Koltai Tamás - Színház.net

MAGYAR RENDEZÔK KÜLFÖLDÖNKirsten Dene nagy játékkedvvel alakítja Raisza Pavlovnát, ezt azégbekiáltóan harsány matrónát, aki alig bír uralkodni az ösztönein,aki susog és fenyegetôzik, és méltóságteljesen cipeli ide-odaúrihölgyhöz illô trezorját, a pénzt rejtô piros, láda formájú retikült.Ha nehezen kiküzdött feddhetetlen híre forog veszélyben,ideges lesz és szeszélyeskedô, mint valami elhízott bakfis, de avégén, amikor elôször rikítóan rózsaszín, terjedelmes pongyolában,majd egy rémálomszerû, fodros menyasszonyi ruhában jelenikmeg, eldob magától minden szemérmet, és többé sem kapzsiságát,sem kéjvágyát nem leplezi. Lelki ikertestvére és egyetlen bizalmasaaz éppily alattomos és éppily buja házvezetônô, Ulita –Hilke Ruthner játssza –, aki ugyanolyan ügyesen térül-fordul bigottériaés gonoszkodás között, mint az úrnôje. Florentin Grollfakereskedôje a derék orosz típusa, aki olvasni ugyan nem tud, deahol csak lehet, csal és becsap mindenkit, bár alapjában véve rendesember, aki csupán a saját létszükségleteit akarja kielégíteni.A nagybirtokosnô leereszkedô modora lepereg róla.A komédia tûzijátékát azonban a két komédiás, a Tragikovot ésKomikovot játszó Sven-Eric Bechtolf és Martin Schwab szikráztatjafel. Schwab mint komikus tulajdonképpen melankolikus alkat,aki mogorván kommentálva csoszog a hiú tragikus hôs nyomában.Egyedül neki van szeme a lényeghez, vagyis a pénzhez és azigazi összefüggésekhez. Bechtolf pedig annyi komikus túlzással,hangjának és testének oly elemi erejû bevetésével, annyi kétségbeesésselés oly eszelôsen körbehordozott pillantásokkal játssza az önmagátólmegmámorosodott tragikus színészt, hogy rezeg alatta aszínpad. A díszlet és a jelmez (Khell Zsolt és Szakács Györgyi)többnyire decensen a háttérben marad, és csak hébe-korba irányítravasz reflektorfényt egy-egy részletre, mint például a kínos pongyolákravagy a piros retikül-trezorra, amely a végén egyszer csakott hever elhagyatottan a hálószoba elôtt, ahol a földbirtokosnô éppentorkoskodni tanítja az ifjút. Ascher Tamás ódivatúan csodásszínházat csinált, amelyet azok, akik mélyebb értelem nélkül márnevetni sem akarnak, alighanem együgyûnek fognak tartani.Eva MenasseFrankfurter Allgemeine Zeitung, 2002. május 7.■erdei út a boldogsághozAz orosz földbirtokosok és földbirtokosnôk aranyélete akkoribanmár nem volt egészen a régi: 1861-tôl már nem serkenthettékparasztjaikat veréssel munkára, ahogyan azt eladdig a jámbor szokáselôírta. Bérmunka, piac, szerzôdéses szabadság – immár nemörökölt kiváltságok uralkodnak, vagyis bárki arra csellenghet, ésbirtokon belül kerülhet. És jöttek is jó néhányan olyanok, akiketfiatal éveikben még kancsukával oktattak a munka értékére, és mivelbeléjük verték, több érzékük lett az értéktöbblethez, mint azegykori uraknak. A faragatlan Lopahin, aki árverésen kaparint magáhozegy pár öreg cseresznyefát, e gazdasági átalakulás példaszerûképviselôjeként vonult be a világirodalomba. Ranyevszkajapremodern értelmezése szerint ugyan elveszi tôle a „cseresznyéskertet",másfelôl azonban ily módon megóvja az objektumot azanonim piaci értékesítéstôl.Alekszandr Osztrovszkij Erdôjének (1871) is néhány fa a történeti-gazdaságialépítménye. A szerzôt a Cseresznyéskerttôl (1903)egy társadalom három évtizede választja el, és mégis világok állnakközöttük. A két dráma egy-egy mérföldköve a megkésetten modernizálódóorosz színház lélegzetelállítóan gyors iramú fejlôdésének.Ranyevszkaja földbirtokosnô a régi viszonyok hamis szemléletétôláthatva az új viszonyok deficitjeit panaszolja fel. Az Erdô szereplôgárdájavalóságközelibb s ezért korlátoltabb. Ha az új mûsortervekkieszelôi nem fedeznék fel újra meg újra a régi mûsortervekben,a darab rég feledésbe merült volna.A bécsi Akademietheaterben megint egyszer felmerül a színháztörténetikrónikaírás kötelezettsége: íme Oroszország a XIX. században,tessék, kérem, leírni. Az Erdô egy megkésett polgári életviteldurva szemcséjû erkölcsrajza, amelybôl a régi úri kaszt is kiveszirészét. Raisza Pavlovna (Kirsten Dene), a földbirtokosnôgazdaságilag leszálló ágban van, ám a pénzgazdaság elônyeit bizonyosmértékig kitûnôen megértette. Szórakozásul egy fiatal uracsot(Michele Cuciuffo) tart ki. Ez a fickó meg sem próbálja palástolniselyemfiúi mivoltát, egyszerûen csak úgy alussza álmát,ahogy az ágyát megvetette. A piac anonimizálja az úr szituációt, éslegalábbis részben relativizálja e szituáció nemhez kötöttségét is.A régi világban az özvegyre nem várt más, mint a tömjén és a pópajóváhagyása – mi ok volna hát panaszra? Van még egy boldogtalanszeretô, Akszjusa, az úrnô unokahúga (Agnes Riegl), aki a csôcselékkelfraternizál, és Pjotrt (Daniel Jesch), az itt Voszmibratovnaknevezett helyi Lopahin (Florentin Groll) fiát szereti.És mindez még sokáig csörgedezhetne ugyanebben a mederben.Csak egy külsô beavatkozás építi fel a komédia esési magasságát,és szappanozza be a deszkákat, hogy aztán csúszhassanak apoénok. Felbukkan két elképesztôen rossz vidéki színész, Tragikov(Sven-Eric Bechtolf), a földbirtokosnô távoli rokona és Komikov(Martin Schwab). A színház a színházban megint egyszer alkalmatteremt rá, hogy a szerzô önironikusan szemléltethesse aszép látszat elôállítását a maga teljes pompájában és kérdésességében.Minden komédiához kell a morál: a mûvészet mindentmeggyógyít, kivéve önmagát. A menthetetlenül ripacskodó tragikusszínész kicsal Voszmibratovból egy ezrest, amelyet az ugyanilyencsalárdul a földbirtokosnôtôl szerzett, és a végén odaadja hozománygyanánt a nincstelen Akszjusának. A két csavargó továbbvándorol, amit a szubvenciókért felelôs hölgyek és urak bizonyárama is jó néven vennének.Elsôsorban Kirsten Dene, Sven-Eric Bechtolf és Martin Schwabszolgálja ki virtuóz módon az Osztrovszkij által megkívánt választékosrossz ízlést, a mértéktelen eltúlzások örömét, s azt a gyönyörûséget,hogy végre magasztos célok érdekében lehetnek elejétôlvégig hamisak. Ascher Tamás személyében olyan rendezô irányítjaôket, aki Bécsben már nagyobb dolgokkal tette magát emlékezetessé,ám biztos kézzel birtokolja ezt a sajátságos artisztikumot is.Egy kis bohóságra a legtehetségesebb mûvésznek is szüksége van.Ekként ismét bebizonyosodik, hogy a színházak rendelkezéséreálló drámakészleten belül az Erdô valóban kortalannak mondható:lejárati dátuma nincs, de nincs dátuma sem.Uwe MattheissSüddeutsche Zeitung, 2002. május 7.FORDÍTOTTA: SZÁNTÓ JUDITSzeretnénk Önt is olvasóink táborában üdvözölni, egy viszonylag szûk, ámrangos szellemi kör tagjai között. Szerzôink, akikkel a lap olvasása révén megismerkedhet,a kortárs irodalom, publicisztika és grafika élvonalbeli képviselôi.Pénteken keresse az újságárusoknál, vagy fizessen elô az ÉS-re!Elôfizetési díj egy évre: 11 300 Ft, fél évre: 6300 Ft, negyedévre: 3366 FtMegrendelem az ÉS-t ................pld.-ban ..............................idôtartamra.Kérem, küldjenek részemre elôfizetési csekket.Név:………………................................................................................Cím:……………........................................................................………...................................……………….…..............................................A megrendelôszelvényt kitöltve küldje vissza címünkre: 1089 Budapest,Rezsô tér 15. Tel.: 303–9211, Fax: 303–9241XXXVI. évfolyam 4. szám2003. ÁPRILIS ■ 3 3