Koltai Tamás - Színház.net

ÚOPERAgy tûnik, mostanában nem a Rossini-zene és nem is a kései olasz opera buffa az a közeg, amelyben a budapesti operajátszás a maga legfôbberényeit megcsillogtatná. Nem szeretném elmosni az egyéni teljesítmények közötti – árnyalatnyinál nemegyszer jóval jelentékenyebb – különbségeket.De azt kell mondanom, hogy A sevillai borbély Erkel színházi produkciója általánosságban véve éppen azzal marad adós, ami e darab stílusánakéltetô elemét jelenti: a megbízható zenekari háló fölé kifeszített pontos, pregnáns és rugalmas ritimikával; az ékítményes koloratúrdallamokkontúrjainak könnyed és világos megrajzolásával; a bravúrszámok töretlen erejû, kellô technikai fedezettel megalapozott elôadásával. Bizonyosanmásként festene ez a kép, ha az operai vezetés nem ragaszkodna a kettôs – sôt jelen esetben bizonyos szerepeknél a hármas – szereposztáshoz. Nemnagyon érti az ember: vajon miért nem éri meg az Operának, hogy csupán egyetlen, de valóban ütôképes gárdát alakítson ki?Péteri LórántPlüssmaci visszavág■ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY ■Szinetár Miklós rendezése mindenesetre a legkevésbé sem tereliel a figyelmet az elôadás súlyos zenei hiányosságairól. Hogy akései nyolcvanas évek üde szókincsét használjam: Szinetár anettó operaszínpadi konvencionalitást bruttósítja fel azzal, amiaz ô rendezôi koncepciója. Nincs a tarsolyában olyan elképzelés,amely a zenei és a színpadi történést egészében és részleteiben isössze tudná fogni. Akad viszont mondanivalója, amelyet matricakéntragaszt fel a slamposan hagyományos elôadás felületére.E mondanivalónak – miszerint „a pénz beszél", avagy „mindena pénzrôl szól" – vannak bizonyos korlátai. Éppen ezért tûnik indokolatlannak,hogy még alaposan a szánkba is rágják. Ráadásulmindent kétszer mondanak. Sôt, a táblányi méretû hitelkártyáképpenséggel háromszor is feltûnnek – elôbb a színpadra hurcolt,majd a zsinórpadlásról lelógatott díszletként, végül vetített formában.Az aranyborjú, a pénzesô és a kollektív pénzszámlálásaktusa viszont valóban csak két alkalommal kerül elô. Vetítenekaztán sebesen változó keresztárfolyamokat, szürke üzletembereketés luxusautójukból kikönyöklô gazdagokat. A forgószínpadonfelállított díszlet félreesô vackaiban közben csavargók ücsörögnek,velük minden helyszínváltáskor újra találkozunk. És ezmég nem minden. A nyitány alatt keretjáték zajlik. Feljön a nap,amely nem más, mint egy sugarakkal övezett százforintos. Azelsô jelenetben, Almaviva szerenádja alatt viszont a hold kel fel,és a forintot felváltja az égen az ezüstös fényû euró. E ponton vél-„Minden a pénzrôl szól” (Almaviva: Berkes János)XXXVI. évfolyam 4. szám2003. ÁPRILIS ■ 1 9