Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
KRITIKAI TÜKÖR<br />
Karsai György<br />
Játék és gyilkolás<br />
■<br />
TASNÁDI ISTVÁN: PHAIDRA ■<br />
A<br />
Hippolütosz–Phaidra-törté<strong>net</strong> egyike<br />
az Euripidésztôl az i. e. V. században<br />
útjára indított azon színházi toposzoknak,<br />
amelyek mind a mai napig megtermékenyítôen<br />
hatnak a világ drámaíróira,<br />
rendezôire, színházi szakembereire.<br />
Mit sem változtat e tényen, hogy már Seneca,<br />
az I. században élt római tragédiaíró<br />
alapvetôen félreértette az Arisztotelész által<br />
a legtragikusabbnak tartott szerzô e remekmûvét.<br />
Seneca, akárcsak a késôbbi<br />
korok írója számára a törté<strong>net</strong> „legszaftosabb”<br />
rétege – a mostohafia iránt bûnös<br />
szerelemmel lángoló nô és az e szerelmet<br />
elutasító (elfogadó-kihasználó) ifjú konfliktuslehetôségekben<br />
gazdag kapcsolata –<br />
volt a mû kulcsa, holott az „ôsforrás” figyelmesebb<br />
elolvasása esetén feltûnhetett<br />
volna, hogy Euripidésznél Phaidra és Hippolütosz<br />
nem is találkozik egymással. Nála<br />
egészen másról szól a törté<strong>net</strong>, ám ennek<br />
részletes kifejtésérôl – bármennyire tanulságos<br />
lenne is az antik tragédia elemzése –,<br />
fájdalom, itt és most le kell mondanunk.<br />
Így csak azt állapíthatjuk meg, hogy mind<br />
Seneca, mind évszázadokkal késôbb Garnier,<br />
majd Jean Racine, Yannis Ritsos, Marina<br />
Cvetajeva, Per Olov Enquist, Sarah<br />
Kane és Eugene Dorif vonatkozó mûveiben<br />
kivétel nélkül a bûnös szerelem különbözô<br />
aspektusai állnak a cselekmény középpontjában.<br />
Nincsen ez másként Tasnádi<br />
István 2001-ben írt, elôbb kötetben<br />
publikált (Taigetosz csecsemôotthon, 2002),<br />
majd mai formájáig több alkalommal jelentôsen<br />
átdolgozott Phaidrájában sem.<br />
A tragédia – amelynek a kötetbeli Lefagyasztás<br />
alcíme most Végsô aktusra változott<br />
– felépítése, a törté<strong>net</strong> fordulatai minden<br />
tasnádis nyersességük, mi több, durvaságuk<br />
ellenére (erôszak, gyilkosság, testnedvmûködések<br />
részletes taglalása stb.)<br />
valamennyi általam ismert változat közül a<br />
legkövetkezetesebben követik az euripidészi<br />
eredetit. A cselekmény két, pontosan<br />
elkülöníthetô fô motívuma: Phaidra tragikus<br />
szerelme-szenvedése és a hatalomgyakorlás<br />
gerjesztette generációs probléma.<br />
Schilling Árpád augusztusban a Salzburgi<br />
Ünnepi Játékokon (majd Zürichben)<br />
bemutatott, német–magyar koprodukcióban<br />
született krétakörös rendezése ennek a<br />
két motívumnak a kegyetlenségig nyers<br />
elemzése. Thészeusz, a görög mitológia egyik legjelentôsebb hérosza, Athén Nagy Királya<br />
nemcsak a krétai Minótaurosz megölésével írta be nevét a mindig népéért cselekvô, városát<br />
megmentô hôsök könyvébe, de aktív uralkodóként is sorra öldösi a szörnyeket, hazájáért<br />
háborúskodik, s az üldözötteknek védelmet nyújt: ô a Jó Király. Ez az uralkodó –<br />
itt és most – kómában van. Magas, kerekes kórházi ágyon fekszik a színpad elôterében,<br />
kifejezetten zavarva a látványt, hiszen a nézô és a színpadi cselekmény közötti teret foglalja<br />
el. De nemcsak a nézôt zavarja e mozdulatlan monstrum: a szereplôk kerülgetik,<br />
idôrôl idôre odébb tolják, már-már kilökik az utcára, de valahogy mindig visszakeveredik<br />
a vizuális centrumba. Jelenléte kényelmetlen, megkerülhetetlen; valamit nyilván kezdeni<br />
kellene vele, csak hát mit?! Nem halt meg! – ordítja Hippolütosz kétségbeesetten<br />
Phaidra arcába. Csak lefagyott, újra lehet formatálni, újra lehet indítani! Ez a groteszk, korokat,<br />
mítoszokat és kultúrákat egymásba csúsztató nyelvi megfogalmazás jellemzi mindvégig<br />
a szöveget. A Krétakör elôadásainak, pontosabban Schilling rendezéseinek egyik,<br />
már-már megszokott virtuozitása, hogy azok a durva szavak és mozdulatok, amelyek a<br />
hétköznapokban, de színpadon, filmen is trágárságnak és obszcenitásnak hatnak, az itteni<br />
kontextusban az elôadás szerves alkotóelemei, a pontos képi és verbális megfogalmazás<br />
részei (így mûködött ez már a NEXXT-ben is, legutóbb pedig a Feketeországban).<br />
Thészeusz holtában is uralkodik, jelenléte mázsás súllyal nehezedik mindenkire: Phaidra<br />
lelki és testi szenvedése, Hippolütosz kamaszkor és felnôttkor között tébolyítóan állandósult<br />
létállapota mind ennek a tragikomikusan elmúlt – felfüggesztett? –, ám jelen lévô hatalomnak<br />
a lenyomata. Tasnádi egyik legfontosabb újítása a Tilo Werner nagyszerû alakításában<br />
megfogalmazott pap-pszichiáter-jós-családi barát alakjának cselekménybe iktatása.<br />
Elegáns öltönyében majd mindvégig rezzenéstelen arccal – ez a maszk csak Phaidra<br />
és Szaurosz szeretkezésekor foszlik le arcáról, ekkor testének minden ízében átszellemülten<br />
adja át magát az onanizálás örömének – kommentálja, idônként pedig irányítja is a<br />
cselekményt. DJ és szakszerûen elemzô lélekbúvár, a hatalomátvétel lehetséges módjait<br />
hideg logikával fejtegetô aktuálpolitikus, házibarát és meghunyászkodó talpnyaló, ha arra<br />
van szükség a túléléshez. A drámai szerkezet (és nem az elôadás) egyetlen komoly hibája,<br />
hogy a cselekmény elsô harmadában oly hangsúlyos szerep fokozatosan kiüresedik, s<br />
mindössze a zárójele<strong>net</strong>ekben válik ismét fontossá. Csakhogy Tilo Werner annyira erôs<br />
színpadi jelenléttel rendelkezô színész, hogy puszta ott léte, néma-mozdulatlan üldögélése<br />
Christoph Gawenda (Hippolütosz) és Udvaros Dorottya (Phaidra)<br />
4 8 ■ <strong>2005.</strong> NOVEMBER<br />
XXXVIII. évfolyam 11. szám
Change language