VILÁGSZÍNHÁZKarsai GyörgyBenno Besson mesélE■VICTOR HUGO: A VARÁZSTOLL ■gyszer volt, hol nem volt, egy messzi, távoli szigeten, amelynek neve Man, élt egygonosz király. Menyasszonyát, Lady Ja<strong>net</strong>et megszöktette szerelmese, a király unokaöccse,Lord Slada. A bosszúszomjas uralkodó elôl menekülô szerelmesek az erdô mélyén,egy romos kolostor megszentelt falai között találnak menedéket, ahová üldözôiknem követhetik ôket. Három napja vannak már a szent ligetben étlen-szomjan, mivel egyrégi átok nyomán minden itt termô növény és a kicsiny forrás vize is halálos mérget tartalmaz.A szerelmeseken kívül az elátkozott helynek két, a társadalomból kitaszított lakójavan: Zineb, a boszorka és Aïrolo, a tolvaj. Zineb éppen százesztendôs, s tudja, eljötthalála órája, mivel nyakában hordott talizmánja egyetlen nappal sem védelmezi tovább:amint betölti a századik életévét, meg kell halnia. A halálra készülô boszorka az ôt ápolóAïrolónak ajándékozza csodatévô talizmánját. A tolvaj figyelmezteti a király elôl bujkálószerelmeseket, hogy ne nyúljanak se ételhez, se vízhez a szentély területén; hogy segítsenrajtuk, elindul élelemért. Amint elhagyja a romkertet, a király katonái azonnal lecsapnakrá, és elhurcolják. Közben a király összetalálkozik Zinebbel, s jóslatot szeretne kicsikarnibelôle. A boszorka hosszas unszolásra felfedi a király jövendôjét: élete úgy alakul majd,ahogy azé az emberé, akivel elsônek találkozni fog, s akinek kezei a háta mögött összevannak kötözve. Éppen ekkor vezetik el a katonák Aïrolót a király elôtt, aki megpillantvaa hátrakötözött kezû embert, az imént hallott jóslat beteljesülésének véli Aïrolo megjelenését,így aztán azonnal kegyelemben részesíti a tolvajt, s minden jóval szeretné ellátni.Aïrolo hamar megérti, milyen váratlan hatalomra tett szert az uralkodó felett, s a legkülönbözôbbmódokon megalázza, gúnyt ûz belôle, végül gazdag asztalt teríttet az erdô közepén,ahová meghívja vacsorázni az éhségtôl és üldöztetéstôl elgyötört szerelmeseket.A porig alázott királynak ezt is el kell viselnie, s végsô elkeseredésében lemond a trónról,amit a nép hálás örömujjongással fogad.Victor Hugo naplójában a következô feljegyzés olvasható: „…A Mangeront-ils? (szószerint Esznek-e majd?, magyarul A varázstoll) címû színmûvet 1867. április 27-én reggel8 óra 30-kor fejeztem be." Az eredetileg A boszorkány halála munkacímet viselô mesejáték(?), tragédia (?) a költô azon drámaciklusába tartozott, amelynek a Szabad színház összefoglalónevet adta, és amelyet végül 1886-ban adtak ki. A hosszú vajúdás után született,eredetileg igen terjedelmes – öt felvonásból,1582 alexandrinusból álló – színmûnekmég jó húsz évet kellett várnia, míg1907-ben egy brüsszeli társulat végre mûsoráratûzte. A korabeli kritika szinte egységesenelutasította a „végeérhetetlen monológokbangazdag", „andalítóan unalmas"meseszövésû törté<strong>net</strong>et, bár az Étoilebelge kritikusa felfigyelt a kétfelvonásosrahúzott, furcsa színmû értékeire is: „ôrült éshihetetlenül szabad szárnyalású dráma,amely magával ragadó fantáziáról tanúskodik,és egy eleddig ismeretlen Hugo felfedezésérôlszól. A második felvonás egyetlenhatalmas mulatság, amely egyszerreutal shakespeare-i és vásári komédiai gyökereire."Néhány évvel késôbb Párizs is felfedeziHugo színmûvét (1919-ben, születéseévfordulóján tûzik mûsorra, meglehetôssikerrel), ám késôbb, a múlt századfolyamán világszerte csak elvétve vették elôa színházak.Nemzetközi összefogás eredményekéntrendezte meg Benno Besson Victor Hugomesekomédiáját 2002 októberében: aThéâtre Vichy-Lausanne (Svájc), a Théâtrede la Ville (Párizs), a châteauroux-i, a nevers-iés az aulnay-sous-bois-i (valamenynyiFranciaország) színházak, illetve mûvelôdésiközpontok (!) koprodukciójahónapok óta járja Franciaország nagyobbvárosait, s még az idén eljut majd Svájcbaés Olaszországba (terveznek egy bécsi vendégszerepléstis kora ôszre, ez azonbanegyeztetési nehézségek miatt még nem dôltel). Benno Besson, a Berliner Ensembleegykori, Brecht melletti társalapítója a DeutschesTheaterben az 1950-es évek végénArisztophanész, Szophoklész, Molière ésA varázstoll Benno Besson rendezésébenMario del Curto felvételeXXXVI. évfolyam 4. szám2003. ÁPRILIS ■ 4 7
VILÁGSZÍNHÁZSummaryThe issue opens with reviews on recent premieres. Our collaborators: Balázs Perényi, Tamás <strong>Koltai</strong>,Tamás Tarján, Judit Szántó, Balázs Urbán, Andrea Tompa and Katalin Lôrinc offer their opinion ofDostoievski’s The Idiot (Katona József Theatre), Forward, Boys!, an adaptation by Géza Bodolay of the filmAllonsanfan by the Brothers Taviani, with the music of Ennio Morricone (Kecskemét), Ákos Németh’sGreed (Budapest Chamber Theatre), Chekhov’s Ivanov (Szolnok), Gabriel García Márquez’s A HundredYears of Solitude as adapted by György Schwajda (Eger), Alan Ben<strong>net</strong>t’s Kafka’s Cock (Hungarian Theatreof Pest) and Group Therapy, a dance program by the Yvette Bozsik Company (Trafó).Reviews of two opera performances follow: Lóránt Péteri saw Rossini’s Il barbiere di Siviglia (ErkelTheatre of the State Opera House) and Tamás Márok witnessed Róbert Alföldi’s interesting new productionof Gounod’s Faust (Szeged).We publish a longer conversation Tamara Török had with Andor Lukáts, director and leading actor ofthe Katona József Theatre.In the last piece of our series on Hungarian directors working abroad, we selected some Austrian andGerman reviews on Alexander Ostrovski’s The Forest, as staged by Tamás Ascher at Vienna’s Akademietheater.As part of our continuing series on present-day Hungarian theatre criticism we publish two contributionsindirectly, yet pertinently related to the discussion. In his essay dancer and choreographer AttilaCsabai, leader of the company „KompMánia” challenges the objections concerning his recent work/Versions as voiced in our previous issue by critic Csaba Kutszegi, while Mr. Kutszegi reacts upon thispolemic standpoint. Both articles abound in general theoretic formulations.In our column devoted to world theatre, Tamás Halász sums up his experiences gathered at the VII thInternational Festival of Theatrical Confrontations organized in Lublin (Poland). The second contributionis by György Karsai who saw Swiss director Benno Besson’s last work, an imaginative staging ofVictor Hugo’s Mangeront-ils?, co-produced by several Swiss and French companies.Playtext of the month is Forward, Boys! by Taviani, Morricone and Bodolay, a work also reviewed in thepresent issue.Offenbach mûveinek színpadra állításával írta be nevét az egyetemes színháztörté<strong>net</strong>be.Majd' tíz évet töltött a Volksbühne élén, ezután 1974-tôl minden évben az Avignoni Fesztiválonrendez (többek között korszakos Hamletjét és a Kaukázusi krétakört). 1989 ótaBesson független, társulat nélküli rendezôként járja a világot, és sikert sikerre halmoz,elsôsorban Brecht- és operarendezéseivel (A vágóhidak Szent Johannája, Zürich, 1998; DonJuan, Helsinki, 2000; A varázsfuvola, Párizs, 2000).Victor Hugo mesekomédiájának elôadásával Besson egyszerre idézi fel a Szentivánéjiálom és a középkori vásári komédia világát. Korunk gazdagokra-hatalmasokra és nyomorgókra-kiszolgáltatottakrafelosztott rendje ellen emeli fel szavát. Lírai költôi meseszövésés vaskos realitás elsô pillantásra meghökkentô váltakozása teremti meg az elôadás feszültségét.A díszlet (Jean Marc Stehlé) valódi erdô, mintha csak az Óz, a csodák csodájafilmbéli rengetege elevenedne meg a színen. És ott vannak a kolostor romjai, a mérgezettnövények, a háttérben még egy patak is felsejlik… Ebbe a mesevilágba robban be a valószínûtlenülcsúf szerelmespár: egy gnómszerû férfi (a király unokaöccse – Claude Barichasse)és nála mintegy két fejjel magasabb, igencsak testes szerelmese (Helene Seretti).Mindketten rendkívül ostobának, elesettnek tûnnek, egyetlen épkézláb megszólalásuksincs, csoda, hogy a vérszomjas királynak (Gilles Privat) még nem sikerült ôket elfognia.De aztán erre is fény derül: hiszen ô még ostobább, tenyérbemászóan nagyképû, hisztérikuszsarnok. Az üldözô-üldözöttek komikumba hajló triójának ellensúlyát Zineb boszorkány(Léa Drucker) és Aïrolo, a tolvaj (Samuel Tasinaje) kettôse jelenti. Ôk igazánemberiek, okosak, fájdalmasan szenvedôk és bölcsen elôrelátók – mint az igazi mesében.Besson legfontosabb hatáseszköze a maszk. Werner Strub a film (A gyûrük ura, HarryPotter és társaik) látványvilágától ihletett nem ember, mégis ember, egész fejet befedô,arcra simuló – tehát sajátos mimikára képes – maszkjai hátborzongatóak és végtelenülnevetségesek is tudnak lenni a szituációk függvényében. A színészek nagy örömmel vetikbele magukat a játékba, láthatóan élvezik a maszk segítségével sokszorosára növelt hatást,amelyet a közönségre gyakorolnak. Nem véletlen, hogy akkor kapják a legnagyobb tapsot,amikor a harmadik-negyedik meghajláskor végre lefejtik fejükrôl „második énjüket", spéldául a százéves boszorkáról kiderül, hogy gyönyörû, fiatal színésznô, míg a visszataszítóarc- (pardon: maszk-) kifejezésû gonosz király kifejezetten jó arcú, szívtipró mosolyúsztár.Zavarba ejtôen szép, színházi stílusokon, mûfajokon, nézôi korosztályokon és korokonátívelô elôadás Benno Besson Victor Hugo-rendezése. Nem gondolom, hogy feltétlenülszó szerint kellene értenünk a rendezô nyilatkozatát; természetesen, ha valaki nagyonakarja, kiolvashatja az elôadásból a mai világ igazságtalanságait ostorozó hevületet, ámennél jóval fontosabb, hogy egy ritkán látható színmû gyönyörû elôadásával lett gazdagabbaz európai színház.4 8 ■ 2003. ÁPRILISXXXVI. évfolyam 4. szám