Koltai Tamás - Színház.net

VILÁGSZÍNHÁZA fesztivál utolsó programjaként az 1982-ben Stacy Klein általalapított Double Edge Theatre riogatta a közönséget. A húsz évóta az alapító által vezetett színház eddigi talán legjelentôsebbprodukciója a világszerte ismertté vált The Song Trilogy címû vállalkozásvolt. A tíz évet felölelô ciklus tudományos és színházimunkát egyaránt magában foglalt, amelynek során tudományosA Gardzienice Metamorfózis-elôadásaalapossággal kutatták az európai zsidó diaszpóra hagyományait,már ami megmaradt belôlük és hordozóikból. A Double Edgeszoros kapcsolatokat ápol Gardzienicével. A lengyel társulathozhasonlóan, 1994-ben ôk is egy farmon rendezkedtek be, Bostonközelében. Munkásságuk, történetük ismeretében Könyörtelen(Relentless) címû, háromszereplôs produkciójuk csalódást keltett.Az összes komponens ismerôs: puritán, rusztikus tér, miszticizmus,mozgás és beszéd egysége, izgalmas ihletforrások (jelen esetbenGarcía Lorca és Rilke költészete), a végeredmény pedig valamizavaros kotyvalék néhány emlékezetes másodperccel, amelyekazonban összeroppannak az elôbbi súlya alatt. A gyenge színészeknem tudnak mit kezdeni a rájuk mért karakterrel, imbolyognak afeladatok súlya alatt. Látunk égô kosszarvakkal hadonászást, bábszínházat,királykisasszonyt, izzó fényeket, gördülô vaságyattalpán és gyóntatófülkefalként felállítva, teknôt, némán tátogtatotttangóharmonikát, ki-be csapódó ajtókat, kergetôzést, ki tudja,mért lemeztelenített testeket. Összhatás nincs, a diribdarabokszanaszét hevernek az elôadás végén is. Nem derült ki, miértkészült az elôadás, meg hogy mirôl, kinek. Néhány nappal késôbba Relentless Budapest vendége volt.A Gardzienice elôadásai sajátos keresztmetszetét adták a mûhelymunkásságának: a fesztiválnapok késô éjjeli programjában atársulat fiataljaiból alakult, a nagy öreggel, Tomasz Rodowiczcsalkiegészített Antik Zenekar egy görög vázaképekbôl kiindulómozgásmûvészeti kutató demonstrációt mutatott be: az alkotóközösségszíniakadémiájának Met emoi címû, Euripidész IphigeneiaAuliszban címû drámájából készült elôadását. A program koronájakéntpedig a Metamorfózis, avagy Az aranyszamár címû Staniewski-rendezéskerült színre a Gardzienice sajátos, szûk, puritán,izgalmas, pajtaszerû játékterében. A Metamorfózist megelôzô „kisprogramok"„elôtanulmányok" a produkció izgalmas kommentárjai.Az Antik Zenekar fennmaradt harmóniatöredékek és a korhangszereinek ismeretében rekonstruált, antik szövegekrekészített dalainak szenvedélyességével ejtett rabul. E dramatizáltan,egyfajta világzenei felfogásban, közismert, rekonstruált vagy azeneszerzôi (Maciej Rychly) fantáziában fogant zeneszerszámokkíséretében elôadott dalok sodró, ellenállhatatlan élményt nyújtottak.Tizenöt énekes és zenész szinte egyetlen testté forrva,szenvedéllyel, játékosan, néha szerepét kissé túljátszva szólaltattameg e kreált zenét. Programjuk kiindulópontjául a Metamorfózisszolgált: az elôadás során szorosan együttmûködô Staniewskiés Rychly fölfedezve a zenében magában rejlô lehetôségeketteljességgel „belegyúrta" az elôadás anyagába, és koncerttéformálta azt.A Metamorfózis, a Gardzienice 1999-ben keletkezett elôadásaegyszerre virgonc és fennkölt. A színészei sokoldalúságábantobzódó Staniewski – hírek szerint – korábbi rendezéseihez képestmeghökkentôen vidám, frivol elôadást hozott létre. Az elôadástmegelôzô koncertbôl már ismerôs hangszer- és énekhangépítmények,a szinte önkívületben játszó színészek tökéletes csapatmunkájaleveszi az embert a lábáról. A Metamorfózis sejtetniengedi a Gardzienice-rítusrendszer kívülálló számára láthatatlanelemeit. Az elôadások elôtt egyfajta „szeretetlakomán", agapénrészt vevô, igencsak megvárakoztatott nézôket a rendezô és segítôiültetik le (a „fôvendégeknek" a központi épület ablakokon átmegleshetô, elegáns, ódon termében terítettek). Elôadás elôttiszónoklatában Staniewski az istenek kegyelmét kéri magának ésjátékosainak. A „birtok" területén, az elôadásra vonulva a szabadbanfelállított, korábbi díszletek (például a legendás CarminaBuranáé) között vonulunk. A Metamorfózis elôadói egy hatalmasajtón a rendezô kopogó jelére betódulnak a térbe. Minden mozdulatot,hangot átjár és áthat az egymás iránti szeretet, a koncentráltfigyelem. Csupán egy furcsa, nehezen körvonalazhatóapróság zavar. Mintha a forma felé billenne a mutató: a szertartásoskülsôségek, a túlrajzoltság, a felfokozott játékkedv, alobogás némi parodisztikus felhangot hordoznak. Különösenérezhetô ez a Metamorfózis azon pillanataiban, amikor a fiatalabbés idôsebb színészek egyszerre, egyenrangú félként játszanak.Tomasz Rodowicz és Mariusz Goïaj, a Gardzienice „élô legendái"dermesztôek a színpadon, legyen szó komikus vagy drámai pillanatokról.Hitelük van, tonnás súlyuk, vibrál, remeg körülöttüka levegô. Rychly zenéjének rafinált dinamizmusa, lobogásaaranyba foglalja a játékukat. És bár ez a nagyon tömör hatvanperc szinte kizárólag kifogástalan másodpercekbôl tevôdik össze,halkan, halványan mintha a fáradás jelei zavarnák meg a ritmusát.Staniewski szakrális, rituális-liturgikus színháza, a helyvarázslata, egyedisége azonnal megragadja a szemlélôt, ám – különösképpena kísérôprogramokat tekintve – gyakran nem értjükaz irányt. A távolságtartást a valóságtól. Amelyre az aktuálislengyel helyzet „fokozódása", a térségben tapasztalható, hihetetlensebességgel zajló átalakulás okozta problémák ismeretébenéppen olyan bátor és tiszteletre méltó válaszokat kellene megfogalmazni,mint amilyen a Gardzienice létrehozása volt negyedszázaddalezelôtt.4 6 ■ 2003. ÁPRILISXXXVI. évfolyam 4. szám