Koltai Tamás - Színház.net

INTERJÚlátszólag nem színház, nem színészet, deitt már van dinamika, távolság, egymásrafigyelés, tempó, koncentráció… Megkéremôket, hogy írják le a tapasztalataikat. Miközbenmegpróbálják megfogalmazni azakkori érzéseiket, megfogalmazódik a lényeg.Ezeknek a feladatoknak sok készségegyüttes kibontása a célja; és az énfeltárásközben nagyon erôsen összekovácsolódika közösség. Természetesen sokféle feladatvan, de egyelôre minden az alapozást szolgálja.A kreativitás és az önkifejezés finomítását.A rosta mint „mumus" beárnyékolta azelsô félévüket. Néhányan halálos rettegésbentöltötték kevés szabad idejüket. Csodávalhatáros a teherbírásuk, reggeltôl estigintenzíven dolgoznak. Ahogy elnézem eztaz osztályt, egyre inkább úgy érzem, hogy arosta inkább jelentené az én alkalmatlanságomat,mint a növendékek tehetségtelenségét.Én huszonkét tehetséges embertismertem meg. A tanárok közül néhányanúgy gondolják, hogy sok a huszonkét ember.Nem sok. Ennyit vettünk fel, ennyinekkell végeznie. Társulatként gondolkodombennük. Úgy érzem, muszáj tovább terveznem,mint a rendelkezésünkre álló négytanév – hogy együtt maradhassanak, haakarnak. Úgy tervezem, hogy a fôiskolanégy éve alatt írunk egy négyfelvonásos darabot.Az elsô év végén bemutatjuk az elsôfelvonást, másodikban az elsôt-másodikat,harmadikban az elsôt-másodikat-harmadikat,diplomaosztáskor pedig minda négyet. Ebben a darabban minden bennelesz, amit egy színésznek tudnia kell.A tananyag. Lehet, hogy ez a darab tartjamajd ôket össze a fôiskola után. Addigramegpróbálok szerezni valami helyet, aholjátszhatnak. Jó a kapcsolatunk. Mindentmeg is engednek maguknak a jelenlétemben– nem baj, pont erre akartam ôketbiztatni, hogy olyanok legyenek, amilyenek–, mire megyek velük, ha nekem isviselkednek?– Jordán Tamás egyelôre nem foglalkozikvelük?– De, bejár, együtt készítettük fel azosztályt a félévi vizsgára. Amíg nem gyûlnekössze a bajok a feje fölött a Nemzetiben,biztos, hogy ugyanilyen lelkesenfogja csinálni, mint most. Nagyon fontoslenne, hogy jöjjön. Nagy ez az osztály, ésJordánnal – azt hiszem – kiegészítjükegymást.– Amikor te rendezel majd, az évad végén,gondolom, még nehezebb lesz a helyzet.– Ugyanúgy be fogok járni. Ha egyszerelvállaltam, és a voksomat adtam huszonkétemberre, muszáj. Nagyobb baj az, hogyMáté Gábor éppen abban az idôszakbanfog felvételiztetni. Tavaly én felvételiztettemaz ô próbái alatt – az is egy idôzítettbomba volt, de akkor megúsztuk robbanásnélkül.– Te rendezed ôt, ô rendszeresen rendez téged…Ennyire egyféleképpen gondolkodtok?– Persze. A színházban mindenképpen.Nagyon sok hasonló tapasztalatunk van,de abban, ahogy ezeket kezeljük, egyáltalánnem hasonlítunk. Ô kiábrándultabb,pesszimista, közben élethabzsoló, és sokkalcinikusabb nálam. Én inkább érzelmesvagyok, hisztérikus és sokszor vesztes.Egyszer lejött megnézni egy boglári elôadást,amit én rendeztem. Éppen ott tartottamegy nôkapcsolatomban, hogy márnagyon le akartam zárni. Úgy éreztem,meg kell szabadulnom, úgyhogy elhatároztam:megszököm az elôadás végén. A fejemretettem egy kendôt, és belekaroltamMáté Gáborba. Ô cinikus, vidor partneremvolt ebben; együtt szöktünk ki, és a nôazóta se talált meg. Ez mindkettônk szerintjó dolog volt, de ô azt gondolja, hogyaz élet ilyen, és ilyennek kell elfogadni. Énviszont nem akarom ilyennek elfogadni,még akkor sem, ha az elôbb említett disznóságotelkövettem.– A Távoli vidék Friedrichjébe – gondolom– jócskán került mindkettôtök tapasztalataiból.2 8 ■ 2003. ÁPRILISXXXVI. évfolyam 4. szám