Koltai Tamás - Színház.net

MAGYAR RENDEZÔK KÜLFÖLDÖNnem vezették elô ily bizarr figuraként.Valóságos jelmezparádét kell abszolválnia,mielôtt a végén fehérben jelenne meg azesküvôhöz: az idôsecske, szerelemtôl megkergültföldbirtokosnô immár azt hiszi,célhoz ért. Végre az övé a fess fiatalember(Michele Cuciuffo), aki idônkénti debilitásaellenére is tisztában van a pénz hatalmával.Ahhoz, hogy erotikus vonzerôt fejthessenki, a földbirtokosnônek pénzt kell szereznie,tehát el kell adnia az erdôt; ehhezazonban szüksége van a fakereskedôre, akioly zord és kapzsi, amilyen egy orosz fakereskedôcsak lehet. Mély hang, bôséges hajzatés szôrzet, paraszti ravaszság, brummogóbasszus és komédiázó tehetség:Florentin Groll mindezt felvonultatja.Vidéki színészek a maguk hívságaival:Osztrovszkij ôket teszi meg hôseinek, ahazug és korrupt viszonyok ellenlábasainak.A két, a játékba belopakodó munkanélküliaktor egyaránt foglya saját önértékelésének;vélt nagyságukat klasszikus szerepekbekivetítô hiú félnótások, de közbenderék, jólelkû fickók is, akiknek a sors mostigazi Robin Hood-szerepet tartogat. Gennagyij,a tragikus színész, végigpengeti amár sokszorosan kipróbált regisztert, fuvolázikés háborog, fogát csikorgatja ésbömböl. Eszményi szerep Sven-Eric Bechtolfnak,aki mindenkit képes leradírozni aszínpadról. Cimborája (Martin Schwab) isképes rá, hogy a vadembert adja, ha a birtokonnem kellene a szolga buffoszerepétalakítania.Így hát: sok nevetés és felszabadult lelkesedésaz Akademietheaterben.A magyar Ascher Tamás a maga politikairadikalizmusában támasztja fel OsztrovszkijErdôjét az Akademietheaterben Meredekenlejt a közönség felé a nagybirtokszalonja, a háttérben négyszögletesre vágott-gyalultfatörzsek, alkonyati fénybennégytagú cigánybanda. Szolganép (HansDieter Knebel, Hilke Ruthner) és bárgyúelôkelôséggel cseverészô vendégek (FlorianLiewehr, Heinz Schubert); szegénysorsúkisasszonyka (Agnes Riegl), aki nemakarja, hogy gazdag nagynénje egy jól megtermettfajankóhoz (Michele Cuciuffo)kényszerítse. A fondorlatos földbirtokosnôtlegyôzi egy nyers fakereskedô (Florentin Groll) kapzsisága; a megzavarodott fakereskedôfireménytelenül szereti az unokahúgocskát, aki nem kecsegteti hozománnyal az apát.Mindaz, amit az elsô felvonás szövegben és jellemábrázolásban dúsan tipikus és éppenezért erôsen átlagos szalonkonstrukcióként exponál, a továbbiakban egyre pompázatosabbanés izgalmasabban kezd robbanni. Az erdôbirtokra tudniillik váratlanul beállít kétszakadt vidéki színész – két ellentétes temperamentum! Az egyiket, akit Osztrovszkij Szerencsésneknevezett el, az Akademietheater változatában Komikovnak hívják** (MartinSchwab), míg a Szerencsétlenbôl Tragikov lett (Sven-Eric Bechtolf).Ki ne félne az éjszakai égbolt alatti pillanattól, amikor felfogja, hogy éppen most lôttékel a tûzijáték utolsó rakétáját: az embert szorongás és rémület fogja el, amiért hirtelen jóvátehetetlenülsötét lesz. Ilyen „feketén" ér véget ez a komédia is.Alfred PfoserSalzburger Nachrichten, 2002. május 5.■egy vidéki tragikusszínész megmentiaz emberiességet** Nálunk Vigov.Michele Cuciuffo és Kirsten DeneAscher Tamásnál nyersebben, lélegzetelállítóbban nem lehet ábrázolni a korszakos elsötétüléselôtti utolsó villámlást. Már csak néhány évtized az októberi forradalomig!Ascher fináléjában a régi Oroszország társadalma már falhoz van állítva: a buja úrnô azáltala a nászi ágyba hurcolt jóképû jampeccel, a vele egy rangban lévô szenilisek, akik ijedtükbenrendôrt kiáltanak, a durva vállalkozó, aki még gyorsan megszámolja frissen keresettpénzét. Velük szemben pedig, ott, ahová a világtörténelem hamarosan a kivégzôosztagotállítja: két színházmûvész, aki szívettépô búcsúkiáltása után ismét kitámolyog,hogy folytassa a maga kegyeket kolduló túráját.Az Erdô (amelyben Shakespeare-t és az Oroszországban minden más országnál továbbbetiltott Schillert idézik) az európai irodalmi romantikát követi. A darab a mûvészet kétféleútját illusztrálja, és többszörös dialektikus csavarásokkal idealizálja a reményt, miszerinta mûvészet megmenti az emberiséget.A „komikus" a birtokon töltött napokat csak arra használja, hogy ô is beletorkoskodjéka süteménybe meg a likôrbe. A „tragikus" azonban – aki távoli rokonként akár otthon isérezhetné magát – nagyszabású gesztussal lemond örökrészérôl, és boldoggá teszi aszegény ifjú szerelmespárt.Ezt a mûvészt bilincsbe verte a morális – és moralizáló – tragédiai retorika. A saját szövegétmondja-e vagy idegen szöveget? A színház valóságos csillagórája, ahogy a fájdalom-XXXVI. évfolyam 4. szám2003. ÁPRILIS ■ 3 1