KRITIKAI TÜKÖR Koncz Zsuzsa felvétele Néha népi síppal madárfüttyöt hallatnak. A lassú, fokozatos tempóban épülô és erôsödô hangkompozíció megmagyarázhatatlan módon, néhány perc alatt régmúltból elôcsalt, homályos gyermekkori emlékképek misztikus hangulatát idézi fel. Ezt erôsíti a két férfi infantilis viselkedése. A gyermeki képzeletben misztikus, de kerek, logikus és egységes a világ, ennek megfelelôen a két férfi követhetô mozdulatokkal, kiszámíthatóan megszólaltatott hangokkal idézi meg a gyermekkort. A világ egysége akkor bomlik meg, amikor Nagy a faütôivel elôször csap „üresben” a levegôbe, és mozdulatát a Tarasov elôidézte hangeffektus kíséri. A felnôttkor kezdetén a gyermek és környezetének holisztikus egysége felbomlik. Nagy mozgása és a hangelôidézô mozdulatsorok külön tényezôkké válnak. Tarasov helyet foglal a speciális eszközökkel kiegészített dobfelszerelés ülésén, és folytatja a hangzások szolgáltatását, Nagy pedig már nem zenél, hanem hangelôidézés nélkül táncol. Tánca groteszk, abszurd pantomim, mintha a világ egységének megbomlását regisztrálná, és a felnôttkor harcait, a háborút, a céltalan és értelmetlen kínlódást fogalmazná meg. A színpad közepén álló átvilágítható táblán befejezetlen naiv festmény látható: elmaszatolt hullámvonalakon vízi jármû, papírhajóra emlékeztetô lélekvesztô hánykolódik. Nagy folytatja a festést, borzolja a hullámokat, majd újabb hajót rajzol. Mozdulatait tengermorajlás kíséri. A tenger is holisztikus egység, a gyermekkor kerek világát jelképezi, utal az élet eredetére, és hajóval a felszínén kifejezi az elvágyódást is. A felnôtt már nem elégszik meg az intuíció révén feldolgozott üze<strong>net</strong>tel, részletezô, teoretikus módszerekkel meg akarja ismerni a világban mûködô folyamatokat: Nagy a hajók alá halat fest, igyekszik tudást szerezni a felszín alatti mélységekrôl. A Nagy József megjelenítette figura folyton változik. Fehér harisnya kerül a fejére, arcvonásai ettôl elmosódnak, ô maga kiszolgáltatottabbá, gyengébbé válik, de a küzdelmet nem adja fel. Ez a kezdôdô öregedés egyik fázisa. Késôbb harisnyás fejére felhelyezett fehér halotti maszkban jelenik meg, mozgása ekkor energikusabb lesz, dörömböl, vagdalkozik, mintha bezártságból akarna kitörni. Tiltakozik az elmúlás ellen. Ütômozdulatai a dobkísérettel tökéletes szinkronban vannak, az életharc begyakorolt praxisként mûködik, mindennapi rutinná vált. A küzdelem egyik röpke szü<strong>net</strong>ében óvatosan a dobok felé oldalaz, és megütögeti az egyik cintányért. A mozdulat és a felcsendülô hang újra olyan egységet alkot, mint a gyermekkori. Nosztalgikus visszavágyódás ez, és a második gyermekkor kezdete egyben. Néhány percre a piros orrot is felveszi. De a múlt visszahozhatatlan, a tudásra szert tett ember nem tudja megragadni többé a világ mágikus egységét, a megismerés darabokra töri szét az észlelhetô emberi környezetet. Nagy krétát vesz elô, elôbb a talajra, majd egy táblára rajzolt zaklatott krikszkrakszokkal kétségbeesetten próbál megörökíteni egy emlékképet a múltjából, vagy az elmúlás közeledtét érezve jelet igyekszik hagyni a Földön. Próbálkozása torokszorítóan sikertelen. Néhány zavaros vonal fölé nagybetûkkel kiírja a szót: TÁJKÉP. Ennyire tellett: banális, elcsépelt szóval megnevezi a megnevezhetetlent, egy szóban és néhány vonalban rögzíti azt, amit magával visz a halálba, és amit maga után hagy a továbbélôknek. Mégis mintha megnyugvással oldódna fel az örökkévalóságban (eltûnik egy ajtólap mögött, majd vetített, fekete-fehér negatív képe jelenik meg az ajtónyílásban), mintha megértené, hogy nem a kézzel fogható, tárgyiasult hagyomány garantálja emlékének fennmaradását, hanem tettei, megjárt útja, egyedi és megismételhetetlen összteljesítménye, amellyel hozzájárult a nagy egészhez. Tarasov világító dobverô seprûkkel adja a ritmust a haláltusához, Nagy eltûnte után a táblához megy, és a krétarajzon dobol tovább, halványítja, lesepri a hátrahagyott jeleket. Finom fehér krétapor száll mindenfelé. Nagy újra megjelenik, az elfektetett tábla közepére áll, Tarasov felhúzott búgócsigát helyez a lába elé, amely csöndes morajlással köröz, míg le nem jár. Útja végén lehuppan a deszkáról, koppanásakor Tarasov eloltja a dobverôk lámpáját. Bevégeztetett: ez lenne a halál. Nagy József térköltészete színpadi mûfaj, ennek megfelelôen a pillanat mûvészete. Az Utolsó tájkép ötvenöt perce egy férfi sorsának elvont ábrázolásában megjeleníti az emberiség törté<strong>net</strong>ét. Nagy – nyilatkozata szerint – olyan darabot akart készíteni, amelyben „egy-két motívummal is be tudja érni”, és „a lehetô legkevesebb képpel, mankóval” mindent el tud mondani. Hihetetlenül jól sikerült neki. UTOLSÓ TÁJKÉP (MU Színház) KOREOGRÁFIA: Nagy József. ZENE: Vladimir Tarasov. FÉNY: Rémi Nicola. KELLÉK: Michel Tardif. MASZK: Jacqueline Bosson. VIDEÓ: Thierry Thibaudeau. SZÖVEG: Myriam Bloede. ELÔADJA: Nagy József, Vladimir Tarasov. XXXVIII. évfolyam 11. szám <strong>2005.</strong> NOVEMBER ■ 6 1
KRITIKAI TÜKÖR Mestyán Ádám A színész dicsérete ■ 44 FEET; TUTTUGU OG TVIER ■ R ossz hírem van a magyar táncszakma számára. A Színházmûvészeti Egyetem hallgatói között ugyanis számos potenciális jövôbeni kortárs táncos akad. De nem ez a rossz hír. Hanem hogy ôk – a független tánctársulatok jó részével ellentétben – tudják, hogy mi az a koncentráció és alázat. A Ladányi Andrea vezetésével készült két darab nem pusztán iskolai gyakorlatok sorozata, hanem megítélhetô és szerethetô táncszínházi alkotás. Különösképpen a 44 FEET címû monstre darab mutat fel figyelemre méltó erényeket. Az izlandi címû Tuttugu og tvier (Huszonkét láb) már gyengébb eresztés, de olykor itt is láthatunk lélegzetelállító képeket. Szabadjon felhívnom a figyelmet, hogy Magyarországon nincs huszonkét szereplôs minôségi kortárs táncszínház. Ez a bôdületesen nagy szám – Lukáts Andor osztályának létszáma. Ôk huszonketten negyedéves színésznövendékek, akik elvileg a képzés végeztével egyenként szerzôdnek le színházakhoz. Már most szeretném elôre elsiratni azt a táncszínházi társulatot, amelyet ez a huszonkét tehetséges, szép és nemes fiatal alkothatna, méltó párjaként a DV8-nek vagy bármely világhírû csapatnak. Ha valamilyen úton-módon együtt maradnának, és színészi és táncos technikáikat egyesítve ihletett rendezôkkel és koreográfusokkal 44 FEET 6 2 ■ <strong>2005.</strong> NOVEMBER XXXVIII. évfolyam 11. szám
Change language