi árvaságbólsarjadó döntésképtelenség, letargia– valamennyi családtagban ott lappang,s a kívülrôl érkezô bûnözônek csakát kell billentenie a rosszat a gonoszba.Nem tesz jót az elôadásnak, hogy – tolakodójelképiséggel – a díszlet elôterébenegy szárnyas szörnyállat, két vagy háromállatfélébôl preparált torzszülemény függ.A konfliktusháló a meg sem jelenô alakokrais ráterül (az anyát, Mariannt csaltaés ingerelte elhalt férje; a „boldog ékszerész"Belovár – akinél nincs boldogtalanabba színmûben – hallani sem bír elvált,egyetemi rektor orvosnô feleségérôl, akimint anya a fiát, Hunyadot is visszaûziritkán látott apjához, az ékszerészhez).A nagy, általános, már-már giccsközelibúbánat okai prózaiak. Mariann egy nálafiatalabb bumburnyákra bízta testét éshasználtautó-kereskedését. Aliz halálosanszerette és szereti a stricijét. Belovár majdnemkétszer annyi idôs, mint új neje, Aliz.Mura az öregedô Mariann mellôl a bakfisLíviához húzódna, aki azonban csak kutyaszámbaveszi, és kövérségéért csúfolja ôt.Hunyad egy elvonókúra és három elbukottanatómiavizsga után csak keresi a helyét.Kuviknak minden mindegy, legalábbisúgy tesz.Ezt a matériát nehéz olyan fajsúlyosnaktekinteni, mint azt a szerzô szeretné. A kétautótolvajjal is kiegészített mû akciófilmrevagy krimire jobban emlékeztet, mint maitragédiára. A nem épp megokolt címû Haszonvágy– a másodhegedûs Mura elpasz-Stefanovics Angéla (Lívia), Tordai Teri(Mariann) és Törköly Levente (Mura)1 0 ■ 2003. ÁPRILISXXXVI. évfolyam 4. szám