You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
V I L Á G S Z Í N H Á Z<br />
F E S Z T I V Á L<br />
elôzményekbôl. Billy hosszan fekszik a színpadon egyedül, mozdulatlanul,<br />
hideg fehér fénnyel megvilágítva. Adele jön és felsegíti.<br />
Billy fegyvert lop, hogy bosszút álljon. Scott az életéért könyörög,<br />
Adele megkönnyebbülten látja, hogy barátja nem vált<br />
gyilkossá.<br />
Billy naplójában és az apjával folytatott beszélgetésekben állandóan<br />
tervezgeti, hogy elmegy errôl a környékrôl. Adelében<br />
végre társra talál. Apját is hívja, aki biztatja ôket: menjetek csak!...<br />
Ô már nyilvánvalóan menthetetlen.<br />
Az elôadás végi ováció sem feledteti, hogy – különösen a középosztály<br />
fiataljainak – nem könnyû befogadniuk, amit látnak.<br />
A svájci dramaturg, Uwe Heinrich, aki sok éve dolgozik a fiatalokkal,<br />
elmondja, hogy eddig általában többnemzetiségû bevándorlók<br />
gyerekei elôtt játszottak, akik számára ez a darab mindennapjaik<br />
valóságát tükrözi. De a fiatal szereplôknek éppúgy meg<br />
kellett küzdeniük a tôlük távoli világ idegenségével, mint most a<br />
berlini diákoknak.<br />
leszerelés<br />
(Gyembelszkij pojezd)<br />
A jekatyenburgi gyerekszínház méltán népszerû Németországban<br />
is. Fôrendezôjük, Vjacseszlav Kokorin Csehov-rendezésére, a<br />
Kastankára korábbi vendégszereplésük idején az egész országból<br />
zarándokoltak a színházi szakemberek. Mostani, Oleg Goetze által<br />
rendezett elôadásukban, Alekszandr Arhipov darabjában is<br />
fontos a színészek életkora: ugyanannyi idôsek, mint a szerepük<br />
szerinti leszerelô fiatal katonák.<br />
A kórházban lábadozó szereplôk ha leszerelnek, megszabadulhatnak<br />
háborús lázálmaiktól, otthon viszont létbizonytalanság<br />
vár rájuk. A polgári élet ebbôl a kórterembôl távolinak, elérhetetlennek<br />
látszik. Egy hivatalosan nem vállalt háború hôsei, a valóságban<br />
viszont senkinek sincs rájuk szüksége, lényegében megfeledkeztek<br />
róluk.<br />
A játszótér a közönség számára kialakított lelátóval együtt a leeresztett<br />
vasfüggöny mögött, a színpadon helyezkedik el. Három<br />
vaságyon a három fôszereplô. A tolókocsis gyertya mellett levelet<br />
ír, a többiek alszanak. Bemutatja alvó szobatársait: egyikük közveszélyes<br />
ôrült, a másiknak még gúnyneve sincs, senkivel nem<br />
beszél. Ô maga naplót ír, leveleket három éve meghalt anyjának,<br />
és verseket.<br />
A beinjekciózottak álmaikban a kiképzést, a gáztámadást, a lövészárokban<br />
átélt szorongást jelenítik meg. Egyikük képzelgésében<br />
összeveri addig félrehúzódó szobatársát. A megalázott fiú<br />
székre áll, és krétával hurkot rajzol a vasfüggönyre. Már két perce<br />
lóg, mikor észreveszik, hogy felakasztotta magát. Az utolsó pillanatban<br />
megmentik. – Menjünk Moszkvába! – A három ágyból<br />
vonat lesz. Ez a vonat sem ér célba, az idô lejárt. – Itt vannak,<br />
hogy elvigyenek minket! – Egyikük zokog, a többiek felsegítik,<br />
vállukra veszik a géppuskákat, mankóra támaszkodva, egymást<br />
támogatva elindulnak. A vasfüggöny fölemelkedik, erôs ellenfényben<br />
csak a sziluettjüket látjuk. Szilaj jókedvvel távolodnak a<br />
füstbe burkolt nézôtér felé.<br />
Az orosz színházra jellemzô pszichológiai realizmus és erôs<br />
teatralitás szép példája az elôadás. A hitelességet itt is erôsíti a kamaszszlenget<br />
és a háborús kifejezéseket halmozó nyelv és a testbeszéd,<br />
melynek hatását fokozza a nézôk közelsége.<br />
lisolo, avagy a homok visszhangja<br />
(Lisolo ou les échos du sable)<br />
Az elôadás egy rehabilitációs program melléktermékének is felfogható.<br />
A strasbourgi Tohu-Bohu Théâtre, a TJP/CDN d’Alsace,<br />
a francia Expression Communes, Schweighouse-sur-Moder és a<br />
kinshasai Halle de Gombe közösen támogatták azokat a mûvészeket,<br />
akik vállalták, hogy több hónapon át heti három alkalommal<br />
kijárnak a segélyszervezetek kinshasai gyerektáboraiba, ahol<br />
utcagyerekeket és leszerelt gyerekkatonákat étkeztetnek. Az elôadást<br />
követô beszélgetésbôl megtudhattam: az utóbbi csoport<br />
okozza a több problémát. Tízéves koruktól kényszerítik ôket katonáskodásra,<br />
gyakran saját rokonaik legyilkolása az elôfeltétele<br />
életben maradásuknak. Minden parancsot gondolkodás nélkül<br />
teljesítenek. Bekábítózva ölnek, s amíg fegyver van a kezükben,<br />
élet-halál urának érezhetik magukat („egy M–16-os túl nagy egy<br />
gyereknek, a Kalasnyikov sokkal jobb” – mondják az elôadásban).<br />
Ha leszerelnek, és megfosztják ôket fegyvereiktôl, általában<br />
teljes apátiába zuhannak. Ôket a legnehezebb bármiféle aktivitásra<br />
rábírni. Ha nem találnak értelmes célokat, reménytelen a rehabilitációjuk.<br />
Egyikük hosszan tartó passzivitását az törte meg,<br />
hogy ellopta és kibelezte a csoport táskamagnóját. A megjavított<br />
készüléket visszaadták neki, s kapott hozzá egy másikat is. Két,<br />
fülére szorított táskamagnóval járkált azután fel s alá, rap-zenésznek<br />
mondta magát. Azóta népszerû, saját zenekara van.<br />
A francia bábszínész Gilbert Meyer, a képzômûvész Daniel<br />
Depoutot és a színes bôrû kinshasai színész, Hubert Mahela<br />
több hónapos rehabilitációs munkájából született az elôadás. Az<br />
alapötletet a strandokon lisolókat – vagyis saját életük törté<strong>net</strong>eibôl<br />
vett képregényeket – a homokba rajzoló utcagyerekektôl<br />
kölcsönözték. A felnôtt mûvészek az utcákon bábjátékkal, tánccal<br />
kolduló, a szemétbe dobott kólásdobozokból hihetetlen kreativitással<br />
játékokat, emléktárgyakat varázsoló gyerekek zenei és mozgásvilágából,<br />
képeibôl és tárgyaiból építkeztek.<br />
A színpadképet furcsa totemszerû mobilok, hulladék vasból<br />
hegesztett, forrasztópákával kivágott árnyjátékfigurák alkották,<br />
és egy forgó drótfa, melynek ágairól levelek helyett azoknak a gyerekeknek<br />
a képei lógtak, akik tervezték és kivitelezték az elôadás<br />
tárgyait. Az ô törté<strong>net</strong>eiket írta színpadra Laurent Contamin, nekik<br />
játszották el elôször az alkotók, és hozzájuk térnek vissza az<br />
európai turné után.<br />
Az elôadás szemmel láthatóan afrikai közönség számára készült.<br />
A keserû témát humorral, misztikummal, zenével és vizuális<br />
meglepetésekkel – árnyjátékkal, maszkokkal, villogó, izgô-mozgó<br />
szobrokkal, pergô homokkal – ábrázolják. Kerülik a vájkáló<br />
realizmust. A pilótával felszálló gépet egy papírdoboz lapján kirajzolódó<br />
homokcsík jelzi…<br />
Ez az elôadás a támogatásoknak köszönheti létrejöttét, de a<br />
legtöbb mûvész, ha ki tudja fizetni a repülôjegyet, vissza akar<br />
térni, és ingyen is folytatná a megkezdett munkát.<br />
hosszú utam hazafelé<br />
(My long journey home)<br />
Igazi nemzetközi fesztiválprodukció, amely a kristianstadi NIE<br />
– New International Encounter – támogatásával, norvég, cseh és<br />
angol fiatalemberek összefogásából jött létre. Ez is a háborúról<br />
szól, de teljesen más hangszerelésben, mint az elôbbiek. Mikor –<br />
évekkel ezelôtt – elôször láttam, feszengtem kissé. Korábban úgy<br />
éreztem: „bántják a magyart” – de késôbb ez az érzés szertefoszlott.<br />
A játék mit sem veszített frissességébôl, pedig azóta is kézrôl<br />
kézre adják ôket a fesztiválszervezôk, s több mint háromszázszor<br />
játszották különbözô országokban. Kivéve Magyarországot. Talán<br />
a következô kaposvári biennálén, 2006-ban...<br />
A törté<strong>net</strong> fôszereplôje Tamás András (itt Andreas), aki éppen<br />
mesebeli szépségû (kicsike rongybabával ábrázolt) szerelmét készül<br />
feleségül venni a németek által megszállt második világháborús<br />
Budapesten. Útban az esküvôjére elkapják, beöltöztetik és<br />
megkezdik kiképzését a katonák. Andreas igyekszik, de a legegyszerûbb<br />
német kifejezéseket sem képes hibátlanul kiejteni – mert<br />
magyar. Ugyanígy jár az orosz hadifogságban, majd a szibériai<br />
szanatóriumban is, ahová – mivel nyelvtudás híján bolondnak<br />
nézik – bezárják. Egy túlzott dózisú altatóinjekció hatására kómába<br />
esik, és ötvennégy évig várja, hogy újra találkozhasson szerelmével,<br />
Marcellával. Ekkor egy, az Európai Unióból érkezô küldöttség<br />
magyarjainak szavát végre megérti, s hazaviszik szerel-<br />
3 4 ■ <strong>2005.</strong> NOVEMBER XXXVIII. évfolyam 11. szám
Change language