Koltai Tamás - Színház.net

KRITIKAI TÜKÖRHa valaki arra vállalkozik, hogy színpadraadaptáljon egy Dosztojevszkijregényt,választania érdemes. Vagy elveti aszerteágazó cselekményt, elfelejti az epizodistákszínes forgatagát, hogy a fôalakok dinamikus,válságteli konfliktusát teljes intenzitásábantudja megjeleníteni. Vagy színpadra küldiaz egész kompániát, elmeséli kinek-kinek atörténetét, hosszan beszéltet mindenkit, hogykifejthessék lázas filozófiájukat. A két szélsôségetvegyíteni nem érdemes. Ezt Andrzej Wajdaállítja, aki nagy sikerû színdarabot és filmforgatókönyvetis írt, európai hírû színházat, érdekes,vitatható, megosztó filmet rendezett FjodorMihajlovics regényeibôl, így A félkegyelmûbôlis. Igaza lehet. Kreatív hûtlenség vagykonzekvens hûség a termékeny alkotói attitûd.Ha felelevenítjük A félkegyelmû kusza éskövetkezetlen meséjét, ponyvaregényekbeszámûzött vadromantikus toposzok kínoshalmazára ismerünk. Gondoljuk csak el!Nasztaszja Filippovna családja tûzvészbenpusztul, leánytestvére tífuszban hal. A tizenkétéves gyermeket egy kéjsóvár mágnásteszi metreszévé eldugott vidéki kastélyában.Nasztaszja felcseperedik, és delejesvonzerejû nôvé érik, akinek szívéért („lelkéért")egy ördögi (Rogozsin) és egy angyali(Miskin) férfi vetélkedik. Végül azelkárhozott szeretô meggyilkolja a boldogtalankaméliás hölgyet, aki az oltár elôlszökött éppen (!). A krisztusi jóságú férfiösszeomlik, és visszazuhan kataton epilepsziájába.Szerepel még tüdôbajos ifjú,tiszta szívû bölcs gyermek, züllött lengyelnemessel megszökô grófkisasszony. És ígytovább. Belátható, hogy a melodramatikustörténetet felmondani nemigen érdemes.Azonban Dosztojevszkij démoni írásmûvészeteelénk idézi az emlékezetes megszállottakbizarr portréját. Szürreális látomásokatteremt valós részletekbôl: otthontalanlelkek sötét és vigasztalan lakhelyét.Modern, vallásos-egzisztencialista mûveketír, de ezek meseszövése XIX. századi.Tézisregényeket, amelyekben nyugtalanítóanbizonytalan a tézis igazsága. A polifonikusszerkezetû alkotások egy-egy szólamaa tucatnyi figura kényszeres filozofálgatása.A szerzô kétségbeesett világmagyarázatanem igazolt tételek rendszere,hanem mániákus életigazságok zaklatottkavargása. S ha egy társulat meg kívánjaszólaltatni hôseinek disszonáns, ám monumentáliskórusát, és közlendôje van agondolatokról, melyek nélkül érdektelenekaz író alkotásai, bizony színszerûtlenülhosszan kell beszéltetni a szereplôket,akiknek sorsuk és eszméik egyaránt fontosak.Sôt cselekedeteik sem érthetôek – hatetszik, illogikusak –, ha nem ismerjükfantazmagóriáikat.Az igazi konfliktus nem emberek, hanemvilágnézetek között feszül. Vagy a lélekmélyén. Dosztojevszkij nem lélektaniPerényi BalázsFél kegyelem■DOSZTOJEVSZKIJ: AZ IDIÓTA ■Bodnár Erika (Jepancsina tábornokné), Szantner Anna (Adelaida), Rezes Judit(Aglaja), Fekete Ernô (Miskin) és Szamosi Zsófi (Alekszandra)regényeket ír, hanem elkárhozott lelkek és lélekvesztett alig-emberek regényét. Ezek a bizarrteremtmények mégis valóságosak, az író lázas víziójában viselkedésük törvényszerû:hiteles.Nánay István szerint a színpadra alkalmazók dilemmájával rokon, némileg abbólkövetkezô választás áll a színpadra állítók elôtt is. Vagy többsíkú látványszínházban teremtikmeg a regények vizionárius közegét, metaforikusan jelenítik meg a szenvedélyesgondolatiságot. Ha realista stílben fogalmaz az elôadás, a színészek „oroszos" zsánerképekbentehetnek reménytelen erôfeszítéseket a jelképes figurák életre keltésére. A másiklehetôség, hogy a fôalakok baljóslatú konfliktusa rántja magához és nyeli el a környezetmikrotragédiáit. Ahogy egy irdatlan tömegû fekete lyuk kebelezi be a vonzáskörébe kerültmeteorokat, holdakat és bolygókat – az epizodisták csôdületét –, ezzel is tovább növelvea maga iszonyú tömegét. Egy-két szereplôs intenzív kamarajátékban elevenítik meg a mellékalakokat.Wajda Félkegyelmûjében Rogozsin és Miskin virraszt a meggyilkolt NasztaszjaFilippovna mellett.A Katona József Színház adaptációja és a belôle készült elôadás nem ad egyértelmû választa vázolt dilemmára. Ez is meg az is; ez sem és az sem kíván lenni. Megítélés kérdése.A szerzôket, Ungár Júliát és Tiwald Györgyöt szemlátomást az foglalkoztatja, hogy azegyszerre bûnös és esendô kisközösség hogyan szembesül Miskin herceg provokatív jóságával.Ezért alig húznak ki valakit. Megkísérlik, hogy érthetô és megjeleníthetô szándékokat,akaratokat „olvassanak" ki a regénybôl, ezáltal pszichológiailag motivált mellékalakokatkonstruáljanak. Csehov-figurákat faragnak Dosztojevszkij groteszk karneváljánakalakjaiból. Mintha az expresszionista Georges Rouault (kinek keresztény-misztikus festészeteolyannyira emlékeztet Dosztojevszkij világára) elmosódott, torzult arcainak kontúrjaitélesen kihúznák, üvöltô színeit a természethûségig tompítanák; létre is jönne egykritikai realista kép, de címén és témáján kívül alig lenne köze az eredetihez. Kérdés, hogyszép, hatásos festmény lenne-e. És készülhet-e izgalmas elôadás egy ilyen átiratból?A szereplôk egy részének saját sorsuk van. Ilyen a betegesen hazudozó, lecsúszott Ivolgintábornok, aki nevetséges fecsegôbôl porrá sújtott öregember lesz, majd nyomorult tolvaj,2 ■ 2003. ÁPRILISXXXVI. évfolyam 4. szám